Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyöngyvetők Néptánccsoport (Margitta)
5 tétel
2011. szeptember 28.
Margittára visszaszállt a turulmadár
A hétvégén tartották a Berettyó-parti település, Margitta városnapjait. A három nap alatt rengeteg magyar program volt. Beszámolónkban inkább ezekre összpontosítunk.
Az ünnepségsorozat péntek délután könyvbemutatóval kezdődött. A városházán mutatták be a Margitta – egy város egykor és ma című helytörténeti kiadványt, amely Tőtős Norbert munkája, és a nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában jelent meg. A szépszámú érdeklődőt Kovács Gyula református lelkipásztor köszöntötte, aki egyben az előszó írója, valamint ő ismertette a könyvet. A bemutatón köszöntőt mondott Derzsi Ákos, a kiadó vezetője. Szavalattal Krisztik Noémi, míg népdallal Martin Tímea tette színesebbé az eseményt. A bemutató végén a szerző mondott köszönetet azoknak, akik segítették munkáját, külön kiemelve az anyagi támogatókat, Antal Kálmán mérnököt és Juhász András közjegyzőt. A bemutató végén a könyvet meg lehetett vásárolni, amelyet a szerző dedikált. Péntek este a Horváth János Társaság szervezésében tartottak kórusfesztivált a művelődési házban. Ezen hat kórus, valamint két szólóénekes, Bodor Edina és Martin Tímea lépett fel. Mondhatni, hogy a kórustalálkozó nemzetközi volt, hiszen a magyarországi Konyár község Pávakör nevű kórusa is képviseltette magát.
Szombaton délelőtt szintén a művelődési házban nyitották meg a Helios Fotóklub szervezésében Bradács Aliz klubtag Örményországi zarándoklat című egyéni tárlatát.
Üdvözlőbeszédet Pósán Lajos klubelnök mondott, továbbá gratulált a jelenlévő Dorel Talpos polgármester, valamint Pocsaly Zoltán alpolgármester is. Kicsivel később az Árpád-házi Szent Margit római katolikus templomban nyitották meg az I. Sólyomkővári Alkotótáborban készült képzőművészeti munkákból megrendezett kiállítást. Ezzel egyszerre kiállították a Gyöngyvetők néptánccsoport által rendezett néptánc- és kézműves táborban készült dokumentációs fotókat is, amelyeket Pósán Lajos, Katona Levente és Szőke Ferenc készített. Az eseményt Deák Andrea, a tánccsoport vezetője, valamint a ProFolk egyesület elnöke nyitotta meg. Beszédet mondott Anca Popescu Ratiu, a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Népszerűsítésének Bihar Megyei Központjának reprezentánsa, Papp Gábor képzőművész, az egyik szervező, Pósán Lajos fotóművész, valamint a kiállítást felkaroló Horváth János Iskolaközpont vezetői.
Szombat délután került sor a hivatalos megnyitóra, amelyen Dorel Talpos polgármester románul, míg magyarul Pocsaly Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt. Este a magyarországi Josh és Jutta, továbbá a román Directia 5 együttes koncertezett, majd hajnalig tartó szabadtéri diszkóval zárult a szombati nap. Ezzel egy időben tartotta a hagyományos városnapi bált az RMDSZ margittai szervezete a Margaréta vendéglőben, amelyen idén is nagyon sokan, fiatalabbak és idősek egyaránt együtt mulattak. Az összejövetelen részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és felesége.
Vasárnap reggel a római katolikus templomban a szentmisét Májernyik Mihály plébános és Kruzslitz Imre celebrálta. A mise végén Bradács Aliz körzeti RMDSZ-elnök mondott köszöntőt. Jelen volt a debreceni Pro Patria Alapítvány alelnöke, Fehér Lajos, valamint Csuhány János professzor, akik a Vitéz Simonyi Óbester emlékünnepségre jöttek. A mise után megkoszorúzták a templom falán elhelyezett Simonyi-emléktáblát. A református istentiszteleten részt vett Margitta két testvértelepülésének, Berettyóújfalunak és Kiskőrösnek a küldöttsége, melyek a templomkertben található Petőfi-szobrot koszorúzták meg.
Koradélután a városháza konferenciatermében köszöntötték az 50. házassági évfordulójukat ünneplő párokat. Idén öt házaspár vehetett át egy-egy oklevelet, valamint egy jelképes összeget tartalmazó borítékot az elöljáróktól. Ezzel párhuzamosan zajlott a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület bemutatója a központi parkban. Később a városi kórház konferenciatermében Bradács Aliz igazgató meghívására tartott előadást a magyarországi híres „bükki füvesember”, Szabó György.
A mintegy kétórás előadást közel százan hallgatták végig, sokan négyszemközt kértek tanácsot Gyuri bácsitól különböző betegségeik orvoslására. A természetgyógyász minden panaszra tudott ajánlani különböző gyógyteákat, gyógynövényeket, amelyeket a helyszínen meg is lehetett vásárolni. Közben a városközpontban elhelyezett színpadon folklórműsor volt. Fellépett a Gyöngyvetők néptánccsoport és kórus, Martin Tímea, Bodor Edina és Beke Kincső, valamint a Horváth János Társaság vegyes kórusa. Az estére beharangozott Koós János- és Dékány Sarolta-koncert elmaradt, mivel az énekes előző este szívinkfartust kapott. A szervezők gyorsaságának köszönhetően ugyanannyi pénzért másik két fellépőt sikerült meghívniuk. Az idősebb korosztályt a Dupla Kávé szórakoztatta, az együttessel több százan énekelték együtt Margitta főterén azt, hogy: „Visszaszáll a magyar turulmadár”. Ezt megelőzően a bukaresti Alex Velea parádézott a színpadon, majd látványos tűzijáték és a szintén magyarországi Kerozin koncertjével ért véget a háromnapos ünnepség.
Reggeli Újság. Erdély.ma

2015. július 1.
XIII. Partiumi néptánctalálkozó Micskén
Június utolsó vasárnapján már 13. alkalommal rendezték meg Micskén a Partiumi Néptánctalálkozót. A helyiek szemszögéből nézve idén 18. alkalommal találkoztak a néptáncosok Bihar megye északi szegletében.
A rendezvény össztánccal kezdődött, melyet az összetartozás jegyében roptak a jelenlévők, az eseménynek helyet adó Miskolczy Károly Általános Iskola udvarán: hagyományos viseletek színkavalkádja perdült a zenére és repítette az idő kerekét bűvös táncra, jelen és múlt között. Számos magyar kultúrát kedvelő vendég és helybeli tölti be ilyenkor a nézőteret. A megjelenteket Hodgyai Edit iskolaigazgató, a Görböc néptánccsoport vezetője köszöntötte, külön szólítva az egyes csoportokat és szólistákat. Arad megyét a találkozón a zerindi Kék Ibolya néptánccsoport képviselte, míg Szilágyot a szilágycsehi Kim Róbert és Szarvadi Emília szólótáncosok. Debrecenből érkezett a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény küldöttsége, Gyarmatiné Piránszki Nóra igazgató asszony vezetésével.
Bihari résztvevők
Bihar megye több települése is képviseltette magát: Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Érsemjénből az Ezüstperje, Mezőtelegdről a Pacsírták, Érmihályfalváról a Nyíló Akác, Szalárdról a Pitypang, Borsról a Galagonya, Belényesújlakról a Rezgő jött el, de ott volt Érkörtvélyes és Székelyhíd néptánccsoportja is. Az idén a micskei Demeter Krisztina és Varga Izabella, valamint a nagyváradi Porsztner Abigél, Baranyi Tünde, Márton Dorottya és a paptamási Bacsó Eszter népdalokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A rendezvény házigazdája a micskei Görböc volt. A tánctalálkozóra ellátogatott Cseke Attila képviselő, aki ünnepi köszöntőjében a rendezvény eszmei értékeiről és nagyszerűségéről beszélt, hangsúlyozva a közösség megtartó erejét. A politikus értékelte a gyerekeket és fiatalokat tanító-oktatók munkáját, a szülők támogatását, amellyel a felnövekvő generációk igényes fejlődését szorgalmazzák, továbbá a szervezők kitartó és áldozatos munkáját elismerve vetítette elő a találkozó sikerességét.
Gálaműsor
Az ünnepi megnyitó után elkezdődött az egész délutánt betöltő gálaműsor, amelyen a közel háromszáz előadó a néptáncok és népdalok igen széles skáláját vonultatta fel, megszólaltak szatmári, kalotaszegi, szilágysági, vajdaszentiványi, zsibai, moldvai, mezőségi, rábaközi, békési szlovák, dunántúli, felcsíki, sárközi, almás-szentmihályi és alföldi dallamok, ritmusok. Csárdások, legényesek, szaporák, ugrósok, karikázók, verbunkok, szökősök, gyermekjátékok színes választéka követte egymást, jobbágytelki, kalotaszegi népdalokkal és ballada előadássokkal tarkítva. Időközben főtt a finom bográcsos, az ügyes kezű érdeklődőket pedig a helyi iskola oktatói várták kézműves foglalkozásokra.
Kora este táncház volt
Nem maradt el a már hagyománnyá vált lekvárosfánk-evő verseny sem, amit a mezőtelegdi Lupuc Nándor nyert. A gálaműsor moderátora idén is a helyi iskola tanára, a Görböc oktatója, Erdei Sándor volt. A kora esti órákban táncház kezdődött, melyben a Soroglya zenekar húzta a talpalávalót. A rendezvényt támogatta a Communitas és a Bethlen Gábor Alapítvány, a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, illetve Érsemjén és Érkörtvélyes Polgármesteri Hivatala. Média támogató az erdon.ro és a Bihari Napló.
erdon.ro

2016. március 17.
A forradalomra emlékeztek kedden Margittán
A város magyarjai március 15-én a ‘48-as szabadságharcra emlékeztek, első helyszín a Jókai szobor volt. A hideg és csapadékos idő ellenére mintegy kétszázan gyűltek össze a kultúrház előtt, a rendezvényen jelen volt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is.
Szűcs Andrea moderátor rövid köszöntője után Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök üdvözölte a jelenlevőket, majd Árkosi Antal margittai RMDSZ-elnök tartott ünnepi beszédet, akit dr. Skelecz György kolozsvári konzul követett, ő Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta. Majd következett A Horváth János Elméleti Líceum diákjai Zúg március címmel tartottak ünnepi műsort, melyben a Pilvax kávéházban történteket mutatták be. Nem túlzás az, hogy a hideg, zord időjárási viszonyok közepette bemutatott előadás, melyet Zatoschil Ballai Zsuzsa, Szabó Melinda és Farkas Cecília tanárnők állítottak össze, megmelengette a közönség lelkét.
Az előadás után Cseke Attila parlamenti képviselő szólt az ünneplőkhöz. A politikust követték a forradalmi dalokat éneklő gyerekek, és a Gyöngyvetők Néptánccsoport kórusának tagjai, őket Deák Andrea és Juhos Márta tanítónők készítették fel. A gyerekek előadása tovább emelte az ünnepi hangulatot. A dalok után Pocsaly Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének előadása közben teljesen beesteledett, ám az általa szavalt versek szinte szikráztak a margittai estben. Demian Zsolt, a Margittai Ifjak Köre elnökének műsorzáró beszédét követően megkoszorúzták a Jókai-szobrot. Innen az akkorra 250-300 fősre duzzadt tömeg fáklyás felvezetéssel elindult a Petőfi-szoborhoz. A koszorúzás után Kovács Gyula református lelkipásztor adta áldását a megemlékezésre, végezetül közösen elénekelték a Himnuszt. Az idei rendezvényt a kultúrbizottság szervezte, melynek az volt a feladata, hogy az előző éveknél színvonalasabb programot hozzon össze.
D. Zs. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. szeptember 1.
Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.

2017. augusztus 23.
Néptáncforgatag a Rhédeyben
Vasárnap délután a Nyitott ablak Európára című rendezvényen belül néptáncgálát tartottak a Rhédey-kertben, amelyen tizenegy népdalegyüttes és néptáncegyüttes közel 250 tagja lépett fel a színpadon.
A néptánc forgataga – és az eső is – bevonzotta a szépszámú közönséget a színpad előtti fedett nézőtérre. A közel háromórás néptáncgálán Bihar megye számos teleüléséről érkeztek fellépők. A gálát közös tánc kezdte, amelyen a félcsíki polgári tánchoz a talpalávalót a Görböc néptáncegyüttes zenekara biztosította. Az első, színpadon fellépő néptáncegyüttes a széplaki Bodzavirág volt, a gyerekek többek között gyermekjátékokat és szilágysági táncokat is előadtak. Őket követte az idén harmincéves micskei Görböc néptáncegyüttes, ők a gála során kétszer is felléptek, Maros-vidéki és kalotaszegi táncokat adva elő. A néptáncegyüttesek fellépése között a népdaléneklés sem maradt el, a székelyhídi Búzavirág és a Szentjobbi Vadvirág népdalkörök gondoskodtak erről.
Tánc és ének
A margittai Gyöngyvetők rábaközi néptáncot adtak elő, utánuk a mihályfalvi Fürge lábak és a 44 tagot számláló köröstárkányi Százszorszép néptáncegyüttes következett, utóbbiak már Budapesten, Debrecenben is megcsillogtatták tánctudásukat. A diószegi Szömörce szintén fellépett a gála során, utánuk délalföldi gyermekjátékokat adott elő a szalontai Toldi néptáncegyüttes. A borsi Galagonya néptáncegyüttes többek között rábaközi és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, majd a gálát végül a paptamási Gilice zárta. A gála műsorvezetője Hodgyai Edit, a Görböc néptáncegyüttes vezetője, az RMDSZ-ügyvezetés hagyományokért felelős tagja volt. Fél héttől a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel a Rhédey-kert színpadán, ők a júniusban bemutatott, Foltin Jolán rendezte VANmeSe gyermekelőadás egy részletét mutatták be.
János Piroska / erdon.ro