Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyergyószárhegyi Művelődési Ház
3 tétel
2008. január 28.
Példaértékű, ami itt történik Gyergyóremetén, állapította meg Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a január 25-én, Hargita megyében tett látogatásán. A vezetékes víz bevezetését célzó program két új helységgel is bővült, Gyergyóditró és Gyergyóremete vízvezeték-rendszerének kiépítésére a minisztérium 5,7 millió dollárt különített el. Borbély Gyergyószárhegyen a kormány tartalékalapjából felújított kultúrotthont, valamint az egyedi tervek alapján készülő sportterem javasolt helyszínét vizsgálta meg. /Barabás Márti: Dicsért Borbély Gyergyóban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
2009. augusztus 17.
„Szükség van ideálokra, követendő példákra” – szögezte le Ferenc Ervin atya, a gyergyószárhegyi ferences kolostor házfőnöke azon a Nagyboldogasszony-napi ünnepségen, amelyen Szent Imre és Szent Erzsébet szobrával ajándékozta meg szülőfaluja kultúrotthonát. A két évvel ezelőtt felújították a szecessziós jegyeket viselő gyergyószárhegyi kultúrházban a Czimbalmos Attila és Maszelka János festőrestaurátorok vezette csapatnak sikerült helyreállítania az eredeti, 1929-es falfestést. A szobrokat a kommunizmus uralomra jutásakor a szárhegyiek a Ferenc-rendi kolostorba menekítették a vallásos kegytárgyakat romboló vandálok elől. Az avatóünnepségre elhozták a Ferenc-rendi kolostorban őrzött alkotásokat, azonban az ünnepély lejártával visszavitték a kolostorba. /Jánossy Alíz: Ajándék a szárhegyi kultúrháznak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2009. október 1.
Bartis Attila a Szárhegyi Közlöny júliusi számában igyekezett bizonyítani, hogy édesapját, Bartis Ferencet hazug vádakkal illették. Keresztes Márton ugyanis a Szárhegyi Közlöny júniusi számában arról írt, hogy a gyergyószárhegyi kultúrpalotát nem kellene Bartis Ferencről elnevezni, mivel a Rácsok között című könyvében valótlan dolgokat állít, és hogy Bartis Ferenc a börtönben besúgó volt. Keresztes Márton Bartis Ferenc-bírálatában a cikkíróra, az Amerikában élő Szilágyi Árpádra hivatkozott, mondván, hogy Bartis Ferencnek a szamosújvári börtönben tanúsított magatartását jól ismeri. Szilágyi Árpád elment Bartis Ferenc temetésére, mert tisztelte őt, de hozzátette, Bartis Ferenc a börtönben besúgó hírében állt. A börtönbeli besúgókról nincsenek írott bizonyítékok, erre csupán a többi cellatársak következtettek. Bartis Ferenc írásaiban és nyilatkozataiban sok valótlan dolgot állított, nagyokat lódított. Szilágyi Árpád szerint a gyergyószárhegyi kultúrpalota felvehetné a község eddig legszeretettebb volt plébánosa, Ambrus József nevét, akit 1949-ben elhurcoltak és elítéltek. Felvehetné még Czimbalmos Lajos nevét is, akit Ambrus József elhurcolásakor a Szekuritátén agyonvertek. /Szilágyi Árpád: Felelet a mondolatra. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./