Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyergyószentmiklósi Önkormányzat [beleértve: Helyi Tanács; Polgármesteri Hivatal; Városháza]
97 tétel
2010. június 9.
Törvénytelen határmódosítás Hargita és Neamţ megye között?
Törvénybe ütköző az a ’98-ban kiállított dokumentum, melyet a Neamţ megyei és a gyergyószentmiklósi önkormányzat írt alá a Hargita és Neamţ megye közötti határ módosítására vonatkozóan – hívja fel a figyelmet a székelyföldi megye tanácsa a csíkszeredai törvényszékhez címzett beadványában.
A két megye közötti határvita évek óta húzódó probléma, melyre máig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. A vita tárgyát az a több tízhektáros terület képezi, amelyet mindkét megye magáénak vall. A két megye önkormányzati vezetői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, 2005-ben közös bizottságot is létrehoztak, amely a határvitában kellett volna döntsön.
Legutóbb tavaly augusztusban zajlott tárgyalás Gyilkostó üdülőtelepen, ahol a felek abban állapodtak meg, hogy a 2005-ben létrehozott közös bizottság döntse el, hol van a tényleges határ a két megye között. Míg Hargita megye és Gyergyószentmiklós elöljárói ragaszkodnak az 1968-as megyésítés alkalmával kijelölt határokhoz, addig Neamţ megye önkormányzatának képviselői és Békás település elöljárói az 1987-ben kiigazított, és 1998-ban gyergyószentmiklósi elöljárók által aláírással is elismert határokat tekintik érvényesnek.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy míg a Hargita megyei szakemberek a Lapos-pataknak a műúttal való találkozását tekintik határvonalnak, addig a Neamţ megyeiek a Kupás- és a Békás-patak találkozását ismerik el határnak. A Hargita Megyei Tanács törvényszékhez címzett beadványa szerint a 1998/7-es törvény világosan kimondja: a települések adminisztratív határainak megállapítása annak a bizottságnak a hatásköre, amelyet a prefektus rendeletére hoztak létre. Mivel Gyergyószentmiklós és Békás község adminisztratív határa megegyezik a két megye határával, a bizottságban benne kell lennie mindkét megyei önkormányzat illetékeseinek is – olvasható a beadványban.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

2010. november 25.
Hargita – Neamt: 1-0
Pert nyert Hargita megye Neamţ ellenében. A per tárgyát egy több éve húzódó határvita szolgáltatta Gyergyószentmiklós és Békás település közigazgatási határainak megállapítása tekintetében. A két település közötti határvonal egyben megyehatár is. Hargita Megye Tanácsa nem ért egyet azzal, hogy a két település közötti határ a Kupás-pataknál lenne, ahogy azt a szomszédos megye elöljárói állítják.
Hargita Megye Tanácsa 2009-ben két alkalommal is kérte a szomszédos megye prefektusától, hogy alakítsanak közös bizottságot a határvita rendezésének érdekében. Neamţ Megye Prefektusi Hivatala nem volt hajlandó teljesíteni a Hargita megyeiek kérését, mert azt állítják, a két fél által aláírt kataszteri dokumentummal tudják bizonyítani, hogy a Békási szoros környéke Neamţ megyéhez tartozik. Hargita Megye Tanácsa szerint viszont az 1998-ban kiállított dokumentum törvénytelen, mivel nem az akkor érvényben lévő törvények szerint állították ki, és az okmány érvénytelenítésé érdekében beperelte a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalt, valamint a Hargitai Kataszteri Hivatalt.
- Neamţ Megye Prefektusi Hivatala a per elvesztésétől való félelmében még az argeș-i törvényszék 2010. november 22-i ítélethirdetése előtt kiadta a közös bizottság létrehozására vonatkozó rendeletét, amelynek feladata a konfliktushelyzet leírása és tisztázása. Erre a neamţ-i fél másfél évig nem volt hajlandó – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Erdély.ma

2011. május 16.
Rendőrökre támadtak a romák Gyergyószentmiklóson
Cigányok támadtak a polgármesteri hivatal helyi rendőreire Gyergyószentmiklóson. Az egyenruhások bejelentés nyomán mentek befogni egy tilosban legelő lovat, amikor harmincan rohantak rájuk.
Több alkalommal fogtak már be tilosban legelő lovat a gyergyószentmiklósi helyi rendőrök, akik néhány hete álltak munkába. Egy bejelentést követően a téglagyári romatelep közelébe mentek egy állatért, azonban menekülniük kellett, hiszen közel harminc roma támadt rájuk. Villákkal, kaszákkal szaladtak a szolgálatot teljesítő két egyenruhás felé, kővel dobálták meg őket. Egyikük kisebb sérülést is szenvedett.
A történtek után másnap reggel Mezei János polgármester utasítására csendőrök, rendőrök és a helyi rendőrök vonultak a helyszínre, az ötvenfős csapat szigorú ellenőrző akciót hajtott végre. Tizenegy lovat tereltek be a városgondnokság udvarára, személyeket igazoltattak és azonosították a támadásért felelősöket. Két személyt vittek be a rendőrségre. A befogott lovakat 50 lejért válthatták ki gazdáik, viszont olyan is volt, akinek 100 lejes büntetést kellett fizetnie, mert az állat más tulajdonán legelt. Három személyt a rendőrség megbírságolt, 500 lejt kell fizetniük az illegális legeltetésért.
A polgármesteri hivatal felszólít minden gazdát, vigyázzanak állataikra, ne engedjék idegen területre azokat, mert a helyi rendőrök befogják. Ha pedig valaki nem tudja igazolni tulajdonjogát, vissza sem kapja az állatot, hanem árverésre bocsátják. Mezei János polgármester hangsúlyozta, szigorúbban járnak el ezután, folyamatosan ellenőrző akciókat tartanak a rend fenntartása érdekében. „A törvények mindenkire érvényesek, be kell azokat tartani, nem engedhetjük, hogy a kemény munkával megszerzett javakat ingyenélők dézsmálják meg” – szögezte le. Éppen ezért a helyi rendőrök feladatkörébe tartozik a mezőőrzés is, gyakran járőröznek a mezőkön, ha valakit lopás gyanújával kapnak el, elkobozhatják lovát, szállítóeszközét is. Lázár Hajnal
Hargita Népe
Erdély.ma

2012. augusztus 9.
Ősi tudásból jövőt szőni
Tojásírás, székely ruha készítés, varrottasok és úri hímzés – mind-mind azt az időt idézik, amikor a kézimunkák üzenetét még értették. A termékenységvarázslás, rontás távol tartása mellett a mód és a vágy is jelentést kapott egy-egy darabban. Az üzenetek mai ritka értőinek egyike, Kisné Portik Irén Gyergyószentmiklóson élő néprajzkutató.
Fiatal szülők gyermeke voltam, de a két nagyanyám bűvkörében nőttem fel. Ma is csodálatra késztet az egyetértés, ahogy anyatársként és szomszédként éltek, a megoldáskészség, amivel a mindennapokat élhetőbbé tették, s a népi tudás és bölcsesség, ami belőlük áradt. Apai nagyanyám hét gyermekkel maradt özvegyen, anyám nevelőanyja pedig – akit mindenkinél jobban szerettem – még özvegyen is nagyobb testvérei gyermekeit nevelte. Köztük anyámat, később minket, a két unokát.
Stafírung az élethez
Édesapám – aki azt vallotta, hogy „nyolc óra a kommunisták munkaideje, mi pedig annyit dolgozunk, hogy ne csak a mindennapi kenyér, de a kalácsba a mazsola is tisztességes keresetből kerüljön az asztalra” – genetikailag testálta rám a munka örömét, szépségét. Az osztályfőnökeimnek már nem volt nehéz elhitetniük velem, hogy „a legboldogabb ember az, akinek a legtöbb dolga van a világon.” Lelkipásztorom, Guszti bácsi nem csak református hitre, hanem a keresztyén életformára is nevelt. „Csak azt az életet érdemes élni, amit másokért élünk” – mondta nekem. Tőle és tanáraimtól tanultam meg, hogy senki sem fogja nemzeti kincseinket megtartani, megmenteni, továbbadni csak mi magunk. Ezért pedig sürgősen cselekedni kell! – szólalt meg bennem a még embrionális hivatástudat.
Számok és szerelmek
Mire leérettségiztem, már tudtam, milyen rengetegbe lesz küldetésem, csak az út nem volt még világos. Akkor azt hittem, matematikatanárként kell szolgálnom a nemzetemet. Most már tudom, hogy lépésről-lépésre a Gondviseléstől vezérelt utat jártam be. Amikor sokak megbotránkozására abbahagytam matematikai tanulmányaimat, azt hittem, kizárólagosan a néprajz arája leszek. Gyergyóba jöttem, apám szülőföldjére, amelyet ő maga tizennyolcadik születésnapomon mutatott be nekem, és akkor már világossá vált előttem, hogy Szászrégen csak a szülővárosom marad. Amikor berendezkedtem a magányos életre, megismertem azt a kétgyermekes özvegyembert, aki nem csak állította, hogy egy nő élete pusztán a szakmai gyönyörökkel nem lehet teljes, hanem be is bizonyította. Így lettem két gyermek boldog édesanyja, és fogadott gyermekeim után négynek nagymamája. Egyedüllétem alatt sikerült összegyűjtenenem Csík-, Gyergyó-, Kászon-szék szőttes anyagát – több mint 350 rokolya és 250 lakástextil –, népi építészetének formaelemeit, deszkamintázatait – 1200 deszkakivágást –, hímestojás-anyagát, hiedelemvilágának és folklórjának tekintélyes részét. Több mint 300 keresztszemes hímzést rajzoltam le Felső-Maros mente 21 falujából, amit Palkó Attilával és Zsigmond Józseffel közös kötetben tettünk közzé.
Kévék megkötve, aratásra készülve
Amikor még középiskolás koromban lelkipásztorom kezembe adta Lükő Gábor A magyar lélek formái című munkáját, már megtanultam, hogy a tárgyi kultúra és a szellemi elválaszthatatlan egymástól. Ebben a rálátásban, nagy kiterjedésű terepmunkával a hátam mögött, igen gazdag gyűjteményekkel a birtokomban kezdtem el néprajzi, majd kulturális antropológiai tanulmányaimat Debrecenben. Faragó József professzor úr, aki ismerte néprajzi munkámat, szeretett volna oktatónak beajánlani az éppen induló kolozsvári tanszéken. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyszer magam végezzem el a néprajz szakot, természetesen ott, ahol a tanáraim is szakképzést szereztek. Mai napig büszke vagyok erre a döntésemre, bár nekem kellett gondoskodnom gyűjtéseim kiadatásának mindennemű költségeiről. A kutatóintézményekhez tartozóknak hivatalból fizetik a gyűjtést, a feldolgozást, a kiadáshoz is hamarabb pénzhez jutnak, mint a magányos önérzetesek. Ha nem is sikerült még mindenik témát kiadványban magamhoz ölelni, vigasztal Újváry professzor írott véleményezése, aki államvizsga dolgozatomat és disszertációmat irányította, ez utóbbi 2500 hímes tojás jelképeinek eredetét és azok kapcsolatrendszerét vizsgálja.
Tojásírástól az úri hímzésig
Természetesen a néprajzos dolga a hagyományok újraélesztését is felvállalni, a kézművesség újratanítását is kézbe venni. A felgyűjtött anyagot ezért az 1992-ben általam kezdeményezett, Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány keretében a Gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban szemléltettük. Itt érte meg idén 21. születésnapját a foszlányaiból újjáélesztett farsangtemetés is, a húsvét előtti tojásírás is. Az utóbbi években közel kétezer érdeklődő több mint hatezer tojást ír meg évente. Idén 14. alkalommal emlékeztünk meg az 1848-as forradalom népi vonatkozásairól, és több mint 300 résztvevővel kóstoltattuk meg évente más-más katonakonyha ínyencségeit. Az alapítvány kebelén előbb baráti társaságként különvált, mára jogi személyként működik a Gránátalma Egyesület. A magyar úri hímzés hagyatékértékeinek népszerűsítését tartjuk szem előtt. Eddig több mint hatvan hasonmás munka készült el a történelmi nagyasszonyok kelengyéiből, és több mint húszon munkálkodunk.
Élni valamiért
Fontosnak tartom a szövés, varrás, hímzés technikai ismereteinek, ősi tudásának átadását is, lehetőleg úgy, hogy megváltoztassa a szemléletet, az ízlést, a piacot, és a megélhetésben is része legyen. Ezért oktatónak jelentkeztem a Hargita Megyei Művészeti Népiskolához, ahol nagyszámú érdeklődőnek sikerült átadni a kézművesség elfelejtett ismereteit. Minél többen ismernék meg és tennék magukévá őseink életfelfogását, hitét, hét határon viselt jelképeit, annál közelebb állnánk az egységes székelység, illetve magyarság újraszerveződéséhez. Volna kitartás a székely autonómiához, több esély lenne a független Erdélyre, egy újjászülető Magyarországra.
Ehhez pedig nem valamiből, hanem valamiért kellene élnünk. Nem az erdőkből, hanem az erdőkért, nem a néprajzból, hanem a néprajzért, nem magyarságunkból, hanem magyarságunkért. Nekünk erre őseink élete a modell. Ott pedig, ahol a nomád világban kipróbált, Európának leckét adó életformában bevált eszmeiség lenne az úr, nem lennének, mint ahogy nem is voltak szennyezett vizek, tar hegyek, egyfelől kipusztuló-, másfelől kóbor állatok, szellemi fölénytől és a fizikai munka alázatától messze álló meggazdagodottak. Magyarán: az ősi tudás és a vele járó életformára, életeszményre azért van szükségünk, hogy letéphessük magunkról az elkorcsosodás láncát.
Kisné Portik Irén
Néprajzkutató, Szászrégenben született 1955-ben, elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte. 1977-től Gyergyószentmiklóson él. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsész karán diplomázott. Dolgozott textil-technikusként a gyergyószentmiklósi Bútorszövetgyárban, néprajzosként a Tarisznyás Márton Múzeumban, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központban, a Salamon Ernő Gimnáziumban. Három évig igazgatója volt a Városi Könyvtárnak, jelenleg a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal kulturális felügyelője, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatója. Munkásságáért 2003-ban Aszalós-díjat, 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést kapta. Önálló kötetei: Kossuth Lajos a magyar nép tudatában, 2002; Barát Jóska, Gyergyóalfalu Naszreddin Hodzsája, 2006; Gyergyó és a fenyő, 2006; Rejtélyes számok a hiedelemvilágban, 2008; Barát Jóska, az alfalvi adomázó, 2012. Két kötet társszerzője: Felső-Maros vidéki keresztszemesek, Kriterion, 1985; Két nagyanyám időjósló mondókái, Népismereti Dolgozatok 1994. Kriterion.

2013. január 24.
Szigorú fellépés a garázdálkodó gyergyószentmiklósi cigányok ellen
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a gyergyószentmiklósi magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit.
Közösen próbál gátat vetni a romák által elkövetett bűncselekményeknek Gyergyószentmiklóson az önkormányzat, a rendőrség és a lakosság egy része. A közel 18 ezer lelkes, Hargita megyei városban a tavalyi népszámlálás szerint 445 cigány nemzetiségű él, számuk azonban a becslések szerint ennek többszörösére rúg, ám mivel többségük nem rendelkezik személyi igazolvánnyal, és más településekről vándorolt be, pontos adatok nincsenek.
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit. Egy internetes közösségi oldalon „Gyergyószentmiklós nem a cigányoké” elnevezésű csoport nemrég 400 panaszt juttatott el a polgármesteri hivatalhoz.
A sérelmekről, atrocitásokról, lopásokról beszámolva feltárják, hogy a romák rendszeresen zaklatják a lakosokat, az iskolából hazaigyekvő gyerekeket, akiket fenyegetnek, tízóraijukra, értékeire vadászva megtámadják őket. Éjszakánként gyakori a csendháborítás a lakónegyedekben, sorozatosak a tolvajlások a városban, a kéregetők agresszíven reagálnak az elutasításra, sőt a tele bevásárlókosarakat is megdézsmálják. Novemberben cigány családok közötti nézeteltérés fajult odáig, hogy a részvevők tizenhét, magyarok lakta ingatlan ablakait is betörték.
Különben a törvénytelenségek többségét nem a helyi, hanem a bevándorló, Gyergyószentmiklóson bejelentett lakhellyel nem rendelkező romák követik el. Egyed Zsolt helyi lakos, a csoport szószólója egyébként közölte, a megnevezés ellenérzést váltott ki „irodai jogvédők” részéről, akik perrel is fenyegették, emiatt a bűncselekmények megfékezését szorgalmazók immár „Közösen Gyergyószentmiklósért” néven szervezkednek. Ugyanakkor a polgármesternek átnyújtott dokumentumban is leszögezik: nem cigányellenesek, hanem rendpártiak, és csupán „a társadalmi rendet aláaknázó, destruktív elemek mozgásterét kívánják beszűkíteni”, és nemzetiségtől függetlenül minden jóakaratú, építő szándékú embert a közösség tagjának tekintenek.
A város mondhatni egész lakosságát foglalkoztató témában kedden a nyilvánosság kizárásával folytatott megbeszélést Mezei János polgármester a roma közösség, illetve a panaszosok képviselőivel, továbbá a városi rendőrség vezetőségével. A városvezető hangsúlyozta, amikor szóvá teszi a garázdálkodókat, nem a cigányság egészéről, hanem csak a vétkesekről beszél.
„Amikor a megbeszélésen falopás miatt vontuk kérdőre az egyik roma képviselőt, ő visszakérdezett: hát először magától kértem, de mivel nem adott, nem volt mit tennem, különben megfagynak a gyermekeim. Az a legnagyobb baj tehát, hogy a cigányok hangadói sem tartják véteknek, ha a máséból vagy a közösből tulajdonítják el, amire égető szükségük van” – számolt be utólag a találkozón elhangzottakról a polgári párti elöljáró.
Mezei arra figyelmeztette a bűnelkövető romákat: beláthatatlan lakossági felháborodásra számíthatnak, ha nem vetnek véget a garázdálkodásnak, és nem próbálnak felzárkózni. A polgármester hozzátette, az önkormányzat fokozott szigorral lép fel minden esetben, amikor áthágják a törvényt, például kitoloncolja az illegálisan betelepülőket, a jogerős bírósági határozat alapján folytatja az illegálisan felhúzott ingatlanok lebontását (eddig közel negyven, romák lakta házat számoltak fel a városban), továbbá megvonja a számlákat nem fizető családoktól az ivóvíz-szolgáltatást. „Ingyenélőket, garázdákat nem hajlandó eltartani a közösség” – szögezte le a polgármester, hozzátéve: a Téglagyári utcában 64 ezer köbméter vizet használtak el a romák díjfizetés nélkül.
Mezei arra utasította a vízszolgáltató társaságot, hogy küldjön felszólítást a tartozás kifizetésére azoknak, akiknek nincs szerződésük, és mégis csatlakoztak az ivóvízhálózatra. A tervek szerint hamarosan négy alkalmazottal növelik a helyi közösségi rendőrség állományát, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a tolvajokkal, garázdákkal, koldusokkal, a lakosságot félelemben tartó személyekkel szemben.
Szigorúbban ellenőrzi majd az önkormányzat, hogy rendszeresen járatják-e iskolába gyerekeiket a cigányok. A megbeszélés után Mezei János és Egyed Zsolt is azt mondta, biztatónak látják az elért eredményt, az ígéretek reményre adnak okot, de hozzátették azt is: az együttélés szabályait eltérő módon értelmezik Gyergyószentmiklós különböző nemzetiségű lakói.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 15.
Zsidó tiltakozás a gyergyószentmiklósi Nyírő-est miatt
Tiltakozik a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok" megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére.
Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szövetség elnöke kedden felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát: akadályozzák meg az eseményt.
A városi Művelődési Központban szerdán délután valóban rendeznek Nyírő József- és Tompa László-megemlékezést, ezt azonban nem a hatóságok, hanem az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség szervezi, tisztelegve a két író irodalmi munkássága előtt. A város kulturális felügyelői tisztségét is ellátó Kisné Portik Iréntől, az est házigadájától megtudtuk, a rendezvényt mindenképpen megtartják.
„Szövetségünk nem ért egyet azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást" – állapítja meg közleményében az FCER. A zsidó szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezi az erdélyi írót, éppen ezért úgy véli: még Nyírő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
„Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyírő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított, horthysta és nyilas kiadványokat szerkesztett, és éppen Szálasi-kormány által végrehajtott deportálások idején volt a budapesti parlament képviselője" – szerepel az Aurel Vainer által aláírt közleményben.
A zsidó szervezet a továbbiakban a „hitleri rezsim nagy csodálójának", mindemellett „meggyőződéses románellenesnek" nevezi az írót, aki Vainer elnök szerint a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában".
Egyébként a szerdai eseményt Gyergyószentmiklós kulturális programjai közé is beiktatták. Mezei János polgármester kérdésünkre elmondta: szó sem lehet arról, hogy elmaradjon a megemlékezés. „Aki 1940-45 között vezető tisztséget töltött be, az mind rossz ember?" – tette fel a kérdést az elöljáró, hozzátéve: a szervezőknek joguk van eldönteni, hogy az irodalom, történelem eseményei közül mit emelnek ki, és tartanak megemlékezésre érdemesnek.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író földi maradványait 2012-ben a magyar Országgyűlés kezdeményezésére Budapestre szállították, hamvai pünkösd vasárnapjára tervezett székelyudvarhelyi újratemetését azonban – a két ország között kirobbant politikai feszültség közzepette – a román hatóságok megakadályozták.
Balázs Katalin, Rostás Szabolcs

Zavartalan megemlékezés Tompa Lászlóra és Nyírő Józsefre
„Tisztelt ügynök úr, arra kérem, rögzítsen mindent, ami ezen a megemlékezésen elhangzik, hogy mindenki tudhassa, nem valaki ellen, hanem magunkért szerveztük ezt a megemlékezést” – e románul elhangzó gondolattal nyitotta a Tompa-Nyírő megemlékezést Kisné Portik Irén.
Az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség által szervezett rendezvényen, mely a város kulturális programjának részét képezi, az est házigazdája hozzávetőleg negyven fős hallgatóság előtt szólt a két személyiségről. A videobejátszásokkal színesített ünnepség zavartalanul zajlott, mindössze a sajtó képviselői rögzítették az eseményt.
Selyem Antónia magyar szakos tanárként a két ünnepelt írói pályájáról szólt. Tompa Lászlóról mint a sorskérdéseket felvető csendes költőről, a jelentős műfordítóról beszélt, aki önként vállalt száműzetést, majd öreg korában kitört az általa vállalt magányból. Arról, aki a székelyek nagyjainak is emléket állított alkotásaiban. A Bicsak Péter által mondott Lófürösztés című vers után szintén a pedagógus méltatta Nyírő Józsefet, aki sosem szűnt meg a népének szószólója lenni, aki Kide plébánosa, később molnára volt, az Erdélyi Szépmíves Céh, majd a Helikon egyik alapítója. A mélyen katolikus és igaz székely halála utáni hányattatott sorsa egy képes összeállítás során került megelevenítésre, mely által a hallgatóság felidézhette a madridi exhumálást, a koporsó Budapestre szállítását, majd a székelyudvarhelyi, meg sem ásott sír előtt elhangzott beszédeket.
Szőcs Géza és Kövér László szavaikkal a rendezvényszervezők gondolatait is tolmácsolták – hangzott el a Karancsi teremben, ahonnan az egybegyűltek a város központjában, a Megmaradunk kopjafánál helyeztek el koszorúkat. A két koszorú felirata: „Emlékezünk – megmaradunk”, illetve „Kegyelettel adózunk – Nem felejtünk”.
A rendezvény során senki sem ejtett szót arról, hogy az eseményt megelőző napokban a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére, felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

2014. február 18.
Sorozatosan gyalázzák a magyarság szimbólumait Gyergyóban
Ismeretlen tettesek két szobrot gyaláztak meg Gyergyószentmiklóson. A kultúrház melletti parknak a Kossuth utcára nyíló végén felállított egész alakos Kossuth Lajos szobor, és a városi kórházzal szembeni kis parkot díszítő Fejér Dávid fejszobra esett áldozatul a vandálok cselekedetének. A Kossuth szobor a fejrésztől a talapzatig viseli a barbárok keze nyomát.
Fejér Dávid egykori orvos fejszobra, amely egyébként már gyakran volt barbár cselekedetek áldozata, még rosszabbul járt: a vörös festékes locsolkodás mellett az orr-részéből is kitörtek egy darabot.
Kivizsgálás késlelteti a restaurálást
Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, közölte Madaras Szidónia, a hivatal sajtóreferense. A kivizsgálás ideje alatt a szobor restaurálása nem kezdődhet el, hiszen a legapróbb részletek is fontosak a nyomravezetésben, mutatott rá a sajtószóvivő.
A Facebook Közösen Gyergyószentmiklósért nevű csoportjának néhány tagja örömmel nekilátott volna a tisztogatási munkálatoknak, azonban a hivatalos szervek leállították kezdeményezésüket, közölte Egyed Zsolt, a csoport létrehozója. A restaurálási munkálatokat egyébként szívesen vállalná Burján Gál Emil szobrász, restaurátor, aki tavasszal látna hozzá a feladathoz a szobor készítőjével közösen, természetesen a szükséges műemlékvédelmi engedélyek beszerzése után.
Székely zászló kapta az első pofont
Néhány héttel ezelőtt a stadionnal szembeni egyik házra kifüggesztett székely zászló is megsínylette a barbárok esti sétáját: ugyancsak barnás-vöröses színű folyadékkal fecskendezték le az emberi méreteket kétszeresen meghaladó magasságban lengedező lobogót.
A kék-arany színkombinációt jól láthatóan egy vöröses-barnás árnyalat is tarkítja, és bár a cseréptartó gerendák is hasonló színnel lettek lefestve, a tulajdonos állítja, semikképpen sem a renoválást sínylette meg a zászló, hiszen azt biztos helyre tette a háztető felújítási munkálatainak ideje alatt.
„Egyértelmű, hogy rosszindulatból öntötte le valaki a székely zászlót. Nem jelentem fel, nem bízom annyira a rendőrség munkájában, hogy kézre kerítenék az elkövetőt”, adott hangot kételkedésének Karácsony Pál, a zászlós ház ura. A Közösen Gyergyószentmikósért Facebook-csoport néhány tagja egyértelmű összefüggést lát a kimagasló magyar személyiségek és a székely zászló megbecstelenítése között, különösen, mert mindkét esetben hasonló színű a festék, így a feltételezéseik szerint azonosak lehetnek az elkövetők is.
Gyakori a köztéri szobrok meggyalázása
Burján Gál Emil gyergyói szobrász arra is felhívta a figyelmet, hogy nem ez volt az első eset a Hargita megyei kisvárosban, amikor szobrokat gyaláztak meg. 2010 szeptemberében a Szent Miklós szobor esett áldozatul gyalázatos tetteknek, amikor viasszal és rágógumival tömték be a köztéri szobor szemét és száját, a talapzat mögötti kis szűk rést emberi ürülékkel hordták tele. Ugyanakkor a Fejér Dávid szobrot több ízben is elfordították, háttal az utcának, hogy tarkóját mutassa a járókelőknek. Mindhárom szobron maradandó nyomokat okozott a rongálás. A tetteseket azóta sem sikerült kézre keríteni, holott a törvény szigorúan bünteti a bűnözőket.
A városi kültéri kulturális vagyont képező szobrok, emlékművek védelméről a Büntetőtörvénykönyv 253-as szakasza tartalmaz jogi előírásokat: ennek értelmében a vagyon rongálói egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. A gyergyószentmiklósi önkormányzat 2010/83-as tanácshatározata is tartalmaz a zöldövezetek rendben tartását célzó előírásokat, eszerint 50–1000 lejes pénzbírsággal sújtható a rongáló.
Csibi Márti
maszol.ro,

2014. március 11.
Elkezdik a megrongált gyergyói szobrok helyreállítását
A néhány héttel ezelőtt megbecstelenített köztéri szobrok helyreállításának módját keresi Gyergyószentmiklós önkormányzata, közösen a művészekkel. A hivatal által a rendőrségen lehett hét darab feljelentésre mai napig nem érkezett válasz.
Az önkormányzat felkérésére dr. Jakab Gyula járt utána annak, hogy a megrongált Jakab Antal emlékmű hogyan lenne helyreállítható. Mint kiderült, az újfalvi andezitből készült emlékkövet használt szerves olajjal öntötték le az elkövetők. Megtisztításához speciális Akemi-vegyszerre van szükség, amely néhány milliméteres vastagságban rákenve képes az olaj felszívására. Elképzelhető, hogy a betűkből nem teljes mértékben szívódik fel az olaj, azokat fekete vagy bronz színűre festenék, amennyiben a napokban sikerül az emlékkövet megtisztítani az olajtól. A vegyszer hidegben nem használható 5 fok alatt, a kőnek tehát előbb fel kell melegednie kellőképpen ahhoz, hogy használható legyen a szer. Jakab Gyula reméli, hogy a keddi meleg időjárás szerdán is kitart, ha megfelelően alakul délelőtt folyamán a hőmérséklet, akkor tesztelik a vegyszert a kő egy kis felületén már szerdán. Ha a minta-felületen sikerrel jár a helyreállítás, akkor a teljes andezit darab megtisztítására számíthatunk az elkövetkező napokban. Ezt követően egy speciális tisztítószerrel kell majd a teljes emlékkövet letakarítani. A helyreállítás értéke több száz lejre rúg.
Fejér Dávid szobrának egészen új mása készül, Burján Gál Emil, szobrászművész műhelyében, a szobor ugyanis igencsak megrongálódott az elmúlt években. Az új mellszobor elkészültét követően őt megillető új helyszínre is kerül az alkotás, a Városi Kórház udvarára.
Fogarasy Mihály püspök bronzszobrának talapzatán Jakab Gyula javaslatára a teljes márványlapborítás cseréje lenne megoldás. A püspök bronz mellszobrának megtisztításához pedig csíkszeredai bronzművesektől érkezik majd javaslat, hiszen a fém nem egyszerű bronz, hanem patinásítva is van, emiatt, nagyon körültekintően kell a tisztítószert megválasztani, hogy az alkotás ne sérüljön jelentősen.
Szinte reménytelen Kossuth szobrának helyreállítása
Miholcsa József, a Kossuth-szobor készítője az önkormányzat illetékeseinek kérdésére elmondta, a szobor igencsak megrongálódott. A festék a hajszálrepedések kitöltésével jelentős kárt tett az alkotásban, ezért kevés remény van a helyreállításra. Egyelőre megoldást próbál keresni az alkotóval közösen a helyreállítások koordinálásával megbízott önkormányzati cég.
Gyergyószentmiklóson található szobrok jegyzékében az alábbiak szerepelnek: Salamon Ernő kőszobra, Izsák Márton alkotása 1970-ben; Fogarasy Mihály püspök bronzszobra 1991-ben; Szent Miklós-szobor, Burján–Gál Emil alkotása, 1993-ban; dr. Fejér Dávid mellszobra, Burján-Gál Emil alkotása 1994-ben; Petőfi Sándor-szobor, Bálint Károly bronzból készült alkotása, 1996-ban; a betonból készült Kossuth-szobor, Miholcsa József alkotása, 1997-ben; Bethlen Gábor mellszobra, bronzból, 2005-ben lett állítva, a legutóbbi Jakab Antal-emlékmű pedig 2010 óta áll a püspökről elnevezett téren.

2014. március 12.
Kihallgatják a Nyírő-megemlékezés szervezőit
Március 12-én, szerdán reggel a művelődési ház igazgatóját házigazdaként, délben Kisné Portik Irént szervezőként hallgatta ki a rendőrség. A január 15-én megszervezett Nyírő-megemlékezésről érdeklődtek ügyészségi utasításra.
Rendőrségre hívatják a szervezőket
Pál Levente szerdán reggel volt hivatalos a gyergyószentmiklósi rendőrségre. Arról kérdezték, mikor volt és hogyan zajlott a Nyírő Józsefre való megemlékezés. „A január 15-ei rendezvénynek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ adott otthont, ezt belefoglaltam a rendőrségen írt nyilatkozatomba is, nyomatékosítva, hogy Nyírőre, illetve Tompa Lászlóra irodalmi munkásságuk méltatásával emlékeztünk, az eseménynek nem volt olyan eleme, ami xenofób, rasszista, fasiszta lehetne” – közölte kérdésünkre a művelődési ház igazgatója.
„Számítottam rá”
Éppen kokárdakészítésre tanította az iskolásokat Kisné Portik Irén, amikor értesítették: mint szervezőt felkeresné a rendőrség képviselője a Nyírő-rendezvényről érdeklődve. A januári megemlékezés kezdeményezője az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség volt, az önkormányzat pedig beemelte a város rendezvényeinek sorába. Ugyancsak e két civil szervezet emlékezett meg 2013-ban Wass Albertről, melynek szintén ügyészségi kivizsgálás lett a következménye.
Kisné Portik Irén elmondta, számított rá, hogy hívatni fogják, hisz már a rendezvényt megelőzően is nyilvánosságra kerültek megemlékezést ellenző kijelentések, az eseményen is számítottak – épp ezért – a „megfigyelők” jelenlétére.
Selyem Antónia, a Rákóczi Szövetség elöljárója, bár társszervezője volt az eseménynek, még nem kapott semmiféle értesítést a rendőrségről. „Ha hívnak is, csak az időmet rabolják. Lenne jobb dolgom is, a március 15-ei rendezvényeket szervezzük éppen. Egyébként annyi minden történt velem életemben, hogy gondot ilyesmivel nekem okozni nem tudnak”.
Az ügyészség vizsgálódik
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatott a folyamatról: a rendőrség ügyészségi megbízásnak tesz eleget e kihallgatásokkal. Részletekkel nem szolgálhatott. Irinel Valeriu Crudu, a gyergyószentmiklósi ügyészség főügyésze megkeresésünkre elmondta: feljelentés alapján láttak kivizsgáláshoz. Bizonyítékokat gyűjtenek, és a nyilatkozatok alapján hoznak döntést arról, hogy a rendezvény szervezői mellett másokat, esetleg résztvevőket is kihallgatnak-e. A főügyész elmondta: Dan Tănasă és Aurel Vainer aláírásával, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tett feljelentést az ügyészségre még a rendezvény időpontját megelőzően. Ezt vizsgálják ki, majd tájékoztatnak az eredményről.
Bűn Nyírőre emlékezni?
A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében Aurel Vainer, parlamenti képviselő, a szövetség elnöke a megemlékezést megelőzően több helyre is levelet intézett. Kérte a belügyminisztériumot, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalt és Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében. A zsidó szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezte az erdélyi írót, éppen ezért úgy véli: még Nyírő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
„Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyírő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított, horthysta és nyilas kiadványokat szerkesztett, és éppen Szálasi-kormány által végrehajtott deportálások idején volt a budapesti parlament képviselője” – szerepelt az Aurel Vainer által aláírt közleményben.
A zsidó szervezet a továbbiakban a „hitleri rezsim nagy csodálójának”, mindemellett „meggyőződéses románellenesnek” nevezte az írót, aki Vainer elnök szerint a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában”.

2014. március 14.
A rendőrség vizsgálja egy januári gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezés szervezőit
A gyergyószentmiklósi rendőrség kihallgatja a január 15-én megrendezett, Nyirő József és Tompa László írói munkásságát bemutató est szervezőit.
Kisné Portik Irén, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal kulturális referense, a megemlékezés fő szervezője az MTI-nek elmondta, szerdán már egyszer meghallgatta az üggyel foglalkozó rendőr, és csütörtökön írásos nyilatkozatot is ad a rendezvény részleteiről. Hozzátette, a rendőrség a gyergyószentmiklósi ügyészség megbízásából gyűjti az információkat a januári megemlékezéssel kapcsolatban. Irinel Crudu gyergyószentmiklósi főügyész az MTI-nek elmondta, még a januári esemény előtt tett feljelentést a főügyészségen a Romániai Zsidó Közösségek Föderációjának (FCER) elnöke, Aurel Vainer, és Dan Tanasa blogger. Így az ügyészség előbb azt vizsgálja, hogy egyáltalán megtartották-e a rendezvényt, és hogy ha igen, az a fasiszta, rasszista vagy xenofób szervezeteket és szimbólumokat, valamint a háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendelet hatálya alá esik-e. A főügyész szerint március végéig dől el, hogy vádat emelnek-e valaki ellen, vagy ejtik az ügyet.
Kisné Portik Irén elmondta, reményei szerint az ügyészség hamar megállapítja, hogy senki nem hibázott, és lezárja az ügyet. Hozzátette, az is derűlátásra jogosítja fel, hogy az ügyészség a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által készített Nyirő József-naptár ügyében folytatott vizsgálatát is vádemelés, vagy bírság kiszabása nélkül lezárta.
„Nem engedhetjük meg, hogy egyik évben lemondunk Wass Albertről, aztán a következő évben Nyirő Józsefről, aztán meg esetleg Petőfiről, Aranyról. Mindig lesz valaki, akinek az íróink egyike-másika valamiért sérti az érzékenységét. Ha létezik a mások érzékenysége, akkor létezhet székely érzékenység is" – hangoztatta Kisné Portik Irén.
Tavaly januárban Wass Albert emlékére szervezett gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények miatt indult ügyészségi vizsgálat megannyi helyi értelmiségi ellen. Az ügyészség az érintettek többszöri kihallgatása után vádemelés nélkül zárta le az ügyet. Az érintettek hatósági túlkapásnak minősítették a vizsgálatot.
MTI
Erdély.ma,

2014. március 27.
Hargita vs. Neamţ megye: itt a határ, hol a határ?
Sem Gyergyószentmiklós önkormányzata, sem Hargita Megye Tanácsa nem adja fel a harcot a Békás-szorosért: a lassan hatodik éve zajló megyehatár-tisztázási keresetben alapfokú döntésre várnak. A következő per időpontját május 6-ra tűzték ki.
Évtizedesnél is jóval több immár, hogy a Gyergyószentmiklós-Békás települések közötti, illetve az ezzel egybeeső Hargita-Neamţ megyehatár pontos vonala vita tárgyát képezi. Gyakorlatilag a jelentős turisztikai potenciállal rendelkező Gyilkos-tóért és a Békás-szorosért folyik a harc. Az 1968-as megyésítés óta a határ a 32-es km-nél lenne, ellenben már a kezdetekkor homályban maradt a konkrét határvonal. Egy bizonyos jegyzőkönyv szerint a település- és megyehatár a Gyilkos-tó és a Békás-szoros között húzódik.
Ahol a tábla, ott a határ?
2009 júliusában Neamți Megye Tanácsa a megye kezdetét jelző táblát állított fel a szoros bejáratánál, amit természetesen sem a gyergyószentmiklósi önkormányzat, sem Hargita Megye Tanácsa nem nézett tétlenül. A terítékre került határvita kapcsán novemberben pert indított az önkormányzat a kétes adatokat tartalmazó jegyzőkönyv ellen és hivatalosan felkérte a megyei tanács részvételét is a perben.
Közigazgatási térképekből több is van
Több szempontból is kérdéses a jegyzőkönyv létjogosultsága – állítja Gyergyószentmiklós önkormányzata.
„Első és legfontosabb szépséghibája, hogy keltezés nélkül született – beazonosíthatatlan tehát, hogy pontosan mikor látott napvilágot – annyi biztos csupán, hogy 2000. előtti. Másodsorban a jegyzőkönyv az 1996/7-es számú törvényre hivatkozik, amelynek metodológiája csak 2001-ben jelent meg – tehát a jogi környezet szerint 2001. előtt érvénytelennek számít bármiféle jogi lépést erre alapozni.
Mindemellett nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a ’68-as dekrétum megyéket behatároló döntése csak és kizárólag törvénnyel módosítható. A megyésítés szerint pedig a 32-es km-nél húzódna a határ. A kereset alapját szolgáltató jegyzőkönyv, amely ehhez képest jelentős különbségeket tartalmaz, Gyergyószentmiklós kárára, ilyen környezetben nem tekinthető adminisztratív dokumentumnak, csupán egy tényállást jegyző irat, nem több: egy többoldalú találkozó jegyzőkönyve, de adminisztratív erővel nem bírhat a hatályos törvénykezés értelmében” – írja közleményében a polgármesteri hivatal.
Vándorper, rugalmas határviszonyok
A gyergyószentmiklósi bíróság az intézményhez leadott keresetet a Hargita Megyei Törvényszékre küldte tovább, arra hivatkozva, hogy nem számít illetékes hatóságnak ez esetben. Békás azonnal áthelyezést kért, mondván: Hargita megye érdekelt, ezért nem pártatlan a döntésben. A legfelsőbb bíróság ilyen helyzetekben a perrendtartás szerint indoklás nélkül hoz döntést, így került 2011-re Prahovára a kereset.
A prahovai törvényszék alapfokon elutasította a felperes gyergyószentmiklósi önkormányzat keresetét, azaz érvényesnek tartotta a metodológia nélkül és dátum nélkül jegyzett gyergyói-békási határt.
A perrendtartás megszegése okán a gyergyószentmiklósi önkormányzat megfellebbezte az alapfokú döntést. Így a település- és megyehatár ügye a Ploiești-i Táblabíróság asztalára került. A táblabíróság 2013. április 1-jén elfogadta az önkormányzat perrendtartási kifogásait és teljesen új eljárást kérve visszahelyezte az ügyet alapfokra, Prahovára.
Hargita Megye Tanácsa is kitartó
Hargita Megye Tanácsának álláspontja nagyjából megegyezik a gyergyószentmiklosi önkormányzatéval, azonban fontosnak látja megjegyezni, hogy a szomszédos megyék képviselőinek beleegyezése nélkül nem lehet érvényes egy határvitát képező dokumentum, különösen, ha ez egyben a megyék közötti határt is jelenti, közölte a maszol.ro kérdésére Borboly Csaba tanácselnök.
A megyei tanács jogászai szerint a jegyzőkönyvnek egyéb tartalmi hibái is vannak, mint például az, hogy azt az alpolgármester írta alá. A hatályos törvények szerint, mint a város törvényes képviselője, csak a polgármester intézkedhet, és ezt a hatáskört nem is adhatja át másnak.
A határt megállapító jegyzőkönyv 2009 óta zajló keresetének kérdésében Békás álláspontja, hogy a felperes Gyergyószentmiklós által elindított kereset elévült. Ebben a kérdésben a bíróság 2014. március 24-én hozott döntést, amelyben elutasította az elévülési kifogást és újabb tárgyalást tűzött ki május 6-ra.

2015. január 26.
Házkutatások Hargita megyében
Öt helyszínen tartanak házkutatásokat az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) munkatársai Hargita megyében korrupció gyanújával – tájékoztat közleményben az ügyészség.
A B1 TV beszámolója szerint öt Hargita megyei címen, köztük az egyik polgármesteri hivatalnál tartanak vizsgálatot korrupció és, hamisítás gyanúja miatt. A DNA ügyészei azt közölték, hogy a közintézmény mellett cégeknél és magánszemélynél végeznek házkutatásokat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség közreműködésével.
Meg nem erősített információk szerint Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában, illetve Mezei János polgármester lakásánál vizsgálódnak az ügyészek.
A helyszínen levő tudósítónk beszámolója szerint már lezajlott a házkutatás Gyergyószentmiklós polgármesterénél, akivel mintegy húsz perce mentek be a polgármesteri hivatalba a DNA ügyészei. A korrupcióellenes ügyészség szóvivője elmondta, amint lejárnak a vizsgálatok, tájékoztat a fejleményekről.
Székelyhon.ro

2015. január 27.
Szabadlábon védekezhet a polgármester
Jön haza a polgármester! – közölte Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője kedden este fél tízkor. Több órás törvényszéki tárgyalást követően a bírók szabadlábra helyezték Mezei Jánost, aki ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást a DNA.
Elutasította a Maros Megyei Törvényszék a DNA ügyészeinek javaslatát, nem rendel el 30 napos előzetes letartóztatást a polgármester ellen. Mezei János szabadlábon védekezhet. Amint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja Gyergyószentmiklós polgármesterét. Emiatt a polgármester harmincnapos letartóztatását kérték a korrupcióellenes ügyészek.
„Nem szeretném semmilyen formában kommentálni a korrupcióellenes ügyészség közleményének tartalmát. Mindössze annyit mondanék, hogy bízom az igazságszolgáltatásban, és hozzáteszem, Mezei Jánost is megilleti az ártatlanság vélelme, azaz, amíg egy végleges bírósági döntés esetlegesen el nem marasztalja, addig ártatlannak tekintendő. Sajnálom, hogy idáig jutott a Monturist ügye” – fogalmazott megkeresésünkre Virág Zsolt, a Monturist ügyvezetője, akit nem nevez meg név szerint, de egyértelműen feljelentőként emlegetett keddi közleményében a DNA. Virág ugyanakkor kérdésünkre válaszolva elmondta, a legutóbbi fejleményekről tájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületének önkormányzatát. Virág egyébként nem is olyan régen igen jó viszonyt ápolt a polgármesterrel, a cégvezető a gyergyószentmiklósi MPP és Mezei János kampányfőnöke volt a 2012-es helyhatósági választásokon.
A Monturist többségi tulajdonosa, a Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros is értesült a Gyergyószentmiklóson történtekről. Belváros-Lipótváros önkormányzata többségi tulajdonosa a Monturistnak, azaz annak a cégnek, amelyet a vád szerint megkárosított a polgármester.
Megkeresésünkre a következőket nyilatkozta az önkormányzat sajtóosztálya: „A Monturist Kft.-ben Belváros-Lipótváros Önkormányzata 50,9995%-os tulajdonnal bír. A társaság jelenlegi ügyvezetője, Virág Zsolt 2014-ben jelezte a belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére bevitt 44634 négyzetméteres ingatlanvagyonból mintegy 16 ezer négyzetméternyi ingatlant a tulajdonostárs, a gyergyószentmiklósi önkormányzat jogellenesen elvont. Az önkormányzat az ügyvezető jelzését követően haladéktalanul intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértünk fel. A szakértők részben helyszíni vizsgálatot, részben az okiratok áttekintését követően együttesen arra a következtetésre jutottak, hogy haladéktalanul intézkedni kell: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16 ezer négyzetméter tekintetében, mely a társaság tulajdonát képezte, vissza kell állítani az eredeti állapotot. Amennyiben ez nem lehetséges, kártérítést kell kieszközölni a jogellenesen elvont területekért. Az ügyvezető a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én feljelentést is tett. A vitás területekkel kapcsolatos eljárások folyamatban vannak. Ezen eljárásokban az ügyvezető a fent említett igényt már bejelentette, az eljárások lezárultával derül ki, hogy a mintegy 16 ezer négyzetméteres területet vagy annak ellenértékét kapja-e meg a társaság.”
Gergely Imre

2015. január 28.
Budapesti beleegyezéssel jelentették fel a gyergyói polgármestert
Budapest V. kerületének vezetése tudott arról, hogy konfliktus alakult ki a cég körül, amelyet a Belváros közösen alapított Gyergyószentmiklóssal. A kerület tudtával jelentette fel a Monturist Kft. a város időközben őrizetbe vett, majd kedd este szabadlábra helyezett polgármesterét még tavasszal – írja a vs.hu.
Az V. kerületi önkormányzat a magyarországi portálnak megerősítette: a Monturist Kft. a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én jelentették fel a jelenleg hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsított Mezei Jánost.
Mint ismert, az ügyészség a Monturist Kft. ügyeit vizsgálja, a társaságot Gyergyószentmiklós közösen alapította az V. kerületi önkormányzattal. A Belváros pénzt, az erdélyi önkormányzat a Gyilkos-tó környékén lévő ingatlanjait adta a cégnek.
Az V. kerület közleményében emlékeztetett rá, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 50,9995%-os tulajdona van a cégben. „A társaság jelenlegi ügyvezetője, Virág Zsolt 2014-ben jelezte a belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére apportként bevitt 44 634 négyzetméter ingatlanvagyonból mintegy 16 000 négyzetméternyi ingatlant a tulajdonostárs, a Gyergyószentmiklósi Önkormányzat jogellenesen elvont” – írták.
Vitás területek
Az önkormányzat ezt követően intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértek fel. A szakértők a helyszíni vizsgálat és az okiratok áttekintése után arra jutottak: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16 000 négyzetméter esetén, mely a társaság tulajdonát képezte, vissza kell állítani az eredeti állapotot. „Amennyiben ez nem lehetséges, kártérítést kell kieszközölni a jogellenesen elvont területekért” – írták.
A vitás területekkel kapcsolatos eljárások folyamatban vannak. Ezen eljárásokban az ügyvezető a fent említett igényt már bejelentette. Az eljárások lezárultával derül ki, hogy a mintegy 16 000 négyzetméter területet vagy annak ellenértékét kapja-e meg a társaság – közölte az önkormányzat.

2015. január 29.
Cégvezetői kötelességből tett feljelentést Virág Zsolt
Nem haragból vagy rosszindulatból, hanem cégvezetői kötelességből tett feljelentést – jelentette ki Virág Zsolt a Mezei János polgármesterrel szemben indult DNA-vizsgálat kapcsán. Ugyanakkor azt állítja, hogy nem tőle származnak a DNA bizonyítékai a zsarolási gyanúval kapcsolatosan.
Virág Zsolt a megzsarolásról nem kívánt részleteket közölni
„Nem vagyok egy DNA-s feljelentő” – mondta Virág Zsolt a gyergyói sajtósoknak. Leszögezte, ő a DNA-nál nem tett feljelentést, hanem a gyergyószentmiklósi ügyészségen nyújtott be kivizsgálási kérelmet, mert a Monturist álláspontja szerint a cég törzstőkéjéből területeket tulajdonítottak el. A Monturist ügyvezetője nem kívánt részleteket közölni a folyamatban lévő kivizsgálást illetően, annyit azonban elmondott, hogy a többségi tulajdonos (Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros) önkormányzatának utasítására 2013-ban, illetve 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél, különös tekintettel a törzstőkére. Ekkor tapasztalták, hogy 1,7 hektár hiányzik a Gyergyószentmiklós önkormányzata által 1997-ben a cégnek hosszú távra bérbe adott telkekből.
A Monturist szerint ezek jogtalanul voltak „eltulajdonítva” különböző közigazgatási végzésekkel. Ennek kivizsgálása végett nyújtották be a feljelentést a gyergyószentmiklósi ügyészégre. Nem negyven-, hanem nyolcoldalas volt a feljelentésük – szögezte le Virág. Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy a területek „eltulajdonításáról” csak tavaly tavasszal értesültek, Virág Zsolt azt válaszolta, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzat nem tájékoztatta ezekről a Monturistot.
Többször nyomatékosította, ő a DNA-nál nem tett feljelentést, csak a gyergyószentmiklósi ügyészségen, ahonnan az ügy tavaly ősszel átkerült a DNA-hoz. Közölte, a bejelentés kötelessége volt, mert céget vezet, amelynek érdekeit védenie kell. Hozzátette: hisz a hatóságok munkájában.
Felvetődött a kérdés, hogy ha a DNA-nál Virág nem tett feljelentést, miként jutott a korrupcióellenes ügyészséghez a zsarolási ügy. Elmondta, négyszemközt beszélgetett Mezei Jánossal, amikor a zsarolás történt. Kijelentette: ő nem készített hangfelvételt, nem tudja, hogyan szerzett tudomást a DNA erről, de azt igen, hogy van a hatóságnak erre vonatkozó bizonyítékuk. Megjegyezte, fenntartja, hogy Mezei János megzsarolta őt, de nem kívánt erről sem részleteket közölni.

2015. február 5.
Gyilkostói „rémtörténet”
Hatvan napra eltiltották a hivatali munkavégzéstől Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét. A város gyilkostói területeit adminisztráló Monturist Kft. vezetőjének feljelentése alapján a városvezető ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A csendőrség és a SRI „maszkosai” szállták meg január 25-én hajnali hatkor Gyergyószentmiklós polgármesterének otthonát. A házkutatás Mezei János, felesége és gyermekei jelenlétében zajlott, az egyenruhások minden olyan iratot magukkal vittek, amiről feltételezték, hogy „nyom” lehet az eljárás során. Ezzel párhuzamosan egy topográfiai irodában és egy vállalkozónál is házkutatás zajlott. Mivel a kisváros főterén nem maradhatott észrevétlen a sok MAI-rendszámú gépkocsi, kisbusz, furgon, az akció híre gyorsan elterjedt a városban.
Sokan összegyűltek kíváncsian, mi történik a polgármesterrel, mit céloz a DNA vizsgálata, s közben számos feltételezés kelt szárnyra a polgármester vélt „bűneiről.” Az akció első óráiban elrendelt teljes információzárlatot követően – egy ideig nem lehetett használni a polgármesteri hivatal telefonjait, számítógépeit – azonban a polgármester állt az utca nyilvánossága elé, miközben az ügyészek dokumentumok sokaságát vizsgálták át. Az elöljáró gyors beszámolója többekben csalódást keltett: „csak” ennyiről van szó?
A DNA szerint Mezei János polgármester alaposan gyanúsítható hivatali visszaéléssel, mivel 2013-ban Gyergyószentmiklós önkormányzata eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket Portik Csaba helyi vállalkozó cégének, a Porturist Kft.-nek. Az ügyészek szerint a területet nem lehetett volna eladni, mert ugyan a város tulajdonát képezte, de a Monturist Kft. törzstőkéjének egy részét is. Egy másik bűncselekmény-gyanú szerint 2015. január 17-én Mezei János megzsarolta a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot: „Két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan valós, illetve kreált dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy nem lesz többé maradása Gyergyószentmiklóson.” Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy az ügyvezető vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését – a DNA közleménye ugyanis a kft. ügyvezetőjét nevezi meg feljelentőként.
Mezei szerint gyergyószentmiklósi „jóakaróitól” feljelentések tömege érkezett a DNA-hoz annak következtében, hogy tavaly „felpiszkálta” a Gyilkostón működő céggel kapcsolatos régi, szőnyeg alá sepert ügyeket. Valakik, politikai ellenfelei megpróbálják ellehetetleníteni, jelentette ki, a lakásán folytatott házkutatás során ugyanis tulajdonainak eredetéről is kérdezték, ingatlanjaira és ingóságaira egyaránt kitérve.
Árnyékra vetődtek?
A DNA ügyészei nagy mennyiségű iratot vittek magukkal a gyergyószentmiklósi városházáról, gyakorlatilag minden, Monturisttal kapcsolatos dokumentumot, de több, kisebb jelentőségű beruházás aktáit is. Mezeit kihallgatásra rendelték be a DNA marosvásárhelyi székhelyére, ahol 24 órára őrizetbe is vették, majd miután a bíróság elutasította a 30 napos vizsgálati fogság elrendelését célzó kérelmet, az elöljáró kedden este hazatérhetett. Másnap részletesen beszámolt a sajtónak a történtekről.
A tájékoztatón úgy tűnt, hogy a polgármestert nem rendítette meg különösebben a megbilincselés, illetve a fogdában töltött idő. Jóval „keményebb” volt, mondta, amikor hajnali hatkor dörömböltek lakása ajtaján a „maszkosok”, és családtagjai jelenlétében forgatták fel a házát. Az erődemonstrációt leszámítva azonban emberségesen, korrektül viselkedtek – szögezte le ugyanakkor. Mezeit meglepte, hogy épp a gyilkostói telekügy miatt indult eljárás ellene, hiszen amikor a Monturist „elveszítette” a kérdéses ingatlant, ő még nem is volt polgármester. A telek amúgy már régóta, még Pap József polgármesteri mandátumától nincs a Monturist kezelésében. A 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli, úgynevezett Zöld Ház áll – az akkori önkormányzati képviselőtestület 2006-ban kivette a Monturist törzstőkéjéből, és hosszú távra, 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adtaa Porturist Kft.-nek. Ez a cég vásárolta meg később a saját tulajdonú háza alatti területet. „Az én szerepem mindössze annyi volt, hogy 2013-ban aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután az illetékes szakemberek, a helyi képviselőtestület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – mondta Mezei.
A Monturist vezetője, Virág Zsolt ezzel szemben korábban is jelezte, hogy szerinte több területet is jogtalanul vett ki a gyergyószentmiklósi városvezetés a Monturist törzstőkéjéből, összesen 1,7 „eltulajdonított” hektárról beszélt. Mezei szerint az 1997-ben 49 évre bérbe adott, tó körüli területek közül az idők során többet is visszaigényeltek jogos tulajdonosaik, a visszaszolgáltatás meg is történt. Így valóban apadtak a Monturist törzstőkéjéhez tartozó területek, részben a korábbi városvezetések mandátuma idején, részben az elmúlt hat évben. A visszaszolgáltatások mindenesetben az önkormányzati képviselő-testület, az illetékes földosztó bizottság és a prefektúra jóváhagyásával történtek, szögezte le Mezei, s ha ő ezért a bíróság elé került, akkor a korábbi polgármestereknek és prefektusoknak is ott lenne a helyük.
Átvilágított „földhiány”
A Monturist ügyvezetője ugyan nem kívánt részleteket közölni a folyamatban lévő kivizsgálásról, annyit azonban elmondott, hogy a cég többségi tulajdonosa – Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros – önkormányzatának utasítására 2013-ban, illetve 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél, különös tekintettel a törzstőkére. Ekkor szembesültek az 1,7 hektárnyi hiánnyal. Virág Zsolt szerint ezeket a területeket jogtalanul „tulajdonították el” különböző közigazgatási végzésekkel. A kivizsgálás érdekében tett feljelentést a gyergyószentmiklósi ügyészségen, ő nem „DNA-s feljelentő”. Miután kár érte az általa irányított vállalkozást, cégvezetői kötelességének tett eleget, amikor feljelentette a polgármestert a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Hogy csak 2014 tavaszán értesültek a területek „eltulajdonításáról”, arról Virág szerint a gyergyószentmiklósi önkormányzat tehet, nem tájékoztatta megfelelően a Monturistot.
A cégben többségi tulajdonos Budapest, Belváros-Lipótváros önkormányzatától közölték: tudomásuk van a Virág Zsolt által tett feljelentésről, és jelezték, a jogtalanul eltulajdonított telkeket vagy ezek ellenértékét visszaigénylik.
A cég tavalyi közgyűlésén Virág Zsolt ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg, amelyekre a DNA-feljelentés is alapoz. Mezei szerint az a baj, hogy a budapesti önkormányzat Virágnak hitt, és nem a gyergyóiaknak, pedig a közgyűlésen a polgármester mellett mind az MPP-, mind az RMDSZ-frakció képviseltette magát, közösen adták elő érveiket, elképzeléseiket. A két önkormányzat között akkor elviekben felmerült, hogy Gyergyószentmiklós visszavenné a gyilkostói telkeket, de érdemi döntés nem született. Februártól azonban elindul a területek közvagyonba való visszahelyezését célzó folyamat, amely fejlesztéseket is lehetővé tesz.
Zsarolási vád, titokzatos hangrögzítés
A telekügynél súlyosabbnak tűnik azonban a zsarolási vád. A polgármester változata szerint január 17-én Virág Zsolt egy általa kezdeményezett vendéglői magánbeszélgetés során arra akarta rávenni őt, tegyen le a területek visszavételének szándékáról. Az elöljáró erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, ne akadályozza a hatóságok munkáját, hogy kiderítsék, hová kerül a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. Mezei szerint a beszélgetést Virág Zsolt titokban rögzítette, erre alapozza a zsarolás vádját. Virág viszont azt állítja, a „zsarolásról” nem készített hangfelvételt, nem tudja, hogyan szerzett erről tudomást a DNA, de azt igen, hogy a hatóság rendelkezik erre vonatkozó bizonyítékkal.
A táblabíróság január 30-i jogerős döntése értelmében Mezei János két hónapon át nem töltheti be a polgármesteri tisztséget. A gyanúsítottnak megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatot létesítsen a feljelentővel, illetve az ügy más érintettjeitől is távol kell tartania magát, ugyanakkor hatósági felügyelet alá helyezte. Ez idő alatt Mezei köteles jelentkezni a vádhatóságnál vagy a bíróságon ahányszor csak hívják. A rendőrség által elkészített felügyeleti programnak megfelelően vagy igény esetén jelentkeznie kell a gyergyószentmiklósi rendőrségen, az országot nem hagyhatja el.
„Ha bűnösnek találnak, vállalom a következményeket, de addig is hagyjanak dolgozni, mert volna fontosabb tennivaló bőven a városban” – mondta még az ítélet előtt Mezei. Nos, nem dolgozhat. A közigazgatási törvény értelmében a tiltás két hónapjára az alpolgármester veszi át a városvezető döntési és aláírási jogkörét.
Monturist-tükör A céget 1996-ban hozták létre, Gyergyószentmiklós a város gyilkostói ingatlanjaival szállt be. A többségi tulajdonos Belváros-Lipótváros önkormányzata 50,9995 százalékkal. Az akkor megfogalmazott cél Gyilkostó üdülőtelep turizmusának fellendítése mindkét befektető hasznára. Az eredeti elképzelések szállodákról, szórakozóközpontokról szóltak, de ebből semmi sem valósult meg. Miután Mezei János polgármester kijelentette, hogy a Monturist létezése semmiféle gazdasági előnyt nem hoz a városnak, kísérletet tett arra, hogy visszavegye a Monturisttól a gyilkostói ingatlanokat. Több tárgyalás is zajlott Gyergyószentmiklós és az V. kerület között, mindeddig lényeges eredmények nélkül. Tavaly Gyergyószentmiklós felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben a Monturist tetemes adótartozására hivatkozva. A cég tevékenysége gyakorlatilag a tó körüli elárusítóhelyek adminisztrálására szorítkozik, jövedelmét a kereskedők, lacikonyhások, emléktárgy árusok által fizetett bér jelenti. A polgármester korábban többször kijelentette, hogy a városvezetés célja a cég igazgatója, Virág Zsolt menesztése. Mezei szerint nagyon sok a homályos dolog a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálás. A gyergyószentmiklósi önkormányzat ugyanis tavaly tavasszal a bíróságon kérte a Monturist vezetőjét, mutassa be az utóbbi évek könyvelését, szerződéseket és egyéb, ügyvitellel kapcsolatos dokumentumokat. A tárgyalás azóta is folyik, az önkormányzat még nem kaphatta meg a kért dokumentumokat.
Gergely Imre
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. február 24.
Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter

2015. március 18.
Letartóztatták Mezei Jánost
30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a Marosvásárhelyi Táblabíróság Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét.
Információink szerint a DNA ügyészeinek fellebbezése nyomán született ez a döntés, akik arra hivatkozva kérték a házi őrizet helyett az előzetes letartóztatás elrendelését, mert álláspontjuk szerint Mezei János megszegte a munkavégzés alól való felfüggesztés szabályait.
Mint ismeretes, a DNA január végén indított eljárást hivatali visszaélés, valamint zsarolás gyanúja miatt a polgármester ellen, és egyben hatvan napra eltiltotta a hivatali munkavégzéstől. Egy hete a marosvásárhelyi törvényszék házi őrizetre súlyosbította a döntést, a DNA fellebbezése nyomán pedig a Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán, március 18-án 30 napos előzetes letartóztatásra változtatta az ítéletet. Úgy tudjuk, a polgármestert már a döntés után fogságba is helyezték.
A korábbi, januárban hozott bírói döntés kimondta, hogy Mezei Jánosnak semmilyen formában nem szabad kapcsolatba lépnie az őt feljelentő Virág Zsolttal és annak testvérével, valamint a vád szerint törvénytelenül eladott 400 négyzetméteres telek megvásárlójával, Portik Csaba vállalkozóval. Ugyanakkor nem végezhette polgármesteri munkáját sem.
A bíróság egyelőre nem közölte indoklását és azt sem, hogy a tiltó rendelkezések közül melyiket szegte meg a hatóság szerint a polgármester.
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője megerősítette a 30 napos előzetes letartóztatás tényét, hozzátéve, hogy ennél több információt, indoklást velük sem közöltek még.

2015. május 6.
Újabb kétnyelvű táblákat rongáltak meg
Ismeretlen tettes után nyomoznak a hatóságok, miután Gyergyószentmiklós Gyilkostó felőli bejáratánál lemázolták a helységnévtáblán a magyar feliratot - olvasható a marosvasarhelyiradio.ro-n. A történtekről több gyergyószentmiklósi lakos értesítette a helyi rendőrséget, majd jegyzőkönyvbe vették az esetet. Az önkormányzat ismeretlen elkövetők ellen tett feljelentést. Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta, hogy a táblák helyreállítása a napokban megtörténik, és amennyiben az elkövetők kilétére fény derül, több ezer lejes bírsággal is sújthatók, mivel a kár helyreállításának költsége is a károkozót terheli.
A rendet és az együttélési normákat a közösség összetartó erejével tudjuk megerősíteni - vallják az önkormányzat munkatársai, akik azzal a felhívással fordulnak a lakókhoz, hogy jelezzék, ha bármilyen információval rendelkeznek az elkövetőkről, vagy szemtanúi voltak a történteknek, és további bejelentéseikkel is segítsék a rendfenntartók munkáját.
marosvasarhelyiradio
maszol.ro

2015. május 7.
Édesanyjától kérték el Markó Attila telefonszámát
Már április 29-étől körözik Markó Attilát Romániában, ekkor jutott el ugyanis a legfelsőbb bíróságtól a háromszéki rendőrséghez a letartóztatási parancs – írja a Mediafax híre nyomán a Maszol. A hírügynökség úgy tudja, a rendőrök elkérték a volt képviselő édesanyjától fia Magyarországon használt mobilszámát, ám a politikus nem válaszolt hívásaikra.
Ekkor kerültek fel adatai az Interpol honlapjára, és beindult a nemzetközi körözés ellene. A Mediafaxnak sikerült elérnie Markó Attilát, aki nem kívánta kommentálni a nemzetközi körözés hírét, és nem árulta el, hogy pontosan hol tartózkodik. Csupán annyit mondott, hogy „az utolsó leheletéig” küzd igaza bebizonyításáért.
NEM JÓ ROMÁNNAK LENNI. Csúcson az idegenellenesek aránya Magyarországon – állapította meg a Tárki 1992 óta végzett kutatásának 2015. áprilisi adatai alapján. A felmérés szerint Magyarország felnőtt lakosságának 46 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető válaszlehetőséget, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. A megkérdezettek 9 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni, és 45 százalékuk mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében. A mérlegelők körében a legmagasabb, 94 százalékkal, az arab nemzetiségűek, a legalacsonyabb, 7 százalékkal, a határon túli magyarok visszautasítottsága. Az arabokénál alig alacsonyabb a romák, de 70–80 százalék feletti a kínaiak, az afrikaiak és a románok visszautasítottsága is. Az idegenellenesség mértéke az átlagosnál magasabb a Jobbik és az MSZP szavazói, illetve a nem szavazók körében, azok között, akik úgy érzik, hogy rossz anyagi helyzetben vannak, vagy ennek romlásától tartanak, továbbá a dél-dunántúliak, a munkanélküliek és a 40–50 évesek körében. (MTI)
KÉT NAP ALATT KÉT MÁZOLÁS. Ismeretlen elkövetők lemázolták kedden a Gyergyószentmiklós feliratot a város Gyilkos-tó felőli bejáratánál, másnap pedig a Gyilkos-tó tábláján a magyar feliratot takarták el fekete festékkel. Az önkormányzat ismeretlen elkövető(k) ellen kivizsgálási kérelmet fogalmazott meg az országos rendőrség felé. Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, amennyiben az elkövetők kilétére fény derül, több ezer lejes bírsággal is sújthatók, mivel a kár helyreállításának költsége is a károkozót terheli. Az elmúlt időszakban ismét gyakori jelenséggé vált a helységnévtáblák magyar feliratának lefestése, vagy a magyar vonatkozású szobrok, emlékhelyek festékkel való megrongálása. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 4.
Nem hosszabbították meg Mezei János házi őrizetét
Házi őrizetről igazságügyi felügyeletre enyhítette a Mezei János elleni intézkedést a Hargita Megyei Törvényszék. Az igazságügyi felügyelet hatvan napra szól. Ha a fellebbezés után nem változik az ítélet, Mezei visszatérhet a városházára.
Elutasította a Hargita Megyei Törvényszék a korrupcióellenes ügyészség kérését, és nem hosszabbította meg Mezei János házi őrizetét. Így Gyergyószentmiklós polgármestere elhagyhatja lakhelyét, az országhatárt azonban nem lépheti át. A csütörtökön délelőtt kihirdetett döntés nem jogerős, a fellebbezés meg is történt a Marosvásárhelyi Táblabíróságon – olvasható a törvényszék közleményében. Az említett közlemény nem tér ki arra, hogy Mezei János folytathatja-e vagy sem a felügyelet idején polgármesteri tevékenységét.
Nagy István, a városháza jegyzője előbb kérdésünkre válaszolva úgy értékelte, Mezei a hatvan nap alatt továbbra sem gyakorolhatja tisztségét. Később azonban, az ítélet részletes tanulmányozása után úgy fogalmazott, ha a Marosvásárhelyi Táblabíróság helyben hagyja az ítéletet, Mezei János visszatérhet hivatalába.
Ezt erősítette meg Vasile Ghere, a polgármester ügyvédje is, aki leszögezte, amennyiben Marosvásárhelyen nem változik meg az ítélet, Mezei János ismét munkába állhat Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában. Ugyanakkor Mezeinek be kell tartania több tiltó és kötelező rendelkezést is. Meg kell jelennie az igazságszolgáltatási szervek előtt, ahányszor azok hívják. Amennyiben elköltözne jelenlegi lakhelyéről, arról értesítenie kell a helyi hatóságokat.
A felügyelet betartatása a gyergyószentmiklósi rendőrség feladata, amely előre meghatároz majd olyan időpontokat, amikor Mezeinek jelentkeznie kell náluk. Nem léphet kapcsolatba és nem kommunikálhat semmilyen formában az őt feljelentő Virág Zsolttal, illetve Portik Csaba vállalkozóval (aki a vizsgálat tárgyát képező 400 négyzetméteres telket megvásárolta). Virág Csabával sem léphet kapcsolatba (itt valószínűleg tévedés lehet a törvényszék közleményében, és tulajdonképpen Virág Józsefről lehet szó, aki Virág Zsolt testvére – szerk. megj.) Tilos elhagynia Románia területét, kivéve, ha erre engedélyt kap a Hargita Megyei Törvényszéktől.
A közlemény leszögezi, amennyiben Mezei megszegi az említett tiltásokat, ismét előzetes letartóztatásba helyezhetik.

2015. július 30.
A testvérvárosi kapcsolat felbontását kérik Gyergyószentmiklóson
A Gyergyószentmiklós és a Budapest V. kerülete között fennálló testvértelepülési kapcsolat felbontását kérvényezi több gyergyószentmiklósi Árus Zsolt kezdeményezésére, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalától.
„Tekintettel arra, hogy a Monturist Kft. kapcsán felmerült problémák kezelése során Budapest V. kerülete testvérvároshoz méltatlan módon járt el, ennek következtében súlyos károkat szenvedett Gyergyószentmiklós városa, illetve Mezei János, a város polgármestere, alulírottak azzal a kéréssel fordulunk a város képviselő-testületéhez, hogy haladéktalanul szüntesse meg a testvérvárosi viszonyt Gyergyószentmiklós és az V. kerület között” – áll azon az aláírásgyűjtő íven, melyen huszonhat szentmiklósi személy kézjegye szerepel. A dokumentumot Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában július 23-án iktatták. A szerkesztőségünkbe eljuttatott másolatból kitűnik, az aláírók között van több vállalkozó, közintézményben dolgozó, helyi döntéshozó és nyugdíjas, köztiszteletben álló személy. A lap alján pedig a kapcsolattartó személyeként Árus Zsolt neve, telefonszáma áll.
„Tekinthetjük az én kezdeményezésemnek” – válaszolt az indítványozó kilétére vonatkozó kérdésünkre Árus, aki leszögezte, mint gyergyószentmiklósi polgár fogalmazta meg a kérést, majd íratta alá huszonöt emberrel: „Egy bizonyos társaságban, akik ott voltak, azok írták alá, nem házalok, nem szórok szét nyomtatványokat, mert a cél nem az aláírások mennyisége. Gondolkodjon el az V. kerület is ezen és Gyergyószentmiklós is, hogy mit tesz válaszként a lakossági igényre.”
A kérdésre, hogy mit ért a súlyos károk alatt, amelyeket Gyergyószentmiklósnak kellett elszenvednie, Árus kijelentette, a történtek miatt negatívan változott a város megítélése, illetve a Monturist-ügy révén számos esetben hátráltatták a városháza tevékenységét. „Nem kell többre gondolni, csak arra, hogy a polgármester jelenléte nélkül kell haladni a munkálatokkal úgy, hogy még telefonon sem hívhatják fel Mezei Jánost” – fogalmazott az aláírásgyűjtés kezdeményezője. Meggyőződése, hogy az V. kerülettel kötött testvérvárosi kapcsolat már nem szolgálja azt a célt, amiért létrejött, tehát kár fenntartani. A szerződésbontás pedig nem árthat a Monturist-kérdésben. „Ha lett volna akarat, eddig már megoldják a problémákat. Ha nem akarják megoldani, akkor azon a testvérvárosi kapcsolat léte nem segít” – összegzett Árus Zsolt.
Gyergyószentmiklós honlapján tíz testvérváros szerepel, köztük természetesen Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros is. Erre kattintva Belváros-Lipótváros honlapjára érkezünk, ahol szintén olvashatunk a testvéri kapcsolatról, bár a bejegyzés immár tizenéves. „Belváros-Lipótváros jelentős eredményeket tudhat maga mögött a határon túli, magyarlakta településekkel folytatott együttműködésen belül. A kapcsolat kiterjesztése és fejlesztése nemzeti érdekünk. 1994 óta, tehát már 10 éve testvérvárosunk Gyergyószentmiklós”. Szintén a honlapon szerepel a két település önkormányzatainak közös cége, a Monturist, melynek egyik területe kapcsán jelentette fel Mezei János polgármestert az ügyvezető, Virág Zsolt.
Nem ismeri annak módját Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere sem, hogyan kell eljárni ilyenfajta szerződések felbontásánál, de mint mondja, egyelőre nem is látja e tudásszerzés szükségességét. „A lakossági kezdeményezés, az aláírásgyűjtés egy jelzés felénk is, az V. kerület felé is. Kell véleményezzük, állást kell foglaljunk. A döntéshozó testület tudomására hoztuk már, de további megvitatásra időt kell szánjunk. Jól meg kell gondoljuk, mit teszünk” – közölte Nagy Zoltán. Az alpolgármester abban reménykedik, hogy a szeptemberben, a Gyilkos-tóhoz tervezett Monturist-közgyűlésen alkalom lesz több vitás kérdés tisztázására a társtulajdonosokkal, az V. kerületi kollégákkal. „Sürgető a kapcsolatrendezés” – foglalta össze meglátását az alpolgármester.

2015. szeptember 1.
Halasztottak Mezei János ügyében
Szeptember kilencedikén dönt alapfokon a Hargita Megyei Törvényszék, hogy miként zajlik a továbbiakban a Mezei János, Gyergyószentmiklós tisztségéből felfüggesztett polgármestere ellen indított eljárás.
A törvényszék kedden délelőtt a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalást. Amint Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, több lényeges kérdést is érintettek, egyrészt azt, hogy bekerüljön-e az ügybe Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala mint felelős fél. Ezt a Monturist és Virág Zsolt szorgalmazza, hiszen ha ez megtörténik, és a törvényszék úgy ítéli meg, hogy Mezei János kárt okozott a cégnek, a várostól kártalanítást követelhetne.
Az alpolgármester elmondta, az igazságügyi eljárás jelen szakaszában a törvényszék megvizsgálja a nyomozás során összegyűjtött és eléje tárt ügyirat megalapozottságát. Ha megalapozottnak látja, akkor elindul a tényleges bírósági eljárás. Ha úgy dönt, hogy mégsem megalapozott, akkor visszaküldheti az ügyészségnek további vizsgálatok, bizonyítékok gyűjtésének utasításával.
Egy másik kérdés, amiről tárgyaltak kedden, az a Mezei János ellen érvényben lévő tiltások kérdése. Szeptember 9-én dönt a törvényszék arról is, hogy feloldja-e Mezei hivatalának gyakorlási tiltását, vagyis hogy visszatérhet-e a városházára – tudtuk meg Nagy Zoltántól.

2015. október 23.
Az ’56-os forradalomra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
„A hősökre való emlékezést gyakran a gyász hangulata övezi, mert ilyenkor eszünkbe jutnak az elesettek és a szenvedők. 1956 szellemisége mégsem a gyászban merül ki, mert a forradalmi nemzeteszme tovább kell éljen a szívekben és a tettekben” – hangzott el pénteken a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben tartott megemlékezésen.
Huszonegyedik alkalommal emlékezett meg a dicső magyar forradalomról Gyergyószentmiklós önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az ’56-os Vitézi Lovagrend. „Jussanak eszünkbe a pesti srácok, s az a rendületlenség, amely ma is példaértékű” – szólították meg a temetőben összegyűlteket.
Az 1956-os forradalomról, mint csodáról beszélt a megemlékezésen Benedek Csaba történelemtanár. Így fogalmazott: „Ahogyan csoda volt az ószövetségi Dávid és Góliát harca, csoda az 1956-os magyar forradalom is. Annak ellenére, hogy ez volt a legrövidebb ideig tartó magyar forradalom, mégis ez hagyta bennünk, magyarokban a legmélyebb nyomokat.”
Történelmi visszatekintésében szólt az 1956-os események előzményeiről, a szegedi egyetemisták 16 pontban megfogalmazott követeléseiről, a budapesti eseményekről, az erdélyi magyarok szolidaritásáról, a kolozsvári megmozdulásokról és azok igen súlyos következményeiről. „Már az is börtönbüntetéssel járt, ha valaki csupán egy együtt érző szót kiejtett az ajkán. A kiszabott börtönéveket nem lehetett könnyen visszaszámolni. Egyeseket 20–25 éves szigorított börtönbüntetésre ítéltek, tönkretéve ezáltal teljes életüket. Azokat sem lehetett pótolni, akik arra kényszerültek, hogy külföldre meneküljenek. Sok aktív, értékes embert vesztett ’56 miatt a magyar társadalom. Ezekben a percekben az ’56-osokról, mint hősökről emlékezhetünk” – hívta fel a figyelmet. A forradalom jelentőségét kiemelve úgy fogalmazott: „A történelem ’56-al kapcsolatban is igazolta önmagát: elnyomással nem lehet hosszan tartó rendszert kiépíteni. 1956-ban a magyar közösség iránti gondoskodás, a tenni akarás fölül tudott kerekedni a személyes érdeken. Ebben áll ’56 igazi értéke.”
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. 1956. október 23-án Budapesten megszűnt a félelem. Akkor és ott elkezdődött a szabadság, és a magyar nemzet közösen,egy emberként állt ki amellett, amit kívánt, amire vágyott és amit követelt magának. A szabadság eszméje összekötötte a Műegyetem auláját a Bem-szoborral, a diákot a munkással, időst a fiatallal, honvédet az értelmiségivel, fővárost a vidékkel és az anyaországot az elcsatolt területekkel (…) Mindhiába áztatta vér és szántották tankok a budapesti utcákat, és mindhiába hallatszott fegyverropogás,a szabadság csírája végérvényesen életre kelt” – mutatott rá beszédében Simon Katalin gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő. Felhívta a figyelmet, 1956 emlékezete jelkép és tanítás kell legyen a mai ember számára. Jelképe a hősiességnek, és tanítás arról, hogy nemzeti egység csak egyéni és közösségi áldozatvállalások révén születhet meg. Tanulsága kell legyen annak is, hogy szabad csak az lehet, aki képes legyőzni a félelmét.
Nagy Zoltán alpolgármester gondolatait Simon Katalin tolmácsolásában hallgathatták meg az emlékezők. Az üzenet a magyar nép irigylésre méltó „sorsára”, a nyugati hatalmak sokszor veszteségeket eredményező beavatkozására világított rá. Mintegy összegzésképpen elhangzott: „Az kell legyen életerőnk forrása, hogy mi megmaradásra, túlélésre, értékek teremtésére és megtartására születtünk. Ezt summázza a több ezer éves történelmünk, tekintélyünk a nagyvilágban, eredményeink az élet valamennyi területén. Ez legyen végső vigaszunk, amikor a forradalom kíméletlen lángjában elégett beteljesületlen fiatal életekre, a pesti utcák kövein elvérzett anyákra, haza nem térő apákra emlékezünk.”
A pénteki eseményen a helyi római katolikus, református és unitárius egyházak lelkipásztorai is megosztották a történelmi eseménnyel kapcsolatos gondolataikat. Az emlékezést szavalat, ének, illetve a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfiakrának fellépése tette meghittebbé. Az esemény a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, valamint a nemzeti himnuszok eléneklésével zárult.
Pethő Melánia

2016. január 28.
Mezei János egy éve
Hajnaltól délutánig tartó házkutatások után Gyergyószentmiklós polgármesterét, Mezei Jánost kihallgatásra vitték a korrupcióellenes ügyészség marosvásárhelyi székhelyére. Nem tartóztatták le, csak nyilatkozattétel végett kellett az ügyészekkel mennie – ezt írtuk egy évvel ezelőtt. Azóta sok minden történt, de a Mezei-ügynek koránt sincs vége.
A DNA-akció napján kiadott hivatalos közlemény szerint korrupció és hamisítás gyanúja miatt szállt ki a nyomozóhatóság Gyergyószentmiklósra. A házkutatásokban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség is közreműködött, „maszkosok” kísérték az ügyészeket. Mezei János aznap így fogalmazott: „Megemlíthetem a Monturist-ügyet, sokaknak nem tetszett, hogy felpiszkáltam régi, szőnyeg alá sepert ügyeket, amelyek a városnak hátrányosak voltak. Ezeket a dokumentumokat is vizsgálják. Sokaknak az sem tetszik, hogy az utóbbi időben növekszik a tekintélyem a politika terén, nő a befolyásom, emiatt is megpróbálnak ellehetetleníteni”. A DNA ügyészei a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalból nagy mennyiségű iratot vittek magukkal. Lefoglaltak a Monturisttal kapcsolatos, 1996 óta készült minden aktát. Mezei Jánosnak az ügyészekkel kellett mennie.
A gyanú hivatali visszaélés és zsarolás
Marosvásárhelyen 24 órás vizsgálati fogságba helyezték a polgármestert, ennek letelte után azonban a törvényszék úgy döntött, nem fogadja el a DNA ügyészeinek kérését a 30 napos előzetes letartóztatásról. A vádhatóság nyilvánosságra hozta, hogy mi váltotta ki az eljárás elindítását. A DNA egy évvel ezelőtti közleménye szerint Mezei János polgármester 2013-ban hivatali visszaélést követett el, amikor a város nevében szerződést kötött egy céggel egy 400 négyzetméteres gyilkostói telek eladásáról. Az ügyészek szerint a területet nem lett volna szabad eladni, mert a város tulajdonaként az a Monturist Kft. törzstőkéjének részét képezte, a telket a város 49 évre adta haszonbérbe a vállalatnak. Az ügyészség szerint január 17-én Mezei János felszólította a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy „két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy Gyergyószentmiklóson nem lesz többé maradása”. A Monturist ügyvezetőjét feljelentőként említi a DNA közleménye. Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy a Monturist ügyvezetője vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését. A DNA arra hivatkozott, hogy Mezei János ezzel akarta biztosítani a cég által törvénytelenül megszerzett 400 négyzetméteres telek zavartalan használatát. Virág Zsolt nem kommentálta a DNA közleményét, de újságíróknak elmondta, hogy a fejleményekről tájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületének önkormányzatát.
Ahogyan a polgármester látta
Szabadlábra helyezése után Mezei János részletesen beszámolt a DNA-vizsgálat két napjáról. Hangsúlyozta, a vádak alaptalanok, az események nem rendítették meg. Sajtóértekezletén elmondta, hogy a „maszkosok” hajnali hatkor dörömböltek lakásán, és felesége meg gyermekei jelenlétében forgatták fel a házát, minden egyes papírfecnit összegyűjtve, bizonyítékokat keresve. Állítása szerint feljelentőjét, a Monturistot nem érte kár. A 400 négyzetméteres terület – amelynek eladása miatt történt a feljelentés – már nem is volt a Monturist kezelésében, amikor eladták. A cég törzstőkéjéből ugyanis már évekkel korábban, még Pap József polgármester mandátuma alatt kivették azt. „Nem történt lopás, csalás. Az én szerepem annyiból állt, hogy aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután egyetlen illetékes szakember, a helyi képviselő-testület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – fogalmazott Mezei. A szóban forgó 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli Zöld Ház áll – 2006-ban vette ki az akkori önkormányzati képviselő-testület a Monturist törzstőkéjéből, majd 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adta a Portik Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Porturist Kft.-nek. A Porturist vásárolta meg később az általa használt, saját tulajdonú ház alatti területet. Amikor az adásvételi szerződés megköttetett, már hosszú évek óta nem volt a Monturist törzstőkéjének része – közölte egy évvel ezelőtt Mezei János.
Rögzített zsarolás?
A polgármester megválaszolta a zsarolási vád kérdését is. Egy szombati napon felhívta őt telefonon Virág Zsolt, aki egy vendéglőben lezajlott magánbeszélgetés során arra akarta rávenni, tegyen le szándékáról, hogy a területeket visszavegye a Monturisttól. A polgármester erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, adja be felmondását, és ne akadályozza a hatóságok munkáját annak kiderítésében, hol van az a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. A négyszemközti beszélgetésről titokban hangfelvétel készült, és erre alapozzák a zsarolás vádját. Mezei szerint 1996, azaz a cégalapítás óta nagyon sok homályos dolog történt a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálási folyamat.
Fogda egy tiltott levél miatt?
A Marosvásárhelyi Táblabíróság nem rendelte el Mezei János előzetes letartóztatását, de két hónapra eltiltotta a polgármesteri tisztség gyakorlásától. Mezei János akkor kijelentette, hogy hatvan napig nem lépi át a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal küszöbét. Ezt be is tartotta, de az ügyészek szerint mégis visszaélést követett el. Márciusban házi őrizetbe, majd fogdába került. Az alapfokon rárótt házi őrizet idején a polgármester nem hagyhatta el lakását a hatóságok engedélye nélkül. A táblabíróság súlyosbított: március 18-án 30 napos előzetes letartóztatásra változtatta az elsőfokú ítéletet. A DNA szerint Mezei János nem tartotta tiszteletben az ellene elrendelt tiltásokat, hanem továbbra is „polgármesterként viselkedett”. Az ügyészek tavaly márciusi közleménye szerint Mezei János egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható: egy hivatali alkalmazottat vett rá arra, hogy a tanácsülésről készült eredeti videófelvételt megkaphassa, ami a DNA szerint kimeríti a sikkasztásra való felbujtás bűntettét. A letartóztatását kérő DNA-előterjesztésben az is szerepelt, hogy polgármesteri befolyását használva Mezei arra akarta rávenni a tanácsosokat, hogy fogadják el egy olyan levél szövegét, amelyben Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kérte volna a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros önkormányzatát, hogy az győzze meg a cég ügyvezetőjét, a feljelentő Virág Zsoltot, vonja vissza feljelentését.
Simon Katalin, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője és a levél egyik indítványozója ezt határozottan cáfolta. A levél – amelyet a testület RMDSZ-es tagjai nem írtak alá – arra kérte a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületét, hogy mihamarabb hívja össze a cég közgyűlését, ahol tisztázni lehetne a két fél között fennálló vitás kérdéseket.
Szabadlábon, házi őrizetben
Április 17-én helyezték szabadlábra Mezei Jánost: a fogdát házi őrizet váltotta fel. Otthonát csak a rendőrség engedélyével hagyhatta el. Megtiltották, hogy az őt feljelentő Virág Zsolttal és annak testvérével, Virág Józseffel, illetve Portik Csaba vállalkozóval, a vitatott gyilkos-tói telek tulajdonosával találkozzék. Nem léphetett kapcsolatba Barabás Éva Csillával sem, aki az ügyben gyanúsítottként szerepel, mivel átadta Mezei Jánosnak a februári tanácsülésről készült videofelvételt. A tiltólistán további huszonhárom, az ügyben tanúként szereplő személy is szerepel. A bíróság meghosszabbította a polgármesteri hivatali teendőinek eltiltásától szóló határozatát.
Vádemelés
A DNA május végén emelt vádat Mezei János ellen. A nyomozati szakasz befejeződött, a vádirat alapján a Hargita Megyei Törvényszék feladata megállapítani Mezei vétkességét vagy ártatlanságát. Gyergyószentmiklós polgármesterét hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A polgármesteri hivatal titkárnője, a szabadlábon védekező Barabás Éva Csilla ellen a vád sikkasztás.
A vádemelési periratban a már ismert vádak szerepelnek: Mezei János hivatali visszaélést követett el azzal, hogy a város nevében olyan telket adott el, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a törzstőkéjéhez tartozott. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telket a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül nem lehetett volna eladni.
A vádirat szerint a DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét, Virág Zsoltot – aki feljelentést tett ellene –, hogy mondjon le tisztségéről. A polgármester azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét. Az ügyészek szerint Mezei akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a titkárnőt, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.
Mezei szabad, de nem dolgozhat
Nem maradt házi őrizetben Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság júniusban meghozott végzésének. Az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették, de Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Az utóbbi hónapokban többször felmerült annak a lehetősége, hogy Mezei János visszatérhessen a városházára. A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon többször is helyt adott Mezei erről szóló kérésének, de a DNA fellebbezései nyomán a Marosvásárhelyi Táblabíróság rendre visszautasította azt. Ezzel kapcsolatban február 1-jén lesz újabb, alapfokú bírósági tárgyalás. Az ügyben azonban az érdemi bírósági eljárás, a vádbizonyítás még el sem kezdődött.
Gergely Imre. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. február 1.
Házkutatás a Gyergyó Tv-nél: szerződéseket kerestek
Házkutatást tartottak a DNA ügyészei – csendőrök kíséretében, akárcsak Udvarhelyen – a Gyergyó Tv székhelyén hétfőn. Információink szerint a televíziót működtető cég és a gyergyószentmiklósi önkormányzat közötti korábbi együttműködés aktáit keresték.
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője azt a feltételezést, miszerint Mezei János felfüggesztett polgármesterrel lenne kapcsolatos a nyomozás. Azt mondta, neki is alaposabban utána kell néznie, hogy mi is lehet a házkutatás célja, és mindaddig nem kíván további információkat közölni.
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője közölte, ugyanezeket az aktákat a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, de nem most, hanem évekkel ezelőtt, és nem találtak benne kivetnivalót.
A Gyergyó Tv a házkutatás után rövid közleményben tudatta, a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Nem érdeklődtek a televízió által készített műsorok, adások iránt, kizárólag csak iratokról vittek el másolatokat. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A DNA csupán annyit árult el, hogy Bukarestben és Hargita megyében hat helyszínen folytatnak házkutatásokat, különböző kereskedelmi egységeknél, és 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak.
Gergely Imre. Székelyhon.ro

Már megint Gyergyóban kutakodik a DNA
A helyi televíziónál és a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján is házkutatást tartottak.
Bukarestben és a Hargita megye területén összesen hat házkutatást tartott hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Az akcióról egyelőre nem sokat közöltek, csak hogy 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak, és kereskedelmi társaságok érintettek. A házkutatásban a Hargita megyei csendőrség segítette a marosvásárhelyi ügyészeket. Ügyészségi forrásokra hivatkozva az Agerpres közölte: a DNA-t a gyergyói polgármesteri hivatal által kötött tanácsadói és szolgáltatói szerződések érdeklik.
Házkutatást tartottak a Gyergyó Tv székhelyén is. Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője a Székelyhonnak azt mondta, maga sem tudja, mi a házkutatás célja. A társaság közleményben jelezte: a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A gyergyószentmiklósi városháza közölte: ugyanezeket az aktákat pár évvel ezelőtt a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, és nem találtak benne kivetnivalót.
Házkutatást tartottak továbbá Székelyudvarhelyen, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján is. A Maszol-nak nyilatkozó Fóri Endre ügyvéd szerint a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal és MÜTF Egyesület közötti, „aprópénzekről szóló” 2009-es szerződések érdekelték a korrupcióellenes ügyészeket.
Az MPP színeiben 2008-ban megválasztott Mezei János polgármester ellen tavaly május végén visszaélés, zsarolás és sikkasztásra való felbujtás gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). foter.ro

2016. február 11.
Etnikai alapon szerveződik a nem létező Székelyföld?
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség egy olyan Székelyföld nevű, nem létező területi egység turizmusát kívánja népszerűsíteni, amely etnikai alapon szerveződik – ezzel az enyhén szólva ellentmondásos magyarázattal utasította el a Maros megyei táblabíróság a szervezet bejegyzését.
A Pro Turismo Terrae Siculorum az interneten is elérhetővé tette a háromoldalas indoklást, amelyben a táblabíróság megjegyzi, egy nem létező régió népszerűsítése ellentmond az alaptörvény közigazgatási szerveződésre vonatkozó 3. cikkelyének, amely kimondja, az országot községek, városok és megyék alkotják.
A táblabíróság kitér arra is, hogy a Pro Turismo Terrae Siculorum által a fellebbezéshez csatolt dokumentumok – amelyek bizonyítják, hogy számos más történelmi régió nevét szabadon lehet használni – nem mérvadóak, mivel Bukovina, Barcaság, Naszód és Avasvidék nem etnikai alapon szerveződik.
Megjegyzik továbbá, az etnikai alapon szerveződő régió létrehozását korábban több bírósági döntés is elutasította. Példaként említik, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a gyergyószentmiklósi önkormányzat autonómiapárti határozatát. A tavaly meghozott ítélet indoklása szerint a helyi tanács túllépte a hatáskörét azzal, hogy egy olyan közigazgatási régió létrehozásáról fogadott el határozatot, amely 153 település területi-közigazgatási hovatartozására vonatkozik, és ebből mindössze 68 található Hargita megye területén.
Amint arról beszámoltunk, a Hargita megyei törvényszék alapfokon elutasította a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését arra hivatkozva, hogy Székelyföld nevű területi egység hivatalosan nem létezik. A szövetség alapítóinak a fellebbezését a marosvásárhelyi táblabíróság február 4-én utasította el.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly októberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen Romániában és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői. A Székelyföld szó használatát a szövetség alapszabályában a kérést megvizsgáló ügyész kifogásolta, aki szerint a megnevezés alkotmányellenes. A kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai úti célra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék.
Románia más történelmi régióinak a megnevezése egyébként mindennapos például a televíziók időjárás-jelentéseiben, és állami hivatalok is viselik közigazgatásilag nem létező történelmi régiók nevét. A belügyminisztérium alárendeltségében működő katasztrófavédelmi hatóság (ISU) egységei az ország több megyéjében a régió történelmi nevét viselik. Létezik például Bánsági, Körösvidéki és Dobrudzsai Katasztrófavédelmi Felügyelőség is.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro

2016. március 9.
Irány Székelyföld (Turisztikai vásár Budapesten)
Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata – tájékoztatott a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A budapesti Hungexpo kiállítótérben tartott turisztikai vásáron ismét bebizonyosodott, hogy a magyarországiak számára kedvelt úti cél Székelyföld. A standot látogatók főként falusi szálláshelyek, szervezett programok, gyermekbarát szállások, szabadidős tevékenységek, mofetták és gyógykezelések felől érdeklődtek. Kíváncsiak voltak a kulturális rendezvényekre, és igen érdeklődtek az Ezer Székely Leány Napjáról és a csíksomlyói pünkösdi búcsúról. Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a több ezer szóróanyag, katalógus kevésnek bizonyult. A háromszéki borvizes fürdőket működtető Aquasic Egyesület jóvoltából ásványvizeket kóstolhattak meg a látogatók, és gyógykezelési lehetőségekről tájékoztatták őket. Sokan érdeklődtek kiépített kempingekről, ám ez egyelőre hiánycikk Székelyföldön, pedig számos megfelelő helyszín kínálkozik e célra.
A stand látogatói a budapesti Székely Fesztivál felől is kérdezősködtek. A májusi rendezvényen szintén részt vesznek a kiállítók, az alkalmat kihasználják, hogy újabb turistákat Székelyföldre csalogassanak. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)