Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyarapodó Magyarországért Alapítvány
3 tétel
2014. június 4.
Sipos Zoltán
CSAK LEGENDA?
Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.
A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött.
Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal.
Erdélyben sok vizet nem zavartak
Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit.
2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak.
Alulról is építkeznek
Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek.
A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen.
Személyes kapcsolatok
Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban.
Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol.
Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus.
Emberhiány a legnagyobb probléma
Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony.
Budapest fele való információközvetítés
A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet.
Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300.
Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret.
Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla.
Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány.
A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről.
A Székely Gárda
Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve.
Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik.
A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé.
Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre.
Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot.
Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember
Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen.
„Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt.
A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz.
Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát.
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett.
Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták.
Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott.
A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro

2014. augusztus 12.
Erdélyi magyar könyvtár születik Budapesten (Levelet hozott a posta)
Régi kedves ismerősünk, B. Kis Béla, a magyarországi Erdélyi Magyarok Egyesületének (EME) vezetője keresett meg azzal a céllal, hogy már csírázó tervükről szólnánk: az Erdélyi Könyvtár létrehozásának, gyarapításának ügyében.
Kinek nincs otthon felajánlható erdélyi vonatkozású könyve, újságja vagy egyéb dokumentuma, amitől megválna, avagy több példánnyal is rendelkezik belőle? A Háromszék szerkesztősége készséggel segít az EME nemes törekvésében, szívesen átveszi és elraktározza olvasóink vagy bárki adományait, amíg az EME azokat budapesti székhelyére szállítja. Elsőként szerkesztőségünk és e sorok írója készít jelképes közös adománycsomagot, példát állítva arra, hogy Háromszék nem felejt, nyitott minden magyarságmegtartó felhívásra, készséggel szemmel tartja és közli az induló mozgalom fejleményeit.
„Ünnepélyes keretek között avattuk fel több tízezres könyv- és periodika-állományunk szakszerű tárolására szolgáló új polcrendszerünket, melynek elkészültét a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány, a Jobbik pártalapítványa támogatta. A tágan vett Erdélyből Budapestre menekülteket, költözötteket tömörítő EME a rendszerváltás hajnalán, 1988 márciusában alakult, 1990-től pedig önálló székhellyel is rendelkezik a belváros szívében, az V. kerületben. Az egyesület legfőbb feladatának a Magyarországon élő erdélyiek érdekképviseletét és identitásának megőrzését tartja, ennek érdekében pedig évente mintegy 100–150 rendezvényt szervez, többek között felolvasóesteket, filmklubokat, író-olvasó találkozókat, bálokat, kirándulásokat, táborokat. A színes, közösség-összetartó, közösségkovácsoló rendezvényeken túl kiadói tevékenységet is folytat, többek között öt éven keresztül adta ki az Elszármazott Erdélyiek Névjegyzékét. Eddigi munkánk kiemelt részeként említhetjük azt a gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül létrehozott könyvtárat, amely kb. 30 000 kötetet és több tízezer sajtóterméket, képi dokumentumokat, hangfelvételeket tartalmaz, amely célzottan, ilyen értelemben pedig egyedülállóan a határon túli magyar kiadványok gyűjtésével foglalkozik” – írta hozzánk címzett levelében B. Kis Béla, a szervezet elnöke, majd beszámolt arról: „A polcok minden jelenlévő számára túlmutatnak anyagi valójukon, hisz egy jövőbeni erdélyi magyar könyvtár alapjául szolgálnak azok számára, akik az erdélyi identitást Budapesten is megőrizni kívánják. Kívánom, hogy tartsák ezt a közösséget, leljék örömüket e polcok között egy-egy könyv vagy folyóirat után kutatva – zárta beszédét az avatóünnepségen felszólaló Szávay István, a Jobbik alelnöke.”
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. november 7.
Beszélgetés Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutatóval – Az életünk elsősorban spirituális szinten zajlik
Sepsiszéki Nagy Balázs író, néprajzkutató és szerkesztő családjával együtt öt évvel ezelőtt költözött Sepsiszentgyörgyről Csinódba. Két évvel ezelőtt villámcsapás érte. Felépülése után ökumenikus kápolnát emelt a kertjében és meghirdette a Gyarapodó Magyarságért elnevezésű programot – többek között erről is beszélgettünk csinódi otthonában.
– Hogyan, milyen irányban változtatta meg az életét a villámcsapás?
– 2014. június 24-én, Keresztelő Szent János napján ért a villámcsapás. Nagyon felborult az életünk. Itt volt a feleségem a hegyen két gyerekkel és egy magatehetetlen férjjel, ami egy rendkívüli állapot volt, viszont én úgy látom, hogy nagyon gyorsan kikászálódtunk ebből az áldatlan helyzetből, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagyon sokan a baráti körből, de vadidegenek is, elkezdtek imádkozni a gyógyulásomért. Hat héttel a balesetem után az orvosok szerint orvosi csoda történt, én úgy gondolom, hogy inkább isteni kegyelem, mert visszanyertem az emlékezetem java részét. Igaz, most is van pár olyan dolog, amire nem emlékszem. A feleségem képeket mutat, mesél, s én nem tudom felidézni. De a legfontosabb, hogy teljes életet tudok élni. A baleset után három hónappal már szellemi és fizikai munkát tudtam végezni, és eltökéltük, hogy építünk hálából egy kápolnát. 2015-ben június és szeptember között, három hónap intenzív munkával fel is építettük a Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnát a kertünkben, aminek a felszentelése 2015. szeptember 26-án, egy szombati napon volt. Egy olyan napon, amikor mindenhol Csíkban esett az eső, és itt úgy ébredtünk fel, hogy a kertünk felett szivárvány ívelt át, és egy csepp eső sem esett, amíg a kápolnaszentelés véget nem ért, és a közel hatszáz ember el nem távozott a kertünkből. Azóta az életünk elsősorban spirituális szinten zajlik. Természetesen továbbra is gazdálkodunk, állatokat tartunk, mert a létfenntartáshoz ez szükséges itt fenn a hegyen, viszont idén tavasztól, a kis kápolnánk első búcsúja óta, beleérve az augusztus utolsó szombatján megtartott egyetemes imanapot is, mintegy 1600 ember látogatott el ide, fordult meg a kertünkben, úgy gondolva, hogy elmond egy hálaimát vagy imádkozik ebben a kis kápolnában. Gyönyörű szertartásoknak voltunk részesei, és ez mindenképpen erőt ad nekünk és a helyi közösségnek is. Nagy öröm számomra, hogy a helyi, a csinódi és az egerszéki lakosság – száz család lakik fent a havason – magáénak érzi a kápolnát és minden jelesebb alkalommal, amikor a kápolnában szentmise vagy imaalkalom van, szép számban megjelennek.
– Miért éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelték?
– A kelet–nyugati tájolású kápolnánk oltárán egy Szűzanya-szobor áll, amely az áldott állapotban lévő szűzanyát ábrázolja, ami egyfajta üzenet a hegyről a Kárpát-medencei magyarságnak, amellyel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a nemzetünk jövője a magyar anyák méhében van. Hogyha lesz elég magyar gyerek, akkor meg tudunk maradni Székelyföldön és a Dunántúlon, akárhol a Kárpát-hazában, viszont ha nem lesz gyerek, ötven-száz év múlva csak a temetőink fogják jelezni, hogy itt magyar népesség élt valamikor. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ezt az üzenetet hangsúlyozza, de választásunkat az is befolyásolta, hogy a környéken Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére nincs sem templom, sem kápolna szentelve, ennek köszönhetően évi rendszerséggel a legelső búcsú itt van Csíkban. A kápolnában helyet kapott az unitárius és a református egyház címere is, és bármelyik történelmi egyházhoz tartozó egyén betér, otthon érezheti magát.
– Milyen technikával épült a kápolna?
– Különleges technikával épült, úgy tudom, a Kárpát-medencében még ilyen épület nem áll, ugyanis csutakokból van összerakva a fal. Bara Gergely vállalkozó, jó barátunk ötletét fejlesztettük tovább azzal, hogy a rönkökből készült váz közé nem vízszintesen kerültek be a gerendák, hanem 35 cm hosszúságú csutakokban, és a köztük lévő rést agyaggal meg az agyagba kevert tönkölybúzapelyvával töltöttük ki. Ez lényegében a fal kötőanyaga. Azért, hogy az utolsó simítóréteg ne repedezzen meg, ebbe a rétegbe kecskeszőrt kevertünk, és azzal simítottuk.
– Miért előnyös ez a technika?
– Elsősorban azért, mert az épülethez különböző minőségű faanyagot lehetett felhasználni, nem volt szükség egyforma méretű gerendákra, a másik, hogy ehhez nem kellett megfizetni szakembereket, hanem mi magunk is meg tudtuk építeni. A kápolna vázát a csíkszentdomokosi Székely István ácsmester és csoportja rakta össze. A falakat Bara Gergely indította el, és azt követően mi családilag raktuk fel. A feleségem tapasztotta, fugázta, és miután a falakat felraktuk, az ácsok visszajöttek, és zsindelytetővel borították be az épületet.
– Úgy tudom, arra is odafigyelt, hogy a kápolnában minden székelyföldi anyagokból, helybéli mesterek keze által készüljön…
– Valóban. Az oltár Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó munkája, akárcsak a hársfából készült, 77 cm magas Szűzanya-szobor. A gyertyatartókat Gál Andrea Gidófalván élő magyarországi képzőművész, keramikus készítette. Az egyedüli kakukktojás a Mária-ablak, egy kör alakú, ólomberakásos ablak, ami Budapesten készült és Tóth Erzsébet iparművész terméke. A harang Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mester munkája. Amikor kiderült, hogy van harang, egy itteni csángó barátunk, Ambrus József jóvoltából készült a háromlábú harangláb.
– A kápolnaszenteléskor meghirdetett egy mozgalmat is a Gyarapodó Magyarságért elnevezéssel, amelynek része a „Ketten jösztök, hárman mentek” program. Miben áll ez a program? Lett már hozadéka?
– A harangunkon is ez olvasható: Gyarapodó Magyarságért. Fontosnak tartom ezt gyermekáldás szempontjából, hit szempontjából, de akár materiális szempontból is. A „Ketten jösztök, hárman mentek” iránt az érdeklődés nagyobb, a hozadék kevesebb. Ez azt jelenti, hogy mi lehetőséget biztosítunk gyereket vállaló pároknak arra, hogy a vendégházunkban, itt a havason szálljanak meg, ahol tiszta a levegő, egészséges táplálékot fogyaszthatnak, amíg itt vannak, ebben a különleges időszakban. Többértelmű a felhívásunk: egyrészt jöhetnek olyan párok kézen fogva, szerelemben, akik gyereket szeretnének nemzeni, és úgy mennek el Csinódból, hogy a terhességi teszten megjelenik a két piros csík. Ugyanakkor megtörténhet, hogy olyan párok jönnek, akik eddig nem voltak különös kapcsolatban sem Jézussal, sem az Úristennel, de ha részt vesznek néhány imaalkalmon a kápolnában, biztos vagyok abban, hogy nem ketten mennek haza, hanem viszik a jó Istent is a lelkükben.
– A Gyarapodó Magyarságért honlapon láttam, hogy keresztszülői programot is elindítottak. Ez miben áll?
– Ezzel a programunkkal olyan magyar házaspároknak próbálunk segítséget nyújtani, akik elsősorban anyagi okok miatt nem vállalják a harmadik vagy többedik gyermeküket. Ugyanakkor sok olyan magyar házaspár él, akiknek különböző okok miatt nem lehetett gyermeke, s örökbe sem vettek gyermeket, mások pedig egyedül élik le az életük javát. A keresztszülőség révén nekik is lehetőségük nyílik arra, hogy hozzájáruljanak a magyarság számbeli gyarapodásához, és támogassanak rendszeresen egy harmadik vagy negyedik gyereket vállaló házaspárt. Itt Csinódon már van egy olyan család, amely vállalta a negyedik gyereket, és ez a család egy magyar embertől havi száz euró támogatást kap. Idén júliusban pedig Csíkszeredában született egy kislány, akinek szintén tudtunk keresztszülőt szerezni egy németországi magyar házaspár személyében, akik szintén havi száz euróval támogatják ezt a családot, amely anyagi nehézségei ellenére vállalta a harmadik gyereket. Szeretnénk ezt tovább folytatni, keresünk olyan harmadik vagy akár negyedik gyereket vállaló családot, amely úgy érzi, hogy anyagi okok miatt bizonytalan, hogy vállalja-e a harmadikat, és ha ilyen jelentkezők megkeresnek, azon leszünk, hogy keressünk olyan keresztszülőket, akik akár már a fogamzás előtt vállalják a keresztszülői szerepkört, nemcsak ideiglenesen, hanem hosszú távon, 18–20 éven keresztül.
– Öt évvel ezelőtt, amikor kiköltöztek Csinódra, önellátásra akart berendezkedni. Ez mennyire sikerült?
– Amikor ideköltöztünk, nagyon nekiestünk az állattartásnak: egy adott ponton 77 növényevő jószágunk volt az udvaron, és ez eléggé leterhelt, sok munkát is jelentett. Most az állatállomány csappant, megmaradt a három ló, van tíz kecske és juh, van három anyanyúl, van annyi tyúk, ami nekünk a tojásszükségletet biztosítja, és tavasszal csirkéket lehet nevelni velük. A méhek tartásába beleavatkozott a medve, ugyanis többször medvetámadás érte a villanypásztorral bekerített méhesemet, és ez elvette a kedvemet attól, hogy továbbra is befektessek a méhészetembe. A sertésekről lemondtunk, mert a hegyre fel kell hordani a gabonát és nem gazdaságos. Maradnak a bárányok, a kecskék, a nyulak, a csirkék, amiket levágásra szánunk, tudunk tejtermékeket készíteni, kiváló érlelt sajtot, tehéntúrót, friss sajtokat. Az esztenára kiadott kecskék és juhok után szintén kapunk annyi sajt- és orda-járandóságot, hogy a család szükségletét fedezi. Az a jövőbeli tervünk, hogy nagyobb figyelmet szentelünk a növénytermesztésnek, hiszen itt ezer méter fölött is meg lehet termelni a murkot, a petrezselymet, a karalábét, a káposztát, sőt fóliasátor alatt akár paradicsomot, uborkát, más zöldségféléket is. Ebből is teljes mértékig önellátók tudunk lenni, sőt úgy gondolom, hogy fölösleget is tudunk előállítani azon a kis szántóterületen, amivel rendelkezünk.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)