Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hagyományőrző Rügyecskék Tánccsoport (Pécska)
4 tétel
2010. január 20.
Szászrégeni játszótervek
Próbál a Kemény János Népszínház
A válság, a kisvárosi élet és a csökkenő lélekszámú magyarság ellenére javában zajlik a munka a szászrégeni Kemény János Népszínház kulisszái mögött. A népszínházi rangot szerzett, műkedvelő magyar színjátszó társaság vezetője, Tamás Ibolya bizakodó: a nehézségek, költségvetési gondok ellenére sem állt le a társulat és a hozzá tartozó bábcsoport, illetve két tánccsoport, próbálnak, bemutatókra készülnek, találkozókat szerveznek.
– December 12-én műkedvelő színjátszó-találkozót szerveztünk, a Kemény János Népszínház ezen mutatta be legutóbbi, Bubus című előadását. Vaszary Gábor darabját Kozsik József színművész rendezte: háromfelvonásos bohózat, nagy sikert arattunk vele a találkozón, amelyen részt vett Gyergyószentmiklós műkedvelő társulata, a hozzánk tartozó Csim-Bumm gyerek-színjátszó csoport, a marosszentgyörgyi Kolping Család. Jelenleg épp tapogatózunk, új bemutatandó darabot keresünk, illetve beszéltünk Kárp György színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház gazdasági igazgatójával, hogy szívesen fellépnénk Vásárhelyen is. Ő beleegyezett, így fennáll a vásárhelyi vendégjáték lehetősége.
Ami a bábcsoportot illeti, készülünk a március 15-i, hagyományos fellépésünkre, amelyen ezúttal újítani szeretnénk: Kossuth- nótákat, huszár- és katonadalokat adunk majd elő, szemben az eddigi, többnyire Kormorán- feldolgozásokkal. Azok is szépek, de most hagyományosabb előadást tervezünk az ünnepre. Ugyanakkor új mesejátékkal készülünk a Vitéz László Maros menti Műkedvelő Bábostalálkozóra, amelyet szintén mi szervezünk és amelyet hagyományosan nagyszerű fesztiválhangulat jellemez.
– A színház kis és nagy társulata mellett a tánccsoportok is próbálnak.
– Igen, február végén farsangi előadással jelentkezünk. A Kerekerdő tánccsoport a nagyok, egyetemisták tánccsoportja. Ők a mezőségi, nyárádmenti, szentiványi, küküllőmenti táncrendeket próbálják, míg a Hagyományőrző Rügyecskék tánccsoport éppen az utóbbit tanulja, de már ők is járják a nyárádmentit és a mezőségit. A gyerekeknek a felkészülésben, koreográfiában Nagy Levente, a Maros Művészegyüttes táncosa segít nekünk. A Vitéz László mellett másik találkozónkat, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedőt is szervezzük, amelyen harmadik-negyedik osztályos diákok vesznek majd részt, ezt április végére-május elejére időzítettük.
– A válság és a vele járó kellemetlen következmények sorozata valószínűleg megnehezíti a munkát, mégsem állt le a régeni magyar kulturális élet... Hogyan bírják?
– Nem túl könnyen, de kitartunk. A népszínház a művelődési ház égisze alatt működik, az pedig a polgármesteri hivatalhoz tartozik. De szerencsénkre sokat segít a Humana Regun Egyesület, amelynek én is alapító tagja vagyok. Rengeteget pályázunk, tulajdonképpen ezekből a pályázatokból finanszírozzuk tevékenységünk nagy részét. És ami a legfontosabb: nagyon sok tehetséges gyerek, fiatal vesz körül minket, nem hagyhatjuk, hogy elkallódjanak.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 18.
Újkenyér Ünnepe Pécskán
A mindennapiért mondott hála szép megnyilvánulásai
Amint az előre jeleztük, augusztus 12–16. között, szerdától vasárnapig került megszervezésre az idei Újkenyér Ünnepségsorozat Pécskán. A négynapos rendezvényen a legtöbb magyar vonatkozású programra pénteken került sor, amikor a helybeli Búzavirág néptánccsoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, majd a magyarországi sztárvendég, Csocsesz szórakoztatta a nagyszámú közönséget, melynek tagjai a kisperegi Roulette zenekar jóvoltából fergeteges utcabállal zárták a napot. A szombati program jelentős részét az óbodrogi megemlékezéseknek, ottani rendezvényeknek szentelték, de Pécskán is gazdag program várta a szórakozni vágyókat.
Kitüntetések
Vasárnap, miután a Bivalyfarmon elindították a bográcsfőző versenyt, a polgármesteri hivatal dísztermében 10.30 órakor kezdődött a városi tanács ünnepi ülése, ahol Tóth Csaba ülésvezető köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Miután ismertette a napirendet, átadta a szót Eugenia Pete tanárnak, a Kulturális Szakbizottság elnökének, aki előbb Kocsik Mihály vállalkozónak az életrajzát ismertette, végigvezetve a hallgatóságot az aradi Vagongyárban elkezdett, a Pécskai Avicola farmnál folytatott, illetve a rendszerváltás utáni mezőgazdasági magánvállalkozásain. Manapság 400 hektár szántóföldet dolgozik meg 4 alkalmazottal, rendelkezik a terület megműveléséhez szükséges összes mezőgazdasági géppel és felszereléssel, továbbá egy 500 tonna befogadására alkalmas magtárral. 2010-ben az agronómus fia, Károly a németországi Hannoverben betekintést nyert egy étolajgyár működésébe. Tapasztalatait megosztotta édesapjával, majd EU-pályázatot készítettek egy hasonló üzem megépítésére. A pályázat elnyerte a finanszírozást, ezért mára üzemképes a legkorszerűbb étolajgyár, 2 millió euró plusz forgalmi adó értékű beruházással.
Sikeres, Pécska számára is hasznos gazdasági tevékenységéért Kocsik Mihályt Kiválósági díjjal tüntette ki a városi tanács. A kitüntetésről szóló oklevelet és az emlékplakettet Antal Péter polgármester és Miodrag Staionov alpolgármester adták át. Kocsik Mihály köszönetet mondott az elismerésért, amire nem számított.
A továbbiakban az aradi születésű, de élete nagyobb részét Pécskán leélt Sfăt Éva tanárnő életútját ismertették, ami bizonyos időszakokban a helybeli magyar oktatáshoz is kötődött. A közérdekben kifejtett hosszú munkásságáért ő is Kiválósági díjat kapott.
Ezt követően Pécskai Gyökerek-díjjal tüntették ki Constantin Ciobănaş baptista lelkipásztort, 13 gyermek apját, 24 unoka nagyapját, aki az Eben Ezer imaház építésében nagy szerepet játszott. Jelenleg az Egyesült Államokban Sprinfeeld város baptista lelkipásztora.
Érdemoklevelet nyújtották át a pécskai Marin Sergiu Cristian egyetemistának, aki Arad megye második legmagasabb érettségi eredményével jelenleg Alkalmazott matematikát és informatikát tanul a hollandiai Eindhoveni Egyetemen.
Az ünnepi ülés végén Antal Péter polgármester beszélt a Pécskai Újkenyér Ünnepének a jelentőségéről, ami tulajdonképpen a márkanév, a Pécskai kenyér hírnevének a további öregbítését, a nagyvilágban való terjesztését tekinti legfontosabb feladatának. 11 perces filmösszeállítás is készült Pécskának a rendszerváltás utáni polgármestereivel, illetve a 12 évig alpolgármesterként szolgált Nagy Istvánnal. A megszólaltatott városvezetők a maguk idejében tett városfejlesztési erőfeszítésekről, a pécskai kenyér népszerűsítésének a törekvéseiről vallottak. Az ünnepi ülés végén minden résztvevőt az új kenyér megszentelésének a piactéri ünnepségére, azt követően a Bivalyfarmon készülő pörkölteknek a megkóstolására, a közös elfogyasztására invitált.
Kenyérszentelés, köszöntők
Az I. Mihály Király téren felállított szabadtéri színpadról Lovas Zoltán színművész köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ortodox, a görög katolikus papokat, illetve ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébánost és nt. Tóbiás Tibor György református lelkipásztort, továbbá Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Constantin Traian Igaş szenátort, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Borsodi János battonyai alpolgármestert, Iustin Cionca volt polgármestert, Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert.
A szentelési procedúrát az ortodox papokkal együtt a görög katolikus is végigvitte, majd ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébános következett, aki egy könyörgésben, majd egy fohászban mondott köszönetet Istennek a mindennapi kenyerünkért, és mindazokért, akik közreműködtek a kenyér megszületésében. Ezt követően a tömeggel közösen elmondott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Mária kezdetű imát, majd megszentelte az előtte, illetve a színpadon, valamint a szekéren lévő kenyereket. A továbbiakban nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével imádkoztak, majd a Máté írása szerinti evangélium 6. részének 34. verse alapján imádkoztak, végül áldást kért a kenyérre és a hívekre.
Az áldást követően, a műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte a mikrofonhoz, aki a protokolláris köszöntések után románul, majd magyarul külön köszöntötte Borsodi János battonyai alpolgármestert és Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert. Utána kifejtette: összegyűltünk, hogy őseink hagyományához híven, megünnepeljük a pécskai dolgos kezek munkájának a gyümölcsét, a híres pécskai kenyeret, alapvető élelmiszerünket, mindennapi kenyerünket, ami idén is különlegesen ízletes. Köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben dolgoztak a mindennapi kenyér megvalósulásán, de azoknak is, akik a hagyományos Pécskai Újkenyér Ünnep megszervezésén dolgoztak. Végezetül mindenkinek kellemes ünneplést, további jó szórakozást kívánt az éjfélig tartó programhoz.
Utána Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: idén is Újkenyér Ünnepe, ami nagyon szép hagyománya a pécskaiaknak, a magyaroknak. Az ünnep nem lenne teljes, ha elhallgatnánk: a héten Szent Istvánt, az első ország- és egyházalapító királyunkat is ünnepeljük. E napon mindnyájunknak ott kell lennünk, együtt kell ünnepelnünk! Miután mindenkinek kellemes ünneplést, együttlétet kívánt, Constantin Traian Igaş szenátor méltatta a pécskai kenyér, illetve az Újkenyér ünnepének a fontosságát.
Ezt követően, a műsorvezető, mindenkinek jó étvágyat kívánt az újkenyérhez, aminek a kínálásával Antal Péter polgármester és Constantin Traian Igaş szenátor is élen járt, hiszen egy-egy jókora kenyeret nyújtottak az emberek felé, akik törtek belőle egy-egy darabot, majd jó étvággyal elfogyasztották. A kenyérrel megpakolt lovas szekér szállítmányát, illetve a színpadon volt halomnyi kenyeret is ingyen vitték haza a résztvevők. A közelben lévő katolikus parókián a magyarok külön ünnepeltek, az asztalvégen lévő feszület mellett, ft. Czeglédi Ferenc plébános vendégeiként, szeletelt kenyeret sózva, olajba mártva kellemesen elbeszélgettek, közösen ízlelték az idei igen finom pécskai kenyeret.
Bivalypörkölt
A Bivalyfarmon 14 óra tájban 8 bogrács közül 7-ben pörkölt, míg a Szarvasi Hagyományőrzők bográcsában gulyáslevest főztek. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület standját egy jókora ökörjárom, húzórúddal együtt díszítette, a bogrács körül Tóth Piroska, Suttyák András és segítőik, Köles Sándor és felesége, Rozália szorgoskodtak. A jókora sörsátrak alatt több százan fogyasztották a bivalypörköltet. Eközben a Máthé Zoltán, Micsik Endre hivatásos szakácsok és Halasi András városi tanácsos által alkotott zsűri elbírálta a pörkölteket, Lovas Zoltán közreműködésével megejtették a díjkiosztást. A legötletesebb főzőknek járó díjat a pécskai rádióamatőrök; a leggyorsabb csapat díját a PSD pécskai szervezete; a legszebb pörkölt díját a pécskai vöröskereszt csapata; a legszervezettebb csapat díját a battonyai tűzoltók; a leghűségesebb csapat díját a pécskai tűzoltók; III. díjat nyert a domaszéki családi klub, ugyancsak III. díjat kapott az Andalarom; II. díjat, egyben a legjobb pörkölt címet a Pro Pir Kult, azaz Tóth Piroska és Suttyák András főztje érdemelte ki; a fődíjat a Szarvasi Hagyományőrzők által főzött gulyáslevesnek ítélték oda. A tornyai csapat nevében Tóth Piroska mondott köszönetet a hagyományápolásban kapott támogatásért.
A szarvasiak köszönetet mondtak a kellemes, baráti fogadtatásért, illetve a rendezvényen való részvételért.
További szórakoztató programok
A Szentháromság téren 17 órakor Lovas Zoltán konferálásával került sor a malacfogó versenyre, melynek során a park pázsitjának elkerített részén a 6-8, illetve a 9-11 éves gyermekek mindkét csapatában tíznél többen versengtek a megfogható 4-4 választási malacért, nagy derültség közepette. Mivel a malacfogó verseny jövőre a 10. rendezvényéhez érkezik, Antal Péter polgármester az alkalomra külön meglepetést ígért. Ugyanott került sor a Kalypsoland kutyaképző központ által megtartott kutyabemutatóra, melynek során mintegy 6 kutyafajta mutatta be ügyességét, képzett voltát Tóth Attila és kollégái jóvoltából.
A szabadtéri színpad előtti téren a sörsátrak alatt vidáman fogyott az étel és az ital, a Pécskai Humanitas Egyesület sátrában a tevékenységük támogatására tett felajánlásokért dísztárgyakkal, plüss-állatokkal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek. 18.30 órától indult újra a műsor, amelyen a tornyai Torneana, a pécskai Hagyományőrző Rügyek gyermekcsapata, az aradi Kud Kolo, szerb hagyományőrző csoport szórakoztatta a közönséget. A Búzavirág és a Nagyboglárka tánccsoportok Engi Márta betanításával a Kárpát-medence egészének a néptáncait bemutató csokorral kedveskedtek. A néptáncműsort megzavarta ugyan az eső, de a programot sikeresen lebonyolították.
Köszönet
Amint a rendezvény végén Antal Péter polgármester elmondta, két bivalyt vágtak az alkalomra, hozzávetőleg 200 kiló húsból főztek a csapatok pörköltet, minden csapat nagyjából 20 kiló húsból főzhetett a mintegy 500 résztvevő számára. A színvonalból jövőre sem engednek – ígérte végől a polgármester.
Az idei Újkenyér Ünnepet a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, Az Arad Megyei Tanács Kulturális Központja, továbbá helyi szponzorok támogatták, ezért ezúttal is mindnyájuknak köszönet jár, de mindazoknak is, akik az önzetlen munkájukkal hozzájárultak a Pécskai Újkenyér Ünnep sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 27.
A Szászrégeni Magyar Napok programkínálata
A szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság, az RMDSZ szászrégeni szervezete, a Rákóczi Szövetséggel és a Humana Regun Egyesülettel, valamint az RMDSZ szászrégeni nőszervezetével közösen a harmadik alkalommal szervezi meg augusztus 27–30-a között a Szászrégeni Magyar Napokat. A sorra kerülő négynapos rendezvény programtervezetéről Fábián Gy. András, a művelődési ház szakreferense tájékoztatta lapunkat.
Augusztus 27-én, csütörtökön a radnótfájai kistemplomban délután 6 órától a Humana Regun Egyesület szervezésében Menni vagy maradni? címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést, amelyen a szervezők a magyarság számának csökkenésére, az elvándorlás okaira próbálnak választ találni, s azt a kérdést is felvetik, hogy mit tehetnek egyházaink, az iskola, a civil szervezetek, a politikum azért, hogy csökkenjen a kivándorlók száma? A rendezvényen fellépnek a Humana Regun Egyesület tagjai, Géczi Jancsi, a Titán együttes zongoristája, Bondor Anna Renáta és Nagy Endre, valamint az irodalmi rendezvényeken díjazott diákok. A belépés ingyenes, a szervezők adományokat elfogadnak, és az Ady István lelkész által működtetett szászrégeni szórványkollégium megsegítésére ajánlják fel.
Augusztus 28-án, pénteken 11 és 13 óra között a radnótfájai kistemplomban a Rákóczi Szövetség égisze alatt, Nagy Atilla tanár irányításával líceumi diákok helytörténeti, történelmi vetélkedője zajlik Réges-Régen címmel. Ugyanaznap délután 4 órától a DIO Házban levetítik a Kereszthegy című filmet, majd az Eugen Nicoara Művelődési Ház nagytermében 18 és 20 óra között gálaestet tartanak. A szászrégeni magyarságért című műsor keretében lesz a Szászrégeni Magyar Napok hivatalos megnyitója, díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit és átadják a 2015-ös életműdíjakat. A gálaest második részében a Codex régizene-együttes lép fel. A belépés ingyenes.
Augusztus 29-én, szombaton 10 és 11.30 között a művelődési ház nagytermében a szászrégeni I–VIII. osztályos diákokról szóló előadást, a Vidám perceket tekinthetik meg az érdeklődők. A Rosszcsontok – a Petru Maior líceum színjátszói – bemutatják a Bolondos királyság – királyi bolondság című mesejátékot, a Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport jelenetet ad elő a Tiritarka oskola című sulikomédiából. A Gyöngyharmat tánccsoport (Alexandru Ceusianu iskola) néptánccal, míg a Vidám csapat tagjai (Petru Maior líceum) nótacsokorral, vidám dalokkal állnak közönség elé. Közreműködnek néhányan a Hagyományőrző rügyecskék és a Madárka-madárka népdalvetélkedők résztvevői közül is. 16 és 18 óra között Nagy Atilla tanár történelmi sétára hívja a múlt iránt érdeklődőket. A helyismereti túrán részt vevők az evangélikus templom előtt találkoznak, s a tervek szerint a körúton felkeresik Szászrégen néhány jellegzetes épületét, majd valószínűleg ide is térnek vissza, mivel 18 órától az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. Fellép Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész, aki barokk és romantikus műveket ad elő. A belépés ingyenes. 19.30-tól az Eugen Nicoara Művelődési Ház nagytermében a csíkszeredai Open Stage – Székelyland színjátszói – stand up comedy műfaj – zenés kabaréjeleneteket adnak elő.
Augusztus 30-án, vasárnap az Avântul sportpályán és az ott felállított színpadon zajlanak rendezvények. 9 órától kispályás labdarúgó-bajnokság, 10 órától kezdődik a gulyásfőző verseny, ugyancsak ettől az időponttól az RMDSZ nőszervezete külön programokkal várja a gyerekeket. Lesz zsákban futás, nevetőverseny, mosolydobás, lufiformázás, mesekitalálás, hajfonás, fodrászat, arcfestés, és fizikai kísérleteket is bemutatnak kisebbeknek és nagyoknak egyaránt. 12 órától a helyi fúvószenekar mutatja be műsorát. 14 órától a történelmi egyházak lelkészei megáldják az új kenyeret.
A színpadon 16 órától fellépnek a szászrégeni Kerekerdő és Gyöngyvirág, a marosfelfalusi Bíborka, a kisfülpösi Lángvirág néptánccsoportok, és díjazzák a labdarúgó-bajnokság és a gulyásfőző verseny legjobbjait. 18.30-tól Szabó Előd és Nagy Róbert 1848 – volt egy szabadságharc című rockoratóriumát mutatják be, amelyben olyan jeles magyarországi és erdélyi művészek lépnek fel, mint Kalapács József, Tóth Renáta, Márton Fruzsina, Szabó Gyula-Győző, közreműködnek a szászrégeni líceumok magyar diákokból álló néptáncosai. Koreográfus: Kovács János. Látványtervező: Gombos Róbert.
A III. Szászrégeni Magyar Napok – amelyet a Bethlen Gábor Alap, a Maros Megyei Tanács, az RMDSZ elnöki hivatala, Szászrégen önkormányzata, a Pam Kft., a Consicom Kft., a Hargita Gyöngye Rt., Papp Zoltán vállalkozó támogatnak – lampioneregetéssel zárul.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 28.
Szászrégeni Magyar Napok vasárnapig
A Szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság és a helyi RMDSZ a napokban harmadik alkalommal szervezi meg Szászrégeni Magyar Napokat.
Csütörtökön kezdődött meg a rendezvénysorozat, amikor a radnótfájai Kistemplomban a Humana Regun Egyesület szervezésében a Menni, vagy maradni? címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak. A szervezők a magyarság számának csökkenésére, az elvándorlás okaira próbáltak választ találni.
Pénteken 18 és 20 óra között az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják az érdeklődőket. A szászrégeni magyarságért című gálaest keretében tartják a hivatalos megnyitót, díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit, valamint átadják a 2015-ös életműdíjakat. A rendezvény második részében a Codex régizene együttes műsorát hallhatják a jelenlévők.
Szombaton 10 és 11.30 óra között ismét a művelődési ház nagyterme a Magyar Napok helyszíne. A Vidám percek című előadás főleg 1–8. osztályos diákoknak és diákokról szól. A Rosszcsontok (Petru Maior Gimnázium) színjátszói bemutatják a Bolondos királyság – királyi bolondság mesejátékot, a Csim-Bumm Ifjúsági és Gyermekszínjátszó Csoport jelenetet ad elő a Tiritarka oskola című sulikomédiából. A Gyöngyharmat tánccsoport (Alexandru Ceusianu Gimnázium) néptáncokat mutat be, a Vidám csapat tagjai (Petru Maior Gimnázium) nótákkal, vidám dalokkal lépnek fel. Közreműködnek néhányan a Hagyományőrző rügyecskék és a Madárka-madárka népdalvetélkedők résztvevői közül is, akik népdalokkal szórakoztatják a jelenlevőket. A belépés ingyenes.
16 és 18 óra között Nagy Atilla tanár történelmi sétára hívja a múltunk, történelmünk iránt érdeklődőket. Találkozási helyszín az evangélikus templom. 18 órakor kezdődik Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész koncertje az evangélikus templomban. 19.30 perckor az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják a színházszerető közönséget. A csíkszeredai Open Stage – Székelylend színjátszói (a stand up comedy műfajban) kabaréjeleneteket adnak elő, melyeket zenével fűszereznek. A belepés ingyenes.
Vasárnap az egész napos rendezvények színhelye az Avântul sporttelep és az ott felállított színpad. Reggel kispályás labdarúgó bajnokság lesz, 10 órakor kezdődik a gulyásfőzés és a gyerekprogramok az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében. Délben a szászrégeni fúvószenekar lép fel, 14 órakor kerül sor az ünnepi kenyéráldásra. 16 órától a szászrégeni Kerekerdő és Gyöngyvirág, a marosfelfalui Bíborka, a kisfülpösi Lángvirág néptánccsoportok lépnek fel, majd díjazzák a nyertes focicsapatot és a gulyásfőző verseny legjobbjait. 18.30 órakor kezdődik a Szabó Előd és Nagy Róbert által írt rockoratórium. Az 1849 – Volt egy szabadságharc című darabban olyan magyarországi és erdélyi művészeket láthatnak az érdeklődők, mint Kalapács József, Tóth Reni – ex Kormorán, Márton Fruzsina, Szabó Gyula Győző, valamint a szászrégeni középiskolák magyar néptáncosai. Koreográfus Kovács János. Látványterv: Gombos Róbert.
Fábián András
Székelyhon.ro