Derzsi Sándor 1919. szeptember 27-én született az akkor Kis-Küküllő megyéhez tartozó Somogyomban. 1945-től Budapesten élt, és 1956. november 4-e után Obersovszky Gyulával és másokkal együtt szerkesztették és szórták az Élünk című lapot, az első magyar szamizdatot. A politikai rendőrség elől szanatóriumba menekült, de egészségesnek nyilvánították, elítélték, a vallatás, kínzás után bebörtönözték. Szabadulása után már nem volt képes jelentőset alkotni, életműve nem tudott kiteljesedni. Lefoglalt és elkobzott kéziratainak jelentős része sosem került elő. Nem lehetett „alkotói nyugalma” annak, aki így írt: „A párt alkuszik / És megalkuszik / A költő soha // A költő okosít / A párt okoskodik / Mert ostoba” Derzsi Sándor 1978. január 23-án halt meg. Ha élne, most lenn kilencvenéves. /Lelemény. A kontár világ üldözöttje. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./ Halála után húsz évvel jelent meg a Derzsi Sándor Emlékkönyv – napló, memoár, önéletrajz, emlékezések /Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 1998/ öccse Derzsi Ottó és Varga Domokos szerkesztésében.

Az egymást keresés könyve (Gazda József: A harmadik ág – magyarok szétszórattatásban)
Ahogyan ezt a kétkötetes, együttesen mintegy 1200 oldalnyi, a könyvborítóval is a puritán tisztaságot sugárzó, a gyertya lángjának kialvását védő tenyeret nézem, akaratom ellenére is azoknak a hatalmas kéziratkötegeknek a képe társul a letisztult, a magyarság gyertyaláng-sorsát jelképező könyvborítóhoz, amelyet Gazda József írói műhelyének rendezett rendetlenségében láttam.
Míg jó húsz éve a Megváltó karácsony című munkájában az 1989-es romániai "népfelkelés" túlélőiről szólt olyan haditudósítóként, illetve frontharcos szanitécként, aki a haldoklók és az újraélesztettek vagy újraéledők utó- vagy végszavait jegyzi föl, addig ebben a formájára, de főleg tartalmára nézvést monumentális két kötetben öt kontinensre rárajzolt régi és új országok magyarjainak sorsképét, nemzeti vérképét, a magyarság belső tartásának vagy éppen ritkulásának csontozatát építi fel.
A könyvborító pislákoló, a legkisebb fuvallatra is elalvó gyertyafénye figyelmeztető – Zrínyivel szólva: "Ihol veszedelem, ihol az emésztő tűz!" A könyvborítók közé fogott tartalom viszont a tragikus sorsok és az emigráns élet keserűséghalmaza, az örökös honvágy, a hazavágy, hazavágyódás ellenére – vagy éppen ezért! – a túlélést, az átélést, a megmaradást sugározza. Ezer megkérdezett, kifaggatott ember vallja és vállalja magyarságát, van, aki önhibáján kívül, vagy éppen ezért elveszíti azt, de érdekes módon generációs kihagyások, veszteségek után is visszaerősödhet a gyertya lángja és fénye. Gazda József ezer szószólójának szavaival a megmaradás, a magyarnak maradás, a magyar értékteremtés aszkétájaként győz meg: jó magyarnak lenni. Nem kell erőltetnünk a párhuzamot, amikor erről a két kötetről is Gazda József énjének a Csoma Sándor-i küldetése és teljesítménye jut eszünkbe és vésődik, hinni merjük, nemcsak emlékezetünkbe, hanem lelkünkbe is. Gazda József a magyarság e századi eredetkeresésében, helyzetfelmérésében, sorsfeltárásában nem egy esetben a Csoma korabeli aszketizmussal az elérhetetlenség és a hihetetlenség határmezsgyéit keresve és megtalálva őrzi a magyar élet lángját. Manapság, szerencsénkre, a magyarságkeresés majdnem-majdnem versenyszerű. Szövetségek, fórumok, társaságok, klubok, hitközségek és közösségek keresik és lelik fel a maguk magyarságát. Közben vannak, akik civakodnak, veszekednek, egymás múltját és jelenét sározzák. Ki és hogyan képviselje a magyarságot? Ez is a történet része.
Gazda József új műve a magyar önösszeszedés könyve. Leltár. Öt kontinensről ezer szereplővel. Az általunk jelenleg ismeretes történelmi időket s a legfrissebb emigrációs áramlatokat is együvé fogva. Sejtem, hogy ezer személy ezerkétszáz oldalas vallomásában lehetnek esetleges elírások, pontatlanságok is. "Elütések", amint ezt a szerző az első, a Megváltó karácsony című művével kapcsolatosan még 1990-ben megjegyezte. Ha van is ilyen, az korrigálható. De hogy Gazda József ezért a munkájáért és az eddig megjelent több mint húsz magyar sorsformáló kötetéért, közéleti munkásságáért életmű-díjat vagy Magyar Örökség-díjat érdemel, az bizonyos.
Sylvester Lajos
*Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A harmadik ág – Magyarok a szétszórattatásban
Az Új Ezredév Református Központ gyülekezeti termében vasárnap este került sor Gazda József: A harmadik ág című monumentális szociográfiájának a bemutatására.
A budapesti Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent kétkötetes, több mint 1200 oldalas könyvet dr. Bodó Barna egyetemi tanár mutatta be a szerző jelenlétében. Gazda József kovásznai közíró az emlékezetben megőrzött történelem („oral history”) eszközeivel írja meg a nemzet „harmadik ága”, a világban szétszórt magyarság sorskrónikáját. Mintegy ezer egyéni sors mozaikkockáiból áll össze A harmadik ág két könyve. Az idők árján című első kötet a magyar emigráció évszázadokon átívelő sorsát rajzolja meg, a Félszáz ország című második kötet a befogadó országok színhelyeiről nézve mutatja meg a magyar emigráció mai helyzetét. „Gazda József a háromszéki Kovásznáról rálát az egész világra – mondta a könyvet bemutató dr. Bodó Barna. – Tudja, amit az írástudónak tudnia kell, de nem mond semmit. Úgy van ott, hogy nem látjuk. Könyvét úgy olvashatjuk, miként a Bibliát: kézbe vehetjük, ha elbizonytalanodunk. Mert van kiút akkor is, ha nem látszik. A kiút bennünk van, ott kell megtalálni. Ezt mutatja meg nekünk Gazda József.”
A könyvbemutató bevezető részében az Új Ezredév kórus Szabó Gabriella karnagy vezényletével a közelgő nemzeti ünnephez és az alkalomhoz illő dalokat énekelt. Gazda István házigazda lelkipásztor felolvasta Márai Sándor Halotti beszéd című versét, amelybe a magyar emigráció minden tragikumát belesűrítette a költő.
A magyarországi könyvbemutató-körútról hazaérkezett Gazda József elmagyarázta, mi a „harmadik ág”: „a magyar fa belegyökerezik a történelembe, az időbe, valahová, amit szülőföldnek is lehet nevezni és olyan ágakat hajt, amelyek szétterebélyesednek és kinyúlnak a magyar hazának a földjéről. A magyarság beláthatatlan messzeségekbe nyúló gyökérzetű fája három ágra szakadt: az első ág a csonka országban élő magyarság, a második ág az elszakított területeken, a kilenc környező országban élő magyarság, a harmadik ág pedig a „nyugati emigráció” gyűjtőnéven emlegetett magyarság, amely 50 országban él a világ minden táján. A szerző beszámolt a könyv anyagának összegyűjtése közben Sidneytől Buenos Airesig szerzett döbbenetes tapasztalatairól, amelyek az emigrációban élő, magyarságukhoz sok esetben az anyaországban élőknél sokkal jobban ragaszkodó „elbujdosott” magyarok körében szerzett. „Ötven országban szóródtak szét a levelei a magyar fának” – mondta Gazda József, aki a könyv ajánlójában így fogalmaz: „E könyvvel és a benne megszólalók szavaival üzenem, mondom, kiáltom minden magyarnak, éljen bárhol is a nagyvilágban: sorsunk a saját kezünkben van. Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk! És ha teszünk is érte.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az emigrációban élő magyarságról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron
„Nem csak pillanatnyi áttekintésre ad alkalmat, hanem továbbgondolásra késztet, a szociográfiai jellegű könyvben ötven ország ezer emigrációban élő magyarja szólal meg” – méltatta Gazda József A harmadik ág. Magyarok a szétszórattatásban című, kétkötetes munkáját Egyed Ákos akadémikus a kötet kolozsvári bemutatóján. Hozzáfűzte: a szerző bejárta a fél világot, hogy elkészüljön az oral history – elbeszélt történelem – műfajába tartozó munka. A Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent két kötet az Idő árján, illetve a Félszáz ország alcímeket kapták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában megrendezett bemutatón Gazda József elmondta: a magyar emigrációra jellemző, hogy a legjobbak mentek el, ezt bizonyítja, hogy elképesztő, hogy milyen eredményeket értek el a magyar kivándorlók az őket befogadó országban. „Az egyetlen hely, ahol hátrányosan megkülönböztetett helyzetben vagyunk: a Kárpát-medence” – jegyezte meg Gazda József. A kötetek szerzője hozzáfűzte, történelmileg is óriási a magyarság teljesítménye, példaként említette, hogy az egyesült államokbeli Denver városának magyar volt a főépítésze. Kifejtette: ha van a magyarságnak gyengéje, az az, hogy nem szereti eléggé saját nyelvét, nemzetét. „Individualista nép vagyunk, nem érdekel egyéb csak a saját helyzetünk” – fogalmazott Gazda. Szemléltetésként elmondta, hiába él mintegy 20 ezer fős magyar közösség az ausztráliai Sydneybe, 700-nál többen egyetlen magyar rendezvényen sem vesznek részt. A könyvbemutatót követően Gazda József az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet mutatta be, Boér Imre pedig Kőrösi indiai útját újrajáró kirándulásáról tartott vetítéssel illusztrált élménybeszámolót.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Vezényelt történelem
Vezényelt történelem címmel jelent meg Gazda József erdélyi szociográfus újabb könyve, amely a kisebbségbe került magyarság 20. századi sorsát rögzítő dokumentumregény. A magyar sorsregénynek is nevezhető könyvben szereplő helyszín lényegében Erdélyt, a Székelyföldet jelképezi, és számba veszi azokat a történelmi fordulatokat, amelyek kihatottak erre a régióra, így például az I. világháború kirobbanását, a román hadsereg 1916-os erdélyi betörését, valamint a II. bécsi döntést.
Gazda József: Vezényelt történelem /Hét Krajcár Könyvkiadó, Budapest, 2014/
Népújság (Marosvásárhely)

A hajótörött (Megjelent Gazda József új könyve)
A nemzet sorskérdéseit évtizedek óta interjúkban, szociográfiai munkákban, regényekben faggató Gazda József legújabb könyve, A hajótörött (Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2016) meditáló, válaszkereső írás, az erdélyi magyar nemzeti közösség sorsregénye.
Eseménysora 1956 nyarán indul az Őrző-hegy lábánál, a Kárpátok közé ékelt Szépföld Üsd településén. A 90 napnyi elbeszélt időbe fél évszázad szörnyű történései sűrűsödnek: Kelet-Európa és a többszörösen is megpróbáltatott magyarság sorsa.
A megidézett eseményeket a lét peremére sodort kisember, Vágó György nézőpontjából értelmezhetjük. A szövőgyári mester életét meghatározó pillérek: a családhoz, a munkához, a magyar kultúrához, kiemelten a könyvhöz való erős kötődés és a szenvedélyes igazságkeresés. A család értelmet, szépséget ad a mindennapoknak és folytonos feladatokat (hét gyermek, feleség, özvegy édesanya), a munkát istenadta teremtő, alkotó tevékenységnek tartja, amelyet csak „egyféleképpen, becsületesen szabad elvégezni”, a könyv pedig amolyan társa, „tanácsot keres benne, véleményt keres a világról, a korról”.
Az események ideje (az 1950-es évek) az erőszak, a hazugság, a képmutatás kora: „Minden-minden hazudik, még a napkorong is, amikor felbukkan az ég peremén vagy lenyugszik a nyugati égen, belebukik a Vörös fénybe, önnön visszasugárzó fényébe, hazudik az is... Nem mondhatod azt, amit érzel, hazudik mindenki mindenkinek. Hazug a világ, hazudnak a hegyek, hazudnak a völgyek, a völgyekben meghúzódó falvak… Hazug a város, hazugok az utcák. Az igazság eltörültetett! (…) Ez a világ olyan, mintha vakok világa lenne. Melyben az a bűnös, aki lát. Csak egy nagyobb bűn van ennél: amit látsz, azt ki is mondod.”
Az igazság kimondásáért küldik Gyurit „jutalomkirándulásra”: durva cinizmussal juttatják zárt intézetbe. Ez az egyszerűségében és váratlanságában döbbenetes alaphelyzet motiválja a történet folytonosságának megszakításait, a szereplő töprengő emlékezését, az elbeszélő és a főhős sorsértelmező próbálkozásait, a szöveghelyek metaforikus összekapcsolását: „Vajon lehet egyszerre kifelé is és befelé, előre és visszafelé is nézni? Megpróbálom. Magamra, magamba, körbe itt a szobában és ki a messzeségbe, valahová a világra, a világba. Rá a korunkra, melyben élünk, mely rabjává akar tenni minket, meg akarja szabni lépteinket.”
A családjától, munkájától és szabadságától megfosztott ember kétféle utat jár be; az egyik térben és időben pontosan követhető (valóságos földrajzi helyek, az események naplószerű kronológiája), a másik csapongó: a lélek, a töprengő szellem útja. A „miért történt az, ami történt?” típusú kérdéssor hívja elő a gondolatfolyammá terebélyesedő monológokban a világtörténelem meghatározó eseményeit (Spartacustól a francia forradalmon át az orosz októberi forradalomig), a magyar történelemnek a kisebbségi sorsot előidéző és meghatározó fordulatait (az első és a második világháború, az úgynevezett népi demokrácia, a kommunista diktatúra). Felvonultatja a világ jól ismert kisebb és nagyobb diktátorait (a Nérók és Caligulák után Lenin, Sztálin, Hitler, Rákosi, Mao Ce-tung, Kim Ir Szen…), a hazai kommunista vezérkart, Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel az élen. Az elbeszélő és a szereplő múltat faggató szavaiban a történelmi események filozofikus elmélkedésekkel, az irodalommal, a politikával, az etika alapvető kérdéseivel ötvöződnek. Több nézőpontból is vizsgálnak olyan fogalmakat, mint: demokrácia, párt, igazság, szabadság, becsület, korszellem, a gyilkolás mint korparancs stb., boncolgatják a nyelvi jelentés szintjén is a kor szólamaiban gyakori (elvtárs, osztályellenség, magántulajdon, kizsákmányolás, rendszer, önkény, törvény stb.) szavakat. A gondolatfolyamba szervesen épülnek be vers- és prózaidézetek, gyermekmondókák, a Szentírás és népdalok szövegtöredéke, népszokások és imádságok, Vágó György kultúrából épült identitásának elemei. A komor gondolatok között/mellett megfér a szójáték, politikai vicc, nyelvi humor is. Az útra kelők sora nem Vágó Györggyel kezdődik. Az emlékezésben megelevenednek a román megszállás elől útra kelők, a mindenkori üldözöttek, a világ hajótöröttjeinek botorkálása a történelem országútján. Az út végén fölcsillan ugyan 1956 októberének reményfénye, ám az olvasóban továbbmunkál a megszerzett tapasztalat: „Kiút vagy más út, más, ennél jobb, mint amit a kor kínál, nincsen.” Gazda József vezérelve (miként a könyv első hazai bemutatóján elhangzott): igazat mondani, igazat írni. Igazsága meggyőző, éppen ezért nyugtalanító is: önvizsgálatra és állásfoglalásra készteti az olvasót. TULIT ILONA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorstársak a magyar Golgota útján
Az Új Ezredév Református Központban az elmúlt hét végén a szerző jelenlétében került sor Gazda József A Golgota útján című nemzeti szociográfiájának a bemutatójára. A magyarországi Hét Krajcár Kiadó gondozásában frissen megjelent 500 oldalas kötet bemutatására Szekernyés János helytörténész vállalkozott, aki az emlékező történelem műfajába sorolta a több mint 400 ember vallomását feldolgozó monumentális munkát.
A Golgota útján című könyv szerint a magyarság számára, a szovjet börtönszigetek mellett Gulág lett a második világháború után az egész Kárpát-medence. A szerző szavaival: „A magyar Gulág nemcsak szovjet földön volt, itt volt mindenütt, itt, a haza vagy a régi haza föld­jén is. Ott a leszakított területeken, ott a csonka, maradék ország földjén is ugyanúgy. Mindenütt bűnöd volt a magyarságod, a nyelved és kultúrád, a másképp ejtett szavad, a más tekinteted. Trianon óta és Trianon után mindenben és mindenképpen.” A könyv 400 ember sorsán keresztül mutatja be a magyar Gulág-jelenséget, a magyar holokausztot, ami több százezer ember elpusztítását, lelki megcsonkítását eredményezte immár „békeidőben”. 1945. május 9. után mintegy 700 ezer magyar embert hurcoltak el a Gulágokra, közülük 200 ezren civilek voltak, akiket az utcáról szedtek össze, és annyi bűnük volt, hogy magyarul beszéltek. Szekernyés János a könyv nagy érdemének nevezte, hogy ennek a 400 embernek lehetőséget adott az átélt traumák kimondására, kibeszélésére, ami esélyt jelentett a lelki egyensúlyuk visszanyerésére. Bár nem értett egyet a szerző minden állításával, Szekernyés János kiemelte a szociográfiai munka nyelvi gazdagságát, a régi magyar helynevek felidézését, amelyeknek elemzése szerinte egy külön tanulmányt érdemelne.
Gazda József megköszönte minden jelen lévő magyar sorstársának, „akik a közös Golgotánk útját járják velem együtt”, hogy eljöttek erre a könyvbemutatóra. A szerző hangsúlyozta, hogy a megcsonkított emberi sorsokat bemutató könyvben arra a kérdésre keresi a választ: miért működött velünk szemben másként a történelem, mint ahogyan más népekkel szemben működött. 1945. május 9-én a románok, a szerbek, a bolgárok, a horvátok és a többi nép számára véget ért a háború, a magyarságot azonban a legfőbb bűnösnek kiáltották ki (a német nép mellett), és százezrével hurcolták el a munkatáborokba, ahonnan sokak számára nem volt visszaút. „A vörös holokauszt még ma is tabu”, az emberiség hóhérai közül az emberek csak Hitler nevét ismerik, Sztálin, Lenin, Berija, Blohin bűne nem bűn, soha meg nem neveztetett. A túlélők vallomásai alapján ezekről az elévülhetetlen bűnökről – amelyeknek szenvedő alanya volt az egész Kárpát-medence magyarsága – próbálja meg fellebbenteni a fátylat Gazda József.
A könyvbemutató végén Gazda József kérdésekre válaszolt és dedikálta A Golgota útján című legújabb szociográfia kötetét.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

A Gulag-jelenség, és a magyar holokauszt
Kézdivásárhelyen az Erzsébet Teremben október 12-én, csütörtökön mutatták be szerző jelenlétében, a magyarországi Hét Krajcár Kiadó gondozásában Gazda József A Golgota útján című nemzeti szociográfiáját. A könyvet értékelte és az íróval beszélgetett Borcsa János író, kritikus. Ez a szerző huszonhetedik megjelent könyve.
Ferenc Attila házigazda üdvözlése után Borcsa János méltatta a szerző munkásságát és a nemrég megjelent könyvet: „Gazda József mintegy negyven éve kezdett bele a magnetofonos gyűjtésbe, de az összegyűlt forrásanyag feldolgozásához, megszerkesztéséhez, a töredékek egymáshoz illesztéséhez – ahogy írta első ilyen műfajú munkája, az Így tudom, így mondom előszavában 1980-ban – elő példái nem voltak. Tulajdonképpen az oral historyt kezdte el művelni akkor, a történettudománynak egy új kutatási módszerét és műfaját, az elbeszélt történelmet választotta, azt, amely az egyszerű vagy kisember, vagyis az alulnézet perspektívájából mutatja be a történelmet.”
A könyv 400 ember sorsán keresztül mutatja be a magyar Gulagot mint jelenséget, mert a második világháború után ez jelen volt az egész Kárpát-medencében. A megszólaltatottak elbeszéléseiből ismerjük meg a magyar holokausztot, ami immár a békeidőben több százezer ember elpusztításához, lelki megsemmisüléséhez vezetett.
A beszélgetés során a szerző elmondta, hogy „mai napig nem érti” – a könyvvel is erre keresi a választ –, hogy összehasonlítva más népekkel miért ítélkezett rólunk másként a történelem? 1945. május 9-én a románok, a szerbek, a bolgárok, a horvátok és a többi nép számára véget ért a háború, a magyarságot azonban legfőbb bűnösnek kiáltották – persze a németek mellett –, és százezrével hurcolták el a munkatáborokba, ahol sokan odavesztek. A könyv a magyarirtó akcióról a túlélők szemszögéből és szó szerinti idézésén keresztül rántja le a leplet. „Az összes utódállamokból a magyar férfiakat szedték össze és vitték el a Szovjetunióba. Részben itthon vagy útközben elpusztították őket, majd sokan a szovjet Gulagon pusztultak el.” „A hetvenes évek óta arra törekszem, hogy az emberekkel mondassam el a sorsukat, több mint kétezren így mesélték el életük történetét. A könyvben szereplő négyszáz személy közül egyről van tudomásom, hogy még él, százkét évesen” – mondta Gazda József. A könyvbemutató végén a szerző kérdésekre válaszolt és dedikálta A Golgota útján című legújabb szociográfiakötetét. Tóth László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)