Lehetőségekre van szüksége a kereső gyülekezeteknek
A peregrinációnak, azaz a külföldi egyetemeken való tanulásnak hagyománya van Erdélyben. A középkortól kezdve időszakosan erdélyi lelkészek, tanítók, humanisták járták a nyugat-európai híres egyetemeket, Svájctól, Németországon keresztül Hollandiáig sok helyen megfordulva, majd egy vagy több évi tanulás után visszatértek szülőföldjükre, és nemzedékeket tanítva adták át tudásukat. Ez a gyakorlat ma is működik, jóllehet a háttérintézmények, az egyes tanulmányi programok már sokkal tudatosabban készítik elő és támogatják ezt – állítja Kovács Szabolcs nyárádszentimrei-seprődi református lelkész, aki tavaly tért haza hollandiai tanulmányútjáról.
– Milyen céllal utaztak Hollandiába és mennyi időt töltöttek ott?
– Lelkészként mindig kihívás elé állított a gyülekezetépítés gyakorlati munkája, az emberekkel való törődés, az élethelyzetek valós felismerésének feladata, a szakszerű segítségnyújtás, amely végső soron arra ösztönzött, hogy tovább tanuljak, képezzem magam, és a magam helyén, küldetésemben helytálljak. Így adódott, hogy a holland-magyar Fundament/Iránytű Alapítvány tanulmányi programját megpályázva egy éves lehetőséget kaptunk családostól, hogy a hollandiai Kampenben tanulhassunk. A Kampeni Református Teológia népszerű munkája ismert Európa-szerte. Főleg hollandul és angolul folyik az oktatás, ezért nem ritka, hogy külföldi vendégdiákok tanulhatnak itt. Miután a szentimrei gyülekezet presbitériuma beleegyezését adta eltávozásunkra, 2012 augusztusában családostól kiutaztunk Kampenbe.
– Mi tanultak ott ez idő alatt?
– Az ösztöndíj jó lehetőség volt mindnyájunk számára, és ezt igyekeztünk is kihasználni. Hollandiában első kihívásunk a nyelvtanulás volt. Ez alapfeltétele az ottani beilleszkedésnek, jóllehet sok holland jól beszéli az angolt és más idegen nyelvet is, tehát a kapcsolatteremtés könnyen, hamar lehetséges. Bennünket rögtön közösségi tagként fogadott a helyi református gyülekezet, bemutattak mint távolról érkező vendégeket, és mindvégig figyelemmel kísértek az egy év alatt. Többször meglátogattak, sokan felajánlották segítségüket és sok kérdésben eligazítottak, amely könnyebbé tette ottlétünket. Egy öntudatos, jól szervezett református közösséget ismerhettünk meg Kampenben, jóllehet ott még számos más református egyház működik.
A teológiai tanulmány egy éves időtartamú mesterképzésre vonatkozott a gyülekezeti missziológia szakterületén. A jól strukturált tananyagot hét témaspecifikus modul és egy záródolgozat foglalja magába. A teológiának jól felszerelt és egyszerűen kezelhető könyvtárrendszere van, amely akár otthonról is látogatható interneten keresztül. A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan intenzív nyelvkurzuson vettünk részt feleségemmel. Szükség volt erre, mert alapját képezte ottlétünknek és tanulmányainknak. A gyerekek, hét és nyolc évesen egy közeli iskolába lettek beírva, a legkisebbik még túl kicsi volt ahhoz, hogy oviba járjon. Ők gyorsan beilleszkedtek, barátokra tettek szert, hamarosan összejártak a közös szülinapozásra vagy játszani. Látnunk kellett, hogy a gyerekek sokkal könnyebben veszik a nyelvi akadályokat, mint mi, felnőttek. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy gyerekeink jól be tudtak illeszkedni az oktatási rendszerbe, amely sokkal inkább az egyénre szabott fejlődésre alapozott, mint a teljesítményre és versenyre.
– Milyennek ismerték meg Hollandiát?
– Hollandiai ottlétünk alatt megismerhettünk egy érdekes világszemléletet, láthattunk egy kultúrát, mely élni akarásról és tudásról tanúskodott. Láttuk az emberi ész és kéz vívmányait, a hatalmas védőgátakat és támfalakat, a csatornarendszereket, amelyek visszaszorították a belvizeket, láttuk a hatalmas földterületeket, amelyeken városok, műutak, gyárak létesültek csupán az elmúlt ötven év alatt. Láttuk az emberek hazafias lelkesedését, amint királyuk trónra lépését ünnepelték, láttuk felvonulásaikat, díszes viseleteiket, zenekarokat, városi forgatagot, amely elkápráztatott. Láttuk a régi korok zászlóvivő háromárbócos kereskedőhajóit és a modern technika vívmányaiként számon tartott szélturbina-erdőket. Hallottuk a gyülekezetek énekét, mely betöltött templomot, fület és szívet egyaránt. Jó volt látni a gondozott és tisztán tartott természetet, a végtelen tulipánmezőket, a régi szélmalmokat és a szabadon legelésző ménest, gulyát vagy juhnyájat. Mindezt öntudatosan, jól szervezett és kivitelezett központi vezetéssel sikerült elérni.
– Milyen területen, hogyan hasznosíthatja itthon a tanultakat, a tapasztalatokat?
– Egy év hamar eltelt, és már pakolhattunk is, hogy hazatérjünk. Idehaza már várt a szentimrei és seprődi gyülekezet. Örömmel jöttünk, mint akiknek küldetésünk van még hátra. Olykor elgondolkodom magamban: vajon szükségszerű-e, hogy külföldre menjen az ember, hogy meglássa az otthon megoldásra váró gondokat? Úgy tűnik, igen. Hazatértünk és sok dolgot hoztunk magunkkal. Emlékeket, baráti kapcsolatokat, jó benyomást és élményeket egy távoli kultúráról és népről. Ismereteket, nyelv- és szakismeretet, amelyet jó haszonnal tudunk idehaza a gyülekezet javára fordítani. Lelkesedést, missziói gondolatokat és válaszlehetőségeket hoztunk, amelyre hiszem, nagy szüksége van minden időben a kereső gyülekezeteknek. És nem utolsósorban hálával tértünk haza Isten iránt, hogy egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, amelyre szívesen emlékezünk családunk és gyülekezetünk közösségében. Kérem Isten áldását mindazok életére, akiknek adománya és háttérmunkája e tanulmányi program létét és működését eredményezte. Hiszem, hogy hasznos és nemes célt szolgál, s kívánom Isten áldását azok életére, akik tanulmányaik rendjén ezután lépnek a peregrinusok nyomába.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro