Szept. 28-án sajtótájékoztatót tartott dr. Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklóson, ismertette 1997-től kezdődő korrupcióellenes tevékenységét. A kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy az állami erdészet egy szűk csoportjának közreműködésével zajlik Gyergyó térségében az erdőirtás, ami olyan kaotikus állapotok kialakulásához vezetett, hogy a falopások megfékezhetetlenné váltak. Ugyanezeket a törvénytelenségeket tapasztalta a pénzügyőrség és az erdőügynökség, ezért az állami erdőügynökség Ion Micu, Laczkó Terézia és Melles Előd erdészeti vezetők leváltásáról hozott határozatot. A megyei rendőrség Ion Negrusa rendőrparancsnok idején akadályozta a törvénytelenségek kivizsgálását, leváltása után az új rendőrparancsnok teljesítette kötelességét. Az esetek súlyosságát igazolja, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság melletti ügyészség foglalkozik a bűnügyi dossziékkal, amelyekben a fővádlott Melles Előd. gyergyószentmiklósi Új Kelet hetilap tavaly november óta kampánysorozatot indított Garda ellen. Hasonlóképpen járt el a helyi Fény Televízió is: őt rágalmazva próbálták menteni, tisztázni Melles Elődöt. Dr. Garda Dezső megtudta, hogy Péter Csabát, az Új Kelet főszerkesztőjét először a gyergyószentmiklósi bíróság ítélte hét hónap börtönbüntetésre minősített lopás miatt, a büntetés letöltése alól elnöki amnesztia mentette fel. Bartalis Máriát, a Fény Televízió főszerkesztőjét a Budapesti Fővárosi Bíróság 2001-ben jogerősen három év börtönre ítélte lopás, csalás, üzletszerű titkos kéjelgés elősegítése, közokirat- és magánokirat-hamisítás büntette miatt. /Gál Éva Emese: Akik besározzák a képviselőt, mert a törvényességért küzd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./

Ellentmondó nyilatkozatok születtek a budapesti Fővárosi Bíróság által a tiszai ciánperben hozott május 2-án született ítélet kapcsán. Szecskay Andrásra, a felperes magyar állam jogi képviselőjére hivatkozva az MTI azt közölte, hogy a ciánkatasztrófa miatt beperelt nagybányai Transgold Rt.-nek azonnali hatállyal 85 százalékkal vissza kell fognia termelését. Ezzel szemben Májai László, a színesfémbánya romániai ügyvédje leszögezte: a magyar bíróság mindössze arról döntött, hogy a Transgold 15 százalékkal nem növelheti ipari termelési kapacitását. Mint ismeretes, a Budapesten zajló polgári perben a 2000. január 30-án bekövetkezett környezeti katasztrófa miatt 28,6 milliárd forintot és annak kamatait követeli Magyarország az Aurul Rt.-ből időközben Transgolddá alakult cégtől. /Rostás Szabolcs: Ellentmondásos nyilatkozatok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

– A tiszai környezetszennyezés miatt beperelt romániai Transgold nevű cég továbbra is legfeljebb 15 százalékos kapacitás-kihasználtsággal termelhet – így döntött a ciánperben eljáró budapesti Fővárosi Bíróság (FB). Ifkovics József, a Transgold jogi képviselője közölte: a bíró kizárását kezdeményezi, mert a cég szerint elfogult döntést hozott. /Ciánper: a Transgold továbbra sem fokozhatja termelését. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

Első fokon, nem jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keresetét, amelyben a Magyar Nemzet című napilap elmarasztalását kérte egy sajtó-helyreigazítási ügyben. A kormányfő két szeptember végi írás – a Hazudott a miniszterelnök című és egy másik cikk – miatt perelte be a lapot. A Fővárosi Bíróság kihirdetett ítéletében elutasította a miniszterelnök keresetét, és kötelezte, hogy fizesse meg az alperesnek a perköltséget. A cikk címével kapcsolatban a bíróság kifejtette: az Alkotmánybíróság szerint tényállítás formájában közöltek is minősülhetnek véleménynek, a közszereplőknek pedig a sértő, igazságtalan véleményeket is tűrniük kell. Azt is megállapította: a napilap által levont következtetés nem volt ellentétes a véleményalkotás elemi szabályaival. Az ítélet nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet fellebbezni. /Pert nyert a Magyar Nemzet Gyurcsány ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

„Nem volt amit a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal (SZA) szemben elveszítenünk, mivel nem is álltunk perben vele. Mind a Fővárosi Bíróság, mind az Ítélőtábla illetékesség hiányában elutasította a keresetlevelet, másodfokon is” – reagált Fritz Péter, az Illyés Közalapítvány (IKA) Felügyelő Bizottságának elnöke arra a Magyar Nemzetben megjelent hírre, amely szerint az IKA pert vesztett az SZA-val szemben. Szász Jenő, az udvarhelyi alapítvány elnöke kárpótlást vagy bocsánatkérést igényel. Szász Jenő és az általa elnökölt Székelyudvarhelyért Alapítvány 2002-ben közel 40 millió forintra pályázott az IKÁ-nál, civil központ létrehozása céljából. A pályázatban szereplő határidőig azonban nem valósult meg a cél, ezért az IKA vizsgálatot indított az SZA ellen, majd úgy döntött, visszakéri, ha pedig kell, visszapereli a megítélt összeget. Az IKA azonban végül nem fordult a romániai bírósághoz. A Székelyudvarhelyért Alapítvány két és fél évvel ezelőtt már perben állt a róla cikkező Erdélyi Riporttal. Az alapítvány elnöke, Szász Jenő, azért perelte be a hetilapot, mert tényfeltáró riportjukban csalással gyanúsították őt. Szász Jenő elvesztette a pert, ezzel az Erdélyi Riport állításai nyomatékot nyertek. Szász Jenő azzal védekezik, hogy a pályázati cél megvalósult, hiszen felavatták a központot, ezért nem érti, miért támadja őt az IKA. Szász Jenő korábban azt nyilatkozta: „Saját pályáján, magyarországi bíróságon másodfokon is veszített az IKA. Kiderült, hogy politikai ügy volt az egész. Én a Székelyudvarhelyért Alapítvány nevében kárpótlást vagy legalábbis bocsánatkérést igénylek a meghurcoltatás miatt.” /Mihály László: Továbbra sem pályázhat IKA-pénzekre a Székelyudvarhelyért Alapítvány. Nem létező pergyőzelmet ünnepel Szász Jenő. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

Az öt éve húzódó ciánperben a budapesti Fővárosi Bíróság közbenső ítéletet hirdetve május 8-án kimondta, hogy a nagybányai Transgold SA céget terheli felelősség a tiszai ciánkatasztrófáért. A jelenleg felszámolási eljárás alatt álló cég biztonsági intézkedéseket köteles végrehajtani az üzemnél. Ioan Hudrea, a Transgold SA korábbi elnöke elmondta: a közbenső ítélet ellen fellebbeznek, a biztonsági ítéletet pedig annak műszaki alkalmazhatatlansága miatt nem hajtják végre. A korábban fizetésképtelensége miatt Romániában felszámolási eljárást kezdeményező cég 52 százalékban a már megszűnt kanadai Esmeralda tulajdona, 48 százalékban pedig közvetetten a román államé. /A Transgold felelős a ciánkatasztrófáért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

A Fővárosi Bíróság első fokon elmarasztalta Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt abban a személyiségi jogi perben, amelyet három fideszes országgyűlési képviselő – Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal – indított a szocialista politikus ellen, amiért Tóth azt állította Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett tájékoztatójában, hogy a Mucuska-ügyben szereplő Szatmári-házaspárral közvetlen és bizalmi kapcsolatban voltak. Az ügy előzménye, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztusban azt állította: a magyar titkosszolgálat gyanúja szerint a kormányzati körökben tevékenykedő romániai magyar Szatmári házaspár a román hírszerzésnek dolgozott. Az ítélet megállapítása szerint Tóth András megsértette az említett fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát. „Köztudott, hogy Tóth András meghamisította a nemzetbiztonsági szolgálat által készített dokumentumokat – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Révész Máriusz képviselő -, hiszen az illetékes bizottság ülésen a szakszolgálatok vezetője is elhatárolódott a Tóth készítette jelentéstől.” Hozzátette, Tóth az újságoknak sem cáfolta, hogy „egyszerűen átírta” a szakszolgálatok jelentését. /Guther M. Ilona, Budapest: Tóth vesztett a Mucuska-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

Elkezdődnek az október 23-i zavargásokkal kapcsolatos gyorsított bírósági eljárások, az első ilyen pert a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, ebben egy férfit hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak. A nemzeti ünnepnapra virradóra, valamint az aznap történtekkel kapcsolatban eddig csak szabálysértési döntések születtek. A Fővárosi Bíróság adatai alapján tíz személyt állítottak elő rendzavarás miatt, közülük hármat három-három nap, szintén hármat két-két nap elzárással sújtottak. /Kezdődnek a bírósági eljárások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./

November 28-án elutasította kolozsvári ítélőtábla a magyar állam kérését, miszerint szerepeljen a nagybányai Transgold Rt. hitelezőinek listáján, emiatt jelentősen csökkent az esélye, hogy Magyarország kártérítést kapjon a hat évvel ezelőtti ciánszennyezésért. A magyar állam által beperelt ausztrál-román társaság azután jelentett csődöt, hogy a budapesti Fővárosi Bíróság tavalyi döntése nyomán 15 százalékra volt kénytelen csökkenteni termelési kapacitását, emiatt fizetésképtelenné vált. Az idén áprilisban elindított csődeljárás keretében a felszámolók összeállították a hitelezők – külföldi bankok, román állami intézmények, szolgáltató vállalatok – névsorát, ám végleges bírósági ítélet hiányában kihagyták a magyar államot. A ciánperben felperes Magyarország emiatt a romániai bíróságon kérte, hogy vegyék fel a hitelezők közé, sőt megtámadta a korábban Aurul néven működő aranybánya csődeljárásáról, valamint eladásáról szóló intézkedéseket. A kolozsvári ítélőtábla a magyar állam valamennyi fellebbezését elutasította, így Magyarországnak immár szinte semmi esélye nincs behajtani a vállalattól követelt 120 millió dolláros kártérítést. A magyar állam által indított ciánper valószínűleg még évekig elhúzódik. /Rostás Szabolcs: Ciánper: oda a kártérítés? = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) feljelentette azokat a képviselőket, akik részt vettek a fővárosi Kossuth téri kordon elbontásában. A Fővárosi Bíróság (FB) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jelenlegi formájában elbírálásra alkalmatlan a rendőrség feljelentése, mert abban nincs pontosan megjelölve a feljelentettek köre és a tényállás. Polgári engedetlenségi akció keretében a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői február 2-án elbontották a Kossuth Lajos teret elkerítő kordont. Az MSZP bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek, mert szerintük a Fidesz képviselői tudatos jogsértést követtek el a kordonbontással. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke levélben kérte Petrétei József igazságügyi minisztert, hogy adjon tájékoztatást az Országház biztonsági kérdéseiről. /Eljárás indul a kordonbontók ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

Halasztással kezdődött a Magyarországon tartózkodó Barabás Ernő ellen kibocsátott nemzetközi elfogatási parancs ügyének a tárgyalása. A budapesti Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy amíg a vesepanaszokkal kórházba került Barabás fel nem épül, nem tűzhetnek ki újabb időpontot. A Miskolcon élő férfi ellen a Maros megyei ügyészség februárban bocsátott ki elfogatási parancsot. Azzal vádolják, hogy kivonja magát a tízéves börtönbüntetés letöltése alól. A budapesti Fővárosi Főügyészség az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása mellett foglalt állást. /Szucher Ervin: Magyarország nem adja ki Barabás Ernőt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

A budapesti Fővárosi Bíróság döntése értelmében Barabás Ernő Magyarországon maradhat – hangzott el Kincses Előd ügyvéd sajtótájékoztatóján. A marosvásárhelyi 1990-es márciusi események egyik áldozataként tíz év börtönbüntetésre ítélt Barabás ellen januárban adott ki európai letartóztatási parancsot a Maros Megyei Törvényszék. Tette ezt annak ellenére, hogy Kincses Előd, az elítélt ügyvédje szerint az említett ítéletnek már 2007. január 21-én el kellett volna évülnie. Barabás 1990 óta Magyarországon él, állampolgárságot is nyert, elítélése után a román hatóságok hét alkalommal kérték kiadatását. Kincses július 21-én, azaz védence büntetésének elévülése napján, beadvánnyal fordult az európai letartóztatási parancsot kiadó Maros Megyei Törvényszékhez, kérvén annak visszavonását. Az ügyet november 15-én tárgyalják. /Véget ér Barabás Ernő kálváriája? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

Az alperes romániai cég az előző tárgyalásokhoz hasonlóan most sem képviseltette magát a Fővárosi Bíróságon, a magyar állam mint felperes által indított, úgynevezett ciánper per újabb tárgyalásán. Az eljáró bíró Gönczy Jánost, a ciánszennyezés idején kinevezett kormánybiztost hallgatta meg tanúként. Császár P. Emőke bíró emlékeztetett arra, hogy a szennyezést okozó cég felelősségét már korábban megállapította a bíróság, jelenleg a kártérítés összegének pontosítása a feladat. Gönczy János elmondta: bár a ciánszennyezés idején mindenki a halpusztulással volt elfoglalva, sokkal nagyobb gond volt, hogy a cián rengeteg alsóbbrendű élőlényt is megölt a folyóban, ez pedig csak igen lassan épült újra. A károk felmérésében több magyarországi kutatóintézet vett részt, végül az eredményeket egy független angliai intézet, a WrC összesítette. Ezek alapján az ökológiai károkat 65 millió dollárban határozta meg, az egyéb károkat pedig csaknem 39 millió dollárban. /Újabb halasztás a „ciánperben”. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 2./

Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntött, és ítélete szerint sérül a véleménynyilvánításhoz való szabadsága annak, akit önkényuralmi jelkép nyilvános használata miatt szankcionálnak. Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke ellen a Fővárosi Bíróság jogerős elmarasztaló ítéletet hozott, mivel egy köztéri rendezvényen vörös csillagot tűzött a zakójára, márpedig az a hatályos magyar jogszabályok értelmében tiltott önkényuralmi jelképnek számít. Milyen lelkivilága lehet annak, aki egy olyan országban rohangál föl-alá egy gyilkos rendszer szimbólumával, ahol százezrek, milliók életét nyomorította meg a kommunista hatalom. Meg annak, aki szocialista EP-képviselőként vallja: „a hagyományos bal-oldali jelképeket csak egy időre tudták elorozni a demokratikus mozgalmaktól a sztálini típusú diktatúrák. ” Valójában mára a vörös csillag az őrült pusztítás és a tömeggyilkosság jelképévé vált. /Balogh Levente: Csillagosok, pártkatonák. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./

Tüntetést és ellentüntetést is szerveznek július 23-án estére Budapesten a XII. kerületi Turul-szoborhoz: jobboldali szervezetek az emlékmű megmaradásáért, baloldali fiatalok pedig a lebontásáért demonstrálnak. A XII. kerület második világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állítottak turulszobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán. A XII. kerület a Fővárosi Bírósághoz fordult, a bíróság azonban április 9-én jogerősen kimondta: a jogsértő állapotot meg kell szüntetni, a szobrot el kell távolítani. A turulszobor fennmaradásához május 29-én nem adott hozzájárulást a Fővárosi Közgyűlés, amelyben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek van többsége. /Tüntetés és ellentüntetés a Turul-szoborért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./ Kányádi írja, örök figyelmeztetésül a mai s későbbi politikamentes (apolitikus) magyar írók elé a futó homokba: ,,Aki ért és megértet, egy népet megéltet" – idézte Czegő Zoltán. És a „kisebbségben illegő kormánytalan kormányának most azon jár az esze, hogy a XII. kerület polgármesteri hivatala mellől, a szép oldalból a nemrég fölépített Turul madár-szobrot eltakarítsa valaki. Az a vállalkozó valaki az MSZP IX. kerületi polgármestere, ő vállalta, hogy ha másképp nem, hát karhatalommal is eltakarítja az ősi magyar eredetmonda egyik legfőbb alakjának mását, a turulmadarat. ”„Ahol van nemzeti önérzet, ott van haladás, nemzet, lásd Romániát, Szlovákiát, szedte-vette új történelmükkel, de az övék!”„Turult vegyenek! És lélekharangszót veszünk itt, mert a harangokat szertelopkodták halmozottan előnyös helyzetűek. Erdély, mentsd meg, vidd el a turult!” /Czegő Zoltán: Turult vegyenek! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

Tíz éve történt a tiszai ciánszennyezés
Tíz éve, 2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. Erre emlékezve a magyar Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.
A ciánfolt 12-én hagyta el Magyarország területét, óriási pusztítást hagyva maga után. 2000 áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A folyó azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s 3–4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a hozam, ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.
A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség.
A környezetvédőket aggodalommal tölti el az is, hogy Verespatakon egy kanadai–román cég nyíltszíni fejtésből, ciánalapú technikával akar aranyat kitermelni, ami a 2000-es katasztrófa megismétlődésével fenyegethet. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

12 milliárd forint a határontúli magyaroknak
Bejegyezte a Fővárosi Bíróság a Bethlen Gábor Alapkezelőt és ezzel mindenki számára átlátható módon lehet támogatni a határontúli magyar közösségeket. Mindezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte szombaton azon a fővárosi tájékoztatón, amelyen egy másik program, a „Határtalanul!” elindulását is bejelentette.
Répás Zsuzsanna államtitkár elmondta: ez utóbbi program célja, hogy minél több magyar diák megismerhesse a határon úli magyarok életét, ezért ezeket az iskolai kirándulásokat idén 500 millió forinttal támogatja az állam.
Május közepéig kiírják a pályázatokat a a Bethlen Gábor Alapkezelő forrásaira. Ezek idén 12 milliárd forintot tesznek ki. Semjén Zsolt felhívta arra is a figyelmet, hogy a határon túli magyarok honosítása zökkenőmentesen zajlik.
Eddig csaknem 50 országból 70 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, akik közül már körülbelül 35 ezer kérelmet már el is bíráltak és a köztársasági elnöknél vár aláírásra. Folyamatos az eskütétel is, kérdésre válaszolva Répás Zsuzsanna elmondta: körülbelül ezren már hivatalosan is megkapták az állampolgárságot.
Index
Erdély.ma

A cél, hogy az iskolások eljussanak a határon túli közösségekhez
Megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása; az idei évben a közoktatási intézmények határon túli magyar kirándulásainak támogatására 500 millió forint áll rendelkezésre – jelentette be Semjén Zsolt szombati budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felidézte: az Országgyűlés tavaly októberben fogadott el határozatot, amelynek célja, hogy a magyarországi iskolások intézményes formában, állami támogatással jussanak el határon túli magyar közösségekhez. Távlati cél annak segítése, hogy a határon túli magyar iskolákba járó diákok intézményes és támogatott formában eljöhessenek Magyarországra – tette hozzá.
Kiemelte: a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. Az állami támogatás most az utaknak mintegy 80 százalékát finanszírozza majd – jegyezte meg. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egyfajta katalizátorként működnének közre a programon keresztül.
Életre szóló barátságok köttethetnek
Ahol egyszer egy ilyen kapcsolat létrejött, ott életre szóló barátságok, személyes kapcsolatok születnek. Az a közjogi keret, amelyet az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha a társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek – mutatott rá a kormányfő kereszténydemokrata helyettese.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a pályázatokat június 3-ig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-ig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, s aki felkészült, és szeretne határon túli magyar területre kirándulni, szeptembertől már megteheti.
Elmondta, hogy egy diákra körülbelül 33 ezer forintos támogatási összeggel számoltak, ebből a szállás- és az utazási költségeket lehet állni. A pályázatokról bővebben a www.apalap.hu oldalon lehet tájékozódni.
Semjén Zsolt elmondta még, hogy április 18-án a Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyaroknak szóló támogatásokat egybefoglaló Bethlen Gábor Alapkezelő bírósági bejegyzése. Ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől, s a felhívások közzététele május közepéig megtörténhet – tette hozzá. Hangsúlyozta: mindenki számára átlátható módon valósulhat meg a határon túli magyar közösségek költségvetési támogatása. Az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik majd.
„Országon kívüli erők érdekeltségei is vannak”
Semjén Zsolt szerint nyilvánvaló provokáció történt Gyöngyöspatán, a kormányfő helyettese a Jobbik és az LMP pártpolitikai érdekeltségét egyaránt felvetette a történtekkel kapcsolatban. A KDNP elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kialakult helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: többirányú provokációról van szó, amiben „országon kívüli erők érdekeltségei is vannak”. Úgy fogalmazott: vannak erők, amelyeknek az az érdeke, hogy úgy állítsák be Magyarországot, ahol kvázi polgárháborús állapotok vannak, és a cigányoknak menekülniük kell a falvakból, mert „fasiszta rohamosztagok grasszálnak az utcán”.
Hozzátette: nagyon komoly nemzetközi érdekcsoportok vannak, amelyeknek az az érdekük, hogy Magyarországról minél rosszabb és hazug képet fessenek. Semjén Zsolt szerint látható, hogy két kicsinyes pártpolitikai érdek is megjelenik. Az egyik a Jobbiké, a párt politikai életben való maradásához ugyanis fontos, hogy legyen cigány–magyar konfliktus, mert akkor úgy tudják beállítani, hogy „problémafelvetésük és politikai eszenciájuk létfontosságú a magyar közéletben” – mutatott rá. A másik oldalon úgy tűnik, az LMP is érdekelt politikailag abban, hogy ez a téma mesterségesen felturbózva kerüljön a híradásokba, és a tehetetlen állammal szemben ők az emberi jogok védelmezőiként tudnak fellépni – mondta.
Súlyos károkat okozhatnak
Rendkívüli felelőtlenség minden magyarországi, a konfliktus gerjesztésében részt vállaló párttól az ilyen típusú fellépés, nagyon súlyos károkat okoznak az országnak és a magyar–cigány együttélésnek – fogalmazott. Szélsőséges csoportok pártpolitikai provokációja, illetve bizonyos külföldi érdekeltségek háttéraknamunkája, ami történt – summázta a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese.
Ami történt, pontosan igazolja a kormányzat politikáját, az országban rendnek kell lennie, és semmiféle félkatonai szervezetek nem lehetnek, mert ezek mindannyiunk békés és normális életét veszélyeztetik – fűzte hozzá, és kiállt Pintér Sándor belügyminiszter határozott fellépése mellett.
Semjén Zsolt nem kívánta kommentálni a bíróság azon döntését, hogy nem jelent a társadalomra veszélyt vagy veszélyérzetet, amikor ilyen félkatonai jellegű csoportok megjelennek. Ez a bíró személyes felelőssége – mondta, hozzátéve: megtalálták, és ha szükséges, még határozottabban megtalálják annak a jogszabályi kereteit, hogy a törvényeket ne lehessen kijátszani. MTI/mno.hu
Erdély.ma

Időben érkeznek a határon túlra szánt támogatások – Közlemény
A határon túli magyarság forrásait a jövőben kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. bejegyzése a Fővárosi Bíróságon 2011 április 18-án megtörtént. Az Alapkezelőt a Magyar Államkincstár ezen a héten ugyancsak nyilvántartásba vette és biztosította a folyószámla megnyitását. Így a Bethlen Zrt. a többi állami céghez és államháztartási körben lévő intézményhez hasonlóan, teljesen átlátható módon a Kincstáron keresztül bonyolítja pénzügyeit, és elhárultak az akadályok a pályázatok kiírása elől is.
A pályázatok szakmai előkészítése azonban már az Alapkezelő bejegyzése előtt megtörtént. Április 30-án indult hivatalosan útjára a Határtalanul! tanulmányi kirándulások pályázati kiírása a magyarországi iskolák számára, amelyre június 3-ig, illetve június 17-ig lehet pályázni. Az április 30-i kiírást követő egy napon belül több mint 470 érdeklődő kereste fel a honlapot, így minden bizonnyal szép számmal várhatunk érvényes pályázatokat.
A „Szülőföldön magyarul” oktatás-nevelési pályázatok szakmai előkészítése szintén befejezés előtt áll. Tekintettel arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános- és középiskolai diákok valamint egyetemi hallgatók a következő tanév szeptemberétől jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevő szakmai szervezetek segítségével ezt a határidőt idén is tartani fogjuk. Ennek első lépéseként a pályázatot a jövő hét folyamán a szakmai szervezetek segítségével megjelenteti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A nyártól esedékes határon túli programokra, illetve civil és szakmai szervezetek támogatására szolgáló nyílt pályázati forrásokat előre láthatóan május közepén fogjuk kiírni. Itt is jelentős érdeklődésre számítunk.
Budapest, 2011. május 1.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közös közleménye 
Erdély.ma

Oktatási-nevelési támogatások: Iskola Alapítvány helyett RMPSZ
Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Veress László, Kövér László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke a Szatmári Magyar Hírlapnak nyilatkozva megerősítette a Krónika által korábban közölt értesülést, miszerint a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ működtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ).
Veress László a házelnök pénteken Szatmárnémetiben tett látogatása során nyilatkozott a támogatás folyósítása terén körvonalazódó szervezeti váltásról. A Krónika egyébként már néhány héttel ezelőtt megírta, hogy a magyar kormány berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az első Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a Magyar Szocialista Párt hatalomra kerülése nyomán viszont a Medgyessy-kabinet 2003-tól az RMDSZ Iskola Alapítványát bízta meg a program lebonyolításával; erről az év szeptemberében kétoldalú megállapodás is köttetett az akkor Adrian Năstase vezette román kormánnyal.
Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány igazgatója hétfőn lapunknak elmondta, őket még nem tájékoztatta a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a tervezett váltásról, noha többször fordultak levélben Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz az ügyben. „Amíg nem erősítik meg hivatalosan az információt, nem kívánom kommentálni a fejleményeket. Mivel azonban az Iskola Alapítvány nevesítve van a kormányközi egyezményben, annak felrúgása csak a két érintett, vagyis a két kormány beleegyezésével történhet” – jelentette ki a Krónikának Nagy, hozzátéve: a napokban megbeszélést folytatnak a témában Répás Zsuzsannával. (Az alapítvány a tavalyi tanévben 121 712 iskolás és 5212 egyetemista pályázatát bírálta el pozitívan.)
Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta: Budapesten folytattak már egyeztetést az ügyben, hivatalos megkeresés azonban még nem érkezett a pedagógusszövetséghez a magyar kormánytól az oktatási-nevelési támogatás folyósításának átvételéről, az ügy hivatalossá tételéig, az ilyenkor szükséges keretszerződés megkötéséig pedig nem kíván nyilatkozni.
A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövőben rendelkező Bethlen Gábor Alapkezelő bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. (A Szülőföldön magyarul program keretében az a határon túli szülő jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvű képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibővül az óvodásokra is.)
A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai előkészítése befejezés előtt áll, a nyári programok pályázatait pedig előreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következő tanév szeptemberétől jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevő szakmai szervezetek segítségével ezt a határidőt az idén is tartani fogják.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Az RMPSZ váltja az Iskola Alapítványt?
Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a magyarul (is) tanuló diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke úgy tudja, a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ működtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ). Erre azért is van szükség, mivel az RMDSZ számos esetben és sok helyütt saját népszerűsítésére, kampányfogásként használta a magyarországi támogatás folyósítását. Az igénylő űrlapokat a párt székházaiban lehetett beszerezni vagy a párt aktivistái osztogatták, a magyarok lakta vidékeken – különösen a szórványban és az eldugottabb településeken – az emberek úgy tudták, hogy ezek a többnyire jelképes összegek „az RMDSZ-től jönnek”. Az új magyar kormányzat nem kívánja egyik vagy másik romániai politikai szervezetet előnybe hozni azáltal, hogy a magyar adófizetők pénze fölött diszponálhat.
Az RMDSZ sajtója és az Iskola Alapítvány nyilatkozatháborút indított az Orbán-kormány ellen e támogatás ürügyén is, mondván, nincs semmi ok arra, hogy elvegyék a párt alapítványától ezen összegek folyósításának lehetőségét. Ráadásul szerintük kormányközi egyezmény kötelezi Budapestet arra, hogy az ebben nevesített Iskola Alapítványnak adja ezt a jogosultságot. A nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani ezt – szögezte le a pártsajtónak Nagy Zoltán alapítványi igazgató, aki nem mellékesen Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett államtanácsosként van fizetve. Ez alig burkolt utalás arra, hogy diplomáciai vita származhat abból, ha Budapest elveszi az RMDSZ-től a forintmilliók kezelését.
A kormánypárti magyar média úgy tudja, hogy a kabinet berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az első Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a diáktámogatás bevezetése is annak köszönhető, az MSZP és az SZDSZ hatalomra kerülése után bízta meg a Medgyessy-kabinet az RMDSZ Iskola Alapítványát a program lebonyolításával.
A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövőben rendelkező Bethlen Gábor Alapkezelő bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. A Szülőföldön magyarul program keretében az a határon túli szülő jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvű képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibővül az óvodásokra is. A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő közleménye szerint már ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai előkészítése befejezés előtt áll, a nyári programok pályázatait pedig előreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következő tanév szeptemberétől jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevő szakmai szervezetek segítségével ezt a határidőt az idén is tartani fogják.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)
A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.”
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei.
Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották.
A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért.
Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust.
2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították.
3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste.
5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását.
Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került.
Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni.
7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült.
Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá.
Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában.
Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé.
A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)

Budapesten alakult meg a Határon Túli Magyarok Pártja
Egy szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint megalakult a Határon Túli Magyarok Pártja (HaTMaP). A pártot a Budapesti Törvényszéken jegyezték be, a 15009 regisztrációs számon.
Az Egri Péter pártelnök által aláírt közleményben feltüntetett célok értelmében, "a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés keretében, az ezen szervezetek által megfogalmazott érdekeket kívánjuk hitelesen megjeleníteni és dolgozni akarunk egy, a világban elfogadott, a külhoni magyarság bizalmát is bíró Magyarország megteremtésén.
Ennek keretében a párt célja:
– a külhoni magyarok identitás- megőrzésének, szabad anyanyelv-használatának, különböző fajtájú önigazgatásának támogatása,
– a külhoni magyarság által létrehozott értékek méltó elismerése,
– a honi nemzetiségek kapcsolatépítő szerepének erősítése Magyarország és az anyaországuk között,
– Európában és a világban elismert Magyarország megteremtése, amely hiteles és stabil, tisztességes megélhetést biztosít a hazai népességnek, a felnövekvő generációknak értelmes távlatot nyújt, ahol a társadalmi különbségek elfogadható mértékűek, nincsenek szegénységben, mélyszegénységben élő milliók, nincsenek kitaszított népcsoportok, ahol működik a társadalmi szolidaritás a politikai nemzeten belül és a külhoni magyarság irányába is".
Ezért felkérik a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy működjenek együtt, "fogalmazzák meg ők az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a párt konkrét programjának megfogalmazásában, vegyenek részt ezen érdekek képviseletében".
A párt első nyilvános szereplésén 2013. március 15-én megkoszorúzta gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnökének szobrát Budapesten, a Batthyány téren, olvasható továbbá a HaTMaP közleményében.
A párt elérhetőségei: székhely, levelezési cím: 1024 Budapest, Margit krt. 55. I. em. 2. Telefon: 00-36-70-331 97 01 e-mail: info@hatarontulimagyarokpartja.eu, hatarontulimagyarokpartja@gmail.com
weblap: www.hatarontulimagyarokpartja.eu
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Megegyezés a honosítottak adatainak kiadása ügyében
Megszűnt a hvg.hu kontra Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) per Budapesten, miután a felek megegyeztek a kiadandó közérdekű adatok köréről. A lap újságírója a kedvezményesen honosított állampolgárok statisztikai adatait kérte a tárcától.
A hvg.hu januárban fordult a KIM-hez azzal, hogy a kedvezményes honosítás lehetőségének 2011-es bevezetése óta mely országokból hányan kérték és kapták meg a magyar állampolgárságot, illetve hány kérelmezőt és milyen okból utasítottak el. A tárca azzal utasította el a közérdekű adatkérést, hogy a kért adatok előkészítés alatt álló kormánydöntés megalapozását szolgálják, ezért nem nyilvánosak. A hvg.hu szerkesztősége azonban úgy ítélte meg, hogy a kért statisztika nem döntés megalapozását szolgáló adat, hanem egy közhatalmi döntés végrehajtásáról szóló információ, személyes adatokat nem tartalmaz, ezért közérdekűnek minősül. A hírportál újságírója ezután fordult a Fővárosi Törvényszékhez. Ott a szerdai első tárgyaláson megegyezés született a felek között, e szerint a tárca átadja országonkénti bontásban a kedvezményesen honosítottak, illetve az elutasított kérelmek számát. Ugyanakkor a felperes elfogadta, hogy az elutasítások indokáról a tárcától nem kap tájékoztatást, miután az állampolgársági kérelmekről a köztársasági elnök dönt, indoklás nélkül.
Márciusban a parlament előtt volt Potápi Árpád fideszes képviselő utóbb visszavont törvénymódosító javaslata. Az előterjesztés szerint meg lehetett volna tagadni a kérelmezők állampolgárság szerinti megoszlására, illetve a kérelmek benyújtásának helyére vonatkozó adatkéréseket, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket, illetve a zavartalan külügyi kapcsolatok fenntartásához fűződő külpolitikai érdeket sértette vagy veszélyeztette volna. A javaslat indoklása szerint a kérelmezők biztonsága és a diplomáciai kapcsolatok védelme adott volna lehetőséget az adatok eltitkolására. 2011 januárja óta az egyszerűsített szabályok alapján több százezer külhoni magyar nyújtott be honosítási kérelmet és tett állampolgársági esküt.
Az ellenzéki pártok azért bírálták az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok titkosítását, mert úgy vélték, hogy ennek következtében a jövő évi választásokon egy olyan állampolgári csoport is szavazhat, amelyiknek méretéről, eloszlásáról semmit sem lehet tudni, és így kétségessé válhat a választás tisztasága.
Székelyhon.ro

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Felállították az emlékművet, az ellenzék tiltakozik
Helyére került a Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékműve. A teret szombatról vasárnapra virradó éjszaka több tucat rendőr zárta le, ekkor emelték a helyére a sast és az angyalt ábrázoló szobrokat. Az ellentüntetők tegnap délelőtt megpróbálták megbontani a kordont, és tojással is megdobálták az emlékművet, amely ellen hónapok óta tiltakoznak zsidó szervezetek és a balliberális értelmiség.
Tegnap fél tizenkettő tájékán megjelent egy idősebb úriember, és tojászáport zúdított az emlékműre. A dobálózásba többen is bekapcsolódtak – közölte a Hír Televízió helyszínen tartózkodó riportere. A tüntetők elmondták, ha a dobálózás bűncselekménynek számít, akkor is vállalják a következményeket. A helyszínen több baloldali politikus is feltűnt, Tóbiás József, az MSZP új elnöke azt mondja, azért ment ki, mert a szobor sérti egy társadalmi csoport múltját. A téren ott volt Karácsony Gergely és Lendvai Ildikó is. Az MSZP egykori elnöke elmondta: megdöbbent, hogy az országalma és a kettős kereszt motívuma is megjelent a szoborcsoporton. Mécs Imre felesége, Magyar Fruzsina azt nyilatkozta, hogy információik szerint hétfőn avatják fel a szobrot.
A Gyurcsány-párt közleményt is kiadott, szerintük az emlékművel a kormány meghamisítja a holokausztot. A DK elnöke közös tiltakozásra hívott fel „Orbán és csapata újabb gaztette ellen”. Az Együtt–PM Szövetség is tiltakozik a német megszállási emlékmű felállítása ellen, mert annak célja szerintük nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása és a történelem meghamisítása. Mint írják: az önkormányzati választás után az új balközép városvezetés el fogja távolítani a szobrot. Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a német megszállás áldozatai Szabadság téri emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést.
Orbán válasza
Szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti a budapesti Szabadság téri emlékmű felállítóit – írta korábban Orbán Viktor abban a válaszlevélben, amelyet harminc zsidó származású amerikai képviselőnek küldött. A kongresszusi képviselők és szenátorok a Zsidó Világkongresszus honlapján május végén közölt nyílt levelükben a Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérték a magyar miniszterelnöktől. Az emlékmű nem holokauszt-emlékmű – hangsúlyozta válaszában Orbán, hozzátéve, hogy megindító holokauszt-emlékművek és -emlékhelyek léteznek már Magyarországon. Az alkotás – írta a kormányfő – egy szabadságharcos nemzet emlékműve arról a fájdalomról, amikor eltiporták a szabadságát. Orbán Viktor felidézte, hogy Magyarországon megszülettek azok a döntések, amelyekkel „erkölcsi, szellemi jóvátételt adtunk a történelem során velünk együtt élt és a magyar nemzet részévé vált zsidó közösség tagjainak is”. Megemlítette a Holokauszt Emlékközpont létrehozását, a holokauszt-emléknap bevezetését, és kiemelte: „zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmus ellen”. Biztosította az amerikai képviselőket, hogy kormánya a holokauszt-emlékév minden lényeges mozzanatában igényt tart a magyarországi zsidó közösség véleményére és részvételére. „Mi úgy gondoljuk, hogy a holokauszt az egyetemes és a magyar történelemben is egyformán sötét korszak” – rögzítette Orbán Viktor. (mno.hu), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó-ügy: Bukarest nem értesítette Budapestet
Nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz – közölte hétfőn a Krónika megkeresésére a budapesti szaktárca.
Lapunk annak nyomán kereste meg a minisztériumot, hogy a román rendőrség nemzetközi körözést bocsátott ki az RMDSZ hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen.
A Krónika azzal a kérdéssel fordult a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy elrendeli-e Markó Attila magyarországi körözését és előállítását.
Megkérdeztük azt is: amennyiben az előállítása megtörténik, milyen álláspontot képvisel a szaktárca a magyar állampolgársággal is rendelkező politikus Romániának történő kiadatásával kapcsolatban.
Hétfőn délután honlapján közzétett válaszában a tárca közölte: az Igazságügyi Minisztériumhoz nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől. „Amennyiben Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adnak ki, annak teljesítéséről a döntés a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik, az Igazságügyi Minisztérium csak adminisztratív, közvetítői feladatokat lát el" – szerepel a budapesti minisztérium közleményében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés pert nyert
Szeptember 8-ai lapszámunkban számoltunk be azokról a témákról, amelyekről előző napi nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt Tőkés László EP-képviselő. Mint megírtuk, első fokon megnyerte azt a polgári pert a budapesti Fővárosi Törvényszéken, amelyet becsületsértésért indított a Noran Libro Kiadóval szemben az idő közben elhunyt Andrassew Iván Ne vígy minket kísértésbe című, a volt püspök és európai parlamenti képviselő magánéletét boncolgató kötete miatt. A bíróság 800 ezer forint kártérítés kifizetésére kötelezte az alperest. Mint akkor elhangzott, a tanúvallomásokból a per során egyebek mellett az is kiderült, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke, a magyar kormány által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi vezetője személyesen bízott meg sokakat az említett kötet hathatós terjesztésével, hogy erkölcsi és politikai lejárató kampányt folytasson Tőkés ellen a 2012-es romániai helyhatósági választások alkalmával. Ezzel együtt nyilatkozatában Tőkés László EP-sajtóirodája bírálta a Nagyváradról elszármazott Körössi P. Józsefet is, a Noran Libro kiadó „törvényes képviselőjét”, aki a „kétes hátterű” Törzsasztal-rendezvénysorozat keretében a már említett Andrassew Ivánt is vendégül látta Váradon.
Kőrössi P. József reagált a vádakra, nyilatkozatát az alábbiakban olvashatják.
Amiért a házasságtörő volt püspök perel
Csak most, miután Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című könyvének havi fogyásjelentései eljutottak hozzám, a jelentős mozgást érzékelve figyeltem fel arra, hogy a püspök (úr?), Tőkés László sajtótájékoztatóján közzétette és kommentálta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Nyilatkozatához, mint érintett, a következőket fűzöm:
1. Sem Tőkés László, sem a bíróság egyetlen egy pontban sem cáfolta a könyvben leírt tényeket, tehát azok tények maradtak mindenestül. Akkor is, ha a per tárgyát nem a tények, hanem a képmutató, kettős életet élő, a nyilvánosság és a nemzet előtt másmilyen embert mutogató püspök személyiségi jogait érezve sértve, perelt a pap. Csaknem két évvel a könyv megjelenése után. (Vajon milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy a könyv a hasonló műfajúak között a lehető legnagyobb példányszámban fogyjon el. Netán-tán ennyi ideig fogta a kezét az a párt, amelyiket gátlástalanul és lelkészhez nem méltó módon szolgál ki kritikátlanul?)
2. Való igaz, hogy a vádak többségében a Kiadót marasztalta el a bíróság. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes (Tőkés László) legfontosabb kérelmének teljesítését a bíróság nem látta indokoltnak: a könyvet nem zúzatta be, és a kereskedelemből sem vonatta ki. Így az továbbra is, újabb utánnyomásban kapható. Vajon miért?
3. Bízvást állíthatjuk: azért, mert bíróság hallgatólagosan egyetért az alperesnek (Noran Libro Kiadó) azzal, a per során is fenntartott véleményével, miszerint Tőkés László közszereplő, akinek, ha nem is kell minden kritikát elviselnie, a maga erkölcstelen életviteléért igenis felelősséggel tartozik, és nemcsak kritikátlan hívei előtt. Nem állíthatja magát büntetlenül példaként egy nemzet elé. El kell viselnie az ő képmutató magatartását, az életvitelét leleplező kritikát a legnagyobb nyilvánosság előtt is.
4. Tőkés László nyilatkozata nem mentes azoktól a csúsztatásoktól, amelyeket jó néhány éven keresztül már megszoktunk tőle. Azt mondja, hogy a híresztelések ellenére nincs szándékában elhagyni hazáját, Romániát, valamennyi családtagja román állampolgár, gyermekei is. Vajon melyik családjára (és melyik gyermekére) gondol? Arra a családra, amelyiket Nagyváradon szertezúzott, vagy arra, amelyiket házasságtöréssel alapozott meg Magyarországon. Arról ugyanis nem szól a nyilatkozata – pedig kitérhetne rá! – hogy a püspök házasságtörése alatt fogant gyermeke román vagy magyar állampolgár-e. A nyilatkozata után, gyaníthatóan a kecskeméti gyerek is román. De vajon ki hiszi azt el neki…? Érthetetlen, hogy miért tér erre ki, senkire, ránk sem tartozik.
5. Hogy jön ide a nagyváradi Törzsasztal csaknem tízéves irodalmi sorozata? Kétes támogatottságúnak nevezi, így akarván megbélyegezni azt a rendezvényt, amelynek során a kortárs magyar irodalom legjelesebb képviselői – határoktól függetlenül, hiszen a felvidékről, délvidékről, Erdélyből és Nyugat-Európából, sőt Kanadából (!) és Norvégiából is – érkeztek, magyar íróvendégek Nagyváradra, csaknem százan. Vajon miért zavarja a maga magát is írónak tekintő püspököt ez a felvonultatás, amely a várost irodalmi rangban a legnagyobbakhoz – Kolozsvárhoz, Budapesthez, Pozsonyhoz, Újvidékhez, Bécshez – emeli? (Esterházy, Bodor Ádám, Grecsó, Dragomán, Spiró, Háy, Závada, Tóth Krisztina, Karafiáth, Kovács András Ferenc, Vida Gábor, Grendel, Kántor, Dalos György, Konrád, Borbély Szilárd, Sárközi Mátyás, Balla Zsófia, Balázs Imre József, Kun Árpád, Darvasi, Kemény, Pablo Urbanyi, Vámos – stb. stb. stb. egészen 80-ig – személye Tőkésnek smafu?)
Ha csak nem meghívót vár ő maga is attól a társaságtól (Szépírók), amelynek a tevékenységét a Nemzeti Kulturális Alap, azt pedig a magyar állam támogatja… Várhatja!
Kőrössi P. József
a Noran Libro Kiadó vezetője
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Török József és tizenegy társa golgotajárása (Ötvenhat Erdélyben)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (Albert Camus: A magyarok vére, 1957. október 23.) „1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és a szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelnek.” (John F. Kennedy: Nyilatkozat 1960. október 23-án.)
Nem véletlenül idézek két, ma is időszerű vallomást az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A román kommunista diktatúra és kinyújtott vasökle, a Securitate – a pártpropaganda és szolgalelkűvé tett sajtója minden eszközt felhasználva igyekezett meggátolni, hogy a magyar forradalmat egekbe emelő vallomások eljussanak Románia állampolgáraihoz, kezdettől fogva ellenforradalomnak minősítette a Magyarországon történteket! – a magyar forradalom eszméit a legveszélyesebbnek tartotta, görcsös igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy átterjedjenek Romániába, és belső ellenállást váltsanak ki a lakosság, elsősorban a romániai magyarság soraiban. Ennek abszurd drámába illő bizonyítéka, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméivel való teljes azonosulásáért a Török József nevével fémjelzett „galócási csoport” tizenkét tagját 1966. május 14-én ítélték el súlyos börtönévekre. 1966-ban a párt- és kormánypropaganda szerint Romániában nem voltak politikai foglyok, ezért a politikai elítéltek közbűntényes minősítéssel, de azoktól szigorúan elkülönítve töltötték büntetésüket a hírhedt nagyenyedi börtönben. A Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 14-én kihirdetett ítélete szerint Török József csoportja ellen a vád: „rendszerellenes szervezkedés felforgató szervezet létrehozásával”, „kapcsolatba léptek olyan magyar állampolgárokkal, akik részt vettek az 1956-os ellenforradalomban”, és „a tőlük kapott feladatok végrehajtására hozták létre a szervezetüket”. A csoport letartóztatására 1965. november 11-e és december 28-a között került sor. Az elsőrendű vádlottat, Török József Bukarestben tanuló műegyetemi hallgatót és Török István Józsefet 12 év börtönbüntetésre, Csatlós Jenőt és Francz Károlyt 8–8 évre, Zakariás Dezsőt 7 évre, Bajkó Istvánt 6 évre, Gegő Bélát és Kulpinszky Istvánt 5–5 évre, Mózes Károlyt 4 évre, Halász Józsefet, Hompoth Ferencet és Mezey Árpádot 3–3 év börtönbüntetésre ítélték.
Török József 1990 elejétől a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Ebben a minőségében – mondjuk ki végre! – a romániai magyar politikai elítéltek közül a legtöbbet tette azért, hogy rab- és sorstársai bátor kiállása, meghurcolása, szenvedése, ragaszkodása a szülőföldhöz örökre bevésődjön a kollektív emlékezetbe. A 2010-ben felavatott, 774 politikai elítélt nevét feltüntető emlékpark, majd a kommunizmus áldozatainak méltó emléket állító emlékház – az erdélyi Terror Háza – Török József legfontosabb műve. Külön érdem: a hely, ahová a romániai magyarok ellen indított politikai perek dokumentumait fogjuk összegyűjteni, a szabadságszerető és azért bármilyen áldozatra képes háromszéki székelyek szeretett városában, Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor nevét viselő művészeti líceum tőszomszédságában található.
A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió egyik fontos célcsoportját alkották a magyar oktatási intézmények tanárai és diákjai, valamint a magyar nyelvű szak- és tanonciskolák tanulói. A sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága és a Kossuth Kör, a brassói központú, de zömmel háromszéki tagsággal büszkélkedő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”, a Puskás Attila és a Kacsó Tibor nevével fémjelzett tanár-diák perekben az összesen 223 erdélyi magyart négy életfogytiglani kényszermunkával és 2600 év börtönbüntetéssel sújtották. 1965-ben és 1966-ban is sor került magyar diákok, illetve fiatal szakmunkások elleni kirakatperekre. Az Erdélyi Ifjúság nevet viselő csoportban és Török József csoportjában összesen 19 személyt ítéltek el 131 év börtönbüntetésre. Az önmagában is különleges per az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemességének egyik erdélyi bizonyítéka: 1964 augusztusában a Gyergyósalamáson 1927-ben háromgyermekes munkáscsaládban született, tanítóképzőt végzett, majd a második világháború után Magyarországon rekedt Török Sándort felkereste testvére, Török István József és másod-unokatestvére, Török József. Két hétig laktak Török Sándornál. „Beszélgetéseik során – olvasható a Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 18./14-es számú ítéletében – megismerték Szőnyi Gyulát is. Török Sándor és Szőnyi Gyula – akiket az 1956-os ellenforradalomban való részvételükért Magyarországon elítéltek –, azt mondták a vádlottaknak (Török István Józsefnek és Török Józsefnek – T. Z.): ők már létrehoztak egy felforgató szervezetet, amelynek valódi célja egy újabb ellenforradalom kirobbantása, és azzal bízták meg őket, hogy amikor visszatérnek a Román Szocialista Köztársaságba, alakítsanak egy hasonló, magyar nemzetiségű, nacionalista-soviniszta érzelmektől vezérelt elemekből álló szervezetet, amelyik a megfelelő időpontban harcot indít a hazánkban meglévő társadalmi rendszer erőszakos megdöntéséért és Erdély Magyarországhoz való csatolásáért.” A gyergyósalamási születésű Török Sándor periratát, elítélésének és a börtönből való szabadulása utáni életének történetét Eörsi László A „Baross Köztársaság”. A VII. kerületi felkelő csoportok című, a budapesti L’Harmattan Könyvkiadónál 2011-ben megjelent kötetében ismertette. Budapest belvárosában a Baross téri csoport állt legtovább ellen a szovjet csapatoknak. Ők voltak Budapest harmadik legnépesebb ellenállócsoportja a legnagyobb kerületben, akik Nickelsburg László műszerész keménykezű vezetésével a forradalom első napjaiban tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe. A legnagyobb számban a Baross téri csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártszékházat, és részük volt az ostromot követő leszámolásokban is. November 4-én este, amikor a szovjet csapatok szétlőtték a bázisukat, szétszóródva még öt napon át, 1956. november 9-ig folytatták a harcot az iszonyatos túlerőben lévő szovjet csapatokkal. Sokan közülük a Péterffy Sándor Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. A kádári retorzió az erzsébetvárosi kerület ellenállóira csapott le a legkegyetlenebb módon: a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak, közülük senki sem kapott kegyelmet, kivégezték őket!
Török Sándor 1956. október 27-én részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen, majd október 30-án csatlakozott az Illés István és Szőnyi Gyula által szervezett Magyar Forradalmi Ifjúsági Párthoz, amely lefoglalta az ÁVH Izabella utca 62. szám alatti épületét. Török Sándor az ifjúsági párt héttagú intézőbizottságának a titkára lett, ő intézte a kapcsolatfelvételt más forradalmi pártokkal és csoportokkal. 1956. november 4-én csatlakozott a Hársfa utcai rendőrkapitányságon lévő csoporthoz. Az Eötvös utcai csoportnál és a Royal Szállóban is tevékenykedett. 1956. november 8–9-én tette le a fegyvert. (Eörsi László: im., 409. oldal.)
Török Sándor Bónis Lászlóval megalakította a Függetlenségi Frontot, amely később Magyar Ifjúsági Függetlenségi Front néven vált ismertté. 1956. november 30-án körlevélben vették fel a kapcsolatot a forradalmi szervezetekkel. Török Sándor röpcédulákat gyártott és sokszorosított. A Kádár János vezette kormány 1956 decemberében rendelettel feloszlatta a forradalmi bizottságokat, Török Sándort 1956. december 17-én letartóztatták. „Azért fogtam fegyvert, mert úgy tudtam, hogy a szovjetek azért jöttek Magyarországra, hogy visszaállítsák a Rákosi-rendszert” – vallotta a kihallgatásakor. Halász Pál bíró tanácsa 1957. október 18-án hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. 1958. január 27-én a Borbély-tanács jogerőre emelte az első fokon hozott ítéletet. 1962. március 6-án szabadult Török Sándor. 1966. január 11-én ismét letartóztatták összeesküvésre irányuló előkészület és folytatólagosan elkövetett izgatás vádjával. Bimbó István tanácsa ezúttal négyéves börtönbüntetést szabott ki Török Sándorra. 1968. szeptember 10-én Vágó Tibor tanácsa másfél évre enyhítette az ítéletet. Szabadulása után raktárvezető lett a Budapesti Fűtőerőműveknél. 2001-ben hunyt el.
Nem nehéz összefüggést találni Török Sándor második ítélete és a Török József csoportja elleni koncepciós per között. A román és magyar állambiztonsági szervek együttműködtek a belső ellenzék elhallgattatásában, akár fizikai likvidálásában is. A szocialista Románia igazságszolgáltatása szerint: „a legelvetemültebb magyarországi ellenforradalmárok voltak a felbujtóik”. Török István József és Török József 1964. augusztus 15-e és szeptember 1-je között tartózkodott Magyarországon. A román vádhatóság szerint Török Sándor kérkedve ismertette az „ellenforradalom” alatti tevékenységét, s közölte a két „román állampolgárral”, hogy „a politikai elítéltek a szabadulásuk után is összetartanak, fel vannak készülve a rendszerváltoztatásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy a hatalom a kezükbe kerüljön. Felszólította az erdélyi rokonokat: hozzanak létre Erdélyben is ilyen illegális szervezetet, készüljenek fel a rendszerváltozásra.” 1964. szeptember 1-jén tértek vissza Romániába. A vádirat szerint az utasításoknak megfelelően „azonnal hozzáfogtak a felforgató szervezet létrehozásához, amelynek célja a Romániában létrejött társadalmi rendszer erőszakos megdöntése, Erdély Magyarországhoz való csatolása”. 1964. szeptember 1-je és 1965 augusztusa között tíz tagot szerveztek be (őket a perben el is ítélték! – T. Z.), sikertelen volt Antal Ferenc és Orosz Lajos beszervezése. Török József a beszervezés során arról is beszélt, hogy a magyarországi „ellenforradalmároktól”, Török Sándortól és Szőnyi Gyulától később fegyvert is kapnak. A vádhatóság meglódult fantáziája szerint: a fegyvereket Magyarországról ejtőernyősök hozzák, akik leereszkedve a Kelemen-havasokba, átadják a csoport tagjainak. Török József terve a vádirat szerint az volt, hogy az akcióba lépés kezdetén megtámadják a milíciaőrsöket, valamint a Securitate és az RMP székházát. Kérte a csoport tagjait, hogy minél több magyar fiatalt szervezzenek be. A hatóságokat azzal próbálta átverni, hogy elsősorban a párt- és IMSZ-tagokat szervezte be, maga is a Román Kommunista Párt tagja volt. Több titkos gyűlést tartottak Csatlós Jenő lakásán. Az egyiken elhatározták, hogy megkeresik a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyvert is. Török József tagsági díj bevezetését és a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi alap létrehozását, hűségeskü és írásos kötelezvény megfogalmazását javasolta. Rendszerellenes magatartásuk kialakítása érdekében rongyossá olvasták A budapesti Kossuth rádió ostroma című, titokban behozott „ellenforradalmi kiadványt”. Hasonló támadásokat terveztek a párt- és állami szervek ellen. Olyan „nacionalista és soviniszta” műveket terjesztettek, mint A magyar nép ezeréves története, Magyarország története című kiadvány négy kötete vagy Az erdélyi ezredek a világháborúban és Nagy Imre és bűntársai összeesküvése című könyvek. Török József a katonai szolgálatát teljesítő Csatlós Jenőt is arra biztatta, magyar bajtársai köréből minél több új tagot toborozzon. Török József intenzív levelezést folytatott a Budapesten a Csengeri utca 72. szám alatt lakó nagybátyjával, Török Sándorral, akinek beszámolt a szervezet létrehozásáról, kifejtett tevékenységükről. Bár virágnyelven fogalmazta meg, a tárgyalások során a Securitate által kifogott levelek a legfontosabb bűnjelekké váltak. A büntető törvénykönyv 209. szakasza 1. pontja, valamint az 58. és a 157. szakasz alapján a Bukaresti Katonai Törvényszék Török Józsefet tizenkét év szigorított fegyházbüntetésre és hét év jogvesztésre ítélte. Ugyanakkor a teljes személyi vagyonát elkobozták, ami az 1965. november 13-i házkutatási és elkobzási jegyzőkönyv szerint mindössze két öltönyből, egy nagykabátból és egy pár bakancsból állott. A Securitatét foglalkoztatta a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyver és robbanóanyag kérdése. Ezért a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi különítménye újabb házkutatást tartott Török József szülői házának padlásán. Nem találták meg az elrejtett dinamitot. Erről a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi igazgatósága átiratban számolt be a Kolozs tartományi igazgatóságnak 1967. március 8-án. Török József ekkor a nagyenyedi börtönben raboskodott. A román és a magyar állambiztonsági szervek 1963 utáni szoros együttműködését – amit neves történészek is tagadnak! – bizonyítja: amikor Török Sándort és Szőnyi Gyulát az 1966/3260-as számú perirat alapján újra elítélték, a magyar legfelsőbb bíróság a Budapesti Fővárosi Bíróságot új eljárásra utasította, előírva, hogy Török István József és Török József román állampolgárokat tanúként a Fővárosi Bíróság vagy legalább egy román bíróság hallgassa ki. A Fővárosi Bíróság 1967. augusztus 4-én – a román katonai főügyészség útján – be is idézte őket az 1967. szeptember 25-re kiírt tárgyalásra. Erre a beidézésre érkezett egy román nyelvű válaszlevél a Maros–Magyar Autonóm Tartomány Maroshévíz rajoni igazgatóságától: a tanúként beidézettek a nagyenyedi börtönben vannak („fiind încarcerat de către Penitenciarul Aiud”). Török Sándor és Szőnyi Gyula említett ítéletéből idézek: „Török István és Török József román állampolgár tanúkat a bíróság szabályszerűen idézte, vétívük vissza is érkezett, a tanúk azonban a kitűzött tárgyalásra nem jelentek meg, így személyes meghallgatásukat a bíróság nem tudta foganatosítani. Ezek után a bíróságnak vizsgálnia kellett azt a körülményt, hogy a két román állampolgár tanúnyomozati írásos vallomását melyik vádlott vonatkozásában és milyen mértékben vonhatja értékelési körébe a tényállás megállapításánál.” A levéltári kutatásnak kell kiderítenie: a magyar vagy a román állambiztonsági szervek „súgtak” előbb a másiknak? Az eddigi kutatásokból az valószínűsíthető: a Securitate tájékoztatta előbb a magyarországi állambiztonsági szerveket, abban a reményben, hogy egy nagy, Magyarországra és Romániára kiterjedő magyar irredenta szervezetet lepleznek le, semmisítenek meg. A Török József dossziéjának vezérvonala: a gyárban, a sepsiszentgyörgyiek körében irredenta megnyilvánulásai vannak.
Török József 1944. január 10-én született Gyergyósalamás községben. Gépmunkás volt a galócási faipari kombinátban. 1965 őszén sikeresen felvételizett a bukaresti műegyetem elektrotechnika karára. Itt tartóztatták le 1965. november 11-én. 1974. november 14-én szabadult a nagyenyedi börtönből, rokona, Török István József november 12-én. Török József többé nem folytathatta tanulmányait a bukaresti műegyetemen. Mindketten Sepsiszentgyörgyön találtak menedéket és megélhetést: István a bútorgyárban, József az autóvillamossági vállalatnál dolgozott betanított munkásként, 1975-től szerszámlakatosként. A Securitate Török Józsefet a szabadulása után „Turcul” (Török) fedőnéven követte. A vaskos dossziékból kibomlik Sepsiszentgyörgy és Háromszék legújabb kori történetének ismeretlen fejezete. Az ügynökhálózat kiválóan működött, a célkeresztbe került személyek minden lépését követték, a mai ember számára hihetetlen logisztikát hoztak létre, mozgósítottak. Romániában 1956 nem 1956-tal kezdődött, és nem is végződött 1956-tal. A magyarellenes retorzió „utórezgéseit” máig érezzük, mindennapjaink részévé váltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)