Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hadisírgondozó Igazgatóság [Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest]
7 tétel
2007. június 11.
A nagyenyedi fogolytáborban elpusztult 234 honvédre emlékeztek június 10-én Nagyenyeden. Az RMDSZ, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a városi református egyházközség emlékművet állított a nagyenyedi református temetőben, amelynek felavatását június 10-én tartották. Beszédet mondott Pataky József is, valamint Horváth Lajos, a magyarországi Hadisírgondozó Iroda elnöke. Az esemény alkalmával festészeti tárlatmegnyitóra is sor került, Holányi Julianna festőművész jubileumi kiállítása a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban tekinthető meg. /P. A. M. : Emlékmű a nagyenyedi fogolytábor áldozatainak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./
2008. január 17.
„Sírjaik hol domborulnak?” címmel a Magyar Televízió két éve indított sorozatot. A világ valamennyi, magára adó hadserege kegyeleti okokból mindent megtesz elesett katonáinak felkutatására. Az orosz levéltárak nemrég kezdtek feltárulni, ezért még ma is nagyon sok magyar család nem tudja, hol veszett el hozzátartozója. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a HM Központi Irattára, a Hadisírgondozó Iroda valamint a Magyar Vöröskereszt hosszú évek óta próbál nyomára bukkanni az eltűnt katonáknak. Emberek százezrei – katonák, polgári személyek – tűntek el a második világháború csataterein, hadifogságban vagy munkatáborokban. A legnagyobb vérveszteség a Donnál érte a magyar hadsereget: az eltűntek számát csaknem ötvenezerre teszik a hadtörténészek, és legalább ugyanennyien pusztultak el a hómezőkön. Egyre több hadifogolytábor adatai jutnak el Budapestre. A Magyar Televízió műsorkészítői továbbra is várják azok jelentkezését, akiknek családjában máig eltűntként számon tartott katona vagy polgári személy van, és azok jelentkezését is, akik lakóhelyükön ismeretlen hősi halottat rejtő sírról tudnak. /B. D. : „Sírjaik hol domborulnak?” = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./
2008. július 14.
Az Arad megyében fellelt honvédsírokról az ügy lelkes támogatója, Tóth Csaba megyei tanácsos elmondta, amit tud, az négy településhez – Gyorok, Pankota, Borosjenő és Borossebes – kötődik. Gyorokon a második világháborúban, amikor a magyarok visszavonultak, körülbelül 30-40 katonát lelőttek, közülük 17-18 személyt lehoztak a temetőbe, és közös sírt emeltek nekik. 2000–2001-ben az emlékmű teljesen tönkrement, akkor eldöntötték, kialakítanak egy sírkertet. Az ő segítségét is kérték, dicséret illeti Lőrincz Istvánt és társait, akik pénzt gyűjtöttek és minden sírt külön kiöntöttek betonnal. Tóth Csaba akkor megkereste Magyarországon a Honvédelmi Minisztériumot, onnan a Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz tartozó Hadisírgondozó Intézethez irányították. Félévnyi levelezés után értesítették, hogy az ügyet 100 ezer forinttal támogatják. A pénzt azóta sem kapták meg. Ennek ellenére megpróbálják befejezni a Gyorokon megkezdett munkát. Reménytelen a borossebesi helyzet. Itt van egy legelő, ahol nyolc-kilenc honvéd halt meg. Tóth Csaba ismét megkereste a Hadisírgondozó Intézetet, de a nyilvántartásukban ott nem szerepel halott, csak sok eltűnt. A magyar jogszabályok alapján eltűntről nem adhatnak ki adatokat. Borosjenőben öt-hat honvéd sírja a temetőben található, jó állapotban vannak a sírkövek. Pankotán nyolc-kilenc honvéd sírhelye van. /Irházi János: Rögös utak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./
2010. október 31.
Gyertyák Kiss Edének
Egy boroszlánfához rögzített kopjafa, és egy újrafaragásra váró, elhasadt táblácska jelzi, hogy Kiss Ede őrmester a csíkszentimrei temetőben pihen. Sok elesett honvédétől eltérően, sírjára minden esztendőben virág kerül, és gyertyát gyújtanak érte.
A falubeliek azt mondják, nem tudják, hogy ki volt Kiss Ede. Állítólag Aklostetőn sebesült meg, s Csíkszentimrén hunyt el. Ennyit tud róla sírjának gondozója, a hófehér hajú, nyolcvanegyedik éves Poszti Regina is. „Az uram harminc éve, a fiam több mint egy éve halt meg. Az uram szüleinek a sírja ott van a honvédé mellett, s így régóta én gondozom. – magyarázza Regina néni. – Ahogy tudtam, ősszel árvácskát, máskor is valamilyen virágot raktam rea. Egy öregembert megkértem, hogy hozzon keretet. A kopjafa ki volt rothadva, azt kikötöztem, hogy legalább maradjon meg. Nem tudja senki, ki állította, pedig sokan érdeklődtek, próbáltak utánajárni, hogy vannak-e hozzátartozói. Csathó Andrásné is mondta, hogy érdeklődtek, de nem jutottak semmire.”
Az elhasadt táblácskát a sír gondozója László Józsefnek adta oda, akinek szándékában áll újrafaragni (László József hívta fel figyelmünket a honvédsírra is).
Ki volt Kiss Ede?
„Kiss Ede/ őrmester/ A hazáért 1917/ Aklostető/ A magyar nemzet kegyeletibe 1945. május 30.” – ez a felirat állt a hasadt táblácskán. Megpróbáltunk utánanézni az adatoknak. Amint megtudtuk, a Hadtörténi Intézet és Múzeum - Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartásaiban Kiss Ede őrmester nem szerepel. Aklos környékén 1944. augusztus 30-a körül zajlottak a harcok, így esetleg az is elképzelhető, hogy a táblán téves adatok szerepelnek.
Ők is a mi halottaink
Dr. Szőts Dániel adatai szerint az 1944. augusztus 26. és szeptember 11-e közötti harcokban vidékünkön kb. 2000 magyar katona halt meg.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartása a történelmi Magyarország területén elhunyt 42000 magyar katona és munkaszolgálatos nevét tartalmazza, akiknek temetési helyéről és halálának körülményeiről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár adatokkal rendelkezik. “Az összes, mindenre kiterjedő kísérlet ellenére több ezerre tehető azon hősi halottak száma, akik beazonosítását nem lehet elvégezni – véli Dr. Bús János hadtörténész. Ők a háború ismeretlen halottai maradnak, akiket feltehetően eltűntként tartanak nyilván.”
Az ismeretlen Kiss Ede sírján minden esztendőben gyertyák égnek, s vele együtt sok csíki faluban gyújtanak gyertyát ilyenkor mindazokért a honvédekért, akik nálunk találtak végső nyugodalmat, s egyben a háborúk és forradalmak azon csíki halottjaiért, akik idegen földben nyugszanak.
Daczó Katalin, Székelyhon.ro
2010. november 9.
Kik kerültek fel a benderi márványtáblára?
Magyar katonáknak és civileknek emléket állító parcellát avattak a Dnyeszteren túli területen lévő Benderiben egy katonai emlékparkban – olvasom a Népújság október 16-i számában. Nagyon szép és tiszteletre méltó, hogy az ott elhunytak 65 év után eszébe jutnak valakinek. Köszönet azoknak, akik ezt megtették.
Ennek kapcsán szeretnék egypár olyan dolgot elmondani, ami nem felel meg a valóságnak. Szerintem Benderiben nem fogolytábor volt, hanem haláltábor. 1944 őszén a román hatóságok Erdély minden magyarlakta falujából összeszedték a magyar embereket, és fegyveres románok vitték el őket Földvárra. Magyaróról is 22 embert vittek el. Földváron tartották őket három hétig. Onnan bevagonírozták és irány Benderi. 1944. november végén értek célba. Egy szétbombázott várba vitték őket, falunkból 19 ember ért oda. Köztük volt édesapám is, Szilágyi Miklós, aki akkor 46 éves volt.
A táborban erdélyiek, nyírségiek és németek voltak, a túlélők elbeszélései szerint mintegy 3000-3500-an lehettek. Nagyon hideg tél volt, az épületen sem ajtó, sem ablak, sem víz, sem fűtés nem volt. Megteltek tetűvel, annyira, hogy az élősködők már a bőr alá is bebújtak. Édesapám már január 20-án meghalt. Éjszakánként 50-100 ember hunyt el. A falumbeliek közül 19-ből 10 ott halt meg. 1945 májusára a táborban már csak 500-an maradtak életben. Azokat, akik súlyosan megbetegedtek, augusztusban hazaengedték. Aki még nem volt olyan beteg, lágerbe került.
Elhatároztam, elmegyek Benderibe, s ezt 1992. szeptember 5-én meg is tettem. Úgy elmagyarázták, hogy nem sokat kellett keresnem azt a helyet, ahol édesapámékat eltemették. Egy orosz őrnagy mutatta meg, hol van a temető. Hazai földet vittem, virágot, gyertyát. De ott, ahol én jártam, nyoma sem volt temetőnek. Úgy nézett ki, mint egy szeméttelep. Az őrnagy, aki engem odairányított, azt mondta, hogy nem tudja, mi lehetett ott, mert 20 centi föld volt csak, alatta a többi emberi maradvány. Ahogy hazajöttem, az akkori Romániai Magyar Szóban megírtam az ott látottakat. 18 éve levelezés révén állandóan kapcsolatban voltam a Hadisír-gondozó Hivatallal. Ezelőtt 3 évvel a Magyar Televízió riportot is készített velem, ebben elmondtam, hogy jó lenne emléket állítani az itt elhunyt elhurcoltaknak. A válasz mindig az volt, hogy nincs pénz, vagy hogy a Moldova köztársaságbeli hatóságok nem engedélyezik, hogy emlékhelyet állítsanak. Most már végképp nem tudom, hogyan lehetséges az, hogy "csupán" 381-en haltak meg ott, amikor csak a mi falunkból tízen alusszák ott örök álmukat.
Jó lenne, ha a Népújságban megjelenő írás nyomán eljut a kérés az illetékesekhez, hogy a márványtáblára kerülő áldozatok névsorát juttassák el a szerkesztőségbe. Maros megyében nagyon sok családot érdekel ez a névsor.
Szilágyi József, Magyaró, Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 19.
Emlékmű a hősi halottaknak
Nagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület és az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy november 11-én emlékművet állítsanak a Rulikowski-temetőben a két világháborúban elesett honvédek tiszteletére.
A részleteket Sárközi Zoltán és Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselők ismertették hétfőn egy sajtótájékoztató keretében. Elhangzott: egy korábbi román-magyar kormányülésen a két ország vezetői megegyeztek abban, hogy kölcsönösen gondozzák egymás első és második világháborús síremlékeit, illetve új emlékhelyeket állítanak fel ott, ahol ezek hiányoznak. Ennek alapján ezelőtt másfél évvel a román védelmi minisztérium illetékes igazgatósága felszólította a nagyváradi Polgármesteri Hivatalt arra, hogy tegyen lépéseket a Rulikowski-temetőben megszüntetett magyar hősi emlékhely pótlása érdekében.
Az átiratban ugyan egy egyszerű emléktábla szerepelt, viszont az RMDSZ-frakció és a Pro Liberta Partium Egyesület kiharcolta azt, hogy egy gúla alakú emlékművet állítsanak a sírkert főútjától balra eső, a zsidó temetővel sréhen-szemben található két parcellán. Az alkotást a városi költségvetésből finanszírozzák, viszont a kőanyagot az egyesület biztosítja, az emlékművet körülvevő fal megépítését pedig- melyen feltüntetik az első és második világháborúban Nagyváradon elesett magyar honvédek nevét- az anyaországi Honvédelmi Minisztérium keretében működő Magyar Hadisírgondozó Igazgatóság biztosítja a saját költségén. A gúlán egy tábla lesz látható, „Az első és a második világháborúban Nagyváradon elhunyt magyar katonák emlékére” felirattal. Az RMDSZ és az egyesület azt szeretné, hogy az avatóünnepségre november 11-én kerüljön sor, egy egésznapos kulturális program keretében. erdon.ro
2013. november 11.
Hadisírgondozás Erdélyben
Az első világháború előtt Magyarországon nem létezett államilag szabályozott hadisírgondozás. Az ilyen jellegű szabályozást a modernkori gépi háborúk tömeges embervesztesége tette szükségessé. A Magyar Országgyűlés 1917-ben hozott rendeletet arról, hogy minden település anyagi lehetőségeihez mérten emlékművet állítson, amin megörökíti hősi hallottainak a nevét. Az 1920. június 4-én és 1947. február 10-én aláírt diktátumok is tartalmaznak rendelkezéseket arról, hogy az eltemetett katonák sírhelyeit tartsák tiszteletben és ápolják. A kommunista hatalomátvétel után azonban nem lehetett szó a magyar katonasírok gondozásáról, és egyáltalán a hősi halottak tiszteletéről. Szisztematikusan számolták fel a magyar hadisírokat, vagy hagyták, hogy elenyésszenek. Ezt tették mind Magyarország, mind Erdély területén. A helyzet némi javulása észlelhető a rendszerváltást követően. A Magyar Honvédelmi Minisztérium keretén belül megalakult a Hadisírgondozó Iroda, amely céljául tűzte ki a magyar hadisírok, katonatemetők felkutatását, nyilvántartásba vételét, rendben tételét, ápolását. Berekméri Árpád-Róbert hadtörténészt arról kérdeztük, miként történik napjainkban a magyar hadisírgondozás szűkebb hazánkban Erdélyben, a Székelyföldön, Maros megyében:
– Beszélhetünk-e intézményesített, szabályozott hadisírgondozásról térségünkben?
– Nem beszélhetünk, hiszen Erdély területén erre eddig nem volt lehetőség. Az ország területén a hadisírgondozás az ONCE (Hősök Kultuszának Nemzeti Hivatala) felügyelete alá tartozik, de a magyar hadisírok feltérképezését, nyilvántartását, gondozását ez a szervezet sajnálatos módon nem végzi, sőt azt sem akadályozza meg, hogy ezeket a sírokat ismeretlen személyek tönkretegyék, meghamisítsák. Ilyen például a sósmezői temető esete, ahol a magyar és német katonák neveit kitörölték, és román nevekkel helyettesítették.
– Vannak-e nyilvántartott, gondozott magyar haditemetők, hadisírok Erdélyben?
– Vannak, hiszen az egykori magyar Hadisírgondozó Iroda munkatársai a 2000-es évek elején bejárták az erdélyi területeket, s az akkori lehetőségekhez mérten feltérképezték a levéltári forrásokból ismert temetőket, sírokat, vagy feltételezett sírhelyeket. Ugyanakkor a helyi magyar lakosság is gondoskodott, gondoskodik egy adott településen, vagy annak közelében fennmaradt hadisírokról, temetőkről, sőt sok esetben az egykori (azóta eltűnt) sírok helyét is felújították.
A térség több száz magyar katona nyughelye
– Marosvásárhelyen, Maros megyében vannak-e ilyenek?
– A mostani Maros megye (az egykori Maros-Torda vármegye) az I. és a II. világháborúban egyaránt heves harcok helyszíne volt. Ennek megfelelően a térség máig is több száz magyar és ellenséges katona nyughelye. A megye területén nagy számban találhatók azonosított vagy eddig ismeretlen egyéni és tömegsírok, de sajnos igen kevés azoknak a száma, amelyeket megfelelőképpen gondoznak.
A hadisírok gondozását a helyi önkormányzatok, egyesületek, egyházak és a hősök emlékét ápoló magánszemélyek végzik
– Kik gondozzák Erdélyben, a Székelyföldön a hadisírokat?
– Intézményesített keretek hiányában ezeknek a síroknak a gondozását a helyi önkormányzatok, egyesületek, egyházak és nem utolsó sorban a hősök emlékét tisztelő és ápoló magánszemélyek végzik. Itt meg kell említenünk a csíkszentmártoni haditemetőt, amelyet a helyi önkormányzat tett rendbe és azóta is ápol, az Úz-völgyében lévő haditemetőt, amelyet az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület lelkes tagjai saját költségükön állítottak helyre (a helyreállítási munkálatok még folyamatban vannak), a tordai haditemetőt, amelyet a Pataky József vezette Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság hozott rendbe. De a fent említetteken kívül számos más követendő példát is említhetnénk.
– Magyarország részéről van-e segítség arra, hogy az Erdély területén lévő magyar hadisírokat felkutassák, rendbe tegyék, nyilvántartsák, gondozzák?
– Tevékenysége alatt a Hadisírgondozó Irodának nem volt lehetősége arra, hogy az erdélyi hadisírgondozást megfelelőképpen támogassa. Ezt egyfelől egy államközi egyezmény hiánya akadályozta, másfelől pedig az, hogy az irodának ebben az időszakban más célkitűzései voltak. Figyelme elsősorban az egykori doni hadszíntéren elesett honvédek számára kialakított központi temetők kialakítására összpontosult. 2010-től ez a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen a Honvédelmi Minisztérium keretében megkezdte működését a Társadalmi Kapcsolatok és Háború Kegyeleti Főosztály, amely egyre nagyobb figyelmet szentel, többek között a Románia területén lévő hadisírok és haditemetők feltérképezésére, rendbetételére, gondozására. Ezt a tevékenységet a 2008-ban, a hadisírok jogi helyzetéről szóló román-magyar államközi megállapodás is jelentősen elősegítette. A megszabott célkitűzések eredményei valójában a közeljövőben lesznek érzékelhetők.
– A román, szovjet katonák haditemetői, hadisírjai gondozottabbak, mint a magyar katonáké?
– Igen, így van, de ne felejtsük el, hogy Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be mind a két világháborút, s ebből adódóan a hősi halottaink iránti kegyelet gyakorlati kifejezése az adott politikai konjunktúra miatt hosszú ideig nem volt kivitelezhető. Természetesen ez nem volt érvényes sem az egykori vörös hadsereg sem pedig a román haderő hősi halottjaira. A fasizmus leverése érdekében hozott áldozatuk – sokszor a propaganda által felnagyítva – különleges, hősi státuszt biztosított számukra, így emléküket is más módon és más keretek között őrizték, s őrzik a mai napig.
A sírok felkutatása után kezdődhet meg a benne nyugvó katona beazonosítása
– Hogyan lehetne Erdélyben felkutatni, rendbe tenni, folyamatosan gondozni a magyar hadisírokat? Kiknek a feladata, kötelessége lenne ez?
– Az erdélyi területeken szétszórva létező hadisírok felkutatása, és a hősi halottak beazonosítása nagyon összetett feladat, amely a levéltári forrásokból kiindulva, a terepbejáráson keresztül a helyi kollektív emlékezetig terjedhet. A sírok felkutatása és lokalizálása után kezdődhet meg a benne nyugvó katona beazonosítása. Ehhez a holttestet, ha nem rendelkezünk levéltári forrásokkal, exhumálni kell, majd a maradványok, illetve a sírban található tárgyak alapján azonosítani. Ez egy olyan eljárás, amihez hatósági hozzájárulás és anyagi fedezet szükséges. Ez az út egyelőre nem járható. A beazonosított hadisírok, temetők rendbetétele, gondozása az erre a feladatra kijelölt szakemberek, a helyi önkormányzatok, illetve lakosság hozzájárulásával viszont könnyen kivitelezhetők, ha a feladatnak megfelelő figyelmet szentelünk.
– Lehetnek olyan hadisírok, amelyekről egyelőre nincs tudomása a kutatóknak?
– Természetesen számos olyan sír van Erdély területén, amelyről nincs tudomásunk, hiszen a harcok hevében eltemetett katonák sírját nem minden esetben tudták a bajtársak megfelelően megjelölni, vagy a harcok elülte után hátramaradt halottakat a helyi lakosság is jelöletlen sírokba temette el. Ezek beazonosítása szinte lehetetlen.
kozpont.ro