Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Guzsalyas Játszóház
7 tétel
2006. április 15.
Több száz gyermek és jó néhány tucatnyi felnőtt fordult meg a múlt héttől Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház tojásfestő műhelyében. Eredmény is volt, gyerekenként három-hat, szebbnél szebb, hagyományos vagy egyedi mintákkal írott húsvéti tojás. /(demeter): Ezernyi hímes tojás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./
2006. december 21.
A Guzsalyas Játszóház kis regösei útnak indultak felverni Sepsiszentgyörgy csendjét. Láncos botokkal, lámpásokkal, zörgőkkel vonultak végig a főtéren, a polgármesteri hivatal előtt megzergették a városatyákat, majd a Guzsalyaséknál kézműveskedő György család portáján folytatták a regölést. Itt, a karácsonyi díszbe öltöztetett udvaron fényszórók, csuhéangyalkák, tea, bor és kalács várta őket. A vendégeskedés után a hatvan-hetven fős csapat elcsengettyűzött a sötétben. /(fekete): Felzergették a várost. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./
2007. július 6.
Hetvenen vesznek részt a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Játszóház által 19. alkalommal megszervezett Nyári kaláka című kézműves gyermektáborában. Hagyományos foglalkozásokkal ismerkednek a gyerekek, még hangszerkészítést is tanulnak. /Szekeres Attila: Ápolják a hagyományokat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./
2012. április 14.
Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)

2015. március 28.
Huszadik évforduló maratoni tojásírással (Guzsalyas Alapítvány)
Húsz évvel ezelőtt indult Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház, ezért az évforduló jegyében szervezi meg idei nagyobb rendezvényeit a Guzsalyas Alapítvány. Elsőként a húsvéti előkészületeket, mely huszonnégy órás maratoni tojásírásban csúcsosodik, és a „termésből” kiállítást is szerveznek.
A Guzsalyas égisze alatt zajló kézműves-tevékenységeket igyekeznek nem szokványosan szervezni – mondta érdeklődésünkre Tóth B. Tinka, az alapítvány vezetője. Húsvét előtti nagyhéten végig tojásírás zajlik székhelyükön, a Míves Házban. Délelőtt előzetes bejelentkezés nyomán osztályokat, csoportokat fogadnak, keddtől csütörtökig délután 4-től 8-ig a tojást írni szándékozókat várják. Újdonság, hogy pénteken 10 órától szombaton szintén 10-ig folyamatos tojásírást tartanak. Minden résztvevő két legszebben megírt kifújt tojásából tárlatot szerveznek a kiállítóteremben. Az előre elkészített pannókra már akkor fel is fűzik az írott tojásokat. Megnyitó nem lesz, a kiállítás folyamatosan megtekinthető. Épp akkor lesz az Iskola másként hét, Guzsalyasékhoz sok osztály jelentkezett már be.
A Benedek-mezőn tartandó Nyári Kaláka Kézműves és Alkotótáborban az évforduló jegyében javarészt vendégoktatók tanítanak, annak ellenére, hogy az alapítványnak szakképzett oktatói vannak. Fazekasságot a szakma csúcsaként elismert Csuporné Angyal Zsuzsa oktat, férje, Csupor István néprajzkutató esténként előadásokat tart. Az éves kiállításukon, amelyet szeptember 26-án szerveznek, nem csupán az idei termésből, hanem az elmúlt húsz év minőségi alkotásaiból tesznek közszemlére technikailag és szakmailag kifogástalan munkákat. Ezt követően ünnepelnek a jelenlegi és volt oktatókkal, támogatókkal, tanítványokkal.
Csoda, hogy a húsz évet megérték – fogalmazott Tóth B. Tinka. Magyarázatként hozzátette: önfenntartóak, maguknak kell előteremteniük a költségeket. A valamikori szűk körű megmozdulásból olyan intézményt hoztak létre, amely ma is működik. Amikor életre hívták a Guzsalyas Játszóházat – a Guzsalyas Alapítványt az akkori bürokrácia miatt csak három évre rá sikerült bejegyezniük –, egyedül Benkő Évának volt pedagógusi képesítése, de akik oda kerültek, mind képezték magukat, tanultak, sok pénzt és energiát fordítottak erre, s amit elsajátítottak, rögtön át is adták a többieknek. A Guzsalyas leglényegesebb hozadéka, hogy olyan szakmailag felkészült kézművesek jelentek meg Sepsiszentgyörgyön, akik nagyon sok embernek átadhatták tudásukat – hangsúlyozta Tóth B. Tinka. Még elmondta, Szent György Napokkor a megszokott helyükön, a Míves Ház előtt várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal.
Az évek során Guzsalyaséknál nemezelést, fazekasságot, bőrművességet, bútorfestést, ötvösmesterséget, rézművességet, tűzzománcozást tanulhattak a kézművességre vágyók. Gyerekek játszóházas tevékenységeken vehettek részt, melyeken játékosan vezették be őket a mesterségek titkaiba. Húsz éve gyerektáncházat tartanak heti rendszerességgel, eleinte hétfőnként, amióta a Míves Házban székelnek, minden kedden. Ünnepkörökhöz kötődő rendezvényeket szerveztek, kézműves-tevékenységeket folytattak. 1995-ben hirdették az első tojásírást – tudomásuk szerint elsőként a városban – akkor még a strand irodaépületében. A húszéves Guzsalyas most ismét tojásírásra várja az érdeklődőket.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 24.
Népi játékok könyve
A játék az élet természetes velejárója, a valóság utánzata, a felnőtté válás folyamatának, a képességek kibontásának legjobb eszköze – fogalmaznak a szombaton a XXVII. Népzene- és Néptánctalálkozón bemutatott, hangzó és DVD-képanyaggal ellátott Népi játékok című könyv szerzői. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet-sorozatának harmadik kiadványa két sepsiszentgyörgyi szerző, Benkő Éva és Prezsmer Boglárka közös munkája, zenei szerkesztő Benedek Árpád. Manapság játékként árusítják a kereskedelemben a különböző elektronikus szerkezeteket, amelyekkel a gyermek egyedül is eltölti az időt, virtuális szereplőket kíván legyőzni, és ha nem sikerül, frusztrálttá válik; ezzel ellentétben a közösségben megélt játék a valóság leképezése, nincs benne semmi hamis, és nyugtat – foglalta össze a könyvbemutatón a két, egymástól lényegesen eltérő játékvilág jellemzőit Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és ismertette: a néptáncról és a népzenéről szóló összefoglalók után ez a harmadik oktatási segédjegyzet, amit az egyesület adott ki.
Benkő Éva, a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító munkatársa, kézműves-szakoktató, játszóházi óvodapedagógus a kötet születéséről azt mondta: a pedagógusoknak tartott képzéseken és oktatási intézményekben azt tapasztalta, hogy gyakran szerves egységükből kiragadva, nem odaillően használják a népi gyermekjátékokat. Ezért gondolta, hogy érdemes szakszerű leírást adni a pedagógusok kezébe mindarról, amit a játékok nyújthatnak a gyermekeknek. Ehhez Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus segítségét kérte, aki a gazdag könyvészet feldolgozásában és a kötet szerkesztésében is részt vállalt.
Az oktatási munkakönyv első felében a szerzők ismertetik a népi játékok helyét a neveléstörténetben, kifejtik azok személyiségfejlesztő hatását, részletesen mutatják be a népi ünnepeket, jeles napokat és a hozzájuk kötődő szokásokat, a különböző vidékeken használt rigmusokat. Részletezik a népi játékok pedagógiai alkalmazását a játék kiválasztásától a szöveg és a dallam tanításán át a mozgás és a szabályok ismertetéséig. Melyik korosztállyal mit jó játszani, hogyan kell készülni előadásra, milyen az aprók táncháza – ezekről is írnak. A könyv második felében gazdag játéktárat nyújtanak a szülők, pedagógusok kezébe, konkrétan leírják a játékok menetét mondókák, kottával ellátott énekszövegek kíséretében. A szöveg- és dallamgyűjtemény zenei anyagát Benedek Árpád, a nagyváradi Csillagocska Református Zeneóvoda zenepedagógusa állította össze, és szintén ő dolgozta át a kottákat gyermekhangnemre.
A népi játékok oktatását segíti a kötet két melléklete: a csatolt CD a könyvben szereplő játékok dalanyagát tartalmazza, a DVD-n tizenkét népi játék képanyaga látható, amelyet a Százlábacska Néptáncegyüttes nyári táborában rögzítettek.
A Népi játékok könyv–CD–DVD hármasának megjelenését a román kormány etnikumközi hivatala támogatta, miáltal több mint félezer példányt juttatnak el ingyenesen oktatási intézményekbe, szakmai partnerként együttműködött a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A kötet megvásárolható utóbbi székházában, illetve a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnél (a Míves Ház mellett).
Fekete Réka

2015. december 16.
Regölés jó hangulatban (Sepsiszentgyörgy)
Dehó-reme-róma – csendült fel a kénosi jókívánság tegnap este Sepsiszentgyörgy belvárosában. Karácsony nagyhete előtti kedden regölnek Háromszék fővárosában, immár negyedszázada, mióta a Guzsalyas Játszóház megtelepedett itt. Kezdetben még csak a Guzsalyasék körüli baráti társaság járt ünnepi jókívánságokat szórni, aztán egyre többen, a játszóházas gyerekek is csatlakoztak.
A Míves Háztól indult a felvonulás Benkő Éva vezényletére, ám a Korzón zajló munkálatok miatt nem a megszokott útvonalon haladt, hanem az Erzsébet park szélén, s nem a városházához ment, ezáltal jelképesen Sepsiszentgyörgy egész lakosságának tolmácsolni a jókívánságokat, hanem a főtérre – immár az is van a megyeszékhelyen.
A főtéren a város két alpolgármestere, Sztakics Éva és Tischler Ferenc fogadta a jókívánságokat, s viszont kívánták a boldog ünnepet, de nemcsak vatikáni valutával fizettek, hanem szokás szerint csokit osztottak a gyerekeknek. A főtéren már másfél száz fősre duzzadt a regösök serege, a gyerekek mellett szülők, nagyszülők s még néhány kíváncsiskodó is csatlakozott az ünneplőkhöz. Innen a György családhoz vonult a nagy csapat Melkuhn Robi furulyajátékára és Lőrinczi Zsolt dobritmusára. Egyesek zörgőkkel, mások lámpásokkal mentek be a György-lak udvarára, ahol ezúttal szűken fértek. Ott is énekeltek, elmondták jókívánságaikat, s a háziak kaláccsal, meleg teával kínálták a kis regösöket, a nagyokat meg forralt borral. A gyerekek még teázás közben is zúgták: dehó-reme-róma.