Aug. 2-án megnyílt a 22. művésztábor Gyergyószárhegyen. Üdvözlő beszédet mondott Váli József, a Hargita megyei Művelődési Felügyelőség elnöke és Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácselnöke. A háromhetes alkotótáborban 30 művész vesz részt, a világ minden tájáról, Japánból, az Egyesült Államokból, Magyarországról is. A Lázár-kastély képtára egyre gazdagodik, mert a vendég művészek kötelező módon egy-egy alkotásukat a képtárnak adományozzák. A képzőművészek aug. 4-én megtekintik Csíkszentmártonban Mátyás József festőművész állandó tárlatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

Székelyföld címen Csíkszeredában 1997 októbere óta megjelenik egy új kulturális folyóirat, a Hargita Megyei Művelődési Tanács és a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont kiadásában. A lap szerkesztői, Ferenczes István főszerkesztő, Molnár Vilmos és György Attila szerkesztők Nyárádszereda olvasói előtt mutatkoztak be. A Székelyföld Académia Transylvanica rovatában az erdélyi művelődés és tudomány jelesei kapnak szót. Az eddig megszólaltatottak: Imreh István történész, Toró Tibor fizikus, Fábián Ernő filozófus, dr. Csedő Károly orvosprofesszor. Megrázó riportregény is található a folyóiratban /Benkő Levente: A földvári haláltábor foglyai/. A lap munkatársai Kiskenden is részt vettek egy irodalmi esten. /Vásárhelyi Bálint: Júlia napján, Nyárádszeredán és Kiskenden. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

"Gyimesközéplokon szept. 27-én rendezte meg a hagyományos csángófesztivált a Hargita megyei Művelődési Felügyelőség, a csíkszeredai Népi Alkotások Háza és a gyimesközéploki önkormányzat. A rendezvényen "összegyűlnek a Dévától Moldváig szétszóródott csángók, hogy számot adjanak őseink hagyatékáról" - mondta megnyitójában Gyimesközéplok polgármestere. Pusztináról és Rekecsinyből is jöttek hagyományőrző csoportok. /Kiss Edit: A Tatros forrásánál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 6./"

Régizene Fesztivált rendeznek Csíkszeredában. Váli József, Hargita megye Művelődési Felügyelőségének főtanácsosa évek óta a Régizene Fesztivál fő szervezője, munkájában az idén is Deák Endre, Kobzos Kiss Tamás, Virágh László, a Magyar Régizene Társaság elnökének segítségére számíthatott. Ez lesz a 17. alkalommal megrendezett fesztivál. Fellépnek többek között a baróti, nagykárolyi, brassói, székelyudvarhelyi együttesek, zenekarok, kórusok. A fesztivál július 6-8-a között lesz. /Régizene Fesztivál Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./

Már 33 éve a néptánc, népviselet és népdal seregszemléjét a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn június utolsó vasárnapján rendezték meg, idén a soron következő 34. fesztivált pénzhiány miatt júl. 23-ra halasztották, tájékoztatott Lőrincz György író, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség udvarhelyi körzetének vezetője. A program a szokásos lesz idén is, a közreműködő fúvószenekar Székelykeresztúrról fog érkezni. /Komoróczy György: Szejke-nap július huszonharmadikán. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

"Székelykeresztúron - öt éve immár - nyaranként megszervezik a Kisvárosi Középiskolás Versmondók Műhelytáborát. Jól érezte magát a hatvan diák. A tábor megálmodója és szervezője, Illyés Izabella tanárnő támogatót talált. A fő segítő maga a helyi Orbán Balázs Gimnázium. A támogatás rendszeres megtagadói pedig: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség, a Hargita Megyei Tanács. Illyés Izabella tanárnő több támogatót talál a határon túl, mint az itthoni közintézményeknél. Sajnos, ez megszokott jelenség. A színházak régen megszűntek volna a hazai támogatás esetén: költségeiknek csupán 10 százalékát fedezi a román állam. A többi pénz, ami a megmaradást, a túlélést lehetővé teszi, a határon túlról jön. Más állam adófizetőitől... De meddig? /Zsehránszky István: Valóságos csoda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"

Szakmai berkekben is ritkaságnak számít a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság támogatásával kiadott Történelmi autonómiák a Kárpát-medencében című kötet témaválasztása. A tanulmánygyűjtemény a székely és szász közösségek szabadságjogainak ismertetése mellett figyelmet fordít a térségben egykor magyar fennhatóság alatt önrendelkezési jogokkal bíró román közösségekre. A 2003 szeptemberében rendezett, a történelmi autonómiaformák feltérképezését célzó konferencia nyomtatott anyagát a szerkesztő, Hermann Gusztáv Mihály szándéka szerint főként könyvtárakba juttatják el. /Zilahi Imre: Magyar történészek román autonómiaformákról. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Háromnapos rendezvénysorozatot tartott az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi városi könyvtár, a Művelődési Ház, illetve a Hargita Megyei Kulturális Központ január 21–23. között. Új kiadványokat, filmeket mutattak be, illetve a közönség előtt is feltárult Gagy vidéke, melyet nyolc fotográfus dokumentált. Bemutatták a Homoródszentmártoni Művésztelep képekben című kiadványt. Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület vezetője kifejtette, hogy 1992-től a Homoródszentmárton Művészetéért Alapítvány rendszeresen összegyűjt néhány olyan alkotót, akiket érdekel a Homoród mente világa. A katalógus, melyhez CD is tartozik, tulajdonképpen egyféle leltár. Leltár arról a rengeteg alkotásról, ami Homoródszentmártonban született. A művésztelep eszmei atyja Nagy Attila volt, az ő eltökéltségének köszönhető, hogy ebben a faluban évente egyhetes alkotómunka folyik. Homoródszentmárton háttere volt egyféle művészéletnek, Gelu Pateanu, mindenki Gyalu bácsija, Cseke Péter vagy Maszelka Jánost is megfordultak ezen a helyen. A művésztábor ötlete Cseke Pétertől származik. Maszelka János képzőművész a tábor lelke volt. A rendezvények keretében bemutatták Lakatos Róbert Csendország című dokumentumfilmjét, amely egy süketnéma gyerekről szól, aki fotózni tanul. Másnap Néptáncműhely Udvarhelyszéken címmel szakmai tanácskozást tartottak P. Buzogány Árpád moderálásával – tánctanításról, utánpótlásról, ezt követte dr. Hermann Gusztáv Mihály történész könyvének bemutatása. A Történelmi autonómiák a Kárpát-medencében című munkát Lukács István székelyudvarhelyi történelemtanár ismertette. A könyv két nyelven került kiadásra: magyar nyelvről Hermann Gusztáv Mihály fordította románra. A kötet szerzői Bánkiné Molnár Erzsébet kiskunfélegyházi múzeumigazgató, a történelemtudományok kandidátusa, Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi könyvtárigazgató, a történelemtudományok doktora, Lukács Antal, a Bukaresti TE docense és Szabó M. Attila történész, székelyudvarhelyi nyugalmazott történelemtanár. A könyv a Hargita Megyei Művelődési és a Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatósága, valamint a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár közös kiadása. /Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab: Három nap a magyar kultúra nevében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 24./

Constantin Strujan prefektus bejelentette, hogy kezdeményezi a Hargita Megyei Művelődési, Vallásügyi és Nemzeti Kulturális Örökség Felügyelősége vezetőjének, Váli Józsefnek a leváltását. Strujan szerint a felügyelőség vezetője nem tudja, mi történik hatáskörében, az intézmény működése nem megfelelő. Ezt azzal indokolta, hogy nemrég, a könyvtárosok napja után azt a tájékoztatást kapta a felügyelőségtől, hogy semmilyen rendezvényt nem szerveztek az alkalomból a könyvtárakban. Pár órával később viszont újabb tájékoztatást kapott, amely szerint mégis volt hét rendezvény a megyében. Váli József a Hargita napilaptól értesült a prefektus szándékáról, úgy vélekedett, hogy ennek a lépésnek politikai okai is vannak. /Kovács Attila: Leváltaná a főfelügyelőt? = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 29./

Hagyományos ünneppé vált Csíkszentgyörgyön a Szent György-napok rendezvénysorozata, amelyet idén hatodik alkalommal szervezett meg a helyi Gátkötők Ifjúsági Egyesület. Sportvetélkedők és előadás mellett kézműves foglalkozás is lesz, de nem hiányzik a Szent György misztériumjáték bemutatása sem. /Szent György-napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./ 23/ Lőrincz György székelyudvarhelyi író hatvanéves /sz. Kápolnásfalu, 1946. ápr. 21./. Írói munkássága a kommunista diktatúra sötét éveiben kezdődött, amikor a sorskérdéseket, a kisebbségi helyzetet bemutató/elemző írásokhoz bátorságra is szükség volt. A kritika minden eddig megjelent – szám szerint tizenegy – művéről elismerően szólt. Legutóbbi, tavaly megjelent alkotása, a Pusztulás című, műfaját tekintve: regény. A jeles irodalomtörténész Pomogáts Béla egyebek mellett ezt írta a könyv utószavában: „Én Köblös Orsolya alakjának megformálását tartom a regény legnagyobb epikai, egyszersmind erkölcsi értékének. (...) Örvendetes lenne, ha Erdély magyar leányifjúsága bennük találná meg a maga hőseit és példaképeit.” Lőrincz György a művészi ábrázolás mellett kedvenc területének tarja az esszét és a szociográfiai publicisztikát is. Ez utóbbi műfajban kiemelkedő munkásságáért 2002 júniusában a Magyar Írószövetség Budapesten Szabó Zoltán-díjjal tüntette ki. Tanulmányait kötetbe foglalta (Imázskészítők, Pallas–Akadémiai Kiadó Csíkszereda, 2004). A magyarságtudat őrzése, az anyanyelvhez való hűség Lőrincz György kiemelt fontosságú témái közé tartozik. A Hargita Megyei Művelődési Tanács udvarhelyszéki szakirányítójaként szerepet vállalt köztéri szobrok felállításában, létrehozta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványt, annak elnökeként rendszeresen szervez író-olvasó találkozókat, évfordulós köszöntőket, segítette az udvarhelyi színház és néptáncműhely megalakulását, tagja a román és a magyar írószövetségnek, állandó munkatársa a Székelyföld című kulturális folyóiratnak. /Komoróczy György: Amíg csak él az ember. Lőrincz György író köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Gyergyóalfaluban a templom egykori falképeinek, a tizennégy, feltehetően 18. századi freskónak feltárásán dolgoznak a Magyar Restaurátorkamara szakemberei. A lemeszelt értékekből már sikerült felszínre hozniuk néhányat, a további munkálatokhoz szükséges anyagiakat jótékonysági rendezvényeken próbálják összegyűjteni. A megyei műemlékvédelmi hatóság azonban a kezdeményezésről és a munkálatokról nem tud. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemlék épületként tartja nyilván az 1213-ban Árpád-kori alapokra épült gyergyóalfalvi templomot. Végső formáját és a 14 gyönyörű falképet 1773-ban kapta, ez utóbbiakat azonban ma hiába keresnénk. Az időközben megkopott freskókra ugyanis újakat festettek, sőt 1992-ben még ezeket is lemeszelték. „A székelyudvarhelyi Maszelka János és a szárhegyi Czimbalmos Attila festő-restaurátorok – mindketten a Magyar Restaurátorkamara munkatársai – dolgoznak a falképek feltárásán. A templom elfedett falképeinek restaurálási költségeit a gyergyóalfalvi származású Bege Attila, a Buda környéki Székely Kör elnöke jótékonysági akciók segítségével igyekszik biztosítani. /Antal Ildikó: Lemeszelt freskókat tárnak fel Alfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 28./

Építkezési engedély és a műemlékvédelmi hatóság beleegyezése nélkül újíttatta fel – alakíttatta át – a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia a kétszázötven éves Szent Kereszt-templom körüli kerítést, amely ugyancsak műemlék. A törvénytelenséget ráadásul Csíkszereda tanácsa még pénzzel is támogatta. Az összeg odaítélése előtt az MPP-s tanácstagok közül néhányan arra kérdeztek rá, hogy a felújítási tevékenységek műemlékvédelmi szempontból megfelelnek-e az előírásoknak. Ekkor derült ki, hogy nincs építkezési engedély a két hónapja befejezett munkára. Mihály Zita, a Hargita Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi felügyelője elmondta, a tizennyolcadik századból származó kerítés felső – lebontott – részének újraépítésénél alkalmazott technológia nyomán az teljesen elvesztette műemlék jellegét. /Kozán István: Közpénzzel támogatott törvénytelenség? = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./

Megérdemelt elismerés
Március 31-én, a Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett ünnepi összejövetel keretében köszöntötték az elmúlt év folyamán nyugdíjba vonult könyvtárosokat, köztük Kolbert Tündét, a Borszéki Városi Könyvtár könyvtárosát. A méltatást Bákai Magdolna, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség igazgatója végezte. Ebből idézünk: „Borszéken született. Pszichológiát végzett, de könyvtárosként dolgozik 1974 óta.
Több éven át a művelődési otthon igazgatója volt. A Borszékért Alapítvány és a helyi RMDSZ alapító tagja. A Források helyi újság főszerkesztője 1996-tól. A Turisztikai Egyesület pénztárnoka. Aktív művelődési tevékenységet folytat.
Állandóan bővítette a város könyvállományát, vásárlás, adománygyűjtés révén. Ezek tárolására, feldolgozására, katalogizálására, digitalizálására is nagy hangsúlyt fektetett. Jól ismerte a könyvtár állományát, nagy gondot fordított a kulturális örökségünk ápolására, megőrzésére. Tele energiával, munkakedvvel és munkabírással dolgozott, biztosítva az ügyfelek szakmai kiszolgálását, az információhoz való hozzáférését. Könyvtárvezetőként mindent megtett, hogy az általa vezetett intézmény méltóképpen legyen képviselve nemcsak helyi szinten, hanem megyei szinten is. Szívügye volt a könyvtár.
Rendszeres könyvismertetőt tartott úgy a városi könyvtárban, mint a Források hasábjain a könyvújdonságokról vagy az éppen aktuális évfordulókról.
Az író-olvasó találkozók lelkes szervezője volt. 35 éves könyvtárosi tevékenysége alatt se szeri, se száma ezeknek a találkozóknak.
Aktív kapcsolatban állt a térség, sőt, a megye könyvtáraival. Kapcsolatot létesített magyarországi testvértelepülések könyvtáraival is: Aba, Bácsalmás, Fonyód, Orfű, Pilisvörösvár, Zákányszék. Szakmai tapasztalatcserén vett részt Zákányszéken.
Versenyeket szervezett az iskoláskorú gyerekeknek különböző irodalmi vagy történelmi évfordulók kapcsán. Részt vett több megyei rendezvényen, versenyen.
Állandó szakmai képzésben volt része, beleértve a Csíkszeredában szervezett Információs és könyvtári menedzsment tréninget. Tagja volt a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének. Lelkiismeretesen végezte főkönyvtárosi teendőit az utolsó munkanapig. Nemcsak a könyvtár, hanem a város szellemi és kulturális életének is az irányítója volt évtizedeken át. Tevékenységének hatékonysága annak tudható be, hogy állandó és szoros kapcsolatot tartott a helyi önkormányzattal. Igazi véleményformáló személyisége a városnak. Műveltsége, tájékozottsága nagyban segítette szakmai tevékenységét. Mindenkinek tudott megfelelő könyvet, információt, vagy jó tanácsot adni. Aktív szerepe volt és van a helyi közösség életében. Minden fontosabb városi rendezvényen jelen van, és hozzászólásával érdemben segíti annak munkálatait. Megtalálta helyét és szerepét a helyi közösségben, amit úgy érezem, hogy a közösség nem mindig ismert el és értékelt kellőképpen, talán a városvezetés sem.
A Könyvesház hasábjain többször írt aktuális könyvekről, megjelenésekről. Kimagasló szakmai munkásságáért, főkönyvtárosi tevékenységéért megérdemli a szakma elismerését és megbecsülését”.
Az Országos Közkönyvtári Egyesület nevében Doina Popa elnök asszony emléklapot adott át, köszönetet mondott Tünde eddigi tevékenységéért, és további aktív részvételre biztatta. Bedő Melinda, a Megyei Könyvtár könyvtárosa Tündét „Borszék művelődési életének háziasszonyának nevezte, lévén igazi háziasszony, mert minden, amit tesz, helyénvaló, megszokott, és azonnal látszik, hiányzik, ha valamit nem tesz meg”.
A magam nevében messzemenően egyetértek a fenti méltatásokkal, gratulálok eddigi tevékenységéhez, és kívánok felhőtlen nyugdíjas napokat. A könyvtárnak pedig mihamarabbi újjászületést és egy hasonlóan elhivatott könyvtárost.
Farkas Aladár

Aláírásgyűjtés Bákai Magdolnáért
Kopacz Katalin, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke szólított fel minden könyvtárost, kulturális szakembert és kultúrapártolót, aláírásukkal támogassák, hogy a korábbi gyergyószentmiklósi könyvtárigazgató állását visszakaphassa. Mezei János polgármester mint mondja, ennek csak örvendeni tud.
„Bákai Magdolna a Hargita Megyei Művelődési és Nemzeti Örökség Igazgatóságnál betöltött menedzseri szerződése idejére kérte a könyvtárigazgatói tisztségből való felfüggesztését, eközben munkaviszonya a Városi Könyvtárral nem szűnt meg, a helyi tanács pedig ideiglenesen nevezte ki helyettesét. Ezért értetlenül állok azon tény előtt, hogy visszahelyezési kérelmét a Polgármester úr elutasítja. Annál kevésbé értem ezt a hozzáállást, mivel Bákai Magdolna személyében egy lelkes, odaadó könyvtárost és könyvtárvezetőt ismertünk meg, akinek szívügye a könyvtár, számos rendezvényt szervezett, tevékenysége ideje alatt pezsgett az élet a gyergyói könyvtárban; mindannyian csodáltuk rengeteg energiája miatt” – áll Kopacz Katalin, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke által fogalmazott felhívásban. Mint már olvashattak róla, a könyvtárigazgató 2009 nyarától a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság igazgatója lett, könyvtárigazgatói állásából felfüggesztették, helyettesét pedig az ő távollétének időszakára nevezték ki, ami a papírforma szerint 2012 júniusáig tartott volna. Bákai Magdolna munkaviszonya azonban a vártnál hamarább szűnt meg a kulturális igazgatóságnál, így visszaülne a könyvtári székbe. Az ügy már a prefektúrát is megjárta, tanácsülésen is terítékre került, a polgármester akkor azt ígérte, jogászok segítségével keres megoldást, hisz a helyettessel kötött szerződés érvényes. Ez mostanáig nem sikerült, a sürgetését pedig immár aláírásgyűjtéssel próbálják nyomatékosítani, és több mint 200 támogató került ehhez.
„Bákai Magdolna mindig fontosnak tartotta a továbbtanulást, a képzéseken vagy személyes tapasztalat által szerzett tudást maximálisan alkalmazta és hasznosította munkájában. Biztos vagyok abban, hogy a Megyei Művelődési Igazgatóság vezetőjeként szerzett tapasztalataival a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és Gyergyószentmiklós város kulturális életének fejlődését szolgálja majd. Ezért kérem, hogy helyezzék őt vissza tisztségébe, és kérek minden romániai és határon túli könyvtárost, kulturális szakembert és kultúrapártolót, hogy amennyiben egyetért az itt megfogalmazott véleménnyel, írja alá a beadványt” – olvasható a felszólításban.
Mezei János ennek kapcsán lapunknak rövid választ adott: „Levélben válaszoltunk Bákai Magdolnának: keressük a megoldást. Nagyon örvendek, hogy ennyire foglalkoztatja Gyergyószentmiklós sorsa a könyvtárosok szövetségének vezetőségét, és hogy ennyien szívükön viselik kollégájuk karrierjét, lehetőségét. Örvendek, és ebben a törekvésben én is szeretnék segíteni nekik.”
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)

Új kötete jelent meg Lőrincz Györgynek
Hosszabb és rövidebb elbeszéléseket jelentetett meg az udvarhelyi író, köztük a legelső szépirodalmi írását.
Az új kötet néhány hete jelent meg a csíkszeredai Pro Print könyvkiadónál, összesen hat írást tartalmaz. A könyv Lőrincz György legelső, a hetvenes években írt és megjelent szépirodalmi írásának, A várakozás balladája, címét viseli. Ezzel is kezdődik a mostani novellagyűjtemény.
Az öregasszony című, szintén rövidprózát a közelmúlt szomorú élményei ihlették. A Sóvárgás kisregény már önállóan is megjelent, ez is belekerült a mostani kötetbe, az Éjszaka egy gyerekkori történetből ihletődött.
A Székelyföld havilapban jelent meg már részlet A köztiszteletnek örvendő férfi című kisregényből, ez most teljes egészében ebben a kötetben olvasható – témája egy bolti lopás, ami miatt tönkremegy egy ember élete. A kötet zárónovellája a Zsák a foltját, ebből a magyarországi Hitel folyóiratban jelent meg már részlet.
A várakozás balladája kapható az udvarhelyi könyvesboltokban. Lőrincz Györgynek idén ez a harmadik kötete, publicisztika gyűjteménye Időrendben címmel jött ki a nyomdából tavasszal, A szív hangjai című regényének második kiadását pedig egy magyarországi kiadó jelentette meg.
Írói kiteljesedése a kilencvenes években majd az ezredforduló után következett be, Pusztulás című regénye 2004-ben jelent meg. Még további két nagyregénye (Besúgó voltam, szívem, 2008., A szív hangjai, 2011.) volt, valamint számos elbeszélés- és publicisztika-kötete.
Kapott MTI-díjat, a Magyar Írószövetség Szabó Zoltán-díját, NKA-ösztöndíjat, EMIL-prózadíjat, Székelyföld-díjat.
Az Időrendben című publicisztika kötetét ebben a hónapban mutatták be. 1995. óta alapító elnöke a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak, újabban főszerkesztője az eirodalom.ro irodalmi portálnak, Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség udvarhelyi körzetének vezetőjeként ment nyugdíjba. Tábor-lakótelepi lakásában beszélgettünk.
68 éves, nyugdíjas éveit tölti, hogyan áll össze egy napja?
Azzal kezdem, hogy fél hatkor a kávét megfőzöm. Akkor már be van kapcsolva a tévé, mostanában, amióta a krími események folynak, az Euronewst nézem, de egyébként az Antena 1-gyel kezdem. Hat negyvenkor kapcsolok át a Dunára – ez is a szertartáshoz tartozik.
Utána bekapcsolom a számítógépet, végigolvasom a címeket a hírkereso.hu-n, illetve a Ziare.ro-n – ha valami érdekel, rákattintok, elolvasom. Ezután kezdődik a rendes napi tevékenységem.
Egyébként, hogy annak a kornak milyen hatásai voltak, abból kell kiindulni, hogy fiatalok voltunk, és olyan világ nincs, ahol a fiatalnak ne lenne szép az élete a maga problémáival együtt is. Én bementem a gyárba, hazajöttem, délután írtam – mostanra tudtam csak megszokni, hogy délelőtt írjak. De a naivságom sok mindenen átlendített. Például, bár a félelem belengte az életemet, azért mégsem éltem állandó félelemben.
Ráadásul az volt az érzésem, hogy az akkori szekusfőnök, Coman valamiért szimpatizált velem, mert soha nem vertek meg. Egyszer történt meg, hogy egy kihallgatáson az egyik csíkszeredai tiszt egyet ütött az asztalra, de más velem nem történt. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy olyan témákat mertem megírni, amit mások nem annyira. Persze azért nem voltam teljesen magányos, volt, aki támogatott is. Katona Ádám nagyon sokat segített nekem. Szerkesztette az írásokat – ő volt nekem az, ami másnak a lapszerkesztő. Rajta kívül Kántor Lajossal és Gálfalvi Gyurkával voltam jóban.
Utólag visszagondolva, nehogy azt higgye valaki is, hogy egy jó karcolatot könnyebb megírni, mint egy regényt – én most nem tudnék egy olyan karcolatot írni, mint akkor, abban a korban. Például ott volt az egyik első írásom, A várakozás balladája: abban, ahogy várják az asszonyok a férfiakat haza a háborúból, az egész akkori világ benne van, bár az írás mindössze egy oldal. Persze, ha van egy kicsi fantáziája az olvasónak. Mert az olvasó a másik „író", az a fél, akinek bele kell éreznie a szövegbe azt, amit az író sugallni akar.
Tud-e ma új olvasókat szerezni magának? Olyanokat, akik nem olvasták a nyolcvanas-kilencvenes években?
Úgy érzem, hogy az olvasóim velem együtt öregszenek, és velem együtt halnak ki. A Pusztulásban leírtam, hogy több ismerősöm kezd lenni a temetőben, mint az életben. De mondjuk, egy könyvbemutatón mindig elérzékenyülök, hogy mennyien eljönnek még mindig.
Vannak, akik a falusi történeteimet nagyon szeretik. De azt is tudom, hogy a cikkeimmel nem szerzek fiatal olvasót, pedig őket fogja egy idő után érinteni az a világ, amiről írok.
Biztos vagyok benne, hogy nem kell harminc év, és a társadalom többsége eltartottá válik. De miből fogják eltartani őket?
Jellemző az ön generációjára, hogy attól félnek, öregkorukra nem marad mellettük senki?
Szerintem megszűnt egy olyan világ, aminek a pótlását nem lehet elképzelni sem. Régen kisebb házban, együtt lakott a család, a gyermekek hozzászoktak az öregekhez. De most ez már nem így van. A nagyszülők nem tudják átadni az élettapasztalatot, az unokák nincs, ahol megszeressék a nagyszülőket, kihal az, ami összeköt.
A gyermekeink pedig elmentek. Sok olyan udvarhelyi ismerősöm is van, hogy mind a két gyermeke külföldön van. Döbbenetes, hogy szétszóródtunk. Pedig azt is kell tudni, hogy a rendszerváltás után a város itthon maradt lakóinak sokkal nagyobb része csinált karriert idehaza, mint akik elmentek.
Az igazság az, hogy itt meg tudják a kezedet fogni. Kicsit belefolyik a szülők munkája és pénze is a következő generációk életébe, s ez így van rendjén. Lehet élni itt is. S amíg csak mi magunk vagyunk, amíg ránk nem telepednek, addig még jól is érezhetjük magunkat.
Viszont szerintem az a legnagyobb hibánk, hogy nem tudunk az élet egyszerű törvényei szerint élni. Élni, és élni, hagyni. Hogy mást is hagyj élni. Nézd meg, milyen hatalmas házakat építenek egyesek. Ezekben a hatalmas házakban aztán magukra maradnak. Élnek 45-50 éves korukig, aztán a gyerekeik elmennek mellőlük, s ott maradnak ketten – van ennek értelme? A vágyakat nem lehetne emberibbé tenni? S persze kérdés az is, mikor befejezted a nagy házadat, boldogabb vagy?
Most már nem a negyvenes éveiben lázadó író, hanem a tapasztalt ember beszél önből. Mégis melyek azok a témák, amelyek a kultúrában, társdalomban, közéletben örömmel töltik el vagy aggasztják?
Nem sok dolog tölt el örömmel. Valószínű, hogy született pesszimista alkat vagyok. Nagy félelem van bennem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz veletek, az unokáimmal, a magyarsággal, az emberiséggel. Mert ezt a kérdést nemsokára felteszi az élet. Az informatikai tudás nélkül ráadásul semmilyen tudás nem fog érni semmit.
A számítógép kiküszöböli az írásbeliséget, de azt nem, hogy te például tudj közgazdász lenni, orvos, vagy bármi más. És itt lesz egy nagy tömeg, amelyiknek nem lesz semmilyen tudása. És az élet nem ad időt ma a gondolkodásra. El sem tudom képzelni, hogy mi lesz. S ezzel nem azt mondom, hogy különbek vagyunk, mint más nemzet, mert minden nemzet kitermeli a saját értelmiségét.
De azért valamiben, legalább a sorsban kell higgyen az ember, mert könnyebbséget ad az élet megélésében bárkinek. Aki úgy él, hogy nem hisz semmiben, az elmegy sok-sok kérdés mellett.
Maradt még a tarsolyban írnivaló? Ahogy a beszélgetésből kivettem, kisebb lélegzetű dolog biztosan fog születni, de talán nagyobb is?
Régebb volt egy olyan novellám, aminek az a címe, hogy Halálodra egyedül maradsz. Az ember egyedül éli meg a halálát. Ott azért, mert elmentek a gyermekei. Most szeretnék egy olyan elbeszélést megírni, amely hasonló témát dolgoz fel, vagyis egy kivándorolt életét, csak fordítva, az öregkorától visszatekintve, amit megélt. Mindig foglalkoztatott, hogy akik elmentek, hogyan élik meg az öregségüket. Az idegenségüket. Az identitásváltást. A vágyaik, az álmaik és a megvalósított élet összefüggésében.
Persze szeretnék még regényt is írni, de az az érzésem, hogy amiről tudnék, az a világ már nem létezik. Túléltem a témáimat. A falut, amelyet én ismerek, már Móricz megírta. Abban a formában, azon a módon már nem is érdemes nekifogni. Talán még a széthullásról lehetne írni. Viszont az is igaz, ha van valami írnivaló, az kikívánkozik az emberből.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Vádirat nevek nélkül
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által összeállított, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ügyében készült vádiratot az elkövetkező napokban több részben ismerteti a Csíki Hírlap.
A vádiratnak a vádlottakon és két érintett cégen kívül más neveket nem tartalmazó, kivonatolt változatát a DNA bocsátotta a Csíki Hírlap rendelkezésére. A dokumentum Ráduly Róbert Kálmán esetében elsőként a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének felújításával kapcsolatosan megfogalmazott vádakat részletezi.
„Nem vették figyelembe az engedély kiadásakor, hogy hiányzik a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség feltétel nélküli jóváhagyása. Ez kötelező feltétele volt az engedély kibocsátásának, mert hiányzott az épület korábbi tervezőjének beleegyezése, és a szomszédságban történelmi-kulturális műemlék épület található” – idézi a vádiratot a Csíki Hírlap. Az ügyészség szerint így sérültek a szomszédos műemlék épületet ügykezelő jogi személy jogai és törvényes érdekei. Megjegyzik, Ráduly esetében mindez kimeríti a hivatali visszaélés tényét.
A vádirat megemlíti azt is, hogy Ráduly Róbert Kálmán 2003 óta az egyetem oktatója. Az ügyészség szerint ezért esetében érdekkonfliktus is fennáll, mivel köztisztviselőként, szolgálati feladatainak ellátása közben elkövetett tette következtében, az építkezés törvénytelen engedélyezésének köszönhetően a Sapientia EMTE vagyoni hasznot szerzett. A dokumentum szerint az ügyben Hargita és Kovászna Megye Ortodox Püspöksége és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala sértett felek. Az intézményeket értesítették arról, hogy magánfélként beléphetnek a perbe. A polgármesteri hivatal jelezte is ezzel kapcsolatos szándékát, az ortodox püspökség viszont nem szeretne részt venni a perben.
Az Agerpres hírügynökség a vádemelés napján már olyan részletet idézett a DNA vádiratából, amely nem szerepel a Csíki Hírlaphoz eljuttatott változatban. Eszerint Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kulturális államtitkárként utasította a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség vezetőjét a Sapientia csíkszeredai épülete felújítási munkálatainak jóváhagyására. A hírügynökség azt írja, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség vezetője, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla által tanúként is megnevezett Bakos László vallomásában azt mondta, az építkezési engedély dokumentációja hiányos volt, de utasítást kapott az államtitkártól, hogy a felügyelőség javasolja az engedély kiállítását.
Mivel nem volt világos, hogy Csíkszereda Polgármesteri Hivatala magánfélként miért lép be a perbe, ezért ezzel kapcsolatban az újság Antal Attilát, Csíkszereda polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármesterét is megkereste. Antal a következőt válaszolta: „a megkérdezett külső jogászok véleménye alapján, az esetleges érintettség okán” léptek be a perbe.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Elhunyt Kostyák Alpár népzenész, televíziós szerkesztő
Ötvennyolc éves korában október 3-án, hétfőn elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, tévészerkesztő, népzenész – tudatta kedden a Kolozsvári Televízió Kisebbségi Szerkesztősége.
Kostyák Alpár 1957. október 17-én született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában végezte, 1981-ben diplomázott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zenetanári szakán. Ezt követően a csíkszeredai zeneiskola tanáraként dolgozott 1986-ig, majd a városi Művelődési Ház és a Hargita megyei Népi Alkotások Háza zenei szakirányítója volt.
1990-1992 között a Hargita megyei Művelődési Felügyelőség tanácsosa, 1994-től pedig a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar szerkesztőségének tagja. Televíziósként elsősorban a népzenei és komolyzenei adások szerkesztését vállalta, de közkedveltek voltak szórakoztató jellegű műsorai is, melyekben hangsúlyt fektetett a hagyományos erdélyi népi kultúra bemutatására.
Életének meghatározó részét népzenei tevékenysége töltötte ki. Az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítójaként szívügye volt a népi hagyományok ápolása. Tagja volt több népzenei együttesnek, közöttük a kolozsvári Bodzafának, a csíkszeredai Barozda együttesnek, valamint 24 éven át állandó tagja a Tarisznyás zenekarnak.
Rostás Szabolcs |
Kostyák Alpár /Kolozsvár, 1957. okt. 17. - Kolozsvár, 2016. okt. 3./ Krónika (Kolozsvár)

Meglepetés
Kossuthot ábrázoló dagerrotípiához kapcsolódó dokumentumra bukkant a Nagy Imre-hagyaték kurátora, Szabó András, aki annak próbáltutánajárni, hogy miként került a relikvia Bostonból Csíkszeredába.
Szeptember hatodikán történt, bő 31 kurátori munkaév után, de a jövő esztendei Nagy Imre-kiállítás előkészítő munkálatai sűrűsége miatt csak most tudtam megírni az alábbi történetet. Az idén friss technikai újításon átesett Nagy Imre Képtár új helyiségébe helyezem át irodámat. Dossziék, folyóiratok, könyvek, levelek, akták, fényképek, hanglemezek, hangszalagok stb. garmadáját kellett csoportosítva összepakolnom, át is néznem, s egyúttal mindezeket leporolnom, hogy költöztetésük után mihamarabb, rendben, polcra rakhassam. Köztük vannak azok az írógéppel készült leltári dossziék is, amelyeket már a Nagy Imre mester halála előtti napokban elkezdtek összeállítani, s amelyek alapján 1977-ben elkészítették a Csíki Múzeum, illetve alkalmanként még Hargita Megyei Múzeumként emlegetett intézmény képzőművészeti leltárkönyvét, amely egyaránt tartalmazza a Nagy Imre és más-más alkotók által adományozott vagy tőlük vásárolt kisebb-nagyobb hagyatéki műlajstromát.
1986 tavaszán, amikor Márkos András, Janitsek András, Mester László Zsuzsa képzőművészeket követő, sorban a negyedik elődömtől, Kántor József textilművésztől két hónapnyi leltározás után átvettem a képzőművészeti, illetőleg a Nagy Imre mester zsögödi szülőházában őrzött személytárgyi gyűjteményt, az akkor általunk fel sem lapozott leltárdossziék is jártak a kezemben, de tartalmukkal nem törődve, csupán dokumentum értéküket tekintve darabszámként vettünk róluk tudomást. Akkorra már átvették helyüket a hivatalos leltárkönyvek. Most pedig, a pakolás alkalmával mindenik dossziét átpörgettem, hogy valamelyest a belsejüket is leporoljam, s meglepetésemre, egyiknek az utolsó lapjai közül egy négybe hajtott papíros esett ki.
Kikerekedett a szemem, amikor a lapot szétnyitottam.
Egy 1901-ből származó, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói fejlécével ellátott, előnyomtatott, kalligrafikus gyöngybetűkkel kitöltött, majd az igazgató által saját kezűleg aláírt köszönőlevelet tartottam a kezemben.
Olvasásakor első döbbenetemet maga a levél mint eddig ismeretlen tárgy váltotta ki, a másodikat a bennem átcikázó gondolat: 32 év után?!, a harmadikat, hogy a Csíki Székely Múzeum tulajdonában is van egy Kossut-dagerrotípia (leltárkönyvi adatai: szerzője: ?, címe: Kossuth Lajos, jelzet nélkül, keletkezésének dátuma 1852, műfaja: dagerrotípia, mérete: 215x164 mm, szerzeményezési módja: ?, szerzeményezés éve 1977, leltári száma: 930). Egyúttal pedig – mintegy megnyugvásként – az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen történt a 264 éve alapított, világszínvonalú British Museum esetében: gyűjteményükben rátaláltak egy addig ismeretlen régi könyvre…
Ezek után hozzáláttam a kereséshez. Az igazgatói kézjegy nem egyértelmű olvashatósága miatt a MNM honlapján kezdtem a keresést. És a múzeum főigazgatóit sorjázó weboldalán rá is találtam SzaLay Imre nevére, aki 1894–1916 között töltötte be az intézményvezetői tisztséget.
A leltárdossziéból előkerült akta szövege a következő:
„A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM IGAZGATÓJÁTÓL 423. sz.
Nagyságos Krécsy Béla főreáliskolai tanár úrnak, Budapest. A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága hálás köszönetét fejezi ki az alább felsorolt ajándékért, melylyel Nagyságod a Nemzeti Múzeum régiség osztályát gazdagítani szíves volt. Budapesten, 1901 évi február hó 6.-án.
Szalay Imre (sk.) a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Az ajándék tárgya:
Két Amerikában készült daguerrotyp ezüst lap, az egyik Kossuth Lajos álló, a másik Kossuth Lajos ülő és Pulszky Ferenc álló alakjával.”
A köszönőlevél tartalma alapján, az interneten, a tavaly még közszemlére is kitett budapesti Kossuth-portrékra is rákerestem, amelyekről többek között ez olvasható: „Kossuth Lajosról az egyik legismertebb dagerrotípia nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban készült pár évvel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Southworth és Hawes stúdiójában. […] 1852-ben Kossuth Lajos – titkára társaságában – Pulszky Ferenccel kereste fel a fotóstúdiót, ahol Southworth és Hawes készítette el a mai bejegyzésben látható képeket. A Kossuth-dagerrotípiák hazaszállításának történetét eddig is ismerhettük, a korabeli újságok nyomán többen is megírták, hogy Krécsy Béla 1893-ban, Bostonban járván felkereste műtermében a már agg Hawes-t, aki neki adta az ott még fellelhető 17 darab, Kossuthot, illetve Kossuthot és Pulszkyt együtt megörökítő lemezt. Hazatérve Krécsy Béla a dagerrotípiákat honi múzeumoknak ajándékozta […].”
Akkor azonban még 29 esztendő volt hátra a Csíki Székely Múzeum első alapításáig, tehát Krécsy úr Csíkszeredának nem adhatott egyetlen példányt sem.
Az adomány köszönőlevelében említett két dagerrotípia nem más, mint a Mai Manó Ház honlapján bemutatott darabok, amelyek mellett a lapon még egy, a Museum of Fine Arts, Boston (Bostoni Szépművészeti Múzeum) tulajdonát képező Kossuth-portrét is bemutatnak. Ez pedig majdnem tökéletesen azonos a Csíki Székely Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe 1977-ben beleltározott Kossuth-arcképpel, de láthatólag sokkal jobb állapotú. 1901-től 1977-ig 76, 2017-ig pedig – majdnem duplája – 116 esztendő telt el. S ki tudja, azalatt milyen Kossuth-portré kalandok játszódtak le, melyek egyik állomására Csíkszeredában sor került.
Most légy okos muzeológus!
Most? Tulajdonképpen, ha már leltárunkban volt, korábban kellett volna okosnak lennem. De mert engem nem történészi, hanem művészhagyaték-kurátori feladattal bíztak meg, nem kerestem, mi módon került hozzánk ez a fény-arckép.
Már későn, de még pislákoló reménnyel felkerestem a 96. esztendejét júniusban betöltött János Pál nyugalmazott múzeumigazgatót, hogy megtudjam: honnan, kitől került a mi Kossuth-dagerrotípiánk a múzeumba, mert a leltárkönyvben nincs erre utaló bejegyzés. Már semmire sem emlékszik. Felkerestem a 80 esztendős Szőcs János nyugalmazott muzeológust is, aki 1981–1985 között igazgatója is volt az intézménynek, de részletekre ő sem emlékszik.
Muckenhaupt Erzsébet régikönyv szakos kolléganőnk pedig, aki 1976-ban került a múzeumhoz, emlékszik, hogy friss muzeológusként hallotta említeni a dagerrotípiát, s látta is azt: „Emlékszem, hogy a frissen megvásárolt dagerrotípia dobozában volt a köszönőlevél is, de akkor annak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget.
Megnézegettük és félretettük, de részletes információkhoz akkor én még nem jutottam.”
Valószínű, hogy a leltározáskor – tevés-vevés közepette – kerülhetett a köszönőlevél véletlenül abba dossziéba, amelyben én megtaláltam, és azt is valószínűnek tartom, hogy a korszak diktatórikus és a biztonsági szervek által állandóan figyelt intézményben csak a leglényegesebbre összpontosítottak: mihamarabb kerüljön leltárba!
Következtetésképpen összefüggést vélek az egyaránt 1852-es datálású MNM- és a CSSZM-beli Kossuth-dagerrotípiák között. Valószínű, hogy a hozzánk került portré
egyike annak a 17 darabnak, amit Krécsy Béla magával hozott Bostonból, de ide vezető útjának egy szakasza igencsak titokzatos.
A CSSZM irattárában őrzött I/1976-1977-es dosszié 122. lapja tartalmazza az 1974. október 30-án kibocsátott 63-as sz. törvény alapján a múzeumban működő Hargita Megyei Műkincshivatal 1977. esztendő negyedik évnegyedére szóló román nyelvű munkatervének a Vásárlási javaslatok előterjesztése című fejezetét. Ennek első bekezdése: „Kossuth Lajos fényképe (tulajdonosa Kerezsy László. Csíkszereda).” (A továbbiakban a Lőrincz Ferenc tulajdonát képező két Nagy Imre-portréra, egy-egy, a Gál József tulajdonában levő, Bem tábornokot és a Száva Erzsébet tulajdonában levő, Gecző János jogászt ábrázoló portréra, valamint a Kovács István tulajdonát kápező két cím nélküli Nagy István-olajfestményre kértek vásárlási keretet.)
Felhívtam telefonon néhai Kerezsy László nagyobbik – ugyancsak László nevű – fiát, aki 1977-ben már felnőtt volt, s megkérdeztem, ez ügyben hogyan és mire emlékszik? A következőt mondta el: „Édesapám a dagerrotípiát Bukarestben, az ócskapiacon vásárolta, mint: Öregember portréja. 3000 lejért adta el a múzeumnak.” Id. Kerezsy László múzeumbaráttól, amatőr kutatótól és műgyűjtőtől az idők folyamán nemcsak ezt, hanem több más tárgyat is vásárolt az intézmény. És ő volt az, aki elkészítette a csíkszentkirályi kőfejtőben 1953-ban robbantás alkalmával előkerült, a köztudatba dák leletként meghonosodott 14 darab aranyozott ezüstkincs másolatát is.
Sajnos a múzeum irattárában már nem találhattam meg a dagerrotípia megvásárlását igazoló pénzügyi dokumentumot, mert a Levéltári Törvény az ilyen típusú akták időszakonkénti megsemmisítését írja elő.
*
Véleményem szerint – bárhogy alakult is Kossuth-portrénk Budapest és Bukarest közötti sorsa, amelynek teljes rejtélyéről, ki tudja, valaha is fellebben-e a fátyol? – a dagerrotípiát megőrizve, a most előkerült eredeti köszönőlevelet egyeztetés után hivatalos formában át kell adnunk a mára jogos tulajdonosává avanzsált kibocsátójának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Maga őrizze az utókor számára! Hargita Népe (Csíkszereda)