Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója /FUEN/
421 tétel
2012. január 24.
Különutasként vagy közösen?
Magyar–magyar vita az európai polgári kezdeményezés kapcsán
A múlt hét végén Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke nyílt levélben fordult a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) tagjaihoz, melyben elérkezettnek véli az időt, hogy “Kárpát-medencei autonómiaküzdelmeinknek az európai polgári kezdeményezés révén új lendületet adjunk”. Ugyanis a Lisszaboni Szerződésben előírt, legkevesebb egymillió és legalább hét uniós tagországból származó állampolgár támogatását igénylő kezdeményezés az őshonos nemzeti közösségek és az általuk jelentős számban lakott régiók sajátos jogállásának az Európai Unió szintjén történő rendezését igényelné az Európai Bizottságtól.
Bár úgy gondolja, hogy “az Európai Unió iránt kisebbségpolitikai, illetve magyar érdekvédelmi szempontból vérmes reményeket nemigen táplálhatunk, a polgári kezdeményezés ezen a téren is előrelépést hozhat”. Ennek előfeltétele azonban, jelenti ki, a Kárpát-medencei magyar összefogás, ezért a magyar szervezeteknek szorosan együttműködve erről a közös alapról kell kiindulniuk.
”A különutas kezdeményezések kölcsönösen gyengíthetik vagy éppenséggel kiolthatják egymást.(…) Legyen szó akár az SZNT-ről, akár az RMDSZ-ről, senki sem engedheti meg magának, hogy mégoly kiválónak ígérkező önös elképzeléseivel és terveivel is közös nemzeti céljaink eredményességét veszélyeztesse vagy sikerét kockáztassa” – olvasható a Tőkés László által jegyzett közleményben, amelyben egyúttal a KMAT azonnali összehívását kezdeményezi.
A Népújság a Tőkés László által említett két szervezet vezetőit kérdezte.
Tévedésben vannak
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a következőket nyilatkozta: – Azt hiszem, hogy nagyon sok félreértést kell tisztázni az uniós kezdeményezéssel kapcsolatban. Az uniós kezdeményezés a polgárok lehetősége, hogy közvetlenül bekapcsolódjanak az uniós jogalkotásba. Ezzel a lehetőséggel az európai parlamenti képviselők rendelkeztek eddig is. Tehát Tőkés Lászlónak, Winkler Gyulának, az RMDSZ európai parlamenti képviselőinek módja és lehetősége volt eddig is uniós szintű jogi aktust kezdeményezni. Ez a lehetőség, amelyet a Lisszaboni Szerződés felkínál, közvetlenül a polgároknak szól, nekünk, a köznépnek. Úgy érzem, hogy ők féltékenységből, attól félve, hogy egy, az állampolgárok részéről érkező kezdeményezésből az derülhet ki, vagy úgy érezhetik sokan, hogy ők valamit elmulasztottak, nem tettek meg, megpróbálnak ennek is az élére állni, hogy itt is ők legyenek láthatóak, hogy ezt is ők csinálják. De ez nem nekik szól. Tévedésben vannak. A Székely Nemzeti Tanács pedig nem különutas. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása óta azt az utat járja, amelyiket kell: a helyes utat. A székelység közképviselete vagyunk, mi a véleményünket, az akaratunkat megjelenítjük a médiában, a közéletben, és meg akarjuk jeleníteni az Európai Parlament előtt is, az Európai Unió szervezeteiben. Erre lehetőségünk van, és ezzel élni fogunk. Nem fogják tőlünk elvenni ezt a lehetőséget.
Nem lehet csak a magyarokra vagy csak a székelyekre kiélezni ezt a kérdést
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kijelentette: – Furcsának tartom Tőkés László megközelítését. Ha már különutasságról beszél, miért nem saját magát nevezi meg ebben a szerepben, miért képzeli azt, hogy mindenki más, aki nem sorakozik fel mögé, az különutas? De érdemben válaszolva a kérdésre: az RMDSZ a tavaly áprilisi Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogadta el az első olyan határozatot, amely éppen erre vonatkozik, vagyis, hogy egy olyan kisebbségi kerettörvényt fogadjunk el az Európai Unió szintjén, amely több jogot tartalmaz, mint amivel jelenleg rendelkezünk mi, romániai magyarok. Úgy vélem, ha nem az a célunk, hogy nagyokat mondjunk, akkor be kell vonjuk az összes európai kisebbséget ebbe a folyamatba. Éppen ezért megkerestük az Európai Nemzetek Föderális Unióját (FUEN), amely több mint 60 kisebbségi szervezetet tömörít, és felvállalja ezt az ügyet, képviseli, hogy az európai kisebbségek számára elfogadandó kezdeményezések érdekében aláírásokat lehessen gyűjteni és élni lehessen ezzel az európai állampolgári kezdeményezéssel. Mi úgy gondoljuk, hogy nem lehet csak a magyarokra vagy csak a székelyekre kiélezni ezt a kérdést. A többi európai kisebbséget is fel kell sorakoztatni. Csak így tudunk sikerre jutni. A napokban (ma és holnap sz. m.) van Brüsszelben egy ezzel kapcsolatos tanácskozás, amelyen a román kormányt a kisebbségi hivatal vezetője, Markó Attila képviseli, és pontosan áttekintik, milyen tennivalók vannak annak érdekében, hogy el tudjuk indítani ezt a kezdeményezést. Nagyon jónak tartom, hogy Tőkés László úgy gondolja, hogy a KMAT is fel tud sorakozni e mögé a kezdeményezés mögé, és február 3-ra összehívta a KMAT-ülést, amelyre mi elmegyünk és fenntartjuk majd az álláspontunkat. És teljes mértékben igaza van Tőkés Lászlónak abban, hogy összefogásra van szükség, mert különben nem fogunk eredményeket elérni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. január 25.
K Ö Z LE M É N Y
Nehéz lesz sikert elérnünk, de nem szabad minimalistának lennünk
2012. január 25-én, Brüsszelben, az Európai Parlament székhelyén került sor arra a kerekasztal-megbeszélésre, melyet az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója, (FUEN) szervezett az Európai Polgári Kezdeményezésről. Amint az ismeretes, ez utóbbi bevezetésével, a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés jogi keretet teremt arra, hogy uniós polgárok, egymillió aláírás összegyűjtésével, jogalkotási folyamat beindítását kezdeményezzék az Európai Bizottságnál.
A Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Minority Intergroup) társelnöki minőségében Tabajdi Csaba EP-képviselő nyitotta meg a tanácskozást. Mint mondotta, a Polgári Kezdeményezés, egy olyan folyamatot indíthat el, amely az Európa Tanácshoz hasonlóan, az Unióban is közös kisebbségvédelmi rendszer kialakítását eredményezheti. Egy jól megfogalmazott, széles körű európai támogatással rendelkező kezdeményezést, az általa vezetett munkacsoport is támogatni fog, mondotta.
A házigazda, ülésvezető szerepét is betöltő Winkler Gyula RMDSZ-es képviselő azzal folytatta, hogy a gazdasági válság különösképpen kiszolgáltatottá teszi a nemzeti közösségeket és üdvözölte azt, hogy, a FUEN szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni az Európai Parlament tagjaival. A kérdés az, hogy megtalálható-e az a közös nevező, amely európai koalíciót teremthet egy sikeres aláírásgyűjtés érdekében. Ezután asszisztensének, Vincze Lórántnak, az RMDSZ külügyi titkárának adta meg a szót, aki a Polgári Kezdeményezés eljárásjogi részleteit mutatta be. Jan Diedrichsen FUEN-igazgató, miután bemutatta az általa képviselt szervezetet, tudatta hogy, vezetőségi tagjaik egyöntetűen támogatják az aláírásgyűjtést az uniós szintű kisebbségvédelem megteremtése érdekében. Markó Attila, a román kormány kisebbségügyi államtitkára azt mondta, hogy noha az őshonos nemzeti közösségek ügye “nem jelent problémát”, mindazáltal, hogyha a Lisszaboni Szerződés értéknek nevezi a nemzeti kisebbségek létét, közös európai felelősségvállalásra van szükség azok védelmében.
Hozzászólása elején Tőkés László EP-képviselő üdvözölte a FUEN jelenlévő vezetőit, visszaemlékezve arra, hogy 1996-ban Temesváron tartották a szervezet kongresszusát. A Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács nevében üdvözölte a kezdeményezést, a KMAT tavaly márciusban meghozott döntését idézte fel, amelyben a más európai közösségekkel közösen indítandó, európai szintű polgári kezdeményezésről határozott. “Az európai közösségeknek szolidárisaknak kell lenniük egymással. Valóban közös nevezőt kellene találniuk, ugyanakkor azonban nem szabad minimalistának lennünk. Több tagállam azt állítja, példaszerűen megoldották a kérdést, holott az őshonos nemzeti közösségek ügye a népszámlálások riasztó adatainak fényében is súlyos problémát jelent. Finnország, Dél-Tirol, Katalónia példája, mint pozitív európai gyakorlat, azt támasztja alá, hogy az önrendelkezési jog európai érték. Ugyanakkor az Unió szintjén dicséretes módon elfogadott Roma Stratégia olyan előzményt jelent, amelyet hasznosítani lehet. A FUEN által képviselt szervezeteket mindenképpen szövetségeseinknek tekintjük” – mondotta erdélyi képviselőnk.
Mészáros Alajos és Bauer Edit felvidéki EP-képviselők a közösen megfogalmazandó szöveg nehézségeire hívták fel a figyelmet, míg Herbert Dorfmann dél-tiroli német képviselő azt hangsúlyozta, hogy nem annyira az aláírások összegyűjtése jelent majd sikert, hanem az, hogyha az Európai Bizottság jogalkotási eljárást kezdeményez az ügyben.
Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli kabinetfőnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács vezetői jövő héten tanácskozást tartanak, és remélik, hogy közös álláspont kialakításával segítik elő a folyamat beindítását. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Andreas Gross neve által fémjelzett, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2003-ban elfogadott jelentés az autonómia-formákat konfliktus-megelőző eszköznek nevezi, és kifejezetten ajánlja alkalmazásukat. A nemzetközi szervezetek ilyen irányú dokumentumait irányadónak tekinthetjük a kezdeményezés megfogalmazásának folyamatában. Nagyon nehéz lesz mindenki számára elfogadható szöveget alkotni, és sikeres aláírásgyűjtés esetén sem biztos, hogy a Bizottság jogszabályt fog alkotni, de a folyamat elindul – zárta mondanivalóját.
Winkler Gyula EP-képviselő azzal rekesztette be a tanácskozást, hogy a maximalizmus kudarcot eredményezhet, az viszont világos, hogy a nemzeti közösségek védelme nem tekinthető kizárólag tagállami kompetenciának. Majd, a siker érdekében, – egyetértve Tőkés László javaslatával – ő is a minél szélesebb koalíció megteremtését hangsúlyozta.
Brüsszel, 2012. január 26.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
2012. január 26.
EU: szolidáris kisebbségek
Fontos lépés történt tegnap Brüsszelben a kisebbségek védelme érdekében: Winkler Gyula EP-képviselő bemutatta az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának  közös nyilatkozatát, amely együttműködésre kéri fel az európai őshonos kisebbségi szervezeteket az EU-s kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó állampolgári kezdeményezés kivitelezésében.
A polgári kezdeményezés a Lisszaboni Szerződés által létrehozott jogi eszköz, amely az unió legkevesebb egymillió állampolgárának lehetővé teszi, hogy az EB hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen. Az uniós jogi eszköz 2012. április elejétől lép életbe. „Ezért is sürget az idő” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Winkler Gyula. Az RMDSZ-es EP-képviselő a közös nyilatkozatot kerekasztal-megbeszélésen mutatta be, amelyen az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának számos tagja, a FUEN vezetősége és több érdeklődő vett részt. A rendezvényen az RMDSZ-t Winkler Gyula mellett Sógor Csaba EP-képviselő, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Vincze Loránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte.
Az értékek közös nevezője
A nyilatkozathoz csatlakozott a kisebbségi frakcióközi munkacsoport vezetősége, az európai nemzetiségek ifjúsági szervezete (YEN) és a Dél-tiroli Néppárt is. A dokumentum hivatkozik a Lisszaboni szerződésre, amely a kisebbségeket európai értéknek nevezi, utal azokra a nehézségekre, amelyekbe hazai érdekérvényesítő erőfeszítéseik során a kisebbségi szervezetek ütköznek, a kisebbségi közösségek fogyására és fenyegetettségükre, a gazdasági válság által egyre nehezebb helyzetbe kerülő kisebbségi oktatási, kulturális és médiaintézményekre, ugyanakkor az európai jó gyakorlatok hasznosításának hiányára. Mindezek tükrében a nyilatkozat az őshonos nemzeti kisebbségek megmaradása és védelme érdekében felkéri az európai kisebbségi szervezeteket és népcsoportokat, hogy csatlakozzanak egy összeurópai sikeres aláírásgyűjtési kampányhoz.
Az EP-képviselő a kezdeményezés hátteréről az ÚMSZ-nek elmondta: az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2011. április 3-án határozta el az állampolgári kezdeményezés jogintézményére is támaszkodó európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását. Az RMDSZ a FUEN tavaly júniusi kongresszusán az európai kisebbségi szervezet tagjaként határozatot javasolt kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés elindítására. Ezt követően széles konzultáció kezdődött a Kárpát-medencei magyar kisebbségi szervezetekkel és más európai őshonos kisebbségekkel. „A kétoldalú találkozókon minden megkeresett szervezet egybehangzóan támogatta a keretszabályozás megalkotását igénylő indítvány tervét” – mondta Winkler. Az EP-képviselő szerint a tegnapi találkozó fő üzenete a szolidaritás szükségessége volt. „Meg kell találnunk az európai őshonos nemzeti kisebbségek érdekeinek közös nevezőjét, és ebben már erős partnereink vannak” – magyarázta.
Húsz hónapos procedúra
A brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen Markó Attila a korábbi kisebbségi kezdeményezések tartalmát ismertette, és megállapította, hogy a bennük foglalt javaslatok ma is érvényesek, még akkor is, ha nem sikerült elfogadtatni az Európai Unió intézményeivel. Markó Attila úgy fogalmazott, hogy a mostani kezdeményezés során érdemes lesz hasznosítani az Európai Tanács és az EBESZ kisebbségi tematikájú szabályozásait.
Vincze Loránt ismertette az állampolgári kezdeményezés részleteit, a szükséges technikai lépéseket. Hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni a különböző határidőkre, összességében a kezdeményezés húsz hónap alatt kivitelezhető – összegezte a nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár.
A rendezvényt és a kezdeményezést üdvözölte Tabajdi Csaba, a kisebbségi frakcióközi munkacsoport új társelnöke, méltatva az RMDSZ javaslatát. Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója köszönetet mondott az RMDSZ kezdeményezéséért, és a szervezet 90 tagjának támogatásáról biztosította az új tervet.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. január 29.
Európai Polgári Kezdeményezés – Már az elején széthúznak a magyarok?
Idéntől lehet élni az Európai Polgári Kezdeményezéssel, melynek eredményeként az Unió állampolgárai is kérvényezhetnek a Bizottságtól jogalkotást – meghatározott feltételek mellett.
A határon túli magyar szervezetek természetesen kapva kapnak az alkalmon, hogy európai szintű kisebbségvédelmi biztosítékot csikarjanak ki az EU-ból: Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács azonnali összehívását kezdeményezte az ügyben, a Székely Nemzeti Tanács Dél-Tirolban próbálkozik a potenciális szövetségesek megnyerésével, az RMDSZ-es EP-képviselő, Winkler Gyula pedig a Federal Union of European Nationalities (FUEN) vezetőit invitálta közös gondolkodásra és együttműködésre. De vajon hova fog vezetni a három külön utas szervezkedés?
Európai Polgári Kezdeményezés – a polgárok jogalkotási lehetősége
2012. április 1-étől megnyílik a lehetőség, hogy a Lisszaboni Szerződés által életre hívott Európai Polgári Kezdeményezéssel éljenek az Unió állampolgárai, vagyis arra, hogy egymillió európai polgár kérje a Bizottságtól, hogy a testület jogi keretet alkosson bizonyos kérdések rendezésére. A határon túli magyar kisebbségek önrendelkezéséhez, kisebbségi jogainak európai törvényi szintű szavatolásához az ECI nagyszerű lehetőséget teremt, így egyértelmű, hogy a határon túli magyar politikusok élni kívánnak az alkalommal. Nem mindegy azonban, hogy hogyan fog ez megtörténni. Nézzen szét az EU fővárosában!
Az Európai Polgári Kezdeményezés „játékszabálya” a következő: kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább 7 olyan személyből áll, akik legalább 7 különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. A kezdeményezést az EU legalább 7 tagállamában legalább egymillió polgárnak kell támogatnia (aláírásával ellátnia).
A kérelem ezután befut a Bizottsághoz, aminek három hónap áll rendelkezésére, hogy döntsön a kérelem sorsáról, azaz, hogy kíván-e lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyen formában.
Az ECI látszólag tehát nem egy bonyolult eljárás, és célja egyértelműen az, hogy az uniós jogalkotásba bevonja az állampolgárokat. Azonban több buktatót is rejt magában a dolog, elsőként is azt, hogy minimálisan hét országban szükséges megszervezni az együttműködést az ügy érdekében. Ez azt is jelenti, hogy bármilyen céllal is kezdeményezünk egy törvényalkotást (a határon túli magyarok esetében nyilván a nemzeti érdek a motiváló erő), a kérvényt univerzális jelleggel kell „eladni”, és olyan formában kell megfogalmazni, amelyet egész Európa saját érdekének tud tekinteni. Megfontolt, kidolgozott stratégiára van tehát szükség ahhoz, hogy egy – estünkben – kisebbségjogi törvényalkotási kérelmet sikerre vigyünk, amihez természetesen nélkülözhetetlenek a szövetségesek.
A magyarok nem szövetkeznek egymással?
Ennek a logikus következtetésnek ellentmondanak az utóbbi napok sajtóhírei: Tőkés László a KMAT összehívásával, az SZNT a dél-tiroliakkal, az RDMSZ pedig a FUEN-nel próbál „rászervezni” a másik kettő szervezésére. Vagy hát ki tudja ki kire... „Jó magyar szokás szerint” összefogás, összehangolt munka helyett mindenki járja a maga útját, azzal érvelve, hogy a másik törekvése hiteltelen. Szemezgessünk a nyilatkozatokból:
Tőkés: „Egymással összefogva és szorosan együttműködve erről a közös alapról kell kiindulnunk. A különutas kezdeményezések ellenben kölcsönösen gyengíthetik vagy éppenséggel kiolthatják egymást... legyen szó akár az SZNT-ről, akár az RMDSZ-ről, senki sem engedheti meg magának, hogy önös elképzeléseivel és terveivel a közös nemzeti célok eredményességét veszélyeztesse.”
Izsák Balázs (SZNT): „...a székely nép autonómiatörekvésének közképviseleteként, önálló testületként az SZNT nem fogadhat el alárendeltséget sem egyének, sem testületek részéről. Szerinte elfogadhatatlan, hogy Tőkés László különutasnak nevezi az SZNT-t, holott az út, amelyen közel egy évtizede jár a székelyek közképviselete, nem külön út, hanem a „helyes út”. Az uniós kezdeményezés a polgárok lehetősége, hogy közvetlenül bekapcsolódjanak az uniós jogalkotásba. Ezzel a lehetőséggel az európai parlamenti képviselők rendelkeztek eddig is... Úgy érzem, hogy ők féltékenységből megpróbálnak ennek is az élére állni, hogy itt is ők legyenek láthatóak. De nem fogják tőlünk elvenni ezt a lehetőséget.
Kovács Péter, RMDSZ: „Furcsának tartom Tőkés László megközelítését. Ha már különutasságról beszél, miért nem saját magát nevezi meg ebben a szerepben, miért képzeli azt, hogy mindenki más, aki nem sorakozik fel mögé, az különutas? Úgy vélem, ha nem az a célunk, hogy nagyokat mondjunk, akkor be kell vonjuk az összes európai kisebbséget ebbe a folyamatba. Éppen ezért megkerestük az Európai Nemzetek Föderális Unióját (FUEN), amely több mint 60 kisebbségi szervezetet tömörít, és felvállalja ezt az ügyet, képviseli, hogy az európai kisebbségek számára elfogadandó kezdeményezések érdekében aláírásokat lehessen gyűjteni és élni lehessen ezzel az európai állampolgári kezdeményezéssel. Mi úgy gondoljuk, hogy nem lehet csak a magyarokra vagy csak a székelyekre kiélezni ezt a kérdést. Csak így tudunk sikerre jutni.”
Jelenlegi állás szerint az RMDSZ taktikája tűnik célravezetőnek, hiszen a FUEN Európa 32 országának 86 kisebbségvédelmi szervezetének ernyőszerveként működik, s így valószínűleg könnyebben meg tudja szervezni az aláírásgyűjtési akciót, mint a nulláról induló KMAT vagy a Székely Nemzeti Tanács (persze hozzá kell tenni, hogy a KMAT-nak tagjai a Kárpát-medence országainak magyar autonomista szervezetei, taglétszáma viszont meg sem közelíti a FUEN-ét). Mindezzel együtt viszont azt is számításba kell venni, hogy a közös nevező megtalálása, vagyis egy közös indítvány beterjesztése nem lesz egyszerű feladat az RMDSZ és „szövetségesei” számára.
Messze vagyunk még attól, hogy egy magyar részről esetlegesen elindított polgári kezdeményezés sikerességét latolgassuk, egyet azonban már most leszögezhetünk: a magyar-magyar szembenállás már a kezdeteket megmérgezi, s Tőkés Lászlónak igaza lehet, hiszen a széthúzás elriaszthatja a potenciális szövetségeseket.
kitekinto.hu
Erdély.ma
2012. január 29.
A magyar autonómia ügye 2002-ben
Szomorú tény, hogy tényleges autonómiát az elmúlt több mint két évtizedben Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül egynek sem sikerült megvalósítania. Az okok: a határon túli magyar politikai elitek megosztottsága, Budapest támogatásának hiánya, esetenként kemény ellenállása. A nemzetközi színtér szereplőinek a kollektív kisebbségi jogok iránti mostoha viszonya, pontosabban, határozott ellenzése. Végül – ezt talán nem kell hangsúlyozni – az utódállamok politikai elitjének az egész időszak alatt változatlan ellenállása.
Ami viszont szinte hihetetlen: a lényegében ellenséges politikai közegben 1990-től megjelennek előbb személyi elvű kisebbségi önkormányzatra, s ezzel szinte egy időben a területi autonómiára vonatkozó elképzelések. Nem kell sokáig várni, s a Vajdaságban az első háborús összecsapások közepette, talán a körülmények hozta esélyeket kihasználva, a történelmi VMDK-ban megszületett – ha lúd legyen kövér – a hármas autonómia modellje. Eközben Erdélyben is kialakul a viszonylag konkrét autonómiakoncepció. Felvidéken Duray Mikós kezdettől fogva szorgalmazza az autonómiát, s ami legalább olyan fontos, csakúgy, mint a történelmi VMDK, ő is hangoztatja: az autonómiának csak ellenzékben küzdve van esélye. Hiába. A Felvidéken ma sincs sem autonómiakoncepció, sem autonómiamodell.
A külső tényezőktől koránt sem függetlenül, a magukban hordozott belső ellentétek folytán a kisebbségi politikai elitek kétpólusúvá válnak. Ettől kezdve, a nemzeti közösségek vitathatatlan autonómiaigénye dacára, autonómiaügyben politikailag béna kacsává vált minden határon túli magyar közösség. A helyi hatalmakhoz húzó szárny, benne a balliberális csoporttal és a rendszerváltás morzsáié törleszkedő közönséges szerencselovagokkal, megkapta a szükséges támogatást. Leginkább Budapestről is. A nemzeti szárny máig csak az eszméi erejére támaszkodva tartja fenn magát.
A Vajdaságban 2008. évi választások után mintha megmozdult volna valami. Talán abban a reményben, hogy a nemzetközieknek példát mutatva Koszovót visszaszoríthatja a tényleges autonómia keretei közé, a szerb kormány a nemzeti tanácsokról szóló törvény tervezetével, majdnem lépett egyet a perszonális autonómia irányába. De, többek szerint, mert felmérte, hogy Koszovó esetében elment a vonat, mások szerint, mert úgy vélte, a valódi politikai autonómia – mivel lehetővé teszi egy nemzetrész akaratának a legitim feltárását, kifejezését és képviseletét – megnyitná a politikai lehetőségeket, a különben is elégedetlenkedő dél-szerbiai albánok és a szandzsáki bosnyákok előtt, visszahőkölt.
Egy éves „gondolkodás” után a VMSZ által is megszavazott nemzeti tanácsokról szóló törvény előirányozza ugyan a politikailag és jogilag a hatalom által többszörösen ellenőrzött választott képviseleti testületet, de a tényleges autonómia attribútumai nélkül. Ez az oka annak, hogy ma a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) se nem legitim, se nem legális.
Száz szónak is egy a vége: jelenleg csak a Vajdasági Magyar Demokrata Pártnak (VMDP) van a perszonális-, és Erdélyben a Székely Nemzeti Tanácsnak van, a nemzeti oldal által is többé-kevésbé támogatott hadra fogható, a területi autonómiára kidolgozott modellje. A Felvidéken a márciusi előrehozott választásokra készülő Magyar Koalíció Pártja jelezte, hogy nemzeti alapú önkormányzatokat is el tud képzelni. Egyelőre csak képzelni, de ez is jelent valamit.
Itt álljunk meg néhány szóra. A kérdés most már nem az, mi van a magyar autonómiákkal a Kárpát-medencében, hanem az, hogy mi lesz a létező és a tervezett tervekkel? A kérdés helyén való. Várható, hogy az Orbán-kormány miután sikeresen megvívja Magyarország politikai háborúját a nemzetköziekkel, minden bizonnyal tovább lép. A jelenlegi helyzetben ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) csak részben állt fel. A versenypárttá avanzsálódott Erdélyi Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Vajdasági Magyar Szövetség kivárnak. Úgy vélik, Magyarország gyengesége alkalmassá teszi őket az ellenállásra. Arra, hogy megőrizzék jelenlegi immár csak névleges közvetítő szerepüket a helyi többségi elit és Budapest között. Az RMDSZ már „megszabadult” magyarországi támogatások célba juttatásának megpróbáltatásaitól, a VMSZ helyzete még bizonytalan. Igaz az általa igazgatott MNT eddig nem látott anyagiakkal rendelkezik, első sorban Budapestről, de Belgrádból is, ám ennek csak feltételesen van jelentősége. Ha ugyanis a VMSZ sikeresen összenő „stratégiai partnerével” a Tadic-féle Demokrata Párttal (DS), akkor világossá válik az, amit eddig is tudott mindenki, csak még nem lehetett intézkedni.
Melyek azok a politikai projektumok, amelyek akadályozzák a NER kiteljesedését?
A VMSZ projektuma az MNT.
Az RMDSZ és a politikai hátországa a balliberális magyarországi ellenzék sem nyugszik. Elterelő hadműveletbe kezdtek.
Logikus lenne, hogy ha ennek eljön az ideje, a magyar kisebbségek autonómia törekvéseivel a magyar kormány lépjen ki a nemzetközi politikai színtérre. Ennek vágott elébe a minap az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) vezetősége és Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő azzal a kerekasztal-megbeszéléssel, amelynek témája a kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés volt. (Az erről szóló információ az alábbiakban olvasható.) Közvetve, de lényegében elterelő hadműveletnek tekinthető a Bugár Béla vezette Híd-Most felvidéki párt kezdeményezése is, miszerint alkotmányos törvénnyel kell garantálni a kisebbségi jogokat Szlovákiában. (Ez az információ is alább olvasható.)
Összegezve: a Kárpát-medencében élő magyar közösségekben ugyan nem áll túl jól az autonómiatörekvések ügye, de van esély a jó irányú változtatásra. Miután Magyarország sikeresen elhárítja az európai támadásokat. Ha ezt az autonómia különböző ellenzői nem így látnák, nem kezdtek volna megelőző akciókba. Amelyek nem az autonómia-törekvések támogatását, hanem csak bizonytalan kisebbségjogi szabályozást sürgetnek. Mind az EU-ban, mind pedig Szlovákiában.
A küzdelem minden fronton folytatódik.
VMDP Hírlevél
2012. február 6.
Konstruktív” volt a KMAT ülése
„Szolidáris polgári kezdeményezéssel lehetőségünk van arra, hogy felhívjuk az Európai Unió figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, a felaprózott törekvések viszont a kisebbségi közösségekben és az európai közvéleményben is zavart keltenek” – hangsúlyozta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) hétvégi, budapesti ülésén Winkler Gyula.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője emlékeztette a résztvevőket, hogy a két héttel korábbi, Brüsszelben szervezett kerekasztal-megbeszélésen a kisebbségi szervezetek képviselői által megfogalmazott legnagyobb aggodalom a kezdeményezés sikerére vonatkozott. Többen elmondták, nem szeretnék, hogy az európai kezdeményezés valamilyen szakaszban kudarccal végződjék.
Winkler Gyula ismertette az RMDSZ által szorgalmazott kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés előtörténetét. Mint az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, az RMDSZ – amelyhez csatlakozott az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) – már tizennégy hónappal ezelőtt megkezdte a munkát a kezdeményezés előkészítésére, felismerte az eszközben rejlő lehetőséget.
Tőkés László, a testület elnöke konstruktívnak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács ülését, melynek fő témája a kisebbségi jogok ügyében indítandó polgári kezdeményezés volt. Tőkés az ülés után elmondta: ahhoz, hogy ezzel az eszközzel élni tudjanak, legalább egymillió aláírásra van szükség. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat – hangsúlyozta Tőkés László. Mint kifejtette, ennek érdekében szeretnék „jogalkotásra késztetni” az unió illetékes testületét. A KMAT elnöke megerősítette: össznemzeti összefogásra van szükség; „ha valamikor, most az kell, hogy a pártpolitikai szint fölé emeljék ezt a nemzeti ügyet”.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 8.
Gyújtópontban – Európai polgári kezdeményezéssel – erdélyi célokért
Tavaly február 16-án az Európai Parlament (EP) és az Európa Tanács (ET) rendeletet fogadott el az európai polgári kezdeményezésről, amely 2012 áprilisától válik alkalmazhatóvá. Ez lendületet adott azoknak az erdélyi magyar elképzeléseknek, amelyek az uniós joganyagon keresztül kívánnak eredményeket elérni az erdélyi magyarság jogállásának javításában. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) már 2011 március elején kihelyezett brüsszeli ülésén felvetette az európai szintű polgári kezdeményezés, mint érdekérvényesítő eszköz gondolatát.
Ezt követően Tőkés László több felhívásban is az összefogás fontosságáról beszélt a közösen kidolgozandó kezdeményezés érdekében. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) 2011. április 3-án határozott egy olyan munkacsoport létesítéséről, amely uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kezdeményezné a közvetlen demokrácia ezen eszközével. Az RMDSZ az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN) való közös fellépést tekinti célravezetőnek, ennek érdekében 2012. január 25-én tanácskozást szervezett Brüsszelben.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2011. június 3-án arról határozott, hogy a „sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségei önrendelkezési joga” érvényesüléséért szükséges európai polgári kezdeményezést indítani, majd 2011. november 19-én az indítvány uniós nyilvántartásba vételéről is kiadott egy határozatot. Értelmezésében az érintett régiók elsősorban „nemzeti régiók”.
Úgyszintén megemlíthető Tőkés László 2011. október 20-án a Globális Kerekasztalon tett javaslata, amely az európai Strukturális Alapok sorában egy újabb alap, az Európai Lokális és Regionális Kultúrák Alapjának a létesítésére vonatkozott. Ennek kimondott célja az európai kultúra sokszínűségének területi alapon való megőrzése, különös tekintettel a kisebbségi és regionális kultúrák fenntartására.
A polgári kezdeményezés jogi-eljárási kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni Szerződés kötötte ki első ízben, éspedig a következőképpen: „legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség” (az Európai Unióról szóló szerződés – a továbbiakban: EUSZ ).
A rendelet szerint:
– Kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét olyan személyből áll, akik legalább hét különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, és ha köztük európai parlamenti képviselők vannak, akkor ők nem számíthatók be a taglétszámba.
– A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamában (a tagállamok legalább egynegyedéből) legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia ún. támogató nyilatkozatok formájában. A tagállamonkénti legalacsonyabb támogatói szám az adott ország európai parlamenti képviselők arányának függvénye.
– A támogatói nyilatkozatok gyűjtése előtt a szervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az EU valamelyik hivatalos nyelvén, az EB által létrehozott on-line nyilvántartási rendszerben. Az így bejegyzett kérelemre az EB-nek két hónapon belül válaszolnia kell, és elutasíthatja a kérelem bejegyzését, amennyiben fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása nyilvánvalóan kívül esik a bizottság hatáskörén; c) nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) nyilvánvalóan ellentétes az uniós értékekkel.
A szervezők kérhetik, hogy az általuk javasolt kezdeményezés az EU más hivatalos nyelvein elkészített fordításai is nyilvántartásba kerüljenek.
– A nyilatkozatok gyűjtése papír- vagy elektronikus formátumban történik, a támogatási nyilatkozat mintáját a rendelet melléklete tartalmazza. A minták az egyes tagállamok rendelkezései szerint eltérőek lehetnek. A szervezőknek a javasolt kezdeményezés nyilvántartásától számítva egy év áll rendelkezésükre a nyilatkozatok összegyűjtésére. Az on-line-gyűjtéshez az EB szoftvert bocsát majd a szervezők rendelkezésére, azonban a szervezőknek együtt kell működniük megfelelő nemzeti hatósággal, mely igazolja rendszerük megfelelőségét.
A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el, ezeknek három hónapon belül kell kiállítaniuk az igazolást az érvényes nyilatkozatok számáról.
– Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésük a Bizottsághoz, amelynek szintén három hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, miként kíván eljárni az ügyben. A döntéshez fogadja a kezdeményező szervezőket, akik magyarázatokat fűzhetnek kezdeményezésükhöz. A szervezőknek arra is lehetőségük van, hogy az Európai Parlamentben közmeghallgatáson mutassák be javaslatukat. A Bizottság – megindokolt döntéssel – lényegében három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell, viszont az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
– Fontos részlete e folyamatnak a finanszírozás átláthatósága. A szervezőknek naprakész tájékoztatást kell nyújtaniuk a felhasznált finanszírozási forrásokról.
Lehetséges tárgya és az eddigi erdélyi javaslatok
A polgári kezdeményezésről szóló uniós rendelet a kezdeményezések lehetséges tárgyául azokat a jogi aktusokat nevezi meg, amelyeknek indítványozója az EB lehet.
Az RMDSZ még kidolgozatlan, de a FUEN keretében tervezett indítványa az „európai kisebbségi keretszabályozás” terve tűnik e nézőpontból a legnehezebben kivitelezhetőnek. Ez ugyanis több területet érint, és ezzel túlmegy azokon a kompetenciákon, amelyekkel az EB egyes szakpolitikai területeken, a nemzeti hatóságokkal különböző mértékben osztozva rendelkezik. Innen tekintve az esetleg mégis elérhető keretszabályozás oly keveset nyújtana, hogy az alatta maradna a legtöbb nemzeti kisebbség által a saját országuk törvényhozásában elért lehetőségeknél és jogoknál.
Ha azonban a keretszabályozás helyett a kezdeményezés az EU működéséről szóló szerződés – a továbbiakban: EUSZM – 167. cikkére alapoz, akkor ez – a kultúra tágan értelmezett fogalmára alapozva – inkább lehetővé teszi néhány olyan „ajánlás” megfogalmazását, amelyek tiszteletben tartják a „nemzeti és regionális sokszínűséget”, és a „nem kereskedelmi jellegű kulturális cserék” uniós támogatása kiegészítheti a kisebbségek határon átnyúló támogatását. Itt fontos hivatkozási alap lehet az EP állásfoglalása a kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában.
Az SZNT javaslata a „régió” fogalmát az őshonos közösségek által lakott földrajzi terület, majd az ennek megfelelő sajátos státusú régió fogalmaként használja, ez azonban nem azonos a „területi egységek” (territorial units) azon fogalmával, amelyekre az EU területi-regionális politikáját alapozza. Az EUMSZ 4. cikkelye 2. bekezdése szerint a „területi kohézió” az EU és a tagállamok között megosztott hatáskör. Ez gyakorlatilag úgy valósul meg, hogy miközben a területi közigazgatás rendszerének kialakítása nemzeti hatáskör, a területi kohéziós politika eszközeiként alakított területi egységek alakításába már az EU is beviszi a maga normatív szempontjait a NUTS rendszer révén. A tagállam azonban saját hatáskörben eldöntheti, hogy a területi kohézió eszközeit (Romániában a „fejlesztési régiók” tartoznak ebbe) milyen mértékben építi be a területi-közigazgatási rendszerébe. Minthogy az SZNT sajátos jogállású régió, közigazgatási területi egység kialakítását javasolta, és ez tagállami hatáskör, az EB nem javasolhat jogi aktust erre vonatkozóan, következésképpen európai polgári kezdeményezés tárgya sem lehet.
Mindazonáltal elképzelhető a területi-kohéziós politika olyan átalakítása, amely ösztönzi azoknak a területi-közigazgatási egységeknek a kialakítását, amelyeknek lakói elsősorban az őshonos kisebbségek. Ezt támogató javaslatok lehetnek:
1) A NUTS-rendszer olyan átalakítása, amelyben a NUTS 2 és NUTS 3 szintű területi fejlesztési egységek kialakításánál a tagállamok vegyék figyelembe az illető terület kulturális-nyelvi sajátosságait.
2) Az előbbi területi egységek kialakítását nagyban ösztönözné, ha a kohéziós alapok rendszerébe az EU beépítene olyan sajátos alapokat, amelyek a sajátos kulturális adottságokkal rendelkező területi egységek különös kultúrájának a fenntartását segítené.
Amennyiben a területi-kohéziós politika eszközrendszerét, az ennek megfelelő területi egységek kialakítását sikerül a nemzeti és őshonos kisebbségek létével számoló módon átalakítani, újabb kérdések is felmerülnek. Például: hogyan alakítható ki olyan kritériumrendszer, amelynek segítségével meghatározható, hogy mely területi egységek tarthatnak igényt a sajátos uniós kulturális támogatásra? Elegendő-e e területek demográfiai-statisztikai leírása, vagy speciális intézményi feltételek is szükségesek lehetnek? Például, ha az illető területen (vagy területeken) a kisebbség kulturális autonómiával rendelkezik, akkor azok miképp válhatnak a támogatások címzettjévé? A kulturális autonómia létezésének támogatási feltétellé tétele ösztönző lehet a tagállamok vagy azok közigazgatási régiói számára, hogy elősegítsék az ilyen kisebbségi kulturális autonómiák létesülését, mert annak az egész terület kulturális fejlődésére kihatása lehet.
Látható tehát, hogy van lehetőség a sajátos közigazgatási régiók stratégiájának, valamint a kulturális autonómia előmozdításának kedvező, és ugyanakkor az európai szerződések keretébe illeszkedő, valamint az EB javaslattevő hatáskörébe sorolható kezdeményezések megfogalmazására.
Minthogy ehhez legalább hét állam polgárainak az együttműködésére van szükség, az erdélyi politikai szereplőknek kezdeményezőkként, az egymás közötti egyeztetésén túl további európai kisebbségi képviseletek és önkormányzatok egyetértő támogatását is meg kell szerezniük, ami elsősorban a polgári kezdeményezés tárgyának közös kialakítását jelenti.
Ezt azonban úgy is lehet érteni, hogy akár több közös tárgyú uniós polgári kezdeményezést is érdemes indítani. Minthogy teljesen új eszközről és az EB számára is teljesen új mérlegelési helyzetről van szó, érdemes egyszerre több esélyes kezdeményezést is indítani. Tehát egyeztetés és elemzés tárgyává kell tenni a következő kezdeményezések szimultán benyújtását: 1) uniós polgári kezdeményezés egy átfogóbb „európai kisebbségi keretszabályozás” megalkotásáért; 2) uniós polgári kezdeményezés az őshonos kisebbségek sajátos státusú régióinak kialakításáért; 3) uniós polgári kezdeményezés a területi-kohéziós politika olyan átalakításáért, amely a kisebbségek által lakott és a sajátos kultúrájú területek fejlesztéséhez külön forrásokat irányoz elő.
E kezdeményezések szervezői és támogatói csak részben fednék át egymást. Az 1. változat megfelelő kialakításában valóban fő partner lehet a FUEN, a 2. változathoz a támogatókat Európa erős etnoregionális önkormányzatai (Dél-Tirol, Katalónia stb.) nyújthatnának, a 3. változathoz pedig mindkét előbbi szereplőcsoport megnyerhető lenne talán.
Mindazonáltal egy sikeres kezdeményezésnek történelmi jelentősége lenne. Az EB asztalára tenné annak a több évtizedes problémacsomagnak az európai eszközökkel való kezelését, amelyet az első és második világháborús békerendszer hagyott Európára. Az EU tagállamaiban élő őshonos közösségek ügyét mindezidáig tagállami szinten kezelték az európai értékek nézőpontjából. Az őshonos nemzeti közösségek és népcsoportok, valamint azok tagjai számára biztosítandó európai minimum standard viszont nagymértékben hozzájárulna az Európa számára alapértéknek tekintett szociális kohézió és a gazdasági válságtól amúgy is sérülékeny társadalmi szolidaritás megerősítéséhez.
Következtetések:
1. Az európai polgári kezdeményezés kevesebb esélyt nyújt általános kisebbségi keretszabályozás elfogadtatására, azonban néhány – elsősorban kulturális területet érintő – elv jogi aktusba foglalása, valamint egy „best practices” jellegű ajánlás kidolgozása jó részcélja lehet egy ilyen kezdeményezésnek.
2. Hasonlóképpen kevés eséllyel kezdeményezhető olyan jogi aktus, amely a sajátos jogállású közigazgatási régiók közvetlen európai előírás alapján történő kialakítását tartalmazná.
3. Viszont van lehetőség a területi-kohéziós politika olyan módosítására, amely ösztönzően hatna olyan területi egységek kialakítására a NUTS rendszeren belül, amely számot vetne a területi egységek etnikai-kulturális jellegének megőrzésével.
4. Javasolható polgári kezdeményezés útján olyan, a strukturális alapokon keresztül megvalósuló támogatási rendszer, amely elsősorban a sajátos kisebbségi és regionális kultúrák fenntartására és fejlesztésére irányulna a területi fejlesztési rendszer átalakítása révén. Ebbe a rendszerbe eséllyel építhető be a kulturális autonómiák létrehozásának ösztönzése is.
5. A fentebbi lehetséges célok összeötvözése, az európai polgári kezdeményezés sikere mindenképpen nagyobb – ha lehet, nem csupán hét országra kiterjedő – nemzetközi együttműködést igényel. Ennek a stratégiai jelentőségét az adja, hogy a polgári kezdeményezés még sikertelensége esetén is alkalmas lehet arra, hogy a kérdést hangsúlyosabban megjelenítse az európai nyilvánosságban.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 9.
Nemzetstratégiai érdek a közös fellépés
Bárhogy is forgatjuk a kérdést, az a demokrácia-felfogás, melyet magunkban dédelgettünk a Ceauşescu-kor keserű-savanyú kenyerét majszolva, a valóság fényében illúziónak bizonyult. Svájcot leszámítva olyan oligarchikus rendszerek uralkodnak minden országban, ahol az egyszerű embernek vajmi kevés befolyása van a politikai problémákra. Magyarán: nincs érdemi rálátása arra, hogy befizetett adója mire megy, közvetlen befolyása pedig végképp nincs erre, mint ahogy a társadalmi létkeret jogi szabályozásába sincs beleszólása. Nem csoda, hogy egyre többen fordulnak el a politikától. Sok esetben tüntetésekbe torkollik az állami döntéshozatalra való ráhatási kísérlet kilátástalansága. Kérdés, hogy miként viszonyuljunk azokhoz a szerény eszközökhöz, melyek biztosítva vannak az átlagpolgár számára a nemzeti sorsalakítás tekintetében. El lehet utasítani dacosan az egész rendszert s belső ellenállásba vonulni, emellett viszont azt is megtehetjük, hogy élünk a rendelkezésre álló szerény lehetőségekkel még akkor is, ha jogi szinten mindig be vannak építve buktatók és korlátok.
Hogy mennyire sikeres lehet egy bátor, helyzetteremtő civil kezdeményezés, a magyar állampolgárság kiterjesztésének ügye is szemlélteti. Mára a Fidesz politikusai is elismerik, hogy ebben az ügyben az első nagy lépés a 2004-es népszavazás volt. Tény, hogy e népszavazás tette politikai témává azt a kérdést, amit az Antall–Boross-kormány idején elfogadott balszerencsés szabályozás óta a politikum a fokozódó nyomás dacára sem akart kezelni. Nem a jelenlegi kormány érdemeit vitatom, ugyanakkor leszögezném, hogy ha nem lett volna megtartva ez a népszavazás, valamint ha a média nem karolta volna fel a legfontosabb nemzeti ügyről, a Kárpát-medence magyarságának etnikai hovatartozásáról szóló kérdést, akkor ma aligha fogadta volna el az Országgyűlés az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt. Mindez annak kapcsán válik jelentőssé, hogy 2012. április 1-jétől megnyílik a lehetőség, hogy az Unió polgárai éljenek a Lisszaboni Szerződés által szabályozott, ún. „európai polgári kezdeményezéssel”. Eme jogintézmény lehetővé teszi, hogy egymillió európai polgár kérje a Bizottságtól, hogy a testület jogilag szabályozzon egy adott témakört. Legkevesebb 7 különböző tagállamban élő legkevesebb 7 állampolgár kezdeményezheti a Bizottsági szabályozást, a kezdeményezést az EU legalább 7 tagállamában legkevesebb egymillió polgárnak kell szignálnia. Ugyanakkor a Bizottság dönti el, hogy kíván-e lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyen formában. Erre egyébként három hónap áll a rendelkezésére. Elég nyilvánvaló, hogy ily módon közvetlen eredményre – mint amilyen egy sikeres népszavazás esetében várható, mely kötelezi a parlamentet egy adott ügyben dönteni – nem lehet számítani, mindazonáltal érthető, hogy az erdélyi magyar szervezetek élni kívánnak a lehetőséggel. Mind a nyomtatott sajtóban, mind az interneten megjelent, hogy az RMDSZ, az SZNT, illetve az EMNT egyaránt indítana ilyen kezdeményezést, valamint részt venne ilyen irányú aláírásgyűjtésben. Az RMDSZ az Európai Nemzetek Föderális Unióját (FUEN) kereste meg, mely több mint félszáz kisebbségi szervezetet tömörít, az SZNT a dél-tiroliak irányában orientálódik, míg Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács összehívását szorgalmazza. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács éppenséggel az az intézmény, mely a közös stratégia kidolgozására hivatott. Mert ez a lényeg: hogy az aláírásgyűjtés egy meggyőző, gigantikus magyar erődemonstráció legyen. Azt aligha gondolhatja komolyan bárki, hogy akár a FUEN, akár más szervezet segítségével áttörést fogunk elérni kisebbségpolitikai téren, annál is inkább, mert a Bizottság nem fog darázsfészekbe nyúlni. De ha rekordidő alatt gyűlne össze akár több mint egymillió aláírás – kifejezve a Kárpát-medence magyarságának egységes akaratát – , az egyben ráirányítaná a világ figyelmét arra is, hogy a hajdan egységes Magyar Királyság területén ma 7 ország – Magyarország, Románia, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Szerbia – fekszik, s minden államban jelentős számban vannak öntudatos magyarok.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. május 21.
A hétvége hírei
A kisebbségi jogok megvonása ellen
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a román kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismerése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust. A szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány már meglévő jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés meghátrálást jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az ET ajánlásait, az EU ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Krité­riumokat – áll a dokumentumban.
Vona Gábor a régi-új elnök
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki tisztségbe, a hat alelnöki poszt egyikén változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került. Az elnökségnek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként. A pártelnök megköszönte az egységes és nagyszámú támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák jelenlegi munkájukat. Ez szerinte "radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes" erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalom.
Horthy-táblát avattak
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. A kollégium árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök leplezte le. Győri János, a kollégium baráti körének elnöke felidézte, hogy az emléktábla egy raktárból került elő, s azt valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, "a hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva".
Nem kell temetni a sajtót
A magyar nyomtatott sajtótermékek mintegy hetven százalékát ismerhették meg szombaton a látogatók a hatodik Sajtófesztiválon a budapesti Vörösmarty téren. A Magyar Lapkiadók Egyesületének rendezvényén negyvenkét kiállító volt jelen. Hiába temeti az internet és a televízió a sajtót, továbbra is mintegy négyezer termékkel vannak jelen a nyomtatott lapok a médiapiacon, annyival, mint ahány Németországban jelenik meg – mondta Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a rendezvényen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 21.
FUEN-kongresszus Moszkvában
Az európai kisebbségek NEM-et mondanak a kisebbségi jogok megvonására
Az RMDSZ javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a romániai kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedéseit.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismertetése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Mint ismeretes, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új romániai kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust.
A kongresszus zárónapján, szombaton egyhangúlag elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a romániai kormány már meglévő kisebbségi jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével.
Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés visszalépést jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A romániai kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az Európai Tanács ajánlásait, az Európai Unió ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Kritériumokat – áll a dokumentumban.
A FUEN kongresszusának résztvevői a továbbiakban felidézték a hatvanhárom éves szervezet meggyőződését, hogy a nemzeti kormányok és a kisebbségi képviseletek között állandó párbeszédre van szükség, amelyet Romániában is folytatni kell, hiszen elfogadhatatlan, hogy az illető közösség beleegyezése nélkül kisebbségi jogokat korlátozzanak vagy töröljenek el. A határozat emlékeztet arra, hogy Románia nem elszigetelt eset, hiszen az elmúlt években hasonló jelenségek voltak Szlovákiában, ahol az anyanyelvhasználatot korlátozták, és magyar embereket kettős állampolgárságuk miatt üldöznek.
A kongresszuson huszonegy országból jelen levő küldöttek meggyőződése, hogy a kisebbségek számára kedvező döntéseket más országokban is alkalmazni kell. A FUEN felkérte a romániai kormányt, hogy ne engedjen bármiféle visszalépést a meglévő kisebbségi jogok rendszerében, illetve őrizze, folyamatosan bővítse és erősítse meg azokat.
A FUEN ötvenhetedik kongresszusán az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Lóránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 21.
Moszkvai határozat MOGYE-ügyben
Az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete sürgősségi határozatot fogadott el, amelyben kifejezi aggodalmát a magyar kisebbség egyik jogának korlátozása miatt a MOGYE-t érintő döntés felfüggesztése ügyében, amely lehetetlenné teszi a magyar fakultás létrehozását.
Az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete az RMDSZ-küldöttség kezdeményezése nyomán fogadta el a határozatot a moszkvai kongresszuson – számolt be internetes honlapján Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő vasárnap. Winkler rámutat: a szombaton egyöntetűen elfogadott sürgősségi határozat „elítéli a nemzeti kisebbségek jogaiktól való megfosztását”, és a küldöttek aggodalmukat fejezték ki a román kormány legutóbbi ez irányú döntéseivel szemben.
Az EP-képviselő megemlíti, hogy az európai nemzeti kisebbségeket összefogó legnagyobb ernyőszervezet szerint „visszalépést jelent a demokráciában bármely, már elnyert jog megvonása”.
Winkler szerint az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete felkéri a román kormányt, hogy folytassa a párbeszédet a magyar közösség képviselőivel.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 24.
Újra a romániai magyarellenes megnyilvánulásokról
Elítélte a román kormány magyarellenes intézkedéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója. A kongresszus zárónapján az egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román kormány már meglévő kisebbségi jogot vont meg a MOGYE magyar nyelvű karának létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által kiadott dokumentum részleteiről Szász Edit kérdezte Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselőt.
Az EP képviselő elmondta, hogy ez a szervezet az európai kisebbségek jogaival, helyzetével, lehetőségeivel foglalkozik, a moszkvai kongresszusán pedig elítélte az új román kormány kisebbségellenes politikáját. A dokumentum által tájékoztatták a nemzetközi közvéleményt, és megpróbálnak nyomást gyakorolni a román kormányra, hogy lássa be tévedését és javítson magyarellenes magatartásán.
Nem a kisebbségeken kell elverni a port a gazdasági helyzet miatt, azzal az energiával és pénzzel, amit a kisebbségek beolvasztására költenek (nem csak Romániában, hanem szerte Európában) kilehetne kászálódni a gazdasági válságból – jelentette ki Sógor Csaba. Majd hozzáfűzte: annak a 2000 ortodox templomnak az árából, amit az elmúlt 20 év alatt Erdélyben építettek, meglenne az autópálya Bukarest és Budapest között.
Antal Erika arról kérdezte Bodó Barna politológust, elemzőt, hogy lehet az, hogy a törvény sosem találja meg azokat, akik a magyar szobrok, emlékhelyek ellen vétenek.
Bodó Barna úgy véli, hogy a szoborgyalázások kérdése áttételesen kapcsolódik a kisebbségi helyzethez. Ugyancsak furának látja Bodó a MOGYE helyzetét is, hiszen az Egyetem törvényre tudta adni a kormányt, a kormány viszont már nem adhatja törvényre az Egyetemet.
A továbbiakban Bodó Barna beszélt arról az ismert esetről is, amikor az egyik marosvásárhelyi iskolába egy szülő magyar nyelvű adománylevelet próbált beadni a titkárságra, azt nem fogadták el, az incidens pedig úgy végződött, hogy a szülőt a rendőrség elvitte.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma
2012. május 27.
Figyel ránk Európa
A romániai magyarság kisebbségi helyzetét vitatja meg június 14-i ülésén az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi munkacsoportja. A kérdés napirendre tűzését Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők kezdeményezték. „Korábban az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete határozatban kérte fel a román kormányt, hogy folytassa a párbeszédet a magyar közösség képviselőivel. A romániai kisebbségi helyzetelemzés szerepel az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi munkacsoportjának soron következő, június 14-i ülésén” – tájékoztatta az Erdélyi Magyar Televíziót Vincze Loránt. Az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára elmondta, a szövetség európai parlamenti képviselői ezáltal szeretnénk felhívni a figyelmet az erdélyi magyarságot ért sérelmekre. Vincze Loránt, nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár, RMDSZ: „Európában figyelnek arra, ami Romániában történik a kisebbségi jogok területén, és több szervezet aggodalommal figyeli azt, hogy az új kormány a hivatalba lépése óta, ha nem is kisebbségellenesnek nevezhető intézkedések történtek, de olyan jelzések jöttek, amelyek azt mutatják, hogy a kisebbségi jogok megvonása következhet be Romániában” (ErdélyTV) Erdélytv
2012. május 29.
Európai fórumokon a romániai magyarság ügye
Victor Ponta még nem válaszolt a FUEN- határozatra
Az RMDSZ javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nemrég Moszkvában megtartott kongresszusán határozatban ítélte el a román kormány közelmúltban született kisebbségellenes intézkedéseit. A FUEN ötvenhetedik kongresszusán az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Lóránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte.
Vincze Lórántot kérdeztük.
– Miről van szó pontosabban?
– Arról, hogy az RMDSZ az európai diplomáciában, a különböző szervezetekkel való kapcsolatában hogyan tudja bemutatni, hogy Romániában az új kormány hivatalba lépésével elindult a kisebbségi jogok megnyirbálásának konkrét folyamata. Ennek legelokvensebb példája a MOGYE-kormányhatározat leállítása. Mi megpróbáljuk elmondani, hogy egy kedvezőtlen folyamat indulhat el, ami a kisebbségi jogok megvonásával járhat. Az egyik ilyen fórum az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja, amely a múlt héten ülésezett Strasbourgban, és ahol Winkler Gyula és Sógor Csaba előterjesztésére döntés született, hogy június 14-én, a következő ülésen ennek teret szentelnek, bemutatásra kerülnek a romániai magyar kisebbség helyzetében bekövetkezett fejlemények. Ez azért is fontos, mert az Európai Parlamentben a kisebbségi intergroup tagjai befolyásos kisebbségi politikusok, illetve olyan többségi politikusok, akik érdeklődnek a kisebbségi kérdés iránt. Itt nyomatékosíthatjuk az erdélyi magyarság érdekeit.
– A másik fórum a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója…
– Moszkvában tartotta a kongresszusát, és határozatot hozott a Romániában bekövetkezett dolgok nyomán. Winkler Gyula beszámolója után ők maguk javasolták, hogy készítsünk elő egy határozatot. Ez mutatja, hogy az európaiak érzékenyek azzal kapcsolatban, ami Közép-Kelet- Európában és Romániában a magyarsággal történik. Most már mindenki tudja, és minden európai fórumon elhangzik, hogy a legnagyobb európai kisebbségről van szó, amely nagy számban él Erdélyben. És bár fokozatosan, 22 éve tart egy kisebbségjogi intézmény építése, most van egy pont, ahol ez a folyamat megtörhet, és retrográd irányba indulhat.
– A harmadik fórum az Európai Néppárt. Ez mit tehet?
– Az Európai Néppártnak nem volt olyan ülése, ahol ezt a kérdést fel lehetett volna vetni, de mi folyamatosan tájékoztatjuk a párt vezetőit, mi történik Romániában, és mi történik a romániai magyarsággal. Nemcsak arról tudnak, ami most, a kormány hivatalba lépése óta történt, de arról is, hogy a romániai magyar közösségen belül milyen folyamatok indultak el politikai értelemben, és amint Wilfried Martens bukaresti látogatása során elmondta, hogy ők nem értenek egyet azzal, hogy felaprózódjon a közösségi képviselet, politikai értelemben az sem érdekük, hogy a Néppárt tagja, az RMDSZ meggyengüljön. Tehát az EPP is figyel ránk. A párt októberben Bukarestben tarja kongresszusát, ahol elfogadja 20 év után megújított politikai alapprogramját, amelyben a kisebbségi kérdésnek szentel egy fejezetet. Ennek célja, hogy megteremtse az európai kisebbségi keretszabályozást.
– A moszkvai FUEN-kongresszus határozatának lesz-e jogi következménye?
– Határozat született, ami azt jelenti, hogy az európai kisebbségek úgy gondolják, nemet kell mondani a kisebbségi jogok megvonására. A határozatot levél kíséretében elküldték Victor Ponta miniszterelnöknek. Kíváncsian várjuk a választ.
Az RMDSZ európai szinten kifejtett diplomáciai tevékenysége kétirányú: az egyik tájékoztatni, ha valami történik, és konkrét ügyben lobbizni, a másik pedig az a cél, hogy megteremtsük az európai kisebbségi keretszabályozást, ami tulajdonképpen kihúzza a szőnyeget az alól, hogy a továbbiakban a kisebbségi jogok megvonása egyáltalán szóba kerüljön Európában. Ezért vittük be az Európai Néppártba ezt a kisebbségi fejezetet, ezért készül az európai állampolgári kezdeményezés, szintén a FUEN égisze alatt, az RMDSZ javaslatára, amelyhez most már nagyon sok európai kisebbségi szervezet kapcsolódott, és amelynek a szakértői munkája eléggé előrehaladott állapotban van, hogy a következő hónapokban véglegesíteni lehessen egy olyan európai kisebbségi állampolgári kezdeményezést, amit elfogad az Európai Bizottság is, és ami után elkezdődhet az egymillió aláírás összegyűjtése.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 15.
Intergroup-vendég volt Borbély
Az RMDSZ által a kisebbségi érdekképviselet terén 1990 óta elért eredményeket ismertette tegnap Borbély László, a szövetség politikai alelnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) ülésén.
többséggel együtt, politikai párbeszéd útján kell megoldani a romániai magyar kisebbség fontos és kényes kérdéseit. A problémamegoldást és a nyitottságot nem lehet függővé tenni attól, hogy az RMDSZ kormányon vagy éppen ellenzékben van – fogalmazott Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke az Európai Parlament (EP) kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) tegnapi, strasbourgi ülésén kiemelte, hogy a romániai magyar közösség helyzetét az európai többnyelvűség egyik fórumában sikerül felvetni. Bevezetőjében Tabajdi Csaba, a munkacsoport társelnöke elmondta, a megbeszélés csupán egyik fóruma kíván lenni a kisebbségi kérdés megvitatásának, a párbeszédet Bukarestben kell folytatni, a döntéseket ott kell meghozni. Jogok, lépésről lépésre
Borbély László bemutatta az RMDSZ által a kisebbségi érdekképviselet terén 1990 óta elért eredményeket. Az ezzel kapcsolatos meghatározó döntés már a kezdetekkor megszületett: az RMDSZ az egyetlen járható utat, a politikai párbeszédet, a parlamenti demokrácia eszközeit választotta. A politikai alelnök elmondta, lépésről lépésre sikerült a jogokat kiharcolni a nemzeti kisebbségek számára Romániában, de továbbra sincs kisebbségi kerettörvény, amely megnyugtatóan és hosszú távra rendezné a magyar közösség és a többi romániai kisebbség helyzetét. Ez ugyanakkor feladat Európának is – mondta Borbély László, hiszen európai és nemzetközi standardokra van szükség a kisebbségvédelemben. A nemzeti és nemzetközi eszközöknek együtt kellene garanciát képezniük a kisebbségi közösségek számára – hangsúlyozta az RMDSZ politikusa az ülésen.
A politikai alelnök ismertette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen magyar vonalának létrehozásával kapcsolatos helyzetet és az oktatási törvényben foglaltak alkalmazása, a jog betartása mellett érvelt. „Nem kell megvárni a bíróság decemberi döntését, párbeszéd útján érvényt kell szereznünk a megszerzett jog megtartásának, hiszen a másik két multikulturális egyetemen nem ütközött akadályokba a magyar karok létrehozása” – hangsúlyozta Borbély László. Értékelése szerint az elmúlt három hétben megteremtődtek a feltételei annak, hogy az RMDSZ valós párbeszédet indítson az új szociálliberális romániai kormánnyal.
Winkler: kettős a mérce
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a vitát kísérő nagy érdeklődésre – a tanácskozásnak több mint hetven résztvevője volt - és a gyakran éles hozzászólásokra reagálva elmondta, hogy a romániai képviselők kettős mércét alkalmaznak, hiszen amikor a Nemzeti Kisebbségi Tanács tagjai látogattak Brüsszelbe, és a romániai kisebbségvédelem pozitívumairól beszéltek, látogatásukat nem övezte semmilyen figyelem. Az EP-képviselő elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusa határozatot fogadott el, amelyben nehezményezte, hogy a MOGYE kapcsán a romániai magyarokat egy már megszerzett jogtól fosztották meg. Jövőben a román kormány az alkotmány és számos fontos törvény módosítását tervezi, többek között a fejlesztési régiók újratervezését, a pozitív diszkrimináció európai gyakorlata azt követelné meg, hogy a kisebbségek álláspontját kikérjék a jogszabályok módosítása során – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Az ülésen Románia álláspontját Stelian Stoian nagykövet és Niculescu Antal a külügyminisztérium vezérigazgatója képviselte. Cătălin Ivan, a romániai szocialista képviselőcsoport vezetője meggyőződését fejezte ki, hogy adottak a kisebbségi kérdésben a párbeszéd feltételei, ezért a felmerülő problémákat sikerül megnyugtató módon rendezni. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. szeptember 7.
Borbély: a Mikó-ügyben indított CSM-vizsgálat a magyar közösség ellen irányul
„Rendkívül súlyos” fejleménynek nevezte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálatot indított a magyar közösség ellen a Mikó-ügyben.
Mint arról tájékoztattunk, a CSM néhány nappal korábban vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések.
Borbély pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a CSM-nek tisztáznia kell, hogy az egy héttel korábban lezajlott tüntetésen részt vevő több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a felszólaló egyházi képviselők és politikusok ellen vizsgálódik.,
„Azt hiszem, a CSM a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – mondta Borbély László.
Az RMDSZ alelnöke szerint az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a „felháborító döntések” ellen tiltakozni kell. Borbély ezért nem tartja megfelelőnek az Európai Bizottság korábbi kérését, amely szerint a romániai politikusoknak nem kellene kommentárokat fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez.
Borbély elmondta: az ügyben a Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult, és kérte, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki egy nyilatkozatot a Mikó-ügyben született „igazságtalan döntésről”.
Az RMDSZ politikai alelnöke mindezt a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson elmondta, a szemináriumot a Borbély László által vezetett Bernády György Alapítvány rendezte.
A rendezvényen az RMDSZ több politikusán és a romániai nemzeti kisebbségek képviselőin kívül részt vett Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is.
(RMDSZ-es európai kezdeményezés a kisebbségi jogokért
Borbély László azt is elmondta, hogy az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, jelenleg pedig a FUEN-nel együtt dolgozik a kezdeményezés beindításán, amely a jövő év elejére várható.
Mint mondta: a kezdeményezés lényege az, hogy az EU szintjén egyértelmű standardokat kell kidolgozni a nemzeti kisebbségek jogait illetően, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön.
Az uniós szabályok szerint ha egy polgári kezdeményezés keretében sikerült legalább hát tagországban egymillió támogató aláírást szerezni egy ügy érdekében, akkor az unió vezetésének foglalkozni kell a kérdéssel.
Az EU-ban jelenleg mintegy 100 millió ember tagja valamilyen nemzeti kisebbségnek. Jan Diedrichsen FUEN-igazgató szerint ez azt jelenti, hogy az EU minden hetedik polgára kisebbségi. A nemzeti kisebbségek jogainak szabályozására azért van szükség, mivel e közösségek védelme hanyatlóban van az EU-ban, a kisebbségek helyzete pedig egyre rosszabb. Hangsúlyozta: az unióban kettős mércét alkalmaznak a kérdésben, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban
A Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében tartották meg az immár hagyományosnak mondható szemináriumot a fenti címmel. Az alapítvány elnöke, Borbély László időszerűnek és aktuálisnak nevezte a rendezvényt, különösen most, a Mikó Kollégium vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye kapcsán, amikor egyfelől azért ítéltek el ártatlan embereket, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, másfelől pedig nem lehet beindítani egy magyar vonalat.
A rendezvényen, amelyen jelen voltak a német, a zsidó, a horvát, örmény, roma kisebbség képviselői, dr. Kelemen Attila, az RMDSZ megyei elnöke megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmas vákuum van az Európai Unió politikájában a kisebbségi kérdésekben. Bár több mint 100 millióan élnek kisebbségiként az EU-ban, az unió mégis egyre halogatja a kisebbségek kérdésének tárgyalását, nincs koherens stratégiája a kisebbségi problematikában. A politikusok maguk előtt görgetik a problémát, anélkül hogy megoldást találnának a problémákra. Véleménye szerint évről évre, tégláról téglára kell építeni a kisebbségi jogokat. Ezért is gratulált a szeminárium szervezőinek, és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás.
Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke fontosnak és aktuálisnak nevezte a konferenciát. Elmondta, hogy amikor a Régióbizottságban dolgozott, alkalma volt az Európai Unióban is felvetni a problémát. Véleménye szerint egységes szabályzóra lenne szükség bizonyos elvek alapján. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a nők részvétele a politikában, illetve a közéletben elenyésző, a 7%-kal Törökország szintjén állunk.
Jan Diedrichsen igazgató a FUEN képviseletében a megújult mozgósítás szükségességét vetette fel az európai kisebbségek esetében. A FUEN ernyőszervezet égisze alatt, amely 94 tagszervezetet foglal magába a frízektől a magyarokig és a tatárokig, szükség van a kisebbségek együttműködésére. Sok jó ötlet létezik, de sikerekről még nem igazán lehet beszélni, jelentette ki.
Borbély László szerint Romániában ’90 óta a kisebbségek helyzete mindig a politikai akarattól függött, holott a parlamentben a magyar közösség, illetve a többi 18 nemzeti kisebbség képviselője a mérleg nyelve volt. A kisebbségi jogok biztosítása viszont mindig a politikai akarattól, a kormányok érdekeitől függött. Emlékeztetett, hogy bár volt előrelépés a kisebbségi jogok terén, a kisebbségi törvény hét éve a parlamentben porosodik, a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete rosszabb most, mint korábban volt, mivel az egyetem vezetősége nem volt képes a parttalan viták fölé emelkedni, holott minden lehetőség megvolna, hogy akár holnaptól beindulhasson az önálló magyar tagozat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyekért felelős titkára az uniós polgári kezdeményezés lényegét ismertette, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár a Mikó-ügyről, valamint az ügyben történt társadalmi összefogásról beszélt.
Frunda György szenátor azt emelte ki, hogy Európában ma már nem léteznek nemzetállamok. Portugália és Izland kivételével nincs egyetlen olyan európai ország, amelynek területén ne élnének kisebbségi közösségek. Ezért az elmúlt 20 évben az Európa Tanács többször is ajánlásokat fogadott el a kisebbségi kérdésekről, és megpróbálta a jogi keretek felé terelni a kisebbségi jogok kérdését. Pár éve tervezetet készített a nemzeti közösségek jogainak szabályozásáról, ezt a közgyűlés elfogadta, és elküldte a miniszteri bizottságnak. Ha a bizottság elfogadja, ez a javaslat kötelező jogi normává válna, és az Európai Bizottság alkalmazná.
– Most, amikor olyan súlyos kérdésekről tárgyalunk, mint az, hogy az orvosi egyetemen nem lehet beindítani egy magyar vonalat, bár a törvény megengedi, amikor arról tárgyalunk, hogy ártatlan magyar embereket börtönbe küldenek csak azért, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, akkor nyilvánvaló, fel kell tennünk a kérdést: milyen jogállamban élünk. Mivel Románia EU- tagország, februárban az RMDSZ indítványozta, hogy a FUEN-nel együtt előkészíti azt a polgári kezdeményezést, amely értelmében, ha az EU legalább hét tagországából legalább 1 millió ember aláírja, akkor az uniónak kötelessége tárgyalni erről a problematikáról, hiszen több mint 100 millió uniós polgár valamilyen kisebbséget képvisel. Ezért remélik, hogy jövő évben véglegesítik és leteszik az unió asztalára, mert akár Romániában, akár máshol történnek hasonló dolgok, akkor az EU semleges választ ad, próbál a probléma elől kitérni. – Ha csak egy fél mondatban is bekerül a Lisszaboni szerződésbe, hogy a kisebbségi jogokat biztosítani kell uniós szinten, az is sokat jelent. Ezért indítja el az RMDSZ és a FUEN ezt a folyamatot, nyilatkozta Borbély László, hozzátéve, hogy a FUEN szolidaritási nyilatkozatot ad ki a Mikó Kollégium és Markó Attila ügyében, mert ők is egyetértenek azzal, hogy az igazságszolgáltatás független, de az igazságszolgáltatás nem hozhat igazságtalan döntést, mert egy közösség létéről van szó, és azt is jelentheti, hogy holnap-holnapután a Bolyai líceumot is visszakérhetik. Ez nemcsak magyar ügy, ez a jogállam ügye.
A szeminárium végén a meghívottak Mikházára utaztak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 8.
Szólaljanak meg az európai kisebbségek (Mikó-ügy)
A Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult Borbély László, azt kérve, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki nyilatkozatot a Mikó-ügyben született igazságtalan döntésről – ezt az RMDSZ politikai alelnöke jelentette be tegnap a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson. Borbély ugyanakkor kijelentette, a Legfelsőbb Bírói Tanács által a Mikó-ügyben indított vizsgálat rendkívül súlyos fejlemény, hiszen az a magyar közösség ellen irányul. A Borbély László vezette Bernády György Alapítvány által szervezett szemináriumon az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (LBT) tisztáznia kell, ki ellen folytat vizsgálatot: az Igazság napján szervezett tömegtüntetésen részt vett több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a szónokok ellen? „Azt hiszem, az LBT a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – állapította meg Borbély László, aki kijelentette, az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a felháborító döntések ellen tiltakozni kell – épp ezért ellenzi az Európai Bizottság egy korábbi kérését, mely szerint a romániai politikusoknak nem kellene megjegyzéseket fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez. „Hogyan beszélhetünk európai értékekről, amikor két embernek azért kell három évre börtönbe vonulnia, mert elvégezték munkájukat? Most talán az LBT ellenem is vizsgálatot indít, mert világosan kifejtettem álláspontomat egy buzăui bíróság döntésével kapcsolatban. És valószínűleg minden magyar nemzetiségű román állampolgár ellen indíthatnának vizsgálatot, mert nem hiszem, hogy – kivéve a két magyar feljelentőt – bárki másnak eltérne az enyémtől az álláspontja. Be kell bizonyítanunk, hogy a jogállam azt jelenti, a bíróknak, az ügyészeknek, mindenkinek van felelőssége, és ha téves döntéseket hoznak, vállalniuk kell a felelősséget azokért” – mondta Borbély. Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, a FUEN-től azt kérte, foglaljon állást a Mikó-ügyben született igazságtalan döntés ellen, hozzátéve: az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön. Ezzel egyetértett a tanácskozáson részt vevő Jan Diedrichsen FUEN-igazgató is, aki elmondta, az unióban kettős mércét alkalmaznak a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 9.
A nemzeti kisebbségek helyzetéről ne mások, hanem az illető közösség döntsön!
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg szeptember 7-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban címmel megszervezett szemináriumot.
A szeminárium egyik fő témája az az európai szintű polgári kezdeményezés volt, amelynek célja a kisebbségi kérdések európai szintű megoldásának a parlament és a kormányok politikai akaratától függetlenné tétele, olyan standardok kidolgozása által, amelyek az Európai Unió országaira egyaránt érvényesek. Borbély László elmondta, a kezdeményezés az RMDSZ februárban megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogalmazódott meg és alapját azok az Európai Uniós szabályok képezik, amelyek kimondják, hogy ha egy polgári kezdeményezést hét tagország, összesen 1 millió aláírással támogat, akkor az Európai Uniónak foglalkoznia kell az üggyel. “Sikerült megnyernünk az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának (FUEN) támogatását, így együtt dolgozunk a kezdeményezés beindításán, amely jövő év elején lesz esedékes.”- mondta a politikus.
Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója elmondta, azért van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak a szabályozására, mert amíg a most csatlakozó országoktól bizonyos elvek tiszteletben tartását követelik meg, addíg más tagországokban ezek betartását nem ellenőrzik, így egyes közösségek helyzete egyre rosszabb lesz és a kisebbségek védelme nem biztosított az Európai Unióban.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke „rendkívül súlyos” fejleménynek tartja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a visszaszolgáltató bizottság tagjainak elítélése ellen megszervezett Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt: „A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ezelőtt két nappal vizsgálatot indított a Sepsiszentgyörgyön megtartott Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt. El kell dönteniük, hogy ki ellen indították a vizsgálatot: az erdélyi magyar egyházak ellen, a beszédet mondó püspökök ellen, a felszólaló politikusok ellen vagy a több mint 25.000 magyar ember ellen, akik az üggyel való szolidaritásukat fejezték ki? Az én véleményem az, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot, amely egy rendkívül súlyos fejlemény. ”- mondta a politikus.
A politikai alelnök kijelentette, hogy tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét, de nem maradhat szótlan akkor, amikor igazságtalan ítéletek születnek és nem tartja helyénvalónak ebben az esetben az Európai Bizottság azon kérését miszerint a politikusok ne nyilvánítsanak véleményt a bírói határozatokról. “Ne mondja azt senki, hogy maradjunk szótlanok és ne mondjuk el a véleményünket akkor, amikor igazságtalan, megalapozatlan ítéletek születnek. Az Európai Bizottság 11 pontja közül, amelyek azokra a szabályokra vonatkoznak amelyet Romániának be kell tartania, az egyik azt mondja ki, hogy Romániában a politikusok ne nyilvánítsák ki véleményüket a bírói döntésekről. Véleményem szerint ez nem helyénvaló.” – mondta a politikus. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy amikor Környezetvédelmi Miniszter volt és berontottak az irodájába a Green Peace aktivistái majd a fűtőtestekhez láncolva magukat órákon át tüntettek a Verespataki bányanyitást engedélyező bírói döntés ellen, akkor a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács miért nem avatkozott bele?
A politikus az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának támogatását kérte ebben az ügyben: “Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója támogatását kérem, hogy az általa és a szövetség által képviselt 94 kisebbség nevében támogassák ezt az ügyet és mondják ki velünk együtt azt, hogy a Mikó perben igazságtalan ítélet született.” Ugyanakkor kijelentette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nyugodtan vizsgálatot indíthat ellene és akár az egész romániai magyar közösség ellen, mert nem hiszi, hogy a feljelentőkön kívül valaki más véleménnyel lenne a 2 ártatlan embert börtönbüntetésre ítélő döntést illetően. „A jogállam azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak nem csak az közemberek, hanem az ügyészek és a bírák is. Felelőséggel tartoznak, ha téves döntéseket hoznak.”- mondta a politikus.
A Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban című szemináriumon részt vettek Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója, Frunda György RMDSZ szenátor, Dr. Kelemen Atilla, RMDSZ képviselő, a Maros Megyei RMDSZ szervezet elnöke, Lokodi Edit Emőke a Maros Megyei Tanács alelnöke, Markó Attila a Román kormány Etnikumközi Hivatalának államtitkára, Vincze Lóránd az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára valamint a romániai német, horvát, örmény, zsidó és roma kisebbségek képviselői.
rmdsz.ro
2012. október 10.
A kisebbségi jogok uniós szinre emelését sürgeti Tabajdi Csaba - Az uniós jog részévé tenné a kisebbségi jogokat Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP) képviselő - tudatta szerdán a szocialisták EP-delegációja.
Tabajdi Csaba a "Kisebbségi jogi ABC" című, a dél-tiroli tartomány gondozásában megjelent kötet bemutatóján szólalt fel. Tabajdi úgy fogalmazott, hogy Dél-Tirol példaértékű az európai kisebbségvédelemben.
"Dél-Tirolban nemcsak kiharcolták a regionális autonómiát, de azt sikerült tartalommal is megtölteniük a helyieknek. A régió az autonóm státus elnyerése óta gyorsabban fejlődött, mint az olasz országos átlag, a munkanélküliség pedig még a válság idején is alacsony maradt. Pezsgő szellemi élet alakult ki, amely a kisebbségi jogvédelem terén Európa élvonalába emelte a dél-tiroli egyetemeket és kutatóhelyeket. A régióban széles körben biztosított az egyéni és kollektív kisebbségi jogok gyakorlása, aminek köszönhetően a térségben megszűnt az etnikumközi feszültség" - vélekedett a szocialista politikus, aki kifejtette, hogy Dél-Tirol minta az európai kisebbségek, így a külhoni magyar közösségek számára is.
Tabajdi Csaba ismertette, hogy az EP kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja három eszközzel kíván új lendületet adni az európai kisebbségvédelmi törekvéseknek.
Kezdeményezni fogják, hogy az Európai Parlament fogadjon el állásfoglalást az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetéről és a számukra biztosítandó jogokról. A munkacsoport ezen felül támogatja Winkler Gyula RMDSZ-es képviselő és az Európai Népcsoportok Föderális Uniója nevű kisebbségi ernyőszervezet javaslatát, amely Európai Polgári Kezdeményezést indítana a kisebbségi jogok Európai Uniós szabályozása érdekében. A kisebbségi jogok előmozdítását szolgáló harmadik eszköz a Roma Stratégia mintájára elfogadott, a hagyományos nemzeti kisebbségek jogait rögzítő európai keretstratégia lehetne - vélekedett a munkacsoportot vezető Tabajdi Csaba.
Tabajdi arra is kitért, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban, épp a magyar kormány intézkedéseinek elemzésekor fordult első ízben jogi szakvéleményért az Európa Tanács keretében működő Velencei Bizottsághoz." A Velencei Bizottság véleményei az európai kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan forrásainak számítanak. Fontos lenne, hogy az Európai Bizottság egy leendő uniós kisebbségvédelmi rendszer felállításakor minél nagyobb mértékben támaszkodjon a Velencei Bizottság és az Európa Tanács keretében kialakult gyakorlatra" - fejtette ki a szocialista politikus.
(MTI)
2013. január 15.
Megállapodást írtak alá az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata – az európai szabályozás értelmében – a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
„Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
MTI
Erdély.ma,
2013. január 15.
Megállapodás az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor (képünkön), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke - közölte ma az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata - az európai szabályozás értelmében - a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz.
Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
"Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 16.
Három erdélyi tervezet készül az európai kisebbségvédelemre
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) önállóan próbál élni az európai polgári kezdeményezés lehetőségével annak érdekében, hogy az Európai Unió alkosson jogszabályt a nemzeti kisebbségek védelméről.
Az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos elképzeléseket a Tőkés László által vezetett Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) próbálta 2012-ben összehangolni. A KMAT erre irányuló igyekezete azonban nem járt sikerrel. A tanács 2012. július 13-i budapesti ülése után Tőkés közölte: az erdélyi szervezetek három tervezetet készítenek elő, és a KMAT valamennyi tagszervezete azon tervezetek mellé áll, amelyek túljutnak az Európai Bizottság jogi szolgálatának előzetes szűrésén. A jogi szolgálat elsősorban azt vizsgálja, hogy az EU hatáskörébe tartozik-e az a terület, amelyet a kezdeményezők szabályozni kívánnak.
Az EU alapokmányának számító Lisszaboni Szerződés a kisebbségvédelmet a tagállamok hatáskörébe utalja, ezért az erdélyi magyar szervezetek jogalkotási törekvései akkor lehetnek sikeresek, ha elképzeléseiket az EU hatáskörébe tartozó területekhez kapcsolják.
Az RMDSZ kedden ismertetett elképzelései szerint a szövetség keretszabályozási csomagot készít elő az európai unió nemzeti kisebbségeinek a védelmére, amelyet az Európai Bizottsághoz benyújtandó polgári kezdeményezés szövegéhez csatol majd.
Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára az MTI-nek elmondta, egyelőre nem véglegesítették a tervezet szövegét. Valószínűnek tartotta, hogy a tervezetet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Dél-Tirolban tartandó júliusi kongresszusán fogadják majd el. Vincze Lóránt szerint a dokumentum a nyelvi jogok, a kulturális jogok, valamint a diszkrimináció kérdéskörén keresztül közelít majd a kisebbségi problémakörhöz.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös tervezetét kidolgozó Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök az MTI-nek elmondta: ők is az őshonos európai kisebbségek jogainak megannyi területére kitérő szabályozást kezdeményeznek. Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ tulajdonképpen az ő javaslatukból merített ihletet. Úgy vélte, van esély arra, hogy az Európai Bizottság jogi szolgálata zöld utat adjon azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ugyan nem tartoznak kimondottan az unió hatáskörébe, de nem ellentétesek az uniós joggal. Hozzátette, az általuk javasolt szabályozás számos ponton kapcsolható az EU alapokmányának számító Lisszaboni Szerződéshez.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2012 augusztusában véglegesítette azokat a dokumentumokat, amelyekkel az uniós szabályozást kezdeményezi. Izsák Balázs SZNT-elnök tavaly Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben és Skóciában ígéretet kapott tárgyalópartnereitől a kezdeményezés támogatására.
Az SZNT szerint az európai kohéziós politika az a terület, amelyen a kisebbségek érdekei is megjeleníthetők, és amelyen az EU is jogalkotási hatáskörrel rendelkezik. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: az SZNT azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Azt kérik, hogy az EU biztosítsa számukra az esélyegyenlőséget ahhoz, hogy hozzáférjenek az uniós forrásokhoz, és közben sajátosságaikat is fenntarthassák.
Az Európai Unió 2012. április 1-je óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az előírt egymillió aláírásnak hét különböző tagországból kell származnia, továbbá mindegyikben 750-szer annyi aláírást kell összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak. MTI
Erdély.ma,
2013. január 16.
Bevenni Brüsszelt!
Úgy hírlik, legalább egymillió uniós állampolgár támogató aláírásával elérhető, hogy Brüsszelben, Strasbourgban vagy Luxembourgban, a nyugati világ elefántcsonttornyaiban valamivel feljebb kerüljön a problémás ügyek poros paksamétájában az európai őshonos kisebbségek jogaiért harcolók követeléslistája.
Merthogy az érdekvédelmi szervezetek, intézetek, szakbizottságok több évtizedes feltáró munkája, felmérései, jelentései, a számtalan egyéni és közösségi sérelem közvetítése eddig nem hatották meg az öreg kontinens birodalmi titkárait.
Az érdemi előrelépés reményében kötött most megállapodást Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Bolzanóban a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának vezetőjével. A kezdeményezők a Lisszaboni szerződésben biztosított, tavaly tavasszal életbe léptetett jogi eszköz segítségével próbálnák lépésre kényszeríteni az Unió vezetőit: az Európai polgári kezdeményezés néven elfogadott eljárás az Unió legalább egymillió, minimum hét EU-s országot képviselő állampolgára számára lehetővé teszi, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen.
A minap Dél-Tirolban kötött megállapodás aláírói egy polgári bizottság létrehozásáról döntöttek, amelynek feladata a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Itthon tavaly ilyenkor – jellemző módon – még azon vitatkozott az EMNT, az SZNT és az RMDSZ, valójában melyikük is áll a kezdeményezés élén. Mára azonban remélhetőleg mindenkiben tudatosult, hogy nemcsak erdélyi, hanem összeurópai összefogásra van szükség a nagy lobbioffenzíva megindítására. A legfőbb ellenség Nyugat-Európa kényelmes tudatlansága – azt kell megértetni végre az uniós döntéshozókkal, hogy mondjuk egy, a román többség szidalmazásai, bántalmazásai közepette a szórványban felnövő magyar gyerek iskolai megaláztatásai ugyanúgy életre szóló, gyógyíthatatlan lelki sebeket okozhatnak, mint a zsidózás, a négerezés, a cigányozás. Mert jelenleg Brüszszelben még abból is nagyobb perpatvar kerekedhet, ha itt-ott kivágnak néhány fát vagy sterilizálnak egy-két kóbor állatot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 17.
Itt az idő
Mintha végre, jól elosztva a feladatokat, valóban egy cél felé kezdték volna tolni az erdélyi magyarság ügyének szekerét érdekvédelmi szervezeteink, pártjaink, kisebb-nagyobb szerepet vállalva, valóban azon igyekeznének, hogy kimozdítsák a holtpontról az autonómia ügyét.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor Dél-Tirol fővárosában, Bolzanóban írt alá megállapodást az ottani tartományi kormányzóval és az európai nemzeti kisebbségeket tömörítő legjelentősebb szervezet, a FUEN elnökével. Egymillió európai polgár aláírásának összegyűjtését tűzték ki célul, hogy lépésre kényszerítsék az Európai Bizottságot, hozzon létre egységes, minden tagállamra érvényes kisebbségvédelmi szabályozást. A lisszaboni szerződés elfogadása tette lehetővé az európai polgári kezdeményezést, és előbb a Székely Nemzeti Tanács, majd Tőkés László vetette fel, ily módon lépésre lehetne kényszeríteni a kisebbségi kérdésben ugyancsak távolságtartó és óvatos uniót. Több tanácskozást, konferenciát tartottak, kezdeményező testületeket, bizottságokat alapítottak, de a három tábor mostanáig elbeszélt egymás mellett, pontosabban ugyanazt a célt emlegették, de minden alkalommal hangsúlyozták, hogy valójában csak ők gondolják komolyan, a másik két fél megrekedt a nyilatkozatok szintjén. Gyakran hallhattunk az elmúlt másfél esztendőben a hét európai államban összegyűjtendő egymillió aláírásról, a partnerek kereséséről, arról, hogy így talán a közönyös, sőt, olykor egyenesen ellenséges európai tagállamok is rákényszeríthetőek lennének, hogy elfogadják az őshonos kisebbségek jogainak kiterjesztését, megmaradásukat szavatolandó hajlandóak lennének követni a jól ismert és működő európai példákat: a dél-tiroli, a baszk vagy katalán autonómiáét. Az erdélyi magyar politikusok többnyire egyetértettek abban, egy ilyen jellegű egységes jogszabálycsomag nélkül nehezen elképzelhető, hogy az EU kiálljon az erdélyi autonómiatörekvések mellett. Végre van tehát egy pontosan megfogalmazott és bár távlati, de egységes cél, s végre megmozdult valami. Igaz, az RMDSZ kicsit mintha jobbról előzött volna, de fontos, hogy határozottan lépett, és úgy tűnik, ezúttal nem kirakatjáték folyik, hanem valóban közelebb kerülhetünk a megvalósításhoz. Jó lenne hát, ha a másik két tábor is csatlakozna (remélhetően találnak helyet nekik is a munkában), és nem új utak, bizonyítási lehetőségek keresésébe ölnék energiáikat. Itt az idő, végre lehetőség kínálkozik az oly sokat emlegetett egységes fellépésre, bizonyíthatnák, hogy felül tudnak emelkedni a kicsinyes, önző politikai érdekeken. Mert ha ismét háromfelé kezdik rángatni ama képzeletbeli szekeret, félő: nagyon hosszú időre a kátyúba ragad.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. január 21.
Kisebbségvédelem: közös cél, külön utak
Közösen hatékonyabban tudnának fellépni a kisebbségi jogok kivívása terén az erdélyi magyar szervezetek – véli Izsák Balázs SZNT-elnök. Az RMDSZ, az SZNT és az EMNP külön utakon próbál támogatást szerezni a kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításához. „Hosszú távú küzdelemről lévén szó, sokkal szerencsésebb lenne, ha együtt tudnánk megfogalmazni az egyébként is közös céljainkat” – reagált Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az RMDSZ azon lépésére, melyet a szövetség a kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindítására tett.
A civil szervezet vezetője a Krónikának kifejtette, számára érthetetlen, hogy míg a Magyar Polgári Párt (MPP) az SZNT jóval korábban megfogalmazott kezdeményezése mellé állt, és esély van az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), illetve az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való együttműködésre is, az RMDSZ-nek miért kellett külön lépnie.
„Nem kellene presztízskérdést csinálni a kisebbségi jogok megszerzéséből annál is inkább, hogy az SZNT, nem lévén párt, nincs versenyhelyzetben az RMDSZ-szel szemben” – hangsúlyozta Izsák Balázs. Mint hozzátette: ő maga több ízben is szorgalmazta a szakmai egyeztetést a Kelemen Hunor által vezetett alakulattal, azonban erre a mai napig nem került sor.
Ellenkezőleg: a kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról az RMDSZ a múlt héten megállapodást írt alá Dél-Tirolban az ottani néppárt vezetőjével, Richard Theinerrel és Hans Heinrich Hansennal, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökével. A bolzanói egyezség értelmében az aláírók a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagjai lesznek. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot. A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsváron fog megalakulni, és feladata – az európai szabályozás értelmében – a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Az alapító elnökök abban is megegyeztek, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért, amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez. „Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában” – nyilatkozta akkor Kelemen Hunor. Izsák Balázs értékelésében az RMDSZ csak általánosságokban beszél a kisebbségi jogokról, holott az Európai Unió már túljutott az irányelvek szintjén. „Az EU nem újabb általánosságokat, hanem jogszabály-kezdeményezést fogad el” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Az RMDSZ „különcködő” akcióját Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke is bírálta. Amint az MTI-nek elmondta, a szövetség lényegében az ő javaslatukból merített ihletet. A Székely Nemzeti Tanács egyébként még az elmúlt év augusztusában véglegesítette azokat a dokumentumokat, amelyekkel az uniós szabályozást kezdeményezi. Az SZNT-elnök tavaly Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben és Skóciában kapott ígéretet tárgyalópartnereitől a kezdeményezés támogatására, a napokban pedig svédországi körúton vesz részt, ahol arról próbálja meggyőzni a skandináv államban letelepedett magyarokat, hogy segítsenek be a svédországi 13 500 támogatói aláírás összegyűjtésébe.
Svédországi körútjának első állomásán, Norrköpingben tartott előadásán Izsák Balázs az összefogás szükségességét hangsúlyozta. „A Székelyföldnek minden feltétel adott a területi autonómiához, ez azonban csak otthoni, magyarországi és nemzetközi összefogással, szolidaritással teremthető meg” – idézi az SZNT-elnököt a HUNSOR svédországi magyar emberjogi és kisebbségi figyelő. Eszerint Iszák Balázs arra is kitért, hogy az összefogás most azért is fontos, mivel Victor Ponta kormánya olyan régióátszervezést javasol, amely gazdasági szempontból hátrányos helyzetbe hozná a Székelyföldet, és beolvasztaná a sokkal fejlettebb román megyékbe. Rámutatott, a székelység úgy tudott megmaradni, hogy mindig önmaga döntött saját sorsáról. Úgy vélte, a Székelyföldnek minden feltétel adott a területi autonómiához, ezt azonban nem az ott élő románok ellen, hanem velük együtt akarják megvalósítani: az autonómia nem bezárkózást jelent, hanem lehetőséget minden ott élő polgár számára, és azt is, hogy a román mellett a magyar is hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Mint ismeretes, az Európai Unió tavaly április elseje óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az előírt egymillió aláírásnak hét különböző tagországból kell származnia, továbbá mindegyikben 750-szer annyi aláírást kell összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 25.
Kisebbségvédelem: Tőkés összefogást sürget
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Tőkés László az MTI-hez is eljuttatott levelében – amelyet Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött – megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a „külön utas megoldást választotta”, és – a jelek szerint – külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének. Egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek.
„Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében” – fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják. Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Kelemen Hunor a témával kapcsolatban a Kolozsvári Rádió csütörtök reggeli műsorában elmondta: európai összefogás körvonalazódik az európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Az RMDSZ elnöke szerint ez az elmúlt 50 év legnagyobb kitörési lehetősége a kisebbségvédelem terén Európában, amelynek elindításáról január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és az RMDSZ elnöke. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
„Pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk, a franciaországi bretonok, a görögországi törökök, a különböző államokban élő német kisebbségek biztosan csatlakoznak a kezdeményezéshez, Belgiumból több partnerre számítunk, tehát haladunk előre a kapcsolatfelvételben, a partnerek feltérképezésében” – részletezte Kelemen Hunor.
A kezdeményezés tervezett menetrendje szerint áprilisban, Kolozsvárott jelentik be az alapítók a kezdeményező bizottság teljes összetételét. Ide olyan személyeket kívánnak bevonni, akik az európai kisebbségpolitikában és kisebbségvédelemben meghatározó személyiségnek számítanak. Júniusban Dél-Tirolban szervezik meg a FUEN kongresszusát, ahol bemutatják a kezdeményezés dokumentumát, amelyet majd az Európai Bizottsághoz nyújtanak be elővéleményezésre. Kelemen szerint a keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 28.
REPLY Lesz-e magyar összefogás az európai kisebbségekkel?
Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt.
A decemberi parlamenti választások után semmi sem változott a Kárpát-medencei magyar közélet viszonyrendszerében. Ami persze nem meglepő, egyetlen közéleti szereplő sem volt annyira naiv, hogy arra számított volna, az RMDSZ nagyarányú győzelme helyre rakja a dolgokat, és a következő ciklus közepéig a vesztesek, elfoglalva Erdély politikai porondján a nekik megmaradt kis szeletet, a bizonyítványukat magyarázzák és a sebeiket nyalogatják.
A választók viszont minden bizonnyal valamiféle katarzisra számítottak, arra, hogy a választások elmúltával - vásárhelyiesen szólva - a politikai mocskolódásnak egy ideig vége lesz, és új fejezet kezdődik az erdélyi politikában.
Nos, nem történt változás. Mint ahogyan ebben a viszonylatban az RMDSZ-ben lezajlott elnökválasztás sem hozott semmi változást, a Szövetségben lezajlott fiatalítás ellenére sem. Ellenfeleink húsz éve székükhöz ragaszkodó emberekről beszélnek, miközben lassan Tőkés László az egyetlen erdélyi magyar politikus, aki 1989 óta egyik bársonyszéket a másik után húzza maga alá, néha egy időben többet is. A választások után, tükörbe nézés helyett, a szerkesztőségek e-mail címére változatlan intenzitással érkeznek a sablonos nyilatkozatok, az RMDSZ-t posztkommunista, neptunista, tájbasimuló, bársonyszékhez-ragaszkodó stb. társaságnak tituláló kinyilatkoztatások.
Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője
Hegyeshalomtól keletre a számok minden bizonnyal mást jelentenek, itt az önkormányzati választások, 86-7-7, illetve a parlamenti választások 87-13 arányát továbbra is lehet úgy olvasni, hogy Erdélyben egyenrangú alakulatok léteznek, amelyek fölött Tőkés László személye áll. Hegyeshalomtól nyugatabbra a partnerek nehezen értik ugyan az erdélyi magyar szervezetek belső viszonyait és versenyét, de a számokat ismerik, ezért következtetésük egyértelmű: az erdélyi magyarság legitim politikai képviselője az RMDSZ. Mint ahogyan például Dél-Tirolban az SVP, a német lakosság legnagyobb alakulata számít legitim képviseletnek, még akkor is, ha a tartományban az abszolút többsége mostanra pengeélen táncol, két függetlenségpárti alakulat, egy zöldpárt és a helyi olasz párt egészíti ki az ottani arányokat.
Az európai partnerek tehát az erdélyi magyarság legitim képviselőjének, az RMDSZ-nek a kisebbségi európai polgári kezdeményezésről szóló javaslatát fogadták el. A szövetség törekvése nem új keletű, hiszen politikai programja és külpolitikai határozata értelmében célja az európai kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtése, 2011 áprilisában pedig megállapította, hogy az európai polgári kezdeményezés ebbe az irányba mutató eszköz lehet. Az elsőként megkeresett partner az európai kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN volt, és ehhez csatlakozott természetes szövetségesként a dél-tiroli SVP.
Európa két nagy nemzeti közösségének legitim képviselete és a több mint kilencven szervezetet képviselő FUEN már jelentős európai kisebbségi szolidaritást jelent. Ehhez jelezték csatlakozási szándékukat további franciaországi, dániai, hollandiai, belgiumi, németországi, lengyelországi, görögországi szervezetek és közösségek. Az európai kisebbségi összefogás tehát adott, ennek lehetnek további partnerei a Kárpát-medencei magyar szervezetek, kiteljesítve az európai szolidaritást. Okafogyott tehát Tőkés László felhívása, hogy egy külön nemzetpolitikai műhelyben, az egyébként semmiféle jogi alappal nem rendelkező Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanácsban (KMAT) kellene a kezdeményezés kapcsán a magyar összefogást megteremteni (furamód, Budapesten, erdélyi tennivalóinkról). Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, mint valami nemzet fölötti egyszemélyes intézmény, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt. Nyilatkozatok helyett tartalom
Két héttel ezelőtt, az alapító partnerek megállapodás-kötése után, Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök egy sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy szerinte az RMDSZ-t az EMNP javaslatai ihlették. A Jereváni Rádió és az ellopott kerékpár esete áll fenn. Az RMDSZ első szövegváltozata ugyanis 2011-ben született, amelyről már partnereinkkel egyeztettünk, és alapjául a Szövetség 2011. februári kongresszuson elfogadott külügyi dokumentuma szolgált. A javaslat 2012. január 26-án került nyilvánosságra az Európai Parlamentben rendezett konferencián, ahol Winkler Gyula mutatta be az elképzelést egy közös nyilatkozattal együtt, amelyben az tételesen szerepelt. A megszövegezéshez kísértetiesen hasonlító EMNP-javaslat pedig egy héttel később, a 2012. februári KMAT-ülésen jelent meg, az EMNP Külügyi és Nemzetpolitikai Kabinetjének fejlécével, Szilágyi Zsolt aláírásával. Ezt követően az RMDSZ, az EMNP és az SZNT közösen, magyar szakértőktől kért normakontrollt. Akkor jelent meg az EMNP-nek a polgári kezdeményezésről szóló utolsó tartalmi utalása.
A polgári kezdeményezés mögött a Szövetségben két év munkája, kongresszusok, konferenciák, több tucat egyeztetés, vita, több alkalommal módosított javaslatcsomag áll, amelyen minden bizonnyal az utolsó pillanatig lesz még csiszolnivaló. Ez a munkafolyamat valószínűleg idegen egy olyan politikai személyiségtől és környezetétől, akinek munkája egyszemélyes intézményként nemzetpolitikai kinyilatkoztatásokra és értékítéletekre korlátozódik.
Ebben a pillanatban legfeljebb két magyar indíttatású kisebbségi polgári kezdeményezésről lehet beszélni, az európai szolidaritással készülőről és az SZNT javaslatáról. Személy szerint úgy érzem, hogy Izsák Balázs regionális irányú kezdeményezése beillik a széles körű kisebbségvédelmi intézkedés-csomag javaslatba. A nyilvánosságra hozott szöveg azt kéri: „Az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. (...) A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.” A szöveg meglehetősen távol áll attól, hogy a közleményekben megjelent szándéknak megfelelően Székelyföld területi autonómiáját kérné, de kétségtelenül korrekt és európai. Az SZNT tervezete találkozik az RMDSZ regionalizációs céljával, hiszen a 2007-ben a bukaresti parlamenthez benyújtott törvényjavaslat a fentiekben is jelzett elgondolásból fakadt. Az európai szolidaritással készülő kezdeményezésnek a regionális fejlesztés és a területi kohézió mindenképpen része lesz.
Csatlakozás az európai szolidaritáshoz
Készül tehát a kezdeményezés-csomag, amelynek elemeiben konszenzussal egyetértenek az európai kisebbségi közösségek, és amely a magyar nemzeti közösségünk szempontjából is jelentős előrelépést jelentene a kisebbségi jogok szavatolásában. Ugyanakkor adott egy széles körű európai szolidaritás. Ez az eredménye az RMDSZ több mint két éves polgári kezdeményezéssel kapcsolatos munkájának. Természetes volna, hogy valamennyi magyar szervezet, amely célnak tekinti, hogy létrejöjjön az EU-s szintű kisebbségvédelmi politika, a meglévő európai összefogáshoz csatlakozzon. Ez nem az RMDSZ-hez jelent csatlakozást, hanem a közös kezdeményezéshez, az európai kisebbségek nagyobb családjához. Az ajtó nyitott minden csatlakozni kívánó szervezet számára, függetlenül attól, hogy melyik tagállamból származik.
Vincze Loránt
A szerző az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára
Transindex.ro,
2013. január 28.
Kelemen Hunor válasza Tőkés Lászlónak az európai polgári kezdeményezés ügyében
Kelemen Hunor szerint az európai polgári kezdeményezés ügyében indított erdélyi javaslatok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyílt levélben válaszolt hétfőn Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként múlt csütörtöki nyílt levelében a kisebbségvédelmi európai kezdeményezések, és az ezekkel kapcsolatos cselekvési tervek összehangolására kérte az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.
"Meg kell nyugtatnom az Elnök urat, hogy aggodalma alaptalan: az RMDSZ álláspontja szerint az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések közül az a támogatandó, amelyet az Európai Bizottság pozitívan véleményez. Meggyőződésem, hogy ezek a kezdeményezések kiegészítik, s nem kioltják egymást" - áll Kelemen Hunor nyílt levelében.
Az RMDSZ elnöke tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy a szövetség, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) együttműködése gyümölcseként európai szintű összefogás körvonalazódik a kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében.
"Leveléből számomra egyértelműen kitűnik, hogy támogatja ezt az európai szintű összefogást, amely mind a romániai magyarok, mind más, európai őshonos nemzeti kisebbség javára válik" - írta Kelemen Hunor.
Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
MTI
2013. január 29.
Kelemen kitérő választ adott Tőkésnek
Kitérő választ küldött Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Tőkés László felhívására, melyben az európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Bár Tőkés a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) azonnali összehívását kérte az ügyben, Kelemen Hunor válaszlevelében nem reágált a felvetésre.
„Az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) összefogása és együttműködése gyümölcseként európai szintű öszszefogás körvonalazódik a kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Törekvésünk bizonyítja, hogy a nemzeti közösségek és az őket képviselő legitim szervezetek nem csak a saját egyéni specifikus gondjaikra keresnek megoldásokat, hanem képesek egymillió aláírással hitelesített, valós európai szolidaritást kiépíteni és fölmutatni” – írja válaszlevelében az RMDSZ elnöke.
Hétfőn ugyanakkor Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára reagálásában leszögezte: az európai partnerek elfogadták az RMDSZ kisebbségi európai polgári kezdeményezésről szóló javaslatát, így okafogyott Tőkés felhívása. „Az európai kisebbségi összefogás adott, ennek lehetnek további partnerei a Kárpát-medencei magyar szervezetek, kiteljesítve az európai szolidaritást. Okafogyott tehát Tőkés László felhívása, hogy egy külön nemzetpolitikai műhelyben az egyébként semmiféle jogi alappal nem rendelkező KMAT kellene a kezdeményezés kapcsán a magyar összefogást megteremteni” – fogalmazott Vincze Lóránt.
Krónika (Kolozsvár),