Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 6.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson is
„A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben.
Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében hangsúlyozta, a gyásznapon emlékezünk arra az 1849 őszén az egész nemzeten úrrá lett csalódottságra, reményvesztettségre is, amiből nem látszott kiút. A letörtség mellett azonban mi az ami felemelhet? – tette fel a kérdést. A halálraítéltek sorsvállalása ebben is példa lehet. Feljegyezték róluk, ki Horatiust, ki várak megerősítéséről szóló könyvet olvasott, dolgoztak, terveztek kivégzésük előtti estén, nem hagyták el magukat. Üzenet, ami mára is érvényes lehet: sose hagyjuk a csüggedést eluralkodni magunk felett, főleg ne olyankor, amikor egy egész közösséget próbálnak megfélemlíteni.
A megemlékezésen Gergely Péter kilencedikes diák szavalata hangzott még el, és az alkalomhoz illő dalokat adott elő az Ipartestület Férfikórusa. Az eseményen megjelentekre a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást, majd koszorúzással és a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gergely Imre Székelyhon.ro

2016. október 17.
Méltó kegyeleti hely lett a maroshévízi hősi temető
A felújított maroshévízi első világháborús hősi temetőt avatták fel október 15-én, szombaton. Száz év után, széles körű összefogással sikerült a történelmi emlékhelyet méltó kegyeleti és zarándokhellyé változtatni. Ebből az alkalomból tartották meg az ünnepséget Hargita Megye Tanácsa és a maroshévízi református egyházközösség közös szervezésében. Az eseményen jelen volt Bende Sándor megyei tanácsos, az RMDSZ gyergyói képviselőjelöltje, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Barti Tihamér alelnök, Verestóy Attila szenátor, valamint Szilágyi Péter, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.
Bende Sándor házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy összefogással valósult meg az emlékmű, amiért köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult. Függetlenül attól, hogy kinek a katonái harcoltak itt, minden nemzet méltó módon emlékezhet itt meg, jelentette ki. – A különböző népek, nemzetek meg tudnak férni egymás mellett, ehhez az kell, hogy tiszteljük egymást, egymás szokásait, hagyományait. Ezelőtt száz évvel fiatal gyerekek elmentek sok száz vagy sok ezer kilométerre, és nem tértek többé vissza. Gondoljunk bele: hány szülőnek, gyermeknek tört össze a szíve emiatt, hány családnak okozott ez tragédiát! Ezeket a borzalmakat el lehet kerülni tárgyalóasztalnál, egymás dolgainak kibeszélésével. Sokszor a hazáért halni kellett, ma viszont azokat az időket éljük, amikor a hazáért élni és tenni kell – fogalmazott a megyei tanácsos.
Borboly Csaba megyeelnök beszédében feltette a kérdést, miért kellett száz év, hogy végre méltó körülmények között emlékezhessenek az itt nyugvó hősökre. A válasz abban rejthet, hogy a magyarsággal együtt vagy mellett élő többség nem sokat tud e közösség kollektív emlékezetéről, mondta. – A közösségi emlékezet fontos eleme identitásunknak, és ennek megéléséhez, megőrzéséhez erős intézményrendszer kell, amellyel már rendelkezünk, de tovább kell erősítenünk. Ez az erősítés a mindennapi szívós munkát jelenti, hogy a legtöbbet hozzuk ki a jelenlegi rendszerből, ehhez pedig szükség van egy erős parlamenti jelenlétre. Szerintem tehetünk azért, hogy a többség ne tévessze össze a keresztnevünket a családnevünkkel. Tennünk is kell azért, hogy a többség megismerje történelmünket, a mi változatunkat. A székelység története című kötet román fordításával azt szeretnénk, hogy a románság megismerhesse a másik oldalt is, mert a jó együttéléshez szükség van erre. Azért, hogy mindannyian szabadon hajthassunk fejet hőseink sírjánál, mindenkor, a jövőben is – jelentette ki, és kiemelte: kalákában valósult meg az emlékhely, a katolikus és a református egyház együttműködésével. – A maroshévízi magyarság számára fontos ez az emlékhely. Számaránya szerint kisebbségben van a városban, ezért is nagy lépés ez, ami erőt kell adjon a további törekvések megvalósításához, hogy itthon tudjanak jövőt teremteni fiataljaiknak.
Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke arra bátorította a jelenlévőket, hogy mondják el azoknak a magyar és román barátaiknak, akik nem tudják, mi van a Zsákhegyen, hogy most már megtekinthetik ott a hősök tiszteletére felállított emlékművet.
– E szerény és kis magyar közösség, ha kitűz maga elé egy célt, akkor azt megvalósítja, a végeken is: ’90-ben elhatározta, hogy felújított emlékhely kell hogy legyen ezen a helyen, és kitartott emellett. Ez legyen az üzenet mindenkinek, aki Maroshévízen él, hogy a helyi magyar közösség nagy dolgokra képes, és hogy nincs magára hagyva. A kiáltott szót meghallották, sokan határon innen és túl csatlakoztak a felújítási kezdeményezéshez, és segítettek az álom megvalósulásában – mondta el az alelnök hozzátéve, hogy fellépésével a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara és a gyergyóremetei néptánccsoport is segített abban, hogy egy meghitt, szép ünnepségben legyen része mindenkinek, aki jelen volt. Erdély.ma

2016. október 26.
Száz ajakról zeng a dal
A Száztagú Székely Férfikórus megalakulása óta eltelt rövid időszakban az idei év volt a legzsúfoltabb, ugyanakkor legsikeresebb is. Mi is, ki is a Száztagú Székely Férfikórus?
Az ötlet szikrája 2013 őszén pattant ki Székelyudvarhelyen, az akkor 145. évfordulóját ünneplő Székely Dalegylet Férfikórus jubileumi koncertjén, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi, valamint gyergyószentmiklósi dalos testvérek is.
Az ötletet tett követte, és a két megye (Hargita és Kovászna) férfikórusaiból, szám szerint négy kórusból megalakult a Száztagú Székely Férfikórus, mely fellépéseinek sorozatát Szépvízen és Csíkszeredában kezdte meg 2014 júniusában. A négy alapító kórus: a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusa (karvezetője: Kovács László), a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Férfikórus, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája (karvezetői László Attila és Jakab Árpád), valamint a Csíkborzsovai Férfikórus.
Az említett bemutatkozást 2015 májusában a sepsiszentgyörgyi, majd 2016 májusában a gyergyószentmiklósi fellépés követte. Idén, júniusban felléptünk a csíkborzsovai közönség előtt, július 31-én a Maros megyei Fehéregyházán megszervezett Petőfi-ünnep színvonalának emeléséhez járultunk hozzá fellépésünkkel. Ez utóbbi alkalommal figyeltek fel kórusunkra a megyei tanács vezetői. Személyes, közvetlen kapcsolat révén ígéret hangzott el, hogy felkarolják, támogatják a Száztagú Székely Férfikórust.
Az ígéretet betartották, s még ez év őszén, a VII. Székelyföld Napok rendezvényeinek keretében kétszer is lehetőség adódott a kórus fellépésére. Október 16-án, szentmise után a csíksomlyói kegytemplomban, október 23-án délután a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes színpadán hallhatta előadásunkat az érdeklődő közönség.
A kórus nevében: Varga István Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. november 14.
Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 21.
Szabó Csaba zeneszerzőre emlékeztünk
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombaton, november 12-én a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta közgyűlését. Az évi tevékenységekről szóló beszámolók, majd az azokat követő hozzászólások után került sor a szövetség tevékenységének különböző területein kimagasló eredményt elért tagok kitüntetésére. Örömünkre a kitüntetettek között volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenei Tagozatának 2011-ben diplomázott fiatal zenetanár-karnagya, Szakács Zoltán, aki iskolai munkája mellett megyénk két községének kórusát is vezeti: a búzásbesenyői Gaudete kamarakórust és a mezőpaniti Vivit vegyes kart. Kórusvezetői és szervezői munkásságának elismeréseként a Seprődi János nevét viselő díjat vehette át.
A Művelődés folyóirat főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán bemutatta a lap Félre tőlem, búbánat című mellékletét, mely az RMDSZ, a COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY és az EMKE támogatásával karvezetőink számára készült, és erdélyi szerzők 12 népdal vegyes kari feldolgozását tartalmazza.
A tavaly a szövetség Vermesy Péter zeneszerzőre emlékezett, az idén a közgyűlés után, délután 4 órától a Babes–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében az egybegyűltek In memoriam Szabó Csaba (1936 – 2003) ünnepi kórushangversenyét hallgatták meg. A nagy sikerű hangversenyen hét kórus a zeneszerző műveiből összeállított műsorát mutatta be. Fellépett a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa, karnagy: Kállay Miklós Tünde, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Férfikara, karnagy: ft. Farkas László, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus, karnagy: Kovács András, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, karnagy: Molnár Katalin, a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Kamarakórusa, karnagy: dr. Windhager Geréd Erzsébet, a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus, művészeti vezető: Ványolós András, valamint a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, karnagy: Bedő Ágnes.
A fellépő kórusok vezetőinek az RMD elnöke, Guttman Emese karnagy emléklapot adott át, a zeneszerző özvegye pedig az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba-emlékkönyvvel ajándékozta meg a karnagyokat.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 14.
Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

2017. március 15.
Fiatalos nemzeti ünnep Gyergyószentmiklóson
Nagy pozitívuma volt a gyergyószentmiklósi március 15-i ünnepnek az, hogy a fiatalok, a középiskolások ezúttal nem csak kiegészítő szerepet kaptak a rendezvényen a politikusok beszédei mellett, hanem ők azok, akiknek köszönhetően emlékezetes marad ez a nap.
Amellett, hogy az iskolákban megszervezték a megemlékező műsorokat, a nyilvános ünnepségeken is komoly szerepet vállaltak a fiatalok. A Fogarasy Mihály-iskola teljes diáksága jelen volt a temetőben, Kiss Antal honvéd őrnagy emlékművénél. Ez nagyon fontos tény, hiszen a teljes diákságba beleértendők a román anyanyelvű diákok is. Tanáraik először határoztak úgy, hogy osztályaikkal együtt ők is részt vesznek a magyarság fontos eseményén. Nyitás arra, hogy ezután kölcsönösen tiszteletüket fejezzék ki a másik nemzet ünnepei iránt. Színvonalas műsor hangzott el, gitáron kísért dalokkal, Györfi Andrea szavalatával és Máthé Árpád beszédével.
Délben szentmisével folytatódott az ünnepségsorozat, majd a Szent Miklós-templomból a fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz vonultak az ünneplők, ahol a legutóbbi évekhez viszonyítva több ünneplő gyűlt össze. Itt felszólalt Gáll Hajnalka konzul, György István alpolgármester, Bende Sándor parlamenti képviselő és Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök is. Nagyobb hatással volt azonban a közönségre a Salamon Ernő Gimnázium két diákjának, Kecseti Istvánnak és Csorba Melindának a szavalata. András Szabolcs történelemtanár Petőfi Sándor életéről tartott rendhagyó „tanórát”.
Alkalomhoz illő dalok hangzottak el az Ipartestület Férfikarától, de a leghosszabban tartó tapsot a Korpos Szabolcs által vezetett Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és zenészei által előadott dalok érdemelték ki. Fiatalossá, élővé tették az ünnepet. Az eseményt a római katolikus, a református és az unitárius lelkészek áldása, valamint a himnuszok eléneklése zárta a Szent Miklós Fúvószenekar kíséretével.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

2017. június 8.
Először lép fel Székelyudvarhelyen a Száztagú Székely Férfikórus
Szombaton a Művelődési Házban ad koncertet az öt kórusból álló férfidalárda.
A Száztagú Székely Férfikórus története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet fennállásának 145. évfordulójára hívták a Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját.
Utólag csatlakozott a Marosszéki Harmónia Dalcsoport és a Csíkborzsovai Férfikar és ebben a felállásban kilenc kórushangversenyt adtak. Az udvarhelyi fellépés lesz a Száztagú Székely Férfikórus tizedik, egyben első székelyudvarhelyi előadása. Az egyesített kórus 12-13 művet ad elő, köztük magyar szerzők, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Erkel Ferenc-műveket, illetve olyan klasszikusokét is, mint Mozart vagy Antonio Salieri.
A kórushangverseny szombaton, június 10-én 18 órakor kezdődik a Művelődési Ház nagytermében, a belépés ingyenes. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2017. október 24.
Örökérvényű üzenete van a forradalomnak
Egyik fontos üzenete 1956-nak, hogy az ünnep nemcsak emlékezés az egykori eseményekre, sokkal inkább annak a számbavétele, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit tettünk mi annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak – hangzott el hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján tartott gyergyószentmiklósi megemlékezésen.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján a római katolikus temetőben emlékeztek a gyergyószentmiklósiak. A város önkormányzata, a művelődési központ, a Volt Politikai Foglyok Gyergyószentmiklósi Szövetsége és az ’56-os Vitézi Lovagrend által szervezett eseményen Erdős Nándor történelemtanár emelte ki a történelmi esemény néhány fontos üzenetét és vont párhuzamot az ezelőtt 61 évvel történtek, illetve a magyarság jelenlegi helyzete, állapota között. Azokban a napokban a jelen összemosódott a jövővel, amelyből a jövő kerekedett felül. 61 év után is érezzük ’56 szellemiségét. Ma ismét nemzetünket veszélyeztető intézmények, rendszerek, intézkedések, politikusok, milliárdosok ellen kell küzdenünk. Számukra van egy üzenetem: ’56-os hőseink már kitaposták az igazi demokrácia útját, és mi tudjuk, hogy milyen együtt, hitben, Isten és a nép akaratát teljesítve élni. Nem kérünk abból a demokráciából, amit nekünk a Nyugat, az úgynevezett szabadelvű milliárdos kínál” – fogalmazott Erdős Nándor. Mint mondta, ’56 egy másik fontos üzenete, hogy valahányszor felelevenítjük a történelmi eseményt, számbavételt kell tartanunk arról, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit teszünk annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak. A felelősségtudat forradalma A szónok úgy fogalmazott, aligha van közelmúltunknak olyan részlete, amelyet annyira átitatott volna a felelősség tudata, érzése, mint 1956 eseményeit, történéseit. „Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult volt, mert végre hangosan és nyilvánosan kimondták az igazságot (...) Elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett – hangoztatta Erdős Nándor. Zárógondolatában kiemelte, mennyire fontos ismernünk történelmünket és beszélnünk is erről. „Azt gondolom, hogy az ünnep számvetés, lelkiismeret-vizsgálat is egyben, és ha mi képesek leszünk ezt megtenni egy szobor előtt, az iskolákban, ha őszintén beszélünk egymáshoz, és azt keressük, ami összekapcsol minket, akkor közelebb fogunk kerülni mindahhoz, amit 1956 hősei szerettek volna: a független, önálló, demokratikus nemzet megteremtéséhez” – fogalmazott.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármesterének gondolatait Pál Levente önkormányzati képviselő tolmácsolásában hallgathatták meg az emlékezők. Az üzenetben elhangzott: nagy és fontos feladat, hogy évtizedek elteltével a mának és a jövőnek is át tudjuk vetíteni ’56 érdemszerzését, szellemiségét. A megtörténtek tanulságának magunkévá tétele, a forradalom hőseinek példái segíthetnek ebben.
A „pesti srácok” egyikének, az ’56- os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatának, Mansfeld Péternek az alakját emelte ki a szónok, felhívva a figyelmet, hogy a forradalom mártírjának bátorságából a ma embere is példát meríthet.
A tizenéves Mansfeld Péter gyermekként olyan bátorságról tett tanúságot, amit a ma embere is méltán megcsodálhat. A ma embere, aki saját kényelmének rabjává vált, aki már-már abba betegszik bele, hogy önnön posztmodern világát szüntelenül dédelgesse. Vajon hogyan viselnénk, ha egyik percről a másikra felborulna, megszűnne a kényelmünk, a rend, ami övez? – hangzott mintegy intelemként a kérdés.
A megemlékezésen a helyi római katolikus és unitárius egyházak lelkipásztorai is megosztották a történelmi eseménnyel kapcsolatos gondolataikat. Az emlékezést megzenésített vers előadása, illetve a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarának fellépése tette meghittebbé. Az esemény a nemzeti himnuszok eléneklésével, valamint a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult.
Az ’56-os forradalomról és szabadságharcról Gyergyószék más településein is megemlékeztek a helyi közösségek az elmúlt napokban. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

2017. december 6.
Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro