A valutában lehívott személyi kölcsönök és ingatlanhitelek nagy mennyisége az egyik legnagyobb gond Kelet-Európában, többek között Romániában és Magyarországon, mivel a lej és a forint gyengül – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Walter Rothensteiner, a Raiffeisen Zentralbank ügyvezető igazgatója. A pénzintézet kilenc, Kelet-Európában működő nemzetközi nagybankkal együtt kérelmet nyújtott be az EU intézményeihez és az Európai Központi Bankhoz, hogy terjesszék ki a válságkezelő intézkedéseket erre a régióra is. /Románia és Magyarország legsúlyosabb gondja a nagy valutahitel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

„Nem jön újabb válság”
Kizártnak tartja egy újabb világméretű gazdasági recesszió bekövetkeztét Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke. A gazdasági szakember úgy véli, a világgazdaság jelenleg fellendülési szakaszba jutott a fejlődő és az ipari régiókban egyaránt. Ugyanakkor hozzátette: az ipari államok gazdasági előnye nem garantált, mivel attól függ, mennyire sikerül visszaállítani a fogyasztók, befektetők és vállalkozok bizalmát.
Nyilatkozata válasz volt arra a bizalmatlansági hullámra, mely múlt hét végén ütötte fel fejét a pénzpiacokon, miután gyengélkedő mutatók jelentek meg az Amerikai Egyesült Államok, illetve Kína gazdaságát illetően.
Baljós előrejelzéseket fogalmazott meg ugyanakkor Nouriel Roubini közgazdász az euróövezettel kapcsolatban. A Doktor Balsorsnak is nevezett professzor szerint az euróövezet növekedése 2010-ben az előzetes egyszázalékos becslésekkel ellentétben inkább nulla százalékos lesz. A jósprofesszor úgy látja, hogy a romló pénzpiaci bizalom és a korai fiskális szigor miatt a növekedési ütem lassulni fog, így az ECB korábbi jelentése nem fog megvalósulni.
Az elmúlt három hónap tőzsdei korrekciója, az emelkedő hitelkamat és a problémás bankközi hitelezés mind aggályokat vet fel a növekedést illetően globális szinten – nyilatkozta Roubini a Reutersnek. Véleménye szerint az amerikai gazdaság növekedése is lassulni fog az év második felében 3 százalékról 1,5 százalékra. Új Magyar Szó (Bukarest)

Európa válsága, avagy uniós tyúkketrecek (Orbán Viktor július 28-án Tusnádfürdőn elmondott beszéde)
Visszaélés egy fogalommal
Európa válsága hosszabb és mélyebb, mint azt kezdetben gondoltuk. Ez hosszú ideig kérdőjeles mondat volt, ma már határozott állítás. A válság nem világválság, hiszen valójában csak az Egyesült Államok és Európa küszködik hasonló kérdésekkel. Ázsia országai eközben fejlődnek, Dél-Amerika országai virágzanak, Afrika népei is, ha mélyről is indultak, de kétségkívül fölfelé lépkednek.
Valami tehát a nyugati világban romlott el, nem a világban, hanem a nyugati világban, és különösen Európában mennek rosszul a dolgok. Nem kerülhetjük meg a kérdést: mi lehet ennek az oka? Hogyan érinti ez a magyarokat, és hogyan fordíthatjuk ezeket a bajokat a javunkra? A mostani válság okainak megértéséhez tudnunk kell, hogy Európa – legalábbis ahogy én miniszterelnökként az európai vezetők közötti forgolódásaim során megtapasztaltam – valójában a mai napig a II. világháború árnyékában él. Mindentől fél – érthető módon –, amiről azt hiszi, hogy okozója volt a II. vagy akár a két világháborúnak. A legfőbb felelősnek ma a nyugati féltekén a nemzetállamok ambícióit jelölik meg. Az európai elit ma azt gondolja, hogy a kontinensünket kétszer romba döntő háború mélyén a nacionalizmus húzódik meg, és valahogy nem veszi kellő súllyal figyelembe azt a tényt, hogy a XX. század két pusztító eszméjének – a nemzetiszocializmusnak meg a nemzetközi szocializmusnak, amit mindközönségesen kommunizmusnak nevezünk – a közös vonása nem a nacionalizmus volt, hanem az a körülmény, hogy jogosnak vélték, hogy a társadalmat bármilyen eszközzel egyetlen eszme nevében gyökeresen átalakítsák. Ma az Európai Unió, az ahhoz való tartozás, az európai egység egy olyan nemzetközi politikai programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket föltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni nem egyszerűen csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt, kiátkozásért kiáltó tett.
Pedig az Európai Unió, az európai egység gondolata nem így indult. Nem gondoltuk, hogy ilyen furkósbottá válik. Úgy indult, hogy először is kezelni próbálta a francia–német ősi ellenségeskedést, és rájött arra, hogy gazdasági eszközökkel politikai problémákat lehet orvosolni. Amikor a gazdasági sikerek nyomán úgy tűnt, hogy a fokozódó fogyasztással, a növekvő jóléttel, a jóléti kiadások emelésével a politikai bajokat kezelni – de legalábbis elodázni – lehet, Európa szerintem fokozatosan elveszítette a realitásérzékét. Ugyanis politikai problémákat nem lehet gazdasági eszközökkel kezelni, még akkor sem, hogyha hosszú évtizedekig úgy tűnik, hogy ez lehetséges. Márpedig így tűnt, és ez a gondolkodásmód vérszemet kapott az olajválság után, amikor az európai integráció elmélyítésével válaszolt egy gazdasági kihívásra. Aztán kétségkívül igaz, a kommunista országok összedöntésében, a diktatúrák megdöntésében sikeresen játszott fontos szerepet a nagyobb fogyasztás csábereje. És eközben az európai világ, annak a nyugati fele elsősorban elhitte, hogy nem egyszerűen csak gazdasági, de egyfajta erkölcsi fölényben is van a kontinens keleti felén élőkkel szemben. A harmadik hibát akkor követte el Európa, amikor valamikor a kétezres évek közepén, az európai alkotmány megalkotására tett kísérletének kudarca után ezzel a ténnyel nem nézett szembe, nem értette meg, hogy ez a kudarc világossá teszi, az európai nemzetek ellenében az uniót nem lehet sikerre vinni. Az Európai Unió ereje nem a nemzetek fölötti központ teljesítményében, hanem a nemzetek saját teljesítményében rejlik.
(…) Ahelyett, hogy feladták volna ezt a gondolatot, valójában megcsontosították, miszerint úgyis létre lehet hozni egy demokratikus Európai Uniót, hogy az európai polgárok ezt nem helyeslik, s lehetséges azonos mértékű gazdasági prosperitást létrehozni különböző gazdasági teljesítményű országok között, ha közös pénzük, mondjuk, eurójuk van, és nem adták fel azt a gondolatot sem, hogy lehetséges fejlődést elérni a pénzpolitikából kiindulva. És végül nem adták fel azt a gondolatot sem, hogy lehetséges kiegyenlítődést elérni Európa nyugati és keleti fele között leereszkedéssel és kioktatással. Mindezt a sok, négy-öt dogmát egyetlen eszme vezényszava alá sűrítették, amit egész egyszerűen úgy hívnak, hogy Európa. Régen látott a mi kontinensünk ilyen visszaélést egy értékes fogalommal. Nemzetek reneszánsza
Ezért ennek a szűklátókörűségnek most meg kell fizetni az árát. Először is szembe kell nézni az európai nemzetek reneszánszával. A nemzeti érzés nemcsak a volt kommunista vagy a szovjet birodalomból kiszakadt országokban horgadt föl, hanem a hagyományos nyugati területeken is. Ma újra van angol, sőt, skót nemzeti reneszánsz, ott van a nemzeti érzés megerősödése a hollandok vagy éppen a görögök szívében is. Egész egyszerűen Európában nemzeti reneszánszt élünk át. Az is láthatóvá vált, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással. A terv egy gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai területen jelentkező gazdasági válságra nincs központi megoldás, nincs egyetlen megoldás. A közösséget alkotó egyes nemzeteknek a saját erőfeszítéseik révén külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat. Világos tehát, hogy léteznek olyan nemzeti érdekek, és léteznek olyan nemzeti érzések, amelyeknek a nyílt kimondása – akármit is állítsanak egyesek – valójában egyáltalán nem vezet a fasizmus újjáéledéséhez. A másik fontos tapasztalat, amit le kell vonnunk a mai válságból, úgy hangzik, hogy minden gazdasági fejlődés mögött tényleges munkateljesítménynek kell állnia. Angela Merkel úgy fogalmazta meg, hogy minden pénzért, minden forintért vagy márkáért vagy euróért, amit elköltünk, előbb-utóbb meg kell dolgozni. A hitelgazdaság persze azt az illúziót kelti, hogy nem kell érte megdolgozni, mert előre elfogyaszthatjuk azt a pénzt, amiért eddig nem dolgoztunk meg. És miután az emberek ezeket a bonyolult kérdéseket nem látják át, vagy nem érzik dolguknak, hogy áttekintsék, ezért könnyen esnek hitelmámorba, és elfeledkeznek arról, hogy minden forintot, ha előrehozták is hitel formájában a költekezésüket, amit elköltöttek, minden forintot előbb vagy utóbb elő kell teremteni, vagyis meg kell érte dolgozni. Ebből az következik, hogyha valaki azt hiszi, hogy a mai európai válság megoldható valamifajta ügyes pénzügyi húzással, valami szellemes banki konstrukcióval, az téved, és félreérti a válság természetét.
Végezetül azt gondolom, hogy a Nyugatnak egyfajta erkölcsi fordulatot is végre kell hajtania, aminek fontos eleme, hogy nem nézheti le a kontinens keleti felét. Az úgy nem fog menni, hogy miközben lengyel vízvezeték-szerelőket dolgoztatnak, azzal vádolják őket, mint nem kívánatos vendégeket, hogy elveszik a munkát a helyiek elől, aközben lenézik a kétkezi munkát. Az sem megy, hogy a szuverenitásukat értékesnek gondoló népeket és azzal élni akaró országokat, mint Magyarország, a legocsmányabb jelzőkkel illetnek a nyugati nyilvánosságban. És végképp nem fog menni, hogy a demokráciát és az Európai Uniót ideológiai furkósbotként használják az egyre erőteljesebb nemzeti érzésekkel szemben.
Közép-Európa sikeresebb
Ha ezeket a folyamatokat Európa nem érti meg, ha nem érti meg a válság természetét, amiben vagyunk, akkor Európa nyugati része súlyos bajba, a mainál is súlyosabb bajba kerülhet. Úgy is le lehet írni a mai helyzetet, hogy miközben Nyugat-Európa nem boldogul a válsággal, sőt, egyre mélyebben keveredik bele, addig Közép-Európa egyre magabiztosabbá válik a válságkezelésben. Nem akarom azt mondani, hogy itt könnyű az élet, sőt, nehéz, sőt, időnként úgy érezzük, hogy egyre nehezebb, de az aggasztó hírek, az európai gazdaság egészét bajba sodró, fájdalmas hírek ma nem Közép-Európa országaiból érkeznek, hanem Spanyolországból, Olaszországból, Portugália és Franciaország felől. Hozzájuk képest a közép-európai országok ma kifejezetten stabilak. Ezért érdemes itt most Közép-Európa és Nyugat-Európa viszonyáról tágabb összefüggésben beszélnünk.
Éles határvonal választja el azokat az országokat, amelyek gyarmatosítók voltak, és amelyeknek sosem voltak gyarmataik. Mi, közép-európaiak ahhoz a területhez tartozunk, ahol azok a nemzetek élnek, amelyek sem a XIX. század végén, sem a XX. században nem építettek ki gyarmatokat maguknak; a nyugatiak meg ahhoz, ahonnan kiindultak a gyarmatosítások. Ebből a szempontból persze Németország helyzete jól mutatja, hogy ők a Nyugat és a Kelet között helyezkednek el. A Közép-Európa – a Mitteleuropa – fogalom is, ha az ember jól lapozza vissza a történelemkönyveket, minthogyha a német nyelvből jött volna át a mienkbe.
Fortélyos félelem
Közép-Európa kétségkívül a XX. század nagy vesztese volt. De nem csak vesztese, hanem a nyugatiak szemében bűnbakja is. Az ember ma, ha sok időt tölt Brüsszelben, akkor az indirekt – ezt nem szokás mondani, nem udvarias dolog ilyet mondani, de ennek az indirekt – lenyomatával nap mint nap találkozik. Van egy közmegegyezés a nyugati elitben, miszerint a XX. század bűneiért nem ők felelősek, hanem a közép-európai népek. Márpedig mi ezt egészen másképpen látjuk, és innen nézve meg tudjuk érteni, hogy a nyugat-európaiak politikáról és hatalomról való gondolkodását a II. világháború után alapvetően a félelem határozza meg. Ez a gondolkodásmód, ahogy a XX. század második felét a félelem lelkiállapotából nézték a nyugatiak, sok mindent magával hozott. Először is magával hozta a teheráni konferenciát, amikor a Nyugat a II. világháború derekán úgy döntött, hogy abban a háborúban, a II. világháborúban csak a fasizmus ellen fog harcolni, a kommunizmus ellen azonban nem. Aztán rájött, hogyha legyőzni nem akarja, egy idő után talán már nem is tudta, akkor az a legkézenfekvőbb, hogyha egy kényszerű, nem örömteli, de kényszerű együttélést épít ki vele, ezért nem is lépett fel a kommunizmus ellen egészen addig, amíg Ronald Reagan zászlót nem bontott.
Közép- és Nyugat-Európa viszonya szempontjából fontos történelmi tény, hogy Teheránban, a teheráni konferencián – ahogy Ronald Reagan mondta – a Nyugat eladta azt a szabadságot, ami nem is volt az övé, hanem a mienk volt. Ez akkor még jó ötletnek látszott, azonban a II. világháború következményeinek ismeretében a nyugati vezetők továbbra is a félelem logikájában gondolkodva a történelemről, immáron nem a kommunizmustól vagy a fasizmustól kezdtek félni, hanem egész egyszerűen a tömegektől, méghozzá a politikailag aktív tömegektől. Ennek az volt az oka, hogy a mai nyugat-európai elit fejében kézenfekvő gondolat, hogy Németországban a fasizmus demokratikus úton került hatalomra, abból lett a világháború, következésképpen óvatosnak kell lenni a néppel, mert a végén, ha megengedjük neki, még olyan döntéseket hoz, amiből aztán nagy baj lesz. Ezért persze a demokrácia fontos dolog, de azért jobb, hogyha a hatalmat mégsem a nép gyakorolja. Így lehet többnyire összefoglalni azt a lelkiállapotot, amiben ma a nyugat-európai elit magára a népre, a saját népére is tekint.
Intézmények hatalma
Ebből a gondolatból aztán egy olyan sajátos politika alakult ki évtizedek alatt – mind a mai napig uralkodik ez a fölfogás –, miszerint nem az emberek hatalmát kell megvalósítani a politikán keresztül, hanem az elveknek és az intézményeknek a hatalmát. Ma már be kell látnunk, hogy ez téves gondolat. Az a közvéleményben elültetett fölfogás, hogy az európai közösséget nem az embereknek kell kormányozniuk, hanem személytelen elveknek és intézményeknek, ez válsághoz vezetett.
Sohasem elvek és sohasem intézmények hozzák a döntéseket. Emberi döntések következménye volt a II. világháború, a jaltai egyezmény, az új határok megrajzolása Európában. Emberi döntések eredménye volt a kommunista diktatúra, vele szemben az ’56-os forradalom is. Emberek döntöttek arról ’56-ban, hogy nem avatkoznak be, és a Nyugat magára hagy bennünket. Emberek döntöttek, megnevezhető személyek a ’68-as csehszlovákiai bevonulásról. Az olajválságot is emberi döntések váltották ki, a szovjet birodalom összeomlása mögött is emberi döntések vannak, és persze a bankrendszer által előidézett pénzügyi válság mögött is igenis személyek, természetes személyek és az ő döntéseik állnak, mint ahogy az euróválság mögött is, igenis bankárok, bürokraták és politikusok, megnevezhető személyek és az ő döntéseik húzódnak.
Csakhogy az euróválságnak – nem tudom, önök észrevették-e? – valahogy nincs felelőse. Az elveknek és az intézményeknek olyan típusú túlértékelése, amiről az előbb beszéltem, szükségszerűen vezetett el Európában felelőtlen cselekedetek hosszú sorához. Ennek a helyzetnek aztán az a lélektani következménye, hogy nő a harag Európa-szerte az emberek lelkében magával az unióval szemben. Tehát ez a fajta személytelen, a felelősséget kikerülő politikai intézményrendszer előbb-utóbb egy arctalan, formátlan indulatot vált ki azokból az emberekből, akik nem tudják megérteni, hogy miközben ők mindennap becsületesen elvégezték a munkájukat úgy, mint a megelőző években vagy évtizedekben is, mégis rosszra fordultak a dolgok. És kíváncsiak arra, hogy mégis ez miért állt elő? Ha megpróbáljuk megfejteni a sajtóhíreket meg a brüsszeli bürokraták beszédeit, akkor az derül ki, hogy sok mindenki tehet sok mindenről, de egy helyen nem tehetnek semmiről. Ez a hely Brüsszel. Az nem hibás semmiben. Viszont mindenki más hibás: a görögök, a spanyolok, az írek, mi, magyarok is hibásak vagyunk persze, de ott, valahogy Brüsszel környékén csupa olyan ember van, sőt, lehet, hogy ember nincs is, csak elvek és intézmények, akik semmiről nem tehetnek.
Az ilyenfajta politikai rendszer elfedi a felelősség kérdését. A dolog úgy áll, hogy a Brüsszelhez hasonló felelőtlenséget – már kiváltságként – még a bankok élvezhetnek. Ők nem felelősek még semmiért. Sőt, a válságkezelés nem áll másból, mint hogy azok a bankok, melyeknek az a problémájuk, hogy most az extraprofitjuk eltűnt, az adófizetők pénzéből újabb és újabb tíz- meg százmilliárdos föltőkésítésért, segítségért állnak sorba.
Rossz reflexekkel továbbra is védelmezik azokat az intézményeket és elveket, amelyek ide vezettek bennünket. Féltik a nemzeti bankok függetlenségét, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy az Európai Központi Bank egyre inkább politikai, nemzeti politikai döntések befolyása alá kerül. Tiltakoznak a multinacionális cégek megadóztatása ellen, és infarktus kerülgeti őket, hogyha a történelmi lemaradást valamely ország sajátos iparpolitikai fejlesztésekkel akarja behozni, mint ahogy Magyarország is ezt szeretné. A nem intézményes, hanem természetes emberi közösségek, mint a család és a nemzet, kifejezetten idejétmúlt, veszélyes és ellenséges kategóriáknak, érzelmeknek és közösségeknek tűnnek föl, miközben egyébként az európai emberek számára mind a család, mind a nemzet továbbra is a legfontosabb közösség, természetes közösség, fontosabb bármely művi intézménynél meg elvnél.
A piac mindenhatósága
Arról beszélnek, hogy az államok ne avatkozzanak be a gazdaságba, miközben egyébként Brüsszelből azt is előírják, hogy az uborkának merre kell kunkorodnia, továbbra is védik azt az elvet, hogy a piac működésébe nem szabad beavatkozni, mert majd a piac szabályozza saját magát, holott sem 1929-ben, sem 2008-ban nem volt erre képes. Továbbra is a piac mindenhatóságának elve mellett eltűrik, hogy rászabaduljon az európai életre a hitelezők, a spekulánsok közössége, a szélhámosok, a sikkasztók köztörvényes világa, és tönkretegye a reálgazdaságot. Summa summarum, Nyugat-Európa ma egy ördögi körben vergődik, amelyből nem találja a kiutat. Lassacskán ki kell mondanunk: lehet, hogy egy kicsit korán van, és ezért majd jól megköveznek bennünket, de lassacskán ki kell mondani, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy megtaláljuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Ezek után arra a kérdésre kell most válaszolnunk, ha igaz az előadásom kiindulópontjául választott tétel, hogy miközben Nyugat-Európa egyre nagyobb bajba kerül, Közép-Európa viszont sikeres a válságkezelésben, mivel magyarázzuk ezt? Tudjuk-e igazolni egyáltalán ezt az állítást, és ha igen, mivel magyarázzuk?
Először is, tisztelt hölgyeim és uraim, a közép-európai országok nem követték el azt a hibát, amit Franciaország, Olaszország és Spanyolország – hogy csak a legnagyobbakat említsem – elkövetett, vagyis hogy a válság kirobbanása után további adósságokba verték magukat. Ezt nem követték el a lengyelek, a csehek sem, meg a szlovákok sem. Talán Románia sem követte el eddig, bár most itt nehéz idők jönnek. Egy ország van, amely elkövette ezt a hibát, ez Magyarország, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte az államadósságát, és most azért harcolunk, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla. Persze jó tudni a közép-európai országoknak, hogy miután alacsonyabb az államadósságuk jóval, mint a nyugatiaké, a nyugatiak lassan elérik azt az egyéves nemzeti össztermék 90 százalékát, amelyről azt állítja a modern politikai gondolkodás, hogyha az ember elérte, onnan már önerőből visszafordulni, az államadósságot csökkenő pályára állítani nincs esélye, és óhatatlanul a hitelezők martalékává válik. Elveszíti szuverenitását, és külső segítség nélkül a működőképességét sem tudja fönntartani. Amikor a mi kormányunk megalakult, akkor Magyarország 80 százalék fölött volt, most már a 80 alatti tartományban vagyunk, de miután Szlovákiában és Romániában is, Csehországban és Lengyelországban is alacsony az államadósság, 50 alatt vagy az 50 százalék szintjén van, erős a csábítás, hogy a politikai nyomásokat és konfliktusokat úgy kezeljék ezek az országok, ahogy a nyugat-európaiak tették 2008–2009-ben, és följebb engedjék az adósságukat, mint ahol most van. Életveszélyes. Ez egy életveszélyes fenyegetés és kihívás Közép-Európa számára, meg kell őrizni a józan eszünket, bármilyen nehéz is, és nem szabad arra a sorsra jutnunk, mint a déli országoknak, ahol a válságra a hitelek, az eladósodás megnövekedésével válaszoltak.
Közép-európai ösztönök
Szerintem a hatalom személyes természetét illetően a közép-európaiak még jobb ösztönökkel rendelkeznek, mint a nyugatiak. Mi nem éltük át azt a negyvenesztendős jóléti társadalmat, ahol tulajdonképpen egy sikeres társadalmi modell, társadalmi és gazdasági modell eredményeképpen, persze, a kormányokat kellett időnként cserélni, mert a politikusok hibáznak, és olyankor érdemes új lehetőséget biztosítani egy-egy közösség számára, új vezetőkért folyamodni, régieket elküldeni, újakat megválasztani, de az a gondolat, hogy esetleg a vágányokon kéne állítani, ez Nyugat-Európában az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben nem volt szükséges, következésképpen a hatalom személyes jellegének hiányát, elvi és intézményes jellegét ösztönszerűen elfogadták. Ezzel szemben Közép-Európában ilyenfajta elkényelmesedésre nem volt módunk. Itt nem épült föl semmiféle jóléti világ, itt az az illúzió, hogy a dolgok tulajdonképpen jól mennek, csak bizonyos elveket meg intézményeket kell követni, majdnem mindegy igazából, hogy melyik erő, melyik elit kormányoz, ennek nincs jelentősége, ez a gondolat nem alakult ki. Itt pontosan tudjuk, mondjuk, Magyarországon, hogyha jönnek a szocialisták, előbb vagy utóbb összedöntik az országot. És előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, az hozza rendbe. Aztán ha ráuntunk a jobboldalra, meg a jobboldal mindenfajta hibákat vét, meg nem elég ügyes, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegyen már rendet, legyen kedves, mert ebből nagyon nagy baj lesz. Ez pontosan így történt az elmúlt húsz évben. Így nyertük meg 1998-ban a választásokat, így vesztettük el 2002-ben. Így hívták az emberek vissza a szocialistákat, majd így hívtak vissza bennünket 2010-ben. Vagyis világos, hogy Közép-Európában – szemben Nyugat-Európával – sorsdöntő jelentősége van annak, hogy kik kormányoznak, milyen emberek ők, és pontosan milyen döntéseket hoznak. Ezért a felelősség elve a politikából nem is itt tűnt el, de semmiképpen nem tűnt el olyan mértékben, mint ahogyan ez a nyugat-európai országokban ma ismeretes. Ez lapul a Kelet–Nyugat vita és viszonyrendszer mélyén. Ezek után még annyit szeretnék mondani önöknek, hogy a saját feladatunk súlyát helyesen mérjük föl, hogy 1990-ben sokkal könnyebb volt a helyzet szellemi, intellektuális értelemben, mint most. Mert 1990-ben – jól emlékszem még azokra a tusványosi összejövetelekre is – teljesen nemcsak hogy törvényes, hanem szinte szükségszerűnek látszó gondolat volt az, hogyha sikerül mindent úgy csinálnunk, mint a nyugatiaknak, akkor az jó lesz. A kérdés csak az, hogy tudjuk-e úgy csinálni, mint ők. Ez a mostani helyzet, hogy a Nyugat súlyosabb válságban van, vagy legalábbis pillanatok alatt súlyosabb válságban lesz, mint Közép-Európa, ezt a kényelmes intellektuális ösvényt eltorlaszolja. Nincs, kit utánozni, nincs sikerrecept, amit ha átfordítanánk ide, Erdélybe vagy Magyarországra, akkor könnyebbé válna az életünk. Nekünk kell kigondolnunk, beazonosítanunk a gondjainkat, és nekünk kell úgy válaszokat találnunk, hogy persze a többiek tapasztalatát beépítjük, de nem hihetjük, hogy egész egyszerűen onnan átültetve ide bizonyos dolgokat, megoldódnak életünk nehéz problémái. Ha ki merjük mondani, hogy semmi értelme Nyugat-Európát másolni, hanem a szabadság szellemének jegyében a saját gazdasági rendszereinket kell fölépíteni, ha ezt ki merjük mondani, akkor óriási lépést tettünk a siker irányába.
Ugyanakkor óvnám magunkat attól, hogy megtagadjuk Nyugat-Európát. Fontos dolog talán, hogy elhangozzék: a képet ugyan, amelyet Nyugatról őrzünk, érdemes átalakítanunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy kontinenshez tartozunk, egy gazdasági rendszerben vagyunk, és egy csónakban ülünk, egy hajóban evezünk. Nekünk az az érdekünk, hogy a Nyugat kezelni tudja a válságát, oldja meg a bajait, és hogy egész Európa kilábaljon a bajból. Csak azt a törvényszerűséget kell elfogadnunk, hogy nem ugyanolyan módon tud kilábalni Európa nyugati fele, az eurózóna országai, mint ahogyan ki tud lábalni ebből a helyzetből és új távlatot tud nyitni a maga számára Közép-Európa. Nekünk, közép-európaiaknak egy ilyen helyzetben, ha nem akarunk ismét pórul járni, és nem akarunk széllel szemben menni – olyan széllel szemben, amellyel szemben nincs esélyünk talpon maradni –, akkor nekünk össze kell fognunk egymással, és egy nagyon erős, a történelem során még talán soha nem tapasztalt közép-európai együttműködésre kell fölkészülnünk arra a húsz-huszonöt évre, ami most következik a világgazdaságban és a világpolitikában. Közösen kell megteremtenünk a közép-európai biztonsági garanciákat, az energiabiztonságot, az útvonalak biztonságát, a kereskedelempolitika biztonságát és a katonai biztonságot is. A közép-európai együttműködés útjának megtalálása a következő húsz-huszonöt év sikeres Közép-Európájának legbiztosabb kérdése. Románia történelme szempontjából hasonló pillanatot élünk át, és én zárásképpen csak azt kívánom a románoknak is meg az itt élő magyaroknak is – a magyar nemzethez tartozó, de itt élő magyaroknak is –, hogy jó döntéseket hozzanak. Például úgy, hogy nem hoznak döntést. (Szerkesztett változat)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Drágulásokat hozott az újév
Január 1-jétől 10 százalékkal drágult a villanyáram, a luxuscikkek jövedéki adóját pedig 5,16 százalékkal magasabb árfolyam alapján számolják ki. Ezek szerint drágul az alkohol, a dohánytermékek, valamint a kávé is, e mellett pedig a gáz is drágulni fog tíz százalékkal. Egyes településeken a helyi adók is nőhetnek, a növekedés maximum 20 százalék lehet. Idén ugyanakkor a tervezettel ellentétben még nem vezetik be a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést.
Az országos energiaár-szabályozó hatóság szerint a villanyáram drágulása Romániának a nemzetközi hitelezőkkel megkötött egyezsége alapján történik, amely szerint a villanyáram árát fokozatosan emelik úgy, hogy tükrözze a valós előállítási költségeket az energiaárak liberalizációjának ütemterve szerint.
Az alkohol, a dohánytermékek és a kávé jövedéki adója is január 1-jétől nő, hiszen 5,16 százalékkal magasabb árfolyamon számolják ki. Az Európai Központi Bank októberi bejelentése szerint egy euró 4,3001 lej értékű árfolyama helyett 4,5223 lejjel számolnak 2013-ban. Emellett a kormány a gázolaj jövedéki adóját is növelte, így egy tonna gázolaj 391 euróba kerül 374 euró helyett.
A gáz is várhatóan drágulni fog 10 százalékkal, a fogyasztók számára viszont jó hír, hogy az első, 8 százalékos emelést a kormány csak június 1-jétől tervezi, a maradék két százalékos növelés pedig várhatóan október 1-jétől fog érvénybe lépni. Ez a drágulás is része a kormány által a nemzetközi hitelezőkkel szemben vállalt energiaár liberalizációs ütemtervének.
Egyes településeken a helyi adók is nőhetnek, miután a kormány az elmúlt három év inflációja alapján 16 százalékkal növelte azokat az értékeket, amelyek alapján a helyi önkormányzatok megállapítják a helyi adókat. Így minden önkormányzat saját maga döntheti el, hogy növeli-e vagy sem a helyi adókat. A növekedés maximum 20 százalék lehet.
Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor egy televíziós nyilatkozatban jelentette be, hogy idén még nem vezetik be a differenciált jövedelemadózást. Ez az adózási forma az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést.
A december végén hivatalba lépett második Ponta-kormány programjában szerepel, hogy a kabinet fenntartja a 16 százalékos általános jövedelemadót, de az alacsonyabb kereseteknél az adókulcsot 12, illetve 8 százalékra csökkenti.
„2013-ban valószínűleg nem sikerül majd 12 és 8 százalékra lemennünk. Ez azonban egy fontos elv, talán a legnehezebb kompromisszum, amit a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) kialakított. A liberálisok alacsony adókat akartak, mi szociáldemokraták pedig azt mondtuk, sehol a civilizált világban nem azonos az adókulcs egy száz lejes és egy egymillió lejes jövedelem esetén” - magyarázta a román kormányfő. Ponta ugyanakkor kitérő választ adott arra kérdésre, hogy mikor vezetik be differenciált jövedelemadót.
A 2010-es megszorító intézkedések előtti szintre visszahozott közalkalmazotti bérekről szólva Victor Ponta azt mondta, 2013 stabil év lesz.
„Fizetjük a júniusi és decemberi emelésekkel kiegészült béreket, nem lesznek újabb bércsökkentések. A nyugdíjasok januárban megkapták a törvény által előírt négy százalékos emelést. Nem lesznek megszorítások, de nem is nyitjuk ki ennél jobban az erszényt” - mondta a miniszterelnök.
Krónika (Kolozsvár),

Így áll Románia az internethasználat terén
A romániai háztartások 56 százalékának volt szélessávú internetkapcsolata 2013 végén, ami jóval alatta marad a 76 százalékos uniós átlagnak – derül ki az EU digitális helyzetéről készült felmérésből, amelyet szerdán tettek közzé Brüsszelben.
Románia azonban nagyon jól áll a 100 Mbps-nál nagyobb sebességű vezetékes internet terén: a háztartások 25 százaléka fizetett elő ilyen szolgáltatásra, miközben az uniós átlag 5 százalék.
Az Európai Bizottság adatai szerint a romániai 32 százaléka legalább naponta egyszer igénybe veszi az internetszolgáltatást, szemben a 62 százalékos uniós átlaggal. Ugyanakkor a lakosság 42 százaléka soha nem használta még az internetet; az EU szintjén ez az arány csak 20 százalék. maszol.ro MNO.hu, 2014. május29.
Bajnaival az élen indulhat a nemzetközi támadás hazánk ellen
Összehangolt támadást tervezhetnek a magyar kormány ellen a Bilderberg-konferencián, amelyre Bajnai Gordont is meghívták – mondta el portálunknak Csath Magdolna. A közgazdászprofesszor rámutatott: a nemzetközi gazdasági elitnek „csípheti a szemét” az Orbán-kormány önálló válságkezelése, az IMF kitessékelése, valamint a bankadó.
A gazdasági elitet tömörítő Bilderberg-csoport tavalyi konferenciáján a hírek szerint a meghívott Viviane Reding uniós biztos támogatásáról biztosította Bajnai Gordont, és ígéretet tett, hogy minden eszközzel megpróbálja a 2014-es magyarországi parlamenti választások eredményeinek legitimitását kikezdeni. Idén – egyedüli magyarként – Bajnai Gordon is meghívást kapott a találkozóra, amelyen Reding is részt vesz.
– Ismert, a hét végén kezdődik az idei Bilderberg-konferencia Dániában, amelyről sokan úgy gondolják, hogy ott születnek a világpolitika legkomolyabb stratégiai döntései. Milyen módon tudja egy ilyen kis csoport befolyásolni országok, kontinensek politikáját? – A Bilderberg-csoportról fontos elmondani, hogy ez a társaság – amely nagy hatalmú és/vagy rendkívül gazdag emberek szűk csoportjából áll – sokáig teljes titokban működött, és már az alapításakor rendkívül erős volt a pénzügyi szektor, a bankok szerepe benne. Ma is állandó meghívottja az IMF, a Világbank, az Európai Központi Bank vezetője, de tagjai a hatalmas multicégek vezetői, politikai oldalról miniszterek és más vezető tisztségviselők. Ezek az emberek rendszeresen összeülnek és tárgyalnak. A csoport tagjai ezeken a találkozókon hangolhatják össze azt a stratégiát, amellyel saját érdekeiknek érvényt szerezhetnek a világban.
– Mi keresnivalója lehet akkor Bajnainak egy ilyen fórumon? – Ezeken a konferenciákon nem csak a világ állásáról esik szó, a fent nevezett körök itt döntik el, hogy mit kell lépniük ahhoz, hogy az érdekeik érvényesülhessenek, és kik azok a szereplők, akikkel ezt meg lehet csinálni. Egyfajta tendenciának tekinthető, hogy időnként meghívnak erre a konferenciára pozíció nélküli embereket, majd miután ott beszélgetnek velük, ezekből az emberekből néhány éven belül vezetők lesznek. Bill Clinton, Tony Blair vagy José-Manuel Barroso karrierje a legjobb példa erre.
Ezeket az embereket a csoport vagy azért szemeli ki, mert vezetői potenciált lát bennük, vagy azért, mert adott esetben egy jól kezelhető politikusnak tartják, aki a hazájában el tudja magát adni a választóknak, ugyanakkor kézben lehet tartani, és ennek a gazdag üzleti világnak az érdekeit képviseli a saját országában. A csoport tagjai pedig ezeken a kiszemelteken keresztül próbálhatják a csoport érdekeivel összhangban a világ sorsát befolyásolni.
– A jelenlegi kabinet is támogatja a külföldi beruházásokat. – Igen, de az Orbán-kormány a termelő multikat részesíti előnyben, amelyek mégiscsak munkahelyeket hoznak az országba. A kabinet ugyanakkor a bankszférával szemben kevésbé barátságos: itthon vezették be először a bankadót, ez nem szimpatikus az alapvetően pénzügyi körök által alapított Bilderberg-csoportnak, ahogy az IMF kitessékelése sem tetszhet nekik, hiszen az IMF alapvetően a hiteleinek feltételrendszerével tudta Magyarországon érvényesíteni a nemzetközi pénzügyi körök érdekeit.
Az Orbán-kormánynak vannak önálló gondolatai és önálló megoldási javaslatai, amelyeket érvényesített is. Megpróbálta egyenletesen elosztani a terheket, hogy ne mindet az emberek viseljék. Azonban érzékelhetjük, hogy az önálló véleményt sem szeretik, sem Brüsszelben, ahol az új tagállamokat még mindig másodrendűként kezelik, sem a multicégeknél vagy a bankoknál, amelyeket csak az extraprofit-termelés lehetősége érdekel. Így találkozhat például a megsértődött Viviane Reding érdeke a bankszféráéval és a multikéval.
– Bajnainak jelenleg nincsen túl sok ráhatása a magyarországi eseményekre, a pártjának támogatottsága sem mutatja, hogy a közeljövőben lenne. Miért pont őt szemelné ki a csoport? – Azért, mert Bajnai már bizonyított: eddigi megnyilvánulásai és tettei is azt mutatják, hogy kezesbárányként működne együtt a globális pénzelittel. A Bajnai-kormány az állampolgárok pénzéből támogatta a bankokat, miközben az embereket megszorításokkal sújtotta: többletadókkal, fizetés- és nyugdíjcsökkentéssel és a többi. Ezek a megszorítások egyébként is egyértelműen az üzleti szférában megszületett ötletek voltak; egy nemzetközi elemzés szerint csak az EU-ban 2000 milliárd euró került így az állampolgároktól a bankokhoz. Vagyis a válságból óriási haszna volt a pénzvilág erős szereplőinek.
Érdekes az is, hogy a Bilderberg-kiszemeltek a posztjukról való távozásuk után hirtelen milyen önkritikussá váltak: a megszorításpárti Barroso leköszönése után azt mondta, hogy teljesen megérti az embereket, akik csalódtak az Európai Unióban a megszorítások miatt, amelyek egyébként nem működtek; ahogy utólag Tony Blair is elmondta, hogy valójában nem volt bizonyítékuk rá, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek lettek volna, mégis ezt mondták az embereknek, hogy elfogadtassák velük Nagy-Britannia csatlakozását Amerika háborújához.
Amiben viszont Bajnai kapcsán téved a Bilderberg-csoport, ahogy az Együtt–PM elnökének amerikai támogatói is, hogy vannak bűnök, amelyeket a magyar társadalom nem felejt el, sem a Hajdú-BÉT esetét, sem a megszorításokat, amikor Bajnai második Bokros Lajosként úgy mozgott a magyar gazdaságban, mint elefánt a porcelánboltban; ezért nem hiszem, hogy versenyképessé tudják tenni Bajnai karakterét, mivel akkora a társadalmi elutasítottsága.
– Viviane Reding a tavalyi konferencián azt mondta, hogy mindent megtesz majd a 2014-es országgyűlési választások legitimitásának gyengítésére. Születhetett megegyezés is erről? Betudhatóak, vagy betudhatóak lesznek ennek a hazánk elleni politikai- és médiatámadások? – Lehetséges, hogy a Bilderberg-konferencián Magyarországgal is foglalkoznak majd, és azt sem tartom kizártnak, hogy valamiféle stratégiát dolgoznak ki arra, hogyan húzzák ki az Orbán-kormány alól a szőnyeget. Itt van az európai parlamenti választások eredménye is, amelynek köszönhetően – többek között a Fidesz győzelme által – nagyon meggyengült mind a magyar, mind az európai baloldal, emiatt még a bosszúvágy is munkálkodhat bennük.
Végül itt van Martin Schulz, és az általa óhajtott európai bizottsági elnöki poszt, amelyet a Fidesz, és általa az Európai Néppárt győzelme keresztülhúzott. A baloldal revánsot akar venni, és ebben Bajnai is és Reding is partnerük, ahogy a gazdasági érdeksérelmeket elszenvedett Bilderberg-csoport is – itt összeérnek a szálak. Szóval egészen biztosan téma lesz Dániában, hogy hogyan lehet belülről bomlasztani Magyarországon. Az összehangolt támadásban valószínűleg központi szerepet kap a média is, hiszen annak nagy része szintén a globális pénzelit kezében van. Ezért jól teszi az Orbán-kormány, ha fölkészül, nem hagy támadási felületeket, és összefog a társadalommal, mert kezdődik az aknamunka. maszol.ro

Meglépték: itt a horvát és a román árfolyamgát
A horvát kormány rögzíti a kuna és a svájci frank átváltási árfolyamát egy évre, hogy enyhítsen a svájci frank alapú hitelek felvevőinek terhén – jelentette be Zoran Milanovic horvát miniszterelnök hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A kormányfő közölte, hogy 6,39 kunán rögzítik a frank árfolyamát, a különbséget pedig a pénzintézeteknek kell viselniük.
Törvényt módosítanának
A döntés életbe léptetéséhez parlamenti jóváhagyás szükséges. A kormány azt szeretné, hogy az általa előterjesztett feltételek alapján a parlament módosítsa a fogyasztói kölcsönökről szóló törvényt, megnyitva ezáltal az utat a devizahitelesek megsegítése előtt.
A horvát jegybank (HNB) adatai szerint tavaly szeptember végén a svájci frank alapú hitelek összege 23,7 milliárd kunára rúgott. Mintegy hatvanezer állampolgárnak van svájci frank alapú hitele, amelynek több mint 92 százaléka lakáshitel.
Mindenhogy segítenének
Azóta, hogy a svájci jegybank múlt héten csütörtökön váratlanul eltörölte a franknak az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét, a frank kunához viszonyított árfolyama közel 20 százalékkal erősödött. A svájci deviza hétfőn 7,6607 kunán forgott a nemzetközi devizapiacon, így a deviza alapú hitelek összértéke kunában számolva nagyjából 4 milliárd kunával 27 milliárd kunára (több mint 1,1 ezer milliárd forintra) emelkedett. (Az MNB napi középárfolyamán 1 kuna 41,37 forintot ért hétfőn.)
A miniszterelnök bejelentése előtt a pénzügyminisztérium, a jegybank és a kereskedelmi bankok képviselői egyeztetést tartottak. A kereskedelmi bankok azzal a javaslattal érkeztek, hogy három hónapra átvállalják a frank erősödéséből származó összes terhet, és ez idő alatt keressenek tartós megoldást a devizahitelesek problémáira.
Josip Leko házelnök ugyancsak a kormányfő bejelentése előtt jelezte, hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszt elő a devizahitelesek megsegítésére, az indítvány már pénteken napirendre kerül, azt a lehető legrövidebb időn belül megvitatják.
Jöhet a végtörlesztés is
Zoran Milanovic rendkívüli sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a következő egy év során tárgyalhatnak a svájci frank alapú hitelek kunára való konvertálásáról, amelyhez a jegybank egyetértése is szükséges.
Arra az újságírói kérdésre, tisztában van-e a miniszterelnök azzal, hogy a döntés miatt beperelhetik az országot, Milanovic azt válaszolta: „egyedül az alkotmánybírósághoz fordulhatnak panaszaikkal. A bankok számára ez nem lehetséges, én azért vagyok itt, hogy megvédjem az állampolgárokat.”
Románia is meglépi
A tavaly december 31-én érvényes árfolyamon fizethetik három hónapig törlesztőrészleteiket a Volksbank Románia frankhitelesei – közölte hétfőn a bank. A svájci frank árfolyama tavaly év végén 3,8 lej volt: a Volksbank romániai leánybankja ezen az árfolyamon számolja frankhitelesei következő három havi törlesztőrészletét. Hétfőn a svájci fizetőeszköz újabb történelmi csúcsot ért el: a román nemzeti bank 4,47 lejes árfolyamot közölt.
A román pénzügyminiszter szerint hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank váratlan megerősödése. A romániai pénzintézetek közül pénteken elsőként az OTP Bank reagált, amely a törlesztőrészletek kamatának 1,5 százalékkal való ideiglenes csökkentését ajánlotta fel frankhiteleseinek. Sorba álltak a receptért
Az NGM hétfői közleménye szerint a tárcát megkeresték a horvát és a lengyel pénzügy-minisztérium képviselői, hogy megismerjék a lakossági devizahitelek kivezetésére tett magyar kormányzati lépéseket. Emellett az Európai Központi Bank (EKB) is figyelemmel kíséri a magyar módszert. mno.hu / MTI
Erdély.ma

Oprea: a görög helyzet kihathat a román gazdaságra is
A jelenlegi görögországi helyzet elhúzódása kihathat a román gazdaságra is, mivel nagyon sok görög bank és aktíva van az országban – jelentette ki tegnap Gabriel Oprea ügyvivő miniszterelnök. Hozzátette: a görög helyzetet rendezni kell az egész Európai Unió érdekében.
„Úgy vélem, a legfontosabb, hogy Görögország a referendum után folytassa az Európa-párti utat, és természetesen fontos, hogy az európai partnerekkel közösen rendezzék a görög népet érintő válságot” – fejtette ki Oprea. A Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) a görög kérdés megvitatására történő összehívása kapcsán nem kívánt nyilatkozni.
A vasárnapi referendumon részt vevő görög választópolgárok 61,31 százaléka elutasította a nemzetközi hitelezők által Görögország „megmentésére” kidolgozott tervét. A választójoggal rendelkező görög állampolgárok 62,18 százaléka járult az urnák elé. Görögország összesen 320 milliárd eurós adósságot halmozott fel, az összeg 65 százalékával az euróövezet országainak és a Nemzetközi Valutaalapnak, 8,7 százalékával az Európai Központi Banknak tartozik.
Janus Varufakisz görög pénzügyminiszter tegnap reggel bejelentette lemondását. Egy görög küldöttség tegnap Brüsszelbe utazott, hogy előkészítsék a tárgyalások újrakezdését a nemzetközi hitelezőkkel. A küldöttséget Nikosz Papasz államminiszter és Euklid Cakalotosz külügyi államtitkár vezeti. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, valamint Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke telekonferencia keretében egyeztetett tegnap a témában. Az eurrózóna vezetői ma találkoznak Brüsszelben. nyugatijelen.com / Mediafax
Erdély.ma

Ismét a határon túli magyarok ellen uszított Gyurcsány
Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt.
Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben.
A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”.
Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.
Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”
MTI; itthon.ma/karpatmedence