Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Haszmann Pál Közművelődési Egyesület (Csernáton)
15 tétel
2012. június 26.
Nemzetért díj a Haszmann egyesületnek
A Csernátonban megtartott népművészeti konferencián adták át a hétvégén a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat a helyi Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Az alapítvány életműdíját a 70 éves ikertestvérek, Haszmann József és Pál kapták az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban megalapított szabadtéri néprajzi múzeum irányításáért. Népújság (Marosvásárhely)
A Csernátonban megtartott népművészeti konferencián adták át a hétvégén a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat a helyi Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Az alapítvány életműdíját a 70 éves ikertestvérek, Haszmann József és Pál kapták az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban megalapított szabadtéri néprajzi múzeum irányításáért. Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 21.
Mi ebbe beleszülettünk – beszélgetés a csernátoni Haszmann Pállal és Józseffel
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 24.
Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 18.
Cseh Tibor öröksége
Emlékkönyvtárt avatnak Csernátonban
Holnap kettős ünnepet tartanak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban: testvérintézménye, a Csernátoni Népfőiskola épületében 17 órakor megnyitják néhai Cseh Tibor Amerikából hazaküldött könyvtárát, ugyanakkor bemutatják a dr. Ludányi András által írásaiból szerkesztett Csernátontól a Reménység taváig című könyvét.
Cseh Tibor 1925. február 27-én született Alsócsernátonban, hatéves korában dr. vitéz Cseh Endre gyámsága alá került Budapestre, ott élt 1948-ig, amikor diákmozgalmi működése miatt az ÁVO körözést adott ki ellene. Útja előbb Ausztráliába, majd Brazíliába vezetett, itt ismerkedett meg Gábor Annával, későbbi feleségével, akivel életüket annak szentelték, hogy az emigrációban élő magyarok és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket. Nem hiába emlegetik őt a magyarság nagy öregjének, hiszen nemzedékek nőttek fel a tanításán. Nevéhez kapcsolódik a cserkészmozgalom megszervezése is, számos egyesület tagja, folyóirat szerkesztője, a magyar irodalom egyik főpártolója. Tucatnyi költőt, írót utaztatott ki a történelmi Magyarország területéről Amerikába. Munkája elismeréséül számos díjban, kitüntetésben részesült.
Cseh Tibor 55 évet élt az óceánon túl, de Erdélyhez, s azon belül szülőfalujához mindig hű maradt, amit mi sem igazol jobban, minthogy végakaratához híven hamvait hazaszállíttatta, és 2005 óta a csernátoni temető őrzi. Felesége, Cseh Gábor Anna szintén utolsó kérésének tett eleget akkor, mikor könyvtárának jelentős részét hazaküldte Csernátonba, átadva annak további gondozását a Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Ezzel a gesztussal Cseh Tibor végképpen hazatért a szülőfaluba, halálában is segítve annak közösségét, világot járt könyvtára immár mindenki számára hasznosíthatóvá válik.
(dimény) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Emlékkönyvtárt avatnak Csernátonban
Holnap kettős ünnepet tartanak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban: testvérintézménye, a Csernátoni Népfőiskola épületében 17 órakor megnyitják néhai Cseh Tibor Amerikából hazaküldött könyvtárát, ugyanakkor bemutatják a dr. Ludányi András által írásaiból szerkesztett Csernátontól a Reménység taváig című könyvét.
Cseh Tibor 1925. február 27-én született Alsócsernátonban, hatéves korában dr. vitéz Cseh Endre gyámsága alá került Budapestre, ott élt 1948-ig, amikor diákmozgalmi működése miatt az ÁVO körözést adott ki ellene. Útja előbb Ausztráliába, majd Brazíliába vezetett, itt ismerkedett meg Gábor Annával, későbbi feleségével, akivel életüket annak szentelték, hogy az emigrációban élő magyarok és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket. Nem hiába emlegetik őt a magyarság nagy öregjének, hiszen nemzedékek nőttek fel a tanításán. Nevéhez kapcsolódik a cserkészmozgalom megszervezése is, számos egyesület tagja, folyóirat szerkesztője, a magyar irodalom egyik főpártolója. Tucatnyi költőt, írót utaztatott ki a történelmi Magyarország területéről Amerikába. Munkája elismeréséül számos díjban, kitüntetésben részesült.
Cseh Tibor 55 évet élt az óceánon túl, de Erdélyhez, s azon belül szülőfalujához mindig hű maradt, amit mi sem igazol jobban, minthogy végakaratához híven hamvait hazaszállíttatta, és 2005 óta a csernátoni temető őrzi. Felesége, Cseh Gábor Anna szintén utolsó kérésének tett eleget akkor, mikor könyvtárának jelentős részét hazaküldte Csernátonba, átadva annak további gondozását a Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Ezzel a gesztussal Cseh Tibor végképpen hazatért a szülőfaluba, halálában is segítve annak közösségét, világot járt könyvtára immár mindenki számára hasznosíthatóvá válik.
(dimény) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 9.
Molnár Vilmos Csernátonban
A zord időjárás ellenére telt ház előtt mutatta be péntek délután a Márai Sándor-díjas Molnár Vilmos csíkszeredai író Az ördög megint Csíkban című novelláskötetét az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum Cseh Tibor Könyvtártermében. Az író a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület meghívására látogatott el Csernátonba. A szerzővel Dimény-Haszmann Árpád költő beszélgetett.
„Bár most járok először a híres múzeumban, amely valóban méltó hírnevére, el kell mondanom, hogy egy kicsit haza is érkeztem, mert édesanyám sepsiszentgyörgyi, édesapám viszont kézdivásárhelyi származású” – mondta a szerző. A vidám hangulatú irodalmi esten beszélt íróvá válásáról, műhelytitkairól, a Székelyföld kulturális havi folyóiratról, ahol szerkesztőként dolgozik. Molnár Vilmos kifejtette: az írásban az olvasónak ugyanannyi szerepe van, mint az írónak: „A könyv megírva, kiadva, megvásárolva még mindig csak félig van kész, akkor teljesül ki, ha azt el is olvasták. Ezért is kell odafigyelni az olvasókra.” Az irodalmi est végén a szerző dedikált. A házigazdák meleg teával és farsangi fánkkal kínálták a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A zord időjárás ellenére telt ház előtt mutatta be péntek délután a Márai Sándor-díjas Molnár Vilmos csíkszeredai író Az ördög megint Csíkban című novelláskötetét az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum Cseh Tibor Könyvtártermében. Az író a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület meghívására látogatott el Csernátonba. A szerzővel Dimény-Haszmann Árpád költő beszélgetett.
„Bár most járok először a híres múzeumban, amely valóban méltó hírnevére, el kell mondanom, hogy egy kicsit haza is érkeztem, mert édesanyám sepsiszentgyörgyi, édesapám viszont kézdivásárhelyi származású” – mondta a szerző. A vidám hangulatú irodalmi esten beszélt íróvá válásáról, műhelytitkairól, a Székelyföld kulturális havi folyóiratról, ahol szerkesztőként dolgozik. Molnár Vilmos kifejtette: az írásban az olvasónak ugyanannyi szerepe van, mint az írónak: „A könyv megírva, kiadva, megvásárolva még mindig csak félig van kész, akkor teljesül ki, ha azt el is olvasták. Ezért is kell odafigyelni az olvasókra.” Az irodalmi est végén a szerző dedikált. A házigazdák meleg teával és farsangi fánkkal kínálták a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 4.
Hagyományőrzés új köntösben (Év elején a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban)
A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban járva az intézmény tavalyi megvalósításairól, valamint a 2015-re tervezett programokról faggattuk Dimény-Haszmann Orsolya muzeológust, aki munkatársaival éppen a Maszkások című farsangi múzeumpedagógia tevékenységet vezette. A vidám hangulatú, tartalmas tevékenységről, ahol farsangi népszokásainkról is hallhattak, elégedetten távoztak a mosolyogó, alkotásaikat büszkén mutogató kisdiákok.
Sokszínű évet zártak
A muzeológus a tavalyi eseményeket összegezve elmondta: a múzeum, valamint a mellette működő népfőiskola rendezvényekben gazdag évet tudhat maga mögött. Ezek nagy részét önerőből, illetve pályázatok segítségével valósították meg. A múzeum mellett működő Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel pályáznak a rendezvények, programok kellékeinek beszerzésére, de kiállításaik fejlesztésére, korszerűsítésére is. Ezen kívül mindig akadnak lelkes támogatók, akik önzetlenül járulnak hozzá az intézmény gyarapodásához. A programok megvalósításában segítenek önkéntesek, szakemberek, a faluban működő más egyesületek is. Az IKA Ifjúsági Egyesület égisze alatt működő Pántlika Néptánccsoport fiataljai tavaly több programba is bekapcsolódtak. A Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány nyomdai költségeit már három éve az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum biztosítja. Ez a lap nagyon fontos az intézmény életében, hiszen teret ad a tudományos dolgozatok, levéltári kuriózumok közzététele mellett annak is, hogy a múzeumban zajló munkáról beszámolhassanak a mindenkori látogatóknak, s ezáltal is még több érdeklődőt vonzzanak be. A cél, hogy a Haszmann Pál által megálmodott kiadvány folytonosságát továbbra is megőrizzék. Számszerűsítve az elmúlt év rendezvényeit, elmondható: hat koncertnek, öt könyvbemutatónak, három időszakos kiállításnak és kilenc különféle múzeumpedagógiai foglalkozásnak adott otthont a csernátoni skanzen. D. Haszmann Orsolya kiemelte évente visszatérő pécsi barátaikat, a Míves Mag Műhely alkotóit és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány képviselőit, akik tavaly baranyai értékeket és hungarikumokat hoztak magukkal, kiállítás, zene, előadás formájában, valamint a pécsi MárkusZínházat is, akik varázslatos előadásukkal egyből belopták magukat a csernátoniak szívébe. Velük is dédelgetik a múzeum munkatársai már az idei közös terveket.
Táborozók és burrogtatók a múzeum udvarán
A közel félévszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül őrzik, viszik tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig van csoport vagy egyéni alkotó, aki Haszmann Gabriellával bútorfestést tanul vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesi el. A Művészeti Népiskola két éve – felelevenítve a régebb is sikeres kapcsolatot – ismét Csernátonba helyezte fafaragó-képzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. A két intézmény munkája így nagyon szépen kiegészíti egymást, várják a faragás iránt érdeklődőket, lessenek be az alkotóműhelybe, kapcsolódjanak be a munkába. A kézműveskedés mellett a táborok sora két éve új színt is kapott. Immár olvasótábornak is otthont adnak, mely a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral való jó kapcsolatuk egyik hozadéka. A programmal – mely egy vetélkedőből, majd annak jutalomtáborából áll – a Kovászna megyei 5–8. osztályos diákokat szólítják meg, terveik szerint idén már szórványkitekintéssel is. Ezt a programot is pályázatokkal valósítják meg, 2014-ben a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és helyi vállalkozók támogatták a rendezvényt. Július közepén idén is megszervezik a tábort, a vetélkedőt májusban tartják, március közepén hirdetik meg az idei témát. Másik nagyobb szabású rendezvény, amit már két éve, szintén a könyvtárral közösen sikeresen bonyolít a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület, a Sebő együttes Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Jordán Tamás színművész kíséretében tartott erdélyi koncertkörútja. Idén ősszel Kányádi Sándor költészetét hozzák el. Szintén a megyei könyvtár a partnerük abban, hogy olyan írókat, költőket, néprajzosokat hívhatnak meg, akik egyébként nem jutnának el vidékünkre. Havonta tartanak könyvbemutatót, közönségtalálkozót vagy előadást – sorolta D. Haszmann Orsolya.
Haszmann Lajos restaurátorként dolgozik, a gépek szerelmese, közismerten jó szakember. Ő idén a régi gépek javítására, karbantartására helyezi a hangsúlyt, hiszen a tervek szerint ősszel ismét burrogtatnak. Az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény köré szerveződik a Csernátoni Burrogtató, mely 2015 egyik kiemelt eseménye lesz, a gyöngyösi Lévay Sándor gépgyűjtő, vállalkozó támogatásával, partnerségben a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeummal. Ezt a programot Csernáton Község Polgármesteri Hivatala és itthoni vállalkozók, gépészszakemberek támogatják.
Irodalom, történelem is helyet kap
A Tudatom, hogy én még jól vagyok – Írott és tárgyi emlékek az első világháborúból című kiállítás – melyet tavaly ősszel nyitottak –, idén is látható lesz, ehhez március–június időszakban múzeumpedagógiai tevékenységeket társítanak különböző korosztályoknak, valamint történelmi előadások, könyvbemutatók is színesítik majd a programot. A múzeumpedagógiai tevékenységek márciusban ünnepi hangolódással folytatódnak, ahol nemzeti ünnepünkre készülhetnek fel a programba bekapcsolódók, március 23-a és április 2-a között pedig a hagyományos tojásíró-tanfolyamra várják az érdeklődőket. A különleges iskolai hétre is kínálnak programot. A könyvbemutatók sorát januárban hazai szerző nyitotta, Dimény H. Árpád kötetbemutatójával tisztelegtek a magyar kultúra napja előtt, februárban Molnár Vilmossal ismerkedhettek a csernátoniak. A sort a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai, írók, költők folytatják az elkövetkező három hónapban. Mindeközben tart a tárgygyarapítás is, és szemlátomást modernizálódik a gyűjteménycsoportok szemléltetőanyaga. Tavaly a Bethlen Gábor Alap támogatásával öt múzeumi bábut vásároltak, melyekkel „életet” varázsolnak a skanzen székely házaiba úgy, hogy a helyi viseletet is megmutatják. Az anya- és a fenntartó intézmény, Kovászna Megye Tanácsának támogatásával idén újrazsindelyezik a bélafalvi székely házat, illetve egy új időszakos kiállítással is készülnek, melyet júniusban nyitnak majd meg a látogatók előtt. „Hála Istennek munkánkban mellettünk állhatnak szüleink, akik tanácsaikkal, szaktudásukkal segítik megvalósítani terveinket, oroszlánrészt vállalnak még mindig a gyűjtő, rendszerező munkában. Ez olyan »mankó«, amely biztonságot ad, irányt szab és megerősít” – összegzett Dimény-Haszmann Orsolya, az intézmény muzeológusa, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban járva az intézmény tavalyi megvalósításairól, valamint a 2015-re tervezett programokról faggattuk Dimény-Haszmann Orsolya muzeológust, aki munkatársaival éppen a Maszkások című farsangi múzeumpedagógia tevékenységet vezette. A vidám hangulatú, tartalmas tevékenységről, ahol farsangi népszokásainkról is hallhattak, elégedetten távoztak a mosolyogó, alkotásaikat büszkén mutogató kisdiákok.
Sokszínű évet zártak
A muzeológus a tavalyi eseményeket összegezve elmondta: a múzeum, valamint a mellette működő népfőiskola rendezvényekben gazdag évet tudhat maga mögött. Ezek nagy részét önerőből, illetve pályázatok segítségével valósították meg. A múzeum mellett működő Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel pályáznak a rendezvények, programok kellékeinek beszerzésére, de kiállításaik fejlesztésére, korszerűsítésére is. Ezen kívül mindig akadnak lelkes támogatók, akik önzetlenül járulnak hozzá az intézmény gyarapodásához. A programok megvalósításában segítenek önkéntesek, szakemberek, a faluban működő más egyesületek is. Az IKA Ifjúsági Egyesület égisze alatt működő Pántlika Néptánccsoport fiataljai tavaly több programba is bekapcsolódtak. A Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány nyomdai költségeit már három éve az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum biztosítja. Ez a lap nagyon fontos az intézmény életében, hiszen teret ad a tudományos dolgozatok, levéltári kuriózumok közzététele mellett annak is, hogy a múzeumban zajló munkáról beszámolhassanak a mindenkori látogatóknak, s ezáltal is még több érdeklődőt vonzzanak be. A cél, hogy a Haszmann Pál által megálmodott kiadvány folytonosságát továbbra is megőrizzék. Számszerűsítve az elmúlt év rendezvényeit, elmondható: hat koncertnek, öt könyvbemutatónak, három időszakos kiállításnak és kilenc különféle múzeumpedagógiai foglalkozásnak adott otthont a csernátoni skanzen. D. Haszmann Orsolya kiemelte évente visszatérő pécsi barátaikat, a Míves Mag Műhely alkotóit és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány képviselőit, akik tavaly baranyai értékeket és hungarikumokat hoztak magukkal, kiállítás, zene, előadás formájában, valamint a pécsi MárkusZínházat is, akik varázslatos előadásukkal egyből belopták magukat a csernátoniak szívébe. Velük is dédelgetik a múzeum munkatársai már az idei közös terveket.
Táborozók és burrogtatók a múzeum udvarán
A közel félévszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül őrzik, viszik tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig van csoport vagy egyéni alkotó, aki Haszmann Gabriellával bútorfestést tanul vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesi el. A Művészeti Népiskola két éve – felelevenítve a régebb is sikeres kapcsolatot – ismét Csernátonba helyezte fafaragó-képzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. A két intézmény munkája így nagyon szépen kiegészíti egymást, várják a faragás iránt érdeklődőket, lessenek be az alkotóműhelybe, kapcsolódjanak be a munkába. A kézműveskedés mellett a táborok sora két éve új színt is kapott. Immár olvasótábornak is otthont adnak, mely a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral való jó kapcsolatuk egyik hozadéka. A programmal – mely egy vetélkedőből, majd annak jutalomtáborából áll – a Kovászna megyei 5–8. osztályos diákokat szólítják meg, terveik szerint idén már szórványkitekintéssel is. Ezt a programot is pályázatokkal valósítják meg, 2014-ben a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és helyi vállalkozók támogatták a rendezvényt. Július közepén idén is megszervezik a tábort, a vetélkedőt májusban tartják, március közepén hirdetik meg az idei témát. Másik nagyobb szabású rendezvény, amit már két éve, szintén a könyvtárral közösen sikeresen bonyolít a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület, a Sebő együttes Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Jordán Tamás színművész kíséretében tartott erdélyi koncertkörútja. Idén ősszel Kányádi Sándor költészetét hozzák el. Szintén a megyei könyvtár a partnerük abban, hogy olyan írókat, költőket, néprajzosokat hívhatnak meg, akik egyébként nem jutnának el vidékünkre. Havonta tartanak könyvbemutatót, közönségtalálkozót vagy előadást – sorolta D. Haszmann Orsolya.
Haszmann Lajos restaurátorként dolgozik, a gépek szerelmese, közismerten jó szakember. Ő idén a régi gépek javítására, karbantartására helyezi a hangsúlyt, hiszen a tervek szerint ősszel ismét burrogtatnak. Az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény köré szerveződik a Csernátoni Burrogtató, mely 2015 egyik kiemelt eseménye lesz, a gyöngyösi Lévay Sándor gépgyűjtő, vállalkozó támogatásával, partnerségben a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeummal. Ezt a programot Csernáton Község Polgármesteri Hivatala és itthoni vállalkozók, gépészszakemberek támogatják.
Irodalom, történelem is helyet kap
A Tudatom, hogy én még jól vagyok – Írott és tárgyi emlékek az első világháborúból című kiállítás – melyet tavaly ősszel nyitottak –, idén is látható lesz, ehhez március–június időszakban múzeumpedagógiai tevékenységeket társítanak különböző korosztályoknak, valamint történelmi előadások, könyvbemutatók is színesítik majd a programot. A múzeumpedagógiai tevékenységek márciusban ünnepi hangolódással folytatódnak, ahol nemzeti ünnepünkre készülhetnek fel a programba bekapcsolódók, március 23-a és április 2-a között pedig a hagyományos tojásíró-tanfolyamra várják az érdeklődőket. A különleges iskolai hétre is kínálnak programot. A könyvbemutatók sorát januárban hazai szerző nyitotta, Dimény H. Árpád kötetbemutatójával tisztelegtek a magyar kultúra napja előtt, februárban Molnár Vilmossal ismerkedhettek a csernátoniak. A sort a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai, írók, költők folytatják az elkövetkező három hónapban. Mindeközben tart a tárgygyarapítás is, és szemlátomást modernizálódik a gyűjteménycsoportok szemléltetőanyaga. Tavaly a Bethlen Gábor Alap támogatásával öt múzeumi bábut vásároltak, melyekkel „életet” varázsolnak a skanzen székely házaiba úgy, hogy a helyi viseletet is megmutatják. Az anya- és a fenntartó intézmény, Kovászna Megye Tanácsának támogatásával idén újrazsindelyezik a bélafalvi székely házat, illetve egy új időszakos kiállítással is készülnek, melyet júniusban nyitnak majd meg a látogatók előtt. „Hála Istennek munkánkban mellettünk állhatnak szüleink, akik tanácsaikkal, szaktudásukkal segítik megvalósítani terveinket, oroszlánrészt vállalnak még mindig a gyűjtő, rendszerező munkában. Ez olyan »mankó«, amely biztonságot ad, irányt szab és megerősít” – összegzett Dimény-Haszmann Orsolya, az intézmény muzeológusa, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 15.
A szórványból is érkeznek fellépők
A csernátoni és a csernakeresztúri (Hunyad megye) néptánccsoport barátsága nem új keletű, Magyarlapád (Fehér megye) pedig több szállal kötődik Háromszékhez, 2001 óta csernátoni származású lelkésze van a falunak, a Maros-Küküllő-menti cserkészek pedig több ízben megfordultak már vidékünkön, kapcsolatuk jelenleg is élő az itteni csapatokkal. Vasárnap délután mindkét szórványtelepülés néptánccsoportja fellép az Ika-vári színpadon, ahol a helyiek mellett Felső-Háromszék és Csík több településéről is érkeznek táncos lábú gyermekek és fiatalok.
A magyar népművészet és kultúra közös kapocs, nekünk pedig, a Fehér megyei román tengerben élő négy százaléknyi magyarságnak fontos, hogy gyermekeink megismerjék Erdélyt, Székelyföldet, az itteni értékeket – mondta lapunk megkeresésére Borbándi András magyarlapádi református lelkész. Lelkipásztorként és cserkészvezetőként tesz is azért, hogy a szórványban élő gyermekek barátokat szerezzenek a tömbmagyarságban, így Háromszéken is.
A csernátoni IKA Ifjúsági Egyesület, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár és a helyi önkormányzat szervezésében, a megyei tanács támogatásával rendezett néptánctalálkozó másik szórványmeghívottja, a csernakeresztúri néptánccsoport harmadszor lép fel a csernátoniak rendezvényén, tavaly pedig ők fogadták a háromszékieket a Hunyad Megyei Magyar Napokon. A szervezők fontosnak tartják ezeket a kapcsolatokat, barátságokat éppúgy, mint a meghívott háromszéki és csíki néptánccsoportokkal, amelyekkel vasárnap délután, az alsócsernátoni felvonulást követően az Ika váránál lépnek színpadra.
Bemelegítőként tegnap Fákó Alpár, a házigazda néptánccsoport vezetője kezdeményezésére a két éve felújított Csókás feredőhöz kirándultak, ma a Szent Anna-tó az útirány, este pedig a Bod Péter Népházban Kádár Elemér tart néptánctörténeti előadást, majd táncházzal zárják a napot. A kézműves foglalkozások házigazdája mindvégig a Csiporkázó Játszóház és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A csernátoni és a csernakeresztúri (Hunyad megye) néptánccsoport barátsága nem új keletű, Magyarlapád (Fehér megye) pedig több szállal kötődik Háromszékhez, 2001 óta csernátoni származású lelkésze van a falunak, a Maros-Küküllő-menti cserkészek pedig több ízben megfordultak már vidékünkön, kapcsolatuk jelenleg is élő az itteni csapatokkal. Vasárnap délután mindkét szórványtelepülés néptánccsoportja fellép az Ika-vári színpadon, ahol a helyiek mellett Felső-Háromszék és Csík több településéről is érkeznek táncos lábú gyermekek és fiatalok.
A magyar népművészet és kultúra közös kapocs, nekünk pedig, a Fehér megyei román tengerben élő négy százaléknyi magyarságnak fontos, hogy gyermekeink megismerjék Erdélyt, Székelyföldet, az itteni értékeket – mondta lapunk megkeresésére Borbándi András magyarlapádi református lelkész. Lelkipásztorként és cserkészvezetőként tesz is azért, hogy a szórványban élő gyermekek barátokat szerezzenek a tömbmagyarságban, így Háromszéken is.
A csernátoni IKA Ifjúsági Egyesület, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár és a helyi önkormányzat szervezésében, a megyei tanács támogatásával rendezett néptánctalálkozó másik szórványmeghívottja, a csernakeresztúri néptánccsoport harmadszor lép fel a csernátoniak rendezvényén, tavaly pedig ők fogadták a háromszékieket a Hunyad Megyei Magyar Napokon. A szervezők fontosnak tartják ezeket a kapcsolatokat, barátságokat éppúgy, mint a meghívott háromszéki és csíki néptánccsoportokkal, amelyekkel vasárnap délután, az alsócsernátoni felvonulást követően az Ika váránál lépnek színpadra.
Bemelegítőként tegnap Fákó Alpár, a házigazda néptánccsoport vezetője kezdeményezésére a két éve felújított Csókás feredőhöz kirándultak, ma a Szent Anna-tó az útirány, este pedig a Bod Péter Népházban Kádár Elemér tart néptánctörténeti előadást, majd táncházzal zárják a napot. A kézműves foglalkozások házigazdája mindvégig a Csiporkázó Játszóház és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 17.
Néptánctalálkozó Csernátonban
Tíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél.
Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot.
Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget.
A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél.
Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot.
Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget.
A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 3.
Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 4.
Kiállítások és mesejáték
Mozgalmas hétvége a Haszmann Pál Múzeumban
A Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által elindított KaPoCs, amely összeköt – Élő népművészet a Kárpát-medenceében elnevezésű program keretében a hétvégén kiállításokkal, kitűnő koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal várt kicsiket és nagyokat a Haszmann Pál Múzeumba.
Szombat délután a múzeumkertben az Isten veletek és velem! című kiállítás megnyitóján D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról szólt. A levelek, naplóbejegyzések és fényképek segítségével az első világégésben harcoló katonák és szeretteik háborús élményeit megmutató kiállításról elmondta, bár nem volt előzetes egyeztetés, közös tervezés, az egyértelműen összecseng a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből két éve Tudatom, hogy én még jól vagyok… címmel összeállított I. világháborús tárlattal. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása.”
Dr. Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta, igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék. „Mintegy tíz évvel ezelőtt jutottunk el erre a szintén hazai földre. Örülünk, hogy befogadtak bennünket, és bízom benne, hogy ez a rendezvény is tovább erősíti a lelkünkben is a kapcsolatot, a kapcsot.”
Ezt követően Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva kifejtette, az I. világháború századik évfordulója apropóján az alapítvány egy konferenciát szervezett, amely hangsúlyosan a Délvidéket vette célba, ezért pécsi, vajdasági, drávaszögi és muravidéki kutatók, levéltárosok, muzeológusok mutatták be kutatásaikat. „Naplókat, levelezéseket dolgoztak fel, és a konferenciához kapcsolódva hoztuk létre azt a kiállítást, amelynek egy részletét elhoztuk Csernátonba. A kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak.”
A megnyitó részeként a Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított mintegy egyórás műsorát is végighallgathatták az érdeklődők. A vasárnapi családi nap keretében előbb a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatták be, majd a kicsik a Míves Mag Műhely játszóházában szórakozhattak kedvükre.
A múzeum udvarán még ma látogatható a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékek a Kárpát-medenceében című vándorkiállítása, csakúgy, mint az Isten veletek és velem! című tárlat.
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mozgalmas hétvége a Haszmann Pál Múzeumban
A Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által elindított KaPoCs, amely összeköt – Élő népművészet a Kárpát-medenceében elnevezésű program keretében a hétvégén kiállításokkal, kitűnő koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal várt kicsiket és nagyokat a Haszmann Pál Múzeumba.
Szombat délután a múzeumkertben az Isten veletek és velem! című kiállítás megnyitóján D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról szólt. A levelek, naplóbejegyzések és fényképek segítségével az első világégésben harcoló katonák és szeretteik háborús élményeit megmutató kiállításról elmondta, bár nem volt előzetes egyeztetés, közös tervezés, az egyértelműen összecseng a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből két éve Tudatom, hogy én még jól vagyok… címmel összeállított I. világháborús tárlattal. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása.”
Dr. Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta, igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék. „Mintegy tíz évvel ezelőtt jutottunk el erre a szintén hazai földre. Örülünk, hogy befogadtak bennünket, és bízom benne, hogy ez a rendezvény is tovább erősíti a lelkünkben is a kapcsolatot, a kapcsot.”
Ezt követően Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva kifejtette, az I. világháború századik évfordulója apropóján az alapítvány egy konferenciát szervezett, amely hangsúlyosan a Délvidéket vette célba, ezért pécsi, vajdasági, drávaszögi és muravidéki kutatók, levéltárosok, muzeológusok mutatták be kutatásaikat. „Naplókat, levelezéseket dolgoztak fel, és a konferenciához kapcsolódva hoztuk létre azt a kiállítást, amelynek egy részletét elhoztuk Csernátonba. A kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak.”
A megnyitó részeként a Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított mintegy egyórás műsorát is végighallgathatták az érdeklődők. A vasárnapi családi nap keretében előbb a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatták be, majd a kicsik a Míves Mag Műhely játszóházában szórakozhattak kedvükre.
A múzeum udvarán még ma látogatható a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékek a Kárpát-medenceében című vándorkiállítása, csakúgy, mint az Isten veletek és velem! című tárlat.
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 5.
A KaPoCs, amely összeköt (Családi hétvége Csernátonban)
A KaPoCs, amely összeköt – élő népművészet a Kárpát-medenceében programot tíz évvel ezelőtt indította útjára a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány. Ennek részeként kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt megszólító kiállításokkal, koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal fűszerezett kétnapos családi hétvégét tartottak július 2-án és 3-án a Haszmann Pál Múzeumban.
Szombaton délután a múzeum épületében megnyitották az Isten veletek és velem! című kiállítást, mely a hasonló című pécsi tárlat anyagából válogatva kapcsolódik a két évvel ezelőtt a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből összeállított Tudatom, hogy én még jól vagyok... című első világháborús tárlathoz, megmutatva, hogyan élték meg a katonák és szeretteik a hosszú háborús éveket. A megnyitón D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról beszélt.
A kiállítást pécsi, vajdasági és drávaszögi személyes történetek, elbeszélések, napló- és levélrészletek, korábban ismeretlen, magángyűjteményekből előkerült fotók, képeslapok egészítik ki, megidézve élettörténeteket, kortörténetet. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása” – mondotta a múzeum vezetője.
Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta: igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék, és bízik abban, hogy e közös rendezvény lelkünkben is tovább erősíti a kapcsolatot, a kapcsot. Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva arról szólt, hogy „a kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak”. A megnyitón a pécsi Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított egyórás műsorral lépett közönség elé. Vasárnap délután a múzeumkertben családi napot tartottak, a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatta be, majd a Míves Mag Műhely játszóházat – szalmafonást, nemezelést, varrást – tartott az érdeklődő kisgyermekeknek. Mindezzel párhuzamosan, péntektől tegnapig a csernátoni múzeumkertben a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékeink a Kárpát-medenceében című vándorkiállítását is meg lehetett tekinteni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A KaPoCs, amely összeköt – élő népművészet a Kárpát-medenceében programot tíz évvel ezelőtt indította útjára a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány. Ennek részeként kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt megszólító kiállításokkal, koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal fűszerezett kétnapos családi hétvégét tartottak július 2-án és 3-án a Haszmann Pál Múzeumban.
Szombaton délután a múzeum épületében megnyitották az Isten veletek és velem! című kiállítást, mely a hasonló című pécsi tárlat anyagából válogatva kapcsolódik a két évvel ezelőtt a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből összeállított Tudatom, hogy én még jól vagyok... című első világháborús tárlathoz, megmutatva, hogyan élték meg a katonák és szeretteik a hosszú háborús éveket. A megnyitón D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról beszélt.
A kiállítást pécsi, vajdasági és drávaszögi személyes történetek, elbeszélések, napló- és levélrészletek, korábban ismeretlen, magángyűjteményekből előkerült fotók, képeslapok egészítik ki, megidézve élettörténeteket, kortörténetet. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása” – mondotta a múzeum vezetője.
Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta: igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék, és bízik abban, hogy e közös rendezvény lelkünkben is tovább erősíti a kapcsolatot, a kapcsot. Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva arról szólt, hogy „a kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak”. A megnyitón a pécsi Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított egyórás műsorral lépett közönség elé. Vasárnap délután a múzeumkertben családi napot tartottak, a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatta be, majd a Míves Mag Műhely játszóházat – szalmafonást, nemezelést, varrást – tartott az érdeklődő kisgyermekeknek. Mindezzel párhuzamosan, péntektől tegnapig a csernátoni múzeumkertben a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékeink a Kárpát-medenceében című vándorkiállítását is meg lehetett tekinteni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 9.
„Közösségi életünk egyik gyöngyszeme”
Néptáncosok találkoztak az Ika váránál
A fenti találó kifejezéssel illette Csernáton elöljárója a hétvégén, augusztus 6–7-én megszervezett Ika-vári néptáncfesztivált. Valóban, egyenként is gyöngyszem volt minden egyes, tájegységének megfelelő népviseletbe öltözött fiatal, akik fellépését megtekinteni megnyugtatóan népes közönség gyülekezett vasárnap az Ika vára alatti téren felállított színpad elé.
Tizenhat együttes és a helyi férfi dalkör állt sorra színpadra, a programot kézművesek kiállítása, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület által tartott játszóház is színesítette, a bátrabbak a Malomferedőben hűsültek, mások a hideg sört vagy fagyit választották erre a célra.
– 1972-ben indult az Ika-vári néptáncfesztivál hagyománya, amelyet évről évre megszerveztek a 90-es évek közepéig, ám akkor megszakadt a folytonosság. 2011-ben sikerült újraindítani, előbb a faluközpontban, aztán felköltözött a jelenlegi helyszínre – részletezte kérdésünkre Mágori István, a szervező IKA Ifjúsági Egyesület elnöke.
Az újraindítás Ágoston József kezdeményezésére történt, az egyesület és az önkormányzat közös munkája révén valósult meg, a polgármesteri hivatal továbbra is társszervező mAradt. Az IKA Ifjúsági Egyesület 2005-ben alakult, jelenleg 26 tagja van, biztosítja a Pántlikácska Tánccsoport jogi hátterét, az utóbbi években a néptáncra, népzenére fókuszál. Erre fogékony a község, gyerek, ifjúsági és felnőtt tánccsoport is működik, összesen négy. Pünkösdre és András-napra rendszeresen tematikus műsorral készül az egyesület a tánccsoportok közreműködésével, éppen utóbbi lesz a soron következő nagyobb rendezvény, amire készülnek – avatott be Mágori.
– Amiben a rendezvény talán különbözik a hasonló fesztiváloktól, hogy hangsúlyosabban igyekszünk bevonni a szórványt – ismertette Fákó Alpár, az IKA-egyesület titkára. – Az elmúlt években a csernakeresztúriak voltak a vendégeink, akikkel aktív kapcsolatot alakítottunk ki. Csernakeresztúr Déva mellett fekvő település, közigazgatásilag hozzá tartozik, róluk tudni kell, hogy bukovinai székely ivadékok, amikor Bukovinából visszatelepítették a székelyeket, akkor kerültek oda. Idén nem lehettek itt, mivel Bonyhádon éppen zajlott a bukovinaiak találkozója. Tavaly kapcsolódtak be a magyarlapádiak (Fehér megye), idén hívtuk a kóstelekieket (Bákó megye) – a Háromszéki együttesekkel együtt 340 gyereket sikerült megmozgatni. Az idei, negyedik találkozó hasznos hozadéka volt, hogy a szombati napot a szórványból érkezőkkel való ismerkedésre szántuk, tematikus délután keretében bemutatkoztak egymásnak, néprajzi témájú dokumentumfilmet néztünk, táncházat tartottunk. Környékbeliek és a szórványból érkezettek, mintegy 140 fiatal barátkozhatott, építhetett ki kapcsolatot – tudhattuk meg a részleteket.
A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Nemorosa Kft. és a csernátoni Screw-Bolt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Néptáncosok találkoztak az Ika váránál
A fenti találó kifejezéssel illette Csernáton elöljárója a hétvégén, augusztus 6–7-én megszervezett Ika-vári néptáncfesztivált. Valóban, egyenként is gyöngyszem volt minden egyes, tájegységének megfelelő népviseletbe öltözött fiatal, akik fellépését megtekinteni megnyugtatóan népes közönség gyülekezett vasárnap az Ika vára alatti téren felállított színpad elé.
Tizenhat együttes és a helyi férfi dalkör állt sorra színpadra, a programot kézművesek kiállítása, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület által tartott játszóház is színesítette, a bátrabbak a Malomferedőben hűsültek, mások a hideg sört vagy fagyit választották erre a célra.
– 1972-ben indult az Ika-vári néptáncfesztivál hagyománya, amelyet évről évre megszerveztek a 90-es évek közepéig, ám akkor megszakadt a folytonosság. 2011-ben sikerült újraindítani, előbb a faluközpontban, aztán felköltözött a jelenlegi helyszínre – részletezte kérdésünkre Mágori István, a szervező IKA Ifjúsági Egyesület elnöke.
Az újraindítás Ágoston József kezdeményezésére történt, az egyesület és az önkormányzat közös munkája révén valósult meg, a polgármesteri hivatal továbbra is társszervező mAradt. Az IKA Ifjúsági Egyesület 2005-ben alakult, jelenleg 26 tagja van, biztosítja a Pántlikácska Tánccsoport jogi hátterét, az utóbbi években a néptáncra, népzenére fókuszál. Erre fogékony a község, gyerek, ifjúsági és felnőtt tánccsoport is működik, összesen négy. Pünkösdre és András-napra rendszeresen tematikus műsorral készül az egyesület a tánccsoportok közreműködésével, éppen utóbbi lesz a soron következő nagyobb rendezvény, amire készülnek – avatott be Mágori.
– Amiben a rendezvény talán különbözik a hasonló fesztiváloktól, hogy hangsúlyosabban igyekszünk bevonni a szórványt – ismertette Fákó Alpár, az IKA-egyesület titkára. – Az elmúlt években a csernakeresztúriak voltak a vendégeink, akikkel aktív kapcsolatot alakítottunk ki. Csernakeresztúr Déva mellett fekvő település, közigazgatásilag hozzá tartozik, róluk tudni kell, hogy bukovinai székely ivadékok, amikor Bukovinából visszatelepítették a székelyeket, akkor kerültek oda. Idén nem lehettek itt, mivel Bonyhádon éppen zajlott a bukovinaiak találkozója. Tavaly kapcsolódtak be a magyarlapádiak (Fehér megye), idén hívtuk a kóstelekieket (Bákó megye) – a Háromszéki együttesekkel együtt 340 gyereket sikerült megmozgatni. Az idei, negyedik találkozó hasznos hozadéka volt, hogy a szombati napot a szórványból érkezőkkel való ismerkedésre szántuk, tematikus délután keretében bemutatkoztak egymásnak, néprajzi témájú dokumentumfilmet néztünk, táncházat tartottunk. Környékbeliek és a szórványból érkezettek, mintegy 140 fiatal barátkozhatott, építhetett ki kapcsolatot – tudhattuk meg a részleteket.
A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Nemorosa Kft. és a csernátoni Screw-Bolt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 23.
A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnek
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 28.
Díjazták az év civil szervezetét
Tíz jelölés közül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnek ítélte a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) az ötödik alkalommal kiosztott Év Civil Szervezete-díjat. A sepsiszentgyörgyi Tein teázóban átadott oklevéllel és ezerlejes vásárlási utalvánnyal a 2016-ban megvalósított, a CIVEK által legsikeresebbnek vélt programot jutalmazták.
A 2013-ban indított Év Civil Szervezete-díj célja a civil szervezeti munka elismerése és népszerűsítése, amelyet elsőként a Háromszéki Közösségi Alapítvány érdemelt ki a közösségi kártyaprogrammal, a következő esztendőkben az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi tagozata, a Bolyongó Színházi Egyesület és a Zöld Nap Egyesület nyerte a kitüntetést. Idén tizenegy szervezet pályázott, illetve kapott jelölést külső személy részéről, egy alakulat formai okokból kiesett a megmérettetésből. Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke szerint valóban megmérettetésről van szó, hisz a legsikeresebb programokat lebonyolító szervezetek mindenike nagyszerűen teljesítette a vállalt projekteket, a döntő szempont mégis az volt, hogy milyen mértékű volt a feladatvállalás és az elvégzéséhez befektetett munka. A pályázó szervezetek benevezett programjait Bereczki Kinga ismertette, a CIVEK minden részt vevő egyesületet oklevéllel díjazott.
A sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület téli segítőprogramjával pályázott, amelynek eredményeként kétszáznyolcvan háromszéki családhoz, valamint gyermekotthonokba juttattak el tavaly élelmiszercsomagot 3500 adakozótól összegyűjtött alapanyagból. A kézdivásárhelyi Ifjúsági Egyesület egy esszépályázat legjobb grafikai illusztrációból szervezett kiállítással nevezett be, a Kézdiszékért Egyesület a Fábián Zoltán-olvasótáborral jelentkezett. A Királypingvinek Jégkorong Egyesület a nyári Hokiverbunk játékostoborzó rendezvénnyel pályázott, a Tipe Tupa Egyesület a Hol nem volt mesefesztivált tartja tavalyi legsikeresebb programjának, a baróti ZIKE az iskolások körében szervezett Zöldikék környezetvédő tevékenységével és táborával, a Zöld Nap Egyesület pedig a Zöld nap suliprogrammal nevezett. A csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület a Haszmann Pál Múzeum háttérintézménye, egész évben gazdag hagyományőrző- és oktatóprogramot kínál, amelyeken tavaly mintegy négyezren vettek részt, hétezren látogatták a múzeumot és a múzeumi eseményeket – ismertette a CIVEK elnöke.
Az Év Civil Szervezete cím idei nyertese, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2015–2016-ban tizenhárom hónapos futamidejű programot bonyolított le Mozdulatokba vésett gyökerek – a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének digitális megőrzése címmel, amelynek célja a magánkézben lévő, eddig feldolgozatlan és a projekt számára felajánlott folklórgyűjtések jegyzékbe vétele, digitalizálása, illetve egy folklórdokumentációs adatbázis létrehozása. A projekt teljes költségvetése 247 485 lej, ennek 90 százaléka az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Finanszírozási Mechanizmus támogatásából származott, a többi az egyesület önrésze. A feldolgozott anyagokból harminc lemezből álló DVD-gyűjtemény készült, amelyet százhúsz kulturális intézménynek adtak át. Szóban forgó népzene- és néptánc-, valamint fotóadatbázis a www.folkmedia.ro honlap médiatár menüpontja alatt érhető el.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tíz jelölés közül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnek ítélte a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) az ötödik alkalommal kiosztott Év Civil Szervezete-díjat. A sepsiszentgyörgyi Tein teázóban átadott oklevéllel és ezerlejes vásárlási utalvánnyal a 2016-ban megvalósított, a CIVEK által legsikeresebbnek vélt programot jutalmazták.
A 2013-ban indított Év Civil Szervezete-díj célja a civil szervezeti munka elismerése és népszerűsítése, amelyet elsőként a Háromszéki Közösségi Alapítvány érdemelt ki a közösségi kártyaprogrammal, a következő esztendőkben az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi tagozata, a Bolyongó Színházi Egyesület és a Zöld Nap Egyesület nyerte a kitüntetést. Idén tizenegy szervezet pályázott, illetve kapott jelölést külső személy részéről, egy alakulat formai okokból kiesett a megmérettetésből. Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke szerint valóban megmérettetésről van szó, hisz a legsikeresebb programokat lebonyolító szervezetek mindenike nagyszerűen teljesítette a vállalt projekteket, a döntő szempont mégis az volt, hogy milyen mértékű volt a feladatvállalás és az elvégzéséhez befektetett munka. A pályázó szervezetek benevezett programjait Bereczki Kinga ismertette, a CIVEK minden részt vevő egyesületet oklevéllel díjazott.
A sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület téli segítőprogramjával pályázott, amelynek eredményeként kétszáznyolcvan háromszéki családhoz, valamint gyermekotthonokba juttattak el tavaly élelmiszercsomagot 3500 adakozótól összegyűjtött alapanyagból. A kézdivásárhelyi Ifjúsági Egyesület egy esszépályázat legjobb grafikai illusztrációból szervezett kiállítással nevezett be, a Kézdiszékért Egyesület a Fábián Zoltán-olvasótáborral jelentkezett. A Királypingvinek Jégkorong Egyesület a nyári Hokiverbunk játékostoborzó rendezvénnyel pályázott, a Tipe Tupa Egyesület a Hol nem volt mesefesztivált tartja tavalyi legsikeresebb programjának, a baróti ZIKE az iskolások körében szervezett Zöldikék környezetvédő tevékenységével és táborával, a Zöld Nap Egyesület pedig a Zöld nap suliprogrammal nevezett. A csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület a Haszmann Pál Múzeum háttérintézménye, egész évben gazdag hagyományőrző- és oktatóprogramot kínál, amelyeken tavaly mintegy négyezren vettek részt, hétezren látogatták a múzeumot és a múzeumi eseményeket – ismertette a CIVEK elnöke.
Az Év Civil Szervezete cím idei nyertese, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2015–2016-ban tizenhárom hónapos futamidejű programot bonyolított le Mozdulatokba vésett gyökerek – a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének digitális megőrzése címmel, amelynek célja a magánkézben lévő, eddig feldolgozatlan és a projekt számára felajánlott folklórgyűjtések jegyzékbe vétele, digitalizálása, illetve egy folklórdokumentációs adatbázis létrehozása. A projekt teljes költségvetése 247 485 lej, ennek 90 százaléka az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Finanszírozási Mechanizmus támogatásából származott, a többi az egyesület önrésze. A feldolgozott anyagokból harminc lemezből álló DVD-gyűjtemény készült, amelyet százhúsz kulturális intézménynek adtak át. Szóban forgó népzene- és néptánc-, valamint fotóadatbázis a www.folkmedia.ro honlap médiatár menüpontja alatt érhető el.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 24.
Négyszáz táncos a színpadon (Ika-vári fesztivál)
Szombaton és tegnap zajlott Csernátonban az Ika-vári újkori néptáncfesztivál, amelyen zömében Kovászna megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vettek részt: tizenkilenc táncegyüttes, azaz négyszáz táncos és népzenész.
A régi néptánctalálkozókra emlékeztető rendezvényt 2013-ban újították fel az örökmozgó Ágoston József kultúrmindenes kezdeményezésére. Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, 1972-ben tartották a népzene és -tánc első ünnepét az akkori várromnál, a csonka torony alatt, és a rendezvény túlélte a kommunizmus idejét, aztán a rendszerváltás első éveiben szép lassan megszűnt. A rendezvény szervezője idén is az Ika Ifjúsági Egyesület és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület volt. Mágori István, az Ika elnöke szerint a rendezvény hosszú távú célja tárgyi és szellemi népi értékeink ápolása, éltetése és megőrzése, rövid távú céljai pedig néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a csernátoni néptánccsoportok, kézművesek tevékenységének támogatása, a szórványmagyar közösségek néptánccsoportjai tevékenységének felkarolása, valamint a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése. A szórványban élő csoportok – a brassói Búzavirág tánccsoport, a magyarlapádi és a medgyesi Gyöngyvirág tánccsoport – pénteken este, illetve szombat délelőtt érkeztek a községbe, szombaton közös műhelymunka, ismerkedés zajlott. Az Ika-vár alatti vendégház udvarán csoportbemutatkozóra került sor, majd a Háromszék Táncegyüttes előadásában megtekintették a Csávási balladát. A szombati nap táncházzal zárult.
Tegnap a táncosok a felsőcsernátoni református templomban a Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkész által megtartott ünnepi istentiszteleten vettek részt. Az Ika-vár alatt tegnap délelőtt kézművesvásárra és kézműves-foglalkozásokra, valamint játszóházra került sor a Haszmann Pál Egyesület részvételével. A szervezők fürdési lehetőséget is biztosítottak. A pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány tagjai egy sátor alatt szintén kiállítottak és kézműves-tevékenységeket is szerveztek.
A rendezvényt Bölöni Dávid, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, Fákó Alpár Attila szervező pedig a támogatóknak mondott köszönetet. A néptánctalálkozót Kedves Tibor alsócsernátoni római katolikus plébános áldotta meg. Aztán színre léptek a táncosok – elsőként a 2010-ben alakult helybeli Szakajtó néptáncegyüttes –, majd a Csernátoni Pakó András Férfi Dalkör énekelt néhány gyönyörű nótát. A kétnapos rendezvény este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban táncházzal ért véget a részt vevő zenészek és együttesek, valamint a közönség részvételével.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szombaton és tegnap zajlott Csernátonban az Ika-vári újkori néptáncfesztivál, amelyen zömében Kovászna megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vettek részt: tizenkilenc táncegyüttes, azaz négyszáz táncos és népzenész.
A régi néptánctalálkozókra emlékeztető rendezvényt 2013-ban újították fel az örökmozgó Ágoston József kultúrmindenes kezdeményezésére. Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, 1972-ben tartották a népzene és -tánc első ünnepét az akkori várromnál, a csonka torony alatt, és a rendezvény túlélte a kommunizmus idejét, aztán a rendszerváltás első éveiben szép lassan megszűnt. A rendezvény szervezője idén is az Ika Ifjúsági Egyesület és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület volt. Mágori István, az Ika elnöke szerint a rendezvény hosszú távú célja tárgyi és szellemi népi értékeink ápolása, éltetése és megőrzése, rövid távú céljai pedig néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a csernátoni néptánccsoportok, kézművesek tevékenységének támogatása, a szórványmagyar közösségek néptánccsoportjai tevékenységének felkarolása, valamint a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése. A szórványban élő csoportok – a brassói Búzavirág tánccsoport, a magyarlapádi és a medgyesi Gyöngyvirág tánccsoport – pénteken este, illetve szombat délelőtt érkeztek a községbe, szombaton közös műhelymunka, ismerkedés zajlott. Az Ika-vár alatti vendégház udvarán csoportbemutatkozóra került sor, majd a Háromszék Táncegyüttes előadásában megtekintették a Csávási balladát. A szombati nap táncházzal zárult.
Tegnap a táncosok a felsőcsernátoni református templomban a Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkész által megtartott ünnepi istentiszteleten vettek részt. Az Ika-vár alatt tegnap délelőtt kézművesvásárra és kézműves-foglalkozásokra, valamint játszóházra került sor a Haszmann Pál Egyesület részvételével. A szervezők fürdési lehetőséget is biztosítottak. A pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány tagjai egy sátor alatt szintén kiállítottak és kézműves-tevékenységeket is szerveztek.
A rendezvényt Bölöni Dávid, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, Fákó Alpár Attila szervező pedig a támogatóknak mondott köszönetet. A néptánctalálkozót Kedves Tibor alsócsernátoni római katolikus plébános áldotta meg. Aztán színre léptek a táncosok – elsőként a 2010-ben alakult helybeli Szakajtó néptáncegyüttes –, majd a Csernátoni Pakó András Férfi Dalkör énekelt néhány gyönyörű nótát. A kétnapos rendezvény este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban táncházzal ért véget a részt vevő zenészek és együttesek, valamint a közönség részvételével.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)