Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyilkostó Adventura Egyesület
3 tétel
2010. szeptember 24.
Politikusok, papok a besúgók listáján
Új nevekkel bővült a kommunista titkosszolgálattal együttműködő erdélyi magyar egyházi személyiségek listája. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a Nicolae Ceauşescu egykori diktátor elnyomó gépezete besúgójának nyilvánította Seres Gézát, az Aradi Református Egyházmegye, valamint Sipos Miklóst, a Szatmári Református Egyházmegye volt esperesét.
Mindketten idén nyáron, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben augusztusban lezajlott egyházmegyei választások előtt vonultak nyugalomba, a kánon alapján ugyanis már nem pályázhattak meg újabb mandátumot. Sipos Miklós, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség lelkészének – aki a KREK esperesi kollégiuma elnöki tisztségét is betöltötte – ügyében a bukaresti táblabíróság szeptember elején hozott határozata megerősítette a CNSAS verdiktjét, és kimondta: a tiszteletes együttműködött a Szekuritátéval.
Seres Géza angyalkúti lelkipásztorról már korábban megszületett az azonos bírósági döntés, amely ellen ő nem fellebbezett a legfelsőbb bíróságon. Mint arról már beszámoltunk, Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK volt püspöke nemrég élesen bírálta az egyházkerület választási bizottságát amiatt, hogy a frissen lebonyolított belső megmérettetésből nem zárta ki a Szekuritátéval együttműködő papokat. Tőkés felháborodását egyebek mellett az váltotta ki, hogy újrajelöltette magát Mikló Ferenc bihari és Nagy Sándor nagykárolyi esperes is; utóbb mindkettőjüket megerősítették az egyházi tisztségben. Mikló Ferencről tavaly állapította meg a CNSAS, hogy 1974-ben Fineşan Ioan és Feri fedőnéven beszervezte a hírszerzés, jelentéseket is írt, ám az átvilágítók nem nyilvánították a Szekuritáté besúgójának/kollaboránsának. Hasonló döntés született idén Nagy Sándor ügyében is, aki 1985-ben írt alá beszervezési nyilatkozatot Moldovan Ilie fedőnéven.
Ezzel egy időben fennakadt az átvilágításon Portik Csaba gyergyószentmiklósi vállalkozó, az RMDSZ egykori városi tanácsosa is, aki 2008-ban a szövetség Neamţ megyei képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választáson. Az ügyében született CNSAS-ítéletet a bukaresti táblabíróság ugyancsak megerősítette. Esete különben azért is kényes az RMDSZ számára, mivel a turisztikai vállalkozókat és vendéglátókat tömörítő Gyilkostó Egyesület elnökeként is tevékenykedő Portik „bejelentkezett” a gyergyószentmiklósi tanácsosi mandátumáról néhány hónapja lemondott Gál Árpád helyére.
A polgári párti többségű helyi képviselő-testület egyébként júniusban el is vetette Portik mandátumigazolását, ám nem az akkor még nem ismert besúgói múltja miatt, hanem azért, mert az RMDSZ kizárt soraiból négy másik tanácsost, akik a közigazgatási bírósághoz fordultak, és a testület meg kívánja várni az igazságszolgáltatás ítéletét. Portikhoz hasonlóan kollaboránsnak nyilvánították a két évvel ezelőtti parlamenti választáson az RMDSZ színeiben indult Papp Ştefant is, aki Konstanca egyik választókerületében pályázott – sikertelenül – mandátumra. Eközben Sógor Csaba EP-képviselő Szász Jenő MPP-elnök lapunkban megjelent nyilatkozata kapcsán leszögezte: vele kapcsolatban évekkel ezelőtt csak vádak láttak napvilágot, ezek azonban többszöri átvilágítása során rendre alaptalannak bizonyultak.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2016. december 5.
Ünnepelt Gyergyószentmiklós
A Szent Miklós Napok talán leglátványosabb, legmozgalmasabb rendezvénye a hétfő délutáni Seregszemle, ezt követően pedig Szent Miklós érkezése, aki idén fényjátékot hozott Gyergyószentmiklós lakóinak, az ünneplőknek.
Nem kevesebb, mint huszonnégy szervezet, köztük iskolák, egyesületek, társulások képviselői vettek részt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napi Seregszemlén hétfőn délután. A művelődési központtól indult a felvonulás. Idén hintóval érkezett a város névadója, Szent Miklós püspök, ő vezette a felvonulást, melyet a zsűri tagjai, Keresztes Zoltán plébános, Molnár Judit városmenedzser és Ferencz Mátéfi Kriszta könyvtárigazgató, rangsoroltak. Még mielőtt kihirdették volna, hogy mely felvonuló csoport veheti át a Szent Miklóst ábrázoló vándorszobrocskát, a fogarasysok villámcsődülettel lepték meg a gyergyóiakat.
A több mint húsz csapat közül a Legszervezettebb civil szervezeteknek járó elismerést a vöröskeresztesek, a Dancurás hegyimentő szolgálat, a Hegyi és barlangi mentők és a Gyilkostó Adventura Egyesület kapta.
A Leghangulatosabb csapat a Step Dance Sportklub és a Majosa Néptáncegyüttes volt, míg a legnagyobb létszámban részt vevő a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola csapata. A Vaskertes Iskolától a vándorszobrocska a Hóvirág Néptáncegyütteshez vándorolt. A zsűri döntését nagy taps nyugtázta a Szent Miklós templom melletti nagy színpad előtt. A hóvirágosok nevében Szász Ferenc vette át Szent Miklós kicsiny szobrát.
A kicsik leveleit megkapta Szent Miklós, és válaszolt is a gyerekeknek, a város lakóinak „Amikor a leveleiteket, kívánságaitokat olvasom, mindig ez a sok-sok csillogó tekintet jelenik meg előttem. A számtalan kedves szó, dalocska, fülembe suttogott vers mellett ez a legnagyobb ajándék, amit nekem adhattok. Én pedig úgy kell megajándékozzalak benneteket, hogy ez az öröm, szeretet megmaradjon egész évben” – hangzott el. Szent Miklós a róla elnevezett városnak az egymásra figyelést, a megbocsájtást, a segítőkészséget szánta ajándékául. „Arra kell figyelnünk, hogy valódi közös ünnepbe legyen részünk, hogy egymásra vigyázva tapasztaljuk meg, milyen nagyszerű kaland az, ha béke honol mindenki szívében”. A gyergyószentmiklósiaknak fényjátékot is hozott az adományozó, ezt követően pedig a Republic zenekar lépett színpadra, és adott estébe nyúló koncertet.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

2017. december 6.
Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro