Bukarest a Dnyeszter-melléki román iskolák zaklatására panaszkodott az EBESZ főtárgyalójánál
A Dnyeszter-melléki román iskolák zaklatásáról és megfélemlítéséről tájékoztatta Radojko Bogojevic nagykövetet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különmegbízottját pénteken Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár Bukarestben – közölte a román külügyminisztérium.
Az orosz többségű, a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból, és 1992-ben 15 ezer halottat követelő háborút is vívott vele. A szakadár területen azóta orosz csapatok állomásoznak, függetlenségét egyetlen állam sem ismerte el. A román államtitkár kifejtette: a térségben kialakult konfliktusokra való tekintettel Bukarest elsőrendű fontosságúnak tekinti, hogy a Dnyeszter-melléken kiéleződött feszültséget mielőbb tárgyalásos úton rendezzék, tiszteletben tartva a nemzetközi jogot és Moldova területi épségét.
A román külügyi közlemény szerint tavaly év vége óta a Dnyeszter-melléki hatóságok folyamatosan zaklatják a térségben működő nyolc román tannyelvű iskolát. Korábban Traian Basescu államfő is szót emelt amiatt, hogy a tiraszpoli román iskola igazgatóját, titkárnőjét és sofőrjét őrizetbe vették a szakadár hatóságok, amiért – az iskola bankszámláinak zárolása miatt – készpénzben vették át a pedagógusok bérét a moldovai kormánytól.
A Moldova és a Dnyeszteren túli területek konfliktusának rendezésére egy úgynevezett 5+2 csoport alakult, amelyben az érintett felek mellett Oroszország, Ukrajna és az EBESZ, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió vesz részt. A hivatalos párbeszédet 2011-ben, hat év szünet után újították fel. A február végén Bécsben tartott 12. tárgyalási fordulón a felek jegyzőkönyvet írtak alá a Dnyeszter folyó két partja közötti szabad mozgásról.
A Dnyeszter-melléki kérdés rendezésére az idei (svájci) és jövő évi (szerb) elnökség idejére az EBESZ különmegbízottat jelölt ki a szerb Bogojevic nagykövet személyében.
Traian Basescu államfő csütörtökön Románia védelmi költségvetésének növelését szorgalmazta az ukrán válságra hivatkozva. Románia attól tart, hogy a Dnyeszter-melléken megismétlődik a krími forgatókönyv, és Moldova lesz az orosz terjeszkedés újabb célpontja.
MTI
Erdély.ma,

Moszkva csalódott Băsescu bírálatai miatt
Az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Băsescu sorozatos oroszellenes kijelentései miatt, amelyeket a román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatban tett – közölte Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő pénteken.
Moszkvában egyebek között azt nehezményezik, hogy a román elnök a napokban Bukarestben, az ország NATO-csatlakozásának 10. évfordulóján azt mondta, Oroszország agressziót követett el Ukrajna ellen és megsértette az ország területi egységét garantáló, 1994-es budapesti memorandumot.
Moszkva szerint épp az Egyesült Államok és Nagy-Britannia sértette meg az 1994-es budapesti memorandumban vállalt kötelezettségeit – azzal, hogy szemet hunytak a „kijevi államcsíny” felett és aktívan hozzájárultak annak végrehajtásához. A Kreml ezzel védte álláspontját a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását követő napon, március 19-én, és azóta is ezt hangoztatja.
A húsz évvel ezelőtt elfogadott budapesti memorandumban Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusáról.
Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő Titus Corlățean román külügyminiszter Oroszországra vonatkozó bírálatát is kifogásolta pénteken. A román diplomácia vezetője a múlt vasárnap, kanadai kollégájával folytatott bukaresti megbeszélései után kijelentette, hogy országa elítéli a Krím orosz annektálását, a nemzetközi jog megsértését és aggódik a Fekete-tenger térségének, valamint a – többségében román nyelvű – Moldovai Köztársaságnak a biztonságáért.
Az orosz külügyminisztérium Bukarestet bíráló közleménye nem sokkal azt követően jelent meg, hogy Moszkvában tárgyalt az európai uniós tagságra törekvő, Romániával szoros kapcsolatokat ápoló Moldovai Köztársaság külügyminisztere. A pénteki megbeszélésről kiadott szűkszavú külügyi tájékoztatás szerint Szergej Lavrov, az orosz és Natalia Gherman, a moldovai diplomácia vezetője a Dnyeszteren túli területtel kapcsolatos rendezésről, valamint a rendezést célzó 5+2 formátumú nemzetközi tárgyalások előkészítéséről tárgyaltak, „tekintettel az ukrajnai eseményekre”.
A tárgyalásokon eddig Moldova és a Dnyeszteren túli terület mint érdekelt fél, Oroszország, Ukrajna és az EBESZ mint közvetítő, valamint – megfigyelőként – az EU és az Egyesült Államok vett részt.
A moldovai fővárosban, Chișinăuban attól tartanak, hogy a szakadár Dnyeszteren túli területet Oroszország a Krímhez hasonlóan megpróbálja bekebelezni. A 2006-os népszavazáson a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület többségében orosz ajkú lakossága az Oroszországhoz csatlakozásra szavazott. A Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból. Azóta ott orosz csapatok állomásoznak, függetlenségét egyetlen állam sem ismerte el.
MTI. Székelyhon.ro

Románia és Moldova is nekifeszült Moszkvának
Moldova és Románia is elítélte szerdán a Dnyeszteren túli szakadár terület (Transznisztria) úgynevezett parlamentjének döntését, amely egyhangúlag kérte az orosz hatóságokat: ismerjék el a terület függetlenségét, majd tegyék lehetővé Oroszországhoz való csatlakozásukat.
Hivatalosan a Moldovai Köztársasághoz tartozik a magát függetlennek tartó, de mások által el nem ismert szakadár terület. A román külügyminisztérium szerdai közleményében kifejtette: támogatja a Moldovai Köztársaság álláspontját, amely szerint ez a döntés semmibe veszi a Dnyeszter-melléki konfliktus rendezésére irányuló folyamatot és Moldova területi épségét.
A román külügy aggodalommal vette tudomásul a Dnyeszter-melléki úgynevezett parlament döntését. Bukarest szerint az ukrán helyzetre való tekintettel valamennyi félnek konstruktív magatartást kellene tanúsítania, és tartózkodnia kellene az ilyen fajta egyoldalú döntésektől.
A közlemény szerint Titus Corlățean szerdán egyeztetett Natalia Gherman moldáv külügyminiszterrel a szükséges lépések összehangolásáról, és Didier Burkhalterrel, az EBESZ soros elnökével. Corlățean a nemzetközi szervezet gyors közbelépését kérte.
Traian Basescu államfő az unimedia.info román nyelvű moldovai portálnak adott interjúban kijelentette, hogy Románia végig támogatni fogja Moldova területi épségének megőrzését. Băsescu azt mondta, hogy az Európai Uniónak gazdasági szankciókat kell bevezetnie Oroszországgal szemben, ha bebizonyosodik, hogy Moszkvának szerepe volt az "Ukrajna keleti részének biztonsága ellen elkövetett merényletekben". A szankciók között említette példaként az orosz gázimport tilalmát. Szerinte Európa 5-6 éven belül függetleníteni tudja magát az orosz gáztól. maszol/MTI

Egy Székelyföld autonómiájáért tüntető helyzetelemzése

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: Magyarország továbbra is Ukrajna területi egységét támogatja
Magyarország az ukrán konfliktus kialakulásának első pillanatától kezdve kijelentette, hogy Ukrajna területi egységét támogatja, ezen az álláspontján a magyar állam nem módosított - rögzítette a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzésében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Az intézet felidézte a miniszterelnök hétvégi beszédét, amelyben az ottani magyarságot is érintő nemzetközi helyzet miatt -, az Ukrajnában élő magyarságot emelte ki: "Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is. Ez világos elvárásunk a most formálódó új Ukrajnával szemben, akik egyébként élvezik együttérzésünket és támogatásunkat a demokratikus Ukrajna megteremtéséért végzett munkájukban."
Az elemzésben kifejtették: Magyarországon az új kormányfő minden kormányalakítás előtt jelez a külhonban élő magyaroknak is. Ez a jelzés ebben az esetben az eddigi nemzetpolitika folytatása - írták, hozzátéve: a miniszterelnök kijelentése csak azok számára okozhatott meglepetést, akik a magyar állam nemzetpolitikáját eddig nem követték figyelemmel. A kijelentett célokat számos ismert, és angol nyelven is hozzáférhető dokumentum tartalmazza - erősítették meg.
"Sem a kárpátaljai magyarság, sem Magyarország nem tett arra utalást, hogy népszavazást kezdeményeznének Kárpátalja, vagy annak egy részének elszakadása céljából. Így akár az autonómia, akár az önigazgatás kérdése semmilyen módon nem állítható párhuzamba sem a krími, sem a múlt heti kelet-ukrajnai "népszavazásokkal"." - olvasható.
Az intézet elemzésében rámutatott arra is: úgy az autonómia, mint az önigazgatás a kisebbségek azon jogait jelenti, amelyek alapján törvényes keretek között az adott területen élők vagy a kisebbségekhez tartozók demokratikus módon döntenek bizonyos kérdésekben. Ennek különböző formái ismertek Európában: a területi autonómia, a személyi elvű autonómia vagy a kisebbségi önkormányzati rendszer - sorolták.
Leszögezte: sem az autonómia, sem az önigazgatás nem jelent egyet az elszakadással. Az autonómia és az önigazgatás fogalma az adott államon belüli berendezkedésre utal, a határok megkérdőjelezése nélkül; az autonómia a kisebbség belső önrendelkezését jelenti. Mindkettő demokratikus választások során létrejött, adott államon belüli, a politikai és közjogi rendszert érintő berendezkedés (mint az olaszországi Dél-Tirol, a spanyolországi Katalónia vagy Baszkföld, de a németországi dánok vagy a finnországi svédek és számi kisebbségek helyzetének rendezése).
A nemzeti kisebbségek mindenkori elvárása az adott többségi állammal szemben, hogy biztosítsák a közösségi fennmaradásukat és gyarapodásukat - olvasható a dokumentumban, amely hangsúlyozza: a közösségi fennmaradáshoz szükséges az autonómia és a közösségi jogok, tulajdonképpen az a jogi és közigazgatási keret, amely biztosítékul szolgál a megmaradáshoz. Ezen elvárások az elmúlt két és fél évtized során számos alkalommal és formában megfogalmazódtak a Romániában, Szlovákiába, Szerbiában és Ukrajnában élő magyarság körében - fejtették ki, hozzátéve: jelentősebb sikert csak Szerbiában sikerült elérni, ahol működő autonómiamodellt találni.
Az intézet rögzítette: Ukrajna, de más kisebbségekkel rendelkező állam demokratizálódása sem képzelhető el a kisebbségi kérdés megfelelő rendezése nélkül. Nem véletlen, hogy az EU-csatlakozási tárgyalások során minden államtól megkövetelték a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, mint ahogy az sem, hogy az Európa Tanács és az EBESZ kisebbségi főbiztosa az ukrán válság idején többször felhívta a figyelmet a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. MTI

Titus Corlăţean és az autonómia: ki sért alapszerződést?
Sajátos érveléssel indított újabb fronton támadást a magyar önrendelkezési törekvések ellen Titus Corlăţean román külügyminiszter a Marosfőn megrendezett román nyári egyetemen.
A bukaresti diplomácia vezetője azzal vádolta meg a magyar kormány tagjait, hogy amikor a romániai magyar autonómiatörekvéseket, a székely önrendelkezést támogató nyilatkozatokat tesznek, megsértik a román–magyar alapszerződésben foglaltakat.
Corlăţean szerint a mindkét fél által elfogadott alapszerződés 15. cikkelye és melléklete azt szögezi le összefoglalva, „hogy kétoldalú kapcsolatokban nem fogadjuk el a kollektív jogokat és az etnikai alapú autonómiákat”.
Külső vagy belső igény az autonómia?
A román külügyminiszter ezzel egyfajta „külső agresszió” áldozataként próbálja beállítani Romániát, minden bizonnyal arra alapozva, hogy – többek között Orbán Viktor magyar kormányfő „illiberális demokráciáról” szóló tusnádfürdői beszéde miatt – Magyarország nemzetközi megítélése jelenleg nem a legjobb, ezért ha „rátolja” az autonómiaigényekért viselt felelősséget Budapestre, azzal sikerül gyengítenie a romániai magyar közösség pozícióit.
Corlăţean azzal próbálja diszkreditálni az autonómiaigényeket, hogy úgy igyekszik beállítani, mintha külső erők szorgalmaznák, nem pedig az ország több mint egymillió polgára igényelné. Ezáltal olyan látszatot kelt, mintha a mindig nyughatatlan Budapest kezdeményezésére romlott volna meg a viszony a két ország között, nem pedig azért, mert Bukarest hallani sem akar a romániai magyar közösség jogbővítési igényeiről.
A román külügy ráadásul a magyar válaszra – miszerint szó sincs az alapszerződés megsértéséről, hiszen épp ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé – a nemzeti kommunista Ceauşescu-érában megszokott, de a jelenlegi kormány által is több ízben használt érvelést alkalmazta, miszerint a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos témák Románia belügyét képezik.
Holott már a Corlăţean által hivatkozási alapként használt alapszerződés bevezetőjében is az áll, hogy a nemzeti kisebbségek védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés tárgya, a szerződő felek elősegítik egymás számára, hogy figyelemmel kísérjék az ebben a cikkben foglaltak megvalósulását.
Nincs szó az autonómia tilalmáról
Bár az alapszerződésnek magyar szempontból nagy hiányossága, hogy nem szerepel benne az autonómia kérdése, sőt az Európa Tanács 1201-es, a kisebbségek védelméről szóló, a szerződéshez mellékletként csatolt ajánlásához román követelésre hozzáfűzték: „a Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy az 1201-es ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra, és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára”, az ominózus 15. cikk interneten hozzáférhető változataiban nem történik említés arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokban szóba hozni sem lehet az önrendelkezés témáját.
Ezzel szemben többek között azt tartalmazza, hogy „a Szerződő Felek együttműködnek a nemzeti kisebbségek védelme nemzetközi jogi kereteinek továbbfejlesztésében. Egyetértenek abban, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak továbbfejlesztésével kapcsolatos azon nemzetközi dokumentumok rendelkezéseit, amelyekre nézve a jövőben kötelezettséget vállalnak, e Szerződés részeként fogják alkalmazni.”
Vagyis Bukarest egyértelműen elfogadta, hogy a felek kétoldalú, nemzetközi együttműködés keretében foglalkozhatnak a kisebbségek helyzetével. Igaz, a megfogalmazás nem a kisebbségi közösségekről szól, hanem a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének jogairól, ez azonban a legkevésbé sem jelenti a kollektív jogok említésének tilalmát – legalábbis a szövegben tételesen sehol sem áll ilyesmi. Ráadásul az is világos, hogy a kisebbségi egyének kisebbségi jogainak bővítése az egész közösség számára a megmaradás záloga lehet.
A 15. cikk vége a következőképpen hangzik: „Az ebben a cikkben foglalt kötelezettségvállalások egyike sem értelmezhető oly módon, hogy feljogosítana az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel, egyéb nemzetközi jogi kötelezettségekkel vagy a Helsinki Záróokmány és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Párizsi Chartájának rendelkezéseivel ellentétes bárminemű tevékenység folytatására vagy cselekedet végrehajtására, az államok területi integritása elvét is beleértve.”
Előfordulhat, hogy Corlăţean erre a kitételre célzott, amikor az autonómia tilalmára próbált hivatkozni. Csakhogy az önrendelkezés semmilyen nemzetközi egyezményt nem sért, számos európai példa van jól működő és az adott ország egésze, illetve az autonóm területen élő közösség polgárai számára békét és jólétet biztosító területi autonómiára.
Az pedig végképp nem állja meg a helyét, hogy az autonómiatörekvések Románia területi integritására törnének. Az autonómiák Európa-szerte alkotmányos alapon, az illető állam törvényeinek betartásával működnek, szó sincs arról, hogy az önrendelkezés bármilyen módon sértené az illető ország szuverenitását vagy területi egységét.
Emlékezetes, hogy az autonómia ügyét a romániai magyar közösség vitte ki a nemzetközi porondra, amikor különböző szervezetei révén a kisebbségi jogok európai uniós szintű rögzítését kérte, és amikor az Európai Bizottság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi ügyek nem közösségi, hanem tagállami hatáskörbe tartoznak, a kisebbségi szervezetek több pert indítottak ellene az Európai Unió bíróságán. A perekbe a felperesek oldalán Magyarország is beszállt, míg az alperes mellett, a kisebbségek ellen többek között Románia is belépett a jogvitába.
Az azonban, hogy Magyarország kiáll a nemzetközi porondon az autonómiatörekvések mellett, távolról sem jelenti azt, hogy az autonómiaigényeket Budapest fogalmazta meg. A magyar kormány több ízben is jelezte: az erdélyi magyar közösség által megfogalmazott igényeket támogatja, nem saját kezdeményezéséről van szó.
A magyar fél feladata – elsősorban a romániai magyar közösség képviselőiről van szó, de a magyar diplomácia aktivitása is fontos – az, hogy nyilvánvalóvá és vitán felülivé tegye a nemzetközi porondon: nem a renitensnek beállítani próbált Budapest által generált nemzetközi konfliktusról van szó, hanem román állampolgárok százezreinek a legitim kisebbségi szervezetek révén a bukaresti központi hatalom felé a törvényes keretek betartásával megfogalmazott igényéről. Az autonómiaigény hangoztatása és támogatása pedig semmiben sem ellentétes a magyar–román alapszerződéssel.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Mióta állítunk szolgákat Romániának?
A miniszter a szó latin jelentése szerint szolga vagy segéd, akinek feladata az államfő mellett a közügyek igazgatása, intézése vagy vezetése. Összeállításunkban megpróbáltuk felvázolni, az elmúlt 24 évben hány „szolgát” adott a magyarság a román hatalomnak, nem utolsósorban Biró Rozália elutasítása, illetve a következő jelölt szeptemberben esedékes kijelölésének apropóján.
Traian Băsescu államelnök augusztus 7-én jelentette be: nem nevezi ki az RMDSZ által nevesített Biró Rozáliát a kulturális minisztérium élére, illetve Claudiu Mandát költségvetési miniszternek. Az államfő nem tartja megfelelőnek Birót a kulturális tárca élére, de szállításügyi vagy infrastrukturális miniszternek habozás nélkül kinevezte volna. A Kelemen Hunor felmentésére vonatkozó határozatot sem írta alá, így az RMDSZ-elnök az átmeneti időszakban elláthatja a tárcavezetői feladatokat.
Hőskor és egyéniségei
Az 1989. december 25-én alapított RMDSZ 1990 óta folyamatosan a román parlament tagja, és alapítása után egy évvel már elmondhatta magáról, hogy a romániai magyarság legitim képviselője: a parlamenti választásokon közel egymillió szavazatot szerzett, 7,23 százalékos szavazataránnyal, ezt csupán 1992-ben múlta fölül, 7, 46-tal. Szavazótábora 2012-re 380 ezresre morzsolódott, de ilyen körülmények között is 27 parlamenti helyet szerzett. A szövetség 1996 óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan jelen van a mindenkori román kormányban, miniszteri és államtitkári beosztásokban képviseltette magát, egyes jelöltjeit tisztelet övezte, másokat alaptalanul befeketítettek, olyan is volt, akit bíróság elé állítottak.
Kormányra lépésük 1996-ban kezdődött, amikor a legerősebb romániai magántévé (Pro Tv) hathatós segítségével győzött a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR), jelöltjeik szerepet vállaltak rendre Victor Ciorbea, Radu Vasile, valamint Mugur Isărescu kormányában. Az első RMDSZ-es miniszterek: Birtalan Ákos (portrénkon) 1998. április 17-ig a turizmus minisztere, Tokay György 1999. január 27-ig, majd Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségi ügyek minisztere, Bárányi Ferenc 1998. június 24-ig, majd 1998. július 10-től Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, utóbbi később miniszterelnök-helyettes is.
A kezdeti időszak legragyogóbb egyénisége kétségtelenül Birtalan Ákos volt, akinek betegsége törte ketté karrierjét, a 49 évesen, 2011 augusztusában elhunyt politikus kiválóságát jelzi, hogy mára mindhárom tábor, az RMDSZ és ellenfelei is tisztelettel emlegetik a nevét.
Neptunos idők
Nem így a „neptunos” Tokay Györgyét. Ő volt az első RMDSZ-politikus, akit nagyköveti tisztséggel is jutalmaztak, 15 évi parlamenti jelenlét után elküldték Litvániába. A „neptunos” azóta vált szitokszóvá, hogy 1993. június 15-16-án az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet a Fekete-tengerparti Neptunon nem hivatalos találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével. A tulipánt képviselő Tokay György, Borbély László és Frunda György ígéretet kapott magyar csoportok indítására a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, aminek elfogadását Tőkés László tiszteletbeli elnök megalkuvásként, az önálló magyar egyetem feladásaként értékelt.
A România Liberă című napilap 2005 júliusában azt írta, hogy „Tokay Györgyöt, aki 15 éves parlamenti karrierje után úgy döntött, többször nem indul az országgyűlési választásokon, pártja kifejezett kérésére nevezték ki nagykövetnek Litvániába.” Ezt megelőzően Tokay tíz éven keresztül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben képviselte Romániát. Azóta egészen 2013 januárjáig nem hallottunk róla. Ekkor azt olvashattuk az RMDSZ honlapján: Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke január 22-én részt vett Aradon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol átadták a Kölcsey-díjakat. Az év díjazottjai Tokay György volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszter, Románia volt litvániai nagykövete és Brittich Erzsébet képzőművész voltak.
Tokay György munkásságát Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, parlamenti képviselő méltatta: „Ez fontos pillanat a Tokay György életében, ugyanakkor fontos esemény az aradi magyar közösség számára, és számomra is, hiszen a Magyar Kultúra Napján díjat adhatunk át Tokay Györgynek, az aradi magyar közösségért, valamint a romániai magyarságért folytatott munkájának elismeréséül. Tokay György magasra állította a mércét. Az ő munkásságának elveit követve felállíthatnánk a Tokay mértékegységet, amelynek ismérvei az emberség, intelligencia, empátia és elegancia lennének. Tokay György ezt képviselte az utóbbi 23 évben a romániai magyar közösség életében” – mondta Borbély.
Nagy Zsolt „véráldozata”
A 2000–2004-es időszakban az RMDSZ „kívülről” támogatta a kormányzásban a Szociáldemokrata Pártot (PSD), 2004–2007 között viszont az Igazság és Igazságosság Szövetséggel és a Konzervatív Párttal alakított kormányt a szövetség – ez volt a Tăriceanu-kormány. 2007-ben a Demokrata Párt (PD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti szövetség felbomlott, ezt követően a liberálisokkal együtt kisebbségben kormányzott az RMDSZ. 2007. október 3-án a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kellő mennyiségű szavazat hiányában nem ment át, így a kisebbségi kormány folytathatta tevékenységét.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes 2007 júniusáig
• Nagy Zsolt (jobb oldali portrénkon) 2007 júniusáig, majd Winkler Gyula 2007 decemberéig, ezt követően Borbély Károly – távközlési és informatikai miniszter
• Winkler Gyula – 2004. december 29. és 2007. április 5. között megbízott gazdasági és kereskedelmi miniszter
• Borbély László – fejlesztési, közmunka- és lakásügyi miniszter
• Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszter
A 2014 januárjában a Román Posta-ügyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter így fogalmazott nyílt levelében: „Nem ezért tüntettem diákként. Nem ezért dolgoztam önkéntes diákmozgalomban. Nem ezért építettem közösséget, szervezetet 1991-től kezdődően. Megyek tovább! A strasbourgi emberjogi bíróságra. Mert ártatlan vagyok és igazságtalanság ért. Jogaimat megsértették, emberi méltóságomat megtépázták.” Nagy Zsoltot azzal vádolták, hogy egy kormányhatározat révén segített magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére értékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba, és ezzel az ügyészség szerint 8,6 millió eurós kár érte az államot.
Autonomista bunda
A 2008-as romániai parlamenti választások után Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: a szövetség egy jobboldali, Demokrata-Liberális Párt (PDL)–PNL–RMDSZ kormányt szeretne. A várakozásokkal ellentétben azonban a két legtöbb szavazatot szerző két politikai formáció, a PSD és PD-L alakított kormányt, a két párt közötti egyeztetések egyik legkiemeltebb témája az RMDSZ volt, mivel a szociáldemokraták nem kívánták bevonni a kormányba, a liberális demokratákkal ellentétben. Végül az RMDSZ ellenzékbe vonult, visszautasítva a demokrata-liberálisok által felajánlott néhány államtitkári posztot.
A 2009-es kormányválság után azonban ismét kormányra került – előbb a második Boc-kormány, majd az Ungureanu-kormány tagjaként –, mint a PDL koalíciós partnere.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – miniszterelnök-helyettes
• Cseke Attila 2011 augusztusáig, majd 2011. augusztus 18-tól Ritli László – egészségügyi miniszter
• Kelemen Hunor – kulturális és örökségvédelmi miniszter
• Borbély László 2012 áprilisáig, majd 2012. április 10-től Korodi Attila – környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter
A választások előtt fél évvel, 2012 áprilisában a kormány megbukott, az RMDSZ ismét ellenzékbe került.
A 2012. december 9-i parlamenti választásokat követően nem, de a 2014-es februári kormányválság után a PSD koalíciós partnereként ismét hatalomra került az RMDSZ.
RMDSZ-es miniszterek:
• Kelemen Hunor – 2014. augusztus elsejéig, azt követően ügyvezető miniszterelnök-helyettes, művelődési miniszter
• Korodi Attila – környezetvédelmi és éghajlat-változási miniszter.
Amint említettük, Kelemen Hunor egyelőre marad a tárca élén, és elnöki, valamint kulturális tárcavezetői minőségében a háromszéki Csomakőrösön augusztus 9-én kijelentette: a mai román alkotmányos keretek között nincs realitása az RMDSZ által elkészített autonómiatervezetnek. Kelemen szerint akkor tisztességesek, ha kimondják, hogy ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. A regionális autonómiával viszont magasabb szintre emelhető a kisebbségvédelem, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
Itt tartunk a „posztbirórozáliai” korban.
Willman Walter, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal
Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk, melynek apropóját Románia regionális átszervezésének ötlete és az egyre intenzívebbé váló autonómia diskurzus szolgáltatta. Korábbi interjúnkban Varga Attila úgy fogalmazott, hogy “a föderalizáció gondolatának a felvetése is nemzetállami szentségtörésnek számít.” A témakör megvilágítása érdekében Bakk Miklóst, a Szövetségi Románia kezdeményezés alapítóját kérdeztük.
Korábban elindították a Szövetségi Románia kezdeményezést, az utolsó Facebook bejegyzés ugyanakkor 2012. decemberi. Miről szólt ezt a projekt és mi történt vele?
A projektnek volt egy közvetlen politikai célja, ami azzal függ össze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt közjogi programjának egyik központi elemévé tette Románia föderális átszervezését. Kezdeményezésünk – néhány politológus és újságíró vett részt benne, akik nem tagjai a Néppártnak – ezt segítette, azzal a szándékkal, hogy a kampány után, immár civiltársadalmi keretek közt folytatja a nyilvánosságot teremtő, napirendet alakító vitát Románia föderalizálásának kérdéséről. Az inspiráló minta a Provincia folyóirat sikertörténete volt; ez a lap és a körülötte kialakult román-magyar értelmiségi csoport 2000-2002 között jelentős szerepet játszott abban, hogy a regionalizmus fogalomköre bekerüljön a romániai politikai viták középpontjába, és jelen legyen a közbeszédben.
Sajnos a föderalizmusnak ehhez hasonló, civil társadalmat átható vitáját nem sikerült elindítani, és ennek több oka van. A logisztikaiakat most nem említve, menetközben világossá vált, hogy ezt a vitát – bár a Szövetségi Románia honlapja két nyelvi felüleleten (románul és magyarul) működött – alapvetően románul kell lefolytatni, tehát ez a vita akkor lehet fenntartható, ha már induláskor rendelkezik ehhez a szükséges „humán erőforrás” minimumával. Azaz, nem elég azzal számolni, hogy a téma feltételezett újszerűsége, provokatív jellege, netán aktuális volta behozza menetközben a román munkatársakat, ehhez igazából már előzetesen meg kellett volna szervezni azt az aktív román és erdélyi csoportot, amelynek ez a kérdés fontos. E csoport ugyan virtuálisan létezik, de aktív és együttműködő alakzatban kell lennie ahhoz, hogy az említett föderális projekt fenntartható és sikeres legyen.
A föderalizmus eszméje, mint egyféle gyógyír egyre inkább előtérbe kerül mindenféle nemzetközi konfliktus esetén (legújabban Ukrajna, Ciprus), illetve végsősoron erre épülnek a többszintű kormányzati rendszerrel bíró integrációs szervezetek is. Felvetődik a kérdés, hogy vannak-e Romániának föderalista hagyományai vagy egyértelmű választás volt az unitárius államszerkezet? Mi a helyzet ha csak Erdély esetében vetjük fel ezt a kérdést?
Érdekes ellentétet figyelhető meg: miközben a román politikai kultúra és az államszervezési gyakorlat folyamatosan az unitarista és központosító gondolat jegyében alakult, a román eszmetörténetben a föderalizmus mindvégig kísértő gondolat maradt. Egyes román gondolkodók, mint például Ion Maiorescu, a pánszláv mozgalom mögé búvó orosz expanzió ellenében egy átfogó, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő konföderációt javasoltak. Ez hatott az 1848-as román politikusokra is: Dumitru Brătianu és Nicolae Bălcescu e gondolat jegyében folytatott tárgyalásokat Batthyányval, illetve Kossuthtal. A forradalom bukása után, immár emigrációban, Bălcescu és Ghica kidolgozták a Dunai Egyesült Államok tervezetét, mely a Magyar Királyságot, Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet, Szerbiát és Besszarábiát foglalta volna magában.
Közben az 1858-as párizsi konferencia elfogadta Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségét a Porta fennhatósága alatt. Habár a Párizsi Egyezménybe foglalt politikai tervben sehol sem jelenik meg a „szövetségi” kifejezés, a terv intézményi elemei egyértelműen utalnak erre a lehetőségre. Az egyezmény ugyanis egyrészt a fejedelemségek saját intézményeire, másrészt viszont „föderális” intézmények szervezésére is vonatkozik. A közhatalom feje mindkét fejedelemségben egy-egy „hospodár” és mellette egy választott testület gyakorolja a törvényhozói hatalmat; ezek az egyezmény által megszabott esetekben együttműködnek egy központi, a két fejedelemség számára közös bizottsággal, ami viszont föderatív elem. A központi intézmények székhelyéül az egyezmény 27. cikkelye Focşani-t javasolta. Itt működött – rövid ideig – a közös központi bizottság, amely tulajdonképpen kiindulópontja lehetett volna a föderációs intézményrendszer kiépítésének. A bizottság maga egyfajta „szövetségi tanáccsá” alakulhatott volna, azonban a kormány és a törvényhozás Cuza-féle egyesítése nyomán (1862) az egyesített román parlament szenátusa lépett a helyébe. Tehát az átmeneti román föderáció tulajdonképpen csak három évig tartott, és Cuza 1864-es egész rövid életű alkotmánya már a francia állammodell győzelmét jelentette, mintája is ismert: az 1852-es francia alkotmány volt.
Érdekes párhuzamaként az 1859 és 1864 között végbement folyamatnak, az első világháborút követően immár Nagy-Románia egészére nézve 1919 és 1923 között is felmerült annak a lehetősége, hogy a román alkotmányfejlődés föderatív irányt vegyen. A liberális-unitarista bukaresti elgondolással szemben a bukovinai George Grigorovici szociáldemokrata képviselő, az osztrák szociáldemokrata hagyományokra alapozva, Nagy-Románia tartományainak a szövetségi államát javasolta. A Parasztpárt képviseletében Constantin Stere 1922-ben pedig olyan alkotmánytervezetet nyújtott be, amely a közigazgatás decentralizációját a tartományok („provinciák”) közbülső szintjének a létrehozásával kívánta megvalósítani. A tartományokat Stere történelmi alapon javasolta kijelölni: Munténia, Moldva, Erdély, Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa, élükön közvetlenül választott testületekkel. A regionális/föderatív alternatíva még az 1923-as alkotmány elfogadása után is újrafogalmazódott, ezt jelzi például Romul Boilă 1931-es föderális alkotmányterve. Tehát a föderatív gondolatnak is megvan a maga kontinuitása Romániában, azonban mindig alulmaradt az unitárius állam hatalmi igényével szemben.
Föderalista gondoltok, kissé más előjellel, de úgy tűnik Moldvában is megfogalmazódtak már. Ugyanakkor nem lehet nem felvetni azt a régóta nem tabu kérdést, hogy a romániai politikai elit szívesen fogadná, ha Moldova beolvadna Romániába, ráadásul a jelenlegi orosz politika még erősebb élt ad az ilyen találgatásoknak. Mennyiben lehet reális alapja annak, hogy egy fúzió ára az unitárius államszerkezet felváltása lehet, illetve ennek milyen következményei lehetnek Erdélyre és Székelyföldre?
Kétségtelen, Moldova Köztársaságban – Romániától eltérően – jelenleg élénk vita folyik a föderalizmusról. Azonban a moldovai vita elsősorban biztonságpolitikai és geopolitikai összefüggésekben folyik, és ez teljesen más, mint például a Romániában fel-feltörő regionalizmus-vita, amelynek egyik fő indítéka a területileg kiegyensúlyozatlan és területi különbségeket növelő gazdasági fejlődés immár felismert és tudatosított ténye. Moldova föderalizálása a térség biztonságpolitikájának részproblémájaként jelenik meg, és ezért az ezzel kapcsolatos terveket a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó aktorok kezdeményezik elsősorban. Elegendő megemlíteni az orosz érdekekhez kapcsolható Kozak-memorandumot, amely Moldova Köztársaságon belül két tagállamot javasol, Transznisztriát és Gagauziát, melyek területi egységekként Moldova „föderális területe” mellett léteznének (a tervezet ezáltal a brit devolúciós modellel is párhuzamba állítható), vagy az EBESZ 2004-es javaslatát, amelyben egyetlen tagállam kerül csupán nevesítésre, Transznisztria, és ezért sokan a Dnyeszteren túli terület leválásának tervezeteként tekintenek rá.
A javaslatok – nem csupán az említettek – a moldvai nyilvános vitákban általában az orosz térnyerés esélyeinek az összefüggésében merülnek fel, jóval kevesebb szó esik a föderalizmusról mint társadalomszervezési elvről. Ugyanakkor a román közvélemény minderről tudomást sem vesz, viszont Traian Băsescu nyomán az ország „következő nagy történelmi feladatának” tekinti a Moldovával való egyesülést. Úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos elképzelések domináns (de a vitákból kimaradó) változata a problémamentes nemzetállami egyesítés útja – immár az EU égisze alatt. Nagyon kevesen vetnek számot azzal, hogy amennyiben ez az egyesülés bekövetkezik – nem most, csak Moldova esetleges EU-tagságát követően –, akkor ahhoz mind a moldvaiak, mind pedig egyes nemzetközi aktorok beleegyezése szükséges lesz, ez pedig olyan feltételeket jelent, amelyek bizonyosan tartalmazzák az új ország föderális átalakítását. Ez pedig egyértelműen fölveti Erdély státusának a kérdését az új, megnagyobbodó Románián belül.
Megjegyzés: Ars Boni jogi folyóirat
http://arsboni.hu/tabudontogetes-interju-bakk-miklossal.html

A Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület állásfoglalása a SZNT autonómia-tervezete felhígításának veszélyeiről
Előzmények
A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogalmazta meg Székelyföld Autonómia Statútumát, amely a regionális, közigazgatási autonómiák európai tapasztalataira és az Európa Tanács, valamint az EBESZ sajátos jogállású, európai nemzeti kisebbségekre vonatkozó ajánlásaira épül. A tervezet szerint Székelyföld – Románia területén belül – egy sajátos jogállású, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régió lesz, amelynek területét a székely székek, mint hagyományos közigazgatási alapegységek képezik.
Az SZNT Statútumot 2006. december és 2008. február között 210 ezer székelyföldi polgár hagyta jóvá, közvetlen népszavazással. A romániai magyar parlamenti képviselők által beterjesztett SZNT Statútumot 2012-ben Románia Képviselőháza ismételten elutasította. Megjegyzést érdemel, hogy egy évtized alatt az SZNT Statútumhoz egyetlen politikai szervezet, párt sem nyújtott be, írásos észrevételt, módosító javaslatot.
2. SZNT autonómia-statútuma
Az SZNT által egy évtizede következetesen képviselt autonómia-tervezet két fő pillérre épül:
1.1. Székelyföld közigazgatási határai
Az autonóm terület határait a történelmi Székely Székek, mint önálló közigazgatási egységek települései alkotják. A jelenlegi megyehatárok ezzel csak részben esnek egybe, mert azokat a román államigazgatás önkényesen, az őshonos Székely Nép rovására alakította át.
1.2. Gazdasági működőképesség és közigazgatási-kulturális időtállóság
A Statútum javaslata szerint az autonóm terület közigazgatási szervezetének, adózási viszonyainak, kereskedelmi kapcsolatainak elő kell segítenie azt, hogy az autonóm terület határai között élő népek és etnikumok hosszú távon is képesek legyenek az autonóm terület szellemi-gazdasági működtetésére. A szubszidiaritás elve alapján a Statútum feltételezi, hogy a Román Állam átengedi az autonóm terület közigazgatási Önkormányzatának mindazokat a jogokat, amelyek – Románia központi hatalmi struktúrájának jelentős érdeksérelme nélkül – az autonómia keretein belül helyben, hatékonyabban, jobban működtethetők.
3. Tervezett, új autonómia-statútumok kockázatai
Tíz évvel az SZNT jól kiérlelt Statútuma után, egyes magyar politikai szervezetek új, alternatív autonómia-tervezeten dolgoznak. Állásfoglalásunk az alábbi kockázatokra hívja fel a figyelmet:
2.1 Székelyföld autonóm területének határait csak a történelmi hagyományokra épülő székek képezhetik. A székely-magyar közösséget ettől eltérő, mesterséges megyehatárok közé kényszerítő megoldás, regionális, közigazgatási átszervezés Székelyföld magyarságának kisebbségi jogait sértené, tiltakozáshoz vezetne.
2.2 A Székely Nemzeti Tanács autonómia-tervezete bármely, az autonóm terület határai között élő etnikum számára azonos jogokat biztosít. A Statútum tartalma egy évtizedes – belső és külső – egyeztetési folyamat eredményeképpen alakult ki. Tartalmi módosítások csak a Statútumot belső népszavazással már korábban jóváhagyó Székely Néppel való előzetes konzultáció és annak jóváhagyása esetén lehetségesek.
2.3 Álláspontunk szerint a fenti alapelvektől eltérő szerkezetű, átgondolatlan engedményeket tartalmazó új autonómia-tervezet megosztó jellegű, kilátástalan közvitára bocsátása hosszú időre visszavethetné az SZNT első elnöke, dr. Csapó József egyetemi tanár, RMDSZ szenátor által kidolgozott Autonómia Statútumban megfogalmazott közigazgatási önrendelkezés folyamatát. Fennáll a veszélye annak is, hogy az fellángoló viták elhúzódása Székelyföld önigazgatási esélyeit akár véglegesen meghiúsíthatja.
Figyelmeztetünk minden, Székelyföldért felelősséget érző szervezetet, magyar politikai pártot, hogy ebben a kritikus helyzetben minden új autonómia-tervezet közvitára bocsátása a székelyföldi autonómia ügyét végzetesen késleltetheti, s ezért a kezdeményezőknek a politikai-társadalmi felelősséget viselnie kell!
Érd, 2014. szeptember 13.
Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület Elnöksége
Erdély.ma

Újabb államfői támadás az autonómia ellen
Ismét csak az autonómia lejáratására tett kísérletet Traian Băsescu  román államfő, amikor a múlt hétvégi walesi NATO-csúcstalálkozón elfogadott döntésekről beszélve az EBESZ által kidolgozott, a kelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán kormányerők közötti fegyverszünetre vonatkozó pontokat kommentálta.
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az EBESZ is felszólalt a rendőrök által megvert Makó István háromszéki újságíró ügyében
Az újságírót Bukarestben verték meg a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy egy személyt ütlegeltek.
háromszéki Makó Istvánt hétfőn este verték meg a bukaresti óvárosban a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy azok letartóztatás közben ütlegeltek egy állampolgárt az utcán, számol be a Casa Jurnalistului oldalon az újságíró. Miután leigazoltatták, bevitték a rendőrőrsre, ahol megütötték, leköpték, fenyegették. A telefonját elkobozták és letörölték a felvételt, amelyen az volt látható, hogy visszaélnek hatalmukkal.
A letörölt felvételt azonban visszanyerték a telefonról. A felvételen az látható, hogy ütlegelnek egy fiatalt az utcán, majd az, ahogy az újságíró végigkíséri a megbilincselt személyt és a két rendőrt a rendőrőrsig. A felvétel tanúsága szerint Makóra többször is rászólt egy férfi, hogy ne filmezzen, azonban nem engedelmeskedett, arra hivatkozva, hogy joga van a rendőrök munkavégzését dokumentálni. Mint kiderült, az újságírót figyelmeztető férfi Eduard Mardare volt, aki a bukaresti 10-es számú rendőrőrsöt vezeti.
Ezután Makót többször megütötték, leköpték, sőt, nemi erőszakkal fenyegették meg. Makónak még azt is felrótták, hogy Kovászna megyei.
Az újságírót végül semmi probléma nélkül elengedték.
Makó ezután kórházba ment, ahol az orvosi vizsgálat tompa fegyverrel okozott mellkasi sérülést állapított meg. Makó feljelentést tett az ügy miatt.
A rendőrség azt mondta a Gandulnak, hogy hivatalból indított eljárást az ügyben a közzétett videofelvétel miatt. A közlemény szerint a vizsgálatot egy ügyész felügyeli, és a rendőrség a tények ismeretében a törvényeknek megfelelően fog eljárni.
Makó a Transindexnek azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az ügyben, sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől.
Az EBESZ is megszólalt az ügyben
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is megszólalt a bántalmazott újságíró ügyében.
Dunja Mijatović, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője elfogadhatatlannak nevezte az újságíró bántalmazását, és teljes körű kivizsgálást kért az ügyben.
"Különösen aggasztó esetek azok, amikor a rendőrök újságírókat bántalmaznak, ugyanis a rendőrségnek éppen, hogy a sajtószabadság fölött kellene őrködnie, és azt biztosítania. Az ehhez hasonló incidensek ezzel szemben félelem-hangulatot keltenek, és veszélybe sodorják a sajtószabadságot" - mondta Mijatović Budapesten.
F.J. - S.Z.
Transindex.ro

Hantz Péter megnyerte a plágiumpert a MOGYE rektora ellen
Az elmúlt évek során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGyE) kisebbségi jogok érvényesítése iránt elkötelezett oktatói számos kérést intéztek az állami magyar egyetem újraindításáért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz. A BKB minden alkalommal vállalta a küzdelmet magyar akadémiai közösség érdekében. Így volt ez 2007-ben, amikor egy helyi akciót követő ultimátum, és a nemzetközi sajtó mozgósítása révén elértük a központi épület belső feliratainak többnyelvűre cserélését. Hasonlóan cselekedtünk 2008-ban, amikor a magyar tagozatnak járó pénzek eltérítése miatt indítottunk pert, és 2012-ben is, amikor egy MOGyE-s professzor kérésére kirobbantottuk a plágium-ügyet, amelyről a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is cikket közölt.
A plágiumbotrány kirobbantásakor – szintén MOGyE-s kérésre – személyesen is feljelentést tettem az egyetem csaló rektora ellen. Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltattak, bepereltem a román Oktatási Minisztériumot. Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.
Mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy miért jöhetett létre magyar tagozat az arányaiban jóval kisebb magyar akadémiai közösséggel rendelkező kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, és miért toporog egy helyben a MOGyE ügye? Miért van az, hogy az elmúlt évek egyetlen előrelépését, a magyar állások meghirdetésének különválasztását is csak egy külföldi professzor közbenjárása tudta kikényszeríteni? A magyarázathoz tudnunk kell, hogy a MOGyE több befolyásos magyar vezetője csak szimbolikus ügyekben tesz határozott lépéseket. A plágium-botrány 2012-es kirobbantása után, amikor már az Európai Bizottság illetékese foglalkozott a kérdéssel, reális esély kínálkozott a szélsőségesen magyarellenes rektor félreállítására. Azonban a MOGyE volt magyar rektorhelyettese, ahelyett hogy kihasználta volna a kínálkozó lehetőségeket, egyenesen azt kérte, hogy állítsuk le a folyamatot. Megjegyzem, hogy különféle plágium-ügyekben magyar oktatók is érintve voltak.
Nemzetközi ívű szervezői tapasztalatok hiányában, zsarolásoknak engedve, a valóban hatékonynak bizonyuló, a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltő lépések következményeitől visszarettenve, „nyugalomra vágyva”, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni. Ilyen előzmények után esélytelennek látom a politikai érdekképviselet által kiharcolt törvény marosvásárhelyi alkalmazását, előrelépés pedig csak a külső körülmények igen szerencsés egybeesése esetén történhet. Erre kevés az esély, amíg a MOGyE-ügy kisiklatása révén hatalomra került kormány regnál Romániában.
A MOGyE magyar tagozatának létrehozása érdekében paradigmaváltásra lenne szükség: a határozott kiállás és nemzetközi közvélemény nyomása itt is meghozná a gyümölcsét. Ez sokkal többet igényel a helyi újságok szintjét éppen csak megütő esetlen akcióknál és látszat-tiltakozásnál. A BKB Kolozsvárról sikerrel valósította meg a nemzetközi szervezetek mozgósítását, a nyugat-európai sajtó érdeklődésének felkeltését, valamint a probléma megjelenítését az Európai Unió és az EBESZ szintjén. Operatív akcióink lebonyolítása, a kollaboránsok leleplezése, a haladó román értelmiség magunk mellé állítása, Nobel és Fields-díjas tudósok támogatásának megnyerése, az EBESZ kisebbségi főbiztosa látogatásának kijárása, nagykövetek figyelmének a jogsértésekre irányítása is eredményes volt. Marosvásárhelyen a MOGyE több befolyásos magyar oktatójának (akik között formális és informális vezetőket, illetve politikai tisztségekre várakozókat is találunk) nyíltan ellenséges hozzáállása ellehetetlenítette a munkánkat, és – döntően ennek következtében – a Bolyai Kezdeményező Bizottság megszűnt. Amíg ezek a személyek vezetőként léphetnek fel, én sem fogok, és egykori munkatársaim sem fognak mások helyett dolgozni, és kockázatokat vállalni.
Végül, mivel sokan érdeklődnek, tájékoztatni szeretném a t. közvéleményt arról, hogy a strassburgi per, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetemről történt jogtalan elbocsátásunk miatt Kovács Lehel kollégámmal indítottunk, és amelynek kimenetele személyes sorsunkra is nagy befolyással bírhat, még mindig folyamatban van.
Hantz Péter
tudományos kutató
www.bolyai.eu 2014. december 9.
Erdély.ma

Aurescu párbeszéddel óvná a román–magyar kapcsolatokat
Folyamatos, közvetlen párbeszéddel kell megelőzni a román–magyar kapcsolatok újbóli kiéleződését – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szerdán ismertettek a román lapok.
Mint mondta, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is megállapodtak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) múlt heti bázeli értekezletén. Aurescu hozzátette: elfogadta magyar kollégája meghívását, így jövő év elején Budapesten lesz alkalmuk egyeztetni „mind a közös érdekekről, mind a kényesebb témákról”.
Arra a kérdésre, veszélyezteti-e a Románia regionális érvényesülési esélyeit Magyarország és Oroszország közeledése, Aurescu rámutatott: a románok és magyarok együtt vannak az Európai Unióban és a NATO-ban, ezen túlmenően minden tagállam szuverén módon alakítja külpolitikáját. „Ennek azonban megvannak a maga következményei” – jegyezte meg Aurescu, anélkül, hogy részletezte volna, mire utalt.
A román–orosz kapcsolatok megromlásának felelősségét Aurescu Moszkvára hárította, és egyebek mellet annak tulajdonította, hogy Románia nincs energetikailag annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a térség többi állama.
A viszony normalizálására tett kísérleteket megakasztotta az, hogy – a Krím annektálása, az ukrán válságba való orosz beavatkozás nyomán – elhidegült Moszkva kapcsolata a NATO-val és az EU-val, márpedig „Románia nem tud elvonatkoztatni attól, hogy tagja ezeknek szövetségeknek” – magyarázta Aurescu.
Arra a közbevetésre, hogy Moszkva amerikai provokációt emleget, egyebek között éppen a Romániába telepítendő rakétapajzs miatt, Aurescu azt állította, az oroszokat valójában az zavarja, hogy a rakétavédelmi rendszer kiépítése a dél-romániai Deveselun egy állandó amerikai jelenlétet feltételez, biztonsági többletgaranciát jelent Románia számára, amely azt is garantálja, hogy Románia „nem fog már visszatérni egy másik érdekszférába”.
Rámutatott: a radar már működik, a rakétákat jövőre helyezik hadrendbe. Aurescu szerint megalapozatlanok az orosz aggodalmak, mivel ez egy szigorúan védelmi rendszer: az elfogó rakétákban nincs robbanóanyag, nem alkalmasak nukleáris töltet szállítására, pusztán mozgási energiájukkal semmisítik meg az ellenséges rakétákat.
A román diplomácia vezetője szerint az sem igaz, hogy a rakétapajzs csökkenti az orosz nukleáris arzenál elrettentő képességét. „Nem lehet azt állítani, hogy 24 romániai elfogó rakéta és a 2018-ig Lengyelországba telepítendő 24 másik ilyen fegyver befolyásolhatja Oroszország csapásmérő képességét, amely az elfogók kijátszását szolgáló technikákkal felszerelt interkontinentális rakéták százaival rendelkezik” – hangoztatta Bogdan Aurescu külügyminiszter.
Krónika (Kolozsvár)

Az áldozatok leginkább menekültek (Emberkereskedelem és kényszermunka)
Világszerte 50 millió ember menekül a háború és az erőszak elől, többen, mint bármikor a második világháború óta. A papírokkal nem rendelkező menekültek számára a legvonzóbb, de egyúttal az egyik legveszélyesebb úti cél Európa. 2000 óta 22 ezer menekült halt meg aközben, hogy a Földközi-tengeren át megpróbált Európába jutni. Ugyanebben az időszakban a világban összesen 40 ezer menekült vesztette életét.
Emellett a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becslése szerint világszerte csaknem 21 millió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) államainak állampolgárai között pedig csaknem hárommillió elszenvedője van az emberkereskedelemnek és a kényszermunkának. Főleg menekültek, közülük is a nők és a gyerekek esnek leginkább áldozatul – fejtette ki William Swing, az IOM vezetője az EBESZ emberkereskedelemről tartott november eleji bécsi konferenciáján. A helyzetre megoldást egy humánus határnyitási politika jelentene – mondta Swing. Véleménye szerint a megelőző intézkedések eddig nem sok eredményt hoztak a kizsákmányolás ilyen formájának visszaszorítására, a büntetőeljárások még kevésbé. Az emberkereskedelem egyre nagyobb méreteket ölt, és olyan új formái jelentek meg, mint a prostitúció, a kényszermunka, a szervkereskedelem és a koldulás – nyilatkozta az osztrák hírügynökségnek Madina Dzsarbuszinova, az EBESZ emberkereskedelem-ellenes különmegbízottja. Az emberkereskedők igencsak kreatívak, és mindig megtalálják annak újabb formáit, hogy haszonhoz jussanak – mondta. Hangsúlyozta: az emberkereskedelem olyan modern kori rabszolgaság, amely szorosan összekapcsolódik a szegénységgel, hiszen azok válnak áldozatává, akik rossz anyagi körülményeik elől akarnak menekülni. Olcsó munkaerőként használják ki őket vagy prostitúciónak esnek áldozatul.
A szervezett bűnözésnek e formájára jellemző, hogy nemcsak a tetteseket, hanem az áldozatokat is igen nehéz megtalálni. Ezért az egyik főtéma az áldozatok felkutatásának kérdése. A tanácskozás foglalkozott a probléma etikai hátterével, és kitért arra is, hogy az áldozatok miképp kerülhetik el a megbélyegzettséget. A konferencián témaként szerepelt továbbá a munkaerő-kizsákmányolás kérdése – az EBESZ különmegbízottja olyan magatartási kódex kidolgozását szorgalmazta, amelyet a vállalatok önkéntes alapon követhetnek. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Juncker helyettese: oda kell figyelni a kisebbségekre.
Oda kell figyelnünk a kisebbségekre, hiszen ahogyan kezeljük őket, az azt mutatja rólunk, hogy mennyire tartjuk egymást tiszteletben a társadalmunkon belül – vélekedett Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki szerdán részt vett az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel-, és igazságügyi bizottság (LIBE) ülésén.
A minőségi jogalkotás, intézményközi kapcsolatok, jogállamiság és Alapjogi Charta témaköreiért felelős EU-biztos Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kérdésére reagálva fogalmazta meg álláspontját az őshonos nemzeti kisebbségeket illetően.
Az erdélyi politikus kérdésfelvetésében hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt éves ciklusban az Európai Bizottság nem kezelte az elvárásoknak megfelelően az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét. - Annak ellenére, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés és az Alapjogi Charta olyan lépéseket szorgalmaznak, amelyek egyenlő esélyeket teremtenek a többség és kisebbség számára, mégis számos tagállamban az őshonos kisebbségek másodrendű állampolgároknak érzik magukat. Számos akadályba ütköznek az igazságszolgáltatás, az egészségügy vagy az oktatás területén, továbbá olyan alapjogaik sérülnek, mint a magántulajdonhoz való jog – mutatott rá a képviselő.
Sógor Csaba Frans Timmermanstól azt kérdezte: mit gondol, szükséges lenne-e a tagállamokon számon kérni utólag is – ne csupán a csatlakozáskor – a koppenhágai kritériumokat? Az RMDSZ-es politikus szerint egy ilyen ellenőrzési mechanizmus biztosítaná, hogy az EU-ban élő őshonos nemzeti kisebbségek által képviselt sokféleséget tiszteletben tartsák a tagállamok, ahogyan azt az Európai Unióról szóló Szerződés is kéri.
Az EU-biztos válaszában elmondta: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten belül (EBESZ) foglalkozott a kisebbségek kérdésével és úgy véli, ezekre a csoportokra – különösen a romákra és szintikre – az EU-nak is oda kell figyelnie. Timmermans hangsúlyozta: ami a jogállamiságot illeti, minden jelenleg rendelkezésre álló eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy párbeszédet kezdeményezzenek vagy akár eljárást indítsanak konkrét kérdésekben azokkal a tagállamokkal szemben, ahol erre szükség mutatkozik.
maszol.ro

Magyar EP-képviselők egyperces felszólalásai
Brüsszel, 2015. február 25., szerda (MTI) - Több témát is felvetettek magyar európai parlamenti (EP-) képviselők szerda este az uniós parlament brüsszeli plenáris ülésén egyperces felszólalásaikban.
A szlovákiai Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője, Csáky Pál a Malina Hedviggel történteket idézte fel egészen onnan, hogy megverték, mert magyarul beszélt, ám végül mégis megvádolták, mondván, hogy ő találta ki az egészet, majd egy másik kormány bocsánatot kért tőle, de az újabb politikai változást követően most, kilenc évvel az események után, bíróság elé akarják állítani az azóta Magyarországon élő egykori nyitrai diáklányt. Csáky az esetre szerette volna felhívni képviselőtársai figyelmét, és úgy vélte, az EP-képviselőknek jelen kell lenniük a tárgyaláson.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke a veszprémi választásról beszélt. Álláspontja szerint a kormánypárti képviselők eddig azzal reagáltak a bírálatokra, hogy demokratikus szavazáson kaptak kétharmados mandátumot a választóktól, ami szerinte azért nem igaz, mert az EBESZ választási megfigyelői azt állapították meg, hogy a kormánypárt csak a korlátozó kampányszabályok, a média részrehajlása és az egyoldalúan átalakított választási rendszer miatt szerzett ekkora többséget. Ezzel az EBESZ Molnár szerint erkölcsileg már ítéletet mondott a kétharmad felett, Veszprémben pedig a magyar választók gyakorlati értelemben is ítéletet mondtak, véget vetve a kormánypártok kétharmados többségének.
Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elkövetett bűnökről beszélt miután a közelmúltban az iraki Kurdisztánban járt, és a szervezett agresszivitásának újabb borzalmas példájának nevezte a 21 keresztény lefejezését Líbiában.
"Az európai érdekszférában, a mediterrán térségben is megjelent a dzsihádista terror" - hangoztatta Hölvényi.
A közel-keleti helyzettel kapcsolatban az európaiak felelősségét hangsúlyozta abban, hogy a kontinens évtizedek óta békében él, és békésen szemléli egy kétezer éves keresztény kultúra lassú eltűnését. A KDNP-s EP-képviselő szerint gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi eszközökkel is biztosítani kell az üldözöttek jövőjét, elsősorban saját hazájukban, a segítséget kérő kezet figyelmen kívül hagyni pedig nem pusztán ellentétes az európai értékekkel, hanem egyenesen embertelen.
A Fidesz listájáról mandátumot szerző romániai magyar Tőkés László a kommunizmus áldozatainak emléknapjával összefüggésben hívta fel a figyelmet Erdélyre és Székelyföldre, ahol a magyarságot a "nacionálkommunista" Ceausescu-diktatúra erővel akarta asszimilálni, a többségi román hatalom pedig szerinte ezt a politikát folytatja, mert Tőkés úgy véli, hogy a regionális átszervezés ürügyén akarja feloszlatni az egységes székely régiót.
"Tiltakozom Székelyföld területi átszervezése ellen" - jelentette ki az egykori királyhágómelléki református püspök, szót emelve az ellen is, hogy a román hatóságok betiltották a Székely Nemzeti Tanács egy tiltakozását. Végezetül Tőkés az EP közbenjárását kérte Székelyföld megvédése és autonómiájának kivívása érdekében. Brüsszel, (MTI)

Mostohagyermekként bánik a román nemzetpolitika a vlachokkal. De miért?
Románia mindig is többet foglalkozott a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival.
A vlachok azok a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik latin eredetű nyelvet beszélnek. A román néppel való rokonságuk nyilvánvaló, ennek ellenére a román politika vonakodva ismeri el őket saját kisebbségnek, így érdemtelenül keveset foglalkozik velük – derült ki a IV. Erdélyi Politikatudományi Konferencia A vlachok és a román nemzetpolitika című panelelőadásából. A Sapientia EMTE oktatója, Bodó Barna által tartott előadás a vlachok kutatásának, jogállásának, a Romániával való kapcsolatuknak és a román nemzetpolitikának a vonatkozásait járta körül.
A vlachok kifejezés ugyan jelen van a román közéletben, ennek ellenére a róluk szóló hivatalos diskurzusról nem lehet beszélni – indított Bodó. A román meghatározások az exonim és endonim definíciók közötti különbséget hangsúlyozzák, és azt hogy a vlachok egy idegenektől származó megnevezést jelent, ez valamilyen módon megmagyarázhatja, hogy miért is nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A modern román állam megalakulása előtti időszakban a románokat más nyelvekben úgy szerepeltek, mint wallachians, Walache, volohi, valaques, míg a modern román állam létrejötte után a Dunától délre élő románsághoz közel álló népek a vlachok, az arománok a cincárok voltak. Innen ered a magyar oláh kifejezés is, ami kezdetben nem volt dehonesztáló.
A szerbek semmibe veszik a vlachokat
A megnevezések körüli szakmai diskurzus még nem jutott el abba a fázisba, hogy a különböző nézeteket vallók meg tudjanak egyezni bizonyos alapvető kérdésekben, ezért több megnevezés - arománok, vlachok, cincárok – van használatban. A vlach történelem kapcsán elhangzott, hogy az valójában nem írható meg, mivel a folyamatokat annyira nagymértékű térbeli és időbeli diszkontinuitás jellemzi, hogy nem lehet egységes történelmet írni, csak külön-külön történeti elemek idézhetők.
Azokban az országokban, ahol az államigazgatás foglalkozott a vlachokkal, ott betagolták a saját közigazgatási rendszerükbe. Például az oszmán-törökök befogadták a vlachokat, meghagyták saját társadalmi-gazdasági, patriarchális és autonóm szervezetüket (knežine), és a népességet a hegyekből az elpusztult síkságokra telepítették át. A Timok-völgyi vlachok a török időkben katonai szolgálatot teljesítettek, cserében különböző privilégiumokat élveztek. Szerbiában ezzel szemben nem nagyon foglalkoztak velük, a szerb államvezetés számára a vlach kérdés nem létezik.
Nem véletlen a csángó helyzettel való hasonlóság
Bodó szerint ennek kapcsán felül kell bírálni a szerb-román nagy történelmi barátság narratíváját, hisz az első világháború végéig, a Bánságra vonatkozó területmegosztási-kísérletig a szerb és a román hatalom között kőkemény harcok dúltak, így nem beszélhetünk történelmi barátságról. A vlachok Moschopolis 1788-as pusztulása után vándoroltak Szerbiába, főleg Belgrádba. Számuk ekkor háromezerre volt tehető. A 19. század elején részt vettek a szerb felszabadító mozgalmakban, akkori nevük pedig cincár volt, ami a mai szerb köztudatban „hajdani gazdag görög kereskedőt” jelentett. A vlach kifejezés pedig a Timok melléki románok neve. Érdekességként hangzott el, hogy cincár származású volt pl. két klasszikus szerb drámaíró: Jovan Sterija-Popović és Branislav Nušić. A belgrádi Cincár-Szerb Egyesület pár száz tagot számlál, akik nagyrészt Macedóniából költöztek oda az utóbbi évtizedekben, az egyesület pedig egy kis lapot is kiad.
Az első szerb bevándorlók 1690 körül érkeznek a Timok-völgyébe, majd a szerb állam 1817-es újjáalakulása és az orosz-török háború után a Timok-völgye és egyéb területek is szerb uralom alá kerülnek. A Milos Obrenovici vezette szerb állam ekkor agresszív asszimilációs politikába kezdett, és a népességcserétől kezdve az iskolák bezárásán át a tanítási nyelv és a templomozási nyelv megváltoztatásáig minden eszközt bevettek. Ez a folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult és állandósult a mai helyzet. 1919-ben egy kisebb terület átkerült Bulgáriához, 1945-ben pedig az általános álláspont az volt, hogy a vlachok nem románok.
Bodó szerint a szerbek a saját szempontjaik szerint kezelik a vlach kérdést, holott a Timok-völgyében a vlachok tekinthetők őslakosoknak, a szerbek később érkeztek, és a terület nem is tartozott mindig Szerbiához, azonban a politika folyamatosan játszott velük. Hozzátette: egyáltalán nem meglepő, ha egy magyarnak a Timok-völgyi vlachok kapcsán a moldvai csángók jutnak eszébe.
Mennyi az annyi?
A nagyon szűk vlach elit elmondása szerint Szerbiában mintegy 150 településen élnek vlachok, akik magukat rumunoknak hívják. A 2011-es népszámlálás szerint 35.330-an vannak, saját bevallásuk szerint 89 ezer főt számlálnak. A nyelvészek ugyanakkor azt állítják, hogy 200 és 400 ezer közé tehető a különböző szinten románul beszélők száma. A legtöbben Kucevo községben élnek, ahol a lakosság 28,3 százalékát teszik ki, Boljevacban 26,7 százalék, míg Negotinban 7,5 százalék. A Timok-völgy lakossága 2011-ben hivatalosan 712 ezer volt, közülük mintegy 35 ezer (6%) vallotta magát vlachnak. Több olyan település is van, ahol a lélekszám szerint lehetne román iskola, de sehol nincs. A vlachok igazi lélekszáma kérdésében eltérő álláspontok vannak. Eugen Simion, a Román Akadémia korábbi elnöke 2007-ben azt mondta, hogy egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni. Iosif Bena néprajzkutató egy 1995-ös tanulmányában a Timok-völgy románul beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttire teszi, míg a vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek.
Politikai szempontból a vlach kérdés 2012-ben vált élessé, amikor a vlachok helyzete miatt veszélybe került Szerbia EU-s tagjelöltsége. A szerb lapok arról írtak, hogy Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására. Cristian Diaconescu akkori román külügyminiszter úgy pontosított, hogy Románia ugyan nem gördít akadályt Szerbia elé, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A szerb álláspont ugyanakkor az, hogy a vlachok nem románok így asszimilációról sem lehet beszélni, míg Bukarest szerint a vlachok románok. A 2009-es nemzeti tanácsok megalakulásáról szóló törvény értelmében 2010-ben létrejött a vlach nemzeti tanács, addig semmilyen képviseleti struktúra nem létezett.
Különbség van a vlachok és a szerbiai románok között
Bodó Barna több látogatást is tett a Timok-völgyében, ahol teljesen jól boldogult a román nyelvvel. Elmondása szerint a szűk vlach elitet a félelem uralja, nincsenek intézményeik, és úgy gondolják, hogy ebben a vonatkozásban Románia nem áll mellettük. Belgrád évekig nem engedte létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget, és azt sem engedélyezte, hogy a temesvári ortodox metropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, így kiválhattak a szerb ortodox egyházból, miközben Temesváron végig működik a szerb ortodox vikariátus, azaz a másik oldalon létezett a megfelelő intézmény. Majdnem 200 évnek kellett eltelnie, hogy a szerb egyház keretéből a román ortodoxok kiválhassanak.
A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta ismeri el a románt a szerb állam, viszont itt egy újabb politikai bonyodalom jelentkezik. A vlachok kisebbségként való elismerésével két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Számarányukat tekintve az utóbbiak vannak többségben, akár kétszer annyian is lehetnek. Míg a vajdasági románoknak vannak anyanyelvű iskoláik és saját templomaik, addig a vlachok nem tanulhattak és még ma sem tanulhatnak anyanyelven, a románt fakultatív tantárgyként sajátíthatják el.
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. A vlach nemzeti tanács elnöke 2014-ben a Magyar Szó riporterének azt mondta, hogy nem éri jogtiprás a vlach nemzeti közösséget Szerbiában, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó. A vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, teljesen jól érzik magukat nyelv, kultúra és templom nélkül.
Kormányhatározatokban megítélt támogatások Moldovának:
- 20 millió euró iskolai infrastruktúrafejlesztésre (2013. december) - 100 iskolai mikrobusz + 3 autóbusz (2014. szeptember) - 35 db Dacia Duster gépkocsi (2014. szeptember) - 5500 ösztöndíj moldovai diákoknak a 2014/2015-ös tanévre (nincs igény az egészre) - oktatási műszaki segítségnyújtás: 100 millió euró, 4 éves futamidő (2010-2014) - 17 millió euró a Iași-Ungheni gázvezetékre, ebből 5,3 millió Moldovának - Moldovai turizmus népszerűsítésére 300 000 euró - egymillió euró egy gyermekkórháznak (2014. augusztus) Ez utóbbi kapcsán Victor Ponta májusban „mellényzsebből” adott újabb egymillió eurót, a pénzt mindenféle kormányhatározat nélkül ígérte meg nekik
Ami érdekes, hogy a legitim román kisebbség Vajdaság területén él, vagyis a Monarchia egykori területén. Ezen a területen a szerbek elismerik azokat a kisebbségi jogokat, amelyek Európában elvárt kisebbségi helyzetkezelést jelentenek, viszont az egykori Monarchia területét elhagyva ezt a szabályt már nem tartják maguk számára kötelező érvényűnek. 2014-ben volt az legutolsó választás, akkor a vlach nemzeti tanácsban négyen képviselték a proromán opciót, és közülük hárman az első gyűlésen átültek a proszerb csapatba – magyarázta Bodó.
Az ígéret szép szó
A román közvélemény számára a vlachok Szerbia EU-s jelöltségéig nem léteztek.Traian Băsescu 2011-ben jár a Timok-völgyében és támogatást ígért a vlachoknak. Rajta kívül Titus Corlățean volt külügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök is látogatást tett a régióban. A kormányfő látogatása kapcsán Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a bukaresti kormány támogassa a román nyelv iskolákban történő bevezetését és a templomépítést. Ponta utólag a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a térségben száz év múlva is beszélni fognak románul, ám azóta semmit sem hallani, hogy történt-e előrelépés az ígéretek megvalósítása terén.
Dușan Pârvulovici arról is beszélt, hogy Traian Băsescu megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását, ám egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Bukaresti útjaik sokba kerültek, eredményt pedig nem tudtak elérni.
A homogén nemzetállam mindenekfelett
Bodó hangsúlyozta, hogy mindezek hátterében az állhat, hogy a 20. századi román nemzetpolitikát a homogén nemzetállam megteremtésének az igyekezete jellemzi, és saját belső politikája mindig többet nyomott latban, mint az össznemzetben való gondolkodás. Többet foglalkozott Románia a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival. Így az első világháborút lezáró béketárgyalások során Románia egy szót sem ejtett a Timok-völgyéről, miközben a Bánság elosztását Szerbia és Románia vérre menően kezelte. A román nemzetpolitika területelvű, nem közösségben gondolkodik. Míg Moldáviával folyamatosan foglalkozik, addig a vlachokkal, akik egy 200 ezres közösség, azokkal nem.
Ezt jól mutatja, hogy 2013-ban összesen 35 millió eurót különítettek el a költségvetésből a határon túli románok támogatására, és az összegnek több mint fele Moldáviába ment. Bodó szerint Moldávia gazdasági bekebelezése, míg ezzel párhuzamosan az orosz kapcsolatok befagyasztása folyik, miközben a vlachok egy óvodára sem kaptak pénzt. A szakember hiányolja az ezzel kapcsolatos stratégia, az átláthatóság hiányát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy hová folynak el a pénzek. Összehasonlításképpen addig, amíg a magyar állam egy átlátható rendszer keretében mintegy évi 20 milliárd forintot szán a határon túli magyar közösségek számára, addig Románia közel 90 milliárd forintot juttat a határon túli román közösségeknek, jelesül Moldovának.
Zárásként elhangzott, hogy Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
S. I.
Transindex.ro

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (8.)
Végül hosszú vita után abban egyeztünk meg, hogy a gazdasági igazgató még próbál alkudni, és ha sikerül, akkor az egyetem megveszi az épületet. Csekély alkudozás után ez meg is történt. Nekem úgy tűnt, hogy a református kar vezetői az épületért, a római katolikus kar vezetői pedig a lelkészképzés befogadásáért nagyon hálások voltak a rektor úrnak. Nem tudom, hogy Marga ezt tudatosan vagy csak ösztönösen tette, de sikerült megbontania azt az egységet, amely addig jellemezte a magyar tanárok képviselőit az önálló karok létrehozásában.
Itt kell elmesélnem azt a furcsa esetet is, amely nagyon elszomorított néhány évvel később. Már nem voltam rektorhelyettes, amikor a kisebbik lányom úgy döntött, hogy megpróbálja elvégezni a református tanárképző kar egyik mesteri szakát. A felvételi két részből állt: az alapképzésen elért átlag adta a végleges jegy egyik komponensét és egy szóbeli vizsgán kapott jegy a másikat. Mivel neki az átlaga nem volt nagy, ezért csak úgy remélhette, hogy bejut az tandíjmentes helyekre, ha a szóbeli vizsgán jól szerepel.
A vizsga után azt mondta, úgy érzi, nem fog bejutni annak ellenére, hogy a szóbeli vizsgán elég jól tudott, de nem jeleskedett. Az eredményhirdetésre mégis elment, amely azonban órákat késett a meghirdetett időponthoz képest. Amikor kifüggesztették az eredményt, és meglátta, hogy a tandíjmentes helyek utolsó helyén szerepel, nagyon dühös lett, hisz könnyen ki tudta számolni a kifüggesztett végeredményből, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a szóbeli vizsgán maximális osztályzatot kapott, az pedig lehetetlenség. Szóval ezért késett olyan sokáig az eredményhirdetés! – gondolta.
Otthon elmesélte a dolgot, még mindig dühösen, hogy vele ne tegyenek kivételt, csak azért, mert az én lányom. És kijelentette, hogy nem foglalja el a helyet, így a soron következő (aki a tandíjasok között az első helyen volt) bejuthat ingyenes helyre. Amúgy is nagyon el volt keseredve, amikor meglátta az eredményt, sírt, hogy nincs pénze a tandíj fizetésére. Az ismerősök, rokonok közül sokan arra biztatták, hogy nyugodtan foglalja el a helyet, hisz ő nem hibás azért a dologért. De ő hajthatatlan volt, másnap bement, és a titkárnő nagy csodálkozására nem foglalta el a helyet. Erre a tettére nagyon büszke voltam, és az vagyok ma is!
Illetlen viselkedés?
2000 elején Andrei Marga rektor javaslatára az egyetem meghívta az összes magyarországi egyetem rektorát egy találkozóra. A találkozó célja az egyetemek közti együttműködési szerződések megújítása, illetve megkötése azokkal, amelyekkel nem volt még ilyen szerződés. Első nap megbeszéltük az együttműködés általános kereteit, amelyek alapján megkötöttük a szerződéseket, második napra terveztük a további, konkrét lehetőségek megtárgyalását, amelyek akár egyetemenként változhatnak. Ezt az egyetem jósikafalvi (belişi) épületében szándékoztunk megtartani.
Már az elképzelés is furcsa volt, hisz télen ott nincs mit csinálni, nincs mit látni, hosszú az út oda-vissza. Tulajdonképpen csak evés és ivás volt, hisz amikor a tényleges tárgyalásra került volna a sor, a rektornak fontos elintéznivalója támadt Kolozsváron, így hamarabb visszament. Hamarosan mi is visszatértünk Kolozsvárra, és vacsorával folytattuk a találkozót. Ebből számomra világos lett, hogy itt nem a valódi együttműködésre való törekvésről volt szó, hanem csak kirakatnak kellett az egész találkozó. Nagyon szépen illett a multikulturális eszme körítéséhez.
Hasonló eset volt, amikor Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa javaslatára és patronálásával Különbözőség a felsőoktatásban – Románia példája címmel rendezett szimpóziumon Andrei Marga – aki akkor még tanügyminiszter is volt – a megnyitó után hamarosan elhagyta az elnökségi pulpitust és a termet is, és csak a délutáni megbeszéléseken vett részt. Így hiányzott a délelőtti plenáris előadásokról. A rendező egyetem rektora kihagyta a konferencia legérdekesebb és legfontosabb részét. A többi plenáris előadótól kissé elütően én nem dicsértem, hanem bíráltam a szerintem szlogenszerűen használt multikulturalizmust. Amikor a plenáris ülés után elhagytuk az aulát, a mellettem elhaladó görög katolikus kar dékánja meg is jegyezte, hogy „legalább színt vittél a beszélgetésbe”.
A szimpózium gyakorlati megszervezésével Horváth Istvánt bízták meg, aki akkor a szociológia kar adjunktusa volt. Én is kaptam meghívót, előadás-felkérőt (plenáris előadásra) konkrét címmel. A rendezvény közeledtével megkaptuk a programot, és csodálkozva vettem észre, hogy nem szerepelek a plenáris előadók között, csak a délutáni csevegésben. Nem kérdeztem, miért, csak jeleztem, hogy ebben az esetben nem megyek el a rendezvényre. Másnap újabb programot kaptunk, ahol már plenáris előadó voltam. Sajnos csak nagyon ritkán tudtam ilyen hatékonyan végezni a munkámat.
A Max van der Stoel csapatában volt Schöpflin György is, aki később az egyetem díszdoktora lett. Kevés alkalmam volt személyesen beszélgetni vele, de arra emlékszem, hogy határozottan kijelentette, szerinte az egyetem román vezetősége soha nem fogadja el a magyar karokat. Nekem akkor még voltak illúzióim. Az 1990-es évek közepén egyszer a Korunk szerkesztőségében tartott előadást a két világháború közti magyar baloldali értelmiségről, köztük nagyapjáról, Schöpflin Aladárról. Jól emlékszem egyik mondatára, miszerint lehet, hogy akkor hiba volt baloldalinak lenni, de hogy szégyen nem volt, az biztos. Mivel csak felületesen ismertem, meglepődtem, amikor a Fidesz színeiben lett európai parlamenti képviselő. Később még találkoztunk azon az európai parlamenti meghallgatáson 2007-ben, amelyet Kónya-Hamar Sándor képviselő szervezett a romániai magyar nyelvű felsőoktatás érdekében, ahol, többek között, mindketten előadók voltunk.
Négy év alatt, amíg rektor­he­lyettes voltam, sokféle emberrel volt alkalmam találkozni. A heves viták ellenére a személyes kapcsolatokban csak nagyon kevés román embernél tapasztaltam ellenségeskedést. Úgy éreztem, hogy elfogadják azt, jogunk van kiállni az érdekünkben, ezért nem nehezteltek ránk, csak persze nem engednek a magukéból. Andrei Marga rektornak érdekes volt a munkastílusa. Munkabírása hatalmas volt, érdeklődése szerteágazó. Amikor külföldre utazott, mindig vásárolt magának egy-két érdekes könyvet, amelynek később hasznát vette.
A vezetőségi gyűlésekre többnyire kész megoldásokkal érkezett, ha volt is valakinek ellenvéleménye, nehezen tudta érvényesíteni azt. Ellenben ha valami nem érdekelte, vagy egyszerűen nem akarta megszavaztatni, akkor engedte, hogy a beszélgetés teljesen mellékvágányra menjen, sőt be is segített ebbe, a végén pedig vagy elhalasztatta vagy leszavaztatta azt. Nyolc évig volt az egyetemnek a rektori tisztség mellett elnöki tisztsége is. Amikor Marga volt az elnök, akkor az volt a fontosabb funkció, amikor pedig ismét rektor lett, akkor az elnöki funkció teljesen eljelentéktelenedett.
Egyetemi felmérés
A BBTE a rendszerváltozás utáni tíz évben nagyon sokat fejlődött, új karok, új szakok jelentek meg, a diákok létszáma is megtöbbszöröződött. Érdekes módon ebben az időben az egyetemek közti versengés inkább a diáklétszámra korlátozódott, csak később kezdték figyelembe venni a különféle rangsorolásokat. Ezért a BBTE, amerikai stílusban, beleszámolta a diáklétszámba mindazokat, akik doktori iskolába jártak, és azokat a tanárokat is, akik véglegesítő vagy fokozati vizsgára jelentkeztek. Ezért szoktak, akkor és ma is, negyvenezres diáklétszámról beszélni. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb súllyal legyen jelen a mindenna­pokban, állandóan szerepeljen a sajtóban legalább a rektor által. Díszdoktorrá avattak szinte mindenkit, aki számított a világban: bíborost, kancellárt, királyt, pápát. De azért ne legyünk rosszmájúak, voltak közöttük egyetemi tanárok is!
Amikor lehetőség adódott rá, az egyetem elhatározta, hogy „felméreti” magát az Európai Egyetemek Szövetségével (EUA). Ez 25 ezer dollárjába került a felsőoktatási intézménynek, nem számítva bele ebbe annak az öt embernek a teljes ellátását, aki szinte egy hétig Kolozsváron végezte a megfigyeléseket, szóba állt tanárokkal, diákokkal, tisztviselőkkel. Majd összeállított egy mintegy százoldalnyi jelentést az egyetem fejlődéséről, potenciáljáról, multikulturális jellegéről. A jelentés pozitív képet nyújtott az egyetemről, ez is volt a célja. Egyetlen egy dologról nem szólt ez a jelentés: hogy milyen színvonalú az oktatás. Ezt nem mérték fel!
Miniszteri látogatások
Rektorhelyettesi időmben, ha jól emlékszem, két magyar miniszter látogatta meg az egyetemet: Torgyán József és Magyar Bálint. Mindkettőt a szenátus termében fogadtuk, ahol elbeszélgettek a magyar tagozat képviselőivel. Ezeken a találkozókon röviden bemutattam az egyetemet, majd a minisztervendég beszélt, utána kérdések/kérések és válaszok hangzottak el. Emlékszem, hogy amikor belépett a rektori folyosóra, és meglátta a román egyetem rektorainak a falon sorakozó féldomborművét, Torgyán József megkérdezte, hogy „ennek az egyetemnek 1919 előtt nem volt rektora?” (Ma már láthatók a Ferenc József Tudományegyetem, sőt a Bolyai rektorai is.)
Amikor azt mondtam a karok bemutatásánál, hogy az ortodox és görög katolikus karokon nincs magyar nyelvű oktatás, hisz nálunk nincsenek magyar ortodoxok és görög katolikusok (akkor még ezt így tudtam!), Torgyán József nevetve megjegyezte, hogy én huncutul utalok az ő vallására (ugyanis görög katolikus volt). A beszélgetés jó hangulatban folyt, a miniszter urat egészen más embernek ismertük meg, mint amilyennek a politika mutatta. Ezután érdekes előadást tartott a Báthory-líceum színültig megtelt dísztermében tanárok és egyetemisták előtt.
A vezetőség román tagjai nem tartottak igényt arra, hogy találkozzanak Torgyán József miniszterrel. Amikor Magyar Bálint látogatta meg az egyetemet, Marga rektor személyesen fogadta az irodájában, igaz, ismerték egymást személyesen még abból az időből, amikor Marga is miniszter volt. Egy román miniszteri látogatásra is emlékszem, amikor Mircea Geoană akkori külügyminiszter látogatta meg az egyetemet egy rövid beszélgetésre. Gabriela Firea sertepertélt körülötte, és a miniszter adjutánsaként mutatkozott be. Magamban furcsálltam ezt a szárnysegédi pozíciót, de elfogadtam, hogy a külügy is militarizált valamilyen szinten.
Támogassuk az operát!
Egyszer (talán 2001 kora őszén) telefonált Simon Gábor, a kolozsvári magyar opera igazgatója, és azt mondta, biztos forrásból tudja, hogy az egyetem anyagilag támogatta a román operát, méghozzá azt is tudja, milyen összeggel. Jó lenne, ha támogatná a magyar operát is legalább egy előadás megvásárlásával. Én erről a támogatásról nem tudtam, nem tárgyaltunk róla vezetőségi gyűlésen (nem emlékszem, hogy valaha is hiányoztam volna, de azért ritkán előfordulhatott).
Gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból. A következő gyűlésen előhoztam a dolgot, mégpedig olyan formában, hogy azt mondtam (mintha természetesen tudnék a dologról): nagyon jónak tartom, hogy az egyetem támogatja a román operát, és szeretném, ha ugyanezt tenné a magyar operával is. A rektor rögtön jóváhagyta, a többiek sem tiltakoztak. Húszmillió lejt szavaztunk meg (ez mai pénzben kétezer lej), és az egyetem ebben az összegben jegyeket vásárolt, amelyeket szétosztottunk a diákok között. Az opera kijelölt két előadást, amelyeken a jegyeket igénybe lehetett venni, két diák mehetett egy jeggyel.
Az akciónak nagy sikere volt, mindkét alkalommal megtelt az opera nagyterme. Sajnos egy évre rá ezt már nem sikerült megtennünk, mert amikor ismét szóba hoztam a dolgot, a főkönyvelő tiltakozott, hogy nem tudja törvényesen elkönyvelni az adományt. Szóval közben megkereste a módját, hogy ne kelljen pénzt adnia ilyen célra. Egyszer volt Kolozsváron ingyen opera...
Kása Zoltán
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvári táblaháború
Évek óta zajlik ez is, újabb és újabb kanyarokkal, mindmáig kézzel fogható eredmény nélkül. Már a magyar közösség szempontjából nézve. A legújabb fejlemény az, hogy a Kolozsvári Törvényszék elutasította a Minority Rights egyesület azon kérését, hogy kötelezze a polgármestert hogy tegyen ki a kétnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz.
Az nem derül ki a törvényszék honlapján található szűkszavú összefoglalóból, hogy pontosan mi a per tárgya, de az előzményekből és sajtóhírekből arra lehet következtetni hogy az, hogy a polgármester ültesse gyakorlatba a városi képviselő-testületnek a táblák kihelyezésére vonatkozó határozatát. Ez pedig egy teljesen jogos kérés és érthetetlen az ítélet, magam is kíváncsi vagyok, hogy mivel indokolja azt a bíró. Remélem amint a felperes kézhez kapja, közkincsé is teszi majd. Ez biztos: a polgármester az elutasítást nem indokolhatja azzal, hogy a magyarok alakosság kevesebb mint 20%-át teszik ki, ugyanis az 1206/2001-es Kormányhatározat olyan esetben ezt kötelezővé teszi, ellenben legyen akárhány százalék a magyar lakosság, ha a képviselő-testület úgy dönt, akkor a magyar felirat ki kell kerüljön, azért, mert helyi ügyekben ilyen téren a testület szuverén módon dönt, a polgármesternek pedig törvényes kötelessége a testület határozatait végrehajtani. Ha nem ezt teszi, az hivatali visszaélés, vagyis bűncselekmény. Éppen ezért a kolozsvári magyarok megfontolhatják azt is, hogy büntető panaszt tegyenek az akadékoskodó polgármester ellen, megvan rá minden okuk és joguk.
A kérdés ugyanakkor megközelíthető más irányból is. A már említett kormányhatározat 2001-ben született, melléklete pedig tételesen felsorolja az összes olyan települést, amelyben valamely nemzeti kisebbség 20% felett van jelen, s rögzíti azt is, hogy mi a neve az adott településnek ama kisebbség nyelvén. Ebben a mellékletben pedig ott szerepel Kolozsvár is! A kormányhatározat azt is előírja, hogy az érintett települések polgármesterei ki kell helyezzék a kétnyelvű feliratokat (települések s azon belül közintézmények nevei) maximum 90 nappal a határozat érvénybe lépése után. Az a határidő 2002 márciusában járt le, addig kellett volna az akkori polgármester kihelyezze a város bejárataihoz a kétnyelvű táblákat, 14 éve van tehát mulasztásban a mindenkori polgármester.
Ezen rendelkezések végrehajtását a prefektus (is) felügyeli, be nem tartásuk esetén 2500 és 5000 lej közötti bírságot szabhat ki.
Következésképpen ha van ha nincs a táblák kihelyezéséról szóló önkormányzati határozat, azokat a kormányhatározat előírásai szerint még 2002 elején ki kellett volna helyezni, s ez azóta is aktuális, ezt a kötelességet mulasztotta a mindenkori polgármester, ezért a prefektusnak büntetni kellett volna és büntetni kellene. S mivel a jogszabály semmi olyat nem tartalmaz, hogy ha valahol utólag a lakosság részaránya csökken, akkor el kell távolítani a táblát (már csak azért sem, mert a szerzett jogokat jobb helyen visszavonni nem illik), ezért az a tábla ma is ott kellene álljon.
Mindebből az következik, hogy túl azon, hogy a táblaállításra vonatkozó határozat gyakorlatba ültetését kérik, a kolozsváriak még két – békés, azaz nem büntetőjogi – dolgot tehetnek:
1. Felszólítják a polgármestert, hogy az 1206/2001-es Kormányhatározat előírásainak megfelelően helyezze ki a város bejárataihoz, illetve a helyi középületekre a kétnyelvű feliratokat.
2. Jelzik a prefektusnak, hogy a polgármester 14 éves mulasztásban van, s felszólítják, hogy ezért bírságolja meg és kötelezze őt a feliratok kihelyezésére.
Ezek a hazai lehetőségek. De nem szabad megfeledkezni a nemzetköziekről sem. Az Európa Tanács (azon belül kiemelten az 1206/2001-es Kormányhatározatban is hivatkozott Kisebbségi Keretegyezmény titkársága, valamit a két éve igen kritikus jelentést kiadó ECRI) és az EBESZ tájékoztatása a minimum, amit szerintem ezzel az üggyel kapcsolatban is célszerű megtenni. Illetve ha meglesz az ítélet indoklása, azt meg lehet küldeni az Európai Bizottságnak is, azt alátámasztandó, hogy távolról sem jött el az ideje annak, hogy a román igazságszolgáltatás felügyeletét megszüntessék.
Árus Zsolt. itthon.ma//szerintunk

Készíthet árnyékjelentést az RMDSZ
A kisebbségi szervezeteket – a romániai magyarság esetében az RMDSZ-t – az Európa Tanács (ET) Tanácsadó Testülete kéri, hogy vegyenek részt az országjelentés alakításában. Aki ennek ellenkezőjét gondolja, az nem ismeri az ET hatályos rendelkezéseit. Ez önmagában még nem baj, csak akkor az illető szervezet ne foglaljon állást európai jogvédelmi kérdésekben – fogalmazott Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azon nyilatkozatával kapcsolatosan, amely a szövetség szerepét firtatja a kisebbségi keretegyezmény monitorizálásában.
Vincze Lóránt úgy véli, ha már beleártja magát ebbe a kérdéskörbe, a CEMO-nak tudnia kellene, hogy a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelmére és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára vonatkozó országjelentést nem az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nyújtja be, hanem a Külügyminisztérium mint Románia kétoldalú és nemzetközi szervezetekben viselt tagságából adódó hivatalos fél. „Egyetlen szervezetnek és intézménynek sincsen ráhatása arra, hogy a Külügyminisztérium milyen verziót küld el a Keretegyezményről vagy a Chartáról az Európa Tanácsnak” – fogalmazott a külügyi titkár.
Vincze Lóránt kifejtette, hogy az ET Tanácsadó Testületének a kisebbségi keretegyezményre vonatkozó érdek-képviseleti naptára pontosan leírja, hogy a szervezettel való viszonyban ki és hogyan vehet részt a kisebbségi érdekérvényesítés folyamatában. 
A dokumentum szerint az érintett kisebbség képviselőit az ET Tanácsadó Testülete bátorítja, hogy magától értetődő aktív szerepet vállaljanak az ország monitorizálásában. A leírás szerint a monitorizálás azt az időszakot jelenti, amely minden ciklusban az országjelentés hivatalos benyújtásával kezdődik és a Miniszteri Bizottság által megfogalmazott ajánlásokkal ér véget. A menetrend szerint a Tanácsadó Testület a tagállamban találkozik a kisebbség képviselőivel, hogy ismertessék a saját helyzetükre vonatkozó álláspontjukat. Ugyanakkor a kisebbségi civil szervezeteknek számos lehetőségük van, hogy szerepet vállaljanak a monitorizálási ciklusban. „Külügyi munkája során az RMDSZ a monitorizálási időszakon kívül is folyamatos kapcsolatban van az ET testületeivel és az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, kérdezés nélkül is elmondjuk álláspontunkat a jogsértésekről és a kisebbségi kérdés sajnos, negatív irányú romániai alakulásáról. Ezt a munkát folytatjuk az árnyékjelentés elkészítésével” – összegzett Vincze Lóránt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határon túli kisebbségek helyzete: Szlovákia esetében javulás tapasztalható
határon túli magyarságot érintő problémák döntő többsége továbbra is fennáll, azonban Szlovákia és Szerbia vonatkozásában javulás tapasztalható. Erről tájékoztatta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Astrid Thorst, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosát.
A Miniszterelnökség (melyhez az államtitkárság is tartozik) közleménye szerint az államtitkár a hivatalában fogadta az EBESZ főbiztosát, ahol tájékoztatta őt a legutóbbi látogatása óta tapasztalt fejleményekről. Eszerint a határon túli magyarságot érintő problémák többsége továbbra is fennáll, Szlovákia és Szerbia esetében javulás tapasztalható, míg az erdélyi magyar kisebbség helyzete jelentős mértékben romlott.
Az államtitkár konkrétan megemlítette – a romlás kézzel fogható jeleiként – a nyelvi jogok, a szimbólumhasználat korlátozását, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciója területén tapasztalható visszaéléseket. Az ukrajnai magyarság helyzetével kapcsolatban Potápi Árpád János kiemelte, hogy jelentősen bonyolítja a helyzetet az országban elhúzódó politikai válság.
Astrid Thors biztosította a magyar kormány képviselőit arról, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a térségben élő kisebbségek helyzetét, és reményét fejezte ki azok helyzetének mielőbbi javulásával kapcsolatban.
(Felvidék.ma/Miniszterelnökség)
Felvidék.ma

Be nem tartott törvények csapdájában
Végveszélyben a magyar nemzeti közösségek jövője?
Korántsem biztató a Magyarország határain kívül kisebbségben élő nemzetrészek helyzete. A folyamatos fogyást a beolvadásukra és a szülőföldjük elhagyására irányuló politikai törekvések gyorsítják. A kialakult helyzetről és a megmaradás alapvető feltételeiről Csóti György, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója tartott előadást Marosvásárhelyen Anyanyelvhasználati jogok a Kárpát-medencében címmel.
A Kultúrpalota kistermében Soós Zoltán mutatta be az előadót, aki a megmaradást célzó egyetlen megoldásként a teljes körű vagy a különböző típusú autonómiaformák megvalósítását jelölte meg.
Egy számszerű kisebbségben levő őshonos nemzeti közösség fennmaradásának alapvető feltétele az anyanyelv korlátlan használta születéstől a halálig az élet minden területén – fogalmazott határozottan Csóti György. Majd a reformkor nagyjaitól idézte a felismerést, miszerint "nyelvében él a nemzet". Ez határozta meg a reformkori politikusok törekvését, akik a vészharangot kongató német filozófus, Herder jóslatát cáfolva tettek is azért, hogy a magyar nyelv ne olvadjon be a szláv és német nyelvek tengerébe.
Kárpát-medencei helyzetkép
Az elcsatolt területeken élő magyarságnak ma hasonló gondokkal kell szembenéznie – folytatta a számvetést.
Felvidéken (Szlovákia) látszatra megengedő az alkotmány, de ugyanakkor kimondja, hogy a nyelvhasználat kérdését külön jogszabály rögzíti. Ez viszont nagyon diszkriminatív, és sajnálatos módon azt a kevés jogot sem lehet gyakorlatba ültetni, amit a nyelvtörvény lehetővé tesz. A kettős állampolgársággal szembeni elutasító magatartásuk is példátlan. Mindezek alapján az előadó brutálisan diszkriminatívnak nevezte a szlovák kisebbségi gyakorlatot.
Kárpátalján még minden lehetséges, lehet rosszabb és jobb is a marginális szerepben levő magyar nemzeti közösség helyzete. Az ukránok elsősorban a 10-12 milliós orosz közösségre összpontosítanak. Ha a vezetőkben lesz egy kis belátás, méltányosság és okosság, akkor minden kisebbségnek teljes körű egyenjogúságot biztosítanak, és a magyaroknak jobbra fordul a sorsuk. Ha leválasztják a keleti részeket, és egy soviniszta ukrán kormányzat jut uralomra, az csak ronthat a magyarok helyzetén, akiket jelenleg a nyomor, a háborús körülmények, a munkalehetőségek hiánya is sújt.
A román kisebbségi politika kétszínű és szemfényvesztő. Bár az alkotmány nem ismeri el államalkotó tényezőnek a magyarságot, az anyanyelvhasználat terén európai szintű jogszabályok vannak életben, amelyek sajnos csak kirakatelemei a román politikának. Akik a papíron biztosított kisebbségi jogokat szeretnék gyakorlatba ültetni, azokat megbüntetik – hivatkozott az utcanévtáblákkal és a székely zászlóval kapcsolatos példákra az előadó.
A Vajdaságban megjelentek az autonómia csírái, ami kitörési pontnak látszik, ha a magyar kormány megfelelően együtt tud működni a szerb kormánnyal, és az uniós tagság feltételeként szabja meg a kulturális autonómia biztosítását a Vajdaságban élő magyaroknak.
Horvátországban és Szlovéniában, ahol kicsi (tízezres nagyságú) a magyarok létszáma, az ott élő őshonos magyar kisebbséget államalkotó tényezőként ismerik el. Ez nagyobb biztonságot jelent, állami pénzt viszont keveset kapnak, és magyar állami támogatásból tudják kis létszámú iskoláikat és kulturális intézményeiket fenntartani, ugyanis a többségi nemzet helyi képviselői sem viszonyulnak megfelelően a kérdés kezeléséhez.
Ki kell mondani, hogy minél nagyobb egy magyar közösség az elcsatolt területeken, annál erősebb a beolvasztására vagy a megsemmisítésére irányuló törekvés. Magyarország szomszédai közül négy országban a többségi nemzet jelentős politikai tényezőinek az a célkitűzésük, hogy a magyarság szűnjön meg azon a területen, amit az asszimiláció fokozásával vagy a szülőföld elhagyásának az erőltetésével szeretnének elérni – mondta az előadó, majd hozzátette, hogy meg kell találni azokat, akik partnerek lehetnek a helyzet javítása érdekében.
Ausztriában hat-hét ezres a magyarság lélekszáma a Burgenlandnak nevezett területen, ami a vármegyék levágott területeiből állt össze. Sajnos Ausztria is képmutató és kétszínű a kisebbségi politikát illetően. Miközben példamutatóan harcolt Dél- Tirol autonómiájáért, a többi kisebbség (szlovén, horvát, magyar) közül egyiknek sem adja meg a kollektív jogokat. Burgenland létrehozását az előadó a magyar nemzet arcul csapásának, megalázásának nevezte. A nyugati határszélen, ahol többségében német ajkúak éltek, figyelembe vették az etnikai határokat, a csonka ország többi határszakasza mentén ezzel szemben több mint másfél millió magyart kényszerítettek idegen fennhatóság alá.
A Trianon óta eltelt közel száz év alatt a 2011-es népszámlálásokig a többségi nemzethez képest Felvidéken 30-ról 10 százalékra csökkent a magyarság, Kárpátalján 31-ről 12-re, Erdélyben 32-ről 20-ra, Délvidéken 28-ról 14%-ra, miközben a többségi nemzethez tartozó lakosság száma a kétszeresére, néhol a háromszorosára nőtt.
Azt hittük, hogy a rendszerváltás új, pozitív változást hoz a kisebbségek helyzetét illetően, de sajnos nem így történt. 1991–2011 között 600.000 magyar tűnt el az elcsatolt területekről, ami drasztikus csökkenést jelent, és ez a folyamat sajnos ma sem állt meg – ismertette a statisztikákat Csóti György.
A rendszerváltás óta eltelt 25-26 év sem volt sikertörténet az említett három területen (Felvidék, Erdély, Délvidék), mert kiderült, hogy a jó megoldásnak látszó koalíció a többségi nemzet uralmon levő pártjaival, azaz a kis lépések politikája nem vált be. A magyarságot képviselő politikai pártok a belpolitikai játék, az EU felé mutatott kirakatpolitika eszközeivé váltak. Többségi partnereik a kisebbségi téren tett amúgy is kevés ígéretből még kevesebbet tartottak be, s ahogy a magyar pártok kikerültek a kormányzati pozícióból, a betartott ígéreteket is kezdték visszafejleszteni. Ezen országok vezető politikai elitje a magyar közösségek teljes felszámolásán dolgozik, ami meg is valósul, ha a magyarság összefogásában és fellépésében nem következik be változás.
Mielőtt a tennivalókra tért volna, Veress Dávid csíkszeredai városi önkormányzati képviselő, az Édes anyanyelvünkért szövetségelnöke egy csíki székely asszony Marosvásárhelyen szerzett tapasztalatairól szóló írást olvasta fel.
A túlélés feltételei
Az anyanyelv korlátlan használata mellett az előadó a nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának a külső feltételek nélküli jogát, az egyenrangú állampolgárságot, valamint a pénzügyi és gazdasági függetlenséget említette. Mivel Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el államalkotó tényezőnek az ott élő magyar nemzeti közösségeket, szülőföldön való boldogulásukat és fennmaradásukat csak a teljes körű autonómia biztosíthatja – osztotta meg véleményét az előadó. Nem olyan, mint Petru Groza idejében a Maros Magyar Autonóm Tartomány volt Erdélyben – tette hozzá, hanem a teljes körű, vagyis a személyi elvű kulturális és területi autonómia valamelyik formája vagy ezek kombinációja, ami a valós önrendelkezést biztosíthatja. Ahhoz, hogy az autonómia megvalósulhasson, az adott közösség elszánt akaratára, áldozatvállalására van szükség, a politikai pártok részéről pedig arra a határozott álláspontra, hogy abban az esetben, ha nem teljesülnek a többségi ígéretek, kilépnek a koalícióból. A második feltételt a megfelelő jogi háttér és/vagy a nemzetközi gyakorlat, a harmadikat a többségi nemzet egyetértése, ennek hiányában pedig egy külső kényszerítő erő jelentheti.
Az akarat és áldozatvállalás dolgában az előadó szerint a székelység autonómiatörekvései hozhatnak áttörést a helyzetüket kilátástalannak érző és félelemben élő, helyenként kollektív bűnösséggel vádolt magyarok esetében.
A jogi alapot illetően Csóti György határozottan állította, hogy az őshonos magyar közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban, hiszen ott születtek, őseik ott éltek és alkottak, életükkel védték a földet utódaik számára. Azt a jogot, hogy nemzeti identitásuk megtartásával szülőföldjükön teljes életet éljenek, számos európai irányelv, az Európa Tanács ajánlásai, a kontinens több országában kialakult gyakorlat támasztja alá (Dél-Tirol, Katalónia, belgiumi németek). Mindezeken túl az Európai Unió Alapjogi Chartájából is levezethető az autonómia iránti jog, mert ha egy egyénnek joga van anyanyelvén beszélni és nemzeti kultúráját gyakorolni, ha ezt társaságban műveli, akkor kollektív jogról van szó. A jogi háttér tehát adott, csak fel kell ismerni és élni kell vele, hogy a magyar ember a szülőföldjén emelt fővel járhasson, és ne érje jogsérelem.
A többségben levő nemzetek részéről sajnos nincs fogadókészség az autonómiára, de az elszánt összmagyar fellépés és a megfelelő nemzetközi nyomás tárgyalóasztalhoz kényszerítheti az adott országok többségi vezetőit.
A békés együttműködés feltétele két ország között, ha a gondokra megoldást találnak: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági fellendülés, ha a kisebbségek kollektív jogait biztosítják, s a nemzeti közösségek alapvető problémáit megnevezik és megoldják. Ennek megtagadása arra kell késztesse a nemzetközi közösséget, hogy belső jogrendjébe emelje az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait.
Ami a magyarság, a magyar kormány tennivalóit illeti, élnie kell a külső ráhatás eszközével, az okos diplomáciával, a nemzeti érdekérvényesítő képesség növelésével a nemzetközi politikában. Fontos alapelv kell legyen, hogy az elszakított nemzetrészek ügye nem külpolitikai kérdés, hanem egy sajátos belügy külpolitikai vonatkozásokkal. A kisebbségi helyzetbe került magyaroknak pedig ki kell állniuk az igazukért, és nem szabad hagyniuk, hogy a hatalom által működtetett asszimiláció mellett az önként vállalt asszimiláció is egyre nagyobb teret nyerjen – hangsúlyozta.
Kisebbségi Jogvédelmi Intézet
A nemzetmentés 24. órájában, amíg a tényleges és teljes körű autonómia megvalósul, tűzoltómunkára van szükség. Ennek egyik pillére a jogbiztonság, aminek megteremtését szolgálja a négy éve Budapesten működő Kisebbségi Jogvédelmi Intézet. Tevékenységi körébe tartozik a határon túli magyar jogászoknak, joghallgatóknak a továbbképzése a kisebbségvédelem témakörében, és anyagi támogatást nyújt a külhoni ügyvédeknek, ügyvédi irodáknak peres eljárások, bírósági ügyek viteléhez olyan konkrét esetekben, amikor magyarságuk miatt jogsérelem ért egyes személyeket, csoportokat, intézményeket. A pénztámogatásnak két alapvető formája van, állandó ingyenes jogsegélyszolgálat biztosítása és a konkrét peres ügyek finanszírozása. Ezt a munkát az elcsatolt területeken 20-25 ingyenes jogsegélyszolgálati iroda biztosítja, és hasonló számú peres ügyet támogatnak, amiről a www.kji.hu honlapon lehet tájékozódni.
Az intézet egyik legerősebb marosvásárhelyi partnere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Szigeti Enikő vezetésével, amely az előadó szerint hasznos munkát fejt ki. Az intézet további célja a tevékenység bővítése és a nemzetközi kapcsolatok kiépítése az EU, az ET, az EBESZ és az ENSZ (őshonos) nemzeti kisebbségi ügyekben illetékes intézményeivel, az európai őshonos nemzeti kisebbségek politikai és társadalmi szervezeteivel.
A szavak ideje lejárt, cselekedni kell, a retorikát politikai szinten is fel kell váltania a gyakorlatnak, a különböző szintű autonómiák megteremtéséért, amelyre Erdélyben a múltban is volt példa, ha a szászok önrendelkezésére gondolunk – hangsúlyozta Csóti György.
– Ne nyelje vissza senki a nyelvét, őrizze meg a tartását és használja az anyanyelvét minden olyan helyzetben, amikor csak lehet. A jog velünk születik, vállalnunk kell önmagunkat, mert aki jogokat koldul, az csak koldus marad – hangsúlyozta az előadót elkísérő Veress Dávid.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A nyelvi diszkrimináció is rasszizmus (Meghallgatás Brüsszelben a nyelvi jogokról)
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (European Language Equality Network – ELEN) Liadh Ní Riada ír európai parlamenti képviselővel közösen 2016. június 1-jén Brüsszelben Nyelvi sokszínűség? Nyelvi diszkrimináció az EU-ban címmel meghallgatást szervezett. Az erdélyi magyar közösség nyelvi jogainak érvényesítéséről Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke tartott rövid bemutatót – tájékoztatott közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A köszöntők rendjén Jordi Sebastia baszk EP-képviselő elmondta, hogy nem megfelelő a kisebbségi nyelv kifejezés használata, ugyanis minden nyelv egyformán értéket képvisel, és ily módon a nyelvi diszkrimináció rasszista megnyilvánulást jelent. Davyth Hicks, az ELEN főtitkára, a meghallgatás szervezője elmondta, hogy jelenleg az ELEN 44 európai kisebbségi nyelvet képvisel, és hogy az Európai Unió lakosságának tíz százaléka valamely kisebbségi nyelvet beszéli. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Franciaország, Olaszország és Görögország – bár tagjai az uniónak – még a mai napig sem ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. A meghallgatáson bemutatásra és megvitatásra kerültek az európai nyelvi kisebbségek aktuális problémái. Jelen voltak egyfelől a baszk, katalán, galegó, welszi, okszitán, ír, breton, galíciai és magyar nyelvhasználatért küzdő mozgalmak, civil szervezetek képviselői, másfelől pedig az Európa Tanács, az Európai Bizottság, az EBESZ és az ENSZ illetékes szerveinek képviselői is. Az ELEN lobbiszervezethez tartozó civil szervezetek képviselői esettanulmányokban mutatták be az országaikban tapasztalható nyelvi diszkriminációk példáit. Az esettanulmányokban visszatérő jelenség volt a többségi állam nyelvi dominanciájára vonatkozó megállapítás és az abból fakadó egyéni és közösségi hátrányok az adott kisebbségi nyelvet használókra nézve. Több esettanulmány is kitért a kórházi kezelésben tapasztalt diszkriminációra. Sándor Krisztina ügyvezető elnök szintén ismertette a nagy médiavisszhangot keltő kolozsvári gyermekkórházban történt esetet, emellett pedig bemutatta egy korábbi kutatás eredményét, mely azon erdélyi helyi önkormányzatokban alkalmazott nyelvhasználatot vizsgálta, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a húsz százalékot, és amelyet a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica elemzői csoport tagjai készítettek. Az Európai Bizottság jelen levő képviselője, Kristina Cunningham kifejezte, hogy a bizottság a nyelvi diszkriminációk esetében nem tud fellépni, és a korábbi évekhez képest jelenleg sokkal nehezebb ebben az ügyben bármilyen eredményt elérni a létező előírások rendjén. A téma kapcsán megválaszolatlan kérdésként felmerült, hogy az Európai Unióban új kihívás lehet az, ha bevándorlók csoportjai úgy döntenek, hogy anyanyelvük révén szeretnének boldogulni új hazájukban. A meghallgatást kiegészítette két kiemelt előadás, mely a nyelvi jogok jelenlegi megközelítési módjához ajánlott új szempontokat. Conchúr Ó Giollagáin gall egyetemi tanár felvetette, hogy az eddigi intézményi megoldások mellett új társadalmi, szociokulturális megközelítésre van szükség, továbbá sürgősségi missziót kellene létrehozni a veszélyeztetett, az eltűnés határán álló nyelvek esetében. A meghallgatás záró részében javaslatok hangzottak el a hogyan továbbra nézve, melyeket az elhangzott előadások összegzésével az ELEN továbbít az illetékes európai intézmények képviselőihez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két új miniszter
Dragoş Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét belügyminiszterré, Paul Gheorghiut, a miniszterelnök eddigi kabinetvezetőjét pedig a miniszterelnöki hivatal vezetőjévé nevezte ki tegnap Klaus Iohannis államfő.
A két tisztségviselőt Dacian Cioloş kormányfő jelölte, miután a korrupciógyanúba keveredett eddigi belügyminiszter, Petre Tobă múlt héten bejelentette lemondását. Iohannis tegnap a távozó tárcavezető felmentéséről szóló elnöki rendeletet is aláírta. A Mediafax értesülése szerint az elnök ma jelenti be, hozzájárul-e, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson Tobă ellen. Az alkotmány szerint hivatalban lévő vagy volt kormánytag ellen csak az államfő – ha pedig törvényhozó az illető, a parlament – jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani. Tudorachét Brüsszelből hozta magával Cioloş szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache romániai bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért, a román miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt. Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választás megszervezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A plakátokról tanulnak olvasni és gyűlölni a magyar gyerekek
Amint azt egy réges-régi slágerből is tudjuk: „ma lesz a holnap tegnapja”. Közállapotaink változását tekintve nekem a tegnap a kilencvenes éveket jelenti, amikor szívszakadva készültünk arra, hogy mi lesz ma. Nemcsak szívszakadva persze, hanem gondolkodva is folyamatosan egy élhető jövőről, latolgatva a lehetséges politikai megoldásokat Európa újkeletű demokratikus társadalmai és ezen belül az erdélyi magyarság számára. Húsz-huszonöt esztendővel számoltunk, amíg sikerül sajátos mintákat kidolgozni a nemzetek határok nélküli, méltányos együttélésére is.
Hát most itt van ez a holnap, nézhetjük, tapogathatjuk, borzadhatunk tőle: a miénk!
Pedig micsoda romantikus lelkesedés, micsoda lenyűgöző intellektuális erőfeszítés előzte meg ezt a sokáig ígéretesnek tűnő holnapot. Ki emlékszik még arra, amikor az EBEÉ átalakult EBESZ-szé? A gyengébbek kedvéért: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állandó intézménnyé vált, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek nevezték, és a nyílt vagy lappangó konfliktusok kezelésére, tehát elsősorban Európa keleti részének és a Balkánnak a pacifikálására szolgált. Vagy hol van már az akkori francia miniszterelnökről röviden csak Balladur-tervnek hívott európai stabilitási egyezmény, amelytől olyan sokat reméltünk mi is, kötelező normákat, nem csupán egyéni, hanem kollektív jogokat is.
Vajmi kevés valósult meg mindebből. Sokat haladtunk mégis előre egy ideig, ám ez főként belső erőfeszítéseinknek, a magyar érdekvédelmi szervezet és a román politikai pártok megegyezésének köszönhető. De tagadhatatlan, hogy számított a külső nyomás is. Külön kisebbségügyi főbiztosa volt az EBESZ-nek, Max van der Stoel, akinek a nevét a Kárpát-medenceében a kisiskolástól a nagymamáig mindenki ismerte, mindenféle jelentéstevők járták a régiót, hosszan készültünk a velük való találkozásra, sokáig emlegettük egy-egy biztató félmondatukat.
Közben meg itthon is zajlott a közelmúlt történetének feltárása, a tanulságok megfogalmazása, és az akkor született nemzetpolitikai tanulmányokkal, kisebbségjogi traktátusokkal, autonómiatervezetekkel Dunát lehetne rekeszteni. Meg aztán jöttek „pacifikálni” az amerikaiak is, diplomaták, szenátorok, képviselők, szakértők, és végig úgy éreztük, a várva várt nyugati demokráciát hozzák nekünk, tanulás kérdése az egész. A magyar–román viszonyban is velünk együtt keresték a legjobb megoldást. Nyilván nem mi voltunk a legfontosabbak, hanem a széteső Jugoszlávia, ahol Koszovó 2008-as függetlenné válása volt talán az utolsó olyan döntés, amikor úgy éreztük, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagyunk az Egyesült Államokkal. A román parlament elítélte Koszovó állam létrehozását, egyedül az RMDSZ szavazott az elítélő határozat ellen.
Amerika természetesen továbbra is nagyon figyel Romániára. Csakhogy régóta az az érzésem, ma már a stabilitás kulcsát nem az emberi jogokban és az etnikai problémák megoldásában látja Washington, hanem valamiféle centralizált, autoritárius rendszer kialakításában. Valahányszor például nyilvánosan kifogásolja az amerikai nagykövet, ha a parlament neki-nekirugaszkodik, hogy átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás munkáját, sem a sajtó, sem a politikusok nem furcsállják ezt a beleszólást, egyesek bólogatnak, mások hallgatnak.
Érthető, hiszen az óceánon túlról jön ma a remény, vagyis a biztonság Románia számára.
De úgy látszik, mégsem vonatkozik mindenre ez a szolgálatkészség. Augusztus végén a kisinyovi amerikai nagykövet egy televíziós interjúban többek közt a következőket mondta: „...az a mi politikánk, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon (...) A Romániával való egyesülés például, akár azért, hogy ily módon belépjen az Európai Unióba, akár bármely más okból, nem lenne praktikus választás, és nem javítana a helyzeten itt, a Moldovai Köztársaságban.” Egyszerre csak megtört a hallgatás Romániában, pártelnökök tiltakoztak, egyébként indokoltan, hiszen ma csak „a holnap tegnapja” van, nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Mintha beintésre tenné, a sajtó is hisztérikus kampányba fogott, és ha tényleg beintett valaki, jó érzékkel tette: figyelmeztetni kellett a Nagy Testvért, hogy életünket és vérünket – és a rakétatámaszpontokat – ugyan felajánlottuk, de cserében van egy olyan érzékeny pont, amihez nem kellene hozzányúlni, a nemzeti kérdés.
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja egy újabb eset, a minap ugyanis a Bukaresti amerikai nagykövet fogott mellé Székelyföldi látogatásán. Kovászna megyében, vagyis Háromszéken az ottani magyar vezetőkkel úgy fényképezkedett, hogy egy nagy székely zászló volt előttük kifeszítve. Lett is ebből újabb pánik, a külügyminisztérium bekérette az amerikai nagykövetet, ilyen sem volt mostanában. Ahogy Moldova esetében, itt is jelezni kellett valamiképpen, hogy a magyar ügy a románokra tartozik, nem másra, és ezt a jelzést akkor kell megadni, amikor még az amerikaiaknak nem vált ismét szokásukká, hogy akárcsak – üsse kő! – a korrupciós perekben, a magyarkérdésben is véleményt mondjanak. Vaklárma persze, legalábbis a Székelyföldi zászlós fotózás, sajnos, tényleg csak zavart „udvariasság” lehetett, ahogy a nagykövetség utólagos közleménye is fogalmazott. Kétlem, hogy szemléletváltásra készülne Washington, bár igazán ránk férne, ráférne erre az egész régióra, hogy az etnikai problémákkal megint foglalkozzék az Egyesült Államok is, Európa is.
Viszont az eset arra jó volt, hogy
a román hírtelevíziókból fröcsögjön a gyűlölet ránk, magyarokra,
mintha semmi sem történt volna az elmúlt negyedszázadban, el egészen addig, hogy nehezen kiküzdött, nagyrészt már régóta működő jogainkat is megkérdőjelezték, a kétnyelvű feliratoktól az anyanyelvű oktatásig. Érzékeny a többség! Erre hivatkozott a román külügyminisztérium is, az érzékenységre. Hogy egy regionális, kisebbségi szimbólum és az amerikai nagykövet találkozása egy Facebookra feltett fotón érzékenységet sért. Mennyit hallottunk erről az érzékenységről innen is, onnan is 1989 előtt. Most aztán megint. Amúgy is az a benyomásom, hogy ez az éppen megvalósuló holnap, ez bizony nem a tegnap, hanem a tegnapelőtt valójában. Amikor még élt Ceausescu.
Vagy lehet, másfajta kor ez mégis, új történetekkel, új érzésekkel? Példának okáért a gyűlölet mindenki iránt, aki más! Mekkora tévedés az is, hogy csak a migránsokat lehet gyűlölni, és hogy ez a gyűlölet nem terelhető bármikor bárki másra. Hol gyűlölet van, ott gyűlölet van, parafrazálhatnánk a költőt. Romániában ma felelőtlen vezetők és véleményformálók engedik szabadjára az indulatokat, valós problémákra – mondjuk, a román–magyar együttélésre – hamis és veszedelmes választ kínálva, a nacionalizmust. Ha nem vigyázunk, ez a nacionalizmus rövid idő alatt szétverhet mindent, amit eddig építettünk. Meg aztán a gyűlölet a bevándorlók ellen Magyarországon, de itt-ott már a migránsokat sem látott Erdélyben is, sőt, máshol is Romániában! Ki tagadná, hogy a menekültkérdés napjaink legsúlyosabb európai problémája?
Még azt is készséggel elfogadom, hogy a kötelező kvóta inkább csak pillanatnyi toldozás-foldozás, a probléma szőnyeg alá söprése, Brüsszel gyengeségét és naivságát mutatja, és leginkább az derült ki belőle, amire csapongó eszmefuttatásom elején utaltam: a kilencvenes években legalább gondolkodtunk, elemeztünk, vitáztunk hasonló súlyú ügyeinkről, próbáltunk hosszú távú megoldásokat találni, szidtuk Fukuyamát vagy Huntingtont, de tudni véltük, hogy a világnak haladnia kell előre, bár nem mindig értettünk egyet abban, hogy merre van az előre.
Most viszont csak „struccpolitikát” látni Európa-szerte. Hogyha nem is homokba, de kerítések mögé bújunk mindannyian,
hátha elvonul az ár. Nem fog elvonulni, megvannak az okai, és ez Európa bűne is. Mi, magyarok azt mondjuk ilyenkor: „homokba dugjuk a fejünket, mint a strucc”. A románok nem ennyire egzotikumkedvelők, ugyanilyen értelmű szólásmondásuk így hangzik: „Ne bújjunk az ujjaink mögé”, ne higgyük, mint a kisgyerek, hogy amennyiben eltakarjuk a kezünkkel az arcunkat, nem látnak minket.
Szerintem a kerítés ilyesmi Magyarország számára: az arcunk elé vont ujjak rácsa. De mindegy, hogy mit gondolok én erről, volt egy probléma, és azt kezelni kellett valahogy, jól-rosszul. Ennek viszont mi köze a gyűlölethez, kérdem én. Mit segít ezen a gyűlölet?
Miért kellett nekem odajutnom, hogy egykori büszkeségemet szégyenné alázza valaki ostoba plakátokkal? Büszke voltam mindig, amikor átléptem a határt Románia felől. Hogy Magyarországon simább az aszfalt, egyenesebb a járda, dúsabb a fű, jobb a halászlé. És a házak milyen rendezettek. És a feliratok mind-mind magyarul vannak.
Én még óvodásként Kézdivásárhelyen a cégtáblákról tanultam magyarul olvasni. Aztán a gyermekeim Marosvásárhelyen a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb románul tanulhattak volna ily módon, sehol egyetlen magyar felirat nem volt már. Magyarországi ember nem tudhatja, milyen érzés volt annak idején, ha nagy ritkán utazhattunk, úgy járni-kelni Ártándtól Sopronig, hogy csupa magyar szó vett körül írásban is, üzletek, hivatalok homlokzatán. Még az a csinált szó, hogy Közért, az is milyen szép volt! Most meg ezekről a népszavazásplakátokról tanul a gyermek olvasni? Tanul gyűlölni?
Nem a népszavazásról akarok most elmélkedni, megtették mások, azt sem részletezem ismét, kell-e például erdélyi embernek arról szavaznia, hogy kit fogad be Magyarország és kit nem. Ezt is elmondtam már máskor. Azt sem hiszem, hogy ennek eldöntéséhez népszavazásra van szüksége egy felelős kormánynak, de ez is az én bajom. Viszont miért kellenek ehhez a gyűlöletkeltő plakátok? Miért kell szégyenkeznünk a bugyuta feliratok miatt? Miért kell a gyűlölet Magyarországnak? És miért kell Romániának, hogyha nem a menekültek, akkor a magyarok ellen? Ideje lenne rájönni, hogy hiába bújunk el az „ujjaink mögé”, mert továbbra is látni fog a világ, mi viszont sötétben leszünk.
Markó Béla
nol.hu

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága
MTI - Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottsága kedden Budapesten, a tanácskozás napirendjén többek között külhoni magyarokat érintő jogsértések és az erre adott kormányzati lépések szerepeltek.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az ülésen aktuális külpolitikai kérdésekről számolt be.
Kiemelte: Magyarország az idén ünnepli az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulóját, s az abban foglaltak mentén a külhoni magyarság megmaradásának és megerősítésének ügye nap mint nap terítéken van a magyar külpolitikában. Hangsúlyozta: 2016 kritikus éve a világpolitikának, magyar szempontból azonban sok területen rendkívül sikeres.
Mikola István a sikerek között említette a V4 megerősödését, a héten zajlott magyar-szerb kormányülést, a keleti és a déli nyitást, valamint Magyarország utóbbi időszakban elért kiváló gazdasági eredményeit. Hozzátette: Magyarország az elmúlt időszakban kilépett az európai porondra, és bebizonyította, hogy nem csak passzív szemlélője az Európában zajló történéseknek - olvasható a közleményben.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a kormány külhoni magyarokat érintő jogsértések ügyében tett lépéseiről számolt be. Kiemelte: a magyar nemzetpolitika alapvető célja a külhoni magyar közösségek jogi gyarapodása, és sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi időben egy-két szomszédos országban a magyarságot érő jogsértések száma növekszik.
Székely zászló, nyelvi jogok
Erdély esetében példaként említette a székely zászlót kitűző önkormányzatok és intézmények ellen indított pereket, a nyelvi jogok korlátozását, valamint a korrupcióellenes ügyészség rendszeres fellépését az erdélyi magyar vezetők ellen. Felvidék tekintetében kiemelte a kettős állampolgárság ügyét és a magyar iskolák helyzetét, a Vajdaság esetében pedig bizakodásának adott hangot a Kisebbségi Akcióterv elfogadásával kapcsolatban.
Szilágyi Péter a kárpátaljai magyarságot továbbra is a legveszélyeztetettebb közösségek között említette, amelyre a magyar kormány fokozottan odafigyel. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi szinten is segíti a magyar kisebbségek jogainak érvényesülését: számos szervezeten keresztül, így az Európa Tanács és az EBESZ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó találkozóin is folyamatosan felhívja a figyelmet a jogsértésekre.
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elmondta: a nemzeti kisebbségben élők védelme - akiknek száma Európában 60 millióra tehető - közös európai felelősség. Rámutatott: a FUEN a maga lehetőségeivel és eszközeivel élve aktívan harcol az őshonos kisebbségek jogaiért, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az Európa Tanács is mindent megtegyen helyzetük rendezése és az őket megillető jogok biztosítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából elengedhetetlen a regionális együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok erősítése.
Nyilas Mihály, a Vajdaság Autonóm Tartomány Kormányának alelnöke a szerbiai Kisebbségi Akciótervről számolt be. Kiemelte, hogy a dokumentum nagyon sok fontos területet érint, többek között előírja a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos számú alkalmazását a közszférában, a nyelvi jogok széles körű biztosítását és a nemzeti tanácsok intézményrendszerének megerősítését. Hangsúlyozta, hogy a dokumentum azért is különösen jelentős, mert azt maga a szerb kormány fogadta el.
maszol.ro

Négy napig Kolozsvár az európai kisebbségek fővárosa
Horváth Anna: az európai kisebbségvédelem zászlóvivőjévé is váltunk
Kisebbségi hagyományőrző műsorral kezdődött el tegnap este Kolozsváron, a Grand Hotel Napocában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusa. Az európai őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek legnagyobb ernyőszervezetének vasárnapig tartó kongresszusára több mint kétszáz küldött érkezik Európa számos országából. A tanácskozás legfontosabb feladata az Európai Bizottság által márciusban bejegyzett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a megszervezése, amely – ha egy év alatt sikerül egymillió polgár aláírását összegyűjteni – lehetővé teszi, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. Emellett kiemelt téma lesz az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz, a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép- és Kelet-Európában, valamint a modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben.
A kongresszusi küldötteket szerdán este az RMDSZ öt megyei tanácselnöke, Tamás Sándor, Borboly Csaba, Péter Ferenc, Pásztor Sándor és Pataki Csaba fogadta, és mutatta be számukra Erdélyt a kisebbségek vásárán, amelynek Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a házigazdája.
„És bár az elmúlt száz esztendő várostörténete több olyan sötét korszakot is magába foglalt, amelyet szeretnénk minél előbb elfeledni, őszintén örvendek annak, hogy mégiscsak sikerült méltó házigazdáiként elébe állni ennek a rangos eseménynek – a FUEN 17. Kongresszusának – azáltal is, hogy több évtizedes huzavona után, kedden végre kihelyezték az első hivatalos többnyelvű városnévtáblákat – Kolozsvár–Klausenburg magyar és német elnevezéseivel – a város bejáratánál” – mondta Horváth Anna köszöntő beszédében.
„Partiumtól Székelyföldig, Bánságtól Máramarosig, bátran elmondhatjuk, hogy ma is a közélet aktív alakítói, a kultúra, a gazdaság, a tudományok fejlődésének ösztönzői vagyunk mindenütt. De ennél több is: Európa legnagyobb őshonos kisebbségeként, csak természetes dolog, hogy az európai kisebbségvédelem ügyének zászlóvivőjévé is váltunk” – hangsúlyozta Kolozsvár volt alpolgármestere, hozzáfűzve: azt szeretnék, hogy jobban megismerjenek bennünket: honnan jövünk, kik vagyunk, miért gondoljuk azt, hogy az etnikai sokszínűség bármely ország számára egyedülálló erőforrás.
„Azt szeretnénk, hogy ma mindenki maga is megtapasztalja, milyen nagyszerű élmény székely falatokat kóstolni, szatmári pálinkát iszogatva, majd hazatérve, a legfinomabb bihari mézzel megajándékozni szeretteinket” – összegzett Horváth Anna.
A kongresszus tényleges munkálatai csütörtökön Vincze Loránt FUEN-elnök üdvözlő beszédével kezdődnek, majd a FUEN romániai tagszervezetei közül elsőként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint a helyi és országos romániai, illetve magyarországi közméltóságok köszöntik a résztvevőket. Ezt követően az európai őshonos kisebbségek uniós védelmét szorgalmazó Minority SafePack európai polgári kezdeményezést indítványozó bizottság tagjai ülnek asztalhoz. Délután Az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz címmel panelbeszélgetésre kerül sor, amelynek főelőadója Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.
Pénteken a Glasgow-i Egyetemmel együttműködésben tartják A nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép- és Kelet-Európában című kerekasztal-beszélgetést, amelyen Stéphanie Marsal, az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosának tanácsadója is részt vesz. Ezt követően az őshonos nemzetiségek által felvetett legfontosabb problémákat ismerteti Petra Roter, az Európai Nemzeti Kisebbségi Keretegyezmény tanácsadó testületének elnöke, illetve Laczikó Enikő helyettes államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától. Délután a Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen katalán, németországi szorb és román előadók mellett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve Csáky Pál, a felvidéki MKP EP képviselője is jelen lesz.
Pénteken este a bonchidai Bánffy-kastélynál tartandó ünnepi rendezvényen indul el hivatalosan a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. Az európai polgári kezdeményezés támogatására egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni legalább hét uniós országból, elsőként a Polgári Kezdeményező Bizottság tagjai – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – látják el aláírásukkal a petíciót.
Szombaton a FUEN közgyűlésével és kalotaszegi kulturális programmal zárulnak a kongresszus munkálatai.
„A FUEN legfontosabb politikai projektje, a Minority SafePack innen, Erdélyből indult, az RMDSZ kezdeményezésére. Azt szeretnénk, hogy négy nap után a kongresszus minden résztvevője Erdély nagyköveteként induljon haza. Aki már tudni fogja, hol van a kolozsvári Szent György-szobor, milyen a háromszéki sajt, a csíki kolbász, a szilágysági pálinka, hallott már Maros menti dallamokat, mulatott a Kalotaszegen, és örökre emlékezni fog a bonchidai Bánffy-kastélyra, mert ünnepélyes keretek között ott írta alá a Minority SafePack aláírásgyűjtési ívet. Hallani fog a bennünket ért jogsértésekről, tudni fog a kulturális hagyaték megőrzését célzó erőfeszítésekről, az autonómia-harc kihívásairól, és magáénak érzi majd az anyanyelvhasználatért vívott harcunkat, mert otthon ő is hasonló problémákkal küzd. Ezért zajlik Kolozsváron a FUEN kongresszusa” – idézte az RMDSZ hírlevele Vincze Lorántot, a FUEN tavaly megválasztott erdélyi magyar elnökét.
Az RMDSZ szombati, zilahi kongresszusán tartott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a román diplomácia megpróbálja hitelteleníteni az RMDSZ-nek a FUEN-ben vállalt szerepét. Úgy vélte: a román külügyminisztérium azt a nem titkolt célt követi, hogy a magyar közösség törekvéseit elakassza, és rossz színben tüntesse fel a magyarokat szerte a világban. Szabadság (Kolozsvár)

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro

Kinek fáj Trianon?
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia s a központi hatalmak tagja, vesztesként került ki az első világháborúból. A békefeltételek, melyeket a győztes antant diktált, átrajzolták Európa, de a Közel-Kelet, Afrika és Távol- Kelet térképét is. Magyarország teljesen elszigetelten, támogatók és szövetségesek nélkül nézett a döntések elé.   
1918 novembere és 1919 novembere között egyetlen magyar kormányt sem ismertek el, így a békeszerződés aláírását is késleltették.
Az egyes államok részesedése 
A magyar békeszerződés minden lényeges területi vonatkozása már a háború folyamán kialakult. Az antant hatalmak győzelmük érdekében a maguk oldalára állítottak több országot, titkos szerződésben és nyilatkozatban ígérték oda nekik az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a történeti Magyarország jelentős területeit.
Olaszország annak fejében csatlakozott az antanthoz, hogy az 1915. április 26-i londoni szerződésben felajánlották neki Ausztria egy részét (Dél-Triol), valamint Gorizia és Trieszt körül nemcsak olasz, hanem szláv lakta területeket és szigeteket is. Utóbb az olaszok maguknak követelték Fiumét, mivel a békeszerződés idejére Szerbia helyén már Szerb–Horvát–Szlovén királyság jelent meg.
1915. augusztus 18-án Szerbiának ígérik Boszniát, Hercegovinát, Dalmácia egy részét, Szlovéniát, Horvátországot, Fiumét, Bácskát és a Bánságot, amennyiben folytatja a háborút a Monarchia ellen.
1916. augusztus 17-én a bukaresti szerződésben elismerték a román igényeket Bukovinára, Dobrudzsára, Besszarábiára, Erdélyre, Partiumra (a Tiszántúlnak Debrecen–Szeged–Orosháza vonalig terjedő része), valamint a Bánságra is. Erdélyt említve ezt az egész területet értették. A Bánság odaígérése Romániának világosan mutatja, hogy az antantot nem kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi hadi helyzet befolyásolta, a szóban forgó területek etnikai és egyéb jellemzői nem érdekelték, s még azt sem tartották nyilván, mit ígértek egyik vagy másik kis szövetségesüknek.
Az antanthatalmak „társult hatalomként” jegyezték az emigráns cseh–szlovák kormányt, egyben igényét is elismerték a független állam megteremtésére – „területeik történelmi határain belül” –, ami a magyar Felvidéket, Szlovákiát is magába foglalta.
Az ígéretek, szerződések érdekjellegét tükrözi, hogy a francia és orosz diplomácia a Romániával kötött szerződéssel egyidejűleg megállapodott ígéreteiket csak annyiban tartják be, amennyiben erre őket a háború végére kialakuló viszonyok kényszerítik. Ez azonban a román kormányzatot nem befolyásolta abban, hogy az egész korszakban az 1916-os békeszerződés betartását követelje. Tette ezt annak ellenére, hogy az 1916-os bukaresti szerződés megtiltotta Bukarestnek, hogy különbékét kössön a központi hatalmakkal. És bár az 1918. március 5-én megtörtént, a békekonferencia végül eltekintett attól, hogy a szerződésszegés következményeit számon kérje Romániától.
A Magyarországgal kötendő békeszerződés alapjai, így a területi döntések már 1919 májusában készen álltak: Clemenceau 1919. június 13-i jegyzékei ezt közölték az érdekeltekkel. 
Békekonferencia Párizsban
A magyarok részéről a békeszerződést 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianos-palotában ketten írták alá: Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ.
A 14 részből álló békeszerződés következtében a Történeti Magyarország területének 33%-a, népességének 36%-a maradt az új államhatárok között. Miközben más nemzetek maguk döntötték el, milyen állam kereteiben kívánnak élni, a magyar nemzetiségűeknek erre nem volt módjuk, a nemzeti önrendelkezés elvét esetükben nem érvényesítették. Népszavazást csak 1920 decemberében, a békeszerződéstől független, új körülmények között Sopronban és körülötte fekvő nyolc községben tartottak. Ennek eredményeként maradhatott Magyarország része e terület, így kapta meg Sopron a „civitás fidelissima”, a leghűségesebb város címet. 
Trianon romjain
Sok egyéb intézkedés mellett a békeszerződés 35 ezer főben szabta meg a hadsereg létszámát, megtiltotta a sorozást, a modern haditechnika alkalmazását. Ezzel Magyarországot megfosztották az állami léttől elválaszthatatlan jogától is, hogy külső megtámadás esetén védje magát. A békeszerződésnek az a pontja, amely szerint Magyarország nem mondhat le függetlenségéről gátat vetett egy esetleges új osztrák–magyar közös állam kialakulásának. A szomszédos országok stratégiai érdekében szabályozta a magyarországi vasútvonalak, közutak megszüntetését, illetve fenntartását.
Az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi utódállamának alá kellett írnia a békeszerződésbe foglalt úgynevezett kisebbségvédelmi paragrafusokat. Ezek kimondták, hogy valamennyi állam minden polgárának joga van anyanyelve használatára, kultúrája, vallása fenntartására és gyakorlására. Ezeket az előírásokat azonban éppen azokban az államokban sértették meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele tarkább lett, mint az egykori Monarchiáé volt.
Nagy Románia első alkotmányába 1923-ban nem is iktatták bele, azzal az indoklással, hogy ez sértené a román állam szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy etnikai nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek étvágya azonban csillapíthatatlan volt.
Autonómia és integráció
A nemzetté fejlődött etnikai közösségek e térségben mindmáig a XIX. századi francia nemzetállam eszméjének bűvöletében és rabságában élnek, s önmaguk számára más életformát, mint a nemzetállamé nem tudnak, nem akarnak elfogadni. A nemzet egységén alapuló állammodell már a múlté. A multikulturális vonások tovaterjedésével felértékelődnek a különböző autonómiai formák. Bethlen Gábor óta tudjuk: közösségként való megmaradásunknak és további gyarapodásunknak elengedhetetlen feltétele, hogy a minket is érintő kérdésekben nélkülünk ne döntsenek. Kós Károly óta azt is tudjuk, hogy megmaradásunk igazi záloga a minimum, mely szülőföldünket ismét hazánkká teheti, az a nemzeti autonómia. Ebbéli törekvésünkben akár maguktól a románoktól is példát vehetünk. A XIX. század végén a román nemzeti mozgalom az erdélyi és magyarországi románság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. A román demokráciának nemcsak erkölcsi kötelessége, de egyenesen létérdeke, hogy megadja minden etnikai közösség számára mindazokat a jogokat, amelyeket egykor ő a magyar államtól követelt. Autonómiaigényünket nemcsak a modern Románia megszületésének történelmi dokumentuma, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat előírásai teszi jogossá, hanem az Európai Unió államaiban működő – Olaszországban dél-tiroli, Spanyolországban katalán, baszk, Finnországban az Aland-szigeti svéd stb. – autonómiák és Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumok is: az EBEE (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) Koppenhágai (1990) és Genfi (1991), A helyi autonómia Európai Chartája (1993), A Regionális Autonómia Európai Chartája 1118/1992 sz. határozata, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003 sz. határozata.
Románia autonómia iránti vehemens elutasító magatartása arra a jelenben is érvényesülő nemzetpolitikai stratégiára utal vissza, mely az ún. nemzeti kérdés megoldását, az etnikai homogenizációban, beolvasztásban, vagy eltávolításában látja.
Komádi Sándor Nyugati Jelen (Arad)