Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Habitus Könyvesbolt (Nagyszeben)
2 tétel
2016. március 11.
Magyar rendezvények tíz éve Nagyszebenben
Kiállításmegnyitóval, filmvetítéssel és színházi előadással ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját a Nagyszebeni Magyar Kulturális és Ifjúsági Központ. 
Az intézményt 2006. március 11-én avatták fel, jelenleg a nagyszebeni református egyházközség Sörház utcai ingatlanjában, a második emeleten működik.
Az eltelt tíz év alatt a központot működtető nagyszebeni HÍD egyesület számtalan kulturális eseményt szervezett meg a térségben, elég ha csak az Ars Hungarica nevű, évente sorra kerülő rendezvénysorozatot, a térség legnagyobb magyar vonatkozású kulturális fesztiválját említjük, amelynek idén ősszel már a 11. kiadását szervezik meg.
A központ megnyitásának évfordulóján, pénteken 16 órakor Kovács László Attila és Ádám Gyula közös, Képek Oltszakadátról című fotókiállításának megnyitójára kerül sor a nagyszebeni Tanács Toronyban. A kiállítást Serfőző Levente, a HÍD egyesület elnöke és Louis Guermond helyi kritikus nyitja meg a művészek jelenlétében. A kiállítás anyaga fotótáborokban készült, 2014-ben az oltszakadáti közösséget meghívták a budapesti Polgárok Házába, és ez a kiállítás is része volt a bemutatkozásnak. Azóta több, magyarországi helyszín fogadta a tárlatot, most került haza. A nagyszebeni kiállítást egy sepsiszentgyörgyi követi, majd Csíkszeredában és más erdélyi városokban szeretnék bemutatni a képeket.
A tárlatnyitó után 17 órától az érdeklődőket a Habitus Könyvesboltban várják, ahol levetítik a Tüskevár című ifjúsági film új változatát. A Fekete István ismert ifjúsági regényéből készült film két nyolcadikos fiú nyári vakációját írja le a Kis-Balaton környéki nádasban. A regény egyike volt Magyarország 12 legnépszerűbb könyvének a 2005-ös A Nagy Könyv elnevezésű szavazáson. 2011-ben Balogh György rendező és Gulyás Ákos operatőr elkészítették az 1966-os filmsorozat remake-jét, az alkotást Nagyszebenben román felirattal vetítik. Este 7 órától a Sörház utcai kulturális központ Kis Színház (Teatrul Mic) nevű előadótermében Blénessy Enikő színművésznő 7 című színházi előadását tekinthetik meg a szebeniek.
„Gyermekkorom óta elvarázsol az emberi természet sokszínűsége. Minden jónak vagy rossznak ítélt cselekedet mögött keresem az okot, próbálom megérteni a szavakkal burkolt valós gondolatot, az ember legmélyebb, legrejtettebb lényegét, azt a pontját, ami őt igazából mozgásba lendíti” – fogalmaz az előadás ismertetőjében a színésznő. A produkció a fő embertípusokat igyekszik bemutatni a közönségnek. Blénessy Enikő Gyergyószentmiklóson született, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem hallgatója volt, 2002-ben végzett. 1995-től játszik, többek között a Nagyszebeni Radu Stanca Színház német tagozatában. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 1.
Ernelláék és sok érdekesség a Filmtettfeszten
Ezúttal is színvonalas új magyar filmek szerepelnek a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle kínálatában; október 5-e és 9-e között Kolozsváron és tíz erdélyi városban, majd 13-án és 14-én Aradon is várják az érdeklődőket a Filmtett Egyesület munkatársai, partnereikkel együttműködve többek között a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, a nagyszebeni Habitus Könyvesboltban, a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Városi Művelődési Házban és a besztercei Zsinagóga Multikulturális Központban tartanak vetítéseket.
A fesztivál két Kolozs megyei községbe is ellátogat: a Cinemobil névre keresztelt egyszemélyes utazó mozi révén jövő pénteken Kalotaszentkirályon, másnap Tordaszentlászlón látható Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családbólcímű játékfilmje – ha a vénasszonyok nyara kedvez, mindkét vetítés szabadtéri lesz; hideg vagy rossz idő esetén fedél alá vonulnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),