Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja
10 tétel
2010. június 22.
Értékek őrzői
Beszélgetés Vajda Andrással
A Hagyományos Kultúra Megőrzése és Terjesztése Maros Megyei Központjának tevékenysége máig is jórészt ismeretlen az átlagpolgár előtt. Fesztiválszervezés, pályázatírás, kulturális programok megrendezése – ennyiben ki is merül mindaz, amit a központról tudni véltünk. Tavalytól ideiglenesen, Vajda András néprajzkutató vezeti az intézményt idén június 24-ig – ekkor kerül sor a versenyvizsgára, majd derül fény az új igazgató kilétére. Vajda Andrással az elmúlt időszak megvalósításairól, jövőbeli terveiről beszélgettünk. De nem csak: szó esett a kutatómunkáról is, amely a központ tevékenységének gerincét kellene – ideális esetben – képeznie.
– Tavaly augusztustól, Constantin Cotârlan igazgató nyugdíjba menetelétől vagyok ideiglenes igazgatója az intézménynek. A múzeum néprajzi részlegétől helyeztek át és a versenyvizsgáig maradok, amelyre én is jelentkeztem, a menedzseri projektet megírtam.
– Mi történt igazgatósága alatt az intézményben?
– A tavaly egy már megkezdett szerkezetet vettem át. A 2009-es kulturális tevékenységekre már leadtak egy projektet, amit át kellett vennem és végig kellett koordináljam. Ez egy korábbi eseményváz volt, mely behatárolta a mozgásteremet, de marketing szempontból próbáltam rajta javítani. Átalakítottam például a műsorfüzetet, amely vizuális szempontból sokkal minőségibbé vált, szerepelnek benne a program mellett annak céljai is, az együttesek bemutatása és az év rendezvényei.
– A központot sokan csak amolyan fesztiválszervezőként ismerik, holott a nevében a megőrzés is benne foglaltatik. Tulajdonképpen mivel foglalkozik az intézmény? Vagy mivel kellene foglalkozzon?
– Itt két dologra térnék ki. Az egyik egy hosszú történet, a központ története, amelyet az ötvenes évektől évtizedeken át az Alkotások Házaként ismertek és amely jórészt fesztiválszervezéssel foglalkozott. Évente tíz, a hagyományos kultúrával kapcsolatos fesztivált rendeztek meg, túlnyomórészt a néptánc, a népzene és népszokások területén. Azonban az a törvény, amely előírja és szabályozza a hatáskörünket ennél jóval többet vár el. A központ neve tulajdonképpen egy háromlépcsős tevékenységet jelent, amelynek első foka a hagyományos kultúra megismerése. De mit jelent a hagyományos kultúra? Néprajzi szempontból azt, ami falun működött a kollektivizálás előtti időszakban. Ugyanakkor a hagyományos kultúra folyamatos változásban van, ami komoly kérdéseket vet fel. Csak falun létezik-e avagy városon ugyanúgy megtalálhatók hasonló kultúraszeletek? A faluban végbemenő modernizáció ide sorolható-e? És mi van akkor, ha a XX. század eleji Marosvásárhelyről beszélünk? A régi dolgok – szecessziós homlokzatok, tűzkutak, kanálisfedők például – csak egy réteg, a magyarság, és annak is az idősebb generációi számára léteznek. De ez is hagyományos kultúra. És megőrzése, továbbadása szintén a központ feladata kéne legyen. Az elméleti dolgok ugyanakkor nem elegendőek. Tapasztalati dolgok szükségesek: ki kell menni terepre. De ehhez szakemberek kellenek. Akik tudják, hogy hogyan kell gyűjteni, akik nem ferdítik el a dolgokat. És ha folyik a kutatás, akkor annak eredményei alapján ki lehet dolgozni azt a koncepciót, amely a megőrzést jelenti: az eszközökkel való rögzítést, a tárgyak konkrét beszerzését, tanulmányok írását cikkektől a monográfiákig. És utána jön a megjelenítés. Itt érzem, hogy az intézmény félreértette a helyzetet. Mert a megjelenítés nem feltétlenül és kizárólagosan színpadi megjelenítést jelent. A kiállítások szervezése, interaktív CD-k kiadása, filmek készítése is a megjelenítés kategóriájába tartozik. Ha összevetem, hogy mi mindent lehetne tenni és mit csináltunk, a kutatás és annak megjelenített változatai a háttérbe szorulnak. Megpróbáltam ezen változtatni: az idén, a már meglévő rendezvények mellé letettem néhány kutatási projektet is. Ezek egyike a néptánccal kapcsolatos. Maros megye érdekes néprajzi helyzetben van. Van többek között Mezőségünk, Küküllő- és Nyárádmenténk, Görgény-völgyünk és három kulturális etnikumunk, valamint a cigány kisebbség, amelynek például a néptánc terén szintén komoly hagyományai vannak. Megkértem a koreográfusunkat, hogy készítse el a Maros megyei néptáncok kataszterét. Amelyből kiderül, hogy például a verbunk mekkora elterjedésű. Vagy egy régióban hányféle tánc van. Ez első lépésben nem látványos, inkább olyan, mint egy Excel-táblázat. De utána, ha ennek alapján kimegyünk terepre, láthatóvá válnak a társadalmi mozgások. Hogy hogyan változik a népi kultúra. És a változások nagyon fontosak, érdekesek. Ez volt az első projekt. Több száz településről van szó, a kiértékelést 2-3 éven belül lehet elkészíteni. Egy másik projekt keretében vidéki települések lakóinak családi fényképeit gyűjtjük az ötvenes évek előtti időkből. Beszkenneljük és utána visszaadjuk őket. Mert van egy hétköznapi tárgy – a fénykép –, amelynek vizsgálatakor sokat megtudunk a korról, a hajviseletről, a szabadidőről, a modernizációról, az intézményekről. Ennek szintén nem ma lesz meg a végső eredménye. Egyfajta árnyalását lehet elvégezni a különböző régióknak. Saját kutatómunkám a két világháború idején írt levelek gyűjtése és tanulmányozása, mert a háború mindennapjairól nem tudunk semmit. A levelek ezt jelenítik meg, a kisember történetét. Ami például kiderül, hogy a vidéki embert jobban érdekli a portája sorsa, a hátrahagyott falu élete, mint a hangzatos politikai szövegek. És ez minden népnél így van. Mindez más szemszögből írott történelmet jelent. De volt közös kutatómunkánk Gagyi Józseffel és sapientiás diákjaival is. Nagy álmom, hogy a terepre fordított időt növeljem, ezt próbáltam eddig is kieszközölni. A terepélményeket rögzíteni, majd népszerűsíteni kell. Egy archívum tudása veszett tudás. Akkor értékes, ha él. Ezt a tudást szeretnénk visszajuttatni a Maros megyei közösséghez. Tudni kell, hogy mi az, amit ki kell emelni, meg kell vizsgálni, archiválni és visszajuttatni.
– A jelen szűkös körülményei között hogyan lehet mindezt megvalósítani?
– A kutatáshoz néprajzos szem szükséges. Erre az intézménynek, mostani állapotában nincsen kapacitása. Ezért kellenek a kiskapuk. A sapientiás hallgatók segítsége, a Néprajzi Múzeum munkatársainak közreműködése ilyen kiskaput jelent. De ezek félig-meddig kényszermegoldások. Álláshirdetésekkel, partnerségi kapcsolatokkal lehetne a helyzeten javítani. 2010-től új tervezetet léptettünk életbe: a Maros megyei néprajzi tanulmányokat népszerűsítjük oly módon, hogy a könyvbemutatókon a szerzők kapják a legtöbb szót, munkájukat, kutatásaikat vetített képes előadás keretében mutathatják be. Így a könyvbemutatóknak műhelymunka jellegük is van, ezzel is népszerűsítjük az intézményt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2010. november 10.
Műkedvelő színjátszók találkozója Erdőszentgyörgyön
November 19-20. között a Bodor Péter Művelődési Egyesület, a helyi művelődési otthon és a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja közösen szervezi meg a műkedvelő színjátszók XVIII. találkozóját Erdőszentgyörgyön, amelyre 18 műkedvelő színjátszó csoport nevezett be a következő településekről: Nyárádszereda, Csíkfalva, Makfalva, Havadtő, Szilágykraszna, Szabéd, Székelyudvarhely, Szászrégen, Marosvásárhely, Erdőszentgyörgy; Magyarországról pedig Celldömölk, Mezőkövesd és Gyöngyös. November 19-én, pénteken 15 órától a kisiskolások mutatkoznak be, 19.30-tól a mezőkövesdiek lépnek színre Sinkó Ferenc Boldogasszony legénye című misztériumjátékával. Szombaton 9 órától kezdődnek az előadások, és este 20 órakor zárul a rendezvény. A belépés díjtalan, adományokat elfogadnak a szervezők. A rendezvény támogató partnerei az erdőszentgyörgyi városi tanács, az erdőszentgyörgyi Europe Direct Központ, a helyi Szent György Iskolaközpont, az Eurotrans Alapítvány.
(b.d.) Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 11.
Közművelődés Erdőszentgyörgyön
Közreadja: Bölöni Domokos
Avagy: 2010 – a Bodor Péter Művelődési Egyesületben. Kérésünkre Kovrig Magdolna ny. tanárnő, a Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke, az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kiadvány főszerkesztője, a város művelődési életének egyik fő szervezője, a színjátszók helyi mentora vázolja fel az elmúlt esztendő fontosabb eseményeit Erdőszentgyörgyön.
– A 2010-ben érzékelhető mindenféle válságok a művelődési életben is éreztették hatásukat. Az emberek kevesebbet tudtak áldozni a művelődésre, nehezebb volt közönséget toborozni a rendezvényekre. Egyesületünk a szerényebb lehetőségek ellenére sem mondott le fő feladatáról, próbálkozott a korábbi évek színvonalán munkálkodni a magyar közművelődés érdekében. A programok megtervezése mellett meg kellett teremteni a rendezvények anyagi hátterét. Az év első néhány hónapja pályázatok felkutatásával és megírásával telt el. Mintegy 12 pályázatot készítettünk, és ezek nagy többsége sikeresnek bizonyult, jóllehet nem kaptuk meg az igényelt – és szükséges – összegeket teljes egészében, de a sok pályázatból lassanként összejött annyi, hogy a legfontosabb, már hagyományosnak tekinthető tevékenységeinket megvalósíthassuk. Az elmúlt évben támogatóink voltak: Erdőszentgyörgy Városi Tanácsa, a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, az Europe Direct Központ, a Communitas Alapítvány, az Euro-Trans Alapítvány, illetve a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Corvinus Zrt, a Szülőföld Alap. Nem feledkezhetünk meg a bennünket támogató lakosok 2%-os adófelajánlásairól és adományairól sem. Külön ki kell emelnem a celldömölki Soltis Lajos Színházat, amely nemcsak a pályázataink magyarországi pénzügyi lebonyolítójának szerepét vállalta magára, de minden évben, így 2010-ben is, egyik turnéjának teljes bevételét egyesületünknek ajánlotta fel. Minden támogatónknak köszönjük a segítséget, amellyel lehetőséget teremtett arra, hogy a lakosság számára kulturális rendezvényeink elérhetők legyenek. A támogatásoknak köszönhetően rendezvényeink döntő többsége ingyenes volt és mindenki számára nyitott.
Most pedig idézzük fel néhány mondatban az egyesület fontosabb, 2010-es rendezvényeit. Az esztendő a magyar kultúra napjának (január 22.) megemlékezésével indult. Hagyománnyá vált, hogy ezen a napon értékeljük a diákok számára meghirdetett fogalmazási és képzőművészeti pályázatot. Ebben az évben a népművészet volt a téma: Vadrózsák friss hajtásai címmel érkezett be mintegy 100 pályamunka. Február 24-én vendégünk volt a Súrlott Grádics Irodalmi Kör, valamint a Cantuale férfikórus. Februárban került sor a hagyományos farsangi bálra is, amelyet egyesületünk a helyi RMDSZ-szel közösen szervezett. Február 15-én az iskola dokumentációs központjában Székely Ferenc szervezésében Molnár Dénes ex libriseiből láthattak kiállítást az érdeklődők. A farsangot a Százfonat néptánccsoport nagy sikerű, hagyományőrző farsangbúcsúztatója zárta, szervezője Ambrus Emese. Március 8-án a Caritas idősek klubjában nőnapi műsort mutatott be a színkörünk ifjúsági csoportja Kovrig Ildikó irányításával. Március központi rendezvénye hagyományosan a 15-i ünnepség. Az ünnepi beszédeket követő műsort az egyesület ifjúsági színjátszó csoportjának előadása nyitotta meg Kovrig Ildikó vezetésével, majd Ambrus Emesének a nemzeti ünnepet méltató, nagyszabású verses, zenés, táncos összeállítása zárta. Március 27-én az iskolával közösen rendeztük meg az Anyám, fekete rózsa elnevezésű nemzetközi versmondó verseny székelyföldi előválogatóját. Az áprilisi tevékenységek a Szent György-napi rendezvények előkészületeinek jegyében zajlottak, amelynek főszereplői 2010-ben a diákok voltak. Májusban egyhetes turnét szerveztünk a celldömölki Soltis Lajos Színháznak. Mesejátékot mutattak be Arany János Rózsa és Ibolya című elbeszélő költeménye alapján, mintegy kilenc környékbeli településen. A celldömölki testvérváros színészei ez alkalommal a turné bevételét egyesületünknek ajánlották fel. Május 17-én láttuk vendégül Zsapka Attila szlovákiai előadóművészt Radnóti Miklósról szóló műsorával. Júniusban az iskola egyik osztályában tapsolhattunk egykori tanítványunk, Pál Hunor nagyváradi színész előadásának. Mifelénk szokatlan műfajjal, a Klamm háborúja című "osztályterem-színházi" előadással ajándékozta meg hallgatóságát. Június végén a Bodor Péter Színkör Magyarországon, Mezőkövesden a Mátyás király tiszteletére rendezett reneszánsz városnapokon vendégszerepelt a Mandragórával. Július végén örömmel gratulálhattunk a színkör egyik legrégebbi tagjának, Márton Emőkének, aki sikeresen felvételizett a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti karára. Sikere számunkra nemcsak öröm, de bizonyíték is, hogy munkánk nem hiábavaló. Júliust a nyári amatőr színésztábor előkészítése és a Küküllő-expó műsorának szervezése töltötte ki. Augusztus első hetének végén került sor a kiállításra. Erre az alkalomra hívtuk meg a mezőkövesdieket, akik egy vígjátékkal szórakoztatták Erdőszentgyörgy közönségét. Augusztus 8–15. között Kőrispatakon tartottuk a műkedvelő színjátszók nyári táborát. Mintegy 80 színjátszó vett részt az egyhetes szakmai képzésen. A táborozók között a hazaiak mellett ott voltak a celldömölki és mezőkövesdi színjátszók is. Októberben az iskola VIII. osztályosai Bereczki Klára tanárnő vezetésével nagy sikerű szüreti mulatságot szerveztek, felelevenítve a szürettel kapcsolatos néphagyományokat. Októbert a XVIII. amatőr színjátszó-találkozó előkészületei töltötték ki. A színkör ifjúsági csoportja Páskándi Géza Az egér farkincája című darabjának bemutatójára készült Kovrig Ildikó irányításával. November 14–19. között a Soltis Lajos Színház volt a vendégünk. Turnéjuk során Weöres Sándor Csalóka Péter című darabjával 11 előadást tartottak vidékünkön. A turnét követően ők is részt vettek november 19–21. között a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszók XVIII. találkozóján. A fesztiválon 18 színjátszó csoport mutatkozott be, többségük igen színvonalas előadásokkal. December 9-én a színkör ifjúsági csapata fellépett a szászrégeni III. Kemény János Színjátszó Találkozón. Jelenleg a színkör készül a celldömölki Soltis Lajos Fesztiválra, az ifjúsági csoportot meghívták március végére a Celldömölki Mesefesztiválra. Az említetteken kívül meg kell említenem, hogy az iskola dokumentációs központjában rendszeresen kerítünk sort könyvbemutatókra, Székely Ferenc szervezésében. A népi tánc hagyományainak őrzését és továbbadását, legnagyobb örömünkre, felvállalta a Százfonat Egyesület, amelynek keretében rendszeres néptáncoktatás folyik. De a Bodor Péter Művelődési Egyesület is igyekszik támogatni a hagyományok átadását a táncházmozgalom keretében. 2010-ben a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztunk, és 200.000 forintot nyertünk erre a célra. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni az iskolában az anyanyelven folyó szakoktatást is. Az év végén sikerült a Szülőföld Alapnál 2.500.000 forintos támogatást nyernünk egy ebédlő–kiszolgáló szakterem felszerelésére, amely lehetővé teszi majd, hogy a tanulók jobb körülmények között sajátítsák el a felszolgálás tudományát-gyakorlatát, hogy ezzel is versenyképesebbeké váljanak a hazai munkaerőpiacon.
A felsoroltak mellett tovább szerkesztjük az Erdőszentgyörgyi Figyelő című helyi lapot, amely a Corvinus Zrt. támogatásának köszönhetően az elmúlt évben gazdasági melléklettel bővült. A lap szerkesztői, munkatársai szabadidejükben, önkéntesen és fizetség nélkül vállalják a munkát, ezért gyakran időhiánnyal küszködünk, emiatt jelentkezünk összevont lapszámokkal. A nyomdai költségek előteremtésében segítenek a pályázatok és adományok. A felvázolt tevékenységek korántsem ölelik fel a művelődési élet egészét. Továbbra is léteznek olyan természetű akadályok, amelyek leküzdésére egyesületünk nem vállalkozhat. Várjuk, hogy befejeződjön a Rhédey-kastély felújítása, valamint elkezdődjön a művelődési otthon felújítása, korszerűsítése. Akkor talán lesz a kultúrához illő, megfelelő helyiség a kiállítások, színházi előadások és egyéb igényesebb művelődési rendezvények számára. Népújság (Marosvásárhely)
2012. október 29.
Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki  megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2013. március 27.
Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),
2013. április 20.
Havadtő magára talál
Évekkel ezelőtt Havadtő az átutazók szemében jelentéktelen település volt, melynek a nevét sem volt érdemes megjegyezni, s nem csoda, hisz a helybéliek is sajnálkozva jegyezték meg: nincs semmi nevezetesség a faluban. Többeket azonban zavart ez az önként vállalt kisszerűség, az utóbbi években az adottságok felkutatásába fogtak, és a falu kiemelését kezdeményezték a névtelenségből. Törekvésük visszhangra talált a közösségben, a kezdeti kételyek után szélesebb körben is felismerték, hogy lehet és érdemes tenni a faluért, mely sokkal többet érdemel.
Múzeum önerőből
2010-ben több megyei napilap és rádió is beszámolt a falunap keretében ünnepélyesen megnyitott néprajzi és helytörténeti gyűjteményről, amelynek tárgyait a közösség adta össze önzetlenül. A több száz tárgyat felölelő múzeum megnyitása óta az iskola régi épületének két termében fogadta a látogatókat, akik között nemcsak könnyezve emlékező idősek, de őseik tárgyaira kíváncsi elszármazottak, helyi értékeket kereső külföldi érdeklődők, sőt, a térség kulturális örökségét kutató erdélyi, magyarországi és nyugat-európai tanárok, tudósok is voltak.
Havadtő gyarapodó közgyűjteményét a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja is nyilvántartásába vette. Rövidesen rendeződik a begyűlt tárgyak tulajdonjoga és gondozása is, ugyanis az állomány védelmét, a további gyarapítást, tematikus kiállítások szervezését, hosszabb távon pedig a közösség hagyományainak ápolását és kulturális életének fellendítését a bejegyzés alatt álló Pro Havadtő Egyesületen keresztül fogják megvalósítani.
Látnivalóvá teszik a másfél évszázados sírköveket
Bár a faluban is alig ismerik jelentőségét, a régi református temető 19. századi homokkőből faragott csodálatos szépségű sírkövei a közösség legjelentősebb tárgyi örökségét képviselik, és többek közt a Kis-Küküllő mente egyik leghíresebb kőfaragó dinasztiája, a havadtői Menyhárt, valamint a szintén jó nevű Kerekes család munkásságát tárják elénk. A magyar művelődéstörténet Péterfy Sándor szobrászművésznek a 2005-ben megjelent Marosszék régi sírkövei című kötete alapján tartja számon a falu párját ritkító temetőjét, amelynek állapota azonban az utóbbi időkben meglehetősen leromlott.
Havadtő közössége a református egyház támogatásával (a térségben elsőként) arra készül, hogy kulturális szervezetek ajánlásai és restaurátori útmutatás alapján példaadó módon rendezi az elhanyagolt temetőt, az eredeti helyükön újra talpra állítja és megtisztítja a kidőlt, elsüllyedt sírjeleket. A május 4-ére, szombatra szervezett sírkőmentés jelképes módon a közösséget is talpra állítja, hisz a havadtőiek nem rossz emlékű közmunkaként, hanem hagyományos székely kalákaként szervezik az eseményt. Reményeik szerint munkájuk többszörös értelmet nyer: megmentik a pusztulástól és továbbörökítik a település különlegesen értékes művelődéstörténeti és néprajzi emlékeit, ugyanakkor leróják kegyeletüket az elődök előtt, akik ezen a tevékenységen keresztül még a síron túl is közösségépítésre, összetartozásra, egymás iránti tiszteletre tanítják a közösséget.
Annak tudatában, hogy az egyedi kivitelezésű, másfél évszázados népi sírjelek szélesebb körben is érdeklődésre tarthatnak számot, a szervezők további lépésként a kövek állagmegóvásáról és restaurálásáról, a régi temető egészének múltidéző turisztikai látnivalóként történő közkinccsé tételéről álmodoznak. Meggyőződésük, hogy a beteljesüléshez vezető lépéseket megtéve Havadtő közössége a következő hetekben példát mutat hagyományápolásból és örökségvédelemből a környékbelieknek.
Dr. Kinda István.
Népújság (Marosvásárhely).
2014. november 23.
Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. november 25.
23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma
2016. november 15.
Színjátszó fesztivál Erdőszentgyörgyön
Közösségformáló játék
24. alkalommal ad otthont Erdőszentgyörgy a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszó fesztiválnak. A hét végén, péntektől vasárnapig zajló rendezvényt a Bodor Péter Művelődési Egyesület a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjával közösen szervezi a helyi kultúrotthonban, támogatók: a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy városi tanácsa, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ. Az évtizedek során hagyományossá vált fesztivál részleteiről Kovrig Magdolnát kérdeztük.
– Amikor csaknem két és fél évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a fesztivált, elsősorban a helyi és környékbeli színjátszókat szerettük volna megszólítani. Időközben aztán a régiek elmaradtak, helyettük újak jöttek. A szászrégeni színjátszókkal a legrégebbi a kapcsolatunk, ők szinte minden fesztiválunkon jelen voltak, most is többen – gyermek-, ifjúsági és felnőttcsoporttal – jönnek. Régóta tartjuk a kapcsolatot a magyarországi, celldömölki Soltis Lajos Színházzal is, amely egy majdnem hivatásosnak számító társulat. Természetesen őket is várjuk, akárcsak a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulatot, a mezőkövesdi színjátszó egyesületet, a makfalvi, csíkfalvi gyermekeket, a nyárádgálfalvi két csoportot. Visszatérő vendégünk lesz a szovátai Szarkafészek felnőttszíntársulat és a dicsőszentmártoni csoport. A Kolozs megyei Magyarfenes színjátszói viszont első alkalommal érkeznek hozzánk. A fesztiválon az erdőszentgyörgyi két gyermekcsoport, illetve a két nagyobb csoport – az 5–8. osztályosoké és a középiskolásoké – is mutat be előadást.
– Beszéljünk egy kicsit a programról.
– Péntek délután 3 órakor kezdünk a felújított erdőszentgyörgyi kultúrotthonban. Ekkor a gyermekcsoportok, diákszínjátszók lépnek közönség elé, este pedig a mezőkövesdiek szórakoztatnak. Szombaton szintén 3 órai kezdettel a felnőttcsoportoké a színpad. Vasárnap már délelőtt elkezdődnek az előadások, ekkor az erdőszentgyörgyi és a csíkfalvi színjátszók szerepelnek. A produkciókat korcsoportonként értékeli a szakavatott zsűri.
– Mi a legfontosabb célja, üzenete ennek a fesztiválnak?
– Elsősorban a műkedvelő színjátszás színvonalát igyekszünk évről évre emelni. A színjátszás fontos szerepet kap a szép magyar beszéd művelésében és a személyiségfejlődésben is. A többi színjátszó csoporttal nemcsak ezen a fesztiválon, hanem más hasonló rendezvényeken is találkozunk, egy kis közösség formálódott belőlünk az évek során.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)