2000-től hagyománnyá vált, hogy a Ditrói Falunapok háromnapos rendezvénysorozat minden évben a Jézus Szent Szíve nagytemplom búcsújához kapcsolódik, melyet az idén június harmadikán ünnepelt Gyergyóditró egyházközsége. A helybeli fúvósok toborzójával és a lovasok felvonulásával kezdődött a Ditróiak Világtalálkozója. Az érdeklődők idén is megcsodálhatták a Ditróban élő és az innen elszármazott mesterek, kézművesek munkáit. A Takó János cserkészcsapat által szervezett ügyességi vetélkedőre 14 csapat nevezett be, 3-3 játékossal. Sportvetélkedők zajlottak, majd a Fabatka és a csíkszeredai Role együttes fellépett. /Bajkó Róbert, Ditró: V. Ditrói Falunapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15/

Idén először jelenik meg a maga teljességében az erdélyi művészeti élet Magyarország egyik legfontosabb nyári kulturális eseményén, a július 29–augusztus 7. között a Balaton-felvidéken zajló Művészetek Völgye Fesztiválon. Az erdélyi művészek bemutatkozását a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont segítségével biztosítják a szervezők: Kapolcson és a környékbeli falvakban Völgyvendég-Erdély, illetve Tündérkert – Erdély a Völgyben címmel szán kiemelt szerepet az erdélyi művészeti ágaknak a rendező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet. Az erdélyi irodalmat a csíkszeredai Pallas Akadémia, a Hargita Kiadó és az Erdélyi Magyar Könyvklub népszerűsíti. A színházat a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház képviseli tíz napon át, több helyszínen mutatja be a Scapin furfangjai, A helység kalapácsa, Fagyöngyszüret, Gólyakalifa, Szerencsefi felnőtt- és gyerekelőadásokat. Sokrétű zenei kínálatot visz Kapolcsra a nagykárolyi Deák Endre és együttese, a Marosvásárhelyi Színiakadémia Zenekara, a kolozsvári Amaryllis reneszánsz-, és sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes. Csángó, magyar, moldvai, gyimesi, felcsíki népzenekincsből a sepsiszentgyörgyi Fabatka, világzenéből a Szatmári Északi Színház Mystic együttese nyújt ízelítőt. A képzőművészeti kiállítások központi magja Balla József, Ambrus Imre, Nagy Imre erdélyi reprezentatív tárlata lesz, eköré csoportosul három-négy fiatal képzőművész. /Gergely Edit: Összművészeti bemutatkozást szervez a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./

December 20-án volt Baróton a Művelődési Házban az Összefogás Napja rendezvénysorozat kezdő előadása. A hatéves, leukémiában szenvedő Bocz-Zoltán Imola megsegítéséért óvodástársai, ismerősök és idegenek fogtak össze, akik az egész napos rendezvény bevételét ajánlották fel a kislány életének megmentését jelentő műtét magas költségeihez. Először a sepsiszentgyörgyi Fabatka zenekar óvodásoknak tartott műsora hangzott el. A rendezvényen fellépett zenekarok és előadók között szerepeltek magyarországiak és sepsiszentgyörgyiek is. Orbán Ferenc és Porzsolt Erzsébet előadásában megzenésített verseket, meséket hallhattak a résztvevők. Az Erdővidék Néptáncegyüttes előadása után a baróti katolikus ifjak csoportjának BAKI együttese koncertezett, majd a baróti katolikusok Csillagösvény együttese szórakoztatta a közönséget. Az előadássorozatot a baróti Transylmania etno-rock zenekar zárta. /Ilyés Piroska Összefogás napja Erdővidéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

A Keleti Szél Szabad Csapattal táncházat tartott Székelyudvarhelyen a G. Egyesület, másnap a Fabatka zenekar muzsikált a G. Kávézóban. A kávézóban hétvégente jó és minőségi zene hallható különféle zenekarok előadásában. /(bb): Meg lehetne szokni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./

Ségercz Ferenc több mint tíz évvel ezelőtt, Sepsiszentgyörgyön elhatározta, hogy elindít egy pásztorfurulya- és népzenekurzust diákok számára, hogy továbbadja a hagyományok, a néptánc és főként a népzene, a magyar kultúra szeretete. A mindössze 13–17 éves diákok egyre ügyesebben muzsikáltak, így létrejött a Fabatka. A felcsíki, moldvai és gyimesi népzenét tanuló és játszó gyerekegyüttes, Ségercz vezetésével táncházakban zenélt. A zenekar véglegesen 2005–2006-ra állt össze, amikorra a régi tanítványok igazi muzsikusokká váltak, ugyanakkor olyan képzett zenészek csatlakoztak a zenekarhoz. A Fabatka első anyaga 2000-ben jelentette meg Tegnap és ma mentem haza címmel. Most jelent meg a harmadik, a legkiforrottabb anyaguk. /(bende): Fabatka, ami annál jóval többet ér. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

TÍZ ÉV MÉRLEGE
Magyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett.
A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi.
Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul...
Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli.
Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon.
Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot.
Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül.
Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van.
“Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende.
A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol.
A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal.
A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított.
A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli.
A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként.
“Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli.
B. D. T. Transindex.ro

Madárnyelven – csángó délután
A moldvai csángók körében nem nyelvi asszimiláció, hanem nyelvcsere történik, amit csak az tudna lelassítani, netán megfékezni, ha a csángók büszkék lennének a nyelvükre, ha a román részről érkező megbélyegzést nem erősítené a belülről jövő önstigmatizálás – hangsúlyozta Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a városnapok programjaként tartott, Madárnyelven című előadáson.
A csángók eredetéről szóló rövid felvezetés után az előadó elmondta, a nemzet előtti (prenacionális) identitás – amelynek elemei a katolikus vallás, az államhoz való lojalitás, a helyi és rendi hovatartozás – következményeként a moldvai csángók körében nem annyira fontosak a nemzeti szimbólumok, nincs szerepe a nyelvi eszményeknek, emiatt könnyen elhiszik, ha román részről azt hallják, hogy nyelvük barbár, nevetséges, madárnyelv, olykor pedig maguk tartják úgy, hogy a román az intelligens nyelv, a magyar a parasztnyelv. Az egyik legelismertebb hazai csángókutató a 2011-es népszámláláskor megfigyelt jelenségekről is beszámolt. Többek között elmondta, a moldvai magyar katolikusok nem tesznek különbséget az általuk beszélt nyelv és az identitás között, de anyanyelvként nem jelölhették meg népszámláláskor a csángó nyelvet, mert ilyen nem szerepelt a kérdőíven, magyarnak pedig csak nagyon kevesen vallották magukat, inkább mondják azt, hogy ők olyan románok, akik csángóul beszélnek. Ráadásul a vallásukról többen úgy tartják, román (nem római) katolikus (romano catolic). Jelenleg száznyolcvanötezer katolikus él Moldvában, de negyvenezernél is kevesebben beszélik, illetve értik a magyar nyelvet. Az előadó beszélt arról is, hogy a megélhetés, a munkahely miatt is a román a presztízsnyelv számukra, magyar intézményrendszer és magyar értelmiség hiányában úgy érzik – és jelenleg úgy is van –, a román nyelvvel tudnak érvényesülni, mert „aki Romániában él, az román”.
Tánczos Vilmos a magyar integráció problémás kérdéseit is említette, ami a kulturális, gazdasági, társadalmi különbségek miatt gyakran ütközik akadályokba. Az önálló csángó út is felmerülhet mint a megmaradás alternatív eszköze, ellenben ez esetben megszűnhetnek a támogatások, főként a magyarországiak – véli a szakember, aki a magyar oktatási programra is kitért, amelynek eredménye szerinte nincs arányban a befektetett pénzzel és munkával, de hangsúlyozta, amíg egyetlen gyermek is meg akar tanulni magyarul, ezt a jogot nem szabad megtagadni tőle. A Tipe-Tupa Egyesület által szervezett csángó délután a Százlábacskák Néptáncegyüttes előadásával, valamint Nyisztor Ilona és a pusztinai gyermekek fellépésével folytatódott, este csángó táncházban mulathattak kicsik és nagyok a Fabatka zenekar kíséretében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi, hol, mikor?
Ünnep Csernátonban
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján ma 13 órától ünnepi rendezvénnyel emlékezik a múzeumalapításra. A megnyitó után bemutatják A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című albumot, majd a rádiókiállítás működőképes darabjait szólaltatják meg. 15 órától a Codex régizene-együttes koncertje, 16 órától pedig a Csernátoni burrogtató című gépésztalálkozó, régi gépek bemutatója várja az érdeklődőket.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár programja
Ma: 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban borvízkóstolás; a színpadon táncegyüttesek műsora; 13 órától vásári bábjáték: Szegény ember királysága (Cimborák bábszínház); 15 órától népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével; 15.30 órától táncegyüttesek műsora; 17.30 órától a Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – a fesztivál résztvevőinek közös produkciója; 18.30 órától Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy); 21 órától Nadara zenekar; 21.30 órától táncház, nemzetközi folkest a Bástya vendéglőben. Holnap: 11 órától Tökfesztivál a vásártéren: töklámpáskészítés, tökszobrászat, tökínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – a Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat; 12 órától a színpadon gyermektáncház a Folker együttessel; 17 órától Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között – muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár); 18.30 órától menasági énekek és táncok – Repülj, Madár Hagyományőrző Egyesület; 20 órától Muzsikás együttes (Budapest). Állandó programok: 10–20 óráig őszi termény- és kézművesvásár a Szabadság téren; 11–20 óráig borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok részeként az Erzsébet parkban; 11–17 óráig népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével a Szabadság téren; 11–17 óráig történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) az Erzsébet parkban; 14–15 óráig Jó ebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában; 13–15 óráig vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert; 18–20 óráig estebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában. További részletek a www.sepsi.ro oldalon találhatók. Béke-világnap Kézdivásárhelyen
A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda immár ötödik alkalommal emlékezik meg a béke világnapjáról ma 18 órától. Kérik a lakosságot, hogy ma délután alkossák meg velük a békejelt a városi sportcsarnok és a stadion között. Ha lehet, mindenki fehér felsőben menjen a rendezvényre. Bővebb információ a zoldnap.info/web/bekenapja_otodszor honlapon.
Civil konferencia
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Nyelv és közösség, nyelvi jogaink című konferenciával folytatódik ma a Civil Napok programja. 9.30 órától a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke, Bereczki Kinga köszöntője, után a következő előadások hangzanak el: A nyelvi közösség szolgálata. Tudunk-e élni a joggal? – Tulit Ilona, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alelnöke; Gyakorlati jogérvényesítés az anyanyelvhasználat terén – Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke; Kétnyelvűség az intézményekben és a vállalatoknál – Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke; Anyanyelvhasználat Székelyföldön – Helyi kezdeményezések és projektek bemutatása – Soós Gyula önkéntes; Jogok a jogtalanságban – Gazda József szociográfus és művészeti író; A magyar nyelv védelmében Háromszéken – Bereczki Kinga. 12 órától a konferencia zárása.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vendégváros Budapesten (Sepsiszentgyörgy)
Húsz helyi zenész, a Cimborák Bábszínház és kézművesek népszerűsítik Sepsiszentgyörgyöt szombaton és vasárnap a III. Budavári Húsvéti Sokadalomban, de visznek magukkal Diószegi-féle pityókás kenyeret, hagyományos módon elkészített Bertis-termékeket, és bemutatják Háromszék vendégforgalmi értékeit is.
A hagyomány-művészet-gasztronómia jegyében szervezett budavári húsvéti vásáros fesztivál idei vendégvárosa Sepsiszentgyörgy, a háromszéki meghívottak a sokadalom első két napján mutatkoznak be. A rendezvény három napon keresztül reggeltől estig kínál programokat kicsiknek és nagyoknak, de főként a családoknak.
Több ezer látogatóra számítanak a koncerteken, gyermek- és felnőtt előadásokon, kézműves-foglalkozásokon, amelyek közül jó néhányat a sepsiszentgyörgyiek tartanak. Két előadással (Szegény ember királysága és Vitéz László csodaládája) vesz részt a Cimborák Bábszínház, fellép a Fabatka zenekar, valamint István Ildikó és barátai, táncházat tart a Folker együttes, és újból összeáll egy koncert erejéig a 2012-es sepsiszentgyörgyi utcazene-fesztivál nyertese, a Spontán zenekar. Incze Anikó gasztronómiai szakember készíti elő bemutatóra és kóstolóra a Diószegi- és Bertis-termékeket, foglalkozásokat tart a csernátoni Csiporkázó játszóház, szőni tanít a barátosi Bartók Erzsébet, nemezel Demeter Piroska, és ott lesz a tojáspatkolás kálnoki nagymestere, Kecskés József is. Aki pedig arra kíváncsi, milyen turisztikai látványosságai, üdülőhelyei vannak Háromszéknek, mindent megtudhat a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület jelen lévő tagjaitól.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségek kultúrája virágzott Szejkefürdőn
Tarka, táncos kedvű forgataggá vált vasárnap a szejkefürdői rét a negyvennyolcadik alkalommal megrendezett Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon. A sokszínűség jegyében zajlott rendezvény gálaműsorán napsugarak koronázták meg az országban élő kisebbségektől virágzó tömeget.
A háromnapos rendezvény a Fabatka zenekar koncertjével kezdődött pénteken este a Művelődési Házban, ahol moldvai és csángó dalokra táncolhattak az érdeklődők. A környékbeli településeket bemutató Régiók találkozóján, szombaton délután Lövétével ismerkedhettek meg jobban a fesztiválra érkezők, nemcsak népzenei és táncelőadások nyújtottak ízelítőt a község hagyományaiból, hanem Egyed József kortárs, valamint a régi Lövétéről készült felvételei is. Parádéval mutatkozott be vasárnap délelőtt a néptáncosok forgataga a székelyudvarhelyieknek: mielőtt a szejkefürdői színpadon léptek volna fel, a táncosok kedvcsinálóként a város utcáin és a Művelődési Ház előtt is táncot roptak.
A tét nélküli, Európai étkek a hagyomány jegyében főzőverseny kuktacsapatai ismét ínycsiklandozó illatokkal gazdagították a fesztivált: pörkölt, gulyás fortyogott az üstökben, és húsok sercegtek a grillrácsokon, míg a négyszázhat fellépő előadása tartott. Tizenhét együttes mutatkozott be idén a szejkefürdői színpadon, a jelenlévők közelebb kerülhettek a szerb, ukrán, török-tatár, horvát, szász, orosz-lipován, görög, örmény, rutén, bolgár, csángó és roma hagyományokhoz, hiszen lépten-nyomon pompásan díszített népviseleteket hordó, különböző anyanyelven társalgó csoportok tarkították a közönséget. Nemcsak az udvarhelyszéki közönség, hanem a fellépő csoportok is ismerkedhettek új hagyományokkal, sokan a fesztivál alatt szereztek tudomást egymás szokásairól, emellett többen most érkeztek első alkalommal Székelyföldre is.
Szejkefürdő – a szép emlékek
Először a Szejkefürdőn mutatkozott be hivatalosan néptánccsoportunk 2005-ben, tulajdonképpen ez volt az első Bánságon kívűli meghívás, melynek során komolyabban kezdtünk el foglalkozni a hagyományőrzéssel – mesélte lapunknak a kezdetekről Șehabi Nadia, a bolgár Brest néptánccsoport tagja. Korábban csak helyi ünnepségeken léptek fel, mára már közel ötvenen öltik fel rendszeresen az aranyfonalakkal díszített viseletet. Közösségük legfiatalabbjai is táncra perdülnek, hiszen az ötévesek már külön csoportot alakítottak, de vannak tíz és tizenöv év közöttiek, valamint húszonévesek is. Nálunk mindenki tudja, hogy nagyon fontos a hagyományok őrzése, családjaink fiatal korunktól ebbe a hitbe és hagyományba nevelnek, ezért mindenki kötelességének is érzi, hogy csatlakozzon a csoporthoz – magyarázta Nadia.
Otthon bolgárul beszélünk, viszont az iskolában románul tanulunk, talán ezért is érezzük annyira fontosnak, hogy őrizzük meg őseink hagyatékát. Mára már nagyon kevesen értenek a népviselet varrásához, csupán néhány idősebb asszony ismeri az időigényes technika titkait, sajnos a hozzá szükséges anyagot sem lehet már beszerezni. A rajtunk lévő ruhákat mind felmenőinktől örököltük – részletezte a Bresteáról érkezett bánsági bolgár aranyfonalakkal díszített ruháik történetét. Mint kiderült, korábban hétköznap is ezekben a többnyire ékszínkék ruhákban jártak őseik, amint ritkábban öltötték fel a viseletet, a díszítés is összetettebbé vált.
A szivárványcsoport
A szivárvány színeit idézi a lányok viselete – magyarázták térdig érő selyemruháikról Claudia Grigorii és Neculai Macari, a Jászvásárról érkezett orosz-lipován Raduga néptánccsoport tagjai. 2004-ben alakult csoportjuk, azóta több fesztiválon is felléptek, nevük, Raduga is annyit tesz, mint szivárvány, ezért a csapat lány tagjai igyekeztek mindig különböző színű viseletet hordani, sok tűzvörös gyönggyel és aranyfonalakkal díszítve. Mintegy kétszáz éve érkeztek a lipovánok Romániába, ma is igyekszünk hitünkhőz és hagyományainkhoz hűek maradni dalainkon és táncainkon keresztül – részletezte Claudia a csoport tevékenységét, amely a háromszáz családból álló jászvásári közösséget képviseli országszerte.
Nagyon érdekes érzés ilyen sokszínű fesztiválon fellépni, hiszen ilyenkor döbbenünk rá, hogy milyen változatos kultúrák, kisebbségek élnek együtt békésen egy országban. Az évek során nagyon sok, különböző etnikumokhoz tartozó néptáncossal barátkoztunk össze, és sokszor a két-három perces konferálásokból ismerjük meg mi is szokásaikat, hogy azok mit jelentenek számukra – tette hozzá Neculai. A többnyire húsz és harmincöt év közöttiekből összeállt csoport saját maga állítja össze a lépéseket és a zenét, amire fellép. Bár ragaszkodnak a hagyományokhoz, mégis igyekeznek az újat is beleékelni.
Meggyőződtek, vendégszeretők a székelyek
A kilencvenes években kezdtünk el fellépni, főként ősi, hagyományos dalokat adunk elő, ezzel támogatva kultúránkat – mutatta be a Tulcsea megyei Jurilovcából érkezett orosz-lipován Reabinuska népdalcsoportot Simion Larion bácsi, a legidősebb tag. Mi Oroszországból érkeztünk ezelőtt néhány évszázaddal, bár el voltunk szakítva, tiszta lélekből őriztük meg hagyományainkat, kultúránkat és vallásunkat. Hiszen mi tulajdonképpen hitünk miatt hagytuk el az óhazát – folytatta Simion bácsi, hangsúlyozva, hogya a lipovánok ma is ragaszkodnak vallási hagyományaikhoz, amelyek az orosz ortodox egyház reformja előtti állapotot tükrözik. Dalaik rendszerint az emberi élet fő eseményeihez köthetők.
Kétnapos volt régebben nálunk az esküvő, az első napon vidám dalokkal köszöntötték a fiatal párt, míg a második nap, amikor már jobban megismerték egymást a fiatalok, pimaszabb, csipkelődőbb szövegű dalokat is lehetett énekelni nekik – magyarázták az égszínkék és arany ruhákba öltözött idős hölgyek, akik főként esküvői, ünnepi dalokat adnak elő. A mai fiatalok eltévednek sokszor a világ forgatagában, mi meg próbáljuk emlékeztetni őket, átadni a hagyományainkat – fejtette ki Simion bácsi, akinek szívéhez nőtt a székely táj. Bevallotta, első alkalommal van itt, jól érzi magát, itt szerzett élményei szerinte teljes mértékben ellentmondanak a románok előítéleteinek: nemcsak ő, hanem mindannyian meggyőződtek arról, hogy a székelyek barátságosak és vendégszeretők.
Veres Réka. Székelyhon.ro