Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gaudete Kamarakórus
5 tétel
2015. március 13.
Ünnepel a Maros megyei magyarság
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján a legtöbb Maros megyei magyarlakta közösségben megemlékezéseket szerveznek.
Szovátán már pénteken elkezdődik az ünneplés, 17 órától a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskola diákjai mutatnak be ünnepi műsort a Domkos Kázmér Művelődési Házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteletek után 15 órától közös ünneplésre, felszólalásokra, koszorúzásra kerül sor az 1848-as hősök kopjafájánál, a Városháza udvarán. Ezt követően a tömeg felvonul a fürdőtelepre, ahol a Petőfi-parkban koszorúznak a költő szobránál.
Nyárádszeredában is pénteken ünnepelnek a Deák Farkas Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők: 11 órától Szász Károly lelkész-forradalmár sírjánál koszorúznak, 17 órától a művelődési házban mutatnak be zenés-irodalmi műsort és fellép a Bekecs néptáncegyüttes is. Vasárnap délben az istentiszteletek után Deák Farkas főtéren álló szobránál koszorúznak, míg az andrásfalviak Deák Farkas sírkertjébe vonulnak. A városhoz tartozó Székelytompán is délben koszorúznak a szabadságharcban elesett tizenegy helyi hős emlékművénél.
Erdőszentgyörgyön vasárnap 12 órától a parkban álló kopjafáknál koszorúznak, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol ünnepi műsorra kerül sor.
Marosludason pénteken 16 órakor a Petőfi-szobornál koszorúznak, majd a művelődési házban lesz ünnepi műsor, 18 órától a Jumbo vendéglőben Magyar Estet tartanak. Szászrégenben az Eugen Nicoară Ifjúsági Házban szombaton 18 órától kezdődő ünnepségen emlékeznek a magyarok.
Csíkfalva községben vasárnap: Jobbágyfalván az ökuménikus istentiszteletet követően 11 órától a hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, Csíkfalván 12,30 órától, Nyárádszentmártonban14 órától koszorúznak az emlékműveknél, míg Vadadban 15 órakor hajtanak fejet a kopjafánál. Mindenik helyszínen fellép a Nagy Ferenc Férfikar is.
Nyárádgálfalván pénteken 12 órától emlékeznek és koszorúznak a Szentiváni Mihály Általános Iskolában a névadó reformkori politikus, író, költő szobránál, Szentháromságon vasárnap 15 órától emlékeznek a kultúrotthonban. Backamadarason a délelőtti istentisztelet után a kultúrotthonban mutatnak be ünnepi műsort, Szentgericén a templomokból kijövő felekezetek az iskola udvarán álló emlékműnél koszorúznak.
Ákosfalván is az istentisztelet és szentmise után a faluközponti emlékműnél és kopjafánál koszorúznak, ugyanígy Nyárádszentbenedeken is a Ferenczy Júlia-emlékparkban álló kopjafánál koszorúznak és mutatnak be műsort az istentisztelet után.
Kibéden vasárnap 18 órakor koszorúznak a faluközpontban álló emlékműnél, majd a kultúrotthonban mutatnak be műsort a fiatalok. Makfalván közös ünneplésre várják az MPP és RMDSZ híveit: 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, ezután bemutatják a nemrég megjelent Makfalva, a Dózsák faluja című könyvet, majd a templomkertben álló emlékműnél koszorúznak.
Gyulakután a délelőtti istentisztelet keretében Gálfalvi László tanár tart előadást a szabadságharc koráról, majd a templomkertben koszorúznak a különböző szervezetek, ezután a kultúrotthonban vonulnak, ahol a polgármester köszöntője után az iskolások és a Szivárvány néptánccsoport mutat be ünnepi műsort.
Havadtőn a 15 órától kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek, majd a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak, a kultúrotthonban pedig az iskolások mutatnak be műsort.
Kelementelkén a 15,30 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz emlékműsor, majd a Simén-kúria falára tavaly visszakerült Petőfi- és Bem-plaketteknél koszorúznak.
Vámosgálfaván a Fogarasi Sámuel Általános Iskolában pénteken tartanak emlékműsort a szabadságharc jeleneteinek bemutatásával, majd vasárnap délben, istentisztelet után a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak.
Búzásbesenyőben vasárnap délben a katolikus templomban emlékeznek a forradalmi eseményekre a helyi Gaudete kórus közreműködésével, 13 órától Kerelőszentpálon a katolikus templomkertben emlékeznek és koszorúznak, míg a szomszédos Magyardellőn szombaton 17 órától a kopjafánál.
Marosvásárhelyen is megemlékezést szerveztek a magyar pártok
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros Megyei szervezete március 15-én délután 2 órától a Petőfi-szobornál szervezi meg ünnepi rendezvényét, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános és Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke mondanak ünnepi beszédet. Fellépnek Csíki Hajnal színművész, a Gecse utcai Református Egyházközség Evangélium kórusa és Szőlősi Katalin népdalénekes. Tekintettel a közelmúlt marosvásárhelyi eseményeire és közhangulatára, valamint a magyarság közös fellépésének szükségszerűségére, ugyanakkor az egymás iránti bizalomépítés és az együtt ünneplés szándékának jegyében az Erdélyi Magyar Néppárt meghívta az RMDSZ és az MPP maros megyei szervezeteinek vezetőit, hogy vegyenek részt az ünnepségen. Ennek szellemében részt vesznek az EMNP és EMNT képviselői a Székely Vértanúk szobránál tartandó RMDSZ által szervezett ünnepségen. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepséget megelőzően déli 12 órától Szántai Lajos budapesti művészettörténész Sas hátán garabonciás. Petőfi és a világszabadság címmel tart előadást a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Kokárdák készítésére ugyanitt nyílik lehetőség 12 és 13 óra között az Unitárcoop Alapítvány közreműködésével.
Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett március 15-iki megemlékező programsorozat 12 órától kezdődik a Bernády-téren, a Bem-emlékplakett megkoszorúzásával. 16 órától kezdődik az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvénye a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, ahol több kórus és dalárda együtt éneklésében szólalnak meg Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink. A kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya díjátadó gálára. A díj elismerés és köszönet azoknak, akik az 1990. február 10-én megfogalmazott eszmék, értékelvek és célkitűzések mellett kitartottak, ezek szellemében végezték munkájukat és szolgálatukat. Az ünnepségen fellép Csíki Hajnal színművész, Trózner Kincső énekes, valamint két neves magyarországi előadóművész, Palya Bea és Szokalay Balázs tart rendkívüli koncertet. A belépés díjtalan.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2016. július 2.
"Nyelvében és szokásaiban él,/Dalaiban és művészetében érez a nemzet!"
E jelige szellemében szervezte meg a Kolozs megyei Tordaszentlászló június utolsó szombatján a XXVII. Szent László-napi Kórustalálkozót! Az ünnepi istentisztelet után húsz kórus több mint 500 dalosa a találkozó megálmodójára, mindnyájunk szeretett Misi bácsijára, néhai Guttman Mihály zenetanárkarnagyra emlékezett. A Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnöke, Tordaszentlászló díszpolgára születésének 90. évfordulója tiszteletére a helyi közösség kopjafát avatott, melynek szövegzáró felirata hozzánk és mindenkihez mint intés szól: "Őrzők, vigyázzatok a strázsán!" A kopjafa leleplezését, melyet a református templom előtti parkban, Szent László mellszobrával szemben helyeztek el, ünnepi beszédek előzték meg, melyek során méltatták a példamutató pedagógus életútját. A koszorúzás ideje alatt az ünnep meghittségét növelte a Kolozsvári Pedagóguskórus, valamint az egybegyűltek éneke.
Az ünnepély végén a kórusok felvonultak a község főutcáin, majd a művelődési házban megkezdődött a hangverseny. Itt kellemes meglepetésként a dalosokat köszöntötte Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma Lídia vezényletével, színvonalas és hangulatos műsorral. Nagyszerű, mutatós, a gyerekek hangterjedelmére és az életkor játékosságára is figyelő, de nem könnyű műsor-összeállítást hallhattunk (Vermesy Péter, Gryllus Vilmos). Tiszta intonáció, pontos, játékos ritmika, tapssal és koreográfiával, a fiatal karvezető és nagy létszámú seregének örömteli együtt muzsikálása. Nagy siker, vastaps. Milyen kár, hogy ritkán lehet ilyet hallani, hiszen egy ilyen gyerekkórus felér egy kórusakadémiával. (A hajdani Székely Népi Együttes Birtalan József vezette gyermekkórusa tagjainak többségét mint kórusénekest, zenetanárt és karvezetőt már rég nyugdíjazták!)
Ezután lépett színpadra a húsz bejelentkezett kórus. Megyénket három együttes képviselte, a Marosvásárhelyi Alsóvárosi Ref. Egyházközség vegyes kara, a Vártemplom Psalmus kórusa és a buzásbesenyői Gaudete kamarakórus. A produkciók után az együttesek vezetői a szervezőktől zászlószalagot, emléklapot és emlékplakettet vehettek át. A hangverseny végeztével a kórustagok és meghívottak számára a tordaszentlászlói vendégszeretet nyújtott alkalmat a közvetlen, baráti légkör megteremtéséhez. A dalosok köszönettel és további jókívánsággal búcsúztak vendéglátóiktól.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 12.
Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. november 21.
Szabó Csaba zeneszerzőre emlékeztünk
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombaton, november 12-én a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta közgyűlését. Az évi tevékenységekről szóló beszámolók, majd az azokat követő hozzászólások után került sor a szövetség tevékenységének különböző területein kimagasló eredményt elért tagok kitüntetésére. Örömünkre a kitüntetettek között volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenei Tagozatának 2011-ben diplomázott fiatal zenetanár-karnagya, Szakács Zoltán, aki iskolai munkája mellett megyénk két községének kórusát is vezeti: a búzásbesenyői Gaudete kamarakórust és a mezőpaniti Vivit vegyes kart. Kórusvezetői és szervezői munkásságának elismeréseként a Seprődi János nevét viselő díjat vehette át.
A Művelődés folyóirat főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán bemutatta a lap Félre tőlem, búbánat című mellékletét, mely az RMDSZ, a COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY és az EMKE támogatásával karvezetőink számára készült, és erdélyi szerzők 12 népdal vegyes kari feldolgozását tartalmazza.
A tavaly a szövetség Vermesy Péter zeneszerzőre emlékezett, az idén a közgyűlés után, délután 4 órától a Babes–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében az egybegyűltek In memoriam Szabó Csaba (1936 – 2003) ünnepi kórushangversenyét hallgatták meg. A nagy sikerű hangversenyen hét kórus a zeneszerző műveiből összeállított műsorát mutatta be. Fellépett a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa, karnagy: Kállay Miklós Tünde, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Férfikara, karnagy: ft. Farkas László, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus, karnagy: Kovács András, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, karnagy: Molnár Katalin, a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Kamarakórusa, karnagy: dr. Windhager Geréd Erzsébet, a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus, művészeti vezető: Ványolós András, valamint a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, karnagy: Bedő Ágnes.
A fellépő kórusok vezetőinek az RMD elnöke, Guttman Emese karnagy emléklapot adott át, a zeneszerző özvegye pedig az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba-emlékkönyvvel ajándékozta meg a karnagyokat.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 9.
Megújult istenháza Zágonban
Kettős ünnepet ült tegnap a zágoni római katolikus egyházközség: a hagyományhoz híven Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének napján zajlott a templom búcsúja, ugyanakkor az ünnepi istentisztelet alkalmával megáldották a belsejében teljesen megújult istenházát. A szentmisén szűkösnek bizonyult a templom, több mint kétszázan, egyházi és világi elöljárók, meghívottak, vendégek, helybéliek vettek részt a ceremónián.
A szentmisét nm. és ft. Tamás József püspök celebrálta. A zágoni ősi katolikus templom a reformáció idején azok birtokába került, akik áttértek az új hitre. 1760-ban épült a kis megmaradt közösségnek egy kápolna. 1822-ben húzták fel a jelenlegi templomot, amely azóta ezt a kis közösséget szolgálja, és amelyet a búcsú ünnepére szépen felújítottak. Hála és köszönet a felújításért elsősorban a fiatal lelkipásztornak (Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébánosnak – szerk. megj.), akinek gondja volt arra, hogy Istennek ez a temploma Istenhez méltó legyen. Hála és köszönet mindazoknak, akik anyagilag támogatták a felújítást, az adományokért, melyekből sikerült ezt a munkát elvégezni – mondta a püspök, majd szentelt vízzel áldotta meg a templomot és a benne lévőket. A szentmisét követően Hölgyes Pál-Zsolt mélységes meghatódás közepette számolt be a templomjavítás körülményeiről, és köszönetet mondott mindazoknak, akik valamiképpen, anyagiakkal vagy kétkezi munkával hozzájárultak a munka sikeréhez. Elsősorban az egyház tulajdonában lévő erdőkből származó jövedelemből (139 ezer lej), a megyei tanácsnál megnyert pályázatból (30 ezer lej), adományokból (1540 lej) és sok támogató hozzájárulásából sikerült fedezni a kiadásokat – sorolta. A szentmisén közreműködött a Búzásbesenyőről érkezett Gaudate vegyes kar Szakács Zoltán karnagy vezetésével, a kántori teendőket Fórika Balázs végezte. A plébános érdeklődésünkre elmondta, a zágoni báró Szentkereszti család által építtetett templom soha nem esett át ilyen mértékű belső felújításon. A változásra szükség volt, az ajtókon, ablakokon befújt a szél, a faanyagot könnyező gomba emésztette, a templom belsejének minden része a felújítás szükségességét mutatta. Az is igaz, hogy már három évvel ezelőtt, amikor zágoni plébános lett, gondolkodni kezdett a szükséges munkálatokról – vázolta az előzményeket. Májusban kicserélték az ablakokat. Fakeretes, hőszigetelő üveggel ellátott ablakokat szereltek a régiek helyére. Az ablakok szemi-vitráliák, a három réteg üvegből a középső csiszolt és festett. Az öt nagy ablakra Szent Péter és Pál, Szent István és László királyok, valamint Márton Áron püspök alakja került. A sekrestye ablakára Szent Tarzicius, a ministránsok védőszentje került. A kóruskarzat két ablakára Szent Cecíliát, az egyházi zene védőszentjét, illetve a templomépítő Szentkeresztiek címerét festették – utóbbit a családból származó Bokor család készítette. A Szentkereszti leszármazottak ezúttal a templom melletti családi kripta homlokzatát is felújíttatták, a kényes munkálatot Rab Imre Dindi vezette. Megtisztították az 1822-ben Veres Márton által festett oltárképet, újrafestették és aranyozták az oltárt, szószéket, az orgonát – ezt 1885-ben készítette Kolonics István, 170. alkotásaként, pontos mása Szilágyerkeden található. A fenti munkálatokat a székelyudvarhelyi születésű Tódor Előd képzőművész végezte. Az orgonát Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor pucolta ki díjmentesen. Felszedték a korhadó fapadlót, alapot öntöttek, a főbejárattól az oltárig és a szentélyben gránitlapokkal rakták ki a padlót, az ugyancsak vadonatúj padok alá deszkapadló került. Felújították a teljes villanyhálózatot, a falakat védő hálóval borították, alapozták, majd festették. Vigyázva a régi és új egyensúlyára, megtartották a főbejárat és a sekrestye belső ajtóit, ezeket Hölgyes saját kezűleg újította fel. A templomi ceremóniát ünnepség követte, a résztvevők a Mikes Kelemen Művelődési Házban gyűltek össze, a vendégeket Kis József polgármester házigazdaként fogadta.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)