Ápr. 20-án Temes megye Kormánybiztosi Hivatala a román­magyar határon átívelő együttműködés fejlesztéséről rendez vitanapot. Megvitatják azt a tanulmánytervezet, melyet a Freedom House Amerikai Alapítvány és az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége is támogat. A vita központi témája: a gazdasági és humán erők kapcsolatának, együttműködése fejlesztésének útkeresése az övezetben. A célkitűzésének megvalósításában Románia, Magyarország és Szlovákia kis- és középvállalkozói érintettek /Véleménycsere a határon átnyúló együttműködésről. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

"A megvalósult szabadság és demokrácia tekintetében a kelet- és közép-európai, illetve a nem balti volt szovjet államok között éles választóvonalat mutat ki a washingtoni székhelyű, Freedom House nevű amerikai szabadságkutató intézet legutóbbi közzétett tanulmánya. Az átalakuló országokról szóló (Nations in Transit című), 434 oldalas jelentés az 1999. július 1. és 2000. október 31. közötti időszak mérvadó fejleményeit tekinti át. A 15 kelet- és közép-európai államból 10-ben megszilárdult a demokrácia, a többiben ez nem mondható el. Ezen utóbbi országcsoportból mindössze 4 állam - Oroszország, Ukrajna, Grúzia és Moldova - teljesítette a választások demokratikus lebonyolításának minimális feltételeit, és egy sem minősíthető stabil piacgazdaságnak. A szovjet tagköztársaságok jelentős részében ugyanakkor a kommunista nómenklatúra volt a függetlenné válás legfőbb szorgalmazó ereje. /Kárpáti János (MTI): Éles választóvonal a volt kommunista országok között - derül ki a Freedom House amerikai szabadságkutató intézet tanulmányából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./"

"A washingtoni Newseum nevet viselő sajtómúzeumban a Freedom House társadalmi szervezet A világ ezen a héten című rendezvénysorozatának keretében Magyarországnak és sajtójának szenteltek egy egész napot augusztus utolsó hetében. Az esemény során Jeszenszky Géza magyar nagykövet és Purger Tibor, az Újvidéki Magyar Szó és a Duna Tv tudósítója az Egyesült Államok fővárosa sajtójának képviselői és az érdeklődő közönség kérdéseire válaszolt a C-Span televízióadó egyenes adásában. A Szabadság a magyar határokon kívül rekedt magyar nemzetrészek megjelenítése felől érdeklődött a magyararországi sajtóban. Jeszenszky Géza exkluzív interjút adott a lapnak. Elmondta, hogy állandóan tájékoztatja az amerikai közvéleményt a magyar kisebbségek létéről, gondjairól. Az amerikai társadalom nem nagyon érti az etnikai kérdést. Tud ugyan a balkáni fegyveres konfliktusokról, látja tévén a borzalmakat, de annak okait már kevésbé ismeri. A balkáni vagy más problémák olykor alkalmasak a határon túli magyarok helyzetének a bemutatására. Az utóbbi két-három évben a nemzetközi közvélemény figyelmének előterébe kerülhetett, hogy a határokon túl élő magyarok erőszakmentesen küzdenek céljaikért. Az erdélyi magyarság már hosszú évek óta küzd az erdélyi magyar állami egyetemért. Közben a macedóniai Tetovóban is az állami albán nyelvű egyetem rejlik a feszültségek kirobbantásának fő okai között. Amikor a világ pénzügyileg is támogatja félmillió macedóniai albán egyetemét, akkor mennyire járna ugyanilyen támogatás a kétmillió erdélyi magyarnak. /Balló Áron: Magyar minta a Balkánnak, macedóniai érvek Erdélynek. Nemzetközi támogatást a kisebbségek békés küzdelméért. Exkluzív interjú Jeszenszky Gézával, a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetével. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./"

"A nyilvánossági nap új kezdeményezés, amely a magyar nagykövetség, a sajtót támogató alapítványok és a sajtó reprezentánsai közötti dialógust és információáramlást próbálja elősegíteni - foglalta össze Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. Íjgyártó István meggyőződése, hogy a szélsőséges, már most sem jelentős megnyilvánulások Románia NATO-ba való meghívása után tovább fognak csökkenni. Az európai gazdaság recessziójának következtében a Magyarország és Románia közötti kereskedelem ebben az évben nem éri el 2001-es szintet. Az egymás országában élő kisebbségi közösségek tekintetében a Románia és Magyarország közötti viszonyt a folyamatos párbeszéd jellemzi. Bánfi Ferenc tábornok sikertörténetnek nevezte a SECI több európai országra kiterjedő bűnüldöző szervezet eddigi tevékenységét. A szervezet tavaly januárban kezdte meg működését, Bukarest székhellyel. Kelemen Hunor az RMDSZ média-nyilvánosság-politikájáról tájékoztatott. Az ideális az volna, ha lenne egy erdélyi magyar televízió és egy 24 órát sugárzó magyar rádióadás. Ha ez nem lehetséges, akkor a meglévő adások sugárzási idejének kiterjesztése a feladat. Jelenleg három magyar nyelven is sugárzó területi rádióadás is van Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron, Bukarestben pedig egy rövidebb adás. Danny Robertson, az USAID (United States Agency for Internatinal Development ) Romániai programjának igazgatója ismertette a szervezet eddigi tevékenységét és programját. Markó Attila kiemelte, hogy amikor a sajtó a roma nemzetiségűekről ír, nem mindig képes előítéletektől mentesen írni. A szenzációkra éhes román sajtóra inkább a partikuláris esetek általánosítása a jellemző. Cristina Guseth, a Freedom House igazgatója a szervezet tevékenységét ismertette. A Freedom House évente felmérést készít arról, hogy a világ országaiban mennyire tartják be az egyéni szabadságjogokat. A szervezet minősítése szerint a192 országból 86 szabadnak tekinthető, 59 részben szabadnak, 47 pedig nem tekinthető annak. Vincze Lóránd, a Román Rádió magyar adásának szerkesztője szerint a romániai magyar sajtó fejletlen, konkurencia nincs, a lapok példányszáma kicsi, a piac nem mutat fellendülést. /Szász Róbert: Nyilvánosság nap Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./ "

A Pro Demokrácia Alapítvány, a Román Akadémiai Társaság és a Freedom House a Tiszta Parlamentért vezetői találkoztak egy hete Markó Bélával, aki az RMDSZ álláspontját fejtette ki. Hasznosnak gondolja a kezdeményezést, mert tudni kell a jelöltek múltjáról, a Szekuritátéval való esetleges kapcsolatukról, de a mai helyzetükről is. Az RMDSZ-nek határozott érdeke a tisztább közélet megteremtése. Markó együttműködést ajánlott, arra kérte őket, hogy a jelöltek átvilágítása kapcsán keletkezett információkat osszák meg az RMDSZ-szel. Markó nem hiszi azt, hogy az RMDSZ-ben meglepetésekre kell számítani. Közismert, hogy ezelőtt négy évvel, amikor szekuritátés kapcsolatokról kaptak információkat az egyik RMDSZ-képviselőről, akkor az illetőt nyomban lemondatták. Az újságíró felvetette: Vannak az RMDSZ-ben is, akiknek feltűnően jól megy, de terjednek nehezen ellenőrizhető pletykák is. Markó válasza: aki egy szegény, létbizonytalansággal küszködő világban meggazdagodott, az ne tartson igényt még rokonszenvre is. Persze nem lehet egyenlőségjelet tegyen azok között, akik leleménnyel, ésszel, hozzáértéssel, helyzetfelismeréssel érvényesültek, és azok között, akik korrupcióval szereztek vagyont. /Makkai János: Erkölcs és politika. Tisztának lenni és tisztának is látszani. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 5./

A közelmúltban jó néhány intézmény, jelentés elmarasztalta a román államot, illetve a politikumot a sajtót ért nyomásgyakorlások, és általában a sajtószabadságot korlátozó tényezők miatt: a Freedom House, Agentia de Monitorizarea Presei, a Román Akadémiai Társaság (SAR), az SEENPM (South Eastern European Network for the Professionalization of the Media) tanulmánya, de Pierre Moscovici EU raportőr jelentése is megemlíti e témát. Már az alkotmányban is van egy-két furcsaság. A 30. szakasz szerint: „A törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, (…), a területi szeparatizmusra vagy a nyilvános erőszakra való uszítást, valamint a jó erkölccsel ellenkező obszcén megnyilvánulásokat.” Mi számít ország, illetve nemzet gyalázásnak, ki és mi alapján dönti el, hogy mi az obszcén megnyilvánulás? És ha valaki a szeparatizmus gondolatával ért egyet? Ez büntetendő? A román rádió és tévétársaságok szervezését és működését szabályozó törvény meghatározza a közszolgálatiság mibenlétét is: mutassa be a román nyelv értékeit, a nemzeti és egyetemes, illetve a nemzeti kisebbségek autentikus kulturális és tudományos alkotásait, „harcoljon az ország függetlenségéért és nemzeti egységéért (sic!-szerk.), az emberi méltóságért, igazságért és törvényességért.” Gyakori újságírói tapasztalat, hogy a közhivatalok megtagadják az igényelt adatokat, mivel a sok kétértelmű megfogalmazás kibúvókra, önkényes döntésekre ad lehetőséget. A televízió elfogult, ezt mutatta a Sajtómonitorizáló Ügynökség felmérése a kormánypárt választások előtti szerepeltetéséről. Az RTV1 a következő arányban szerepeltette képernyőjén a pártokat: kormánypárt 72%, ellenzéki 26%, RMDSZ 2%. A kilencvenes évek elején, bányaszjárás idején a „rendcsinálás céljából” Bukarestbe hívott bányászokkal, mint a „munkásosztály megbízható elemeivel”, szószerint szétverették nemcsak az ellenzéki megmozdulást, hanem az ellenzéki pártok székházait, az ellenzéki szerkesztőségeket. A közszolgálatinak nevezett tévé készségesen beszámolt az ott talált drogokról, dollárokról. A posztkommunista hatalom elsősorban ott vesztette el a ’96-os választásokat, ahol a kereskedelmi tévék (PRO TV és az Antena 1) elterjedtek. A törvények azon pontjai, amelyek kiszolgáltatják a sajtót a politikumnak, megmaradtak. A Capital gazdasági hetilapnak 13 városbeli 22 helyi tévéadó tavalyi monitorizálása nyomán tizenegyről sikerült beazonosítania, hogy az SZDP, öt pedig a NLP közvetett vagy közvetlen irányítása alatt áll. A többiről sem állították a szerzők, hogy függetlenek lennének a politikumtól. Nem sikerölt megtudni, hogy a román média híreit uraló Mediafax hírügynökségnek kik az igazi tulajdonosai. /Herédi Zsolt: Szabad sajtó? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3., folyt.: máj. 4., 5./

Január 20–21-én Kolozsváron a régió gazdasági újságírói számára rendezett szemináriumot a Freedom House Alapítvány, a Banc Post és a Helyi Lapkiadók Munkáltatóinak Egyesülete (APEL). Az előadások kitértek a privatizáció módszereire és következményeire, a bankrendszer mai kihívásaira, továbbá a romániai tőkepiac helyzetére. /Ö.I.B.: Gazdasági szeminárium Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

A képviselőház elnökéhez fordult több befolyásos civil szervezet, és arra kérték Bogdan Olteanut, hogy küldje vissza az alsóház jogi bizottságához a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Az Academia Catavencu Sajtófigyelő Ügynökség, a Pro Demokrácia Egyesület, a Freedom House romániai kirendeltsége, a Társadalmi Párbeszédért Csoport, a Független Újságírás Központja, a Temesvár Társaság, illetve a Román Akadémiai Társaság vezetői levelükben kifejtették: alkalmazhatatlanná vált a tervezet azt követően, hogy a képviselőház jogi bizottságában a honatyák gyökeresen megváltoztatták a törvény szövegét. Az RMDSZ az emberi jogok sérülésére hivatkozva nem támogatja a kormány által előterjesztett szövegváltozatot. /-or-:/Macovei Feddhetetlenségi Ügynökségét civil szervezetek támogatják. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Részlegesen szabadnak minősítette a román sajtót a 2005-ös évről készült jelentésében a Freedom House. Azok, akik a romániai magyar sajtó szabadságát kétségbe vonják, mindenekelőtt a sajtó és a politikai osztály viszonyát boncolgatják. A romániai magyar média ma jóval differenciáltabb, így gyakorlatilag a politikai életben, illetve a közéletben szereplő valamennyi érdekcsoport közlési lehetőséghez jut. Az erdélyi magyar médiafogyasztó hozzáférhet a rivális politikai csoportok álláspontjához. A sajtószabadság korlátja, hogy egyik országos napilap sem igazán piacvezető, a megyei napilapokat pedig nem terjesztik a megyehatárokon túl. Az erdélyi magyar sajtó sokszínűsége így azok számára válik elérhetővé, akik a világhálón naponta több lapot is olvasnak. Kevesen vannak. Pár százan. A terjesztés szabadsága épp olyan fontos, mint a kinyomtatás szabadsága. /Ambrus Attila: Szabad, nem szabad? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

Romániában a sajtó csak részlegesen szabad – derült ki a Freedom House-nak a sajtószabadságról készült 2006-os jelentésében. Ebbe a csoportba tartozik Bulgária, Horvátország, Montenegró és Szerbia is. A „nem szabad sajtó” kategóriába többnyire a szovjet utódállamok kerültek, élen Moldova Köztársasággal. Az általános rangsorban Románia a 90. helyen van, olyan országok után, mint Brazília, Nicaragua, Peru. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint tagországaiban túlságosan sok információt minősítenek államtitoknak, rejtenek el a nyilvánosság és a sajtó elől, ami a hidegháborúra volt jellemző; manapság az új keletű terrorfenyegetettséggel indokolják a titkossá minősítést. /Nem teljesen szabad a sajtó Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./

A Freedom House jelentése szerint Romániában a sajtószabadság nem teljes. Magyari Tivadar médiaszociológus rámutatott, Romániában a különböző televízióknál, rádióknál még csak nem is mímelik a távolságtartást, szinte „felvállalt pártosság” van. A kisebbségi sajtó mindig rosszul fog állni a reklámpiacon, éppen azért, mert kisebbségi. A kisebbségi sajtó szabadságáról Magyari elmondta, hogy egy adott közösséget tájékoztat mindenféle információt nyújtva. A kisebbségi közösség „napirenden levő domináns fájdalmai, problémái túltengenek ebben a sajtóban”, ebből nehéz kimozdulni. A mai középkorúak nosztalgiából még megrendelik a lapot, a tizen-, huszonévesek azon már nem. Azok a fiatalok, akik a számítógép előtt töltik napjaikat, az internetes sajtót sem olvassák. Azok a mai fiatalok viszont, akik otthon újságolvasáshoz szoktak, igénylik ezt, és előfizetnek a lapokra. /Sz. K. : A román médiában még csak nem is mímelik a távolságtartást. Beszélgetés Magyari Tivadar médiaszociológussal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Puskás Bálint alkotmánybírói kinevezését kifogásolja több emberjogi szervezet. A bukaresti sajtótájékoztatón, amelyet az Academia de Advocacy, a Freedom House, a Társadalmi Párbeszéd Csoport, a Polgári Szövetség, a Temesvár Társaság tartott, az Országos Feddhetetlenségi Tanácsba (OFT) meg az alkotmánybíróságba javasolt, illetve kinevezett személyeket kifogásolták. Elmondták, hogy mind Puskás Bálint, mind az RMDSZ által az OFT-be javasolt Pete István rajta volt a Tiszta Parlamentért Koalíció 2004-ben kiállított feketelistáján (Verestóy Attilával együtt). Puskás Bálint esetében feltették a kérdést: hogyan lehet alkotmánybíró olyan személy, aki szövetkezeti jogászként dolgozott, semmiféle polgári vagy büntetőjogi gyakorlattal nem rendelkezik, nem dolgozott az igazságügyben? /Szekeres Attila: Kiből lehet alkotmánybíró!? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter súlyos vádakat sorolt fel Monica Macovei korábbi igazságügyi minisztert, valamint a polgári társadalom egyes képviselőit illetően. A vádak az országos korrupcióellenes stratégiáról készített független jelentés megszervezésére vonatkoztak, amelyet a Freedom House készített el annakidején. Chiuariu szerint a hamis, megszervezett versenytárgyalások egyikét képezi az a módszer, amikor egy cég megnyeri a tárgyalást, de a munkát átadja egy másik „barát” cégnek, vagy amikor a „barát” előre rendelkezik a versenytárgyalás tárgyát képező javakkal vagy szolgáltatásokkal, és hozzásegítik ezek felhasználásához. A miniszter szerint ilyen „felajánlott” versenytárgyalást képezett az is, amelynek alapján a Freedom House elkészítette jelentését a 2001–2004 időszak korrupcióellenes stratégiájának eredményességéről, a következő időszakra vonatkozó ajánlásairól. A jelentést és ajánlást még 2004-ben kidolgozták, miközben a tárgyalást 2005 márciusában tartották meg – állította a miniszter, aki szerint a feladatfüzetben lévő iratok hamisítottak. Chiuariu érdekellentétre hivatkozott több személy esetében, akik ugyanakkor voltak az Igazságügyi Minisztérium és a Freedom House alkalmazottai. A Freedom House sajtóközleményben tagadta a szerinte alaptalan vádakat. Vádolja elődjét az igazságügyi miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Magyarországon szabad a sajtó, az egymással versengő sajtótermékek széles köre általánosságban állami beavatkozás nélkül működik, az állami tulajdonú média többsége azonban enyhén kormánypárti elfogultságú – állapította meg a sajtószabadság nemzetközi helyzetéről közzétett éves jelentésében a washingtoni Freedom House. A civil szervezet a tavalyival és tavalyelőttivel megegyező értéket, 21 pontot adott Magyarországnak a sajtószabadság fokát mérő, 0-tól 100 pontig terjedő skálán. /Némi kormánypárti elfogultság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./

Miközben nemzetközi intézmények elítélik a romániai korrupcióellenes harc hatékonyságát, a bukaresti parlament létszám híján elhalasztotta a döntést Adrian Nastase exminiszterelnök és Miron Mitrea volt szállításügyi miniszter korrupciógyanús ügyében. A Világbank és a Freedom House emberjogi szervezet most bemutatott jelentéséből kiviláglik: a jelenséggel szemben Románia körülbelül ugyanolyan eredménnyel képes felvenni a harcot, mint például a demokratikus berendezkedéséről „közismert” Lesotho vagy Trinidad és Tobago. A román parlament továbbra is menedéket nyújt a büntetőjogi felelősségre vonás alól Nastasénak és társainak. /Rostás Szabolcs: Kétes szolidaritás. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./

Románia szabad, de van még mit javítani
Románia teljesítménye változatlanul mind a politikai, mind a polgári jogok terén – a legjobbat jelentő 1-es osztályzat alatti – 2-es értékű volt 2009-ben – derül ki a Freedom House emberi jogi szervezet felméréséből, amelyben a világ országaiban tapasztalható polgári szabadságjogokat minősítik.
Mindez azt jelenti, hogy az országban nem változott a helyzet a tavalyi jelentés óta, mivel akkor ugyanilyen osztályzatot kapott. Magyarország továbbra is a stabil demokráciák közé tartozik, tavaly is a legjobb értékelést kapta a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén a Freedom House-tól. A washingtoni központú független kutatóintézet Magyarország 2009-es demokráciateljesítményét az előző két évhez hasonlóan a legmagasabb osztályzattal értékelte mindkét vonatkozásban, a politikai és a polgári jogok tekintetében.
A demokrácia terjedését 1941 óta világszerte támogató nem kormányzati szervezet besorolása szerint Románia és Magyarország a vizsgált 194 országból azon 89 közé tartozik, amely szabadnak minősül. A skála egyébként 1-től 7-ig terjed.
A Freedom House megállapította, hogy tavaly ismét visszaszorulóban volt a világon a szabadság; 2008-hoz képest a nem szabad országok száma 42-ről 47-re növekedett, a részben szabadnak minősülő államok száma pedig 62-ről 58-ra csökkent (a szabad világhoz tartozó államok száma változatlanul 89 volt). Az intézet negyedik éve folyamatosan a globális szabadság, a demokrácia visszaszorulásáról ad hírt. Idei jelentésének a szabadság globális eróziója címet adta, megjegyezve, hogy a világjelentés csaknem 40 éves történetében ez a leghosszabb negatív periódus. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Románia szabad, de még van mit javítani
Románia teljesítménye változatlanul mind a politikai, mind a polgári jogok terén – a legjobbat jelentő 1-es osztályzat alatti – 2-es értékű volt 2009-ben – derül ki a Freedom House emberi jogi szervezet felméréséből, amelyben a világ országaiban tapasztalható polgári szabadságjogokat minősítik.
Mindez azt jelenti, hogy az országban nem változott a helyzet a tavalyi jelentés óta, mivel akkor ugyanilyen osztályzatot kapott. Magyarország továbbra is a stabil demokráciák közé tartozik, tavaly is a legjobb értékelést kapta a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén a Freedom House-tól. A washingtoni központú független kutatóintézet Magyarország 2009-es demokráciateljesítményét az előző két évhez hasonlóan a legmagasabb osztályzattal értékelte mindkét vonatkozásban, a politikai és a polgári jogok tekintetében.
A demokrácia terjedését 1941 óta világszerte támogató nem kormányzati szervezet besorolása szerint Románia és Magyarország a vizsgált 194 országból azon 89 közé tartozik, amely szabadnak minősül. A skála egyébként 1-től 7-ig terjed.
A Freedom House megállapította, hogy tavaly ismét visszaszorulóban volt a világon a szabadság; 2008-hoz képest a nem szabad országok száma 42-ről 47-re növekedett, a részben szabadnak minősülő államok száma pedig 62-ről 58-ra csökkent (a szabad világhoz tartozó államok száma változatlanul 89 volt). Az intézet negyedik éve folyamatosan a globális szabadság, a demokrácia visszaszorulásáról ad hírt. Idei jelentésének a szabadság globális eróziója címet adta, megjegyezve, hogy a világjelentés csaknem 40 éves történetében ez a leghosszabb negatív periódus. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Óberkodó – Hitek és hitványságok a hitigazgatás árnyékosában
A helyi és az országos sajtó, hivatalos és blogozásba fulladó nyilatkozatok tömege, nyílt levelek és markáns petíciók sodró sorai veszik körül mostanában az egyházi tulajdonok restitúcióját – avagy magyarán: a történelmi múltban, lefutott időszakokban elkobzott, államosított, „lenyúlt” vagy jogtalannak ítélt egyházi tulajdonok problematikáját.
Hangos ez a paláver, röpködő igazságokkal, fajsúlytalan „utalásokkal”, méltatlan vádakkal, megnyugtató bürokratikus flegmával és provokatív söprésekkel. De hát „ki jár jól” a hitigazságok védelmében, ki veszi hasznát az egyházak elkobzott vagyonának, s hová lett a titkos titkok föltárásának kötelezettsége, az intézményes jogi képviselet, vagy végső soron a magyar szenátorok, RMDSZ-es képviselők, bársonyszékben ülők méltó feladatvállalási kötelezettsége? Ki ad erre legitim jogot, ki tűri a közömbös szerepvállalás-nélküliséget, a szinte a román vetélytársakat is megszégyenítő lerázási megoldásokat…?
Túlpoétizált kérdések ezek, jól tudom. De csak a látszat szerint. Valójában sajnos a hit és a jog egymással konstruktív viszonyban kellene legyenek. Azok számára, akik nem kell észrevegyék, hogy a kommunizmus évtizedeiben az egyházaktól elkobzott mintegy nyolcezer ingatlan helyzetéről van szó, talán „valahol” mindegy is, hogy majdnem 2200 épület/ingatlan/tulajdon volt a magyar történelmi egyházak tulajdonában, s került ki „valamiért” a felekezetek, rendek rendelkezési joga alól. Rendszerváltás-kori képzet volt, hogy az ideológiai restitúció majdan lehetővé teszi a jogi állapotok visszaállítását, jogsérelmek orvoslását is. Tizenhat évvel a Karácsonyi Forradalom után a jogos egyházi tulajdonok mintegy 2,5%-át vehették vissza a felekezetek és közösségek, a bukaresti restitúciós bizottság mindössze 500 magyar egyházi ingatlan visszaszolgáltatása ügyében döntött, sőt saját önszántából is kénytelen késleltetni a tulajdonok birtokbavételét, mivel a restituált közintézményekben működő bitorlókat még öt esztendeig mosolygó arccal kénytelenek megtűrni a tulajdonosok.
A bukaresti kormányzat által még tavaly júliusban elfogadott új restitúciós törvénycsomag alapján idén január 25-ig nyújthatták be a romániai felekezetek az egyházi és közösségi ingatlanok visszaigénylési kérvényeiket. Tehették ezt már a 2002/501-es számú törvény alapján is, azonban egy új jogszabály lehetővé tette az eddig még nem rendezett állapotú ingatlani igények beterjesztését is, kiterjesztve a restitúciót az egykori telkekre, üres beltelkekre, használhatatlanná koptatott épületekre, rommá lehasznált építményekre is. A már beérkezett kétezer ingatlan-visszaszolgáltatást igénylő dosszié több mint felét (57%) magyar birtokjavak teszik ki. A romániai egyházak (ide értve az ortodoxokat és görögkatolikusokat is) által igényelt csaknem nyolcezer ingatlan visszaadása ügyében eddig 908 esetében született elvi döntés. Erről Markó Attila, a romániai restitúciós bizottság alelnöke visszafogott elégedettséggel nyilatkozott, aki szerint „a magyar felekezetek szempontjából jobb ütemben halad a visszaszolgáltatási folyamat” (Magyar Nemzet *1). Talán másként látja ezt Tőkés László, aki az Európai Unióban immár kötelező érvénnyel bíró Alapvető Jogok Chartájának legfőbb jogvédőjéhez, Viviane Reding európai alapjogi biztoshoz fordult mint az Európai Parlament alelnöke, jelezve, hogy a 90-es években nem történt előrelépés ezen a téren annak ellenére, hogy a romániai kisebbségi egyházak ingatlanainak visszaszolgáltatását az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993. számú Ajánlása, valamint 1123/1997. számú Határozata Románia kötelességévé tette az egyházi vagyonoknak a restitutio in integrum elve alapján való maradéktalan visszaszolgáltatását. A román parlament 2002-ben megalkotta ugyan az 501-es törvényt, amely a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik, a tényleges restitúció azonban túlságosan lassan halad és akadályoztatásokkal terhelt. Hiába, hogy 2005. május 23-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadott határozatban sürgette a gyorsítást, „az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését”, az Európai Parlament pedig 2005. december 15-i, Romániáról szóló határozatának 21. cikkelyében követelte ezt). Tőkés közli, hogy például a 314 ingatlant visszaigénylő Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyomása sem volt elegendő, „a nagyváradi püspökség eddig csupán 61 ingatlant kapott vissza bizottsági végzéssel, 40 épület esetében pedig csak elvi döntést hozott a bukaresti testület. Az egyházkerület tapasztalatai szerint a visszakapott ingatlanok általában lelakott, általános felújítást igénylő iskolaépületek, művelődési házak vagy bérlakások, és számos esetben a törvényes rendelkezések miatt a tényleges birtokbavétel elmaradt, így az egyház bérleti szerződés megkötésére kényszerült”.(*2) Hiába tehát, hogy az amerikai székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF), amely az erdélyi magyar történelmi egyházak jogtanácsosainak és a romániai restitúciós bizottság képviselőjének bevonásával szakmai munkacsoportban folytat állandó információcserét az ingatlan-visszaszolgáltatásról (Tom Lantos demokrata és Tom Tancredo republikánus amerikai képviselők által beterjesztett határozatban), és hiába, hogy a román európai csatlakozás is feltételként kapta a romániai egyházi ingatlanok visszaadását sürgető feltételt, ennek érvényt szerezni mindmáig szinte képtelenségnek minősült. Engedtessék ezzel szinte méltó és sürgető témakört ajánlani az RMDSZ soros kongresszusa elé, s egyúttal példákat sorolni a hitigazgatás árnyékosában zajló eseményekről. Az „igazságok” és a hitremények
Sorskérdésnek tetszik, mit kell ma tennie egy bukaresti bizottságoktól és jogi vagy politikai képviseletektől független visszaigénylőnek ahhoz, hogy érvényre juthasson jogos követelése? Milyen speciális felkészülés, jogi hozzáértés, alkotmányos kontroll-lehetőség és birtokpolitikai gyakorlati ismeretanyag szükséges ahhoz (holtig tartó tanulás talán?), hogy az igénybejelentés dokumentációja mellett közjogilag komolyan vehető és végrehajtható válaszra legyen méltó (vagy inkább méltatott). Saját példám adalék ehhez, engedtessék röviden ismertetnem.
Az elmúlt három hónapban a premontrei rend restitúciós pereihez elengedhetetlenül szükséges levéltári kutatások közben alig van módom mást tenni, mint éjjel-nappal beadványokat gyártani a közigazgatási, közhatalmi, jogi intézményeknek, kérő leveleket levéltáraknak, közjegyzői meghatalmazással eljárni képesként a bíróságoknak, adatbirtokosoknak, köztük is a főhatóságoknak, szám szerint hatnak is (Igazságügyi Minisztérium, Románia Kormánya Emil Boc intézkedési jogköre, Pénzügyminisztérium, Adó és Pénzügyi Felügyelet (ANAF), Kulturális Örökség Minisztériuma Kelemen Hunor képviseletében, Egészségügyi Minisztérium (Cseke Attila), no meg a CNSAS, más szaklevéltárak és fölsorolni sem érdemes más képviseletek.
Állami levéltári kutatás közben találtam egy 1940-es keltezésű dokumentumot, melyben egy ismeretlen munkaügyi és szociális minisztériumi köztisztviselő azt sugallja főnökeinek: a premontrei rend jogi személyisége és követelése körüli hajcihőt olyan formában lehetne megoldani, hogy azzal ne csökkentsék az esélyét annak, hogy a Félix fürdői nagy értékű vagyon megmaradjon a román állam (ezáltal a nevezett minisztérium) kezelésében. A hetven éves dokumentum kardinális bizonyíték az eljárások módjaira és miértjeire is, én pedig az ennek megfelelő megkereséssel illettem a megfelelő minisztériumot. Talán nem kell panaszkodnom: válasz nélkül sikerült hagyniuk. Az egyébként jogász végzettségű egészségügyi miniszter (önéletrajza szerint 2001-2004 között a váradi római katolikus püspökség jogtanácsosa), nem csupán néma maradt, de mintha feledni is látszana vagy törölte volna a személyes közösségi emlékezetből a váradi katolikus püspökség püspökfürdői esetét… Némiképpen kierőszakolt válaszadás révén sikerült pecsétes papírt kapnom arról: nincs a minisztérium archívumában semmilyen általam kért irat (értsd: közokirat) a premontrei rend és a román állam közötti perek lefolyásáról. Ez már csak azért is izgalmas regény témája lehetne (Umberto Eco modorában), mert az illetékes minisztérium jogelődje közvetlen haszonélvezője volt a rend Félix fürdői tulajdonának 1948-ban államilag elkonfiskált vagyonrészének. Illetékes élvezeti jogát ugyan nem vitatva, de a létező dokumentumokat mégiscsak tételezve, csupán álnaivan kérdezem: ezen a jól szövött hálón hol akad el egy vidéki kispap, vagy akár az árnyékosban eredményesebb jogi képviselő is? A „nem létező” vagy meg nem lelt közokirat akkor kinek garanciáit, kinek sérelmeit, kinek jogos igényeit vagy haszonélvezetét rejti…?
Változat a jogiasult beszédmódra (példa az Igazságügyi Minisztériumból): forduljon talán az állami levéltárhoz. Ahhoz, ahol engedélyt kell kérni a kutatáshoz, melyet okkal/joggal meg is tagad(hat)nak…, hiszen papírforma szerint a 16/1996-os román levéltári törvény szerint a közokiratok kutathatóságára 90 éves titok-burok bocsátható ki. Felmentést és tájékoztatást, adatközlést és megszerzett jogi felhatalmazás alapján képviseleti respektust ugyan éppen a minisztérium adhat, ugyanis az iratgazda jogaival ő rendelkezik…, de praktikusabb megoldás a levéltárhoz utalni a közügyben érdeklődőt, hadd unja meg a labda-szerepet egy idő múlva. Ezért azután korántsem csoda, hogy soron vannak a CEDO-s pilot-perek, tele az újság a folyamatok részleteivel…(*3) Példák a soron, folytatva: a kormányhivatali válasz méltóképpen szűkszavú: nem tudunk semmit, vagy nincs archívumunk, nem tudhatjuk, volt-e a rendnek, tulajdonosnak ingatlanja a mai Románia területén, s volt-e vagy sem jogi személyisége…
Karácsony előtti válaszlevélben – úgy gondolták – nem illik jókívánságok nélkül reagálni, s ha már hivatkoztam rá és elkértem a 810/1949-es miniszterelnökségi döntés alapjául szolgáló, vallásügyi miniszter 21.535. számú 1949-es referátumát, megkaptam ajándékba a hitelesített xerox-másolatot a törvényről. De sem többet, sem kevesebbet. A kommunizmus bűneit felülvizsgáló intézményből a kormányzati levéltárban csak az nem kutatott az elmúlt négy évben, aki nem akart, s ugyanez érvényes az egészségügyi és igazságügyi minisztériumok levéltári anyagára is. A levéltári törvény állásfoglalása azonban kimondja, hogy mindazon levéltári anyagok, állagok, jelzetek, dossziék, dokumentumok kutatása szabad, amelyeket már valaki egyszer kutatott, ezt tehát a többi kutató előtt is meg kell nyitni, a dokumentumokat utólagosan visszaminősíteni nem lehet. Akkor most nem kutatta senki, nem tárta föl senki, nem vizsgálta tehát az sem mindezen anyagokat, akinek a restitúciós törvény ezt feladatává teszi – vagy csupán a bürokratikus kivételezés eredménye a lerázó hivatalos válasz?
Pénzügyminisztérium, adóhivatal… – ugyancsak „nem tud semmit”, nem ismer semmit, leráz, a helyi szintre tanácsol, a polgármesteri hivatalt ajánlja… Onnan is megkapható a talányos válasz, az elkerülő nyilatkozat, a felelőtlen érdektelenség. Ha jön is válasz, Váradról kell megkapjam pecsétet, hogy az átvételi postafüzetben „hivatalosan” járhassak el és bélyegezzem az átvételt, mivel a Földhivatal nem a képviselőnek, hanem a premontrei rendnek címezte a levelét.
Szívet melengetőbb csak a kulturális miniszter levele lehetett, aki a névre szóló megkeresésre névről bizonykodó válaszra nem méltatott ugyan, de ezzel nyitva hagyta az esélyét, hogy továbbküldték levelemet a vallásügyi államtitkárságnak, vagy más levéltárnak, avagy mégsem. „Consideram oportun” – tudja-e minden érintett, mit is jelenthet? Javaslat, vagy konkrét cselekedetre utaló mondatrész…? Élünk egy országban, ahol lehetne/lenne talán európai igényű jogérvényesítés, európai normákra épülő érdekeltségi és érdekvédelmi rend, de mégsincs. Vagy ha van is, átláthatatlan, sötéten árnyékos, kezelhetetlenül reménytelen. Beadsz egy panaszt, légy akár kárvallott vagy törvényes képviselő, rövid úton akár vissza is jön a méltatás: az intézmény egyik vezetője saját blog-oldalán pellengérez ki. Szerencsém volt megkapni ebből egyet, mely decensen jelezte, hogy talán félreérthettem jogaimat és lehetőségeimet, amennyiben közjó vagy magánjogi képviselet nevében-érdekében megszólalok…
A megszólalások akár ki is egészülhetnek ildomos magántörténettel is. Az ildomosság a politikai korrektség kategóriája alatti olykor, de kétségtelenül tanulságos is. Frissen értesültem arról, hogy a Diszkrimináció-ellenes Tanács, ahol szintúgy föllelhető két magyar is, idestova több mint fél év múltán tudna-e érdemben foglalkozni beadványommal, melyet hivatalból kaptak meg a DNA-tól, ahol mint magyar állampolgár kell élvezzem a gondoskodó szeretetet. Az előzmény szinte triviális: 2009-2010 során egy kelet-európai rendszerváltásokat bemutató, uniós pályázaton kapott támogatásból az Európai Bizottság felkérésére készített kiállításon bemutattunk kétszer is egy filmet, melynek kópiáját a román rendező örökségéül szolgáló anyagból használtuk fel. A román vád szerint a Sahia filmstúdióból ellopott (!?) kópiát, melyet 1989. decemberében készült anyagról kaptam, mint magyar propagandista használtam fel, egyúttal mint kém is, aki ráadásul azt állítja, hogy a román forradalmat egy magyar csinálta… A kedves vád feljelentéssé érett, a Freedom House és Európai Bizottság romániai kirendeltsége kihátrált a felhasználói képviseletből, a feljelentési beadvány pedig nyíltan kémnek titulált. Ami ugyan a román törvényi szabályozástól lehetne akár még megengedett egy vádaskodónak, de a Diszkrimináció-ellenes Tanács működési szabályzata 137/2000-es sürgősségi kormányrendeletre épülő 2. cikkelyének 1, 2. bekezdése korrektül körbejárja, mit jelent diszkriminálni valakit, aki nemcsak hogy történetesen éppen magyar állampolgár, de ettől még nem szükségképpen kém is. A Tanácsnak címzett e tárgyú beadványomban e törvényre hivatkozva kértem, értelmezzék a feljelentésbe foglalt szintagmát: ha magyar, akkor kém is. Tény, hogy szerzői jogi ügyekben a Tanács nem köteles/kompetens dönteni, ezt már decemberben meg is kaptam válaszként. Ennek elismerésével fordultam személyesen a Tanács magyar tagjához, ugyanis a beadvány mégiscsak azzal kezdődik, hogy „a magyar kém ellopta…”. Rövid úton megtudtam, azért nem értelmezték a beadványomat, mert nem beadványnak vették, hanem válaszlevélnek, úgyhogy jöhet immár a „beadvány”. E decemberi forduló után már ma meg is tudhattam, a beadvány sem jó, mert nincs ráírva nagy betűkkel, hogy „panasz!”. Augusztus óta tehát nem jutott idejük átolvasni egy dokumentum vagy dosszié tartalmát, amiből kiderülne, miről van szó és mi a megoldás.
Vetítsem ezt a premontrei, református, evangélikus vagy unitárius, görög katolikus vagy zsidó tulajdonokra, ama bizonyos 2140 vagy nyolcezer peres ügyre, formanyomtatványok és dokumentáció-hiányok tömegére… – mikor lehet ebből egyházi vagyon visszaszolgáltatás, vádak, támadások, blogok, pörölések, irigységek, érdekeltség-hiányok környezetében?! Mintha bizony a beadványokat gyártók mind elmebajosak, túlzóak, értetlenek, akadékoskodók lennének, akik panaszaikkal jobb dolguk helyett bombázzák az intézményeket… S mintha a miniszterek, képviselők, szenátorok, köztisztviselők, közmunkások összesen ennyit lennének hajlandók az ügyekből képviselni, netán még megmutyizni is. Az pedig, hogy emberként, állampolgárként, meghatalmazottként, eljáróként, bevádoltként, szétblogozottként, román honlapokon nyilvánosan lekezeltként, sajtótermékekben kiömlő vádaskodások és sértések elszenvedőjeként mégiscsak jogom volna európai öntudathoz, a közjó normáihoz, a közbékesség elemi tartalmaihoz, jóhiszeműséghez, az ártatlanság és vétlenség vélelméhez, úgy tűnik a közmunkások java többségét mintha hidegen hagyná. Miként a vagyonjogi perek anyaga, a rendek és egyházak ingatlanjainak állapota, a demokratikus és emberi alapjogokhoz való viszony minimális szintje is.
Mert hát vajon tényleg, kit is zavar, ha a rendek és egyházi tulajdonok érdekszférájában ugyanaz a típusú alku megy végbe, mint a két világháború között vagy a durvuló szocializmus időszakában? Kit sem zavar, hogy az egyházi vagyonok-ingatlanok restitúciójáért felelős RMDSZ-es elnökhelyettes is ugyanazt fújja, mint a román értetlen többség, hogy ugyanis a rendnek nem jár semmi, mert nem illeszkednek bele a restitúciós törvénybe. Lehetséges, hogy már mindenki a két világháború közötti pedagógus, Onisifor Ghibu könyveivel kel és fekszik, hogy ennyire jól tájékozott a premontreiek ügyeiben, melyekről nem is rendelkezik saját dokumentációval? Sőt, ugyanez a helyzet a máramarosszigeti református kollégiummal, melyek ellen szintén Ghibu lépett fel, vagy ott a gyulafehérvári státusz-per, melyben ugyancsak Ghibu keze nyoma maradt meg. Egyébként csak úgy mellékesen jegyzem meg Onisifor Ghibu nevét három középiskola viseli Romániában. És akkor hol van az RMDSZ, hol maradnak el a helyi és megyei tanácsok, hol az oktatási minisztérium aradi származású államtitkára, a kisebbségügyi ombudsman, etc.
Őket mind hidegen hagyja, hogy a román alkotmány 30. cikkelyének 7. bekezdése, valamint a 107/ 27.04.2006-os törvény, mely a 31. számú 2002-es sürgősségi kormányrendeletet engedélyezte, magukban rejtik azt is, hogy tilos a nemzetiség-ellenesség, az egyház-ellenes, fasiszta, rasszista, xenofób szimbólumok használata?
Hogyan fér meg Onisifor Ghibu nacionalizmusa és sovinizmusa, vallási türelmetlensége a mai értékrendben? Nem használható sem polgári modellként, sem tudományos értékként, sem morális fenség nevében, amit oly kivételes örömmel fölidéznek tőle a hangosbeszélők, s némán elhallgatnak a meg-nem-szólalók. Egy olyan országban, amely NATO- és EU-tag, amely a genfi konvenciót nem erőfölény hatására, hanem egyetértéssel írta alá, miként az ENSZ emberi jogi alapokmányát is, amely tiltja az emberiség-ellenes bűnök elkövetését vagy propagálását is. Egy olyan országban, amely az utolsó azok között, ahol immár megsemmisítettek minden konstrukciós politikai pert, s így Romániában még priusszal halnak meg az emberek, kárpótlás nélkül, jogi számkivetettségben, s ahol hasonló sors vár talán 20 évvel a rendszerváltás után is a morális kárpótlás, vagyonjogi kárpótlás jogosultjaira is.
Persze, lehet, nem kellene magyarul is közzétennünk a jogok és jogosultságok lehetőségeit. Nem kellene listákat készítenünk a kárpótlásra vagy vagyoni visszajuttatásra jogosultakról, nem kellene intézményes jogvédelmet állítani a kiszolgáltatottságban élő mögé. Ki tudja, a hitigazságok (olykor talán) változékonyak, a meg nem történt kárpótlás legföljebb a sértettnek fáj, nem a közpolitikának… Az árnyékosban még a nap sem oly kegyetlenül sütöget. Ha meg nincs pénzforrása ügyvédre, akkor hát mit is akar kárpótoltatni…?
Lehet ugyanakkor az is, a két világháború közötti ügyvitelben, akármely oldalra is történt a játék, még jelen volt az érdekeltség, a fontosság súlya, annak tiszta tudása, mely értékek evidensek, morálisak, elvárásosak, s nem csupán a bársonyszékek és automobilok vágyképe lengte át a közpolitikai-közhivatali atmoszférát. Igaz tehát, talán nem kellene annyi régies iratot, „elavult” tudást, fölháborító históriát összekeresgélni, mindjárt egyszerűbb és szebb volna a jelenkortörténet is… Mit mond a román alkotmány (2003)
II. cím: Az alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek
18. szakasz – Az idegen állampolgárok és a hontalanok
(1) A Romániában lakó idegen állampolgárok és hontalanok az Alkotmány és más törvények által a személyek és a vagyonok tekintetében garantált általános oltalmat élvezik. 31. szakasz – Az információhoz való jog (1) A személy jogát a bármely közérdekű információhoz való hozzáféréshez korlátozni nem lehet. (2) A közhatóságok a rájuk háruló hatáskörök szerint kötelesek biztosítani az állampolgárok tisztességes tájékoztatását a közügyekről és a személyes jellegű kérdésekről.
51. szakasz – A petíciós jog
(1) Az állampolgároknak jogukban áll, hogy csakis az aláírók nevében megfogalmazott petíciókkal a közhatóságokhoz folyamodjanak.
(2) A törvényesen megalakított szervezetek jogosultak arra, hogy petíciókat nyújtsanak be, kizárólag az általuk képviselt közösségek nevében. (3) A petíciós jog gyakorlása illetékmentes.
(4) A közhatóságok a petíciókra törvény szerint megállapított határidőn belül és feltételek között kötelesek válaszolni.
52. szakasz – A valamely közhatóság által sértett személy joga
(1) A valamely jogában vagy törvényes érdekében közhatóság által közigazgatási aktussal vagy a kérelme törvényes határidőre való megoldásának elmulasztásával sértett személy jogosult az igényelt jog vagy törvényes érdek elismerésére, az aktus megsemmisítésére és a neki okozott kár megtérítésére. (2) E jog gyakorlásának feltételeit és korlátait organikus törvény állapítja meg.
(3) Az állam anyagilag felel az igazságszolgáltatási hibákkal okozott károkért. Az állam felelősségét a törvény feltételei között állapítják meg, és ez nem hárítja el a tisztségét rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlansággal gyakorló magisztrátus felelősségét.
Varga Andrea
A szerző történész
*1 – Forrás: Rostás Szabolcs /Magyar Nemzet/ Évek múlva kapják vissza ingatlanjaikat az erdélyi magyar egyházak. Romániai restitúció elvben és gyakorlatban Nyomásgyakorlás Brüsszelből és Washingtonból.
Erdély.ma

Félnek tőlünk
Ágoston Hugó
A múlt hét meghatározó élménye, hogy kiderült: félnek tőlünk. Félnek tőlünk romániai magyaroktól, félnek tőlünk mint országtól, Romániától és Magyarországtól. Ijesztő példák vagyunk, persze eltérő közegekben és más-más módon.
A romániai magyaroktól Traian Băsescu fél, mert „zsarolnak” és „etnikai érdekből megakadályozzák a többség kedvező fejlődését”. Vagyis a félelmetes, renitens magyarok nem akarnak békésen, szótlanul felszívódni a nagy román civilizációban. Inkább zsarolnak – mellesleg azzal érvelve, ami a kormányprogram része. Az államelnököt azonban nagyon komolyan kell venni. Finom lelkével ő ugyanis nem csak a zsarolásra, de a történelmi sérelmekre is rém érzékeny.
Lám, a fasiszta Antonescuhoz hasonlóan átvezényelte volna a Pruton a románokat, ezzel szemben a Trianonért kesergő magyaroknak kuss. Van valami monumentális abban, ahogy ez az idült bajkeverő tőlünk „fél”, miközben a múltból és a jelenből mindenkit kioszt: az exkirályt, az oroszokat, az ellenzéket, a parlamentet, az igazságszolgáltatást... Akár önfeledten, akár tudatosan teszi, joggal kelt aggodalmat. Akik fasisztoid kijelentéseit – esetleg alkoholos – elszólásnak vélik, gondoljanak arra, hogy az ortodox hívők és a fiatalok körében milyen nagy megbecsülése van a vasgárdista múltnak, daloknak, jelképeknek...
Ezzel szemben a magyar miniszterelnök, aki szintén jócskán táplálkozik a múlt kétes értékeiből és szelleméből, a demokrácia és a jogállamiság lebontását, az önkényt kormánypolitika szintjére emelte. Nem hiába tekint most rá lélegzetvisszafojtva a demokratikus világ: az ENSZ, az Európai Parlament, az EBESZ, a Nemzetközi Valutaalap, a Velencei Bizottság, a Freedom House.... Hogy is mondta a nagy eszménykép, a minap Budapesten is megszobort volt republikánus amerikai elnök, Ronald Reagan?
“Vezess, kövess, vagy állj félre az útból!” És vajon mit szólt volna annak láttán, amit kormányzás címén most Orbánék folytatnak, a magyar származású volt amerikai demokrata szenátor, Tom Lantos? Amiért Európa most Magyarországtól fél, azt a lengyel Adam Michnik a vezető osztrák sajtóorgánumban, a Die Pressében nemrég úgy fejezte ki: “Ijesztő példa arra, hogyan lehet EU-tagállamokban teljesen demokratikus úton olyan állammodellt megvalósítani, amit én kvázi diktatúrának neveznék.”
Traian Băsescu semmit sem von vissza. Szánandó, mert erőtlen, tragikomikus esete egy szenvedélybeteg játékosnak, függetlenül attól, hogy még rengeteg bajt csinálhat és sok szenvedést okozhat. De „üresben” őrjöng”, a politikai vége már egyáltalán nincs messze.
Orbán Viktor pedig teljes lendületben van, ezt a hétvégi pártkongresszus is megmutatta. A kétharmados többség birtokában az ország tényleges és jelképes átszínezése és átnevezése, felforgatása és átalakítása olyan gyorsan és örvényesen folyik, hogy rövidesen rá sem lehet majd ismerni. Aggódni azokért, tartani azoktól szoktak, akiknek józan belátására nincs már esély? Ki tudja megállítani őket? Lehet, hogy gyorsabban kiderül, mint gondolnák! Új Magyar Szó (Bukarest)

Hírsaláta
KELEMEN SZÍNE VÁLTOZÁSA. Nem értik a zöld szervezetek Kelemen Hunor pálfordulását a verespataki ciános aranybányászat kérdésében, s nyílt levélben fogalmazták meg fenntartásaikat és vádjaikat a miniszter döntésével kapcsolatban.
"Tavaly, amikor még Kelemen Hunor miniszter is keményen ellenezte a projektet, és nyíltan kijelentette, hogy ellenzi a ciántechnológián alapuló beruházást, közép- és hosszú távon a turizmust látta megfelelő alternatívaként a körzet fejlesztésére és az ott élők foglalkoztatására. Ezzel akkor is és ma is messzemenően egyetértünk. (...) Más országokban a verespatakihoz hasonló, de jóval kisebb történelmi jelentőségű bányajáratokat kiválóan értékesítenek komoly turisztikai látványosságként" – írják. FÉLIG SZABADON. A Freedom House legfrissebb sajtószabadság-jelentése szerint Románia a közel kétszázas lista félig szabad harmadában vegetál, az egyáltalán nem megtisztelő 88. helyen. Még Botswana és Burkina Faso is megelőz minket. Magyarországot az első csoportba – a szabad kategóriába sorolták. A gazdasági válság padlóra vágta a nyomtatott média egy részét, miközben a hűtlen reklámpénzek a virtuális médiához vándorolnak. (Népújság) CSAK TIZENKETTŐ. A 2011–2012-es egyetemi tanévben a felsőoktatási intézmények besorolása után csak tizenkét egyetemnek van esélye megkapni a doktorátus szervezésére szóló jogot. Az egyetemeket idén nyártól kezdődően három csoportba sorolják: az oktatásra hangolt egyetemek csak licencre készítenek fel, az oktatási és tudományos kutatási, valamint az oktatási és művészeti alkotási egyetemek licenc- és mesterképzésre szorítkoznak, a harmadik csoport a csúcskutatási és oktatási egyetemeké, amelyek licencre, mesterképzésre és doktorátusra is jogosultak. (Gândul) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajtószabadságharc
Kezdetben volt a magyar sajtószabadság. Harcban született féltett kincsünk, a nagy szellemi-lelkiismereti hungarikumok egyike. Törvény is védte, de inkább, mint a törvényben, ott gyökerezett a lelkünkben, miként a köztársaság is. Alapkódként él bennünk, ugyanúgy, mint a csodálatos nyelvünk, mint a tízparancsolat, a Miatyánk vagy az egyszeregy.
Kezdetben volt a magyar sajtószabadság. Harcban született féltett kincsünk, a nagy szellemi-lelkiismereti hungarikumok egyike. Törvény is védte, de inkább, mint a törvényben, ott gyökerezett a lelkünkben, miként a köztársaság is. Alapkódként él bennünk, ugyanúgy, mint a csodálatos nyelvünk, mint a tízparancsolat, a Miatyánk vagy az egyszeregy.
De komor korunkban új kényurak egy rossz törvénnyel és még rosszabb akarattal leigázták, megfosztották szabadságától s a maguk egyeduralma alá kényszerítették a magyar sajtót.
Vitázni kezdtünk, először jobbos, már-már jobbikos kollégákkal, az akkor még tervezett médiatörvényről és -hatóságról. Csak a legdurvább visszásságok felemlegetésével. Hogy az irányítók mind, de mind egypártemberek... Hogy mégiscsak, uraim, kilenc évre!... Hogy milliós büntetések... Hogy a külföldi magyar sajtót is ellenőrizni akarják... Kollégáink talpalatnyi sötétséget fel nem adva védték az agyrémet, amelyből csakhamar jogszabály lett. Amikor a vita hevében elkezdtek kommunistabérencezni meg anyázni, abbahagytuk, a bolondokat leírtuk, úgyhogy később már azokról a marhaságokról sem kérdezhettük meg őket, amelyeket európai hatásra a magyar törvénykezők végül visszavontak. Hogy vajon nem szégyellik magukat, amiért olyan nyilvánvaló képtelenségeket védtek, amelyek csak azért kerültek be, hogy legyen mit kivenni...
Kicsit később, közben, volt a tüntetés: a magyar sajtószabadság korlátozása ellen. Igen, a Magyar Köztársaság (bocsánat, Magyarország) bukaresti nagykövetsége előtt. Az előtt az épület előtt, amely addig amolyan templom volt számunkra, a magyar szabadság, szolidaritás és szeretet szentélye, ahova áhítattal jártunk magyarságunkban megtisztulni és megerősödni. Igen, tüntettünk a románokkal együtt. Kiváltva és vállalva vélt és volt barátok rosszallását. Tüntettek akkor sok helyen Európában, Bukaresttől Londonig, amiért – hivatalos álláspontok szerint is – balliberális martalócok lettünk, a fórumokon pedig kommunista zsidók, zsidóbérencek. Így megy ez, máris kizáródtunk.
Kedves közbeékelődő cenzurális epizódokon nevettünk és sírtunk: a Lomniczi-eset (amikor a köztévében egy nem kívánatos személyiségnek – mit ad isten, Tőkés László mellől – kiradírozták, behomályosították a fejét, amitől úgy nézett ki, mint valami félresikerült idegen lény); továbbá a százezres szabadságtüntetés Budapesten, amelyet két utcasarokkal odábbról közvetített az eltájolódott riporter, ahonnan egyetlen árva tiltakozó sem látszott.
Kissé fájdalmasabb a MÚRE, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének esete. Alapító tagjai, alakítói voltunk, elnökségünk idején írtuk alá a MÚOSZ-szal, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével a tartalmas együttműködési megállapodást; a magyar sajtó szabadságára büszkén hallgattuk remek előadók, kartársaink, barátaink tanulságos fejtegetéseit sajtóerkölcsről, műfaji, sajtónyelvi, más szakmai kérdésekről. Most a MÚRE meg se mukkan a magyar sajtószabadságot ért orvtámadásokra, nem vállalt közösséget sem a MÚOSZ-szal, sem az elbocsátott, megalázott kollégákkal, szava sincs a magyarországi sajtó siralmas állapotáról, az egyenműsorok nézhetetlenségéről a közmédiában, az átpolitizált MTI színvonaláról, tarthatatlan – a saját munkatársai által is felpanaszolt – helyzetéről. Örökös tagjai, életműdíjasai vagyunk a MÚRE-nak – most fogjuk magunkat és szervezkedjünk ellene? Vagy lépjünk ki, átpártolva a semmibe? Amiért néhány (különben is késő, tán sohanapján megérkező) odaáti garast várva nem tesz semmit legalább az önbecsülése védelmében? Megalázóan szomorú dilemma.
És a legújabb. A Freedom House nemzetközi civil szervezet visszaminősítette Magyarországot: két év alatt tizenhárom helyet esett vissza, és sajtója immár csak „részben szabad”. Valamikor a szabad sajtójú országoknak is az élmezőnyében foglalt helyet, most a 78-79. a világranglistán! És retteghetünk a megalázó lehetőségtől, hogy még lejjebb kerül.
De ez a harc nem adható fel. Lesz még magyar sajtószabadság, hiszen a szelleme elpusztíthatatlan. Hogy hol s hogyan folytatjuk? Hát szóban, írásban – a sajtóban. Reméljük, maradunk egy páran.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)

Victor és Viktor az EU szemében (Külföldi lapok Romániáról és Magyarországról)
A Bukarest és Budapest elleni uniós fellépést és az európai pártcsaládok reagálásait hasonlították össze az osztrák lapok. Az amerikai Foreign Affairs külpolitikai folyóirat írást közölt Magyarországról és a második Fidesz-kormány két évéről.
Profil: nem egyenlő mérce
Eredményt mutat „az EU felháborodása Victor Ponta kétes játszmái miatt”. „Működik a Brüsszel általi demokratikus nevelés” – írta Viktor és Victor című cikkében a Profil osztrák hetilap. Míg Olaszország és Franciaország túl nagy és befolyásos volt ahhoz, hogy Brüsszel büntetőeljárást indítson, amikor Silvio Berlusconi „méretre szabatta a törvényeket”, és Nicolas Sarkozy elrendelte a roma bevándorlók kitoloncolását, Romániát „teljes erejükkel érhetik az EU-szankciók”. Orbán Viktor „fogcsikorgatva meghajolt az erő, de nem az érvek előtt, ahogy ő mondta”, és visszavonta a vitatott jegybanki reformot. Victor Ponta is „minden bizonnyal biflázni fogja egy kicsit az alkotmányjogot, mielőtt megkockáztat egy újabb kényszerű utat Brüsszelbe” – vélekedett a lap. A Profilnak adott interjúban Othmar Karas osztrák konzervatív EP-képviselő, az EP alelnöke úgy vélekedett, aggodalomra ad okot Victor Ponta eljárása Traian Băsescuval szemben, de az „előzetes elítélést” el kell kerülni. Most az Európai Bizottságnak kell megvizsgálnia az ügyet – jelentette ki. Hozzátette: a megítélés alapja nem lehet pártpolitikai motiváció. „Mindkét esetben csalódtam” – felelte a riporter felvetésére, miszerint Magyarország esetében 2010-ben a szociáldemokraták jártak élen a bírálattal, és a konzervatívok visszafogottak voltak, míg Románia esetében az ellenkezője történik. „Az európai jognak és az európai értékeknek nincs pártpolitikai címkéjük. Mindkét országot azonos alapon kell megítélni” – mondta. Ha helytállóak az államcsínyről és alkotmánysértésről szóló aggodalmak Románia esetében, de nem szolgáltatnak alapot egy 7. cikk szerinti eljáráshoz, akkor súlyos gond van az EU-ban – vélekedett Karas.
Politikai ítélkezés
A Der Standard liberális napilapban Ulrike Lunacek, az osztrák Zöldek európai parlamenti képviselője Erhard Busek osztrák konzervatív politikai személyiségnek válaszolt, aki elfogultsággal vádolta meg az EP szociáldemokrata frakcióvezetőjét, a szintén osztrák Hannes Swobodát a román belpolitikai helyzet megítélésében. Amikor Busek „a szálkát teszi szóvá a szociáldemokraták szemében”, nem szabad megfeledkeznie „a gerendáról a kereszténydemokraták szemében” – írta. Felidézte: az Európai Néppárt ellenezte, hogy eljárás induljon Magyarország ellen az EU alapvető értékeinek megsértése címén. „Politikai ítélkezés tehát a spektrum mindkét oldalán” – jegyezte meg. „Az európai alapértékeknek ellentmondó pártszolidaritás” korlátok közé szorításához Lunacek szerint erős személyiségekre lenne szükség, és arra, hogy az EP-képviselőket európai pártlistákról lehessen megválasztani.
Magyarország nagy feladat az EU számára
Magyarország legalább olyan nagy feladat elé állítja az Európai Uniót, mint Görögország, csak éppen ennek a feladatnak erősebb a politikai jellege, mint a gazdasági. Magyarország az EU első olyan tagállama, amely az autokrácia felé lavíroz – írja a Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóiratban James Kirchick, a nemzetbiztonsági és külügyekkel foglalkozó FDD független amerikai intézet egyik munkatársa, több világhírű folyóirat vendégszerkesztője. Az EU egyik vitathatatlan vívmánya, hogy tekintélyuralmi korszakok után demokratikus hatalmat sikerült meggyökereztetnie olyan országokban, mint Görögország, Portugália, Spanyolország és a volt kommunista országok. Magyarország éppen amiatt nehéz és példátlan megméretés a számára, mert az EU-ban már jó ideje adottnak veszik a tagországok demokratikus elkötelezettségét. Az európai vezetőknek ritkán kellett szembesülniük azzal – ha egyáltalán kellett –, hogy egy tagország autokráciába süllyed, és kockáztatja a kizáratását. Most azonban számolniuk kell ezzel az eshetőséggel – tette hozzá. Meg kell hagyni, Magyarország nem diktatúra. Amióta Orbán Viktor hatalomra került, az ország „szabad” maradt a Freedom House minősítésében. És bár a Fidesz nem tette teljessé a tekintélyelvű államot, meggyengítette a demokrácia szellemiségét azáltal, hogy az emberek ajkára fagyasztotta a szót, amely kifejezné az eltérő véleményt. Ilyen értelemben Orbán megbukott demokráciából. A magyaroktól és az európai demokrácia jövőjéért aggódóktól függ, hogy ez a bukás az egész kontinens kudarca lesz-e vagy sem – állapította meg James Kirchick.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol tart ma a sajtószabadság a világban?
Romániában csak félig szabad a sajtó, mert a médiatrösztök a tulajdonosi kör véleményét próbálják ráerőltetni műsorpolitikájukkal a nézőkre – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Pál Norbert nemzetközi jogász, aki nemrégiben a MÚRE meghívására a marosvásárhelyi Sajtóklub vendégeként a világ országaira jellemző sajtószabadságról beszélt.
A sajtóklubos beszélgetésen elhangzott, hogy a földkerekség országainak alig a 33 százalékában létezik sajtószabadság. Ilyen rosszul áll a világ ezen a téren?
A Freedom Housra hivatkoztam, amikor a statisztikákat mutattam, mivel az nagyon elismert szervezet, különböző ügyekben együtt dolgoztunk. Ők felállítanak egy skálát, 1-től 193-ig, ennek alapján osztályozzák az országokat. 2012-ben például Magyarország státuszát visszacsökkentették, eddig szabad sajtó volt, most csak félig szabad a sajtó. Egy kategóriába került olyan országokkal, mint például Ecuador, ami nyilvánvalóan túlzás. Ezt azonban azért teszi a Freedom House, mert tudja: egy ilyen visszafokozás annyira sokkolja és felhívja a világ figyelmét, hogy Magyarország is kénytelen lesz valamit változtatni, vagy legalább elszégyelli magát. Három kategória van tulajdonképpen a Freedom House listáján, de a kategóriákon belül is nagy különbségek vannak.
Románia milyen megítélés alá esik?
Romániában is csak félig szabad a sajtó. Ez főleg annak köszönhető, hogy a különböző tévécsatornák nem tárgyilagosan közlik az eseményeket, hanem megpróbálják ráerőltetni az emberekre a saját véleményüket. Ezek az adók politikai személyiségek tulajdonában vannak, és ez érződik a műsorpolitikájukon. Ezért minősítik félig szabadnak Romániát, nem feltétlenül arról van szó, hogy cenzúrázzák a médiát vagy bebörtönöznek újságírókat, hanem a politikai játszmák miatt.
Hol a legszabadabb a sajtó?
Szerintem a skandináv államokban, például Norvégiában, ahol egyáltalán nem szólnak bele, csak közlik az eseményeket és a politikumnak semmilyen befolyása nincs erre.
Meddig terjedhet a szabadság?
Ez nehéz kérdés. Kirívó a Wikileaks esete, ami állítólag sok amerikai katonát vagy a hadsereggel együttműködő személyt veszélybe sodort, szerintem még a jövőben eldől, hogy egy ilyen kezdeményezés meddig mehet el. Érdekes próbatétele volt a világnak Julian Assange eljárása. A Wikileaks információt senki nem cáfolta meg, csak annyira érzékeny dolgokról van szó, hogy nehéz határt húzni. A nemzetközi jog szerint a szabadság addig terjed, amíg nem sérti mások jogait. A sajtószabadságnak sem volna szabad bárkinek is a jogait sérteni.
Amerikában milyen a sajtószabadság?
Nagyfokú a sajtószabadság, ami ott érdekes az a tabloid kultúra. Monitorizáltam indiai médiát is, és nagyon érdekes, hogy ott a híreket úgy mutatják be, mintha film lenne, zenével, tapssal, mint egy történetet. Nálunk reggeltől estig a politika szerepel az előtérben, ami szerintem tipikusan román sajátosság. Sehol sem láttam annyi breaking newst, mint nálunk. Amerika olyan tabloid társadalom, ahol nagyon szeretik a celebjeiket, ugyanakkor néha nem ellenőrzik le a forrást. Például egy kis texasi újság összekeverte az Egyesült Nemzetek Szövetségét az EBESZ-szel, azzal a szervezettel, amely néha a választásokra küld megfigyelőket. Leközölte a hírt, és az összes amerikai újság lecsapott rá. Anélkül, hogy ellenőrizték volna, leadták országosan, az ABC tévécsatornán a híradóban. A bemondók azon háborogtak: milyen dolog ez, hogy az ENSZ megfigyelőket küld a választásokra, holott Amerika a demokrácia bölcsője. Szerintem Amerikában az a probléma, mindenki el akarja adni az újságot, és amikor valami nagyon érdekes vagy sokkoló hír van, akkor sokszor elfelejtik ellenőrizni a forrást.
A kelet-európai sajtószabadságával kapcsolatosan szó esett a gazdasági vetületről is. A Pussy Riot esetéhez például miként viszonyul Európa?
Nem hivatalosan az első szabály a nemzetközi közjogban és a nemzetközi kapcsolatokban, hogy mindent az érdek vezérel. Tehát az Európai Unió megszólja Fehéroroszországot vagy Szíriát, ám egy olyan óriási partnernerrel, mint Oroszország, akivel együtt üzletelnek, akitől megveszik a rengeteg nyersanyagot, már csínján bánnak. Volt visszhangja a Pussy Riot együttes bebörtönzésének, de sajnos mindenki fél komolyabban állást foglalni, elítélni Oroszországot. Nem is lehetne, csak informálisan elítélni, mivel Oroszország is az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, az országok pedig mérlegelnek. Például nem éri meg Berlinnek elítélni Moszkvát, mivel milliárdeurós szerződéseik vannak Oroszországgal, és nem akarják ezt veszélyeztetni három lány miatt. Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésköréhez tartozik a Pussy Riottal kapcsolatos orosz eljárás is, mivel az együttes a véleményét fejezte ki.
Ha egy újságírót letartóztatnak, börtönbe zárnak jogtalanul, ki siethet a védelmére?
Ahol egyáltalán nem szabad a sajtó, mint Vietnámban, letartóztatják és állam elleni terrorizmussal vádolják meg az újságírókat, esetleg kémkedéssel, vagy azzal, hogy az ország biztonsága ellen cselekedtek, az ország egyensúlyát, békéjét veszélyeztetik, ezért bebörtönzik őket. Vietnám nem fontos senkinek, nincs érdekében senkinek beavatkozni, a nagy testvér Kína is védi, ilyekor általában a civil szervezetek lépnek előtérbe. Például az Amensty International nagyon sokat tehet, ugyanis kétmilliós a tagsága. Ha a szervezet felkéri a tagjait, hogy mindenki küldjön egy levelet a vietnami börtönbe, és megérkezik a kétmillió levél, akkor a guta megüt mindenkit a börtönőrtől a börtönigazgatóig, de még a magas beosztású párttagokat is. Félnek megkínozni a fogva tartott sajtósokat, mert tudják, hogy a világ figyel. Ilyen esetekben a civil szervezeteknek van a legnagyobb hatásuk.
Maszol.ro,

Enyhe manipulációs gyakorlat: A sajtó(t ide nekem, ha) szabad!
Az utóbbi évtized legrosszabb értékeit tette közzé az amerikai Freedom House civil szervezet a sajtószabadság állapotáról. A jelentés a politikai és gazdasági környezetet, a törvényes keretet értékeli világszerte. A pár napja a www.freedomhouse.org honlapon közzétett évértékelésben, az általános rangsorban, 1 és 100 közötti értékekkel jelezve, Románia idei pontszáma 41, Magyarországé 35, ami statisztikailag azt jelenti: mindkét országban csak részben szabad a sajtó. Nézzünk kicsit a számok mögé!
Az elemzés 197 országot vizsgál, 132 indikátort használ, amelyekkel felméri a sajtóra vonatkozó törvényes keretet, a politikai és a gazdasági környezetet. Szabad a sajtó azokban az országokban, ahol erős a széles körű politikai tájékoztatás, ahol garantált az újságírók biztonsága, minimális az állam beavatkozása a médiaügyekbe, és a sajtóra nem nehezedik súlyos törvényi vagy gazdasági nyomás.
Bár a jelentés megállapítja: világszerte jelentős a fejlődés a sajtószabadság terén, azt is leírja, hogy ez elsősorban Afrikában jelent változást. Így idén is csupán minden hetedik ember él olyan környezetben, ahol szabad a sajtó – állapítja meg a jelentés. Nem lepődünk meg azon, hogy legszabadabb a sajtó Norvégiában, Hollandiában és Svédországban, őket követi Belgium és Finnország, majd Luxemburg, Svájc, Izland és Dánia.
A vizsgált országok és területek közül 66-ban nem szabad, 68-ban részben, 63-ban pedig teljesen szabad a sajtó, statisztikailag nézve tehát az eloszlás majdnem egyenletes (33-35-32 százalék). A tavalyi értékek: 64 nem szabad, 70 részben, 63 pedig egészen szabad. Világszerte a legnagyobb változást megélt országok 2013-ban (2009-hez képest): Görögország (-17 pont), Bahrein és a Közép-afrikai Köztársaság (16-16 pont csökkenéssel). 2002-ben a világ sajtójának 40,4 százaléka volt szabad, ez az arány mára 32 százalékra csökkent. Szabadság (Kolozsvár)

Freedom House: Románia pozitív, Magyarország negatív példa
Az eurázsiai térségben jelenleg több az önkényuralmi, mint a megszilárdult demokráciával rendelkező rendszer – derül ki a Freedom House Nemzetek az átmeneti korszakban – a populizmus hazug ígérete címet viselő, legfrissebb éves jelentéséből. A tanulmány szerint a demokrácia és a jogállamiság terén Románia apró haladást ért el, a helyzet viszont romlott Magyarországon és Lengyelországban, de gondok vannak Bulgáriában, Csehországban és Szlovákiában is.
A Freedom House jelentése szerint Románia félig megszilárdult demokráciával, részben szabad sajtóval rendelkező, szabad államnak nevezhető. Az ország a szilárd demokráciát jelölő egyestől a legkevésbé fejlett demokráciát jelentő hetesig terjedő táblázatban e tekintetben 3,39-es osztályzatot kapott. Ez némi javulást jelent, hiszen Romániát 2013-ban 3,5-tel, 2014-ben és 2015-ben pedig 3,46-tal osztályozták. Az ország a megvizsgált 29 eurázsiai állam közül a kilencedik helyet foglalja el a rangsorban.
Ezeknek az országoknak több mint a felében romlott a demokrácia állapota: 18 állam esetében visszaesett a mutató. A Freedom House éves jelentéseinek történetében ez a második legrosszabb arány, amely megközelíti a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság éveiben elért negatív szintet.
A 29 állam közül a helyzet pozitívan alakult Ukrajnában, Romániában és Koszovóban. Ukrajna és Koszovó a fokozatos strukturális reformok megvalósítása során ért el haladást, Romániában pedig a technokrata kormánynak sikerült tisztáznia néhány olyan, mindaddig megoldatlan kérdést, mint például a választási folyamat, amely a megelőző választások alkalmával okozott gondokat.
Több az autoriter ország
Ugyanakkor 1995 óta először fordul elő, hogy a térségben több autoriter ország létezik, mint megszilárdult demokráciával rendelkező állam. Világviszonylatban a 100 értékponttal rendelkező lajstromon – ahol a 100 a legkiteljesedettebb demokráciát jelöli – Románia helyzete szintén egy értékponttal javult: 83 pont helyett immár 84 pontot összesít.
A jelentés szerzői szerint „látványosan megromlott a demokrácia” Magyarországon és Lengyelországban. Magyarország a legrosszabb pontszámot kapta Közép-Európában, Lengyelország pedig még soha nem ért el ilyen rossz eredményt: a korábbi 2,32-es osztályzatát 2,57-re rontotta, a „megszilárdult demokrácia” minősítése pedig „szabad országra” romlott.
A két ország esetében a jelentés kitér a populista politikusok alkotmánybíróság elleni támadásaira, a hatalmi ágak egyensúlyának megbomlására és említést tesz a hatalomnak arra a törekvésére is, hogy a médiát propagandacélokra használja. A Freedom House aggodalommal szól arról is, hogy a populisták európai és amerikai győzelme destabilizálta az európai és eurázsiai országokban a hidegháború végeztével kialakult rendet.
Ennek kapcsán konkrétan megemlíti az EU-Ukrajna közötti társulási szerződés elutasítását a hollandiai népszavazáson, a Brexitet, amely szintén népszavazás következménye volt illetve Donald Trump amerikai választási győzelmét. Mindez komoly figyelmeztetés kell hogy legyen, amely a demokratikus intézmények törékenységét jelzi.
A civil társadalom állapota terén a Freedom House szakértői szerint visszaesés következett be Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Ukrajnában, a társadalom szintjén a kisebbségi csoportokkal szemben meglévő előítéletekből táplálkozó szélsőséges és erőszakos csoportok akciói miatt.
Magyarország: siralmas kép
Egészében véve a jelentés lesújtó képet fest Magyarországról. Az elemzők szerint a populizmus Közép-Európában azután kezdett terjedni, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz 2010-ben megnyerte a magyarországi választásokat, majd nekiállt átírni az alkotmányt, hogy ezzel biztosítsa a pártja uralmát, miközben figyelmen kívül hagyta az EU bírálatait.
A jelentés szerint az EU-nak is újra kellene gondolnia saját szerepét, mert sem Magyarország, sem Lengyelország, sem a csatlakozni kívánó Szerbia esetében nem járt semmilyen következménnyel, ha politikusok vagy pártok megpróbálták aláásni a független intézményeket. Márpedig e nélkül a populisták továbbra is korrodálni fogják az uniót belülről, és a nacionalista narratívát erőltetik, amely a békét fenyegeti Európában – fogalmaznak a Freedom House szakértői.
Orbán Viktor kapcsán a dokumentum megjegyzi: a magyar kormányfő mindinkább megerősítette a hatalmát, miközben feltüzelte a gyűlöletet az öncélú migrációellenes kampánnyal. Az általa vezetett kormány átírta az alkotmányt, a választási rendszert, átvette a hatalmat a bíróságokon, elhallgattatta a legtöbb kormánykritikus sajtóorgánumot, valamint felépített egy hatékony gépezetet a korrupcióhoz. „A 2018-as választásokhoz közeledve a Fidesz most a civil szervezetekre irányította a figyelmét, akiket azzal fenyeget, hogya külföldi finanszírozásúakat” – teszik hozzá a szerzők.
Romló pontszámok
Magyarországon a nemzeti demokratikus kormányzás 4 pontról 4,25 pontra süllyedt a folyamatos központosítás, illetve az illiberális retorika miatt. A választási folyamat 2,75 helyett 3 pontot kapott a menekültkvótáról szóló népszavazás manipulációja, valamint a vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazási kezdeményezés botránya miatt. A civil társadalom értékelésén szintén rontottak 2,5-ről 2,75-re, mert egyre inkább ellenséges a légkör számukra.
A korrupciót érintő osztályzatot is rontották 4-ről 4,5-re, a tavalyinak megfelelően viszont 3 pontos maradt a helyi demokratikus kormányzás, a bírósági keretek és függetlenség osztályzata.
Bogdán Tibor / maszol.ro

A román restitúciós jogsértések és a pápa
Nehéz nem egyetérteni a gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalásával, amely szerint nem igazán állnak fenn a feltételei annak, hogy Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogasson.
Hiszen igencsak visszás, szinte már cinikus gesztus, hogy Klaus Johannis államfő legutóbbi vatikáni látogatásakor szívélyesen romániai látogatásra invitálta a katolikus egyház fejét, miközben a román állam minden eszközzel akadályozza a katolikus egyház kommunisták által államosított (ahogy eufemisztikusan az ordas lopást nevezték a haladó körök), és mai napig vissza nem szolgáltatott javainak restitúcióját. Sőt most éppen az igazságszolgáltatást felhasználva, a korrupcióellenes ügyészség közreműködésével látott hozzá a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vegzálásához a létrehozása körüli állítólagos rendellenességek miatt.
Mára már kijelenthető, hogy Romániában visszarendeződés indult be az ellopott ingatlanvagyon visszaszolgáltatásának terén. Miközben a restitúciós folyamat gyakorlatilag leállt, obskúrus hátterű feljelentések nyomán indultak bírósági eljárások már visszaszolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében. A bíróságok pedig a történelmi tények, és ami még súlyosabb, a tulajdonjogot igazoló dokumentumok ellenére is a visszaállamosítás mellett döntöttek – lásd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vagy a katolikusok által épített nagyváradi pénzügyi palota ügyét.
Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy hatósági segédlettel próbálják megakadályozni, hogy a magyar intézmények visszakaphassák tulajdonukat, illetve tesznek kísérletet a már meghódítottnak vélt, de – román szempontból – újból elvesztett „várak" ismételt megszállására. A cél egyértelmű, hiszen minél nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik valamely kisebbségi intézmény, annál hatékonyabban léphet fel az illető kisebbség beolvadásának megakadályozása érdekében – miközben az Erdély és a Partium fölött 1920 óta hatalmat gyakorló román állam célja épp a nemzeti kisebbségek asszimilációja, eltüntetése.
Ilyen körülmények között örömteli fejlemény, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia is kiállt a marosvásárhelyi gimnázium ügye mellett. Azzal ugyanis, hogy a román nemzetiségű katolikusok, illetve a görögkatolikusok vezetői is kiálltak az ügy mellett, kiemelték azt a nemzetiségi konfliktus dimenziójából, és rávilágítottak arra, hogy az állami szervek durva fellépése nyomán ellehetetlenülhet egy egyházi tulajdonban álló ingatlanban működő iskola. Ezáltal a nemzetiségi konfliktusokkal való foglalkozástól ódzkodó európai szervek számára is egyértelműbben felfogható az ügy.
(Mindezek fényében ezúton küldenénk forró, elvtársi üdvözletünket a Freedom House nevű, komoly jogvédő szervezet alaposan tájékozott illetékeseinek, akik legfrissebb jelentésükben azt állítják: Románia még mindezek mellett is követendő példa, már ami a demokratikus intézményrendszer fejlődését illeti.)
Külön jó hír, hogy a Vatikán is fellépett az ügyben, és a bukaresti nuncius a román külügyminiszternek is felvetette a katolikusokat ért jogsérelmek témáját. Bukarest számára ugyanis létfontosságú, hogy miközben a román állami szervek a lehető legváltozatosabb eszközökkel lépnek fel a magyar jogkövetelésekkel, anyanyelv- és jelképhasználattal szemben, a külvilág benyelje azt a hazugságot, hogy Románia mintaország a kisebbségi jogok biztosítása szempontjából. Ha Ferenc pápa a közeljövőben annak ellenére is ellátogatna Romániába, hogy a román hatóságok továbbra is akadályozzák a jogos tulajdon visszaszolgáltatását, és kisebbségi egyházi intézményeket vegzálnak, azzal ismét csak a bukaresti gyakorlatot legitimálná.
Vélhetően ezt jól tudják a Vatikánban is. A kérdés az, hogy az egyszer a pápai uralom alá – minden bizonnyal hiába – visszaterelni remélt ortodoxok felé tett diplomáciai gesztus, vagy a kétszeres, nemzeti és vallási kisebbségben élő romániai magyar katolikusok érdekeinek védelme nyom többet a latban. A katolikus püspökök és a nuncius fellépése minden esetre kis bizakodásra adhat okot.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)