Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyárfás Jenő Galéria/Képtár (Sepsiszentgyörgy)
71 tétel
2008. december 20.
Az év utolsó tárlata nyílt meg december 19-én Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége mutatkozott be. /Mózes László: Kecskeméti művészek a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 20./
2009. február 19.
Kettős könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra került sor február 18-án a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. Bemutatták a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatában megjelent Vinczeffy László-albumot, továbbá Jánó Mihály művészettörténész Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez című kötetét. Vinczeffy László festőművész tárlatát Márton Árpád csíkszeredai festőművész nyitotta meg. /Szekeres Attila: Múlt és jelen festményeken (Művek, könyvek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./
2009. március 7.
A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt Hlavathy Károly fotóművész Találkozások című kiállítása. A félszáz portréfotóról háromszéki közéleti személyiségek köszönnek vissza. Hlavathy Károly – akit többnyire műemléképület-, illetve aktfotósként ismernek, ezenkívül folyamatosan mutatja be a székely települések világát – újabb vállalkozásba kezdett: két éve fényképezi azokat a közismert embereket, akik meghatározzák e térség szellemi erővonalait. (mózes): Találkozások a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./
2009. április 1.
A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban április 1-jén Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Sipos Gaudi Tünde, Péter Alpár és Vetró Bodoni Zsuzsa háromszéki útirajzait megörökítő kötetét mutatják be /Háromszéki útirajzok/, mely a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadásában jelent meg. Az alkotók csaknem mindegyike fiatal művész; szerteágazó tevékenységük mellett vállalták a háromszéki vándorlást és e klasszikus műfaj felelevenítését. A kiállításon látható a kötetben szereplő csaknem száz grafika. /(-):Kiállítás és könyvbemutató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. április 25.
A sepsiszentgyörgyi képtár termeiben látható csoportos képzőművészeti kiállítás – Fekete, fehér címmel, a szórólapon Háromszéki útirajzok is szerepel, de ez csak nagy, közös tárlat egyik felére vonatkozik. /Bogdán László: Fekete, fehér (Tárlat). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2009. május 14.
Halálának tizedik évfordulóján kettős emlékkiállítással tisztelegnek Plugor Sándor képzőművész emléke előtt: május 14-én a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, 15-én az Árkosi Művelődési Központban nyílik tárlat. Plugor Sándor grafikáit, néhány metszetét láthatják az érdeklődők, a kiállított anyag megjárta már Brassót. Árkoson Plugor korai, főiskolás, illetve közvetlenül azután, a hatvanas évek elején készült festményeit mutatják be. /Váry O. Péter: Plugor Sándor-emlékkiállítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 14./
2009. május 15.
A sepsiszentgyörgyi festőóriás, Gyárfás Jenő teljes életművét átfogó kiállítás nyílt a Csíki Székely Múzeumban. Első alkalommal került sor a Gyárfás-életmű kiszállására. „Gyárfást nevezhetnénk a szentgyörgyiek Nagy Imréjének is, de sokkal inkább találó rá a székelyek Munkácsyja kifejezés” – mondta Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a május 14-én tartott kiállításmegnyitón. „Gyárfás Jenő életművének a 80%-a a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában van, a Gyárfás Jenő Képtár csak egy töredékét tudja bemutatni az életműnek. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy Gyárfás pályája csúcsán volt, amikor (1881-ben) aranyérmet nyert a Tetemrehívás című alkotásának első változatával – amely a budapesti Magyar Nemzeti Galériában főhelyen látható –, amikor hirtelen elhatározással hazatelepült Sepsiszentgyörgyre. Ott műtermet alakított ki, és nekifogott művészi vágyai megvalósításához. /Antal Ildikó: Csíkszeredában a székelyek Munkácsyja. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 15./
2009. szeptember 12.
A mai anyaországi plasztikus és lézerfestés elismert alkotója, Csáji Attila kiállításával indult a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár őszi tárlatsorozata. A felvidéki származású festő gyerekkori rémtörténete a gyalázatos Benes-dekrétumok következménye, a szülőföldről való kitelepítés, mely egész művészetére kihatott. /Sántha Imre Géza: Fények és plasztikus színek (Csáji Attila kiállítása a Képtárban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./
2009. szeptember 17.
Minden kulturális rendezvényre lehet jegyet vásárolni a városközponti irodában Sepsiszentgyörgyön. Rendezvényszervező irodát hoztak létre. Az irodában már elkezdték árusítani a jegyeket és bérleteket a Tamási Áron és Andrei Muresanu Színházak, a Háromszék Táncegyüttes, az M Stúdió mozgásszínház, a Székely Nemzeti Múzeum, a Gyárfás Jenő Képtár rendezvényeire, de a művelődési központ és más művelődési rendezvények kínálatára is befizethetnek itt az érdeklődők. /Kovács Zsolt: Kultúrkalauz Sepsiszentgyörgyön. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2009. október 13.
Székelyföldi művészek is szép számban csatlakoznak idén a magyar festészet napjához. Az október 10-étől a hónap végéig tartó programsorozatban mintegy félszáz tárlatnyitó szerepel, köztük három erdélyi vonatkozású. Kiemelt rendezvényként hirdették a szervezők Kovács Lehel festőművész sepsiszentgyörgyi kiállítását a Gyárfás Jenő Képtárban. A tárlaton a Budapesten élő alkotó szülővárosa közönségének mutatkozik be. A művész tárlatát diákkori mestere, Ütő Gusztáv festőművész méltatta. A Munkácsy-díjas Ütő Gusztáv képeit ezen a héten Budapesten láthatja a közönség, a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai alkotók közös kiállításán. Szintén festészetnapi esemény az október 23-án Csíkszeredában megnyíló kiállítás: a Kriterion Galériában budapesti művészek mutatják be műveiket a négy helyi alkotón kívül. /Rostás-Péter Emese: Székelyföldi művészek és intézmények mutatkoznak be a Magyar Festészet Napján. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./
2009. október 17.
A magát kistelepként hirdető pillanatnyi csoportosulás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár előcsarnokában mutatkozott be a hét végén. Málnásfürdői nyári táborozásuk terméséből válogatott egy kiállításra valót a székelyföldi művészeti líceumok legjobbjaiból összeverődött húsz diák. A Péter Alpár képzőművész szervezésében zajló alkotótáborban jelen volt a grafika, festészet, szobrászat, performance, installáció és fotó. /(A. L.): Telep. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./
2009. november 4.
A romániai magyar képzőművészek 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával megalakult érdek- és értékvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh nagyszabású ünnepségsorozattal ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A november 6-án kezdődő, kétnapos rendezvény keretében Kézdimárkosfalván megkoszorúzzák a névadó Barabás Miklós szülőháza helyén álló kopjafát, valamint Hunyadi László Barabás Miklós-szobrát. Délután Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban kerül sor az egykori és jelenlegi BMC-tagok több mint másfélszáz alkotásából rendezett kiállítás megnyitójára. Másnap, november 7-én az Árkosi Művelődési Központban előadások lesznek, Jakobovits Miklós bemutatja Németh Júlia: Kolozsvár – Mű-Hely-Szín című kötetét, Nagy Miklós Kund pedig a Pallas Akadémia Műterem sorozatát. /A Barabás Miklós Céh 80. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ A nagyszabású képzőművészeti seregszemlén első ízben állítják ki együtt a Barabás Miklós Céh egykori és mai alkotóinak munkáit. /Bíró Blanka: Nyolcvan év erdélyi magyar képzőművészetének keresztmetszete Szentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./
2009. november 7.
Barabás Miklós festőművész kézdimárkosfalvi szobra és a szülőház helyén állított kopjafa megkoszorúzásával kezdődött november 6-án a Barabás Miklós Céh 80. évfordulójának szentelt kétnapos ünnepségsorozat. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő-képtára és az árkosi Művelődési Központ közös szervezésében megnyitották a Barabás Miklós Céh – 80 című nagyszabású kiállítást, amelyen az 1929-ben létrehozott, és 1994-ben újraalakított művészszervezet egykori és mai alkotó tagjainak művei láthatók. /80 éves a Barabás Miklós Céh. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./ Erdély, sőt, Románia minden sarkából összesereglett művészek tisztelegtek Barabás Miklós emléke előtt. A Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt a kisebbségi lét kezdete óta legátfogóbb képzőművészeti tárlat: 159 képzőművész alkotásai sorakoztak, akik Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész, a kiállítás kurátora felkérésének eleget téve, hozzájárultak ahhoz, hogy a látogatók minél teljesebb képet kaphassanak az erdélyi magyar képzőművészetről. Vinczeffy László elmondta, az, hogy Barabás Miklós Céh éppen Sepsiszentgyörgyöt választotta az évforduló megünneplésére, nem véletlen: Kós Károly kezdeményezésére 1929 szeptemberében a Székely Mikó Kollégium négy termében állítottak ki az akkori erdélyi magyar képzőművészek, a tárlat sikerén felbuzdulva alakították meg kevéssel utána a Barabás Miklós Céhet. A mostani emlékkiállításon nem csupán a kortársak, de az alapítók is jelen lehettek, így került fel a falakra többek között Kós Károly, Szolnay Sándor, Jáni Dávid, Nagy Imre alkotása. Az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céh az összefogást jelenti. Vinczeffy László legfőbb céljuknak az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását és működtetését jelölte meg. A tárlatmegnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, kifejtette, a gazdasági válság mellett Magyarországon még erkölcsi válság is van, nem kellene sajnálni a kultúrára a pénzt. Ami az elmúlt húsz esztendőt illeti, azalatt sok minden történt, kiemelten két elvről beszélt: integráció és autonómia. Nem csupán az európai integráció fontos, de a magyar kultúrában is meg kellene teremteni az integrációt. Az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum megvalósításával kapcsolatban megígérte: vállalja azt a részt, ami rá juthat. A tárlatmegnyitó zárásaként a szervezők meglepetést tartogattak: a Barabás Miklós Céh az erdélyi magyar művészet önzetlen pártolásáért kitüntette, tiszteletbeli tagjaivá fogadva egyúttal Veres Pétert, a Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet folyóirat főszerkesztőjét, és Kopacz Attilát, a Cova Kiadó vezetőjét, számtalan igényes képzőművészeti album megjelentetőjét. Az ünnepségsorozat november 7-én az árkosi Művelődési Központban szervezett, A Barabás Miklós Céh múltja, jelene és jövője című konferenciával zárul. /Váry O. Péter: Lesz erdélyi magyar képzőművészeti múzeum (Nyolcvanéves a Barabás Miklós Céh). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./
2009. november 28.
November 27-én nyílt meg Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban a Gyárfás Jenő életművét bemutató vándorkiállítás. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő nevét viselő képtárának tulajdonában levő mintegy harminc festményt idén Gyergyószentmiklós és Csíkszereda után bemutatták a céhes városban. /Iochom István: Gyárfás Jenő Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./
2009. december 19.
December 18-án Koszta Ervin képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. Tucatnyi szürreális jelenet színesedik meg ezeken a festményeken. /(a. l.): Egy árnyjáték színei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./
2009. december 21.
Petrovits István hét végén megnyílt kiállításán a kaput mint monumentális emblémát használta. Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban történelmi személyiségek képmásai, negyven év válogatása látható bronzban, rajzban. Petrovits István huszonhat köztéri szobrát tartja életműve legfontosabb állomásainak: Mikó Imre, Márton Áron, Benkő József, Czecz János, Kőrösi Csoma Sándor... többnyire Háromszékhez is kötődő történelmi személyiségek képmásai. /Albert Levente: Kapu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./
2009. december 30.
A fiatalon elhunyt magyarországi képzőművész, Simsay Ildikó emlékére alapította a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége a róla elnevezett díjat, melyet 1998 óta ítélnek oda azoknak a képzőművészeknek, akik a közösségért kiemelkedő és példamutató munkásságot végeztek. Erdélyből eddig csak Németh Júlia művészettörténész kaphatta meg a rangos kitüntetést. Az egyik idei díjazott Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár munkatársa. /Váry O. Péter: Simsay Ildikó-díj Vinczeffy Lászlónak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./
2010. május 17.
Kulturális összefogás a Székelyföldön
A gazdaságot és a turizmust követően a Székelyföld a kultúra területén is egységesen kíván bemutatkozni, Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata ezért szervezte meg az első Székelyföld Napokat. Tamás Sándor, Kovászna és Borboly Csaba, Hargita megye közgyűlésének elnöke pénteken Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hogy május 21-éig a három székely megyében összesen 110 kulturális rendezvény zajlik, a nagyobb városokon kívül a kis és közepes települések közül is sikerült bevonni jó néhányat.
„A helyi alkotók, a kultúra felkarolása nem tartozik közvetlenül a megyei önkormányzatok hatáskörébe, de erkölcsi feladat ezt erőteljesen és szervezett módon támogatni” – fogalmazott Tamás Sándor. A szervezők célja egy olyan kulturális rendezvénysorozat megszervezése volt, amelyet a három megye lakói magukénak éreznek. Borboly Csaba hangsúlyozta, újabb fejezet kezdődött a székelyföldi együttműködés történetében, és a csíksomlyói búcsút megelőző időszakban gazdag programot kínálhatnak a térségben lakóknak és az ide látogatóknak. A rendezvények nagy része Háromszéken zajlik, a Háromszéki Képzőművészeti Év eseményeit is bekapcsolták a Székelyföld Napok programjába.
A két megye önkormányzata és az alárendelt intézmények összesen közel 200 ezer lejt szántak a rendezvénysorozat megszervezésére, a programpontokat műsorfüzetben, a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon és plakátokon népszerűsítik. A rendezvény egyik kiemelt pontja az I. Székelyföldi Grafikai Biennále, amelyre tizenegy országból közel hétszáz alkotást küldtek be. A szervezők, a három székely megye közgyűlése, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ idén márciusban hagyományos és kísérleti grafika kategóriában hirdettek versenyt, amelyre az elmúlt öt évben készült alkotásokkal nevezhettek be a hazai és külföldi képzőművészek. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotóközpont igazgatója, a zsűri titkára elmondta, a verseny megszervezésével elsősorban a régió grafikai törekvéseinek felkarolása volt a céljuk, a nemzetközi kitekintésnek pedig az volt az előnye, hogy az erdélyi alkotók a külföldi grafikai trendeket is megismerhették.
A beérkezett alkotásokat képzőművészekből és művészettörténészekből álló zsűri értékelte. Első körben kiválasztottak 245 grafikát, amelyek egy vándorkiállításon lesznek megtekinthetők, majd 71 alkotást, amelyek bekerülnek a biennále katalógusába. A vándorkiállítás első helyszíne a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár, a következő Csíkszereda, majd Marosvásárhely lesz. Az első kiállítás megnyitójára, majd ezt követően a díjátadási ünnepségre május 18-án kerül sor. A biennále fődíját 2000 euró értékben a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. ajánlotta fel, a három megyei önkormányzat pedig egy-egy ezereurós díjat ajánlott a versenyzőknek. A Tamási Áron Színházban tartandó díjátadón részt vesz Kelemen Hunor művelődési miniszter, az ünnepség Harry Tavitian és Cserey Csaba dzsesszkoncertjével zárul.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 22.
Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
Kedden nyílt meg Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.
Az első grafikai biennále egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. "Székelyföldön a képzőművészetnek nemcsak hagyománya, de jelene és jövője is van – ezt bizonyítja ez a rendezvény. A képzőművészetnek nincs köze a politikához, mégis voltak olyan román politikusok, akik lemondásomat kérték a biennále miatt, őket nem a művészet, hanem a Székelyföld zavarta. Ez a kiállítás azt is bizonyítja, hogy Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja jeleníteni identitását, és az, hogy más országból is jelentkeztek alkotók, azt is mutatja, hogy a képzőművészet nyelve univerzális, amelynek nem lehet határt szabni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megnyitón, megígérve: a minisztérium 2012-ben is partnere lesz a biennálénak.
"A nyolcvanas, kilencvenes években Sepsiszentgyörgy Románia egyik legfontosabb avantgárd művészeti központja volt, a Baász Imre nevével fémjelzett Medium kiállítások nemcsak az országos, hanem a nemzetközi porondon is kiemelkedő szerepet kaptak. Ezt követően az Etna Alapítvány által szervezett AnnART fesztiválon Európa legfontosabb performance művészeit látta vendégül" – emlékeztetett a grafikai biennále megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki szerint a mostani szemle méltó Baász Imre szellemi hagyatékához.
Vécsi Nagy Zoltán a zsűri részéről méltatta a grafikai biennálét. Áttörésnek minősítette a szemle székelyföldi megszervezését, hisz végre nem a mi művészeink kellett elmenjenek, hanem hozzánk jöttek külföldi alkotók.
A biennále fődíját, amelyet a Vegyépszer Zrt. ajánlott fel, Fürjesi Csaba (Budapest) kapta Születés című munkájáért. A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott díjat Léstyán Csaba (Csíkszereda) kapta Búvár című alkotásáért, Maros Megye Tanácsa Cristian Opris (Kolozsvár) Autoportet în întuneric című munkáját díjazta, míg Kovászna Megye Tanácsának díját Daradics Árpád (Budapest) vehette át az Ebédre várok-é vagy talán meg is halok? című alkotásáért. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hat különdíjat ajánlott fel, amelyek grafikai műhelytáborba szóló meghívások. Ennek nyertesei: Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Lyubomir Atanasov Krastev (Ruse, Bulgária), Elena Marinosyan (Plovdiv, Bulgária), Stoian Gabriel (Kolozsvár), Szép Veronika (Budakalász), Câmpean Tudor (Kolozsvár).
A kiválasztott alkotások két hétig megtekinthetők a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, majd Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is látogatható lesz a tárlat.
A zsűri kiválasztotta azt a 71 alkotást, amelyek publikussá válnak a biennále katalógusában.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. március 29.
Több jut műemlékekre
Az elmúlt években hátrányosan megkülönböztették Háromszéket, Székelyföldet, jóval kevesebb pénz jutott műemlék-helyreállításra, mint az ország más régióiban, ezt próbálja most pótolni a művelődési tárca – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor miniszter. Beszámolójából kiderült, idén az eddigieknél háromszor több pénzt kap a megye műemlékek felújítására.
A tárcavezető elmondta, 2007-ben négy, 2008-ban három, 2009-ben pedig két műemlék épület szerepelt a kulturális tárca felújítási programjában, többnyire 800 000–900 000 lejt utaltak ki Háromszéknek. A helyzet kiegyensúlyozása már tavaly megkezdődött, Kovászna megyéből 18 műemlék került fel a minisztérium listájára, ezek közül 11 magyar érdekeltségű, és összesen hárommillió lejt utaltak ki. Idén a minisztérium pénzéből finanszírozzák a gidófalvi, feldobolyi, kálnoki, zabolai református templom, az illyefalvi református erődtemplom, a sepsiszentkirályi és a kökösi unitárius templom, a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház felújítását.
Sepsiszentgyörgyről a székek egykori székháza, ma a Bod Péter Megyei Könyvtár került fel a listára, és az egykori Hungária Szálló, a mai Megyei Postahivatal épülete, de renoválják a nagyajtai községházát, a csernátoni Ika-várat, az imecsfalvi Cserey-udvarházat, a lemhényi Szent Mihály római katolikus templom épületegyüttesét, a vargyasi Szent Arkangyalok fatemplomot, a kézdivásárhelyi egykori katonaneveldét és az uzoni egykori Pünkösti-udvarházat, a mai könyvtárat. Kelemen Hunor ugyanakkor közölte: a kulturális tárca műemlék-helyreállítási különalapjából több mint 1,215 millió lejjel finanszírozzák az egykori sepsiszentgyörgyi Bazár, a mai Gyárfás Jenő Megyei Képtár épületének felújítását. Itt elsősorban a nyílászárókat cserélik ki, korszerűsítik a fűtésrendszert, és megvásárolják azokat a biztonsági, fény- és hangtechnikai felszereléseket, amelyek magas színvonalú kiállítótér kialakításához szükségesek, hogy a képtár bekapcsolódhassék a nemzetközi kulturális körforgásba.
Kelemen Hunor azt is elmondta, Sepsiszentgyörgy polgármestere kéréssel fordult minisztériumához, hogy támogassa a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Bukaresti Nemzeti Színház Szent György-napi vendégszereplését. Felvették a kapcsolatot a két intézménnyel, várják válaszukat, hogy milyen előadást tudnának elhozni, de a kérés támogatható – fejtette ki Kelemen Hunor.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 17.
Vargha Mihály alkotói műhelye
Kolozsvár – Pallas-Akadémia Könyvkiadónak évek óta van egy sorozata, melyet Banner Zoltán, Márton Árpád és Nagy Miklós Kund szerkesztenek. A célja, bizonyos művésztelepek ismertetése, ezen belül az arra érdemes művészeket jobban kiemelve, lehetőleg minél több munkájuk bemutatásával az olvasóközönséghez közel hozni.
Az albumok kiadásának tulajdonképpeni bevallott célja, a jelen vagy a múltban élt művészek munkásságának ismertetése, és könyvformában történő népszerűsítése.
A legújabb könyvük Szücs György: Vargha Mihály (MŰTEREM, 35.) címmel jelent meg, melynek szerkesztője Kozma Mária. Könyvtipográfia és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda. 
 A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusa kiemelt figyelemmel támogatja az ilyen irányú megnyilvánulásokat. Az esemény házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul. Az intézmény infrastruktúráját felhasználva, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat minél szélesebb, arra fogékony rétegek ismerjék meg.
 Esetünkben Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató helyettese, valamint Vargha Mihály szobrászművész vetített képes előadással egybekötve mutatta be a könyvet, melynek borítóján a művész 2006-ban készült „ A hős”- című illesztett fa, 120x100x35 cm. Szelényi Károly felvétele látható.
 Az album hátsó lapján Wehner Tibor értékelését találhatjuk a szobrászművésszel kapcsolatban, melyből egy gondolatsort idéznék: „A művész hol a súlyos, tömbszerű fogalmazással él, hol áttört testeket feltáró, belső tereket megnyitó, szabadon megjelenő héjakra és palástokra hangolt , az organikusság sugallatát hordozó kompozíciót tár a szemlélő elé, s hol a nyers megmunkálásmóddal, hol pedig a finom kivitellel artikulálja alkotásának hangvételét és kifejezését.”
 Szücs György érzékletesen elemzi, melyek azok a hatások, amik alakították az ifjú szobrász tehetségét. Azt a családi hatást, melyben élt. A különböző művészek hatását, mint Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin, valamint Vetró András és Vetró Bodoni Zsuzsa. De szerintem nem elhanyagolandó az a hatás sem, melyet rá gyakorolt Henry Moore a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász-egyénisége, a modern szobrászat, a plasztikai szemlélet megalapítója.
 Az ősi amerikai művészet csodálója volt, majd megtalálta egyéni stílusát, az anyag és annak hiánya közötti egyensúlynak, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniájának megteremtésével. Mindehhez még jött a Jászvásári Képzőművészeti Akadémia szemlélete is, amely a teljes nyitottság és a kötöttségek nélküli kísérletezések fele irányította. 
 De az a szerencsés mozzanat, hogy 1990. március 15. a Székely Nemzeti Múzeum Képtárának, ma már Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz. Lehetősége volt hivatalból a művész világot úgy megismerni, mint kevesen ebből a nemzedékből. A sok kiállítás megrendezése, megnyitója verbális képességeinek a kibontakozását is lehetővé tette. Ennek is köszönhető művészi jellegű írásainak, előadásainak sokasága.
 Előadói készségéről mindazok megbizonyosodhattak, akik a kolozsvári szereplésén jelen lehettek. Munkáinak kivetített képeit erősítették azok a kisplasztikák, melyeket erre az alkalomra magával hozott.
 Ezen a találkozáson betekintést nyerhettünk Vargha Mihály alkotói folyamatába. Kiderült, egy tudatosan jól gondolkodó szobrászművésszel találkozhatunk élőben, aki tisztában van azzal, mivel áldotta meg őt szerencsés sorsa.
Csomafáy Ferenc 
erdon.ro
2011. szeptember 16.
A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 27.
Háromszéki Civil Napok szeptember 23-24
A két napos rendezvénynek nagy sikere volt, szeptember 23.-án huszonkét háromszéki civil szervezet mutatkozott be a Szabadság téren, a civilek érdekes programokkal vonzották sátraikhoz a kicsiket, nagyokat, időseket és fiatalokat:
honfoglaló-csapajáték az EMI-s fiatalok sátránál;
családfa rajzolás az Erdélyi Genealógiai Társaság felügyelete alatt;
tudásszint felmérés idegen nyelvekből (ECL) az Amőba sátornál;
közösségi kártya tájékoztatás a Háromszéki Közösségi Alapítvány részlegén;
vércukorszint- és vérnyomásmérés a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány illetve az Izabella Alapítvány jóvoltából;
cserkésztevékenységi bemutató a Romániai Magyar Cserkészszövetség sátornál;
Háromszék első zöldútjának, a Sepsi Zöld Út véleményezése a Civilek Háromszékért Szövetség sátránál;
kóstoló az Árkosi Fészekrakók által készített finom házi almaléből és mézes pogácsából;
az Írisz Ház Értékes kincsek programjának bemutatója, amelyet fogyatékos személyek munkaterápiás foglalkoztatásával szemléltettek;
segítségnyújtás szenvedély betegeknek a Bonus Pastor Alapítvány által, a Mindig van esély- Tedd meg az első lépést programon belül;
hagyományápolás és kézműves foglalkozások a Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében, minden korosztály számára;
tanácsadás és a Nemere Útja biciklis út bemutatása a Zöld Nap Egyesület sátránál;
tevékenységi ismertető a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület által;
népzene alapú zenei produkció a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület előadásában;
a Híd a lélekért program népszerűsítése a kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület által, amelynek célja a segítségnyújtás a testi-lelki-szellemi akadályokkal küzdő embereknek;
tájékoztatás gyógyulási lehetőségekről a rákban, daganatban szenvedő betegek számára a Rák Ellen a Jövőért Egyesület részéről;
természetvédelmi ismeretek a Csomád-Bálványos gondnokságot biztosító Vinca Minor Egyesülettől;
rövid filmek és önkéntes játékok a Turulmadár Ifjúsági Iroda Cselekedj-Légy Aktív! programjában;
érdeklődőknek színes gombabemutató a László Kálmán Egyesület közreműködésével;
otthoni beteggondozási és családsegítő szolgálat a Gyulafehérvári Caritas programjában.
A Civil Sétány megközelítőleg 3.000 személyt vonzott a szervezett programokra és látnivalókra. Másnap a Civilek Lendületben! konferencia zajlott a Gyárfás Jenő képtárban, 36résztvevővel. A konferencia sikeres, példaértékű civil összefogással megvalósuló programokat ismertetett, illetve forráslehetőségeket tárt fel a civil szervezetek számára. Az ünnepi megnyitót Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke tartotta, majd Ördög Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Tanács főtanácsosa előadása következett a Kovászna megyei civil helyzetképről. Előadásában hangsúlyozta, hogy sok esetben a civil szervezetek nem használják ki kellőképpen a pályázati lehetőségeket, még mindig felkészületlenek a pályázati pénzek lehívására.
A konferencia egyik díszvendége a Győri Civil Szövetség elnöke, Rácz Sándor volt, aki egyben a Vízi Polgárőr Egyesület elnöke is. Előadásában beszámolt arról, hogy civil összefogással hogyan mentettek meg életeket, kisgyerektől idős korosztályig. A pozitív kicsengésű előadást a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány 2011-2015 közötti stratégiájának ismertetése követte, amely számos forrásszerzési lehetőséget kínált fel a civil szervezetek számára. Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója bemutatta a Közösségi Kártya programot, amelynek felhasználásával alig néhány hét alatt több, mint 1.000 lej gyűlt össze a közösségi alapba (2.000 kiosztott kártya, amelyből 1.300 darabot használtak). A HKA a programot a Bertis és a Merkúr üzletlánc közreműködésével bonyolítja, egyelőre csak Sepsiszentgyörgyön, idővel azonban kiterjeszti egész Kovászna megyére is.
A fenti példa is igazolja, hogy mennyire fontos a civil vállalkozói szféra együttműködése a jó közösségi eredmények elérésében. Ezt hangsúlyozta Bordás Attila is, az OTP Bank regionális igazgatója, aki tájékoztatta a résztvevőket az OTP bank civil programjairól.
A konferencia a Bodosi játszótér megvalósításának bemutatásával zárult, amely a civil összefogásnak kiemelkedő példája és mindenki számára tanulsággal szolgált. A játszótér 110 önkéntes (gyerek, szülő, nagyszülő, pedagógus, falusi) stb. munkájával valósult meg és a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával.
A Háromszéki Civil Napok sikeres megvalósításában a szervező Civilek Háromszékért Szövetség CIVEK és a Kovászna Megye Tanács mellett támogatást nyújtott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal valamint a Székely Nemzeti Múzeum. 2012-ben is terveink közt szerepel a Civil Napok megszervezése és regionális szintre való kiterjesztése (Kézdivásárhely, Barót).
Lepedus Lívia, CIVEK irodavezető. Erdély.ma
2011. december 30.
Tovább nyit a közönség felé (Székely Nemzeti Múzeum)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum idei megvalósításairól és jövő esztendei terveiről kérdeztük Vargha Mihály igazgatót.
– Mit tart az idei legnagyobb megvalósításnak?
– Infrastruktúrafejlesztés szempontjából legfontosabb a múzeum déli szárnyának teljes felújítása, a tetőszerkezet és födém rendbetétele, mert szú és gomba támadta meg. Szakemberek jelezték, hogy ezzel nem szabad várni. A szerkezet már rendben, a többi folyamatban. Fontos, hogy rendeztük a portánk elejét, felújítottuk a kerítést, egyes kerítéslábakat teljesen újjáépítettünk. Restauráltuk a nálunk levő öt székely kaput.
– Rendezvények szempontjából mit emelne ki?
– Elsősorban az Apor-kódex köré épített Haza a mélyben magyar kultúrtörténeti kiállítást emelem ki (kurátor Boér Hunor), melynek hozadéka, hogy felújítottuk a múzeum szentélyét, magyar állami segítséggel restauráltuk a zabolai szárnyas oltárt. Az Országos Széchényi Könyvtár partnerségével létrejött tárlatot augusztusban bemutattuk Kolozsváron a Marianumban, a hungarológiai kongresszuson. Nagy sikert aratott A fekete leves, a kávé, a kávéfőzés, kávéivás történetét bemutató kiállítás, a budapesti Vendéglátó-ipari Múzeum tárlata, amely két és fél hónapot volt itt. Nem azért fontos csak, mert a kávé történetébe nyerhettünk betekintést, hanem azért is, mert működtettünk egy kávéházat a múzeumkertben. Három hónapig kávézhattak a látogatók, hetente egyszer dzsesszkoncert, filmvetítés, divatbemutató volt, tehát sikerült életet vinni a múzeum udvarába. Rendhagyó tárlatunk volt A sár mesterei – téglavető cigányok című néprajzi kiállításunk (kurátor Kinda István), amely egy avantgárd szemléletű tárlat. A főépületben most is látogatható még a Kiss Manyi-kiállítás. A Gyárfás Jenő Képtárban kiemelem egy nemzetközi szimpózium zárókiállítását, a Spirált, amelyen finn és svéd képzőművészek alkotásait állítottuk ki, a csíkszeredai Márton Árpád életmű-kiállítását. Őneki még soha nem volt itt tárlata, ezáltal rehabilitáltuk – ha lehet így fogalmazni. A Magma Kortárs Művészeti Galéria rendezvényei közül kiemelem Bukta Imre Munkácsy-díjas művész, illetve Dan Perjovschi tárlatát. – Kiadványaik?
– Megjelent a múzeum gyűjteményeit bemutató könyvecskénk. Végre szép, színes melléklettel bőven ellátott könyvünk is van, amely átfogó képet nyújt belső és külső egységeinkről, gyűjteményeinkről. Késsé megkésve, hamarosan megjelenik évkönyvünk, az Acta Siculica is. – Egyéb tevékenységek?
– Megmentettünk egy 1833-as székely kaput a pusztulástól, Futásfalváról hoztuk be, adományként kaptunk egy nagyon megrongált Gyárfás Jenő-festményt, melyet restauráltunk. Fontos, hogy múzeumpedagógiai foglalkozás is indult a képtárban és Csernátonban, Kézdivásárhelyen már régen működik. A kávékiállítás idején esti tárlatvezetéseket tartottunk, melyek sikeresek voltak. Sokan jelezték, hogy este nyolckor igazán találó az időpont. Igyekszünk, hogy hozzáférhetővé tegyük programjainkat, próbálunk mi is alkalmazkodni közönségünkhöz. A Szent György-napok rendezvényeibe idén szervesen bekapcsoltuk a múzeumkertet. Jó hangulat volt, közel háromezer ember látogatott el a kézművesvásárra, a borsátorba. Célunk a nyitás. A szomszédos telek megvásárlása nagy fegyvertény. Fontos a múzeum bővítése, gond a raktározás. Bővíteni kell a kínálatot, nem lehet megállni, a múzeum is bővülni akar. Érezzük, hogy az emberek szeretik a múzeumot, megnőtt az adományozók száma, régi képeket, festményeket, porcelánedényt kaptunk. Válság ide vagy oda, 55 000-en látogatták meg múzeumunkat, ami enyhe növekedést jelent tavalyhoz képest. – Mit terveznek a jövő évre?
– Jövőre százéves lesz a Kós Károly tervezte főépület. Ezt meg akarjuk ünnepelni. Gróf Bánffy Miklós-emlékkiállítást szeretnénk rendezni. Elkészíttetjük a Bánffy által tervezett, Csaba királyfit ábrázoló vitráliumot. Ki szeretnénk adni egy könyvet Kós Károly sepsiszentgyörgyi és székelyföldi épületeiről. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeummal közösen székely szőttesekből rendezünk tárlatot, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeummal az Üzenet a múltból – székelyföldi pecsétek és címerek című tárlatot mutatjuk be, a szentendrei skanzen elhozza az Erdély virágai című kiállítását. Halad a képtár korszerűsítése, jövőben be szeretnénk fejezni. El szeretnénk érni a múzeum akkreditációját is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 19.
Erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létesül
Erdélyi, partiumi képzművészek, műkritikusok, kurátorok tárgyaltak szombaton Sepsiszentgyörgyön az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozásáról. A kezdeményező Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, a közel ötórás vita és beszélgetés következtetéseként a résztvevők pozitívan álltak hozzá a csúcsintézmény létrehozásának kérdéséhez.
„Az álmodozás időszakán túl kell lépni, hiszen minden városban van múzeum sok részleggel és gyűjteménnyel, de nincs egy olyan intézmény, amely gyűjti, feldolgozza és népszerűsíti az erdélyi képzőművészeti értékeket” – szögezte le Vargha Mihály. A találkozón megegyeztek, hogy létrehoznak egy szakmai grémiumot, amely kidolgozza az intézmény megalakításának stratégiáját, azonosítja a prioritásokat. Vargha emlékeztetett, a kommunizmus ideje alatt a hagyatékokat nem gyűjtötte senki, 10-20 évnyi képzőművészeti anyag hiányzik.
Az új közgyűjtemény alapja a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár gyűjteménye lehet, megfelelő kiállítótér hiányában rengeteg érték van raktáron, felvásárolnák a hagyatékokat, és meggyőződésük, hogy az új intézmény létrehozása megsokszorozná az adakozókedvet is. A sepsiszentgyörgyi képtár idén már kapott adományt, Pallos Jutta képzőművész húsz festményét, a közgyűjtemény megalakításának ötletére pedig már több erdélyi művész ajánlott fel műveiből.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kifejtette, céljuk hálózatba kapcsolni az erdélyi galériákat, a kialakult gyűjteményt körbehordoznák. Erdélyben Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában van önkormányzati, adminisztratív háttér egy ilyen csúcsintézmény létrehozására, Háromszéken van erre akarat, nagyobb városoknak hiába van képzőművészeti múltjuk, ha nincs önkormányzati háttér és akarat egy ilyen közgyűjtemény kialakítására.
A közel félhektárnyi területet megvásárolták, az idei költségvetésben különítettek el pénzt a látványterv elkészítésére, a szakmának kell megfogalmaznia igényeit. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, ha meg tudnák vásárolni a csődbe ment cigarettagytár impozáns műemlék épületét, az is megfelelő lenne erre a célra, ugyanakkor szeretnék, ha a Sapientia egyetem kihelyezett képzőművészeti tagozatot hozna létre a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. június 5.
Felajánlások a közgyűjteménynek
Érkeznek az adományok és a felajánlások a tervezett sepsiszentgyörgyi kortárs képzőművészeti közgyűjtemény számára.
Amint arról beszámoltunk, Pallosch Jutta Stuttgartban élő kolozsvári származású festőművész húsz művét adományozta a képtárnak. Azóta Abódi Nagy Béla három Tóth László-alkotást adományozott, Kőnig Frigyes, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora pedig szintén felajánlott egy festményt. Véső Ágoston, a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület elnöke gyűjteményükből felajánlott tíz alkotást; Vetró András kolozsvári szobrászművész felajánlotta apja, Vetró Artúr hagyatékát; Kántor Lajos Kolozsvárról a Korunk Stúdió Galéria gyűjteményéből ajánlott fel alkotásokat. Júniusban Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a szükséges konzultációk lefolytatását követően összeállítja a tervezett kortárs képzőművészeti közgyűjtemény szakmai kuratóriumát, ugyanakkor összehívja az erdélyi magyar képzőművészeti galériák képviselőit a tervezett galériahálózat együttműködési elveinek kidolgozása érdekében. Vargha Mihály az elmúlt napokban a közgyűjteményről és a galériahálózatról Székely Istvánnal, az RMDSZ főtitkárhelyettesével, a Kulturális Autonómiatanács (KAT) elnökével is tárgyalt, aki biztosította, hogy a politikum minden rendelkezésre álló eszközével támogatja a tervek megvalósítását. A tervezett közgyűjtemény alapja a kezdeményezők szerint a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár gyűjteménye lehet, de felvásárolnák a már elhunyt erdélyi képzőművészek hagyatékát is.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2013. február 20.
Az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A 2012 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihály szobrászművésznek az elnökletével megalakult Erdélyi Művészeti Központ (EmüK) gyűjteményéből – festmények, grafikák, szobrok, textilmunkák – nyílik kiállítás február 22-én, pénteken délután 5 órakor Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16.).
A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum keretében működő Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagából és az EmüK létrejötte óta adományként kapott műalkotásokból rendezett nagyszabású, Jakobovits Miklós emlékének szentelt, bemutatkozó tárlat betekintést nyújt a nagyon fiatal művészeti létesítmény rendkívül értékes gyűjteményébe. Az 1945 utáni Erdély jelentős képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállításon a közönség többek között Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv munkáit tekintheti meg. A központ tulajdonát képező anyag a tárlat idejére a gyűjtőktől kapott, jellegzetesen kolozsvári, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert szignálta munkákkal is kiegészül. A nagy érdeklődéssel várt kiállítást – kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Kántor Lajos műkritikus nyitja meg.
A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. június 21.
Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. április 4.
Damokos Csaba: SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ. Vitaindító az erdélyi képzőművészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről
2014. augusztus 26.
A Kelemen Hunort támogatók véleménye
A magyarok érdekeit képviseli mindig, mindenekelőtt
Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke a hét végén írta alá a szövetség jelöltjének támogatói ívét. A Kulturális Minisztérium államtitkára elmondta, azért bízik a magyar államelnök-jelöltben, mert tudja, a szövetség elnöke a magyarok érdekeit képviseli mindig, mindenekelőtt. „Ő az, aki érti és érzi a magyar emberek gondjait, akinek van bátorsága kiállni az igazuk mellett. Kelemen Hunort a románok is tisztelik, és elfogadják tárgyalópartnerükként.” A Nőszervezet alelnöke szerint a szövetségi elnök magyar emberként az elmúlt huszonöt év legjobb kulturális minisztere. „Nekünk, magyar embereknek a hagyományaink, az örökségünk, a templomaink, a kastélyaink hihetetlenül fontosak. Kelemen Hunornak köszönhető száz magyar műemlék felújításának elindítása, elég az, ha a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházra, a csíkszeredai Mikó-várra vagy a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárra gondolunk. Emellett ő volt az, aki hazavitte Székelyföldre Gábor Áron rézágyúját, aki a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását kezdeményezte, és ne feledkezzünk meg a közel négyszáz házsongárdi síremlékről, amelyet megmentett a pusztulástól” – fogalmazott Hegedüs Csilla.
Nem vagyunk másodrendű állampolgárok
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint azzal, hogy államelnökjelöltet állít a szövetség, azt is bizonyítja: a magyar nemzeti kisebbség fel van készülve arra, hogy fontos állami tisztségeket is betöltsön. Az államelnök-választáson való induláshoz szükséges 200 ezer aláírást szeptember közepéig kell összegyűjtenie az RMDSZ-nek. Aláírni minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is lehet.
„Bár nemzeti kisebbség vagyunk Romániában, rendkívül fontosnak tartom, hogy megmutassuk, nem másodrendű állampolgárok vagyunk, hanem egyenjogúak a többségi nemzettel. Kelemen Hunor az a politikus, aki a szövetség elnökeként minden magyart képvisel, aki szót ért a többségi politikusokkal, és kiáll a mi ügyeink mellett” – fogalmazott Brassai Zsombor. Kelemen Hunor szövetségi elnök indulását a Maros megyei civil szervezetek mellett a magyar történelmi egyházak is támogatják, és számos önkéntes is segíti az aláírások gyűjtését.
Népújság (Marosvásárhely)