Kétnapos konferenciát szervezett Nyíregyházán az Európai Akadémia a Kelet-Nyugat Expo kísérő rendezvényeként. Az Új Kézfogás Alapítvány segíti az eurorégiós gazdasági együttműködés kialakítását a Kárpát-medencében - hangzott el a rendezvényen. Az előadók fontosnak tartották, hogy minél nagyobb összegű magyar tőkekihelyezés is erősítse az együttműködést a szomszédos országokkal. Eddig Ukrajnába 40-50, Romániába több mint 150 millió dollár értékű tőkekihelyezés történt. /Eurorégiós együttműködés Segít az Új Kézfogás Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

"Nov. 30. és dec. 2. között az Európai Népcsoportok Föderációja (FUEV), a Kisebbségi Kérdések Európai Központjával (ECMI) és az Európai Akadémiával (UA), együttműködve nemzetközi konferenciát szervezett a kisebbségi jogokról megalkotott nemzetközi normák alkalmazásáról. A szervezők meghívták az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Európai Unió (EU) és más intézmények szakértőit, akik bemutatták a kisebbségi jogokról megalkotott nemzetközi normák alkalmazásának mai helyzetét. A napirendi pontok között, a magyar státustörvény többször is terítékre került, tájékoztatott Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő. Pécsi, felszólalásában kifejtette: a romániai magyar kisebbség nagyon pozitívan fogadta a jogszabályt, hiszen 80 éve először történt meg, hogy a mindenkori magyar kormány egy összefüggő kedvezményrendszert dolgozott ki a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára. A képviselő ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a 12 EU-tagságra készülő kelet-európai ország számára évente készülnek országjelentések, amelyek azonban nem foglalkoznak behatóan az illető ország nemzeti kisebbségeinek sérelmeivel. A román országjelentés például egyetlen szóban sem említi a magyar kisebbség jogos követeléseit és sérelmeit. Dr. Asbjorn Eide, a Norvég Emberjogi intézet volt igazgatója annak a véleményének adott hangot, hogy a területen kívüliség miatt a törvény egyes cikkelyeit módosítani kellene Ugyanakkor Eide tart attól, hogy a kedvezménytörvény modellként szolgálhat az orosz federáció (FÁK), számára, ami óriási feszültségekhez vezethetne az övezetben, mivel több mint 25 millió orosz él nemzeti kisebbségként idegen országban. /Princz Csaba: Minden európai ország kíváncsi, mi lesz a státustörvénnyel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 8./"

Baján november 10–12-e között rendezték meg az Európai Konferenciát Európai uniós integráció és a kisebbségek – fejlődhetünk együtt? címmel. A konferencia társszervezésében az Európai Bizottság budapesti képviselete mellett a Konrad Adenauer Alapítvány, a Hanns-Seidel Alapítvány és az Antall József Alapítvány is kivette részét, csakúgy, mint az Eötvös József Kollégium, az Alsó-Ausztriai European House, valamint az ausztriai Pán-európai Unió és az EALIZ. A Magyarországon élő kisebbségek helyzetét Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman ismertette, Christoph Pann professzor a Dél-tiroli Volksgruppen Institute képviseletében pedig az európai kisebbségek jogi helyzetéről beszélt. Előadást tartott Dr. Günther Rautz, a boseni (bolzanói, Dél-Tirol, Olaszország) Európai Akadémia (EURAC) kisebbségi autonómiákkal foglalkozó osztályának képviselője is, aki az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS) főtitkára is. A második világháború előtt és alatt a magyarországi németek száma elérte a félmilliót, azóta azonban folyamatosan csökken. 1947-ben 250 000 magyarországi németet telepítettek ki az országból. Akik maradtak, az asszimiláció veszélyének voltak kitéve. A legutóbbi, 2001-es népszámlálási alkalmával a lakosoknak négy kérdésben kellett választ adniuk: anyanyelv, nemzetiség, a nemzeti kultúrához való kötődés, és a családban, illetve baráti körön belüli nyelvhasználat. A négyből legalább egy kérdés alapján 120 ezren vallották magukat német nemzetiségűnek, A legutóbbi, 2002-es helyhatósági választásokat követően Magyarországon a kisebbségi önkormányzatok száma 1853-ra nőtt. A magyarországi németek a maguk 341 kisebbségi önkormányzatával és 35 polgármesterével a romák után a második helyen állnak. /Günther Rautz: Tudósítás a bajai kisebbségi konferenciáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

Autonómia: vizit Dél-Tirolban
Szeghalmi Örs szerkesztő képviseli a Bihari Naplót azon a látogatáson, amelynek során a dél-tiroli autonómát, illetve az ottani nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálják meg a meghívott újságírók.
Az olaszországi Bozen (Bolzano) városban és körzetében megejtendő vizit november 8-12 között zajlik. A meghívott mintegy 10 újságíró Európa különböző államaiból érkezik. Románia területéről összesen ketten tagjai a csapatnak: munkatársunkon kívül még a Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap egy reprezentánsa vesz részt a látogatáson.
A programból
A meghívó fél a Kisebbségi Nyelvű Lapok Európai Szövetsége (MIDAS), amelynek a Bihari Napló is tagja.
A látogatás során a küldöttek felkeresik majd Dél-Tirol parlamentjét, ahol fogadja őket Mauro Minitti, a parlament elnöke. Fogadást ad nekik továbbá Veronika Stirner elnökségi tag. A bozeni egyetemen is látogatást tesznek, ahol a különböző karok dékánjai lesznek a vendéglátók, valamint felkeresik a MIDAS vezetőit, Toni Ebner elnököt és Günther Rautz főtitkárt, illetőleg az Európai Akadémia (EURAC) kisebbségi kutatóközpont elnökségét is. A résztvevők a dél-tiroli sajtótermékek képviselőivel is találkoznak a program során.
Szeghalmi Örs 2006-ban ugyancsak a MIDAS meghívottjaként vett részt egy hasonló dél-tiroli látogatáson, amikoris Michl Ebner EP-képviselő, a romániai magyar közösségi törekvések egyik szakértője volt a vendéglátó.
erdon.ro

Kulturális autonómiát ígérnek a románoknak
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Dél-Tirol a példatárban – A tárgyalásos út buktatói és sikere
A ma modellértékűnek tekintett dél-tiroli autonómia sikeréhez, mint ismeretes, a tárgyalásos út vezetett, s ennek a székelység esetében is adott nem egy feltétele.
Románia és Magyarország mint potenciális védhatalom egyazon katonai és államközösség tagjai, az európai beilleszkedés gondjaival küszködnek és regionálisan is egymásra utaltak. Ausztria védhatalmi státusát ugyan paragrafus rögzítette az osztrák békeszerződésben – ennek ma nincs magyar megfelelője –, de az unió az anyaországok felelősségét nem tagadja a határon túli nemzetrészek iránt, s a nemzeti integrációnak most már közjogi folyamatai is zajlanak. A tárgyalások útjában tornyosuló akadályok elháríthatók, ehhez azonban még szükség lenne egy szoros belső erdélyi konszenzusra és akcióegységre a magyar pártok és szervezetek közt, s mindenekelőtt hajlandóságra a román fél részéről arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Beszélhetünk-e hasonlóról Bukarestben? Ez Olaszország esetében már 1946–48-ban megvolt, nemzetközi kötelezettséget vállalt ilyen értelemben, az autonómia mindkét felet megnyugtató működése mégis csupán negyvenvalahány évvel később, 1992-re indult be, miután már húsz évvel korábban megszületett az azt megalapozó jogi kompromisszum az ún. második autonómiastatútum formájában. Pár éve nálunk is megfordult Christoph Pan, a Dél-tiroli Nemzetiségi Kutatóintézet Igazgatója, egy 2006-os interjúban nyilatkozta erről az Európai Utas folyóiratnak: „Autonómiát létrehozni hosszadalmas folyamat. Nálunk is több tárgyalási szakasz követte egymást. A kezdetek 1946-ra nyúlnak vissza, ekkor osztrák és olasz felek tárgyaltak Párizsban. Azután 1948-ban kristályosodott ki az első autonómia-berendezkedés, amely működött ugyan, de nagy elégedetlenség övezte. Az új javaslatok 1961 és 1962 között bontakoztak ki arra vonatkozóan, hogyan folytatható a tárgyalásos folyamat és az autonómia kialakítása.
1963 és 1969 között első körben kétoldalú tárgyalások folytak olasz, osztrák szakértők, külügyminiszterek részvételével. Majd a Dél-tiroli Néppárt tárgyalt az osztrákokkal, minisztériumi szinten. A második autonómia kialakításakor létrehoztak egy 135 pontból álló intézkedési tervezetet, amelyet 1992-ig tárgyalási alapnak tekintettek, addig tökéletesítve, amíg mindkét fél teljes egyetértésben el nem fogadta minden megállapítását.”
Tudni kell, hogy közben a Néppártban késhegyig menő belső viták dúltak, szemére hányták például Silvio Magnani pártvezérnek, hogy utakat épít önrendelkezés helyett – a vidéki települések elnéptelenedésének megakadályozása végett ott léptek, ahol lehetett, ezzel akadályozták meg a vidéken élő német lakosság kivándorlását, mert ezáltal megalapozták a mezőgazdaság, valamint a turisztika felfutását –, de a párt egysége nem bomlott fel.
Nos, a fentiekből több következtetés levonható mind az anyaországi szerepvállalásra, mind az uniós keretek, valamint a többségi fél tárgyalókészségének fontosságára nézve. Melyikkel rendelkezünk ma, hol lehet elkezdeni a munkát? A tárgyalás szép – de felek kellenek hozzá.
B. Kovács András
Háromszék
Erdély.ma,

Tusványos 25 – Autonómia – „kézen fogva, románok és magyarok”?
„Hegyek között,völgyek között,/kicsi vonat kanyarog,/ülnek benne kézenfogva/románok és magyarok” mottojú előadásnak lehettünk tanúi péntek délután 4 órától a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kós Károly sátrában. Az autonómiáról szóló beszélgetést Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője vezette, résztvevők között pedig ott volt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Kalmár Ferenc a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöki főtanácsadója, illetve Sergiu Constantin a Bozeni Európai Akadémia (EURAC) kutatóintézet tagja.
A beszélgetés elején Csinta Samu felvetette a kérdést, hogy milyen lenne, ha holnap a napkeltével együtt beköszönne az autonómia. Antal Árpád polgármester elmondása szerint, ő nem esne kétségbe, pontosan tudja, mihez kezdene, és megvalósítaná azt a világot, amelyről álmodunk. Ő úgy érzi, hogy nehéz párbeszédet folytatni a románokkal, ha felmerül az autonómia kérdése, ugyanakkor három kategóriába sorolta őket. Az első kategóriába sorolta azokat a románokat, akiket Ceaușescu betelepített Székelyföldre, hogy megváltoztassa az etnikai arányokat. A második csoportba tartoznak azok, akik „abból élnek, hogy románok Székelyföldön, biztos állást kapnak és nagy fizetést.” Az utolsó kategória tagjai pedig azok, akik elfogadják, hogy Székelyföldön kisebbségben élnek, és nem okoz nekik gondot, ha magyarul kell valahol megszólalni.
Sepsiszentgyörgy polgármestere azt is elmondta, hogy úgy érzi, nem egyszerű partnereket találni Székelyföldön, illetve bajnak számít, ha az értük tett gesztusaink egyoldalúak, és nem viszonozzák őket, ezért a mi oldalunkra kell húzni azt a kevés itt élő románt is.
Az autonómiához véleménye szerint hozzásegíthet a fennálló geopolitikai helyzet, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok az ukrajnai válság miatt Romániára támaszkodik a rakétavédelmi programban, ezért az AEÁ azt akarja, hogy az országban stabilitás legyen, de a polgármester szerint csak ez akkor lesz lehetséges, ha a székelyek megkapják, amit szeretnének.
A szót később Kalmár Ferenc vette át, aki arra figyelmeztetett, hogy nem mindegy, milyen pozícióban van egy képviselő a parlamenti többséggel szemben, illetve milyen munícióval rendelkezik, majd azt is kifejtette, hogy miért áll a nemzetállam modernizációjának megvalósítása mellett. Véleménye szerint el kell fogadni azt, hogy egy bizonyos területen belül más is lakik, nemcsak a többség, és ennek a kisebbségi közösségnek is vannak jogaik.
Sergiu Constantin, az EURAC kutatóintézet munkatársa az autonómia kérdéskörét tanulmányozza. Véleménye szerint az autonómia túl általános fogalom, pontosabb körülírásra, értelmezésre lenne szükség. Ugyanakkor azt is észlelte, hogy egyes emberek szerint az önrendelkezés és az autonómia ugyanazt jelenti, mások pedig két teljesen különböző fogalomnak tartják. Arról az élményéről is beszélt, hogy egy Sepsiszentgyörgyön végzett kutatásnak az lett az eredménye, hogy a megkérdezett románok, miután pontosan elmagyarázta nekik, hogy milyen előnyeik származhatnának belőle, az autonómia pártolóivá váltak. Végezetül azt is tanácsolta, hogy az autonómia-tervezet kidolgozásába be kellene vonni román szakértőket is, már a kidolgozás első fázisától. Példának pedig felhozta Dél-Tirol autonómiájának esetét, ugyanis a terület önrendelkezését szabályozó dokumentumot kidolgozó bizottság tagjai között jelen voltak a német, olasz és rétoromán közösség szakértői is.
Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke kihangsúlyozta: senki sem vitathatja el azt, hogy a székelység őshonos nemzeti közösség Székelyföldön, tehát rájuk az említett kategóriára vonatkozó szabályozás érvényes. Papp elmesélte a személyes tapasztalatait a székelyföldi magyarok és románok között az idő teltével kialakuló együttélési normákról, amelyből biztató eredmény reményét vetítette előre.
Lukács Bettina, Erdély.ma

Román segítség az autonómiatervezet népszerűsítésében
Segítséget ígért az RMDSZ készülő autonómiatervezetének a székelyföldi román közegben való népszerűsítéséhez Sergiu Constantin.
A Bozeni Európai Akadémia romániai származású kutatója arról az élményéről beszélt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki pódiumbeszélgetésén, hogy egy korábbi, Sepsiszentgyörgyön végzett kutatásának román alanyai az autonómia pártolóivá váltak, miután elmagyarázta nekik: számukra is szavatolná az arányos jelenlétet a közhivatalokban.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felkérésére Constantin vállalta, hogy részt vesz a hamarosan közvitára bocsátandó autonómiastatútum román nyelvű magyarázásában.
Az olaszországi Dél-Tirolban élő és dolgozó autonómiakutató bírálta a székelyföldi területi autonómia szorgalmazóit, amiért nem próbáltak bevonni román szakértőket is a statútum kidolgozásába. Szerinte a székelyföldi román–magyar viszonynak az a jellemzője, hogy mindkét közösség veszélyeztetve érzi magát amiatt, hogy a magyar közösség képviselői a kormánynak alárendelt intézményekből szorulnak ki, a román közösség képviselői pedig az önkormányzatokból.
Antal Árpád szerint azért nem jöhetett létre érdemi párbeszéd a székelyföldi románság képviselőivel, mert ezek meghatározó csoportjait éppen az etnikai arányok megváltoztatásának a feladatával telepítették a térségbe a kommunista diktatúra idején, másik részük pedig „abból él, hogy székelyföldi román”.
„Pár éve kiderült, a Székelyföldön szolgáló karhatalmiaknak 20 százalékos fizetéspótlék járt a magyar közegben végzett munkáért” – jelentette ki a polgármester. Szerinte a székelységet a jelenlegi geopolitikai helyzet segítheti hozzá az áhított autonómiához, az ukrajnai válság miatt ugyanis az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy az országban stabilitás legyen.
Kalmár Ferenc, az Európa Tanács idén elfogadott autonómiapárti ajánlásának jelentéstevője szerint a nemzetállam fogalmát kellene modernizálni, hogy az ne kirekesztő, hanem befogadó fogalom legyen.
Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)

Őshonos? Történelmi? Nemzeti? Nyelvi? EP-meghallgatás volt a kisebbségekről
Jelentős magyar létszámfölénnyel és nagy egyetértésben zajlott az Európai Néppárt rendezvénye Brüsszelben. De lesz eredménye?
Kissé abszurd helyzettel találja szemben magát az, aki figyelmesen követi az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos brüsszeli történéseket. Az Európai Néppárt képviselői által szervezett, az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről szerdán tartott közmeghallgatáson az Európai Parlamentben (EP) kiderült: bár a célok sok esetben közösek, de akár fogalmi szinten is alapszintű problémák vannak. Az egyik ilyen szembeötlő probléma, hogy még csak egységes szóhasználat sincs: a meghallgatáson ki őshonos, ki történelmi, ki nemzeti kisebbségekről, ki nemzetiségekről beszélt.  A bajor Monika Hohlmeier, az Európai Néppárt (EPP) koordinátora az EP alapjogi bizottságában arról beszélt a rendezvényen, hogy az EU Lisszaboni Szerződése jogokat biztosít a kisebbségeknek, ezért érvényesítésükről is beszélni kell. 
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselője szerint a rendezvény komoly lépés abba az irányba, hogy az Európai Parlament határozatot fogadjon el a témában, az igazi cél pedig az lenne, hogy az Európai Bizottság is lépjen ebben az ügyben, s jöjjön létre kötelező érvényű uniós jogszabály, amely védelmet biztosít az őshonos kisebbségek számára. Ehhez a tagállamok kormányait tömörítő Tanácsban is politikai akaratra van szükség, s tisztában van azzal, hogy ez nem fog egyik napról a másikra létrejönni.
A szlovákiai Híd-Most EP-képviselője,Nagy József a meghallgatáson kiemelte, a cél az, hogy az uniós tagországok toleránsabbá váljanak. A politikus a kisebbségi nyelvhasználat szabadságának fontosságát, az anyanyelvi oktatás mint leghatékonyabb tanulási forma, valamint a diszkrimináció-mentes, kiszámítható jogi helyzet fontosságát hangsúlyozta. Nagy rámutatott, hogy az EU polgárainak csaknem 10 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, s jogaik érvényesítése a többségnek is ugyanúgy érdeke. Pozitív példaként Dél-Tirolt, Schleswig-Holsteint és a finnországi svéd közösség helyzetét említette. 
Michael Gahler EP-képviselő szerint a tagállamoknak mind politikai, mind társadalmi, mind kulturális értelemben értékként kellene megélniük, hogy kisebbségekkel rendelkeznek. A történelmi háttér megismerésének fontosságát hangsúlyozta, azt javasolva, hozzák létre az emlékezés közös kultúráját. 
Az RMDSZ EP-képviselője, Sógor Csaba a fogalmi bizonytalanság által okozott nagy zavarra hívta fel a figyelmet, ugyanis a történelmi, hagyományos vagy őshonos kisebbségeknek nincs nemzetközi definíciója.  Erdélyi példákkal illusztrálva beszélt arról a tapasztalatáról, hogy gyakran hatalmas rés tátong a jogi lehetőségek és a gyakorlati intézkedések között. A kisebbségi nyelvek beszélőit gyakran büntetik anyanyelvük használataként, vagy a többség biztonsági fenyegetésként éli meg, hogy a kisebbség több autonómiát akar – lásd a román belügyminisztérium stratégiájának autonómiával kapcsolatos passzusát; az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát; a MOGYE ügyét; a 200 eurós havi keresetekhez képest óriásinak számító, 1000 eurós büntetéseket; a kovásznai kórház átkeresztelésének esetét. Sógor Johannis RMDSZ-kongresszusra küldött üzenetét is megemlítette, amelynek szövegéből eltüntették a kisebbségi jogok érvényesítésének nehézségeire vonatkozó passzust.  „Az uniós politikák szintjén érezhető egy új lendület a kisebbségvédelmi kérdések területén, amely bizakodásra adhat okot. Az Európai Parlament ebben mindig is zászlóvivő volt, megfogalmazott már a Bizottság felé egy felhívást, melyben egy átfogó EU-s kisebbségvédelmi rendszer felállítását szorgalmazza. Az Európai Néppárt pedig 2012 októberében bukaresti kongresszusán emelt be programjába először egy fejezetet a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke idén januárban pedig azt mondta, jobban kell fókuszálnunk a kisebbségek ügyére” – emlékeztetett a képviselő. 
Sógor Csaba ismertette továbbá azokat a rendelkezésre álló EU-s jogi-szakpolitikai eszközöket, amelyek előre vihetik ezt a kérdést. Mint mondta, a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött a kulturális és nyelvi sokszínűség védelme az EU-ban. A nyílt koordinációs módszer, amely egy kormányközi együttműködési forma, jól alkalmazható e politikailag is kényes területeken. Az európai polgári kezdeményezés pedig jó lehetőség arra, hogy megfogalmazzuk kisebbségvédelmi igényünket. Sógor Csaba szerint lehetséges reális kitörési pont lehet, ha az EU intézményei a kisebbségi jogok uniós jogi és politikai értelmezésénél következetesen támaszkodnak a már meglévő, az ET keretében kidolgozott kisebbségvédelmi okmányokra. Hasonlóképpen, az EU Alapjogi Ügynökségének hatáskörét is szükséges kibővíteni annak érdekében, hogy az Ügynökség rendszeresen ellenőrizhesse a tagállamok gyakorlatát a kisebbségi jogok alkalmazása terén. 
Ez a szakmai meghallgatás egy folyamat része, előkészítője lehet egy parlamenti jelentésnek vagy egyéni jelentésnek is. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az Európa Tanács ajánlásai bekerüljenek az uniós jogrendbe és minden eszközzel szorgalmazzuk a téma továbbvitelét – fogalmazott Sógor Csaba. 
A finn Petteri Laihonen arról beszélt, hogy az új, 2004 óta csatlakozott uniós tagállamok kevesebb autonómiát biztosítanak nyelvi kisebbségeik számára, miközben azok számaránya magasabb a régi tagállamok kisebbségeinél. A szlovákiai és a székelyföldi magyarok példáján keresztül azt a következtetést vonta le, hogy a közép-kelet-európai kisebbségek nem rendelkeznek regionális / hivatalos státusszal, és nem bátorítják őket anyanyelvük használatában. A Jyvaskyla Egyetem alkalmazott nyelvtudományi központjának adjunktusa szorgalmazta: az unión belüli nyelvi sokszínűség megőrzése és az egyenjogúság érdekében a hagyományos kisebbségek elismerése szükséges. Azokon a településeken, illetve régiókban, ahol számottevő kisebbségi nyelvet beszélő él, anyanyelvüknek egyenrangú szerepet kell biztosítani a kétnyelvűség gyakorlatának bevezetésével – fejtette ki. Hasznos meglátogatni ezeket a régiókat, és megnézni, hogy mik az elvárásaik a gyakorlatban – mondta. 
Az osztrák Dr. Gabriel Toggenburg az Európa Tanács égisze alatt elfogadott, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény (FCNM) hatékonyabb alkalmazását sürgette. 
Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet magyarországi nemzetiségi ombudsman-helyettes szerint szükség lenne egy olyan európai rendszerre, amely azonnali információt nyújtana a kisebbségi jogok megsértése esetén. 
A szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP-képviselője, a párt korábbi elnöke, Csáky Pál nyomatékosította, hogy a múlt mellett a jövőről is beszélni kell, egyúttal a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy hogy uniós szinten nincs kisebbségvédelmi normarendszer, nincs végrehajthatóság és nincs intézményrendszer sem. Csáky szerint az Európa Tanács vonatkozó dokumentumait kellene beemelni az uniós jogba, és akkor a kisebbségi jogok a luxembourgi Európai Bíróság előtt is kikényszeríthetőek volnának. 
A meghallgatáson Bugár Béla, a Híd-Most vezetője is felszólalt, egyetértve azzal, hogy a nyelvhasználati jogok és a gyakorlat között hatalmas a szakadék. Egyúttal úgy vélte, hogy a többségi nemzet képviselőiből hiányzik a pozitív hozzáállás. 
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a rendezvényen amellett foglalt állást, hogy "borzasztó nagy szükség volna" egy stratégiai alapjogi keretre, mert még nem látott olyan kisebbségi ügyet, amit az Európai Unió oldott volna meg, s ne utalt volna vissza a tagállamok szintjére. A brassói születésű KDNP-s politikus szerint a történelem mindkét oldalát tanítani kellene, mert minden nemzet történetében vannak pozitív, értékteremtő dolgok, de olyanok is, amelyekre nem büszkék. 
Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő ismertette azt a javaslatát, amely szerint a diszkriminációellenes irányelv előírásait terjesszék ki a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekre is. "Tudom, hogy egy ilyen javaslatot nehéz életbe léptetni, de nekünk EP-képviselőknek az a kötelességünk, hogy legyen elképzelésünk és a többi európai jogalkotóra nyomást gyakoroljunk, hogy megvédjük a kisebbségeket az őket ért hátrányos megkülönböztetéstől" – mondta Winkler Gyula. 
Politikusok vagyunk, a változások elérése a feladatunk – reagált a képviselő az egyik előadó felvetésére, hogy különbséget kell tenni a között, amit a jelenlegi jogi keretek lehetővé tesznek, és a között, amit szeretnénk elérni. 
Tőkés László erdélyi Fidesz-KDNP-s képviselő elmondta, hogy szerinte Székelyföldön "valóságos kisebbségi humánkatasztrófa fenyeget". Úgy vélte, hogy Európának a bevándorlók mellett az unión belül a tagállamokból kiáramlók sorsa miatt is aggódnia kellene. A politikus szerint a csángók és a szerbiai vlachok is végveszélybe kerültek. Azt is példának hozta fel, hogy Nagyváradon a magyarság számaránya 25 év alatt 41%-ról 23%-ra csökkent. 
Bocskor Andrea, a Fidesz kárpátaljai származású EP-képviselője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az uniónak oda kell figyelnie, hogy a csatlakozás előtt álló országokban betartsák a kisebbségi jogokat. Deli Andor vajdasági politikus úgy vélekedett, hogy a csatlakozási tárgyalások során alkalmazott ellenőrzési eljárást kellene a tagállamokkal szemben is alkalmazni. 
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke a kisebbségi polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán elmondta: nem tudják elfogadni az Európai Bizottság álláspontját, hogy a kisebbségek kérdése a tagállamok hatáskörébe tartozik, mert „ki más, ha nem egy nemzetek közti csoportosulás foglalkozhat egy ilyen transznacionális kérdéssel?” A polgári kezdeményezéssel kapcsolatban 2015 végén vagy 2016 elején hoz döntést az Európai Unió Bírósága – közölte. Ha vannak, akik olyan „kisebbségpolitikát” folytatnak, mint a görögök a törökökkel vagy a franciák a bretonokkal, ne csodálkozzunk, hogy radikalizálódás tapasztalható – mondta, hozzátéve: a kisebbségek azért menekülnek a nacionalizmusba, mert kirekesztve érzik magukat, nem vehetnek részt az őket érintő kérdések meghozatalában. 
Smaranda Enache emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke elmondta: napjainkban Európában morális kérdés a kisebbségek védelme, emellett pedig a stabilitás és jólét egyik feltétele is. Véleménye szerint nagy kihívást jelent, hogy míg egyes tagállamokban ésszerű megoldás az autonómiák létrehozása a kisebbségek védelmében, addig erre a kelet-európai tagállamokban, például Romániában, nem tekintenek egy természetes megoldásként. 
Josef Marko a bolzánoi Európai Akadémia Kisebbségi Jogi Intézetének igazgatója kihangsúlyozta, hogy 200 éve folyamatosan problémát jelent a többség számára a kisebbségi közösségek helyzetének rendezése, amelyben a kormányzásnak kulcsszerepe van. 
Szilágyi Zsolt az EMNP elnökeként a konferencia záródokumentumának tartalmára vonatkozóan tett kiegészítő javaslatokat. Az Európai Néppárt frakciója kérje az Európai Bizottságot, hogy készítsenek átfogó elemzést a pozitív, előremutató tagállami gyakorlatokról, ezek követését ajánlhatná a Bizottság a különböző tagállamoknak. Ezzel párhuzamosan a negatív gyakorlatokat, politikákat is vizsgálni kellene, amelyek egy közösség, egy kultúra eltűnéséhez, asszimilációjához vezetnek. Az őshonos kisebbségek ügyét az Európai Bizottság valamelyik biztos felelősségi körébe kellene utalni. Az európai kisebbségi ombudsman intézményének felállítása is jó lehetőség lehet, különösképpen abból kiindulva, hogy több tagállamban ez az intézmény már létezik. 
Vincze Loránt FUEN-alelnök, az RMDSZ külügyi titkára kiemelte: a vitán el sem hangzott az a megközelítés, hogy a többségnek veszíteni valója lenne a kisebbségek helyzetének rendezésével. Vincze szerint azért nem hangzott ez el, mert ez a kérdés ebben a formában nem is létezik. 
A közmeghallgatás következtetéseit Gál Kinga fideszes EP-képviselő foglalta össze. Zárásként elhangzott: a Lisszaboni Szerződés jogi hátteret biztosít a nemzeti kisebbségek védelmére és bármilyen nemű diszkriminálása ellen, azonban a hagyományos nemzeti kisebbségeket érintő kérdések megnyugtató rendezésének hiányában állandóak a politikai feszültségek, konfliktusok és jogsértések. Ezek megoldását tervezik elősegíteni a LIBE szakbizottság néppárti tagjai az elkövetkezendő időszakban egy, az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó irányvonal kijelölésével.  (forrás: szerk., MTI, Sógor Csaba, Winkler Gyula és Tőkés László EP-képviselők közleményei)
Transindex.ro

Nem a kisebbségeket, az anyóst kell tolerálni
Közgyűlését tartotta az európai kisebbségi lapok egyesülete
Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján rendre Pietro Varljen, a helyi olasz közösség elnöke, Gasparic Marina, Opatija alpolgármestere, Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke (az Új Szó lapigazgatója), Verner Stuflesser, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet elnöke, valamint Olaszország fiumei (Rijeka) főkonzulja, Renato Cianfarani köszöntötte. A folytatásban Ivan Jakovcic EP-képviselő, Erik Fabijanic, a Primorje – Gorski Kotar megyei közgyűlés elnöke, továbbá az Olasz Szövetség részéről Norma Zani tartott rövid előadást, ismertetve a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét.
Az előadásokból megtudhattuk, hogy az itteni kisebbség helyzete sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez, hiszen megvannak ugyan a jogaikat szavatoló törvényes keretek, a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved. Mindezekről az alkotmányos jogokról, illetve a kisebbségekre vonatkozó horvát és szlovén törvényekről Norma Zani tartott nagyon alapos bemutatót, míg az EP-képviselő Ivan Jakovcic elsősorban azt hangoztatta, hogy a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.
Szabadság (Kolozsvár)

MIDAS-közgyűlés Horvátországban
Kisebbségek együttes hangja
okan vagyunk, olyan 50 millióan, vagyis az EU lakosságának majdnem 10%-a, az általános közvélemény mégis keveset tud rólunk. Holott az őshonos nemzeti kisebbségek Európa szerves részei, mély történelmi gyökerekkel rendelkeznek, és évszázadok óta jelentősen gazdagították a vén kontinens kultúráját, hangsúlyozta németül Slezák Edit, a pozsonyi Új Szó főszerkesztője a horvátországi Abbáziában, a kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) éves közgyűlésén.
MIDAS, avagy a kisebbségi sajtó fontossága
A Kisebbségi Napilapok Európai Egyesülete (angolul: European Association of Minority Daily Newspapers, rövíditve MIDAS) 2000-ben alakult meg, székhelye az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartomány fővárosában, Bolzanóban (Bozen) van. 15 év alatt számos európai őshonos nemzeti kisebbségi nyelven kiadott újság csatlakozott hozzá, jelenleg 32 tagja van – olaszországi német nyelvű újságok, finnországi svéd nyelvűek, spanyolországi katalán és baszk napilapok, németországi dán és dániai német, litvániai lengyel és sok más. Magyarok immár négyen vagyunk tagok, a pozsonyi Új Szó, a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló után a minapi horvátországi éves közgyűlésen a Nyugati Jelen is csatlakozott a MIDAS-hoz. Amúgy felvidéki kolléganőnk tölti be a MIDAS elnöki tisztségét.
Az anyanyelvű sajtó ugyanis minden kisebbség számára fontos, a nemzeti önazonosság egyik fontos eleme, mondhatni tartópillére, az oktatás, egyházak, civil szféra és politikai képviselet mellett. Ezzel szinte minden kisebbség egyetért. A kisebbségi sajtó, az anyanyelvű információ a nemzeti megmaradás és megerősödés része, Európa sokszínűsége megtartásának egyik záloga, jegyezte meg Werner Stuflesser egyetemi tanár, a bolzanói Európai Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Voce alle minoranze, hangot adni a kisebbségeknek
Idén a MIDAS-közgyűlés házigazdája a fiumei székhelyű olasz nyelvű La voce del popolo napilap, illetve a horvátországi és szlovéniai olasz kisebbség egyesülete, az Unione Italiana(Olasz Unió) voltak. A közgyűlést azonban nem a zsúfolt kikötővárosban, Fiuméban/Rijekában szervezték meg, hanem az attól 11 kilométerre fekvő luxus tengerparti üdülőhelyen, Abbáziában (horvátul Opatija). A császári üdülő az Adria gyöngyszemének számít, az Osztrák–Magyar Monarchia Monte-Carlója volt, ahol nemcsak Ferenc József és a Habsburg család üdült rendszeresen, hanem Európa számos királya, mágnása és egyéb híressége kereste fel előszeretettel. Svédország királya például 3 hónapokat is eltöltött Abbázia elegáns szállodáiban az első világháború előtti aranykorban.
A házigazda horvátországi (és szlovéniai) olasz kisebbség – erdélyi magyar szemmel nézve maroknyinak tűnhet a 30 000-es horvátországi és 3000-es szlovéniai – és az őket teljes mértékben felkaroló horvát többség igencsak kitett magáért, hogy a közgyűlés résztvevői kellemes emlékeket szerezzenek.
Ivo Dujmić és Marina Gašparić (Abbázia polgármestere és alpolgármester asszonya), Erik Fabijanić (megyei tanácselnök) vagy Ivan Jakovčić (EP-képviselő) mindannyian horvátok, mégis olasz nyelven hangsúlyozták, mennyire fontos és megtisztelő számukra az olasz kisebbség felkarolása, a kisebbségi kultúra felvirágoztatása. Valamennyien jugoszláv időkben születtek, jóval az 1945-ös határmódosítás után, amikor Isztria-félsziget, Abbázia és Fiume környéke Olaszországtól Jugoszláviához került. Esetük nem számít ritkaságnak, a többségi horvátok közül sokan megtanulják az olasz kisebbség nyelvét. Tekintettel a térség évszázados olasz–horvát (kisebb mértékben szlovén, német és magyar) történelmére, a mélyreható kulturális kölcsönhatásokra és az Olaszországhoz fűződő erős kapcsolatokra, ez magától értődő, a tisztelet jele, szögezte le Marina Gašparić. Az Olasz Unió is szervez nyelvtanfolyamokat felnőtteknek, mindenekelőtt a hivatalnokoknak, egészségügyi személyzetnek és rendőröknek, ismertette a helyzetet Maurizio Tremul, az egyesület elnöke. A kétnyelvűség sokaknál négynyelvűség, vagy akár hatnyelvűség is lehet, a helyi horvát nyelvjárás ugyanis igencsak eltér az iskolában tanított és hivatalos alkalmakon használt irodalmi horváttól, akárcsak a napi használatú velencei olasz nyelvjárás az iskolák és a sajtó irodalmi nyelvétől. A nyelvjárásokat csak egymás között használhatják, a zágrábiak, például, nehezen értik meg a helyi szláv beszédet, s a velenceiek kivételével az olaszországiak sem értik a helyi olaszos nyelvjárást. Tekintettel a jelentős idegenforgalomra, sokan németül és angolul is beszélnek.
Horvátországi paradoxon
Horvátország kisebbségpolitikája paradoxon: egyszerre a kisebbségek felkarolásának mintapéldája és a kisebbségek üldözésének országa. Alkotmánya a magyar, cseh, olasz és szerb kisebbséget ismeri el – utóbbi egymagában kb. háromszor nagyobb, mint az előbbi 3 együttvéve. Az ország más vidékein élő magyarok és csehek helyzetéről nem volt alkalmam személyes képet kialakítani, az olaszéba viszont betekintést nyertem. Jóllehet Isztria megyében csupán a lakosság 7%-át teszik ki, a horvát többség által kezdeményezett népszavazás révén a térség hivatalosan kétnyelvű, a horvát és az olasz nyelvek egyenrangúak, minden közfelirat kötelezően kétnyelvű, bárki olaszul fordulhat szóban és írásban a hatóságokhoz, s azok a kérvényező nyelvén kötelesek válaszolni! A helyi horvátok kimondottan büszkék, hogy a 2003-as népszavazáson a kétnyelvűségre szavaztak! Állításuk szerint a szlavóniai magyar és cseh kisebbségek (olyan 20, illetve 10 ezer) hasonló jogoknak örvendenek.
A szerb kisebbség helyzete ehhez képest nem olyan fényes. Az 1991–95 közötti délszláv testvérháború sebei még nem gyógyultak be, bármennyire igyekszik a zágrábi kormány. A háború idején a szerbek fegyverrel küzdöttek a horvátok ellen, több tízezret mészároltak le közülük, százezreket űztek ki házaikból, fosztották meg vagyonuktól. A horvát menekültek csak 1995 után térhettek vissza szinte teljesen lerombolt lakhelyükre, ahonnan viszont a szerbek menekültek el tömegesen, már csak 200 000-en maradtak Horvátországban a háború előtti 600 000-ből. Jóllehet egyes térségekben most is a lakosság 30-35%-át teszik ki, a háború által erősen megviselt horvát többség hallani sem akar kétnyelvűségről, az számukra az áldozatok emlékének meggyalázását és a háborús bűnösök elismerését jelentené, legalábbis a radikálisabb horvátok szerint. Míg a zágrábi hatóságok kitartanak az alkotmányban rögzített kisebbségi jogok mellett, a helyi horvátok gyakran szabotálják a kormány szerbbarát lépéseit.
Kisebbségi sajtó Európában
Az olasz kisebbség kis létszáma ellenére a Fiuméban szerkesztett La voce del popolo 32 színes oldalon jelenik meg naponta, kéthetente pedig vaskos tematikus mellékletet ad ki. Naponta olyan 5000 példány kel el a helyi olasz kisebbség körében, további 1000-t pedig az Olaszországból érkező turisták vásárolnak meg az újságárusoktól. Az 55 állandó újságíróval működő napilap a horvát és az olasz államtól is kap támogatást, önerőből nehéz lenne tartania a színvonalat, ismerte el Roberto Palisca főszerkesztő.
A határ másik oldalán, a Fiumétől olyan 100 kilométerre lévő olaszországi Trieste-ben (szlovénul Trst) kiadott szlovén nyelvű Promorski Dnevnik hasonló körülmények között jelenik meg, noha az is olyan 30 000-es kisebbséget szolgál.
Dániában a német kisebbség számára kiadott Der Nordschleswiger is számíthat az anyaország anyagi támogatására, szemléltette Gwyn Nissen főszerkesztő, akárcsak a határ másik oldalán, a németországi Flensburgban dán nyelven megjelenő Flensborg Avis a dán államéra. Mindez régóta így megy, amióta 1955-ben Dánia és Németország szerződésben állapodott meg a másik területén élő nemzeti kisebbség (kb. 20 000 német és 50 000 dán) intézményeinek anyagi támogatásáról. Mivel mindkét kisebbség túl kicsi ahhoz, hogy önerőből egyetemet működtethessen, a dán kisebbség tagjai a német állam költségén tanulnak a koppenhágai egyetemen, a dániai németek pedig a dán állam költségén a hamburgi egyetemen.
Nem vész-e el így a fiatalság, visszatérnek-e még kisebbségi sorsba vagy egyetem után az anyaországban telepednek le? – érdeklődtem Jörgen Möllekaer-től, a Flensborg Avis főszerkesztőjétől. Egyesek nyilván ott maradnak, főleg ha összeházasodnak, vagy egzisztenciát alapítanak, mások viszont hazatérnek, sőt néha az anyaországban szerzett házastársat is magukkal hozzák.
Flensburg-/Flensborgból valós leánysereg jött el Abbáziába. Lise, Ina és Eyla ifjúsági oldalt szerkesztenek, amely igencsak megmozgatja a fiatalokat, jócskán felemelve a Flensborg Avis példányszámát. Jelentős teljesítmény. Újságot nyugaton is inkább az idősebb nemzedék olvas, az internetre koncentráló fiatalokat nehéz megszólítani. Fiatalos lendületükkel a három leányzónak sikerült, büszkélkedik Jörgen Möllekaer.
Koppenhágaiként Lise Baeksgaard-Christoffersen kakukktojásnak számít a kisebbségiek között. Nemrég telepedett át a németországi dánok fővárosába, és kimondottan rajong a kisebbségi létért: „Otthon nem is gondoltam volna, milyen nagyszerű kisebbséginek lenni. Jobban megismertem a német kultúrát, fejlődött német nyelvtudásom, de ugyanakkor erősödött kötődésem dán anyanyelvemhez. Dániában mindenki dánul beszél, banálisnak tűnik, Németországban viszont öröm, ha anyanyelvemet hallom és használhatom”.
Kisebbségpolitikai megfontolások
Kis létszámú kisebbségek esetében az anyaországok anyagi támogatásban részesítik az egyetlen napilapot. A nagyobb létszámú kisebbségek viszont több napilapot adnak ki. A kb. 350 000-es dél-tiroli német kisebbség vagy az olyan 300 000-es finnországi svéd kisebbség 5-6 anyanyelvű napilappal rendelkezik. A jóval nagyobb erdélyi magyarság helyzete hasonló. Népesebb kisebbségek esetében az anyanyelvű sajtó a versenyszférában, üzleti megfontolások szerint működik.
Amúgy a területi autonómiával rendelkező dél-tiroli németek az európai kisebbségi jogok bajnokai, a MIDAS székhelye is náluk van, Európa egyetlen kisebbségkutató intézete is ott működik, őket foglalkoztatja leginkább a többi nemzeti kisebbség sorsa, s szintén ők a kisebbségpolitikák összehangolásának fő szorgalmazói.
Nyilvánvaló, hogy EU-s szintű kisebbségpolitikára lenne szükség – szögezte le Günther Rautz, az Európai Kisebbségkutató Intézet szakértője –, hiszen az országok közötti eltérések igen jelentősek. Összehangolt politikával viszont el lehetne érni a nemzeti kisebbségek hosszú távú megerősödését. Európában van néhány követendő példa erre vonatkozóan, melyek ötvözésével vagy kiterjesztésével Európa sokszínűsége csak nyerne. És vannak olyan példák is, melyek semmilyen szinten nem jöhetnének számításba: például a szélsőségesen kisebbségüldöző, mereven beolvasztásra törekvő francia „modell”, amely óriási csapást jelentene mind a kevésbé szerencsés kelet-európai országok nemzeti kisebbségeinek, mind a nagyobb mozgásterű nyugatiaknak.
Az anyaországok támogatása – politikai, gazdasági, kulturális vagy erkölcsi téren – szintén fontos, ezt jóformán minden határon túli kisebbséggel rendelkező európai ország feltétlenül biztosítja, hangsúlyozta Renato Cianfarani, Olaszország fiumei főkonzulja. Csakhogy ez is kényes ügy, amivel durván vissza lehet élni, lásd Moszkva szerepét az ukrajnai konfliktus mesterséges szításában. Ami mellesleg Európa többi kisebbségének is árt, hiszen az országok bizalmatlanabbá válnak, jegyezte meg Werner Stuflesser.
Nemzet és kisebbség
A kisebbségek jövőképe sem teljesen világos. A katalán napilapok egymás után lépnek ki a MIDAS-ból, mivel nem tekintik többet nemzeti kisebbségnek magukat, hanem független országra törekvő önálló nemzetnek, vagy legalább államalkotó nemzetnek Spanyolországban.
Katalónia lakosságának 40%-a eltökélten függetlenségpárti, miközben 15%-a Spanyolország-párti. A többiek álláspontja ingadozó, hol ide, hol oda húznak, őket kell meggyőzni, főleg gazdasági érvekkel, ők döntik el a kérdést, magyarázza Jordi Molet, a barcelonai El Nou napilap főszerkesztője. Végül is a különválás radikális lépés, amihez bátorság kell. A skótoknak, például, nem volt meg tavaly ősszel. Jordi Molet nagyon haragszik a skótokra az elszalasztott lehetőségért: „Nézz csak körül, Európa határait önkényesen húzták meg, az érintett népeket meg se kérdezték, s amikor annyi évszázad keserűség után végre eljött a történelmi pillanat, hogy demokratikusan dönthessenek, a skótok belerúgtak a lehetőségbe, ahelyett, hogy kihasználták és példát mutattak volna a világnak”. A barcelonai újságíró azonban elismeri, hogy a 307 éves angol–skót unió (Nagy-Britannia) mérlege korántsem negatív a skótok számára. Az angolok előtt pedig fejet hajt: ők az egyetlenek Európában, akik a demokrácia oltárán még az ország egységének feláldozását is megkockáztatták, miközben Spanyolország különféle jogi formaságokra hivatkozva akadályozza meg a katalán függetlenségi népszavazást.
A függetlenség a baszkok esetében is nehéz kérdés, évtizedekig ők voltak annak élharcosai Spanyolországban, az utóbbi években viszont háttérbe szorultak a jóval radikálisabbá váló katalánokkal szembe. Hányan támogatják manapság az ETA-t? A hetvenes években az ETA (Euskadi ta askatasuna, jelentése Baszkföld és szabadság) szinte általános támogatottságnak örvendett a baszkok körében, a terrorizmus nyomán viszont sokan elpártoltak tőle, s manapság olyan 20-25%-os támogatásra számíthatnak, magyarázza Martxelo Otamendi, a Donostiaban (spanyolul San Sebastian) megjelenő Berriabaszk nyelvű napilap főszerkesztője.
Habsburg-örökség
Abbáziaban díjazásra is sor került az éves közgyűlésen. A MIDAS újságírói díjat a kamaszokat oly ügyesen megmozgató fiatal németországi dán újságíró-hölgyek kapták, míg a kisebbségi ügyek hosszú távú felkarolásáért, a hazájában és külföldön anyanyelvén, olaszul, szlovénül, németül és angolul író Inoslav Bešker horvát újságíró kapta az Otto von Habsburg-díjat.
A kitüntetést azért nevezték el az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodó császárának fia után, mivel hosszú életét Habsburg Ottó a népek közötti megbékélésnek és együttműködésnek szentelte. A díjat a 2011-ben elhunyt személyiség unokája, Severin Meister von Habsburg herceg adta át.
Horvátország amúgy is a Habsburg-nosztalgia bajnoka. Politikusok, közéleti személyiségek, újságírók nem győzik hangsúlyozni, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiát tekintik aranykornak. Többségiek és kisebbségiek egyaránt. Az olasz kisebbség nem az 1918 és 1945 közötti időt sírja vissza, amikor Fiume és vidéke Olaszországhoz tartozott, hanem a Monarchiát. A Monarchia-nosztalgia egyértelmű bajnokai azonban kétségtelenül a horvátok, megelőzve e téren például a magyarokat vagy osztrákokat. Utcákat, tereket, parkokat vagy közintézményeket neveztek el az utóbbi években Habsburg uralkodókról. Lépten-nyomon a külföldi vendég tudomására hozzák nagy büszkeséggel, hogy történelmük legjobb időszakának tekintik a Monarchia idejét: a városok akkor épültek, a turizmus akkor indult el, az intézmények akkor keletkeztek stb., gyakran hozzáfűzve, hogy sikerült megmenteni a Monarchia fizikai és szellemi örökségét a huszadik század (főleg a jugoszláv idők) pusztításaitól!
Végül is a Monarchia különböző népek hazája volt, a nemzetek kölcsönös tiszteletének és együttműködésének mintapéldája, amit lényegében az EU most igyekszik továbbvinni. Többségiekkel és kisebbségiekkel közösen.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Autonómia: elmélet és gyakorlat
Önálló döntéshez való jog
"A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében.
Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket.
Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus
"A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy.
A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket.
Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Európának jelenleg nincs megoldása
Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki.
A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá.
Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát
"Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását".
Az autonómia megoldása Romániában várat még magára
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke.
A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző.
Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A dél-tiroli minta
Konferencia: nyelvi jogok Európában
A dél-tiroli nyelvi jogokat ismertette Sepsiszentgyörgyön Sergiu Constantin a Regionális nyelvek és nyelvi jogok Európában: gyakorlat és elvárások című konferencián. Kiderült, hogy ott még a gyorshajtókat is három nyelven bírságolják meg!
A bolzanoi Kisebbségi Jogok Európai Akadémiájának kutatója kifejtette: Olaszország húsz régiójából ötnek van speciális státusa. A két nagy szigetnek, Szicíliának és Szardíniának, valamint három északi tartománynak: a franciák által lakott Valle d’Aostának, a szlovén többségű Friuli-Venezia Giulának és a németajkúak által lakott Trentino-Alto Adige/Südtirolnak. Ez utóbbi abban is különleges, hogy két területi alegységből áll.
Itt már 1948-ban kidolgozták az első autonómia-statútumot (a terület különleges státusa benne foglaltatott az 1947-es párizsi békeszerződésben, nem lehetett „belügyre” hivatkozni), ám a régió határait úgy határozták meg, hogy olasz többsége keletkezett, ezért a németek nem tudtak lényeges dolgokban dönteni. Több évtized cirkusz, tüntetés, mi több, terrorista jellegű akció után, 1972-ben hirdették ki a második autonómia-statútumot, amely már tartományi szinten osztott le jogosítványokat, figyelembe véve, hogy a terület félmilliós lakosságának 69 százaléka német, 26 százaléka olasz és 5 százaléka laddin. A korábbi erőszakos betelepítés következtében a főváros, Bolzano lakosságának 75 százaléka olasz.
A statútum életbeültetése húsz évig tartott. Csak 1992-ben fogadták el, akkor jelentette be Ausztria és Olaszország az ENSZ-nél, hogy a helyzetet megoldottnak tekintik. Ezzel együtt a mai napig vannak olyan tételei, amelyek még nem működnek.
A jogok helyhez kötöttek. A Dél-Tirolban élő laddinoknak például minden joguk megvan, ha azonban Trentinóban laknak, akkor ezek közül jó néhányat nem használhatnak, de ha már a tartományuktól délre fekvő Belluno megyébe költöznek, akkor gyakorlatilag semmilyen plusz jog nem illeti meg őket.
Minden – iskolai, egészségügyi, kulturális, állami stb. – intézmény posztjai a lakosság aránya szerint osztódnak le, emiatt nagyon fontos a tízévenkénti népszámlálás, amikor mindenkinek valamelyik népcsoporthoz tartozónak vagy ahhoz „közelállónak” kell vallania magát. Németnek kiírt állást csak olyan személy foglalhat el, aki németnek nyilvánította magát. Az „etnobizniszt” azzal zárják ki, hogy egyrészt ellenőrzik a nyelvtudást, másrészt a nemzetiségi nyilatkozatot meg lehet változtatni, de csak öt évvel az előző után, és csak két év múlva lép életbe.
Az olasz és német iskolákban mindenütt kötelező a másik nyelv tanítása, a laddinoknál mind a három. A bolzanói egyetem német, olasz és angol nyelvű. A nyelvi jogokat minden szintén be kell tartani: még a gyorshajtási jegyzőkönyvet is megsemmisíti a bíróság, ha kiállításánál megszegték ezeket. Minden közirat, beleértve a személyi igazolványt két- (vagy három-) nyelvű – magyarázta Sergiu Constantin, és rámutatott: ennek ellenére az olaszok 38,8 százaléka nem beszél jól németül, a németek 5 százaléka nem képes megértetni magát olaszul.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Európai őshonos nemzeti kisebbségek találkozója Dél-Tirolban
Összekötő kapocs Európa népei között
Sokan vagyunk, olyan 50 millióan, vagyis az EU lakosságának majdnem 10%-a, az általános közvélemény mégis keveset tud rólunk. Holott az őshonos nemzeti kisebbségek nemcsak, hogy évszázados gyökerekkel rendelkeznek, és jelentősen hozzájárultak szülőföldjük fejlődéséhez, de hidat is képeznek az országok között, hangsúlyozta Roland Psenner, a Bozen/Bolzanói Európai Kisebbségkutató Intézet igazgatója a kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) dél-tiroli, júniusi éves közgyűlésén.
MIDAS, avagy a kisebbségek együttes hangja
Milyen módszerekkel lehetne felhívni Európa figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre?
A kisebbségek helyzete nem oldódott meg példásan mindenütt, vannak közöttük olyanok, amelyeket az állam elismer, bizonyos mértékig fel is karol, jogaik bővítését azonban már megtorpedózza (főleg Kelet-Európában), de vannak olyan szerencsétlen sorsú nemzeti kisebbségek, amelyeket az állam üldöz, továbbra is teljes beolvasztásukat tekintve célnak (a franciaországi és görögországi nemzeti kisebbségek). A tágabb közvélemény még az őshonos kisebbségek és a bevándorlók között sem képes különbséget tenni.
Mit tehetnek ilyenkor az őshonos kisebbségek?
Évtizedes fegyveres függetlenségi harcukkal az ETA vagy az IRA ráirányította Európa figyelmét a baszkok, illetve írek nemzeti sérelmeire, de ez aligha tekinthető példaképnek. Legalábbis az 1919 óta Olaszországhoz tartozó dél-tiroli német/osztrák kisebbség vezetői szerint. Inkább a kisebbségi intézmények – mindenekelőtt a média – együttműködésével lehetne felhívni a többség figyelmét a kisebbségekre. Ezért alakult meg Bozen/Bolzanóban a helyi autonómia széles körű támogatásával az Európai Kisebbségkutató Intézet, s szintén ezért alakult meg 2000-ben dél-tiroli kezdeményezésre a kisebbségi napilapok európai egyesülete (angolul: European association of minority daily newspapers, rövíditve MIDAS).
A MIDAS székhelye azóta is Dél-Tirol autonóm tartomány fővárosában, Bozen/Bolzanóban van, költségvetésének jó 85%-át a dél-tiroli kormány biztosítja, a mAradék 15%-ot pedig maguk a kisebbségi napilapok dobják össze.
16 év alatt számos európai őshonos nemzeti kisebbségi nyelven kiadott újság csatlakozott a MIDAS-hoz, jelenleg 28 tagja van – olaszországi német nyelvű újságok, finnországi svéd nyelvűek, spanyolországi katalán és baszk napilapok, németországi dán és dániai német, litvániai lengyel és sok más. Magyarok immár öten vagyunk, a pozsonyi Új Szó, a Kolozsvári Szabadság, a Bihari Napló és a Nyugati Jelen után idén az újvidéki Magyar Szó is csatlakozott a MIDAS-hoz. Székely napilapok segítségével a több mint kétmilliós határon túli magyarság megelőzhetné a 300 000-s finnországi svéd kisebbséget, amelynek 6 napilapja tagja a MIDAS-nak. Amúgy Szlezák Edith, a pozsonyi magyar napilap főszerkesztője tölti be a MIDAS elnöki tisztségét. Éves közgyűléseit más-más helyszínen tartják, más-más kisebbség a házigazda. Tavaly például a horvátországi olasz kisebbség és napilapja, a Voce del popolo volt az Abbáziában szervezett rendezvény házigazdája, idén viszont maga a MIDAS lelke, húzóereje, a dél-tiroli német kisebbség volt a bozeni összejövetel házigazdája.
Egy darabka Ausztria Olaszországban
A Hunyad megyényi területű Dél-Tirol (németül: Südtirol, olaszul Alto Agide) a kisebbségi ügy mintapéldája. Közel 40 éve az alpesi hegyvidéken nemcsak az idegenforgalom lendítette fel irigylésre méltó szintre az életszínvonalat, de az őshonos németek/osztrákok és a bevándorolt olaszok kultúrájának és szellemiségének ötvöződése is példaértékű. Holott sokáig erre a vidékre a kibékíthetetlenségig eldurvult német–olasz ellenségeskedés volt a jellemző, amit a hatvanas években még a terrorizmus is megmérgezett.
Hogyan sikerült Európa egyik „problémás gyerekéből” éltanulót nevelni?
A bűvös „pedagógiai módszer” neve: etnikai alapú területi autonómia. Na és természetesen a – kihagyhatatlan – kölcsönös tisztelet, ismertette a történteket Elisabeth Alber, a kisebbségkutató intézet szakértője.
Az 1919-es önkényes határmódosításig Dél-Tirol évszázadokon keresztül Ausztriához tartozott, lakossága majdnem színtiszta német, az olaszok aránya 3% alatt volt. Sőt, a Dél-Tirol elnevezés sem létezett, senki sem tett különbséget az 1919 után is Ausztriában mAradt Észak-Tirol és az Olaszországhoz került Dél-Tirol között, az egész térséget egyszerűen Tirolnak nevezték. Mussolini idején azonban az erőszakos olaszosítás elképesztő méreteket öltött: bezártak minden német nyelvű iskolát, német intézményt, a német anyanyelv nyilvános használatát szigorúan büntették, a Tirol név említése pedig börtönbüntetéssel járt, s még a lakosság nevét is kényszerrel olaszra változtatták. Közben Olaszország többi részéről tömegesen telepítették be az olaszokat, hogy megváltozhassák az etnikai arányokat.
Az olasz fasizmus és német nácizmus traumája után 1946-ban Ausztria és Olaszország megegyezett a kisebbségi jogok biztosításáról és a területi autonómiáról. Utóbbi azonban papíron mAradt, emiatt került sor 1961 és 1964 között több terrorcselekményre a kisebbség részéről. A teljes kétnyelvűséget előíró dél-tiroli autonómia csak 1972 óta működik, s 1989 kibővült óta az etnikai kvótákkal.
Dél-Tirol, az egész Európában csodált alpesi modell
Manapság Dél-Tirol szigorúan kétnyelvű tartomány Olaszországon belül, ahol a német és az olasz egyenrangúan hivatalos. 1989 óta a kétnyelvűség tett még egy lépést, miután a német ugyanúgy kötelező az olasz nyelvű iskolákban, mint az olasz a német nyelvűekben. Mindkettő kötelező a közalkalmazottak számára is: valamennyi közalkalmazotti tisztség betöltéséhez (beleértve a rendőrséget is) nyelvvizsgán kell átmennie mindenkinek, olaszból és németből egyaránt. A hatóságok általában elnézőek az anyanyelvvel kapcsolatosan, azaz a németeknek csupán olasz, az olaszoknak pedig német nyelvtudásukat kell bizonyítaniuk, az anyanyelvismeretet magától értetődőnek tartják. Ráadásul a tisztségek betöltésénél a két népcsoport számbeli arányait veszik figyelembe. Ez különösen érzékeny kérdés, mivel az olaszok lényegesen arányuk fölött voltak reprezentálva a hivatalokban és az igazságügyben, s ritka volt közöttük olyan, aki németül is tudott. A kötelező nyelvismeret 1989-es bevezetése óta javult a helyzet, s a német nyelv fokozatosan érvényesül, a lakosság arányához közelítve a korábban majdnem egynyelvű olasz rendőrségen és a bíróságokon is. Ennek nyomán 1992-ben Ausztria lemondott a dél-tiroli németség védnöki szerepéről, amit még az 1946-os államközi szerződés nyomán gyakorolt, s ami alapján a dél-tiroli autonómia kiépítéséhez Bozen Bécs hivatalos támogatására számíthatott. Amúgy ez volt az a híres védnökség, amire Tőkés László hivatkozott, s amiből akkora botrányt csaptak Bukarestben.
Tényleg német nyelvből vizsgáznak az olasz rendőrök? Bizony, magyarázza Günther Rautz, a kisebbségkutató intézet munkatársa.
Az etnikai arányokat valóban betartják a 70%-ban német/osztrák, 26%-ban olasz és 4%-ban ladin lakosságú tartományban?
Igyekeznek betartani, az adminisztráció egyre jobban közelít a nemzetiségi arányokhoz, noha a cél nem az, hogy a közigazgatásban, igazságügyben vagy rendőrségnél szigorúan 70-26-4 százalékos legyen a nemzetiségek képviselete, hanem az, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy a német/osztrák többségű tartományban a közigazgatási apparátust majdnem kizárólag egynyelvű olaszokkal töltsék be. Ez volt évtizedeken keresztül az olaszosítás fő eszköze, magyarázza Toni Ebner, a bozeni Dolomiten című német nyelvű napilap főszerkesztője. Bozen/Bolzano, a százezer lakosú tartomány fővárosában az etnikai arányok ezért a tartományiak fordítja (olyan 70% olasz és 30% német), az olasz betelepítés főleg a városokba irányult.
A ladinok alpesi katlanokban évszázadokon keresztül elszigetelve éltek, osztrák fennhatóság alatt, s ezalatt újlatin nyelvűk külön utakon fejlődött, manapság ugyanannyira különálló az olasztól, mint a román vagy a francia. Latin eredetük ellenére a ladinok a dél-tiroli németséghez húznak, köztük is erős az osztrák-nosztalgia, és meglehetősen idegenkednek Olaszországtól.
Tényleg kétnyelvű Dél-Tirol 510 000-es teljes lakossága?
Nem egészen, az idősebb olaszok nem tudnak németül, s az alpesi színtiszta német lakosságú falvakban is előfordul, hogy az iskolában tanult olasz nyelvet csak törik, a gyakorlatban ugyanis nincs kivel használni. A fiatalabbak és a városi népesség zöme azonban valóban kétnyelvű, legyen szó németekről vagy olaszokról, válaszolt érdeklődésünkre Marc Röggla. A ladint nem oktatják a másik két népcsoportnak, viszont szinte minden ladin németül és olaszul is tud.
Amikor a siker is problémát okoz
Bozen/Bolzanóban és Dél-Tirolban mindenütt kétnyelvűség uralkodik, nemcsak a hivatalokban, közfeliratokon, hanem a magáncégeknél és az utcán is. A teraszokon pedig hol olasz kommentárral, hol német kommentárral megy a foci-Eb. Az egyik nap olasz zászlókat lobogtató, hangosan dudáló autók lepik el a várost, másnap osztrák zászlós fiatalok: a magyarázat egyszerű, előbbi napon Olaszország, később pedig Ausztria játszott az Eb-n, magyarázzák a házigazdák.
Dél-Tirol a kisebbségi kérdés mintapéldája lett, a lakosság pedig roppant magas életszínvonalnak örvend. Európa számos kisebbsége jár Dél-Tirolba a siker modelljét tanulmányozni – tudjuk, nem minden kisebbség rendelkezik akkora jogokkal, mint a dél-tiroli németség, hangsúlyozza álszerénység nélkül Elisabeth Alber. Amúgy a székelység is dél-tiroli mintára építené fel a székely autonómiát.
PAradox módon az autonómia révén Olaszország leggazdagabb tartományává fejlődött Dél-Tirol sikere az olasz állam berendezkedését is próbára teszi. A szomszédos gazdag olasz tartományok, főleg a Milánó központú Lombardia és a Velence központú Veneto hasonló autonómiát követelnek, mely révén a tartományok kezelnék a helyi jövedelmek 85%-t. Róma hallani sem akar Milánó és Velence követeléséről, az autonómia etnikai alapon jár, célja a nemzeti jelleg megőrzése, nem lehet alapja a gazdagok önzésének. Lombardia, Veneto és a többi gazdag észak-olasz tartomány lakossága színtiszta olasz, autonómia nem járhat nekik, szögezi le Róma. Ez még beláthatatlan következményekhez vezethet, az északiak gazdasági alapja nélkül Dél-Olaszország egyszerűen összeroppanna, Róma autonómia-ellenessége viszont komoly ellenszenvet vált ki Észak-Olaszországban, jelentősen felerősítve az elszakadás vágyát és az azt politikai céljává emelő Lega Norte (Északi Liga) választási támogatottságát, magyarázza Toni Ebner.
Migráció: feszültségszító a kisebbség és az anyaország között
Dél-Tirol kormánya számára azonban nem a Rómához való, már olajozottan működő viszony okoz fejfájást, hanem a Béccsel való viszony, amely egyre feszültebb. A migrációs hullám miatt. Annak megfékezésére Ausztria ugyanis kerítést (politikailag korrekt hivatalos bécsi elnevezés szerint: kapu oldalszárnnyal) épített az osztrák–olasz határon, ahol 2016 első negyedévében 28 000 migráns ment át illegálisan. Dél-Tirol kormánya elszántan ellenzi az Észak-Tiroltól való elzárást, határozottan követeli Bécstől a kerítés eltávolítását. „Hátunkba döfte a kést. Az anyaországunk. A Brenner-hágón 1919-ben önkényesen meghúzott, Tirolt mesterségesen kettévágó, a nemzet testét kettéhasító határ az igazságtalanság megtestesítője, számunkra örökké elfogadhatatlan mArad, és most éppen szeretett anyaországunk zárta le”, fakadt ki a diplomáciában szokatlan vehemenciával az európai kisebbségi sajtó képviselői előtt Martha Stöcker, Dél-Tirol népjóléti miniszter asszonya.
Főnöke, Arno Kompatscher, Dél-Tirol kormányfője visszafogottabb. Rómában is, Bécsben is külön-külön tárgyal, s közvetítőként részt vesz az Ausztria és Olaszország közötti kétoldalú tárgyalásokon is. Keserűen, de ő is elismeri, hogy könnyebb Rómában tárgyalni olaszul, mint Bécsben, édes anyanyelvén, legalábbis a migránsválság kezeléséről.
A muszlimok és színes bőrűek illegális migrációja azonban máshol is éket ver az anyaország és határon túli kisebbsége közé. Az olyan 50 000-es németországi dán kisebbség zokon vette, hogy a migránsözön miatt Dánia lezárta a német határt, s csak ellenőrzés után lehet azt átlépni. Az illegális bevándorlás két célpontja – Svédország és Németország – között fekvő Dánia ugyanis kemény intézkedéseket hozott a migránsok távol tartására, amit a németországi dán kisebbségi politikusok és sajtó kritizált, a németországihoz hasonló befogadóbb hozzáállást sürgetve. Ennek nyomán a koppenhágai politikában és sajtóban olyan hangok is megjelentek, melyek egyenesen nemzetárulással vádolták a németországi dán kisebbséget. „Teljesen leforráztak. Soha sem gondoltuk volna, hogy éppen az anyaországiak vádolnak nemzetárulással”, jegyezte meg keserűen Jörgen Möllekaer, a németországi Flensburgban (dánul Flensborg) megjelenő Flensborg Avis dán nyelvű napilap főszerkesztője.
Habsburg védnökség
A közgyűlésen természetesen díjazásra is sor került. A kisebbségek felkarolásáért a MIDAS minden évben az Otto von Habsburg-díjjal tünteti ki azt a többségi újságírót vagy sajtóterméket, aki/amely a kisebbségek és a többség, vagy a nemzetek közötti együttműködést, illetve a kisebbségek megismertetését felvállalja. A Habsburg uralkodói ház védnöksége kettős célt szolgál: egyrészt a kisebbségi ügyek fokozott nemzetközi hírneve, másrészt elismerés a Habsburgok következetes kisebbség-felkaroló munkájának.
Idén az Otto von Habsburg-díjat az ausztriai Karintia szövetségi tartomány közszolgálati televíziója kapta, amely egy egész éven keresztül Servus–Srečno–Ciao címen német–szlovén–olasz háromnyelvű sorozatot készített és sugárzott a három nemzetről, illetve azoknak a határ túloldalán lévő kisebbségeiről. A díjat őfensége Habsburg György, a díj névadójának fia adta át személyesen ünnepélyes körülmények között a híres fürdővárosban –Meran/Meranóban, Dél-Tirol második legnagyobb városa – rendezett gálaesten, Karintia és Dél-Tirol tartományok miniszterelnökei jelenlétében.
Köszöntő beszédében az utolsó osztrák császár és magyar király unokája több nyelven szólt a MIDAS-közgyűlés résztvevőihez: a német, angol és olasz nyelvű beszéd mellett a magyar kisebbségi sajtó képviselői tiszteletére külön magyarul is megszólalt. A magyar nyelv rendkívül fontos a Habsburg-ház számára, noha nem volt könnyű megtanulni, ismertette a helyzetet az amúgy Budapesten élő Habsburg György. Európai Parlamenti képviselőként édesapja, Habsburg Ottó minden évben magyar nyelvű beszédet tartott az EU-s fórumon, olyan időkben is, amikor a vasfüggöny mögött szenvedő Magyarország még nem is álmodhatott uniós csatlakozásról. Habsburg Ottó mégis magyarul szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy tudassa a nyugatiakkal: Magyarország és a magyarok nélkül Európa nem lehet teljes.
Europeada, avagy miniatűr foci-Európa-bajnokság
A MIDAS-közgyűlést úgy időzítették, hogy egybeessen a kisebbségek labdarúgó-Európa-bajnokságával, az Europeadával, melyet Dél-Tirol másik városában, Bruneck/Brunicóban szerveztek 20 európai kisebbség csapatának a részvételével. Németországi dánok, krími tatárok, felvidéki és erdélyi magyarok, számos határon túli német kisebbség csapata, magyarországi cigányok és szlovákok csapata, horvátországi szerbek, vajdasági horvátok, franciaországi occitánok: összesen több mint 400 focista, valamennyien amatőrök, akik a vén kontinens szinte minden sarkából jöttek, sőt még Ázsia távol-keleti részéről is, az oroszországi német kisebbség csapatának egyik tagja Vlagyivosztokból érkezett!
Az Europeada az igazi Európa-bajnokság, nem a Franciaországban zajló, itt nem verekednek össze a szurkolók, terrorista merénylettől sem kell tartani, a pénz sem torzítja el a sportszellemet, itt csak a foci öröme és a nemzetek közös ünnepe jellemző, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Arno Krompatscher, Dél-Tirol kormányfője. Nem ő volt az egyetlen, aki köszöntötte a focistákat, Karintia kormányfője, számos országos és EP-képviselő is felszólalt, erdélyi magyar részről például Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Dél-Tirol kitett magáért a kisebbségi focibajnokság megszervezésénél: a hagyományos alpesi zenekar kíséretében valamennyi csapat felvonult Bruneck főterén – akárcsak az olimpián –, a helyi lakosság pedig lelkesen tapsolt. A legnagyobb tapsnak a házigazdák, a dél-tiroli németek/osztrákok csapata örvendett. Valamennyi csapat saját tartományi zászlaja alatt (occitánok, német kisebbségek, krími tatárok) vagy a nemzeti lobogóval (a németországi dánok például dán nemzeti zászlóval) vonultak fel. Csupán a mieink képeztek kivételt, az erdélyi magyarság csapata se nem székely, se nem magyar nemzeti lobogóval vonult fel, hanem RMDSZ-zászlóval! Szerencsére a többiek nem tudták, miről van szó, a fölöttébb kellemetlen meglepetés csupán az erdélyi magyar újságírókat érte. Pedig milyen nagyszerű alkalom lett volna Európa többi kisebbségével megismertetni a székely zászlót, mely körül odahaza akkora a felhajtás. A sportrendezvény egyik célja ugyanis éppen a kölcsönös megismerkedés volt.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Előrelépni csak együtt
Interetnikus párbeszéd Bikfalván
Az értelmes párbeszéd javítja az együttélés feltételeit, és semmiképpen nem akadálya az identitás megőrzésének – hangzott el Bikfalván, az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID) által szervezett táborban. A napi előadásokkal, műhelygyakorlatokkal „fűszerezett” rendezvényen 30 fiatal vesz részt az ország több megyéjéből és Bukarestből.
A román kormány Interetnikus Kapcsolatok Igazgatósága (DRI) által támogatott projektnek az a célja, hogy újabb kommunikációs csatornákat nyisson magyarok és románok között.
– Ez egy fiatalnak számító, mindössze két éve alapított civil egyesület, amely könnyebbé, egyszerűbbé, ugyanakkor tartalmasabbá szeretné tenni a román és magyar fiatalok közötti együttműködést – nyilatkozta a Téglás Panzióban tartott sajtóértekezletén Alexandru Andriesei AID-elnök.
Az interetnikus kapcsolatokból mesteriző fiatalember jónak nevezte a Kovászna megyében élő fiatalok közötti kapcsolatot, amelynek azonban, a sajtó hatékony „támogatásával”, igen rossz híre kelt országszerte.
Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke szerint minden hasonló kezdeményezés további közös projektek lehetőségét veti fel.
Az első napon előadó Sergiu Constantin azt mondja: az ilyen jellegű kezdeményezések lehetnek a legeredményesebbek. Az, hogy a magyar fiatalok összegyűlnek Tusnádon vagy Csomakőrösön, és elmondják, hogy mit várnak a románoktól, majd a román fiatalok összeülnek Marosfőn, és elmondják, hogy milyen csúnyák a magyarok, az nem vezet sehova. Ha igazán haladást akarunk, azt csak együtt lehet elérni, még akkor is, ha ez a nehezebb út – szögezte le a bolzanói Kisebbségi Jogok Akadémiájának romániai kutatója.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tőkés Tusványoson: fontos a védhatalmi státus és az autonómia
MTI - Az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának fontosságáról beszélt Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati, Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumán.
Tőkés László néhány évvel ezelőtt épp Tusnádfürdőn javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett, ami miatt megfosztották román állami kitüntetésétől. A dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének a szakértőit idézve szombaton elmondta: Ausztria ma is védhatalmi státust gyakorol a dél-tiroli osztrákok fölött. Jelenleg zajlik a dél-tiroli autonómiastatútum felülvizsgálata, mely során ismét meghatározzák, hogy mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában – tette hozzá.
„Európai módra Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében” – jelentette ki Tőkés László, aki megköszönte a védelmet és a támogatást Orbán Viktornak.
Tőkés László a 120 éve született Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példázatával mondta el, hogy miért tartja fontosnak az autonómiát és a védelmet, a védhatalmi státuszt és az önrendelkezést. Kifejtette: Áron püspök egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek, a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott.
„Nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését” – fogalmazott Tőkés.
Hozzátette: ezen törekvés teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
Székelyhon.ro

Tőkés: nem területet, közösségi jogokat kérünk
Az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának fontosságáról beszélt Tőkés László EP-képviselő szombati, Orbán Viktorral közösen tartott fórumán.
Tőkés László néhány évvel ezelőtt épp itt javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett, ami miatt megfosztották román állami kitüntetésétől. A dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének szakértőit idézve elmondta: Ausztria ma is védhatalmi státust gyakorol a dél-tiroli osztrákok fölött. Jelenleg zajlik a dél-tiroli autonómiastatútum felülvizsgálata, mely során ismét meghatározzák, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában. „Európai módra Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében” – jelentette ki Tőkés László.
Szabadság (Kolozsvár)

Tusványos – Tőkés: a konfliktust is vállalnunk kell
Az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának a fontosságáról beszélt Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati, Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumán.
Tőkés László néhány évvel ezelőtt épp Tusnádfürdőn javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett, ami miatt megfosztották román állami kitüntetésétől – emlékeztet az MTI. A dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének a szakértőit idézve szombaton elmondta: Ausztria ma is védhatalmi státust gyakorol a dél-tiroli osztrákok fölött. Jelenleg zajlik a dél-tiroli autonómiastatútum felülvizsgálata, mely során ismét meghatározzák, hogy mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában – tette hozzá.
„Európai módra Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében" – jelentette ki Tőkés László, aki megköszönte a védelmet és a támogatást Orbán Viktornak.Tőkés László a 120 éve született Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példázatával mondta el, hogy miért tartja fontosnak az autonómiát és a védelmet, a védhatalmi státuszt és az önrendelkezést. Kifejtette: Áron püspök egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek, a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott.
Márton Áront és társait idézte az autonómia alátámasztására is, akik a második világháború után létrejött erdélyi Magyar Népi Szövetség álláspontjával szembemenve memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához leszögezvén, hogy: „rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni”. Hozzátette: a mostani változott körülmények között az erdélyi magyarság nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszél.
„Nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely - meggyőződésünk szerint - egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését” – fogalmazott Tőkés. Hozzátette: ezen törekvés teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
Bibliai idézettel jelentette ki: Ne féljetek! Harcoljatok! „A politikailag korrektnek aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a gonosszal szemben nem gyakorolhatunk konfliktuskerülő magatartást, és kompromisszumot sem köthetünk vele, hanem csak egyet mondhatunk: távozz tőlem, sátán!” – hangoztatta Tőkés László Tusnádfürdőn tartott előadásában.
Krónika (Kolozsvár)

Lebontani a falakat
Tetszik, nem tetszik: együtt kell élnünk
Román–magyar együttélési kódex kidolgozását tervezi az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A tervekről tegnapi sajtóértekezletén beszélt Alexandru Andriesei, miután a múlt hetet egy interetnikus táborban töltötték Bikfalván.
Az ország több megyéjéből érkezett 30 résztvevő minden nap előadásokat hallgatott, de bőven jutott idő nem formális tevékenységekre, egymás és a vidék megismerésére.
– Azt gondolom, párbeszéd által sikerült leépítenünk azoknak az előítéleteknek a nagy részét, amellyel egyes táborlakók érkeztek – mondta Alexandru Andriesei.
Az AID elnöke szerint hasznosak voltak a napi előadások (Grüman Róbert, Victor Sibianu, Cziprián-Kovács Loránd), de a „legmélyebb benyomást” Sergiu Constantin, a bolzanói Kisebbségi Jogok Akadémiájának romániai kutatója tette a társaságra, aki a tőle megszokott egyenes beszéddel írta le a dél-tiroli területi autonómia olasz–német viszonyát.
Az egyesület középtávon egy „együttélési kódex” kiadást tervezi, a munkába bevonnák Sergiu Constantint is. A kódex egyféle iránytű lehetne azok számára, akik belátják: tetszik, nem tetszik, ezen a vidéken együtt kell megélnünk.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag

Voltunk, vagyunk, leszünk
A mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk – szögezte le az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tőkés László. Az alábbiakban közöljük az EMNT elnöke előadásának szerkesztett változatát.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem a néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében". Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára – hangzott a válasz.
Munkatársa pedig így folytatta: – „... zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában." Két európai uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, amelyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt-halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Védhatalmi státusz és önrendelkezés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma mementó gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómiatörekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében.
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének", akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb maga is rabsorsra jutott. Nem utolsósorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságuk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunistabarát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli pc/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés"; óvtak „a nemzetközi reakció" háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége" mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának", „önkéntes magyar Trianonnak" minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát", mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét". Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak". Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi" politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek", hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni"
Az 1946. június 11-ei csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, amely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújáró népnek a biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk... Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot." Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok" elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra.
Nem területet, hanem jogokat kérünk
Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal" vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk, és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben olyan tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, amely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, pártjainak és szervezeteinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!" – mondotta volt Áron püspök. Annak idején hasonlóképpen fogalmazott másik nagy erdélyi püspökünk, Makkai Sándor, aki azt mondta, hogy Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés számára. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják, és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi elöljárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására."
B.) Nehemiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehemiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadi parancsát" intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!" (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc" (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik" iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének" nevezett „politizáláson" kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink" népe, hazánk, családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön? Hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen. Hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké!
Európa súlyos veszélyben forog
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk, azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélyben forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!" – hangzik Nehemiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogyan Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek" aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról" – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást", és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk neki: „Távozz tőlem, Sátán!"
Az idei tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet, illetve a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket" és kihívásokat, amelyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
Tőkés László
A szerző európai parlamenti képviselő
Krónika (Kolozsvár)