Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gazeta Sporturilor /gsp.ro/
6 tétel
1999. június 7.
"Jún. 5-én Bukarestben román-magyar labdarúgó-mérkőzés volt, a románok győztek. A mérkőzés előtt a román lapok egy része a nacionalista indulatokat szított: a Sportul Romanesc napok óta a "Magyarország elleni háborúról" írt, a Gazeta Sporturilor pedig kiemelt helyen szólaltatta meg Gheorghe Funart, aki szerint "a magyarok a génjeikben hordják a gyávaságot", illetve Corneliu Vadim Tudor szenátort, a Nagy Románia Párt elnökét, aki úgy vélekedett, hogy "végre eljött az ideje annak, amikor a magyarok megbánják, hogy eljöttek Ázsiából". Az ehhez hasonló kijelentésektől különben a politikai napilapok által közölt összeállításokban megszólaltatott ellenzéki és kormánypárti politikusok sem maradtak le. - A sajtókampánynak nem is maradt el a hatása. Kolozsváron - az ország valamennyi nagyvárosához hasonlóan - szintén hajnalig tartott az "örömünnep", amelynek fő színhelye a Bocskai (Avram Iancu) tér volt. Ide igyekeztek azok is, akik a Fő téren elhelyezett 12 méter átmérőjű képernyő előtt drukkolták végig a játszmát. A szurkolók mintegy ezer fős csoportja a meccs utáni rivalgás közepette magyarellenes jelszavakat üvöltözött, és kövekkel dobálták Kolozsváron a magyar főkonzulátus épületét, amelynek több ablaka is betört. A randalírozók egy csoportja ugyanakkor felhasította egy, a polgármesteri hivatal előtt parkoló Hargita megyei rendszámú autóbusz kerekeit. A hírügynökség szerint a Kolozs megyei rendőrség vizsgálja az ügyet, azokat pedig, akik a főkonzulátus épületének megtámadói között voltak, csendháborításért megbírságolják. Bitay Károly magyar főkonzul nem volt hajlandó kommentálni az incidenst. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálata arról értesítette az MTI bukaresti irodáját, hogy a találkozót követően ismeretlen személyek bezúzták Nagyváradon az egyházkerület püspöki épületének néhány ablakát. /Országszerte hajnalig ünnepelték a román válogatott győzelmét. Kolozsváron betörték a magyar főkonzulátus ablakait. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1999. június 8.
"A képviselőház jún. 8-i ülésén felszólalt három magyar képviselő. Székely Ervin a szombati román-magyar válogatott labdarúgó mérkőzést követő incidensekre tért ki. Megengedhetetlennek minősítette, hogy a szurkolók lelkes ünneplését egyesek az idegengyűlölet demonstrációjává alakíthatták át. Rámutatott arra, hogy az olyan magyarellenes, kisebbségellenes, fasisztoid jelszavak ordítozásáért, mint "Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból!", nemcsak a tetteseket kell felelősségre vonni, hanem azokat a politikai erőket is, amelyek jóelőre, szántszándékkal uszították őket. Elítélőleg szólt ilyen vonatkozásban a Gazeta Sporturilor és a Sportul Romanesc című sportlapokról, melyek "Magyarország elleni háborút" emlegettek és interjúk ürügyén nagy terjedelmet biztosítottak Corneliu Vadim Tudor szenátor és Funar kolozsvári polgármester idegengyűlölettől fűtött szónoklatai számára. A rendőrség alakulatai az estek többségében a vandalizmus lehetséges megelőzését és kezelését tekintve határozatlanságról és szakmai felkészületlenségről tettek tanúságot. - Kerekes Károly képviselő politikai nyilatkozatában Emil Constantinescu elnöknek Marosvásárhelyen elhangzott nyilatkozatára reagált, melyben az államelnök a szeparatizmus, a román állam federalizálásának a veszélyét ecsetelte. Ezeket a megállapításokat Kerekes képviselő úr meglepőeknek minősítette. Az elnöki látogatás emiatt csalódást okozott. - Dr. Garda Dezső rámutatott arra, hogy egyesek azok közül, akik manapság a leghevesebben ellenzik az erdőterületek visszajuttatását a jogos tulajdonosoknak, az elmúlt években maguk rendelték el a legnagyobb erdőirtásokat. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 8. - 1490. sz./"
2009. július 1.
Románia egyik legismertebb kommunistaellenes harcosa, a Kolozsváron élő Doina Cornea szerint az 1989-es rendszerváltás után megszűnt, majd röviddel később újjáalakult titkosszolgálat 1994-ig tartotta őt megfigyelés alatt. Erről a kommunista hatalmat kiszolgáló hírhedt Securitate által éveken keresztül zaklatott, házi őrizetre ítélt Cornea asszony a bukaresti francia kulturális központban június 30-án bemutatott naplójában írt. A Napló. Utolsó füzetek (1988-1989) című önéletrajzi vallomásokat tartalmazó könyv szerint 1991-ben egy német televízió forgatócsoportja készített interjút Cornea asszonnyal, miközben a fia az utca sarkán álló két autóra figyelt fel. Rendszámuk alapján felismerte, hogy az egykori Securitate által is használt járművekről van szó – olvasható az említett naplóban. Az egykori ellenálló szerint a rendszerváltás után telefonját is lehallgatták, hiszen 1994-ben például fölemelte a telefonkagylót, és a tárcsahangra várakozva visszahallotta a legutóbbi beszélgetésének egy részletét. Az ellenálló fia szerint 1990-ben és 1991-ben a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ le sem cserélte az édesanyját megfigyelő tiszteket, hanem ugyanazokat a személyeket foglalkoztatta, akik 1989 előtt is ezzel a feladattal voltak megbízva. 1989 előtt a Securitate a neves sportolókat is megpróbálta beszervezni. Ahogy Gica Popescuról, a román labdarúgó válogatott egykori kimagasló egyéniségéről is kiderült, hogy aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, Bölöni Lászlóval is ugyanez történt 1972-ben. A Gazeta Sporturilor című sportújság által ismertetett akta szerint Bölöni később „kicselezte a Securitatét”, hiszen egy jelentést sem írt, majd megfigyeltté vált, mivel ki akart telepedni külföldre, és magyar diplomatákkal tartotta a kapcsolatot. /B. T. : Doina Cornea: 1994-ig figyelt a Securitate. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
2010. december 28.
?Az írott sajtó 365 napja
ÚMSZ-összeállítás
Az év vége a számadások időszaka – sorozatunkban górcső alá vesszük a romániai médiaélet legjelentősebb eseményeit, melyek az újságok, rádiók és televízióadók portáján történtek. Alább a lappiacot érintő eseményeket „játsszuk vissza”.
Elbocsátások, lemondások és „átigazolások”, drasztikusan csökkenő példányszámok és fizetések, illetve tranzakciók és lapindítások jellemezték a romániai újságírás idei esztendejét. A júniusban bemutatott Media Fact Book 2010 szerint tavaly az írott sajtó piaca óriási veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ami idén tovább tetőzik. A jelentése szerint az újságok létét biztosító reklámbevételek idén tovább csökkentek, számításaik szerint csupán 27 millió eurót számolhatnak a gazdasági igazgatók.
Laphalál és Kamikaze
Az idei évi lapmegszűnéseket már tavaly decemberben megelőlegezte az egyik legtekintélyesebb országos napilap. A Sorin Ovidiu Vântu Realitatea-Caţavencu médiabirodalmához tartozó Cotidianul december 23-án jelent meg utoljára. Január 6-án és 7-én a Gardianul és a Ziua című lapok szűntek meg. Ugyanebben a hónapban a Jurnalul Naţional napilap 50 alkalmazottjától vált meg és lemondott szombati lapszámáról, illetve mellékletéről is.
Február 3-tól az Adevărul, Academia Caţavencu, Gazeta Sporturilor, Jurnalul naţional, Libertatea és Pro Sport című lapokat szerdánként a Moldovai Köztársaságban is terjesztik. Dinu Patriciu lapja, az Adevărul december 6-tól teljes szerkesztőgárdával, hétfőtől péntekig jelen van a Pruton túli országban. A hónap elején, Cornel Nistorescu, a tavaly megszűnt Cotidianul lapigazgatója bejelentette, hogy SOV trösztjének F5 nevű új média csoportjától „bérbe vette” a cotidianul.ro-t.
Ebben a hónapban történt a 2010-es esztendő egyik legnagyobb tranzakciója: a Ringier tulajdonába tartozó Evenimentul zileit és Capitalt megvásárolta a B1 TV-t működtető társaság, melynek többségi tulajdonosa Bobby Păunescu. Sajtóinformációk szerint a két lap több mint 8 millió euróért kelt el.
Március 4-én az Academia Caţavencu című élclap mintegy 20 szerkesztője, élükön Mircea Toma lapalapítóval otthagyta a kiadót és bejelentették, hogy „alternatív Caţavencu-t” indítanak. Lapjuk március 17-én jelent meg, Kamikaze címmel. Március 12-én 75 ezer példányban megjelent az OK! című nemzetközi bulvárlap román nyelvű változata. Ugyancsak márciusban jelentette be a Google nevű keresőóriás, hogy irodát nyit Bukarestben. (Erre novemberben került sor.)
Többdimenzió és Erő
Április elsején, korántsem áprilisi tréfából lemondott az Adevărul Holdingnál betöltött tisztségéből Răzvan Corneţeanu vezérigazgató, akit másnap több, a menedzsmentben és reklámszervezésben dolgozó vezető beosztású személy követett. Dinu Patriciu a tröszt élére Imre Pétert nevezte ki.
Április 14-én az elbocsátások, bezárások stb. ellenére új, országos napilap jelent meg Romániában, Puterea (Erő) címmel. A Gardianul, Ziua és Cotidianul vezető újságírói által alapított lap ünnepélyes indításán Mihail Gorbaciov volt szovjet elnök is részt vett.
Májusban szintén érdekes médiaeseménynek lehettünk tanúi: a DailyBusiness.ro című online gazdasági lap közel három év után nyomtatott havilapként is megjelent, DailyBusiness.ro Best of the Month címmel. 29-én a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tavaszi közgyűlésén Karácsonyi Zsigmondot szavazta meg új elnöknek. A Népújság lapszerkesztője a második mandátumát záró Ambrus Attilát váltotta.
Június 2-án a Pro Sport és a Gazeta Sporturilor című sportlapok, elsőként Romániában 3D-s kiadásban jelentek meg, fókuszban a dél-afrikai labdarúgó világbajnoksággal. A PubliMedia International tulajdonába tartozó gandul.info hírportálon, a Gândul című országos napilap honlapján 21-től magyar, angol és német nyelven is megjelennek a fontosabb cikkek. Júliusban Marius Hagger bejelentette, hogy legkésőbb 2011 január 31-ig távozik a Ringier Kiadó Románia ügyvezetői posztjáról. A svájci NZZ Grouphoz igazoló szakember utódját nem nevezték meg.
Padlón a sajtószabadság
Augusztus elején a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) német lapkiadó konszern bejelentette: kivonul Romániából, mivel „túlságosan torz a román médiapiac”, eladja részesedéseit a kelet-európai médiapiacról és Németországra koncentrál. A WAZ tulajdonában van többek között a România liberă című napilap is.
Szeptemberben Silviu Prigoană demokrata-liberális képviselő – akinek a fővárosi szemétszállító vállalata mellett Etno Tv és Taraf Tv néven két televíziós csatornája is van – beterjesztett egy törvényjavaslatot, amellyel a nyomtatott és online lapok ellenőrzését is az Országos Audiovizuális Hatóságra bízná. A javaslatot már a beterjesztéskor többen kritizálták, így nem csoda, hogy elbukott a szavazáson.
Október 14-én ismét megjelent a korábban több mint egy éves szünetre kényszerült Erdélyi Napló című hetilap. A kolozsvári, évek óta létminimumon tengődő hetilapot a magyarországi Magyar Nemzet című újságot kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg. A Riporterek Határok Nélkül sajtószervezet ebben a hónapban megjelent sajtószabadság-rangsorában Románia az 52. helyen áll, olyan EU-tagállamokat előzve csak meg, mint Bulgária és Görögország.
November hónapban indította el a CorectNews hírportált Sorin Roşca Stănescu újságíró, a portál főrészvényese Dinu Patriciu üzletember. Decembertől – az időközben megszűnésre ítélt Szülőföld Alap őszi pályázati eredményeinek nyilvánosságra hozatalát követően – immár világossá vált a budapesti kormány által ellenségesnek tekintett határon túli sajtóorgánumok vezetői számára, hogy jövőre más támogatási források után kell nézniük. Ha még létezni akarnak 2011-ben... Új Magyar Szó (Bukarest)
2013. május 17.

Mircea Sandu az RMDSZ-t hibáztatja a büntetésért
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről. Mircea Sandu FRF-elnök nekiment az RMDSZ-nek.
„Megúsztuk a zártkapus mérkőzést" címmel számolt be csütörtökön a legolvasottabb román sportnapilap, a Gazeta Sporturilor arról, hogy a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) a „szurkolók nem megfelelő viselkedése" miatt. A március 26-án Amszterdamban rendezett holland-román vb-selejtezőn ugyanis a vendég drukkerek egy magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren.
Az MTI lapszemléjében kiemeli: az Adevărul című közéleti lap szerint Mircea Sandu FRF-elnök az RMDSZ-t vádolja azzal, hogy ki akarta tiltatni a közönséget a szeptember 6-i bukaresti találkozóról. „A FIFA megbírságolt, de fellebbezünk. Nem normális, hogy a politika beavatkozzon a futballba. A kiküldött megfigyelő nem látott semmit, a hollandok nem láttak semmit, csak az RMDSZ. Nyilvánvaló, az volt a céljuk, hogy távol tartsák a szurkolókat a meccsről" – idézte a lap Mircea Sandut, a FRF elnökét.
Ezt megelőzően Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője – aki a feljelentést tette – üdvözölte a FIFA döntését, ugyanakkor jelezte, nem állt szándékukban „bezáratni” a Naţional Arena kapuit a szeptemberi, magyarok elleni meccsre.
„Ez egyértelműen igazolja számunkra, hogy az RMDSZ által létrehozott Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat beindítása hasznos döntés volt, ugyanis általa hatékonyabban tudunk fellépni magyar közösségünk jogainak védelmében – hangsúlyozta a képviselő. – Értékelem, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntése nem a szurkolók és a sportkedvelő nézők standionból való kitiltására irányult, hiszen a célunk nem ez volt. Arra törekedtünk, hogy felhívjuk a hatóságok figyelmét az ilyen jellegű tettek súlyosságára és az egymás iránti tisztelet fontosságára, hiszen mi, sportkedvelők nem a gyűlölködésért, hanem a sport szépségéért járunk mérkőzésekre.”
2017. október 1.
Bukarestiek a szentgyörgyieknek: „Románia nem az otthonotok. Menjetek innen!”
Magyargyűlölő üzengetések előzték meg a Sepsi OSK és a FCSB közötti vasárnap esti labdarúgó mérkőzést a brassói Ifjúsági Stadionban a bukaresti szurkolók részéről.
A gsp.ro tudósítása szerint a fővárosiak fütyülni kezdtek, amikor a hangosbemondón magyarul mondták be a kezdőcsapatokat. A FCSB szurkolói rázendítettek a „Treceți batalioane române Carpații” (A Kárpátokon keljetek át, román zászlóaljak!) katonai indulóra, és kifüggesztettek egy trikolórt „Ez itt Románia” felirattal.
Utóbb a bukarestiek több bannert is kiterítettek, amelyen ez volt olvasható: „Románia nem az otthonotok. Menjetek innen!” A sepsiszentgyörgyi szurkolók minderre a „Ria, Ria, Hungária!” skandálásával válaszoltak.
A FCSB amúgy az első félidő végén már 3-0-ra vezetett a Sepsi OSK ellen. A mérkőzést a Liga 1 13. fordulójának keretében játsszák. maszol.ro