Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2017. június 27.
Balogh Zoltán miniszterrel egyeztettek a Néppárt vezetői
Tőkés László EP-képviselőnek és Zatykó Gyulának, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnökének meghívására érkezett Nagyváradra Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője vasárnap, a Szent László Napok zárónapján, 2017 június 25-én.
A látogatás alkalmával több fontos megbeszélésre is sor került. Az emberi erőforrások minisztere elsőként a Néppárt vezetőivel és Ilie Bolojan polgármesterrel egyeztetett. 
A találkozó Zatykó Gyula és Szilágyi Zsolt országos Néppárt-elnök kezdeményezésére jött létre, hiszen egy sor olyan, a város magyarságának életét érintő kérdésről volt időszerű egyeztetni, melyek az elmúlt években megoldatlanok maradtak. 
Így Angela Lupseanak, a nagyváradi várgondnokság igazgatójának felvetésére a vármúzeum üresen álló kiállítótereinek a magyar történelmet és kultúrát bemutató kiállítási anyagokkal való feltöltéséről egyeztettek. Külön szóba került a budapesti Iparművészeti Múzeummal való együttműködés kérdése, hiszen onnan is vendégül látna a vármúzeum egy kiállítást. Ilie Bolojan hangsúlyozta, hogy a Néppárt helyi vezetőit megbízható és szavatartó partnernek tekinti és minden, a város magyar közösségét érintő ügyben, kikéri véleményüket. A város vezetője alapelvnek tekinti a jövőre nézve a helyi költségvetésből a kultúrára szánt források arányos elosztását, s eszerint a magyar közösség rendezvényeit is a városon belüli 25%-os részarány szerint – a vonatkozó költségvetés egynegyedével – fogják támogatni. 
Bolojan elmondta: a Szent László Napok olyan magas színvonalú rendezvény, mely közös értéke a város magyar és román közösségének, mely összeköti a két együtt élő közösséget. ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a következő években is kiemelten támogatja majd a rendezvényt, a magyar kormány által anyagilag támogatott eseményeket a polgármesteri hivatal is támogatni fogja. A felek egyet értettek abban, hogy a rendezvény méltón szolgálja a városalapító szent király emlékének ápolását.
Az immár legendásnak számító Metropol együttes koncertje után, rendhagyó módon, a 2017-es Szent László Napok záróeseményét, a legendás Omega együttes koncertjét, Balogh Zoltán miniszter és Zatykó Gyula főszervező közösen konferálta fel. Amíg a mintegy húszezres közönség a magyar rocktörténelem kiemelkedő slágereit élvezhette, tovább folytak az egyeztetések és sor került egy több mint másfél órás megbeszélésére a Néppárt vezetői – Szilágyi Zsolt, Zatykó Gyula, Csomortányi István – valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László és Balogh Zoltán miniszter részvételével.
A miniszter úr tájékoztatást kapott a magyarság Bihar megyei és nagyváradi helyzetéről, a közösségi érdekérvényesítés nehézségeiről és lehetőségeiről. A nemrégiben bejelentett Szent László-terv részleteit Csomortányi István megyei elnök ismertette, melynek fejezetei a magyar közösség kulturális, oktatási és nyelvhasználati kérdésein túl a nagyváradi magyarság megmaradásához elengedhetetlen gazdaságfejlesztési kihívásokra is választ ad.
Balogh Zoltán megerősítette: a Szent László Napok olyan értéket teremtő fontos eseménye a megyének és Nagyváradnak, mely elismerést érdemel és mely bizton számíthat az általa vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumának további támogatására.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája Erdély.ma
2017. június 27.
Mihai Tudose a miniszterelnök-jelölt (Új kormány alakul)
A szociálliberális koalíció Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolta miniszterelnöknek, a Népi Mozgalom Pártja pedig Siegfrid Mureşan EP-képviselőt. Klaus Iohannis államfő tegnap délután politikai súlyuk sorrendjében hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, és este nyolckor bejelentette, hogy elfogadja a parlamenti többség jelöltjét.
Az államfő döntését azzal indokolta, hogy az SZDP belsejéből kitört politikai válság nagyon ártalmas Románia gazdaságára és megítélésére nézve, ezért nagyon gyorsan véget kell vetni neki. Hozzátette: az ellenzék nem tett más komoly javaslatot, és nincs közöttük semmiféle egyezség; végül arra kért minden pártot – és nem csupán a hatalmon levőket –, legyenek rajta, hogy még a hét folyamán új kormánya legyen Romániának. Mihai Tudose lapzártáig nem nyilatkozott, Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint azonban a parlament már csütörtökön tisztségbe iktathatja az új kabinetet, az új miniszterek pedig még aznap este letehetik a hivatali esküt.  Az SZDP végrehajtó bizottságában csaknem egyhangúlag (négy tartózkodással) fogadták el a Tudose jelöltségét, amelyet a koalíció kisebb pártja, az LDSZ is jóváhagyott. Az SZDP elnöke, Liviu Dragnea eredetileg – a megyei szervezetek elnökeivel, képviselőkkel és más párttagokkal való egyeztetések után – több lehetséges kormányfő-jelöltre tett javaslatot (Lia Olguţa Vasilescu, Carmen Dan, Mihai Fifor, Adrian Ţuţuianu, Marcel Ciolacu), de – Tudose kivételével – valamennyien visszaléptek. A pártok vezetői egyébként keveset, bő negyedórákat töltöttek az államfőnél.
Kicsoda Tudose
Mihai Tudose az SZDP–LDSZ miniszterelnök-jelöltje a Grindeanu- és a Ponta-kormány gazdasági minisztere volt. 1995-ben diplomázott a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi és közigazgatási karán. 2006-ban nemzetbiztonsági posztgraduális képzést végzett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Intézetében. Ugyanebben az évben poszt­graduális szakképzést is végzett a bukaresti Országos Védelmi Intézetben. 2010-ben doktorált hadtudományból és hírszerzésből az RHSZ akadémiáján, később ott is tanított. 2016-ban azok között volt, akik a plágiumvádak miatt kérték doktori diplomájuk visszavonását.  Az SZDP-n belül több tisztséget is betöltött az elmúlt 25 évben, az Országos Tanácsnak például 1994 óta tagja. 2004–2008 között a Brăila városi szervezet elnöke volt, 2014–2015-ben a megyei alakulatot vezette. 2015 óta a párt alelnöke. 2014–2015-ben a Ponta-kormány gazdasági, kereskedelmi és turisztikai minisztere volt. Ötödik képviselői mandátumánál tart. Vagyonnyilatkozata szerint egy brăilai lakás van a birtokában, két Mercedes típusú személygépkocsi, és egy 30 ezer euróra becsült bélyeggyűjtemény.
Ellenzéki kifogások
Az ellenzéki pártok kifogásokat fogalmaztak meg az SZDP jelöltjével szemben: a plágiumgyanús doktori dolgozat és a hírszerzési intézettel való kapcsolata mellett gyenge teljesítményét is felróják neki. Az NLP elnöke, Ludovic Orban  kijelentette: Dragnea jelentésében látta, hogy semmit sem valósított meg a kormányprogramból, két dolognak kezdett neki a 17 pontból. „Ha nem volt jó gazdasági miniszternek, nem értem, miért lenne jó miniszterelnöknek” – nyilatkozta. Orban új parlamenti többség létrehozásával is megpróbálkozott – tárgyalt az MRSZ, az NMP, még az LDSZ vezetőivel is –, de nem járt sikerrel, ezért továbbra is az előrehozott választásokat tartja megoldásnak, mert szerinte a december 11-én megválasztott többség elveszítette legitimitását. Az NLP és az MRSZ küldöttsége más jelöltet nem javasolt a kormányfői tisztségbe, de Tudose kinevezésével nem értenek egyet. Elek Levente, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) ügyvivő elnöke azt nyilatkozta, hogy semmilyen formában nem támogatnak egy SZDP-s kormányt, más összetételű kormányról azonban lehet szó, ha az igazságügyi minisztert az MRSZ adja. Az NLP azt kérte még, hogy Sevil Shhaideh ne legyen tagja a következő kormánynak, mert a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok ügyvivő minisztere nem jelent meg a parlament előtt, hogy elszámoljon a helyi fejlesztések országos programjában kiutalt pénzekről. Az NMP délelőtt még Traian Băsescu volt államfő jelölését lebegtette, de végül a vajdahunyadi Siegfrid Mureşan mellett döntött, aki „Macron és Trudeau generációja” és az Európai Néppárt szóvivője.  Az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor tegnap, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Valószínűsítette, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz majd Mihai Tudose kormányának, erről azonban a szövetség parlamenti frakciója hoz formális döntést. Hozzátette: a parlamenti többség joga és felelőssége kormányozni. Mi nem leszünk része a következő kormánynak, ez biztos, ilyen szándék nem létezik. Van egy együttműködésünk a többséggel, négy évre szól, és minden parlamenti ülésszak végén mérleget készítünk -- magyarázta. Kérdésre válaszolva kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy részt vegyenek a kisebbségeket érintő döntésekben, mert a helyzet nem rózsás, amíg Berlinben az államfő modellértékű megoldásokról beszélt, itthon országos magyarellenes hisztéria tombolt.
Dragnea megvédi emberét
Az elmúlt években semmiféle jelét nem látta annak, hogy a miniszterelnöki tisztségre jelölt Mihai Tudose kettős irányítás alatt állna, azaz hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak is dolgozna – válaszolta az államfőnek kormányfő-jelölttel szemben támasztott erkölcsi és feddhetetlenségi kritériumairól érdeklődő újságíróknak Liviu Dragnea SZDP-elnök. Elismerte, hogy Tudose alkalmasságával kapcsolatban a párton belül is kételyek merültek fel, az SZDP több tisztségviselője amiatt aggódott, hogy Tudose a titkosszolgálatok embere lehet. Dragnea kifejezte meggyőződését, hogy a vád alaptalan. Azzal érvelt: kollégája volt egy korábbi kormányban is, és ha külső befolyás alatt állna, akkor ő azt megérezte volna. A jelölt plágiumgyanú miatt megkérdőjelezett doktori címével kapcsolatban Dragnea azt mondta: nem szakértője a kérdésnek, de Victor Pontát is plágiummal gyanúsították, és attól még szerinte jó kormányfő volt. Tudose nem a nagyobb jövedelemért doktorált, és az adott körülmények között jobbnak látta, hogy ne vigye bíróságra az ügyet, hanem a törvénynek megfelelően kérvényezze a doktori cím vissza­vonását – mondotta. Azt sem találta problémának, hogy a Grin­deanu-kormány tevékenységének kiértékelésekor a Mihai Tudose vezette gazdasági tárca sem szerepelt valami fényesen, a tervezett intézkedések közül állítólag egyet sem teljesített határidőre: szerinte a kormány épületében akadtak el Tudose kezdeményezései. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 28.
Megvan az új kormány összetétele
szavazta a PSD országos végrehajtó bizottsága az új kormány névsorát. A végrehajtó bizottság egyhangúlag fogadta el a miniszterek névsorát. Az új kabinetnek három miniszterelnök-helyettese lesz, közülük egy tárca nélküli miniszter. Livi Dragnea PSD-elnök be is jelentette a miniszterek névsorát.
Ezek között vannak olyanok, akik a Grindeanu-kormány tagjai is voltak, és új nevek is (utóbbiak kiemelve): Miniszterelnök: Mihai Tudose
Miniszterelnök-helyettesek:
fejlesztési miniszter: Sevil Shhaideh
környezetvédelmi miniszter: Graţiela Gavrilescu
tárca nélküli miniszterelnök-helyettes: Marcel Ciolacu (képviselő, a PSD Buzau megyei elnöke) belügyminiszter: Carmen Dan
külügyminiszter: Teodor Meleşcanu
védelmi miniszter: Adrian Țuţuianu (a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke)
pénzügyminiszter: Ionuţ Misa (az ANAF konstancai igazgatója)
igazságügyi miniszter: Tudorel Toader
mezőgazdasági miniszter: Petre Daea
munkaügyi miniszter: Olguţa Vasilescu
gazdasági miniszter: Mihai Fifor (a PSD szenátusi frakcióvezetője)
energiaügyi miniszter: Toma Petcu
szállításügyi miniszter: Răzvan Cuc
kkv-kért felelős miniszter: Ilan Laufer (államtitkár)
egészségügyi miniszter: Florian Bodog
kulturális miniszter: Lucian Romascanu (szenátor, korábban a Cancan és a Libertatea bulvárlapok menedzsere és a KanalD tévécsatorna igazgatója)
vízügyi és erdőgazdálkodási minisztérium: Doina Pana (ugyanezt a tisztséget korábban a Ponta-kormányban is betöltötte)
oktatási miniszter: Liviu Pop (szenátor, korábbi társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter, tanügyi szakszervezeti vezető)
kutatási miniszter: Lucian Georgescu (államtitkár)
ifjúsági miniszter: Marius Alexandru Dunca
turisztikai miniszter: Mircea Dobre
a határon túli románokért felelős miniszter: Andreea Păstârnac
a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter: Viorel Ilie
európai alapokért felelős miniszter: Rovana Plumb
európai ügyekért felelős miniszter: Victor Negrescu (EP-képviselő) (hírszerk.) Transindex.ro
2017. július 1.
Átadták az új Árpád hidat, éves mérleget vont Boc
Átadták tegnap délelőtt az új Árpád hidat, amelynek 6,5 millió lejes (+áfa) építési költségét a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal állta, így hamarosan visszazökken a rendes kerékvágásba a környék autósforgalma – az építkezés miatt elterelt közszállítási járművek mától ismét az eredeti útvonalukon járnak. Az átadást követően Emil Boc polgármester bemutatta tavaly júniusban kezdődött mandátumának egyéves mérlegét, amelyben sok-sok megvalósításról és csak pár kudarcról esett szó. Az elöljáró szerint a folyamatban levő projekteket is hamarosan befejezik: minden „sínen van”, ami pedig nem, arról… nem a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tehet. A polgármester külön taglalta a több éve folyamatban levő, illetve a már végéhez közeledő projekteket, ugyanakkor kijelentette: leváltatná azokat az iskolaigazgatókat, akik a nyár folyamán nem engedik meg a gyerekeknek, hogy az iskolaudvarokon játszodjanak.
Végre befejeződtek az Árpád/Traian híd tavaly augusztus 22-én elkezdődött munkálatai: az új létesítményt tegnap délelőtt vette át, illetve avatta fel az önkormányzat, mégpedig igen „eredeti” módon: Emil Boc polgármester felkérte az kivitelező képviselőit, hogy „garancia gyanánt” álljanak be a hídfő alá, miközben az első gépkocsik áthaladnak a hídon.
Az új híd építése 6,5 millió lejbe (+ áfa) került, ez pedig szinte pontosan megegyezik azzal az összeggel, amibe az 1930–1931-ben épült korábbi híd került. Az új hídon a gépkocsiforgalom négy sávon zajlik, de mindkét oldalán van biciklisáv és járda is, így a korábbi hídhoz képest kétszer olyan széles.
A kivitelező Diferit vállalat igazgatója elmondta: a 34 méteres híd eddigi legszebb alkotása, és legalább 50 évig kitart; vízszigetelésére 20 év a garancia. Az új hidat igen látványos megvilágítással látták el, de ami sokaknak ennél is fontosabb: ma már birtokukba veszik a Kolozsvári Közszállítási Vállalat járművei, amelyek az építési munkálatok miatt eddig terelő útvonalon közlekedtek.
Az átadást követően Emil Boc a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal üvegtermében mutatta be egyéves – azaz a 2016. júniusi helyhatósági választásokat követő időszakra vonatkozó – tevékenységi mérlegét.
Boc az elmúlt egy évben megvalósítottak között emlegette – a híd mellett – a tavaly decemberben megnyitott Györgyfalvi negyedi sportkomplexumot, a Főtér déli, keleti és nyugati oldalának korszerűsítését, az Állomás tér és az aluljáró felújítását, a Donát negyedi olimpiai úszómedence befedését és a Szamoson elhelyezett az úszó hulladék begyűjtésére szolgáló berendezéseket. Az utcafelújítások terén megemlítette, hogy 250 ezer négyzetméternyi területet újítottak fel, ami 23 utcát, 2 piacot és 47 sétányt jelent. A lakónegyedekben 623 új parkolóhelyet hoztak létre. Megtudtuk: a Főtér északi oldalán az úttest felújítását augusztus 3-ára befejezik, ám a gyalogosoknak szánt járda csak szeptember 1-jére fog elkészülni.
A polgármester a már évek óta folyamatban levő (és minden bizonnyal idén sem lezáruló) tervek között említette a Szamosfavi negyedben, a Moş Ion Roată utcában létrehozandó új temetőt, a Lomb negyedi innovációs parkot – ahol a Kreatív Iparágak Központja, a TEAM-ZMC Üzletkötő Központ kap majd helyet –, a Kajántói/ Oaşului utca és a Lomb negyed közötti útszakasz megvalósítását, az ószer felújítását, összesen 68 szociális lakás építését a Segesvári/Sighişoarei és a Gyimesi/Ghimeşului utcában.
Ami az önkormányzat által nyújtott szociális szolgáltatásokat illeti, kiemelte: 3800 kolozsvári család részesült valamilyen támogatásban (szociális segély, fűtéstámogatás, a városházi étkezdén elfogyasztott főtt étel), továbbá 19 szociális védelemmel foglalkozó civil szervezetet támogattak. Tavaly és idén kultúrára 21,426 millió lejt, a sportkluboknak és egyesületeknek pedig 12,2 millió lejt utaltak ki.
Az elmúlt egy évben elkezdődött projektek között említette, hogy a lakónegyedekben 2400 új parkolóhelyet kívánnak létesíteni kilenc parkolóházban; az utcai infrastruktúrát 26 utcában fogják korszerűsíteni, továbbá négy hidat (a Gyár/Fabricii utcait, a Mozdony utcait, az N csomópont mellettit, illetve a Donát negyedet a Nyárfasor negyeddel összekötő gyalogoshidat) újítanak fel. Ezen projektek között kapott helyet a sétatéri új sportcsarnok kibővítése, a Tűzoltótorony helyrehozatala.
Ami a közszállítást illeti: 50 autóbuszt, 16 villamost, 20 trolibuszt fognak vásárolni. Huszonhét tanintézményben (iskolákban, óvodákban) megjavították az udvart. Emil Boc elmondta: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elveszítsék igazgatói tisztségüket azok, akik nem engedik meg, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által felújított iskolaudvarokon délután vagy nyáron gyerekek játsszanak. A 27 érintett iskola között csak egy magyar vonatkozású: a magyar tagozattal is rendelkező Ghibu-líceum.
Két új bölcsődét szándékszik építtetni a polgármester: a Donát és a Monostor negyedben, ugyanakkor nyolc létesítményt (iskolákat, a városi kórházat és a szamosfalvi kultúrházat) uniós pénzekből fognak felújítani.
Újságírói kérdésre, miszerint ha ennyi mindent megvalósított, akkor mi az, amit kudarcként tart számon, Emil Boc a Lomb negyedi befektetést említette
– ami az építő cég becsődölése és új versenytárgyalás lebonyolítása miatt nem készült el idejében –, illetve a Borháncs negyedbe tervezett 80 hektáros lakásépítési projektet, ami Boc szerint szintén a polgármesteri hivatalnak fel nem róható okok miatt késlekedik. A Donát negyedi Sun strand környékén tervezett aquapark létrehozását az hiúsította meg, hogy a terület visszaigénylési per tárgyát képezi, és ilyen esetben önkormányzati befektetést nem lehet eszközölni. A magánkézben levő szamosfalvi fürdőhöz vezető utat és infrastruktúrát megépítené a polgármesteri hivatal, de a tulajdonosoknak még nem sikerült olyan bankot találniuk, amely kölcsönözné a megvalósításhoz szükséges 20 millió eurót, és mivel magánterületről van szó, az önkormányzat sem tehet semmit.
Emil Boc szerint az elmúlt egy évben nőtt Kolozsvár nemzetközi ismertsége: 14 ország nagykövete és további 5 ország diplomatái, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Régiók Bizottsága képviselői kerestek fel minket. Az Európai Bizottság Kelet-Európában itt szervezte meg először az Open Innovation 2.0 nevet viselő éves konferenciáját; a 100% Youth City és az Erasmus+ Strategic Partnership kinevezte városunkat az ifjúsággal szemben 100%-osan barátságos városnak. Más elismerés: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt a tömbházak szigetelése miatt a romániai szakhatóság közbeszerzési díjban részesítette. Nőtt ugyanakkor a turisták száma: 2016-ban 15,90%-kal több turista látogatott a kincses városba, mint 2015-ben, míg az idei év év első négy hónapjában már 127 583 turistát jegyeztek, ez pedig 27,79%-kal több 2016 hasonló időszakához képest.
Visszatérnek korábbi útvonalukra a közszállítási járművek
A Kolozsvári Közszállítási Vállalat Rt. (CTP, volt RATUC) járművei július 1-jétől ismét közlekednek az Árpád/Traian hídon. A következő járatok térnek vissza az eredeti útvonalra:
– a 3-as, 4-es és 5-ös trolibuszok;
– a 9, 22, 23, 23L, 26, 26L, 28, 28B, 32B, 36B, 36L, 41, 50, 50L, 52 jelzésű buszok.
Az 1-es számú trolibusz azt követően fog ismét a régi útvonalon közlekedni, hogy befejeződnek a Főtér északi oldalának javítási munkálatai.
A 35-ös számú busz az Állomás tér felé menet a hídjavítás alatti útvonalán fog közlekedni, így a Sora és a Central megállói megmaradnak, a visszaúton viszont az eredeti (Varga/Burebista–Székely Mózes/I. Coroian–Árpád/Traian út–Széchenyi/M. Viteazul tér) útvonalat használja.
A Central megálló (a Dózsa György/Regele Ferdinand utcában) megmarad, azt a 3, 4, 5, 9, 19, 22, 29, 32B, 35, 42 számú járatok fogják használni.
A Cuza Vodă megálló (a Dávid Ferenc és a Postakert utca között) szintén megmarad a 19, 29, 42 számú buszoknak. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 4.
A magyarellenes hangulatkeltésről számolt be Sógor Csaba az EP-ben
A legutóbbi kormányválság során szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak, ami rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve – erről tájékoztatta Sógor Csaba az Európai Parlament plénumát.
Strasbourgban ülésezik július 3-6. között az Európai Parlament. Hétfő este Sógor Csaba egyperces felszólalásban hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt a 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.
Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról, más esetekben alkotmányellenesnek állítva be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.
„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – fogalmazott a képviselő. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen a kisebbségben bármikor partnerre talál és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román-magyar kapcsolatokban”. maszol.ro
2017. július 12.
Brüsszelben járt a kormányfő
Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott tegnap Mihai Tudose kormányfő. A miniszterelnök Románia állandó brüsszeli képviseletének székhelyén úgy nyilatkozott: tárgyalópartnereit az ország stabilitásáról biztosította. Mihai Tudosét tegnap este fogadta az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani is.
A román kormányfő és az Európai Tanács elnöke a korrupcióellenes harc kapcsán megegyezett abban, hogy minden törvénykezdeményezésre csak a döntésben érintettek, valamint a civil társadalom véleményének előzetes meghallgatása után kerülhet sor. Hivatalos források szerint a beszélgetés során elhangzott: az igazságügyi minisztérium feladata gyakorlatba ültetni az alkotmánybíróság döntéseit, a kezdeményezéseket pedig ezt követően nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell elfogadnia, az átláthatóság elvének tiszteletben tartásával. A megbeszélést követően Mihai Tudose azt nyilatkozta tegnap: az európai vezetők elégedettek azzal, ami az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében eddig történt, mint fogalmazott: „a jó úton vagyunk”. Hozzátette: a román igazságügyi miniszter nemsokára Brüsszelbe utazik, hogy az unió hivatalos képviselőivel tárgyaljon. A kormányfő továbbá megerősítette, nem vezetik be az üzleti forgalomra kivetett pluszadót, „mert kiszámíthatóak vagyunk az adó- és pénzügyeket illetően” – nyilatkozta. Tárgyalópartnereinek továbbá megerősítette azt is, hogy tartani fogják a 3 százalékos költségvetési hiánycélt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 12.
Politikai értékelő Faragó Péter parlamenti képviselővel
Sérelmeinknek jogi úton kívánunk érvényt szerezni!
Faragó Péter RMDSZ Arad megyei elnökkel, parlamenti képviselővel a legutóbbi belpolitikai eseményeket értékeljük.
– Érdekes kormánybuktatáson, illetve -alakításon vagyunk túl. Ezekről mi a véleménye?
– Azt hiszem, nem csak hazai, de világviszonylatban is egyedülálló esemény részesei lehettünk, hiszen a parlamenti többséggel rendelkező kormányzópárt a saját miniszterelnöke ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt, buktatta azt meg. Tulajdonképpen már hetekkel korábban nyilvánvalóvá vált a parlamenti többséget alkotó párt, illetve a miniszterelnöke közötti nézetkülönbség, az együttműködés hiánya. Furcsa helyzet volt, ugyanis a miniszterek lemondtak, a miniszterelnök azonban erre nem volt hajlandó. Az volt az általános vélemény – amit az RMDSZ is osztott –, hogy egy kormányzópártnak jogában áll minisztereket, akár a miniszterelnököt is leváltani, ha úgy látja szükségesnek. Éppen ezért jövőtlen hazárdjátéknak tartottuk, amit az akkori miniszterelnök, Sorin Grindeanu véghez vitt, hiszen semmiféle várható támogatás nem volt mögötte. Ebben a furcsa helyzetben kellett nekünk is meghoznunk a döntést. Érdekes volt, hiszen a bizalmatlansági indítvány előtti időben, amikor a kormánypárt vezetőségével heti rendszerességgel megtartottuk az egyeztetéseket, felmerült néhány olyan régi kérésünk és elvárásunk, amelyeknek a megoldására mutatkozott is hajlandóság a PSD–ALDE koalíció részéről. Ugyanis nagyon régóta vár a parlament irattárában elfogadásra az RMDSZ által kidolgozott Kisebbségi Törvény; a Nyelvi Jogok Használatát és Bővítését Módosító Törvény; ugyancsak hónapok óta vár a március 15-ét a romániai magyarság ünnepévé nyilvánító törvény, amelyeknek az elfogadásában egyezségre jutottunk a PSD–ALDE szövetséggel. Ugyanakkor félelmetes volt látni azt a vehemens reakciót, ami a román média, illetve az ellenzéki pártok egy részében kiváltott a megegyezésünk. Régóta nem látott támadást, kirohanást intéztek e politikai alakulatok a magyar közösség ellen. Az alpári stílus, ahogyan Traian Băsescu támadta az őt sokszor támogató magyar közösséget, ahogyan a félig magyar PNL új elnök, Ludovic Orban nem tudja elfogadni a magyar közösségnek járó jogoknak a bővítését, egyben megdöbbentő, kiábrándító is volt. Ugyanakkor a több tévétársaság adásaiban a magyar közösség ellen pillanatok alatt fellobbantott gyűlöletkampány is visszaröpítette ezt az országot egy olyan középkorba, amelyről reméltük, többé nem fog előjönni. A többfrontos támadástól a kormánypárt is hátrébb lépett. Bízunk benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a partnereket, akikkel a jogos elvárásainkat a román törvényhozásban el tudjuk fogadtatni. Mert nem kérünk semmi olyat, amire ne lenne precedens az Európai Unióban, ahol egy közigazgatási egységben nagyobb számban élő kisebbségnek joga van használni az anyanyelvét. Az is meggyőződésünk, hogy március 15-ének, minden magyar ünnepének hivatalos ünneppé kell válnia Romániában. Ugyanakkor abban is hiszünk, hogy a kisebbségi törvény rendelkezései által fenntarthatóvá tudjuk tenni az erdélyi magyar közösség anyanyelvű oktatását és kulturális életét. A jelzett törvények jóváhagyásával senkitől semmit nem veszünk el, a magyar közösség és a többi kisebbség viszont kiszámíthatóbb, biztosabb jövő elé nézhet a szülőföldjén.
A kormányválság vége az lett, hogy a PSD sikeresen megbuktatta a saját miniszterelnökét. Utána az államfővel való egyezkedés, illetve az új miniszterelnök kinevezése gyorsan ment, hiszen soha, egyetlen országnak sem érdeke a politikai bizonytalanság, hogy ne legyen működőképes kormánya, amely megfelelő parlamenti támogatottsággal rendelkezik. Az RMDSZ álláspontja az volt, hogy mivel a parlamenti többséggel van együttműködési megállapodásunk, megszavazzuk az új kormányt. Abban is bízunk, hogy a megbeszélések eredményeként jó együttműködés fog kialakulni. A jelzett céljaink eléréséhez szükséges parlamenti többség kialakításának jelenleg egyetlen módja a kormánykoalícióval való együttműködésben mutatkozik.
Kivédeni a gyűlöletkeltést
– Mi a véleménye a szinte gombnyomásszerűen beindított gyűlöletkeltő kampányról? Az bármikor újraindítható?
– Évek, hónapok óta mondja a politikum egy része, köztük az RMDSZ is, hogy Romániában olyan elfogadhatatlan politikai helyzet van, hogy politikai döntések nem politikusok, hanem az erőszakszervezetek befolyására történnek. Az ő képviselőik jelen vannak a politikai döntéshozatalban is, ami teljesen elfogadhatatlan helyzet. Azon a bizonyos hétfő délutánon látszott, hogy szinte gombnyomásra olyan hisztériahullám indult be, ami addig elképzelhetetlen volt. A korszerű kommunikációs eszközökkel pár óra alatt félelmetes szintű félelemkeltést, nacionalizmust, sovinizmust tudtak felkorbácsolni. Erre valamilyen megoldást kell találnunk, mert ha egyszer megtették, valószínűleg máskor is meg tudják majd tenni, ami senkinek nem szolgálja az érdekét.
– Az RMDSZ frakcióban megvitatták, hogy az efféléket a jövőben hogyan lehetne megelőzni, kezelni?
– Az RMDSZ vezetősége beszélgetéseket folytatott az államfővel, illetve a parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártok vezetőivel, akiknek elmondtuk: elfogadhatatlan, tűrhetetlen az, hogy amikor magyar kérdésben politikailag villantani lehet, olyankor mindig vannak olyan pártok és vezetők, akik-amelyek felülnek a sovinizmus vonatára. Azt képzelik, hogy ezáltal olcsón, ingyen tehetnek szert népszerűségre a román közegben. Az efféle akcióik után a magyar közösség nagyon keserű szájízzel marad, hiszen érthetetlen, elfogadhatatlan, hogy 2017-ben az EU egyik tagországában ilyen viselkedéssel állhatnak elő politikai pártok.
– AZ RMDSZ EP-képviselői az esettel kapcsolatban elmondták-e az Európai Parlamentben, hogyan osztják nálunk a demokráciát?
– EP-képviselőink a helyükön voltak, az Európai Parlament plénumában is a rendelkezésükre álló idő alatt tájékoztatták a kollégáikat a Romániában kialakult helyzetről. Ugyanakkor az RMDSZ és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat a magyarság ellen nyíltan uszító politikusok és sajtóorgánumok ellen jogi lépéseket is tett, mert úgy érezzük, hogy a számunkra elfogadhatatlan viselkedésükért vállalniuk kell a jogi következményeket. Románia Alkotmánya szerint júliusban és augusztusban a Képviselőház és a Szenátus is nyári vakáción van, a parlamentet csak sürgős dolgok miatt, rendkívüli ülésszakokra lehet összehívni. Más esetekben a kormánynak adott a joga rendeletekkel intézkedni. A jogi sérelmeinket az őszi ülésszakig semmiképpen nem fogjuk elfelejteni, törvényesen érvényt akarunk szerezni azoknak!
– Köszönöm az értékelőt.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 14.

A fiatalokat igenis érdekli a tudomány és a közélet – a VIBE Koli mérlege
Egy zenei fesztiválon nem könnyű rávenni a résztvevőket arra, hogy az éjszakai bulizás mellett a nappali előadásokat, beszélgetéseket is használják ki. Viszont úgy tűnik, hogy a VIBE Fesztivál keretében működő VIBE Kolinak ez mégis sikerült, ahol négy nap alatt összesen 2900 személy fordult meg. Megkeresésünkre Borzási Sarolta koordinátor értékelte a Maszolnak a projektet.
Borzási Sarolta szerint a képlet egyszerű: amikor a VIBE Koli előadásait tervezték, azt tartották szem előtt, hogy mi az, amiről egy 16–24 év közötti fiatal szívesen hallana, és azt, hogy ez a célcsoport milyen előadókra kíváncsi. Ugyanis a közönség többször faggatta személyesen, az előadás után is a meghívottakat. Valószínűleg azért is vált be a VIBE Fesztivál nappali programja, mert a szervezők laza témákat választottak, amelyeket egy kellemes környezetben hallgattak a fesztiválozók – tudtuk meg a koordinátortól.
A VIBE Koli egy találkozási pont akart lenni a fiatalok számára, a szervezők fő irányelve az volt, hogy a témák és az előadók inspirációs forrást jelentsenek a fiataloknak. A témákat a Koli szervezői, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet javarészt két irányelv alapján csoportosította, voltak tudománynépszerűsítő és közéleti előadások. A szabadtéri Koli Kertben inkább a kötetlenebb programpontokat, a Koli Garázsban pedig a nyugodtabb, csendesebb környezetet igénylő előadásokat szervezték.
„Négy nap alatt 2900 személy fordult meg a VIBE Koliban, pénteken és szombaton voltak a legtöbben” – tájékoztatott Borzási Sarolta. A közönség kedvencei közé Szabó Hédi vlogger előadását és a slam poetryt sorolta, viszont a közéleti témák is érdekelték a fiatalokat, például sokan meghallgatták a Brexit – Merre tart a 27 tagú EU? című beszélgetést is Winkler Gyula EP-képviselővel és Szenkovics Dezsővel, a Sapientia EMTE adjunktusával. A műhelymunkákat is élvezték, a zsonglőrworkshop résztvevőit például a szervezők többször viszontlátták a fesztiválterületen gyakorlás közben, mesélte Borzási.
A VIBE Koli elsősorban a fiatalokhoz akart szólni, ami a koordinátor szerint sikerült. „Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy nem voltak erőltetettek a témák, hogy volt miből válogatni. Ezek mind azt mutatják, hogy jó irányba megy, van rá igény és érdeklődés” – értékelte Borzási Sarolta az első VIBE Koli eredményességét.
Elmondta, jövőre mindenképpen folytatják a projektet: „jövőre ugyancsak az lesz a cél, hogy a bulik mellé bevigyünk a fesztiválra egy szakmai, tartalmi vonalat is. Szerintem az inspirációforrás marad a fő irányelv, meglátjuk majd, hogy erre rá kell-e húzni egy tematikát, de most úgy gondolom, hogy annyira széles érdeklődésű a célcsoportunk, hogy megbírja ezt a széles témakört.”
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. július 17.
Tusványos: bővülő programkínálattal kedden nyílik a tábor
Tuványos, a biztos pont címmel kedd este kezdődik a székelyföldi Tusnádfürdőn a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A magyarországi Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevű erdélyi ifjúsági ernyőszervezet minden eddiginél gazdagabb programkínálatot ígér erre az évre. Az utóbbi tíz évben, amióta a MIT látja el a tábor szervezésével kapcsolatos erdélyi feladatokat, megkétszereződött a rendezvénysátrak száma: idén már 34 partnerszervezet várja előadásokra, vitákra és tematikus beszélgetésekre az érdeklődőket - számolt be Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse, a MIT volt elnöke. "Egy olyan erős brand lett Tusványos, egy olyan kommunikációs tér, ahol mindenki jelen akar lenni, de már olyan szinten be van lakva a tábor programsátrakkal, hogy ez már tényleg nem bővíthető. Hovatovább emeletet kell építeni a sportpályára, mert már nem férünk el" - ecsetelte ironikusan a kínálati oldalon tapasztalt megnövekedést a programfelelős. Történt ez annak ellenére, hogy a saját rendezvényhelyszínt igénylő jelentkezőket és a régebbi partnerszervezeteket is arra bíztatták: ne önálló sátrat nyissanak, hanem fogjanak össze két-három másik intézménnyel - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy van-e ekkora kínálatra "fogyasztói" igény, azt válaszolta: olyan még nem volt, hogy érdeklődés hiányában elmaradt volna valamelyik politikai, kulturális vagy ismeretterjesztő rendezvény, aki a Tusványoson végigsétál a szabadegyetem sátrai között, az minden helyszínen talál legalább egy-két tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: idén azért esett a szervezők választása a "Tusványos - a biztos pont" mottóra, mert annyi bizonytalanság veszi körül a magyarságot, hogy a jövőtervezéshez szükség van a biztos támaszokra. Ezekre a Kárpát-medencében zajló jövőképvitákra keres, illetve kínál válaszokat az idei Tusványos számos pódiumbeszélgetése, nyilvános vitája. A zárónapon a koncertszínpad előtti sportpályán kerül sor arra a hagyományos politikai fórumra, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke tart előadást és válaszol a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre. A részletes program a Tusvanyos.ro honlapon található, és mobilalkalmazással is elérhető lesz. Bár a tábort egyedivé tevő szabadegyetem jelleget helyezi előtérbe, Sándor Krisztina megjegyezte: a Tusványos továbbra is a legolcsóbb fesztivál Erdélyben az egyre bővülő ifjúsági rendezvények között, ahol csak a délután négy óra után - tehát kifejezetten csak "bulizni" - érkezőknek kell alkalmanként tíz lejt (700 forint) fizetniük a karszalagért. Kedd este a Hooligans, valamint a Magashegyi Underground fellépésével kezdődik a koncertprogram. Szerdán a Balkan Fanatik, valamint Szabó Balázs Bandája, csütörtökön Nagy Feró és a Beatrice, majd Anna and the Barbies, pénteken a Margaret Island és a Magna cum Laude, míg szombaton a Skorpió és Kowalsky meg a Vega lép fel Tusványos nagyszínpadán. A "nulladik napi" koncertekkel kedden este kezdődik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata, a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitójára szerda délelőtt kerül sor.
MTI; Transindex.ro
2017. július 20.
Antal Imre „csángó festő” kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
Antal Imre a csángó festő címmel nyílik csütörtökön kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. „Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert” - írják meghívójukban a szervezők.
A tárlat Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményében szereplő alkotásokból ad ízelítőt, közölte az MTI. Az életművet átfogó kiállításon a művész linómetszetei, toll- és tusrajzai, olajfestményei, valamint olajpasztell technikával készült képei láthatók.
Antal Imre festőművész és grafikus 1944-ben született Gyímesfelsőlokon, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanult, ahol Bordi András és Nagy Pál voltak a mesterei. A művésznek 1968 óta vannak egyéni kiállításai, a makói, a zalaegerszegi és a homoródszentmártoni nemzetközi művésztelep tagja. 2013-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.
„Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert, kezdetben realisztikus felfogásban. Az 1990-es évek elejétől alakjai egyre lebegőbbé, átszellemültebbé váltak, míg végül elszakadtak a földtől, hogy azzá lehessenek, aminek ígéretét már az induláskor hordozták, jelekké és szimbólumokká, az ég és föld közötti misztikus kapoccsá, szürreális látomássá” - olvasható a szervezők közleményében.
A tárlatot csütörtökön 17 órakor nyitják meg az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermeiben.
A megnyitón köszöntőt mond Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Sógor Csaba EP-képviselő, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro
2017. július 21.
Tusványos: következetesség és kitartás kell kisebbségi kérdésben
A kisebbségi jogérvényesítési lehetőségekről bukaresti, brüsszeli és budapesti parlamenti képviselők értekeztek pénteken Tusványoson. Az RMDSZ politikusai, Sógor Csaba európai parlamenti és Ambrus Izabella román parlamenti képviselő, valamint Petneházy Attila fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) szervezésében a Bethlen Gábor sátor előadói voltak.
Sógor Csaba úgy fogalmazott, hogy kisebbségi kérdésben és nemzetpolitikában a legfontosabb: az állandóság, a következetesség és a kitartás. „Bukarestben, Brüsszelben, de Budapesten is fontos, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése napirenden maradjon, dolgozni kell tovább akkor is, ha akadályokba ütközünk” – mondta. Az uniós kisebbségvédelmi politika kapcsán kifejtette: most, amikor több törésvonal is érzékelhető az EU-ban, is folytatni kell a meggyőzést.
Az RMDSZ EP-képviselője úgy véli, a nemzeti kisebbségek ügyét mind a migrációs válság, mind a Brexit, mind pedig a Kelet-Európa és Nyugat-Európa közt érzékelhető feszültségek hátrányosan befolyásolják. „A mi helyzetünknek nem kedveznek ezek a folyamatok, amelyek különböző félelmeket erősítenek fel, de ennek ellenére az Európai Parlament megfelelő bizottságaiban és munkacsoportjaiban folyamatos a kisebbségvédelmi munkánk, születnek újabb jelentések, amelyek a nemzeti kisebbségek jogait is hangsúlyozzák. Számunkra az a cél, hogy az EU-t rábírjuk, hogy foglalkozzon a nemzeti kisebbségek kérdésével, és szóljon bele a tagállamok döntésébe” – magyarázta a képviselő, aki a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést is ilyenfajta nyomásgyakorlásnak nevezte.
„A romániai magyar közösség Európa legnagyobb őshonos kisebbsége. Ennek ellenére hátrányos helyzetben vagyunk, anyanyelvünk, nemzeti szimbólumaink használatát korlátozzák, emberi és kisebbségi jogaink csorbulnak, és kettős mércét alkalmaznak esetünkben. Annak ellenére, hogy Románia számos nemzetközi egyezményt és megállapodást ratifikált, nem ülteti gyakorlatba azok előírásait” – fogalmazott Ambrus Izabella.
A Brassó megyei RMDSZ-es képviselő hozzátette: „hiányos jogszabályok helyett világos, átlátható törvényekre van szükségünk, olyan törvényekre, amelyek nem engednek teret a különböző értelmezéseknek. Ezért fontos a parlamenti képviselet. A 215-ös közigazgatási törvényre vonatkozóan az elmúlt félévben módosítási javaslatot iktattunk az anyanyelv-használat biztosítása érdekében. A kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás is ezt a célt szolgálja. Mindenkinek be kell látnia, hogy a hat és fél százalékunkhoz mindig hozzá kell tenni a maradék negyvennégyet, hogy sikereket érhessünk el közösségünk javára. Csak így tudunk valós eredményeket elérni.”
Petneházy Attila országgyűlési képviselő a Nemzeti Összetartozás Bizottságának munkáját ismertette. Elmondta, tevékenységük során szívügyüknek tartják a külhoni magyarság helyzetét. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy felelősséggel tartoznak, és felelősséget is vállalnak a külhonban élő magyarokért. maszol.ro
2017. július 21.
„Ilyen mértékű nemzetközi összefogásra talán még sosem volt példa”
Az őshonos kisebbségi jogok tagállami kompetenciába helyezése az olyan, mintha az unió a kecskére bízta volna a káposztát. A Minority SafePack-ről beszéltek Tusványoson.
A Minority SafePack a kisebbségi érdekképviselet tekintetében a legfontosabb projekt. Az európia polgári kezdeményezés révén most lehetőség van az egymillió aláírás összegyűjteni, és ezzel az EB kénytelen foglalkozni az őshonos kisebbségek ügyével – hangzott el azon a panelbeszélgetésen, amelyen Kalmár Ferenc a külgazdasági és külügyminisztérium külkapcsolatokért felelős miniszteri biztosa, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, az aláírásgyűjtés koordinátora, Berényi József a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja és Deli Andor Fideszes EP-képviselő beszélt a kezdeményezésről Tusványoson. A beszélgetést a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán moderálta.
Porcsalmi Bálint felidézte a Minority SafePack benyújtásának folyamatát: 2013-ban az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárt és egyéb partnerekkel elindították a kezdeményezés, azonban ennek per lett a vége, mert az Európai Bizottság visszadobta a csomagot. Románia és Szlovákia is betársult a kezdeményezést támadó perbe, végül a bírósági döntés mégis a benyújtóknak kedvezett. A kezdeményezést bejegyezték, a következő lépés a támogató egymillió aláírás összegyűjtése, amelyre egy év áll a kezdeményezők rendelkezésére, a határidő jövő év áprilisa. Az ügyvezető elnök a kommunikáció buktatóira hívta fel a figyelmet: szerinte fontos figyelembe venni azt, hogy az európai többségiek nem értik, hogy mi az az őshonos kisebbség. A Minority SafePack törvénykezésen túli hozadéka lehet, ha arra is lehetőség nyílik, hogy az unióban „asztalra kerüljön” az őshonos kisebbségek ügye.
„Nagy lemaradásaink vannak ügyeink tematizálásában Európában, saját szavainkkal próbáljuk elmagyarázni a sztorinkat, és nem adaptáljuk a befogadó nyelvezetére, figyelembe véve viszonyítási alapjukat” - mondta Porcsalmi, rámutatva arra, hogy hiába kezdjük úgy a kisebbségi jogaink megsértését magyarázó mondókánkat, hogy a „Marosvásárhelyi Teológiai Líceum”, mert Európában nem fogják érteni sem azt, hogy milyen oktatási forma a teológiai líceum, és jó eséllyel azt sem tudják, hogy hol van Marosvásárhely.
A papír alapú aláírásgyűjtés szeptemberben indul, de Porcsalmi inkább arra buzdít, hogy aki teheti, írja alá online, hiszen itt magyarul is kitölthető, egyszerűbb és a román hatóságok nem férnek hozzá, csak utólag ellenőrzik az aláírók hitelességét, amikor az aláírásgyűjtést követően Brüsszelből elküldik az aláírásokat tartalmazó táblázatot. Az online felület már elindult, a jogaink.eu-n lehet aláírni a kezdeményezést.
Az aláírásokat legalább 7 EU-tagállamból kell összegyűjteni, és minden államnak meg van szabva egy minimális kvóta, amit kötelezően teljesíteni kell, ellenkező esetben nem érvényesek az illető államból összegyűlt aláírások.
Erdélyben, Romániában 250 ezer, Magyarországon 500 ezer, Szlovákiában 60-70 ezer, Németországban 70-100 ezer, Olaszország 100-120 ezer, Hollandiában 20 ezer körüli aláírást akarnak összegyűjteni a kezdeményezők. Bárki aláírhatja, bárhonnan, és bárki aláírhat, aki uniós állampolgár. A diaszpórában, például egy Egyesül Államokban élő, de magyar állampolgársággal (is) rendelkező személy úgy írhat alá, hogy Magyarországot jelöli meg államként az online kérdőíven. Hétfő óta Romániában 1200, Magyarországról 612 személy írta alá a kezdeményezést, Németországból pár száz aláírás futott már be. Porcsalmi hangsúlyozta, politikai pártokat, egyházakat kell bevonni, hiszen a Minority SafePack egy pártok feletti kérdés.
Deli Andor az európai polgári kezdeményezés jogi hátteréről beszélt. Elmondta, az európai polgári kezdeményezés eszköze azért jött létre, mert az európai unió vezetői ezzel is csökkenteni próbálták a polgárok és az unió között feszülő szakadékot, azonban ez nem sikerült túl jól, hiszen ez a maga kvótarendszerével és egymillió aláírás összegyűjtésének kötelezővé tételével nem egy polgárbarát eszköz.
Berényi József szerint ilyen mértékű nemzetközi összefogásra talán még sosem volt példa, mint amekkorát a Minority SafePack kezdeményezésnek sikerült felhajtani. A felvidéki aláírások összegyűjtése kapcsán elmondta, a minimális kvótát, a 7000 ezer aláírást néhány hét alatt össze tudják gyűjteni. Azonban a kiszabott feladat 70 ezer aláírás összegyűjtése, ami már kemény dió, de azért mégsem lehetetlen küldetés: a tapasztalat szerint 50-80 ezer aláírást tudnak Felvidéken különböző ügyekért összegyűjteni.
Kalmár Ferenc miniszteri biztos elmondta, bár a nem uniós állampolgároktól származó aláírások nem számítanak, mégis el fog kezdődni egy szolidaritási aláírásgyűjtés is az egymillió aláírás mellé, például Kárpátalján vagy Délvidéken is. A Minority SafePack fontosságát hangsúlyozva elmondta, egyéni, társnemzeti és kollektív jogokat is szabályoz, az őshonos kisebbség és a többség viszonyát rendezi, amelyek kötelezően betartandóak kell legyenek, hiszen azzal, hogy az unió tagállami kompetenciává tette a kisebbségekre vonatkozó törvények meghozatalát, az olyan, mintha a kecskére bízta volna a káposztát.
Kertész Melinda / Transindex.ro
2017. augusztus 3.
„Az erdélyi magyarok mondjanak véleményt”
Cseke Attilával, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökével beszélgettünk közvéleménykutatásról, regisztrációról, kisebbségvédelmi csomagról, jogokról, és a 2018-as magyarországi parlamenti választásokról. Az alábbiakban ezt az interjút olvashatják.
– A napokban többen jelezték, hogy telefonon, párhuzamosan a továbbtanulás kérdésével a regisztráció ügyében is tájékozódtak tőlük…
– Tudok róla. A héten értesülhettek arról, hogy a Boda Gergely-Zoltán által vezetett VIDIFISZ felmérést készít oktatási kérdésekben. Én arra kértem őt, hogy partnerségben az RMDSZ-el, mérjék fel az emberek véleményét a regisztrációról és a választási hajlandóságukról is. Fontos látnunk azt, hol és miben tudunk segíteni, ki az, aki szeretne pontos információkat kapni.
– Milyenek a visszajelzések?
– Pozitívak, a megkérdezettek nagy többsége jelezte, hogy regisztrált vagy szeretne regisztrálni, és nagyjából ugyanekkora a részvételi hajlandóság is a voksoláson. Számunkra mindig is fontos volt, hogy az erdélyi magyarok mondjanak véleményt, éljenek jogaikkal.
– Ez igaz a magyarországi voksolásra is?
– Egyértelműen igen. Nézze, szerintem a képlet végtelenül egyszerű. Vállalnunk kell a döntést minden olyan esetben, ahol közvetve, vagy közvetlenül akár érintve lehetünk. Mindig elmondtam – jómagam is és az RMDSZ is –, részt kell vegyünk a választásokon, élnünk kell szavazati jogunkkal.
– Említette, magas az érdeklődés, mire biztatná az embereket?
– Tisztelettel arra kérem őket, hogy hasonlóan a magyarországihoz, az itthoni, erdélyi, romániai dolgainkban is mondjanak majd véleményt, legyen szó helyhatósági, parlamenti, államelnöki vagy európai parlamenti választásról. Ha ilyen mértékben fogunk megmozdulni az itteni ügyekben is, akkor a magyarság onnantól kezdve nem lesz megkerülhető.
– Tehát, ha jól értem, az Ön álláspontja az, hogy regisztráljunk és voksoljunk 2018-ban a magyarországi parlamenti választásokon?
– Teljes mértékben! 2010-ben lehetőséget kaptunk a magyar országgyűlés részéről, hogy véleményt nyilvánítsunk az anyaországi dolgokról. Ez hozzávetőlegesen egy mandátumot jelent a 199-ből. Legyen világos: egy mandátum sok mindent eldönthet. Adott esetben ötven százalékos, avagy kétharmados többséget is biztosíthat egy adott párt részére, illetve egy öt százalékos parlamenti küszöb átlépését is jelentheti. Döntések születnek rólunk Magyarországon is, de ez igaz a bukaresti parlamentre vagy Brüsszelre is. A magyar emberek nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne mondjanak véleményt.
Regisztráció
– Mit kell tudni a regisztrációról?
– Mint köztudott, a magyarországi választási rendszer alapján a határon túli magyaroknak regisztrálniuk kell ahhoz, hogy leadhassák voksukat. A szavazás levél útján történik. Akik már szavaztak magyarországi voksoláson, azoknak nem kell újból regisztrálni, mert 10 évig érvényes a regisztrációjuk a legutóbbi szavazástól számítva.
– Mi van azokkal, akik nemrég lettek állampolgárok, vagy azokkal, akik nem regisztráltak eddig?
– Nekik most regisztrálni kell. Csak az teheti meg, aki már rendelkezik magyar állampolgársággal, megvannak az okmányai. Aki még nem magyar állampolgár, az se ijedjen meg, mert jövő tavaszig lehet regisztrálni, de mindenekelőtt az állampolgársági dossziét érdemes a lehető leghamarabb leadni, mert fél évbe is beletelhet, amíg leteszik az esküt.
– Kissé bonyolultnak tűnik ez a regisztrációs eljárás, az RMDSZ miben tud segíteni?
– Az Eurotrans honosítási iroda rendelkezésre áll a magyar emberek részére. A Damjanich (Simion Bărnuţiu) utca 14. szám alatt, hétköznap 10 és 15 óra között kollégáink készséggel segítenek a magyar állampolgársági dossziék és fordítások összeállításában, illetve a regisztrációban is segítenek. Bárki kaphat információt a 0374–090–606-os telefonszámon.
– Mennyi időt vesz ez igénybe?
– A regisztrációhoz nem kell más, mint egy romániai személyi igazolvány és az állampolgársági eskünél megkapott magyarországi lakcímkártya. 3 perc alatt el lehet intézni nálunk a regisztrációt.
Kisebbségvédelmi csomag
– Van más hasonló tájékoztató jelenlegű, közösségi célú futó projektje az RMDSZ-nek?
– Igen, a Minority Safe Pack, azaz a kisebbségvédelmi csomagra gyűjtünk aláírást. Ezt jelenleg interneten lehet aláírni, de szeptemberben indítjuk el a papír alapú aláírást is, később még vissza fogunk térni pontos információkkal.
– Miért fontos ezt aláírni véleménye szerint?
– Ha összegyűlnek a megfelelő mennyiségű aláírások, akkor az Európai Parlamentnek kötelezően tárgyalni kell egy kisebbségvédelmi csomagról és a kisebbségek helyzetéről. Nekünk, erdélyi magyaroknak ez kiemelt fontosságú ügy, mert ezáltal Brüsszel elismeri Európa sokszínűségét, és össze kell állítson egy törvénycsomagot a kisebbségek védelméről.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. augusztus 17.
Digitálisan támogatott adaptív oktatással javítanának a román érettségi eredményeken
A magyar nyelvű oktatás digitális támogatásnak lehetőségéről, az adaptív oktatási modellek Hargita megyei bevezetésének lehetőségeiről, az oktatás versenyképességének növeléséről egyeztetett Budapesten Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Horváth Zitával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárával.
A megbeszélésen áttekintették a Magyarországon fejlesztés alatt álló digitális oktatás-támogató megoldások, illetve a digitális támogatással megvalósítható személyre szabott, adaptív tanulási módszerek határon túli alkalmazásának lehetőségét.
Ezek az új, digitális eszközökkel támogatott módszerek lehetővé teszik, hogy minden tanuló a saját tanulási ütemében haladva sajátítsa el a tananyagot. felmérések szerint ezek a módszerek nemcsak a vizsga-eredmények, de az ismeretek gyakorlati alkalmazásának területén is jelentős javulást hoznak.
– Közösen keressük a megoldást arra, hogy a Hargita megyei, székelyföldi diákok a kis- és nagy érettségin jobb eredményeket tudjanak elérni – mondta el Borboly Csaba, aki jó példaként hozta fel a Felcsíkon megszervezett egy hetes intenzív román kommunikációs tábort, amelynek eredményeként 10 százalékos javulást észleltek a kisérettségin a próba kisérettségi eredményeihez képest.
A magyar nyelvű oktatás digitális támogatásának lehetőségeit a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) is keresi. Az RMPSZ által szervezett idei csíkszeredai Bolyai Akadémián mintegy 200 pedagógus ismerkedhetett meg egy ilyen támogató rendszerrel, és a hasonló programok számának növekedésére számíthatunk a jövőben, így ezen a területen is együtt tudunk működni ezzel a nagyon fontos szakmai szervezettel.
Borboly Csaba a Régiók Bizottságának tagjaként jelentéstevő a felsőoktatási témakörben, amihez szorosan kapcsolódik az egyetemek modernizálása és a közoktatás modernizálása témakör is, amiben szintén raportőr.
– Hogy mi lesz a digitális oktatás során gyűjtött adatokkal, hogyan történik a mérés és a tárolás, az jelenleg is vita tárgyát képezi Brüsszelben – fogalmazott Borboly Csaba, aki arról is beszámolt, hogy a közeljövőben fog találkozni a Európai Parlament jelentéstevőjével, és a főigazgatósággal is együtt dolgoznak a felsőoktatás témakörében.
– A jövőben kulcskérdés lesz, hogy ki és hogyan férhet hozzá az oktatái folyamatok során keletkező adatokhoz. Ezeket az adatokat óriási értékként kezeli már most Brüsszel.
- Az oktatás digitalizálásának folyamata egyre gyorsuló folyamat, amelynek még az elején tartunk. Ha hamarabb lepünk akkor helyzeti előnybe fogunk lenni – véli a megyeitanács-elnök.
A jelenlévőktől azt kérte, hogy magyarországi jó példákkal és javaslatokkal segítsék jelentéstevő munkáját, hogy azokat be tudja építeni a Brüsszelben és Bukarestben soron következő konzultációk alkalmával.
Borboly Csaba és Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár megegyeztek, hogy ősszel újabb egyeztetést tartanak a témában, megkeresve azokat a konkrét együttműködési lehetőségeket, amelyek keretében a magyarországi programok hozadékát kiterjesszék Székelyföldre, Hargita megyére is.
- A magyarországi partnerekkel és a Romániai Magyar Pedagógus-Szövetséggel közösen szeretnénk segíteni a diákokat, hogy jobb eredményeket érjenek el a szintfelmérők és az érettségi alkalmával. – mondta el Borboly Csaba
Hargita Megyei tanács sajtóközleménye; Erdély.ma
2017. augusztus 18.
Románia megtámadta a kezdeményezést (Minority SafePack)
Románia megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Vincze Lóránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Tájékoztatásuk szerint a Románia által benyújtott keresetről az elmúlt napokban adott hírt az európai közlöny. Június 28-ai keresetében a román kormány azt kérte az európai bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Bizottságnak a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát. Bukarest keresetében arra hivatkozott, hogy a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul. Románia azt is kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem hozott fel egyetlen érvet sem annak alátámasztására, hogy jogosult a kezdeményezésben felsorolt területek szabályozására. Vincze Lóránt FUEN-elnök kijelentette: „Románia a demokrácia perifériájára sodorja önmagát azáltal, hogy egyedüliként támadta meg az EB határozatát. Szembe megy ötvenmillió kisebbségi európai polgárral, az erdélyi magyarsággal és azokkal a tagállamokkal, amelyek támogatják a polgári kezdeményezést. Ezzel önmaga rombolja le azt az általa elterjesztett mítoszt, hogy példaértékű a romániai kisebbségvédelem. A polgári kezdeményezéssel kapcsolatos előző perben Románia már veszített, és most újra veszíteni fog” – fogalmazott a FUEN elnöke. Hozzátette: különös, hogy Románia nem túlságosan aktív Brüsszelben, ám egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy a nemzeti kisebbségek törekvései ellen fellépjen. Porcsalmi Bálint elmondta: a román kormánynak is el kellett fogadnia azt a külügyminisztérium által előkészített memorandumot, amely a bírósági keresetre vonatkozik. Mint kifejtette, a beterjesztés időpontjában még Sorin Grindeanu volt a miniszterelnök, aki az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során többször megígérte, hogy nem fogja megtámadni az EB határozatát. Az ügyvezető elnök megjegyezte, felkérik Sorin Grindeanut, hogy tisztázza: aláírta-e a román kormány memorandumát. Porcsalmi Bálint kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy ilyen körülmények között még érvényesnek tekinti-e az RMDSZ a baloldali koalíció parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. Kijelentette, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elkövetkező napokban tárgyalni fog a szövetség politikai partnereivel. Azt is hozzátette azonban, hogy nem fognak azért menni a kormányhoz, hogy „kinyújtott kézzel kunyeráljanak”. Az ügyvezető elnök szerint a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése folytatódik, és elindították a papír alapú aláírások összegyűjtését is. Megjegyezte, a Románia által indított per legkevesebb két évig tart.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ vagy a FUEN be akar-e avatkozni a Románia által indított perbe, mindketten nemleges választ adtak. Vincze Lóránt magyarázatként hozzátette: a perbe csak az EU tagállamai, illetve az unió intézményei, mint például az Európai Parlament vagy a Régiók Bizottsága avatkozhatnak be. A FUEN elnöke hozzátette: számítanak arra, hogy Magyarország – amiként a polgári kezdeményezés bejegyzéséért folytatott pereskedésben – ezúttal is beavatkozik a perbe a kisebbségi jogok pártján.
Az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását kezdeményező polgári kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de elutasító határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán, és pert nyertek. Ezt követően márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. A kezdeményezőknek Európa legalább hét országából kell több mint egymillió polgár aláírását megszerezniük egy év alatt ahhoz, hogy kezdeményezésük mérlegelésére késztessék az Európai Bizottságot. Az RMDSZ már a múlt heti zilahi kongresszusán bejelentette: negyedmillió romániai aláírás összegyűjtését vállalja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 18.
Románia megtámadta az Európai Bizottságot a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés miatt
Az RMDSZ és a FUEN nem hátrál, folytatják az aláírásgyűjtést
Az Európai Unió Hivatalos Közlönyébena napokban megjelentek szerint érdekes fordulat állt be aMinority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kapcsán. Románia június 28-án – még az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – megtámadta az Európai Bizottságot a kezdeményezés bejegyzése miatt. Románia azt kéri az EU bíróságától, hogy semmisítse meg a Bizottság MSPI javaslatra vonatkozó határozatát.Ennek kapcsán tartott csütörtök délután sajtótájékoztatót Kolozsváron Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
„A támadás egyértelműen az elmúlt hetek magyarellenes hangulatának folytatása. 2018-ban, amikor a nacionalista hangulat vélhetően tovább erősödik, ennek a kezdeményezésnek a sikere Románia kudarca lenne”– jelentette ki Porcsalmi, aki szerint nyilvánvaló, hogy Romániának nem áll érdekében, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon. Azáltal, hogy most a törvényszéken is megtámadta a kezdeményezést, Románia elismeri, hogy reális esélye van a sikernek.
Az RMDSZ ügyvezetője elmondta, tudomásuk szerint Sorin Grindeanu június elején, az európai ügyekért felelős miniszter javaslatára írta alá a keresetet. „Felkérjük a volt miniszterelnököt, tisztázza a lépés jogi körülményeit, azt, hogy ő írta-e alá ezt a memorandumot, vagy ez a külügyminisztérium magánakciója. Azok, akik a beadványon szerepelnek, tudomásunk szerint a külügy alkalmazottai” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón elhangzott:az RMDSZ és FUEN egyszer már megnyerte a pert Romániával szemben, bíznak abban, hogy ezúttal is nekik lesz igazuk. Ez a folyamat pedig nem akadályozza meg azt, hogy továbbra is gyűjtsék az aláírásokat. „Nem hátrálunk meg, folytatjuk a munkát, és összegyűjtjük az egymillió aláírást!” – ígérték.
Vincze Loránt rámutatott: „Románia a per indításával szembemegy a romániai magyarsággal, 50 millió európai kisebbségi polgárral, több tagállammal. Románia ezzel a lépésével még inkább Európa perifériájára szorul, és elszigeteli magát. Románia önmaga fogja lerombolni azt a mítoszt, hogy kisebbségvédelme példaértékű, hiszen fél minden olyan kezdeményezéstől, amely jogi keretet biztosítana a kisebbségek európai védelmének” – fogalmazott a FUEN elnöke.
A tagállamok és az uniós intézmények közötti perekbe magánszemélyek és jogi személyek nem társulhatnak. Ezt azt jelenti, hogy sem az MSPI kezdeményező bizottságának tagjai, sem a FUEN, sem az RMDSZ nem védheti meg álláspontját, miközben két olyan entitás – az EB és Románia – áll perben, amelyek a korábbi perben, amelyet az MSPI kezdeményezői indítottak az EB ellen, ugyanazon az oldalon álltak.
A sajtótájékoztatón Vincze Loránt ismertette az Európai védelmet jogainknak – Minority SafePack aláírásgyűjtési kampányának jelenlegi állását. Elmondta: európai szinten is beindult az online aláírásgyűjtés, a papíralapú gyűjtés erdélyi kezdetét pedig a Kolozsvári Magyar Napok idejére időzítették, és ott lesznek a marosvásárhelyi Forgatagon is, szeptembertől pedig házról-házra járnak. Európai szinten folyamatos az egyeztetés a régiókkal, illetve a tagszervezetekkel, Felvidéken például pénteken indul a gyűjtés. Szeptember-októberben az Európai Parlamentben, illetve az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében lesz téma az aláírásgyűjtés és a támogatás igénylése – számolt be. „Üzenetünk egyszerű: minden olyan kisebbséginek alá kell írnia a kezdeményezést, aki európai védelmet szeretne jogainak, aki azt akarja, hogy tagállami hatáskörből uniós szintre emeljék a kisebbségek védelmét” – fogalmazott.
A kezdeményezést online a www.jogaink.eu honlapon lehet támogatni, Erdély-szinten szeptembertől indul a papír alapú aláírás, de a napokban a Kolozsvári Magyar Napokon, a Vásárhelyi Forgatagon, és egyéb városnapokon is alá lehet írni hagyományos úton. Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 19.
Rossz üzenet a Minority SafePack megtámadása
Az Európai védelmet jogainknak – Minority SafePack kezdeményezés európai szellemiségű, és fő üzenete a szolidaritás, egyértelműen rossz üzenet Románia részéről ennek a megtámadása – fogalmazott Segesváron Vincze Lóránt. A FUEN elnöke tegnap a Pro Etnica fesztiválon tartott előadásában ismertette az 1949-ben alapított FUEN történetét, bemutatta az európai kisebbségi ernyőszervezet májusi kolozsvári kongresszusát, és vázolta, mennyire eltérő helyzetben vannak a különböző európai kisebbségek.
A Minority SafePackre rátérve Vincze elmondta: ennek alapja az a felismerés, hogy nincs uniós szintű szabályozás a kisebbségek védelmére. Az EU elismeri, hogy a kisebbségek értéket képviselnek, de nem biztosítja védelmüket. A létező európai jogi eszközöket, mint a Nyelvi Charta vagy a Kisebbségi Keretegyezmény, nem minden Európa tanácsi tagállam fogadta el, és azok közül sem mindenki tartja be őket – mutatott rá. „Nem próbáljuk alapjaiban megváltoztatni az EU-t” – mondta Vincze Lóránt, megalapozatlannak nevezve a kezdeményezéssel szembeni félelmeket. Emlékeztetett: Románia minden eszközzel megpróbálja megakadályozni az MSPI sikerét, legutóbb az Európai Bizottságot támadta meg az EU Törvényszékén a polgári kezdeményezés bejegyzése miatt. „A Minority SafePack európai szellemiségű kezdeményezés, fő üzenete a szolidaritás, és senkinek nincs veszítenivalója vele. Rossz üzenet ennek a megtámadása, és egyértelmű, hogy Romániának ez az akciója az erdélyi magyarság ellen szól” – fogalmazott a FUEN elnöke, aki elmondta: „Bizakodóak vagyunk; nemcsak a kisebbségek, hanem tagállamok és számos erős régió is a hátunk mögött áll, a német Bundestagban, az Európai Parlamentben és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén is téma a Minority SafePack.” A kezdeményezést online a www.jogaink.eu honlapon lehet támogatni, Erdély-szinten szeptembertől indul a papíralapú aláírás, de a napokban a Kolozsvári Magyar Napokon, a Vásárhelyi Forgatagon és egyéb városnapokon is alá lehet írni hagyományos úton. Aláírásgyűjtés Felvidéken is
A Felvidéken is megkezdték az aláírásgyűjtést a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez. A feladatot Felvidéken a Magyar Közösség Pártja (MKP) vállalta, és Berényi József, az MKP volt elnöke jelentette be tegnap Dunaszerdahelyen. „Ez egy történelmi pillanat, amikor egy olyan nagy európai összefogásnak lehetünk tanúi, amely elvezethet ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbségeket érintő norma megszülethessen” – jelentette ki. A kezdeményezés fontosságát hangoztatva Berényi József megjegyezte: az Európai Unió az egyes tagországok csatlakozását megelőzően igencsak odafigyelt arra, milyen az ott élő kisebbségek helyzete, a belépést követően azonban ez megváltozott, „lekerültünk a napirendről”, s más jellegű kisebbségek témái kerültek előtérbe.
Az egyes kisebbségi jogok uniós kodifikálását célzó Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében 2018. március végéig több mint egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább hét tagországában. A megállapított limitek szerint Szlovákiából legkevesebb 7500 aláírásra van szükség. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 23.
Szerdán van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
Augusztus 23-án, az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
A sztálini Szovjetunió és a náci Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal az együttműködésről folytatott tárgyalásai, miközben a Szovjetunió távol-keleti határait Japán fenyegette. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Hitlernek is kapóra jött, mert így elkerülhette a kétfrontos háborút.
A dokumentumot 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, az aláírással életbe is lépett, de ratifikációs folyamata csak szeptember 24-én zárult le, amikor már javában folyt a második világháború. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. A kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta, de a területi osztozkodás pontosan úgy történt, ahogy a szerződésben rögzítették. A paktum azonban csak elodázta a két diktátor összecsapását: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A hitleri Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdek-szférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, és különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
A 2008 júniusában Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában állásfoglalásban javasolta az emléknap megtartását. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar ás litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros elnök, Lengyelország fővárosában, Varsóban megrendezett uniós kormányzati szintű konferencián megegyeztek, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform 2011. október 13-14-én Prágában tartott alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá.
Másodszor 2012-ben Budapesten tartottak megemlékezést. A Szembesítés a múlttal – a totalitárius diktatúrákat követő jogi elszámoltatás tapasztalatai címmel rendezett konferencián uniós igazságügyi miniszterek és államtitkárok is részt vettek. Az európai emlékezetintézetek vezetői közös nyilatkozatot írtak alá egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek feltárása, bemutatása.
2013-ban a soros EU-elnök, Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól a három balti ország igazságügyi minisztere, a magyar, a cseh, a lengyel, a román és a horvát kormány képviselőinek részvételével.
2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. Ebben rámutattak: a Molotov-Ribbentrop-paktum „felosztotta kontinensünket a szovjet és a nemzetiszocialista erőszakuralmi rendszerek között”, és még évtizedekig döntően meghatározta Európa sorsát a második világháború következtében tartóssá vált megosztottsággal.
2015-ben az észt fővárosban, Tallinnban rendeztek konferenciát az emléknap alkalmából. Az ott elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek. Rögzítették azt is, hogy a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak joguk van az igazságszolgáltatáshoz.
Tavaly Pozsonyban, a soros EU-elnöki tisztet betöltő Szlovákia fővárosában rendeztek konferenciát a totalitárius diktatúrák európai emléknapja alkalmából. A Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű tanácskozáson az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatban hangsúlyozták: készek a jövőben mindent megtenni azért, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 24.
Winkler Gyula: Az EPP Képviselőcsoportja támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát
Az Európai Néppárt európai parlamenti Képviselőcsoportja megerősítette, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát, amelynek számottevő finanszírozása a Brexit miatt egyre inkább veszélybe került, jelentette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP). „A Kohéziós Politika jövője egyre bizonytalanabb, hiszen már vannak olyan hangok, amelyek a Brexit nyomása alatt az alap költségvetésének csökkentését vagy akár a teljes felszámolását javasolják 2020 után. A Kohéziós Politika által lehívható források továbbra is elsősorban a kelet-európai tagállamok fejlődése szempontjából fontosak, a cél az európai konvergencia elérése” – magyarázta az EP-képviselő. Szerinte a Kohéziós Politikára nézve a legújabb veszélyt a Brexit jelenti, ugyanis Nagy-Britannia kilépésével elvész a szigetország hozzájárulása is az uniós költségvetéshez, ami például 2014-ben 11,3 milliárd eurót tett ki. „Ugyanabban az évben Románia hozzájárulása az EU költségvetéséhez 1,3 milliárd euró volt, tehát egytizede a britek által befizetett összegnek. A Brexit után a közös költségvetés csökken, tehát egyértelmű, hogy ez a Kohéziós Politika finanszírozását is érinteni fogja” – tette hozzá. Winkler Gyula ugyanakkor rámutatott, hogy a Kohéziós Politikát veszélyezteti a migránsválság is, már vannak olyan európai vezetők, akik ebből az alapból vonnának el forrásokat, hogy a bevándorlók integrálásához, szociális támogatásához szükséges finanszírozást, de az Európai Határ- és Parti Őrség fenntartásához szükséges anyagi keretet is biztosítani tudják. „A Juncker-tervnek, az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak is növekszik a finanszírozási igénye, ez a harmadik veszély, amely a Kohéziós Politikára leselkedik” – ismertette a képviselő.
A Kohéziós Politika olyan beruházási politika, amely a régiók, települések modernizációját, felzárkóztatását tűzte ki célul. „Ha pár évtizeddel ezelőtt az akkori tagállamok nagymértékben részesültek a Kohéziós Politika előnyeiből, akkor a közép- és kelet-európai tagállamok is jogosultak arra, hogy 2020 után is élhessenek az alap nyújtotta lehetőségekkel. Figyelembe véve a Kohéziós Politika fenntartását fenyegető veszélyeket, kiemelten fontos, hogy az Európai Néppárt Képviselőcsoportja, az Európai Parlament legnagyobb politikai frakciója elkötelezetten támogatja, hogy az alap 2020 után is megmaradjon, és megfelelő finanszírozásban részesüljön. A Képviselőcsoport a parlamentben zajló vitákon tudja álláspontját érvényre juttatni” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
* Az EPP Képviselőcsoportja tavasszal, a máltai kongresszusán döntött arról, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát. Az Európai Unió közös költségvetésének kétharmadát fordítja az EU két nagy közpolitikájára, a Kohéziós Politikára és a Közös Agrárpolitikára. Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 25.
Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal
„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!”
– Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
– Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is.
– A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát.
– Milyen nemzetiségű volt Rangheț?
– Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni.
– Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól?
– Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival”
– Hányban születtél?
– Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat.
– Hol láttad meg a napvilágot?
– Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett.
– Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül?
– Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak.
– Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után?
– Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába.
„Hatéves koromtól volt pónilovam”
– Mióta rúgtad?
– Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába.
– Mitől volt mezítlábas az a csapat?
– Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán.
– Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?!
– Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot.
– Mi történt veled az érettségi után?
– Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz.
– Végül elvégezted az agronómiát?
– Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében.
– Mezőgazdasággal nem foglalkoztál?
– A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya.
– Szüleid ott laktak?
– Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán.
– Ők mivel foglalkoztak?
– Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt.
– Jól érezted magad a szerszámműhelyben?
– Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba.
„Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is”
– Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába?
– A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek.
– Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad.
– A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van.
– Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén?
– Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük.
„Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!”
– Hiszel Istenben?
– Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba.
– Végül is, milyen a viszonyod Istennel?
– Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele…
– Vannak ellenségeid?
– Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek.
– Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy?
– Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja.
– Egészséges vagy?
– 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni.
– Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor?
– Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt.
„Életem legszebb időszakát élem”
– Értek nagy veszteségek életed során?
– Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát.
– Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után?
– A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom.
– Félsz az öregségtől?
– Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek.
– Boldog vagy most?
– Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat.
– Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért?
– Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől”
– Szeretsz utazni?
– Szeretek.
– Merre jártál?
– Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak.
– Hivatalos úton jártál Brüsszelben?
– Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van?
– Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz?
– Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját.
– Milyen politikai beállítottságú vagy?
– Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni.
– Hibáztál sokat az életben?
– Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől.
„Láttam a miniszterelnök házát”
– Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál.
– Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék.
– Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott?
– Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították.
– Milyen rendezvényen vettél részt?
– Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén.
– Tetszett Felcsút?
– Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az.
– Hogy érezted magad ott?
– Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem.
„Brüsszelben naponta háromszor esett az eső”
– Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből?
– A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem.
– Milyen nyelven szólaltál fel?
– Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar.
– Miről beszéltél?
– Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja…
– Tetszett a város?
– Brüsszelben naponta háromszor esett az eső…
– Élvezted a látogatást?
– Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni.
***
– Hozzátennél még valamit?
– Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 26.
Az idei Tőkés–díjas Szabó Dénes a nyíregyházi Cantemus Kórus karnagya
Kisvárda – Szabó Dénes Kossuth–díjas karnagy veheti át az idén munkássága elismeréseként a XXIII. Tőkés–díjat a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntése értelmében.
Tőkés–díjat, a róla elnevezett alapítvány elismerését ünnepi istentiszteleten adják szeptember 17–én vasárnap a kisvárdai református templomban, délután három órától. A megjelenteket Százvai László a Kisvárdai Református Gyülekezet vezető lelkipásztora köszönti. Igét hirdet Tőkés László református püspök, EP képviselő. Az ünnepi díjátadás a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd ismertetik a kuratórium döntését. Berkes Sándor a Debreceni Kántus ny. karnagya mond laudációt, amit a kitüntetés átadása követ. A kitüntetést, a XXIII. Tőkés–díjat Szabó Dénes karnagy veheti át. A díjátadás követően köszöntik a díjazottat. A XXIII. Tőkés–díj átadása a Szózat közös eléneklésével ér véget.
Közel három évtizedes az egyéni díj
A 28 évvel ezelőtt /1989. november 22./ alapított Tőkés László Alapítvány Alapító Okiratának harmadik pontjában a következők olvashatók. „Egyéni díj adományozását annak a személynek, aki a magyarság helyzetét életművével (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segíti, fejlődését előmozdítja.”
Megyénkből elsőként
Az idei évben az Alapítvány Kuratóriuma Szabó Dénes Kossuth–díjas karnagynak ítélte oda. A Kuratórium elnöke Lengyel Szabolcs a döntésről a következőket mondta:
–A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntött a 2017. évi egyéni díjról. A díjat Szabó Dénes tanár úr kapja, aki a Nyíregyházi Cantemus kórus karnagya. Szabó Dénes jól beillik abba a sorba, ahogyan a Tőkés–díjasokat kiválasztjuk. A magyar nemzet érdekében végzett kiemelkedő munkáért adjuk a díjat. Az idei évben hetven éves Szabó Dénes. A megyéből eddig még senki nem kapott Tőkés–díjat.
A nyilvános rendezvényre várják az érdeklődők megjelenését.
Vincze Péter / szon.hu
2017. szeptember 6.
Az Európai Bizottságot nem érdekli az erdélyi magyarság sorsa
Tőkés László EP-képviselőnek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében is azzal kellett szembesülnie, hogy az EU-t a legkevésbé sem érdekli az erdélyi magyarság jogfosztottsága. Alább az erdélyi EP-képviselő nyilatkozata olvasható:
Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat. Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába.
Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!
Brüsszel, 2017. szeptember 6. szekelyfold.ma
2017. szeptember 11.
AGROMALIM XXVIII. Aradon
A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket.
Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek.
Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek.
Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához.
Szakmai előadások
A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.
A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött.
A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene.
A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be.
A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.
A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást.
Kiállítólesen, pörköltfőzés
A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra.
Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket.
Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött.
A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével.
A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból.
Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 12.
Tőkés: Ukrajnában Sztálin, Romániában Ceauşescu szelleme kísért
A kisebbségi jogok korlátozása által Ukrajnában a sztálini korszak, Erdélyben a nacionálkommunista Ceausescu-diktatúra rossz szelleme kísért – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő keddi közleményében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén tartott felszólalásában az európai törvényhozás hathatós közbenjárását kérte az ukrajnai nyelvi jogok biztosítása és a marosvásárhelyi magyar gimnázium helyzetének rendezése érdekében. Tőkés László megdöbbentőnek nevezte, hogy Magyarország sokrétű unióbéli támogatását az Európától egyre inkább leszakadó Ukrajna azzal „hálálta meg”, hogy az oktatási törvény korlátozó és hátrányosan megkülönböztető módosítása által felszámolni készül a lakossága mintegy 20 százalékát kitevő kisebbségek anyanyelvű oktatását, ezen belül is a kárpátaljai magyar, román és bolgár iskolahálózatot.
Emellett meglepőnek nevezte, hogy közel hetven évvel az egyházi iskolák államosítása, illetve a felekezeti oktatás beszüntetése után Romániában egy egyházi iskolát, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot akarják felszámolni. Kiemelte: a helyzet pikantériája az, hogy miközben Románia az ukrajnai románok kisebbségi jogainak a védelmére kél, ezzel szemben saját magyar kisebbségi közösségének az alapvető jogait lábbal tiporja.
Tőkés emlékeztetett: maga Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is rámutatott: Románia nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és Magyarország reagálásától függetlenül megoldást kell találnia a marosvásárhelyi iskolaügyre.
Tőkés kitért arra is, hogy a PSD és az RMDSZ közvetlenül a múlt heti marosvásárhelyi tüntetés előtti napon a parlamenti együttműködés folytatásában, illetve jobbításában állapodott meg. „Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: a marosvásárhelyi katolikus iskola önálló jogállásának a megszüntetése jelentené az együttműködés jobbítását? Az RMDSZ eddigi megalkuvó és elhibázott politikájának oroszlánrésze van abban, hogy a marosvásárhelyi – és az általános – tanügyi helyzet mostani sorsára jutott” – jelentette ki az EP-képviselő, a jelen körülmények között teljességgel hiteltelennek tartva a további együttműködésre vonatkozó fogadkozást.
A képviselő mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy az ukrajnai és a romániai iskolaügyek nemzetközi szintre emelésével sikerül orvosolni az elszenvedett súlyos jogsértéseket. kronika.ro
2017. szeptember 12.
Winkler Gyula: kisebbségellenes az ukrajnai új oktatási törvény
Az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogáért szólalt fel Winkler Gyula hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. Az RMDSZ EP-képviselője arra kérte Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy ne hirdesse ki az új oktatási törvényt, hanem utalja vissza a Legfelsőbb Tanácsnak újratárgyalás végett.
„Minden nemzeti kisebbségnek joga van az anyanyelvű oktatáshoz, óvodától egyetemig, Európa bármelyik országában, az Unión belül vagy ennek szomszédságában. Ez az alapvető jog megilleti az ukrajnai magyar és román közösségeket is" – fogalmazott Winkler Gyula a plénum előtt, kiemelve, hogy kisebbségellenes az ukrajnai új oktatási törvény, és ellentmond az európai értékeknek.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség EP-képviselőjeként elhibázottnak tartom az ukrán parlament döntését, és szolidaritásomat fejezem ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséggel. Természetes a szolidaritás, különösen, amikor a romániai magyarságot is jogtiprás fenyegeti. Marosvásárhelyen a tanévkezdés előtt alig pár nappal a magyaroknak utcára kellett vonulniuk azért, hogy egy magyar iskola folytathassa működését. Felkérem az ukrán államfőt: ne hirdesse ki az oktatási törvényt, utalja vissza a parlamentnek újratárgyalás végett" – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Mint ismeretes, szeptember 5-én Kijevben a Legfelsőbb Tanács tagjai elfogadták az új oktatási törvényt, amelynek 7. cikkelye gyakorlatilag megszünteti az anyanyelvi oktatást. Az új jogszabály szerint az ukrajnai oktatási rendszerben ötödik osztálytól kezdődően kizárólag ukrán nyelven tanulhatnak a gyerekek.
Ugyanakkor szeptember 6-án Marosvásárhelyen a magyar közösség több ezer tagja tüntetett a prefektúra előtt a Római Katolikus Teológiai Líceum felszámolása ellen. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke múlt héten úgy nyilatkozott, mihelyt a jogi helyzet lehetővé teszi, kezdeményezni fogják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum újraindítását, az önkormányzatban az egyházzal közösen újrakezdik az iskola alapításának folyamatát.
„Az elmúlt félévben, de az elmúlt hónapokban az államelnököt, de az összes tanügyminisztert is arról próbáltam meggyőzni, hogy a marosvásárhelyi ügyben folyamatos jogfosztás történik, amely előbb-utóbb visszaüt. Kedden (szeptember 5-én, szerk. megj.) a Szociáldemokrata Párt elnökét is arra kértem, vegyék a bátorságot, és hozzák meg a politikai döntést" – fogalmazott az RMDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ pénteken közleményben ítélte el az ukrajnai új oktatási törvény kisebbségellenes előírásait, a Szövetség teljes mértékben szolidáris a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséggel. „Elfogadhatatlannak tartjuk az anyanyelven történő oktatás óvoda és általános iskola szintjére való korlátozását, a kizárólagosságra törekevő, a kisebbségi közösségeknek választási lehetőséget nem biztosító szándékot" – áll az RMDSZ múlt heti közleményében.
Médiainformációk szerint az ukrajnai román közösség levélben fordult az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosához, Lamberto Zannierhez, arra kérve, hogy támogassa az anyanyelvi oktatás biztosítását Ukrajnában. maszol.ro
2017. szeptember 12.
A marosvásárhelyi katolikus líceumért emelt szót Sógor Csaba az EP-ben
Felszólalt Sógor Csaba az Európai Parlamentben a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a hétfő esti strasbourgi plenárison beszélt ismét a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről. „Romániában hétfőn kezdődött el a tanév, ám egy fele-fele arányban románok és magyarok által lakott városban ezt a szokásosnál is nagyobb káosz előzte meg” – ismertette Sógor Csaba a kialakult helyzetet az európai parlamenti képviselőtársaival. Mint mondta, ennek oka, hogy lassan egy éve bizonytalan a római katolikus egyház által alapított helyi magyar iskola sorsa, az egyház saját épületében kialakított intézmény a különböző állami hatóságok sorozatos zaklatásai miatt gyakorlatilag megszűnt, a több száz gyerek pedig csak egy másik iskola szárnyai alatt kezdhette el a tanévet. „Beszéltem itt már róla hónapokkal ezelőtt, de kérem, képzeljék el azt a helyzetet, hogy egy néhány évvel ezelőtti adminisztratív hiba miatt a rettegett korrupcióellenes ügyészek vizsgálódnak a helyszínen, kihallgatásra idézve be a szülőket, akiktől azt tudakolják, miért íratták katolikus iskolába gyerekeiket” – emelte ki. Sógor Csaba arra figyelmeztette az uniós döntéshozókat, hogy ha jogállamiságról beszélünk, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy a marosvásárhelyi szülők ennyit éreznek ma a jogbiztonságból az Európai Unióban. (közlemény) Transindex.ro
2017. szeptember 13.
Európai Parlament – Erdélyi képviselők szólaltak fel a kisebbségellenes intézkedésekről
Az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogáért, valamint a marosvásárhelyi iskola ügyében szólaltak fel hétfőn este Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az erdélyi RMDSZ-es képviselők.
Winkler: mindenkinek joga van az anyanyelvű oktatáshoz
„Minden nemzeti kisebbségnek joga van az anyanyelvű oktatáshoz, óvodától egyetemig, Európa bármelyik országában, az unión belül vagy ennek szomszédságában. Ez az alapvető jog megilleti az ukrajnai magyar és román közösségeket is" – fogalmazott Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője álétal kiadott közlemény szerint arra kérte Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy ne hirdesse ki az új oktatási törvényt, hanem utalja vissza a Legfelsőbb Tanácsnak újratárgyalás végett.
Az RMDSZ EP-képviselőjeként elhibázottnak tartja az ukrán parlament döntését, és szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséggel.
„Természetes a szolidaritás, különösen, amikor a romániai magyarságot is jogtiprás fenyegeti. Marosvásárhelyen a tanévkezdés előtt alig pár nappal a magyaroknak utcára kellett vonulniuk azért, hogy egy magyar iskola folytathassa működését " – hangsúlyozta.
Médiainformációk szerint az ukrajnai román közösség levélben fordult az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosához, Lamberto Zannierhez, arra kérve, hogy támogassa az anyanyelvi oktatás biztosítását Ukrajnában.
Sógor: Ez az EU-ban történik
„Igen, ez az EU-ban történik, nem valahol a harmadik világban” – mondta Sógor Csaba az EP-ben a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán. „Romániában hétfőn kezdődött el a tanév, ám egy fele-fele arányban románok és magyarok által lakott városban ezt a szokásosnál is nagyobb káosz előzte meg” – ismertette Sógor Csaba a kialakult helyzetet az európai parlamenti képviselőtársaival.
Mint mondta, ennek oka, hogy lassan egy éve bizonytalan a római katolikus egyház által alapított helyi magyar iskola sorsa, az egyház saját épületében kialakított intézmény a különböző állami hatóságok sorozatos zaklatásai miatt gyakorlatilag megszűnt, a több száz gyerek pedig csak egy másik iskola szárnyai alatt kezdhette el a tanévet.
„Beszéltem itt már erről hónapokkal ezelőtt, de kérem, képzeljék el azt a helyzetet, hogy néhány évvel ezelőtti adminisztratív hiba miatt a rettegett korrupcióellenes ügyészek vizsgálódnak a helyszínen, kihallgatásra idézve be a szülőket, akiktől azt tudakolják, miért íratták katolikus iskolába gyerekeiket” – emelte ki.
Sógor Csaba arra figyelmeztette az uniós döntéshozókat, ha jogállamiságról beszélünk, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy a marosvásárhelyi szülők ennyit éreznek ma a jogbiztonságból az EU-ban.
Tőkés: Románia és Ukrajna együtt halad
Tőkés László EP-képviselő felszólalásában szintén az európai törvényhozás hathatós közbenjárását kérte az ukrajnai nyelvi jogok biztosítása és a marosvásárhelyi iskola helyzetének rendezése érdekében. Mint közleményében fogalmazott, a kisebbségi jogok korlátozása által Ukrajnában a sztálini korszak, Erdélyben a "nacionálkommunista Ceausescu-diktatúra" rossz szelleme kísért.
A botrányos jogsérelmi esetek bemutatása rendjén arra is kitért, hogy a saját alkotmányával és nemzetközi vállalásaival ellentétes ukrajnai törvénymódosítás ellen mind a magyar, mind a román kormány élesen tiltakozott.
„A helyzet pikantériája az, hogy miközben Románia az ukrajnai románok kisebbségi jogainak a védelmére kél, ezzel szemben saját magyar kisebbségi közösségének az alapvető jogait lábbal tiporja” – fejtette ki, utalva Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének kijelentésére, miszerint Románia nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és Magyarország reagálásától függetlenül megoldást kell találnia a marosvásárhelyi iskolaügyre.
Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy a PSD és az RMDSZ közvetlenül a múlt heti marosvásárhelyi tüntetés előtti napon a parlamenti együttműködés folytatásában, illetve jobbításában állapodott meg. Tőkés László a jelen körülmények között teljességgel hiteltelennek tartja a további együttműködésre vonatkozó fogadkozást. Megítélése szerint az RMDSZ eddigi megalkuvó és elhibázott politikájának oroszlánrésze van abban, hogy a marosvásárhelyi – és az általános – tanügyi helyzet mostani sorsára jutott – olvasható a közleményben. „Csak remélni lehet, hogy az ukrajnai és a romániai iskolaügyek nemzetközi szintre elemelésével sikerül orvosolni az elszenvedett súlyos jogsértéseket” – szögezi le. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 13.
Gheorghe Falcă csattanós választ adott a magyargyűlölőknek
A Nemzeti Liberális Párt Arad megyei szervezetének elnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester közleményben ítélte azokat a szociáldemokrata párti kijelentéseket, miszerint „nem jó hazafi az, aki nem gyűlőli a magyarokat”.
A hétvégén a Hunyad megyei Cebén több ezren gyűltek össze Avram Iancu sírja körül, az 1848-as román szabadcsapatok vezérének, a románok nemzeti hősének halála 145. évfordulója lakalmából. Sajtóbeszámolók szerint a szociáldemokrata pártvezér Liviu Dragnea és a liberális vezető Ludovic Orban, de más szónokok is egymást licitálták túl magyarellenes kijelentéseikkel.
A rendezvényen részt vett Gheorghe Falcă is, és szerinte több kritikát is kapott a kormánypárt részéről, amiért jó kapcsolatot ápol a magyarokkal s az RMDSZ helyi szervezetével. Az aradi elöljáró közleményében kifejtette: büszke arra, hogy egy multikulturális, soknemzetiségű és -felekezetű város elöljárója. „Arad megtanított arra, hogy tiszteletben tartsd mások kultúráját, megismert a történelmüket, és hogy békében éljünk egymás mellett – fogalmazott Falcă. – Erre tanított Avram Iancu is, aki nem gyűlölte a magyarokat, hanem a román érdekét szem előtt tartva harcolt”. (Ez utóbbi a történelmi tények ismeretében nem egészen helytálló – a szerző.)
A polgármester úgy vélte, ezt a szellemiséget „soha nem értik meg a szociáldemokraták”, akik szerinte politikai haszonszerzés céljából uszítanak a magyarok ellen, de ennek az aradiak „nem dőltek be soha az elmúlt több mint 13 évben”, amióta ő a város elöljárója. Falcă leszögezte azt is, hogy az RMDSZ megyei szervezetével tisztességes, mindkét fél számára előnyös együttműködési megállapodást kötöttek, és az évek alatt egyszer sem csalódtak helyi koalíciós partnerükben.
Gheorghe Falcáról köztudott, hogy az első román politikus volt, aki koszorúzott a 13 aradi vértanú emlékművénél, s azóta is minden március 15-i és október 6-i ünnepségen jelen van. 2015 februrájában élesen bírálta az aradi prefektúrát és a rendőrséget, amiért a városháza folyósóján elhelyezett magyar nyelvű fotókópia (Atzél Péter egykori polgármester díszpolgári címének reprodukciója) s a Csiky Gergely Főgimnázium homlokzatára kitűzött magyar zászló miatt kezdtek vizsgálatot. Tavaly a Surján László, az Európai Parlament volt fideszes alelnöke által a Duna-menti és Kárpát-medencei népek megbékéléséért alapított Charta XXI civil mozgalom emlékéremmel tüntette ki az aradi polgármestert a több nemzetiség békés egymás mellett élése feltételének megteremtéséért.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro
2017. szeptember 14.
Juncker Nagyszebenben tanácskozna Európa jövőjéről
Nagyszebent javasolta az Brexitet követő első uniós csúcs színhelyéül szerda Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elmondott beszédében, amelyben a román és bolgár schengen-csatlakozást is szorgalmazta.
Nagyszebenben tartana európai uniós csúcstalálkozót Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy nappal Nagy-Britannia EU-kiválását követően, 2019. március 30-án. Erre ő maga tett javaslatot szerdán az Európai Parlamentben az EU jövőjéről elmondott beszédében. Az EB elnöke szerint a csúcson – amelynek javasolt helyszínét annak német nevén, Hermannstadtként is megnevezte – az immár 27 tagúra apadt unió jövőjét kellene megvitatni.
Juncker legutóbb májusban járt Romániában, akkor az ország EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából mondott beszédet a parlamentben, amelyben kiállt Románia schengeni övezethez való csatlakozása mellett. Ezen álláspontját szerdán is megismételte. Az EB-elnök korábban Erdélyben is járt, vélhetően ekkor juthatott el Nagyszebenbe is.
Májusi parlamenti beszédében érdekességképp meg is jegyezte: amikor Erdélyben járt, luxemburgi nyelven értekezett az ott élők egy részével, mivel az először Erdélybe érkezett német ajkú népesség nem szász, hanem luxemburgi volt.
Nagyszeben kiválasztásához egyébként minden bizonnyal hozzájárult, hogy Klaus Johannis jelenlegi államfő, aki többször is kiállt amellett, hogy Romániának az EU „kemény magjához" kell tartoznia, és aki jó viszonyt ápol Junckerrel, ebből a városból származik, sőt államfővé választását megelőzően a város polgármestere volt.
Johannis szerdán üdvözölte is Juncker felvetését, illetve azt, hogy az EB elnöke támogatja az ország schengeni csatlakozását. Mihai Tudose kormányfő nagyszerűnek nevezte Juncker üzenetét, mivel ez az első alkalom, hogy nem bírálta Romániát, hanem elismerte az eredményeit.
Juncker egyébként évértékelő beszédében kijelentette: Európa a szolidaritás kontinense, és az is marad, amely befogadja az üldözötteket, de az illegális bevándorlást meg kell fékezni, szabályozott mederbe terelve a migrációt.
Az EB elnöke az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hangsúlyozta:
a migráció ügye számos konfliktust okozott, mégis sikerült komoly előrehaladást elérni, a külső határok védelme például sokkal hatékonyabb, mint korábban, és jelentősen csökkent az illegálisan Európába érkezők száma is. Hozzátette: nem viselhetik egyedül a határvédelem felelősségét az EU külső határain fekvő tagállamok. Elmondta, a bizottság a hónap végére új javaslatokkal fog előállni, hogy fel lehessen gyorsítani azoknak a visszaküldését, akik nem jogosultak menedékre, továbbá kiemelte, javítani kell a menekültek helyzetét a líbiai táborokban, és nagyobb szolidaritást kell vállalni Afrikával.
Leszögezte: az európai uniós tagállamok minden esetben kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit, az alapjogok csorbulásával jár, amennyiben ez nem így történik. A tagországok ellátták az uniós bíróságot azzal az illetékességgel, hogy a legfelsőbb fokon döntsön – hangoztatta Juncker az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
„Aki nem kompromisszumkész, az nem képes a demokráciára és nem Európa-képes” – mondta. Az Európai Unió nem állam, de legyen jogállam - tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)