Székelyföldi diákok ajándéka csángómagyar gyerekeknek
Több szervezet összefogása és több száz csíkszeredai diák adománya révén ajándékcsomagokat osztanak ki a napokban a Csángómagyar Oktatási Programban részt vevő gyerekeknek.
Cipősdobozban karácsonyi mosoly címmel szervezett karácsonyi ajándékgyűjtést a Gyulafehérvári Caritas a Zöld Székelyföld Egyesülettel partnerségben. Idén négy csíkszeredai iskolában, a Petőfi Sándor, a Nagy Imre és a József Attila általános iskolákban, továbbá a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban gyűjtöttek a diákok cipősdobozokba ajándékokat. A gondosan csomagolt dobozok ebben az évben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) kezdeményezésére és segítségével a Csángómagyar Oktatási Programban tanuló moldvai csángó gyerekekhez jutnak el.
Péterfi Attila Csongor, a Caritas ágazati igazgatója azt mondta, jónak tartották az ötletet, mert a nemzeti érzést is erősíti, hogy többnyire székelyföldi gyerekektől kapnak karácsonyi csomagot a csángómagyar gyerekek. A Csángómagyar Oktatási Programban részt vevő mintegy kétezer gyerek közül nyolcszázan a keresztszülő programon keresztül kapnak ajándékot, a többieket pedig a Csíkszeredában összegyűlt csomagokkal ajándékozzák meg.
A négy iskolából adományozott 729 ajándékcsomagot kiegészítették helyi családoktól, továbbá Németországból kapott cipősdodoznyi ajándékokkal, így összesen 1400 csomag jut el az összefogás révén a csángó gyerekekhez. Az ajándékdobozok többségét hétfőn elszállította az RMPSZ az oktatási program helyszíneire, szerdán pedig a Nagy Imre és Petőfi Sándor iskolák küldöttségeivel együtt a gyűjtés szervezői is ellátogatnak néhány csángómagyar faluba, hogy személyesen találkozzanak a megajándékozott gyerekekkel. „Köszönjük mindenkinek, aki cipősdobozt készített, közvetítjük az ő szeretetüket a csángó gyerekeknek, így kívánunk nekik boldog ünnepeket” – mondta Péterfi Attila Csongor.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Megvágták a Caritas támogatását
Több mint 1.344.338 lej értékű támogatás elvesztésével kell számoljon a Gyulafehérvári Caritas, ez több ezer erdélyi rászoruló ellátását kockáztatja.
A Gyulafehérvári Caritas programjainak működtetéséhez szükséges anyagi hátteret a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának, valamint szervezetünk erőfeszítéseinek köszönhetően sikerül előteremteni. A központi költségvetésből gondozottaink a 34/1998 törvény alapján évről évre megpályázott állami szubvenció révén részesültek. Ez a forrás biztosította 2013-ban a programjaink teljes működési költségeinek 24-55%- át, más és más arányban az adott szociális programok függvényében. Az idei évre vonatkozó állami szubvenciót azonban drasztikusan lecsökkentették. 1.344.338 lejjel kevesebbet ítéltek meg, annak ellenére, hogy a 15 éves együttműködési tapasztalat során egyszer sem merültek fel szakmai vagy adminisztratív kifogások.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is elláthassuk vállalt feladatainkat. Számítunk minden olyan önkormányzat, szervezet és magánszemély támogatására, akik eddig is társaink voltak erőfeszítéseinkben, és hozzánk hasonlóan fontosnak tartják nehéz helyzetbe került embertársaink segítését, a szociális problémák enyhítését, közösségeink ilyen irányú fejlődését.
Célkitűzéseink:
• szociálpolitikai elképzelések kigondolása és előmozdítása, új irányzatok támogatása;
• a szegénységben élő, a társadalom peremére szorult embertársaink reintegrációja, tekintet nélkül azok nemzetiségi, vallási, faji, nemi vagy politikai hovatartozására;
• a közösség fejlesztése;
• együttműködés a helyi, megyei és központi hatóságokkal valamint hazai és külföldi civil szervezetekkel a szociális problémák enyhítése/megoldása érdekében;
• szakképzett és motivált emberi erőforrások biztosítása;
• az emberi méltóság visszaadása minden embernek.
1990 óta úttörői és előmozdítói vagyunk a szeretetszolgálatnak, a szociális igazságosságnak, és egy modern, európai szociális ellátórendszer kiépítésének. Az országos és Erópai Caritas hálózaton belül vállalt aktív szerepünk révén részt veszünk az ellátási rendszerek javítására, szakmai és szervezési tapasztalatok átadására irányuló erőfeszítésekben. Tevékenységeink fejlesztése és végzése során mindig hangsúlyt fektettünk az illetékes intézményekkel és hatóságokkal való együttműködésre, azzal a kifejezett céllal, hogy szolgáltatásaink illeszkedjenek a meglévő szociálpolitikai törekvésekbe, ill. stratégiákba, ennek érdekében aktív tagjai vagyunk a számottevő országos és európai civil koalícióknak és szakmai szövetségeknek.
Erdély hét megyéjében több mint 600 munkatársunk és közel 500 önkéntesünk több mint 350 településen biztosít akkreditált, közhasznú szociális ellátást és közvetlen segélyezést közel 40.000 személy számára. Programjaink magukba foglalnak idősgondozást és ápolást öregotthonainkban, családsegítést, gyerekek és ifjak szociális felzárkóztatását, korai nevelést, fejlesztést, fogyatékossággal élő személyek ellátását és felzárkóztatását, rehabilitációt, mozgáskompetencia-fejlesztést, elszigetelt és elszegényedő települések támogatását, roma közösségek támogatását, szociális szakképzést, valamint szociális-gazdasági kezdeményezéseket.
Dr. Márton András igazgató
Népújság (Marosvásárhely)

Határon átnyúló hídfőerősítés
Szorosabbá fűzik a mezőgazdasági kapcsolatokat
– Arra törekszik a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete, hogy tevékenységével megerősítse a romániai magyar gazdatársadalmat, s ezáltal az itthon maradásra ösztönözze – mondta többek között Csomoss Attila mérnök, az RMGE Maros elnöke azon a tanácskozáson, amelynek vendégei voltak a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Agrárkamara képviselői.
Az RMGE Maros megbízható partner lehet
Az RMGE Maros és a magyar agrárium – múlt, jelen, jövő címmel március 25-én megtartott tanácskozás tulajdonképpen egyik mozzanata volt annak a hosszú évek óta tartó kapcsolatépítésnek, amelynek célja, hogy szorosabbá fűzze a mezőgazdasági kapcsolatokat az anyaország és az erdélyi gazdák között. Ez az együttműködés tapasztalatszerző látogatásokban, üzleti kapcsolatokban konkretizálódott. Ez igazolódott be a tanácskozáson is, ahol Csomoss Attila beszámolt az RMGE Maros 2013. évi tevékenységéről. A legfontosabbként talán azt az eredményt emelte ki az elnök, hogy az egyesület tagja a LAPAR-nak (Liga Asociatiilor Producatorilor Agricoli din România), a Mezőgazdasági Termelők Országos Ligájának, ami lehetővé tette, hogy több alkalommal találkozzanak a mezőgazdasági miniszterrel, az APIA és az APDRP országos vezetőivel, és ezáltal kifejthették a véleményüket a földtörvényre és az agrárkamarákra vonatkozó jogszabállyal kapcsolatosan. Ugyanakkor az RMGE részt vett a Kárpát- medencei Magyar Gazdaegyesületek Fórumán több más olyan szervezettel, amellyekkel tulajdonképpen kiépítették azokat a pilléreket, amelyre támaszkodva elmélyíthetik nemcsak az anyaország és Erdély, hanem a Kárpát-medencei agrárkapcsolatokat is, hiszen van mit tanulni egymástól.
Sikerrel működtetik marosvásárhelyi oktatási és információs központjukat, amelynek keretében szaktanfolyamokat, tanácsadást tartanak. Eddig több mint 800 mezőgazdász szerzett itt képesítést valamilyen szakterületen. Ezenkívül több tapasztalatcserén vettek részt Magyarországon, ahol a résztvevők betekinthettek az ottani gazdálkodók tevékenységébe. A tervek közül Csomoss Attila megemlítette, hogy Méhész leszek Erdélyben címmel tananyagot állítanak össze, akkreditálni szeretnék a farm-vezetőképzést, gazdanap szervezését tervezik Mikházán a Csűrszínházban, ahol bemutatják majd azokat az eredményeket, amelyeket mostanig sikerült elérnie az egyesületnek és tagjaiknak.
– Van tehát múlt és jelen is, hiszen az országos gazdasági körülményekhez, az unió adta lehetőségekhez viszonyítva az erdélyi magyar gazdák igyekeznek megélni munkájuk után. Még nem beszélhetünk a nyugati piacgazdálkodás modellje szerint megerősödött gazdatársadalomról, de a 2014–2020-as uniós pénzügyi támogatási időszak újabb lehetőségeket kínál a fejlődésre, ezeket kell kihasználni, tanulva azoktól, akik előttünk járnak, s ebben jó kapaszkodó, útmutató lehet az anyaország is, ezért tartjuk fontosnak megerősíteni ezeket a kapcsolatokat – mondta többek között Csomoss Attila, amikor bemutatta a rendezvény vendégeit.
Mielőtt azonban szót kaptak volna az említett magyarországi intézményvezetők, Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Maros megyei kirendeltségének szaktanácsadója beszámolt a támogatási lehetőségekről (sz.m.: ezekről egy korábbi interjúban részletesen tájékoztattuk olvasóinkat).
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2014–2020-as időszakra szóló elképzelései
Elsőként a meghívottak közül dr. Torda Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese szólalt fel, aki beszámolt a 2014–2020-as időszakra szóló vidékfejlesztési együttműködési lehetőségekről a Kárpát-medencei, határon túli magyarsággal. Elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 márciusában dolgozta ki a vidékfejlesztési stratégiát, amelyben helyet kaptak a határon átnyúló vidékfejlesztési támogatások is. 2013-ra 65,7 millió forintot irányoztak elő, de sajnos, az állami deficit miatt csak 45,7 milliót különíthettek el erre a célra. Kiemelten támogatták a gyulafehérvári Caritas által a Székelyföldön megvalósított Átalvető programot, amely udvarhelyi, csíki, gyergyói régiókban biztosított szakképzést, valamint egy tejfeldolgozó felszerelését, csomagolósorral együtt. Támogatták a vajdasági falugazda- hálózat kiépítését is, illetve több szakmai tanulmányút és találkozó megszervezését. A támogatások között szerepelt még a gyakornokprogram is, ennek köszönhetően szeptember 1–8. között 20 erdélyi, a következő tíz napon öt kárpátaljai egyetemi hallgató tekinthetett be a szaktárca működésébe, ezenkívül szaklapok megjelenését, kiállításokon, vásárokon való részvételt is felkarolt a minisztérium. Fontosnak tartják, hogy a Kárpát-medencében – s így Erdélyben is – kiterjesszék a falugazda- hálózatot, amiben partner lehet az RMGE Maros. Elkészült a Kárpát-medencei agrárinnovációs stratégia, amely alkalmat adott arra, hogy 2013. december 5-én megrendezzék az összefogás fórumát, amelyen részt vettek az összes határon túli magyar mezőgazdasági civil szervezetek képviselői is. Tavaly számos konkrét rendezvény szervezésével és finanszírozásával is erősítették a kapcsolatokat. A tervek közül a főosztályvezető megemlítette a határon túli együttműködések kiterjesztését környezetügy és vízgazdálkodás terére is, termelői iskolák létesítését, egy ösztöndíjprogram beindítását, a szakképzés támogatását, közös Kárpát-medencei agrár érdekképviselet felvállalását, a földvásárlás támogathatóságát. A 2014–2020-as vidékfejlesztési stratégia kivitelezésével a Széchenyi Programiroda (http://www.szpi.hu) foglalkozik, több prioritási vonal mentén készítik elő azokat a konkrét lépéseket, amelyekkel többek között a kétoldalú, határon átnyúló együttműködési programokat kivitelezik majd az érdekelt felek. Fontos szerepük lesz ebben többek között a LEADER csoportoknak és azoknak a szakmai szervezeteknek, amelyek bekapcsolódhatnak a konkrét feladatkörök megvalósításába.
Fontos gazdasági szerveződés az agrárkamara
– Tekintettel arra, hogy nálunk a harmadik nekifutás után sem alakult meg az agrárkamara, szeretnénk a magyarországi kamarától segítséget, tapasztalatokat kérni, hogy miként lépjünk és milyen szerepet vállaljon fel ezen a téren az RMGE, annak érdekében, hogy a magyar ajkú gazdák fejlődjenek, megmaradjanak a szülőföldön – ezzel a gondolattal vezette be a következő vendéget Csomoss Attila elnök.
Dr. Péter Mihály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti és Pest megyei fiókjának vezetője e felkérésre válaszolva osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal.
Az agrár-élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamaráról szóló törvény alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (http://www.nak.hu) 2012. augusztus 1-jén alakult meg, jelenleg 380.000 tagja van. Ma már 12 szervezet közös, országos szervezetet alkot (a MAGOSZ-t). Fontos tevékenységei között megemlítették a falugazda-hálózat kialakítását, a szakmai érdekképviseletet, szaktanácsadást, az agrárpiacon a tisztességtelen tevékenységet folytató piaci szereplők felderítését, amelynek érdekében közös ellenőrző tevékenységet végeznek az állami szervekkel együttműködve. A kamara jogsegélyszolgálatot nyújt bírósági ügyek, vitás helyzetek kezelésében. Ugyanakkor külképviseletet vállal az európai farmerek szövetségében, tervük, hogy állandó képviseletük legyen Brüsszelben is, ahol közvetlenül véleményt mondhatnak majd az uniós agrárpolitikával kapcsolatosan. Természetesen a Kárpát-medencei gazdák egyeztető fórumával együttműködve, nemcsak a magyarországi, hanem a határon túli érdekeket is felvállalhatják. A tagoknak nyújtott szolgáltatások közül dr. Péter Mihály megemlítette a kamarai kártyát, amelyet nemcsak a tagdíjbefizetésre használhatnak, hanem különböző kedvezmények megszerzésére is szolgál. Tárgyalásokat folytatnak üzemanyag- szolgáltatókkal és az OTP Bankkal is, hogy a tag- kártyatulajdonosok bizonyos előnyöket élvezhessenek tankolásnál, vagy akár bankkölcsönfelvételnél. Működik a kamarai jogsegélyszolgálat, ami többek között azt jelenti, hogy léteznek már szerződésminták, amivel megkönnyítik a gazdák ügyintézését, ugyanakkor közérthető tájékoztatást nyújtanak a hazai és külföldi jogszabályokról. Ezenkívül van piacfigyelés, agrármeteorológiai és növényvédelmi előrejelzés, laboratóriumi és terményvizsgálat, biztosításközvetítés, üzleti partnerkeresés, hálózatszervezés.
Dr. Péter Mihály megígérte, nemcsak a tapasztalat átadásában, hanem a konkrét építkezésben is segítenek az erdélyi gazdáknak, sőt – Csomoss Attila felkérésére – megkeresik annak a lehetőségét, hogy miként részesülhetnek az erdélyi magyar gazdák is a kamarai szolgáltatásokban.
A magyar állam "töltse meg tartalommal" a határon túliak állampolgárságát
Az előadásokat követően a tanácskozáson részt vevők közül többen is felszólaltak. Többek között kifejtették, hogy a magyar államnak gondoskodnia kellene arról, hogy a határon túliaknak megadott állampolgárságot töltsék meg tartalommal (Ráduly György). Ezért elsősorban a testvértelepülések közötti közös pályázati lehetőségeket karolják fel. Nagy piaci lehetőséget kínál Kína, de ez ne vonja el a "figyelmet" a magyarországi és a határon túli gazdasági együttműködésekről. Lépéseket kellene tenni annak érdekében is, hogy a földek "ne kerüljenek idegen kézbe". Ismételten kérték a Vidékfejlesztési Minisztérium és az agrárkamara képviselőit, illetve az RMGE Maros vezetőit, hogy a magyar kamara működési folyamatát fordítsák le, és példaként terjesszék be a romániai minisztériumhoz. Hangsúlyozottan kérték a vendégeket, hogy figyeljenek oda és támogassák a magyar anyanyelvű középiskolai szakoktatást, mert ezt elsorvasztották az utóbbi időben.
Válaszként mindkét intézmény képviselője kifejtette, hogy Magyarországon létrehozták a nemzeti földalapot, amelyből kisajátítással visszavásárolják azokat a területeket, amelyek zsebszerződésekkel külföldiekhez kerültek és lejárt a haszonélvezeti joguk. A továbbiakban a kamara a dán típusú szövetkezés mintájára szeretne építkezni, ezt ajánlották a romániaiaknak is. Szorgalmazzák a települési agrárgazdasági bizottságok megalakulását, amelyeknek akár vétójogot is adnának helyi földtulajdon- váltási ügyekben a készülő földforgalmi törvény alapján.
A határon túli együttműködést az unió keretei között a legjobban a LEADER csoportokon keresztül lehet erősíteni. Az oktatás terén pedig egyelőre azokkal az egyetemekkel épít ki kapcsolatokat a szaktárca, ahol mezőgazdasági oktatás van (Sapientia, Partiumi Egyetem), és arra kérték a gazdaegyesületet, hogy mérje fel a középiskolai szükségleteket is, mert lehetőség van tananyagokat eljuttatni a diákoknak. Ebben pedig a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának az együttműködésére is számítanak – hallhattuk többek között.
A tanácskozást követően több konkrét együttműködési területben egyeztek meg a szaktárca és az agrárkamara képviselőivel, s ezáltal jelentős lépést tettek a határon átnyúló szakmai kapcsolatok erősítésében – összegezte röviden a találkozó fontosságát Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Az életfogytig tartó név
Húsvétra készülve a történelmi egyházak néhány legendás püspökére emlékezünk: Ravasz László református, Ordass Lajos evangélikus püspökre és Mindszenty József katolikus bíborosra. Azoknak igyekszünk méltó emléket állítani, akik esetenként mártíromságukkal is példát mutattak hitből, elszántságból, nemzetszeretetből.
– Ritka történelmi név viselője. Milyen családi kapcsolat fűzi a hajdani püspökhöz, Ravasz Lászlóhoz?
– Ravasz Ákos Lászlónak hívnak, kevesen viselik ma már e vezeték- és keresztnevet. Hivatalosan unokaöccse vagyok a Bánffyhunyadon született püspöknek, egy érdekes családalapításnak köszönhetően kötődéseim ennél mégis jóval szorosabbak. Úgy alakult, hogy két Ravasz fiú elvett két Gönczi lányt, László és Árpád nagyapám így kétszeres unokatestvérek voltak, ami bibliai értelemben testvéri kapcsolatot jelent. Így is szerették egymást. E bensőséges köteléket a következő generációk is táplálták. Árpád évtizedekig a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatója és tanára volt, 1919-ben az újjáalakuló cserkészmozgalom elnöki tisztségét is betöltötte. A református egyházban is adtak a szavára. Nagyapám nagyon sokat tett, hogy Ravasz László 1920 után Erdélyből Budapestre települjön, és a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé válasszák. E családi kapocs természetesen nem érdekszövetség volt, Árpád és László nagyon szoros lelki kapcsolatban is álltak egymással.
– Nagybátyja a két világháború közötti időszak vallási és politikai életének markáns alakja volt. Érte valami hátrányos megkülönböztetés e rokoni szál miatt?
– Ravasz László emléke végigkísérte az életemet. A szocializmusban nőttem fel, így e név árnyékként vetült rám. Már kisgyerekként szembesültem személyének üldözöttségével: Rádfalván, az eldugott ormánsági faluban, úttörőtáborokban, kórházban és munkahelyeimen is az első kérdés mindig a rokonságunkat firtatta. Belsőleg lázadtam, nehezen fogadtam el, hogy lénye ennyire átszője életemet, és harcoltam a meghatározó örökséggel. Az iskolai továbbtanulásnál e név különösen hátrányt jelentett, az ideológiai pályák bezárultak előttem. 1962-ben, az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. A nyomtatvány leadásakor a titkárságon udvariasan bemutatkoztam. A titkárnő kijött utánam, és még egyszer megkérdezte a nevemet. A hallottakon elgondolkozott, s azt tanácsolta, hogy végezzek el egy egyetemet, s akkor nagyobb eséllyel pályázhatok az áhított tanintézménybe. Megfogadtam az intelmet, így kerültem a Műegyetemre, ahol vegyészmérnök lettem.
– Mégis a filmezés lett végül a hivatása.
– Már az első egyetemi évben színházakban dolgoztam esténként, munkakönyves díszlettologatóként lépkedtem a világot jelentő deszkákon. Később a filmgyárban kaptam feladatokat, majd a televízióban dolgoztam. Itt fordulópont következett be életemben: mivel nem láttam magam előtt perspektívát, 1970-ben a feleségemmel disszidáltunk. Egyéves vegyészmérnöki munka után sikerrel jelentkeztem a Müncheni Filmművészeti Főiskolára, ahol rendezői szakon végeztem. Főiskolás éveim alatt egy amerikai Fulbright-ösztöndíjjal – Németországból elsőként – a hollywoodi Amerikai Filmintézetben tanulhattam. Évtizedekig író-rendező-szerkesztőként és producerként dolgoztam a televíziós és filmszakmában. 1991 szeptemberében, épp a születésnapomon Indonéziában, Lombok szigetén forgatás közben repülőbaleset ért. Mindannyian túléltük a katasztrófát, de három év leforgatott munkája a tűz martaléka lett. A filmezést ezután abbahagytam, és diplomáciai pályára léptem. De nem sokáig bírtam kamera nélkül, így amikor begyógyultak a sebek, ismét visszatértem a filmhez. Alkotásaimmal a magyarság javát szolgáltam, mert a név kötelez.
– Milyen volt Ravasz László mint pater familias?
– Erről legtöbbet unokái tudnának mesélni, hiszen gyakran voltak nála. Feltűnt, milyen természetességgel, talán egy kis tiszteletlenséggel beszélnek vele a fiatalabbak. De nem vette zokon, mert olyan nagyformátumú ember volt, hogy a kicsinységekre nem igazán adott. Valószínűleg az unokáiban is megvolt az említett védekezés a híres egyéniséggel szemben. Noha rendkívül szerény, sokszor alázatos kép is él bennem róla, számomra mégis tekintélyt parancsoló, minden helyzetben jelen lévő felsőbb lény, úgynevezett Über Father volt.
– Milyen személyes emlékek kötik a nagybácsihoz?
– Nagyon szerettem. Ő keresztelt meg a Torockó téri templomban. Miután kitiltották Budapestről, Leányfalun találkoztunk gyakrabban. Szemben lakott Móricz Zsigmonddal, nagyon tisztelték egymást. Fiatalkoromban gyakran kijártam hozzá, s csodáltam, talán ki is használtam rendkívüli tudását. Igen nagy műveltsége volt, például többek között ő értette meg velem Kafka világát. Most is látom magam előtt, ahogy az Átváltozás bogármotívumáról beszél. Emigrálásunk előtt ismét meglátogattam Laci bácsit, áldását kérve. Ekkor már a 88. évében járt, öreg prófétaként beszélt velem. Keveset kérdezett, de mindent megértett.
– Hogyan látja Ravasz László munkásságát?
– Az életműve alig felmérhető. Széles látókörű ember volt, ismeretsége az egész világra kiterjedt. Figyelemre méltó életutat járt be, 24 éves korában már püspökhelyettesnek választották, tanított a kolozsvári református teológián is, filozófusként is nevet szerzett magának, később a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként tevékenykedett. Horthy Miklós lelki gondozójaként a magyar politika egészére is rálátott. Ebben a légritka térben nagyon nehéz volt megmaradni feddhetetlen keresztyénnek: az igazságszeretet a vérében volt, szolgálta az egyházat, de a politika is megérintette. Az erősen katolikus Magyarországon akkoriban református kormányzó uralkodott: e felemás világban a püspök mindenek előtt egyházpolitikus volt. Befolyásával segíthette a református egyházat, erősíthette az iskolarendszert, gyülekezetalapítás, templomépítés fűződik a nevéhez. Sok pénz sorsa fölött dönthetett, de mindig tisztakezű maradt, nem lehetett megvásárolni. Nagyon nyitott ember volt, mindig kész az újra. Ő volt az első rádiós igehirdető, az éteren keresztül szálló prédikációi igen népszerűek voltak. Az egész ország hallgatta, s talán – nemcsak Magyarországon, hanem Európában, s más kontinenseken is – ennek is köszönhette ismertségét és népszerűségét. Az utókorra megmaradtak ugyan vallomásai, emlékezései, de az igazi Ravasz László-portré megrajzolása még várat magára.
– A zsidósághoz fűződő viszonya viszont ellentmondásos.
– Különös egyénisége a zsidósághoz fűződő viszonyában is tükröződik. Az első zsidótörvény nagy kommentátora volt, erre az erdélyi zsidóbevándorlásról szóló, sokszor emlegetett „lavór és a tinta” vagy a „kád és a tinta” hasonlataiból következtethetünk. Noha az első jogszabályt megszavazta, később erős kétségei támadtak: eljutott a nemzeti dráma felismeréséhez. Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében is említi – családi elbeszélésből is tudjuk –, milyen krízisben, testi betegségben élte át a német megszállást és a zsidók deportálását. A Jó Pásztor Bizottság alapítójaként zsidómentő munkájával segítette a rászorultakat. A családban gyakran szóba kerültek 1938-as szavai: ha Magyarország mégis háborúba lépne a Szovjetunióval, elkerülhetetlen lesz hazánk orosz megszállása. Profetikus ember volt, s ezt valamilyen módon a zsidóság is érezte és tudta. Noha szenvedélyesen, kettős érzéssel álltak e névhez, nem követelték a fejét, nem került börtönbe. Budapestről kitiltották, igét sem hirdethetett, de Rákosi meghagyta korlátozott szabadságát.
– A zsidóság ma is így tekint vissza egykori szerepére?
– Néhány közvetlen emlékemmel tudok válaszolni. Egyszer, még a nyolcvanas évek közepén az Országos Rabbiképző Intézetbe kaptam meghívást. A terem végében foglaltam helyet, s amikor Scheiber Sándor professzor valahogy megtudta, hogy egy Ravasz-rokon van a teremben, széles gesztussal, hangos szóval hívott maga mellé. Jóllehet számos nobilitás vett részt a találkozón, a többiek csodálkozására a professzor mégis velem beszélgetett a legtöbbet. A dialógusok általában úgy kezdődnek: Ravasz László és a zsidótörvények, s az első törvény megszavazása miatt természetesen felvetődik a szemrehányás. Egy másik példa: 1972 decemberében mint filmfőiskolás nyertem egy pályázatot, s választhattam, hogy hova menjek tudósítani a német külpolitikai magazin számára. Izrael volt a legmesszebb, így a közel-keleti országba küldettem ki magam. Az első négy ember, akivel Izraelben találkoztam, tudott magyarul. Éjszaka érkeztem, a szállodaportás hosszasan tanulmányozta az útlevelemet, rám nézett, s megkérdezte, tudok-e még magyarul, mert ő is szép hazánkból származik. Másnap délig további három emberrel akadtam össze, akik szintén beszélték nyelvünket. Asszisztensem a német televíziótól, Noemi ben Natan szintén érdeklődött magyar tudásom felől, az újságárusnál szintén hallották, hogy magyarul beszélünk. Rövid beszélgetések után kiderült, hogy mind ismerték a Ravasz László nevet. Újdonsült ismerőseim mind Erdélyből települtek ki.
Ravasz Ákos
Ravasz Ákos filmrendező, Ravasz László református püspök unokaöccse az erdélyi Ravasz család leszármazottja. Budapesten, a műszaki egyetemen szerzett diplomát. 1970-ben feleségével a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, s ott filmművészeti tanulmányokat folytatott. Számos dokumentumfilm: Kereszt és korona, Küldetés Eviánba, Elysium társalkotója és producere, német közszolgálati televíziók állandó munkatársa. Évtizedekig a müncheni magyar református gyülekezet főgondnoki teendőit látta el.
– Milyen kapcsolatokat ápolt a társegyházakkal?
– Pozíciójának megfelelően a katolikus egyházból elsősorban Serédi Jusztiniánnal és Prohászka püspökkel volt jó viszonyban. Természetesen később Mindszenty Józseffel is, Ordass Lajos püspökhöz is bensőséges kapcsolat fűzte. Gyerekként emlékszem az 1956-os beszédeikre: a forradalom napjaiban először Mindszenty szólalt meg, majd Ravasz László beszélt a rádióban. Nagy volt a mondanivalójuk közötti különbség, a református főpap kevésbé az aktuális politikából, inkább a bibliai igazságokból indult ki.
– 1956 után hagyták dolgozni, vagy a billog rajta maradt?
– Pasaréten, a Torockó téri református templom közelében laktam, ahol nagybátyám, Joó Sándor szolgált lelkészként. Épp nála voltam, amikor egy Pobeda autó kanyarodott a templom elé, és Ravasz László szállt ki belőle. Istentiszteletet tartott, ugyanis visszaválasztották a zsinat lelkészi elnökének, illetve dunamelléki püspöknek. A kommunizmus Janus-arcát mutatja, hogy nagybátyámat 1957 tavaszáig hagyták dolgozni, Joó Sándort viszont bebörtönözték. A nagy tehetségű igehirdetőnek egyetlen bűne volt: beengedte a püspököt az Isten házába prédikálni. Sokszor gondolok is Ravasz Lászlóra, a vele szembeni ifjúkori lázadásom már a múlté, megbékéltem, és büszke vagyok nevére, a „terhes” örökségre.
Ordass Lajos, a megvesztegethetetlen
Boleratzky Loránd ügyvéd, egyetemi magántanárt szoros szakmai és emberi szálak fűzték Ordass Lajoshoz (portrénkon), a mártír evangélikus püspökhöz.
– Melyek az első emlékei a püspökről?
– Jogi tanulmányaimat a Miskolci Evangélikus Jogakadémián végeztem, ahol megválasztottak az ifjúsági Luther Szövetség elnökének. Az ország egyetemein működő Luther Szövetségek elnökei évente összejöttek tanácskozásra, így találkoztunk 1940-ben Szegeden. Kapcsolatunk finnországi és németországi ösztöndíjam előtt vált szorosabbá, sokat beszélgettünk, tanácsokkal látott el. Később Miskolcon tanítottam, így csak a börtönbüntetése után találkoztunk ismét. Mint jogász is kapcsolatba kerültem vele, 1956-ban az ő egyházkerületében ügyésszé választottak. Első feladatomnak azt tekintettem, hogy a kommunizmus alatt mellőzött evangélikus lelkészek számára megadjuk a jóvátételt. Tegeződtünk, azonban Ordass távolságtartó ember volt. Sokszor engem kért meg, hogy segítsek látogatói fogadásában.
– Miből élt a püspök?
– Ordass püspök családja is megszenvedte az üldöztetést. Négy gyermeke volt, a fiának teológushallgatóként a történtek nyomán abba kellett hagynia tanulmányait. Hogy eltarthassa népes családját, a börtön után fizikai munkát is vállalt, bérelt egy kis gyümölcsöst, abban dolgozott. Felesége kesztyűket, sálakat kötött, de így is szűkösen éltek. Külföldről is komoly támogatások érkeztek, gyakran az én címemre is jött nagyobb összeg. Noha Ordass sem volt bővében a javaknak, mindig nagyon önzetlen volt: figyelte, ki veszítette el az állását, s a támogatások nagy részének megvolt a helye. Csekély összegben állapították meg a nyugdíját, de külföldi barátai segítették. Rengeteget írt, nagyon sok külföldi munkához juttatott hozzá. Irodalomtörténeti jelentőségű, hogy Hallgrímur Pétursson híres 17. századi izlandi költő Passió-énekeit izlandi nyelvből magyarra fordította.
– Ordass Lajos perét a Mindszenty-per főpróbájának tartották. Mi volt az ellene felhozott vád?
– A püspök 1947-ben több hónapot töltött Amerikában, és barátja, Franklin Clark Fry püspök egy öt éven keresztül folyósítandó, évi 500 ezer dolláros támogatást ígért az evangélikus egyháznak. A büntetőügyet azért indították a püspök ellen, mivel az ügyészség téves álláspontja szerint az ügyletet be kellett volna jelentenie a Nemzeti Banknak, hogy az adományokat követelésként tarthassák nyilván. Ordass a bíróság előtt kifejtette: hibás a kiindulópont, ez az összeg ajándék volt, aminek folyósítását a mecénás bármikor visszavonhatta. Az eljárás során a püspök levelezését is felhasználták, egy szón a „commitmenten” lovagoltak, amit a Nemzeti Bank tolmácsa kötelezettségvállalásnak jelölt meg, míg Ordass a szó másodlagos értelmére, a „közlésre” hivatkozott. Alpár András, a valutaügyészség vezetője is meg volt győződve a püspök ártatlanságáról, de az ügyben utasításra cselekedett, amit nem is rejtett véka alá.
– A püspök kálváriája az 1956-os forradalom után folytatódott.
– Az 1957-es tárgyaláson Ordass egy négytagú bizottsággal vett részt, állami részről négy kollaboráns evangélikus vezetőt – köztük Vető Lajos püspököt és Pálfy Miklós teológiai dékánt – vonultattak fel. Azzal az irreális követeléssel álltak elő, hogy helyezzen vissza hivatalába tizenöt, a forradalom alatt elmozdított evangélikus vezetőt. Ezt Ordass teljesen elfogadhatatlannak tartotta, mivel az evangélikus egyházban csak a grémium, a közösség jogosult a döntésre. Ekkor az egyház élére miniszteri biztost neveztek ki. Ezt követően fél éven át folyt a főpap ellehetetlenítése, állandó gyűléseket tartottak ellene, és azt akarták elérni, hogy az egyház lelkészei belülről buktassák meg püspöküket. Megvonták a lelkészektől az állami segélyt, de így sem értek célt, végül 1958 júniusában a forradalom alatt megválasztott vezetők állami jóváhagyására vonatkozó törvényerejű rendelet alapján mozdították el a főpapot. Ez a jogszabály nem vonatkozhatott volna rá, mivel őt közvetlenül a forradalom előtt rehabilitálták. A rehabilitációs határozat tartalmazta, hogy működése megszakítás nélkülinek tekintendő, és az 1948-ban hozott börtönbüntetése törvénytelen volt. Egy másik vád szerint a forradalom után Ordass másfél órán keresztül tárgyalt Mindszentyvel. Ez sem volt így igaz, a látogatás részéről egyszerűen egy gesztus volt paptársa felé.
– Mire taníthat bennünket Ordass Lajos életszentsége?
– Olyan ember volt, aki minden helyzetben hű maradt az evangéliumhoz. Beiktatási beszédében két dolgot említett: vigyázni fog a jogrendre, és figyel az egyházi iskolák fennmaradására. Ezzel kapcsolatban olyan határozott kijelentései voltak, mint: „Arasszal méri a mérföldeket, és futó pillanatok gyűszűjével az idők végtelen folyamát az, aki csak a mai feltételekből kiindulva gondolja azt, hogy a felekezeti iskolák mellőzhetők és megszüntethetők.” Mély hitét bizonyítják az ítélet kihirdetése után mondottak: „Elítéltetésem ténye olyan lett számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata teljesül.”
Mindszenty gyűrűje Afrikába
Egy világot rejt az ország, jellemzik gyakran a Dél-Afrikai Köztársaság polgárai hazájukat, utalva a táj és a társadalom sokszínűségére. Sokaknak e földről a labdarúgó-világbajnokság, az idősebbeknek pedig az apartheid jut eszébe. Pedig az országot Afrika leggazdagabb államaként tartják számon a világban, amely ezernyi napi gonddal küzd, s polgárai megtapasztalhatják, hogy a demokrácia megléte nem biztosítja automatikusan mindenki számára a jólétet. Egy magyar televíziós stábbal KwaZulu-Natal tartomány fővárosában, Afrika legnagyobb kikötőjében Durbanben forgattunk 2001-ben. A hét mozgalmasan telt: filmeztünk a Hluhluwe–Umfolozi Nemzeti Parkban, megismerkedtünk az egykor szebb napokat látott zulu falvak színes, turistacsalogató életével, bepillanthattunk a magyar emigráció hétköznapjaiba is. A fárasztó hét végét a pihenésnek szenteltük. Vasárnap lévén, a durbani katedrálist kerestük fel. A templom valóságos kis sziget a metropolis indiai negyedében, nem messze a déli félteke legnagyobb mecsetjétől. A mise előtt betértünk a sekrestyébe, kérve az illetékes engedélyét a forgatáshoz. Magas, szikár, idős atya fogadott, kedvesen megengedte, hogy a kamera számára ideális kórusról kövessük a misét, amelynek kezdetére a templom zsúfolásig megtelt.
Gyűrűcsere-történet A szertartás hangulata erősen elütött a barokk egyházban megszokottól. A tradicionális dallamokat a hívők széles gesztusokkal adták elő, s a szinte táncoló tömeg azt sejtette, hogy Durbanben a helyi kultikus gyökerek szelídültek a kereszténységbe. A misét a sekrestyében bennünket fogadó kedves, idős pap mondta bíborosi öltözetben: Denis Hurley érsek. A 85 éves főpap nagy tiszteletnek örvendett, a fehér hívek nagy tudásáért, közvetlen személyiségéért kedvelték, a fekete lakosság pedig mint az apartheid egyik legmarkánsabb ellenfelére tekintett fel rá. A mise végeztével az érsek szívesen válaszolt kérdéseinkre, s jó vendéglátóként személyesen mutatta meg a templomot. Útközben magyarázott, beszélt a hitéletről, elmondta, hogy a II. vatikáni zsinat változásai nyomán zulu és angol nyelven misézik. Említette szerteágazó munkáját, a hitoktatás nehézségeit és az egyre erősödő szociális gondokat. Büszkén mesélte, hogy 13 éve működik beteggondozási alapítványuk, amelynek munkájába bevonják a rászorulók családtagjait is, ezen kezdeményezéssel a nehéz sorsú lakosság életkörülményein kívánnak javítani. Véleménye szerint a katolikus egyháznak, az egyszerű plébániáktól a főpapokig, a forrongó társadalomban egyfajta békemissziót is be kell töltenie.
Mielőtt elköszöntünk, az érsek megjegyezte, hogy nagyon szereti a magyarokat. Szavait csupán udvarias gesztusnak tekintettük, de ő folytatta mondandóját, s Mindszenty József hercegprímáshoz fűződő barátságáról is említést tett. Elmesélte: az ujján látható gyűrű a hercegprímásé volt. A televíziósok tamáskodó mosolyára lehúzta ujjáról a gyűrűt, s megnézhettük a belevésett írást, amely bizonyította eredetét: Card. Josephus Mindszenty.
„Amikor Mindszenty bíboros Durbanben meglátogatta az itt élő magyar közösséget, észrevettem, hogy azt a gyűrűt hordja, amit a II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápától kapott, noha nem volt ott a zsinaton. Láttam, hogy a gyűrűt még nem igazíttatta az ujjára, ezt ugyanis minden püspöknek magának kellett elvégeztetnie. Az időhiányra hivatkozott, felajánlottam, hogy próbálja fel az enyémet, s kiderült, hogy mindkettőnknek a másik gyűrűmérete az ideális, így aztán cseréltünk. Azóta is büszkén viselem e bátor, szent ember ajándékát.”
Eben gubaIfy Géza balatonfenyvesi plébános 1973 novemberében, Mindszenty József látogatása idején Dél-Afrikában a Caritas munkáját segítette. A főpásztor látogatására így emlékezik. „A hercegprímást a dél-afrikai katolikus püspöki konferencia hívta meg Dél-Afrikába. Az ország vezetői szívélyesen fogadták mint a kommunizmus nagy ellenfelét. Vorster miniszterelnök szinte futott a főpap elé, s Mindszenty körútját is megkülönböztetett figyelem kísérte. Az országban élő magyarok is nagy ovációval várták, magyar zászlók lobogtak, magyar népviseletbe öltözött leányok köszöntötték a jeles vendéget. A repülőtéri rögtönzött sajtótájékoztatón az egyik újságíró feltette a kérdést, mi a különbség a barna és a vörös diktatúra között. Mindszenty elgondolkodott, s noha az amerikai követségen töltött évek alatt kiválóan megtanult angolul, mégis Harangozó Ferenchez, egykori zalaegerszegi káplánjához, munkatársához fordult, hogy fordítsa a következőket: „A két diktatúra olyan, mint mikor az eben gubát cserélnek.”
A durbani látogatás különösen becses volt számára. Egyrészt Hurley bíborossal jó barátságban volt – ezt mutatja a gyűrűcsere is – másrészt a vendéglátó különleges meglepetést is tartogatott számára. A javarészt zulu hívekből álló székesegyházi énekkar megtanulta a magyar himnuszt, így kedveskedett a főpapnak. „Három évvel később, egyetemista koromban egy szemeszternyi időt újból Dél-Afrikában töltöttem, s Durbanben felkerestem a kedves vendéglátót. Elbeszélgettünk, s újból megköszöntem a nemes gesztust.”
A Dél-Afrikában forgatott filmet több televízió is műsorára tűzte, sikere nyomán a következő évben ismét a sokszínű országban forgathattunk. Durbanben laktunk, a vasárnapot ismét a katedrálisban kezdtük. Mise után felkerestük Hurley érseket, s átadtuk neki az előző évben forgatott film kazettáját. Nem sokkal azt követően értesültünk Denis Hurley, a 20. század második felének legjelentősebb dél-afrikai egyházi vezetőjének haláláról. 2004. február 28-án temették el a durbani katedrális Miasszonyunk-kápolnájában. Ujján Mindszenty gyűrűje van, mint ahogy az utolsó hercegprímást Hurley gyűrűjével helyezték örök nyugalomra 1991-ben Esztergomban.
Csermák Zoltán. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hunyad megyei magyar napok
Közösségi majális és véndiák-találkozó
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a magyar napok keretében töltötték együtt Déván és Vajdahunyadon egyaránt. Petrozsényban, pedig a Zsil-völgye történetéről szóló tervezett könyv vázlatát mutatták be a szerzők, András József professzor és Wersánszki Eduárd a Caritas felekezeti központban szervezett kulturális összejövetelen. Elvárásokat felülmúló népszerűség Szép tömeg gyűlt össze a dévai magyar ház udvarán a majálisra. Többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek számára a szombathelyi Bogikezek hagyományőrző csoport szervezett érdekes kézműves-foglalkozásokat, az ifjak, pedig jót fociztak. Eközben a szervezők három üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Az egybegyűltek kíváncsian fogadkoztak, vajon melyik lesz a legfinomabb: a Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök által készített, a Lengyel családé, vagy netán a viccesen protestánsnak nevezett gulyás, azaz a bármilyen külső beleszólás ellen protestáló unitárius, református és katolikus szakácsmesterek babgulyása. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett. Mire a finom falatok elkészültek, megérkezett Petru Mărginean, Déva polgármestere. Semmiképpen sem akart lemaradni a magyar ízekről, noha azzal egy időben éppen a városvezetés által szervezett dévai napok zajlottak a főtéren, s ott is sok mindent főztek. A polgármester személyes magyar kötődése miatt vett részt a magyarság ünnepségén, anyai ági felmenői között budapesti magyar és bukovinai székely is akad, gyermekkora nagy részét Csernakeresztúron töltötte. Elmondta: mindig öröm számára részt venni a magyarok rendezvényein, nélkülük Déva egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Isten áldja meg a magyarokat, fejezte be magyarul a polgármester. Pogocsán Ferdinánd az együttlét örömét és az összefogásba rejlő erőt említette rövid köszöntőjében, míg a kampányban lévő Winkler Gyula kitartást, erőt és egészséget kívánt az egybegyűlteknek, emlékeztetve őket, hogy összefogásra nemcsak szórakozáskor, hanem jövőbeli céljaink eléréséhez, azok politikai támogatottságához is szükség van. Mindhárom gulyás nagyszerűnek bizonyult, olyannyira, hogy repetára is sor került, a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők később negyedszer főztek gulyást, s az is elfogyott. Hasonlóképpen történt a Téglás iskola által készített miccsel, ott is dupla adagot kellett süssenek. A mulatozás tovább tartott, mint ahogy tervezték, s nem csupán a csernakeresztúri hagyományőrző néptáncegyüttes vagy a dévai Trio Forte koncertjének kiemelkedő sikere miatt. A szomszédos Vajdahunyadon is jól alakultak a dolgok, a szórakozás ott is nagyszerű volt, a gulyás finom, a szórakozás és a jókedv általános, a hangulatot pedig a csernátoni (Háromszék) néptáncegyüttes és Ábrahám Attila zenéje fokozta. Generációkat összekötő lánc Pénteken más jellegű volt a program, Vajdahunyadon a 6-os iskola magyar tagozatának 50. évfordulóját ünnepelték, felemelő hangulatú véndiák-találkozóval. Közel 300-an gyűltek össze a városi színházban helybéliek, de Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Magyarországra vagy Kanadába került egykori diákok is hazajöttek az ünnepségre. Nem bánták meg, boldogan és meghatódva vettek részt az ünnepségen. Egykori tanítóikat, tanáraikat fölállva, vastapssal díjazták, amikor a szervezők elismerő oklevéllel és virágcsokorral várták a színpadon. 1964-es megalakulása óta a vajdahunyadi magyar tagozaton közel 1600 diák végzett több mint 50 pedagógus áldozatos munkája következtében. Olyan lánc, amely összetartja a magyarságot, amelynek első szemét 1964-ben fonták, s azóta évről évre újabb láncszemmel gazdagodott. Ne hagyják elszakadni, a szülőktől kapott ajándékot, a magyar nyelvet adják tovább gyermekeiknek, üzente az ünneplő közönségnek Kiss Mihály, a magyar tagozatnak helyt adó Matei Corvin iskola – ahova jelenleg tartozik az egykori 6-os iskola – aligazgatója. Utánpótlás nélkül hiába erősödtek meg a szórványmagyarság intézményei, az 1989-es változás elhozta ugyan a szabadságot, de megcsappant a diáklétszám. Kezdetben az élet nagyon nehéz volt, a szülők mégis mindent megtettek, hogy anyanyelvű iskolába járassák gyermekeiket, hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében az 1968-ban Brassóból Vajdahunyadra került Fazakas Tibor művész, aki több mint 40 évig volt az iskola rajztanára, számos nemzedék osztályfőnöke. Meg is köszönte a vajdahunyadiaknak szeretetüket és befogadó-készségüket, emiatt eresztett gyökereket a kohászvárosban, noha eleinte még a Cenk alatti városba való visszatérést fontolgatta. Scheibert Irén nyugalmazott tanítónő örömmel köszöntötte egykori tanítványait, a magyarság melletti kitartásra buzdítva a fiatalabb nemzedékeket. „Nem az az erős, aki sosem esik el, hanem az, aki mindig feláll”, jegyezte meg diákjai vastapsa közepette a tanítónő. Kofity Magda több szerepben köszöntötte az ünneplőket: a rendezvény házigazdájaként, az RMPSZ Hunyad megyei elnökeként, az 1964-es becsengetés első osztályos diákja- és jelenlegi tanáraként, valamint két volt diák édesanyjaként. Balogh-Botár Csaba, a dévai Téglás líceum aligazgatója a vajdahunyadiak hozzájárulását köszönte meg a dévai középiskola eddigi haladásához, illetve folytatásának reményét fejezte ki, miközben a vajdahunyadi magyar tagozat 7.-es és 8.-os diákja két színdarabbal jellemezték a magyar iskolát: a komikus jelenet az iskolai barátságokat, csínytevéseket, a Gherghina Rozália tanárnő által betanított Március 15. darabbal pedig a nemzet iránti elkötelezettséget. Olyan elkötelezettséget, mely nemcsak az együttlét örömét bizonyítja, hanem azt is, hogy bár számban a Hunyad megyei magyarság szórvány, lélekben viszont nem, ahogy a magyar napok megyei főszervezője, Takács Aranka – az iskola egykori diákja és tanára – megjegyezte.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Kéz a kézben Marosszentgyörgyön
Nagy Székely Ildikó
A szociális integráció növelése, az egymás mellett élő etnikumok kulturális kapcsolatainak építése a célja annak a kétéves programnak, amelyre a Gyulafehérvári Caritas a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatallal közösen nyújtott be pályázatot. A megyéből egyedül nyertesnek ítélt Hand in Hand (Kéz a kézben) nevű projekt finanszírozása az Európai Gazdasági Térség, illetve a Romániai Civil Szervezetek Pénzalapjából történik. A részletekről tegnap délelőtt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal tanácstermében számoltak be az illetékesek.
– A Caritasnak köszönhetően egy rendkívül értékes pályázat nyertesei lettünk, amelynek célja a különböző nemzetiségek közötti jó együttélés. Nem titok, hogy a program elsősorban a roma közösséget érinti. Az első fázisban felmérjük a problémáikat és elvárásaikat, a második szakaszban pedig a község teljes lakosságának a bevonásával konkrét lépéseket teszünk egy olyan stratégia kidolgozása érdekében, amelynek következtében nő a célcsoport életszínvonala, megteremtődik az esélyegyenlőség az oktatásban, nevelésben, illetve a kölcsönös megismerést elősegítő programokkal épül, erősödik a multikulturális helyi közösség. Azt szeretnénk elérni, hogy a romák is érezzék otthon magukat a községben. Marosszentgyörgyön jó a kapcsolat az egyes etnikumok között, de még vannak előítéletek a mássággal szemben, ez pedig konfliktusforrás lehet – mondta Sófalvi Szabolcs polgármester. A községgazda arról is tájékoztatott, hogy a településen már működnek hasonló jellegű szociális programok, ilyen a hátrányos helyzetben lévő gyerekek iskola utáni foglalkoztatása, a School after School nevű kezdeményezés is, amelynek következtében csökkent az iskolaelhagyás a romák körében.
A továbbiakban Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója ismertette a projekttel kapcsolatos terveket.
– Hét megyében 25 éve végzünk szociális szolgáltatást, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a szolgáltatások nem lehetnek elég hatékonyak, ha nem párosulnak egy összehangolt helyi stratégiával, amely az oktatást és a közösségek önerőből való fejlődését is érinti. A cél mindhárom közösség megmozgatása, és ezáltal egy integrált stratégia kidolgozása. A projekt összértéke 83.500 euró, ebből a külföldi finanszírozás 75 ezer euró.
A Caritas ágazati igazgatója arra is kitért, hogy miért éppen Marosszentgyörgyre esett a választásuk, amikor a pályázatot előkészítették.
– Egyrészt hatéves kapcsolatunk van Szentgyörggyel, másrészt az itteni önkormányzat felismerte annak a fontosságát, hogy az infra-strukturális fejlesztések mellett a lakosokra is kellő figyelmet kell fordítani, úgymond az emberekbe is beruházni.
A projekt alapkoncepciójának a kidolgozásában a Divers Egyesület vállalt fontos szerepet. Koreck Mária, az egyesület vezetője kiemelte, ritkán fordul elő, hogy egy helyi önkormányzat civil szervezet segítségét kérje az emberek életszínvonalának növelésére irányuló projektek kivitelezésében.
– A multikulturalitás Erdélynek, és ezen belül Marosszent-györgynek egy különleges adottsága, de sokan nem annak tekintik. Ebben a községben már le van fektetve a közösségépítés alapja. Az elkövetkezőkben egy olyan akciótervet dolgozunk ki, amellyel aztán pályázni is lehet. A fiatalok jobban keresik a kapcsolatot egymással, mint az idősebbek, ezért a projekt keretében fiatalok számára szervezünk foglalkozásokat, illetve a norvégiai Caritas együttműködésével képzéseket is tartunk pedagógusok, illetve más érdekeltek számára. Az elkövetkezőkben interkulturális fesztiválra is sor kerül majd, amelyet önkéntesek bevonásával egy éven át készítünk elő, illetve számos workshopon is lehetőséget kínálunk arra, hogy az egymás mellett élő etnikumok megismerjék egymást. A projekt részét képezi egy szocio-kulturális felmérés is és a helyi stratégia kidolgozása, amelyet közvita tárgyává teszünk – mondta Koreck Mária, majd hozzátette, a projekt költségvetése nem nagy, viszont kevés anyagi, de nagy emberi erőforrással sok mindent meg lehet valósítani, éppen ezért bízik benne, hogy a helyi lakosság bekapcsolódik a Kéz a kézben programba. Népújság (Marosvásárhely)

Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Ideje van a közéleti önvizsgálatnak

Sokszínű tevékenység a Caritastól
A Gyulafehérvári Caritas programjait, szociális szolgáltatásait ismerteti a Sokszínű Caritas 2014 című kiadvány, melyet a héten mutattak be Csíkszeredában. A füzetben számadatokkal szolgálnak a jótékonysági szervezet tevékenységeiről, továbbá a Caritas különböző központjainak, székhelyeinek, a programkoordinátorainak elérhetőségei is megtalálhatók benne.
„A Gyulafehérvári Caritasnak a szolgáltatásain keresztül az a célja, hogy valamilyen módon színt vigyen az ellátottak életébe” – mondta Ludescher László, a szervezet szociális ágazatának igazgatója. Hozzátette: azért is sokszínűnek tartják a Caritast, mert szerteágazók szolgáltatásaik, és sokoldalúak a programjaik.
Hargita megye az élen
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint a civil szervezetek és ilyenformán a Caritas feladata is, hogy kiegészítse az állami ellátó rendszert, új ötletekkel, új szolgáltatásokkal bővítsék tevékenységét. Hozzátette, Hargita megye élen jár a szociális szolgáltatások terén.
Ezt a nézetet osztotta Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója is, aki elmondta, országos szinten a székelyföldi megyének van a legátfogóbb szociális hálója. „Év elején arról cikkeztek az újságok is, hogy idén kevesebb pénzt hagyott jóvá a kormány szociális szolgáltatásokra. A hiányt többek között a helyi önkormányzatok és a megyei tanács finanszírozásával pótoltuk” – mondta az igazgató.
Hat programot támogattak
A Hargita megyei tanács idén 685 760 lejt fordított a Caritas hat programjának finanszírozására. Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy nyilatkozott, hogy bár idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megye, azt szeretnék, hogy az ellátás minősége ne csorbuljon.
„Keressünk még hatékonyabb, még egyszerűbb, az ellátottakat kiszolgáló megoldást. Ilyen szempontból az önszerveződéseket látjuk a leghatékonyabban működő eszköznek. A helyi választottak részéről az a hozzáállás látható, hogy nem a cirkusznak a lehetőségét, nem a cirkusz generálását keresték vagy keresik, hanem megoldásokat. A szívós helyi munka az, ami látszik” – fogalmazott Borboly.
A jövőbeli tervekről szólva elhangzott, a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániához tartozó régi kápolnát szeretnék átalakíttatni egy-két éven belül rehabilitációs, foglalkoztató központtá, ahol a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ kapna helyet. A munkálatokra külföldről kaptak anyagi segítséget, jelenleg az építkezési engedélyek beszerzése zajlik.
A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon felújítását a munkaügyi minisztérium támogatta. Székelyudvarhelyen szeptemberben adják át azt az épületet, amelyben 26 ágyas fektetőt rendeznek be gyógyíthatatlan betegek, illetve olyan személyek számára, akik mozgáskészségük fejlesztésére szorulnak.
Barabás Hajnal, Krónika (Kolozsvár)

Nyári iskola az Őrkőn
„Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! / S lesz egy szép, közös emlékünk” – énekelték nap mint nap az őrkői roma gyerekek, akik számára a Gyulafehérvári Caritas szervezett nyári iskolát július 21–25. között.
A roma közösség társadalmi beilleszkedését támogató program lebonyolítását számos önkéntes és meghívott segítette. Az öt vidám nap alatt – két rendben, délelőtt és délután – több mint 80 elemistsa és középiskolás fordult meg a Néri Szent Fülöp Multifunkcionális Központban szervezett tevékenységeken. Mesenap, kézművesnap, sportnap, víznap és egészségnap követte egymást. A foglalkozások egyszerre adtak alkalmat önfeledt játékra és tanulásra. A színes és vidám program célja a közösségi szellem erősítése volt. A sportnapon a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sportegyesület önkéntesei mozgatták meg a gyermekeket, a víznap is a móka és nevetés jegyében zajlott. A csapatok drukkerei az utcán tartózkodó őrkői lakosokból kerültek ki, akik szemmel láthatóan a résztvevőkkel együtt örültek. Az egészségnapon előbb egy fogorvos nyújtott betekintést a helyes fogápolás rejtelmeibe, később az egészséges táplálkozást próbálták játszva megtanítani. Utolsó nap a résztvevők felelevenítették közös élményeiket. A szervezők és az önkéntesek örömmel tapasztalták, a gyermekek csillogó, boldog tekintettel kiáltozták: „Ne menjünk még haza!” Az immár hagyományossá vált nyári iskola célkitűzése szervesen illeszkedik a Gyulafehérvári Caritas által több éve működtetett nappali foglalkoztató jellegű tevékenységek missziójába: támogatni az őrkői roma diákok bekapcsolódását az iskolai oktatásba, és elősegíteni e gyermekek és fiatalok felkészülését a felelősségteljes életre.
HUBBES KINGA, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyergyóban gyakorlatozik az egri lány
Szakmai gyakorlata helyszínéül miért választja Gyergyószentmiklóst a külföldi egyetemista? Mi az a vonzerő, ami miatt meghosszabbítja kötelező itt tartózkodását? Mik azok az értékek, amiket a gyergyóiak természetesnek vélnek, az idegen viszont pozitív újdonságként él meg? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a sajtónak a budapesti ELTE Gyergyószentmiklóson gyakorlatozó hallgatója, Farkas Éva.
A hatodéves egri, Budapesten tanuló egyetemi hallgató június elsején érkezett Gyergyóba, az Erasmus-program ösztöndíjasaként ő maga választotta a székelyföldi helyszínt. Terület- és településfejlesztő geográfus válik belőle, ha elvégzi az egyetemet, addig is minden lehetséges módon igyekszik a mélyére látni választott szakmájának.
A kérdésre, hogy miért éppen Gyergyóra esett a választása, Farkas Éva elmondta: „Édesapám marosvásárhelyi, vannak erdélyi kapcsolataim, de már jó pár éve nem voltam ezen a vidéken. Tervezgettem, hogy jó lenne eljönni Székelyföldre, de nem turistaként, hanem úgy, hogy itt lakhassak, legyen időm, alkalmam megismerni az ittenieket, mindennapi életüket, a környéket. Ilyen szempontból az ösztöndíj és egy gyergyószentmiklósi családdal való baráti kapcsolat épp kapóra jött.”
A polgármesteri hivatal fogadta be Évát, aki előbb a turisztikai irodán tevékenykedett, de négy hónapos itt tartózkodása során a városháza más osztályainak tevékenységével is szeretne megismerkedni. A szervezési munka „ága-bogát” nem csupán az íróasztal mögül igyekszik szemlélni, az eltelt időszakban aktívan részt vállalt a városban és a környéken zajló rendezvények szervezésében is.
Szenétén a cserkésztáborban segédkezett, a Gyulafehérvári Caritas önkéntes csapatához csatlakozva aktívan vett részt a Remetei Falunapokon és a Gyergyószentmiklósi Nyári Kulturális Fesztiválon, de nem maradt ki a szervezet önkéntes táborából sem. A Babeș-Bolyai Egyetem gyergyói diákjaival Gyimesbükkben egyhetes terepgyakorlaton vett részt, majd Tusványoson kereste meg azt a lehetőséget, amivel az ott táborozó gyergyóiaknak segíthetett.
„Szeretnék mindenfélét kipróbálni, úgy itt lenni, hogy ne az albérletben üldögélve, filmet nézve teljen el ez az időszak. Kihasználom a jó időt, azt, hogy vannak programok. Két hónap alatt sok emberrel megismerkedtem, akik segítenek abban, hogy kimozdulhassak” – mondja Éva.
Jó élményeiből otthoni barátait is részesíteni szeretné, ezért csoportokban hívja meg őket Gyergyóba, szervez számukra különböző programokat, kirándulásokat, túrákat. Mindebben az itt működő „módszer” alkalmazása segíti. „Nagyon pozitív az a kapcsolati tőke, amit itt találtam: néhány telefonbeszélgetéssel nagyon sok mindent el lehet intézni. Nagyon gyors átfutással le lehet szervezni bizonyos dolgokat. Ezek nemcsak a kisváros előnyei, azt tapasztalom, hogy Gyergyóban szorosak az emberi kapcsolatok, egymás életében aktívan részt vállalnak az emberek” – fejtette ki.
Szakmai szemmel ugyanakkor a negatívumokra is rámutatott: a tömegközlekedés hiánya miatt nagy problémának tartja a kirándulóhelyek megközelíthetőségét, továbbá azt, hogy sok turisztikai pont, az ottani szállás- és egyéb lehetőségek nem találhatók meg az interneten. „Gyorsan el lehet intézni mindent akkor, hogyha van ismeretség, de nagyon nehezen boldogul az, aki tejesen ismeretlenül jön ide” – osztja meg meglátásait.
Semmiféle negatívum nem hatott Évára annyira erősen, hogy elnyomná kellemes benyomásait, annyira jól érzi magát Gyergyóban, hogy egy hónappal meghosszabbította egyébként három hónapos itt tartózkodását. Állítja, jövőben is visszatér, akkor a közeli Háromkúton szeretne több időt tölteni, hogy diplomamunkájához elvégezhesse a szükséges társadalom-földrajzi kutatásokat. Hogy a hivatalokban ne legyenek fennakadásai, tervezi, hogy addig bár alapszinten megtanulja a román nyelvet.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro

Székelyföldieket is elismertek (Külhoni Magyarságért Díj)
Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól tegnap Budapesten a Parlamentben. Elismerésben részesült a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehévári Caritas, illetve a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg. Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak között szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely magyar közösségnek.
A 2005-ben alakult Alsózelei Zele törzs elsődleges feladatának hagyományaink megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét tekinti, munkájukat az elismeréssel jutalmazták. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968. márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben párttá alakult, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani. A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő, aki 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától. Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított, mit ír a Magyar Szó. A vajdasági újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9–10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozástól függetlenül, magyarságmegtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést, és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékre is hoztak
Kiosztották a Külhoni Magyarságért Díjakat
Tizenegy személyiség, illetve szervezet, intézmény – köztük a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – képviselője vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól kedden, Budapesten a magyar Parlamentben.
„A díj annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg” – fogalmazott Semjén Zsolt. Az idén az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány kapott elismerést, továbbá a Gyulafehévári Caritas és a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is a díjazottak között szerepelt.
A háromszéki intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida annak idején magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely-magyar közösségnek.
A Külhoni Magyarságért Díjat 2011-ben alapították. A hagyomány szerint augusztus 20-a előtt adják át azoknak, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KMN: az egyházak gazdasági helyzetéről értekeztek
Lassan és körülményesen halad az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, ugyanakkor a visszakapott épületek felújítási, karbantartási költségei is sokba kerülnek, az uniós források lehívása pedig rendkívül bürokratikus – hangzott el A történelmi magyar egyházak gazdasági szerepe című, a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett fórumon.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett, a Bocskai-ház Óváry Termében tartott rendezvényen a történelmi egyházak képviselői nemcsak gazdasági kérdésekről értekeztek, szociális, jótékonysági tevékenységeikről is beszámoltak. Hangsúlyozták, az egyháznak nem feladata a profitszerzés, az egyházakhoz tartozó vállalkozások bevételeit iskolafenntartásra, ingatlankarbantartásra, szociális programok finanszírozására fordítják.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: egy-egy visszaszolgáltatási per néha évekig elhúzódik, az állam pedig a döntést követően nem költ az épületek karbantartására, így azok állapota tovább romlik. Szemléltetésként rámutatott, hiába kapták vissza Kolozsváron a Metropol épületét, az ingatlannak csupán 40 százalékát tudták ténylegesen birtokba venni.
Kifejtette, az Erdélyi Református Egyházkerületnek több mint 1500 ingatlan van a birtokában, közöttük sok a műemlék épület, így rengeteg pénz kell a felújításukhoz.
Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes arról számolt be, hogy előkészítették a Szent Mihály-templom felújításának tervét, ennek költsége 12 millió euróra rúg. Arra a kérdésre, hogy az egyház milyen vállalkozásokat üzemeltet, elmondta: Kolozsváron a plébánia, valamint a katolikus egyház tulajdonába tartozó Agapé étterem és szálloda, illetve a Caritas szociális iroda öszszesen 110 személyt foglalkoztat.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök arról beszélt, hogy gondot jelent a forrásszerzésnél a bürokrácia, ugyanis gyakran cserélődnek a hivatalnokok, és ilyenkor egy-egy előkészített templomfelújítási terv könnyen elsüllyedhet az akták között. Ráadásul az is problémát okoz az egyházaknak, hogy sok régi épületet már nem lehet használni, azért új ingatlanok építésére is szükség van.
Dácz Tibor, a magyar unitárius egyház gazdasági előadó-tanácsosa arról számolt be, hogy a jövőben tervezik a nagyobb műemlék templomok felújítását, azonban korábban előfordult, hogy hiába pályáztak európai uniós forrásokra, a nagyajtai erődtemplom felújítása például kedvezőtlen elbírálást kapott. Az unitárius egyház egyedüli saját vállalkozása a János Zsigmond Unitárius Kollégium étkezdéje, azt is kényszerből indították, mert nem találtak jobb megoldást a kollégisták étkeztetésére, mesélte.
A beszélgetésen elhangzott: az egyházak az egykori legelők és erdők egy részét is visszakapták, azonban jellemző volt, hogy a visszaszolgáltatás előtt tarvágásokat hajtottak végre. Így öt-hat évbe is belekerült, amíg az egyházközségeknek valós jövedelmük származott a visszakapott birtokokból.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

XVIII. Szent Mihály Napok
Idén is, szeptember utolsó hétvégéjén, mint ahogy ez már hagyományossá vált, a hétfalusi csángó közösség legnagyobb éves rendezvénysorozata zajlott le, a Szent Mihály Napok, a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal és a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub (HMIK) közös szervezésében.
A hivatalos péntek esti megnyitót már egész héten zajló programok előzték meg, teke-bajnokság, 66-os kártyajáték, szerdán, szeptember 24-én pedig az Osonó Színházműhely – Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását tekinthették meg a négyfalusiak, előadás melyet kötetlen beszélgetés követett a színtársulat színészeivel, mely, akárcsak az előadás rendkívűli népszerűségnek örvendett a közönség körében. A péntek esti hivatalos megnyitó rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Rustik zenekar biztosította a jó hangulatot, ezt előzte meg a komollói nőszövetség amatőr színjátszócsoportjának három felvonásos vígjátéka. Az egybegyűlteket Géczi Gellért alpolgármester, és Bálint Anikó HMIK alelnök köszöntötte. A szombati programot a gyerekeknek szánt kézműves foglalkozások nyitották meg, ugyancsak szombaton zajlottak le a sportrendezvények, a focikupa, melyet Apáca csapata nyert meg, az asztali tenisz, illetve csocsó bajnokság. A Barcasági Csángó Alapítvány udvarán felállított színpadon fellépett Zajzoni Rab István Középiskola báb- és színjátszó csoportja, A George Moroianu Középiskola színjátszócsoportja, melyet a kolozsvári Váróterem Projekt előadása követett. Rendhagyó módon az idén borkóstoló is volt, Balla Géza pincészeteből kóstolhattak ménesi borokat az érdeklődők, és nagy sikernek örvendett Magdó István fényképész kiállítása is, melyet a hétvégén többszáz érdeklődő látogatott meg. Sor kerűlt Hochbauer Gyula tanár úr „Itt: Karáncsonyok Között” című könyvének a bemutatására is, a szombat délután folyamán pedig gyerektáncházon is részt vehettek a rendezvénysorozat legífjabb látogatói. A koncertek sorozatát a HMIK band nyitotta meg a nagyszínpadon, őket követték a magyaroszági Ocho Macho együttes, mely reggae stílúsú számaival elvarázsolta a hideg ellenére is a makacsul kitartó közönséget. Az estét a borkertben lezajló élőzenés mulatság zárta. A vasárnapi programot az négyfalusi református templomban megszervezett Ökumenikus Istentisztelet nyitotta meg, melyet megelőzően a templomkertben felállított sátorban a gyulafehérvári Caritas otthongondozói központ munkatársai biztosítottak ingyenes egészségügyi felmérést az érdeklődők számára. Ezidő alatt a háromfalusiak Zajzoni Rab István költőre emlékeztek, és koszorúzták meg a temetőben levő síremlékét, utána pedig indult a hagyományos szekeres felvonulás, mely az idén is, mint mindig Négyfalu két végéről és Háromfaluból hozta a néptáncosokat, érdeklődőket a városközpontban megszervezett ünnepélyes pillanatra, utána pedig a Csángó Alapítvány udvarán megszervezett szabadtéri majálisra, ahol már javában készűlt a hagyományos csángó pityóka-tokány, és kézműves vásár várta az érdeklődőket. A rendezvény kezdetén köszöntötte a jelenlevőket Géczi Gellért alpolgármester, Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó megye prefektusa, illetve Nagy István, Négyfalu testvértelepülésének, Kisújszállásnak önkormányzati képviselője. Következtek a néptáncok, majd a szentegyházi Kartal együttes, és a csíkszeredai Role együttes szórakoztatta a közönséget. Nem maradt el a városon keresztülhaladó töklámpás-felvonulás sem. Azt est záróakkordjait a Takáts Tamás Blues Band együttes zeneszámai hangoztatták, zakatolt a vonat, és a jelenlevők pedig többször is „pocsolyába léptek” mégcsak képzeletben is, amikor a szervezők Takáts Tamással közösen énekelték el a színpadon a „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm” nagysikerű slágerét, ezzel egyúttal zárva is a sikeres rendezvénysorozatot. A szervezőcsapat nevében köszönetet érdemel minden lelkes résztvevő, aki jelenlétével színesebbé, csodálatosabbá tette a rendezvénysorozatot, nem utolsó sorban köszönet jár az önkénteseknek és a támogatóknak is, akik nélkűl e sikeres rendezvénysorozat nem válhatott volna valóvá.
erdon.ro

Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta,  a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

"Egészséges" párbeszéd, tabuk nélkül
A Studium Alapítvány könyvtárában a civil társadalom képviselőivel találkozott hétfő kora délután Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje, ahol Vass Levente, az alapítvány társelnöke köszöntötte, illetve Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdezte a politika és a civil szféra kapcsolatáról.
A beszélgetést megelőzően egy rövid portréfilmet mutattak be Kelemen Hunorról, amelyben a riporter többek között gyermekkoráról, kedvenc könyvéről, iskolás és egyetemi élményeiről kérdezte. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy szereti Csíkot, hogy korábban hokizott, néha lámpalázas, szívesen hallgat dzsesszt és klasszikus zenét, néha főz, kedvenc étele a tárkonyos krumplileves, szeret utazni, szereti Firenzét, a táskája meg nehéz.
A kérdésre, hogy milyen a viszonya a civilekkel, Kelemen azt mondta, mindig a civil társadalom részének érezte magát.
A pozitív, illetve negatív tapasztalataira vonatkozó kérdésre Verespatak ügyét negatívnak tartja, amikor a civilek meg sem kérdezték, csak "nyesték". Másik negatív tapasztalata az volt, hogy az autonómiastatútum bemutatása során, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács vehemensen támadta, a civil társadalom hallgatott. Egy másik kérdés az úgynevezett "civil kurázsira" vonatkozott. Erre azt mondta: vagy van, vagy nincs.
Véleménye szerint sokkal több civil kezdeményezésre, közvitára lenne szükség, illetve, hogy a 90-es évekhez képest, amikor még mindenki mindenhez értett, ma a szakosodás a jellemző. Viszont a közvitában sokkal kevésbé van jelen, mint akkor.
Nem hisz abban, hogy a civil társadalmat "egységes civil platformba lehetne terelni", lemaradások véleménye szerint szociális kérdésekben, a romakérdésben vannak, amelyekről ma még nem nagyon beszél a társadalom. – Ha erre nem találunk megoldást, hét baj lesz – jelentette ki.
A kérdések során felvetődött, hogy a 2006-os gombatörvény még ma sem alkalmazható, és bár a gombászegyesületek többször folyamodtak a kormányhoz, a parlamenthez vagy az RMDSZ képviselőihez, megoldás máig sem született. Emiatt nincs gombavizsgálat a piacokon, és sok a gombamérgezés. Jó lenne, ha a politikum felkarolná az ügyet, mondta Málnási András, a Málnássy László Gombászegyesület elnöke.
Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője szerint újra be kellene vezetni a strukturált konzultációkat, fontos lenne, hogy az RMDSZ jobban kommunikáljon a "civilekkel", mert ha a demokratikus struktúrák jobban működnének, a civil társadalom is másként működne.
Mezei Borbála, a Gyulafehérvári Caritas képviselője azt vetette fel, hogy bár a civil szervezetek állami támogatásból tartják fenn magukat, tavaly levágták a szubvenciókat. Kelemen Hunortól kérdezte, közben tudna-e járni ebben az ügyben az RMDSZ?
Ezek mellett szóba került az is, hogy együtt kellene működniük a román és a magyar civil szervezeteknek, de egyesek felvetették azt is, hogy az RMDSZ esetleg román pártokba olvadva esélyesebben politizálhatna. Kelemen Hunor válasza az volt, hogy ha megszűnne az RMDSZ, azzal még nem oldódnának meg a problémák. – Nem hiszek az etnikai alapon szerveződött szövetség alternatívájában. Halálos veszedelem lenne, ha ideológiai alapon beolvadna román pártokba – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

V. Székelyföld Napok
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egymillió csillag a szegényekért
A zuhogó eső ellenére is négy megyei településen 3700-an mentek el mécsest gyújtani a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű adománygyűjtő akciójára pénteken.
Marosvásárhelyen, a Színház téren sátrak álltak, alattuk a mécsesek és a persely. Idősek, fiatalok az ernyőt lehúzva léptek a sátor alá, egyenesen a perselyhez sietve. Volt, aki bedobta a pénzt, s ment is tovább. Volt, aki meggyújtotta a mécsesét, és pár percet időzött a sátor alatt. A gyertyagyújtás az eső miatt nem sikerült olyan látványosra és bensőségesre, mint az előző években, amikor mécsesek százai sorakoztak a téren, s minden mécses csillagként ragyogott a sötétben. A Caritas szolgálatosai a Színház térről a Deus Providebit Házba irányították az adakozókat, mondván, hogy ott teával, jó szóval, köszönettel várják azokat, akik úgy gondolták, hogy érdemes kimozdulni és mécsest gyújtani a szegényekért. Itt már egész más hangulat fogadott, gyerekekkel, fiatalokkal telt meg az előcsarnok, a Reménység együttes dalai csendültek fel. Közben a Caritas képviselői mikrofonhoz lépve köszönték meg a jelenlétet.
– Ismét megmutattuk, fontos számunkra a közösségünk, és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa. Köszönjük, hogy eljöttek – mondta Molnár József, a Caritas sajtófelelőse.
– Köszönjük azoknak, akiket nem bátortalanított el az eső. Örvendek, hogy nagyon sok fiatalt látok, ez azt jelenti, hogy önkéntesként vagy az akcióba bekapcsolódóként vannak jelen. Azt jelenti, hogy van jövője ennek az akciónak. Egy egyházművészeti kiállítás kellős közepébe csöppentünk, s ahogy nézzük itt a különböző települések nagyon régi, impozáns templomait, freskóit, belegondolunk, hogy annak idején, amikor ezek épültek, mennyire szegény, mennyire minimális technikai és anyagi hátérrel rendelkező közösségek váltották valóra az álmukat, építették fel ezeket a csodálatos épületeket. Tulajdonképpen ez történik ma is. A szolidaritás és a segítségnyújtás ehhez hasonló, magasztos és nehéz munka, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy az emberek egyre szegényebbek, egyre többen vannak olyanok, akik leszakadoznak, és egyre gyengébb anyagi lehetőséggel rendelkeznek. Mégis az emberek egy része segít a rosszabb körülmények között élőknek fordítják. Fel kell éleszteni az együttérzést, és hangsúlyozni kell ennek a fontosságát – mondta Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője.
A nélkülözők, szegények és idősek számára eddig 24.720 lej gyűlt össze a Gyulafehérvári Egyházmegye 16 településén. Két településen a rossz időjárás miatt elhalasztották a gyűjtést. Ha az eső nem szól bele, sokkal többen mozdulnak ki otthonaikból, s az összeg is jelentősebb lett volna. Marosvásárhelyen 2804 lej, Marosszentgyörgyön 633, Szovátán 3188, míg Erdőszentgyörgyön 946 lej került a perselybe.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Több ezer embernek nyújt segítő kezet a Caritas
Az V. Székelyföld Napokon Ludescher Lászlót, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazati vezetőjét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki. A római katolikus egyház segélyszervezetében végzett munkájáról az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű rendezvényen beszélgettünk, arról a széles spektrumú tevékenységről, amely szegényeket, időseket, betegeket és hátrányos helyzetű embereket próbál átlendíteni a kilátástalanságon.
– Milyen út vezetett az elismeréshez, az Orbán Balázs-díjhoz?
– Elsősorban nagyon nagy megtiszteltetés számomra, a bizalom jele ez a díj. Meglepetés. Hogy mi alapján döntöttek erről, arról csak részinformációim vannak. Úgy értettem, hogy a Maros megyei szociális hálózat, intézmények, programok fejlesztése volt az elsődleges indok, amiért nekem ítélték a díjat. Azt hiszem, hogy e díjjal tulajdonképpen az egész Caritas tevékenységét díjazták, azt a munkát, amit az elmúlt tizenöt- húsz évben kifejtettünk a Gyulafehérvári Egyházmegyében, beleértve Maros megyét is. Csak mivel engem "toltak előre", engem nevesítettek, én kaptam meg. A díj nagymértékben a családom támogatásának is köszönhető. Feleségem, Enikő és az ő szülei mindig megértően és segítő módon viszonyultak a rengeteg túlórámhoz, távollétemhez és gyakran rájuk maradt három gyermekünk nevelése, gondozása. Az ő támogatásuk, áldozatuk nélkül nem tarthatnék itt a munkámban. Nagyon pozitív értéke van a választásnak, hiszen ezáltal kiemelték a szociális, karitatív munka fontosságát. Nagyon sokszor, amikor a magyarságról, székelységről van szó, akkor az anyanyelvi oktatásról, kultúráról, autonómiáról beszélgetünk, de háttérbe szorul az, hogy igenis, közösségünknek szociális problémái vannak, súlyos gondokkal küzd, és ahhoz, hogy az itthon maradást szorgalmazzuk, hogy jól érezzék magukat szülőföldjükön az emberek, a szociális kérdésekre megoldásokat kell találni. Az az idős személy, aki otthoni gondozásban részesül, nem fog külföldön élő fiához költözni, Magyarországra vagy azon túl. Vagy azokban a gyerekekben, anyukákban, akiknek programot, közösségformáló tevékenységet szervezünk, szintén azt a jó érzetet keltjük, hogy igenis, jó itthon lenni. Azon túl, hogy a gyermekeink anyanyelvi iskolába járnak, azon túl, hogy színházba járunk, s így tovább, van hová fordulni, ha problémákkal küszködünk, ha családtagunk ápolásra szorul.
A Gyulafehérvári Egyházmegye területén hat megyében vannak programjaink. Hangsúlyosabban Maros, Hargita és Kovászna megyében, de Hunyad, Kolozs és Fehér megyében is bonyolítunk programokat. A szociális ágazatban húsznál több program, intézmény létezik, közel 220 munkatárssal. Sokat járom Székelyföldet, Erdélyt. Viccesen szoktam is mondani, annyit járok, mint Orbán Balázs.
– Hogy gondolja, mennyire sikerült a Caritasnak ezt a segítségnyújtási feladatot ellátni? Hány emberen segít a Caritas?
– Több ezerre tehető azoknak a száma, akik rendszeres segítségnyújtásban részesülnek. Maros megyében közel száz munkatársunk és legalább ugyanannyi önkéntesünk dolgozik. Egyik leghangsúlyosabb programunk az otthoni beteggondozó szolgálat, amely a magyarlakta vidékek nagyon nagy részét fedi le, s nem csak magyarlakta, hanem románlakta vidékeken is jelen vagyunk. Az utóbbi években nagyon jól működik a korai nevelő- és fejlesztőprogramunk, amelyben közel 600 család vesz részt rendszeresen Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Marosszentgyörgyön és Búzásbesenyőben. Hangsúlyos programunk a családsegítő szolgálat, ami elsősorban vidéki településeken van jelen. Húsz olyan település van, ahol elsősorban gyerekekkel, fiatalokkal és idősekkel foglalkozunk. Időseknek klubokat működtetünk, illetve gyerekeknek, fiataloknak prevenciós tevékenységet, nevelési támogatást nyújtunk. Nagyon sok gyereknek, fiatalnak nincs lehetősége olyan programokra, rendezvényekre járni, mint városi társaiknak, hiszen elszigetelten élnek. A szakemberek – szociális munkások, pedagógusok, pszichológusok – kijárnak, és vidéken, elszigetelt falvakban biztosítják ezeket a képességfejlesztő programokat, hogy a fiatalok felvehessék a versenyt a városi társaikkal. Szoktam mondogatni, hogy van élet a Facebookon, a YouTube-on túl is. Programjaink arra próbálják rászoktatni a gyerekeket, hogy a velük egykorúakkal közösségben lenni sokkal jobb, mint a virtuális világba menekülni. Kollégáink táborokat szerveznek a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Olyan gyerekek vesznek részt, akik soha nem jutnának el ilyen helyre. Van, aki ott tanulja meg, hogyan kell a fogkefét használni.
Marosvásárhelyen működik a legnagyobb létszámú nappali idősfoglalkoztatónk, ahová örömmel járnak be időseink, ahol közösségben vannak, s nem a tévé előtt brazil sorozatok tömkelegét "fogyasztják". Most indítottuk a búzásbesenyői öregotthonunkat, a Kerelőszentpáli Polgármesteri Hivatallal közösen. Marosszentgyörgyön romaintegrációs programunk indult, ami elsősorban a helyi magyar anyanyelvű roma lakosságnak a felzárkóztatására hivatott. Tudjuk, hogy a roma lakosság szociális problémáinak a kezelése szociális bombaként ketyeg. Úgy gondoltuk, hogy a Caritasnak feladata más nemzetiségűek, s főleg a mély szegénységben élő emberek megsegítése is, nem anyagi juttatások, hanem a kisgyerekeknek a felzárkóztatása révén, hiszen a szegénység ördögi körét csak tanulással, neveléssel lehet megtörni.
– Nagyon sok az önkéntes, hogyan sikerült ennyi fiatalt bevonni a munkába?
– Nagyon hangsúlyos tevékenység Maros megyében az önkéntesség. Sok fiatal kapcsolódik be, vannak, akik a szervezésben segítenek, például az Egymillió csillag gyűjtőakcióban, vannak, akik kórházakba járnak be gyerekeknek mesét olvasni. Ez is egy nagyon szép és humánus programunk. Azt szorgalmazzuk, hogy a fiatalokat az aktív életre serkentsük, s ne passzívan éljék az életet, ezért indítjuk a Young Caritas programot.
– Mi újat kellene behozni, hogy még hatékonyabb legyen ez a tevékenység?
– Nagy kérdés. Nagy létbizonytalanságban élünk, programjaink finanszírozása adományokból, önkormányzati támogatásokból történik. Nagyon bizonytalanok a finanszírozási források. Azon kellene munkálkodjunk, hogy hatékonyabb módszerekkel vonjuk be a helyi közösségeket, hogy szolidaritást vállaljanak, mert mi tulajdonképpen a közvetítők vagyunk. Ha nem lennének az önkormányzatok, megyei tanácsok, állami és magánintézmények, akkor mi magunkra nem tudnánk ezt a munkát felvállalni. Ezen túlmenően még több szakmaiságot kell bevinnünk a tevékenységünkbe. Nehéz munka, fiatal szakma ez nálunk. Az egyetemi szintű szociálismunkás- képzés csak a kilencvenes évek közepétől létezik, sokan nem is tudják, milyen tudás kell ehhez.
Meg kell tartani a jóság lelkületét, hogy munkatársaink ne száraz munkaként tekintsenek a feladatra. Ne kiégni és állandóan megújulni! Erőt, dinamikát és szeretetet vinni ebbe a munkába! Ezek a legnagyobb kihívások, hiszen munkatársaink nap mint nap szegénységgel, nyomorral, szenvedélybetegekkel, olyan esetekkel, emberekkel találkoznak, akikről a társadalom már lemondott. Őket kell "visszahúzni". Ez nagyon nagy érzelmi, szellemi megterhelést jelent. Könnyen kiégnek az emberek. Pedig örülni kell minden kis eredménynek. Ha egy roma gyerek 3-4 betűt le tud írni, már az is eredmény! Ha egy lebénult ember megmozdítja a kezét, ha mosolyogni tud, az már öröm.
A díjhoz gratulálunk, további eredményes munkát!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Kegyeleti hely Kovásznán
A Mária évében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek október 18-án szabadtéri szentmisét mutatott be, és felszentelte a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis életvédő társaság által készíttetett Magzat keresztútját, mely a meg nem született gyermekeknek állít emléket Kovásznán, a Timár utca 39/C szám alatt.
A kegyeleti és kiengesztelődési hely XV kőből készült stációból áll a Kovács család Cserekertjében, a Piliske-Barta oldalban. A szentmise után dr. Kovács Zita gyermekorvos, az életvédő társaság elnöke részletesen ismertette a kegyeleti hely létrejöttének történetét, azt a rendkívüli eseménysorozatot, amely ezt indokolttá tette, és mindenkinek megköszönte a segítségét, aki anyagilag, háttérimával vagy bármilyen más formában segítette. László Károly színművész gyermekcsoport kíséretében kis előadást mutatott be Igent az életre! címmel. 
A rendezvényen részt vett Potyó Ferenc érseki helynök, Kovács Gábor esperes-kanonok, kovásznai házigazda, msg. Csató Béla pápai káplán, Bartos Károly kézdisárfalvi plébános, Faragó István kőhalmi plébános, Péter Sándor nyugalmazott plébános és Bazsó-Dombi Attila görög katolikus parókus. A cégtáblakő talapzatába három, Medjugorjéból hozott követ ragasztottak, ahonnan az inspiráció jött. A  sepsiszentgyörgyi Caritas által készíttetett tulipános kapu az életet jelképezi. Az eseményt közvetítette a Mária Rádió és a Duna Televízió. 
Az életvédő társaság célja, hogy ezentúl hetente, minden szerdán 16–17 óráig elvégezzék a keresztutat, melyre az érdeklődőket imádkozni, kiengesztelődni hívják. Bármikor egyénileg is látogatható, és szeretnék bekapcsolni a Mária Útba.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kencse: élhető községet kell építeni
Mindhárom településnek, Csíkszentkirálynak, Szentléleknek és Csíkszentimrének is jót tett a tíz évvel ezelőtti szétválás – fogalmazott Kencse Előd, utóbbi község polgármestere. Az elöljáró szerint a kezdeti nehézségek után elindultak ugyan a fejlődés útján, ám még sok a tennivaló ahhoz, hogy igazán élhető község legyen Szentimre.
„A szétválás mellett az első érv az volt, hogy 1968-ig külön község volt Csíkszentimre, a megyésítéskor viszont elveszítette ezt a státust” – emlékezett vissza a kezdeti lépésekre Kencse. Kifejtette, a helyiek mindig is az önállósodás mellett voltak. Ezt fokozta az adminisztratív központ távolisága, hiszen ügyintézésre Csíkszentkirályra kellett utazni, illetve hogy Csíkszentimrén nagyrészt elmaradtak a fejlesztések. „Mi is, Szentlélekhez hasonlóan, mostohagyerekei voltunk a mamutközségnek” – pontosított az elöljáró, majd hozzátette, ezzel együtt az önálló községi státust csupán a harmadik népszavazás után sikerült visszanyerni.
Iroda a gépkocsiban
A többi, hasonló sorsú településhez hasonlóan ebben az esetben is a kezdeti nehézségek a működő adminisztráció hiányában nyilvánultak meg, nulláról kellett kiépíteni azt. „Amikor leváltunk, nem kaptunk segítséget a volt központtól, hogy elindítsuk az adminisztrációt, nem voltak alkalmazottaink, sem használható székhelye a polgármesteri hivatalnak. Az első fél év azzal telt el, hogy beindítsuk a helyi ügyintézést. Egy jegyző és egy pénztáros személyében két, az adminisztrációban tapasztalt embert sikerült a településre vonzani, a többiek mind fiatalok voltunk. Az első irodánk egy gépkocsi volt, mert nem volt épület, ahová bemenni. Egy hét alatt sikerült egy helyiséget rendbe tenni a régi községházán, aztán oda rendezkedtünk be. Székünk és asztalunk sem volt. Utóbbit a közbirtokosságtól kértünk kölcsön, székeket a Gyulafehérvári Caritastól vásároltunk. Az első számítógépet az akkor már működő helyi ifjúsági egyesülettől kölcsönöztük, valamint kaptunk a faluból egy írógépet” – elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történteket a polgármester.
Fontossági sorrend a fejlesztések terén
Kencse elmondta, fontossági sorrendet állítottak fel a fejlesztések terén. Lakhatóvá tették a községházát, majd nekiláttak a legfontosabb középületek rendbetételének. Közben az egyik, óvodának otthont adó épületet vissza kellett szolgáltassák a régi tulajdonosoknak. Próbálkoztak azzal, hogy visszavásárolják az ingatlant, de mivel tucatnyinál is több tulajdonosa volt, nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, ezért inkább építettek egy új napközit. Aztán jöttek az infrastrukturális beruházások. 2007-ben pályáztak szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére, ezt a beruházást mostanra 95 százalékban sikerült megvalósítani. Ugyancsak fontos előrelépés volt az új vízhálózat kiépítése, ezt hét év után tudták nyélbe ütni. Többek között a községi utak rendbetétele van hátra, és úgy néz ki, erre a célra is kapnak kormánytámogatást. Szintén pozitívumként könyvelte el az elöljáró, hogy történtek előrelépések a csíkszentimrei Büdösfürdővel kapcsolatos elképzelések terén is: épült egy turisztikai információs központ, illetve egy kezelőközpont, amelyet jövő őszig hozna működésbe az azt bérlő vállalkozás.
Örökös probléma: a tulajdonba helyezés
„A tulajdonba helyezés kérdését tíz év alatt sem sikerült megoldanunk. Ezt a folyamatot több probléma akadályozza” – magyarázta Kencse. Elmondása szerint az egyik ilyen akadály, hogy még a nagyközség idejéből van egy sor jogtalan tulajdonba helyezés, amelyeket nagyon nehéz kiigazítani. Főleg úgy, hogy a megyei földosztó bizottság semmilyen felelősséget nem vállal ezen a téren, inkább akadályozza az ezzel kapcsolatos munkát. „Meghozzuk helyben a szükséges döntéseket, a megyei bizottság viszont nem hagyja jóvá, elutasítja, azt mondván, menjünk bíróságra. Pedig a törvény a bizottsági határozatot is megengedi ebben az esetben, a megyeinél viszont ezekre nem vállalnak felelősséget, de botlasztani az tudnak. Ez úgy kellene működjön, hogy bízzák a helyiekre a probléma megoldását, és ezért vállalják a helyiek a felelősséget. Annak érdekében, hogy rendbe tegyük a dolgokat, több mint száz bírósági eljárást kellene indítanunk. Van egy ördögi kör, amiből nehezen lehet kilépni” – nyomatékosított a községvezető. Újabb nehézségként említette, hogy nincs szakember, aki az ezzel kapcsolatos munkát végezze, hiszen a helyzet kilátástalansága miatt már többen is felmondták állásukat.
Ok a vitára: legeltetés
A polgármester szerint folyamatosan problémát jelent a községben a legeltetés kérdése. Ennek pozitív oldala, hogy folyamatosan nő az állatállomány a településen, több kisebb-nagyobb farm is létrejött az elmúlt időszakban. A gond az, hogy nincs elég kaszáló és legelő, emiatt állandóan konfliktusok vannak. „A törvények sem segítenek a helyzet kézben tartásában. Vannak azért megoldások, több juhtartó gazda más községek területeire megy legeltetni, máshol bérelnek területet.”
Fontos a műemlékvédelem
Csíkszentimrének több legfelsőbb kategóriás műemlék épülete van. Ilyen a Henter-kúria és a hozzá tartozó kapu, a római katolikus templom, a Szent Margit-kápolna, illetve egy temetői kereszt. Mint az elöljáró hangsúlyozta, mindig is kiemelt szerepet kapott a település életében a műemlékvédelem. A kápolnát például sikerült újrafedni, a templomot az egyházközség jól gondozza. A kúria sorsa ellenben bizonytalan: több év után sikerült visszaszerezni a tulajdonjogát, elkészültek a felújítási tervek is, a munkálatok azonban egyelőre váratnak magukra, mivel a Norvég Alaphoz erre a célra benyújtott pályázat nyertes volt ugyan, de várólistára került.
Pályázni kell ahhoz, hogy fejlődjön a község
„Sajnos nem sok pénzük van, nehezen is élünk meg a költségvetésből” – nyugtázta Kencse Előd. Fejlesztésekre kizárólag pályázatokból tudnak pénzt fordítani. „A sok nehézség ellenére úgy érzem, megalapoztunk egy előrelépést, egy fejlődési lehetőséget Csíkszentimrének. Sikerült a fontos középületeket rendbe tenni, és ami nagyon fontos, kiváló közösségi élet van a településen. Sokat kellett dolgozni az elmúlt években, vannak is eredmények, de még mindig sokat kell tenni azért, hogy egy olyan falut építsünk, ahol jó érzés élni, lakni” – értékelt a község első embere.
Lezárják a régi vízvezeték-rendszert Csíkszentimre Polgármesteri Hivatalának tájékoztatása szerint a település új vízhálózata megépült. A régi rendszer már csak október 30-ig fog működni, aztán végleg elzárják azt. Az új hálózatra való csatlakozásokat a jelzett dátumig el kell végezniük a lakosoknak.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Ingyenes képzések az esélyegyenlőségért
A Szatmári Egyházmegyei Caritas a Nagyváradi Caritas Catolicával és a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködésben „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért” címmel, POSDRU/144/6.3/S/127884 szám alatt indított közös projektet a nők munkaerőpiacon való könnyebb elhelyezkedésének és az esélyegyenlőség megteremtésének érdekében.
A projektet az Európai Szociális Alap támogatja a „Befektetés az emberekbe” romániai 2007-2013 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Szektoriális Programon keresztül. 6-os prioritási tengely: „A társadalmi integráció”. Fő beavatkozási terület 6.3: „Nemek közötti egyenlőség a munkaerőpiacon” Értéke 2.390.137,50 lej, megvalósításának időtartama pedig 18 hónap. A projekt célkitűzése az esélyegyenlőség és a nemek közötti, munkaerőpiacon fellépő különbségek és diszkrimináció leküzdése, 570, a nyugati és központi fejlesztési régiókból származó személy, többségében nő, szakmai képzésének és továbbképzésének támogatása a munkahelyek könnyebb megszerzése illetve azok megtartása érdekében. A jelentkezők közül kiválasztott személyek a Caritas Catolica Nagyvárad által szervezett következő képzéseken vehetnek részt: idősgondozó, gyermekgondozó (babysitter), szociális gondozó, takarító. A szociális gondozó képzés október 13-án elkezdődött, a takarító képzés januárban indul. A képzések elvégzését igazoló oklevél lehetőséget nyújt akár saját vállalkozás beindítására is. Az említett képzések ingyenesek, elvégzésük után a résztvevők az Európai Unió tagállamaiban elismert oklevelet kapnak. A résztvevők anyagi, pénzbeli támogatásban is részesülnek a képzések ideje alatt, könnyebben szereznek és tartanak majd meg egy munkahelyet, vállalkozói készségeket és karrierfejlesztési lehetőségeket sajátíthatnak el. Jelentkezés és bővebb információ a 0259-411-156, 0745-516-101, telefonszámok valamelyik vagy a nagy.andrea@caritascatolica-oradea.ro email címen. Ez az anyag nem képezi kötelező módon az Európai Unió vagy Román kormány hivatalos álláspontját.
erdon.ro

Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Sokszínű Caritas
A Gyulafehérvári Caritas közel 25 éve dolgozik a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért. Ezt a sokszínűséget, változatos és sokrétű tevékenységet szerettük volna megmutatni az idén minden megmozdulásunkon, ahogyan dr. Márton András, a szervezet igazgatója fogalmaz: "Láttatni, hogy az irgalmas szeretet művei élnek, kibontakoznak, erősödnek erdélyi közösségeinkben, megannyi súlyos, borúlátó vagy éppenséggel romboló fennhang ellenére." A Népújság olvasói számára nem kell bemutatni a Gyulafehérvári Caritast, hiszen folyamatosan beszámolunk tevékenységükről az újságban, most viszont az elmúlt egy év történéseire szeretnénk visszaemlékezni, kiragadva egy-két jelentősebb eseményt. A Caritas elmúlt évi eredményeit Molnár József, a szervezet közkapcsolati felelőse összegezte.
– A kihívásokra válaszolva minden évben előbbre lépünk egy kicsit, így sikerült májusban útjára indítani a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektünket, amely jelenleg is 13 megyében zajlik, Marosszentgyörgyön pedig a "Hand in Hand" programunkat indítottuk el, amelynek számunkra újszerű célja a kultúrák közti kapcsolatok építése, etnikumok találkoztatása.
Júniusban újabb Caritas-központ nyílt meg Gyergyószentmiklóson, helyet adva a különféle képzéseknek és mozgáskompetencia- fejlesztésnek, szintén júniusban nyitotta meg kapuit Búzás-besenyőben a Gondviselés Háza idősotthon, szeptemberben pedig felszenteltük Székelyudvarhelyen a Kolping szervezet által átadott, majd kibővített épületet, ahol a későbbiekben a Szent Lukács Palliatív és Fejlesztési Központ fog működni.
Említésre méltó az idei önkéntestáborunk is. Júliusban Gyergyószentmiklós szépítésén dolgozott közel 200 önkéntes, ahol a fizikai segítségnyújtás mellett a gyermekek vakációztatásában is részt vettünk és az egyedül élő időseknek segítséget nyújtottunk. Ősszel immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg Csíksomlyón az "Együtt a fogyatékkal élőkért" konferenciánkat, amelyre egyre többen jönnek el. A szeptemberi főegyházmegyei szociális fórumon a szociális tevékenységet végző szervezetekkel, közösségekkel az elmúlt három év közös munkáját értékeltük ki, és a további együttműködés formáit is körvonalaztuk a főegyházmegye szociális karitatív bizottságának keretében.
– A szervezet munkáját sokan ismerik, sokan veszik igénybe, és egyre többen ismerik el. Milyen elismerésekben részesült a szervezet az elmúlt évben?
– Munkánkat ebben az évben több díjjal is elismerték, amelyek elsősorban kollégáink és önkénteseink áldozatvállalásának köszönhetők. Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi "Skill Up for the Future" fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetünket a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Ludescher László szociális ágazati igazgatót, és a Vodafone Románia Alapítvány gáláján a "Mobile for Good" díjat a medikális és szociális ágazatunk kapta "Egyedül otthon a telefonnal" elnevezésű programjáért.
– A Caritas munkájának mozgatórugója a szolidaritás, milyen akciókban vett részt a szervezet az elmúlt évben ilyen tekintetben?
– Felhívásainkra az elmúlt évben az emberek több ízben is megmutatták, hogy szolidárisak a nehéz helyzetben lévő társaikkal. Két egyházmegyei gyűjtést szerveztünk természeti katasztrófák miatt a távoli vidékeken bajba jutott embertársaink megsegítésére: a 2013-as novemberi tájfun Fülöp-szigeteki áldozatainak, és májusban a Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát elöntő árvíz károsultjainak. A hívek adományait az újjáépítésre használták fel a Caritas Internationalis közvetítésével.
Fontos számunkra, hogy környezetünk értékelje munkánkat, és a helyi közösségek bekapcsolódjanak a szeretettevékenységbe, amelyet végzünk. Erre kértünk mindenkit az évről évre megismétlődő kampányainkban is: a "2% a Caritasért! 2% értük!" adófelajánlási kampányban, az "Egymillió csillag a szegényekért" akciónkban, amelyet idén már 18 településen szerveztünk meg azért, hogy szegény családok és magukra maradott öregek számára szebbé tegyük a karácsonyt, a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésben ez alkalommal az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységére kértünk támogatást. A kampányokba való bekapcsolódás és az eredmények megerősítenek minket abban, hogy az a tevékenység, amit végzünk, nem hiábavaló. "Hála van a szívemben, hogy sokan vannak, akik nemcsak beszélnek, hanem a cselekvő szeretet útján haladnak" – vallja Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, s vele együtt mi is.
– A segítségnyújtás végett begyűjtött adományok a megfelelő helyre kerültek, de nem-kormányzati szervezet lévén hogyan és honnan teremtik elő az anyagiakat?
– Pénzügyi szempontból nem kezdődött jól a 2014-es év szervezetünk számára, közel 300.000 euró állami támogatás elvesztésével kellett számoljunk. A programjainak működtetéséhez szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint szervezetünk nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni. Az állami szubvenció drasztikus csökkentése minden szakmai vagy adminisztratív indoklás nélkül történt, annak ellenére, hogy 15 éves együttműködésünk során nem merültek fel kifogások. Attól tartunk, hogy 2015-re vonatkozóan az állami forrás megvonása egyre súlyosbodik. Ettől függetlenül bizakodással tekintünk az elkövetkező évre, és igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy továbbra is elláthassuk vállalt feladatainkat. A Caritas lelkisége a szolgálatra való készséget és kedvességet jelenti, amelyet munkatársaink és önkénteseink magukban hordoznak – összegzett Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse.
(m. s.)
Népújság (Marosvásárhely)

Az utókor felelőssége
Szatmárnémetiben új szobrot állítottak Hám János püspöknek, amelyet január 6-án áldottak meg. Ennek apropóján beszélgettünk el az utódával, Schönberger Jenő püspökkel.
Hogyan emlékezik az egyházmegye ma Hám Jánosra?
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan emlékezik ma egyházmegyénk, kicsit vissza kell mennünk az időben odáig, amikor Hám János 1857. december 30-án, hajnali egy órakor visszaadta lelkét Teremtőjének. Mindenki úgy tekintette halálát, mint egy szent születését. Aztán következtek az évek, amelyekben az ő emlékét ápolták. Itt először is boldog emlékű Meszlényi Gyula püspök cselekedetéről kell megemlékeznünk, aki felismerte, mekkora hatással volt ennek a kicsi egyházmegyének az életére Hám János személyiségének, és elindította a boldoggá avatását. Az iratcsomó előszavában így ír: „Hám János Istenért és felebarátaiért égő szeretettel élte benső életét, önmegtagadásokban, lemondásokban, az alázatosság és a bűnbánat szellemében.
Élő hittel, törhetetlen reménységgel viselte a szenvedéseket. Egy pillanatra sem hagyta el bizalma a Gondviselésben. Mindezt látták és tanúsították kortársai. Isten népe, egyháziak és világiak már életében szentként emlegették. Több súlyos beteg embertársa gyógyulását is a püspök közbenjáró imájának tulajdonították. Kortársaiban a halála utáni évtizedekben is tovább élt életszentségének híre, ennek kapcsán lehetséges boldoggá avatásának óhajtása.”
Szerencsétlenségünkre jött az első világháború, aztán a trianoni döntéssel az egyházmegyénket szétdarabolták, és kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy Hám János boldoggá avatási ügyével foglalkozzék. Időközben a kinevezett posztulátor is elhunyt. Amikor a bécsi döntéssel újra kiegészült az egyházmegye, és új püspököt kapott Scheffler János személyében, ismét felmerült a boldoggá avatás gondolata, de neki sem volt sok ideje rá. Jött a háború, majd az egyházmegye újabb felosztása és a kommunizmus. Csak 1990-ben, Szatmár új püspökének, Reizer Pálnak a kinevezésekor vált újra aktuálissá a boldoggá avatások kérdése. A Magyarországra szakadt plébániák plébánosai kérésére kezdeményezte Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatását. Ami Hám János emlékét illeti egyházmegyénkben, a világháborúk eseményeit követő évek és a kommunizmus évei megtették a maguk hatását, az emberek emlékezetéből majdhogynem teljesen kiveszett Hám János emléke.
Éppen ezért mindjárt az első intézményt, amit létrehoztunk 1990 után, a katolikus iskolát Szatmárnémetiben Hám Jánosról neveztük el. Megjelentettük a rövid életrajzát, és róla szóló írásokkal újra meg újra próbáltuk felhívni a hívek figyelmét nagy püspökünkre, akinek sokat köszönhet az egyházmegye. Ma már minden plébánián imádkozunk az ő boldoggá avatásáért.
A nehéz időszak ellenére tehát nem tűnt el egészen Hám János tisztelete. Számos helyen találkozhatunk emlékével Szatmáron, de távolabb, akár Budapesten, a Szent István Bazilikában is…
Valóban így van, amikor a Szent István Bazilika belső festését végezték, megemlékeztek róla. Ahogy belépünk, baloldalt, mindjárt az első hajójának mennyezetén láthatjuk freskóját: mint „tiszteletre méltót” ábrázolja Hám Jánost. Ez is azt igazolja, hogy nemcsak Szatmáron, hanem Magyarország-szerte, sőt, az egész Osztrák–Magyar Monarchia területén is úgy tekintettek rá és úgy emlegették, mint „a szent életű szatmári püspököt”.
Fontos Hám János épített öröksége. De biztosan vannak olyan szellemi örökségek is, amelyeket az egyházmegye és a későbbi püspökök magukénak éreznek.
Amikor Hám János Szatmárra érkezett, az első, amivel szembesült, a nagy szegénység volt. Mindjárt az elején elhatározta, hogy minden erejével küzdeni fog a szegényekért. Létrehozta a városi szegények intézetét, de nemcsak Szatmár volt a látókörében, ugyanilyen intézményeket hozott létre Nagybányán, Máramarosszigeten és Ungváron is. Azt is látta, hogy az ispotály nagyon kis létszámban tud fogadni rászorulókat, és szegényes ellátást nyújt, ezért egy hatvanágyas kórházat létesített, amit jól felszerelt. Vezetésével az Istenes Szent Jánosról nevezett irgalmasrendi szerzeteseket bízta meg. Persze még az ő pénze sem volt elég, ezért biztatott mindenkit, hogy vegyen részt anyagi támogatásával, sőt akár munkájával is a kórház fenntartásában. Felhívása nem maradt eredménytelen.
De nemcsak a szegénység foglalkoztatta, hanem a nevelés is. Nagyon érdekes, hogy a város vezetősége kérte fel a püspököt egy zárda építésére, amikor látta, hogy mennyire szívén viseli Szatmár problémáit. Nagy kihívás volt ez abban az időben, de megépíttette a Szatmári Irgalmas Nővérek zárdáját és a hozzá tartozó templomot. Már az ő életében több mint ötven helyen telepedtek le a nővérek, és végezték áldásos munkájukat.
Ösztöndíjjal segítette a szegény, de tehetséges gyerekek iskoláztatását, hogy ők lehessenek majd a jövő generáció nevelői. Konviktust is építtetett számukra, majd kibővíttette, hisz hamarosan kicsinek bizonyult.
Az épített örökségek között említhetjük még a székesegyházat – hiszen az ő idejében nyerte el végleges formáját –, a Kálvária templom elődjét, és még sok templomot szerte az egyházmegyében. Ő, mint az egyházmegye „második alapítója”, tényleg sokat tett azért, hogy megerősödjék a hitélet. Tudta, mindehhez templomok, plébániák, iskolák és különböző intézmények kellenek, és ezért minden áldozatra kész volt. Valóban elmondhatjuk, hogy Hám János működése hozzájárult ahhoz, hogy az Evangélium szelleme kovászként járja át, és alakítsa az itt élő emberek gondolkodásmódját, kapcsolatait, hétköznapi életét.
Székfoglaló beszédében a papoktól azt kérte, mindenek előtt égő szeretet legyen bennük Isten iránt, és ezt éljék meg felebarátaik felé. Ezt a két szeretetet pedig kísérje el útitársként a szelídség. Hisz ha nem tudnak szelíden közeledni a hívekhez, akkor nem fogják tudni átadni azt a tanítást, amit az Úristen bízott rájuk. Valószínűleg ezért is jellemezte egész életét az Isten iránti feltétlen szeretet és az emberek iránti irgalmas, együtt érző szeretet, amit ő nagy-nagy szelídséggel tudott megélni.
A püspökutód számára Hám János példája felelősség, esetleg kihívás, aminek meg kell felelnie? Hogyan viszonyul ehhez a kihíváshoz?
Egy püspöknek nem csak az a feladata, hogy kormányozzon, hanem elsősorban hogy áldozatot vállaljon és imádkozzék azért az egyházmegyéért, amit Isten rábízott; hogy megtegyen mindent Isten dicsőségéért és a hívek lelki javáért. Azt hiszem, szentelése után minden püspök számba veszi az elődeit. Nem könnyű örökség, amit Hám János ránk hagyott. Már kormányzásának elején tisztán látta céljait és törekvéseinek irányát. Emlékirataiban írja: „Mindjárt kormányzásom kezdetén fogadást tettem, hogy a legegyszerűbb, a legtakarékosabb életet fogom élni, amit állásom tisztsége csak megenged. A gazdaságot szorgalmasan vezetem, és mindenemet, amim van, vagy amit jövedelmem fölöslegéből félre tudok tenni, egyházmegyei alap létesítésére fogom fordítani, melynek általános- és fő célja Isten dicsőségének és a hívek üdvösségének az előmozdítása lesz.”
Hám János ehhez a programhoz egész életén át következetesen ragaszkodott, de az utódpüspökök is nagyon sokat tanultak belőle. Ezt teszem én is, természetesen másként, mint ahogy ő tette, mert más világot élünk. Az egyházmegyei zsinatunk, a lelkipásztori terveink, az oktatási intézményeink, a Caritas szerveztünk tevékenységei, és még sorolhatnám, nem mások, mint annak a nagy műnek a folytatásai, amit Hám püspök elkezdett.
Hadd idézzem Hám János egy imáját: „A legmélyebb alázattal, és gyermeki bizalommal esedezem, hallgasd meg gyermeki könyörgésemet és támassz utánam kegyelmesen olyan férfiakat – gyámolítván őket hatalmaddal –, akik a te neved dicsőségére és embertársaik üdvére sikerrel viszik majd tökéletességre azt, aminek a véghezvitelére engem méltatlannak találtál.” Milyen érdekes, azokért imádkozik, akik utána jönnek, hogy majd tudják folytatni, amit ő megkezdett. Azt hiszem, számomra is nagy kihívás, hogy tudjak azoknak a püspököknek a nyomába lépni, akik tudták folytatni Hám János elképzelését és továbbvitték az általa megkezdett munkát.
Azt hiszem, nem csak a püspökutód, a papok, de a hívek számára is nagy példa Hám János. Ezért is indult meg viszonylag korán a boldoggá avatási eljárása és megy tovább bármilyen nehézségek ellenére. Hogyan áll most az ügye?
Attól kezdve, hogy sikerült Scheffler János vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatni azon az emlékezetes 2011. július 3-ai Jézus Szíve búcsús szentmisén, igyekszünk azon dolgozni, hogy Hám Jánost is mihamarabb a boldogok között tisztelhessük. A Szentté Avatási Kongregáció kérésére újra le kell folytatnunk az egyházmegyei szakaszt, ezen dolgozunk. Felhasználtuk azokat az anyagokat is, amelyeket még Meszlényi püspök idejében készítettek, és annak idején Rómába eljuttattak, kiegészítve az újabb kutatásokkal. Nagyon sok anyag gyűlt össze, amit még le kell fordítani olaszra, aztán mehet Rómába. Csak reménykedhetünk, hogy majd hamar feldolgozzák, és következhet a csoda elfogadtatása, ami 1941-ben közbenjárására történt. Ha csodás gyógyulásnak elfogadják, már sínen van az ő boldoggá avatása is. Remélem, Hám János püspök is akarja majd ezt a boldoggá avatást, és besegít. Bár hiszem, hogy a boldoggá avatás nélkül is imádkozik, és a Szatmári Egyházmegyéért ma is közbenjár Isten színe előtt.
Azt, hogy mennyire élő az ő emléke, bizonyítja, hogy napokon belül új szobrot kap Szatmárnémetiben. Mit érez püspök atya a Hám János szobor cseréje kapcsán?
Úgy gondolom, méltó és igazságos, hogy egy teljes alakos szobor állítson emléket neki a székesegyház előtt, amelyben ő püspökként harminc éven keresztül hirdette az Igét, imádkozott, illetve ami földi maradványait is őrzi. Ezzel tartozott az egyházmegye Hám János püspöknek. El kell mondanom őszintén, ennek már rég meg kellett volna történnie, de a Szatmári Egyházmegye nem engedhette meg magának. Ma sem tehettük volna, ha nem kaptunk volna segítséget, elsősorban Magyarországról, aztán a hívektől és keresztény vállalkozóktól. Persze a püspökség is odatette a maga részét. Én nagyon örülök a szobor megszületésének, és remélem, hogy mindenki, aki elmegy majd előtte és rátekint, megsejt valamit Hám János személyiségéből, egyszerűségéből, atyai szeretetéből.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

Megtizedelték a Caritasnak nyújtott állami támogatást
Míg 2013-ban az állam 1,4 millió lejes támogatást nyújtott a Caritas által bonyolított, családsegítő és szükségben levő gyerekeket, fiatalokat támogató programokra, idén ez az összeg egytizedére, 120.000 lejre csökkent. Az állami támogatás ilyen mértékű megvonásának következményeiről, a programok folytatásának lehetőségéről, valamint a szociális és munkaügyi minisztériumhoz címzett panaszlevél tartalmáról tegnap számolt be az ágazatért felelős igazgató, Ludescher László, továbbá Mezei Borbála, a korai nevelő- és fejlesztési programok, valamint Récsei Szilárd, a családsegítő szolgálat felelőse a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban.
1500 ellátott sorsát teszik kétségessé
2013-ig a kért támogatási összegeket megkapta a Caritas, ez biztos forrás volt, lehetett tervezni, építkezni, szociális szolgáltatásokat fenntartani, fejleszteni. A tavaly megváltozott a helyzet, minden indoklás nélkül több pályamunkát elutasítottak. Míg 2013-ban valamennyi ágazatra 3,5 millió lejt utaltak ki, idén ez az összeg 2,28 millió lejre csökkent. A kieső támogatás súlyosan érint egyes programokat. Míg az otthoni beteggondozó szolgálat, az idősotthonok, az idősek nappali foglalkoztató központjainak egy része, a fogyatékkal élőknek szóló szolgáltatások bizonyos százalékban támogatásban részesülnek, addig a családi típusú gyermekotthonok, a korai nevelő- és fejlesztőközpontok, a családsegítő szolgálat, a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat felkaroló programok támogatását az állam elutasította.
300.000 eurós támogatás esett ki
– Az állami támogatás idén közel 300.000 euró kiesést jelent, ezt a minisztériumi döntést elsősorban a gyermekeknek és fiataloknak szánt programjaink sínylik meg, de az évek során felépített rendszer működése és 75 munkatársunk munkája is megkérdőjeleződik ezáltal. Ezek a szociális szolgáltatások több lábon állnak, fenntartásukban fontos szerepük van az önkormányzatoknak, az ellátottak jövedelmük függvényében járulnak hozzá a szolgáltatások költségeihez, magánszemélyek, külföldi partnerek támogatnak, viszont az állami szubvenció 25-55 százalékát teszi ki a költségeknek. Tehát az állami támogatás egy nagyon fontos pillére a szolgáltatásoknak. Ha ez kiesik, akkor a további szereplőre akkora terhet ró, hogy kétségessé válik ezeknek a szolgáltatásoknak a folytatása. Öt megyében folyó programjainkat érinti ez a megvonás: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad megyéről van szó, ahol nappali foglalkoztatóink, gyermekotthonaink, fogyatékosokat ellátó központjaink működnek – mondta Ludescher László ágazati igazgató.
Óriási igény van a korai fejlesztési programokra
A korai nevelő- és fejlesztési programok a kisgyerekek fejlesztését szolgálják. Mezei Borbála programfelelős elmondta, hogy ezeket 2005-ben indították, azóta két megye szintjén nőtte ki magát, jelenleg 12 településen közel 710 család számára biztosítanak korai nevelést és fejlesztést. 2009–2013 között volt állami támogatásban részük, 265 család számára igényelték a támogatást, olyanoknak, amelyek szociális problémákkal küszködnek, koraszülött gyermekes családoknak, egyszülős családoknak, leányanyák foglalkoztatására, nehezen integrálódó gyermekek számára. A szubvenciót már tavaly megvonták, de lépéseket tettek, hogy a programokat tovább működtessék, hogy amit felépítettek az elmúlt tíz évben, megmaradjon, hiszen óriási az igény ezekre. A helyi önkormányzatok néhol segítenek, ahol megtehették, ott nagyobb mértékben támogatták a programokat. Egy másik lehetőségük újabb pályázati lehetőségek felkutatása volt – mondta a programfelelős.
Nem prioritás a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felkarolása
– ezzel indokolta a pályázatok elutasítását a szociális és munkaügyi minisztérium, Rovana Plumb miniszter. A pályázatok kedvezőtlen elbírálása miatt 150 civil szervezet fogott össze, és levelet intéztek a miniszter asszonyhoz. A részletes levélben felvázolják a kifejtett munka, a szolgáltatások fontosságát. A Caritas azt reméli, hogy ennek nyomán jobb belátásra bírják a döntéshozókat.
Mivel a programokat nem szeretnék beszüntetni, más, főként külföldi forrásokat próbálnak mozgósítani. Kétségbeesett támogatáskeresés következik, mert nem hagyhatják összeomolni azokat a rendszereket, amelyeket felépítettek. Emberek, ellátottak, élettörténetek, munkatársak, szakmai tudás, infrastruktúra van benne, ennek megmentése prioritás – fogalmazott az ágazati igazgató.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Évről évre kevesebb támogatás jut a segélyszervezeteknek
Ellehetetleníti a kormány a szociális munkát és a rászorulók segítését
Százötven civil, elsősorban szociális gondozással fogalkozó szervezet képviselője írta alá azt a nyílt levelet, amelyet Rovana Plumb munkaügyi és szociális védelmi miniszternek juttattak el, és amelyben arra panaszkodnak, hogy az utóbbi két-három évben fokozatosan csökkent a számukra kiutalt állami támogatás.
Emiatt idén oda juthatnak, hogy tevékenységük ellehetetlenedik, ráadásul több civil szervezet 2015-ben már egyáltalán nem részesül támogatásban. Úgy vélik: a szaktárcának fokozott figyelmet kellene fordítania azokra a civil szervezetekre, amelyek felvállalják a szociális tevékenységek végzését, a rászorultak segítését. A probléma kapcsán tegnap a gyulafehérvári Caritas két városban is sajtótájékoztatót tartott, Ludescher László, a segélyszervezet ágazati igazgatója pedig a Szabadságnak elmondta: az ő esetükben öt megye 1500 kedvezményezettje és 75 alkalmazottjuk látja kárát a támogatás újabb csökkentésének.
Nem csak a segélyszervezetek, de közvetve a rászorulók is kilátástalan helyzetbe kerülnek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

„Elvérezhetnek” a Caritas programjai
Jelentős állami támogatástól esett el idén a Gyulafehérvári Caritas, így a szervezet számos preventív tevékenységre fókuszáló programja került veszélybe. A szociális szervezet több más civil szervezettel karöltve nyílt levélben fordult a munkaügyi minisztériumhoz, melyben a szociális programokra kiírt pályázatok elbírálásának módját nehezményezték.
Jelentős állami támogatástól esett el idén a Gyulafehérvári Caritas, így a szervezet számos preventív tevékenységre fókuszáló programja került veszélybe. A szociális szervezet több más civil szervezettel karöltve nyílt levélben fordult a munkaügyi minisztériumhoz, melyben a szociális programokra kiírt pályázatok elbírálásának módját nehezményezték.
Mint mondta, egyelőre egyik programjukat sem függesztik fel, még át kell gondolják lehetőségeiket. „Nem tudjuk még a válaszokat, de az biztos, hogy eddig is elköteleztük magunkat az emberek, a rászorulók, a munkatársaink és a közösség mellett, és ezután is ehhez tartjuk magunkat" – hangsúlyozta Márton András. Péter György ágazati igazgató hozzáfűzte, hogy a tavalyi nehéz időszakban például nagy segítség volt számukra az önkormányzatok pozitív hozzáállása.
Nem prioritás a szociális ellátás
A civil szervezet évek óta pályázik állami támogatásra működési költségeinek részbeni fedezésére, több éven át erre biztos forrásként alapozhattak. Az öt megyében (Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad) tevékenykedő szervezet az idén kapott 2,2 millió lejt az idősekkel foglalkozó programokra fordíthatja, ám az összeg azt sem fedezi teljes mértékben. A hátrányos helyzetben vagy fogyatékkal élő gyerekekkel, illetve fiatalokkal foglalkozó programokat teljesen mellőzi a támogatás, hangzott el a marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Ludescher László ágazati igazgató elmondta, veszélybe kerülnek a nappali foglalkoztató központok, a gyermek programok, illetve a fogyatékkal élők foglalkoztatása, és nem utolsósorban a személyzet fenntartása.
„Nagy ütés volt ez a minisztériumi döntés a szervezetünk számára. Nonprofit szervezet vagyunk, szociális profitot szeretnénk elérni, ezért nem tehetjük meg azt, hogy pénzt kérjünk a szolgáltatásainkért. Olyan emberekkel dolgozunk szinte teljes mértékben, akiknek alig jut arra, hogy megéljenek. Indoklásként azt a választ kaptuk a szaktárcától, hogy idén más prioritások vannak. Egy pár éve még a vidéken zajló szociális munka volt a prioritás, mi pedig a munkánk 80 százalékát ott végezzük, de sajnos hamar változik a fontossági sorrend" – fogalmazott Ludescher.
Más forrásokban reménykednek
Többek között a Maros megyei programok sem kapnak támogatást idéntől. A korai nevelő- és fejlesztőközpontban ez nem újdonság, már tavaly is csökkent a támogatásuk. A program vezetője, Mezei Borbála elmondta, 710 családdal foglalkoznak, azonban csak 260 számára kértek támogatást, de ezt sem kapták meg.
„Leányanyákkal, koraszülöttekkel és szociálisan hátrányos helyzetű családokkal foglalkozunk. Helyenként az önkormányzatoktól is kapunk segítséget, és azt látjuk, hogy nagy igény van ezekre a tevékenységekre. Erre jó példa Szováta, ahol a helyiek kérésére indítottuk a foglalkozásokat, és az önkormányzat finanszírozza. Az esetek többségében azonban nem tudjuk mitévők legyünk, igyekszünk minél több pályázati lehetőséget kihasználni és szponzorokat keresni" – mondta a programfelelős.
A családsegítő központ vezetője, Récsei Szilárd elmondta, eddig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy vidéken is kiépítsék a hálózatukat, erre pedig károsan hat a támogatás megvonása. „Isteni gondviselésnek tartjuk, hogy egy tavalyi norvégiai pályázatot nyertesnek ítéltek nemrégiben, azonban ez csak a költségeink felét fedezi" – mondta a programvezető. Ludescher László hangsúlyozta, nem fogják az elmúlt 10–15 év munkáját anynyiban hagyni.
Barabás Hajnal, Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro