Idén januártól új egyházi kiadvány látott napvilágot, a Harangszó, a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványa. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 15./

"Több felvétellel mutatta be a Marosszentgyörgy védőszentje tiszteletére emelt Szent György-oszlopot a Harangszó, a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványa, júliusi számában. A templomudvarban emelt emlékmű készíttetője Birtalan István, tervezője Konrád Árpád műépítész, faragói Kiss Ákos és Szántó Árpád. A sárkánnyal (a mindenkori gonosszal) küzdő ifjú Szent György lovag történetét cserefába faragták. /Szent György-emlékmű. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 29./"

"Megjelent a Harangszó /a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványa/ decemberi száma. Ebben a számban olvasható A marosszentgyörgyi egyházközség története harmadik része. /b.d.: Jézusváró Harangszó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./ "

Baricz Lajos /sz. Borzont, 1958. febr. 15./ 1990 óta a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség plébánosa. Verseit rendszeresen közölte a plébánia Harangszó című lapja, a Vasárnap című katolikus hetilap, valamint a Krisztus Világossága című folyóirat. Egyszerre két kötettel léphet olvasói elé. Ki ébreszti a Napot? /Impress Kiadó, Marosvásárhely/ címmel gyermekeknek szánt könyvével és Köt a gyökér /Erdélyi Pegazus Kiadó/ című kötet vallásos tárgyú verseivel. Baricz Lajos szerzői estje ápr. 6-án lesz Marosszentgyörgyön, a római katolikus plébánián. /Szerzőavatás. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./ Irodalmi rendezvénynek sosem volt ekkora közönsége Maros-szentgyörgyön, mint a népszerű Baricz Lajos atya estjén. Kisdiákok, fiatalok és felnőttek mondták verseit. Baricz Lajos kifdejtette: költészetének forrásvidéke Erdély, az emberek és a szülőföld szeretete és istenhite. /M.D.: Szerzői est Marosszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

"Néhány helyi lapot, értesítőt említett meg Bölöni Domokos lapszemléjében. Szovátai Hírmondó - önkormányzati tájékoztató, próbaszám. Szerepe elsősorban a tudósítás a szovátai eseményekről, az önkormányzat döntéseiről. - Büszkék vagyunk a népművelő Bandi Dezsőre, örvendünk, hogy szellemisége belengi Magyarsáros szellemi légkörét, írta Székely Tihamér a Kis-Küküllő /Dicsőszentmárton/ novemberi számában. - Ha a polgári demokrácia hármas jelszavát: a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget mások is elfogadják, akkor rövidesen a marosvásárhelyi Calarasilor utca ismét Kossuth utca lesz, szobra áll majd a Rózsák terén úgy, mint az anyaországban, Amerikában, Angliában, Franciaországban, s a nagyvilág sok-sok városában, jegyezte meg Pupp József ny. tanár a Harangszó /marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványa/ decemberi számában. - Nem ritka eset, hogy az illető kultúrától távol álló keresztyének bizonyos hagyományokat ördöginek neveznek tudatlanságuk miatt, állapította meg Csíki Kinga tanuló az Agapé (Marosvásárhelyi Református Kollégium diáklapja) 3. számában. - Karácsony alkalmával egy képzeletbeli dobozkát küldenek a Dobbantó (marosvásárhelyi unitárius egyházközség negyedévi gyermeklapja) szerkesztői, ez a doboz szeretettel van tele. /b.d. [Bölöni Domokos]: Lapszemle. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./"

"Az egyházi ünnepkörökhöz fűződő szokásokat is ismerteti a Harangszó, a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványának húsvéti száma. Az egyházközség nagy gondot fordít arra, hogy a hagyományok ne menjenek feledésbe. A lap arról is tudósított, hogy lezajlott a Mindent Tháliáért című találkozó, a Maros megyei amatőr színjátszók fesztiválja. A római katolikus plébánia támogatásával működik Marosszentgyörgyön a Mozaik színjátszó csoport. 1994-től évente 20-25 csángó gyermek táborozik Marosszentgyörgyön, az egyházközségben, a híveknél és a plébánián elszállásolva. /Marosszentgyörgyi szokások. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 4./"

Márton Áron püspök háziőrizete idején csak a kertbe mehetett le, a titkosrendőrök még a kertben is elhelyeztek lehallgató készüléket, olvasható Az erdélyi – gyulafehérvári – püspökkert története című emlékezésben a Harangszóban, a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványában. /VIII. évfolyam, 3. szám, a titkosrendőrök október/ /b. d.: „Csak így, egyedül?”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

Bölöni Domokos újságíró volt a tordai Aranyosvidéki Népfőiskola vendége az elmúlt hét végén. Az előadó a marosvásárhelyi Népújságtól érkezett, az 1990 utáni gyülekezési szabadságról és a kulturális egyesületek létesítéséről tartott előadást. A vendéget Dumitriu Anna, a Petőfi Társaság ügyvezető elnöke köszöntötte. Bölöni Domokos munkásságát Korondon kezdte, mint könyvtáros, tanár, iskolaigazgató, valamint a Firtos Irodalmi Kör pártfogója. Kifejtette: 1990 után megalapozták az azóta is élő, évente négyszer megjelenő Hazanéző helybeli lapot, amelyben magyarságtanítás, irodalom, történelem, gyermekoldal, hungarológia egyaránt megfért. Előadásában Székelyföld városainak – Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda – kulturális szervezeteiről, egyesületeiről, csoportosulásairól adott képet. Bemutatta a Baróton megjelenő Erdőszentgyörgyi Figyelőt, a segesvári és medgyesi Nagy-Küküllő, a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő folyóiratot, az évente megjelenő Fehéregyházi Emlékeztetőt, a marosszentgyörgyi Harangszót, a székelyudvarhelyi Keddet, valamint a Moldvai Magyarság, Szászrégen és Vidéke, a Hétfalu és a Bábel című lapokat. Az előadó hangsúlyozta: a lapok terjesztése és ismertetése még a megyék között sem működik. /Ladányi Emese Kinga: Székelyföldi vendégelőadó Tordán. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Az egyházi közösségek kiadványainak száma örvendetesen megnőtt. Közösség- és templomépítés, a hitélet megpezsdülése, testvérkapcsolatok létesítése és ápolása, egyházi és világi események köré építi fel egy-egy ilyen kis helyi lap mondanivalóját. Marosszentgyörgyön a Harangszó című lapot a népszerű plébános, Baricz Lajos papköltő szerkeszti. Mi minden fér egy marosszentgyörgyi „küldönc” tarsolyába: a vezércikkek, bibliamagyarázatok mellett egyház- és helytörténet, kultúrtörténet, úti beszámoló, a Kolping család eseményei, olvasói levél, vers és próza, pedagógia, gyermekirodalom, házassági és gyászhírek, a plébánia eseménynaptára, humor. Egy kis közösség élete dióhéjban. /Bölöni Domokos: A békét hirdető Harangszó. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör és a marosszentgyörgyi Harangszó című újság találkozóra hívja a nonprofit helyi lapok, újságok, időszakos kiadványok, iskolai és diáklapok szerkesztőit, munkatársait. Rendszeresen jelenik meg a Szászrégen és Vidéke, az Erdőszentgyörgyi Figyelő /Barót/, a Szovátai Hírmondó, az Új Kezdet /Marosvásárhely, Vártemplom református gyülekezeti lapja/, a Kéve /Csittszentiván, regionális református lap, lelkészek írják/ a Harangszó, a Küldetésben /Marosvásárhely a Keresztelő Szent János plébánia kiadványa/, a Kis-Küküllő /Dicsőszentmárton/, a Bekecsalja /Nyárádszereda, a Bocskai István Közművelődési Egyesület és Alapítvány alkalmi kiadványa/ és a PKSZ (Marosludas, Petrőczi Kata Szidónia Művelődési Egyesület kisújságja/. A világhálónak köszönhetően olvashatók az egyes gyülekezetek, önkormányzatok, ifjúsági szervezetek, iskolák lapjai, mint a Mécses, a gegesi református egyházközség lapja, a Makfalvi Tekintő, illetve az Ébresztő (Dicsőszentmárton, az alsó-küküllői magyar gimnazisták hetilapja), a nagykendi gyermekek Okoska című iskolai lapja, vagy a Dobbantó, a marosvásárhelyi unitárius egyházközség gyermeklapja. A közösségi lapok szerkesztőit, újságíróit, kiadóit várják Marosszentgyörgyre, a római katolikus plébániára június 4-ére, a találkozó házigazdája Baricz Lajos papköltő. /Bölöni Domokos: „Lapos” találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./

Marosszentgyörgyön a plébánia épületében találkoztak a helyi kiadványok szerkesztői. „Lapos találkozó” – hirdette a krétaporos felirat. A kiadványok nevei: Mária és Márta, Küldetésben, Szászrégen és Vidéke, Tűzhely, Harangszó, Anonymus, Új Kezdet. Mindegyik, havonta vagy negyedévente nyomdafestéket látó kislap egyedi a maga nemében. A kommunista rendszerben egyetlen újságcikk sem jelenhetett meg büntetlenül a „bun de tipar,” azaz „nyomtatható” megjegyzés nélkül, idézte fel múltat Nagy Pál író, a romániai magyar újságírás doyenje. Koppándi Sándor cenzor éber volt. Bámulatra méltó, hogy az anyagi gondok ellenére micsoda művészi színvonalú kiadványok születnek nap mint nap. Minden betű, nyomtatott szöveg, amely anyanyelvünkön jelenik meg, a megmaradásunkat szolgálja. Az írott sajtó jövője nagymértékben a vidéki lapokon múlik- ezzel a következtetéssel zárult a találkozón részt vevő kislapok munkatársainak eszmecseréje. Borsos Melinda, a Mária és Márta Magazin főszerkesztője elmondta, egyházi lapról van szó. Fábián András, a Szászrégen és Vidéke főszerkesztője hiánypótlónak nevezte a kiadványt. Lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy írjanak magukról, gondjaikról. Székely Szilárd, az Anonymus iskolai lap szerkesztőségi koordinátora közölte, a lap összefogja azt a négy osztályt, amelyekről írnak benne, hírt ad arról, hogy mit is jelent a katolikus osztály a Bolyai Farkas Líceumban. /Nagy Székely Ildikó: Kislapok „légyottja”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./ A Súrlott Grádics irodalmi kör és a marosszentgyörgyi Harangszó című lap első alkalommal szervezte meg a kis lapok találkozóját. A beszélgetésen kiderült, a regionális és időszakos kiadványok nagy többsége anyagi gondokkal küszködik. A találkozóra eljött a Szászrégen és Vidéke, a Bolyai Farkas Líceum katolikus osztálya által nemrég indított Anonymus, a Vártemplom által kiadott Új Kezdet, a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Belvárosi Plébánia Küldetésben című lapja, valamint a Marosi Református Nőszövetség, majd a Pro Missio Alapítvány által kiadott Mária és Márta nőszövetségi magazin. A jelenlevőket Bölöni Domokos és Nagy Miklós Kund, a Népújság munkatársai, a rendezvény szervezői köszöntötték, majd Nagy Pál szerkesztő beszélt a cenzúráról, a kommunizmus idején tapasztalt nehézségekről. A Mária és Márta főszerkesztője, Borsos Melinda elmondta, hogy a nőszövetségi magazin ezer példányban jelenik meg, s folyamatosan fejlődik. A megjelentetési gondok kiküszöbölése érdekében szerkesztői létrehozták a Pro Missio Egyesületet, így pályázni is tudnak a megjelentetési kiadásokra. A találkozóról sajnálatos módon lemaradtak a Dicsőszentmárton és környéke és a Kis-Küküllő menti kiadványok. /Simon Virág: Ki tartozik a kis lapok nagy családjába? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./

Református Érmellék – egyházmegyei lap
Bihar megye – Református Érmellék címmel gyülekezeti lapot jelentetett meg az Érmelléki Református Egyházmegye. Az első számot a napokban, az egyházmegyei közgyűlésen vehették kézbe elsőként a lelkészek.
Az Érmelléki Református Egyházmegyének 37 gyülekezete van, közülük többnek van saját lapja, illetve az egyházkerületnek is van saját újságja, a Harangszó. Ezek mellett egyáltalán nem felesleges, hogy az egyházmegyének is legyen saját kiadványa, melyet elsősorban belmissziós lapnak tekintenek, mondta el kérdésünkre Kulcsár Árpád értarcsai lelkész, főszerkesztő, aki mellett a szerkesztőség tagjai még Illyés Tamás (Érszőlős), Jakó Sándor Zsigmond (Jankafalva), Mike Pál (Magyarkéc), Oroszi Kálmán (Érselénd), és Rákosi Jenő (Szentjobb) lelkészek.
Belmissziós lap
A 16 oldalas első szám április közepén került ki a nyomdából, és az egyházmegye 20. közgyűlésén „mutatkozott be”. A lapindítást, akár csak a falinaptár készítését, már előző szolgálati helyén, Kisnyégerfalván is fontolgatta, de az ötleteket már értarcsai lelkészként váltja valóra, és segítő csapat is állt mellé, mondta Kulcsár Árpád (mint arról beszámoltunk, az éremlléki református falinaptár már 5. éve hozzáférhető). Az érmelléki olyan tevékeny egyházmegye, hogy bőven van miről írni, tette hozzá. A lapot egyelőre kéthavi rendszerességgel szeretnék megjelentetni, beszámolva gyülekezeti eseményekről, ugyanakkor úgynevezett esemény–előrejelzést is közreadnak, amiben számítanak a beérkező információkra.
Folytatásos közlések
Lapszámonként lesz aktuális igemagyarázat, bővebben bemutatkozik két–két gyülekezet, az első számban a székelyhídi és az érseléndi. Folytatásokban közlik a II. Helvét Hitvallást, illetve dr. Gyökössy Endrének az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet magyarázó Amikor erősen fújt a Lélek című munkáját. A lap szólni kíván a gyülekezeteken belül a nőszövetségekhez, a presbitériumokhoz, az ifjúsági közösségekhez, de az arra indíttatást érzőktől írásokat is várnak. A Gavrucza Tibor (Székelyhíd) korábbi, és Gellért Gyula (Bihardiószeg) jelenlegi esperes beköszönőjével útjára indított kiadványt a lelkészi hivatalokban kell keresni.
erdon.ro

Húsz éves a Harangszó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja, a Harangszó húsz éves fennállását ünnepelte 2010. április 25-én, vasárnap.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-terme előtt kialakított alkalmi kiállítás helyszínén, ahol a Harangszó régi számait lehetett megtekinteni, Barabás Zoltán a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke köszöntötte a megjelenteket, kijelentve, hogy a Harangszó eddigi húsz éve a hit szolgálatában telt el. A Bartók-teremben dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária tartott áhítatot, beszédét Pál apostolnak a filippibeliekhez írt leveléből vett igerészletre építve. Az áhítaton a közösségi élet és a gondolat fontosságát hirdette, végezetül pedig azt kívánta, hogy a Harangszó legyen kürt, mely hírül adja az Isten világának gazdagságát. A továbbiakban Sándor Lajos lelkész olvasta fel Tőkés László püspök, EP-képviselő üzenetét: „Velem készített első interjújában a lap első főszerkesztője akkor azok boldogságát hangsúlyozta ki, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Manapság sok esetben és sokféleképpen nem az igazságért szenved az olvasó és a lapkészítő, hanem a ránk telepedő hazugságtól. De túl mindenen és a húsz év apályain, ma hálaadással osztozhatunk azok örömében, akikért a harang szól - szükség esetén a veszedelmet jelezve, máskor pedig az Evangélium örömét hirdetve.” Ezt követően Sándor Lajos Szubjektív visszatekintés címmel olvasta fel humoros, a Harangszó történetét a történelmi korszakolás szerint bemutatva úgy, hogy mindegyik korszakot egy-egy főszerkesztő nevével fémjelzett. Az Őskor a Farkas Antal-Gavrucza Tibor korszak volt, az Ókor Bereczki András nevéhez fűződik, majd Jakabbfy Zsolt főszerkesztésével beköszöntött a Középkor. Az Újkor Csűry István főszerkesztőségével telt, a Jelenkor pedig Fábián Tibor főszerkesztő nevéhez köthető, aki a tervszerűséget és az arculatváltást hozta el a lap számára.
Az egyházi sajtó szerepe
Radványi Károly a Harangszó volt grafikai szerkesztője a református sajtómúltról tartott rövid előadást, majd egyház és média kapcsolatáról szólt Somogyi Botond az Erdélyi Református Egyházkerület ugyancsak húsz éves Üzenet című folyóiratának főszerkesztője. Somogyi kifejtette, hogy az egyház sajtótevékenysége céltudatos és következetes szolgálat kell legyen, nem pedig öncélú hírközlés. Minden történet fontos az egyházi sajtó számára, mely az emberek szellemi, hitbeli, anyagi életére befolyással lehet, ezért az egyházi sajtó nem zárkózhat el a társadalmi, politikai, gazdasági problémák elől, hanem a felmerülő társadalmi, etikai dilemmákra tisztán, dogmatikailag megalapozott, biblikus választ kell megfogalmaznia. Mivel manapság a látogatottság, a nézettség utáni hajszában a sajtó rengeteg mocskot zúdít az emberekre, ezért az egyházi sajtó számára kiemelten fontos a hírek szelekciója, hiszen azokat a híreket kell kiválasztani, melyek kapcsán az evangélium szellemében megfogalmazható üzeneteket lehet továbbítani. Nemcsak a sajtóterméket, de az egyházi sajtóban dolgozók személyét is a hitelesség kell jellemezze - jelezte Somogyi, aki végül az egyházi sajtó missziós feladatát emelte ki, mondván, hogy az evangélium soha nem veszíti el aktualitását, ezért ezt mindig hirdetni kell. Végezetül Török Sándor a Lorántffy Egyházi Központ igazgatója, aki az ünnep folyamán több alkalommal olvasott fel verseket, zárásképpen Balázsné Kiss Csilla Harangszó-köszöntését tolmácsolta. Ezt követően Fábián Tibor főszerkesztő fújta el a születésnapi torta gyertyáit, majd a szeretetvendégség keretében kötetlen beszélgetéssel ünnepelték a megjelentek a húsz éves egyházi lapot.
Pap István
Harangszó (Nagyvárad)

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetben
A pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt.
Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak.
A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István.
Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával.
A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre.
Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Harangszó augusztusi második számából
Augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét számtalanszor megtépázta és eltorzította a történelem alakulása. Ezt a folyamatot kíséri végig Csohány János egyháztörténész István király ünnepéről című írásában. Újkenyér ünnepe kapcsán a hálaadás érzéséből születő adakozásra emlékeztet vezércikkében ifj. Tolnay István. Írásának címe: Hála-adás. Szintén e témát tárja elénk igei gondolatfüzérében A Lélek csendje rovat szerzője, Balázsné Kiss Csilla. Ismét jelentkezik a lap Református egység című rovata, melyben ezúttal a királyhágómelléki és a tiszántúli nőszövetségek debreceni találkozójáról olvasható egész oldalas tudósítás Tóth Zsigmond és Szécsi Andrásné tollából. A 21. érmelléki kórustalálkozóról számol be Hermán Csaba az Éneklő egyház rovatban. Ugyanott a Zilahi Egyházmegye kórustalálkozójának részleteit ismerteti Orosz Otília Valéria. Vetés, Bere, Csomaköz, Magyarcsaholy, Piskolt és Hadadnádasd temploma szerepel ezúttal Emődi Tamás sorozatának legújabb részében, melyben a Partium református műemlék templomait mutatja be, a lap Hit és kultúra rovatában. A Hadadon tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programja mellett a Karcagon tartott Kárpát-medencei presbiteri konferenciáról számol be a Presbiter oldal.
A Mozaik oldalon Makay Botond anekdotája és Kupán Árpád könyvismertetője olvasható. A nagyváradi Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)

Búcsú Kordics Imrétől
Már rég tudtuk, hogy közeleg az elkerülhetetlen vég, hisz régóta szenvedett súlyos betegségétől. Mégis mindenkit szíven ütött. Nagyon nehéz elbúcsúzni egy baráttól. De Ő több volt, mint egy jó barát.
Éveken keresztül együtt jártuk Bihar megye településeit, közösen Borbély Gáborral, felmérni épített örökségünket, emlékműveinket, emlékhelyeinket. Imre határozta meg a stílusokat, Gábor végezte a felmérést, én a leírást és összesítést. Nélkülük nem jelenhetett volna meg a könyvem, Épített örökségünk Bihar megyében.
Mindig alaposan felkészülve ment ki terepmunkát végezni. Legelőször Ő ismertette, napilapokon keresztül, épített örökségünk gyöngyszemeit, műemlék templomainkat, kastélyokat, kúriákat. Elkötelezett műemlékvédő volt. Szívén viselte és állandóan nyomon követte műemlékeink és emlékműveink sorsát. Állandóan figyelmeztetett pusztuló értékeinkről, bemutatva fényképeken keresztül. Felhívta a figyelmet még a legapróbb részletekre is, mint egy pusztuló szobor, egy fríz, egy oszlopfő, egy zászlótartó.
Kordics Imre 1953-ban született Nagyváradon. Itt tanult, és itt élte le egész életét. Érdeklődése múltunk pusztuló értékei, már-már feledésbe merülő személyiségei iránt a letűnt század 80-as éveiben körvonalazódott. Az elsők között ismerte fel, hogy a váradolaszi temető pusztulása, nemcsak egy temető felszámolását jelenti, hanem két évszázad (1779–1980) történelme tűnik el. Fényképezőgéppel a szatyrában settenkedett a bokrokkal, cserjékkel benőtt sírhantok, kápolnák között, hogy megörökítse a történeti üzenettel is bíró temetőművészeti értékeket. Az anyag egy része 1998-ban, kötetben is megjelent: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben. Mementó ez a könyv, egyben rekviem is egy temetőért. Talán több is, figyelmeztető: Várad lakosságának két évszázados tükre, alig két évtized alatt semmisült meg! Az utolsó négy évben ugyanezt a kutató és felmérő munkát végezte a Rulikowski temetőben. Ennek anyagát 80 százalékban meg is írta, de már nem tudta befejezni.
Kordics Imre segítségével 1998. március 15-én a Várad-rogériuszi református templom előtti téren új 1848-as emlékhely született, a forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján. 1997-től oszlopos tagja volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak. Óriási helytörténeti kutatómunkát végzett, számos előadást tartott különböző konferenciákon. Írásai a Bihari Naplóban, Erdélyi Naplóban, Harangszóban, Magyar Közéletben, Református Kalendáriumban, Partiumban és a Partiumi Füzetek gyűjteményes összeállításaiban jelentek meg. Figyelemre méltó írásokat közölt az ippi és érkeserűi Fráter családról, kastélyaikról, udvarházaikról, Verebélyi Mazsó Imre regénybe illő katonai karrierjéről, a Hoványi család életéről. Dolgozatait a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által kiírt pályázatokon is díjazták. Rendszeres tagja volt a dolgozatokat elbíráló bizottságnak.
Sokrétű munkássága elismeréséül számos díszoklevelet és díjat kapott. 2005-ben, a helytörténeti munkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben elért kimagasló eredményeiért Fényes Elek-díjban részesítették.
Sajnos, Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között /Partiumi Füzetek/című kötetének megjelenését, amely most van a nyomdában, már nem érhette meg. 2015. január 1-jén, nulla óra 30 perckor, súlyos fájdalmak között, itt hagyott minket. Nagy vesztesség ez a történész és a műemlékvédő társadalomnak, de magyar közösségünknek is. Emlékét megőrizzük. Drága Imre barátom, pihenésed legyen csendes, nyugodjál békében.
Dukrét Géza
Kordics Imre Nagyvárad, 1953. jan. 22. - Nagyvárad, 2015. jan. 1.
erdon.ro

Közösségépítés
Visszatekintő – mert múlnak az évek
Meglepetéseket tartogató aranybányák lehetnek levéltárosok, történészek számára a különböző egyházközségek történeti könyvei, a domus historiák. Ezek a lejegyzett krónikák nemcsak az eseményeket, hanem az egyházközségért dolgozó emberek neveit is rögzítik. A jelentéktelennek tűnő történetekből áll össze történelmünk. Baricz Lajos marosszentgyörgyi katolikus pap a plébánia újraalapításának 80. évfordulója alkalmából két kötetet is szerkesztett. Az egyik a Visszatekintő (Nyolcvanéves az újraalapított önálló marosszentgyörgyi plébánia), ebben hozta nyilvánosságra mindazt, amit megtalált az egyházközség nyolc évtizedes múltjáról, a Múlnak az évek című publicisztikai könyvében pedig összefoglalta azokat az egyházi és világ témájú írásokat, amelyek községbeli szolgálata idején születtek.
A két kötetet november 16-án, szerdán délután a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében mutatták be. Moldovan Bencze Irén tanár, műsorvezető bevezetőjéből megtudhattuk, hogy 80 éve lett önálló egyházközség a marosszentgyörgyi katolikus közösség, amely az 1200-as években alakult meg, 1721-ben újraalakult, 1936-ban pedig önállósult. Az ünnep olyan együttlét, amely mindig az értékekre tereli a figyelmet – mondta a műsorvezető, hangsúlyozva, hogy Baricz Lajos szolgálatának idején számos olyan rendezvényt szervezett, ahol előtérbe helyezte az értéket. Mert nemcsak papként, hanem közösségszervezőként, íróemberként, alkotóként is nagyon sokat tett nem csupán a helyi, hanem az erdélyi magyar közösségért is. Majd a könyvismertető bevezetőjeként néhány érdekes adatot hallhattunk a katolikusokról.
Nagy Miklós Kund művészeti író, a kötet "keresztapja" ismertette röviden a Visszatekintő tartalmát. Elmondta, 80 év alatt sok minden történhet, s ebben a 80 évben benne van Baricz Lajos 26 évi szolgálata is. Ezalatt igen gazdag és sokszínű lett a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség élete. 1892 és 1990 között összesen 19 pap szolgált itt, 90 óta csak egy... ez önmagáért beszél – tette hozzá. A kötetben nemcsak olyan érdekes történetek kaptak helyet, mint a második világháború – községet is megrázó – eseményei, hanem a szerző igazi dokumentumként számba vette az egyházközség papjait, kántorait, harangozóit, egyházi tanácsosait, akikről életrajzi adatokat is közöl. Mert, ahogy Baricz atya mondta, mindaz, ami korábban volt és az "ő idejében" istörtént, nemcsak egy embernek köszönhető, mivel nagyon sokan szolgálják a Urat a községben tetteikkel. Ők is gazdagítják annak a 80 évnek az értéktárát, amelyet kétévi dokumentációs munkát követően kötetben foglalt össze a plébános.
Szerdán Baricz Lajos még egy kötetet tett le az asztalra. A Múlnak az évek című könyv publicisztikai írásainak nagy része a helyi Harangszóban és a Népújságban jelent meg, illetve elhangzott a Marosvásárhelyi Rádióban, különböző rendezvényeken. Nem véletlenül 40 írás vallásos meditáció, másik része pedig olyan jegyzetek, amelyek Baricz Lajos gondolatait tükrözik a "világ dolgairól". A szövegek egy része a plébánia gyűléstermében vagy más helyszíneken rendezvényeken hangzott el. Ezekből is 40-et válogatott ki a szerző. A kötetről Bölöni Domokos író foglalta össze gondolatait, amelyet Szántó Edit olvasott fel.
A könyvbemutatónak helyet adó teremben a Szent Lukács képzőművészeti alkotótáborban készült munkákat állították ki. Az est sikeréhez az említetteken kívül hozzájárult az egyházközség énekkara, a Szent Cecília együttes, a Jubilate Deo dalcsoport és a Kolping Család énekkara, valamint Pataki Ágnes.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Nagy András életreceptje
Lót visszanéz… címen megjelent visszaemlékezése ürügyén
Dr. Nagy András (1905–1982), a személyes emlékeit megörökítő orvos–író fogalmazásmódján érződik, hogy érzékeny megfigyelővel és vitathatatlan íráskészséggel megáldott szerzővel van dolgunk. Ez a tehetség nemzedékeken keresztül öröklődött családjában, amelynek eredményei a közírás területén és az életutat summázó memoárokban jelentkeztek. A Sas Péter művelődéstörténész által szerkesztett kötetet a múlt héten zajló 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be a Katolikus Nőszövetség dísztermében. Dr. Nagy András életét és munkásságát Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános, Szilágyi Júlia nyugalmazott irodalomtanár és fia, Nagy Benedek méltatta. Ismerkedjünk meg közelebbről családjával, életével, orvosi és írói munkásságával.
SAS PÉTER
Nagyapja előneve szerint csíkmindszenti és bethlenfalvi – írói nevén Tivai – Nagy Imre (Csíksomlyó, 1849 – Csíkszereda, 1931) tanár, népiskolai igazgató, vármegyei közgazdasági előadó, gazdasági szakíró, gyakorló mintagazda. Egyúttal a Csíkszeredai Gazdasági Egylet, a Csíki Múzeum Egylet, a Csíkszeredai Kaszinó alapító tagja és a városi Műkedvelő Társulat titkára, rendezője, majd elnöke, a Csíki Magánjavak Igazgatótanácsának és a Csíki Takarékpénztárnak az elnöke, az első csíki újság, a Székelyföld megalapítója, a Csíki Gazda c. lap szerkesztője, Csíkszereda egyik meghatározó személyisége. Talán máig áldják az Oltvölgyi Víztársulat megalapításáért, amely egy új folyómeder kialakításával Alcsík kaszálóit ármentesítette. Sajtgyári kezdeményezése már nem volt ilyen sikeres, társaival együtt belebukott. A tanári pálya kárpótolta, 27 éven át vezette a csíkszeredai m. kir. Mezőgazdasági Felső Népiskolát, ahol negyedszázados működése alatt leendő székely gazdák százait készítették fel a minél eredményesebb gazdálkodásra. Önzetlen becsületességének kései elismerése, hogy a csíkszeredai önkormányzat Pro Urbe díjának bronzszobrában az arcmására ismerhetünk.
Emlékezés régi csíkiakról címen négy kiadást megélt munkájában 253 szülőföldi kortársának arcképét rajzolta meg. A kötet anyagát két korábban megjelent könyvének (Cirkálások. Szeredai emlékeim és Csíki Pantheon. Emlékezés régi csíkiakról) anyagából állította össze dédunokája, Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus. Tivai Nagy Imre politikai beállítottságát tekintve a ’67-es kiegyezés híveit egyesítő Nemzeti Munkapártot erősítette. Meggyőződése volt, ha az első világháború és annak kimenetele nem bomlasztja fel a Monarchiát, akkor annak legbefolyásosabb népévé a magyar válhatott volna.
A Tisza István alapította pártot követő nagyapa nagyon jó kapcsolatban volt vejével, Dr. Nagy András édesapjával, a kemény ’48-as meggyőződésű Dr. Nagy Béni (Csíkmindszent, 1874 – Csíkszereda, 1941) jogásszal, aki maga is íráskészséggel megáldott tehetség volt. Az „aranygyűrűvel abszolvált” jogász Csíkszereda tiszti ügyésze, majd a kisebbségi sorban ügyvédje volt. Városában a 20. század első évtizedében két függetlenségi párti (’48-as) hírlapot alapított és szerkesztett. Korai és váratlanul bekövetkezett halála miatt visszaemlékezéseit nem írhatta meg. Fia Városkép és ami hozzá tartozik… címen megjelent könyvében megörökítette, hogy gyermekkora egyik legkedveltebb sportjának hódolói mind ismerték családjuk nevét, mert Csíkszereda hat teniszpályájának egyike édesapja kertjében volt.
A többgenerációs közéleti személyiségeket adó család következő leszármazottja – teljes nevén – Dr. Nagy András György (Csíkszereda, 1905 – Csíkszentkirály, 1982) orvos, egészségügyi szakíró, közíró, népművelő a családi jelmondatot – „Igyekeztem megtartani, amit apám reám bízott” – nemcsak megtartotta, de kettős értelemben tovább is örökítette: a római katolikus egyház értékrendszerének a társadalomban való képviseletével és irodalmi megjelenítésével. Erdély szinte majdnem minden városában, valamint szűkebb pátriájában, Al- és Felcsík minden falujában közel 300 egészségügyi jellegű, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadást tartott a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelmekről. Ars poeticaként vallotta, hogy a gyógyítás egyik szinonimája a népnevelés.
Középiskoláit 1915–1923 között szülővárosában, a csíkszeredai római katolikus, majd a debreceni és a kolozsvári piarista főgimnáziumokban végezte. Fiatal kora óta a rajz, a festészet és a zene iránt érzett elhivatottságot. A művészi pályára biztatta a tehetségesnek tartott gyermeket apai unokabátyja, Nagy István festőművész is. Családtagjai – Te piktor akarsz lenni egy életen át? – többször ismételt kérdésének hatására tanulmányait engedelmes fiúként a bukaresti orvostudományi fakultáson (Facultate de Medicină) folytatta. Művész-énjét sem engedte elhamvadni, az értelmiségiekből szerveződő Királyi Filharmonikus Zenekar (Orchestra Filarmonicii Regale) nagybőgőseként megvallotta a zene iránti elkötelezettségét. Egyetemi hallgatóként a később irodalmi babérokra törő Nagy Borbálával és Szemlér Ferenccel megalapította a legelső bukaresti magyar diákegyesületet, a református egyházközség közművelődési szervezetének fiókszervezeteként működő Koós Ferenc Kör Diákosztályát. Az általa elnökölt egyesület sikeres farsangi magyar diákbáljain még Nicolae Iorga történészprofesszor, a későbbi miniszterelnök is részt vett gyermekeivel. 1929-ben kisebbségiként évfolyamelsőként doktorált, a következő két esztendőben Szombathelyen, segédorvosként, majd címzetes asszisztensként Párizsban (Salpetriére Gosset-klinika) végzett sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat. 1931-ben francia nyelven publikálta is kutatásai eredményeit. A gazdasági válságtól kényszerítve hazatért, 1935-ig szülővárosában magánorvosként praktizált.
1935-től Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök meghívására három éven keresztül a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis előadója, a fiúlíceum egészségtan tanára, valamint az akkori, majd utóda, Vorbuchner Adolf püspök orvosa. Az erdélyi egyházmegye székhelyén, később az Erdélyi Katolikus Népszövetségben olyan közeli kapcsolatot alakított ki – immár Isten szolgája – Márton Áronnal, hogy a püspöki orvos 1937-ben megszületett első gyermekének, Benedeknek a keresztapja lett.
Előadói körútjai során, 1936-ban megismerkedett az erdélyi Katolikus Leányszövetség egyik vezetőjével, a kolozsvári ürögdi Nagy Marienne-vel (Kolozsvár, 1910 – Csíkszentkirály, 1984), aki felesége és életének hűséges társa lett. Abortuszellenes meggyőződésük bizonyságaként – 1937 és 1947 között – öt gyermeknek adott életet.
1938-ban a Szociális Testvérek Társasága segítségével megszervezte az első csíki szülészetet, a csíksomlyói Salvator Egészségházat, majd 1942-ben a csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát.
A háború szele és az 1944. augusztusi kitelepítési parancs Dr. Nagy Andrást és egész családját a távoli Bajorországig sodorta, ahonnan csak két év múlva tudtak hazatérni. A menekülés idején, 1944–45-ben az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetében, majd Jánosházán látott el minisztériumi szakmai feladatokat. A bajorországi Tüsslingben a Vöröskereszt orvosaként folytatta gyógyító tevékenységét. 1946 májusától egészen az államosításig a Szociális Testvérek Társasága kolozsvári szülészetét vezette. 1947 végén felajánlották neki, hogy irányítsa a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának szülészeti tanszékét. Miután a feltételül szabott párttagságnak nem tett eleget, az orvosi munka folytatására csak otthon, Csíkban kapott lehetőséget. „A nép orvosa” megtisztelő titulusával egészen 1964-ig az alcsíki Csíkszentkirályon kör- és üzemorvosként működött. Amikor felesége kolozsvári házát államosították, családjával együtt az ottani 17. századi családi kúriába költöztek. Utolsó állomáshelye az általa megteremtett helyi Egészségügyi Nevelési Szolgálat, amelynek vezető orvosaként 1978-ban vonult nyugállományba.
Közéleti tevékenysége is két szakaszra osztható. 1934-től 1940-ig szervezte és vezette az Erdélyi Katolikus Népszövetség Orvos Szakosztályát. 1938–1944 között a csíki szülészet mellett a Szent Vince Szanatórium másodorvosa, 1940-tól az Országos Tisztviselő Betegsegélyezési Alap (OTBA) körzeti orvosa Csíkszeredán, valamint a marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. 1946–47-ben a Magyar Népi Szövetség Egészségügyi Osztályának vezetőségi tagja. 1966–76 között a Csík, majd Hargita megyei Orvostudományi Társaság (Uniunea Socoităţilor de Stiinţe Medicale) titkára.
A zene iránti érdeklődését sem veszítette el, 1957 és 1963 között Csíkszentkirályon énekkart szervezett és vezetett. Iskolás tanulókkal megrendezte és bemutatta Kacsóh Pongrác János vitéz című közkedvelt daljátékát.
Jelentős szakmai publikációs tevékenységet fejtett ki. Tanulmányait a párizsi Presse Médicale, az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg, az Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez tudományos írását az Erdélyi Múzeum közölte. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársaként szerkesztőségi feladatokat is vállalt. Egészségügyi ismereteit tankönyvben összesítette: Egészségtan a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára (Kolozsvár, 1938), melyet a magyar iskolákban az 1948-as államosításig használtak. Nagyon hasznosnak bizonyult a Jó egészséget!(Kolozsvár, 1938) és A csecsemő gondozása (Kolozsvár, 1938 és 1943) címen kiadott hiánypótló, ismeretterjesztő munkája. Az Anyák iskolája könyve hat kiadást is megélt. 1945 után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége nyújtotta lehetőségeket kihasználva, tudományos dolgozatokat közölt a daganatos betegségekről, a rák megelőzésének lehetőségeiről és átfogó, összegző jelleggel Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelőként írott cikkeit a Falvak Dolgozó Népe, a Hargita, az Informaţia Harghitei, az Ifjúmunkás és a Vörös Zászló című lapokban publikálta.
A betegségek elleni küzdelemben nagy jelentőséget tulajdonított a gyógyfürdők nyújtotta lehetőségeknek. Erről árulkodnak a Fürdőhelyeink (Korunk, 1970) és a Hargita megye gyógytényezőinek fejlődéstörténete (Csíkszereda, 1974) címen közreadott tanulmányai. Értékes visszaemlékezéseket közölt kedves barátjáról és rokonáról, Nagy István festőművészről (Korunk, 1968) és egykori ministráns társáról, életútja során a politikai paletta másik oldalára keveredett Szemlér Ferenc író–költőről (Művelődés, 1979).
Hányatott élete okozta egészségkárosodása miatt nem érhette meg nagyobb lélegzetű írásai megjelenését. Elsőként a Városkép és ami hozzátartozik… címen két kiadást megélt könyvében állított emléket – mintegy kiegészítve nagyapja arcképsorozatát – a Monarchia korabeli Csíkszereda házainak, lakóinak, jellegzetes alakjainak. Tágabb és szűkebb szülőföldje ismertetését saját életsorsába ágyazottan, memoárszerűen folytatta a Lót visszanéz… címet viselő visszaemlékezésében. Polgárinak minősíthető családját, a bukaresti magyar diákszerveződéseket, egy párizsi kórház orvostársadalmát és Csíkszereda – a szerző megfogalmazásában a „Színpad” – két világháború közötti mindennapjait felvillantó önéletrajzát 1978-ban fejezte be.
Az Arcok és találkozások címen megörökített visszaemlékezések az 1930-as évek közepén születtek. Dr. Nagy Andrást 1935 tavaszán kinevezték a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis tanszékére, valamint – saját megfogalmazásában – „a püspök-atya háziorvosának, az uradalom és a gimnázium orvosának”. Ez adott lehetőséget a gyulafehérvári római katolikus arcképcsarnok összeállítására. Egy különleges világ tárulhat fel szemünk előtt, melynek belső életét azok ismerhették, akik a püspökség belső közösségéhez tartoztak. A résnyire nyitott ajtón át betekintve jól érzékelhetjük, nem volt könnyű a püspöki palota lakójának lenni. Hiába hagyták már 15 esztendeje maguk mögött a politikai és történelmi korszakváltást, maradandó és helyrehozhatatlan nyomot hagyott a városon, az egyházi közösség életmódjában, az őket körülvevő világgal kialakítható kapcsolat meddő lehetőségeiben. Ahogyan azt Dr. Nagy András jelzésszerűen és nagyon érzékletesen megfogalmazta. „Az elhagyott, szűkös, mogorva püspökvár, hallgatag lakóival, a mozdulatlan, sokféle nemzetiségből és egymást nem szerető emberekből összetett, lapos és poros kisváros akvárium-élete valóban nem nagyon volt alkalmas környezet mozgékony és társasághoz szokott ember számára. Általában senki sem szerette ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost, ami annál furcsább, mert más, talán kevésbé mutatós és rendezett kisvárosoknak azért mégis akadtak hívei és sajátságos szelleme. Itt a bennszülöttek majdnem hiányoztak, ezért a beköltözöttek még kevésbé találták meg helyüket.”
Ebben az elkeserítőnek tűnő, reménytelennek látszó helyzetben mégis jól érezte magát emlékírónk. Magyar és katolikus közössége érdekében fontos és hasznos munkát végezhetett, melyet nem az anyagiak vezéreltek. Abban az időszakban több kiemelkedő értelmiségi levelezésében, visszaemlékezésében olvasható egy napjainkban már nem használatos kifejezés: „nemesi hivatal”, vagy eredeti megfogalmazásában „nobile officium”. Az 1920-as évek Romániája megadta az erdélyi magyarságnak és vele együtt tudományos életének is – Tavaszy Sándor filozófiai értelmezésében – sorsának értelmét, az újrakezdés művészetét. Ebben a korparancs szülte paradigmaváltó folyamatban találta meg Dr. Nagy András helyét és szerepét. Ezért elsősorban az erdélyi római katolikus egyház akkori vezetőjének, Mailáth Gusztáv Károly püspöknek volt hálás. Tőle kapta élete fundamentumául szolgáló és arról építkező hitvalló világlátását: „neki köszönhetem, hogy hithű katolikus vagyok.”
A visszaemlékezések mindenkori kiinduló alapja az a feladat, aminek ellátására a püspöki udvarba hívták, a megörökítettek egészségügyi helyzete. A személyre szabott történetekben tulajdonképpen kórtörténeteket olvashatunk, aminek becses hozadéka minden egyéb adat, megállapítás, amit Dr. Nagy András rögzített. A tények embereként ennek is megvolt a pontos racionális magyarázata, amit Mailáth püspök kapcsán fogalmazott meg: „talán birtokában vagyok néhány olyan személyét illető adatnak, amelyet csak kevesen és biztosan nem a legbeszédesebb emberek tudhatnak. Kár volna ezeknek is elveszniük.” Szerencsére – szerencsénkre – nem veszlődtek el, így tudományos kutatók és érdeklődő olvasók egyaránt meggyőződhetnek értékükről. A visszaemlékező, fényképfelvétel élességű írások egyik legnagyobb érdeme, hogy emberközeli helyzetbe hozzák főszereplőiket, elősegítve személyiségük és munkásságuk immár testközeli helyzetük miatti legpontosabb megértését és befogadását.
A főpapok és P. Csiszér Bonaventura ferences barát megörökítése egy-egy telitalálat, bár már nem él senki, aki személyesen ismerhette volna őket, mégis teljes mértékben hihetőnek, a valóságnak megfelelőnek találhatjuk jellemző megörökítésüket, különös tekintettel a legközelebbről megismertre és megismerhetőre, a „diákok püspökére,” Mailáth Gusztáv Károlyra. Ugyanez áll a két tudósember megszemélyesítő leírására, Bitay Árpádra és Victor Babeşre is. Utóbbi kakukktojásnak tűnhet a galambfészekben, de néhány mondat elolvasása után kiderült, hogy helye és szerepe van köztük, mint Dr. Nagy András egykori professzorának. Ha visszaemlékezünk Gyulafehérvárnak és a püspökségnek az új helyzetben való bemutatására, jellemzésére, még érdekesebbek, fontosabbak – ha úgy tetszik célszerűbbek – lesznek azok a mondatok, amiket a nemzetközi tekintélyű román egyetemi tanár kapcsán róla vagy tőle olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy „a Bánságban született, Magyarországon nőtt fel és tanult,” és „Budapesten magántanárságig vittem”. Hazája, Románia is elismerte érdemeit, 1927-ben a „nemzet tudósai” sorába emelkedett. A titulus mellé fundus is járt, amikor az ígért anyagiak felől érdeklődött volna a miniszternél, „a derék miniszteri titkárnak a szerény külsejű öreg hiába ismételte, hogy „Profesor Babeş” kér bebocsátást, ez a név nem mondott számára semmit. A történet felemlegetése Dr. Nagy András részéről egy finom célzás és utalás volt arra, hogy milyen nagy különbség volt a románságon belül is az erdélyi származásúak és a volt regáti rész, főleg Bukarest fanariótái között. A történetben emlegetett titkár bizonyára nem tudta, hogy Babeş professzort a halhatatlanság számára egy karcolatában Sipulusz (Rákosi Viktor) is megörökítette, talán csak bántotta a fülét, hogy „kimondottan erdélyi tájszólású román nyelven” szólalt meg.
Bitay Árpád ugyancsak nagyon közel került lelkileg Dr. Nagy Andráshoz, kapcsolatukat a közös séták még jobban elmélyítették. A reális valóság talaján álló orvosnak imponálhatott, hogy nyelvész barátja a tudományos igazsághoz való ragaszkodás miatt akár „gyönyörű magyar nyelvünk törzsgyökereseknek tartott szavairól lerántotta a szláv leplet”. Nagyon élvezetes volt számára, ahogyan Bitay Árpád „pletykálkodott” a múltról, egy szakmán kívülinek is élvezetessé, vonzóvá tudta tenni azt a témát, amivel éppen foglalkozott. Ilyen hozzáállással rendelkezve talán csak a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban, majd az egyetemen tanító piarista történész, Biró Vencel illeszthető mellé.
Nagyon elgondolkodtatóak Bitaynak Hunyadi János, Bocskai István sírja és Martinuzzi Fráter György nyughelye kapcsán tett feltevései, melyeket a mai kutatások sem tudtak meghaladni. Jólesően ismételte utána Tamási Áron nagyprépost – a hasonnevű író nagybátyja – egykori székely kapujának feliratát: „Áldja az Úr jöttöd, mentedben is Ő legyen őröd!”
Lelki élmény Vorbuchner Adolf püspök kapcsán Isten szolgája, Márton Áronról csupán néhány sornyit is olvasni, akit akkor még kezdő aulistaként emlegettek, és akinek kanonoki kinevezése nem minden korabeli káptalani tagnak jelentett örömhírt.
A ferences szerzetesnek, Mailáth püspök egykori gyóntatójának, P. Csiszér Bonaventura alakjának megidézése nagyszerű befejezése a püspökség emlékezet-füzérének. Ha nem tudnánk róla semmit, csupán Dr. Nagy András egyik rövidke, négyszavas jellemzését olvasnánk vele kapcsolatban, annyi is elégendő lenne, hogy rajongó lelkesedéssel gondoljunk az egyre távolodó múltban elmaradt alakjára. Hogyan is lehet ekkora eleganciával valakit ábrázolni: „Mindenki szerette, mert mindenkit szeretett.” Ez a szerző mindenkori olvasóinak szóló összegző üzenete is egyben, kövessük Jézus Krisztus kérlelő parancsát, a keresztényi szeretet útját.
A gyulafehérvári arcképcsarnok szerzője visszaemlékezésein keresztül történetírói hitelességet meghaladóan, a teljesség megismerése szempontjából kihagyhatatlanul fontos emberi oldal felől közelítve jelenítette meg a püspökség 20. századi történetének nagyon jelentős három esztendejét: Mailáth Gusztáv Károly püspökségének záró szakaszát, az interregnumot és Vorbuchner Adolf püspök haláláig tartó működését.
Lót visszanéz… címen megfogalmazott tömjénillatú íráscsokra elé a távoli Bajorországban írt előszót – melyhez olvasottságára és műveltségére jellemzően – Dante Isteni színjátékából és Ady költeményeiből keresett memóriájában idézeteket. Az öregek és a fiatalok feladatának Ady általi feladatkijelölésén gondolkozva minden korosztály számára kívánatossá tette az egykori történések és szereplői megörökítésének értelmet adó fontosságát: „halott múltunk emlékeit drágákká teszi számunkra a könyörtelenül elfutó idő.”
Dr. Nagy András két kötetben megjelent önéletírása önvizsgálatra késztet. A szerző fiatalkorában, Párizsban szerzett szakmai gyakorlatot és folytatott kutatásokat, melynek eredményét publikálta is. Kint szerzett tapasztalatait hazahozta, s itthon, Erdélyben kamatoztatta. Általános orvosi szakképzettsége és megbízhatósága miatt az 1930-as években Gyulafehérvárt a „püspökök orvosa” lett. A második világháború idején családjával együtt menekülésre kényszerült, majd az „idegen” iránt bizalmatlan Ausztriában és Németországban elismerten praktizált, gyermekei ottani iskolában tanulhattak. A későbbiekben még jobban élhettek volna, bizonyára soha többé nem kellett volna anyagi gondoktól tartaniuk. Ennek ellenére ismét hazatért, hogy tudását, szakmai ismereteit otthon kamatoztassa. Pontosan látta a különbséget Európa két része között, de szeretett volna hozzájárulni, hogy Erdély, s benne a nehéz sorsú Csík is olyan fejlődésnek induljon, mint Európa szerencsésebb része, de jól tudta, hogy mindez vallás, tudás, műveltség, kultúra és áldozatvállalás nélkül lehetetlen. Jól láthatjuk, a mostani pénz és anyagi központúság miatt hogyan forrong, vajúdik az egész világ.
Önéletírásának második részében egészségügyi, egészségpolitikai elképzeléseit, nemzetpolitikai nézeteit bemutató írásaiból is olvashatunk egy csokorravalót. Különösen figyelmet érdemel A magyar sors néven eddig kéziratban maradt tanulmánya, melyet évszázadok óta halogatott szembenézésül lelkéből fogalmazott mindazoknak, akik nemzettestvéreinek vallják magukat. A kisebbségi élet lelki hatásai címen megjelent írása a kisebbségi sorsban élő erdélyi ember lelki alkatának morális alapú meghatározása miatt László Dezsőnek A kisebbségi élet ajándékai címen kiadott munkája mellé állítható. Dr. Nagy András élete és munkássága kiegészítéseképpen bepillanthatunk levelezésébe, melynek általános érdeklődésre számot tartó része Isten Szolgájával, Márton Áron püspökkel, Benciként emlegetett fia keresztapjával folytatott írásbeli diskurzusa.
Dr. Nagy András jószándékú szakmai tenniakarását, emberi segíteniakarását a kommunista hatalom nem becsülte, ellenségesen kezelte, kuláknak bélyegezte, sőt, megbízhatatlan klerikálisnak nyilvánította. Ebben saját szempontjaik szerint igazuk volt, a csíki orvos megingadhatatlan volt hitében, római katolikus vallását a legnehezebb időkben sem tagadta meg. Isten nem is hagyta magára, nehéz, reménytelennek látszó helyzeteiben, súlyos betegségében is megsegítette. Dolgozószobája falán örök emlékeztetőnek és szellemi-lelki iránytűnek ott függött a kereszt a megfeszített Megváltóval, ahogyan az első kötet borítóján láthatjuk.
A szerző csíkszeredai szülőházán arcmásával ékes emléktábla emlékeztet személyére és munkásságára. Amennyiben hitelesen meg akarjuk ismerni személyiségét, csíki székely szülőföldjéről és a katolicizmusról alkotott gondolatvilágát, akkor vegyük kezünkbe és olvassuk el emlékiratát, mert – mondását parafrazálva – abban le van írva, amikre egyébként emlékeznünk, vagy amit tudnunk kellene.