Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar
11 tétel
2015. március 10.
A zsarnokság ellen tenni kell
Ebben az országban zsarnokság van, jogainkat nap mint nap megtagadják tőlünk. Ha a zsarnokságnak véget akarunk vetni, akkor mindannyiunknak tennünk kell – hangzott el a székely szabadság napja alkalmával szervezett gyergyószentmiklósi tüntetésen.
Ahogy Székelyföld több településén, Gyergyószentmiklóson is közfelkiáltással jelezték az egybegyűltek, hogy a felolvasott petícióban elhangzottakkal, annak mondanivalójával egyetértenek.
A művelődési ház előtti térre Gyergyószék szinte minden településéről érkeztek tüntetők, akik először Fórika Sebestyén szónoklatát hallgathatták meg. Ebben elhangzott, csak a gonosz, önző elméletek képesek embereket gyökereiktől elszakítani, szabadságuktól megfosztani. A jogfosztás azonban nem egy rendkívüli dolog, sajnos nagyon is mindennapos Erdélyben, pedig ez nem volt mindig így. „A székely nemzet évezredek alatt mindig befogadta és befogadja a betelepülő népeket, hiszen otthonhoz, hazához bárhol a világon mindenkinek joga van nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül. A tolerancia és összefogás valamikor természetes velejárója volt a mindennapoknak. Ezt bizonyítja a Kárpát-medence nemzetiségi sokszínűsége is” – fogalmazott Fórika.
„Nem érezzük jól magunkat az országban, ahol nap mint nap kellemetlen élményei vannak az embernek, csak azért, mert székely vagy magyar” – jelentette ki Árus Zsolt, a Gyergyószéki SZNT alelnöke. Tanáremberek kerülnek ügyészségre, mert részt vettek egy irodalmi esten – utalt a Nyírő József-megemlékezés vagy a Wass Albert-felolvasás után történtekre. Hozzátette: eközben a fasiszta Noua Dreapta szimpatizánsai szabadon vonulhatnak a város főterén. Őket senki nem háborítja.
„Minket itt elnyomnak. Itt Romániában zsarnokság van. Azért tiltakozunk, mert másodrangú állampolgárként kezelnek, hogy életünkre törnek ebben az országban, olyan közigazgatási átszervezést szerveznek, amely Székelyföld végét jelentené. Jogainkat nap mint nap megtagadják tőlünk” – fogalmazott Árus Zsolt.
Leszögezte: ha a zsarnokságnak véget akarunk vetni, akkor mindannyiunknak tenni kell, nem szabad azoknak a politikusoknak hinni, akik azt sugallják, ne tegyünk semmit, majd ők Bukarestben mindent megoldanak. Szerte a világban, ahol az emberek igazán akarták, kiálltak jogaikért, és idővel elérték, hogy elismerjék azokat. Nem szabad karba tett kézzel várni. Mindenkinek a maga helyén tennie kell, tegyen a célok eléréséért, amennyit lehet. „A bukaresti hatalom abban reménykedik, hogy lankadni fogunk, kifulladunk, elfáradunk. Azonban ha kitartunk, az ország által vállalt kötelezettségek előbb-utóbb azt fogják eredményezni, hogy Székelyföld autonóm lesz” – hangzott el.
A szónoklatok után Tőkés-Bencze Zsuzsanna unitárius lelkész mondott áldást, majd a tüntetést a székely himnusz eléneklése zárta a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar kíséretével. A művelődési ház előtti főút le volt zárva a közlekedés elől, a forgalom így nem zavarta a tüntetés hangulatát. Más szempontból azonban nem lett volna szükség az út lezárására. A parkoló is elég volt a tömeg befogadására. Az eseményen 300-400 személy vett részt.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. július 2.
20 éves a Szent Miklós Kamaraegyüttes
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes július 4-én, szombaton 17 órától nagyméretű találkozóval ünnepli 20. születésnapját.
A dalkedvelőket a Figura Stúdió Színház nagytermébe várják, ahol fellép az Ipartestület Férfikara, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kara, a szegedi Vox Nova Kórus, a törökbálinti Cantabile Kórus és az ünnepelt Szent Miklós Kamaraegyüttes, illetve közreműködik a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
A város nevét viselő kamaraegyüttes 1995-ben jött létre Páll Ibolya zenetanár kezdeményezésére, első karnagya a gyergyóditrói Petres Csaba zenetanár, zeneszerző. A kamaraegyüttesben fúvós és vonós hangszerek találták meg a zenei összhangot, ugyanakkor létrejött az azonos nevet viselő vegyes kar is. A Szent Miklós Kamaraegyüttes irányítását Petres Csaba kiválása után Kolcsár Árpád gyergyószárhegyi zenetanár vette át, aki a mai napig a kórus és a zenekar karvezetője.
A Szent Miklós Kamaraegyüttes szinte törzsvendégnek számít a városi rendezvényeken, ugyanakkor évente ellátogatnak külföldre is. Sikerrel vettek részt több kórust minősítő hangversenyt is: Svájcban kitűnő minősítést, Prágában bronz, Egerben arany, idén szintén KÓTA-zsűri előtt arany minősítést szereztek. Számukra írták Sebestyén Rita és Cári Tibor zeneszerzők a Szent Miklós Legendája című előadást. Énekeltek a Csaba királyfi rockopera gyergyószárhegyi ősbemutatóján is. A kamaraegyüttesnek már kiadott CD-je is van.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2015. október 15.
III. Tűri Magyar Napok
A megmaradás titkát őrző település
A tavaly ősszel átadott Tűri Magyar Ház kiegészítéseként Küküllőszögi Magyar Néprajzi Múzeumot, könyvtárat és szabadtéri színpadot avattak a hétvégén a III. Tűri Magyar Napok során a Fehér megyei kis településen. A rendezvény szervezői nemcsak a szórványbelieket, hanem a székelyföldieket, az anyaországiakat és a még távolabb élő magyarokat is meghívták az ünnepségre.
Szombaton délelőtt a háromszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület néhány huszárja és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar tagjai járták végig Tűr utcáit, dalaikkal jelezve az ünnep kezdetét. Délelőtt a gyermekek vehették birtokba a Magyar Ház udvarát, kézműves tevékenységeket, mézeskalács-díszítést szerveztek számukra. Az ünnepi szentmisén hálát adtak azért, hogy még vannak magyarok a térségben, majd ünnepélyes keretek között mutatták be a néprajzi múzeumot, a könyvtárat és a szabadtéri színpadot.
„Erdély nélkülözhetetlen tartópillérét építhettük fel, hiszen a felújított templom, a Magyar Ház, a néprajzi múzeum, a könyvtár, a délutáni oktatás és a szabadtéri színpad, amelyek példaértékű magyar összefogás eredményei, mind a megmaradást célozzák. Feladatunk megélni magyarságunkat és Tűr a megmaradás titkát őrzi. Márai Sándort idézve kijelenthetem, hogy megmaradni több, feladatszerűbb vállalkozás, mint szerezni és hódítani”, mondta Kémenes Lóránt, tűri római katolikus plébános. Sepsiszéki Nagy Balázs ünnepi beszédében hangsúlyozta, egy olyan nemzet, amely kápolnát, könyvtárat, múzeumot létesít, az fejlődésre van hivatva.
A megnyitót követően a könyvtárban mindenki a polcokra helyezte az adománynak szánt kedvenc magyar kötetét, majd megcsodálhatta a tűri padlásokról, csűrökből előkerült régi használati tárgyak segítségével kialakított néprajzi múzeumot.
Délután kulturális műsorral folytatódtak a III. Tűri Magyar Napok, a gyergyószentmiklósi fúvószenekar koncertjét, illetve a balázsfalvi, a bethlenszentmiklósi és a jobbágytelki néptánccsoportok előadását követően a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Színjátszó Társulat színészei vidám jelenetekkel szórakoztatták az egybegyűlteket, este pedig koncertre és hajnalig tartó kosaras bálra került sor.
Vasárnap a szentmisét követően a sepsiszentgyörgyi Szalonspicc Zenekar sanzondalaival zárult a Kovászna Megye Tanácsának Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Programja által is támogatott kétnapos rendezvény.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. december 27.
Hangverseny Gyergyószentmiklóson a Szent család vasárnapján
Kicsinek bizonyult a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom a Szent család vasárnapi déli szentmisén, illetve az azt követő hangversenyen.
Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános szentbeszédében a házasság, a család értékét emelte ki. Továbbá a szülők tiszteletét, a gondoskodás fontosságát, valamint Isten és egyház parancsának a megtartását hangsúlyozta. A hitnek, a vallásnak, a házasságnak, a családnak, a közösségnek, a gyerekeknek, a szülőknek a megbecsülésére szólította fel a híveket, mint mondta, ha ezt nem tesszük meg, elveszik tőlünk.
Szent család vasárnapján immár második alkalommal nyújtotta át ajándékát a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. György István, a zenekar ügyvezetője, illetve Máyer Róbert karnagy irányításával a nagy család 78 tagja üzent a zene nyelvén a gyergyóiaknak, kívánt boldog új esztendőt.
Koncertjük ezúttal is jótékonysági célt szolgált, a szeretetkonyha és az otthonokban nevelkedő gyerekek részére ajánlották fel az adományokat.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2016. május 29.
Közel egy évszázad után ismét van nagyharangja a ditrói templomnak
„Hazaérkeztem 2016” – olvasható az aranyozott felirat egyik szalagon, amely az újonnan öntött ditrói harangot díszíti, egy másikon feketével az évszám: 1917. A harang a 99 évvel ezelőtt összetört Szent István nevű elődjének mására készült Székelyudvarhelyen, szombati hazaszállításakor mint rég várt falustársat fogadták, ünnepelték a ditróiak.
Hatalmas tömeg gyűlt össze szombaton délelőtt Ditró Szárhegy felőli bejáratánál – a nagyharang fogadására sereglettek ki a helyiek. Tapssal, ének- és zeneszóval üdvözölték az egyháztanácsosok és hívek egy csoportja által kísért teherautót, amelynek nyitott rakteréből kimagaslott a régen várt nagyharang. Székelyudvarhelyről érkezett, Lázár Imre öntőmester műhelyéből. Elődje mására készült, amit kilencvenkilenc éve, az első világháború idején „soroztak be” – azóta üres a Jézus Szent Szíve templom déli tornya. 22 mázsás volt a Szent István nevét viselő régi, és ekkorára rendelték az újat is. A 110 kilós harangnyelv és a felszereléséhez szükséges szerkezet növelték tömegét – pontosan 25 mázsára. Az adatot Baróti Sándor plébános jelentette be az útközben, Újfaluban történt mérés alapján.
„Történelmünk során a harang és az ember kapcsolata nagyon furcsán alakult. A harang sokszor életeket mentett, és hogyha ágyúvá változott, akkor életeket oltott. Kívánom, hogy ez a harang a megüresedett toronyból soha többé ne kerüljön le, soha ne oltson életet, mindig zengje Ditró büszkeségét. Szívet melengető és fület recsegtető hangjával hívjon mindenkit misére, hirdesse azt, hogy egységes a ditrói nép” – hangzott Puskás Elemér községvezető üdvözlőbeszéde.
Szavalat és az egyházi kórus éneke után az ünneplő tömeg sorokba rendeződve, lovas fogatok felvezetésével, gyalogosan kísérte a harangot a nagytemplom udvarára. Itt daruval emelték le, és még mielőtt a templom előtti állványra helyezték volna, megkongatták. Az ünneplők tapsa jelezte, elégedettek a Jézus Szent Szíve névvel ellátott nagyharang mély zengésével.
Ezt a hangot mindenkinek meg kell hallani – biztatta a ditróiakat Baróti László-Sándor plébános. „Ha a harang szól, sokszor süketek vagyunk. Nem figyelve szavára, elmulasztjuk a szentmisét, amely építi a közösségünket, amely erőt ad arra, hogy mindennapi feladatainkat keresztény módon oldjuk meg. Ne torzsalkodjunk, ne húzzunk szét, hanem fogjunk össze és építsük közösségünket!” – fogalmazott. Felhívta a figyelmet, hogy az önazonosság megőrzéséhez a keresztény és a magyar gyökerekből kell építkezni, újjászületni. „A harangszó, amelyet hallani fogunk, bennünket megtisztulásra, újjászületésre és összefogásra fog felszólítani” – hangsúlyozta.
A régen várt nagyharang megérkezését kultúrműsorral ünnepelték. Vers- és mesemondók, néptáncosok és mazsorettesek, illetve a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar előadásai követték egymást a templom udvarán. Az ünnepség kínálkodással zárult, ahol az egybegyűltek megkóstolhatták azt a kürtőskalácsot is, ami füzérbe formálva virággirlandokkal együtt díszítette az új harangot hazafelé vezető útján.
A nagyharang június 3-ig tekinthető meg a templom bejárata előtt, ekkor, Jézus Szent Szíve ünnepén, a 11 órakor kezdődő búcsúünnep keretében áldják meg, és helyezik a toronyba.
Pethő Melánia |
Székelyhon.ro
2016. június 4.
Megemlékeztek Trianonról Gyergyószentmiklóson
A trianoni békeszerződésre és annak következményeire pénteken este a Szent Miklós-templomban emlékeztek Gyergyószentmiklóson.
Fórika Sebestyén, az emlékező ünnepséget szervező művelődési központ vezetője és Benedek Csaba történelemtanár visszatekintőjében az 1920. június 4-ét, a békeszerződést megelőző időszakról, a békediktátum megszületéséről szólt. A politikusok mellett Tőkés-Bencze Zsuzsanna unitárius és Biró Sándor református lelkész is szólt az egybegyűltekhez, megosztották gondolataikat a Magyar Országgyűlés által átkeretezett, átértékelt és a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánított eseményről, annak fontosságáról.
Az emlékező ünnepségen a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar több tagja is alkalomhoz illő dalokat játszott, illetve népdalt énekelt Varga Katalin-Eszter.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió ember, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro
2016. október 4.
Nemzetközi elismeréssel tért haza a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar
Népdalfeldolgozásokat vitt, ezüst minősítéssel tért haza Mórból a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. A Móri Bornapok keretében szervezett XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon mérettettek meg. Az elismerés öröme mellett a további tennivalók is jobban körvonalazódnak.
Vannak olyan rendezvények, ahol zenekarok, előadók produkciójuk minősítését kérhetik. Ez jelent számukra visszajelzést, hogy szakmai szempontból milyen szinten állnak. De visszajelzést kapnak a többi fellépőt hallgatva, illetve a zsűritagok javaslatait megszívlelve is. Persze, minősítésre nem jelentkezhet be akárki, csak akit meghívnak. A Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar 75 tagú küldöttsége meghívóval kezében mehetett Mórba.
„Negyvenöt perces előadásunk volt, délelőtt 10 órakor mi kezdtük a fellépések sorát, amely délután ötig tartott. A házigazda móriak ifjúsági fúvósai mellett képviseltette magát Zenta, Vecsés, Kalocsa, Oroszlány, de érkeztek fellépők Szlovákiából és Lengyelországból is” – fogalmazott Köllő Dávid, a fúvószenekar elnöke a hétvégi eseményről. A gyergyószentmiklósiak tizenegy darabos repertoárjában – melyet Mayer Róbert, a zenekar szakmai vezetője és karmestere állított össze – szerepelt több, Köllő Ferenc által hangszerelt erdélyi népdalfeldolgozás és egy népdalinduló is. Köllő Dávid úgy gondolja, az ezüst minősítést ennek is köszönheti a zenekar. „A zsűri tagjai az érdemeinkre világítottak rá, ezek egyike volt a dalválasztás, másoknál nem szerepeltek népdalszvittek. De dicsérettel illették a játszott darabok hangszerelését, a csapat összeforrottságát, felszereltségét és az összhangzást is.”
Ez a zenekar első hivatalos minősítése. Hogy az elismerés után mi a teendő, arra az elnök így válaszolt: „Gyakorlás, gyakorlás, fellépés, gyakorlás...” Számos meghívást kap a zenekar, időnként úgy érzik, túl sokat is. Ezen is szeretnének változtatni. „Azt érezzük, reális veszélye van annak, hogy szétszedjenek, hogy annyi meghívást kapjunk, amennyit lehetetlen teljesíteni. Megalakulásunk után mindenhová elmentünk, ahová meghívtak, mert akartuk, hogy megismerjenek, de egyre inkább körvonalazódik, mit tudunk vállalni. Nem tudjuk vállalni például a szabadtéri zenélést hidegben, esőben. Igaz, hogy több mint százan vagyunk, de a száz embernek százféle dolga van. Az utolsó percen érkező meghívásokra sem tudunk mindig ugrani. Ha nem áll össze egy akkora csapat, hogy tisztességesen el tudjuk játszani a kért darabokat, akkor inkább nemet mondunk. Rendben van a színpadon játszás és a menetzene is, vállaljuk, csak találjuk meg az időpontját, helyét és módját” – közölte Köllő Dávid.
Az ezüsttel birtokában aranyra és minősített aranyra is vágyik a zenekar. De hiányzik még néhány év próba. Hangszerek szempontjából nagyon jól állnak, most másfajta stabilitás megteremtésére törekszenek. Például, hogy legyen egy irodájuk, ahol a fúvószenekar ügyeit intézik, és ahová kitehetik a hétvégén szerzett oklevelet. Jövőre alapos tervet készítenek működési és fejlesztési költségek rögzítésével, amelyből kellene jusson új, egységes  zenekari egyenruhára, de egyforma kottatartók beszerzésére is. „Úgy indult ez a zenekar, hogy legyen, aki fújjon, és legyen, amit fújjon. Most van, aki és amit fújjon, így a célkitűzések átrajzolódnak: amit és ahogyan fúj, az egyre jobb minőségű legyen” – összegzett az elnök.
Balázs Katalin Székelyhon.ro 
2016. október 17.
Méltó kegyeleti hely lett a maroshévízi hősi temető 
A felújított maroshévízi első világháborús hősi temetőt avatták fel október 15-én, szombaton. Száz év után, széles körű összefogással sikerült a történelmi emlékhelyet méltó kegyeleti és zarándokhellyé változtatni. Ebből az alkalomból tartották meg az ünnepséget Hargita Megye Tanácsa és a maroshévízi református egyházközösség közös szervezésében. Az eseményen jelen volt Bende Sándor megyei tanácsos, az RMDSZ gyergyói képviselőjelöltje, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Barti Tihamér alelnök, Verestóy Attila szenátor, valamint Szilágyi Péter, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.
Bende Sándor házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy összefogással valósult meg az emlékmű, amiért köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult. Függetlenül attól, hogy kinek a katonái harcoltak itt, minden nemzet méltó módon emlékezhet itt meg, jelentette ki. – A különböző népek, nemzetek meg tudnak férni egymás mellett, ehhez az kell, hogy tiszteljük egymást, egymás szokásait, hagyományait. Ezelőtt száz évvel fiatal gyerekek elmentek sok száz vagy sok ezer kilométerre, és nem tértek többé vissza. Gondoljunk bele: hány szülőnek, gyermeknek tört össze a szíve emiatt, hány családnak okozott ez tragédiát! Ezeket a borzalmakat el lehet kerülni tárgyalóasztalnál, egymás dolgainak kibeszélésével. Sokszor a hazáért halni kellett, ma viszont azokat az időket éljük, amikor a hazáért élni és tenni kell – fogalmazott a megyei tanácsos.
Borboly Csaba megyeelnök beszédében feltette a kérdést, miért kellett száz év, hogy végre méltó körülmények között emlékezhessenek az itt nyugvó hősökre. A válasz abban rejthet, hogy a magyarsággal együtt vagy mellett élő többség nem sokat tud e közösség kollektív emlékezetéről, mondta. – A közösségi emlékezet fontos eleme identitásunknak, és ennek megéléséhez, megőrzéséhez erős intézményrendszer kell, amellyel már rendelkezünk, de tovább kell erősítenünk. Ez az erősítés a mindennapi szívós munkát jelenti, hogy a legtöbbet hozzuk ki a jelenlegi rendszerből, ehhez pedig szükség van egy erős parlamenti jelenlétre. Szerintem tehetünk azért, hogy a többség ne tévessze össze a keresztnevünket a családnevünkkel. Tennünk is kell azért, hogy a többség megismerje történelmünket, a mi változatunkat. A székelység története című kötet román fordításával azt szeretnénk, hogy a románság megismerhesse a másik oldalt is, mert a jó együttéléshez szükség van erre. Azért, hogy mindannyian szabadon hajthassunk fejet hőseink sírjánál, mindenkor, a jövőben is – jelentette ki, és kiemelte: kalákában valósult meg az emlékhely, a katolikus és a református egyház együttműködésével. – A maroshévízi magyarság számára fontos ez az emlékhely. Számaránya szerint kisebbségben van a városban, ezért is nagy lépés ez, ami erőt kell adjon a további törekvések megvalósításához, hogy itthon tudjanak jövőt teremteni fiataljaiknak.
Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke arra bátorította a jelenlévőket, hogy mondják el azoknak a magyar és román barátaiknak, akik nem tudják, mi van a Zsákhegyen, hogy most már megtekinthetik ott a hősök tiszteletére felállított emlékművet.
– E szerény és kis magyar közösség, ha kitűz maga elé egy célt, akkor azt megvalósítja, a végeken is: ’90-ben elhatározta, hogy felújított emlékhely kell hogy legyen ezen a helyen, és kitartott emellett. Ez legyen az üzenet mindenkinek, aki Maroshévízen él, hogy a helyi magyar közösség nagy dolgokra képes, és hogy nincs magára hagyva. A kiáltott szót meghallották, sokan határon innen és túl csatlakoztak a felújítási kezdeményezéshez, és segítettek az álom megvalósulásában – mondta el az alelnök hozzátéve, hogy fellépésével a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara és a gyergyóremetei néptánccsoport is segített abban, hogy egy meghitt, szép ünnepségben legyen része mindenkinek, aki jelen volt. Erdély.ma
2017. március 14.
Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro
2017. június 19.
Nemzetközi fúvószenei versenyen remekelt a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar
A Fúvószenei Világszövetség (WASBE) égisze alatt első alkalommal szerveztek Romániában Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt. A háromnapos rendezvénynek Csíkszentsimon adott otthont. A résztvevő zenekarok között első díjat kapott a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
„Szombaton az Esztenafesztiválról indultunk a nemzetközi megmérettetésre Csíkszentsimonba, ahol a háromnapos fesztivál zajlott, és pontozási rendszeren alapuló megmérettetésen vettünk részt. A zsűri tagjai voltak: Anatoly Dudin, a moszkvai egyetem professzora, a Szerbiából érkezett Branislav Gagic tanár, továbbá a Kelet-európai Fúvószenekari Szövetség elnöke, Csikota József és Székely István nagyváradi zenetanár. Úgy sikerült, hogy a legtöbb pontot kaptuk, így a móri Ezüst minősítés mellé, most már egy szentsimoni első díj is van a tarsolyunkban – számolt be Köllő Dávid, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar ügyvezetője. Hozzátéve, ez az eredmény is egy nagyon fontos visszajelzés számukra.
A tekerőpataki fúvósok a második díjnak megfelelő pontszámot kapták a nemzetközi zsűri értékelése alapján.
„Igazán örömteli élmény volt konstatálni, hogy az erdélyi fúvószenekarok milyen magas szintre értek el az utóbbi években. Egyes zenekarok messze túlszárnyalták a várakozásaimat. Valami nagyon elindult és nagyon jó irányba. Ezúton is szívből gratulálok minden résztvevőnek. Fantasztikus élmény volt részt venni ezen az eseményen. Külön köszönet jár a szentsimoni Sándor Árpád karmester úrnak, hogy ilyen színvonalasan megszervezte a versenyt. Jó volt ott lenni! Nagyon örvendek” – fogalmazta meg üzenetét Székely István, a zsűri egyik tagja. A gyergyószentmiklósi fúvósok a hétvégi fellépés hozadékaként Szerbiába, Oroszországba kaptak meghívást nemzetközi fúvóstalálkozókra. Továbbá a jövő évi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny helyszínéül Gyergyószentmiklóst választották, a gyergyói fúvósok lesznek a házigazdák.
A Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar legközelebb pénteken, a Pedagógusok Napján, szombaton Ditróban, majd a Nyári Kulturális Fesztiválon lép fel, és ekkorra várja a békési vendégeket is.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
2017. december 6.
Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro