A Háromszék napilap december 12-én megjelent számától kezdődően részleteket közöl Höncz László magánkiadásban frissen megjelent, Bűnösként is győztes című könyvéből. A szerző 1952-ben született Sepsiszentgyörgyön, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait, Aradon technikusi diplomát szerzett. A Stefan Gheorghiu káderképző akadémia közgazdaság-tudományi karán szerzett pénzügyi, könyvelői diplomát. A fordulat után a gyógyszerésztechnikumot is elvégezte. A rendszerváltás előtt a KISZ- és pártapparátus tagja volt, 1982–84 között Bölön, 1986–92 között Uzon polgármestere. 1992-től 1999-ig a prefektúra, majd a megyei tanács vagyoni és pénzügyi ellenőrző irodájának munkatársa. 1999-től magánvállalkozó. Könyvében a kommunista rendszert és az azt követő átmenetet a maga ellentmondásaiban mutatja be. /Bűnösként is győztes (Ilyen a történelem kereke). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Kézdivásárhely önkormányzata egyhangúlag elfogadta Rácz Károly polgármester kezdeményezésére a Vigadó Kulturális Alapítvány létrehozásáról szóló határozatot. A statútumban az önkormányzat alapítóként szerepel. Az alapítvány bejegyeztetésére azért van szükség, hogy a Kézdivásárhelyi Városi Színház pályázni tudjon, s egyéb művelődési rendezvényeket is támogatni lehessen. A testület kuratóriumi tagnak választotta Sylvester Lajos közírót, a Háromszék főmunkatársát, Csapó György színművész társulatvezetőt, Ferencz Attilát, a Vigadó Művelődési Ház igazgatóját, Bíró Béla politológust, egyetemi adjunktust, valamint Bányász István, Nagy Babos Tamás és Vetró B. András önkormányzati képviselőt. A héttagú testület utólag választja meg soraiból a kuratórium elnökét. /(iochom): Vigadó Kulturális Alapítvány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

Sepsiszentgyörgyön az akkori lap, a Megyei Tükör főszerkesztője, Vasas Ferenc keményen kézben tartotta a lapot, s űzte az újságírókat az üzemekbe, beszámolni a szigorúan ellenőrzött közhangulatról. A szerkesztőség egyik hátsó szobájában – melyet az újságírók maguk között Kelet-Európai Klubnak neveztek – szabadon beszéltek, vitatkoztak. Akkoriban úgy gondolták, ha már le nem írhatják, legalább szóban mondják el véleményünket. Utólag kiderült, jól gondolták: lehallgatókészüléket szereltek a szobába. Később – többszöri kérelmezés után -, máig sem szerelték azt le. 1989 decemberében készültek az ünnepekre. Beszerezték a névsor szerint osztott fejenként fél kilogramm sertéshúst, feketén kávét szereztek. Az újságírók lakásán is voltak lehallgatókészülékek. Amikor győzött a forradalom, Sepsiszentgyörgyön az akkori párttitkár, Rab István társaival a hátsó kapun elmenekült. Az újságírók rohantak a szerkesztőségbe, lapot kell csinálni. Jecza Tibor, leváltás előtt álló főszerkesztő-helyettes már megérkezett. Percek alatt összefutott a társaság kevésbé gyáva része, Áros Károly, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Incze Ibolya, Páljános Mária, B. Kovács András, Albert Levente, Tompa Ernő és Torma Sándor, akit az előző hónapokban főszerkesztő-helyettesnek készítettek elő Jecza Tibor helyett. Új lapot indítunk – döntötték el. Bejött a megyei pártbizottságtól az első titkárral együtt menekülő főszerkesztő, Vasas Ferenc is. Szokásával ellentétben csendes volt, kiment, telefonálgatott, újra visszatért. Vasas megszólalt: vegyék kicsit vissza az iramot! B. Kovács András megkérdezte: Te azt hiszed, hogy ezt a lapot veled fogjuk csinálni? Vasas hitetlenkedve szétnézett, majd sértődötten elment. Megegyeztek, Háromszék lesz a lap címe. Megérkezett Magyari Lajos. Akkoriban jó formában volt, hónapok óta nem ivott, tehetségét mindenki tisztelte, úgy határoztak, ideiglenesen irányítsa Magyari Lajos a lapot, majd sort kerítenek a vezetőségválasztásra is. Magyari Lajos két és fél évig vezette az újságot (1992-ben elment szenátornak), s el kell ismerni, a nehéz időkben végzett munkájával, napi politikai kommentárjaival beírta magát a romániai magyar sajtótörténetbe. Az első szám Győzött a nép akarata szalagcím alatt jelent meg. Az első oldalra került Magyari Lajos Kérdések című verse, Páljános Mária kis gazdasági beszámolója. A belső két oldalon Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Matekovics János, Áros Károly publicisztikái sorakoztak. Gyorsan elfogyott az első szám, s hónapokig 25–30 000-es példányszámban jelent meg a napilap. /Simó Erzsébet: Volt egyszer egy nap, született egy lap (Húszéves a Háromszék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./

A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Magyarokat vertek román csendőrök
A Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi magyar fiatalembert elvertek a csendőrök Sepsiszentgyörgyön, emiatt a bántalmazottak törvényszéki orvosi látleletet kértek, az ütlegelő csendőröket átadják a katonai ügyészségnek - írta szerdán a Háromszék.
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett székelyföldi napilap szerint a múlt péntekről szombatra virradó éjjel a megyeszékhely Szent György terén kissé spicces társaság vonult el az egyik lacikonyhából. Egy parkolóból kiálló személygépkocsi fellökte a 22 éves Csulak Csongort, aki elesett, majd mérgében az autó szélvédőjére loccsantotta poharából a sört. A kocsi vezetője éles szóváltásba keveredett a fiatalemberrel, amire felfigyelt a közelben tartózkodó csendőrjárőr, és közbelépett.
Csulakot leütötték, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták - olvasható a lapban. Ezt látva, a 27 éves Fazakas Vince Lajos közbelépett, Csulak és a csendőrök közé állt. Erre ketten őt is lefogták, az egyik gyomorszájon rúgta. Fazekas a lapnak elmondta: elvették tárcáikat, telefonjaikat, azokat kikapcsolták, a nyakából letéptek két ezüstláncot. Tovább folyt az ütlegelés. Fazakas védeni próbálta barátját.
A csendőrség székhelyén egy nagy terembe vezették a két őrizetbe vett fiatalembert. Ott már öten estek nekik, elsősorban Fazakasnak. Leütötték, a hajánál fogva felemelték, és tovább verték. Negyedórás ütlegelés után mindenféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket, értékeiket visszaszolgáltatták, az elveszett láncokon kívül - írta a lap.
A Jobbik a történtek teljeskörű kivizsgálását követeli a Kovászna Megyei Csendőrfelügyelőségtől, az eljáró csendőrök munkaviszonyának azonnali felfüggesztése mellett. A Jobbik az Erdélyben működő csendőrség működésével kapcsolatban kiemeli annak fontosságát, hogy a karhatalom és az erőszakszervezetek nemzetiségi arányait a lakosság nemzetiségi arányaihoz kellene igazítani. A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a román karhatalom gyakori túlkapásai is megerősítik a székelyföldi és érmelléki területi önrendelkezés létrehozásának szükségességét, amellyel megelőzhetőek lennének a hasonló estek is.
A Háromszék beszámolója szerint közben a társaság harmadik tagja, Igyártó Botond — miután sikertelenül próbált meg segítséget kérni telefonon ––, taxiba ült, és a csendőrséghez vitette magát. Az őr azt állította, nincsenek ott, akiket keresett.
Az időközben kiszabadult Fazakas riasztotta rokonságát, testvére és sógora érkezett kocsival. Ők észrevették, hogy a csendőrautó távolról követi a sántikálókat. Fazakas sógora a kocsi elé került, s meg szerette volna állítani azt, de az integetésre a csendőrautó elhúzott. Mindannyian beültek a személygépkocsiba, üldözőbe vették a kék autót, de annak sikerült meglépnie. Akkor a csendőrség székhelyére hajtottak, magyarázatot kértek, de az őrszobán túl nem jutottak.
A pórul járt fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára mentek. Florián Zsuzsanna ügyeletes orvos megállapította, hogy mindketten erőszak áldozatai. A bántalmazottak hétfőn a törvényszéki orvosnál jelentkeztek. A fiatalok panasszal fordultak a területi közrendészeti hatósághoz, a prefektúrához, és feljelentést tettek a katonai ügyészségen is.
Adrian Faur ezredes, a Kovászna megyei csendőrfelügyelőség parancsnoka a lapnak elmondta: ellenez mindenféle, a beosztottjai részéről történő szabálytalanságot, az erőszakot pedig kimondottan. Helyesnek tartja, hogy a fiatalok a katonai ügyészséghez fordultak, de ezzel nem elégszik meg: belső vizsgálatot kezdeményezett, s fegyelmi eljárást készül indítani.
hirszerzo.hu, MTI

Tisztújítás az újságíró-egyesületnél
A hét végén a Gyergyószárhegyi Kulturális Központban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A találkozó egyben "születésnapi rendezvény" is volt, hiszen 20 évvel ezelőtt Csíkszeredában jött létre az érdekvédelmi szervezet.
A jelenleg közel 300 tagot számláló szakmai szervezetnek sikerült rangot kivívnia a nemzetközi és a hazai berkekben. Néhány éve létrejöhetett a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületeinek Konvenciója, amelynek alapító tagja a MÚRE is. Ez a szervezet próbálja összefogni a határon túli magyar sajtót, hiszen a találkozások során kiderült, hogy hasonló gondokkal küzd mindenütt a kisebbségi média. Ezenkívül, a romániai sajtószervezetek is partnerként tárgyalnak a MÚRE képviselőivel. Hiánypótló kezdeményezésként 1990-ben Nagyváradon beindult az újságíróképzés, aminek köszönhetően létrejöhetett a szervezet szárnya alatt – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által támogatott – Ady Endre Sajtókollégium. Ugyancsak a MÚRE kezdeményezésére beindulhatott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen a médiaoktatás. Kevés a hely ahhoz, hogy felsoroljuk mindazokat a rendezvényeket, szakmai képzéseket, riporttáborokat, amelyek 20 év alatt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyar újságíró-társadalom felépüljön, megerősödjön. Olyan neves újságírók, publicisták vezették az egyesületet, mint Hecser Zoltán, Kántor Lajos, Ágoston Hugó, Csép Sándor, Ambrus Attila, Gáspár Sándor. De említenünk kell Stanik István és Cseke Péter nevét is, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a magyar médiaképzés is gyökeret verjen. Mindezekkel ellentétben, mint minden civil szervezetnél, az utóbbi időben az is tapasztalható volt, hogy egyre kevesebb olyan rendezvényt sikerült szervezni, ami megmozgatta volna a tagságot. Ezért is jelentett a MÚRE életében fordulatot a hétvégi közgyűlés, hiszen a szervezetnek alkalmazkodnia kell az utóbbi időszak gazdasági-társadalmi változásaihoz: több lett a munka, kevesebb a jövedelem, egyre nehezebben lehet pályázni, pénzforráshoz jutni.
Az alapszabályzat-módosítást és a tisztújítást követően a következő vezetőség állt össze: Karácsonyi Zsigmond elnök (Népújság), Csép Sándor audiovizuális alelnök (RTV), Szekeres Attila írott sajtó – alelnök (Háromszék), Simonffy Katalin (volt RTV-s) és Szűcs László (Erdélyi Riport főszerkesztője, AESK igazgatója) vezetőségi tagok. A Maros megyei területi elnök Vajda György (Népújság) lett.
– Az egyesület operativitásának növelése érdekében sikerült a vezetőséget karcsúsítani úgy, hogy a területi szervezeteknek legyen nagyobb hatáskörük és mozgásterük. Ez reményt ad arra, hogy több olyan rendezvény is lesz, amely nemcsak a tagoknak, hanem az érdeklődőknek is többet nyújt a romániai magyar média életéből – mondta Karácsonyi Zsigmond korábbi ügyvezető elnök, a MÚRE új elnöke.
A 20 éves ünnepség keretében – ahol a korábbi elnökök közül jelen volt Hecser Zoltán, Csép Sándor, illetve Ambrus Attila – a szárhegyi kastély lovagtermében ünnepélyesen is felidézték a kezdeti időszakot, majd hagyományosan átadták a Veszely Károly-díjakat, amelyeket a Brassói Lapok első főszerkesztőjéről neveztek el, akit az 1848-as forradalmat követő időszakban meghurcoltak. Az idén a díjban Benkő Leventét, a Művelődés munkatársát részesítették, aki számos, a közelmúltat feltáró publicisztikai, történelmi kötetet jelentetett meg, illetve a szórványban tett sajtótevékenységükért a nagybányai Bányavidéki Új Szót illette az elismerés.
Az ünnepségen könyvbemutatóra is sor került, Ambrus Attila: Gótvárosi levelek, Balázs János: Csabákra várva, és Simonffy Katalin: Képnyelv – szónyelv című köteteket ismertették.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

„MÚRE-zsúr” Szárhegyen
Díjakat osztott és szocializált a romániai magyar újságírószervezet
Miután a tavaly Csibi Márti gyergyószentmiklósi újságíró vehette át az Új Magyar Szóban Riportok zöld szemmel címmel megjelent cikksorozatáért a tényfeltáró újságírói munkáért adományozott Oltyán László-emlékdíjat, idén a csíkszeredai Daczó Dénes és Daczó Katalin érdemelte ki a Pro Novum Kulturális Egyesület és Oltyán László családja által alapított kitüntetést.
A díjat a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi, gyergyószárhegyi konferenciáján adták át.
Taroltak a kolozsváriak
A díjkiosztó gálán egyébként a kolozsvári újságíróknak termett a legtöbb babér. Az idén ismét kiosztott Sebesi Imre-díjat Csatári Melinda kapta. Ezzel a díjjal tüntették ki ugyanakkor Romeo Couţit, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának igazgatóját is, elismerve a magyar és a nemzetiségi adások fennmaradásáért tett erőfeszítéseit. A pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Tibor-emlékdíjat Ambrus István, a Kolozsvári Rádió fiatal munkatársa kapta.
A MÚRE Nívódíját Puskel Péter, az aradi Nyugati Jelen munkatársa kapta, az elektronikus média kategóriájában pedig Oláh Gál Elvira munkáját ismerték el: a Marosvásárhelyi Rádiónak illetve a magyarországi Kossuth Rádiónak készített tudósításaiért tüntették ki.
A Hargita Megyei Önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Művésztelep évek óta díjazza a legjobb kulturális újságírót. A díj Bogdán László, a Háromszék című napilap munkatársát illette, de idén rendhagyó módon ugyanezzel a díjjal ismerték el Garzó Ferenc, a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítójának munkáját, „aki közel nyolc éve népszerűsíti a Székelyföld kulturális értékeit”.
Stratégiák és technikák
A kétnapos konferencia központi témájaként a médiastratégiák és túlélési technikák szerepeltek. A résztvevők arra keresték a választ, hogy hogyan élhetik túl az elkövetkező időszakot mind gazdasági, mind pedig a szakmai téren – megőrizve a minőségi, magyar nyelvű újságírást úgy Románia területén, mint a Kárpát-medence más magyarlakta vidékein. A magyarországi újságírók mellett jelen voltak a kárpátaljai és vajdasági újságírók is.
Szó volt a megszorító gazdasági intézkedésekről is – előadásában erről beszélt többek között Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője is. „A sajtóban felröppent, különböző médiumokat érintő várható törvénykezési szigorításokat (a sajtó fokozottabb ellenőrzése, illetve az a törvénytervezet, amely az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrzése alá vonná az írott sajtót is – szerk. megj.) nem csak hogy nem támogatjuk, hanem igyekszünk megakadályozni, hogy ilyenszerű törvények szülessenek” – jelentette ki a miniszter.
„Ezek a tanácskozások azért is nagyon fontosak, mert a magyarországi kapcsolataink is erősödnek” – hangsúlyozta lapunknak Karácsonyi Zsigmond MÚRE-elnök. Az újságírószervezet gyergyószárhegyi konferenciáján részt vett Havasi János, a Magyar Televízió közéleti igazgatója és Csermák Zoltán, a magyar köztévé kiemelt szerkesztője is, akik a határon túli kisebbségi műsorokról beszéltek.
A két tévés ígéretet tett arra, hogy nemcsak a határon túliakról szóló műsorokban (például Kárpát Expressz) kapnak publicitást az erdélyi események, hanem megpróbálják integrálni azokat a napi műsorfolyamba is.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kelemen: új magyar párt alapításával nem oldható meg a közösség egyésge
Hiba lenne újabb magyar pártot alapítani Erdélyben, mert az nem a romániai magyarság egységét szolgálja; demagóg és populista, aki azt mondja, hogy az egység szaporodással oldható meg — jelentette ki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A hétfői romániai magyar napilapok - a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ), az erdélyi Krónika és a sepsiszentgyörgyi Háromszék - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő kulturális minisztert azzal kapcsolatosan idézték, hogy Tőkés László és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, illetve ügyvezető elnöke bejelentette: kezdeményezik egy új magyar párt alapítását.
Kelemen Hunor úgy vélte, az RMDSZ-ben minden feltétel adott ahhoz, hogy az egységet megteremtsék, de ezt nem új magyar politikai párt létrehozásával lehet megvalósítani. "A felvidéki példa kell a szeme előtt lebegjen azoknak, akik 2010-ben új pártot alapítanak" - állapította meg Kelemen, aki szerint ugyanakkor az RMDSZ 2012-ben is bekerül a parlamentbe, még akkor is, ha az új párt alapítása veszélyt jelent ebből a szempontból.
A miniszter hozzátette: a tervezett pártalakítás nem ront az RMDSZ és Tőkés László jövőbeni viszonyán. "Fontos kérdésekről ezután is ugyanúgy gondolkodunk, mint eddig, Tőkés Lászlót úgy kezeljük, mint olyan politikust, akinek van mondanivalója, bár nem mindig értünk egyet vele" - mondta Kelemen Hunor.
Az Adevarul című román napilap hétfőn rövid, tényszerű tudósítást adott Tőkés és Toró előző napi nagyváradi sajtótájékoztatójáról, amelyben jelezték a pártalakítási tervüket. Csak a rövid tudósítás címe kommentáló jellegű: "Tőkés László, újabb lépés a szélsőségesség felé". MTI

Új főszerkesztője van a Háromszék napilapnak
Farcádi Botond megújulást ígér
Miután szeptember 30-án írásban nyújtotta be felmondását Farkas Árpád költő, publicista, aki tizennyolc évig töltötte be a főszerkesztői tisztségét, október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén ismét lemondott. A szavazati joggal rendelkező harminc munkatársnak titkos szavazással kellett döntenie, hogy a két jelölt – Farcádi Botond és Csinta Sámuel – közül ki legyen Farkas Árpád utódja a főszerkesztői székben.
Miután a két főszerkesztőjelölt ismertette jövőbeli terveit az október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén, a titkos szavazás nyomán Farcádi Botond tizenkilenc, Csinta Sámuel pedig tizenegy szavazatot kapott. Szombaton a részvényesek közgyűlésén a jelen levő tizenhárom tulajdonos közül tizenketten Farcádi Botond mellett voksoltak, neki szavaztak bizalmat.
A 27 éves Farcádi Botond, miután két esztendeig a Krónika országos napilapnál dolgozott, 2007-ben került a Háromszékhez, ahol ez év elején főszerkesztő-helyettes lett. Elmondása szerint nem a becsvágy, a karrierizmus, a törtetés, a pénz vezérelte arra, hogy jelöltesse magát, hanem a kötelesség, a bizonyítás vágya. Nagy felelősséggel járó tisztségét kihívásnak, esélynek tartja, hiszen tiszta a múltja, nincs semmilyen pártos vagy szervezeti elkötelezettsége.
Az új főszerkesztő a napilap függetlenségének a megőrzését, folytonosságát és ugyanakkor megújulását ígéri. A főszerkesztő-helyettes megválasztásáról a szerkesztőségi közgyűlés november folyamán dönt.
IOCHOM ZSOLT, Székelyhon.ro

Farcádi Botond a Háromszék új főszerkesztője
Nyugdíjjogosult életkorára hivatkozva lemondott tisztségéről Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője, Farcádi Botond kollégánkat javasolván utódjául.
A pénteki szerkesztőségi közgyűlés, melyen Csinta Samu gazdasági rovatvezető is jelentkezett e funkcióra, titkos szavazással Farcádi Botondot választotta a lap főszerkesztőjévé.
Farkas Árpád tizennyolc éve vezeti a Háromszéket – mely ezalatt a romániai magyar sajtópaletta legfüggetlenebb és egyben legnagyobb olvasótáborral rendelkező újságjává vált, s számos díjjal (Bocskai-, Bethlen Gábor-, Árpád Fejedelem-díj) tüntették ki olyan magyar civil szervezetek, melyek nem kapcsolódnak sem kormányokhoz, sem pártokhoz –, ígérte, hogy a továbbiakban is támogatja Farcádi Botond és a szerkesztőség munkáját.
Farcádi Botond 1983-ban született Sepsiszentgyörgyön, a Babeş–Bolyai magyar–román szakos végzettje, öt éve gyakorolja az újságíró-szerkesztői szakmát. A lap nemzeti közösségünket szolgáló szellemi irányultságának továbbvitelét ígérve nyerte el a szerkesztőség többségi szavazatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fidesz-fityisz az ÚMSZ-nek – Nulla forinttal támogatja a Szülőföld Alap az országos romániai magyar napilapot

Csak az udvari sajtó kapott pénzt a Szülőföld Alaptól
Egy forintnyi támogatást sem kaptak a Szülőföld Alap 1,315 milliárdos büdzséjéből azok a romániai magyar médiumok, amelyek nem a Fidesz holdudvarához tartoznak. Nem támogatják az egyetlen országos magyar napilapot, az Új Magyar Szót sem.
A romániai magyar médiumok támogatására szánt 7,7 millió forintból egyetlen forintot sem kapott az egyetlen országos napilap, az Új Magyar Szó (ÚMSZ) – tűnik ki a Szülőföld Alap múlt héten közzétett eredményhirdetéséből. Ennek tanúsága szerint magyar költségvetési támogatásban csak azok a sajtóorgánumok részesültek, amelyeket jellemzően a Fideszhez közelinek tartanak. Másfél millió forint jutott a Krónika napilapnak, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újság után a legtöbb pénzt, 1,2 milliót a Székelyföld című kulturális folyóiratnak adták honlapfejlesztésre, az idén még csak négy lapszámot megért Erdélyi Napló hetilap 1,1, a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilap pedig egymilliót kapott. Támogatásban részesültek olyan intézmények honlapjai is, amelyek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához: ilyen a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és Gondviselés Segélyszervezet. Az ÚMSZ mellett sem a transindex.ro hírportál, sem az Erdélyi Riport hetilap működtetésére nem jutott pénz – egyelőre nem tudni, miért.
Legalább őszintébbek, mert a másik tábor sajtójának semmit sem adnak, míg az előző kurzusban az ellenszenvesek is kaptak valami keveset – jegyezte meg kérdésünkre némi malíciával az ÚMSZ egyik szerkesztője. A lapnak Ulicsák Szilárd, a kormány határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa azzal magyarázta a jobboldali sajtóorgánumokat előnyben részesítő döntéseket, hogy a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatt „kezelhetetlenség” állt elő a Szülőföld Alapnál. Amikor az ÚMSZ döntéseken érezhető elfogultságot firtatta, a miniszteri biztos úgy válaszolt: ő nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon. „Nem hiszem, hogy most jelentős aránytalanság történt volna, de a döntéseket a regionális egyeztető fórumok által jelölt kuratóriumi tagok hozzák, tehát elvileg a határon túli támogatottak is döntenek a kérdésben” - tette hozzá a miniszteri biztos, aki szerint az idén megszerezhető támogatások olyan alacsonyak, hogy azokból átfogó médiastratégiát kialakítani úgysem lehet, ezek egy-két havi túlélést tesznek lehetővé.
Vele ellentétben Székely István, a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának erdélyi tagja szerint azonban a kurátorok csak javaslatot tesznek a támogatottakról. „A Szülőföld Alap elnöke nyújtja be az előterjesztést, és azon nekünk már nem áll módunkban módosítani" - hangsúlyozta a kuratóriumi tag az ÚMSZ-nek adott nyilatkozatában, a manna.ro cikkéhez fűzött hozzászólásában pedig leszögezte, vannak olyan pályázók, akik az elmúlt hat évben mindig eredményesen pályáztak, és most nem voltak sikeresek; és vannak olyanok, akik az elmúlt évek sikertelensége után most támogatásban részesültek. Székely az ÚMSZ-nek elmondta azt is, ma már egyre több intézmény jelentkezik támogatásért, az elv pedig az, hogy minél többnek kell jutnia a pályázati alapból, így az elérhető összegek felaprózódnak. „Van, akinek jut a pályázati alapból, és van akinek nem. Amit egy pályázónak odaadunk, azt egy másik pályázótól el kell vennünk” – szögezte le a tisztségviselő, aki szerint egyébként szakmai kritériumok általában a művelődési, könyvkiadási pályázatoknál érvényesülnek. Ahol viszont egyértelmű elfogultság tapasztalható, az a média-kollégium - tette hozzá.
Dorosz Dávid, az LMP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésén azonnali kérdést tett fel az ügyben, ám érdemi választ nem kapott a Semjén Zsolt helyett válaszoló Rétvári Bence társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkártól.
Ami biztos, hogy a fent említett „kezelhetetlenség” miatt a Szülőföld Alap jelenlegi formájában nem működőképes. Idén az első félévben három hónapon késett a határon túli magyaroknak szánt létfontosságú támogatások elbírálása, és a második félévre szólókat is csak a múlt héten tették közzé. megszűnik, vagy jelentős mértékben átalakul. Ennek kapcsán Ulicsák a manna.ro-nak azt mondta, a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal, és külön kezelik azokat a nagy intézményeket, amelyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. Várhatóan megszűnik, de legalábbis jelentős mértékben átalakul a Szülőföld Alap – jelentette ki a miniszteri biztos, hozzátéve, a jelenlegi törvénykezési hullámban nehéz megmondani, hogy mikor születhet meg az erre vonatkozó jogszabály. NOL.hu

Néppárti román kollégája rontott rá az erdélyi EP-képviselőre
Tőkés László EP-képviselő meghívására az idei év utolsó brüsszeli munkahetén erdélyi újságírók küldöttsége tett munkalátogatást az Európai Parlamentben. Az Erdélyi Napló, a Reggeli Újság, a Háromszék és a Székely Hírmondó újságírói mellett meghívást kapott Bakk-Dávid Tímea, a Transindex hírportál szerkesztője is, annak elismeréseképpen, hogy éppen nemrég nyerte el a 2010. Európai Év Újságírója romániai díját. Kedden a hazai magyar sajtó képviselői – egyebek mellett – a Magyar Néppárti Delegáció ülésén is részt vettek, melyen Gyürk András küldöttségvezető köszöntötte és Tőkés László mutatta be őket. Lapunkat Ladányi Norbert képviselte Brüsszelben.
A zsúfolt munkanapon került sor az unióhoz tartozó országok néppárti parlamenti csoportjainak és az EP Néppárti frakciójának XIII. csúcstalálkozójára, melynek rendjén – többek között – Győri Enikő külügyi államtitkár tartott előadást a soron következő magyar EU-elnökség terveiről és prioritásairól. Felszólalásában Tőkés László külön is gratulált a magyar elnökség soknyelvűségre és kulturális sokszínűségre vonatkozó programjához, melyben az erdélyi magyarság kiváltképpen érdekelt. Az e tárgyban legutóbb megrendezett budapesti nemzetközi konferencia, továbbá Nagyszeben előző, valamint Pécs idei európai kulturális fővárosok szerepének és üzenetének méltatása kapcsán erdélyi képviselőnk a regionális kulturális együttműködést fontos stabilitási tényezőnek ítélte, melyre a feszültségekkel terhes Kelet- és Közép-Európában igen nagy szükség van.
Délután a romániai néppárti delegáció Theodor Stolojan elnökletével tartotta heti ülését, melyen erdélyi képviselőnkkel együtt Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnök is részt vett. Tőkés László EMNT-elnöki minőségében bejelentette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombati küldöttgyűlése új párt, az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását kezdeményezte. Ugyanakkor felajánlotta, hogy magyar részről készséggel támogatják Romániának a schengeni övezetbe való 2011 – márciusi felvételét –, amit több ország, köztük Franciaország és Hollandia is ellenez, minden jel szerint hatásosan. Tőkés felvetését Marian Jean Marinescu EP-képviselő váratlanul durva támadással „viszonozta” Jerzy Buzek legutóbbi támogató levele, valamint a „december elsejei gyásznap” kifejezésének használata kapcsán. Miként a vita során kiderült, augusztus folyamán a román Demokrata-Liberális Párt politikusa titkos levélben tett feljelentést a lengyel EP-elnöknél a volt váradi püspök ellen. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Klientúrát épít a Fidesz
A Fidesz-kormányzat az adófizetők pénzét határon túli klientúra építésre használja fel, amit az is mutat, hogy a Szülőföld Alap a Fidesz leplezetlen politikai szempontjai szerint osztotta le a határon túli magyar lapoknak járó támogatásokat. Ez sajnálatos - mondta a Népszavának Salamon Márton László, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) napilap főszerkesztője.
A főszerkesztő arra a hírre reagált, hogy a magyar állam egyetlen forinttal sem támogatja az ÚMSZ-t, az egyetlen országos, Románia minden megyéjébe eljutó magyar napilapot. Hogy ez így van, az a Szülőföld Alap frissen közzétett pályázati eredményhirdetéséből derült ki.
A legnagyobb összegű támogatásban a Krónika című napilap részesült, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újságot közelről követi az idén még csak néhány lapszámot megért (megjelenését jó ideig szüneteltető) Erdélyi Napló című hetilap, illetve a Háromszék nevű sepsiszentgyörgyi napilap. Ugyanakkor "sajtótámogatásban" részesülnek különböző olyan intézmények honlapjai, amelyeknek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához, mint a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és a Gondviselés Segélyszervezet. Ugyancsak hiába vár a Szülőföld Alaptól támogatást a legnagyobb forgalmú médium, a kolozsvári Transindex című magyar nyelvű hírportál, illetve a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport hetilap is. Salamon László Márton elmondta lapunknak, hogy a Szülőföld Alap kuratóriumának kolozsvári tagja, Székely István politológus is elismerte, hogy politikai kritériumok szerint történt a leosztás, hozzátéve, hogy Budapesten bevett szokás, hogy a mindenkori hatalom a saját politikai céljai, szimpátiái szerint osztogat.
Ulicsák Szilárd, a budapesti kormánynak a határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa az ÚMSZ megkeresésére a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatti "kezelhetetlenséggel" magyarázta a furcsa döntések okát. Az ÚMSZ felvetésére, miszerint a Szülőföld Alap médiatestülete elfogultan bírálta el a pályázatokat, az erdélyi származású Ulicsák azt válaszolta: ő "nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon".
Ami a Szülőföld Alap "kezelhetetlenségét" illeti, elmondta: a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal és külön kezelik azokat a nagy intézményeket is, melyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. "A kis pályázatokon maximum néhány milliós támogatást lehet majd igényelni, az eddigi elbírálási rendszerhez hasonlóan. Az úgynevezett nagy pályázók esetében áttekintjük, hogy az adott intézmények milyen feladatokat látnak el és azokat fontossági sorrendben, normatív alapon támogatjuk" - válaszolta az ÚMSZ-nek a miniszteri biztos. A napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős erdélyi fórumokat hoztak kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a marosvásárhelyi Látó vagy a kolozsvári Korunk.
A hírre a szóban forgó marosvásárhelyi irodalmi folyóirat főszerkesztője a következőképpen reagált: "Mostanában, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin felemelkedését tanulmányozom, olykor nem csak az elmúlt öt esztendő döbbent meg, hanem a semmibe illant öt hónap negatív kisugárzású története is - jelentette ki a Népszavának Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő.
Lokodi Imre (Marosvásárhely) / Népszava

Kongresszusoztak a kereszténydemokraták
Kelemen Kálmán maradt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke — erről az RMDSZ-platform Kovásznán megszervezett harmadik kongresszusán döntöttek. Traian Băsescu államelnök délelőtti jelenléte ráirányította a figyelmet az ülésre, de nem csak a sajtóérdeklődés volt jelentős, a megyei RMDSZ-es elöljárók többsége is tiszteletét tette a munkálatokon.
Az elnök mellett öt alelnököt is választottak: Kiss Tibor gazdasági, Zsombori Vilmos politikai, Tischler Ferenc ifjúsági ügyekért felel, Dávid Péter társadalompolitikai kérdésekért, Darvas-Kozma József pedig egyházi ügyekért. A kereszténydemokrata mozgalom arról is határozott, majd a jelentkezők ismeretében azt az RMDSZ-elnökjelöltet támogatják, aki felvállalja értékrendjüket, tesz annak megvalósításáért, és erősíti az RMDSZ néppárti tagságát — fejtette ki a Háromszéknek Kelemen Kálmán. Az alapszabályzatot lényeges pontokban nem módosították, célul tűzték ki tagszervezetek létrehozatalát olyan megyékben, ahol eddig nem tudtak megerősödni. A Tőkés László által kezdeményezett új párttal kapcsolatosan nem alakítottak ki álláspontot, nem örvendenek a magyar szavazatok megoszlásának, de véleményt csak azután nyilvánítanak, ha megismerik a pontos szándékokat, ha tárgyalnak az új alakulat képviselőivel — mondotta Kelemen Kálmán. A kereszténydemokrata mozgalom kongresszusának nem Traian Băsescu volt az egyetlen rangos vendége, jelen volt Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke, aki a húszéves platformot olyan hajónak nevezte, amely tudja, merre tart, és jó szelet kívánt, hogy megvalósíthassák céljaikat.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magmaömlés
Piros, fehér és zöld lávaömlés követte Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítás megnyitóját: Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész az öt magyarországi kiállító december elején Sepsiszentgyörgyre hozott és Budapestnek címzett performansz-provokációját.
Ütő Gusztáv felháborodásának a Háromszék hasábjain kifejtett oka: (...) 2010-re olyan szintű "szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségének gazdag palettája, hogy — a jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúraszintre. Ütő bírálatára az öt kiállító interneten válaszolt. Válaszaikkal önmagukat minősítik, szövegeik olyan politikai csataterekre visznek, amelyek szóhasználata és fogalmi tartalma teljes mértékben azonos a mai magyar nemzetpolitikát pocskondiázó s a nagyvilág előtt lejáratni próbáló törekvésekkel. ,,Szlovákiai magyarként volt alkalmam megtapasztalni a melldöngető (magyar vagy szlovák) nacionalizmus káros hatását a társadalom egészére. Amíg a nacionalista erőket sikerül kordában tartania egy adott politikai hatalomnak, addig a társadalom egységes tud maradni. Amint a nacionalizmus válik a hatalom vesszőparipájává, elszabadul a pokol, megjelenik a társadalmon belüli megosztottság. A szlovákiai kisebbség és többség lassan kezdi megérteni, hogy az ódivatú nacionalizmus nem járható út. Egy ember egy másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb" — írja Farkas Loránd. Négy sértett társát már nem is idézem, mert eme szöveg alapján értelmezhetővé válik a Magma-beli kiállítás magva. Az a filozófia, amelyet Farkas Loránd internetes levelében kifejt, jól ismert a jelenlegi magyar ellenzék balliberális programjából, amely a csonkaországban a rendszerváltoztatás után kormányon vagy ellenzékben is tobzódik a magyar jelképek sok esetben vulgáris, otromba lejáratásában. Ez nemcsak a ,,piros-fehér-zöldezés" kigúnyolásában nyilvánul meg, hanem a nemzeti ereklyék becsmérlésében is. (A Szent Korona, a Szent Jobb stb.) Ez a kurzus tiltotta ki Budapestről a Turul-emlékművet, a nacionalizmus és antiszemitizmus vádja alapján Teleki Pál szobrát, a koncepciós perben Romániában elítélt Wass Albertét. Csupán a viszonyítás kedvéért utalok arra, hogy abban az időszakban, amikor az összes, Magyarországgal szomszédos országban tombolt a nacionalizmus. A leginkább azon csodálkozom, hogy a felvidéki — a Felvidék is egyik tiltott fogalom Szlovákiában — Farkas Loránd Sepsiszentgyörgyön talál teret és alkalmat, hogy a magyar ,,nacionalizmus", a piros-fehér-zöldezés ellen zászlót bontson, s a magyar nacionalizmussal megküzdjön. Performanszuk üzenete mennyivel hatásosabban célba találna, ha Pozsonyban karikíroznák ki a szlovák nemzeti szimbólumokat, ott, ahol nemzettársainak, képletesen szólva, nyelvét tépik ma is, s ahol a kettős állampolgárságot, ha magyarokról van szó, az új szlovák parlament is bünteti, és ahol a Beneš-dekrétumokat még ma is szentírásnak tekintik, s ahol ,,egy ember a másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb", annyira nem, hogy a magyarság megosztására vegyes pártokat is létrehozhat, amelyek aztán bevezetik a jó magyarokat a nemzeti szimbólumok nélküli mennyországba. ,,A társadalmon belüli megosztottságot" a nemzeti szimbólumok ,,szélsőséges kisajátítására" fogni, különösen 2004. december 5. után, cinizmusra vall, hiszen a magyar társadalom egyik fele akkor tagadta ki a másikat nemzettársai közül. Egyébként nekünk, erdélyieknek érdemes felfigyelnünk arra a nyomulásra a ,,szélsőséges magyar nacionalizmus" ellen, amint ennek a kurzusnak politikus képviselői megpróbáltak Kolozsvár utcáin és Bukarestben érvényt szerezni, s akik Nagyváradon már a Gyurcsány-kormány agonizálása idején is bizonyos körökben baráti fogadókészségre találtak. Az sem vitás, hogy a Kárpát-medencében ennek hagyománya van: a két világháború között Románia biztosított lehetőséget arra, hogy az országukban nem kívánatos személyek itt politikai levegőhöz jussanak, akár pártot is alakítsanak, valahol tökéletes egyetértésben azokkal, akik Bécsből és másunnan ostorozták a magyar irredentizmust és nacionalizmust, s akiknek emlékjelei ma is köztereken ,,ágálnak", s utcanévtáblák őrzik, akárcsak a Kun Béláét Hortobágy községben.
Romániában 1956 után s a Ceauşescu-diktatúra idején egy piros-fehér-zöld szalagért súlyos börtönbüntetésre ítéltek embereket, egy mondatért és egy verssorért is. Regáti románokat is bebörtönöztek vagy állásukból kipenderítettek azért, mert ,,tudattalanságukban" piros-fehér-zöldre festettek ezt-azt, egyik megyei párttitkár az erdővidéki Vargyason a farsangi játékokon a lovak sörényéből gyomlálta ki a magyar trikolór szalagjait a lila, kék és sárga pántlikák közül. Valószínű, a kiállítók eme három szín nálunk nemzeti érzelmekhez tapadó erejéből éreztek meg valamennyit, amikor az eredeti Piros Fehér Zöld kiállítás és performansz cím helyett a Felkarolható Felejthető Felejthetetlen, egyébként erősen Lukács György 3T-jére — Támogatott Tűrt Tiltott — emlékeztető szlogenjét választották.
Ütő Gusztávot igazán nem lehet azzal gyanúsítani, hogy nem a modern művészeti irányzatok híve és szálláscsinálója Háromszéken. A szomorú az, hogy az érintettek nem érzékelik, ami ezzel a kiállítással hozzánk benyomult, provokációként hat, akkor is, ha nem annak szánták. És azt sem tudják, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő politikájának sok a híve és támogatója Erdélyben. És azt sem tudják, hogy a piros-fehér-zöld színegyüttesről mi az erdélyiek véleménye. (Nézzenek szét valamelyik március 15-én bármelyik településen, hogy otthon fel tudják mérni, valakik milyen hatalmas eredménnyel munkálkodtak odahaza a nemzeti színek visszaszorításában.) ,,(...) nos nincs itt semmilyen veszély, ez a kiállítás nem veszélyes, maximum tilos, mi nem a művészi szabadság zászlaja alatt lengetjük a piros-fehér-zöldet, hanem magyarországot és a magyarokat szerető művészekként" — zárja levelét Horváth Tibor. (Betűhív közlés). Vajha így lenne!
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dicstelen búcsú
Megtörtént a "nagy" bejelentés. Markó Béla tizennyolc év után nem indul az RMDSZ új választásán.
Megnyugtatásként — mármint hívei megnyugtatására — bejelentette, hogy azért nem vonul vissza a politikától. Lelkén szárad, majd meglátja, hogy miként vesz részt a húsosfazék melletti tülekedésben, konclesésben. És mi is meglátjuk, hiszen a háttérben bizonyára megszületnek a megfelelő alkuk. Az sem kizárt, hogy ezután is ő fog sutyiban dirigálni, irányítani. Vitán felüli: rátermett ember, s nagy gyakorlata van. Mindez azonban nem zárja ki, hogy megvizsgáljuk, mivel is zárja a Romániában leghosszabb életű pártelnök eddigi karrierjét. Lássuk hát!
Szövetségből párt
Hosszú ideig példaképnek számított Erdély az egész Kárpát-medencében. A politikai bölcsesség jelképének. Erőnk nem darabolódott fel, úgymond össze tudtunk és össze is akartunk fogni, hogy egy fronton képviseljük politikai érdekeinket. Igen, érdekeinket. És itt jött a baj. Mert egy adott pillanatban rá kellett ébrednie a romániai magyarságnak, hogy ezekkel az érdekekkel, illetve ezeknek az érdekeknek a képviseletével baj van. Amikor a kezdeti érdek-képviseleti szövetség pártként kezdett működni, az érdekek háttérországa átalakult, megváltozott. Már nem a magyarság volt a fontos, hanem a Párt.
Amikor Markó Béla RMDSZ-elnök lett, szerepét úgy jelölte meg, hogy a már akkor kétszárnyú — egyik oldalon radikális, másik oldalon mérsékelteket tömörítő — szervezetben kiegyensúlyozó szerepet akar játszani, illetve betölteni. Nos, ez a "kiegyenlítő" szerepkör úgy valósult meg, hogy ama radikálisokat fokozatosan kiszorította előbb a vezetésből, azután a szervezetből, s egyértelműen "mérsékeltté" — vagy úgy is mondhatjuk, a magyarság szempontját véve figyelembe, ezt a szempontot mellőzővé vált. Egyetlen dolog lett fontos: a pártérdek. Az pedig az volt, hogy bejutni a hatalomba s onnan képviselni az "érdeket", azaz az önmagunk, "kádereink" érdekét.
Kormányzás: eszközből cél
Voltak, akik riadóztak, figyelmeztettek: egy kisebbségnek vagy más megközelítésben: kisebbségi pártnak nincs mit keresnie a hatalomban. Nincs mit keresnie, hiszen — bizonyították a tények — az mindig, mindenhol — a kormányban is — kisebbség. Ha magyarokat érintő bármiféle kérdés merült fel, sorozatosan leszavazták. Az oppozíciót feladni: elveszítjük a küzdőteret! S ha a látszat mást is mondott néha — emlékszem, amikor Năstasénak egy egész csomagot terjesztettek elő, hogy miket akarnának elérni, Năstase, akinek az RMDSZ szavazataira szüksége volt ahhoz, hogy kormányozni tudjon, a csomag teljesítését kiindulásként megígérte, aztán jóformán semmit nem teljesített ígéreteiből. Mert hát az már nem volt célja. Viszont kifelé tündökölhetett: a magyarkérdés meg van oldva. Benne vannak a hatalomban, belülről megoldhatják problémáikat!
Pedig az a csomag és ama csomagok — amikor még léteztek — mindig mérsékeltek voltak. Sohasem azt nézte az RMDSZ-vezetés, hogy a magyarságnak mire lenne szüksége, hanem inkább úgy fogalmazhatnánk, azt, hogy mi az a kevés, aminek elérésére reális esélyünk lehet. És mivel a reális esély volt a kiindulópont, így ama minimum örökké maximummá duzzadt, mert hát ez volt az RMDSZ-kérés, s annak csak egy bizonyos kis százalékát teljesítették a mindenkori kormányok. Így jött be az egy lépést előre, több lépést hátra "trend". És ezt Markóék elfogadták. A sarkalatos kérdések, így az autonómia kérdése terítékre sem került. Azt sohasem kérte az RMDSZ, jóllehet programjában benne volt, a Markót elnökké választó 1993-as brassói kongresszuson került be. Tehát mellőzte az RMDSZ saját programját is. S a válasz is megvolt rá: mert azt a románok úgyis képtelenek megérteni, elfogadni. S akkor minek? És hogy nem sikkadt el, nem merült feledésbe már a 90-es évek állóvizében, azt a román politikusoknak köszönhetjük, akik állandóan ezzel riadóztak, ijesztgették a román közvéleményt, miszerint az RMDSZ autonómiát akar. És az RMDSZ-nek ebben a helyzetben az a szerep jutott, hogy bizonygassa, dehogy akarunk, ki meri azt állítani, hogy igen. Mutassanak erre egy dokumentumot! És dokumentum nem volt, mert nem is lehetett, de a riadózás ment tovább, s a védekezés is. Végső soron a cél ez volt. Hogy az RMDSZ nehogy merje akarni ama Átkos autonómiát. És józan belátással nem is akarta. Mert ha akarta volna, le kellett volna mondania a kormányzási szerepvállalásról, s ez utóbbi volt a fontosabb számára. Tehát ama szerep céllá lépett elő, és elvesztette eszköz mivoltát. (1)
Amit viszont Markó Béla kormányzásának tizennyolc éve alatt ki sem ejtett az RMDSZ-vezetés, hogy óhajtana. Legfeljebb — valószínű, engedélyt kaptak erre — a választási időszakokban plakátjaikon szerepeltettek. Autonómiát a Székelyföldnek — olvastuk az öles betűkkel megfogalmazott felhívásokat. De csak akkor. Hogy aztán nyomban feledésbe merüljön minden. De nem csak autonómia, hanem "önálló magyar oktatás óvodától az egyetemig" (idézet az RMDSZ programjából) sem szerepelt a mindenkori óhajlistákon. Ha az autonómiát emlegették, legfennebb a "kulturális" megszorító jelzővel, amit sohasem határoztak meg, hogy mit értenek rajta. Ama önálló magyar oktatást semmiképpen nem sorolták oda, pedig ez lett volna a magyarság legközpontibb érdekeinek egyike a területi autonómia mellett. S itt — ezért különösen hibáztathatjuk — belevesztek a részletkövetelésekbe. Hogy a román nyelvet idegen nyelvként oktassák a magyar iskolákban. Vagy hogy a történelmet és földrajzot magyarul oktassák. Ezek a követelések még mai napig is felszínen vannak, mintha csak az lenne a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet a valódi megoldásról, az önálló magyar oktatási hálózat kiépítéséről és magunk általi irányításáról.
Visszaélés a hatalommal
Az RMDSZ mindvégig visszaélt hatalmi helyzetével. Mindent — kultúrát, anyagi juttatásokat — uralni akart, s besepert saját érdekláncolatába. A Krónika oknyomozó riportjai hozták felszínre, hogy a Communitas Alapítvány pénzalapjai mily nagy mértékben — 80 százalékot közelítő arányban — a pártkasszába folytak be. S a fennmaradó 20 százalék szétosztásával a párthű hadat jutalmazták. Ez vált fő érdemmé: felsorakozni az RMDSZ mögé. Aki nem ezt tette, vagy hogy konkretizáljunk: amelyik kulturális egyesület, lap, folyóirat nem ezt tette — elesett a támogatástól. Az igazságtalanságok égbe kiáltottak! Így próbálták elfojtani a bíráló hangokat. Ám a siker megkérdőjelezhető. Tehát saját érdekeik ellen cselekedtek, mert szemeket nyitogattak, s a magyarság fokozatosan kiábrándult a politikából.
A fiatalok menekültek-menekülnének az országból, mert a magyarság gazdasági megsegítéséért sohasem tett az RMDSZ semmit. Megelégedtek az alamizsnaosztással, amikor egyik-másik miniszterük "munkalátogatást" tett, ott, ahol éppen megjelent, osztogatott, s ezzel le is tudták kötelességüket. A Székelyföld gyarmati sorsba sodródott. Messze az országos átlag mögé szorult az urbanizáció, az életszínvonal, a munkaerő foglalkoztatottsága, minden-minden. S jöttek az áldiagnózisok: "nem jönnek ide a befektetők, mert politikailag bizonytalan terület". Tehát ne mondjuk az igazunkat! Hallgassunk, hogy "biztos legyen" a "terület".
Holott — érezte, tudta ezt mindenki, aki látott — azért nem jöttek a befektetők, mert az országos érdek — amihez asszisztált az RMDSZ — az volt, hogy elszegényíteni, aztán: bekebelezni. S a magyar tőke gyermekcipőkben járt és jár, a román tőkeorientáció pedig taktikázik. Látta vagy inkább érezte ezt a nép, érezte a magyarság, s szomorúan állapította meg, nincs érdekképviseletünk. Az RMDSZ-ből kiszorított, ám politikai orientációjú erők az új párt létrehozásában látták a lehetőséget. Így jött létre az RMDSZ minden akadályozó lépése ellenére második nekifutásra a MPP, s ezzel az RMDSZ megszűnt egyeduralkodó lenni. Más erők is felléptek, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az RMDSZ mindent gátolt, gáncsolt, s ezzel a magyar ébredésnek lett a fő kerékkötője. Hogy mégis a felszínen tudott maradni, azt elsősorban a "mindennek ura" helyzetének köszönhette, s annak, hogy uralta és uralja a médiákat. (2) Csak az éljen, aki velünk! És tehette, mert mindenekfölött korlátlan uralmat gyakorolt. S a magyarság csúszott, csúszott lefelé.
Mindig a győztes oldalán
Még az előbbieknél is súlyosabb "kártétemény" a magyarság erkölcsi lejáratása, bemocskolása. Mint a mérleg nyelve, tehette, és tette is, hogy mindig résen állt, ahol a győzelem esélye kacsintott. Vagy ha rosszul helyezkedett, rosszul ítélte meg a leendő győztest, a párharc végén átszánkázott a másik oldalra. Ezt észrevette a román értelmiség is, s joggal mondotta egy élvonalbeli román értelmiségi: Uram, mi eddig a magyarokat karakán, egyenes gerincű népnek tartottuk. Hát ezt tenni! Így viselkedni! Szégyen! Megvetést érdemel. Ám ezek a hangok, ha el is juthattak volna a fülekbe, ama fülek zárva voltak. S az egyszeri kísérletből jól bevált gyakorlat lett. Ne menjünk messze, csak a közelmúlt kormányválságakor is kiszivárgott: Ha győz a bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ ott lesz a másik oldalon, ha — s ez örök feltétellé lett — kormányzati szerepkört kap. Ez a szerepkör semmi rizikóval nem jár az aktuális, egymást cserélgető hatalmak részéről, mert egyéb elvárás nincs. S a korrupció, a felelőtlen ígérgetés túlfelől is ugyanúgy — vagy ott aztán igazán, ősidők óta — megszokott. Betartani semmit nem kell, adni sem, legfeljebb látszatra. Ez a pártközpontúság hozta, hogy a saját garnitúra elhelyezése lett az elsőrendű cél. És sohasem azt hangoztatta Markó és klánja, hogy magyarokat óhajt látni a magyar többségű megyékben az intézmények egy részének élén, hanem azt, hogy RMDSZ-politikusokat. S ez jó egy évvel ezelőtt, amikor átmenetileg kiestek a hatalomból, vissza is ütött. A győztes politikai erők saját románjaikat tették a színmagyar vidékeken is az élre. S ekkor jöttek a tüntetések, hogy magyarokat akarnak, mert a lakosság aránya, ugye. De csak ekkor! S az eredmény is megfelelt a párt komolyságának. Mindent egybevetve: a tizennyolc éves Markó-korszak végéhez közeledik. Ha összegezünk, talán ebbe a három szóba sűríthetünk mindent: SZÉGYENTELJES KORSZAK VOLT. S bár a helyzet új, most már nem egyeduralkodó az RMDSZ, s formálódóban a harmadik magyar politikai erő is, az Erdélyi Magyar Néppárt, mégis sokan úgy szeretnénk: bárcsak együtt lehetne a magyarság. Kisebbségi sorsunknak az lenne a megfelelőbb helyzet. Lenne egy valós érdekvédelmi szervezetünk, amelyik tűzbe megy értünk, tűzbe megy jogainkért, s melynek nem haszonélvezői vannak, mint amilyenek a borbélylászlók, frundagyörgyök, verestóyattilák vagy a hasonló típusú levitézlett, velejükig korrupt emberek, nem megélhetési politikusok, hanem olyan új/régi típusú politikusok, akik ha kell, életüket adják népükért, s úgysem alkusznak meg. De hol vannak az ilyen emberek? Sajnos: elfújta őket a szél. Korunk kitermelte az egyetlen érdeket ismerek, a saját érdekemet típusú embereket. Így korrumpálódott — legalábbis vezetője, vezetői révén — az MPP is. Vajon van kiút? Van remény az újjászületésre? Ha nincs, sajnos, ki kell mondanunk: Elveszünk!
1. Számomra emlékezetes az a ’96-beli parlamenti ülés, amelynek élő közvetítésére véletlenül rákattintottam. Épp Borbély László állt a pulpituson, és épp azt zengte: "Ki meri azt állítani, hogy az RMDSZ autonómiát akar? Uraim, hozzanak fel erre egyetlen bizonyítékot!" És hogy az uraim hoztak-e fel bizonyítékot, azt nem tudom, de hogy nem is volt bizonyíték rá, azt igen. Mert az autonómiaharcot még néhai elnökünk, Domokos Géza már csírájában elfojtotta, még akkor, amikor ő tett feljelentést az agyagfalvi nagygyűlés tervezete ellen, álságosan mondván, hogy az az RMDSZ tudta nélkül történt, nem kicsikét lódítva ezzel, hiszen a határozat megszületésénél két RMDSZ-alelnök is jelen volt.
2. Jellemző, az RMDSZ-politikusok színe-java médiatulajdonos is lett. Így alapította az amúgy is RMDSZ-orientált központi vagy "állami" rádió és televízió mellett a GaGa Rádiót Frunda György, a Székely Hírmondót Tamás Sándor, a Régió Rádiót Antal Árpád, a Romániai Magyar Szó Új Magyar Szó néven pártlappá vedlett, és folytatni lehetne a sort. S amelyik orgánum — például az Erdélyi Napló, az Európai Idő, a Krónika, a Háromszék — nem állt be a sorba, az "rossz lett", a támogatás megvonása révén — legalábbis a Nagy Szándék szerint — éhhalálra ítéltetett.
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?”
2011. március 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben került sor a „Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?” című közmeghallgatásra
A közmeghallgatás a szervezők – Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Sandra Kalniete lett és Milan Zver szlovéniai néppárti képviselők – azon meggyőződését tükrözi és tárja ismételten az európai nyilvánosság elé, miszerint a totalitárius múltról objektív és átfogó ismereteket kell nyújtani a jövő nemzedékek számára annak érdekében, hogy közös múltunkat jobban megértsék, ezáltal pedig és ennek meghaladásával egy közös európai jövendő építőivé váljanak.
Az Európai Parlament 2009-ben elfogadott, totalitarizmus elleni Állásfoglalása szerint a megbékélés a múlt feldolgozása és az igazság megismerése nélkül nem lehetséges. Ennek értelmében szükség van az európai iskolákban használatos történelem-tankönyvek és -tantervek kiigazítására és kiegészítésére, annak érdekében, hogy a fiatal nemzedékek is tudatában legyenek az önkényuralmi rezsimek által elkövetett szörnyű bűntetteknek. Elsődleges fontosságú a több millió áldozat emlékezetének elevenen tartása, hiszen ez az, ami figyelmeztet bennünket a totalitarizmus veszélyeire, ugyanakkor pedig a szolidaritást és megértést erősíti az egységesülő Európa polgárai között.
Ez alkalommal Tőkés László erdélyi képviselőnk meghívására egy látogatócsoport is Brüsszelbe érkezett, akik részt vettek a közmeghallgatáson. A csoport tagjai között több magyar és román újságíró és szakértő szerepelt, közöttük Dan Voinea egyetemi tanár, volt katonai ügyész, Teodor Mărieș, az 1989 December Egyesület elnöke, Nánó Csaba, az Erdélyi Napló és Farkas Réka, a Háromszék munkatársai. A rendezvényt szintén megtisztelték jelenlétükkel Smaranda Enache emberi jogi aktivista, a Pro-Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu politológus, akik a Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő szervezésében sorra kerülő csángó-konferencia előadóiként látogattak Brüsszelbe. A közmeghallgatás előadói között üdvözölhettük még a Prágában 2009-ben létrehozott, A Totalitárius Rezsimek Kutatási Intézete szakembereit.
A konferencia négy egymást követő ülésszak keretében a következő témakörökben folytatta tanácskozásait: (1) Szembenézni a múlttal – miért van még mindig szükség erre?; (2) A feltáratlan totalitárius múlt – esettanulmányok; (3) Történelem tantervek, tankönyvek, különböző megközelítések – hogyan szóljunk a fiatal nemzedékhez?; (4) A totalitarizmusról szóló oktatás – a demokratikus polgárság kialakítása érdekében.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében kiemelte, hogy a nyomunkba lépő ifjú nemzedékekkel meg kell értetni, hogy közös múlt nélkül közös jövendőnk is elképzelhetetlen, hiszen Európa egységének megteremtése történelmi múltunk integrációját is megköveteli. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök puszta jelenlétével és elmondott beszédével egyaránt az EP legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a támogatását fejezte ki. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy emlékeznünk kell a múltra és küzdenünk kell mind a totalitárius rezsimek, mind pedig a múlt meghamisítása ellen, hiszen csak ez vezethet el egy békés és szabad, közös Európa kialakulásához.
Az elhangzott beszédek főbb gondolatai között kiemelhetjük a következőket: A múlt értő ismerete nélkül a jövőnk sincs biztonságban. Éppen ezért elengedhetetlen a volt totalitárius rendszerek és titkosszolgálatok archívumainak feltárása és feldolgozása, a történelem tudatos megismerése. Olyan törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközök kidolgozása szükséges, amelyek lehetővé teszik a múlt ügyeinek és bűneinek a jogi téren való rendezését. Európa erkölcsi értékrendjének a helyreállításával, illetve annak szellemében helyezhetjük új alapokra a jövendő nemzedékek nevelését.
A második ülésszakot felvezető beszédében Sandra Kalniete kiemelte, hogy a bűnösök jogi elítéléséhez politikai akaratra van szükség, amelyhez az Európai Unió konkrét cselekvési tervet és forrásokat kell hogy rendeljen. Támogatni kell például olyan kiadványok és oktatási anyagok megjelentetését, amelyek valós képet festenek nem csupán a nácizmusról, hanem a XX. század második felét megpecsételő kommunista diktatúrákról is, ezáltal akadályozva meg az áldozatok emlékének elhalványulását és hárítva el a múlt megismétlődésének veszélyét.
Marius Oprea, a romániai, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, aki történész-régészként a kommunizmus áldozatainak történeteit és hamvait tárja fel, –egyebek mellett – kijelentette: „A kommunizmus Romániában nem szűnt meg, hanem privatizálták”. A kommunizmus bűneit mind az állam, mind pedig az államelnök elítélte ugyan, ennek azonban az igazságszolgáltatás szintjén semmi következménye nem lett, annak ellenére, hogy ezek épp olyan emberiség elleni bűntettek, mint maga a holokauszt.
A harmadik ülésszakot Schöpflin György magyar néppárti képviselő vezette, aki beszédében ugyancsak kiemelte: a totalitarista múlt hagyatéka a félelem által megbénított társadalom, amelytől idegen az aktívan résztvevő polgárság szerepvállalása. Raluca Grosescu, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet munkatársa egy romániai, a konferencia témakörébe vágó felmérés eredményeiről számolt be, továbbá azokról a konkrét programokról, amelyeknek célja a történelmi múlt tudatosítása és az ezzel kapcsolatos oktatási tevékenység hatékonyabbá tétele (tanárképzés, nyári egyetemek, kiállítások, stb.).
A negyedik ülésszak zárógondolataként Milan Zver levezető elnök adott hangot azon véleményének, hogy a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, hiszen amint a mai közmeghallgatás is bizonyítja, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósítása terén döntő előrelépés történjen.
A volt kommunista országokban nem egy esetben a múltat megszépítő nosztalgikus érzések kapnak lábra a letűnt diktatúrák iránt – hallhattuk több előadó részéről. A német ifjak – példának okáért – a Német „Demokratikus” „Köztársaság” valóságát alig ismerik, mutatott rá Doris Pack képviselőasszony. Ebben a vonatkozásban igen tanulságos a következetes kommunizmus-ellenes kiállásáról, illetve maratoni éhségsztrájkjairól híres Teodor Mărieș angol nyelvű helyzetismertetője, mely szintén a konferencia dokumentumai között szerepelt. Hasonlóképpen Ceaușescu „aranykorszakának” a sötétsége is feledésbe ment a romániai fiatalok között.
Az értekezlet összefoglalásaként Tőkés László képviselőnk hangsúlyozta, hogy a történelmi folytonosság jegyében a diktatórikus elnyomás elszenvedőinek és tanúinak tovább kell adniuk tudásukat, tapasztalataikat és tanulságaikat a jövő nemzedékek számára. Megszenvedett múltunk tényszerű és valósághű tisztázása azért fontos, hogy – az ügy célzatos manipulációjának a viszonyai között: a múlt üzenete a jövő számára torzulásoktól mentes és hiteles legyen. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a mai értekezlet – mondotta az alelnök. A Magyar Kormány – a soros EU-Elnökség – képviselőjét, Rétvári Bence államtitkárt külön is üdvözölve, Tőkés László a volt kommunista EU-tagországok kormányainak a támogatását köszönte és igényelte a kommunista múlt feltárásának és az igazságtételnek a nehezen előrehaladó folyamatában. Az államtitkár egyébként maga is az értekezlet meghívott előadója volt. Előterjesztésében a magyar EU-Elnökség álláspontját ismertette a totalitárius múlttal való szembenézés tárgyában.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. erdon.ro

RMDSZ-csapatok félemlítik meg az EMNP-támogatókat?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) információi szerint az RMDSZ megbízásából csapatok keresik fel azokat a Kárpátokon túli megyékben élő személyeket, akik kézjegyükkel látták el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését támogató íveket. A nemzeti tanács képviselői úgy értesültek, az aláírókat próbálják meggyőzni arról, nyilatkozzák azt, hogy a kézjegyüket meghamisították, vagy kényszerítették őket arra, hogy támogassák az új párt bejegyzését.
A Háromszék című Kovászna megyei napilap értesülései szerint az akció mögött Seres Dénes parlamenti képviselő áll, a Szilágy megyei honatya azonban cáfolta, hogy ilyesmivel foglalkozna, mondván, az aláírók jegyzéke nélkül ezt nem is tehetné meg.
Toró T. Tibor, a nemzeti tanács ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, az információknak nem tudnak utánajárni, az értesüléseket igazolandó bizonyítékuk sincs, de mint fogalmazott, reméli, hogy ilyesmire 2011-ben nem kerülhet sor.
„Bízom abban, hogy a jogállamiság eljutott arra a szintre, amikor nem kell attól tartanunk, hogy adminisztratív eszközökkel, hatalmi erővel szorítanak le a pályáról, sem attól, hogy ilyen módszerekkel támogatókat félemlítenek meg. Úgy vélem az erdélyi magyar politikai kultúra is fejlődött már annyit, hogy ne kelljen ilyenfajta torpedóakcióktól tartanunk” – nyilatkozta az ügyvezető elnök.
Emlékeztetett: hasonló RMDSZ-es akciókra volt már precedens 2004-ben, amikor a szövetség „mindent megtett”, hogy megakadályozza a Magyar Polgári Párt bejegyzését, Temes megyében például a politikus rokonait is megfenyegették. Toró szerint érthetetlen, hogy az aláírók jegyzéke hogyan jutott el bárkihez.
„Az ívekhez a törvény szerint bírák és ügyészségi illetékesek férhetnek hozzá, magánszemélyek alapos indoklással kérhetik ki ezeket. Utánanéztünk, ennek írásos nyoma nincs, tehát egyértelmű, hogy aki hozzáfért, törvénytelen eszközöket használt. A pártbejegyzés ellen óvást emelő Adrian Drăghici például indoklásában arra hivatkozott, hogy az ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak, ilyesmit csak abban az esetben állíthat, ha tanulmányozta a jegyzéket, ez azonban hivatalos keretek közt nem történhetett meg” – mutatott rá.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nem érti, hogy az EMNT képviselői miért aggódnak, amikor bárki is megkérdőjelezi az aláírások hitelességét.
„Alaptalanok a vádak. Ha nem telefonkönyvből írták ki a neveket és nem csaltak, a pártot be fogják jegyezni” – mondta a főtitkár.
Krónika (Kolozsvár)

A Communitas esete a magyar sajtóval
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.

Interjú Péter Sándor sepsiszentgyörgyi pedagógussal, kiadóval
1941. szeptember 9-én született Bögözön, a középiskolát a székelykeresztúri Unitárius Főgimnázium utódintézetében végezte. 1964-ben diplomázott Kolozsváron magyar nyelv- és irodalom szakon. Baróton és Sepsiszentgyörgyön tanár, 1968 és 1991 között a Megyei Tükör, illetve a Háromszék című lap rovatvezetője. 1990-ben kiadót alapít Cathedra, később Proserved Cathedra néven, elsősorban iskolai segédkönyvek megjelentetése céljából. 2007-ben doktori címet szerzett, a MTA köztestületének a tagja, az Akadémia főtitkára által odaítélt tudományos díjban részesült, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége életműdíjasa, az RMPSZ keretében működő Tudományos Tanács megalakításának kezdeményezője és alelnöke, Apáczai-díjas, jelenleg az RMPSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke, a Háromszéki Magyar Tudományos Társaság társelnöke. Kutatási területe a névtan, de jelentek meg néprajzi munkái is. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője.
– Lassan húsz éve, hogy megjelent az első Metszet, a középiskolás diákok irodalomtanulásának elengedhetetlenné vált segédeszköze. Amikor kikerült a nyomdából az első versfüzet, gondolt-e arra, hogy ilyen hosszú időn át, ennyi rengeteg embernek fog a „közkezén forogni”?
– Kezdetben csak a pillanatnyi szükséglet hajtott: nem voltak szöveggyűjtemények, a legtöbb iskolai könyvtárból sok olyan irodalmi alkotás hiányzott, amelyeket tanórákon használni lehetett, verset elemezni a tanulókkal viszont csak úgy lehet, ha mindenki előtt ott a szöveg. Közel húsz év eltelte után viszont valóban büszke vagyok arra, hogy a rendszerváltás után máig ezek a kiadványok is alapul szolgálnak Erdély legtöbb középiskolájában a magyar irodalom tanításában. Tudtam, hogy nem lesz könnyű az indulás, ám az is nyilvánvaló volt, hogy a gyűjteményben szereplő költemények a magyar irodalom gyöngyszemei lévén, bárhogy változzanak a tanítási szempontok, ezek mindenképpen szerepelnek majd a tanrendben. Az első Metszet, a szürke borítós 1992-ben jelent meg, a kezdetektől a 20. század végéig nyújtott betekintést a magyar lírába. Akkor még az erdélyi magyar irodalmat egy egész éven át tanítottuk a 12. osztályban – innen származott a külön kiadvány ötlete: ez lett a zöldcsíkos Metszet, a két versgyűjtemény mellé pedig egy harmadik – piros – a Mondák, legendák, szépprózai írások című gyűjteményé. Sajnos az utóbbi évtizedben az erdélyi magyar irodalom és vele együtt a zöld csíkos Metszet „kikopni” látszik az iskolából, ám ha esetleg lesz rá igény – legalább a könyvtárak számára –, talán újból kiadnánk. Mellesleg jegyzem meg, hogy régóta foglalkoztat: kinek is írnak az erdélyi magyar írók? Nemrég kérdezett rám az egyik diákom: élnek-e ma is költők, vagy csak mi nem hallottunk róluk?!
– Ne vegye gúnyolódó tyúk-tojás kérdésnek, de mi volt előbb: a Metszet kiadásának szükségessége vagy a kiadóalapítási büszkeség? És egyszemélyes vállalkozásban gondolkodott-e, avagy csapatmunkában?
– Huszonkét év kihagyás után kerültem vissza a katedrára, mivel baróti tanári indulásom után Sepsiszentgyörgyön az alakuló Megyei Tükör belső munkatársa lettem, bár évekig betanítottam az akkori Matematika–Fizika Líceumba, a későbbi Székely Mikó Kollégiumba. A tanítást tartottam fő hivatásomnak, de az újságírást is nagyon megszerettem. Az iskolában én voltam a szerkesztő úr, a szerkesztőségben pedig a tanár úr. 1990-ben merült fel először a kiadólétesítés ötlete: az első kiadványok inkább az anyagi megalapozást szolgálták, reklámlapban is gondolkodtunk, a szöveggyűjtemény tehát nem az első kiadványunk volt. Csapatmunka nélkül nem vághattunk volna bele: hárman fogtunk össze, és – nálunk újdonságként – munkafüzetek közreadását kezdtük meg. Közben meg kellett válnom a helyi napilaptól, és visszatértem a tanügybe. A kiadói csapat összetétele is változott, így az elnevezésünk is módosult: a kezdeti Cathedra névből Proserved Cathedra lett. Munkatársaknak olyanokat kértem fel, akikről tudtam, hogy nemcsak a szakmájukban van tekintélyük, de a tollforgatásban is helytállnak. A legtöbb kiadvány ötlete tőlem származott, különösen az első években, ehhez kellett megtalálnom azokat, akik az ötletből könyvet „gyúrnak”. Egyik-másiknál magam is társszerzőként szerepelek, de a szerkesztés, a lektorálás és végső soron a korrektúra is az én hatásköröm. A szerzői csapat nem volt állandó, sok mindenkivel dolgoztam együtt az eltelt évek alatt, ráadásul – eléggé sajnálatos módon – olyasmivel is szembesülnöm kellett, hogy egyik-másik ötletemet egyszerűen „lenyúlták”, vagy a mi már megjelent munkafüzeteinket némi átírással, hivatkozás nélkül mások is kiadták. Háborogtunk is eleget, de annyival maradtunk. Illetve, hát azzal vigasztalgattuk magunkat, hogy a lényeg: minél több tanulóhoz jusson el az ismeretszerzést szolgáló segédanyag.
– A munkafüzetek és a Metszetek mellett milyen más kiadványaik vannak?
– Különösen az első években sok mindent kiadtunk, mivel tulajdonképpen hiányt pótoltunk. Legnagyobb példányszámban A romániai magyarság rövid története című, három részből álló kisméretű könyvecske jelent meg 1991–’92-ben. Több mint 30 ezer darab kelt el belőle, hihetetlenül olcsón. 1991 elején több történésznek is felajánlottam az ötletet, de nem vállalták. Aztán Kádár Gyula ráharapott, hamar elkészült az első rész – A kezdetektől 1541-ig –, helyi történészek mellett Egyed Ákos professzort is megkértem, hogy véleményt mondjon. Szívesen tette, rá is bólintott, s biztatott, hogy jó lesz igyekeznünk, mert egy kolozsvári történészcsoport májusig ki akar adni pontosan egy ilyen könyvet. A mienk márciusban már az iskolákban volt, a másik máig késik. Örülök, hogy az ügynek meg tudtam nyerni néhai Kónya Ádámot, aki az erdélyi magyar művelődéstörténetet írta meg röviden, tisztán, izgalmasan. Az erdélyi reneszánszról talán ennél közérthetőbben nem is írtak. Az egyik tanítványom nevetve mesélte, hogy amikor hazavitte a kis könyvet, édesapja kikapta a kezéből, s addig nem állt fel a fotelből, amíg végig nem olvasta. Következett a második és a harmadik kötet, 1920-ig, majd jött a hivatalos reagálás: a tanügyminisztérium egyik tisztségviselője óriási cirkuszt csapott, be akarták tiltani, de ennyivel maradtak.
Ma is úgy érzem, jól cselekedtem, amikor úgy döntöttem, hogy a mi történelemmagyarázatunk mellett, függelékként, szerepeljen az iskolában tanított hivatalos román felfogás is. Lehet, ez is olajat öntött a tűzre. Elsők voltunk a matematikai példatárak terén is: Számbirodalom címen adtunk ki legalább ezer feladatot tartalmazó gyűjteményt, benne az összes mértékegység is átszámítva 1–4. osztályosok számára. Ezt követte a 2. és 3., illetve az 5–8. osztályosoknak írt számtangyakorlókönyv. Az éveken át minden szünidőre külön játékos, humoros összeállítású vakációs füzetek is roppant kedveltek voltak, de tartalmilag ma is versenyképesek: a megmaradt példányokra még most is akadnak igénylők, különösen, ha a tanító néni megmutatja a gyerekeknek. Feltétlenül meg kell említenem a Magyar nyelvtan iskolásoknak című kiadványunkat, amely mondhatni nélkülözhetetlen az 6–7. osztályokban a magyar nyelvtan tanításában. De adtunk ki a német nyelvtanulást segítő öszszeállítást, román–magyar és magyar–román irodalmi szótárt, illetve román irodalomból is jelent meg az érettségire való felkészülést segítő, a román költészet keresztmetszetét nyújtó versantológia. Csakis ott volt sikere kiadványainknak, ahol a tanár, a tanító is szívesen vállalta a feladatmegoldás és az ellenőrzés többletmunkáját. Nem hiszem ugyanis, hogy a tanulókon vagy a szülőkön múlna, hogy míg az egyik településen vagy iskolában fontosnak tartják és használják a kiadványainkat, a szomszédban senkinek sem kell. Ezt azért is el kellett mondanom, mert különösen az utóbbi három-négy évben eléggé megcsappant a megrendelések száma, feladni a munkát mégsem akarom.
– Az alternatív tankönyvek, illetve a nem föltétlenül szerzőhöz és műcímekhez ragaszkodó tantervi „vajúdásban” milyen szempontok szerint állították össze, illetve változtatták-bővítették a Metszeteket?
– A Metszetek összeállításában mindig a tantervhez igazodtunk. Lehetőleg vigyáztunk arra, hogy minden vers, ami szerepel a programban, a tankönyvben, bekerüljön a gyűjteménybe, kiegészülve más, a mi számításaink szerint olvasásra, elemzésre számot tartható alkotással. Azért volt aránylag könnyű ezt megtennünk, mert igen jól képzett gyakorló tanárok segítettek. Mivel az erdélyi irodalom kiesett a „kegyekből”, a Metszetnek is lépnie kellett: a sárga a 20. századig, a zöld a 20. századot öleli fel. Epikai és drámai művekből részleteket bemutató Metszeteink is vannak: a barna a 19. század végéig, a kék a 20. század irodalmába nyújt bepillantást.
– A versgyűjtemények mellett igazi slágernek számít az Emlékeztető: bár címe arra utal, hogy elolvasott művek felidézésére szolgál, minden gyakorló tanár tudja, hogy manapság folyamatos, aktív könyvolvasást elvárni a középiskolástól, enyhén szólva utópia. Legföljebb szinopszisokat olvasnak, vagy még inkább ezt is zanzásítva, vagyis a szinopszis szinopszisát. Ezt szeretné az Emlékeztető némiképp tágítani?
– Megjelenésekor az egyik kolléga neheztelését fejezte ki, mondván: a cselekménykivonatok közreadásával a diákok egyszerűen nem fognak többet olvasni. Megkérdeztem tőle: ha régebben olvasott regényt tanít, honnan idézi fel a szereplőket, cselekményszálakat. Azonnal a hasonló tartalmú, magyarországi könyvet említette… A kiadvánnyal az volt a célunk, hogy lehetőleg mindenkihez szóljon: ahhoz is, aki szeret olvasni, ahhoz is, aki könyvet sem vesz a kezébe. Egyszóval: nem bánom, hogy kiadtuk.
– A terjesztés és az adminisztráció emberpróbáló munka: nem érzi úgy időnként, hogy elég volt? Vagyis terveznek-e új kiadványokat, netán újrakiadásokat, magyarán: a jövőben a tanár vagy a kiadóvezető élvez-e majd elsőséget a mindennapjaiban?
– Igaz, hogy évről évre csökkent az érdeklődés, de most is nagy szeretettel végzem ezt a munkát. Megjelentek más kiadók, nehéz versenyképesnek maradni olyanok mellett, akik erős anyagi és – tegyem hozzá – politikai hátszéllel rendelkeznek. Mindenesetre nagy öröm az igényeket kielégíteni. Persze bosszúságra is van időnként éppen elég okom. Különösen, amikor az elküldött példányok ellenértéke nem akar megérkezni, a sűrű, ám egyoldalú levelezés dacára sem. Tehát egyszerű a válaszom: nem unom. Ötletek pedig mindig vannak: a meglévő kiadványok maradnak, ha igény lesz rájuk, és születnek, remélem, újak is, érdekesek meg hiánypótlók, a szegényebb diákok zsebéhez szabottak. Gondolom, ez majd a példányszámon is érződni fog, hisz az újnak mindig nagyobb a keletje. Nálam a tanár és a kiadóvezető szempontjai egyformán számítanak. Tanárként szeretném a legjobb kiadványokkal meglepni a tanulókat, az olvasókat, kiadóvezetőként pedig arra összpontosítok, hogy időben, aránylag olcsón jussanak el az érdeklődőkhöz ezek a kiadványok. És azt sem szabad elfelejtenem, hogy a nyomdai munkát mindig rendesen, idejében ki kell(ene) fizetnem! Bíró Blanka, Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Alanyi jogú sajtó?
Nem hozott meglepetést a Bethlen Gábor Alap döntése az Új Magyar Szó támogatási pályázatáról: a magyar állam 2011-ben is nulla forinttal járul hozzá az egyetlen országos romániai magyar napilap megjelenéséhez.
A határon túli magyar kultúra támogatására létrehozott Bethlen Gábor Alapnak (BGA) a napokban közzétett pályázati eredményhirdetése szerint ugyanis hasonló döntés született, mint a Szülőföld Alap (a BGA elődje) tavaly őszi pályázatainak esetében: az akkor szétosztott, összesen 1,315 milliárd forint összegű támogatásból egyetlen forint sem jutott az ÚMSZ-nek, miközben a magyar állami költségvetési pénzekkel gazdálkodó intézmény bőkezűnek bizonyult a jelenlegi budapesti kormány „szívének kedves” erdélyi magyar médiával.
Akadályverseny
Az idei, két részletben meghirdetett támogatások esetében újdonság, hogy – a korábbi gyakorlattal ellentétben – gazdasági vállalkozások nem pályázhattak, ami – legalábbis formálisan – leszűkítette a médiaintézmények pályázási lehetőségeit, a sajtóintézményeket ugyanis zömmel kereskedelmi társaságok – korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok – működtetik. Ez nem jelentett azonban áthághatatlan akadályt a pályázni szándékozóknak, ugyanis – mint ahogyan tette azt például az Új Magyar Szó vagy a kolozsvári Szabadság napilap – az illető médiaintézmények a tulajdonos civil szervezetekkel pályáztak: a Free Press Alapítvánnyal, illetőleg a Minerva Művelődési Egyesülettel.
Utóbbi sikerrel, még ha a támogatás összegével aligha lehetnek elégedettek kolozsvári lap pénzügyeinek irányítói: a kért ötmillió forintból alig 600 ezret ítélt meg számukra a Bethlen-alap az „első körben”. Igaz, a „második körben” ezt megtoldották további 700 ezer forinttal.
Hasonlóan kis összeget kapott a Média Index egyesülettel pályázó Transindex portál, amelynek meg kellett elégednie szintén 600 ezer forinttal, a „második körben” azonban a „transindexesek” már nem jártak sikerrel: a Pénzcsinálók.ro honlap működtetésére vonatkozó pályázatukra nem kaptak támogatást.
Magyarázatok
Első látásra meglepőnek tűnhet, hogy nem jelennek meg a korábban menetrendszerűen pályázó médiaintézmények sorában a tavaly ősszel bőkezűen támogatott, a Fideszhez közel állónak tartott sajtóorgánumok.
A 2010 őszi kiírás során a legnagyobb összegű támogatásban részesült Krónika lapigazgatója, Marton Sándor az ÚMSZ megkeresésére elmondta: az tántorította el őket a pályázástól, hogy idén csak civil szervezetek jelentkezhettek támogatásért. (A kiírás eme feltételét figyelmen kívül hagyó Hargita Népe Lapkiadó Kft. pályázatát például érvénytelennek is tekintették – szerk. megj.) Hasonlóan nem jelenik meg a pályázók listáján a tavaly szintén kiemelten támogatott Erdélyi Napló hetilap, illetve a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilap.
A kérdés kulcsa?
Aligha hihető azonban, hogy éppen a magyar kormány szívéhez közel álló erdélyi médiaintézmények mondtak le a budapesti költségvetési pénzekről. A választ alighanem a budapesti kormánynak a határon túli támogatásokért felelős, azóta leváltott miniszteri biztosa lapunknak adott korábbi nyilatkozatában kell keresni. Néhány hónappal ezelőtt Ulicsák Szilárd az ÚMSZ-nek a Szülőfüld Alaphoz benyújtott pályázatok nagy mennyisége miatti „kezelhetetlenségre” panaszkodott.
Ulicsák akkor elmondta, a tervek szerint a 2011-ben külön járnak el a „kis pályázókkal”, akik néhány százezer, legtöbb 2-3 millió forint összegű támogatásra számíthatnak – ha egyáltalán –, miközben az úgynevezett „kiemelt jelentőségű” intézményeket normatív alapon támogatják. Így vélhetően a Fidesz-közelinek tartott határon túli sajtó is lemondott az apró-cseprő támogatásokkal való bíbelődésről, és normatív alapon, tehát alanyi jogon jut magyar költségvetési támogatáshoz.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely Gazda a Háromszékben
A háromszéki gazdák iránti kiemelt figyelmét bizonyítandó, lapunk ajándékkal kedveskedik az elsősorban vidéki környezetben élő hűséges olvasóinknak.
A Hargita Népe csíkszeredai napilappal együtt kiadott Székely Gazda című szakmai havilap közös érdekünk, a székelyföldi mezőgazdaság felvirágoztatását igyekszik szolgálni. Tudósítások, körképek, szakmai tanácsadás, pályázati és pénzlehívási információk révén igyekszünk segíteni abban, hogy gazdáink egyre felkészültebben vegyék fel a harcot a konkurenciával, az idejétmúlt, hatékonyságot csökkentő rossz rutinnal. Sikerük, egzisztenciális fejlődésük mindannyiunk érdeke, önrendelkezési törekvéseink fontos eleme. A Székely Gazdát előfizető olvasóink a Covalact Rt. tejbegyűjtő központjaiban, lapterjesztőink révén, illetve a szerkesztőségben ingyen szerezhetik be.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely hazát akarunk
Székely hazát akarunk a címe Kádár Gyula legújabb könyvének, mely a napokban került ki a nyomdából.* A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa egy évvel ezelőtt megjelent, Székelyföld határán című kötetéhez hasonlóan ez is a székelyföldi autonómia kivívására buzdít. Míg azt az autonómiaharc bibliájának neveztük, a szentírási párhuzamnál maradva, emezt méltán jellemezhetjük az autonómiaharc újszövetségeként.
A kötet első átlapozásra egységesnek tűnik, de beleolvasva kiderül, két – a tördelésben nem jelzett – részből áll. Az első, a könyv több mint felét kitevő részben történelmi publicisztikai írásokat olvashatunk, a második rész népesedéstörténeti tanulmányokat tartalmaz. A felületesen átlapozó számára úgy tűnhet, a két műfaj nem összeegyeztethető, ám a könyvbe belemélyedve kiderül, a részek igenis kiegészítik egymást, a tanulmányok alátámasztják a politikai síkra is terelt történelmi jegyzetek jogosságát. A Székelyföld határán című, szintén történelmi publicisztikai írások gyűjteménye ismeretében fogalmazhatunk úgy is, hogy e kötetben Kádár Gyula bekeményít, hisz jegyzeteiben arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjék az önazonosság megőrzésére. A szerző közérthetően, olvasmányosan, gyakran az irónia és a paródia eszközéhez nyúlva igyekszik felrázni a székelyeket, arra szólítva őket, ne törődjenek bele a másodrangú állampolgári státuszba, hanem küzdjenek közösségi jogaikért. Az autonómiaharc megvívásának halaszthatatlanságára, szükségességére igyekszik rámutatni írásaiban.
Az első fejezet a kisebbségi sorsba nyújt betekintést. A publicisztikai írások arra keresik a választ, a székelyeknek van-e hazájuk? Hol van? Mit értünk a székely haza fogalmán? Mit jelent Székelyföld? Tudja-e a székely, hogy népként megilleti az önrendelkezés joga?
A román nacionalizmus 1918 előtt
Amikor 1918-ban Románia megszerezte Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatra tett szert. Az 1877-ben bekebelezett Dobrudzsában a román népesség nemzetiségi arányait huszonhárom év alatt 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek „idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, tagjai hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszközük az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzet között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt, minél tovább mennek, annál jobb lesz."
Nem az ördög nyelve
A szerző a nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasolja: vezessék be a magyar nyelv tantervszerű oktatását a székelyföldi román osztályokba. Tegyék lehetővé, hogy a két és fél, átlagosan nyolcvan százalékban magyar megye területén a magyarokat ne érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét – figyelmeztet. Az őshonos székelység magyar nyelvéről tudni kell, hogy az nem a ló és nem is az ördög nyelve! Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös tisztelet és egyenlőség érzését.
Napirenden a régiósítás
Háromszék – amelynek délnyugati határain az elmúlt huszonegy év alatt erőteljesen módosultak az etnikai arányok – Brassó régióhoz csatolva ki lesz téve a gyors elrománosításnak. Ezzel párhuzamosan a megcsonkított székely régió, a javasolt Hargita és Maros megye – a történelmi Marosszékhez csatolt román többségű tájegységekkel – valójában csak enyhe magyar többségű övezetet alkotna, amely szintén előbb vagy utóbb román többségűvé válna. Kétségtelenül kilóg a lóláb! A román politikai elit nem akar magyar többségű régiót, mert ez akadályozná a magyar tömb felszámolásában. Ezeréves a székely autonómia
Ebben a témában a szerző rámutat, hogy: az oklevelek szerint Székelyföld nemcsak hosszabb ideig volt külön igazgatott tartomány, de időben is megelőzte a két román vajdaságot. A magyar krónikák arról beszélnek – írja Kádár Gyula –, hogy a magyarok második bejövetele idején (895) a székelyek eléjük mentek, és közösen hódították meg Pannóniát. A Képes Krónikában olvashatjuk azt, hogy a magyarokkal „együtt hódították meg" Pannóniát. Kézai Simon ugyanezt állítja, a székelyek a magyarokkal „együtt meghódítván" Pannóniát, ezért abból „részt nyertek". A székelység a magyarral rokon, azonos nyelvű, a magyarsághoz csatlakozott nép. Már a magyar törzsszövetség korában biztosították számára a társnemzeti státuszt, önrendelkezést.
Székelyföld veszélyben
A szerző dióhéjban bemutatja az elmúlt kilencvenhárom év történelmét, fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld veszélyben forog, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát, ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé – írja a szerző.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társnemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja.
Székelyföld autonómiája Romániában azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálás adatai szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett.
Kádár Gyula a magyar államalapítás nagyszerű művének ismertetésében is arra világít rá, hogy ha a magyarság és a székelység összefog, akkor e nép erős, képes ellenállni a beolvasztásra törő, elnemzettelenítést szolgáló hatásoknak. A nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya, a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek – szögezi le.
Ha kell, tüntetni fogunk
Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes és az is marad! Az, hogy Önök 1920-ban igazságtalan diktátummal megszerezték Székelyföldet (is), nem jogosít fel senkit arra – írja a szerző –, hogy a ma is 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldet kényükre-kedvükre felszabdalják az etnikai arányok megváltoztatásáért, a románosítás megkönnyítéséért. Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Nincs szükség kitalált történelemre! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára – figyelmeztet a szerző.
A székelység és a magyarság lélekszáma a honfoglalás után
A kötet második fele két szakdolgozatot tartalmaz. Ezek megismertetnek a magyar államalapítás előtti és utáni századok népesedési helyzetével. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy az Árpád vezette magyarság létszáma meghaladta az egymillió főt. A szerző a magyarság lélekszámának alakulását az 1300-as évekig vezeti. Ha a honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, akkor a 9–10. században képtelen lett volna arra, hogy adóztassa egész Európát a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő számú népességgel.
A honfoglalás kori székelység aránya a honfoglaló magyarság négy-öt százalékára tehető. Az 1330-as és az 1500-as évekre számolt népességi adatok és arányok azt mutatják, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint amennyit a korábbi szakirodalom emleget. Kádár Gyula egyértelművé teszi, hogy a székelyek száma évszázadokon át nem volt olyan jelentéktelen, mint ahogy a szakirodalom zömében olvasható. A különböző analógiák, történelmi források és logikai érvek alapján teljesen új képet nyerünk a székelység lélekszámáról. Ezek a demográfiai tanulmányok már igazi szakdolgozatok forráshivatkozással, lábjegyzetekkel, mégis olvasmányosak, érdekfeszítőek. A szerző elképzelhetőnek tartja, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általa számolt népességi arányokat, de vallja, a szakirodalomban eddig közölt adatok elfogadhatatlanok. Kádár Gyula meggyőződéssel állítja, hogy a történeti-demográfiai dolgozatok úttörő jellegük ellenére hozzájárulnak a székelység lélekszámának jobb megismeréséhez.
Tenni kell az autonómiáért
Kádár szilárd hite, hogy könyve hozzájárul nemzeti önismeretünk gyarapításához. Meggyőződése, hogy a székely nép belátható időn belül – saját történelmi gyökereire építve – képes lesz kiharcolni a területi autonómiát úgy, hogy a Székelyföldre telepedett, telepített román kisebbség is otthon érezheti magát. Kádár Gyula bízik abban, hogy a régiók Európájában megvalósulhat Székelyföld széles körű önrendelkezése, amely lehetővé teszi a székelység számára nyelvének, kultúrájának megőrzését. Jogainkért folytatott harcunkban – írja – szükségünk van a történelmünk, a kultúránk ismeretére, az önismeretre. Ha gyökértelenek vagyunk, akkor a hatalom úgy fog elbánni velünk, mint idegenekkel, bevándorlókkal.
Karácsonyi ajándék
A kötetet téli olvasmányként ajánljuk. Az ünnepek közeledtével karácsonyi ajándékra is lehet már gondolni, a Székely hazát akarunk kötet mellett a Székelyföld határán címűt is. A kötetek kaphatóak a H–Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban és az Ex libris könyvesboltban. Megrendelhetőek a 0740 026 450-es telefonszámon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
* Kádár Gyula: Székely hazát akarunk, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fogy a népesség Kovászna megyében
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.
Erdély.ma

A Háromszék nem eladó”
Cáfolta a Háromszék főszerkesztője a Transindex portálnak azokat az értesüléseit, miszerint több erdélyi magyar médiatermék felvásárlását követően a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány a Kovászna megyei napilapot is megkörnyékezte.
Korábban hasonló információk jutottak el az ÚMSZ-hez is az alapítvány szándékáról. Farczádi Botond a portálnak hangsúlyozta, a napilap független, saját lábán álló publikáció, amely a munkatársak tulajdonában van és marad. Hasonlóan nyilatkozott lapunknak a Háromszék szerkesztőségének egyik  neve elhallgatását kérő tagja is. „A lap valóban nem eladó. Emellett nagyon nehéz dolga lenne annak, aki meg akarja vásárolni. A Háromszéknek tizenöt tulajdonosa van, s ha csak az egyik nem egyezik bele a vásárba, az üzlet esik” – magyarázta az ÚMSZ-nek. A budapesti alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től kapott 250 millió forint adomány felhasználásával szerzett többségi tulajdonjogot korábban az Udvarhelyi Híradó négy lapból és egy internetes portálból álló trösztjében, illetve a Krónika napilapban.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Változások az erdélyi magyar sajtóban
Megannyi romániai magyar szerkesztőségben történt vezetőváltás az utóbbi időben.
Csinta Samut nevezte ki az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztőjévé a lapot megjelentető Udvarhelyi Híradó Kft. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott.
Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – az elmúlt évek során a legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt.
Március 19-én a kiadóvállalat Dénes Lászlót nevezte ki az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává. Dénes korábban az Erdélyi Naplónak és a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságnak volt a főszerkesztője. Az Euromédia Kiadó és Sajtóház Rt. Dénes után Borsi Balázst bízta meg a Reggeli Újság főszerkesztői teendőinek ellátásával. A Reggeli Újság az egyetlen olyan romániai magyar lap, amelyet román nemzetiségű vállalkozók hoztak létre és működtetnek 2004 óta. Borsi Balázs főszerkesztő az MTI-nek elmondta, a tulajdonosok csupán a kiegyensúlyozott tájékoztatást várják el a szerkesztőségtől.
Vezetőváltás történt a Népújság Maros megyei napilapnál is. A Nagy Miklós Kund nyugdíjba vonulásával megüresedett főszerkesztői tisztséget március elsejétől Karácsonyi Zsigmondra, a lap korábbi főszerkesztő-helyettesére bízta az Impress Kft, a lap kiadója. Karácsonyi – aki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is vezeti – a szerkesztőség tagjai által 1990-ben alapított kiadó elnöki tisztségét is ellátja.
Küszöbön áll a vezetőváltás az Új Magyar Szó bukaresti napilapnál is. Salamon Márton László felelős szerkesztőt ugyanis Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Salamon az MTI-nek elmondta, a lapot megjelentető Scripta Kiadó Rt. nem nevezte még meg az utódját.
MTI
Erdély.ma

Erősít a „Tőkés-tröszt”
Beigazolódtak az ÚMSZ év eleji értesülései, miszerint a Tőkés Lászlóék politikai érdekeltségébe tartozó Udvarhelyi Híradó Kft.-hez készül átigazolni Dénes László újságíró. A Reggeli Újság volt főszerkesztőjét a kiadóvállalat az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává nevezte ki – írta kedden az MTI. Lapunk idei január 4-i számában A „Tőkés-trösztnél” Dénes? címmel közölt írást név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról, hogy a nagyváradi napilap főszerkesztője megválik tisztségétől és tárgyalásokban áll az Udvarhelyi Híradó kiadóval. Dénes Lászlót akkor nem tudtuk elérni, ám másnap a Reggeli Újságban dörgedelmes írásban cáfolta az ÚMSZ értesüléseit.
Változások történtek az Udvarhelyi Híradóhoz tartozó másik sajtótermék, az Erdélyi Napló élén is. A kiadó Csinta Samut nevezte ki a hetilap főszerkesztőjévé. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott. Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – a magyarországi kormányváltás után az egyik legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt, az ügylethez a Szerencsejáték Rt. biztosított 250 millió forintos támogatást.
Új Magyar Szó (Bukarest)

ÚJ FORMÁTUM, RÉGI ELVEK
Interjúk, kulturális témák kerülnek előtérbe az Erdélyi Naplóban
Csinta Samu váltja az Erdélyi Napló élén Makkay Józsefet. Nemcsak főszerkesztő-csere megy végbe a jobboldali hetilapnál: ősztől a kiadvány teljesen új ruhát ölt.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. lapkiadó megbízatásából április elsejétől Csinta Samu veszi át a Kolozsváron szerkesztett Erdélyi Napló hetilap főszerkesztői tisztségét Makkay Józseftől. SMS-interjúnkban az előtte álló munkáról, a lap szerkesztésében végbemenő változtatásokról kérdeztük.
Miért vállaltad el az Erdélyi Napló főszerkesztői tisztségét?
Csinta Samu: – Nagy kihívásnak érzem hozzájárulni az első hazai magyar nyelvű magazin típusú hetilap megteremtéséhez. Ősztől ennek megfelelő formátumban, világszínvonalú kivitelezésben jelenik meg.
Mit értesz az alatt, hogy világszínvonalú?
- Csúcsminőségű papírt és nyomdai kivitelezést, teljes színességet.
5 jelző segítségével “rajzold meg” az Erdélyi Napló olvasójának a fantomképét. Ugyancsak öt jelzőben: hogyan módosul ez a robotkép a lap formátumában bekövetkező változtatást követően?
- Érett felnőtt, konzervatív értékrendű, széles látókörű, érdeklődő, hűséges. Másrészt: egyre fiatalabb szellemű, konzervatív értékrendű, nemzeti érzelmű, érdeklődő, hűséges.
Rád mennyire jellemzőek az imént felsorolt értékek?
- Vallom őket.
Milyen lesz ugyanabban az irodában dolgozni a Krónika szerkesztőségével, aminek néhány éve a felelős szerkesztője voltál?
- Remek.
Magazinszerű hetilap szerkesztését vállaltad. Miért távolítanád el a hetilap küllemtől az Erdélyi Naplót?
- Éppen ezáltal kapja meg a hetilapos köntöst.
A lap tartalmában milyen típusú változások várhatóak?
- A legfontosabbak: előtérbe kerülnek az interjúk, kulturális témák, hasznos olvasnivalók.
Lesz valamilyen személyi változás a szerkesztőségben? Hány személy szerkeszti a lapot, és mikor jelenik meg az első általad szerkesztett lapszám?
- Az átlényegülés az ősz folyamán következik be, az állománybővítés azt követően válik aktuálissá.
Mekkora lesz a példányszám és mennyibe kerül majd egy példány a standoknál?
Ezek a közeljövő megválaszolandó kérdései. Most az átmenet előkészítésének periódusa kezdődött el.
(Csinta Samu 2003 és 2008 között a Krónika napilap felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, korábban sportújságíróként dolgozott. 2008-ban azt fontolgatta, politikai pályára lép: MPP-s színekben megpályázta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget. A választásokból vesztesként került ki, ezt követően a Háromszék napilapnál vállalt újságírói állást.)
Kertész Melinda
Transindex.ro

Sylvester Lajos (1934–2012)
Sylvester Lajos romániai magyar író, újságíró, drámaíró, a Magyar Írószövetség tagja, a háromszéki művelődési élet tevékeny szervezője, a székely nemzetrész múltjának és jelenének jó ismerője, széleskörűen művelt, szociografikus hajlamú esszéista Alsócsernátonban született 1934. június 3-án.
Tanulmányait szülőfalujában kezdte, a kézdivásárhelyi tanítóképzőben folytatta, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet. Néhány évig Kézdi rajon főtanfelügyelője, majd az újonnan alakult Kovászna megye művelődési osztályának vezetője, vidékünk kultúrmindenese. Már a rendszerváltás előtt nagyjaink szoborállítójaként ismerték Erdély-szerte. Nevéhez fűződik számos történelmi emlékjel, többek közt ő állíttatta vissza a parkban levő 1848-as emlékmű kőoroszlánjait Sepsiszentgyörgyön, Gábor Áron szobrát Kézdivásárhelyen, Zágonban Mikes Kelemen, Csernátonban Bod Péter mellszobra, valamint a Barót melletti véczeri 1848–49-es emlékmű is neki köszönhetően áll.
1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Magyar Színház igazgatói tisztségét töltötte be, nagy hatású Tamási Áron-, Illyés Gyula-, Sütő András-, Csurka István-bemutatók kötődnek nevéhez. 1978-tól Sylvester Lajos szervezte az akkori Romániában egyedülálló Kisebbségi Színházak Kollokviumát, mígnem 1985-ben megelégelték a rendszer korlátait feszegető munkásságát, s úgymond a "sajtóba száműzték", 1985–1989 között a Megyei Tükör, 1989 december végétől haláláig a Háromszék napilap főmunkatársa. Írói, riporteri munkássága ez idő alatt bontakozott ki.
FŐBB MŰVEI: A gyanú, színmű; Báthory Anna, történelmi dráma; Úz-völgyi hegyomlás (1996); Az őrnagy hazatér (2001); Csupa csapás az élet (2001); Frigyre lépni a szülőfölddel (2001); Szőttesünkben török minták (2008); Ojtoz völgye a hadak útján (2008); Halak, vizek, sziklaszirtek (2011).
DÍJAI, KITÜNTETÉSEI: 1992: Széchenyi István-emlékérem; 1996: MÚRE publicisztikai nívódíj; 1996: MUK – Sajtószabadságért-díj; 2003: MUSZ – Aranytoll-díj; 2006: Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál érdemérme. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)