A nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartását és kiszélesítését követelte több ezer szlovákiai magyar szeptember 1-jén Dunaszerdahelyen. A résztvevők tiltakoztak a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen. A Kiállunk jogainkért jelszó jegyében megtartott nagygyűlést a Magyar Koalíció Pártja (MKP) valamint a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) kezdeményezte és szervezte. „Szégyen, hogy 20 évvel 1989 után újból a regnáló hatalom antidemokratikus praktikái ellen vagyunk kénytelenek tüntetni. Ez Szlovákia szégyene, de Európa szégyene is” – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke. „Egy emberként mondjuk ki: Elég volt!” – áll a nagygyűlés által elfogadott nyilatkozatban. „Elegünk van a kormánykoalíció politikusainak magyarellenes kirohanásaiból. Felháborítónak tartjuk, hogy Malina Hedvig [a sérelmet szenvedett diáklány] Szlovákiában, állampolgárként nem tudja érvényre juttatni igazát. Elfogadhatatlannak tartjuk a dunaszerdahelyi szurkolók elleni rendőri beavatkozást, valamint azt, hogy a mai napig nem hozták nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos videofelvételeket” – olvasható a dokumentumban. A nyilatkozat leszögezte: „Nem vagyunk sem bevándorlók, sem albérlők ebben az országban, ezért követeljük, hogy az állam a kisebbségekkel történt érdemi konzultációk alapján alakítsa ki nemzeti kisebbségi politikáját... Ne játsszák ki egymás ellen a különböző nagyságú és más-más igényű szlovákiai kisebbségeket!” A tüntetők elutasították a nyelvtörvényt, mivel „sérti az alapvető emberi jogokat, nevezetesen a szólásszabadságot”. A szlovákiai magyarok követelik, hogy Pozsony „fogadja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának azon ajánlásait, amelyek a kisebbségi nyelvhasználati jogok bővítését szorgalmazzák, és amelyeket a szlovák kormánykoalíció felháborító módon három éve ignorál”, ugyanakkor felszólították a szlovák politikusokat, hogy hagyjanak fel a magyarokkal szembeni gyűlöletbeszéddel. /Dunaszerdahelyi tüntetés a kisebbségek jogaiért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ „Egy nemzet fiaként, ha egyikünket bántják, mindannyiunkat bántanak” – fogalmazta meg az erdélyi magyarok üzenetét Dunaszerdahelyen Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere a tizenkét ezer fős tüntetésen, amelynek résztvevői a szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen tiltakoztak. „Bihar veletek van” – ez az üzenet feszített a dunaszerdahelyi stadion lelátóin a több tucatnyi magyar zászló, illetve a szlovákiai magyar falvak neveit és jelképeit tartalmazó transzparensek között. Az óriásbannert a Bihar megyei RMDSZ mintegy ötven tagja tartotta magasba, akik azért utaztak el a szlovákiai városba, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény közelmúltban elfogadott módosítása ellen tiltakozzanak. Biró Rozália tiltakozó állásfoglalást nyújtott át a nagygyűlés szervezőinek. Ezt valamennyi területi RMDSZ-szervezet, huszonöt civil szervezet, négyezet polgár, illetve a négy történelmi egyház képviselői is aláírták. „Felszólalt még mások mellett a magyar írók nevében a Kossuth-díjas Grendel Lajos, valamint Csáky Pál, az MKP elnöke. Az egyetlen szlovák felszólaló Ondrej Dostál (Konzervatív Intézet) volt a nyelvtörvény módosításának elutasítását szorgalmazó petíció aláíróinak nevében. Dunaszerdahelyen erős rendőri jelenlét volt, rendbontásról nem érkezett jelentés. A szlovák kulturális miniszter, valamint az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom provokációnak minősítette a tiltakozó nagygyűlést. A nemrégiben alakult Híd-Most nevű új szlovákiai magyar párt támogatásáról biztosította a tüntetést. A nyelvtörvény ellen szeptember 1-jén Budapesten is tüntetést szerveztek: a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a szlovák nagykövetség épülete előtt tartott tiltakozó demonstrációt. Közfelkiáltással elfogadtak egy olyan tiltakozó nyilatkozatot, amelyben azt követelik a szlovák parlamenttől, törölje el az államnyelvtörvényt, és alkossanak egy kisebbségi törvényt. Az angol és magyar nyelvű tiltakozást eljuttatják az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökének is. A szónoklatokat 15 órakor harangszóval szakították félbe, a szervezők közlése szerint ugyanebben az időben több világvárosban, illetve a Felvidék és Erdély több magyarlakta falvában is félreverték a harangokat a magyar nyelv és a magyarság megmentése érdekében. /Cs. P. T. : „Erdély veletek van!” A szlovák nyelvtörvény módosítása ellen tiltakoztak tegnap Dunaszerdahelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

Kolozsvári Nyilatkozat: a húszéves autonómiaadósság
Miután az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának ülésén 1992. október 25-én elfogadták a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, a szövetség képviselői és szenátorai ünnepélyes keretek között a Szent Mihály-templomban esküdtek fel a Kolozsvári Nyilatkozatra. Az erdélyi magyar autonómiatörekvések motorjaként elfogadott dokumentumra napjainkban ki-ki a maga módján emlékezik. A nyilatkozat megalkotói már nincsenek az RMDSZ soraiban, a szövetség politikusai szerint ugyanakkor minden a tervek szerint alakult.
Borbély Imre, a nyilatkozat kezdeményezője
A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása, valamint az azt követő eskü a Szent Mihály-templomban az eszmék, elvek, politikai értékek és célkitűzések síkján zajló másfél éves belső küzdelem eredménye volt, eredettörténete a Marosvásárhelyen tartott második RMDSZ-kongresszusig nyúlik vissza. E kongresszuson kiosztott tanulmányomban és felszólalásomban politikai célként az autonómia legmagasabb szintjét, a belga modellnek megfelelő társnemzeti státuszt neveztem meg, s ennek meghatározása – az erdélyi magyarság „politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa” – bekerült a programba, majd a Kolozsvári Nyilatkozatba is. A társnemzeti gondolat sikere minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus politikai-ideológiai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak választott. Az a körülmény, hogy az akkor létrejött testület, az Országos Elnökség valamennyi tagját a kongresszus választotta közvetlenül, és ennek megfelelően a következő kongresszusig eltávolíthatatlan volt, kulcsfontosságúnak bizonyult a továbbiakban. Az elnökség egyfajta mikroparlamentként működött, melyben az autonómiaellenes elnök, Domokos Géza csak primus inter pares volt, így válhatott a testület az autonómia gondolatát kihordó politikai műhellyé.
Az elnökségi testület soraiban két jövőkép ütközött: a többségi hatalomtól alkalmi kegyeket várók, kisebbségpolitikai eredményeként a másodrangúság állandósulását szorgalmazók szemlélete állt szemben az emberi jogok, valamint a népek önrendelkezési jogának elvi alapján álló nemzeti emancipáció jövőképével. A szembenállás már az első elnökségi gyűlésen megmutatkozott, amikor az autonómia tervének megtárgyalását indítványoztam. Domokos Géza felszisszent: „Arról szó sem lehet soha, éppen ezzel vádolnak minket a románok!” Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, Patrubány Miklós és Toró T. Tibor mellém álltak, az ellentábort Domokos Géza, Tokay György és Béres András képviselte. A többi elnökségi tag – Tőkés László, Csapó József, Beder Tibor, Takács Csaba – hozzáállása akkor még nem volt egyértelmű. Többórás ügyrendi vita után elfogadtuk az elvi polémia jogosultságát, de azt elnapoltuk. Barátaimmal, szövetségeseimmel sikerült minden elnökségi gyűlésen – majd a két parlamenti frakcióval bővített vezetőtestületi tanácskozásokon is – napirenden tartanunk az ügyet. Több interjúban és újságcikkben, valamint a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén kiosztott és bemutatott Keresztény és Nemzeti-Liberális Egységkeret című tanulmánnyal igyekeztem közös, minden érintett számára elfogadható elvi alapot létrehozni az autonómiaelvű önépítkezés megvalósítására. Az autonómiát pártoló tábor egyre nőtt. A harc a kolozsvári KOT-gyűlésen dőlt el, ahol meghatározó szerepe volt Tőkés Lászlónak. Az 1992-es jelöltállítás során a Verestóy Attila, Domokos Géza, illetve Takács Csaba nevével fémjelezhető klikk által levezényelt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megbizonyosodhatott a kollaboránsok gátlástalanságáról, s így a két tábor közötti kiegyensúlyozó szerepének tarthatatlanságáról. Ezt felismerve Tőkés László teljes mellszélességgel állt ki az autonómia célkitűzését első ízben megfogalmazó nyilatkozat elfogadása mellett.
A vita során – amikor a „mérsékeltek” tábora Nagy Benedektől Domokos Gézán át Tokay Györgyig igyekezett hisztérikus hangulatot kelteni, az autonomisták pedig módszeresen zúzták szét az ellenérveket – sikerült eljutni oda, hogy a nyilatkozat valamennyi ellenzője nemzetárulónak érezze magát. A KOT bővített ülése egyetlen tartózkodástól eltekintve egyöntetűen elfogadta a nyilatkozatot. Két hónappal később, a brassói kongresszuson a szövetség az – erdélyi magyarság katasztere alapján általános, titkos és közvetlen választások útján létrehozott – erdélyi magyar parlament megteremtését foglalta programjába, az RMDSZ belső felépítését pedig a nemzeti önkormányzat elve mentén szabták át. Az autonómia tervének belső fejlődését Markó Béla másodszori elnökké választása gátolta meg: a kongresszus úgy adott Markónak újabb mandátumot 1995-ben Kolozsváron, hogy a pártvezér nem teljesítette az autonomista önépítkezés azon feladatait, amelyek nem ütköznek a román jogi szabályozásba, s amelyeknek a kongresszus által megszabott határideje a választás pillanatában már több hónapja lejárt.
Bodó Barna, a nyilatkozat megszövegezője
Az alakuló romániai magyar politikai szféra számára 1992 a nagy megrázkódtatások éve volt. Az aradi KOT-gyűlésen világossá vált, hogy a Domokos Géza fémjelezte régi vezetőség ellenében az autonómia nyílt követelői teret nyertek, s ez a folyamat az akkori Brassai Sámuel Gimnázium dísztermében tartott kolozsvári küldöttgyűlésig vezetett. Ez utóbbi esemény a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásával vált történelmi jelentőségűvé.
A kolozsvári küldöttgyűlésen két RMDSZ-tömörülés feszült egymásnak. A Domokos Géza mögött felsorakozók álláspontját legegyértelműbben talán Tokay György képviselő fogalmazta meg, amikor a román alkotmány füzetecskéjét a pulpitushoz csapkodva azt hangoztatta: ha – akár egy nyilatkozatban is – nyíltan autonómiát követelünk, az olyan reakciókat válthat ki a többségi nemzetből, melyeknek következtében akár vér is folyhat. A Szőcs Géza mellé tömörülő autonomisták álláspontja egyértelmű volt: világosan meg kell fogalmazni, mi az, amit a magyarság érdekében nem csak elvárunk, de követelünk. Ez az autonómia. Létezett egy harmadik pólus is: az RMDSZ kezdeti éveiben Tőkés László volt az a személyiség, aki fel tudta oldani a feszültségeket, gyakran egymást tagadó álláspontokat békített össze. Ő is az autonómia pártján állt, ám a két tábor tusakodásába közvetlen módon nem avatkozott be.
Amikor a KOT késő este úgy határozott, hogy lesz nyilatkozat, a három meghatározó személyiség egy-egy személyt jelölt a nyilatkozatot megszövegezendő bizottságba. Domokos Géza jelöltje Tokay György volt, Szőcs Gézáé Borbély Imre, Tőkés László pedig engem kért fel. Másnap reggelre szöveget kellett előterjeszteni, ezért abban állapodtunk meg, hogy a gyűlés végeztével találkozunk, és azonnal nekifogunk a munkának. Borbély Imrével kettesben vonultunk félre egy osztályterembe, Tokay György nem jött el nyilatkozatot írni. Imrével átbeszéltük az elvi kérdéseket – melyek a lényeges elemek, milyen hivatkozásokra van szükség, milyen hosszú legyen, miként fogalmazzunk –, s mivel Tokay még mindig nem érkezett meg, nélküle kezdtük el a szövegezést. Az első két vagy három bekezdést közösen írtuk meg, utána Borbély megkérdezte, tudom-e folytatni, mert nincs értelme ketten szövegezni azt, amiben lényegében egyetértünk. A szövegezést egyedül fejeztem be valamikor éjfél után.
Kora reggel juttattuk el a szövegjavaslatot Tőkés Lászlónak, Domokos Gézának és Szőcs Gézának. Emlékezetem szerint szinte javítás nélkül fogadták el a szöveget. Tokay György egy élesebb félmondat kihúzását kérte, amit Tőkés Lászlóval való egyeztetés nyomán elfogadtunk. Ekkor jött számomra a meglepetés. Még a nyilatkozat elfogadása előtt valaki a sajtó elé állt a tervezettel: nem más, mint Tokay György, aki a szövegező bizottság tagjaként nyilatkozott. Ugyan vitathatatlanul tagja volt a bizottságnak, de a mai napig nem tudom elfogadni, hogy a szöveget épp ő terjesztette a sajtó elé, aki semmivel sem járult hozzá a megírásához. Két évtized elteltével talán már nem illő a nyilatkozat jelentőségéről értekeznem. A tízéves évfordulón értékelő-helyzetfelmérő tanácskozás keretében már kifejtettem véleményemet a helyzetről és a nyilatkozatról, mint politikai tettről. Most elérkezettnek láttam az időt, hogy arról is szóljak, ami kimaradt a nyilatkozat megszületését tárgyaló krónikákból, hiszen ez is fontos része annak, amit erdélyi magyar politikának nevezünk.
Tokay György, a nyilatkozat ellenzője
Téves a feltételezés, hogy húsz évvel ezelőtt nem értettem egyet a Kolozsvári Nyilatkozat mondandójával, üzenetével. Aki ismer, jól tudja: hűséges pártkatona voltam, az RMDSZ-testületek közös döntéseit mindig támogattam. Nem a nyilatkozat üzenetével volt gondom, azt a tényt kifogásoltam, hogy szinte minden elnökségi ülés után nyilatkozatokat fogadtunk el, miközben az aktív politizálás híveként én a cselekvés útját szerettem volna járni. Az autonómiatörekvések megítélésében véleményem egyezik az RMDSZ álláspontjával. Az RMDSZ rendszerváltást követő megalakulása óta a szövetség képviselői, szenátorai és egyéb tisztségviselői mindig az autonómia elkötelezettjei voltak. Azért dolgoztak, hogy mindennapjainkban megélhessük az autonómiatörekvések tucatnyi részeredményét. Az autonómia építése hosszú folyamat, amely apró eredményekből áll össze. Székelyföld területi autonómiáját leszámítva minden területen jelentős előrelépéseket értünk el – elsősorban az oktatás és az anyanyelvhasználat terén.
Hogy miért nem sikerült előrelépni Székelyföld autonómiájának ügyében? Egyszerű: csak akkor lesz áttörés, amikor a román politikusok, illetve a többségi román társadalom elfogadja ennek fontosságát és szükségszerűségét. Az RMDSZ a parlamentáris demokrácia eszközeivel harcol az erdélyi magyarság jogainak érvényesítéséért. Amit a román parlamentben és szenátusban elérhettünk az utóbbi két évtizedben, el is értük. Az eredményeket nem tartom csekélynek, sok területen látványos az áttörés. Nem az RMDSZ-politika vereségét érdemes keresni abban, hogy a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt Székelyföld területi autonómiájának ügyében nem jártunk sikerrel. Ez hosszú út, sok munkát és kitartást igényel. Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-politikusokban megvan a kellő elszántság és tisztánlátás ahhoz, hogy kitűzött céljaikat sikerre vigyék. Kelemen Hunor: a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-t ma is kötelezi a húsz évvel ezelőtt elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szelleme. A szövetségi elnök úgy véli, hogy a nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, a szövetség áttörést ért el a kisebbségi érdekek alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, és sikerült jelentősen visszaszorítania az elvándorlás mértékét. Az RMDSZ a romániai magyar közösségekkel karöltve „sikerekben gazdag és nehézségekkel teli” utat tett meg, melyet folytatni kell. Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás egyetlen céllal történik: a Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése céljával – fogalmaz Kelemen, aki szerint a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségének és betűjének képviselete.
Toró T. Tibor: a megalkotókat kilökte magából az RMDSZ
Akkori egyetlen politikai érdekvédelmi ernyőszervezetünk, az RMDSZ belső fórumain húsz esztendővel ezelőtt hihetetlen intenzitással folyt a vita az útkeresésről. Sokszor személyeskedésbe torkolló, alapjában véve azonban termékeny elvi vita zajlott a szövetség stratégiai céljairól, saját szervezeti megújulásáról, a belső demokráciáról, a román politikumhoz való viszonyáról, illetve minden aktuálpolitikai kérdésről.
1992 őszén már elillant a gyors román–magyar megbékélés illúziója, az erdélyi magyarság pedig a békés eszközökkel vívott, ám tartós nemzeti szabadságharcra készült berendezkedni. Ehhez kereste az akkori politikai-közéleti elit a legalkalmasabb stratégiát és szervezeti keretet. A belső törésvonalak már világosan kirajzolódtak, bár még mindenki egységes szervezetben tervezte a jövőt. Az egyik oldalon a kisebbségi-nyelvi jogokban gondolkodó, román politikumba beépülni készülő „mérsékelt” tábor állt, a másik oldalon pedig az önrendelkezési jog, a társnemzeti státus, a párhuzamos erdélyi magyar társadalom fogalmaiban gondolkodó „radikálisok” sorakoztak fel. A „mérsékelt” és „radikális” címkéket a korabeli román politikai sajtó nyilvánvalóan nyelvpolitikai megfontolásokból használta, ám e kifejezések – sajnálatos módon – átkerültek a magyar közbeszédbe is. A tisztújítás előtt álló szövetségben 1992 októberében a „Gézák háborúja” dúlt. A visszavonulni készülő Domokos Géza hívei a trónkövetelő politikai alelnök, Szőcs Géza lejáratásával voltak elfoglalva, akinek személye körül a „radikális” oldal képviselői sorakoztak fel. Közben nem figyeltek eléggé a Tőkés László tiszteletbeli elnök körül gyűrűző csapatra, akik stratégiai áttörést készítettek elő. Elképzelésük az volt, hogy bárki is legyen később a szövetség elnöke, olyan programdokumentumra van szükség, amely meghatározza az erdélyi magyar politika irányelveit. Így született meg a Kolozsvári Nyilatkozat a nemzeti kérdésről, benne a mindmáig egyetlen működőképesnek tartott politikai jövőkép, cél és eszköz: a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszere.
A Küldöttek Országos Tanácsa, a KOT, a mai SZKT jogelődje 1992. október 25-i ülésén a Tőkés-tábor – soraikban a MISZSZ fiatal politikuscsapatával – kiütéses győzelmet aratott, hiszen ellenszavazat nélkül tudta elfogadtatni a mindmáig referenciaként számon tartott manifesztumot. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Az 1993 januárjában tartott vízválasztó brassói kongresszuson a két tábor még ki tudott egyezni: a Domokos Géza által kiszemelt utód, Markó Béla támogatása fejében az autonomisták elérték, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szelleme és betűje határozza meg a háromszintű autonómiát is magába foglaló programot, illetve a közösségi önkormányzati modell alapján végrehajtott szervezeti reformot. Cserébe viszont lemondtak Tőkés László jelöléséről – ő maga jelentette be, hogy csupán tiszteletbeli elnök kíván maradni –, így a szerkezetében, illetve hosszú távú céljait tekintve egyaránt megújult szövetség vezetése a „mérsékeltek” kezébe került.
E kompromisszum végzetes tévedésnek bizonyult. Azóta ugyanis bebizonyosodott, hogy bármely demokratikus szerkezet önmaga karikatúrájába fordítható – ez történt az egykor erdélyi magyar miniparlamentként működő Szövetségi Képviselők Tanácsával –, és bármely nemes program (például autonómiaprogramunk) üres demagógiává fajulhat, ha nem a közösség ügyét hivatott szolgálni, hanem obskúrus pártérdekeket. A Kolozsvári Nyilatkozat megalkotóit rég kilökte soraiból a parlamenti képviselet monopóliumát máig birtokló szövetség: húsz évvel a dokumentum megjelenése után az autonómiastatútumok törvénytervezeteinek kimunkálói közül senki sincs a román parlamentben. Nem csoda hát, hogy amikor az napirendre kerül, az ott ülők a magyarság nevében gyáván hallgatnak, vagy taktikusan távoznak. Frunda György: megkérdőjelezhetetlen területi autonómia
A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében 1992-ben tett eskü számomra ma is aktuális, akár az orvosnak a hippokratészi eskü vagy jogászesküm, miszerint mindig segítek a rászorultakon. A nyilatkozat nem csak az én pályámat kísérte végig, hanem számos kollégámét is. Húsz év alatt az RMDSZ sok autonómiaépítő törvényt fogadtatott el a román parlamentben, kezdve az anyanyelvhasználatra vonatkozóktól a tanügyi jogszabályokig, de az egyházi és közbirtokossági javak visszaszolgáltatásának ügyét is jelentősen előremozdította. Az autonómia olyan folyamat, amelyet csak kitartó munkával lehet szolgálni. Naivitás azt feltételezni, hogy az autonómiát ki lehet kiáltani, vagy rövid időn belül el lehet fogadtatni. Ahhoz, hogy az autonómiát építeni tudjuk, ott kell lennünk a bukaresti parlamentben.
Vitába szállnék azzal a nézettel, miszerint nem sikerült kiharcolnunk a területi autonómiát. A területi autonómia tudniillik arról szól, hogy az önkormányzatok dönthetnek a saját hatáskörükbe tartozó kérdésekben, amelyek mindennapi életünket befolyásolják. Azokban a térségekben, ahol a magyarok többségben vannak, önkormányzataink révén megkérdőjelezhetetlen területi autonómiát élvezünk. Nem értünk el eredményeket e jogkörök törvénybe foglalása terén, ám a kisebbségi törvényben tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ezt Románia parlamentje még nem fogadta el, de ne feledjük, a román törvényhozásban csak hét százalékos arányban vagyunk jelen! Ennek ellenére a gyakorlatban már élhetünk a területi autonómia előnyeivel, az önkormányzati testületek ülésein magyarul beszélhetünk. De a területi autonómia vetületeként tekintendő az is, hogy visszakaptuk tulajdonjogainkat: erdők, házak, iskolák, kórházak kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Ahhoz, hogy a területi autonómia jogi kereteit is szabályozó kisebbségi törvény megszülessen, az RMDSZ-nek mindenekelőtt a parlamentbe, és ha lehetséges, kormánypozícióba kell kerülnie. Kisebbségi jogokat akkor sikerült elfogadtatnunk, amikor kormánykoalícióban voltunk, vagy a parlamentből támogattunk egy kormányt. Az RMDSZ számára a hatalom nem cél, hanem eszköz. Fontos a külföldi lobbi is. Az általam javasolt európai emberjogi mellékletben – amelyet az Európa Tanács közgyűlése elfogadott – a kontinens hagyományaira, illetve modellértékű megvalósításaira alapozva tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ha ezt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is elfogadja, kötelező jogi eszközzé válik. Fontos tehát, hogy kollégáink, Winkler Gyula és Sógor Csaba továbbra is ott legyenek az unió intézményeiben, hiszen ők sokat tettek közös ügyeink érdekében.
Nyilatkozat a nemzeti kérdésről
„Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Tamási Áron: Hitvallás, Vásárhelyi Találkozó, 1937. október
„...Az új román állam megalakításának alapelveiként, a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együttélő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.” (III. 1-2)
Gyulafehérvár, 1918. december 1.
Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés. Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni.
Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éves önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban.
Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előre mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra: Európa működő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségként való betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának.
Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kérdés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimenziókat nyert, és ma már az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ajánlja az Európa Tanács a kisebbségi nyelvhasználat biztosítását
A hagyományos kisebbségek jogairól szóló, magyar kezdeményezésű jelentést fogadott el az ET parlamenti közgyűlése. A dokumentum szorgalmazza a kisebbségi nyelvhasználat biztosítását. A szekértő szerint a dokumentum jól jön a magyar közösségnek.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése keddi strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.
Az ET Parlamenti Közgyűlése felszólítja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott területen beszélt nyelv hivatalos használatát. A Közgyűlés szerint politikai prioritásként kell kezelni a nemzeti kisebbségek jogvédelmét, mert a „kisebbségvédelem a konfliktusok megelőzésének egyik eszköze”.
A jelentésről folytatott vitában Kalmár Ferenc András hangsúlyozta: egész Európát érintő ügy a hagyományos nemzeti kisebbségek békés együttélése a többséggel. A társadalom stabilitása függ a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülésétől – tette hozzá.
Szembenállástól együttélésig
A KDNP politikusa elmondta, hogy Dél-Tirolban a következőképpen írták le neki az olasz és a német ajkú közösség második világháború utáni viszonyának alakulását: kezdetben szembenállás volt, majd azt az egymás mellett élés, utána pedig az együttélés követte. Jó lenne – tette hozzá –, ha idővel az „egymásért élés” időszaka is bekövetkezne, de ha Európa győzni akar a globális versenyben, akkor el kell jutnia legalább az együttélés fázisába a többség és kisebbség viszonyát illetően.
A jelentéstervezet címében eredetileg az szerepelt, hogy a dokumentum a hagyományos, vagyis az őshonos nemzeti kisebbségekről szól. A vita nyomán végül egy módosító indítvány elfogadásával kivették a szövegből a „hagyományos” kifejezést, ám a tartalmi részek lényege nem változott. A „hagyományos kisebbségek” fordulattal szemben azzal a kifogással éltek – többek közt finn részről –, hogy az fogalmilag kirekeszti a romákat.
Markó Attila: nem kötelező, de jól fog
Nincs európai jogi norma arra vonatkozóan, hogy a tagállamok ratifikálják a kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, a Nyelvi Chartát, vagy hogy szavatolják a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát, de egy ilyen ajánlás biztatás lehet – fogalmazta meg megkeresésünkre Markó Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője, aki a Mikó Imre jogvédő csoporttal a román hivatalos dokumentumot kiegészítendő árnyékjelentést készített az ET számára a kisebbségi nyelvhasználat romániai helyzetéről.
„Az Európa Tanács minden erre vonatkozó közlése, jelentése, ajánlása, határozata jó nekünk. Hetente kellene ilyeneket kiadnia. Minden, ami a jogbővítésre vonatkozóan kijön az ET-től, csak ráerősít arra, amit mi itthon folyamatosan hangoztatunk, visszaigazolja, hogy amit kérünk, nem idegen Európától” – fogalmazta meg az RMDSZ képviselő.
Markó Attila emlékeztetett, hogy ilyen típusú felhívásai még voltak az Európai Tanácsnak, de nem árt ezeket megismételni, mert vannak „elaludt” tagországok, melyek szándékosan vagy kevésbé, de elfelejtik ratifikálni a keretegyezményt vagy a Nyelvi Chartát.
„Szeretném látni, hogy az ET dokumentumait az Európai Unió is sajátjaként vállalja fel, de amíg ez nem történik meg, nekünk a keretegyezménybe és a Nyelvi Chartába kell kapaszkodnunk, amelyeket Románia ratifikált is” – mondta a kisebbségvédelmi szakértő. Hozzátette, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat folyamatosan azon dolgozik, hogy az alkalmazás terén is megfelelő szintre jusson a kisebbségvédelem és a nyelvi jogok biztosítása.
A képviselő elmondta, a Nyelvi Chartára alapozva négy kezdeményezése van „csövön” a Parlamentben: az igazságügyi és egészségügyi nyelvhasználatra vonatkozó, valamint az, hogy anyanyelven lehessen fordulni a jogvédőkhöz, vagyis az ombudsmanhoz és a diszkriminációellenes tanácshoz.
A jogvédő szolgálat munkatársai gyakran azzal szembesülnek, hogy a jogszabály létezik, de gyakorlatban egyáltalán nem alkalmazzák. Meglátásuk szerint állandóan figyelmeztetni kell a magyar közösség tagjait, hogy éljenek a jogaikkal, a közintézményeket pedig, hogy tartsák be a kétnyelvűséget.
Az Európa Tanács és a Parlamenti Közgyűlés
Az Európa Tanács egy regionális nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg. Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat. Céljai a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, a második világháború utáni újjáépítés lebonyolítása, az emberi jogok védelme. A Parlamenti Közgyűlés 318 tagját és azonos számú helyettes tagját a nemzeti parlamentek választják meg vagy jelölik ki saját képviselőik közül. A tagállamok képviselőinek száma az ország népességétől függően 2 és 18 között változik. A nemzeti delegációk összetételének hűen kell tükröznie a nemzeti parlamentek politikai pártjait vagy csoportjait. A 47 nemzeti parlamentből delegált képviselők a legátfogóbb fórumot alkotják. A Közgyűlés szabadon határozza meg napirendjét. Tanácskozásai fontos iránymutatást adnak az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és a kormányközi csoportoknak, tevékenysége a képviselők révén befolyást gyakorol a kormányokra, valamint visszahat a nemzeti parlamentekre is. A Közgyűlés évente négyszer tart egyhetes ülésszakot Strasbourgban, az Európa Palota parlamenti üléstermében.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Székelyhon.ro

Megtűrten, magyarul Erdélyben
Tizennégy éve van érvényben az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogait szabályozó 215-ös számú helyhatósági törvény, de Székelyföldön kívüli településeken felszínesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Az okokról nyelvi diszkrimináció ellen harcoló szakemberrel és kisebbségkutatóval beszélgettünk.
Összességében 324 erdélyi településen szavatolja az anyanyelv használatát a 2001-ben elfogadott, majd a 2013-ban módosított 215-ös számú helyi közigazgatási törvény. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek vállalásai 2008. május elsején léptek érvénybe. Jogszabályokban tehát nincs hiány. Ha betartatnánk, és mi magunk is betartanánk a törvény előírásait, a magyarok lakta erdélyi települések zömében szabadon használhatnánk anyanyelvünket nemcsak iskoláinkban, hanem a polgármesteri hivatalokban és valamennyi helyi közintézményben. A törvényi szabályozás által biztosított széleskörű anyanyelvhasználat kívánatos állapotától azonban nemcsak a vegyes lakosságú megyékben és településeken, hanem még Székelyföldön is távol állnak. A központilag alárendelt különböző hivatalok és a többségi román önkormányzatok packázásain túl ez az állapot az erdélyi magyarság alulinformáltságával, a magyar politikai elit nemtörődömségével és közömbösségével, illetve az emberek kishitűségével magyarázható.
Büntetés nélkül nem megy
A törvény által védett anyanyelvhasználat akadályoztatásának legfontosabb fokmérője az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A székelyföldi nyelvháború nyitányaként Hargita megyei, illetve háromszéki román szervezetek jelentettek fel megyei közgyűléseket és polgármesteri hivatalokat arra hivatkozva, hogy honlapjaikon nem szerepel minden román nyelven. Ez ébresztette rá az erdélyi magyar szervezeteket és magánszemélyeket a tiltakozás lehetőségére. A román médiában felkapott történetek a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjáról támpontot adtak a magyarok számára, hogy ők is jelentkezzenek a diszkriminációellenes tanácsnál a valóságban is megélt hátrányos helyzetük miatt. Az elmúlt években rengeteg beadvány érkezett magánemberek és civil szervezetek részéről – erősíti meg Asztalos Ferenc Csaba, a tanács elnöke is. „A hozzánk érkező panaszlevelek, és az általunk kivizsgált esetek nagy száma egyértelművé tette, hogy azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester, illetve a helyi közgyűlésben magyar többség, nem alkalmazzák a nyelvi jogokat szavatoló jogszabályt. Ez még azokra a Székelyföldön kívüli településekre is érvényes, ahol van ugyan magyar polgármester vagy alpolgármester, de a település szórványként él a többségi román települések között” – magyarázza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Eddig 64 erdélyi vegyes lakosságú településen indítottak eljárást, és hoztak valamilyen elmarasztaló határozatot. Első lépésként figyelmeztetik és megrovásban részesítik a vétkesnek talált helyi intézményt, illetve három hónapos határidőt adnak az észlelt szabálytalanságok kiküszöbölésére. Ha a megszabott határidőn túl sem változik a helyzet, pénzbírság következik. A büntetés ellen fellebbező helyhatóságot végül bírósági végzéssel kötelezik a nyelvhasználati jogok betartására. Az eljárás nem könnyű folyamat, a tanács azonban nem hátrál meg. Az eddigi eredmények biztatók, mert a megbüntetett polgármesteri hivatalok rendszerint beadják derekukat, másoknak pedig ez intő példa – magyarázza Asztalos Ferenc.
Kecskére a káposztát?
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai ratifikációja után ismét a kormány és a parlament elé került a 215-ös számú helyhatósági törvény. A jogszabály alkalmazásának felemás tapasztalatait 2013-ban a kabinet új rendelettel próbálta korrigálni, megnevezte a törvény alkalmazásért felelős helyi szerveket: megyei közgyűlés, prefektúra, polgármesteri hivatal. Asztalos Ferenc szerint az a legnagyobb gond, hogy vegyes lakosságú megyékben és településeken eddig is ezek a helyhatósági vagy kormányszervek nem alkalmazták a törvénynek a nyelvi jogokat előíró passzusait. Nem marad más hátra, mint résen lenni, és jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál a visszaéléseket, de a tanács időnként hivatalból is lép.
Persze nem minden esetben nyer, ezt jól szemlélteti annak a két román személynek az esete is, akik azért pereskedtek, mert nem tartották törvényesnek, hogy a magyarok lakta településen a polgármesteri hivatalba történő versenyvizsgán feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete is. A szilágyperecsenyi polgármesteri hivatal jegyzői székére pályázó Florian Mocanu például a legfelsőbb bíróságon nyert a tanáccsal szemben. A bíróság úgy ítélte meg, hogy egy helyi önkormányzat csak abban az esetben kérheti számon versenyvizsgatételként a magyar nyelv ismeretét, ha a jelentkezőt kommunikációs osztályra alkalmazzák. Asztalos ezt bírósági visszaélésnek tekinti, hiszen egyértelmű, hogy falusi önkormányzat nem tarthat fenn kommunikációs osztályt: a falu jegyzője igenis az a személy, aki a helyi polgárokkal tartja a kapcsolatot, következésképpen ismernie kellene a nyelvüket is.
A kutató szemével
A helyhatósági törvény eddigi be nem tartásának története nem újkeletű. A Kisebbségkutató Intézet 2007-ben azzal próbált segíteni a polgármesteri hivatalokon, hogy honlapjára minden olyan űrlap magyar nyelvű változatát feltöltötte, amelyek szabadon felhasználhatók a helyi hivatalokban. A törvény alkalmazásáról azonban átfogó kutatás eddig nem született.
Úttörő vállalkozásnak számít hát a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tagjainak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt elkészített kutatása Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban – Helyzetfelmérés címmel. A BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói – politológusok, szociológusok és jogászok – a kutatás keretében arra keresik a választ, hogy Románia milyen formában és mértékben biztosítja a magyarul beszélők nyelvi jogait. A kutatás arra is kitér, hogy az országnak milyen mértékben sikerült végrehajtania az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2012 júniusában a Nyelvi Charta romániai alkalmazása kapcsán megfogalmazott ajánlásait.
A 324 érintett erdélyi polgármesteri hivatal és hat megyei közgyűlés címére levélben, majd elektronikus postán, magyar nyelven, de kérésre románul is kiküldött, öt kérdést tartalmazó hivatalos levél arra keresi a választ, hogy a helyi önkormányzat magyarul is nyilvánosságra hozza-e határozatait és a gyűlés napirendjét? Milyen nyelven zajlanak a tanácsülések? Hány helyi intézményhez lehet írásban és szóban magyar nyelven fordulni? Hány magyarul tudó személy dolgozik az ügyfélfogadáson, ezek hány százaléka magyar?
Nincs pénz fordítóra
A kutatás valamennyi olyan erdélyi polgármesteri hivatalt górcső alá vett, ahol 20 százalék fölötti a magyarság részaránya. Mivel az adatok feldolgozása még zajlik, a kutatásvezető, Toró Tibor egyetemi oktató csupán néhány tapasztalatot tudott megosztani lapunkkal. A levelekre a megszólítottak mintegy 40 százaléka, azaz 131 polgármesteri hivatal válaszolt. A kutató szerint sok polgármesteri hivatalban nincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű állampolgársági kérésre is kötelesek válaszolni, hivatalos felkérésre pedig annál inkább. A legtöbb válasz Székelyföldről érkezett, a legkevesebb olyan vegyes lakosságú megyékből, ahol sejthetően a legtöbb gond van a nyelvi jogok biztosítása terén.
Első látásra szembeötlő, hogy a tömbmagyar székelyföldi települések kivételével nem elterjedt a magyar nyelv használata a helyi közgyűlésekben. A törvény kimondja, hogy ha egy helyi tanácsnak legalább egyötöde egy kisebbséghez tartozik, ott a tanácsüléseken szabadon használható a kisebbség nyelve, azaz mindent fordítani kell: nemcsak a felszólalásokat, hanem a határozatok és jegyzőkönyvek szövegét is. Ezzel szemben ritkán alkalmaznak román–magyar tolmácsot, eddigi ismereteik szerint csak Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Ha erre helyi igény mutatkozik, a legtöbb vegyes településen a közgyűlés valamelyik tagja vagy a polgármester, alpolgármester fordít. Rendszerint azonban az „úgyis mindenki tud románul” szlogen érvényesül.
Ismeretlen fogalom a magyar kérvény
Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy Erdélyben alig találkozni olyan polgármesteri hivatallal, ahol magyar nyelvű űrlapok is az állampolgár rendelkezésére állnak. Toró Tibor szerint a román nyelvű ügyintézés hagyományait még a kommunizmusból örökölte az erdélyi magyarság, és sokan negyed század elteltével sem tudnak megválni a berögződéstől, hogyha nem románul kérvényeznek valamit, sokkal lassabb és nehezebb az ügyintézés. A magyar nyelv térvesztésének tüneteiből is jól látható tehát, hogy az embereket nem bátorítják anyanyelvük hivatalos használatára. Sok polgármesteri hivatalban elkönyvelik, hogy mindenki tud románul, és ebbe a helyi magyar lakosság is belenyugszik. Toró szerint az erdélyi magyar politikum, elsősorban az RMDSZ felelőssége, hogy polgármestereit és alpolgármestereit rávegye a nyelvi törvények alkalmazására. Toró különösen rossz hatásúnak tartja, hogy a Székelyföldön – amelynek elsődleges példát kellene mutatnia – gyakran felületesen kezelik a nyelvi jogok alkalmazását. Innen kezdve a szórványtelepüléseken élőknek sokkal nehezebb a helyzetük.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Korodi: oda kell figyelni az emberjogi bíróság döntéseinek végrehajtására
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenységével kapcsolatosan szólalt fel Korodi Attila parlamenti képviselő október 1-én Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
Felszólalásában a képviselő méltatta a Bíróság tevékenységét, de kiemelte azt is, hogy meglátása szerint a tagállamok részéről nagy a hiányosság az intézmény döntéseinek végrehajtását illetően.
Korodi elmondta, az Európa Tanács tagállamai folyamatosan oda kell, hogy figyeljenek az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott döntésekre, és azok alkalmazására. Emellett fontos, hogy proaktívak legyenek, és szorosabban ellenőrizzék azokat a helyi intézményeket, amelyek feladata a fent említett döntések végrehajtása.
„Szükség van olyan eszközökre, amelyek révén a Miniszteri Bizottság felelősségre vonhatja a tagállamokat, ha nem alkalmazzák a Bíróság döntéseit” – fogalmazott az RMDSZ politikusa, majd hozzátette: a strukturális problémák megoldásához, amelyekkel a tagállamok küzdenek, sürgetni kell a belső reformokat, mert ez a maga során akár meg is előzi a Bíróság bevonását. Hangsúlyozta továbbá azt, hogy a helyi jogi döntések esetében is fontos, hogy a tagállamok jó példaként kövessék az Emberi Jogok Európai Bizottságát.
A parlamenti képviselő kitért arra, hogy a tagállamok szinte mindegyikére jellemző a jogi eljárások elhúzódása, a hatásos jogorvoslat hiánya, a rendőrség részéről érkező közöny a meghozott ítéletek alkalmazásának tekintetében, a hatékony nyomozások és kivizsgálások hiánya, illetve a magán-, egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának fennakadása vagy teljes leállása. Meglátása szerint a jobb átláthatóságért fontos lenne a fent említett folyamatok állandó monitorizálása, illetve javasolta, hogy a tagállamok tartsanak közmeghallgatásokat az Emberi Jogok Európai Bizottsága által hozott döntések végrehajtását illetően.
Korodi azt is leszögezte, ezen a téren Romániának rengeteg tennivalója van.
Közlemény
Erdély.ma

Készíthet árnyékjelentést az RMDSZ
A kisebbségi szervezeteket – a romániai magyarság esetében az RMDSZ-t – az Európa Tanács (ET) Tanácsadó Testülete kéri, hogy vegyenek részt az országjelentés alakításában. Aki ennek ellenkezőjét gondolja, az nem ismeri az ET hatályos rendelkezéseit. Ez önmagában még nem baj, csak akkor az illető szervezet ne foglaljon állást európai jogvédelmi kérdésekben – fogalmazott Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azon nyilatkozatával kapcsolatosan, amely a szövetség szerepét firtatja a kisebbségi keretegyezmény monitorizálásában.
Vincze Lóránt úgy véli, ha már beleártja magát ebbe a kérdéskörbe, a CEMO-nak tudnia kellene, hogy a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelmére és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára vonatkozó országjelentést nem az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nyújtja be, hanem a Külügyminisztérium mint Románia kétoldalú és nemzetközi szervezetekben viselt tagságából adódó hivatalos fél. „Egyetlen szervezetnek és intézménynek sincsen ráhatása arra, hogy a Külügyminisztérium milyen verziót küld el a Keretegyezményről vagy a Chartáról az Európa Tanácsnak” – fogalmazott a külügyi titkár.
Vincze Lóránt kifejtette, hogy az ET Tanácsadó Testületének a kisebbségi keretegyezményre vonatkozó érdek-képviseleti naptára pontosan leírja, hogy a szervezettel való viszonyban ki és hogyan vehet részt a kisebbségi érdekérvényesítés folyamatában. 
A dokumentum szerint az érintett kisebbség képviselőit az ET Tanácsadó Testülete bátorítja, hogy magától értetődő aktív szerepet vállaljanak az ország monitorizálásában. A leírás szerint a monitorizálás azt az időszakot jelenti, amely minden ciklusban az országjelentés hivatalos benyújtásával kezdődik és a Miniszteri Bizottság által megfogalmazott ajánlásokkal ér véget. A menetrend szerint a Tanácsadó Testület a tagállamban találkozik a kisebbség képviselőivel, hogy ismertessék a saját helyzetükre vonatkozó álláspontjukat. Ugyanakkor a kisebbségi civil szervezeteknek számos lehetőségük van, hogy szerepet vállaljanak a monitorizálási ciklusban. „Külügyi munkája során az RMDSZ a monitorizálási időszakon kívül is folyamatos kapcsolatban van az ET testületeivel és az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, kérdezés nélkül is elmondjuk álláspontunkat a jogsértésekről és a kisebbségi kérdés sajnos, negatív irányú romániai alakulásáról. Ezt a munkát folytatjuk az árnyékjelentés elkészítésével” – összegzett Vincze Lóránt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sok bajunk van: Strasbourg-ban kérdeztünk Romániáról
Egyre többen fordulnak tőlünk a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságához. A helyszínen tájékozódtunk a részletekről: a strasbourgi bíróságon George Stafford sajtóattasé válaszolt kérdéseinkre, amikor a MIDAS európai újságíró-szervezet küldöttségével a városban jártunk tanulmányúton.
Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol, valamint Finnország, Németország, Olaszország, Szlovákia, Magyarország, Belgium, Görögország és Svájc után ezúttal Franciaországba, Strasbourg-ba invitálta tagjait az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete (angolul Minority Dailies Association, MIDAS). A MIDAS európai újságíró-szervezet – amelynek lapunk is tagja – évente tart tájékozódó látogatásokat Európában, különböző államokban, az ottani nemzeti kisebbségek helyzetének, valamint e közösségek sajtójának megismerése céljából. A MIDAS-t a piacvezető európai kisebbségi nyelvű napilapok alkotják, így Románia területéről a Bihari Napló, valamint a kolozsvári Szabadság, és az Aradon megjelenő Nyugati jelen a tagja. A 2001-ben alapított bozeni székhelyű szervezet célja a tagságát alkotó napilapok közötti együttműködés, a hírközlés, a lapkiadás és az európai intézményekkel való együttes kapcsolattartás területén.
Az EJEB-nél rólunk
A MIDAS-küldöttség idén tehát Strasbourg-ba látogatott, június 12–15. között voltunk az EU „második székhelyeként” is működő városban. Vizitünk során felkerestük az Európai Parlament ottani székhelyét, részt vettünk az EP plenáris ülésén, amelyet havonta egyszer tartanak a francia városban (a többi alkalommal Brüsszelben ülésezik az Unió parlamentje). Erről később számolunk be. Látogatást tettünk ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) is. Az 1950-ben létrehozott testület az Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának felügyeletére létrehozott bíróság. Az Európa Tanács által elfogadott egyik legfontosabb egyezménynek a Tanács mind a 47 tagja részese. Az aláíró felekkel szembeni emberi jogi sérelmekkel kapcsolatos kereseteket a többi aláíró állam és magánszemélyek nyújthatják be. A bíróságon részt vettünk egy tárgyaláson is – éppen a bíróság legnagyobb összetételű testülete, a Nagykamara tárgyalta egy Svájcban letelepedett férfi, Abdennacer Nait-Liman ügyét. (Ő azt állítja, hogy miután előbb Olaszországban élt, és onnan kiutasították, mivel állambiztonsági kockázatot jelentett, Tunéziába került vissza, ahol megkínozták, ám sikerült elszöknie, Svájcban kapott menedékjogot, és onnan indított pert a tunéziai belügyminisztérium ellen. Keresetét azonban a svájci bíróság elvetette, ezért most Strasbourg-ban perelte be Svájcot kártérítésért.) Ezt követően az Emberi Jogok Európai Bíróságának sajtóattaséja, George Stafford fogadta küldöttségünket – és válaszolt lapunk kérdéseire, a romániai vonzatokról. Mint kiderült, a megelőző két év csökkenő tendenciájához képest tavaly lényegesen több ügyben nyitott dossziét az Emberi Jogok Európai Bírósága. A legnagyobb mértékben Törökország, Románia és Magyarország esetében emelkedett a folyamatban lévő, az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos ügyek száma. Az esetek legtöbbjében a szabadsághoz és a biztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sértették meg – külön említi az EJEB aktuális statisztikája az „embertelen vagy megalázó bánásmóddal” kapcsolatos ügyeket. Az Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróságon a tavaly év végéig a folyamatban lévő ügyek száma 79.750 volt, ami 23 százalékkal lépte túl a 2015-ben regisztrált 64.850-at. A tagállamok közül a legtöbb, 222 esetben Oroszország ellen, majd Törökország (77), Románia (71), Ukrajna (70), Görögország (41) és Magyarország (40) ellen hoztak elmarasztaló ítéletet.
Trendek
George Stafford kérésünkre a Romániára vonatkozó statisztikát is elküldte később. Eszerint a romániai kritikán aluli börtönviszonyokkal összefüggő keresetek jelentős növekedést okoztak egy év alatt az EJEB-nél nyitott ügyek számában. (Ugyanígy a magyarországi börtönviszonyokat is sok panasztevő kifogásolja ott.) Csak emiatt Romániából 108 százalékkal (!) több beadvány érkezett, mint egy évvel korábban. Tavaly összesen 71 Romániából érkezett kereset ügyében hozott döntést a Strasbourg-i emberi jogi bíróság, összesen pedig 93.150 ügy van valamilyen szakaszban az EJEB-nél. Mint az attasétól megtudtuk, a még ítéletre váró összes ügy 9,9%-a romániai (és például 10,7%-a magyarországi). Messze a legtöbb kereset a diktatúrává váló Törökországból érkezik: az összes ügy 24,7%-a származik onnan, azaz mintegy 23.000 kereset. A legtöbbször kínzás, illetve fogva tartási körülmények a keresetek témái – és ez Románia esetében is így van.
Hogyan fordulhat oda?
Aki a Strasbourg-i emberi jogi bírói testülethez akar fordulni, annak jó tudnia, hogy a beadványok túlnyomó többségét a testület eleve elveti, azaz be sem fogadja – emelte ki kérdéseinkre George Stafford. Az elutasítás oka leggyakrabban az, hogy a kérvényező még nem merített ki valamennyi hazai jogorvoslati lehetőséget. Gyakorlatban tehát addig kell itthon élnie panasztételi, fellebbezési jogosultságával, amíg ezt a belsőjog lehetővé teszi – és csak utána jöhet Strasbourg. Csakis a bíróságot létrehozó egyezményt aláíró államokat lehet perbe fogni itt. És csak akkor, ha a hazai, utolsó szinten meghozott ítélet óta legfeljebb 6 hónap telt el. Régebbi ügyeket nem fogadnak el. A kérelmeket Strasbourgban lehet akár magyar nyelven is, írásban, ingyenesen benyújtani, a szóbeli meghallgatás rendkívül ritka. Az eljárás során használt nyelv az angol vagy a francia. Az eljárás évekig eltarthat. Az ítéletek végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága követi, ellenőrzi, mégpedig nagyon következetesen. Azaz ha valaki pert nyert Strasbourg-ban, jó eséllyel számíthat rá, hogy az itthoni hatóságok az ítéletet tiszteletben is tartják majd. A Miniszteri Bizottság 6 hónapon belül napirendjére tűzi minden ítélet végrehajtásának ellenőrzését és mindegyikről rendszeres beszámolót kér a kormány ezért felelős képviselőjétől. Az eljárás megindítását elég hagyományos levél formájában, az ügy rövid vázolásával kezdeményezni. Később lehetőség van mind a tényvázlat, mind a jogsértés részletes kifejtésére, vagy a korábban leírtak módosítására. A levelet érdemes ajánlottan feladni az alábbi címre: European Court of Human Rights, Council of Europe F-67075 Strasbourg Cedex France.
Szeghalmi Örs erdon.ro

Korodi Attila: Románia nemzetközi vállalásai nem lehetnek politikai játszmák témái
„Az RMDSZ nem kért lehetetlent akkor, amikor kidolgozta az anyanyelvhasználatra vonatkozó 20 százalékos küszöb csökkentésére vonatkozó törvénytervezet. Ez a jogszabály-módosítás összhangban van a nemzetközi egyezményekben foglaltakkal, illetve az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által kidolgozott, Romániára szabott ajánlásával, ahol konkrétan elmondják, hogy szükség van a húsz százalékos küszöb csökkentésére országunkban. Az RMDSZ-nek kötelessége minden lehetőséget és eszközt megragadnia, annak érdekében, hogy megértesse a román társadalommal és politikummal, hogy törekvéseinkkel nem a többségtől akarunk elvenni. Ezért, ma délelőtt írásban fordultam a képviselőházi frakcióvezetőkhöz és frakcióvezető-helyettesekhez, valamint a tervezetünkről jelentéstevő bizottságok vezetőtestületeihez, amelyben felhívtam a figyelmet arra, hogy az RMDSZ nem akar mást, mint a törvényes előírások betartását és azok gyakorlatba ültetését, és ennek szellemében dolgozta ki az anyanyelvhasználatra vonatkozó küszöb csökkentésére beterjesztett törvénytervezetét. Az írásos megkereséshez mellékeltem a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Charta alkalmazásáról szóló első szakértői jelentésből, kizárólag a küszöbre vonatkozó általános észrevételeket, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a 20%-os küszöb túl magas Romániában és nem tartja tiszteletben a Charta szellemét. Továbbá mellékeltem a Miniszteri Bizottság ajánlásait a küszöb csökkentésére vonatkozóan. Meg kell érteniük, hogy Románia nemzetközi vállalásai nem lehetnek politikai játszmák témái” – fogalmazott Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt követően, hogy írásban tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőházi frakcióvezetőit, frakcióvezető-helyetteseit és jelentéstevő bizottságok vezetőit az anyanyelvhasználatra vonatkozó küszöb csökkentésére vonatkozó nemzetközi előírásokról. A Hargita megyei törvényhozó írásos tájékoztatása mellé csatolta a vállalások, nemzetközi egyezmények és ajánlások szövegeit, amelyeket Romániának kötelessége beemelnie a jogrendjébe.
Korodi emlékeztette a többségi pártokat Románia nemzetközi vállalásaira, amelyekben arra kötelezi magát, hogy törvénytárába beemeli és gyakorlatba ülteti a nyelvi jogokra vonatkozó nemzetközi előírásokat: „A 2001-ben elfogadott közigazgatási törvény nincs összhangba hozva Románia nemzetközi vállalásaival. Hiszen a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírásokat vizsgáló szakértői testület is bírálta a román jogrendszert és gyakorlatot a nyelvi jogok érvényesítésében, és a Miniszteri Bizottság ajánlásai sem arról tanúskodnak, hogy minden rendben lenne a kisebbségi jogok tekintetében Romániában. Az RMDSZ jobbá kívánja tenni a kisebbségek jogait szabályzó törvényes keretet, ezért iktatta a közigazgatási törvényhez a módosító-javaslatait”.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője hangsúlyozta, a Szövetség célja felhívni a figyelmet ennek a törvénymódosításnak a szükségességére: „Aktualizálni kell a közigazgatási törvényt, hiszen ez ebben a formában már elavultnak bizonyul Románia nemzetközi vállalásaival szemben. Azonban csak akkor tudunk konstruktívan együttműködni, ha a román társadalommal megértetjük, mit akarunk. Sajnos, az elmúlt időszakban sokan próbáltak politikai tőkét kovácsolni a magyar közösség valós elvárásaiból és az őt megillető jogokból.” (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

Korodi: elfogadhatatlan, hogy még tárgyalni sem akartak a nyelvhasználati küszöbről
A román politikum indokolatlan sértődöttségével, szándékos zárkózottságával, valamint a központi sajtó célzott félretájékoztatásával magyarázza Korodi Attila parlamenti képviselő az anyanyelv-használati küszöb csökkentéséről szóló törvénytervezet elutasítását.
A szerdán tartott képviselőházi szavazáson az RMDSZ-es képviselőkön kívül a Mentsétek meg Romániát Szövetség egyik politikusa szavazott igennel, négyen tartózkodtak, 256-an pedig ellene szavaztak – közölte csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Korodi Attila.
Mint mondta, a tervezetet az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájában – amelyet Románia is ratifikált – megjelent ajánlások alapján írták meg. Sőt a bizottság 2012-ben kifejezetten Romániával kapcsolatban állapította meg, hogy az ország területén alkalmazott nyelvi jogok túl merevek, és arra kérték a román hatóságokat, hogy lazítsák a küszöbrendszert.
Korodi Attila elmondta azt is, hogy még a múlt héten írásban hívta fel a képviselőházi frakcióvezetők figyelmét arra, hogy az RMDSZ anyanyelvhasználatra vonatkozó 20 százalékos küszöb csökkentéséről szóló törvénytervezete összhangban van a nemzetközi egyezményekben foglaltakkal.
„Egyértelműen ideális helyzetet írt le a törvénytervezet: megnéztük, hogy melyek azok a helyi közösségeink, amelyek körében egyértelműen csökkenteni kellene a nyelvhasználati küszöböt a közigazgatási rendszerben. Ott van Kolozsvár példája, ahol több magyar él, mint Csíkszeredában, mégsem használhatják a magyar nyelvet a közigazgatásban. Az ideális helyzetről tárgyalhatott volna a román társadalom és politikum, mert nyitottak lettünk volna a vitára, de a törvénytervezetet sértőnek érezték a román politikusok” – fejtette ki az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője.
Értetlenül fogadta továbbá, hogy Popescu Mariana-Venera, a Romániai Macedónok Egyesületének részéről kijelentette, hogy nem támogatják az RMDSZ kezdeményezését, fölöslegesnek tartják, ráadásul alkotmányellenesnek is nevezte azt. Mindeközben a román politikusok meg vannak győződve arról, hogy Románia példaértékű ország, ami a kisebbségeknek biztosított jogokat illeti, sőt úgy gondolják, hogy a nemzetközi egyezményeket maradéktalanul betartják.
Hangsúlyozta, hogy a bukaresti sajtóban hetekkel ezelőtt elindult az a félrevezető médiakampány, amellyel a cél az volt, hogy a kérdést a parlament ne gyakorlatiasan, cikkelyről cikkelyre tárgyalja, hanem egyből visszadobja.
„Számunkra elfogadhatatlan, hogy valaki ezekről a kérdésekről ne akarjon tárgyalni 2018 hajnalán. És azért elfogadhatatlan, mert akkor, amikor a román állam megszületett, és ennek az alapelveit lefektették, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban pont azokat a kérdéseket járták körbe, amelyekre még most is számos esetben nincs jogi megoldás” – mutatott rá a képviselő. Kovács Boglárka / maszol.ro