Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat (Gyergyószentmiklós)
8 tétel
2007. szeptember 27.
Hagyományosan élőlánccal kezdődött az idei Ifinapok rendezvénysorozat Gyergyószentmiklóson. Olajat, cukrot, szóját és konzervet, lisztet, kenyeret adtak kézről-kézre a Szent Miklós-szobor és a Korona melletti Szeretetkonyha között felsorakozott fiatalok. Az élelmiszert a fiatalok adományozták. „Örülök, hogy az Ifitékának évről évre sikerül létrehozni ezt a rendezvényt” – szólt az egybegyűltekhez Kontesveller József alpolgármester. Karácson Tibor római katolikus lelkipásztor, Paál Károly református tiszteletes, majd a főtámogató, a Tig-Rad System Kft. nevében Puskás Gyöngyvér szólt a megjelentekhez. Elmondta, lesz jégtáncbemutató, buli a jégen, lesznek koncertek, lesz tábortűz is. Kilenc csapat benevezett a többfordulós, kétnapos versenybe. A csíkszeredai Sportklub sportiskola jégtáncosainak bemutatója kivívta a fiatalok elismerését. Megjelentek a Caritas Családsegítő Szolgálat, az Esély, valamint a Naturland Alapítvány, és a Pro Cive Egyesület képviselői is. A Kultúrmaraton általános műveltségi verseny volt. Szombaton délután Fiatal művészek kiállítását lehetett megtekinteni a Pro Art Galériában. Tizenöt fiatal gyergyói művész állított ki. A Portéka Egyesület jóvoltából a Játszóházban nemezeltek, a rézdomborítókis bemutatkoztak. Vitézt is kerestek a Csabafiak Egyesülete és Barantázók segítségével. A hagyományos magyar harcművészeti vetélkedő bizonyult a legszórakoztatóbbnak nézelődők számára. /Csata Orsolya, Kedves-Tamás Gyopár, Rancz Enikő: Ifinapok. Élőlánc és csapatverseny. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), szept. 27. – 39. sz. /
2007. december 22.
Idős egyedül élőket örvendeztetett meg félszáz iskolás Gyergyószentmiklóson. A Caritas Családsegítő Szolgálat és a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács közös ötlete volt, hogy kérjék fel a fiatalokat, a karácsony előtt kopogjanak be egyedül élőkhöz, gyerekhangon kívánjanak áldott ünnepet. Nyolc csapat indult a város különböző szegleteibe, és az idősek küszöbén felcsendült a Pásztorok, pásztorok, az Ó, gyönyörű szép… így jött el az angyal azokhoz is, akiknek hétköznapokon a magány a társuk. Kikötés volt: az éneklésért cserében tilos pénzt elfogadni, de a nagy szeretettel kínált süteményt, szaloncukrot nem lehetett visszautasítani. A meglátogatottak többsége hálálkodott, elmorzsolva egy-egy könnycseppet meghatódottságában, hogy ő is fontos, számon tartják, megéneklik a gyerekek. Gyergyószentmiklóson ez volt az első ilyen kezdeményezés. /Balázs Katalin: Ének mosolyért. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./
2009. január 17.
Új székhelyet avatott a gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat Gyergyószentmiklóson. A Gyulafehérvári Caritas 2004 októberében indította a családsegítő szolgálatot a gyergyói régióban. Eddig a római katolikus plébánia biztosított irodahelységet a tevékenységeknek, azonban ez a helység szűkössé vált az egyre népszerűbb foglalkozások számára. Németországi támogató segítségével a Caritasnak sikerült megvásárolnia egy ingatlant Gyergyószentmiklóson, a Kossuth Lajos utcában. A felújítási munkálatokat Köllő Miklós építész vezetésével már 2008 májusában elkezdték. Január 14-én volt az átadás. /Lázár Hajnal: Új székhelyen a családsegítők. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 17./
2011. július 28.
EMI-tábor: központi téma a népesedés
Megszámláltattál. És híjával találtattál? mottóval szervezi meg augusztus 10–14-e között nemzeti jellegű táborát Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). – Annak idején a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerettünk volna kint lenni egy EMI-sátorral, de a szervezők nem engedélyezték. Akkor fogalmazódott meg bennünk egy, a nemzeti értékekre összpontosító tábor ötlete – emlékezett Soós Sándor EMI-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. – Már az első tábor résztvevőinek száma is túlszárnyalta elvárásainkat, tavaly pedig már 17 ezren fordultak meg az eseményen. A fesztiválszervezésre alkalmas helyszínek már foglaltak, ezért nekünk évente az alapoktól kell felépítenünk a tábort, amelyre az egész Kárpát-medencéből várjuk az érdeklődő családokat – mondta.
Soós Sándor elmondta: a népesedés, a szórvány tematikája még inkább időszerű így a népszámlálást megelőzően, ezért idén fokozott figyelmet fordítanak erre, külön sátor várja a téma iránt érdeklődőket. Kifejtette: a tartalmas előadások mellett esténként csak magyar zenekarok szórakoztatják a táborlakókat: első nap Charlie, második nap a Kárpátia, harmadik nap a Bojtorján és Kalapács, negyedik nap a Bikini, ötödik nap pedig az Ossián lesz a húzónév.
– A rendezvény más táboroktól eltérően nemzetpolitikai műhely szeretne lenni, ahova minden politikai faktort meghívunk, olyan embereket, akik valójában formálói a nemzetpolitikának – hangsúlyozta az EMI-elnök, aki hozzátette: úgy igyekeznek összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon számára megfelelő foglalkozást.
– Az előadások közül kiemelném Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének új alkotmányról, állampolgárságról, szavazati jogról szóló előadását és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Nemzetpolitika ellenzékből című előadását. De ugyanilyen érdekesnek ígérkezik az autonómia, a politikai, a sajtó és a sportkerekasztal is – részletezte a programot az elnök.
– A tábor költségeit igyekszünk a belépők árából fedezni, de természetesen támogatóink is vannak. Idén a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Magyar Parlament Elnöki Hivatala, a Fabó Imre Alapítvány, a gyergyószentmiklósi önkormányzat is hozzájárul a fesztivál megszervezéséhez – mondta. – A tábor költségvetése más táborokhoz képest jóval alacsonyabb, mert a 100–110 fős szervezőcsapat önkéntes alapon dolgozik, de becsléseim szerint idén is eléri a 240 ezer lejt – tette hozzá.
Lovassy Cseh Tamás alelnök a tematikus sátrakról beszélt. Kézműves sátor, Keskeny út missziós sátor, EMI társalgósátor, a Caritas Családsegítő Egyesület sátra, művészetek sátor, film- és borsátor várja az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. Újdonságnak számít a tavaly bemutatott szórványsátor népesedés sátorral való bővülése, valamint az Erdélyi Mentőcsoport jelenléte. De lesz táncház a kisszínpadon, íjászverseny, és EKE által szervezett túralehetőség is. A tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) minden hasznos információ, újdonság megtalálható.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

2013. augusztus 29.
Százarcú Forgatag
Mi minden vár ránk csütörtökön és pénteken?
Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük.
Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében
Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt.
TékaForgatag
Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot.
Kiállítások
Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány.
Vásári Forgatag
A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak.
Családi programok
A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik.
Civil sarok
Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum.
Színházi Forgatag
Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani.
FilmForgatag a várban
A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők.
KoncertForgatag
Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé.
Könyvbemutató a Kultúrpalotában
A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja.
Forgatag az éterben
Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről.
Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd.
A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2013. szeptember 21.
Mi, hol, mikor?
Ünnep Csernátonban
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján ma 13 órától ünnepi rendezvénnyel emlékezik a múzeumalapításra. A megnyitó után bemutatják A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című albumot, majd a rádiókiállítás működőképes darabjait szólaltatják meg. 15 órától a Codex régizene-együttes koncertje, 16 órától pedig a Csernátoni burrogtató című gépésztalálkozó, régi gépek bemutatója várja az érdeklődőket.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár programja
Ma: 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban borvízkóstolás; a színpadon táncegyüttesek műsora; 13 órától vásári bábjáték: Szegény ember királysága (Cimborák bábszínház); 15 órától népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével; 15.30 órától táncegyüttesek műsora; 17.30 órától a Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – a fesztivál résztvevőinek közös produkciója; 18.30 órától Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy); 21 órától Nadara zenekar; 21.30 órától táncház, nemzetközi folkest a Bástya vendéglőben. Holnap: 11 órától Tökfesztivál a vásártéren: töklámpáskészítés, tökszobrászat, tökínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – a Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat; 12 órától a színpadon gyermektáncház a Folker együttessel; 17 órától Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között – muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár); 18.30 órától menasági énekek és táncok – Repülj, Madár Hagyományőrző Egyesület; 20 órától Muzsikás együttes (Budapest). Állandó programok: 10–20 óráig őszi termény- és kézművesvásár a Szabadság téren; 11–20 óráig borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok részeként az Erzsébet parkban; 11–17 óráig népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével a Szabadság téren; 11–17 óráig történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) az Erzsébet parkban; 14–15 óráig Jó ebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában; 13–15 óráig vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert; 18–20 óráig estebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában. További részletek a www.sepsi.ro oldalon találhatók. Béke-világnap Kézdivásárhelyen
A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda immár ötödik alkalommal emlékezik meg a béke világnapjáról ma 18 órától. Kérik a lakosságot, hogy ma délután alkossák meg velük a békejelt a városi sportcsarnok és a stadion között. Ha lehet, mindenki fehér felsőben menjen a rendezvényre. Bővebb információ a zoldnap.info/web/bekenapja_otodszor honlapon.
Civil konferencia
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Nyelv és közösség, nyelvi jogaink című konferenciával folytatódik ma a Civil Napok programja. 9.30 órától a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke, Bereczki Kinga köszöntője, után a következő előadások hangzanak el: A nyelvi közösség szolgálata. Tudunk-e élni a joggal? – Tulit Ilona, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alelnöke; Gyakorlati jogérvényesítés az anyanyelvhasználat terén – Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke; Kétnyelvűség az intézményekben és a vállalatoknál – Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke; Anyanyelvhasználat Székelyföldön – Helyi kezdeményezések és projektek bemutatása – Soós Gyula önkéntes; Jogok a jogtalanságban – Gazda József szociográfus és művészeti író; A magyar nyelv védelmében Háromszéken – Bereczki Kinga. 12 órától a konferencia zárása.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 22.
Aki mesébe öltözik, igazságba öltözik
Tamási Áron címben kiemelt gondolataival nyitotta meg tegnap Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyt Sepsiszentgyörgyön. Az ország minden szegletéből, közel ötven településről érkezett a százharmincöt versenyző, akik életre keltettek megannyi ballada- és mesehőst, szóltak örömről, bánatról, jóságról és gonoszságról, de végül mindig győzött a becsület és az igazság.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott megnyitóra elsőként a népviseletbe öltözött kislányok és legénykék érkeztek, még igazítottak egyet kötényükön, kalapjukon, a nagyobb lányok és fiúk –többségük ünnepi civilben – régi barátaikkal ölelkeztek, fogtak kezet, hisz a Kriza János nevével fémjelzett vetélkedőn sok a visszatérő, mert akit egyszer megérintett a népmesék, a balladák világa, az egyhamar vagy soha nem nő ki belőle. Ez is az egyik célja az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által sok évvel ezelőtt kezdeményezett és egyre bővülő versenynek – hangsúlyozta Zsigmond Emese, aki szerint a magyar ember sok mindent képes nélkülözni, de igazság és szabadság nélkül nem tud élni. „Azért hal meg a legtöbb balladahős, mert nem tud megalkudni, s bár az életben néha meg kell hajolni, néha bölcsességből meg kell alkudni, de legalább modellként legyen ott előttünk a balladák világa, a balladák hőseinek erkölcse és szálegyenes tartása.”
A korosztályonként tartott versenyt követően a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata helyi tagjai tartottak játszóházas foglalkozást, a Háromszék Táncegyüttes délután és este is bemutatta a Furik Rita rendezte, Az én mesém című táncmesét, az est táncházzal zárult. Eredményeket ma délelőtt hirdetnek, átadják a díjakat, majd a program városnézéssel, bábszínházzal, filmklubbal folytatódik. Idén az AESZ mellett a szervezésben részt vett a Kós Károly Szakközépiskola, a megyei tanfelügyelőség, a Napsugár Kiadó és az oktatásügyi minisztérium is.
Fekete Réka

2016. június 27.
Családban élni jó
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei tanács a gyermekjogvédelmi igazgatósággal közösen a Székely Családok Napja vándorrendezvényt szombaton, ezúttal Réty volt a házigazda. 175-en vettek részt, jóval kevesebben, mint előző években, de aki ott volt, jól szórakozott.
A nyujtódi Lukács Anka férjével és hat gyermekük közül hárommal érkezett a családi napra. Lapunknak elmondta, számukra fontos a nagycsalád, az összetartozás, hogy megmaradjunk, ezért vettek örökbe három saját gyermekük mellé még egyet, férje pedig hivatásos nevelőszülő, két gyermeket helyezett el náluk a gyermekjogvédelmi igazgatóság, így lett családjuk nyolctagú. A szeretet és a gondoskodás átadását, gyermekeik taníttatását tartják a legfontosabbnak. Pakucs Ferenc kisunokáját hozta el a sport- és kulturális központ melletti, szépen gondozott parkban tartott rendezvényre. Elmondta, otthon van még egy tíz hónapos kisbaba, segíteni próbálnak a fiataloknak. A sokszínű gyermekprogramot dicsérte a háromgyermekes Pap Melinda, és néhai Kelemen Antalt, a fúvószenekar egykori karmesterét emlegette, hogy az ő idejéből származik az összetartás Rétyen. A nagyborosnyói Bede Melinda rétyi óvónő is megerősítette ezt, szerinte Réty élen jár abban, ahogy a gyermekekre odafigyelnek, sok a számukra szervezett kulturális és sporttevékenység. A családi nap megnyitóján Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta: míg Európa-szerte azt tapasztaljuk, hogy csökken a gyermekvállalási hajlandóság, Székelyföldön néhány éve pozitív irányba mozdult el a születések száma, ami országos viszonylatban is magasabb az átlagnál. Fontos, hogy gyermekeink, fiataljaink is éljék meg a szülőföldön való létet, hogy az elkövetkezőkben tudjuk bővíteni azt az életteret, azt a kört, azokat az intézményeket, amelyekért naponta dolgozunk – mondotta. Szász Katalin gyermekjogvédelmi igazgató emlékeztetett nagyapáink, nagyanyáink idejére, amikor a család és a közösség tagjai segítették egymást, amikor hat-hét gyermek nőtt fel egy családban, de mégis könnyebben megoldották a problémákat, mint manapság, mert összetartottak. Dombora Lehel frissen megválasztott rétyi polgármester házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, beszélt a család szerepéről a társadalomban, és hangsúlyozta, hogy Székelyföldön mindig erős volt a család intézménye, kívánja, hogy manapság is legyen így.
A családi nap hagyományos mozzanata a kenyéráldás és kenyérszelés, mely szolgálatot Deák Botond helyi református lelkipásztor végezte. Elmondta, imánkban köszönetet mondunk a mindennapi kenyérért, ami több betevő falatnál, jelenti az életet, a családot, az otthon melegségét, és amikor megszeljük, szintén köszönetképpen vetünk keresztet az új kenyér aljára, hogy megadatott nekünk a mindennapi. A közös ebédig a gyermekek a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat munkatársai és önkéntesei által szervezett játékokban vettek részt, amelyek mind arra hívták fel a figyelmet, hogy otthon, a kredenc fiában is sok kincs van, amivel lehet játszani, nem kell drága játékokra költeni. A rendezvényen díjazták a Europe Direct iroda által meghirdetett, Kapd lencsevégre a természetet elnevezésű fotópályázat győztes alkotásait. A júniusi téma a Rétyi Nyír természetvédelmi terület volt, amelyet legtalálóbban Udvardi Jenőnek (I. díj), Bereczki Barnának (II. díj) és Holinka Leventének (III. díj) sikerült megörökítenie, a közönségdíjat Gödri Szende Andrea nyerte. A családi nap színpadán fellépett a rétyi Antos János Általános Iskola kórusa, a Százlábú Néptáncegyüttes és a helyi gyermek-fúvószenekar. Az ebéd után levetítették a Székely legendárium legújabb alkotását, A Rétyi Nyír mondája című rajzfilmet.