Románia-ellenes uszítás a bukaresti Ady Endre magyar líceumban címmel írta feljelentését Hajdú Győző eszményképének, Adrian Paunescunak Flacara című hetilapjában. Megírta, hogy egyes vezetők elmarasztalták az iskola néptáncegyüttesét, amiért december 1-jén a Hajdú Győző vezette Impreuna – Együtt Kulturális és Baráti Társaság ünnepségén színpadra lépett. A fenyegetés miatt a líceum együttese nem vállalta, hogy a következő ünnepségükön is szerepeljen. Hajdú Győző szerint: „Amennyiben ezek a vezetők az RMDSZ tagjai, úgy magától értetődő, hogy Románia-ellenes uszítás miatt azonnal ki kell zárni őket az RMDSZ-ből és közéleti tisztségeikből." Barabás István újságíró párhuzamot vont: az RMDSZ vezetőségének Nagyváradról minduntalan püspöki átokban van része azért, mert nemzetáruló, utódkommunista módon lepaktált a román hatalommal. Hajdú Győző Bukarestből buzgón segédkezik a püspök diszkreditáló törekvéseinek, de ő épp ellenkezőleg, azért mert az RMDSZ vezetősége úgymond Románia ellen uszítja a magyar közvéleményt. Barabás megjegyezte: itt nem a vád a fontos, hanem a cél, ennek követésében „Hajdú Győző és Tőkés László épp ennyire egy test, egy lélek.” Hajdú Győző cikke mellett Raul Sorban A magyar kérdés című nagy ívű cikksorozatának besúgói listáján található Demeter Béla, Mikó Imre, Balogh Edgár, Kós Károly, akik egyidejűleg horthysták és kommunisták. /Barabás István: Hajdú Győző hadat üzen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

„Folytatódik a Hargita–Kovászna megyei románok drámája; bármely pillanatban etnikai konfliktus robbanhat ki; Ráduly Róbert románellenes nyilatkozataitól már csak egy lépés van az etnikai tisztogatásig" – írta a Flacara lui Adrian Paunescu című bukaresti hetilap 23-as és 24-es száma. A Flacara két, egymást követő számában Claudiu Sere, a csíkszeredai ex-Jurnalul de Transilvania exfőszerkesztője, volt belügyes tiszt írásában a Hargita Népe napilap románellenes veszélyforrásként szerepel. Sere azzal vádolta a lapot, hogy a megyéből Fidesz-sugallatra el akarja űzni a románokat. Az éber szerző szerint a román titkosszolgálatoknak drasztikusan intézkedniük kellene ezen agitátorok ellen.. „Nagyon veszélyes, amit a Hargita Népe és a Krónika művel, mert etnikai konfliktust robbanthat ki.” Hargita és Kovászna megyében a magyar radikálisok az autonómia ürügyén államot akarnak teremteni az államban, ahol a románoknak nincs mit keresniük. E törekvésben Claudiu Sere szerint élen jár Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, Albert Álmos, Kurkó János, Salamon Attila, miközben azokat a becsületes embereket, akik védelmezik az itteni románság érdekeit, bezárják, vizsgálatot indítanak ellenük. Ezek közé tartozik Csibi István, aki rendszeresen támogatta a székelyföldi román közösséget, ezért van most őrizetben. A Flacara 24-es számában Sere fájlalta, hogy Ráduly Csíkszereda polgármestere lett, hiszen „úgy egy évvel ezelőtt" robbanásveszélyes nyilatkozatot tett: ha a Székelyföld nem vívhatja ki az autonómiát, nem lesz baj, ha itt is az történik majd, ami Koszovóban történt. Szondy Zoltán pedig „egy alkalommal" azt nyilatkozta, hogy az ortodox egyháznak és a titkosszolgálatnak /SRI-nek/ nincs mit keresnie Csíkszeredában. Claudiu Sere tehát légből kapott „nyilatkozatok" alapján állítja, hogy Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, valamint a Hargita Népe államellenes tevékenységet folytat. /Barabás István: Dilettáns riadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./

Ilie Sandru maroshévízi tanár fejébe vette, hogy megvédi Romániát. Legújabb könyvében a magyar irredentizmus mumusát szajkózza. Újságcikkeit kötetbe gyűjtve megjelentette Sepsiszentgyörgyön, a hangzatos elnevezésű Eurocarpatica Kiadónál. A könyv címe: O stafie bantuie prin Ardeal, vagyis kísértet járja be Erdélyt. Könyvében a hungarizmus a kísértet. A cikkgyűjteményben egyetlen olyan eredeti gondolat nincs, amit előtte ne írtak volna meg a román szélsőséges sovén-nacionalizmus hangadói, mint Corneliu Vadim Tudor, Adrian Paunescu, Raoul Sorban, Petre Turlea, Gheorghe Funar. Többek között megkérdezte, hogy olyan pesti irredenták, mint Dávid Ibolya, mi jogon járnak-kelnek románföldön, és hasonló nagy „leleplezések” vannak a könyvben. Adrian Paunescu Flacara című hetilapjában elsőnek közölt recenziót erről a könyvről, szerzője Mircea Dogaru, hírhedt soviniszta történész. Értékelésében említést tesz az erdélyi román földön évszázadok óta idegenekként megtűrt ázsiai jövevényekről. A Flacara cikke szerint Ilie Sandru könyve az erdélyi románok jajkiáltása a magyar irredentizmus fojtogató szorításában. Az Adevarul Harghitei november 2-i számában Vasile Gotea lelkendező cikkében mindazokat, akik a művet dicsérték, tekintélyes tudósoknak állítja be, így emelkedik ki a névtelenségből Ioan Lacatusu, Dimitrie Poptamas, T. Valahul, Stefan Voda és Pompiliu Manea. Kolozsvárott az Orvosi Elektronikai Felszerelések nevű cég rendezett találkozót a szerzővel. Az Observatorul de Cluj azt írta, hogy Ilie Sandru állást foglal a székely eurorégió, az ország megcsonkításának kísérlete ellen, bátran leleplezte Tőkés Lászlót, Katona Ádámot, Sántha Pál Vilmost, Takács Csabát és más, hasonló irredentákat. /Barabás István: Marosmenti Jeremiás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

Politikai indokot sejt Csibi István pere mögött Claudiu Sere újságíró, aki az Adrian Paunescu által vezetett Flacara című napilapnál dolgozik, és a Csibi-perben tanúvallomást tett. Azt állította: az üzletember félreállításáról Markó Béla és Adrian Nastase döntött, mivel Csibi állítólag zavarta Verestóy Attila üzelmeit. Az újságíró szerint erre vall az is, hogy Csibi letartóztatását követően Verestóy megvásárolta a csíkszeredai traktorgyárat. Sere szerint az RMDSZ-t zavarta az is, hogy a vádlott görögkeleti templomokat és román tannyelvű iskolákat támogatott. A két párt közötti protokollum értelmében Csibi lefüleléséért a szövetség visszavonta kolozsvári polgármester-jelöltjét. Máté András, parlamenti képviselő az RMDSZ legutóbbi kolozsvári polgármesterjelöltje megerősítette, hogy valóban a két párt országos vezetősége között született egyezség nyomán lépett vissza a küzdelemből, ugyanakkor blöffnek tartja, hogy ebbe az egyezségbe a Csibi-ügyet is belekeverik. /B. T., E.-R. F.: Csibi lefüleléséért lépett vissza Máté? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

A marosvásárhelyi Cuvantul Liber azt állította, hogy Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke szoros kapcsolatban volt a Szekuritátéval. Smaranda Enache sajtótájékoztatóján elmondta, bepereli ezt a lapot. Közölte, hogy egy ideje sajtókampány indult a Pro Európa Liga és őellene. Az elnök asszony emlékeztetett, hogy tizenhat éve rendszeresen támadja őt Corneliu Vadim Tudor, a Cuvantul Liber és a Flacara című lap, az utóbbi időben azonban a demokratikus sajtó /Buna Ziua Ardeal és a Ziua/ is olyan rágalmakat fogalmaz meg, hogy „idegen körök bérence”, „a magyar titkosszolgálatok pénzelik” vagy a Magyar Polgári Szövetség fizeti. Smaranda Enache kijelentette: „nem hagyom magam megfélemlíteni, sem zsarolni”. Utalt arra, hogy az egyik helyi lap képviselője azzal kereste meg, hogy nála van a szekuritátés dossziéja. A válasza az volt, hogy értelmetlen a zsarolás. A múltja közismert, itt élt Vásárhelyen. Az állítólagos írásai is úgy „születtek”, hogy intézményvezetőként (a bábszínház igazgatója volt) időnként felkérték, írjon egy-egy cikket. Smaranda Enachét kétszer akarták beszervezni, sikertelenül. /Mózes Edith: Smaranda Enache: Kétszer próbáltak meg beszervezni. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

Păunescu: a disznótól a félistenig
Halála után Adrian Păunescu elérte azt, amire egész életében törekedett: nevezetesen, hogy amolyan fél- (ha nem éppenséggel egész) istennek tekintsék.
A román irodalmi- és politikai élet talán legellentmondásosabb személyiségétől búcsúzott tegnap az ország: a 67 éves korában elhunyt Adrian Păunescut a román nép költőóriásaként temették el a bukaresti Bellu temetőben, az Írók sétánya mellett, Mihai Eminescu, George Coşbuc, Mihail Sadoveanu, Nicolae Labiş sírjának szomszédságában, szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy évtizedeken át Nicolae Ceauşescu udvari költőjeként szolgálta ki a népnyúzó kommunista diktatúrát.
Rossz cél szolgálatában
Költő, publicista, nyelvőr, politikus, egyetemi tanár, agitátor, propagandista – ez volt egyszemélyben Adrian Păunescu. Tehetsége, szónoki készsége, mozgósító ereje, költői vénája vitathatatlan – kár, hogy rossz cél szolgálatába állította.
A román nyelv szeretete, vagy ha úgy tetszik: még bocsánatosnak minősíthető nyelvi nacionalizmusa nyelvi sovinizmussá alacsonyodott. Minden erővel igyekezett megakadályozni a kisebbségi – elsősorban a magyar – nyelvhasználatot a román közéletben, a kisebbségi nyelvek elnyomásával akarta abszolút hatalomra juttatni a többségi nyelvet. Ugyanúgy, ahogyan féktelen hazaimádata is sovinizmusba, magyarellenességbe torkollott. Adrian Păunescu az utóbbi húsz évben minden szinten próbálta megakadályozni a magyar érdekérvényesítést.
Mindebben olyan tettestársakra talált, mint Corneliu Vadim Tudor, George Pruteanu, Ion Lăncrănjan, Romulus Vulpescu – és az Adrian Păunescu által „bezzegmagyarrá” ütött Hajdú Győző, aki ebben a minőségében volt hivatott hitelesíteni mentora „elfogultságtól mentes magyarbarátságát”.
A „romániai woodstock”
A besszarábiai Copăceni községben született 1943-ban, de gyermekkorát az olténiai Bârcában töltötte. 23 évesen lett az Amfiteatru szerkesztője, majd a România liberă főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki, 1973–1985 között a Flacăra című hetilapot vezette. Eközben politikai karrierjét sem hanyagolta el: 1996–1988 között az írószövetség KISZ-titkára volt, 1986-ban belépett a kommunista pártba.
Nevét a Flacăra irodalmi kör 1973-ban történt megalakításával tette ismertté: tizenöt éven át járta az országot a körrel. A rendszerint stadionokban megrendezett 1615 előadás, valóságos társadalmi mozgalommá változott. Több mint hatmillió nézője – zömmel fiatal – volt. Meglátszott, hogy az Egyesült Államokban egy éven át tanulmányozta, a tömegmanipuláció mechanizmusait.
A rendezvényeken sok, a művészeti életben később rangot, tekintélyt nyert fiatal tehetség tűnt fel, közöttük Florian Pittiş, Nicu Alifantis, Mircea Vintilă, Marius Dragomir, aminthogy az is tagadhatatlan, hogy a fasisztoid-kommunista sorozattal hatalmas szolgálatot tett a diktátornak, a Ceauşescu által intézményesített nemzeti-kommunizmus legfőbb agitátorává lett. Az előadásokon korántsem az akkoriban oly divatos folkzene volt a főszereplő, hanem a rendszer, legfőképpen pedig annak két mindenható ura: Nicolae és Elena Ceauşescu.
A rendezvénysorozat nem a fiatalok lázadási formája volt – amint azt Păunescu a fordulat után megpróbálta (sajnos, sikerrel) elhitetni a feledékeny román közvéleménnyel – éppen ellenkezőleg: a kommunista propaganda eszközeként szolgált.
Ha már akkor, ifjúkorában nem kerítette volna hatalmába a nagyravágyás, a mérhetetlen gőg, ha nem akart volna Ceauşescu fölé nőni, a Flacăra rendezvénysorozatát sohasem tiltották volna be, ami akár évekkel is késleltethette volna a rendszerváltást. Így azonban, egy hirtelen kitört vihar ürügyén – amikor is a stadionból való fejetlen menekülés közben öt fiatalt tapostak halálra – Ceauşescu véget vetett a „romániai woodstock-nak”.
Păunescu egy év múlva megpróbált „bűnbocsánatot” nyerni: dicshimnuszban énekelte meg a diktátor egyik beszédét, hozzá intézett levelében pedig a fejedelmeket megillető „nagyméltóságod” megszólítással illette Ceauşescut.
Következetesség – a rosszban
Adrian Păunescu nem csak a magyar kisebbségnek tett rosszat – szavakban oly szeretett hazájának és népének is ártott. Nem véletlen, hogy 1989 decemberében csak a bukaresti amerikai nagykövetséget őrző tengerészgyalogosok mentették meg attól, hogy a feldühödött tömeg meglincselje. 1989 után is a múlt embere maradt. Egyetlen erénye volt, hogy nem tagadta meg baloldali eszméit, Ceauşescu iránt érzett csodálatát – már ha erénynek lehet nevezni a rosszhoz való következetes ragaszkodást.
A rendszerváltás után Ceauşescu volt első miniszterelnök-helyettese, Ilie Verdeţ Szocialista Munkapártjába lépett be. A közéletből ugyan pár évig eltűnt, de a kilencvenes évek elején Mihai Tatulici visszhangos tévé-interjút készített vele. Ebben Păunescu akkor még bűnbánóan ledisznózta magát 1989 előtti tetteiért.
Röviddel ezután azonban már a Munkapárt államfő-jelöltjeként indult az 1996. évi választásokon, majd 2008-ig a szociáldemokraták szenátora, tévé-adások gyakori vendége volt, és immár ismét félistennek tekintette magát. Politikusként a „nem adjuk el az országot” jelszó híve, a kapitalizmus, a privatizáció, az európai fölzárkózás ellensége volt.
A kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság jelentésében egyebek között megállapította róla: „akarva vagy akaratlanul a kommunizmus első éveire jellemző agitációs versek stilisztikai fortélyaihoz folyamodott. (...) Soha nem felejtette el emlékeztetni a látványba belefeledkezőket arra, hogy engedelmességgel és szeretettel tartoznak a Legfőbb Vezetőnek. (...) A vezetőnek tett szolgálataival nélkülözhetetlenné és erőssé tette magát a propaganda hierarchiájában. (...) A propaganda csapdájába csalta a serdülők ártatlan lelkét, robbanó erőiket a gyűlölt rendszer szolgálatába állította”.
A jelentés a modernizációs ideológiát az autochtonizmus gondolatával sajátos módon vegyítő „protokronizmus szószólóinak” sorában említi – többek között Eugen Barbu, Corneliu Vadim Tudor, Ion Lăncrănjan, Dinu Săraru, Mihai Ungheanu Ilie Purcaru mellett – Adrian Păunescut is. Talán van valami jelképes is abban, hogy éppen november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napján temették.
Păunescu földi pályafutása végeztével is hat: halála, temetése most ugyanolyan hisztériát váltott ki országos szinten, mint a diktátort, a kommunizmust dicsőítő rendezvényei, versei annakidején a stadionokban.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)