Romániában a rendszerváltás után a szabad sajtó teljesen újszerűen hatott, robbanásszerűen elszaporodtak a kiadványok, nőttek a példányszámok, tehát nagy volt a konkurencia. Később összezsugorodott a piac, és átvette a vezetést a tévé. Jelenleg Romániában a lakosság 80 százaléka a tévéből szerzi közéleti információit. Az írott sajtó azért közvetve is hat, hiszen tematizálhatja a közéletet: témáit átveszik a rádió-, illetve a tévéadók. 2004 nem a véleményszabadság éveként vonul be a romániai sajtótörténetbe. Tavaly ugyan már nem vertek meg 20 újságírót, mint például 2003-ban, ellenben nagyobb mértékben érvényesült a gazdasági nyomás a laptulajdonosokon keresztül. Mircea Toma, a Független Újságírásért Központ, valamint az általa vezetett Sajtómonitorizáló Ügynökség 2003-ban végzett felmérése szerint a megkérdezett 258 újságíró 75 %-a vallotta azt, hogy legalább egyszer le kellett hogy mondjon egy bizonyos téma megírásáról alkalmazója nyomására. Az újságírók 25 %-ának volt pere folyamatban, 23 %-át rendszeresen fenyegették, hogy különböző kényes témákat ejtsen, 90 %-ának már legalább egyszer visszautasították a közintézmények az információszolgáltatást. A megkérdezett újságírók fizetése 2,2 és 6 millió lej között mozgott. Zsarolás is folyik. Több lap fizetett hirdetésekért cserébe ejti a reklámot fizetők portáján indított oknyomozó riportokat. A kormány, illetve egyes közintézmények esetében szélesebb a skála: a „zsarolási eszköztár”: adósságátütemezéssel, elengedéssel, különböző engedményekkel, juttatásokkal bővül. A tulajdonosoknak több esetben nem sikerült megtörni a főszerkesztőket, vagy akár a szakma szolidaritását (ez Magyarországon elképzelhetetlen lenne). Tavaly az írott sajtóban az Evenimentul Zilei és a Romania Libera vált a gazdasági háttéregyeztetések prédájává. Hasonló botrány robbant ki a legnagyobb példányszámú román lap, az Adevarul házatáján is A szerkesztőségi tagok döntési hatáskörét megvonó főrészvényesi akció hátterében az exfőszerkesztő Viorel Hrebenciucot, az SZDP politikusát sejtette. Az Adevarul újságírói inkább szedték a sátorfájukat és új lapot adtak ki, a Gandult. Hasonlóan cselekedett a román értelmiség egyik hetilapjának számító kiadvány, a Dilema teljes munkatársi gárdája is. Miután Augustin Buzura, a lapot kiadó költségvetési intézmény, a Román Kulturális Intézet (korábbi Román Kulturális Alapítvány) igazgatója többször is megpróbált nyomást gyakorolni a főszerkesztőre, a szerkesztőség kivonult, megalakítva a Dilema Vechet (a régi lap pedig megszűnt). /Herédi Zsolt: Prés alatt az írott sajtó. Szabad sajtó? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

A képviselőház elnökéhez fordult több befolyásos civil szervezet, és arra kérték Bogdan Olteanut, hogy küldje vissza az alsóház jogi bizottságához a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Az Academia Catavencu Sajtófigyelő Ügynökség, a Pro Demokrácia Egyesület, a Freedom House romániai kirendeltsége, a Társadalmi Párbeszédért Csoport, a Független Újságírás Központja, a Temesvár Társaság, illetve a Román Akadémiai Társaság vezetői levelükben kifejtették: alkalmazhatatlanná vált a tervezet azt követően, hogy a képviselőház jogi bizottságában a honatyák gyökeresen megváltoztatták a törvény szövegét. Az RMDSZ az emberi jogok sérülésére hivatkozva nem támogatja a kormány által előterjesztett szövegváltozatot. /-or-:/Macovei Feddhetetlenségi Ügynökségét civil szervezetek támogatják. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Gyűlöletkeltés a közvitában
Az új polgári törvénykönyv előírásai
Pénteken délelőtt a Maros Megyei Könyvtár Amerikai Sarok (American Corner) részlegén Cristina Lupu, a Független Újságíró Központ programigazgatója több megyénkbeli újságíróval találkozott, akikkel megosztotta tapasztalatait arról, hogy miként jelentkezik a gyűlöletkeltés a közvitában, különös tekintettel a választási kampányra. Kevesen tudják, hogy ezt az új polgári törvénykönyv börtönnel bünteti.
A központ középiskolás diákokkal készített egy felmérést arról, hogy különböző államelnök-jelölteknek milyen politikai diskurzusuk volt, s ebben miként jelentkezett az etnikai, vallási megkülönböztetés, a különböző embercsoportok iránti gyűlöletkeltés, a szexuális diszkrimináció. Ebben élen jár Gigi Becali, Dan Sova, de sokan mások is használtak a televíziócsatornák vitaműsoraiban a törvény által tiltott megbélyegző kifejezéseket. A véleménynyilvánítás a demokrácia alappillére, de vannak egyes esetek, amikor ezek korlátozhatók – ezzel az axiómával indította el az újságírókkal való beszélgetést Cristina Lupu, majd közösen kifejtették, hogy milyen esetekben indokolt a különböző csoportok vagy a magánszféra, illetve államérdek céljából megtiltani azt, hogy bizonyos információk a nyilvánosság elé kerüljenek. Mint ismeretes, a törvényalkotók, illetve a szakma máig sem tisztázta azt a kérdést, hogy szükség van-e médiatörvényre? Romániában jelenleg az alkotmány bizonyos cikkelyein és az audiovizuális törvényen kívül nincsen olyan jogszabály, amely kizárólag a médiára vonatkozna. Illetve az új polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv tartalmaz olyan előírásokat, amelyek az állampolgárokat védik bizonyos jól meghatározott esetekben. Ezekről esett szó részletesebben is a beszélgetéseken. Az ország alaptörvénye leszögezi, hogy tilos bárminemű diszkrimináció, faji, nemi, vallási, etnikai megkölönböztetés, a gyűlöletre uszítás, obszcén megnyilvánulás. Az alkotmány a szerző mellett a kiadót, a médiacég tulajdonosát teszi felelőssé az említett tiltott megnyilvánulások nyilvánosságra juttatásáért. A tiltásokat a polgári törvénykönyv 74. és 75. cikkelye tartalmazza, jó, ha ennek előírásait ismerik a médiában dolgozók, illetve azok, akiknek kapcsolatuk van a sajtóval vagy közszereplők. Az előadó külön kiemelte, hogy az internetes tartalom, a közösségi oldalak is nyilvános térnek számítanak az Európai Emberjogi Bizottság jogszabályai szerint, így az itt megjelenő sértő kijelentésekért is felelősségre lehet vonni az elkövetőt. Ezekért elsősorban az oldalt működtető, másodsorban pedig az információt feltevő (posztoló) a felelős, még akkor is, ha névtelenül vagy álnéven jelentkezik be. (Sz.m.: Megvannak a műszaki és jogi eszközök is arra, hogy azonosítsák az illetőt.)
Az előadáson elhangzottak mellett az újságírók konkrét esetekben is kikérték a szakértő véleményét, aki elmondta: az új polgári törvénykönyv szerint bármilyen kényes kérdésben, amelyben valaki a médiában dolgozó valamely közszereplőt állítja célkeresztbe, bizonyítania kell a jóhiszeműségét és a szándékát, hogy a megjelentek elsősorban közérdeket szolgálnak. Természetesen emellett vannak olyan etikai normák, amelyeket a szakmabeliek kötelezően be kellene tartsanak, mint a több forrásból való tájékozódás, az adatok hitelessége, bizonyíthatósága, amelyekkel mindenekelőtt a szakma hitelességét erősítik.
A jelenlevők fontosnak tartották a médiaoktatást is. A központ ezért is szervezett a szóban forgó témáról egy nyári tábort marosvásárhelyi diákoknak, de ennek kapcsán felvetődött az is, hogy a középiskolákban kötelezővé kellene tegyék – akár választható tantárgy szintjén – a médiaoktatást, mert ezáltal értőbb fogyasztókat nevelnének ki, akik megfelelően tudnak szelektálni az információhalmazból, és ezáltal társadalmunk felkészültebb, érettebb polgárai lehetnek.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Ambrus Attila: Félelemből újbeszéd
Látszólag van fontosabb kérdés ma Romániában, mint a sajtószabadság. A média, a hatalmi ágak, a gazdasági érdekcsoportok (köztük a maffiózó típusú bűnszövetkezetek), a szolgálatok összefonódása miatt azonban aligha lehet napirendre térni fölötte. Egyszerre kaptam kézhez a bukaresti sajtófigyelő ügynökség, az Active Watch, a Független Újságíró Központ jelentését, valamint Udo Ulfkotte német publicista és hírszerző Megvásárolt újságírók című könyvének magyar fordítását. Párhuzamos olvasatuk döbbenetes hatású. A Független Újságíró Központ (maszol.ro-n is olvasható) helyzetjelentésének legdrámaibb mondata ez: „Ha egy szóban kellene jellemezni a hazai média állapotát, akkor a félelem szó lenne a legmegfelelőbb.” A különböző eszközökkel – gazdasági cenzúrával, politikai nyomással – sarokba szorított szerkesztőségek újságírói félnek. Ma a félelem működik ott, ahol egy évtizeddel ezelőtt még különböző vélemények ütköztek egymással, s ez szolgálta a pluralista társadalom felé haladás ügyét. Ez a mai félelem azonban nem felszabadító, hanem bénító hatású. A megfélemlített médiamunkások nem kitálalnak, hanem kitalálnak egy új nyelvet, orwelliesen újbeszélnek. Félre. Erről jegyzi meg Udo Ulfkotte, hogy a gondolkodási sablonokat az újságírók sajátítják el először. Van, akit megbíznak ezzel, van, aki ezt látja trendinek, és követi. A félelemtől vezérelt újságíró előbb belekényszeríti az embereket a félelemketrecbe, majd eléri azt, hogy a szabad gondolkodást tisztességtelennek tartsák. A legutolsó stádiumban pedig megváltozik a korábban éppen a gondolat, a vita szabadsága eredményeként prosperáló társadalom közgondolkodása. Egyre többen tudatosítják, hogy bizonyos dolgokat többé már nem szabad kimondani, mert a véleménykülönbséget büntetik. Sajtómunkásokként és -fogyasztókként a média agymosásának áldozatai vagyunk, politikailag korrekt újságírók, akik saját magukat cenzúrázva dolgoznak, mondják meg, mit gondoljunk, akárcsak egy totalitárius diktatúrában. Ulfkotte rezignáltan állapítja meg: a gondolatszabadság Németországban ma már csak papíron létezik. Az erdélyi magyar sajtóban némiképpen még jobb a helyzet. Előnyünk az, amit az Active Watch ma már veszélyeztetésnek tart: a magyar kisebbséghez tartozunk Romániában. Így nem tudjuk kritikátlanul fogadni azokat a sajtóhíreket, miszerint a Velencei Bizottság elnöke is hozsannázva fogadja a tényt, hogy a kisebbségi kérdés végérvényesen meg van oldva, vagy hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása jogorvoslatot jelent. Az erdélyi magyarok egy része még nem kapott rá az újbeszédre, nem mondott le a gondolkodás fárasztó gyakorlatáról. Noha a média újhullámai nálunk is ugyancsak csapkodják a szellemi ellenállásnak ezt a falát. A legutóbbi és legeklatánsabb példa R. Róbert és Sz. Domokos (a gyanúsítottak esetében ez a sajtóetikailag helyes névközlés) őrizetbe vétele körül kialakult médiahekk. Kideríthetetlen ugyan, hogy honnan, milyen bugyrokból származott az az információ, miszerint R. Róbertet azért vizsgálják, mert havonta tízezer euró csúszópénzt kapott egy parkolócégtől, de tény, hogy két romániai hírügynökségre hivatkozva, az MTI-re alapozva az erdélyi magyar média ügyészségi forrásokat emlegetve lehozta a hírt. Amelyről másnap már kiderült, hogy álhír. De a megvezetés – a médiamunkások és médiafogyasztók megvezetése – megtörtént. A sajtó gyors reakciós kényszere negatív hangulatot teremtett két közéleti személyiség, egy érdekvédelmi szervezet ellen. Olyant, amilyenhez a lapok, honlapok semmiképpen nem szerettek volna hozzájárulni, de amelyhez akaratlanul is hozzájárultak. A történet politikailag természetesen korrekt. Egy korrupt országban – ahol a szegénysége, tehetetlensége miatt frusztrált tömeg cirkuszt és vért követel, mint hajdan Róma népe – a korruptak leleplezésétől a szabad sajtó nem tekinthet el. Ám tanulságos lehet újságírók és olvasók számára, a médiamanipulációs technikákat jól ismerő Ulfkotte evolúciós példázata: Az evolúció szemet adott az embernek, hogy megfigyelhesse a környezetét és agyat, hogy fel tudja dolgozni a külső hatásokat, melyek között vannak érzéki csalódások is. Van, amikor olyan képet látunk, amelyet ha közelebbről megvizsgálunk, azonnal kiderül, hogy különbözik a valóságtól, noha „politikailag korrekt”. Mindez a sajtó felelősségét veti fel: félünk-e már az igazságtól? Mi, újságírók és Önök, olvasók? Nincs ma aktuálisabb kérdés Romániában, mint az, hogy szabad és felelős maradhat-e a fősodor sajtó. Hagyják-e annak? Hagyjuk-e tönkremenni a rendszerváltás legkézenfekvőbb eredményét? A demokratikus társadalmi berendezkedés függ ettől.
maszol.ro