Gyimesi és moldvai dallamok, népi hangszerek sokasága, rengeteg tánc, valamint Hodorog András klézsei furulyás meglepetés-produkciói tették változatossá a hét végén Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban megrendezett Csángó Farsangot. „Annyi felfedezetlen területe van még a csángó kultúrának, amit mi szeretnénk a magyar közönségnek bemutatni, s szerencsére mindig nagy az érdeklődés” – nyilatkozta Demeter László, a Zurgó együttes tagja. Az estét a Kerényi Róbert által alapított Szigony együttes kezdte. Hodorog András moldvai furulyás a magyarság legősibb dallamkincséhez tartozó tánc- és énekes hagyományt is jól ismeri. A hatvanas éveiben járó muzsikus hagyományőrzésében édesanyja, Hodorog Luca példáját követi, aki Klézsének híres nótafája, mesemondója és régi szokások tudója volt. A Fonó Budai Zeneház évente megrendezi a Csángó Farsangot, a magyar, illetve a Magyarország határain túl élő magyar zenészek és előadók megszólaltatásával. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Fonós” Csángó Farsang. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

Táncház okostelefonon (Beszélgetés KELEMEN LÁSZLÓval, a Hagyományok Háza főigazgatójával)
A hagyományőrzés tapasztalatait és technikáit átadó hálózat létrehozására készül a Kárpát-medence országaiban a Kelemen László vezette budapesti Hagyományok Háza. Az egykori táncházzenésszel, mai intézményvezetővel arról is beszélgettünk, hogyan veszítette el a szintetizálás képességét az első táncoktatói nemzedék.
– Izgalmas nyara lehetett, egy ideig úgy hírlett, hogy másik intézménybe olvasztják be a Hagyományok Házát...
– Valóban így volt, de maradjunk a nagyon kedvező végkimenetellel. Amúgy is azt tartom, hogy a Hagyományok Házát nem megszüntetni kell vagy beolvasztani, hanem olyan nemzeti intézménnyé emelni, mint például az Operaház.
– Ha már így alakult: most már egyértelműen a fejlesztések kerülnek az előtérbe? Mint például a Hagyományok Házának erdélyi terjeszkedése?
– Mindjárt az elején javaslom, hogy felejtsük el a terjeszkedés kifejezést. Nem kiterjeszteni akarjuk a Hagyományok Házát Erdélyben, hanem azt a tudást szeretnénk átadni, amely az elmúlt hatvan év során felgyűlt Magyarországon a hagyományápolás terén. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásai következtében szerte a Kárpát-medencében a magyar közösségek kezdik levetni régi szokásaikat, a tudás, a folklór már nem öröklődik apáról fiúra, mint korábban. Ha már így történt, gondoskodnunk kell zenei-táncos anyanyelvünknek valamilyen szervezett formában való átmentésén. Ennek Magyarországon jelentős hagyománya és tapasztalata van, ezt szeretnénk átadni erdélyi barátainknak. Semmiféle felsőbbrendűség nem akar ezáltal megnyilvánulni, az okos embernek viszont érdemes más tapasztalatából tanulnia. Hagyományok Háza-tudásexportban gondolkodunk, de eszünk ágában sincs embereket is exportálni. Viszont meg akarjuk találni azokat a szervezeteket, amelyek képesek az általunk „szabadalmaztatott” szabvány átültetésére, alkalmazására. – A standardok azonban bizonyos szervezeti struktúrák létét feltételezik. Léteznek ezek a Kárpát-medencében? – Igen, léteznek, mindenekelőtt a táncházmozgalomnak köszönhetően, és elsősorban civil szervezetek formájában. Erdélyben többnyire működnek még a hajdani Népi Alkotások Házának utódai is. Többek között ezekkel szeretnénk együtt építkezni minél több helyszínen, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. – Milyen rendszerben tervezik működtetni ezt a magyar költségvetésből finanszírozott hálózatot? – Három tevékenységi körben gondolkodunk. Egyik a programszervezés, ahol roppant fontos lesz az elosztásos szemlélet, az oda-vissza „forgalom”, illetve a helyi rendezvények szervezése. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyi archívumok megszervezésének, hogy az adott régióhoz tartozó anyag könnyen elérhető legyen. És ami kiemelten fontos: mindez szaktanácsadással kísérve, azaz megszemélyesítve, nem pedig sima internetes elérhetőséggel. A harmadik kör az élő hagyományátadás megszervezése lesz rendszeres tanfolyamok, kurzusok révén. A Hagyományok Háza jól kicsiszolt, kialakított kurzusokkal rendelkezik népzene, néptánc, mesemondás, kézműves mesterségek témakörökben, szívesen átadjuk, honosítjuk ezeket.
– A legendás táncmester, Novák Tata szerint a magyarországi iskolarendszer jó táptalaja és hordozója volt ezeknek a tevékenységeknek. Az elcsatolt területeken megtalálták már a kályha sarkát, ahonnan el lehet indulni?
– Mi a módszert akarjuk magunkkal hozni, a helyi folklóranyag ugyanis mindenütt elsőbbséget élvez. Délvidéken például csak akkor jövünk elő gyimesi táncokkal, ha egy bizonyos kurzusnak a Kárpát-medence táncos öröksége a témája. Mindenütt adott a táptalaj, miután Pál István „Szalonnáék” néhány év alatt már Kárpátalján is kialakítottak egy több száz fős kemény magot. Erdély abban élvez továbbra is egyfajta elsőséget, hogy a fantasztikus népzenei és néptáncörökségünk nagy része továbbra is Erdélyből származik. Ebben persze jelentős mértékben benne van, hogy anno Novák Tata nem máshová, hanem Székre indult gyűjteni, de az kétségbevonhatatlan, hogy erdélyihez fogható néprajzi gazdagság sehol máshol nem lelhető fel. Amúgy a helyi tanácsadók felkérésének szakaszában vagyunk, az ő feladatuk lesz megtalálni a programok lebonyolítására alkalmas helyi embereket. A tényleges indulást 2017-re tervezzük.
– Léteznek ma sürgősségek az értékmentésben?
– A mi munkánkban az az elsődleges, hogy valamennyi szolgáltatásunkat elérhetővé tegyük a fiatalok számára. Amióta a táncház kiszakadt a természetes falusi környezetéből, a városi fiatalok mozgalmává vált. A Hagyományok Házában ma azt tekintjük az egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a gyűjtéseinket akár okostelefonon is hozzáférhetővé tegyük. Szeretnénk, ha elérhetővé válna az online népzenehallgatás, néptáncnézés, meggyőződésem, hogy hatalmas érdeklődés övezné. Ezek a szolgáltatások a tanításban is nagy segítséget nyújthatnak, ezért aztán sürgős technikai-tartalmi kihívással állunk szemben. Szakmai oldalról meg az a feladatunk, hogy bővítsük az intézmény ernyője alá vont tevékenységi köröket, amelyeket élő hagyományátadás révén szeretnénk továbbítani. Ilyen, eddig még be nem cserkészett terület például a népi gyógyászat. Merthogy ebben is a végső órához közeledünk, az utolsó füvesemberek élnek közöttünk. Jómagam is ismerek ilyen asszonyt a szülőfalumhoz, Gyergyóditróhoz közel, Orotván.
– Amúgy hogyan sodródott ilyen messzire a Gyergyói-medencétől?
– Tehetségkutatók fedeztek fel annak idején, tízéves koromtól „janicsárként” nevelkedtem a marosvásárhelyi művészeti líceumban. A népzenével való találkozásom ugyan folyamatos volt, már diákkoromban is kerestem a táncházas kapcsolódásokat, kalákás rendezvényekre jártam, mégis egy 1980-as találkozás jelentette a katartikus pillanatot. A zeneakadémiára való sikeres felvételim után futottam össze Tötszegi András „Cucussal”, a kolozsvári táncházmozgalom egyik vezéralakjával. Lenne-e kedvem megtanulni brácsázni, kérdezte, a diplomázás előtt álló, a kihelyezés után minden bizonnyal Kolozsvártól messze kerülő néhai jó barát, Kostyák Alpár helyébe lépni a Bodzafa együttesben? – Márpedig a szakértők szerint az éveken át klasszikus hegedűt tanuló számára nem puszta elhatározás a brácsázásra való áttérés...
– Messze nem, és brácsám sem volt, mondtam is Cucusnak, mire ő rávágta, semmi gond, indulunk Kallós Zoli bácsihoz. A legendás néprajzkutató szemügyre vett, megpróbálta bemérni, ki vagyok, mi vagyok, édesanyja, Vilma néni megkínált egy tányér levessel, közben Zoli bácsi elment az egyik raktárába, és egy brácsának látszó tárggyal tért vissza. Vörös színű eszköz volt, legalább 45 centi hosszú, egy mezőségi asztalos készítette. Kaptam hozzá húrokat, egy gyimesi tarisznyát, beletettük a hangszert, melléje egy Új guzsalyam mellett című könyvet, egy példányt a Balladák könyvéből. És már indulhattam is a néhány nap múlva kezdődő gyimesi tánctáborba. Eldőlt a sorsom. – A Kallós mellett töltött évek, a közös gyűjtések, zenélések ma már az emlékek tárházát gazdagítják. Egyáltalán: van még mit gyűjteni?
– Meggyőződésem, hogy van, de bármennyire is hihetetlen, ma is akadnak, akik megpróbálják megakadályozni. A tölgyesi kultúrház igazgatónője például 2015 tavaszán nemkívánatos személynek nyilvánított, szerinte lopjuk a román kultúrát. A falujárás azonban többnyire zavartalan, és egyre több az olyan fiatal, aki a bartóki útmutatás értelmében fontosnak tartja beszívni a helyszín levegőjét. Az oktatás ma mindennél fontosabb, a következő lépés pedig a szakembereknek a falvakba való visszajuttatása. Mert mindenütt alakulnak az amatőr együttesek, csak épp szakember nincs, aki vezesse őket. Az első nemzedék ugyanis csak lefelé nézett, közben meg valahol, valamikor elveszítette a művészi szintetizálás képességét. És mivel csak az eredetire figyeltek, a feldolgozások terepét átengedték a kutyaütőknek. Márpedig a szakmai tudás megszerezhető, a zsenialitás az, ami kevésbé. – Kárpát-medencei hálózat létrehozása, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása, illetve az azzal járó költözés, a szétszórt működés összehangolása: van még ideje zenélni?  – Jóval ritkábban, mint szeretném, pedig a boldog muzsikálásba merítkezés mindennél többet ér. Most más feladatoknak kell eleget tennem, de ha lehetőségem nyílik, mindig belevetem magam a táncházi zenélés forgatagába.
KELEMEN LÁSZLÓ
Zeneszerző, folklorista, 1960. május 1-jén született Gyergyóditróban. A marosvásárhelyi zenei érettségi (1979) után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, mellette erdélyi hangszeres és vokális népzenét gyűjtött. Tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a kolozsvári Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett. Zenei szerkesztőként dolgozott a Budapesti Zeneműkiadónál, 1987-ben Ökrös Csabával és Berecz Andrással megalakították az Ökrös zenekart, amelynek tagjaként megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1992-től 2000-ig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője és a táncműsorok kísérőzenéinek egyik összeállítója. 1997-ben kezdeményezésére és vezetésével a Fonó Budai Zeneházban megszervezték az Utolsó óra című, Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtést. Sebő Ferenccel együtt a Hagyományok Háza szakmai koncepciójának kidolgozója, miniszteri biztosként dolgozott az intézmény felállításán, amelynek 2001 júliusától igazgatója. További díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008), Gyergyóditró díszpolgára (2014), Lajtha László-díj (2016). Nős, két gyerek édesapja.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mátyás István „Mundruc” nyomdokain
Kalotaszegi legényesversenyt szerveztek
Második alkalommal szer¬vezték meg a Járd ki lábam, járd ki most! kalotaszegi legényesversenyt december 4-én Bánffyhunyadon, amellyel a szervezők a legényes tánc minél magasabb színvonalú elsajátítására és továbbéltetésére kívánnak teret biztosítani.
Az évente megszervezett versenyen Kalotaszeg kiváló legényes táncosainak anyagából válogatnak a szervezők. Az idei kötelező táncanyagot a felnőtt korosztály számára a magyarvistai Mátyás István „Mundruc” legényeséből jelölték ki. A megmérettetésen összesen 24-en vettek részt, amelyből 7-en a felnőtt kategóriában versenyeztek.
A szakmai zsűri az erdélyi és magyarországi néptánc szakma elismert személyiségeiből állt: Könczei Árpád, zeneszerző, koreográfus (zsűrielnök), Berecz István, a Fölszállott a páva tehetségkutató első kiadásának nyertese szólótánc kategóriában, illetve a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, Both József, néptáncoktató, a Kolozsvári Népi Alkotások Háza munkatársa, a Népművészet Ifjú Mestere, Kádár Elemér, táncpedagógus, tánckritikus, művészettörténész és Sánta Gergő, örökös aranysarkantyús és -gyöngyös táncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólótáncosa, Junior Príma díjas, az évad legjobb férfi táncművésze díjasa 2016-ban.
Gyerek kategóriában első díjat kapott a mérai Konti Alfréd, második díjban rsézesült a bánffyhunyadi Laczi Lóránd, harmadik díjat érdemelt a mérai Bria János. A felnőtt kategória díjazottai: első díjat nyert a bánffyhunyadi Vincz Pistuka Hunor és a mákói Gál-Csordás Gergő, második díjat kapott a mérai Mezei László, harmadik díjjal jutalmazták az oroszhegyi Hajdó Árpádot.
A verseny gáláján fellépett a bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport, illetve a Mérai Cifra Néptáncegyüttes és a Kalotaszeg Néptáncegyüttes közös műsora zárta az eseményt. Szabadság (Kolozsvár)

Lehetőséget adnak a Kárpát-medencében élő tehetségeknek
Határon túli zenészeket is megszólítana a magyarországi Violino Talentum tehetséggondozó ügynökség, amely kitüntetett oktatók közreműködésével mesterkurzusokat indít a hegedűművészet három fő műfajában.
A toborzás a közösségi médián keresztül, illetve a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjait célzó plakátokkal zajlik. A társaság célja, hogy a magyar hegedűiskola örökségét továbbvigye, könnyen elérhető tanulás lehetőségét teremtse meg a Kárpát-medencében élő tehetségek számára, a világ élvonalát jelentő művészek közé juttatva őket.
Székelyföld, azon belül is Székelyudvarhely különösen fontos. Hogy mennyire, azt azzal lehetne legjobban érzékeltetni, hogy a klasszikus hegedű mesterkurzus egyik tanára, Balogh Ferenc Liszt-díjas művész maga is Székelyudvarhelyen született. Édesapja, id. Balogh Ferenc professzor, aki a budapesti zeneakadémián tanult, Kodály Zoltán tanácsára visszatért Erdélybe, Székelyudvarhelyre, majd Kolozsvárra, ahol megteremtette a kolozsvári magyar hegedűiskolát – nyilatkozta Csoóri-Bányai Réka ügyvezető.
A klasszikus zenészek technikai és előadóművészi készségeiket Balogh Ferenc és ifj. Lakatos György, a 2013-as nemzetközi American Protégé verseny győztesének irányításával fejleszthetik október 30. és november 3. között a budapesti Weiner Leó Zeneiskolában. A népi és cigányprímások a Liszt-díjas Pál István „Szalonnától”, a szintén népzenész, Artisjus-díjas Gombai Tamástól, illetve Radics Ferenctől, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetőjétől leshetik el a két stílus jellegzetességeit, dallamvilágát. Mindkettő a Fonó Budai Zeneházban lesz november 3-án és 4-én, a kurzusok között áthallgatás is lehetséges.
Az egyéni és csoportos foglalkozások magyarul folynak, de idegen ajkú részvevőknek szinkrontolmácsolást biztosítanak. A növendékek a képzések utolsó napján fellépési lehetőséget, illetve oklevelet kapnak, a legkiválóbbak pedig művészeti menedzsment támogatásban részesülnek.
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, a jelentkezési határidőt október 25-éig meghosszabbították.
Minden esetben előírt a betöltött 14. életév, illetve a középhaladó szintű hegedűtudás, amit videó- vagy hangfelvétel beküldésével igazolhatnak a jelentkezők. Bővebb információkért a violino.hu honlapot érdemes felkeresni. Székelyhon.ro