Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatási Közalapítvány /EÖKIK/
33 tétel
2010. március 23.
Fogy a szlovákiai és románai magyarság
Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Folyamatos térvesztés. A felmérés szerint folytatódik a magyarság fogyása „Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat” – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését. Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460–490 ezer fő között lesz. A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik. Folyamatos térvesztés. A felmérés szerint folytatódik a magyarság fogyása„Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat” – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését. Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460–490 ezer fő között lesz. A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. december 29.
Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a magyar kormány
(MTI) – Nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át annak a harmincöt, a kormány által létrehozott alapítványnak és közalapítványnak a feladatait, amelyek megszüntetését a legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tűzi célul.
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte határozat megbízza az állami vagyon felügyeletéért, valamint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert: tegyék meg a szükséges intézkedéseket egyes alapítványok és közalapítványok megszüntetése érdekében, és rögzíti, hogy céljaik megvalósítására, feladataik ellátására a kormány többségi részesedéssel közhasznú szervezetként működő nonprofit gazdasági társaságot kíván alapítani.
Így megszűnik a többi között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Nemzetközi Pető András Közalapítvány. Az új közhasznú szervezetek megalapításáról az állami vagyon felügyeletéért felelős tárcavezetőnek – azaz Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek – kell gondoskodnia.
A kormányhatározat további alapítványok és közalapítványok megszüntetéséről is rendelkezik, felkérve a nemzeti fejlesztési, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a megszűnő szervezetek által ellátott feladatok felett szakmai felügyeletet gyakorló miniszter bevonásával – tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Kimondja továbbá, hogy az érintett alapítványok, közalapítványok feladatait központi költségvetési szerv, illetve egyéb közfeladatot ellátó szervezet látja majd el.
A határozat értelmében ily módon szűnik meg a többi között a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány.
A kormányhatározat ugyanakkor kimondja, hogy a megszűnő alapítvány vagy közalapítvány által ellátott feladatokkal kapcsolatban tanácsadó testület hozható létre a kuratóriumaik bázisán.
A feladatok határideje mindkét esetben 2011. április 30.
A miniszterek kormányhatározatban meghatározott feladata, hogy az alapítványok és közalapítványok hatékony és átlátható működése érdekében szükséges szervezeti és személyi változásokról január végéig gondoskodjanak.
A határozat végül felhívja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert – azaz Navracsics Tibort –, hogy vizsgálja felül az alapítványokra és közalapítványokra vonatkozó szabályozás módosításának szükségességét, és javaslatairól február végéig készítsen előterjesztést.
A kormány még július végén határozott úgy, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter más tárcavezetők bevonásával vizsgálja felül a kormány által létrehozott alapítványokhoz és közalapítvá-nyokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát, és együttes előterjesztésben tegyenek javaslatot a szükséges intézkedésekre. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 20.
"Nagyobb bennük a vitalitás" - Törzsök Erika szociológus a kettős állampolgárságról és a szavazati jog kiterjesztéséről
A korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. Az általa elnökölt Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványát a jelenlegi kormány lehetetlenítette el - a politika nem tart igényt arra a szaktudásra, ami pedig muníciót szolgáltathatna a máig uralkodó, avítt 19-20. századi eszméken alapuló kisebbségpolitika alternatívájához.
Magyar Narancs: A magyar állampolgárság állandó magyarországi lakhely nélküli megadása, illetve a szavazati jog tervezett kiterjesztése a határokon túlra miként hat az ottani közösségek életére?
Törzsök Erika: Két nagy problémát is látok. Az egyik a magyar politika fáziskésése. 2004-ben uniós tagok lettünk, s mi nem a régiós együttműködések lehetőségén kezdtünk gőzerővel gondolkodni, hanem Patrubány Miklóssal az élen és a Fidesz hathatós támogatásával népszavazást rendeztünk a kettős állampolgárságról. Pedig már akkor, amikor Románia még nem is csatlakozott, elmondható volt, hogy abban a két országban, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él, a magyar érdekképviseletek ciklusokon át részesei voltak az adott országok kormányaiban a források elosztásának, a törvényhozásnak. De ezt a magyarországi politika a legtöbbször nem akarja tudomásul venni: talán mert kedvelt sérelmi politkájába belezavarna a valóság, és akkor hogyan lehetne szónokolni itthon és határokon túl nemzetről meg magyarságról? Manapság újra ezt látom: és persze, hogy egyszerűbb koszorúzni, kopjafát meg turulszobrot állítani, mint a realitásokkal szembenézni. Holott uniós tagállamokban él a határon túli magyarok több mint 90 százaléka: ha úgy tetszik, ők már kettős állampolgárok, hiszen uniós állampolgárok vagyunk valamennyien.
MN: És miben látja a másik problémát?
TE: A jelenlegi magyar politika nem tudja eldönteni, hogy földet vagy embert akar: autonómiát a határon túli magyaroknak, vagy pedig kettős állampolgárságot és szavazati jogot adni. Utóbbival ugyanis a Magyarországra csábítás folyamatát erősíti. Orbán Viktor ki is mondta 2000 körül, hogy Magyarországnak több millió munkáskéz áll a rendelkezésére a környező államokban, és ezekre szüksége is van, ráadásul e munkaerő társadalmi beilleszkedése nem okoz gondot. Ebben az esetben viszont kinek akarja a magyar kormány „kiharcolni” az autonómiát? Kinek nyújtja a közjogi megoldást?
MN: Nem új keletű az a fajta kormányzati politika, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi döntéshozók jobban tudják, mi a határon túliak érdeke, mint maguk az érintettek.
TE: Ez a törekvés most a korábbinál is erősebben érzékelhető: a kormányzat nem tudja kordában tartani azt a hajlamát, hogy felülről és kívülről avatkozzon bele a határon túli magyar közösségek életébe. A szlovákiai vagy romániai magyar pártokat irányítani próbálják, és ha ez nem megy, akkor a meglévőt ellehetetlenítik és újat kreálnak. Ez zajlik most Romániában. Ezzel együtt is azt látom, hogy a romániai és a szlovákiai magyar közösség mentális állapota jobb, mint a magyarországié: túl fogják élni a Fidesznek ezt a megosztó politikáját.
MN: A tervezett Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt veszélyes lehet az RMDSZ-re? A Fidesz korábbi próbálkozásai, mint például a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt rendre kudarcot vallottak.
TE: Az RMDSZ-t sokan szidják helyben, és mint az egyetlen érdekképviseleti szervezettel, valóban van is probléma vele – de ez minden párttal így van. Az RMDSZ azonban a kulturális autonómia megteremtésében lényegében mindent elért. Most is okkal mondhatják: igen, bementünk ebbe a vitatható koalícióba, de elértük, hogy immár a földrajzot és a történelmet is az anyanyelvünkön tanulhatjuk, és az óvodától a doktorátusig minden szintű képzés magyarul folyik. Egy ilyen hatékony magyar képviseletet kívülről erőszakosan fölszámolni, az egyszerűen történelmi felelőtlenség. A magyarországi „nemzeti” politikusok képtelenek megérteni, hogy nemzeti entitás nemcsak az önálló államiságban, hanem kulturális autonómiákban is megélhető, hogy a nincs csatlakozás a világhoz kisebbségi életérzés jelentősen megváltozott. Mindenesetre, néhány székelyföldi jelenségen kívül az ottaniak pontosan tudják, hol élnek, hol van annak az országnak a fővárosa, hol kell az ügyeket intézni, mit kell ahhoz tenni, hogy egzisztenciálisan viszonylag biztonságban legyenek. Szerencse, hogy az RMDSZ és a szlovákiai Híd rendkívül rugalmasan politizál. Hiába lövik e pártokat hol Magyarországról, hol az adott országban, mennek a maguk útján cikkcakkban, és ezért nem is találják el őket. Ez a metódus eltér a bevett magyar politikai kultúrától; nem eresztik le a horgonyt a tengerfenékre, hogy aztán évtizedekig egy helyben vesztegeljenek, és ezt a mozdulatlanságot aztán erénynek hirdessék. A határon túli magyar szervezetek jobbára nyitottak, és megtanulták, hogyan kell túlélni. Az RMDSZ amúgy a Fidesz beavatkozásától függetlenül is változás előtt áll, hiszen Markó Béla elnök visszavonult.
MN: Markó Béla egyszerűen csak belefáradt a másfél évtizedes elsővonalbéli politizálásba, vagy a döntésébe belejátszott a Fidesz erdélyi nyomulása is?
TE: Magyarország miniszterelnöke nem fogott kezet a román miniszterelnök-helyettessel, aki történetesen magyar nemzetiségű. Ezek után Markó Béla, aki ügyes, rugalmas politikus, alighanem úgy ítélte meg, hogy nem megy bele abba a háborúba, amit a magyar kormány az általa kreált erdélyi szervezet érdekében az RMDSZ ellen fog folytatni.
MN: Pedig 1998-2002 között már átélhetett hasonlót.
TE: Markó egyelőre miniszterelnök-helyettes marad, és nyilván segíti továbbra is az RMDSZ-t. A következő pártelnökválasztáson a több jelölt közül én Kelemen Hunort látom esélyesnek, aki Markó mellett az elmúlt években beletanult a politizálásba. Nehéz időszakban kell majd helyt állnia, hiszen a Fidesz generálta leendő Tőkés-párttal neki kell majd megtalálni a hangot, s együttműködni, vagy adott pillanatban konfrontálódni vele. Úgy látom, hogy az RMDSZ-nek olyan társadalmi beágyazottsága és hatalmas rutinja van, a bukaresti világban úgy képes eligazodni, hogy nincs esélye vele szemben az új formációnak. AZ RMDSZ-nek talán nem is tesz rosszat e versenyhelyzet: frissülhet, összeszedheti magát, hogy aztán a következő választáson ismét helyt álljon.
MN: A leendő Tőkés-pártot sem lehet leírni…
TE: Ezzel egyetértek. A magyar kormányzat szervezte erdélyi Demokrácia Központok lényegében az új szervezet infrastrukturális és financiális hátterét teremtik meg.
MN: …márpedig a romániai magyar szavazók az 5 százalékos parlamenti küszöb miatt legfeljebb egyetlen pártot képesek a bukaresti törvényhozásba juttatni
TE: Ez valós veszély, de ezzel az ottani választók is tisztában vannak. Az RMDSZ mellett épp a már említett rugalmassága és az elért eredményei szólnak. Az, hogy szembenézett és elfogadta az ottani realitást, és ennek szellemében politizál. Ez a fajta valóságszemlélet a sikere a szlovákiai Hídnak is, amely az RMDSZ-hez hasonlóan nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak belpolitikai, de magyarországi kormányzati támadásoknak is ki van téve. A Magyar Koalíció Pártja egyes vezetőinél azonban mintha megállt volna az idő. Különösen igaz ez Duray Miklósra, aki mintha 1990 óta nem venne tudomást a körülötte lezajlott változásokról. Hogy például vége a forradalomnak – ne feledjük, Duray néhány éve a magyar parlament előtt is forradalmat vizionált. Ez a fajta gondolkodás sok más mellett azzal sem számol, hogy az emberek nem forradalmat, felfordulást, hanem együttműködést, nyugalmat, kiszámíthatóságot és jólétet akarnak. A magyarországi politika pedig sok más mellett azzal nem számol, hogy 1989-ig mind Romániában, mind Csehszlovákiában egy mocskos diktatúra működött. Annak a bukása után mindent jobbnak tartottak annál, mint ami volt. Persze, hogy történnek ronda dolgok, de az ottani magyarok az elmúlt két évtizedben mégiscsak egy diktatúra utáni világot élnek meg, ahol folyamatosan bővülnek a szabadságjogaik és a lehetőségeik, ugyanúgy, mint Romániában. Már csak ezért is abszurd, hogy Magyarország 2011-ben „Demokrácia Központokat” nyit uniós tagállamokban. A szavak árulkodóak, és ismét a magyarországi szűklátókörűségre utalnak. Aki akarja, utálja nyugodtan Romániát – de azt senki nem mondhatja, hogy nem demokratikus ország. Az önkormányzatok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, a választásokon a magyarok atrocitások nélkül részt vehetnek.
MN: Említette, hogy Magyarország mentális állapota rosszabb, mint a környező országok magyarságáé. Mit ért ezen?
TE: A problémák előli menekülést: nem szembenézünk velük, hanem önigazolást keresve megmagyarázunk. Jó példa erre mindaz, ami manapság zajlik. A sorozatban elszúrt kormányzati lépésekre adott külföldi kritikák miatt ahelyett, hogy visszalépnénk kicsit, elgondolkodnánk és rendeznénk a sorokat, inkább az egész társadalomra rázúdítjuk az „egyedül vagyunk” ideológiáját, illetve elképesztő arroganciával reagálunk. Ami egyébként olykor kifejezetten nevetséges és szánalmas, mint amikor például a magyar miniszterelnök lesajnálóan nyilatkozik a német kancellár asszonyról. Ami pedig a konkrét témánkat illeti: mindeközben nem vesszük észre, hogy körülöttünk megváltozott a világ. 1996-97-től például Romániában komoly gazdasági-társadalmi fejlődés indult meg. Szatmártól Nagyváradon át Aradig, Temesvárig dinamikusan fejlődik Románia északnyugati régiója, amely már most messze elhagyta Magyarország dél-alföldi, délkeleti része. Az európai integráció utáni vágyakozásban megfeledkeztünk arról, hogy észak-déli irányban is figyeljünk egymásra, és kezdjük revitalizálni e térségeket, amik ráadásul történetileg kialakult egységek. Szabadon mozoghat a munkaerő a határon, vagyis már rég el kellett volna kezdeni a közös gondolkodást a közös munkaerőpiac kialakításáról, a közös intézményekről. A verseny és az együttműködés jegyében kellett volna ezeket a térségeket szemlélni, kormányközi megállapodásokkal megteremteni a decentralizáció és az együttműködés feltételeit. Nem ezt tettük, hanem népszavazást rendeztünk, majd 2010-ben „bosszút álltunk” Trianonért, pontosabban, és most szó szerinti idézet következik, mert fölírtam, ilyet nem tudnék magamtól kitalálni, szóval: „a nemzeti összetartozás jegyében lelki mozgósító erőt adtunk a népnek”. A történelem kínálta lehetőséget pedig másnak hagytuk: a románok például elkezdtek élni vele, és ha a román politika a maga ugyancsak hülye, bürokratikus módján tette is mindezt, mégiscsak jutott valamire. Menjen végig a magyar-román határ mentén, vagy mondjuk Kolozsvárig. A változás mértéke és sebessége elképesztő. Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kellett volna a régiós kooperációról, mert együtt még előrébb tarthatna mindenki, hiszen 90 év után már mindenki láthatja: a természetes régiók földarabolása minden érintettnek rendkívül káros évtizedeket hozott. Az ET Európai Területi Együttműködésekre /egtc/ teremtett joganyaga mintha csak nekünk íródott volna. Alig történik ez irányban valami. Nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Bár a nemzetállam a maga önzőségével, kisszerűségével és persze tőkeszegénységével ebben a térségben nem megoldás senkinek. De ahelyett, hogy normális dolgokon járattuk volna az agyunkat, éveken keresztül zajlottak az értelmetlen közjogi viták a velencei bizottság döntéséről, meg a státusztörvényről. A fülkék forradalma után ez még kártékonyabban folytatódik, és a győztes magabiztos elvakultságában elfelejtette például, hogy konfrontatív politikájával azoknak okozott kárt, akiknek a nevében föllépni óhajtott – lásd a Magyar Koalíció Pártjának tavaly nyári kiesését a szlovák parlamentből. Magyarország újra kívülről mászott bele ezeknek a közösségeknek az életébe.
MN: Hol jobban, hol kevésbé, hol gyorsabban, hol csikorogva, de valamiféle együttélési technikák kialakultak az elmúlt húsz évben a határon túli magyarok és a többségi nemzethez tartozók között. Vannak közös vállalkozásaik, és például egy szlovákiai magyar épp oly büszke volt az euró bevezetésekor, mint egy szlovák honfitársa. E viszonyokba bekavarhat-e a jelenlegi magyarországi politika?
TE: Nyilvánvalóan Huncik Péternek van igaza, amikor a Határesetek című munkájában azt írja: ha a politika békén hagyná ezekben a térségekben az embereket, etnikai konfliktusok nélkül is tudnának együtt élni. Hogy a kettős állampolgárság felmelegítése és a szavazati jog kiterjesztése milyen következményekkel járhat, ezt egyelőre nehéz megítélni. Például azért is, mert a kormány, amely ugyan szavakban mélyen elkötelezett a magyarság-ügy mellett, egyetlen kutatást sem végeztetett el a témában. Azt látom, hogy egyrészt a magyar társadalom belefáradt már ebbe, másrészt azt, hogy az érintettek különböző, főleg érzelmi okokból a magyar állampolgárságot adott esetben elfogadják, de szavazni már nem akarnak. Mi több, tapasztalataim szerint visszautasítják azt a feltételezést, hogy ők automatikusan Fidesz-szavazók. Volnának. Persze, az egyes térségekben és korcsoportoknál nyilván mások az arányok mind a szavazási hajlandóság terén, mind a magyarországi pártok megítélésében. A Székelyföld aprófalvas, elöregedett lakosságú településein biztosan másképp gondolkodnak ezekről, mint a nagyvárosokban. De, még egyszer, erről egzakt tudásunk tudományos fölmérések híján nem lehet. Az viszont több évtizedes tapasztalat, hogy a szomszédos országok magyar lakossága mindenekelőtt azt szereti, ha Magyarország kiszámítható, nemzetközileg megbecsült ország, olyan, amelyikre föl lehet nézni. Ez nekik is sokkal előnyösebb, mint az, amikor a magyar kormány mindenkiben ellenséget látó, konfliktuskereső politikát folytat.
MN: A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a határon túli közösségek elöregednek, a fiatalok elvándorlása megállíthatatlan folyamatnak tűnik.
TE: Ráadásul Magyarország már nem annyira vonzó, mint akár egy évtizede. Sokak számára csak átmeneti megoldás, mert előbb-utóbb tovább mennek. Az tehát rendben van, hogy Magyarországnak jólképzett munkaerőre van szükség, mert hogy az utóbbi két évtizedben elfelejtettünk szakmunkásokat képezni, de a munkaerő csak akkor jön ide, ha megéri idejönni.
MN: Mindaz, ami most történik, indíthat-e el rövidtávon visszafordíthatatlan, káros folyamatokat akár a magyar-magyar, akár a szomszédos országokkal való viszonyban?
TE: A határon túli magyar közösségek tagjai nem hajlandók belemenni abba, hogy a magyarországi belpolitika meghosszabbított karjaként szerepeljenek. Inkább akár Magyarországot is megkerülve keresik egymással a kapcsolatot: ez igaz a vállaklozói és a politikai szférára is. Varratmentes Európában gondolkodnak, egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, akár a Földközi-tenger felé orientálódó egységes térben. A mozgásszabadság megvan ehhez, és ami fontos, a vállalkozó kedv is. Ez utóbbi sokkal inkább jellemzi a határon túli magyarokat, mint az itthoniakat. Szabolcsból, Békésből vagy BAZ megyéből Nyugat-Magyarországig sem mennek el – hihetetlen depresszió ül az ország keleti részén. Ezzel szemben tudjuk, hogy nemcsak románok mennek milliószámra Olasz- és Spanyolországba munkát vállalni; az ottani magyarok is jelentős számban próbálkoznak Nyugat-Európában és Amerikában, kétkezi munkások és értelmiségiek egyaránt. Sokkal nagyobb bennük a vitalitás és a kezdeményezőkészség, mint a magyarországi magyarokban.
MN: Egyik négy évvel ezelőtti esszéjében arról írt, hogy miközben az országhatárok eltűnnek, a fejekben újraépülnek a mentális határok. Az ön által mondottakból úgy látom, véleménye ebben nem változott.
TE: Tragédiának tartom, hogy az itthoni új generáció egy része, amit a Jobbik reprezentál, milyen sötétségben él. Hogy a saját történelmünket nem tudják, az egy dolog; de hogy ezt agresszíven a szomszédos országokban élő magyarokra is ki akarják terjeszteni, az már nyugtalanító. Döbbenetes, hogy például Székelyföldön Vona Gábor az etalon magyar politikus – Orbán csak ezután jön. Mellesleg a kormány e téren is elszámolta magát. Amennyiben a határon túli magyarokban engedelmes szavazói tömeget lát, és itthoni befolyását az ő remélt segítségükkel akarja tartósítani – úgy, ahogyan azt Mikola István megfogalmazta 2006-ban –, akkor bizony tévedésben van. A nagymagyar ideológiára fogékony, és a magyarországi szavazásokon részt venni akarók körében ugyanis a Fidesz már most teret vesztett a Jobbikkal szemben. Ezt a szellemet a Fidesz szabadította ki a palackból, és nagy ügyességet igényel e helyzet rendezése. Ráadásul mindez ártani is fog az ottaniaknak – hiszen a környező országokban is élnek derék nacionalisták, akik a saját pozícióik erősítésére használják majd ki a „magyarveszélyt”. A Fidesz-kormánynak be kell látni, hogy egy leértékelődött imidzsű Magyarország a szomszédos országok magyarságának csak hátrányt jelent. A határon túli magyarok pedig újra csak azt fogják majd látni, amit oly sokszor megtapasztalhattak már: a zengzetes budapesti szólamok ellenére csakis magukra számíthatnak, a saját ügyességükben és politikai bölcsességükben bízhatnak. Ezért is gondolom azt, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége egy kis baksisért nem fog beállni a Fidesz pártkatonájának. Magyar Narancs (Budapest)