Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
George Bariţiu Egyetem (Brassó)
2 tétel
2014. június 26.
Megszüntetnek hat magyar szakot a BBTE-n
Hat magyar tannyelvű szakot szüntetnek meg a következő tanévtől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az oktatási minisztérium által kedden közvitára bocsátott határozattervezet alapján.
A szaktárca elképzelése szerint ősztől az ország 33 állami és magán felsőoktatási intézményében összesen 120 – főként idegen tannyelvű – szakot törölnének el, a korábbi években beiratkozott hallgatók ugyanakkor még befejezhetnék a képzést.
Az intézkedés a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi, valamint a Pszichológia és Neveléstudományok Karát érinti: ez utóbbin a magyar tannyelvű pedagógia szakon nem indítanak már új évfolyamot.
A közgazdasági kar esetében a tervezet több szakot is érint: a kereskedelem, a turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon megszüntetik a magyar tannyelvű nappali és levelező tagozatot is, emellett a marketing, valamint a pénzügy és bank szakokon is felfüggesztik a levelező tagozatot, de ősztől már a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton működő vállalatgazdaságot sem indítják el.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a Krónikának elmondta: az egyetemen csak azok a szakok fognak megszűnni, amelyek felfüggesztését a felsőoktatási intézmény igényelte, ezeknek a listáját tartalmazza a tervezet. Mint kifejtette: nem volt értelme olyan szakokat továbbvinni, amelyek nem felelnek meg a tudományos igényeknek, nem életképesek, illetve alacsony velük szemben a piaci kereslet. „Mi kértük, hogy szüntessék meg ezeket a szakokat, nem arról van szó, hogy felülről diktáltak az egyetemnek” – szögezte le a rektorhelyettes.
Soós Anna hangsúlyozta: a megszűnő tagozatok helyett a BBTE ősztől új magyar tannyelvű szakokat indít, így a diákok várhatóan ugyanannyi helyre jelentkezhetnek, amennyire eddig. „Az igazi gondot az jelenti, hogy az újonnan jóváhagyott szakok még nem jelentek meg a Hivatalos Közlönyben” – tette hozzá Soós Anna.
Ősztől alapképzésen három, magiszteri szinten pedig két új magyar szakot indít a BBTE. A Közgazdasági Karon gazdasági informatika, a Bölcsészettudományi Karon kultúratudomány/művelődésszervező szak indul, Sepsiszentgyörgyön pedig környezettudomány-képzésre jelentkezhetnek a diákok. A magiszteri képzésen a Matematika és Informatika Karon indul adatelemzés- és modellezés szak, pszichológia karon pedig a hatékony tanulási stratégiák szakra lehet jelentkezni.
A BBTE-n emellett megszűnik két német tannyelvű szak a Közgazdaság, kettő a Történelem és Filozófia, egy pedig a Kémia és Vegyészmérnöki Karon, ez utóbbin pedig egy angol szakot is felfüggesztenek, a Fizika Karon pedig egy román szakkal indul kevesebb. Kolozsváron ugyanakkor az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen négy levelező és egy nappali tagozatos szakot függesztenek fel.
Az oktatási tárca intézkedése más erdélyi városokban is több felsőoktatási intézményt érint: a tervek szerint szakokat szüntetnek meg az aradi Aurel Vlaicu és a Vasile Goldiş Nyugati Egyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen és a George Bariţiu Egyetemen, illetve a nagyszebeni Lucian Blaga és a Román-Német Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Petru Maior Tudományegyetemen is kevesebb szak indul, Temesváron pedig a Műszaki Egyetem, a Bánsági Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, valamint a Nyugati Tudományegyetem érintett.
Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)
2015. június 10.
Választásokra készül a sepsiszentgyörgyi Néppárt
Megújult az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetősége, a következő időszakban a megerősödésre összepontosítanak és az önkormányzati választásokon induló jelöltek kiválasztásán, felkészítésén dolgoznak, mert szeretnének választási alternatívát biztosítani a megyeszékhelyen.
Minderről Molnár Attila, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének nemrég megválasztott új elnöke számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt még Kolcza István alelnök és Czegő Zoltán. Bemutatkozójában a 36 éves Molnár Attila többek között elmondta: Brassóban egy magánvállalatnál ügyintézőként dolgozik, nős, egy gyermek édesapja, egyetemi tanulmányait a George Bariţiu Egyetemen végezte testnevelés szakon, majd a jászvásári Gheorghe Asachi Egyetemen szerzett mesteri oklevelet környezetmérnöki szakon.
Ismertette a városi szervezet vezetőségének összetételét is: munkáját alelnökként Kolcza István és Benő Mária segíti, elnökségi tag Trucki Ibolya, Veres Judit, Molnár Réka, Bíró Ferenc. Hangsúlyozta: a belső viták véget értek, párttagságát mindenki megőrizte, jó kapcsolatot ápolnak a régi tagokkal is. Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi szervezetben lezajlott első tisztújítást – amelyen Bedő Zoltánt választották vezetőjüknek – az országos elnökség érvénytelenítette, az etikai bizottság pedig Molnár Attila és Kolcza István beszámolója szerint úgy döntött, hogy az ügyben az országos elnökség az illetékes.
A következő időszakban a Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének megerősítése a cél, hiszen választási alternatívát szeretnének nyújtani a jövőre esedékes önkormányzati voksoláson – mondta Molnár Attila. Heti találkozók révén lehetőséget teremtenek a tagoknak a kommunikációra, a hatékony munkamegosztás érdekében körzetenként szerveződnek, kidolgozzák a szervezet tevékenységi stratégiáját, jelen kívánnak lenni a társadalmi életben – sorolta a terveket. Változatos eszközökkel kívánják felhívni a figyelmet az autonómia fontosságára, szerinte ugyanis annak eléréséhez előbb belülről kell megerősödni, gazdasági, erkölcsi értelemben egyaránt. Ami a választásokat illeti, nyitottak az együttműködésre a Magyar Polgári Párttal, annak helyi vezetőivel tárgyalnak is, majd később eldöntik, miként indulnak: közösen a polgáriakkal vagy pedig saját jelölttel és saját listával. Az RMDSZ-szel nem kívánnak együttműködni, nem számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy – miként 2012-ben – az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogassák.
Ne zárják le a Korzót
A sepsiszentgyörgyi Néppárt nem ért egyet a főtér átrendezésével, álláspontjuk szerint a Korzó lezárása káoszt okoz majd a közlekedésben. Arra kérik az önkormányzatot, hogy próba gyanánt két hétre állítsák le a forgalmat a színház és a Székely Mikó Kollégium előtt, úgy fel tudják majd mérni az intézkedés hatását.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)