A kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervezte meg február 5-én a Minoritati Etnoculturale. Marturii documentare. Maghiarii din Romania (1956-1968) [Etnokulturális kisebbségek. Dokumentumok. Magyarok Romániában (1956-1968)] és a Maghiarii din Romania si etica minoritara (1920-1940) [A romániai magyarok kisebbségi etikája (1920-1940)] című kötetek bemutatóját. A könyvekről Camil Muresan akadémikus, egyetemi tanár és Horváth Andor egyetemi docens beszélt, ugyanakkor a kötetek kiadóival is találkozhattak az érdeklődők. A Forrásközpont részéről Ádám Gábor elmondta, hogy a 2001-ben elkezdett dokumentumsorozat legfrissebb köteteiről van szó, amelyeket megelőztek a cigányságról és a zsidóságról szóló kiadványok. Camil Muresan elmondta: az adott időszakban a politikai rendszer az etnikumok közötti békés együttélés látszatát kívánta kelteni, idillikus képet mutatni a helyzetről, azonban a felszín alatt korántsem volt ilyen egyszerű a helyzet. Elsősorban hivatalos dokumentumokra alapoztak, ezen belül is a politikai vezetőség, a hatalom irataira, ennek viszont megvolt a maga árnyoldala, negatív vonatkozása is. Bizonyos ülések, tárgyalások, pártülések fennmaradt jegyzőkönyvei közhelyesnek, "sterilnek" bizonyultak, a beszélgetések során a tárgyaló felek nem álltak ki egyértelműen véleményük mellett. Gondot okozott, hogy ezek a jegyzőkönyvek hiányosak. Leghasználhatóbbnak a diplomáciai okiratok bizonyultak. A kötet középpontjában a két kolozsvári egyetem, a Babes és a Bolyai 1959-ben történt egyesítése áll. Horváth Andor a két világháború közötti időszakot felölelő kötetről elmondta: a szövegek nagy részét eddig nem fordították le román nyelvre. /F. I.: Együtt az együttélésről: magyarok Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottsághoz benyújtott kérelmeknek mindössze 5 százaléka esetében született döntés – derült ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által elkészített egyik jelentésből, amelyet a bukaresti Cotidianul című lap ápr. 2-i száma ismertetett. A romániai egyházak összesen 7568 kérelmet nyújtottak be a testülethez, ebből a bizottság mindössze 346 dosszié esetében hozott döntést. Markó Attila, az RMDSZ-t képviselő bizottsági tag elmondta: az elvégzett munka aránya semmiképpen sem olyan rossz, mint amilyennek látszik, hiszen a több mint hétezer dosszié közül legalább ötezer nem a törvény által szabályozott esetekre vonatkozik. Így csak körülbelül 2300 kérelem elbírálása marad hátra. Az RMDSZ reménykedik, hogy bővíteni fogják az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvényt oly módon, hogy a már lebontott épületek telkeit is visszakaphassák a felekezetek. – Ez a kérés jogos az egyházak részéről, hiszen a magánszemélyek esetében ezt a törvény lehetővé teszi. A mintegy ötezer, a törvény tárgyát nem képező dosszié főként a görög katolikus és a zsidó egyház részéről érkezett. Markó Attila emlékeztetett, hogy kezdetben a törvénytervezet a görög katolikusoknak a templomaikat is visszaadta volna, ez a rendelkezés azonban kimaradt. Az egyházi visszaszolgáltatás területén magasan az erdélyi magyar történelmi egyházak állnak a legjobban, amelyek több mint 200 ingatlant kaptak vissza. Markó Attila sikernek tartja azt is, hogy a magyar egyházak értékes épületeket, egykori nagy múltú iskoláikat vehetik ismét birtokba. A legjobb eredményt a református és a katolikus egyházak mondhatják magukénak, amelyeknek 105, illetve 94 dossziéját bírálta el pozitívan a bizottság. /Borbély Tamás: A magyar egyházak kapták vissza a legtöbb ingatlant. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Törvény (ugyanarra) a status quo-ra? Ezt a címet viseli az Etnokulturális Kisebbségek Erőforrás Központja (EKEK) összeállította beszámoló. A holland nagykövetség által finanszírozott projekt célja: a státustörvény eredeti célkitűzései és annak alkalmazása óta elért konkrét eredmények összehasonlítása. Marian Chiriac projektvezető szerint a státustörvény legkézzelfoghatóbb hatása az anyanyelvi oktatás újraértékelésében mutatható ki. A törvény nyújtotta kedvezmények miatt egyre több diák választja az anyanyelvi oktatást, és úgy tűnik, hogy hatással van a vegyes családok gyermekeire is. Egy másik fontos következmény: bebizonyosodott, hogy az érzékeny kérdésekben lehetséges a párbeszéd. Salat Levente, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese szerint a státustörvényt nem dolgozták ki körültekintően, és bár elsöprő többséggel szavazta meg a magyar parlament, maguk a szavazók sem értették meg pontosan, mire adták voksukat. /Köllő Katalin: Zátonyra futott státustörvény? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

A hatalom szövegei. Dokumentumok a romániai magyarságról (1945-1989) címmel rendeztek konferenciát Kolozsváron dec. 2-4. között. Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja magyar és román történészeket, illetve szakértőket hívott meg a fórumra. A vitaindítókat többek között Stefano Bottoni, Francois Bocholier, a Központnak a témával kapcsolatos forráskiadványát szerkesztő Lucian Nastasa, Fülöp Mihály, Vincze Gábor, Marius Diaconescu tartják, a moderátorok között Csucsuja István, Dragos Petrescu, Ovidiu Pecican nevei szerepelnek. Salat Levente, a Forrásközpont igazgatója szerint a román-magyar kapcsolatok esetében államszinten javulásról lehet beszélni, azonban számolni kell az előítéletek tömeges jelenlétével. A konferencia célja a közgondolkodás árnyalása lenne. Camil Muresan akadémikus az előítéletek kialakulásának történetét vázolta megnyitó beszédében. Az 1918-1944. közötti időszak ebben a tekintetben talán a legszerencsétlenebb periódus volt, ezt akkor nem tudta ellensúlyozni a magyar és a román értelmiség egymásra figyelése. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója elmondta, a „másikról" alkotott kép minduntalan változik a történelem során. /(Rostás-Péter Emese): Konferencia a román-magyar kapcsolatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Nem valószínű, hogy a következő időszakban etnikai konfliktus tör ki Romániában, de átmenetileg számolni kell még egy olyan konfliktus-potenciál meglétével, amelyet szélsőséges politikai alakulatok kiaknázhatnak, amennyiben ezt érdekeik megkövetelik – fogalmazta meg Salat Levente politológus, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője az Etnikai kapcsolatok barométere 1994–2002 című kötet bemutatója alkalmából. Salat Levente szerint enyhülő tendencia tapasztalható a romániai kisebbségek és többség közötti viszonyban. Meglátása szerint a súlypont áttevődik a romakérdésre. A roma elit megjelenésével a kérdés fokozatos etnicizálódása figyelhető meg. Salat szerint ez elutasító magatartást fog kiváltani mind a román, mind a magyar kisebbség részéről. Az elmúlt közel tíz esztendő során kollektív sikertelenségi érzés gyűlt fel a magyar közösség tagjaiban, mivel az erdélyi magyarság három szintű autonómiára, önálló állami egyetemre, a magyar nyelvnek az oktatásban, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban való használatára vonatkozó célkitűzései nem valósultak meg. Két törésvonal van, az egyik a románok és magyarok identitás-szerkezetei között mutatható ki, a másik pedig a magyar kisebbség etnopolitikai célkitűzései és a román többség ezzel kapcsolatos fogadókészsége között van. A román államot a romániai magyarok többsége hajlamos továbbra is velük szemben ellenségesen fellépő hatalomként megítélni, a magyar állam szerepével kapcsolatban pedig túlzott várakozások alakultak ki. Mindez segíti az elvándorlást. Salat úgy látja, hogy a két ország érdekei 1918 óta először megegyeznek: a romániai magyarok tömeges kivándorlása Magyarországnak a negatív demográfiai tendenciák miatt lenne előnyös, a román politikum célja pedig az, hogy a romániai magyarság – a zsidókhoz és a szászokhoz hasonló módon – etnográfiai színfolttá zsugorodjon. /B. T.: Javuló etnikumközi kapcsolatok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

December 11-én, vasárnap Kolozsváron bemutatták az „ALTERiMAGE nemzeti kissebségek Romániában” fényképes dokumentumkönyvet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala Kolozs megyei fiókja által szervezett Nemzeti kisebbségek – Európai kisebbségek rendezvényen. A kötet a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Erőforrás Központja segítségével jött létre, bemutatja a Romániában élő, különböző kisebbségeket. /Török Á. Rebeka: ALTERiMAGE – nemzeti kisebségek Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

A kolozsvári etnikumközi viszonyokról készített A multikulturális Kolozsvár címmel közvélemény-kutatást az Etnokulturális Sokszínűség Központja. A felmérés szerint az etnikumközi viszonyok tekintetében javult a helyzet. A kolozsváriak és a kolozsvári magyarok egyaránt 53,5–54 százaléka bízik a más nemzetiségű társában, 25,5 százaléka viszont kevésbé. Az etnikumok közötti viszony tekintetében a kolozsvári lakosok 45 százaléka egy ötlépcsős skálán a második legjobb fokozattal jelölte meg a románok és a magyarok közötti viszonyt. A magyarok nem tartják olyan felhőtlennek a román–magyar kapcsolatokat, mint ahogy azt a romántöbbségű városi minta tükrözi. Más a helyzet a romák és a többi etnikumok esetében. Ezt a viszonyt románok és magyarok egyformán konfliktusosabbnak látják. A kolozsváriak 57,4 százaléka szerint a kisebbségek jogait teljes mértékben tiszteletben tartják a városban, 24 százalékuk szerint pedig ezeknek csak részlegesen szereznek érvényt. A többségiek 63,4 százaléka gondolja úgy, hogy a kisebbségek jogai egyáltalán nem sérülnek. A magyaroknak mindössze 22,3 százalékuk gondolja úgy, hogy nem sérülnek ezek a jogok, és 53,9 százalékuk beszél az ellenkezőjéről. A kolozsváriak 78,9 százaléka állítja azt, hogy nem ismer olyan esetet, amikor nemzeti kisebbséghez tartozó személy jogait megsértették volna. A magyarok 28,8 százalékuk válaszolt igennel erre a kérdésre, és 63,5 százalék választotta a „nem” válaszlehetőséget. A magyarok 78,9 százaléka nem fordult sehova, hogy jogait megvédje, mert többségük nem bízik a helyi hatóságokban. A munkahelyi diszkriminációt illetően a románoknál ez az arány 13,3 százalék, addig a magyarok 27,1 százaléka szenvedett el hátrányos megkülönböztetést a munkavállalásban. A magyarok 22,6 százalékának van tudomása arról, hogy a helyi közigazgatási szervek diszkriminálták a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket. /Borbély Tamás: Közvélemény-kutatás a kolozsvári etnikumközi viszonyokról. A magyarok nem látják olyan rózsásan a kisebbségek helyzetét, mint a románok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja a Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal közös tanulmányban foglalta össze a többkultúrájú Kolozsvár közvitára kerülő városfejlesztési terve kapcsán betöltött szerepét. A városfejlesztési tervben a több etnikumra, illetve -kultúrára való utalás nem szerepelt külön fejezetként, a civil szervezet ezen változtatni kívánt, ezért írásban tették közzé javaslataikat. Ezek között szerepel az etnikumközi párbeszéd javítása, egy tanácsadó testület létrehozása, multikulturális események szervezése, a kulturális turizmus elősegítése és a roma közösség problematikájának tudatosítása. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen történtek szégyenletesek, nem méltóak egy értelmiségi városhoz. A Focus Group egyik frissen közölt tanulmánya szerint egy Kolozsváron tanuló román egyetemista úgy vélekedett: elönti a düh, és ölni tudna, amikor a járműveken magyarul szólal meg valaki. Ádám Gábor, a központ igazgatója fontosnak tartja a tanácsadó testület alakításának javaslatát. /Nagy-Hintós Diana: Elfogadtatni Kolozsvárt mint többkultúrájú várost. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

December 17-én Kolozsváron a román kormány Kisebbségügyi Osztálya és az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpont szervezésében rendezvényt tartottak „Nemzeti kisebbségek napja Európa kapujában” címmel. A sajtóval ismertették a Multikulturális nevelés című tankönyvcsomagot. Monica Caluser programkoordinátor szerint a romániai köztudatban túlságosan kevés az információ az itt élő nemzetiségi kisebbségekről, ezért adták ki a tankönyvsorozatot, amelyet a tanfelügyelőség a jövő tanévtől engedélyezett fakultatív módon a 3. és 4. osztályok számára. Az 1800 példányban Erdély területén terjesztett sorozat gyakorlati füzetből, metodológiai útmutatóból és a tanítók számára készült kiadványból áll. A kiadvány 20 történelmi és 2 bevándorló (kínai, arab) nemzeti kisebbségről közölnek adatokat, mondákat, sajátos kifejezéseket. Gábor Ádám (igazgató, Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpont) a most megjelent tankönyvcsomagot kiindulópontnak tekinti a multikulturális nevelés terén. Kerekasztalt tartottak „Sokkultúrájú Kolozsvár” címmel, délután pedig Sebesi Karen Attila konferálásában Otthon Európában – etnomagazin gyűjtőnévvel népi együttesek mutatták be programjukat. /Ö. I. B.: Nemzeti Kisebbségek Napja Tankönyvek az etnokulturális diverzitás terjesztéséért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Vladimir Tismaneanu az Egyesült Államokban élő történész-politológus történészekből és társadalomkutatókból állította össze csapatát. Alig fél év alatt készítették el a parlament előtt is bemutatott Jelentést, amely alapján Traian Basescu államfő elítélte a román kommunizmust. Idén ősszel jelenik meg könyv formájában a 660 oldalas dokumentum. A Jelentés magyar vonatkozású fejezetének megírására magyar szakembereket kértek fel. A fiatal történészekből álló kutatócsoport tagjai: Stefano Bottoni, a Bolognai Egyetem oktatója; László Márton, a Pázmány Péter Egyetem PhD-hallgatója és a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa; Lázok Klára, az ELTE PhD-hallgatója és a csíkszeredai Sapientia Egyetem oktatója; Nagy-Mihály Zoltán, a pécsi egyetem doktorandusza és az EME főmunkatársa; Novák Csaba Zoltán, a bukaresti egyetem PhD-hallgatója és a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetének munkatársa, valamint Olti Ágoston, az ELTE PhD-hallgatója. Nagy Mihály Zoltán kolozsvári történész elmondta, Vladimir Tismaneanu a kolozsvári Etnokulturális Központ vezetőjét, Salat Levente politológust kérte fel a magyar munkacsoport szervezésére, illetve a magyar fejezet megírására, tudva, hogy ebben a kutatóközpontban etnikai, kisebbségi és kisebbségtörténeti témákban folytak kutatások. Salat Levente a budapesti Bárdi Nándorhoz fordult, aki akkor a Teleki Intézetben dolgozott, és akinek a munkatársi köréből kerültek ki a felsorolt fiatal történészek. Romániában intézményesen nem folyik kisebbségkutatás, csak próbálkozások vannak a Jakabffy Elemér Dokumentációs Tár vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről. Bárdi Nándornak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben megpróbálták intézményesíteni a magyarság kommunista korszakának kutatását, fiatal erdélyi történészeket avatva be a kutatómunkába. – A magyar történészeknek azokat a kérdéseket kellett beemelni a román történetírásba, amelyeket az egyáltalán nem ismer. Például, hogy 1945-től kezdődően hogyan történt a magyar gazdasági intézmények államosítása és megszüntetése. A szövetkezeti központok megszüntetésével óriási vagyonállományt kebelezett be a román állam. Azért szedték össze mindezt, mert a román történetírásban létezik egy feltevés, miszerint a kommunizmus alatt mindenki egyformán szenvedett, sőt, a kommunizmus első időszakában a romániai magyarság pozitív diszkriminációban részesült. - Mindössze fél év állt rendelkezésre a Jelentés elkészítésére. A magyarországi levéltárakban megkezdődött a Romániára vonatkozó kutatás, de a romániaiakban nem. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság 20. századi történetének felkutatásával hadilábon állnak. Reméli, hogy a Tismaneanu-jelentés magyar fejezete felgyorsítja ezeket a kutatásokat. /Oláh-Gál Elvira: Tismaneanu-jelentés – megjelenés előtt a könyv. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

A dél-kelet európai nemzeti kisebbségek státusára vonatkozó törvényes eszközök címen kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak Kolozsváron. A rendezvényen bemutatták az olasz (dél-tiroli), a szerb, a horvát és a macedón példát, és természetesen szó esett a romániai kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitája sorsáról. Salat Levente, a BBTE politikatudományi karának előadó tanára, valamint az Etnokulturális Különbözőségek Erőforrása Központjának ügyvezető elnöke szerint a konferencián nem a kisebbségi törvény tartalmát vizsgálták, hanem megpróbálták az akadémiai, illetve az emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó szakemberek perspektívájából nézni ezt a kérdéskört. A kisebbségi törvény elfogadásával tisztázódhatna a több mint 150 romániai kisebbségvédelmi rendelkezést magába foglaló joganyag sorsa. Másrészt: amennyiben a tervezetet a parlament elfogadta volna, talán el lehetett volna kerülni a romániai magyarság politikai erőinek radikalizálódását, magyarázta Salat Levente. Varga Attila képviselő szerint a román törvényhozásnak alkotmányos kötelezettsége lenne a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt elfogadni. /Nagy-Hintós Diana: Kisebbségek státusa Dél-Kelet Európában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Kalotaszentkirály-Zentelkét választotta helyszínül a Kolozsvár Társaság a Kolozsvár reneszánsza elnevezésű rendezvénysorozat stratégiájának kidolgozására az elmúlt hétvégén. A tanácskozáson részt vettek a Kolozsvár Társaság, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE), az RMDSZ, a helyi önkormányzat, a kolozsvári helyi tanács, a Kolozs megyei tanács képviselői, az Amaryllis Társaság, a KMDSZ, valamint a kolozsvári egyetemisták képviselői. Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Intézetének részéről két tanulmányról beszélt: Kolozsvár városfejlesztésének stratégiájáról, valamint a multikulturális Kolozsvár fejlesztési stratégiájáról, amely szerves része az előbbinek. – A magyar reneszánsz, Mátyás uralkodásának ideje össznemzeti érték, Magyarország az emlékezést Kárpát-medencei ünneppé akarja emelni. A Kolozsvár Társaság kidolgozta stratégiáját arra, hogyan váljon Kolozsvár a rendezvénysorozat részévé – fejtette ki Kötő József, az EMKE elnöke. A találkozón tartották az Erdély reneszánsza Mátyás korában című nemzetközi tudományos konferenciát, amelynek finanszírozását a magyar kormány vállalta. Kötő javasolta azt is, hogy minden, magyarok lakta településen szervezzenek a reneszánsz évhez kapcsolódó előadásokat. Tervezik a Biblioteca Corvineana reprodukciós vándorkiállítást a budapesti Széchényi Könyvtár és az Amaryllis szervezésében. Egy emlékszoba berendezése is a tervek között szerepel Mátyás király szülőházában, a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem katedrája pedig nemzetközi tudományos tanácskozást szervez ez alkalomból. Gaal György helytörténész és Somai József nyugdíjas közgazdász a helységnévtáblákról hiányzó magyar feliratokat nehezményezte. Somai javasolta azoknak az emléktábláknak az eltávolítását, amelyeknek a feliratai eltorzítják a valóságot. Ilyen például a Biasini épület falán található réztábla, a Baba Novac szobra talapzatán lévő szöveg, valamint a Mátyás király szülőházának felirata. Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javasolta egy, a reneszánsz év népszerűsítését megcélzó, iskolásoknak szóló vetélkedő megszervezését. Kántor Lajos összefoglalójában elmondta: az erdélyi magyarság önépítési stratégiája is körvonalazódni látszik. /Dézsi Ildikó: Erdély és Kolozsvár reneszánsza. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

Az oktatásügyi miniszter július 8-án kelt rendelete előírja egy multikulturális viszonyokat ismertető tantárgy létrehozását az elemi és középiskolák diákjai számára. A kolozsvári székhelyű Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja (EKF) a Kisebbségi Hivatal támogatásával kidolgozta a Multikulturális nevelés tanárok és diákok számára című programot. A miniszteri rendeletnek még nincs kidolgozott módszertani alkalmazása, az EKF szakmai szempontokból elemezte azt, és észrevételeit, tanácsait most nyomtatásban közzé tette. A sajtótájékoztatón bemutatták a központ ide vonatkozó két friss kiadványát, az Értékeld a sokszínűséget (multikulturális kalendárium) kisiskolásoknak és annak alkalmazási útmutatóját, tanárok számára. Salat Levente, az EKF ügyvezető igazgatója szerint az együtt élő nemzetiségek másságának elfogadtatása szükségességének aktualitást ad a közelmúltban kialakult sajnálatos olaszországi és spanyolországi románellenes közhangulat, és a hazai nem mindig felhőtlen román–magyar viszony. Anca Sandulescu programfelelős elmondta, a jelenlegi tanévre több mint 90 önkéntes tanárt képeztek ki, akik a multikulturalitást már elemi osztályokban oktatják, anélkül, hogy az a többi tantárgy rovására menne. Kovács Mária oktatási szakértő elmondta: külön figyelmet fordítottak a kisebbségek történelmének a szerepeltetésére. Októberben multikulturális falinaptárt jelentettek, melyet hét megye 700 oktatójának adtak át, és a kalendáriumok már ott lógnak az elemi és gimnáziumi osztályok falain. Benne adatok találhatók a Romániában élő kisebbségek történelméből is. /(Ö. I. B.): Multikulturális nevelési program. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

Az Európai Unió (EU) meghirdettek a kultúrák közötti párbeszéd európai évét /”Living Together” programot/. Minden EU-tagország kötelessége, hogy kidolgozza saját stratégiáját. Romániában a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a PUZZLE nevet adta ennek az eseménysorozatnak. A tagországok másik kötelezettsége: kinevezze saját nagyköveteit: olyan személyiségekről van szó, akik eddigi megvalósításaik révén alkalmasak az országos hatósugarú programok sikeressé tételére. Az erdélyi magyar közösséget Horváth Andor egyetemi tanár képviseli. Tavalyelőtt a munkaerő mobilitásáról, tavaly az esélyegyenlőségről, most a kultúrák közti párbeszédről, jövőre pedig a kreativitásról értekeznek az EU-tagországok, jelezte Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának igazgatója. – Talán mostanra sikerül megszabadulnunk a XIX., illetve XX. századi nemzetállam fogalmától. A XXI. század Európája más terminusokban gondolkodik – közölte Horváth Andor. – Románia jó kapcsolatot alakított ki a nagyhatalmakkal, de nem sikerült megfelelő kulturális párbeszédet megvalósítani közvetlen szomszédaival. A meghirdetett program olyan ideológiát kíván teremteni, ami megfeleljen, mind az országok, a nemzetek hagyományos kulturális közeledésének. /Nagy-Hintós Diana: Kultúrák közti párbeszédet szorgalmaz az Európai Unió. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14/

Romániában a kétnyelvűség csak pénz és szakember kérdése ― ezt állapították meg a Babes―Bolyai Tudományegyetem konferenciájának résztvevői. A nyelvi jogok miatt legtöbbet kritizált egyik intézmény a rendőrség. A közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben dolgozó szakemberek szerint más oka is van annak, hogy az emberek nem élnek a törvény által biztosított lehetőségekkel. Nem létezik egységesített, mindenki által elfogadott magyar szaknyelv, mely megfelelő módon tükrözné a törvényes előírások szellemét ― közölte Salat Levente, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának elnöke. A résztvevők megfogalmazták: létre kellene hozni, legalább a magyarok által többségben lakott Kovászna és Hargita megyében egy olyan nyelvi intézetet, ahol a szakemberek felügyelnék a közintézmények nyelvhasználatát. (Duna TV) /A kétnyelvűség akadályai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A kisebb lélekszámú nemzeti kisebbségek a plusz teher elkerüléséért a többségi oktatást választják az anyanyelvi tanulás helyett, mások kivándorolnak a hazai kisebbségi tanárok képzésének hiányosságai miatt – áll a Kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának jelentésében, amely azt vizsgálja, hogyan alkalmazzák a romániai közoktatásban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásait. /Veszélyeztetett romániai nemzetiségi kultúrák. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

Az Európa Tanács titkárságának felkérésére a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja három jelentést készített, amelyben azt vizsgálja: Romániában mennyire alkalmazzák a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásait. A harmadik jelentés tíz romániai nemzeti kisebbség oktatási helyzetére vonatkozik. A jelentés eredményeit október 8-án ismertették, javaslatokat is megfogalmaztak arra vonatkozólag, hogy a vizsgált nemzeti kisebbségek hogyan őrizhetik meg a romániai oktatási rendszerben kultúrájukat, hagyományaikat. A romániai oktatás szereplői alig ismerik az 1992-ben Strasbourgban elfogadott Chartát, amelyet Románia 1995-ben írt alá és a 2007/282-es törvénnyel ratifikált. A kisebb lélekszámú nemzeti kisebbségek önfeladó módon a többségi oktatási rendszert választják az anyanyelvi tanulás helyett. A szakemberek a helyzet orvoslása érdekében azt javasolják, hogy a tanfelügyelőségek és az iskolák népszerűsítsék az anyanyelven való tanulást. A tanintézetek vezetőségében minden nemzeti kisebbségnek képviseltetnie kellene magát. Támogatni kell a kisebb létszámú nemzeti kisebbségek esetében az anyanyelvű tankönyvek megjelentetését, illetve a pedagógusok továbbképzését akár az anyaországban, akár Romániában. A roma oktatás helyzete az elmúlt négy-öt év alatt fokozatosan javult. /Nagy-Hintós Diana: Alig ismerik a Chartát a romániai oktatás szereplői. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

Egység a sokszínűségben
A budapesti IKKE – Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete – és a Sapientia Hallgatói Önkormányzata közösen szervezett konferenciát a fenti címmel. Az idei év központi gondolata a kulturális sokszínűség volt. Ennek kapcsán az előadók saját tanulmányaikat, tapasztalataikat ismertették, a hallgatóság pedig kérdéseket intézett hozzájuk.
A marosvásárhelyi Sapientia egyetem szenátusi termében tartott konferencián elsőként dr. Pletl Rita, a Sapientia EMTE Humántudományok Karának tanszékvezetője Nyelvünk és kultúránk című előadása hangzott el. – Kisebbségben kulcsfontosságú a nemzeti kultúra megőrzése, és az önazonosság érzését kell erősíteni. Miért ellenszenves március 15-e megünneplése a románság körében? Mert kevés ismeretük van erről, mert a románság csak a 12. pontot ismeri, amely kimondja Erdély unióját Magyarországgal – mondta az előadó.
Dr. Ábrám Zoltán a hagyományos közművelődésről beszélt, az EMKE 125 éves múltját vázolta fel, majd a kérdések kapcsán a jövőképet is mondván, jó irányba haladnánk a kulturális értékeink megőrzésében, azonban a fiatalokat nem lehet lasszóval befogni ebbe a mozgalomba.
Fazakas Ildikó a kulturális vidékfejlesztésről értekezett, ő a Székely-Mezőség kistérség kulturális életébe nyújtott betekintést.
Haller István, a Nemzeti Diszkriminációs Tanács tagja a hátrányos megkülönböztetésről mint jogi fogalomról beszélt.
Az előadók között volt még Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának igazgatója és Monica Andriescu, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatalának képviselője.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvár: magyar diákok rendőrtáborban
„Megpróbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar és a más nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok ne úgy tekintsenek a rendőri hivatásra, mint amely kizárólag a román többséghez tartozik” – magyarázta Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja igazgatója a Kolozsváron, augusztus 6–10. között a helyi Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolában zajló, idén immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Lehetséges küldetés elnevezésű diáktábor célkitűzéseit.
Ádám Gábor a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a tábort a kolozsvári székhelyű Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja és az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Bűnügyi Kutatási Intézete közösen szervezi. Mint részletezte, egy héten át 35, különböző etnikumú – magyar, roma és német –, Bihar, Kolozs, Hargita, Maros és Szatmár megyéből érkezett középiskolai tanuló megtapasztalhatja, milyen felkészülésben van részük a kolozsvári iskola diákjainak, és tájékoztatást kapnak arról, hogyan léphetnek be ők is a rendőrség kötelékeibe.
A tábor ideje alatt a tanulók pályaválasztási tájékoztatókon, a rendőri pályára felkészítő tevékenységekben – lövészet-képzés, kriminalisztika, rendőri taktika –, valamint sport- és kulturális tevékenységeken is részt vesznek.
A táborban több Kolozs megyei magyar középiskolás is részt vett. Korondi Hajnal Erzsébet – aki Alsófelsőszentmihályról érkezett, és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulója – érdeklődésünkre elmondta, azért jelentkezett a táborba, mert szeretne rendőr lenni. Hozzáfűzte: amikor az osztálytársai meghallották, hová készül, azt mondták, hogy nem neki való a rendőrszakma, de szerinte csak az irigység beszél belőlük.
A Bihar megyei Kisszántóról érkezett Szmercsányi Cyntia, a nagyváradi Szent László Gimnázium tanulója, aki kérdésünkre lelkendezve újságolta tábori élményeit. Mint részletezte: bár egy színmagyar faluból származik, és emiatt olykor nehezebben tudja kifejezni magát románul, senki nem éreztette vele, hogy ő itt kisebbségi. „Mindenki, nagyon kedves volt velem, még az igazgató is” – mesélte a bihari lány. Hozzáfűzte: a legjobban a helyszínelés tetszik neki a rendőri munkában, de a lövészetet is nagyon élvezte. „Én lőttem a legjobban, még díjat is kaptam” – mondta büszkén Szmercsányi Cyntia.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetéből
A lendület mintha alábbhagyott volna az utóbbi években. Talán az 1920-as évek marosvécsi találkozóitól lehetne eredeztetni az erdélyiség gondolatának azt a polgári önszerveződésben manifesztálódó formáját, aminek bizonyos mértékben e civil szervezetek is – ki-ki a maga módján – szellemi örökösei. Az interjúsorozatban a román–magyar megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. Elsőként a közülük legfiatalabb kezdeményezésként működő Divers Egyesület képviselőjével, Koreck Máriával olvasható a beszélgetés.
Szabadság (Kolozsvár)

Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetéből
Interjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel
A kezdeti idealisztikus elgondolások félsikere miatt kissé szárnyaszegetten, de belső erőktől állandóan mozgásban tartva folytatják megkezdett útjukat az interjúalanyaink által képviselt szervezetek. A cél – talán a valóságtól megint csak kissé elrugaszkodott módon –, hogy az egyéni érdekek közérdekké nőhessék ki magukat. Némileg pragmatikusabb és kevésbé idealisztikus (?) oldalról megközelítve azt mondhatnánk: ezek az egyéni érdekek valamivel szélesebb körű egyéni, politikai érdekekké kellene hogy kinőjék magukat, és a társadalom formálásának egészen más dimenziója nyílna meg előttünk. A sorozat második, Smaranda Enachéval készített beszélgetése többek között ezeket a lényegi kérdéseket is körüljárja. Az interjúsorozatban a román–magyar megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától.
– A Pro Europa Ligát rögtön az 1989-es rendszerváltás után, az első nem kormányzati szervezetek egyikeként alapították. Milyen körülmények között született a kezdeményezés, és milyen célokat fogalmazott meg?
– A Pro Europa Liga Marosvásárhelyen 1989 decemberében jött létre és valóban nem csak Marosvásárhelyen, hanem egész Romániában az egyik első nem kormányzati szervezet volt. Nem volt spontán szerveződés, az alapító tagok többsége a marosvásárhelyi bábszínház munkatársa volt. A ’80-as évek vége felé a marosvásárhelyi bábszínháznál olyan értelmiségi és művészeti gárda működött, amely csírájában képviselte az ún. kultúrában megtestesülő ellenállást, politikai ellenállást. Az évek során mindannyian egyfajta „szűrőként” működtek, hogy a hivatalos kulturális pártpolitikát elhárítsák ebben a kis intézetben.
A Pro Europa Liga Marosvásárhelyen 1989 decemberében jött létre, egyike volt az első civil szervezeteknek az országban.
1989-ben Marosvásárhelyen színrevittük Állatmesék című darabomat, aminek a zenéjét Csíky Boldizsár írta, díszleteit Haller József tervezte, rendezője Maria Mierluţ, volt. Ez a darab a ceauşizmusnak és a Ceauşescu családnak nagyon transzparens – sajnálatos módon túl transzparens – allegóriája volt. Egy olyan országban történt, ahol minden abszurdum, ahol munkatáborok léteztek, propaganda, klientelizmus stb. A darabot végül leállították 1989 májusában; bennünket, akik a létrehoztuk, többször felcitáltak a pártbizottság elé, elég kellemetlen időszakot éltünk át. GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetéből
Interjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel
Magyarok és románok között mind intézményi, mind társadalmi szinten olyan sikeres együttműködések jöttek létre, amelyekre mint a jövőbe vetett bizalmunk építőköveire lehetne tekinteni. Ugyanakkor, a beszélgetésekből kirajzolódik egy ezzel ellentétes irányú folyamat is, ami elsősorban a politikai szféra közömbösségében testesül meg. Az interjúsorozatban a magyar–román megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. A sorozat harmadik, itt olvasható fejezete Ádám Gáborral, a kolozsvári szervezet igazgatójával készített beszélgetés.
– Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja immár csaknem évtizedes múltat tudhat magáénak. Milyen körülmények között és milyen célokat megfogalmazva született a kezdeményezés?
– A szervezetet 2000 januárjában jegyezte be alapítóként egyrészt a Romániai Nyílt Társadalom Alapítvány, másrészt Salat Levente magánszemélyként. Nehéz pillanatban született meg ez az intézmény. A Nyílt Társadalom Alapítvány fő finanszírozója, alapítója, Soros György és a romániai alapítvány vezető tanácsa úgy gondolták, hogy nem érdemes tovább fenntartani az intézményt abban a formában, ahogy az 1990 és 2000 között működött. Ekkor született az a mentőötlet, hogy a fiókszervezetek helyébe jegyezzenek be önálló alapítványokat, amelyek egy-egy adott témakörben folytatják a tevékenységet, és amelyek más támogatókat is megpróbálnak bevonni. Kolozsváron két ilyen alapítvány született: az egyik a Roma Központ, amely kizárólag cigány/roma témákkal foglalkozik és a másik az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja. Ez utóbbi azt tűzte ki céljául, hogy a társadalomban annyira hiányzó interetnikus párbeszédet szorgalmazza, a két vagy akár több kultúra találkozási felületeit próbálja gazdagítani olyan tevékenységek által, amelyek a későbbiekben a közpolitikákat is befolyásolhatják. A közigazgatással, rendőrségi intézménnyel vagy helyi közösségekkel együtt dolgozva próbáljuk az etnikumközi párbeszédet előmozdítani.
De nem csak a magyar–román kapcsolatokról van szó. Itt van a roma/cigány kérdés is, amely Erdélyben is rendkívül releváns és egyre nagyobb kihívások elé helyezi a társadalmat. Románia szintjén ez elég sarkalatos probléma, akár a diszkrimináció szempontjából közelítjük meg, akár szociális, vagy épp az igazságszolgáltatás szempontjából.
A különböző közösségek igazságszolgáltató rendszerei komoly ellentmondásba, konfliktusba kerülhetnek egymással, ha csak arra gondolunk, hogy egyrészt van a romániai igazságszolgáltatási rendszer, ugyanakkor egyes helyeken még él az a kimondatlan érték a roma közösségek szintjén, hogy a megélhetés érdekében nem-romáktól eltulajdonítani, vagy kéregetni nem bűn, nem elítélendő dolog. Másrészt pedig ezeknek a közösségeknek léteznek saját, évszázados hagyománnyal rendelkező igazságszolgáltató egységei, az ún. „stabor”-ok, vagyis az öregek tanácsai. Kérdés, hogy lehet-e, érdemes-e integrálni ezt egy országos rendszerbe? Külpolitikai szempontból is nehéz kérdés, mert a többség felháborodottan – hogy ez indokolt vagy sem, az egy másik dolog – állapítja meg, hogy a Franciaországban, Olaszországban tartózkodó romák/cigányok alapján alakul az ország imázsa. Mindez a magyar közösség szempontjából sem elhanyagolható. Szociológiai kutatások azt mutatják, hogy létezik egy körülbelül százezer lélekszámot kitevő, elsősorban erdélyi roma/cigány közösség, amely vagy anyanyelvi szinten vagy második nyelvként beszéli a magyart. Ennek jó része, körülbelül 20–30 százaléka kettős életmódot folytat: Magyarországra megy át idénymunkára mezőgazdaságban, építészetben stb. … de szülőföldjének Erdélyt, Romániát tekinti, és ha a tavaszi, nyári hónapokban kimegy dolgozni, amikor van munka a számára, ősszel, a téli hónapokban hazajön, kétlaki életmódot folytat. Erre a magyarul vagy magyarul is beszélő romák/cigányok közösségére eddig sem a kulturális/politikai képviseleti fórumunk, sem a civil szervezetek igazából nem figyeltek oda, pedig ezzel érdemes volna komolyabban foglalkozni.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Főcze János
BÁRMIKOR ROBBANHAT
Erdélyben gyakoriak a roma-magyar feszültség-gócpontok
A kézdiszentléleki baleset és az azutáni események az egész erdélyi magyar közösséget megrázták. Van kiút az erőszakspirálból?
A Kézdiszentléleken történt baleset és az azutáni események bejárták a sajtót és megtöltötték a közbeszédet, hol ilyen, hol olyan felhanggal. Azonban a kézdiszentléleki helyzet nem egyedülálló, sőt, a szakértők szerint tele van az ország hasonló közösségi patthelyzetekkel, amelyek egy lépésre állnak attól, hogy kirobbanjanak. A hatóságok tehetetlenségére nincs magyarázat, a szőnyeg alá söprés módszerével élnek. Azonban ezek a problémák nem oldódnak meg maguktól, csak akkutizálódnak. A Transindex mediátorokat és más szakembereket keresett meg megoldási modelleket remélve, de egyben magyarázatot is keresve arra, hogy mi áll a kialakuló konfliktusok hátterében.
Nincs konfliktuskezelés
Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának igazgatója úgy véli, nagy problémának számít az, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló helyzetek megoldására nincs állami forgatókönyv, és senki nem megy ki hivatalból ilyenkor.
„Ha intézményesítené valamelyik kormányszerv az interetnikus konfliktus moderálásának lehetőségét, akkor implicite azt is elismerné, hogy létezik ilyen probléma. Ez azonban nem elismerés kérdése, ilyen konfliktusok, feszültségek léteznek, sőt, kipattanásuk várható. Szerintem intézményes figyelésre szükség lenne” – mondta.
Ádám szerint azokban az esetekben, amikor a magyar és a roma közösség nem képes megoldani a konfliktust, ami közöttük feszültséget okoz, akkor mediátorhoz kellene folyamodniuk.
Azonban ahhoz, hogy mediálásra kerülhessen sor, a két közösségnek kellene arra a felismerésre jutnia, hogy szüksége van egy mediátorra, mert nem képes menedzselni a köztük lévő problematikus helyzetet. „Ez tipikusan egy olyan helyzet, amikor a külső szemlélő látja, hogy egy ilyenre lenne szükség, azonban a történések résztvevői nem jutnak el addig a felismerésig, hogy egy ilyen segítségével valamennyit lehetne javítani a helyzeten” – mondta a kézdiszentléleki ügyre utalva. Ha azonban a közösség nem jutna el a mediátor hívásának a gondolatához, akkor sem kellene annyiban hagyni a dolgot, ugyanis ezek a rendezetlen helyzetek nem eltűnnek, hanem akkutizálódnak. „Lehet, hogy érdemes volna kitalálni egy állami intervenciót az ilyen esetekre, amikor nem a felek felkérésére, hanem egy intézmény, mondjuk az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vagy a roma ügyekkel foglalkozó kormányhivatal automatikusan intézkedni kezd. Ebben az esetben fel kellene kérni olyan hivatásos közvetítőket, akik nem a közösség tagjai, de értenek az adott nyelven, hogy segítsenek. Lehetne úgy is, hogy egyszerre kettőt küldjenek ki, az egyik legyen roma, a másik magyar. Kicsit módosított mediálási módszertannal és a közösségek beleegyezésével meg lehetne oldani, hogy mind a két mediátorban megbízzanak, és lépéseket tegyenek a közöttük lévő bizalmatlanság leépítésére.
Az a baj, hogy ha bűnügyi szempontból el is járnak a hatóságok, és igazságot is tesznek, pontosan ez a konfliktuskezelés nincs megoldva” – magyarázta Ádám.
Elmondta: léteznek hivatásos mediátorok, akik erre fel vannak készülve, és ugyan meg kell fizetni őket, de a „helyzetet legalább igyekeznek valahogyan kezelni”.
„Nem ismerek olyan esetet, hogy mediátorhoz fordultak volna, amikor hasonló problémákkal szembesültek. Ilyenkor abban reménykednek, hogy minden lecsendesedik, és hogy az események nem csapnak át erőszakosságba. De, ha erőszakosság nem is történik, ez nem azt jelenti, hogy a feszültség nem marad meg a közösségek között. És így olyankor pattan ki a feszültség, amikor talán legkevésbé számítanánk rá, és úgy nyilvánul meg, ahogy nem számítunk rá. Ilyen bármikor előfordulhat” – magyarázta a szakember.
Árnyalási pontok
Ádám Gábor arról számolt be, hogy a kézdiszentléleki roma közösség nem olyan mélyszegény, mint elsőre gondolnánk. Három évvel ezelőtt egy gazdaságfejlesztési projektben dolgozó szakember járt a helyszínen, szerinte a közösség számos tagja kereskedelemmel foglalkozik: abból élnek, hogy környékbeli gazdáktól felvásárolják a fölösleges krumpli- és zöldségtermést, és azt Brassóban vagy akár délebbre értékesítik piacokon. „Ez egy életforma: speciális szállítóeszközre van szükség, és sokat tartózkodnak emiatt Kézdiszentléleken kívül. Elmennek hétfőn, és gyakorlatilag a saját autójukban laknak, majd csak hétvégén érnek haza” – magyarázta a szakember.
A mediáláshoz két jól körülhatárolható fél kell, azonban ebben az esetben minimum három-négy szereplő azonosítható. „Egyrészt ott van a szentléleki roma közösség, másrészt a szentléleki helyi magyar közösség, de lehet külön szereplő a helyi közigazgatás és a székelyföldi motorosok közössége is. Ezek mind konfliktusban vannak” – mondta Ádám.
Ádám szerint a roma közösségnél a vezetők beazonosítása problémákba ütközne, ugyanis a székelyföldi magyar ajkú roma kisebbség esetében nem annyira jellemző ez a hierarchikus közösség-szervezési modell, így Kézdiszentléleken sem alkalmazzák.
Egy közösségi mediálási szakember szemszöge
Koreck Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelyföldi közösségek általában nagyon befele fordulnak, és már az olyan személyeket is idegeneknek nézik, akik akár több évtizede élnek ott, de a szomszédos faluból származnak. Ehhez viszonyítva még idegenebbnek érzékelik azokat, akik hozzájuk képest teljesen idegen módon élnek.
Koreck azt is elmondta, hogy széles körben elterjedt vélemény az, hogy a romák nem dolgoznak, és hogy lopnak. „Mindez sajnos sok esetben igaz. Azonban senki nem veszi figyelembe, mikor ilyenekkel érvel, hogy ennek strukturális okai vannak. Attól a ponttól kezdve, hogy nincsen házuk, sem földtulajdonuk, teljesen más életformát követnek. Ezeknek a roma közösségeknek számos tagja egyik napról a másikra él. Ez meg végképp nem kompatibilis a székely közösségek életmódjával” – magyarázta. „Arról is beszélni kell, hogy a panaszok, amelyeket a roma közösségek miatt a székelyföldi magyarok hallatnak, azok valós gondok. Az igazi probléma azonban az, hogy a köréjük fonódó „ördögi” körből (tulajdon hiánya, munkanélküliség, alacsony tanulmányi szint, stb.) a romák nem tudnak egyedül kilábalni. Nem igazán tudnak önerőből telekhez és házhoz jutni, vagy a tanulmányi szintjükön javítani. Ez nem egyszerűen csak akarat kérdése. Ezek a közösségek sajnos túlélésre rendezkedtek be, és nincs meg az erejük hozzá, hogy változtassanak ezen. Sok esetben két generációs jelenség már körükben az, hogy a munkanélküliség és lakhatási problémák állandóak” – mondta. Koreck szerint egy másik fontos kérdés, hogy meddig lesz arra erőforrás, hogy hatalmi politikával elfojtsák az elégedetlenkedéseket. „Egyelőre hatalmi erővel fojtják el az elégedetlenkedéseket, a rendvédelmi szervek fenyegetése az egyedüli, ami visszatartja azoknak a kipattanását.”
„Ezek a problémák csak éleződnek, és még nagyon sok további gond lesz, ha semmi nem történik. Márpedig az önkormányzatok nagyjából húsz éve vonogatják a vállukat. Ez nem egy mostani probléma, ezt már a rendszerváltás utáni önkormányzati vezetők is látták, tudták.
Könnyű mondani, hogy éljenek a többség normái szerint. Azt is kell látni, hogy számos roma család olyan alapfeltételek nélkül él, amelyek nagyrészt kizárják őket a civilizált életvitelt élők köréből” – mondta. Koreck arra is felhívta a figyelmet, hogy a roma közösségek gyermekeinek nagy része nem jár rendszeresen iskolába. „Ebben a tudás megszerzésének az elmaradása mellett a legnagyobb baj az, hogy a szocializálódás is elmarad. Ha ezeken a folyamatokon nem megy át a gyerek, akkor nem tud a társadalomba betagolódni, ugyanis nem fog úgy viselkedni, mint egy szocializált személy. Ez azért is veszélyes, mert sokszor nincsenek meg azok a viselkedési gátak, amik kialakulnak a magyarok többségében, éppen a szocializáció és a biztos létkörülmények miatt. Ezért van az, hogy adott esetben egyes romák lekaszálják más terményét, és még bosszút is állnak a tulajdonáért jogosan fellépő gazdával szemben. Ilyen és ehhez hasonló esetek szoktak vádaskodáshoz, bizalmatlansághoz és sokszor önbíráskodáshoz vezetni” – magyarázta.
Koreck szerint az önbíráskodással, azon kívül, hogy bűncselekménynek számít, a legnagyobb probléma az, hogy nem csak azok keverednek bele, akik direkt érintettek, hanem a körülöttük lévők is, tehát azok, akiknek nem sok közük van a konkrét, pontszerű eseményhez.
Van megoldás?
Koreck Mária szerint a békülési folyamat nem fog magától beindulni. „Ahhoz, hogy elindulhasson a feszültség feloldását célzó folyamat, be kell vetni humán és anyagi erőforrásokat is, hogy a két közösség közötti szociális szakadékot áthidalhassák. Vannak erre eszközök, de akarni kell. Azt is kell tudni, hogy ez egy többéves folyamat lenne. És utána jöhetne maga a mediálás, ha szükség lenne még rá. Azt is tudni kell, hogy a problémák megoldására ez sem lenne garancia, de legalább történnének konkrét lépések a helyzet kezelésére” – magyarázta. Ezek a konfliktusos helyzetek összetettek, van egy látszólag elsődleges erőforrás-konfliktus: az egyiknek van, a másiknak meg nincs tulajdona, telke, háza, egzisztenciája; és van egy identitást érintő konfliktus is, mely nem minden esetben redukálható le etnikai identitásbeli konfliktusra. Ez esetenként az emberi méltóság megsértésében nyilvánul meg, vagy az osztott vagy nem osztott értékekben.
A polgármester is kérhetné a mediálást, ha nagyon jól körülhatárolná, hogy mire kéri, és a feleket legalább egyszer asztalhoz hívná, hogy próbálkozzanak meg közös kiutat találni. Mindennek azonban alapvető feltétele, hogy mindenki elismerje azt, hogy az egész közösségnek komoly problémája van, és, hogy ez nem csak a közösség egyik vagy másik részének a kizárólagos gondja vagy hibája, tehát közösen kell rá megoldást keresni.
Ha ez megtörténik, akkor a következő lépés lehet a külső segítséghez való fordulás, ez lehet közösségépítő szakember vagy konfliktuskezelő szakember. „Erővonal mentén a problémát semmiképp sem lehet megoldani. A megoldás csak közös akarattal lehetséges” – mondta. Elmagyarázta, hogy vannak erre pozitív példák, mint egyes ír csoportok, meg számos afrikai népcsoport, akik mediálással kezelik sikeresen az interetnikus és sok esetben erőszakos konfliktusaikat. Azonban ez sokévi előkészítő munka és nagy odafigyelés eredménye.
A kereskedő cigányok kapcsán a szekértő úgy gondolja, hogy ők egy jó lehetőség a helyzet rendezéséhez. „Ha így áll a dolog, akkor a közösség vezetői tehetnek a helyzet javításáért, mert azoknak, akik kereskednek, vannak kapcsolataik a külvilág fele. Emellett az is lehet, hogy csak egy pár problémás család van. Ebben az esetben ellenük kell fellépni és megoldást keresni az esetükre, mert ezek a családok konfliktusokat generálnak. Az, hogy ilyenkor próbálnak nem beavatkozni, hátha elmúlik a helyzet, egy struccpolitika, amit nem értek, mert már nagyon rég folyik. Ha világos, hogy mi a gond, melyik családdal van baj, akkor igyekezni kell megoldani, mert az egész közösségre kivetítődik az, amit csinálnak.”
Koreck szerint ezt a problémát munkahelyteremtéssel és felzárkóztatással is meg lehetne oldani. Ez egy többéves folyamat lenne, amikor például egy olyan településfejlesztési projektet kellene indítani, amelybe bevonnak minden csoportot. „Ennek a keretében kellene hangsúlyosan foglalkozni a roma közösséggel. Én úgy látom, hogy ez egy járható út lehetne. Nem beszélve arról, hogy erre amúgy is szükség lenne. A településfejlesztési stratégia kidolgozását nagyon odafigyelően kellene megcsinálni és okosan alkalmazni, miután megkeresték hozzá a pénzforrásokat” – mondta.
Nemzetközi visszhang kell?
Koreck szerint a konfliktus előbb-utóbb ki fog pattanni, és nem csak Kézdiszentléleken. „Mondanom sem kell, hogy milyen rosszul néz az ki, hogy egy kisebbség (ebben az esetben a magyar) így bánik a saját kisebbségével. Én úgy látom, hogy a magyar közösségekben hamarabb pattan ki az erőszak a romákkal szemben, mint a román közösségekben. Nagyon rossz a Székelyföldön tapasztalt jelenség is, hogy a cigányokra alsóbbrendű lényként tekintenek. Ez akkor sincs rendben, ha nem egy tudatos gondolkodásmód. Az ott történtekhez hasonló traumák általában nem felejtődnek el, hanem mind nyomot hagynak a közösségek tudatában, és további konfliktusokat gerjesztenek” – magyarázta.
Megtagadta a választ kérdéseinkre a kézdiszentléleki polgármester
Múlt héten, pénteken falugyűlést tartottak Kézdiszentléleken, hogy megtalálják a kiutat a magyar és a roma közösség között kialakult konfliktusból, amely a motoros baleset és az azt követő események miatt éleződött ki. Felhívtuk a polgármestert, arról érdeklődve, hogy megtörtént-e a fórumon elhangzottak kielemzése, az ott elhangzottak alapján milyen lehetséges módozatai lehetnek a konfliktus kezelésének, milyen konkrét lépések megtételét helyezték kilátásba, illetve hogy tervezik-e konfliktuskezelési szakember bevonását, külső segítség igénybe vételét. A polgármester azonban nem válaszolt kérdéseinkre.
Transindex.ro

Magyar diákok a rendőrakadémián: még mindig csak csepp a tengerben?
A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek.
Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre.
A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb.
Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek
A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon.
A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya
A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is.
Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt.
Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány.
Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között.
„Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely.
Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz
A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára.
Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára
A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon.
„Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában.
„A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal.
Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro