Jún. 13-án Kolozsváron a Pata utca 195. szám alatti Fehér Galériában, az Újalsóvárosi Egyházkerület templomában és kiállítótermében megnyílt Lészai Bordy Margit és Tompos Opra Ágota festészeti tárlata. Németh Júlia műkritikus elemezte a bemutatott munkákat. /(h): Fehér Galéria. Megnyílt Lészai Bordy Margit és Tompos Opra Ágota festészeti tárlata. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Aug. 15-én Kolozsváron a református egyházközség Pata utcai Fehér Galériájában Gy. Szabó Béla olajfestményeinek töredékéből rendezett kiállítás nyílt meg. /Ö. I. B.: Tárlat a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

Kolozsváron a Pata utcai Fehér Galériában megnyílt Gy. Szabó Béla olajképeinek tárlata. A Gy. Szabó-hagyaték gondozója, Ferenczy Miklós lelkész válogatott Gy. Szabó Béla olajfestményeiből. /Németh Júlia: Gy. Szabó Béla olajképei a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Kolozsváron megnyílt a Barabás Miklós Céh tagjainak kiállítása a Fehér Galériában, mely a grafikától a festészeten át a kerámiáig nyújt betekintést a céh művészi tevékenységébe. /(n): A Barabás Miklós Céh kiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Kolozsváron a Ferenczy Miklós lelkész vezette Fehér Galéria nyújtott otthont néhány hónappal ezelőtt egy Gy. Szabó Béla olajképeiből rendezett kiállításnak. A kiállítóterem kis idő óta a Barabás Miklós Céh tagjainak alkotásaiból rendezett tárlat színhelye. A kiállított művekből befolyt összeget a székház mielőbbi tető alá hozására szeretnék fordítani. /N. J.: Fehér Galéria a fehér foltok eltüntetéséért. A Barabás Miklós Céh tagjainak kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./

Rendhagyó kiállítás nyílt október 21-én Kolozsváron a Fehér Galériában. A résztvevők nem csupán az erdélyi tájakat, barlangokat megjelenítő, látványos természetfotókat értékelték, hanem alkotójuk, Balogh Ernő (1882–1969) geológus professzor személyiségére is emlékeztek. A Ferenc József, később pedig a Bolyai Egyetem tudós professzorának, a földtan tanszék egykori vezetőjének emlékére rendezett fényképkiállításon az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Lukács József méltatta a két világháborút megélt, az erdélyi magyar értelmiségi számára különösképpen nehéz időkben tevékenykedő jeles mineralógus munkásságát. Ajtay Ferenc tanár Balogh Ernő nemzetközileg is elismert tudományos munkásságát ismertette. A diákjai által az ásványtan élő lexikonának nevezett professzor, az erdélyi barlangkutatás kiváló szakembere színes egyéniségével mágnesként vonzotta a szakma fiatalabb művelőit. A tudós közéleti munkássága is jelentős, százával jelentek meg a tudománynépszerűsítő és honismereti cikkei. Jelentős szerepet vállal az EKE újjászervezésében és vezetésében, az Erdély című folyóirat szerkesztésében, valamint a Mátyás-házban lévő tájmúzeum működtetésében. Utóbbit a hatalom 1935-ben felszámolta, értékeinek egy negyedét elkobozta és az akkor alakult néprajzi múzeumnak juttatta. Az értékes könyvtár anyagának nagy része szintén a politikai változások áldozatává vált. Dr. Mészáros Ferenc, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta: büszke arra, hogy intézménye a magyar kultúra pótolhatatlan részét képező fényképek birtokosa. Magyari Gábor geológus, a hagyaték egyik gondozója elevenítette föl a tudós professzorhoz fűződő emlékeit. Végezetül pedig Balogh Ernő unokája, ifjabb Balogh Ernő orvos mesélte el, hogyan bukkant az üveglemezekre marosvásárhelyi otthonuk padlásán és vállalta föl a hagyaték gondozását. /Németh Júlia: Dokumentumok a múltból a jövőnek. Balogh Ernő fotográfiái a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

November 13-án, vasárnap nyitották Kolozsváron, a Fehér Galériában Olajos István (1915–1944) képeiből az emléktárlatot. A székelyudvarhelyi születésű művész egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak, feltehetően a Maniu-gárda tagjai végeztek vele bestiális módon. /Ö. I. B.: Olajos István emlékkiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

December 10-én Kolozsváron, a főtéri Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt Tompos Opra Ágota gyűjteményes tárlata. A kolozsvári, de évtizedekig Csíkszeredában élő és alkotó Tompos Opra Ágota visszatért szülővárosába, festészete új elemekkel gazdagodott. A tárlat látványos – vélte Józsa T. István esztéta – eksztázis, álom, látomás együttese, egyfajta szürrealista játék. A Pata utcai református templom Fehér Galériája a vasgárdisták áldozataként 1944-ben, nagyon fiatalon elhunyt Olajos István pasztelljeinek nyújt otthont. /(-eth): Posztmodern életérzések. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

Olajos István akvarelljeinek kiállítása Kolozsváron, a Fehér Galériában rangos rendezvény. Az akvarellek a két világháború közötti időszak hangulatát idézik. A festő erdélyi tájat, falusi házakat, embereket életképszerűen ábrázol. Alig néhány színből komponálta meg világát. Korai halál, gyilkosság vetett véget életének, 1944 végén. Olajos István festőként, a Barabás Miklós Céh egyik alapító tagjaként beírta nevét a magyar művészet történetébe. /(józsa): Olajos István emlékkiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

Kolozsváron, a Fehér Galériában megnyílt Ocskay Ágnes kiállítása, aki üvegművészet berkeiből érkezett a festészet világába, közben a kerámia és a textil műfaját is műveli. Most festményeit mutatta be, s velük együtt Kispetri üzenetét. A szülőfaluét, amely a mai napig művészi ihletforrásául szolgál, írta Németh Júlia. Portrék, tájképek, csendéletek vallanak Ocskay Ágnes érdeklődési köréről. Falumonográfia képekben. /Németh Júlia: Portrék, tájképek, csendéletek, avagy Kispetri üzenete. Ocskay Ágnes kiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Kolozsváron kettős kiállítás színhelye volt a Fehér Galéria. Gy. Szabó Béla metszeteit és Andor Gabriella kerámiáit állították ki. A Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozója, Ferenczy Miklós lelkész újabb tematikus tárlattal lepte meg a művészetkedvelőket: most jobbára a kortársakról, barátokról és nagy elődökről készített portrékat mutatta be. A kortárs kerámia legújabb vonulatát képviselő, Nagyváradról Spanyolországba áttelepült Andor Gabriella műalkotásai, a hagyaték egy része is látható volt, férje, Szabó Géza gondoskodása folytán. /Németh Júlia: Korrajzok grafikában és kerámiában. Gy. Szabó Béla és Andor Gabriella munkái a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Suba László Testamentumok című kerámiatárlatát nyitották meg május 13-án, a vasárnapi istentisztelet után Kolozsváron a Fehér Galériában (Pata utca 195 sz.). A tordai művész közel száz kisplasztikát állított ki, és – amint azt Ferenczy Miklós lelkész hangsúlyozta – valamennyi isteni üzenetet továbbít a befogadó közönségnek. A művész tizenöt éve foglalkozik bibliai témákkal. /Ö. I. B. : Keresztény érzelemvilág – kisplasztikában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

Suba László szobrász kisplasztikák sorozatait, régi és újabb plakettjeit állította ki Kolozsváron, a Fehér Galériájában. A Jézus élete című sorozat képei kerámia tárgyak, domborművek, felületeiket a szobrász bronzozta, patinázta. Az Ószövetség jelenetei szintén így épülnek fel. Villon-sorozatának darabjai a költő verseire, verssoraira alkotott képek. Plakettjein a magyar kultúra klasszikusai láthatók. /Józsa István: Suba László kiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Csigorán Ibolya kollázsaiból nyílt kiállítás Kolozsváron, a Fehér Galériában. Egyedi hangvétel, sajátos technika jellemzi korlátlan fantáziáról, kombinációs készségről árulkodó munkáit, méltatta a kiállítást Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész. /Soó Zöld Margit: „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan” Csigorán Ibolya kiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

László Csaba Ferenc kolozsvári fényképész Házsongárdi temetőt bemutató fotókiállítását nyitották meg február 1-jén a kolozsvári Újalsóvárosi Református Egyházközség Fehér Galériájában. A tárlatot a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság szervezte, a megnyitón László Csaba mellett Ferenczi Miklós lelkész és Gaal György helytörténész volt jelen. László Csaba munkáiról Gaal György elmondta, hogy a fényképész a ‘80-as évek óta foglalkozik Kolozsvár pusztuló örökségeinek megörökítésével. /Ferencz Zsolt: A Házsongárdi temető képekben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

Február 28-án tartotta Kolozsváron idei közgyűlését a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). Gaal György elnök az elmúlt év munkásságáról számolt be. Az ülésszakokon, szakmai rendezvényeken való részvétel mellett kiemelte László Csabának a társaság támogatásával rendezett műemlékeket bemutató két kiállítását a Fehér Galériában. Szólt a májusban Maksay Ádám ügyvezető alelnök rendezte műemlékfelmérő táborokról (Ótorda, Ördöngösfüzes, Nagybacon, Magyarigen, Szék), ahol fiatalokat vezettek be a hagyományos és digitális felmérések titkaiba. Elkezdték egy erdélyi műemlékvédelmi adatbázis felállítását, egyelőre régebbi felvételek rögzítésével. Veress Mihály kivetítőn bemutatta a társaság megújított honlapjának szerkezetét (www.klmt.veres.ro). A közgyűlést megszakítva délben kivonultak a Márton Áron-szobor leleplezéséhez. Délután díjkiosztásra került sor. A Kós Károly-díjat és plakettet Gergely Istvánné tanárnő nyerte el „a Házsongárdi temető műemléksírjainak megmentése és ápolása terén kifejtett munkásságáért”. A Debreczeni László-díjjal és plakettel Murádin Jenő művészettörténészt tüntették ki „műemlékeink múltjának felkutatása és ezek ismertetése terén kifejtett munkásságáért”. A laudációt Kovács András professzor, a társaság alelnöke írta. Befejezésként a két kitüntetett rövid előadást tartott. Gergely Istvánné vetített képekkel szemléltette a Házsongárdban folyó mentési-restaurálási munkálatokat, Murádin Jenő pedig művészeti kincseket feltáró munkájáról vallott. /Gergely Gyula: Közgyűlést tartott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

Nagy Enikő festményeiből és tűzzománc munkáiból nyílt kiállítás május 24-én Kolozsváron a Fehér Galériában. A házigazda, Ferenczy Miklós utalt arra a fontos szerepre, amit Nagy Enikő Kolozsvár művészeti életében betölt. Nagy Enikő az őt ért számtalan megpróbáltatás ellenére – országos elsőként végezte el a képzőművészeti főiskola festő szakát, mégis a lehető legrosszabb kihelyezést kapta – sem tört meg. A hazai mezőnyben elsőként, önmagát képezve kezdett el rekeszzománccal foglalkozni és vált nemzetközileg is elismertté. 1994-ben pedig elnyerte az európai zománcművészet fellegvárának számító Kecskeméten a nemzetközi alkotótábor nagydíját. /(h): Nagy Enikő kamarakiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Ferenczy Miklós református lelkész nyitotta meg december 20-án Kolozsváron a Fehér Galériában Cecilia Istocaci, Károly-Zöld Gyöngyvér és Labancz-Cismasiu Ágnes kiállítását. „Ez a rendezvény nem a véletlen műve. A művészek különböző stílusa egymást kiegészítve alkot egészet”, mondta a lelkész. /(N. -H. D.): Képzőművész-barátok adventi kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

Örökérvényűségre törekszik festményein Kovács Emil Lajos
A Kolozsvár-Újalsóvárosi Református Egyházközség Pata utcai Fehér Galériája újabb tárlatlátogatásra várja a képzőművészet kedvelőit. Vasárnap, április 19-én ugyanis Kovács Emil Lajos szatmárnémeti festőművész kiállításának megnyitójára került sor. Kovács Emil Lajos Szatmárnémetiben született 1967-ben, festészeti tanulmányait szülővárosában és Nagybányán végezte, 1987-től a Szatmári Alkotóház tagja.
Számos egyéni és közös kiállítása volt belföldön és külföldön egyaránt, lelkes résztvevője az alkotótáboroknak is.
Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Bibliával és festményekkel az emberek között
Pusztakamarási és kolozsvári református lelkészként több mint negyven éve szolgál. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként közben Erdély-szerte szervez képzőművészeti kiállításokat. Ferenczy Miklóssal a megalkuvás nélküli igehirdetésről, a kisember felkarolásáról, művészetekről és hitről beszélgettünk.
– A kolozsvári képzőművészeti kiállításokat látogatók – ha nem ismerik önt református lelkészként – arra gondolhatnak, hogy megrögzött műgyűjtő. Honnan ez a nem mindennapi párosítás?
– Képzőművészet iránti elkötelezettségem gyerekkori hozomány. Úgy kerültem el szülőföldemről, a Nyárád-mentéről Kolozsvárra, a Farkas utcába, hogy nagynéném, Ferenczy Júlia képzőművész maga mellé vett, mivel nem volt gyereke. Öten voltunk testvérek: odahaza igen szerény anyagi körülmények között éltünk, így jöttünk fel hárman Kolozsvárra, Imre és István bátyámmal, akikből zenész lett. Júlia néném és férje, Fuhrmann Károly iparművész műterme kiváló alapozást nyújthatott volna festészethez és grafikához egyaránt, ha igazi tehetséget éreztem volna. Édesanyám amatőrként jól rajzolt, én is örököltem némi készséget: mind Júlia néném, mind másik nevelőszülőm, Gy.Szabó Béla felajánlotta, hogy foglalkoznak velem, ha rajzolni, festeni akarok. Amikor láttam, hogy ez nekik milyen könnyen megy, nekem meg mennyire nehezen, elillant a bátorságom. Nem lett belőlem festőművész, de a családi talentumot Botond fiam vitte tovább azzal, hogy elvégezte a kolozsvári képzőművészeti főiskolát.
– A művészet iránti elkötelezettsége viszont töretlen. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként ez édes teher is?
– Amikor 1985 novemberében meghalt, Gy. Szabó Bélát én temettem el a Házsongárdi temetőben. Lelkészként a legnehezebb temetésem volt ez, hiszen életem egy darabkáját veszítettem el. Teológus korom óta a műterme mellett állt a szobám, és amikor elutazott valahova, mindenben rám hagyatkozott. Sokat segítettem neki a kiállítások megszervezésében. Júlia néném, a Gy. Szabó hagyaték örököse mindent rám testált. Akkor nagy teher nehezedett rám, de később értettem meg a jézusi tanítást, miszerint ha a terhet felveszed, egyszercsak könnyűvé válik, és gyönyörűséges lesz. Most itt tartok: nemrég szerveztük meg a 101. Gy.Szabó Béla-kiállítást Nagybányán, a Teleki Házban, és ezen a héten nyílik a 102. kiállítás a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Amíg 1990 és 2010 között a kolozsvári esperesi hivatalban a Gy. Szabó Galériát működtettük, tíz év alatt mintegy 135 kiállítást szerveztünk, a Pata utcai gyülekezeti ház Fehér Galériájában pedig további harmincat. Már gyerekkoromban sok képzőművészt megismertem nevelőszüleim műtermeiben. A rendszerváltás után ez a szellemi örökség késztetett arra, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljunk az új nemzedékek számára is.
– Hogyan került lelkészi pályára egy 1969-ben érettségizett székely fiatalember, akinek a kolozsvári polgári-intellektuális környezet nemcsak zenei és képzőművészeti műveltséget, hanem nagyon jó angol nyelvtudást is adott?
– Pályaválasztásomra a Farkas utcai református templomban szolgáló László Dezső lelkész volt a legnagyobb hatással. A Nyárádszentbenedeken negyven éven át köztiszteletben álló lévita tanítóként szolgáló nagyapámtól tudtam, hogy őseink a 16. század végétől nyomon követhetően papok, tanítók, kántorok voltak. Úgy gondoltam, teológusként én is beillek e sorba. László Dezső és az akkor fiatal oktató, Juhász Tamás készített fel a felvételire. Jó tanuló lévén nem az volt a kérdés, hogy bejutok-e, hanem hogy milyen eredménnyel. Nem akartam csalódást okozni mentoraimnak. Kiváló évfolyam volt az 1969-es. A végzősök közül a többség vezető tisztségeket töltött be később az egyházi hierarchiában, sokan lettek esperesek. Az ötvenes-hatvanas évek eleji sztálinista egyházellenesség csökkenésével nőtt az érdeklődés a teológia iránt. Tanárunk, Dávid Gyula püspökhelyettes akkor még megtehette első éven, hogy mindannyiunkat behívott magához és elmondta: a Szekuritáté egyenként meg fog keresni, és felajánlja az együttműködés lehetőségét, azaz legyünk besúgók. Jól gondoljuk meg, mit írunk alá! Az évfolyamunkról egy-két később „elcsúszott” lelkészen kívül, tudtommal, senki nem kollaborált az állambiztonsággal.
– Gondolom, önt is megkörnyékezték...
– Igen, de miután nemet mondtam, a teológián nem zaklattak. Később, első gyülekezetemben, Pusztakamaráson az odaérkezésem után a falunkért felelős szekustiszt megkeresett és elmondta: ő mindent tud arról, mi történik a faluban, csak azt nem tudja, mit gondolnak az emberek. Ebben tudnék én neki segíteni. A válaszom egyértelmű volt: nem tudok és nem is akarok ilyesmiben segíteni. Miután a szekusdossziémhoz hozzájutottam, láttam, hogy rólam sokat és sokan jelentettek, de az én lelkiismeretem tiszta.
– Sütő András szülőfaluja nem jelentett kiemelt műveleti területet a magyar veszélytől tartó állambiztonság számára?
– Nem hiszem, hogy Pusztakamarás különlegesebb falu lett volna a hatalom számára, mint a többi mezőségi település. Sütő András évente néhányszor jött haza, őt nem itt kellett szemmel tartaniuk. Amikor hazatért szüleihez, templomba ritkán járt, de velem jó kapcsolatot ápolt. Főleg karácsony táján gyűlt össze a nagycsalád: ilyenkor a szüleivel együtt összeültünk és jót beszélgettünk. Ha otthon járt, rendszerint megkeresett a parókián. Nyomon követte és elismerte a gyülekezetben kifejtett munkám. Pusztakamaráson gyakori volt a vendég, hiszen Erdélyből és Magyarországról sokan ellátogattak Kemény Zsigmond sírjához. Az Anyám könnyű álmot ígér szerzője, Sütő András akkoriban már Magyarországon is ismert volt, így bekopogtattak a szülőházához is.
– Makkai Sándor Holttengere, a Mezőség milyen benyomást tett önre?
– Soha nem tudtam azonosulni a Holttengerrel, merthogy a mezőségi magyar emberről más véleményem alakult ki. A tömbmagyar vidékek egyházhoz való viszonyulásuktól eltérően a mezőségi ember mindig érezte, hogy az egyházon belül van az igazi és egyetlen megtartó erő. Egyféle búvópatakként láttam a Mezőséget, amely a föld alatt eltűnik, aztán tiszta vizű, éltető forrásként jut a felszínre. A Pusztakamaráson eltöltött nyolc és félből hat éven át beszolgáló lelkész is voltam parányi gyülekezetekben: vasárnaponként 25 kilométert is gyalogoltam esőben, hóban, mégis ez volt életem legszebb időszaka. Nemcsak azért, mert akkor született meg három gyerekünk, hanem mert ezek az egyszerű és nagyszerű emberek igazi nagycsaládot jelentettek.
– Jól választott, amikor 1982-ben ismét Kolozsvárra költözött, immár Pata utcai református lelkészként?
– Amikor 1982 májusában bejöttünk a városba, a feleségem, Annamária, aki Kolozsváron nőtt fel, sírva hagyta ott a pusztakamarási parókiát. Gyerekeim később is, éveken át kijártak nyaralni pusztakamarási családokhoz. Ma is élő kapcsolatunk van sok mezőségi családdal, akiknek az elmúlt három évtizedben lehetőségeink szerint mindig segítettünk. A Pata utcai gyülekezet hívott meg lelkésznek, miután két presbitere inkognitóban meghallgatta az istentiszteletem Pusztakamaráson. Akkor került iskolás sorba Eszter lányunk, gondoltuk, Kolozsváron könnyebb lesz. De nem volt ebben tudatosság, hogy mi feltétlenül Kolozsvárra szeretnénk jönni. Életelvem, hogy az Úristen intézi a dolgaimat: ha ő így rendezte, akkor az így van jól. Ebben a hitben költöztünk Kolozsvárra.
– Emlékszem, a nyolcvanas években azt rebesgették a kolozsvári magyarok, hogy a Patai utcai református imaház lesz az első, amelyet lebontanak. Hogyan úszták meg?
– 1986-tól 1989 decemberéig tartott a gyülekezet térdre kényszerítésének kísérlete. Körülöttünk már mindent lebontottak, cserébe már mindent felajánlottak, de a presbitérium egyemberként állt ki mögöttem: nem tágítunk. Ebben az is szerepet játszott, hogy azelőtt már lebontották a parókiánkat. Nem tudott mit kezdeni velünk a hatalom, és valószínűleg nem akart cirkuszt, így aztán körbevettek tömbházakkal, de nem bontottak le. Hihetetlen egység volt akkor a gyülekezetben. Az oktatásból, a kultúrából, minden más területről száműzött kolozsvári magyarságnak az egyháza lett az utolsó menedéke.
– Régi fényképeket láttam a nyolcvanas évek konfirmációs istentiszteleteiről, ahol népviseletbe öltözött fiatalok hatalmas csapata állja körül az úrasztalát. Hányan konfirmáltak akkoriban?
– Egy-egy évben annyian, mint ahányan manapság konfirmálnak Kolozsvár tizenkét gyülekezetében összesen, azaz százötvenen is. Három iskola magyar diáksága járt hozzánk vallásórára és konfirmációra. Kiránduló lelkészként ismertek Kolozsváron, mert nagyon sokat utaztam Erdélyben a fiatalokkal. Igazi csapattá kovácsolódtunk. Ma is sokukkal tartom a kapcsolatot, követem az életútjukat. Igaz, többségük már rég külföldön él. Nem véletlen, hogy az egykori 3400 lélekből mára 2000 maradt a gyülekezetben. Huszonöt év alatt 1500 személlyel többet temettem, mint ahányan születtek. Öröm az ürömben, hogy a rendszerváltás körüli években tapasztalt rengeteg vegyes házasság – a gyülekezetben akkoriban minden második magyar fiatal nyelvileg vegyes házasságba lépett – mára jelentősen megváltozott.
– Az 1953-ban épült imatermet ötven évre rá, 2013-ban alakították át tágas templommá, toronnyal, több funkciós gyülekezeti házzal. A lebontott, régi parókia helyett új épült. Miközben nyugdíjba készül, nem aggasztja, hogy néhány évtized múlva ki lakja majd be ezt a magyar oázist a Pata utca sarkán?
– Úgy szeretnék mindent átadni utódomnak, hogy az építkezések, a felújítások befejeződjenek, és ő csak lelkigondozással törődhessen. Úgy gondolom, ma ez az egyház legfontosabb feladata. A gyerekekkel kell kezdeni, mert ők lesznek a leendő keresztény családok alapjai. Minden lelkész számára nagy kihívás, hogy a régi gyülekezeti életet miként tudjuk megtartani. Ugyanakkor látni kell, hogy az Úristen az, aki megtart bennünket. Egy lelkész ebben hisz, ebben bízik, és ezt hirdeti híveinek.
Ferenczy Miklós
Nyárádszentbenedeken született 1950-ben. Tíz éves korában került kolozsvári nevelőszüleihez, Ferenczy Júliához, majd Gy. Szabó Bélához. 1969-ben érettségizett, és a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett. Püspöke Marosvásárhelyre akarta segédlelkésznek kinevezni, ő inkább mégis Pusztakamarást választotta. Nyolc és fél év mezőségi szolgálat után 1982-ben került Kolozsvárra a Patai utcai református gyülekezetbe. A Szekuritáté szorosan figyelemmel követte tevékenységét, amiről vastag szekus dosszié árulkodik.
1990 után Gy. Szabó Béla hagyatékára alapozva létrehozta a Gy. Szabó Béla Galériát. Az elmúlt 25 évben mintegy 250 erdélyi képzőművészeti kiállítás megszervezésnél bábáskodott.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)