Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Nukleáris Kutatási Szervezet /CERN/
3 tétel
2011. október 29.
Egy felfedezés margójára
Beigazolódhat Moldován Béla elmélete
Megdőlhet az einsteini relativitáselmélet. Az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) kutatói olyan szubatomikus részecskékre bukkantak, amelyek a fény sebességénél is gyorsabban haladnak. A tudósok további kísérletekkel akarják megerősíteni méréseik eredményét, és amennyiben ez megvalósul, a fizika egyik alaptörvénye megváltozik – jelentette szeptember végén az AP hírügynökség.
Moldován Béla marosvásárhelyi nyugalmazott villamosmérnök, A látható, a láthatatlan és a hit. Einstein is tévedhetett című könyv szerzője – akinek a világot holografikus vetületek halmazaként bemutató lételméletéről hónapokkal ezelőtt írtunk a Színes Világ hasábjain – évtizedekkel ezelőtt született elméletét látta igazolódni ezzel a felfedezéssel. Gondolatait, melyek elsősorban fizikusok számára megközelíthetők, kismagnón rögzítettük, a továbbiakban közöljük:
– Szeptember 22-én szenzációs eseménynek lehettek tanúi a svájci nagy hadrongyorsítóban dolgozó kutatók. Két hadron nagy sebességű felgyorsulása utáni ütköztetésénél többek között olyan neutrinok keletkeztek, amelyek meghaladták a fény terjedési sebességét. Ezáltal megkérdőjeleződött az einsteini állítás, miszerint a fénysebesség a mi univerzumunkban nem haladható meg. Sok évvel ezelőtt, még 1975-ös kutatásaim idején egy nem materialista alapon nyugvó új lételméletet alkottam, miszerint a mi univerzumunk nem más, mint holografikus vetületek halmaza a többdimenziós rendszerből. A többdimenziós rendszer nem anyagi természetű, energiatermészete megvan, viszont inkább a lélek és a szellem tartományához tartozik, mint az anyagéhoz. Így az anyagi világ mint holografikus vetület összekapcsolódik a szellemi világgal. Mivel ez nem egy materialista elmélet, materialista alapon sem magyarázni, sem elfogadni nem lehet. A tudóstársadalom viszont kizárólag materialista elméletek alapján tanult, fejlődött, kutatott, és próbálta értelmezni a világ jelenségeit, így elméletemnek nem volt nagy sikere. Már 1975-ben kilátásba helyeztem azt, hogy fel lehet fedezni újabb holografikus vetületeket, amelyekkel mi még nem rendelkezünk. Munkám során megpróbáltam új értelmet adni a dimenzióknak, és így elképzelni a többdimenziós rendszert, illetve a mi univerzumunkat mint négydimenziós tér-idő görbületet, anélkül, hogy megsértettem volna az Einstein által is elfogadott Minkovszki-értelmezésben a négydimenziós tér-idő görbület, illetve tér-idő kontinuum elméletét. A négydimenziós tér-idő görbület három térdimenzióból, illetve az idő dimenziójából áll, viszont egyik a másiktól a relativitáselmélet alapján el nem választható. A többdimenziós rendszerben viszont már változnak a dolgok, minél magasabb a dimenziók száma, annál nagyobb a sebesség és annál nagyobb az energia. Ha ezt levetítjük az elképzelt jelenségekre, azt mondhatnánk, hogy a dimenziók egyenes arányban vannak, vagy legalábbis függnek az energiasűrűségi szintektől. Így kimondható az, hogy minél nagyobb az energiasűrűségi szint, annál nagyobb lesz a dimenziók száma. Az új lételmélet alapján a dimenziók száma mint az energiasűrűségi szint végtelenig növekszik, ebből következik, hogy a sebesség is növekedhet. Matematikailag kidolgoztam azokat a kapcsolatokat, amelyek az energiasűrűségi szintek és a dimenziók között léteznek, és sikerült igazolni azokat a tényeket, amelyeket a tudósok más úton találtak meg. Már az 1990-es években sikerült kimutatnom matematikailag is, hogy lehetséges a fény sebességének az átlépése, főleg azon esetekben, ahol az entitások nyugalmi tömege egyenlő zéróval, de más esetekben is, ha a nyugalmi tömeg meghaladja a zérót, viszont akkor a részecske, gyorsulása folyamán a negyedik dimenzió után, az ötödik dimenzió elérésénél kilép a mi univerzumunkból, egy párhuzamos univerzumban folytatja útját, többszörösen meghaladva a fény sebességét, majd újra visszatérhet a mi univerzumunkba, amikor is sebessége leesik a fénysebesség határa alá. Mindez bizonyítható könyvem második kiadásában, amelyet, bár a ’90-es évek elején írtam, anyagi lehetőségek hiányában csak 2008-ban adhattam ki. Ebben a könyvben matematikailag kimutattam, hogy mindkét eset lehetséges. Ezért is egészítettem ki az első kiadvány címét – A látható, a láthatatlan és a hit – az Einstein is tévedhetett alcímmel. Idén szeptember 22-én ennek az elméletnek a matematikailag is kimutatott lehetősége bizonyosodott be a CERN magkutató központban, az óriási hadronütköztetőben. Mivel a tudós-társadalom jelentős része még mindig szkeptikus, elhatározták, hogy megismétlik a kísérletet a CERN-ben, illetve más, amerikai, oroszországi, ausztráliai hadronütköztető központokban is. Így hát tovább várhatjuk az érdekesebbnél érdekesebb eredményeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 28.
„Einstein is tévedhetett”
Moldován Béla marosvásárhelyi nyugalmazott villamosmérnök már az 1970-es években megalkotta a világot holografikus vetületek halmazaként bemutató lételméletét. Ezt az 1990-es években meg is írta, de könyve csak 2008-ban jelenhetett meg. A közelmúltban a CERN kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyek Moldován Béla elméletét igazolják.  A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt, mondhatni elméletéről, a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban, azért aminek ő volt az első felfedezője, más kutató tudósok kapták meg.
„Aknaszedője vagyok a jövőbeli Nobel-díjasoknak”
„Nagy lendülettel vetettem bele magam a tudomány felhasználásával a technikai megoldások keresésébe. Eredményeket mutattam fel köszönöm szépenekért. De nem tűrtem az ellentmondásokat, harcoltam az igazamért, ezért erős volt az ellenállás velem szemben. Nem voltam megvesztegethető, ezért veszélyt láttak bennem a hatalom kiszolgálói. Így maradtam – mint a magyar nagy gondolkodók 90%-a – a jövőbeli Nobel-díjasok útjának egyengetője, az ők aknaszedője” – állítja a nyugalmazott villamosmérnök.
A tudomány és a biblia kiegészítik egymást!
36 éves korában Moldován Béla szívinfarktust szenvedett, amelynek következtében három napig feküdt kómában. Felépülése után kezdte el tanulmányozni a bibliát és magyarázni azt a tudomány segítségével. Arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány és a szentírás nem mondanak ellent egymásnak, sőt kiegészítik egymást. „Isten csodálatos dolgai nem a hétköznapi dolgokban nyilvánulnak meg, hanem magában a teremtésben és az egész látható és láthatatlan világ irányításában. Az Úr naponta teremt 100 milliárd olyan bolygót, ami hasonlatos a Földhöz. Az örökkévalóságban az idő nem létezik, az csak egy dimenzió. A többdimenziós világokban, az idő olyan formában, ahogy mi tapasztaljuk, nem létezik” – állítja a kutató.
A közelmúltban az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) kutatói bejelentették, hogy olyan részecskére találtak, amely a fény sebességénél gyorsabban mozog. Ezzel igazolódni látszik Moldován Bélának már évtizedekkel ezelőtt született elmélete.
„A tudóstársadalom csak materialista elméleteket ismer el”
„A svájci nagy hadrongyorsítóban dolgozó kutatók, két hadron nagy sebességű felgyorsulása utáni ütköztetésénél egyebek mellett olyan neutrinok keletkeztek, amelyek meghaladták a fény terjedési sebességét. Ezáltal kérdőjel merült fel Einstein állításával szemben, amely szerint a fénysebesség a mi világmindenségünkben nem haladható meg. Az 1975-ben végzett kutatásaim idején egy nem materialista alapon álló lételméletet dolgoztam ki, amely szerint a mi univerzumunk nem más, mint holografikus vetületek halmaza a többdimenziós rendszerből. Ez nem anyagi természetű, hanem inkább a lélek és a szellem tartományához tartozik. A tudóstársadalom azonban kizárólag materialista elméleteket ismer el, így teóriámnak nem volt nagy sikere. Munkám során próbáltam új értelmet adni a dimenziónak, és így elképzelni egy többdimenziós rendszert, illetve a mi világegyetemünket mint négydimenziós tér-idő görbületet, anélkül, hogy ellent mondtam volna az Einstein által is elfogadott négydimenziós tér-idő elméletnek. A négydimenziós tér-idő görbület három térdimenzióból, valamint az idő dimenziójából áll, de ezek egymástól a relativitáselmélet alapján nem választhatók el. A többdimenziós rendszerben azonban már változnak a dolgok, minél nagyobb a dimenziók száma, annál nagyobb a sebesség és az energia. Már az 1990-es években sikerült kimutatnom matematikailag is, hogy lehetséges a fény sebességének az átlépése, viszont akkor a részecske a gyorsulás folyamán egy ötödik dimenzióba lép át és egy párhuzamos univerzumban folytatja útját, többszörösen meghaladva a fénysebességet. Mikor viszont leesik a sebessége a fénysebesség határa alá visszatér az univerzumunkba. Mindezt megírtam A látható láthatatlan és a hit – Einstein is tévedhetett című könyvemben, amelynek kéziratát még az 1990-es években összeállítottam, de anyagi lehetőségek hiányában csak 2008-ban adhattam ki” – mondta el lapunknak Moldován Béla.
A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Elméletéről a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban – azért, aminek ő volt az első felfedezője – másoknak adták.
Névjegy: Moldován Béla 1936. szeptember 9-én született Szászrégenben. Ott végezte a hét osztályt, majd Marosvásárhelyen a Bolyaiban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a temesvári politechnika elektro-energetikai szakán végezte 1960-ban. Ezt követően három évet dolgozott Nagybányán mint automatizáló villamosmérnök, majd a marosvásárhelyi IREM vállalat mérnöke lett. 1982-ig az üzem technikai-energetikai osztályvezetőjeként tevékenykedett. Ekkor a kolozsvári Erdélyi Elektro-Energetikai Kutató Intézet munkatársa lett, ahonnan 1998-ban vonult nyugdíjba. kozpont.ro
2017. május 4.
Harminc év munkáját értékelték
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)