„Sosem szabad feladni” -
beszélgetés G. Szabó Ferenc gidófalvi költő-íróval –
A nyolcvanas évek derekától számítva sok verse, írása jelent meg országos és helyi lapokban, irodalmi mellékletek hasábjain a Gidófalván élő G. Szabó Ferencnek. A kenyerét jelenleg biztonsági őrként kereső alkotót mindig is vonzotta az irodalom. Az írás megnyugtatja, értelmet ad a hétköznapjainak. Tavaly decemberben jelent meg első verseskötete a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó jóvoltából, Létdac címmel.
– Honnan indult? Mikor került kapcsolatba az irodalommal?
– 1968. december 29-én születtem Gidófalván, ötödik osztályig itt jártam iskolába. Édesanyám nagyon szeret szavalni, énekelni, rengeteg régi verset tud kívülről még most is. Mikor kicsi voltam, sok mesét olvastak nekem és a testvéreimnek, ebbe nőttem bele. Később Sepsiszentgyörgyre kerültem, az akkori 7-es Számú Általános Iskolában tanultam, majd a 2-es líceumban végeztem a középiskolát, építészeti szakon. Itt nagyon jó tanáraim voltak, Ráduly Gitta tanította az irodalmat, nagyon szerettem a humán tantárgyakat, a reáltárgyakban nem voltam erős.
– Hol jelentek meg az első írásai?
– Az Ifjúmunkásban. Lázár László volt akkor a főszerkesztő. Olyan írásokat is beküldtem, amelyek rendszerellenesnek minősültek, így a főszerkesztő óva intett, ha ezt így folytatom, többé nem fogják hagyni, hogy bárhol is publikáljak. 1990 után már az Ifi Fórum, a Zabhegyező ifjúsági lapokban is jelentek meg verseim, rövid prózáim. A legtöbb szerzeményemet a Romániai Magyar Szóhoz küldtem be, a Szabad Szombat elnevezésű irodalmi-kulturális melléklet számára, majd az Új Magyar Szó Színkép kulturális mellékletében is jelentek meg írásaim.
– Mit jelent önnek az írás?
– Körülbelül 6–7 évig nem akartam, hogy közöljék az írásaimat, mert az is egyfajta stresszel jár, ha közreadják a művedet, de magamnak azért csak írtam, mert ha ezt nem teszem, akkor nem igazán vagyok jól. A lírát közelebb érzem magamhoz, abban jobban ki tudom „tombolni” magam. Sokan azt mondják, a verseim szomorú hangvételűek. Talán valóban kissé borúlátóak, de ilyen az élet is, erről az oldaláról is írni kell, nem csak a szerelemről meg a pozitív érzésekről. Biztonsági őrként dolgozom, egy helyben 24 órát kell ülnöm, ilyenkor írással töltöm az időt. Van egy laptopom, azon alkotok.
– Az első verseskötete címe Létdac. Miért ezt a címet választotta?
– A cím azt akarja sugallni, hogy soha nem szabad feladni, tovább kell lépni, még akkor is, ha nagy pofont kapunk az élettől. A negatív történéseken túl kell lépni, újra kell kezdeni. Mindig küzdeni kell a céljainkért. Közelebbi terveim között szerepel egy novelláskötet kiadása, erre is gyűjtöm az írásaimat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvajánló
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál megjelent Varró Domokos Reszket a bokor, mert… (drámai színjáték) című kötete, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia tragikusan rövid szerelméről szól. A könyv második felében a Riporter című színdarabot olvashatják, melyet az EMKE 1996-ban dicsérő oklevélben részesített – közölte a szerző, lapunk hűséges levelezője.
Népújság (Marosvásárhely)

A Kárpátok őrei
A székely vitézség ezer éve 
Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus hiánypótló könyve Magyarországon sikeresnek bizonyult, ám Székelyföldre kevés jutott el belőle, holott épp nekik, róluk íródott. Két évet kellett várni a székelyföldi kiadásra.
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozta az immár bővített kötetet, amely végigkíséri a székelyek hadtörténelmét az Árpád-kortól egészen a második világháborúig. A székely nemzet a harcra teremtődött, évszázadokon át történelmi hivatásuk volt a keleti határok védelme.
A kötet betekintést nyújt történelmünk kevéssé ismert fejezeteibe, részletesen dolgozva fel hadtörténeti érdekességeket, olvasmányos történeteket, valamint a hon szolgálatában tett, hősies helytállásokról tanúskodó visszaemlékezéseket. Többek között olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, a nyergestetői csatáról, Gábor Áron nagyságáról, az Úz-völgyi és az ojtozi beáramlásokról. A szerző könyvében tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be a székelyek katonáskodását, s munkáját ajánlja mindazoknak, akik szívükön viselik szülőföldjük, Székelyföld boldogulását.
Ilyés András Zsolt
Babucs Zoltán: A Kárpátok őrei - A székely vitézség ezer éve /Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti sorsregény
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csifó János beszélgetős délutánja
A marosvásárhelyi Vár-lak idei első vendégét fogadta egy fázós ja- nuári délutánon. A társaság már összegyűlt, mindnyájan Csifó János nyugalmazott rádióriporterre várunk. Bő húsz perc után nyílik a Kedei-műterem, és már az ajtóból halljuk a szabadkozást, bocsánat- kérést az „objektív okok” miatti késésért. (Kisebb karambolba keveredett a taxi, újat kellett hívnia.) Sietősen elfoglalja a helyét, majd „nekitürkölőzve” jelzi, hogy kezdhetjük. A szerepek megfordulnak, az ismert rádióriporter „riportalannyá” válik. Mivel kezdi? Gye- rekkorával, két születésnapjával. Hogyhogy? – kapjuk fel fejünket. „Igen, igen, így volt, 1935. január 28-án születtem Medgyesen. Édesapám be akart íratni a városházán, de azt mondták, János név nincs, csak Ioan, és azt sem írják, hogy Csifó, hanem csak Cifo. És mert édesapám ezzel nem értett egyet, elment lelkész rokonunkhoz, és tőle már a kitöltött keresztlevéllel ment vissza a városházára. Másodszorra félsikerrel járt, a Csifót beírták, a Jánost azonban lefordították. Igen ám, de addig el- telt pár nap, így a hivatalos „világi” okmány 31-én lett kiállítva...” És mesél, mesél tovább, a gondtalan gyermekkorról, majd a háború ideje alatti költözésről, amikor a család egy nap alatt csak- nem minden mozdíthatót felpakolt egy teherautóra, felkerült az édesapa suszterműhelye is, így jutottak el Marosvásárhelyre. Csifó János két évig a marosvásárhelyi színművészeti főiskola hallgatója volt, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett oklevelet. A diákévek alatt a Kolozsvári Rádió diákszerkesztője lett. Marosvásárhely visszavárta. Tanulmányai befejezése után a Marosvásárhelyi Rádiónál helyezkedett el, riporter, majd szerkesztő osztályvezető volt, nyugdíjba vonulásáig. Többek között az önálló kabaré- és folklór- műsorok, három, a televízióban bemutatott bohózat, a Szellemi öttusa, a Vikingek földjén, a 95 éves a 20. század, valamint a Megy a magnó vándorútra műsorok jelzik gazdag munkásságát. A meghitt visszaemlékezést egy-egy kérdés szakította meg a társaság részéről, mely által újabb fonal indult el, és Csifó János mesélt, mesélt szakadatlanul. Szóba került az 1990 februárjában végrehajtott „hőstett” is, ahogy Bölöni Domokos fogalmaz, méltán nevezhető hőstettnek a Marosvásárhelyi Rádió (még a diktatúra idején bedobozoltatott és Jilavára szállított) teljes aranyszalagtárának visszaszerzése, hazahozatala. Csifó János így emlékszik: „Velünk (marosvásárhelyi rádiósokkal) csomagoltatták be a szalagtárat, összepakolták, és elvitték Jilavára. Mi akkor ezt úgy értelmeztük, hogy a szalagokat egy pincébe helyezik, hogy menjen tönkre minden, és ne maradjon belőle semmi, mert elegük volt ebből a magyar kultúrából. 1990 februárjában azt mondtam a bukaresti igazgatóságnak, hogy mi a szalagtárhoz szeretnénk jutni, mire a válasz az volt, ennek semmi akadálya, csak érte kell jönni. Nagy hóban indultunk el, kértem Király Károlytól egy csukott teherautót, olyan három-öt tonnást, mi hárman, Borbély Zoltánnal, Kacsó Tiborral és Asztalos Oszkárral vonaton utaztunk Bukarestbe. Ott kísérőt adtak mellénk, akivel elmentünk Jilavára. Hatalmas, hangárszerű telepre vittek, és amikor beléptünk az épületbe, jóleső, kellemes meleg csapott meg, szaksze- rűen volt tárolva, külön részlegen mindenik területi rádióból elhozott szalagtár, a mienk úgy volt, ahogy becsomagoltuk. 45 ezer szalagot pakoltunk fel a kocsira, és azonnal indultunk vissza, de nem a megszokott úton, mert tartottunk az esetleges feltartóztatástól. Nem megyünk Ploieşti felé, mondtam, mert ott már háromszor megtörtént, hogy felborítottak olyan ko- csikat, amelyekben dokumentumok voltak, és azokat mind eltüntették.” Kerülő úton, megküzdve a Crivăţ (a román Nemere) hidegével és havával (befújta az utat), egy katonai alakulatnál töltött éjszaka után szerencsésen megérkezett a felbecsülhetetlen értékű szállít- mánnyal Csifó János Marosvásárhelyre. Értékmentés volt ez a javából. Marosvásárhelyen a Garabontzia Kiadónál 2013-ban jelent meg a Megy a magnó... egy rádiós emlékei című kötete. Erről így beszélt: „Összegyűlt egy csomó minden az életből, és gondoltam, össze kéne fogni, volt benne dokumentum, volt benne történelem, alkotás...” Nevek, életek, emberek. Megannyi beszélgetőtárs. Megelevenedik a közelmúlt: Bözödi György, Demény Lajos, Kós Károly, Lakatos István, Jakabos Ödön, Nagy Imre, Tarr László, Csorba András, csak pár nevet említek. Külön érték a Lapok egy emlékkönyvből fejezet, amelyben a riportalanyok saját kezű bejegyzései találhatók. Mi, olvasók és hallgatók, hálásak vagyunk, hogy Csifó János megosztotta velünk pályája élményeit, annak néhány derűs epizódjával. Vidám hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult a vár-laki délután. Jó volt újból együtt lenni a születésnap alkalmából.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)

Ráduly János illatozó kenyeréről
Ráduly János túllépett a bűvös százon, ez ugyan nem az életkorát jelzi (hiszen 1937-ben született, október 27-én éri el a „csak” nyolcvanat), hanem a neve alatt megjelent kiadványai számát. Nemsokára a száztizediket is dedikálhatja. A magas szám ne riasszon el senkit, és irigykedésre sem való, mert voltaképpen füzetek sorát jelenti,  a szerző költségén, spórolt nyugdíjából. Egyik haikuját idézem: „Magamról ennyit:/ Folyton belebotlom a/ Nagy szegénységbe”. Ez nem költőieskedés, hanem a puszta való. Irigyelni kitartó és példamutató következetességéért érdemes, amellyel úgy rakja össze dolgos életének tégláit, hogy háza állni tudja az idő próbáját, és kívül-belül bejárható, sőt tetszetős is legyen. Talált magának kiadót (Garabontzia, Marosvásárhely), amely hajlandó a pár tíztől legfeljebb félszáz oldalig terjedő, tematikusan válogatott munkáit híven és gyorsan kinyomtatni. Így aztán a kései filosznak, aki tanulmányozni óhajtaná ennek a sokoldalú embernek az irományait, nem lesz nehéz dolga, hiszen külön-külön olvashatja a gyermekverseket, a „felnőtt”-verseket, a haikukat, a fordításokat, a rovásírásról szóló gazdag közlésanyagot, az aprólékos néprajzi gyűjtőmunka szakszerűen szerkesztett darabjait, de a szerző recenzióit, közművelődési írásait, újságcikkeit is.
A századik kiadvány első része a diktatúra utolsó évében még aktív kibédi pedagógus („vakációs”) naplóját tartalmazza. „1989. július 23-án este fáradtan dőltem ágyba, s az eltelt napi eseményekre gondoltam. A kenyérért, más élelmiszerek vásárlásáért való sorállások jutottak eszembe. Mit tegyek? Döntöttem: holnaptól naplót vezetek, legalább egy hónap eseménysorait rögzíteni fogom. Egyrészt magamnak, másrészt az utókornak – okulásul. Így született meg a Jajkiáltások a fehér papíron írásom. Öt hónap múlva jött a történelmi fordulat, s a következő esztendő elején a kézirat közlésére gondoltam. Már gépeltem az anyagot, de a marosvásárhelyi márciusi események szétfoszlatták az elképzeléseimet.
A mostani közlés azt érzékelteti, hogy én, a vidéken élő értelmiségi miként éreztem magamat abban a társadalomban, amely – szerencsénkre – jórészt múlttá vált. A második, A szerző 100 könyvének jegyzéke igazolja, hogy a pennaforgatáshoz percig sem lettem hűtlen. Sőt, tudásomat a legmostohább körülmények között is folyton gyarapítottam. Így most – el kell árulnom – a százegyedik könyvem kérdésköre köti le a figyelmemet.” (Jelzésértékű sorok)
Érdeklődési körének szélét-hosszát-mélységét jelzi az alábbi felsorolás a két elmúlt esztendő terméséből: 
2015: Őstörténet és rovásírás; Székely népmondák. Csombod vára tündérei; Homoródkarácsonyfalva két rovásfelirata; A vargyasi rovásemlék; Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjából; Makfalva két régi rovásemléke; Jajkiáltások a fehér papíron (Benne: Napló 1989. július 24. – augusztus 23. és A szerző száz könyvének jegyzéke 1975–2015). 
2016: Könyvek világa. Kritikák, recenziók; Táltos csillagok. 101 haiku; Énekeltem a bivalynak. 105 félperces történet; Veronica Porumbacu: Másféle játék. Versek. Válogatta, fordította Ráduly János; Négy erdélyi rovásemlékről; Főzőcske (Gyermekvers, kifesthető füzet); Élettér falun (Írások a közművelődésről); Aki találkozott a néppel (Írások a közművelődésről).
A tudományos igényesség, a szakszerűség a fő jellemzői e műveknek, jótékony ráadásként pedig az élőbeszéd közvetlensége teszi rokonszenvessé Ráduly János stíljét, „narratíváját”.
A szövegek olvastán szemünk előtt körvonalazódik az első generációs értelmiségi, egy igazi székely self-made man küzdelmes sorsa, akinek legértékesebb kincse a megszerzett tudás, amellyel okosan sáfárkodik, tálentomait nem herdálja el. Példamutató a hivatástudata és konok, céltudatos munkálkodása, végtelen türelme és szorgalma, kivételes munkabírása. Szellemi pillérei: otthonosságtudata, ragaszkodó szülőföldszeretete.
Egy személyben pedagógus (magyartanár, de volt kézilabdaedző is), néprajzi gyűjtő és szakíró, rovásírás-kutató, költő és műfordító, közíró, publicista. Rangját nem címek és érdemek, diplomák és kitüntetések jelzik, hanem a széles ölelésű megbecsültség, az őszinte elismerés, a tisztelet és szeretet, nem utolsósorban a népszerűség, amellyel teljesítményét nemcsak a szűkebb pátriában, a Sóvidéken, Erdélyben, hanem határokon túl, szakmai körökben és az „egyszerű” olvasók népes táborában is nagyra értékelik.
Küzdelmes pálya, vidékiség, remeteélet. Nem sokan vállalták/vállalják az ilyen sorsot. Részletek a napló 1989. augusztus 3-i, csütörtöki bejegyzéséből: „Reggel fél hétkor kipattanok az ágyból, készülök Szovátára. 
(…) Egyenesen a könyvesboltba tartok. Nem kaptak új küldeményt Vásárhelyől, menjenek be a csomagok után, ők nem tudják elhozni, nincs motorina. – Hát nekem honnan legyen benzinem? – kiált föl az elárusítónő. Háborog. Egészen közel hajol hozzám, félhalkan megkérdezi: – Tudja-e, hogy ilyenkor mit mond a székely? – Mit? – Meg vagyunk bazva! (Így, csak z betűvel)..
Egyetértően bólintok.
Utam most a piacra vezet, ahol viszont egyetlen lelket sem lehet látni. (…) Az önkiszolgáló előtt mintegy száz ember állja türelmesen a sort, a sorelsők már reggel hatkor, fél hétkor gyülekezni kezdtek. A hentesáruról tehát lemondok. Az utcán találkozom a telepi könyvesboltosnővel, inti, álljak meg.
– Jöjjön – azt mondja –, ebben a pillanatban néhány csomag írópapír érkezett.
Óriási meglepetés, száz lejért azonnal megveszek egy egész csomaggal, ezer ív van benne. Egyelőre tehát megoldódik a papírkérdésem. A tízes busszal indulok haza.
Itthon legelőbb répalapit vágok a csirkéknek (a kert vizes-sáros), majd ismét az íróasztalhoz telepszem. Jó volna, ha be tudnám fejezni a mutatót, hiszen holnaptól egy hétre szolgálatot kell teljesítenem az iskolában. Együltömben több mint száz találós kérdés ’leltározásával’ készülök el.
Az ebédünk lucskoskáposzta kiflivel. Másfél órát pihenek, mire fölébredek, kint megszűnőben a zárt felhőzet, ki-kipillant a Nap. Mindjárt kaszát ragadok, zsákot a vállamra, s fűért indulok az iskolakertbe. Muszáj, alig van mit adnom a nyulaknak. A fű vizes, szétosztom vékás kosarakba, s a konyhában szárítgatjuk.
Aztán újból az íróasztal, tovább a mutató.”
Fantasztikus munkabírásáról árulkodik a napló utolsó bejegyzése (1989. augusztus 23., szerda.): „Késő délután elkúrálom az álla-tokat, s vissza a kézirat mellé, a vacsoráról is ’megfeledkezem’. Pontosan éjfélre kész az új, a véglegesített változat: 380 gépelt oldal, három példányban. Egyszer még – holnap, holnapután – át fogom az egészet olvasni, aztán mehet Kolozsvárra. Címlapot kell még gépelnem hozzá. A legelső lapra ez kerül: Hold elejti, Nap felkapja. Kibédi találós kérdések. Gyűjtötte, bevezető tanulmánnyal ellátta Ráduly János.
Nagy elégtételt érzek. A munkatempó diktálta feszültség lassan oldódni kezd. Most érzem igazán, mennyire fáradt vagyok.
Lefekszem, de furcsamód nem tudok aludni. Látomásaim vannak. Egy adott pillanatban a reggel felkelő Nap látványa jelenik meg előttem.
 – Olyan, akár a frissen sült kenyér – mondom. A hasonlatot kitűnőnek érzem. Az agyamban gyermekvers motoszkál, fél órán belül el is készül. Íme: Reggelente,/ mikor a Nap/ hozzánk ismét/ visszatér,/ friss, akár a/ kemencéből/ most kiemelt/ sült kenyér.
A versbeli sült kenyér illatától elbódultan alszom el.”
A tiszta szívű ember tud így érezni és írni. Akinek a lelke is illatozik, akár a mesebeli lágy kenyér.
BÖLÖNI DOMOKOS
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták Vajdaszentivány legújabb falukönyvét
Szombaton délelőtt ünnepé- lyes keretek között mutatták be a vajdaszentiványi Zichykastély udvarán a település legújabb falukönyvét Örökség címmel. A kötet szerzője ugyanaz a Barta Zoltán tanár, aki 2001-ben elkészítette Vajdaszentivány első falumonográfiáját (Az idő sodrásában). Az Örökséget, nagyszámú érdeklődő előtt, dr. László Márton történész, levéltáros méltatta.
Vajdaszentiványon a Zichy-kastély felújításának példája bizonyítja, hogy érdemes megadni a tiszteletet a múltnak. Az ünnepség kezdetére várva, megcsodálhattuk a közelmúltban felújított épületet, amely a bérlő Szentgyörgyi Anna marosvásárhelyi üzletasszony gondoskodását, törődését bizonyítja. A rendezvény résztvevőit első- nek a vajdaszentiványi tanintézet igazgatója, Nagy Erika köszöntötte, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy elődeinktől kapott örökségünket, hagyományainkat, értékeinket nem elég őrizni, hanem ápolni is kell. „Jelzi ezt, hogy mennyire fontos a falu értelmiségé- nek, elöljáróinak a közösség megmaradásáért folytatott nevelő, alkotó- és szervezőmunkája. Úgy gondolom, hogy az épített, írott, énekelt és táncolt örökség fennmaradása csak közös munka eredménye lehet. Ne hagyjuk ezen értékeinket elveszni, elkopni az idő múlásával, mert ez nemzetünk fennmaradásának záloga” – figyelmeztette a jelenlévőket Nagy Erika. Ezt követően az iskola és a falu legfiatalabb néptánccsoportja lépett közönség elé Gerendi Tímea és Simon Szabolcs pedagógusok vezetésével. Dénes Csaba helyi református lelkipásztor rövid beszédében elmondta, hogy a történelem során mindig ugyanaz a Mindenható segítette népünket, ugyanahhoz az Istenhez fohászkodott Vajdaszentivány népe. „Hiszem azt, hogy ez a nép, ez a gyülekezet még évszázadokon keresztül fog imádkozni és dolgozni itt, Vajdaszentiványon, a 90. zsoltárt énekelve: Tebenned bíztunk elejétől fogva” – mondta a lelkipásztor, aki gratulált a könyv szerzőjének, majd áldását adta a rendezvényre. A megyei önkormányzatot Kozma Mónika, Péter Ferenc tanácselnök kabinetvezetője képviselte, aki elmondta, hogy a mindennapos nehézségek ellenére itthon kell maradnunk a gyökereinknél. „Gratulálok a vajdaszentiványiaknak, hogy ebben a színes etnikai környezetben mindig igyekeznek megvigyázni örökségünket, hagyományainkat. Gratulálok a falumonográfia szerzőjének, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a kutató- munka egy olyan hosszadalmas tevékenységet igényel, amit nagy türelemmel, szeretettel és kitartással kell végezni ahhoz, hogy egy ilyen szép kiadványt mi, olvasók a kezünkben tarthassunk” – fejtette ki beszédében Kozma Mónika, aki a megyei RMDSZ Felső-Maros menti és gazdaságpolitikáért felelős alelnöki tisztségét is betölti. Dr. László Márton történész, levéltáros méltatásában impozáns műnek nevezte a 458 oldalas kötetet. „Elsősorban annak érdemes elolvasni a könyvet, akit érdekel a település története, de ugyanakkor a vajdaszentiványi családok története is, mert szerintem nem is él olyan család a településen, amely ne találná meg őseit, felmenőit a könyvben. De azoknak is ajánlom, akik szeretnek pikáns, vicces, izgalmas történeteket olvasni, és azoknak is, akik a matematikát, a számadatokat kedvelik, mert a vaskos mellékletben ez is bőven található” – mondta dr. László Márton, aki ezt követően ismertette a könyv fejezeteit. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a Vajda előnevet 1451-től használja a település. A szerző ezzel kapcsolatban rengeteg adatot gyűjtött össze; véleménye szerint a település egykor az erdélyi vajda tartózkodási helye volt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Bethlen Domokos és Bethlen Elek alvajdáknak birtokai voltak Vajdaszentiványon. Humoros történetek hangzottak el a régi, hazugságra épülő kommunista rendszer idejéből, régi falusi lakodalmakról hallhattunk érdekességeket. A hagyományőrző tánccsoportról megtudhattuk, hogy 1962-ben alakult, de egy évvel később már díjjal tért haza egy megyei versenyről. A Krumpliszedés című tematikus tánccal nyertek első helyet, majd a következő évben aratótáncukért ré- szesültek elismerésben. Nagy Csaba nyugalmazott tanár román nyelven is részletesen bemutatta a falumonográfiát, majd ezt követően dr. Demeter Andor körorvos és Holland Ilona köszönték meg Barta Zoltán tanár úr fáradozását, lelkes munkáját. A szerző köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkájában, kiemelve felesége fontos szerepét, aki a könyv címének ötletadója volt, de magyartanárként nyelvi kérdésekben is sokat segített. A tanár úr kiemelte a helyi intézmények nyújtotta mindenkori segítséget, valamint Szentgyörgyi Anna hathatós támogatását. „Ez a könyv nem szentírás! Bármennyire is vaskos, befejezetlen. Egy helytörténeti tanulmányt sosem lehet befejezettnek tekinteni, rengeteg anyag vár még feldolgozásra. A kötet anyagának 98%-a levéltári forrásokra támaszkodik. Ennek kapcsán több szubjektív véleményt is megfogalmaztam. Ezekkel egyet lehet érteni, de természetesen lehetnek más vélemények is” – összegezte gondolatait Barta tanár úr. A szeretetvendégséggel záruló rendezvény szervezői, támogatói a Zichy-Horváth Egyesület, a Vajdaszentiványi Polgármesteri Hivatal és a vajdaszentiványi református egyházközség voltak. A falumonográfia a Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg.
Berekméri Edmond Népújság (Marosvásárhely)

Bookfest hatodszor
Könyvsziget a színházban
Másfél-két hónappal a novemberi nagy könyvünnep előtt évről évre pár napra az írott szó egy kisebb szigetévé változik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka. A Bookfest elnevezésű szemle kínálatában főként a román közönséget célozza meg, de a figyelmes látogató magyar nyelvű olvasnivalót is találhat a kívül-belül tetszetős, változatos kiadványok között.
A Romániai Kiadók Egyesülete és a Maros Megyei Tanács hatodik alkalommal szervezte meg a Bookfest Könyvszalont. A részt vevő kiadók, kereskedők szeptember 21-étől, csütörtöktől 24-éig, vasárnapig, délelőtt 10 órától este 8 óráig várják a színház előcsarnokában a vásárlókat.
Az érdeklődők tizenegynéhány stand kínálatából – egyebek mellett a Curtea Veche Publishing, Niculescu & Oxford University Press, Corint, Nemira, Polirom, Pearson kiadók könyveiből – válogathatnak. Magyar nyelvű kiadványokat egyedül az emeleten, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó asztalánál találtunk.
Kleindl László, a kiadó igazgatója elmondta, hogy minden évben részt vesz a Bookfesten, a legelső szemle érte meg a leginkább. Kereslet szempontjából a novemberi nemzetközi könyvvásárral természetesen nem vethető össze az ősz eleji könyvszalon, de azt sem lehet állítani, hogy egyáltalán nincsenek magyar vásárlók a Bookfesten.
– Főképpen a gyermekkönyveket keresik, ugyanakkor a felnőtt-szépirodalom és a monográfiák iránt is van érdeklődés. Ezúttal is hoztam ilyen jellegű könyveket is. Ami a klasszikusokat illeti, egyebek mellett Móricz-, Wass Albert-művek találhatók a standomnál, de kortárs szerzők, például Szávai Géza is szerepel a kínálatban. Gáspárik Attila A színház kiterjedése című kötete, illetve az újonnan megjelent színháztörténeti kiadvány, a Ferencz Éva – Keresztes Franciska szerkesztette Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978 című kötet is itt van – sorolta a kiadó igazgatója.
Kleindl László antikváriumi könyveket is hozott, azok ára 5–15 lej között mozog. Az új, színes gyermekkönyvek 25–50 lejért kaphatók, egy album ára 60 lej, a legdrágább kiadványok 80 lejbe kerülnek.
Péntek délelőtt a számos kedvezmény ellenére nem sokan tolongtak a kétemeletnyi könyves stand körül. Többnyire fiatalok pár fős csoportjai nézegették a nyelvkönyveket, illetve egy-két középkorú vásárló időzött a szótárak, különféle szakkönyvek előtt. Egy fiatal édesanya két és fél éves kisfiával érkezett, neki szeretett volna magyar nyelvű mesekönyvet vásárolni. Mint mondta, tavaly is szétnézett a Bookfesten, és akkor talált is kedvére való könyvet, idén egyelőre nem járt szerencsével. Remélhetőleg a kisfiúnak volt türelme, hogy az emeleti részt is átfésüljék, a Garabontzia Kiadó standjánál ugyanis – mint említettük – számos szép könyv várja a legkisebb mesehallgatókat is.
A Bookfest hangulatát kellemes zene tette meghittebbé, ottjártunkkor éppen egy olasz dal töltötte be a helyiséget. A látogatók egyébként a szépirodalmi olvasnivalók, nyelvkönyvek, szótárak, szakkönyvek mellett számos lemez, kazetta, illetve zenés CD-k, DVD-k kínálatából is válogathatnak. Aki pedig egy új pólóra vágyik, az emeleti standok között még azt is találhat.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Könyvek reneszánsza
Sikeres volt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Igazi könyvmámor járta át a hét végén a Nemzeti Színház tereit. A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtöktől vasárnapig százasával vonzotta a színház előcsarnokába az olvasni szeretőket. Kendőben alvó újszülöttel, egy-két éves látogatóval – akinek egyelőre a belső tér lépcsői, korlátai jelentették a nagy kalandot –, izgatott óvodásokkal, kisiskolásokkal, sok csapatnyi tizenévessel, ajándékot válogató kismamákkal és ősz hajú kultúrabarátokkal is találkoztunk ezekben a napokban az írott szó színekben, hangokban gazdag ünnepén.
Péntek délelőtt a könyves standok között papírlapokkal szaladgáló kamaszokra figyeltünk fel. Bár nagyon siettek, pár percre sikerült őket megállítani, hogy elmondhassák, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolából jöttek, és éppen egy tízpontos feladatsort igyekeznek megoldani, többek között tíz állatos és ugyanennyi történelmi könyvet kell találniuk. Azt is elárulták, hogy a játékot a tanintézetük szervezte, és más felső tagozatosak is részt vesznek benne. Hasonló ötlettel tette izgalmassá ötödikes osztálya számára a vásárlátogatást Hints Andrea, egy marosvásárhelyi iskola pedagógusa.
– Egyebek mellett azt kellett a gyermekeknek eldönteni, hogy a kiállított könyvek közül melyiknek ítélnék oda a Szép Könyv díjat, és melyik a kedvenc könyvük, ugyanakkor meg kellett nevezniük hármat a vásáron standdal részt vevő kiadók közül. A diákjaim nagyon szeretnek olvasni, erre a rendezvényre is nagy lelkesedéssel jöttek, többen zsebpénzt is hoztak magukkal, amit jó ideje gyűjtögettek erre az alkalomra. Olyan gyerek is volt, aki a szüleinek is vásárolt könyvajándékot – mondta Hints Andrea, majd azt is elárulta, hogy osztályából két csapat is benevezett a vásár olvasójátékára.
Dél felé már nemcsak szervezetten, hanem kisebb baráti társaságokban is érkeztek gyermekek, fiatalok. Az angol könyvek asztalánál két tizenéves fiú várt a sorára, aztán románul próbálták elmondani a kiadó illetékesének, hogy egy új horrorfilm könyves változatát keresik. Később az emeleti részen találkoztunk újra velük. Úgy tűnt, ott szerencsével jártak, ha kézbe nem is kaphatták, az egyik kiadótól megtudták, hogyan rendelhetik meg a keresett könyvet. Az előcsarnok másik végén két lány éppen egy angol szerző sikerkönyvét kérte le a polcról, mások háziolvasmányos listát böngésztek.
Az idősebbek között olyan vásárlóval is találkoztunk, aki születendő unokájának keresett mondókás könyvet. A második gyermekét váró Kalith Katalin szintén a gyermekkiadványok között válogatott.
– Nem hagynám ki egy évben sem ezt a rendezvényt. Gazdag és színvonalas a kínálat, mindig megtalálom, amit keresek. Hároméves kisfiamnak saját listája is van, ő most főleg a Maszat-könyveket keresi, de foglalkoztató füzetet, ünnepi kifestőst is kap. Magamat egy szép naptárral ajándékozom meg – mondta az édesanya, aki fiával a gyermekkoncertre is jó időben befizetett.
A harmincas évei végén járó Erika először mindig egyedül jön el a vásárra, hogy kiélvezhesse a könyvsziget hangulatát, később pedig kamasz fiával is visszatér.
– Az első években nem hoztam sok pénzt, de mindig maradt bennem hiányérzet egy-két itt hagyott kiadvány miatt. Így most már egyre nagyobb összegeket teszek félre erre az alkalomra. Csak most érkeztem, és már öt pszichológai könyv lapul a nejlonszatyromban. Rendszerint a fél fizetésemnek megfelelő összeget hagyom itt, de nem bánom. Elsősorban magamnak vásárolok olvasmányokat, mert úgy gondolom, ha az én lelkem rendben van, a szeretteimnek is szép lesz majd a karácsonyi ajándék – nevette el magát beszélgetőtársunk.
Pár olyan vásárlátogatóval is találkoztunk, akik szerint a korábbi évekhez viszonyítva idén szegényesebb volt a vásár kínálata. Simon György magyar szakos tanár ezzel szemben nagyon változatosnak találta a felhozatalt, és külön kimelte a fiatal korosztálynak szóló programok gazdagságát.
– Így lehet a könyvet igazán eljuttatni a gyermekekhez – vonta le a következtetést a pedagógus.
Ezernyi kis olvasó
A marosvásárhelyi könyvvásárnak mindig elsődleges célja az új nemzedékek megszólítása, idén azonban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom. Ennek miértjéről Makkai Kingát, a gyermekprogramok szervezőjét kérdeztük.
– Ebben az évben sok szép gyermekeknek szóló kiadvány jelent meg az erdélyi könyvpiacon. Külön kiemelném a Gutenberg Kiadót, amely az idei budapesti Ünnepi Könyvhéten Lackfi János Kutyából szalonna című, Kürti Andrea illusztrálta verskötetével a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte. A Gutenberg öt könyvet mutatott be a marosvásárhelyi könyvvásáron, a Koinónia Kiadó három-négy könyvbemutatót tartott, és a Mentor Könyvek Kiadó, illetve a Kreatív Kiadó is gazdagította ilyen téren is a vásárprogramot.
– Mekkora gyermektömeget sikerült megmozgatni?
– Húsz közönségtalálkozót szerveztünk a fiatal olvasóknak, és minden alkalomra két-két osztályt hívtunk meg. Közel ezer gyermek vett tehát részt ezeken az együttléteken, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik csak a vásártéren fordultak meg. Az olvasójátékra összesen 714-en neveztek be. Az V–VIII. osztályosok körében volt a legnagyobb az érdeklődés, ők 500-an jelentkeztek. A kisiskolás játékosok ajándékként a számukra kijelölt Fény Sebestyén című könyv szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhattak. A közönségtalálkozó telt házas volt, és szombat délre az említett mű is kifogyott a vásári készletből. Szintén telt házzal zajlott a Papírrepülők című előadás, amelyet a középiskolás versenyzők kaptak jutalmul, és az V–VIII.-osoknak szervezett Kulcs is – összegzett Makkai Kinga, aki szerint a könyvünnepen és a mindennapokban is a középiskolás korosztályt a legnehezebb megszólítani.
Szemezni egy könyvvel
Szombat estére még mindig standtól standig ért a vásári embertenger. Az idei keresletről a kiadókat kérdeztük.
Kleindl László, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó vezetője úgy vélte, a könyvvásár iránt évről évre nő az érdeklődés, és a vásárlók nem az árak, hanem személyes érdeklődésük, elvárásaik alapján döntenek.
– Idén is a gyermekeknek szóló kiadványok, a meséskönyvek, albumok, állatlexikonok mennek a legjobban. Egyértelműen érződik, hogy közeledik a karácsonyi ajándékozás időszaka. Ami viszont meglepő, hogy a kedvezőbb áron kapható antikváriumi könyvek iránt nincs nagy kereslet, legalábbis a mi standunknál ez volt a helyzet – tette hozzá a kiadó vezetője.
A magyarországi Jelenkor Kiadó az idei könyvvásár díszmeghívottja volt. A kiadó kínálatából azon szerzők művei bizonyultak a legnépszerűbbeknek, akikkel az irodalmi esteken is találkozhatott a publikum. Kemény Zsófi, Peer Krisztián könyveit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorú és idősebb olvasók is megvásárolták – tudtuk meg a Jelenkor standjánál, ahol a kiadó illetékesei azt is elmondták, hogy az ár nem volt mérvadó, voltak, akik mérlegelés nélkül összekapkodták a keresett 3–4 négy könyvet, és olyan vevők is akadtak, akik többször visszatértek, szemeztek a kiszemelt kiadvánnyal, míg végül megvásárolták.
A sokismeretlenes egyenlet
A csíkszeredai Gutenberg és Pallas-Akadémia Kiadó illetékese, Tőzsér Kinga úgy érezte, szombaton valamivel gyengébb volt a forgalom a standjuknál, mint a korábbi években, a könyvbemutatókon ajánlott új kiadványaik közül azonban már a vásár második napján több is elfogyott. Szabó Róbert Csaba nyomdafriss meseregényéért, László Noémi új verskötetéért is „fordulniuk” kellett egyet, hogy a csíki raktárból pótolják a készletet. Tőzsér Kinga úgy vélte, a Kaláka-koncert is fokozta az érdeklődést bizonyos kiadványok iránt. Nemcsak a Kutyából szalonna című Lackfi János-verskötet kelt el, hanem a két évvel korábban kiadott Ragyog a mindenség is újra népszerűnek bizonyult. Sokan kerestek gyermekirodalmat, de a felnőtt széppróza, például Zsidó Ferenc Huszonnégy című új regénye is célba talált.
Ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője így fogalmazott, amikor az idei keresletről faggattuk:
– Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy vagyok. Olyankor sosem panaszkodom, de nem is dicsekszem. Úgy gondolom, a könyvpiac egy olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyről nem lehet egyértelmű felmérést készíteni. A korízlés folyamatosan változik, és ez jó. Az utóbbi idők statisztikái szerint nem az olcsó, gyenge minőségű könyvek keresettek, az olvasók valahonnan, abból a kevésből, amijük van, kiteremtik a drága és értékes irodalomra költendő pénzt. A magyarországi mellett mintha egy kicsit az erdélyi irodalom is fellendült volna. Az idei könyvvásáron az új szerzők nagy olvasottságra leltek, összességében nézve pedig minden, amit itt tapasztaltam, ellentmondott a könyvkiadás hanyatlására irányuló feltevéseknek. Mi több, úgy tűnik, reneszánszát éli a könyves világ. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Igaz mesék örököse
Nagymamainterjúk Bódizs Edit tollából
Somlyóújlak múlt századbeli mindennapjaiba pillanthat be, asztaltáncoltatásról, esztendősbálról, „kőccsönkapálásról” és még sok egyéb érdekességről szerezhet tudomást Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyvének olvasója. A kis táskában, nagyobb kabátzsebben is elférő olvasmány – amint azt alcíme is jelzi – szilágysági történet, színekkel, hangulatokkal, ízekkel, életigenléssel teli időutazás az 1911-ben született Nagy Zsuzsanna szemszögéből, aki úgy tartotta, neki volt a legszebb „fiatal ílete”.
A mű 2015-ben a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg. A későbbiekben Stracula Attila román nyelvű fordításában a Sălajul Pur şi simplu internetes újság is közölte, pár hete pedig a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat hozza le sorozatban. Folyamatban van a román nyelvű kötet megjelentetése is – tudtuk meg a szerzőtől, akit elsőként a kötet születésének előzményeiről, a „nagymamás” beszélgetések forgatókönyvéről kérdeztünk.
– Mindkét nagymamámat nagyon szerettem, a kalotaszegit és a somlyóújlakit is, de utóbbival valahogy közelebbi volt a kapcsolatunk. Nagyrészt ő nevelt, édesanyám ugyanis esti tagozaton oktató tanárnőként sokat volt távol otthonról. Sokszor kértem arra, hogy meséljen nekem a gyermek- és fiatalkoráról, és ő mindig szívesen idézte fel a régmúlt idők dolgait. Én ezeket a meséket örököltem tőle. A könyvben olvasható interjúkat 1998–99-ben készítettem, volt, amikor jegyzeteltem, máskor kazettán rögzítettem az emlékeket. Több mint másfél évtized múlva kerültek elő ezek a feljegyzések, felvételek. A Kolozsvári Rádió „lecsapott rájuk”, a rádió blogján Szilágyi Szabolcs húsz héten át jelentette meg az egyes részleteket. Rádiós munkatársként péntekenként úgy láttam neki a kéziratok szerkesztésének, mintha műsort készítenék. Végiggondoltam, hogy milyen oldalon viszem a beszélgetést, néha utólag szúrtam be kérdéseket. Az ízes tájnyelvet viszont minden esetben megőriztem.
– Hogyan fogadták az interjúkat az olvasók?
– Nagyon kedvezően. A somlyóújlakiak is követték az interneten a történetet, idősebb emberek csak azért regisztráltak a közösségi oldalon, hogy olvashassák, mások a gyermekeik, unokáik révén jutottak hozzá. Számos visszajelzést kaptam, biztattak, hogy folytassam, mert várják. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nagymamám emlékei mellett a falu is részese kell legyen a történetnek. Ugyanakkor a személyes múlt és a település életének felidézése közben arra is gondot fordítottam, hogy a városi embereknek is mondjon valamit a könyv, számukra is humoros, élvezhető legyen.
– Milyen témaköröket érintesz benne?
– A két világháború alatti és közötti időszakot, a kommunizmus világát, hétköznapokat és ünnepeket. Egyebek mellett azt is elmesélem, hogyan ment férjhez egy újlaki asszony 1929-ben, és hogyan kapálták meg egymás földjét kalákában az emberek. De az is kiderül, mekkora traumát jelentett nagymamámnak az, hogy nagyapám elnök lett a kollektívben. Az eseményeket időrendi sorrendben követem. Mindemellett a somlyóújlaki 700 éves dupla falú templomról is szó esik a könyvben. A műemlék templomot egyébként a kötet végén Zsigmond Attila személyes hangvételű írása is közel hozza az olvasókhoz.
– Az időutazást korabeli fényképek is segítik.
– Számos családi és falubeli fotográfia birtokába jutottam, amelyek hajdani arcokat, viseleteket, életérzéseket villantanak fel. Az utolsó fotó pedig a jelenbe repít vissza, a 2015. március 15-ei ünnep egyik pillanatát örökíti meg a felújított somlyóújlaki templom előtt.
– Hol vásárolható meg az Interjú a nagymamámmal?
– Bár sokat eladtunk belőle, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó könyvesboltjában még kapható. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)