Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyei Caritas [és helyi fiókszervezetei]
461 tétel
2015. február 16.
Nehéz helyzetben a Diakónia (Csökkent az állami támogatás)
A többi segélyszervezethez hasonlóan a tavalyinál jóval kevesebb állami támogatással kezdte az esztendőt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, az idősgondozó szolgálatra 116 ezer lejjel kaptak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fogyatékkal élőket foglalkoztató központ pedig állami támogatás nélkül maradt.
Lapunk érdeklődésére Tóth Anna, az otthoni idősgondozó szolgálat vezetője elmondta, négyszázhúsz ellátottra pályáztak, de az elnyert finanszírozásból csak kétszázharmincnégyen részesülhetnek támogatásban. Az alapítványnak nem áll szándékában csökkenteni a gondozottak számát, ezért a hiányzó összeget többek között azoktól az önkormányzatoktól próbálja megszerezni, amelyekkel szerződéses viszonyban áll, néhány polgármesteri hivatal már pozitívan válaszolt, és megemeli a támogatást. A Diakónia Háromszék negyvenkét falujában és három városában lát el idős betegeket, egyedül élő öregeket, a rendszeresen (hetente 1–5 alkalommal) gondozott személyeken kívül ötszáz háztartásban segédkeznek havonta egy-két alkalommal. A szervezet szociális mosodát, segédeszköz-kölcsönzőt és távfelügyeletes jelzőrendszert működtet, Baróton és Sepsiszentgyörgyön nemrég létrehozta a nyugdíjasok körét, tavaly decemberben gyászfeldolgozó önsegítő csoportot indított.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány másik tevékenységi területe, a fogyatékkal élők foglalkoztatása már tavalytól csökkentett állami támogatással működik, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház nappali foglalkoztatottjai után 2014-ben személyenként 170 lej helyett csak 40 lejt kaptak, a többit az alapítványnak kellett kigazdálkodnia. Makkai Péter egységvezető lapunknak elmondta, januártól teljes egészében állami támogatás nélkül működik a központ, a harmincöt foglalkoztatott hozzájárulásán kívül a szükséges összeget a védett egységben dolgozó tizenkét fogyatékkal élő teremti elő. Bár tavaly a Diakónia beadványára válaszolva az országos diszkriminációellenes tanács javasolta az állami és alapítványi, valamint egyesületi gondozóközpontok részfinanszírozásának egységesítését, ha azok azonos szolgáltatást nyújtanak, és tájékoztatta az érintetteket, hogy kilencven napig követi a vonatkozó intézkedések meghozatalát, a finanszírozás egybehangolása máig sem történt meg, és amíg az állami ellátóegységek normatív támogatásban részesülnek, a civil szervezeteknek pályázniuk kell a központi költségvetésből folyósított részfinanszírozásra. A forrásmegvonás érinti az összes segítő tevékenységet folytató civil szervezetet (kivétel a Vöröskereszt, amely korábban sem részesült állami támogatásban), a Caritas háromszéki szervezete például az igényelt összeg kevesebb, mint felét kapta meg, ami azt jelenti, hogy az alapítványok, egyesületek új programokat nem indíthatnak, de még a működő szolgáltatásaik egy része is veszélybe került.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 10.
A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában. 
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott. 
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát. 
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen. 
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül. 
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát. 
De hogyan volt lehetséges mindez? 
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül. 
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori. 
Egy (többnyire) kolozsvári történet 
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni. 
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be. 
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált. 
A Caritas 
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből. 
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye. 
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista. 
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba. 
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni. 
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein. 
A lufi kipukkan 
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni. 
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára. 
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek.  Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak. 
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro
2015. április 17.
Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László  alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről.  A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül.  A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 20.
Civil licit, másodszor (Háromszéki Közösségi Alapítvány)
A tavalyi siker után a Háromszéki Közösségi Alapítvány  (HKA) ismét megszervezi a Civil licit nevű adománygyűjtő akcióját. Az esemény elsődleges célja, hogy erősítse a kapcsolatot a civil szféra és a vállalkozói réteg között. Előbbi újabb forráslehetőséghez jut tervei megvalósításához, utóbbi több információ birtokában növelheti közösségi felelősségvállalását. A licitet nyilvános esemény keretében tartják április 23-án Sepsiszentgyörgyön az új stúdióban.
A tavalyi Civil liciten három projektet mutattak be, és jelentős támogatást kaptak a Sepsi Zöldút felújítására, egy szakbetegápolói képzésre, illetve Mozgópont nevű mobilalkalmazás elkészítésére. A CIVEK, az EMI és a sepsiszentgyörgyi Caritas összesen 9100 lejt nyert. Az idei licitre három projektet jelöltek: Kalandozás a Kiwanissal! – szociálisan hátrányos helyzetű, tanulmányaikban kiemelkedő sepsiszentgyörgyi diákok számára egynapos szabadidős tevékenység szervezése, amit a Kiwanis Klub Sepsiszentgyörgy Egyesület kíván megvalósítani. A tanév végére tervezett kirándulás jutalmazza a nehéz családi körülmények között élő fiatal diákokat. A Balu Kalandparkba tervezett csoportos kikapcsolódás révén 43 diák kalandos, személyiségpróbáló feladatok által fejlesztheti képességeit, felelősségét. A Lajtha László Alapítvány projektje, Székelyföldi legényes-verseny címmel már-már feledésbe merülő táncok átörökítését tervezi, motivációs és szakmai visszaigazolás kíván lenni a fiatal táncos generációnak a népzene- és néptánchagyományok megőrzése és továbbadása szellemében. A verseny során a fiatal táncosok elismert szakmai zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket, így a bemutatkozási lehetőség mellett szakmai támogatás és visszajelzés is ez egyben számukra. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indítják útjára, és 2015-től minden évben szeretnék megszervezni. A harmadik program a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Sepsikőröspataki Közösségi Ház szerepének hosszú távú biztosítása, nehéz sorba került családok, idősek, gyermekek helyzetét próbálják megoldani szabadidős és nevelői tevékenységek által. A liciten a javaslattevők röviden bemutatják pályázatukat, ezután a jelenlévők egy szabályzatnak megfelelően felajánlásokat tesznek. A tét a főtámogatói jogosultság megszerzése a támogatott projekt megvalósításában, amit a legnagyobb összeget felajánló vállalkozó nyer el.  Az eseményre a Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyén naponta 9–17 között, illetve telefonon (0267 351 959) és elektronikus levélben (hka@hka.ro) lehet bejelentkezni. További részletek a HKA honlapján.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 27.
Terjeszkedik a Caritas
Közlemény 
Újabb három településen indított otthoni beteggondozói szolgálatot a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazata a polgármesteri hivatalok támogatásával: Kézdiszentkereszten és a hozzá tartozó Bélafalván márciusban, Sepsibükszádon pedig áprilisban. Mindhárom településen nagy igény mutatkozott a gondozói szolgálat beindítására, így a helyi költségvetések elfogadásakor a helyi önkormányzatok a faluban élő idősek megsegítésére, gondozására is különítettek el keretet. 
A Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozói Szolgálata egészségügyi szakápolást, alapápolást, háztartási segítségnyújtást, szociális szolgáltatásokat, ápolási segédeszközök, járássegítők kölcsönzését biztosítja az új településeken, valamint egy szociális mosoda működtetését Kézdivásárhelyen. Az új szolgáltatás révén nemcsak kapcsolatot teremtünk a beteg ember és a segíteni kívánó szakorvos közt, hanem segítünk előjegyeztetni a vizsgálatot, megszervezni a betegek utaztatását, esetenként elszállásolását, és ha szükséges, a laboratóriumi kivizsgálását is. Kifejlesztettünk egy adatbázist és esetkezelő szoftvert, amelynek köszönhetően végig tudjuk követni a beteg útját a segítségkéréstől a problémája megoldásáig. 
További szolgáltatások között szerepel a távfelügyeleti rendszer, melynek keretében több idős személy kaphat pánikgombbal ellátott mobiltelefont, hogy sürgősség esetén könnyen értesíthessék családtagjukat vagy a Caritas beteggondozóit.
A Caritas tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa is támogatja.
Hubbes Kinga, a sepsiszentgyörgyi Caritas regionális képviselője
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 8.
Esély egy jobb jövőért
A Gyulafehérvári Caritas szerdán Erdőszentgyörgyön, a Rhédey-kastélyban mutatta be az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projektet, amelyet Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván indítanak. A projekt futamideje 14 hónap, az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják, célja a térségbeli nehéz helyzetben élő gyermekek társadalmi kirekesztettségének elkerülése.
Romániában a gyermekek felét fenyegeti a szegénység
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2014-es adatok szerint Romániában a gyermekek több mint 50%-át veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Ennek több oka van, például az anyagiak hiánya, a szülők gondatlansága és nemtörődömsége, a gyermekek elhagyása, az árvaság, amely tanulási kudarcot, iskolakerülést illetve -elhagyást eredményez. Ezekből adódóan számos más pszichoszociális probléma jelentkezik, nemkívánatos viselkedés, gyenge készség- és képességfejlődés, amelyek negatív hatással vannak a gyerekek személyiségének fejlődésére, életminőségére, és társadalmi kirekesztéshez vezetnek.
Az országos helyzettől, sajnos, a Nagy-Küküllő térsége sem tér el. A Balavásár, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Makfalva vezetőivel, pedagógusaival és szociális munkásokkal folytatott tárgyalások igazolták a statisztikai adatokat. Éppen ezért a térség nehéz helyzetben lévő, 6-14 év közötti gyermekeinek pszichoszociális nevelését és fejlesztését tűzték ki célul. Ez egyéni és csoportos foglalkozásokból, képzésekből áll, amelyeket műhelymunkák keretében végeznek a gyerekek, a szülők és nevelők, valamint pedagógusok. Ezeket a tevékenységeket a Gyulafehérvári Caritas szakemberei – pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociológusok – az oktatási intézmények vezetőivel folyamatosan egyeztetve ütemezik be és működtetik az igények és a szükség függvényében. A tevékenységek helyszíneit az önkormányzatok, a központok felszerelését a projekt támogatási alapjából biztosítják.
Négy szociális központot hoznak létre
Fontos pillére a projektnek, hogy megalapozza a társadalmi elfogadást egy régiós szociális stratégia és akcióterv kidolgozása révén, amelybe bevonják a helyi egészségügyi, oktatási és önkormányzati szereplőket, valamint a lakosságot, nem csupán a projekt 14 hónapos időszakára, hanem legkevesebb 5 évre a projekt lezárása után.
A terv keretében létrehoznak négy szociális központot a már említett településeken, Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván. Szociális szolgáltatásokat biztosítanak, egyéni és családi pszichoszociális támogatást nyújtanak 6-14 év közötti gyermekeknek és hozzátartozóiknak, csoportos szociális tevékenységeket, foglalkoztatási terápiát, prevenciós programokat, felzárkóztató tevékenységeket végeznek. A szülőknek tematikus műhelymunkákat biztosítanak, módszertani képzéseket tartanak a helyi oktatók számára, továbbá kampányt folytatnak gyermekjóléti témában. Ezt követően szociológiai felmérést készítenek, amelyet egy hosszú távú stratégia és akcióterv kidolgozása követ. A projekt 125 6 és 14 év közötti gyermeket érint. Értéke 130.659 euró, amelyből 117.370 euró vissza nem térítendő támogatás.
A tájékoztatón Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója és Vécsei Szilárd, a területi tevékenységek koordinátora ismertette a projektet. Jelen volt Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, Sagyebó István, Balavásár polgármestere, Kovács Zoltán, a gyulakutai iskola igazgatója, valamint Makfalva szociális referense – tájékoztatott Pápay Kamilla projektfelelős.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 14.
Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 30.
Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedést
A gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Orvosok, hit- és szakoktatók, papok, családtagok, rokonok, diáktársak, barátok, kollégák együtt vettek részt a búcsúzókkal az élet egyik fontos szakaszát lezáró szentmisén. Mátyás Károly főesperes-plébános három, a környező világban jelen levő nehézségre hívta fel az életútjukra indulók figyelmét: a szeretetlenségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra. Nyomatékosította: erőt nyújtani csak az tud, akiben erő rejlik. A nemzet talpig fehérbe öltözött napszámosaihoz szóló tanácsa: merítsenek az égből eredező isteni forrásból. Tudásukkal szolgáljanak, enyhítsék a szenvedést.
Imádkoztak mindazokért, akik tanulmányaik részesei voltak, és elhangzott egy-egy fohász a sikeres vizsgákért, valamint azért, hogy el tudjanak helyezkedni munkakörükben. Az ünnepség keretében a test és lélek gyógyítására vállalkozókhoz elsőként Cerghezán Imre szakmai igazgató szólt: miután elhangzott az utolsó csengetés, egyenlő partnerként lépnek be a felnőttek társadalmába, ahol a kudarcot bűnként kezelik, és a legkisebb hiba is végzetes lehet. De munkájuk nyomán mosolyok fakadhatnak, hálás tekintetek kísérik tevékenységüket, és részük lehet egy-egy kézszorításban. A szakmai igazgató útravalója: legyenek és a maradjanak önmaguk. Megérintő kicsengetési emléket adott ma még tanítványainak, holnap már kollégáinak: Pál apostol Szeretethimnuszát kibuggyanó könnyek között, rezgő hangon idézte.
Bunta Levente polgármester útravalója a „keserédes pillanatokban”: a jól végzett munka öröménél nincs szebb. Legyenek gyökereik, de próbálják ki a szárnyaikat. A Tamási Áron Gimnázium nevében Laczkó György igazgató sok sikert kívánt és nagy hitet e nemes szakma gyakorlásához. „Gyökerezzetek meg itthon, ha lehet” – kérte.
Jutalmazták a legkiemelkedőbb iskolai teljesítményeket, köztük Dani Brigittát és Kosztándi Zsuzsannát, mint osztályelsőket. A 25 éve alakult Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas önkéntes munkájáért Csató Bélát és Szabó István Csabát díszoklevéllel tüntette ki. A Florence Nightingale Alapítvány oklevéllel és ajándékkal jutalmazta Kosztándi Zsuzsannát, az évfolyamelsőt.
A maradók verses-dalos összeállítással köszöntek el diáktársaiktól. A frissen végzettek hiszik: a gyógyítás a lelkiismeretesség, a becsületesség és az életet szolgálata mellett a szereteten alapszik.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. június 4.
Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi városháza sportirodája, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Pro Pectus Egyesület, a Zöld Nap Egyesület, a KSE kosárlabda-szakosztálya, a Rebeka Missziós Központ, a Manna Keresztény Egyesület, a Manócska Napközi Otthon, a Gyulafehérvári Caritas, a Búzakalász és a Mustármag Családos Közösség június 7--14. között harmadik alkalommal szervezi meg a Család és egészség hetét Kézdivásárhelyen.
Kocsis Zoltán, a kézdivásárhelyi sportiroda vezetője célként tűzte ki, hogy minél több kézdiszéki családot kimozdítson a megszokott, sport nélküli szürkeségből, és meggyőzze arról, hogy a családdal és az egészséggel igenis, kell foglalkozni – hangzott el a Pro Pectus Egyesület székhelyén megtartott sajtótájékoztatón.
A család és egészség hetén a civil szervezetek tizennégy programot szerveznek. Június 7-én, vasárnap a szervezők ökumenikus istentiszteletre várják az érdeklődőket a kézdioroszfalvi templomba.
Sütő Mária Rita és Csavar-Mátis Katalin, a Pro Pectus Egyesület vezetői családi limbóhintóval, családos foglalkozásokkal és játékokkal, valamint meseolvasással és mondással várják a résztvevőket. Mint hangsúlyozták: ,,a mese keretet ad a családi együttlétnek, ugyanakkor bölcsességközvetítő szereppel is bír”.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról számolt be, hogy zöldnapos csapata három programmal készül, amelyek közül az asztalitenisz-bajnokságot és a családi futást a sportirodával közösen szervezik. Idén kerékpártúrát terveznek a Nemere útján, mintegy hatvanöt kilométeres távon, a benevezők meleg ebédet kapnak. Néhai Szabó Zoltán egykori kiváló labdarúgóra emlékezve, emléktornára hívják a focikedvelőket. Ezenkívül lesz családos foci, manó torna, valamint családos streetball- és asztalitenisz-verseny a sportcsarnokban. Katona Csaba, TRX-oktató létfontosságúnak tartja a családról, a sportról és az egészséges táplálkozásról való beszélgetést. Június 11-én, csütörtökön 18 órától bemutató előadást tartanak a sportszálló társalgójában, ahol az egészségtelen életmód okozta problémák sport általi orvoslására hívják fel a figyelmet. Ezután TRX-bemutatót és funkcionális fitneszoktatást szerveznek a Sinkovits Stadion első pályáján. Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője újdonságként számolt be arról, hogy családos dobóversenyt is tartanak.
Raff Róbert református lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára a családi mozgalmak fontosságát emelte ki. ,,Klasszikus értelemben a család és házasság Isten áldásával kezdődik, a keresztyén értékek fontosságára kell felhívnunk a kézdivásárhelyiek figyelmét. A családi mozgalmak egyre erősödnek Európa-szerte, ugyan nálunk még gyerekcipőben járnak, de egyre többen beszélnek rendezvényünkről. Célunk megvetni egy majdani erdélyi szintű családos fesztivál alapjait” – mondotta a szórványlelkész. A rendezvény keretében a szervezők rajzpályázatot is hirdetnek a fiatalabb korosztálynak Együtt a család témával. A kis alkotók június 5-ig adhatják le rajzaikat a Millennium Park mögötti Kertész Optikában.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 8.
Szociális központ nyílt Erdőszentgyörgyön
Tegnap délben nyitotta meg Erdőszentgyörgyön az első szociális központot a Gyulafehérvári Caritas, amelynek célja visszaszorítani a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi kirekesztettségét és az oktatásból való kimaradásukat. Erdőszentgyörgy után június folyamán Balavásáron, Gyulakután és Makfalván további három központot létesítenek.
Az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt futamideje 14 hónap, és az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják. A hátrányos helyzetű gyerekeket és családjukat felkaroló központok szükségességét az indokolja, hogy Romániában a kiskorúak nagy részét veszélyezteti a szegénység és az ebből fakadó társadalmi kirekesztettség. Gyakori, hogy az anyagiak hiánya a szülők gondatlanságával társul, és mindezek következtében a gyerekek nem tudnak felzárkózni a tanulásban társaikhoz, rosszabb esetben kimaradnak az iskolából.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója lapunknak elmondta, a projekt célcsoportja a 6-14 év közötti gyerekek, és a négy településen 125 haszonélvezője lesz. Például Erdőszentgyörgyön az utóbbi három évben évente 62-74 gyerek maradt ki az iskolából. Előfordul, hogy az elemi osztályokat sem sikerül befejezniük. Az igazgató szerint a szóban forgó négy településen nem súlyosabbak a gondok, mint más térségben, csupán e négy önkormányzatban leltek lelkes partnerre, biztosítják a központok működéséhez szükséges székhelyet, illetve a projekt lejárta után, azaz jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezek fenntartásához. Erdőszentgyörgyön a Szent György Iskolaközpontban lesz a székhely, ahol a Caritas szakemberei – pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás – állnak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Lehetőség lesz egyéni tanácsadásra, csoportos foglalkozásokra mind a gyerekekkel, mind pedig a szülőkkel, illetve a pedagógusokkal, akikkel szorosan együttműködve szeretnének eredményeket elérni a Caritas szakemberei. Az állami intézményekben több mint ezer gyerekre jut egy iskolapszichológus, a szociális központokban bármikor bármilyen problémával felkereshetik a szakembert a diákok vagy azok szülei. Ludescher László hangsúlyozta, kollégái ugyanakkor terepmunkát is fognak végezni, például ha a pedagógus jelzi, hogy egy gyerek huzamosabb ideje nem volt iskolában, a szakember felkeresi a családot, és megpróbál segíteni, hogy a gyerek ne maradjon ki az iskolából. Az igazgató hozzátette, ha a 125 gyerekből tízet sikerül úgymond "megmenteni", már megérte a munkájuk.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 15.
Szociális központok a Kis-Küküllő mentén
Négy, a Kis-Küküllő mentére a Gyulafehérvári Caritas által tervezett szociális központ közül a hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön – Balavásár, Gyulakuta és Makfalva következik, még ebben a hónapban.
Azt a tényt felismerve, hogy Romániában még mindig igen sok kisgyereket fenyeget a szegénység, s az ebből fakadó kirekesztettség, a Caritas igyekszik valósággal megmenteni ezeket a gyerekeket. A központok nemcsak a gyerekeket, de családjaikat is támogatják, ugyanis a szegénység az egész családot sújtja.
Az erdőszentgyörgyi megnyitón a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, Ludescher László elmondta, az elemi és felső tagozatos oktatás korcsoportjában lévő, azaz 6 és 14 év közötti gyerekeket akarnak felkarolni. A négy településen mintegy 125 haszonélvezője lesz a programnak.
Erdőszentgyörgyön mintegy 75 gyerek maradt ki az iskolából, ezért is alakult meg az első központ itt, no meg azért is, mert a négy községet felölelő programnak a helyi Szent György Iskolaközpontban lesz a központi székhelye, ahol lelki támogatás nyújtó szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, de a konkrét munkával megbízott szociális munkások is dolgoznak majd azon, hogy az érintett családokat tanácsokkal lássák el, s konkrét segítséget is nyújtsanak nekik.
Elsődleges céljuk, hogy segítsenek az alapellátásban való hozzáférésben, és szociális szolgáltatásokban részesítsék a nehéz helyzetben lévő gyerekeket. Szerencsés helyzet, hogy a balavásári, gyulakutai, erdőszentgyörgyi és makfalvi önkormányzat és a pedagógusok felkarolták a kezdeményezést.
Pápay Kamilla, a Caritas szóvivője elmondta, az Európai Gazdasági Térség által biztosított pénzből sikerül ezeket a létesítményeket elkészíteni, az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt keretében, amelynek futamideje 14 hónap. A tevékenységek helyszíneit a helyi önkormányzatok biztosítják, a központ felszerelésére a projekt támogatási alapja ad lehetőséget. A helyi önkormányzatok a projekt lejárta, jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezeknek a központoknak a fenntartásához.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 17.
Mélyszegénységben élő székelyföldieken segít a Gyulafehérvári Caritas
A mélyszegénységben élők feltérképezésére, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására vállalkozott a székelyföldi megyékben a Gyulafehérvári Caritas.
United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért elnevezésű projektet kedden ismertették Csíkszeredában. Az egy éven át zajló program Hargita, Kovászna és Maros megyei szociális intézmények, civil szervezetek összefogásával valósulhat meg a Norvég Alap 1,3 millió lejes támogatásával, amelyből 10 százalék a Caritas önrésze.
„Hargita megye 237 településéből 102 olyan falu, ahol háromszáznál kevesebben élnek, ahol az élet minősége alacsony, nincsenek szolgáltatások, nincs kiépített infrastruktúra” – sorolta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Hozzátette: reméli, hogy a projekt során készülő felmérések megállapításai segítenek megoldást találni a problémáikra.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a kis lélekszámú településeken nemcsak az anyagi, hanem az emberi erőforrás hiánya is problémát okoz, nincsenek olyanok, akik a közösség problémáit szakszerűen tudnák kezelni.
Kifejtette, a mélyszegénységben élők gyakran a törvénytelenségek kapcsán kerülnek a figyelem központjába, ezért örvend a kezdeményezésnek, amellyel többek között egészségügyi és szociális szempontból igyekeznek az érintettek helyzetén segíteni.
Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója hangsúlyozta, hogy a problémák kezelése a közösségek szintjén az állami és önkormányzati intézmények és a civil szervezetek közötti jó együttműködéssel lehet hatékony.
A három megyét átfogó pályázatot Ludescher László projektvezető, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója ismertette. Elmondta, céljuk az úgynevezett szociális kirekesztettség veszélyének felmérése, amelyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológusai végeznek el, továbbá egy olyan fórumot hoznak létre, amelynek résztvevői a három megyében érintett intézmények és szervezetek képviselői. Szemináriumot is szerveznek majd, amelyen a felmérések eredményeit tárgyalják meg.
A szegénységi gócpontok feltérképezését követően kiválasztanak 15 olyan települést, amelyek a leginkább érintettek, például ahol nagyobb roma közösségek élnek, hiszen ők azok, akikre a leginkább jellemző a mélyszegénység. Ezeknek az önkormányzatoknak a munkatársait tanulmányútra viszik, illetve közösségfejlesztő tréningen vesznek részt.
Ugyanakkor megyénként egy-egy településen mélyebb beavatkozást is végeznek, azaz konkrét problémakezelést vállalnak, összetett szociális stratégiát dolgoznak ki, illetve olyan integrált projekteket dolgoznának ki, amelyekkel a következőkben pályázhatnak uniós forrásokra. Az egyéves futamidejű programnak 340 kedvezményezettje van, az önkormányzatok munkatársai, intézmények és civil szervezetek képviselői, illetve a hátrányos helyzetben lévő közösségek vezetői, tagjai.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 20.
Szociális térképet készítenek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért
A Norvég Alap támogatásával Kovászna, Hargita és Maros megyében kutatják fel a szociális kirekesztés veszélyének kitett közösségeket és azokat a lehetőségeket, amelyek révén lehetséges a hátrányos rétegek felzárkóztatása. A programot a három megye önkormányzata, valamint szociális ellátási és gyermekjogvédelmi igazgatósága a Gyulafehérvári Caritasszal közösen valósítja meg, a felméréseket a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológiai kara végzi – ismertették a pályázat lebonyolítói a Sepsiszentgyörgyön tartott tájékoztatón.
A több mint 1,3 millió lej értékű projektet 90 százalékban támogatja a Norvég Alap, a tízszázalékos önrészt a Caritas teszi hozzá. A program elsődleges kedvezményezettjei a szociális ágazatban dolgozó szakemberek, az ebben érdekelt közintézmények alkalmazottai, a társadalmi integráció területén tevékenykedő civil szervezetek és a pályázat egyéves futamideje alatt fejlesztésre kiválasztott közösségek szociális feladatokat vállaló önkéntesei. Ők különböző szintű képzésekben részesülnek annak érdekében, hogy növeljék munkájuk hatékonyságát.
A tájékoztatón Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta, céljuk, hogy a legégetőbb társadalmi kérdések megoldásába vonják be az érintett közösségek tagjait, ne nélkülük döntsenek arról, hogy mire van szükség az adott településen. Ludescher László, a szervezet szociális ágazati felelőse ismertette a program egyes lépéseit, amelyek alapját az a felmérés képezi, amelyet a BBTE szociológus hallgatói végeznek el a szegénységi gócpontok felkutatására, valamint az érintett közösségekben rejlő erőforrások feltérképezésére.
A második lépésben egy régiós és hat megyei szociális hálózatot terveznek meg, ahol konkrét megoldási javaslatokat rögzítenek a szociálisan hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért. Ez legalább tizenöt olyan önkormányzat bevonását jelenti a programba, ahol a roma lakosság aránya meghaladja az 5 százalékot, majd kiválasztják azt a három önkormányzatot, ahol a megoldásra váró gondok mellett a helyi erőforrások is megvannak ahhoz, hogy kimozdítsák a közösséget a jelenlegi mélypontról.
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta: a kezdeményezés előkészítője olyan pályázatoknak, amelyek konkrét fejlesztési tervek megvalósítását célozzák, és a három megye szociális térképének elkészítése kiindulópontja a jövőbeni stratégiák megalapozásának.
Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma
2015. június 30.
Egyéves születésnap a Gondviselés Házában
Június 27-én ünnepelt az idősotthon közössége Búzásbesenyőben. Míg Simon István polgármester bográcsgulyást készített, addig a Dósa Dániel Általános Iskola gyermekei táncos, verses műsorral szórakoztatták az időseket és vendégeiket.
A Gyulafehérvári Caritas 16 bentlakó minőségi ellátását vállalta fel közel egy évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy egy olyan közösséget teremtsen, ahol gondozott és munkatárs egyaránt otthon érzi magát. Az itt élőknek nem csak a testi szükségleteit igyekszünk ellátni, hanem odafigyelünk a lelki és szellemi igények kielégítésére is.
Minden kezdet nehéz, tele van kihívásokkal: egy új csapat megszervezése egy közös cél érdekében nemcsak munkával jár, hanem tanulási folyamat is. Össze kellett szoknunk, meg kellett ismernünk lakóinkat és egymást is mint munkatársakat. A tapasztalatgyűjtés, a mindennapok kihívásai formálta ki bennünk az összetartozást, a kitartást és nem utolsósorban a személyes és szakmai fejlődésünket.
Ha a tények és események tükrében vizsgáljuk meg otthonunkat, meg kell említenünk a mindennapi gondozást lelkesen ellátó munkacsapat mellett szakmai munkatársainkat is: gyógytornászunkat, Selcuzan S. Szabolcsot, a helyi iskola tornatanárát és kineto- terapeutáját, aki önkéntes alapon dolgozik, és kitartó munkájának és szakmai tudásának köszönhetően januártól már három ember hagyta el a tolószéket és állt talpra. Szintén említést érdemel dr. Kovács Ágnes pszichoterapeuta, aki szintén önkéntesen vállalta de-menciában szenvedő bentlakóink orvosi ellátását, illetve követi azok gyógyszeres kezelését. Cosma István pszichológus májustól kezdte el az egyéni, valamint csoportos foglalkozásokat, és szakszerű odafigyeléssel sikerült rövid idő alatt megnyerni a lakók bizalmát, oly módon, hogy már türelmetlenül várják a hétfő délelőttöket, hiszen tudják, hogy róluk van szó és mindenekfelett nekik szól. A szerdai alkalmakat is meg kell említenünk, hiszen Czikó László helyi plébános már a kezdetek óta hűségesen tartja az esti szentmisét, amelyen a falu közössége is részt vesz, valamint Simon Levente református lelkipásztor is bejár, szolgálataik nyomán lélekben sokat gazdagodott kis közösségünk.
Az öt idősgondozó és a két betegápoló, a főasszisztensünk és a helyi orvos, dr. Zsók Melinda kitartó munkájának, valamint a konyhán dolgozó két szakácsunk finom étkeinek és a tisztaságért felelős munkatársunk szorgalmának köszönhetjük, hogy bentlakóink, akik hosszabb időt tölthettek otthonukban, egyre jobb egészségnek örvendenek.
Voltak természetesen nehéz napjaink is, hiszen nehéz volt megválni azoktól a kedves arcoktól, akik már nem lehetnek velünk.
Az elmúlt év eseményeihez hozzátartoznak a közös ünneplések, legyenek azok születésnapok, idősek napja, március 8. vagy más egyházi ünnepekről való megemlékezés, amelyek mindig színesebbé teszik életünket. Voltak látogatóink más szépkorú csoportokból, így Marosvásárhelyről, Szentpálról és Erdőszentgyörgyről, de mi is eljutottunk az erdőszentgyörgyi Naplemente csoporthoz. Az Iskola másként hetében a helyi iskolásokkal közösen készítettük el az aznapi ízletes ebédet, és hallgattuk meg a kis csapat színes előadását.
Február végétől csatlakozott hozzánk Méreg Attila magyarországi önkéntesünk, aki először csak egy hónapra kötelezte el magát, de azóta már háromszor hosszabbítottuk meg önkéntes szerződését.
Otthonunk egy új, modern és jól felszerelt épület, de a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ölelés, egy mosoly, egy gondoskodó kéz simogatása, egy kedves szó még mindig hamarabb eljut bentlakóink szívéhez, amitől az intézmény otthonná válik.
Isten éltesse a Gondviselés Háza idősek otthonának közösségét!
McAlister Magdolna intézményvezető
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 6.
Időseknek „SegédKeztek”
Rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi épületeknél (templom, közösségi ház, kultúrotthon) kalákáztak a SegédKezek kalákatábor résztvevői.
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) június 22–28. között immár negyedik alkalommal szervezte meg az önkéntes munkatábort. A táborsorozat fő célja a rászorulók közvetlen segítése, illetve a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak a népszerűsítése.
Az idei önkéntes munkatábor helyszínei a Siménfalva községhez tartozó Nyikó menti falvak voltak Tordátfalva központtal. A 45 résztvevő (14 és 28 év közötti ifjak) 16 különböző erdélyi településről érkezett a Nyikó mentére, ahol 7 településen összesen 30 családnak segítettek a következő munkaterületeken: háztáji takarítás, favágás, kerítések festése, gyomlálás, szőnyegmosás, kaszálás és egyebek. A kalákatábor zárásaként áhítatot tartottak, kiértékelték a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.
A kalákatábor előzményei a kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes táboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak.
Az elmúlt három évben megszervezett táborsorozat eddigi helyszínei a Homoród mente és Erdővidék voltak. A kalákatábor támogatói: a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Magyar Unitárius Egyház, az amerikai egyesült államokbeli Unitárius-Univerzalista Egyesület és a tordátfalvi unitárius egyházközség.
Caritas-önkéntestábor Petrozsényben
Mintegy 150 önkéntes (44 helyi és 101 más településről érkező) vesz részt a Gyulafehérvári Caritas által a jövő héten, július 6–12. között szervezendő önkéntestáborban. A rendezvény célja, hogy az önkéntesek segítségével látható változást vigyen a Zsil-völgyi városba. Az önkéntesek játszóterek, iskolák és óvodák felújításában, turistaútvonalak kijelölésében, hulladékgyűjtésben vesznek részt, de közösségépítő, szociális programokat is tartanak a helyiek számára, a gyerekprogramok szervezése mellett magányos időseket is meglátogatnak. A tábor ugyanakkor találkozási lehetőséget is teremt a különböző városokban karitatív munkát végző önkéntesek számára. A román és magyar anyanyelvű önkéntesek mellett Magyarországról és Németországból is érkeznek segítő szándékú fiatalok. A napi program hat óra közösségi munkát foglal magában, amelyet kis csoportokban végeznek a résztvevők, délután előadásokra, kézműves-foglalkozásokra, sporttevékenységekre, kirándulásra, este szórakoztató programokra kerül sor.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 8.
Együtt románok, magyarok és romák a közös jövőért
Kétéves időtartamának feléhez érkezett a Kéz a kézben elnevezésű projekt, amely a Gyulafehérvári Caritas szervezésében a Norvég Alap támogatásával, a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Divers Egyesület együttműködésével jött létre.
A program célja a szociális integráció elősegítése, a kultúrák közötti kapcsolatok építése, a különböző közösségek tagjai közötti interakciók javítása, valamint a helyi roma közösségek felzárkóztatása.
A projekt nagy sikernek örvend, mondta Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester. Olyan előítéleteket sikerült lebontani általa, amelyek a felmenőktől öröklődnek át egyik nemzedékről a másikra, így például a roma, a román és a magyar gyerekek már szívesen játszanak együtt, valamint az adott közösségek felnőtt tagjai eljárnak egymás rendezvényeire. „A közösség jövőjét meghatározó projekt, amely a kölcsönös megbecsülést, a segítségnyújtást, a jó hangulatot, a szeretetet, az egymás iránti toleranciát erősíti” – foglalta össze a projekt lényegét az elöljáró.
Az eltelt egy év során olyan sikeres tevékenységeket szerveztek, mint például a Samu Nyári Óvodája, ahol 30 iskolakezdés előtt álló kisgyerek Csejdről és Marosszentgyörgyről vesz részt a napi foglalkozásokon. A Délutáni Tanoda programban 36 tanuló részesült, a Szülők iskolája pedig a szülőkkel való hatékony együttműködést és kommunikációt hivatott fejleszteni. Ebbe a programba 17 csejdi és 23 marosszentgyörgyi szülő kapcsolódott be. A két település szocio-kulturális felmérésében 54 önkéntes segített, akik összesen kétszáz családot kerestek fel. A megkérdezettek lakhatási körülményeiket ismertették, munkahelyi- illetve megélhetési gondjaikról beszéltek, iskolázottságukról, szakmai felkészültségükről, családi kapcsolataikról, szokásaikról számoltak be az önkénteseknek.
Ugyancsak a projekt részét képezte a Marosszentgyörgy sokszínűségét bemutató fotópályázat is, amelyre a községben élő amatőr fotósok kulturális, illetve a községi napok pillanatait megörökítő fotóit vártak. A legtöbb felvétel az Interkulturális ifjúsági fesztiválon készült, ahol a három együtt élő nemzetiség fiataljait örökítették meg, ahogy együtt sétálnak, játszanak, vagy éppen egymás népviseletét felöltve táncolnak. Olyan pillanatképek is születtek, amelyeken a község utcáin, közterein járókelőket, az együtt kávézókat, beszélgetőket kapták lencsevégre.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. július 9.
Önkéntesek Petrozsényban
Lelkesen, a szeretet jegyében
Idén a Gyulafehérvári Egyházmegye Caritas szervezete Petrozsényt választotta helyszínül önkéntes táborának megszervezéséhez. E hét elejétől 160 fiatal munkálkodik a város szépülésén, a helyi közösség épülésén.
Kedd reggel a Szent Borbála templomban szentmisével indult az Ausztriából, Németországból és Erdély egész területéről érkezett önkéntesek idei tábora. – Arról beszéltem a fiataloknak, hogy az önkéntesség mögött mindig ott a lelkesedés. És ez a görög eredetű kifejezés azt jelenti, hogy van bennünk valami Istenből és ezt örömmel fejezzük ki. Nyitottak vagyunk a reményre és a szeretet megélésével kívánjuk elérni a teljességet – mondta ft. Szász János plébános kanonok.
A szentmisén jelen volt Tiberiu Iacob Ridzi petrozsényi polgármester is, aki örömmel köszöntötte a fiatalokat, köztük közel 40 petrozsényi önkéntest is. – Büszkeséggel tölt el, hogy vendégül láthatunk benneteket. Előre is hálásan köszönöm mindazt, amit a városunkért, közösségünkért tesztek. Igaz, hogy minden jó kezdeményezés Istenben gyökerezik. És köszönöm, hogy ti időt szakítottak az életetekből arra, hogy eljöjjetek, segítsetek nekünk és példát mutassatok – fogalmazott Ridzi.
A tábort megnyitó szentmisén jelen volt egy 55 fős várpalotai küldöttség is, amely a két település közti testvérkapcsolat keretében látogatott Petrozsényba.
A Gyulafehérvári Egyházmegye területéről (Csíkból, Udvarhely környékéről, Marosvásárhelyről, Brassóból stb.), illetve az Ausztriából és Németországból érkezett fiatalok egy héten keresztül tevékenykednek a városban, illetve a környéken. – A fiatalok számos munkát bevállaltak. Például a piac melletti park bútorzatának újrafestését, a stadion padjainak, kerítésének felújítását, a kórház egyik részlegének kimeszelését, a 4-es iskola, illetve egy óvoda kerítésének, épületének szépítgetését. Külön csoport tevékenykedik a Páreng-hegység takarításán és néhány fiatal a kolónia negyedi szegény, idős embereknek segít kitakarítani, kimeszelni, rendbe szedni a házaikat – ismertette az egy hetes tevékenységet Szász János plébános.
A fiatalok a helybeli Caritas házban, illetve a 4-es iskola sporttermében vannak elszállásolva, étkeztetésüket az egyetemi kantinban oldották meg. A munkálatokhoz szükséges eszközöket a petrozsényi önkormányzat biztosítja.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 13.
Átadták a Jakab Antal-emlékdíjat Gyergyószentmikóson
Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat. Ezúttal elismerésben részesült a 25 évvel ezelőtt alapított Gyulafehérvári Caritas legnagyobb létesítménye, a gyergyószentmiklósi idősek otthona.
Díjat kapott ugyanakkor a 25 éve újraindított Keresztény Szó elnevezésű havi- és Vasárnap hetilap, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Az díjátadó ünnepség helyszíne a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnája volt.
A Jakab Antal Keresztény Kört 2010 márciusában az Ausztriában élő Vencser László kanonok és Varga Gabriella budapesti újságíró alapította Jakab Antal megyéspüspök születésének 101. évfordulóján. Mint minden alkalommal, a keresztény kör alapítói voltak a díjátadó ünnepség házigazdái is. Céljuk a püspök által képviselt értékek mentén tevékenykedők munkájának elismerése, illetve a néhai erdélyi püspök emlékének, szellemi értékeinek, munkásságának továbbvitele. A rendezvény fővédnöke Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke volt. A Jakab Antal-emlékdíjat minden évben egy pap és egy világi személyiség kapja. 2016-ban Magyarországon osztják ki az elismeréseket.
Magyari Vencel, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon igazgatója mondott köszönetet a díj átvételekor. „A csapat mindig megállta a helyét” – mondta. Az 1000 euróból az intézmény udvarát teszik szebbé, és gondolnak a jövő nyújtotta lehetőségekre is, hangzott el.
Szőcs Csaba lelkipásztor, a 25 évvel ezelőtt újraindított Keresztény Szó és a Vasárnap egyházi lapok, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója vette át a másik díjat. Elmondták: az egyesület honlapját kívánják elkészíteni a támogatás által.
Az elismeréssel együtt járt egy-egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által alkotott bronzplakett, egy-egy díszoklevél és az ausztriai Linz egyházmegye lapja, a Kirchenzeitung jóvoltából 1000-1000 euró. Az ünnepségen Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános üzenetét Sajgó Balázs lelkész tolmácsolta, és fellépett a Mustármag Énekegyüttes is.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2015. július 17.
Hitélet – Díjazták a romániai magyar katolikus sajtót
Jakab Antal gyulafehérvári római katolikus püspök tisztelői és rokonai által alapított Jakab Antal Keresztény Kör a rangos Jakab Antal-emlékdíjban részesítette július 11-én az idén 25 éves – a püspök támogatásával Kolozsváron alapított – Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat és a Vasárnap katolikus hetilap kolozsvári szerkesztőségét. A díjátadási ünnepségre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnájában került sor.
A díjátadó gálán a Keresztény Szó és a Vasárnap kiadványokat (főszerkesztő Bodó Márta), valamint a Verbum Keresztény Kulturális Egyesületet (igazgató Szőcs Csaba) méltató laudációt Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi professzor tartotta. Ezt követően az erdélyi Ditró szülötte, a Linzben élő Vencser László, a gyulafehérvári Caritas első igazgatója, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója, a Jakab Antal Keresztény Kör társelnöke adta át a díjat a Verbum egyesület igazgatójának. Az emlékdíj Kolozsi Tibor képzőművész alkotta bronzplakettből, díszoklevélből és a támogatók által felajánlott pénzösszegből áll, amelyet a linzi Kirchen Zeitung egyházmegyei testvérlap megduplázott.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 11.
Húszéves a történelmi családok Castellum Alapítványa
Egy karizmatikus plébános, társadalmi feladatokat kereső történelmi családok, támogatásra érdemes fiatalok – e találkozásból jött létre 1995-ben a Castellum Alapítvány. Az évfordulót a húsz évvel ezelőtti alapítás helyszínén, Nagyenyeden ünnepelték. A Papp László akkori nagyenyedi plébános javaslatára létrejött társaság célja az erdélyi történelmi családok összefogása hasznos társadalmi célok érdekében. Eddig egy, ősztől a tervek szerint két nagyenyedi kollégistának folyósítanak ösztöndíjat.
A magyar történelmi családok és azok tagjai évszázadokon keresztül hosszabb vagy rövidebb ideig, de a XX. század közepéig mindvégig ott voltak történelmi korszakaink meghatározásában – olvassuk Barabássy Sándor Egy reneszánsz mecénás főúr a 15-16. századi Erdélyben című munkájában. A XXI. századra történelmi szerepük megváltozott. A visszaszolgáltatási folyamat kapcsán is rájöttek egy fontos igazságra, ami az említett könyvben is olvasható: „Az őrzés, a megőrzés önmagában is értékteremtő cselekedet. (...) kastélytulajdonosnak lenni ma Erdélyben nem eleve egy sikertörténet, de vannak már pozitív példák.”
A Castellum Alapítvány 125 résztvevővel zajló háromnapos rendezvénye szombaton reggel a katolikus templomban kezdődött, az azóta Marosvásárhelyre került Papp László alapító plébános által celebrált ünnepi szentmisével. Az egyesület létrehozásában jelentős szerepet játszó plébános eredményekben gyümölcsöző éveket töltött Nagyenyeden. Egyszer a kollégiumból hazafelé menet bámészkodókra figyeltem fel, akik a katolikus templom tornyára tekintgettek. A nagy magasságban „apró” emberalak tevékenykedett. Papp László plébános föld és ég között lebegve maga végzett el egy fontos rehabilitációs munkát a templom tornyán... Megszervezte a Mustármag közösséget, a Talentum ifjúsági zenefesztivált, a Caritas házi betegápolást. 2005-től a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium, illetve bentlakás igazgatója. Jelenleg a Márton Áron püspök életét bemutató film elkészítésén munkálkodik.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 7.
Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra
25 éves a Caritas
Több százan buszokkal érkeztek október 4-én, vasárnap a gyulafehérvári Szent Mihály- székesegyházba, ahol a Caritas sokrétű, felebaráti szeretetből fakadó negyed évszázados munkájára tekintettek vissza. A zarándokok Isten áldását kérték, hogy Erdély-szerte betegek, elesettek, idősek között továbbra is teljesíthessék a szeretetszolgálat parancsát. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, dr. Márton András igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a Caritas munkáját.
Akik bekopognak a legeldugottabb házakba is
Az tudja igazán, mit is jelent a Caritas munkája, aki feküdt már ágyban betegen, egyedül, s nem volt, aki benyissa az ajtaját. Nem volt, aki egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret adjon, s nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, megnézze, él-e vagy hal-e. Vagy nem volt, aki egy veder vizet hozzon a kútról, s felvágja a tűzifát.
– Ha nem lett volna a kis gondozóm, megfagytam volna a télen! – mondta egy ágyhoz kötött idős vidéki asszony terepjárásunk alkalmával. Amikor a Szent Mihály-székesegyház előtt megpillantottam a templomba igyekvő sok piros dzsekis, Caritas-jelvényes zarándokot, óhatatlanul ezek az élethelyzetek jutottak eszembe. Ők azok a segítők, akik Erdély legeldugottabb falvaiban a legmesszebb eső házakba is bekopognak, s megkérdezik: hogy tetszik lenni? Aztán jöhet a vérnyomásmérés, a kötözés, az injekciózás, a gyógyszeradagolás, a mosdatás és még ki tudja, mi minden, ami a betegek gondozásakor adódik. Ők azok, akik azt a szeretetszolgálatot végezik nap mint nap, amit más senki. Ők azok, akik 25 éve Márton Áron püspök szellemiségét képviselik. Velük telt meg délelőtt a templom, s egy kora délután erejéig tőlük lett ismét többségében magyar ajkú a jobb időket is megélt gyulafehérvári vár és a fejedelmi-püspöki palota környéke.
Krisztus szeretete sürget minket!
Dr. Jakubinyi György érsek a jubileumi ünnepen arról a szeretetről és szolgálatról beszélt, amelyet Jézus rendelt el, s amelyet a Caritas 25 éve intézményesen vállalt fel.
– Az Úr Jézus idejében a hittudósok, rabbik azt vitatták, hogy a Tórában szerepelő 613 parancs közül melyik fontosabb a másiknál. A vitába bevonták az Úr Jézust is, aki az Isten iránti és felebaráti szeretetet nevezte meg, és először mondta egyenrangúnak a kettőt. Jézus mértéket is ad: "úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ahogyan én szeretlek titeket". Krisztus szeretete sürget minket! – Caritas Chisti urget nos! Ez a Caritas alapja. A felebarátban szolgáljunk Istennek! Mit kívánjunk a Caritasnak a 25. születésnapján? Százhúszig! – fogalmazott az érsek.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója, aki jelenleg hat megyében 240 munkatárssal dolgozik, a zarándoklaton elmondta, hogy a Caritas 25 éves működése tulajdonképpen az ég és föld találkozása, kapocs a kettő között, az Isten, az eszmék és a realitás, a szenvedés és a szükségletek között. A Caritas próbálta ezeket úgy összekapcsolni, hogy a kettő ne legyen két külön elvont világ. Ez a nagy célkitűzés a továbbiakban is, hogy megtaláljanak minden szenvedő embert, és segítő kezet nyújtsanak a bajban levőknek.
Dr. Márton András, a Caritas igazgatója megható beszédében mutatott rá, hogy újkori történelmünk nyilvánvalóan megmutatta: a szép, a jó, az igaz és a szent nem magától értetődő velejárói közösségi életünknek. Meg kellett tapasztalnunk, hogy a számunkra annyira fontos értékek, mint az ember méltósága, a felebaráti szeretet, a szabadság, a bizalom, a felelősség, nem önmagukban létező értékek. Bár a Jóisten mélyen beleírta mindnyájunk szívébe, nem elég vágyakozni utánuk. Valósággá csak akkor válnak, ha cselekvő módon megvalósítjuk, ha mindennapi életünknek, kapcsolatainknak részévé tesszük. Felebarátunk méltósága attól lesz valósággá, ha méltósággal közelítünk hozzá. A szabadság, a bizalom, a felelősség, a felebaráti szeretet akkor válik valóra, ha megajándékozzuk egymást vele.
Köszönet elöljáróknak, munkatársaknak, támogatóknak
– A Caritas 25 éves története kitartó törekvés a bennünk és közöttünk újjáépülő, a cselekvő szeretet, a méltóság, a szabadság, a bizalom és a felelősség emberi és intézményes kereteinek építésére. Hálás vagyok minden percért, amikor ezt szolgáltuk, és javára válhattunk bajba jutott, elkeseredett, kiszolgáltatott testvéreinknek. Szívből bánok minden percet, mikor ez ellen bármilyen módon vétettünk. Számos kiváló ember éltette, gazdagította jóra való törekvéseinket. Köszönetet szeretnék mondani, és hálát adni mindenkiért, aki munkájával, példájával, bátorításával jó szándékainkban támogatott, imádságában hordozott. Elsősorban munkatársainkért, akik sokszor több emberre méretezett erőfeszítések árán, de kitartottak a közös küldetésben. A családtagokért, akik szeretetükkel hordozták, támogatták munkatársainkat, munkánkat, szándékainkat, elviselték szeretteik távollétét, küldetésükből adódó terheltségét. Ft. Vencser László és ft. Szász János igazgató urakért, akik életre hívták és stabil pályára állították szervezetünket, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, akik tanácsára, támogatására, imáira továbbra is számítunk. Köszönet jár a főegyházmegye elöljáróinak, hogy első perctől fontosnak látták és teret adtak a Caritas munkájának, megajándékoztak bizalmukkal, bátorítottak, ki-álltak mellettünk és törekvéseink mellett – mondta dr. Márton András igazgató, aki román és német nyelven is megismételte beszédét.
A szentmise végén Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse minden zarándokot közös szeretetlakomára hívott meg az érseki palota udvarára. Itt kiosztották a munkatársaknak, önkénteseknek járó okleveleket. Az érdeklődők megtekinthették többek között a székesegyházi kriptát, Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a fejedelmi termet, az egyházművészeti múzeumot és a nemrégiben uniós alapokból felújított várat.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 21.
Nem volt könnyű a Caritas beteggondozó szolgálatának kiépítése
Nemrég készült el az a film, amelynek főszereplői nem világhírű sztárok, hanem hétköznapi emberek. A története valóság, mégis időnként hitetlenkedik a néző: tényleg élnek így emberek? Emberek, akik lehet, hogy szüleink, szomszédaink vagy rokonaink, de egyszer majd akár mi is lehetünk. Segítségre várók. A film címe: Áldásos szolgálat, témája pedig a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálat bemutatása.
„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.
Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.
Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.
Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.
A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.
„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.
A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.
De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.
A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.
A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. december 5.
Esély jobb jövőre
Az Esély jobb jövőre elnevezésű projektet fél éve a gyulafehérvári Caritas szervezet bonyolítja, amelynek elsődleges célja a társadalom peremére sodródás megelőzése és az alapellátáshoz való hozzáférés biztosítása. A projekt eddigi eredményeiről az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban Simon Emőke projektmenedzser számolt be. Jelen volt Tóth Domokos, az erdőszentgyörgyi iskola igazgatója, valamint Albert Csilla, a makfalvi és a hármasfalusi iskola igazgatója, a projektben részt vevő partnerek.
A projekt tevékenységeivel az Erdőszentgyörgyön, Balavásáron, Gyulakután és Hármasfaluban élő 6-14 év közötti, nehéz helyzetben élő gyerekeket kívánják segíteni. A projekt szociális szolgáltatásai olyan problémákat kezelnek, amelyek kihatnak a gyerek fejlődésére. Ilyen probléma a szülők külföldi megélhetési munkavállalása, s az ebből adódó gondok, hiszen a szülő hiányában a gyerekek a nagyszülőkre, a hozzátartozókra vagy idegenekre maradnak. Az említett okok miatt vannak, akik iskolakerülőkké válnak, viselkedési és magatartásbeli gondokkal küszködnek, megrekednek a fejlődésben, amelyek előbb-utóbb társadalmi kirekesztéshez vezetnek. E jelenségek kiküszöbölésére a szakemberek megoldásokat javasolnak.
A projekt első felében a szociális szolgáltatások közül elindult az egyéni és családi pszichoszociális segítségnyújtás és a pszichoszociális tanácsadás. Az egyéni és családi szolgáltatások esetén felmerült a támogató beavatkozások és az életviteli készségek fejlesztésének szükségessége, sőt a beszédhibák javítása. A csoportos szociális szolgáltatások között a terápiás foglalkoztatást, a kulcsfontosságú kompetenciák fejlesztését, a korrepetálást említik. Május-júniusban a korrepetációs tevékenység volt a leghatékonyabb a gyerekek körében, a szakemberek hangsúlyt fektettek az iskolai mentorálásra, a tananyag elsajátítására és a készségek fejlesztésére. A sajtótájékoztatón jelen lévő tanítónő beszámolt arról, hogy másodikos diákjai a projektnek és a pluszfoglalkozásnak is köszönhetően mind megtanultak folyékonyan olvasni. A segítő tevékenységeket különböző szakemberek vezették: pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociálpedagógusok.
A projekt keretében 284 alkalommal nyújtottak egyéni és családi szociális szolgáltatásokat. A csoportos szolgáltatásokon 207 gyermek vett részt, vagyis körülbelül húsz osztálynyi gyermek és 94 szülő. A tevékenységeket kilenc szakember vezette.
Simon Emőke projektmenedzser beszámolt arról, hogy terveik között a szakemberek által vezetett szociális témájú műhelymunkák, tanároknak szóló fejlesztő kurzusok szerepelnek. Továbbá a projektben szereplő négy településre kiterjedő szociális problémákat tükröző esettanulmány összeállítását is tervezik.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 29.
Szívmelengető élménybeszámolók az önkéntesektől
A Gyulafehérvári Caritas küldetése, hogy a gyengék, a betegek, a kicsik mellett álljon és segítse őket megerősödni, felnőni. Ennek a nem mindennapi küldetésnek a megvalósításában közel 500 önkéntes vállal nap mint nap szerepet. A Young Caritas – Teremts jövőt! projekt célja a fiatalok aktív felelősségvállalásának és a közösségi életbe való bekapcsolódásának elősegítése kreatív és hatékony módszerek révén, biztosítva a tevékenységekhez szükséges intézményi hátteret.
Nagy örömünkre eddigi tapasztalataink alapján igazán sikeresnek és egyre népszerűbbnek bizonyul az önkéntesprogramunk, valamint az is nagy elégtétel, hogy idén Csíkszeredában immár 5. alkalommal közel 200 résztvevővel került sor az önkéntesgálára, ahol megköszöntük önkénteseinknek egész évi önzetlen segítségüket, tevékenységüket, amely nélkül a Gyulafehérvári Caritas munkája és élete nem lenne teljes!
Az idén meglepetéssel is készültünk, a gála napjától működik az önkénteseink számára létrehozott új weboldal, a www.youngcaritas.ro. Ez az oldal a többi európai Young Caritas oldalhoz hasonlóan önkéntesekről és önkéntességről, élményekről, tapasztalatokról, programokról, ötletekről szól önkénteseknek és érdeklődőknek. Szeretnénk, ha az oldal által közelebb kerülnének egymáshoz azok a fiatalok, akik más településeken/megyékben, de ugyanazt a karitatív munkát végzik, ugyanakkor élményeiket megosztva talán újabb önkénteseket ösztönöznek arra, hogy kipróbálják magukat.
A Young Caritas – Teremts jövőt! c. projekt keretében olyan programokban vesznek részt önkénteseink, mint a kórházi meseolvasó program beteg gyerekeknek, illetve nevelő tevékenységek szociális központokban, nevelőintézetekben élő gyermekek számára.
Azt tapasztaltam, hogy ezek a fiatalok fel sem fogják, mekkora segítséget nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, időseknek és hozzátartozóiknak, számukra ez kikapcsolódási lehetőség, sőt, volt olyan, aki a hobbijának nevezte az önkénteskedést. Igazán nagy élmény volt őket hallgatni az önkéntesgálán, amint egymást túllicitálva mesélték élményeiket, ahogy az is, hogy egyre több élménybeszámolót kapunk tőlük, amelyekből néhány már olvasható a www.youngcaritas.ro oldalon.
Pápay Kamilla sajtófelelős
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 4.
Újév-váró lampionokkal (Szilveszter Sepsiszentgyörgyön)
Noha az időjárás idén sem hazudtolta meg magát, a -10 fok alatti hőmérséklet nem szegte kedvét annak a mintegy kétezer sepsiszentgyörgyinek, aki a város új főterén üdvözölte az új évet. A megyeszékhelyiek ünnepi beszéd nélkül, csak zenével és lampionokkal vágtak neki a 2016-os évnek.
Az este tízre meghirdetett utcabál kezdetén nagyjából százan merészkedtek a színház szomszédságában felállított színpad elé, hogy SlimRocka şi Traila lemezlovasok bemelegítő buliján felvegyék az évfordulóváró hangulatát. Amint az várható volt, a forralt bort árusító házikók körül hamarosan felpörgött az élet, majd éjfél közeledtével lassan a tér is benépesült, egyre többek kezében jelentek meg a helyszínen beszerezhető lampionok. 
A Zanzibár dalainak felcsendülése után egymást követték az égbe szálló, távolról szentjánosbogárnak tűnő lampionok, illetve ezzel párhuzamosan néhány kisebb tűzijátékrakéta is felröppent az Erzsébet park fái közül, miközben a magyarországi zenekar talán legismertebb, Szólj már című slágerére átléptünk 2016-ba. Pezsgőbontás, ölelések, kézfogások, üdvözlések – igazi egymásra találás mindenhol, majd sokan – szemmel láthatóan a hideg miatt – lassan távoztak. A „magyar szilvesztert” viszonylag kevesen várták meg, elsősorban a fiatalok maradtak a Zanzibárral – ki táncolva, ki nyakát behúzva, topogva –, a Terecskei Rita vezette banda igazán állta a sarat, illetve a hideget (a hangszerek már kevésbé), a frontember hölgy még a dobok mögé is bemerészkedett, majd éjjel egykor ugyancsak az ő biztatására felhangzott előbb a magyar, majd a székely himnusz, kissé késve, kissé bizonytalanul, de lelkesen és tisztán. Az utcabált a sZempöl zenekar zárta, a szervezők minden biztatása ellenére már csak a kemény mag, nagyjából százötvenen tartottak ki a végsőkig.
Az előző évekhez hasonlóan, noha a rendőrség alapos ellenőrzésekről számolt be, a városban kevés helyen nem lehetett petárdázó csoportokba botlani. Az egyik ilyen szerkezet ráadásul kárt is okozott, mivel a katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a Caritas egyik, a Sport utcában elhelyezett ruha- és cipőgyűjtő konténerében landolt, amely kigyulladt és ki is égett. A tűzoltóknak végül sikerült eloltaniuk. Emellett éjfélkor több helyen is kisebb tűzijátékok színezték az eget.
 Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 8.
Egyre kevesebb az állami támogatás (Szociális ágazat)
A karácsonykor hozott döntés alapján a család- és munkaügyi minisztérium több háromszéki civil szervezet 2016-ra vonatkozó támogatási igénylését utasította el, ezáltal lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta az otthoni betegápolás rendszerét, kevesebb jut a fogyatékkal élők programjaira és a roma felzárkóztatást célzó tevékenységekre. A vesztesek között szerepel a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) és a Caritas helyi kirendeltsége is.
A szaktárca az 1998/34-es törvény alapján támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző hátrányos helyzetű kategóriák gondozását végzik szervezetten, ilyen jellegű egységeket működtetnek. A támogatás nem pályázati jellegű, minden olyan szervezet jogosult a részfinanszírozásra, amely igazolni tudja, hogy említett szakterületen tevékenykedik, és a kéréshez betart minden törvényi előírást. A 2016-ra vonatkozó igénylést tavaly október 30-áig kellett benyújtani, az első szintű elbírálás és a fellebbezési időszak utáni végleges döntés december 24-én született meg. Támpa Ödön, a megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat már az első szitán kiesett, a Diakónia és a Caritas beteggondozói programjára vonatkozó igénylést formai okokból elutasították, előbbi dokumentációjából hiányzott egy okirat, utóbbi esetében a berecki szolgálat székházának telekkönyvezése körüli tisztázatlanság volt az indok. A Diakónia több százezer lejes támogatástól esett el, ami az otthoni gondozószolgálat évi költségvetésének közel harmada. Tavaly 333 360 lejt kapott az alapítvány erre a célra, egy évvel korábban 420 612 lejt, s bár számítottak arra, hogy a támogatás tovább csökken, arra nem gondoltak, hogy egyáltalán nem kapnak. Ráadásul fura helyzet állt elő, mert az alapítvány a februári második fordulóban szeretné újból benyújtani igénylését a március–decemberi időszakra, de ha a szervezetnek van már egy nyertes szerződése erre az esztendőre a 34-es törvény alapján, akkor nem jelentkezhet. Tekintve, hogy a Diakónia fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központja megnyert egy 73 500 lejes támogatást, említett célból vissza kell lépnie a februári lehetőség érdekében, ezért Makkai Péter programigazgató, az Írisz Ház vezetője – a DKA kuratóriumával egyeztetve – január 4-én nem írta alá a támogatási szerződést, a Diakónia mindkét ágazata februárban ismét próbálkozik. „Tudatában vagyunk, hogy ennek a lépésnek kockázatai vannak, megtörténhet, hogy egyik ágazat kérelmét sem fogadják el, vagy csekély összeget kapunk, de ez az egyetlen lehetőség, hogy az otthoni gondozószolgálat elkerülje a működését is veszélyeztető megszorításokat” – állítja Tóth Anna programigazgató. Az már biztos, hogy januárban és februárban legalább 30 százalékos hiánnyal kell számolniuk, erre ráadódik, hogy a velük együttműködő önkormányzatok csak utólag fizetik ki az elvégzett szolgáltatásokat, a kisebb helyi és megyei pályázatokból remélhető összegeket is később kapják meg. Ezért az alapítvány arra kényszerül, hogy a dolgozóitól vonjon meg juttatást, az alkalmazottak ezentúl nem kapnak ebédjegyet, és a fizetésük is csökken, ennek módozatát a szakszervezettel és a DKA kuratóriumával egyeztetik. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg három városban és ötvenegy háromszéki faluban kilencszáz idős beteget gondoz, akik közül több mint ötszázat heti rendszerességgel látogat a huszonhét terepező szakember. Az Írisz Ház esetében már tavaly megtettek minden lehetséges megszorító intézkedést, mert akkor sem kaptak támogatást, de azt nem rejtik véka alá: az igényelt több mint hetvenezer lejre nagy szükségük lenne. Ők havi hatezer lejes, a beteggondozó havi huszonnyolcezer lejes hiánnyal kezdi az esztendőt.
Nincs más helyzetben a Caritas sem, egyházmegyei szinten is keveset kaptak, Háromszéken pedig két programjuk maradt állami támogatás nélkül. Hubbes Kinga regionális képviselő lapunknak elmondta, csak a kézdiszentléleki Szent Klára Idősotthon működtetésére kaptak támogatást, a beteggondozásra és a roma programra ellenben nem ítéltek meg semmit. Előbbi esetében százharminc ellátottra kértek 187 ezer lejt, bár több mint hatszáz beteget látogatnak, utóbbira százötezer lejre nyújtottak be igényt, amit indoklás nélkül elutasítottak. 
A Caritas helyi képviselője leszögezte: évek óta egyre kevesebb a támogatás, úgy tűnik, a hatalom a helyi önkormányzatokra kívánja átruházni ezeket az anyagi terheket, és bár többségük pozitívan áll hozzá a gyarapodó kihívásokhoz, nincs elegendő pénzük a programok támogatásához.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 12.
Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás
Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás. A munkaügyi minisztérium visszautasította a Diakónia Keresztény Alapítvány és a Caritas háromszéki szervezeteinek állami részfinanszírozásról szóló pályázatát, emiatt kérdésessé vált az otthoni betegápolási szolgáltatás.
A 950 háromszéki beteg ápolását végző Diakónia azért nem kapta meg az állami támogatást mert a szaktárca hiányolt egy olyan dokumentumot, amit törvény szerint nem is kellett csatolni a pályázati iratcsomóhoz.  A civil szervezet később elküldte a kért dokumentumot és megfellebbezte a pályázata visszautasításáról szóló döntést, de a munkaügyi minisztérium ezeket nem vette figyelembe. A több mint 600 beteg otthoni ápolását végző háromszéki Caritas pedig azért nem kapta meg az állami részfinanszírozást, mert nem találták rendben az egyik székházuk telekkönyvét. 
A háromszéki civil szervezetek által végzett otthoni betegápolási szolgáltatást a megyei és helyi önkormányzatok is támogatják, de azok csak később fizetik be részüket, magyarázta a sajtónak Tóth Anna A Diakónia háromszéki programigazgatója szerint állami támogatás hiányában kénytelenek csökkenteni alkalmazottaik bérét és nem tudnak ebédjegyeket sem biztosítani számukra.
A háromszéki civil szervezetek a februári második pályázati fordulóban ismét benyújtják finanszírozási igénylésüket a munkaügyi minisztériumhoz.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma
2016. január 15.
Szolgálni a világnak (Ökumenikus imahét Sepsiszentgyörgyön)
Mától tíz estén keresztül templomról templomra vándorolnak a sepsiszentgyörgyi református, katolikus, unitárius és evangélikus gyülekezetek, amelyek az „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1 Pt. 2, 9) mottóval szervezett ökumenikus imahéten együtt hallgatják az igét. A kereszténység egyetemes egységét hirdető eseménysorozat alapgondolatát idén a lettországi keresztények választották ki, az imahét bibliai alapvetését lapunk számára Zelenák József evangélikus lelkész, püspökhelyettes magyarázta.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (Péter 2, 9–10.) Zelenák József kifejtette: „Péter apostol arról beszél, hogy a korai egyház az evangéliummal való találkozást megelőzően nem volt egy nép. De miután meghallották Isten elhívását arról, hogy ők egy kiválasztott nemzetség, és elfogadták Isten Jézusban adott megváltásának erejét, Isten népévé váltak. Ezt a valóságot fejezi ki a keresztség, amely minden keresztyén számára közös, amelyben víztől és Szentlélektől születünk újjá. A keresztségben meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal új életre támadjunk fel. Mindennap folyamatos kihívást jelent, hogy tudatosítsuk magunkban ezt az új, krisztusi identitásunkat.” 
A lelkész szerint „Isten nem érdemeink szerint választott ki minket. Szentté tett minket, de nem abban az értelemben, hogy a keresztyének erényesebbek lennének, mint mások. Azért választott ki minket, hogy betöltsük, beteljesítsük célunkat. Csak annyiban vagyunk szentek, amennyiben elkötelezettek vagyunk Isten szolgálatában, ami azt jelenti, hogy minden embert igyekszünk elérni Isten szeretetével. Királyi papságként élni annyit jelent, hogy szolgálunk a világnak. A keresztyének ebben az elhívatásban élnek, és számos különböző módon tesznek bizonyságot Isten hatalmas dolgairól. Közös krisztusi identitásunk tudata arra hív minket ezen az imahéten is, hogy közösen keressük a válaszokat a minket keresztyénként még mindig megosztó kérdésekre. Arra hívattunk – mint az emmausi tanítványok –, hogy tapasztalatainkat megosszuk, és így felfedezzük, hogy Jézus Krisztus is ott van velünk közös zarándokútunkon.” 
A Gyöngyvirág utcai református templomban kezdődő és jövő vasárnap a belvárosi református templomban végződő imatized estéin (mai s holnapi program lapunk 12. oldalán) a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége otthoni beteggondozói szolgálata javára gyűjtenek, amelyek idénre nem kaptak állami támogatást, s emiatt súlyos anyagi nehézségeik vannak. Tavaly az imahéten egy sokgyermekes családokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek, amelynek bejegyeztetése bürokratikus okok miatt késik, de folyamatban, a rendelkezésre álló pénzt e célra letétbe helyezték – tájékoztatott Zelenák.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
A legszegényebb székelyföldi falvak
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 19.
Caritas: ellehetetlenítik a segíteni vágyók munkáját
Ellehetetleníti a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi szervezetek működését a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azáltal, hogy évről évre csökkenti a központi költségvetési támogatást – írja közleményében a Gyulafehérvári Caritas.
A forráskiesés egyre súlyosabban érinti a szervezet programjait. Teljes mértékben elestek a központi támogatástól a Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei otthoni beteggondozó központok. Nem kapott támogatást a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthon, a diódi gyermekotthon, a hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat felkaroló sepsiszentgyörgyi és erdőszentgyörgyi programok és a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatóközpont sem.
Összesen csaknem kétmillió lejes forráskieséssel kell számolnia idén a Caritasnak, ami több mint 2.800 gondozott ellátását teszi kétségessé. Ilyen körülmények között még nagyobb szükség lesz a helyi közösségek és önkormányzatok támogatására – hangsúlyozza közleményében dr. Márton András igazgató.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma