Hírsaláta
RENDŐRSÉGI FELÜGYELET A SZÉKELYFÖLDI FAMAFFIÁNAK. A székelyföldi rendőrség magas rangú tisztségviselői, köztük Radu Sandu Moldovan, a Hargita megyei rendőr-főfelügyelő és felettese, Mircea Duşa miniszter a székelyföldi famaffia mentorai, de a rablógazdálkodást végző fakitermelők kéz a kézben dolgoznak az alacsonyabb rangú rendőrökkel is – állítja Hans Hedrich, a Fenntartható Segesvár Egyesület egyik tagja, ki a Csíkszeredai Polgártárs Alapítvány megbízásából végzett kutatásokat és szerzett be tanúvallomásokat ez ügyben.
A rendőrség és a famaffia összefonódása nem új, jeleit évek óta mind szakmai feletteseik, mind a köznép megtapasztalta, de az mégiscsak furcsa, hogy Hargita megyében olyan rendőrparancsnokot tartanak évek óta, akit 1985 és 1999 között a helyi milícia verőlegényeként tartottak számon, s akinek most karrierjét a maroshévízi származású, ugyancsak nem makulátlan múltú Mircea Duşa szocdem miniszter egyengeti. Hans Hedrich büntetőfeljelentést kíván tenni a székelyföldi famaffia ügyében. (Duna Televízió) HATÁR A CSILLAGOS ÉG. Az utóbbi években minden kormány előállt azzal, hogy az állami vállalatok igazgatóinak, vezetőtanácstagjainak hatalmasak a fizetéseik, de a frázisokon túl soha nem jutottak, Bocék például beismerték, hogy olyan szerződéseket kötöttek, melyeket lehetetlen felbontani. Havi tízezer euró fölötti összeg üti markát például az atomerőmű vagy a Transelectrica, a Hidroelectrica vezetőinek, a legmeghökkentőbb ellenben az eladósodása miatt eladhatatlan Román Posta igazgatójának havi 62 000 lejt meghaladó fizetése. (RTV) A KORSZERŰTLENSÉG ÁRA ÉVI 4,4 MILLIÁRD EURÓ. Iulian Iancu szocdem képviselő szerint az ország energiafogyasztásának 27 százaléka vész el a rendszerben útban a termelőtől a fogyasztóig. Az energiaveszteség kétszerese az uniós átlagnak. Az energiahatékonyság növelése uniós célkitűzés, és Románia ezen a területen teljesíti a zöld energia előállítására vonatkozó elvárásokat, viszont nagyon elmaradt az energiarendszerek korszerűsítésével. Iulian Iancu példaként említette a világítást, amely az ország energiafogyasztásának 20 százalékát teszi ki: sajnos, a világítási rendszerek kétharmada nem korszerű. (Capital) ROSSZ ELŐJEL. Katasztrofálisan teljesítettek az előrehozott érettségi vizsgán az olimpikonok, a jelentkezők fele megbukott, olyanok is akadnak, akik matematikából 1,2–1,4-es osztályzatot kaptak, 10-est egyetlen diák sem ért el. A vizsgán 209 tanuló jelentkezett, és csak 104-nek sikerült átmenő jegyet kapnia. (Evenimentul zilei) TÚL SOK AZ ELHIBÁZOTT PRIVATIZÁCIÓ. Romániában már túl sok az elhibázott privatizáció, számosak a nyilatkozatok, de kevés a figyelem a gazdasági fejlődésre – jelentette ki Traian Băsescu államelnök olasz üzletemberek előtt. Az államfő hangsúlyozta, országunknak az idén 6,5 milliárd euró lehívható pénzösszeg áll rendelkezésére az EU alapjaiból, „az európai állampolgárok adóiból”. „Ez a probléma nem új keletű, 2007-től létezik, Románia alacsony adminisztratív kapacitása miatt nem használhatjuk ki azt az óriási esélyt, hogy ingyen pénzt kapjunk” – tette hozzá az államfő. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Famaffia Hargita megyében – Ahol a fák sírnak, és a rendőr hallgat
Szervezetten lopják a fát Hargita megyében, és a famaffia tagjai legfelsőbb szintű politikai védelmet élveznek – állítja az a jelentés, amit Hans Heidrich, az Asociaţia Sighişoara Durabilă (SD) megbízásából az EcoReporter2 projekt keretében készített.
A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet címet viselő jelentésben azt állítják, hogy a maffia legfőbb védelmezője Radu-Sandu Moldovan rendőrparancsnok, aki viszont Mircea Duşă volt prefektus, jelenlegi védelmi miniszter protezsáltja. A Hargita megye öt településén – Kászonaltízben, Szentegyházán, Csíkrákoson, Gyergyóalfaluban és Maroshévízen – végzett helyszíni munkát a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány, valamint a CEE Trust finanszírozta.
Ezt írják: „Kivizsgálásaink eredetiségét jelzi, hogy rábukkantunk két kulcsszemélyiségre, akik évek óta a törvénytelenségeket elkövetőket védelmezik. Egyik közülük Hargita megye jelenlegi rendőrparancsnoka, Radu-Sandu Moldovan, aki 1989 előtt a csíkszeredai milicián verőlegény volt. A másik Mircea Duşă, aki 1989 előtt a maroshévízi (Topliţa) pártbizottságnál tevékenykedett, a változások után polgármesterként, 2000 és 2004 között prefektusként, 2004 decemberétől pedig parlamenti képviselőként, jelenleg Románia hadügyminisztere. Radu-Sandu Moldovant 2004-ben Mircea Duşă segítségével Hargita megye rendőrparancsnokává nevezték ki, aki cserében tolerálta a volt pefektushoz közel álló cégek törvénytelen erdőkitermeléseit. Így például, a feltételezések szerint, csak 2006-2007-ben a Brici patakánál (Maroshévíztől délnyugatra) végzett törvénytelen erdőkitermelések 4 millió euró értékű jövedelmét 2008 végén a Szociáldemokrata Párt (PSD), és természetesen Mircea Duşă választási kampányára használhatták fel. A törvénytelenségek elnézéséért köszönetképpen Mircea Duşă mint belügyminiszter tábornoki rangra emelte 2012-ben a csíkszeredai rendőrparancsnokot.
Azt állítják, a törvénytelen erdőkitermelésben valamilyen szinten részt vettek „községi tanácsok, polgármesteri hivatalok, a megyei tanács, a Romsilva, a kormánybiztosi hivatal, a rendőrség, annak a belső elhárítása, a DGIPI, az Ügyészség, a DNA, bíróságok, pénzügyi ellenőrző szervek (ANAF), politikai pártok, a parlament és a kormány is.”
A jelentés szerint a környékbeli gatterek egy része törvénytelenül működik. A lopott fát rendszerint éjszaka dolgozzák fel, emiatt ezekben a falvakban gyakoriak az áramingadozások. A gattertulajdonosok közt vannak alvilággal kapcsolatban álló személyek, rendőrök, erdészek. A rendőrök, ha nem is profitálnak direkt módon a gatterekből, gyakran az innen „ajándékba” kapott fából építik meg a házukat.
Ezt írják: „A képviselőházhoz, illetve a különféle minisztériumokhoz összesen mintegy 700 oldalnyi, a Hargita megyei famaffia tevékenységéről szóló dokumentumot küldtek be.” Heidrich megjegyzi, hogy bár sok képviselő nagyon tájékozottnak tűnt a témában, országos szinten semmi nem történt a probléma orvoslására. Mi több, a 2000-es és 2004-es választási kampányok során a képviselőház visszaélésekkel foglalkozó bizottságától famaffiára vonatkozó dokumentumok tűntek el”.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

A csend, ami már szinte bizonyíték
Egy szász származású, segesvári illetőségű polgár a napokban az asztalra tett egy olyan 74 oldalas jelentést a székelyföldi „famaffiáról”, aminek csak a puszta nyilvánosságra kerülése akkora vihart kellett volna kavarjon, amely képletesen szólva földre kellett volna fektesse az egész bűnszervezetet. Ehhez képest egyelőre még egy enyhe szellőt sem tudott előidézni. A szélcsend, persze, több mint gyanús. Az is lehet, ez a vihar előtti csend már maga a bizonyíték.
Merthogy vihar lesz, ebben ne kételkedjünk. A jelentés konkrétumok tömkelegét tartalmazza, épp elég személynevet és bűncselekményre való utalást ahhoz, hogy ha mindennek csak fele igaz, akkor is fenekestől fel kell tudja forgatni a kialakult status quót. Csak az a kérdés, hogy mikor: lesz-e valakinek érdeke a közeljövőben felkavarni, a jelentés elkészítőjén kívül ezt a túl poshadt állóvizet?
Hans Hedrichnek és egyesületeinek (Neuer Weg, Fenntartható Segesvár) közel egy év és egy pályázaton elnyert pénzösszeg állt a rendelkezésére ahhoz, hogy alaposan feltérképezze és dokumentálja a jelenséget. Következtetéseit így lehetne dióhéjban megfogalmazni: a székelyföldi, az erdők letarolásából meggazdagodott famaffia olyannyira befolyásos, hogy érdekeit Romániában a legmagasabb szinteken védik. A maffia feje, derül ki a jelentésből, tandemben a jelenlegi Hargita megyei rendőrparancsnok, Radu Sandu Moldovan és a jelenlegi nemzetvédelmi miniszter, korábbi Hargita megyei prefektus, Mircea Duşa, akik politikai és szakmai karrierje kéz a kézben, az erdőirtások nyomán haladt előre. Az „érdekvédelmi szövetség” nagyon magas szintről, a miniszterelnök irodájából is kell kapjon protekciót, hisz Moldovan előéletéről, az egyébként a nálunk is megszellőztetett verőmilicista múltjáról Victor Ponta is kellett tudjon, amikor 2012-ben tábornokká való előléptetése mellett vezető beosztást kapott a belügyminisztériumnál – amelyet akkor még Duşa irányított. Mi több, tavaly környezetvédő aktivisták is felhívták a nagyobbik kormánypárt figyelmét, írja a jelentés, hogy Duşa védelmi miniszterré történő kinevezése „problémás”, tekintettel a Maroshévíz környéki törvénytelen erdőirtásokra.
A jelentés attól is figyelemre méltó, hogy mennyire részletes. Megtudhatjuk belőle nemcsak azt, hogy milyen úton-módon építtette a rendőrparancsnok villáját a Csíkszereda melletti Szécsenyben és Marosvásárhelyen, hanem hogy miképpen jártak el a „maffiózók” a Kászonokban például a Bodó és a Lakatos családdal, Velcz Lajossal és vejével, Silló Imrével. Ezek az esettanulmányok rávilágítanak arra, hogy miképpen működhet a famaffia: miután meglopják az egyszerű embert, nem hagyják, hogy ez kijárja az igazát. A rendőr a falusi őrsön nem jár el a feljelentés ügyében, amikor mégis megtalálja az ügy az útját az ügyészségig, akkor az ügyészek nem indítanak bűnügyi eljárást. Benne vannak a maffiában gatteresek is: előfordult, hogy a jóember a saját erdejéből kivágott fát vitte feldolgozásra az egyik fűrésztelepre, ahol egyszerűen ellopták tőle: azt mondták neki, hogy a fa nem az övé. Hivatalnokok sora áll a jogtalan visszaszolgáltatások mögött, megfosztva az egyszerű embereket jogos jussuktól.
A famaffia végrehajtói a verbális és fizikai agressziótól sem riadnak vissza: Bodó Rozáliát Kászonban „megnyakászták”, Gyergyóalfaluban viszont, mint még jól emlékezhetünk rá, Pál Imre ellen tulajdonképpen emberölési kísérletet követtek el. Az agresszió tettesei a Hedrich-jelentés szerint ismertek (fel is sorolja őket név szerint, egyikük egy ismert csíki maffiózó), de büntetve még nincsenek. Kászonban egy cigányembert súlyosan bántalmazott a rendőr, írja Herdrich, de még azt sem engedték meg neki, hogy orvosi látleletet készíttessen. Persze, benne van a maffiában az erdészet is: a gyergyószentmiklósi erdészet korábbi munkatársa, Pál Imre fölül inkább az egész hivatalt megszüntették, miután az „ellenállót” nem sikerült megölni és állásából kitenni, miközben a hivatal többi munkatársát szétosztották a tölgyesi és a maroshévízi erdészet között – derül ki a jelentésből. De hurcolt meg már a jelentés szerint a maffia rendőrt is: egy, a törvénytelen fakivágások ügyében nyomozó maroshévízi egyenruhás néhány év közigazgatási hercehurcát követően végül a rácsok mögött találta magát.
Sok eleme a jelentésben szereplő maffiaszerű jelenségnek nem hat az újdonság erejével. Különböző történések külön-külön már kiérdemelték a sajtó, a köz figyelmét. Harcolt már a jelenség ellen egyszerű erdész, de korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő is (jelenleg már nincs benne a politika fősodrában). A törvényesség visszaállítása érdekében ugyanakkor az alcsíki rendőrparancsnok, korábbi kászoni őrsparancsnok, Vasile Voicu idén tavaszi letartóztatásán kívül azonban látszólag nem történt előrehaladás, bár ez már legalább a remélt tisztulási folyamat felé mutató jel.
Jegyezzük meg jól: a famaffiának nincsen nemzetisége, sem politikai színezete, csak torkossága. A felsorolt nevek tanúsága szerint egyaránt vannak románok és magyarok a „maffiózok” és az áldozatok: a meglopottak, meghurcoltak, megvertek oldalán (cigány például csak az áldozatok között szerepel). A csend ugyanakkor gyanús, több mint gyanús. Ne feledjük: az is bűnös, aki csendben marad.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Erdélyi magyarok visszatelepedése – egy hiányzó stratégia
FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 23-I SZÁMÁBÓL
Transylvania Update
Számtalanszor tapasztaltam, mennyire ámult egy-egy hazalátogató, hogy itt egyeseknek milyen házaik, luxusautóik vannak, milyen pezsgő társadalmi élet zajlik, mennyi minden épült stb. A pezsgő élet kapcsán persze nem lehet elhallgatni, hogy nyáron, amikor az egyetemi tanévnek vége, még mindig elég kihalt a város. Utóbbi pár évben a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata vitt egy kis pezsgést minden korosztály, réteg számára a szünidőben, s az idén a Félsziget is hozott egy kis új színt a fiatalok számára. Ezt leszámítva a hazatérő diákságot nem pótolják a turisták: nincs is mire jönniük, még a helybeliek is elutaznak. Általában nyáron térnek haza rokonlátogatásra a kivándorolt erdélyi magyarok is, és ha nem jól időzítik, akkor egy kihalt várost találnak. Ez csak megerősíti őket abbéli meggyőződésükben, hogy tényleg jól döntöttek, itt már nincs (magyar) élet, nincs is mire hazajönni. Pedig az említett rendezvények, vagy az egyetemi tanév idején valóban óriási a pezsgés, gazdag a kulturális élet, a szórakozási lehetőségek mondhatni világvárosi szintet értek el, s ebben a magyar rendezvények, intézmények is kiveszik részüket.
A jól kereső magas rangú állami alkalmazottak körében még mindig kevés a magyar. (Többnyire a politikailag kinevezettek közt vannak ilyenek, számuk nőhetne, ha a hazatelepülőkkel is bővülne a magyar pártokra szavazók köre.) A magánszféra hódításával már egyre több a jómódú sikeres magyar vállalkozó is. A magánszférának, a gazdaságnak itt is ugyanazok most már a vezérlő elvei, mint bárhol a világon, ahol szabad piacgazdaság van. Az a cég, amelyik nem eszerint működik, elbukik. Persze, mint mindenhol – főleg Kelet-Európában – vannak kivételek: korrupció, állammal kötött gyanúsan előnyös szerződések, közpénzprédálás, de már nem ez határozza meg a gazdasági életet. Az első tíz leggazdagabb romániai vállalkozó közt is van egy magyar, az ötszázas toplistán is egyre több a magyar milliomos.
A tanintézményeinkben ma már régóta nem az a gond, hogy „a román hatalom, a románok nem engednek ezt vagy azt”, hanem az, hogy – főleg a kitelepedettek gyerekeinek hiányában – nincs elég gyerek, fiatal, akivel fel lehetne tölteni az osztályokat, iskolákat. Nemzetiségi, anyanyelvi lehetőségeinket illetően nagyon sok téren az van, amit mi létrehozunk, magyarán, rajtunk múlik. Teljesítményeink, számarányunk függvénye.
A felsoroltakról, s még sok egyéb pozitív változásról, lehetőségekről a kitelepedett magyarok nem tudnak, mert kifele nem kommunikáljuk. Pedig lenne mit. Egyfelől azért nem közvetítjük, mert mi magunk sem vesszük észre, nem tudatosítjuk, mert a jót, a normalizálódást magától értetődőnek tartjuk. Sem magánkapcsolatokban, sem a médián keresztül nem ez jön le a kitelepedetteknek, akiket különben is alaposan lefoglal az új hazába való beilleszkedés, hiszen elég sok hátrányt kell behozniuk. Például a velük egykorúakkal szemben, akik beleszülettek az ottani rendszerbe, ott szocializálódtak, ott örököltek stb. jócskán van mit törleszteni információ, anyagiak terén. S abból a kevésből, ami itthonról eljut hozzájuk, amire odafigyelnek, abban sokszor inkább az önsajnálat a domináló. A hazaiak részéről emögött taktikai megfontolás is van: az anyagi segítségvárás a politikai, intézményes, vagy akár a személyközi kapcsolatoktól.
Mi sem ésszerűbb a további közösségi jogok kikényszerítése céljából, mint segítségért folyamodni a nemzetközi fórumokhoz. Nem mondom, hogy nem kell sérelmeinket közvetíteni, Nyugat befolyását, nyomásgyakorlását igénybe venni, ha van rá lehetőségünk. Ez sokszor az innen eltávozottakon keresztüli lobbit is jelenti. Sőt, ezt talán jobban is ki lehetne használni, érdekképviseleti szervezetünk jó pár alkalommal elmulasztotta. De ezek mellett azért fontos lenne a pozitív fejlődéseket is közvetíteni – főleg az eltávozottak irányába.
Milyen emlékképeket erősítünk a kivándorlókban?
Vannak persze olyan múltbeli beidegződések, szokások, amelyek megmaradtak intézményrendszereinkben, s amelyek továbbra is távol tartják a más rendszereket, kulturális mintákat is megtapasztalt potenciális hazatelepülőket. Számos olyan beidegződés van ezek közt, aminek megváltoztatása rajtunk, erdélyi magyarokon is múlik, a mi életünket is keserítik, és amelyek léte továbbra is növeli az elvándorlók számát, nemhogy meghozná a kivándoroltak kedvét a hazatérésre. Az alábbiak inkább a nyugati emigrációra vonatkoznak.
Találkoztam Amerikában olyan kolozsvári magyar tudóssal, aki elmondta, hogy jött volna ő haza tanárnak, de az állást, amire pályázott volna, nem hirdették meg nyilvánosan az itteni magyar intézményvezetők. A külföldön dolgozó magyarországiak is, akikkel találkoztam, ha ez szóba került, akkor egyöntetűen azt vallották, náluk otthon csak akkor találsz jó állást, ha vannak összeköttetéseid. (Ez sokat elárul a kisebb kapcsolati tőkével rendelkező, Magyarországra kitelepedők esélyeiről is).
Székelyföldi szociális munkás végzettségű kollégám Hollandiában szintén a hazai korrupcióra fakadt ki, amikor azt kérdeztem, miért döntött úgy, hogy végleg elhagyja az országot. Mint mondta, azt még valahogy lenyelte volna, hogy itthon a fizetéséből nem tudott félretenni, de azzal telt be neki a pohár, hogy az árvaházban, ahol dolgozott, a magyar igazgatónő rendszeresen megdézsmálta a déli gyümölcs és egyéb árváknak szánt javakat. Rendszeresen telepakolt csomagtartóval ment haza, miközben volt úgy, hogy a gyerekek nélkülöztek. Ez ellen ő és kollégái tehetetlenek voltak, hiszen az igazgatónő magas rangú választott tisztségviselőkkel ápolt szoros kapcsolatot, ami az itthoni viszonyok közt biztos védelmet jelentett volna egy feljelentés esetén is.
Ez a történet jutott eszembe az elmúlt napokban, amikor a hírek szerint Székelyföld egyetlen magyar főügyészét, a gyergyói Majeczki Izabellát két tehénnel, három juhval és két báránnyal vesztegették meg. Ez több mint kínos. Korábban Hans Heidrich az Asociaţia Sighişoara Durabilă (SD) megbízásából készített, famaffiát leleplező cikkében is megemlítette őt (ahogy a székelyföldi románok mellett más magyar intézményvezetőt, tisztségviselőt is megemlít).
A sor hosszú, még lehetne folytatni, ezek csak hétköznapi típuspéldák. A törvénytelenségekben résztvevők, de még a hallgatásukkal cinkostárssá válók is, a döntéshozók, akik valós pályáztatás nélkül alkalmaztak vagy osztottak pénzt, akármennyire is meg vannak győződve döntéseik helyességéről, mind hozzájárultak fogyásunkhoz, tehetségesebb nemzettársaink kitelepedéséhez. Kis közösség vagyunk, ahol hamar terjednek a hírek, látjuk, hogy számos állást nem, vagy csak kamuból hirdetnek meg. A saját erőforrásainkról döntő pályázatok esetében a rendszerváltás óta – mind Budapesten, mind Erdélyben – számos zavaros, konkrét kritériumok és indoklások nélküli döntés született. Ráadásul itthon olyan döntéshozók részéről, akik (a nemzetközi gyakorlattal és a jóérzéssel ellentétben) természetesnek vélték, hogy akár a saját intézményeiknek is oszthatnak pénzeket. Így nehéz elhitetni, hogy az itthoni rendszer működése igazságosabb. Nehéz elhitetni, hogy ha autonómiánk lenne, azaz a mi dolgainkat csakis mi irányíthatnánk, akkor egy hatékonyabb rendszert építenénk ki. És hogy ezért érdemes itt maradni vagy hazajönni, s küzdeni.
Vannak, akik így szocializálódtak, s nem tudnak más mintákban gondolkodni, mint abban, hogy ismerősökben bízzanak, bólogatókat alkalmazzanak, díjazzanak, pénzt osszanak, a kölcsönös szívességek és kényszerek viszonyrendszerében gondolkozzanak, de az az abszurd netovábbja, amikor ugyanezek az arcok fennen hirdetik a fiataloknak az itthon maradás fontosságát. Ugyanilyen hiteltelen, aki elfogadja az ilyen alkalmazást, eleve kapcsolati tőkéjére alapozva tervez karriert, arra, hogy valakinek a hűséges talpnyalójaként meghunyászkodásért kap állást, pénzt, paripát, fegyvert. Az is hozzájárul e merev, kontraproduktív gyilkos rendszer fenntartásához. (Arról nem beszélve, hogy akinek van némi önbecsülése, az munkahelyválasztásával, pályázásaival stb. eleve messze elkerüli még a látszatát is annak, hogy anyuci, apuci vagy az ágyasa stb. révén lett az, ami, hiszen ezek a gyanúk nálunk sokszor még akkor is felmerülnek, ha kevés az alapjuk.)
Ezeket a viszonyokat, módszereket még sok itthoni is már egyre nehezebben nyeli le, nemhogy az, aki hozzászokott egy Nyugati értékrendhez. Ahol a szabályok általában egyszerűek és ésszerűek, mindenkire érvényesek. Az ilyen végképp nem hajlandó újra megszokni ezt. Megszokta, hogy a polgárért van az állam és nem fordítva. Hogy ahol a nyugati mentalitás dominál (azaz a kelet-európaiak még nem épültek be a rendszerbe), ott a felettes emberszámba veszi, kollégának tekinti a cég rangsorában utolsó helyen levő bevándorlót is, nem pedig kiszolgáltatott csicskásnak, akivel szemben kiélheti frusztrációit, erőfitogtató, öncélú főnökösködő hajlamait. Hogy a bürokrata adófizetőt nem alázzák le a finánc, az egészségügy és mindenféle állami intézmény szabályai és bürokratái.
A sikeresség megítélése
Szegénységükben a hazaiak jó része nem is tud őszintén örvendeni a másik sikerének, inkább frusztrációval tölt el sokakat szomszédjuk, a falustársuk, gyermekkori barátjuk sikere.
Az átláthatatlan döntési mechanizmusok, a törvénytelenségek, a klientúraépítések aláásták a rendszer hitelét, így nincs nálunk igazi becsülete annak, aki sikeres, aki meggazdagszik. Akire Nyugaton felnéznek, s rajongás tárgya, őszinte elismerés, megbecsülés övezi, arra itt sokan a háta mögött gyanakvóan tekintenek, irigyelik, tolvajnak vélik, hiszen biztos ügyeskedve, kapcsolatai által, vagy egyenesen lopva szerezhette vagyonát. Ez főleg az idősebbekre érvényes, akik itthon számtalanszor tapasztalták, hogy a becsületes tehetség elbukott, az ügyeskedő, talpnyaló ostoba meggazdagodott. Szerencsére a piacgazdaságban egyre inkább a tehetség számít, s a kétezres években ezért is lett egyre több magyar a sikeres vállalkozók közt.
De a mentalitás lassan változik, s az önerőből lett nyugati sikeres magyar üzletemberhez ez még lassabban ér el ennek híre. Így aki ott már a helyi közösség megbecsült tagja, kétszer is meggondolja, hogy hazajöjjön-e oda, ahol potyalesők hada csak a pénzéért fog barátkozni vele, a háta mögött meg irigyen összesúgnak. Mert van, aki ezt már akkor is érzi, amikor időről időre hazalátogat.
Kasztosodás, társadalmi megosztottság státus, presztízs mentén
Megalázó gesztusok érhetnek a saját nemzettársak irányából is, a mindennapi életben. Megfigyeléseim szerint az erdélyi magyar társadalom élesebben elválik társadalmi osztályok, rétegek mentén, mint például egy nyugati társadalom, vagy épp a román.
Volt olyan Amerikában élő barátom, kettő is, akik ugyanolyan jellegű emlékekre alapozva mondták, hogy nemhogy haza, de még Európa fele sem jönnek többet, hallani sem akarnak Romániáról. Mindketten ’89-ben hagyták el az országot. Itthon mindketten megvetettnek érezték magukat, mert nem értelmiségi pályára készültek (távozni készült mindkettő, ezért értelmetlennek tartották, hogy az itthoni iskolai rendszer által megkívánt fölösleges, lélekgyilkoló magolásába belevessék magukat). Amelyikük a zöldhatáron szökött, kifejtette, mivel ő munkás származású volt, és ő maga is, e kulturális háttérrel kétkezi munkásnak készült, s az is lett, itthon világéletében érezte a kirekesztettséget, az értelmiségiek és szépreményű csemetéik megvetését. Magyarországon és az ausztriai menekült lágerben is érezte magán a menekült stigmát és a szegény „státust”, őt igazán Amerika fogadta be, neki az Egyesült Államok az igazi hazája, ott érzi magát egyenrangú polgárnak, hallani sem akar Európáról. Fura volt hallgatni, mert itthon egy életvidám, bohém, hedonista fiatalként ismertem meg, csak ott beszélt nekem – tíz év utáni találkozáskor –, ezekről az itthoni kellemtelen emlékeiről, benyomásairól.
A rendszerváltás előtt, a gyakorlatban valóban volt egy érzékelhető státusbeli és jövedelembeli különbség az értelmiségiek és a kétkezi munkások közt, továbbá volt egy bizonyos fokú bizalom is a tanügyi rendszerben. Ez konkrétan abban nyilvánult meg, hogy eléggé elfogadott volt jó ideig, hogy képességeik, tudásuk szerint válnak az emberek munkásokká vagy értelmiségiekké. Tehát elég széles körben osztották azt a nézetet, miszerint az akkori rendszerben érdemei szerint válhatott valaki az alacsonyabb vagy magasabb státusú réteg tagjává. Ez a kétpólusú „rend” a rendszerváltás után felbomlott, amiért nem kár, de ami kialakult, az még mindig távol áll a meritokráciától vagy a méltányosságtól. Az egyenlőségérzet, társadalmi szolidaritás helyett inkább újabb frusztrációk jelentek s erősödtek meg. A pénz, az anyagiak felértékelődtek, s a javadalmazás, a vagyonosság már nem a tanulmányi eredményekkel arányos. A tanárok, hivatalnokok, állami fizetésből élő orvosok és más hasonló rétegek mélyen alulfizetettek, státusuk, önbecslésük méltánytalanul alacsony. Az egyetem már nem jelenti a biztos státust, s szinte bárki elvégezheti, ellenben az iskolázatlan vállalkozó is lehet nagyon sikeres. Ma már sokan nem is akarnak továbbtanulni, hiszen még a média is számos olyan sikeres, vagyonával kérkedő személyiséget mutat fel a példaképként a fiatalok számára, akik iskolázatlanok, műveletlenek.
A szabályok kuszábbak lettek, kicsit még vadkapitalizmus van. A nyugati idetelepülők számára furcsamód épp ez lehet az egyik vonzerő. Megvan már a piacgazdaság, de még nem teltek be a felső polcok, sok minden még csak kiépülőben van, nyugati hazájukból át lehet még ültetni sok bevált ötletet vagy a két világ közti (kulturális, fejlettségi, jövedelmi stb.) különbségre is lehet jól jövedelmező vállalkozásokat építeni. Ugyanakkor a pénz megteremti a kellő státust is, ami nekik kedvező. S bár a piacgazdaság megvan, és zajlik a modernizáció, amivel párhuzamosan az elidegenedési folyamatok beindultak, de még mindig maradt az emberközi kapcsolatokban, a mindennapi életvitelben sok minden abból a hagyományos társadalomból, természetességből, amely a bürokratizálódott Nyugaton már csak nyomokban, ha létezik. Egyes nyugatiak számára az, ahogyan sokan nálunk „megélik” az időt, vagy az ember és természet viszonya, a (még) természetes ételek és ehhez hasonló tapasztalatok az elveszett paradicsomi állapot archetípusát juttatja eszébe. Vannak, akik csak az üzletet, az anyagi lehetőségeket látják, de van, aki tudatosan, félúton a két világ közt megpróbálja ötvözni mindkettőből a kellemeset a hasznossal. Az itteni természetességet, balkáni lazaságot, szabadságot részesítik előnyben a hátrahagyott nyugati falanszterrel, az elidegenedett társadalommal, amelyikből megpróbálják az internet és globalizáció révén csak a nekik még tetszőt megtartani, beengedni az itteni életükbe.
HERÉDI ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Vádat emeltek a gyergyói főügyész ellen
A Marosvásárhelyi Táblabíróságon emelt vádat Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyész, ennek élettársa, Szabó Tamás Károly, illetve Sándor Pongrác vállalkozó ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A főügyészt kenőpénz elfogadásával és magánokirat-hamisításra való felbujtással, élettársát bűnrészességgel és magánokirat-hamisítással, a vállalkozót pedig megvesztegetéssel gyanúsítják.
A DNA pénteki közleményében kifejti, hogy Majeczki Izabella 2011-ben több alkalommal fogadott el állatokat – két tehenet, három juhot és két bárányt – összesen 10 ezer lej értékben a különböző eljárások alatt álló személyektől, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat. Az eljárás alanyai – fizikai erőszak elkövetésével gyanúsított személyek – végül feljelentést tettek a főügyész ellen, és a sajtónak is beszámoltak a történtekről, azt is állítva, hogy a közvetítő annak élettársa, Szabó Tamás Károly volt.
A DNA szerint a vádlottak idén augusztusban úgy próbálták eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével Szabó hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy az ügyésznő visszafizetett neki 3000 lejt. A vádiratban egy másik megvesztegetési ügy is szerepel, e szerint 2013. augusztus 26-án Majeczki Izabella egy élelmiszercsomagot kapott Sándor Pongrác vállalkozótól. A DNA szerint az ügyésznő azt kérte az üzletembertől, segítse hozzá élettársa építőipari cégét egy munkálat megszerzéséhez. Ennek fejében Majeczki Izabella azt ígérte, felgyorsítja a vállalkozó feljelentése alapján indult bűnügyi vizsgálatot. Több hírportál a vádiratra hivatkozva azt állította, hogy az előzetes letartóztatásban ülő főügyész a rácsok mögül fenyegette meg feljelentőit.
Mint arról beszámoltunk, Majeczki Izabella az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. A gyergyószentmiklósi ügyészség áprilisban azzal került az erdélyi magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy hivatalból indított vizsgálatot olyan gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények ügyében, amelyeken Wass Albert műveiből olvastak fel. Majeczki Izabella neve egyébként abban a jelentésben is feltűnik, amelyet a Hargita megyei famaffiáról készített Hans Hedrich, a Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke. Az ankét szerzője törvénytelen erdőirtásokkal kapcsolatos büntetőeljárások lezárását rótta fel a főügyésznek.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)