Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa/Képviselőtanácsa
8 tétel
2004. november 24.
Az Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa felhívást intéz az illetékes társadalmi és politikai szervezetekhez az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseinek támogatása érdekében. Felkérik az egyház híveit, hogy vegyenek részt a politikai választásokon és döntéseiket lelkiismeretük szerint, nemzeti és egyházi érdekeink figyelembe vételével hozzák meg. /Állásfoglalás közéleti kérdésekben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2009. augusztus 6.
Első körben ötven személy átvilágítását kezdeményezte az unitárius egyház. A bukaresti kutatással megbízott személyek augusztus 10-én veszik első ízben kezükbe a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által a rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat. Az Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa még 2001-ben kötelezővé tette az egyházi hivatalokra és tisztségekre jelölt személyeknek a titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. Tavaly decemberben pedig már arról határoztak, hogy megkezdik az átvilágítást, kikérik a bizottságtól a vonatkozó iratcsomókat. Az egyházi irattárba kerülő iratcsomókat a kutatócsoport nem boszorkányüldözésre használja, hanem történelemírásra. Balázsi László füzesgyarmati lelkész több ízben is bírálta az átvilágítás tervét. Többek nem akarták az átvilágítást, pedig ez nem a személyes leszámolást célozza, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolást kívánja biztosítani. Az átvilágítási határozatot a 142 tagú főtanács ellenszavazat nélkül fogadta el. /Bálint Eszter: Szembenézés a kommunizmus bűneivel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./
2010. február 27.
Elodázódott az átfogó igazságtétel – Beszélgetés Szabó László unitárius lelkésszel
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. augusztus 2.
Ülésezett az Unitárius Egyházi Főtanács
Az Erdélyi Unitárius Egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyházi Főtanács 2010. július 30–31-én Kolozsváron ülésezett. A 144 tagú – lelkészekből és világi képviselőkből álló – testület évente egyszer ülésezik, amikor értékeli az egyház általános működését, illetve egyházkormányzási határozatokat hoz – tájékoztat az egyház sajtóirodája.
A főtanács péntek délután áhítattal kezdte munkálatait. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött, illetve köszöntötte az időközben nyugdíjba vonult lelkészeket és világi tisztségviselőket.
A jelentések számbavétele során a főtanácsi képviselők véleményezték az egyházi főtisztségviselők (püspök, főjegyző, közügyigazgató és a két főgondnok) tevékenységéről szóló beszámolókat. Az Egyházi Képviselő Tanács tevékenységének értékelésére, valamint a különböző egyháztársadalmi szervezetek, felekezeti tanintézetek és más intézmények jelentéseinek megvitatására a szombati ülésszak keretében került sor. Az Egyházi Képviselő Tanács mellett jelentést nyújtott be a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége, az Unitárius Nők Országos Szövetsége, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Gondviselés Segélyszervezet, az Erdélyi Unitárius Egyház Nyugdíjintézete, a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon és a kolozsvári Unitárius Óvoda.
A Főtanács határozatot fogadott el az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház egyesülésének előkészítése érdekében, – egyebek mellett – jóváhagyólag tudomásul vette az egyházi átvilágítás és közelmúlt-kutatás helyzetéről szóló jelentést, majd megválasztotta az Egyházi Közigazgatási Bíróság tagjait. Az elfogadott részjelentések tárgyai között szerepelt az egyházi alapítású kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását jóváhagyó döntés is.
Az Egyházi Főtanács ülését megelőzően, július 29–30-án szintén Kolozsváron ülésezett az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének (ULOSZ) Konferenciája. Az unitárius lelkészek szakmai és érdekvédelmi szervezetének ez évi közgyűlése értékelte a Lelkészszövetség elmúlt egyéves munkáját, különböző tervezeteket vitatott meg és határozatokat fogadott el időszerű kérdésekben – áll a dokumentumban. Szabadság (Kolozsvár)
Az Erdélyi Unitárius Egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyházi Főtanács 2010. július 30–31-én Kolozsváron ülésezett. A 144 tagú – lelkészekből és világi képviselőkből álló – testület évente egyszer ülésezik, amikor értékeli az egyház általános működését, illetve egyházkormányzási határozatokat hoz – tájékoztat az egyház sajtóirodája.
A főtanács péntek délután áhítattal kezdte munkálatait. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött, illetve köszöntötte az időközben nyugdíjba vonult lelkészeket és világi tisztségviselőket.
A jelentések számbavétele során a főtanácsi képviselők véleményezték az egyházi főtisztségviselők (püspök, főjegyző, közügyigazgató és a két főgondnok) tevékenységéről szóló beszámolókat. Az Egyházi Képviselő Tanács tevékenységének értékelésére, valamint a különböző egyháztársadalmi szervezetek, felekezeti tanintézetek és más intézmények jelentéseinek megvitatására a szombati ülésszak keretében került sor. Az Egyházi Képviselő Tanács mellett jelentést nyújtott be a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége, az Unitárius Nők Országos Szövetsége, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Gondviselés Segélyszervezet, az Erdélyi Unitárius Egyház Nyugdíjintézete, a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon és a kolozsvári Unitárius Óvoda.
A Főtanács határozatot fogadott el az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház egyesülésének előkészítése érdekében, – egyebek mellett – jóváhagyólag tudomásul vette az egyházi átvilágítás és közelmúlt-kutatás helyzetéről szóló jelentést, majd megválasztotta az Egyházi Közigazgatási Bíróság tagjait. Az elfogadott részjelentések tárgyai között szerepelt az egyházi alapítású kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását jóváhagyó döntés is.
Az Egyházi Főtanács ülését megelőzően, július 29–30-án szintén Kolozsváron ülésezett az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének (ULOSZ) Konferenciája. Az unitárius lelkészek szakmai és érdekvédelmi szervezetének ez évi közgyűlése értékelte a Lelkészszövetség elmúlt egyéves munkáját, különböző tervezeteket vitatott meg és határozatokat fogadott el időszerű kérdésekben – áll a dokumentumban. Szabadság (Kolozsvár)
2010. szeptember 30.
Elhunyt Dr. Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház nyugalmazott püspöke
Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa megrendüléssel tudatja, hogy az egyház 30. főpásztora, D. Dr. Szabó Árpád nyugalmazott püspök életének 76. évében, egy esztendőnyi, méltósággal és hittel viselt nehéz betegség után, 2010. szeptember 30-án elhunyt.
Életében az unitárius egyház évszázados történelmi hivatása betöltésének elősegítésén munkálkodott, és önfeláldozó odaadással szolgálta annak szükségleteit, alkalmas és alkalmatlan időkben. „Ti vagytok a világ világossága; nem rejthető el a hegyen épült város!” – hirdette a jézusi evangéliumot: Isten gondviselő szeretetének megtapasztalását, a keresztény ember felelős többre hivatását, az egyházi közösség megtartó erejét. 1935-ben született egy ősi Homoród menti unitárius fészekben, iskoláit Városfalván, Székelykeresztúron és Kolozsváron végezte, ahol 1953-1957 között lelkészi oklevelet szerzett. Egyházi pályafutását püspöki titkárként kezdte 1958-1965 között, majd 1965-1976 között a kolozsvári belvárosi egyházközség lelkésze volt. 1974-től a Protestáns Teológiai Intézetben az unitárius bibliai teológia tanára lett, 1977-1978-ban a chicagoi Meadville Lombard Teológiai Intézet ösztöndíjasa volt. 1996-ban a zsinat az egyház 30. főpásztorává választotta, 2002-ben pedig e tisztségében megerősítette. 2008-ban, fél évszázados egyházi szolgálat után, nyugalomba vonult.
Szolgálatának egyik része az egyháztörténelem megpróbáltatásokkal teli időszakára esett, a másik a megnyílt lehetőségek távlataira nézett. Ő mindkettőben felelősséggel és elkötelezettséggel töltötte be hivatását. Lelkészként Isten gondviselő szeretetére és a közösség megtartó erejére hívta fel a hívek figyelmét. Tanárként a teológiai tudományok és a lelkészi hivatás fiatalok általi elsajátításán fáradozott. Püspökként az egyház előtt megnyílt új lehetőségek közötti eligazodást kereste, a lelki és vagyoni megerősödést szorgalmazta. Figyelme kiterjedt a szellemi szükségletekre is: a teológiai tudományok és irodalom művelését, valamint az egyházi folyóiratok szerkesztését személyes példaadással buzdította. Az egyházi iskolák újraindítása és minőségi oktatási intézménnyé fejlesztése, az egyháztársadalmi szervezetek megerősítése, új templomok építése, a nemzetközi kapcsolatok ápolása mind tanúbizonyságai önfeláldozó, céltudatos, felelős szolgálatának.
Temetése 2010. október 4-én, hétfőn déli 12 órakor lesz a kolozsvári belvárosi unitárius templomból a Házsongárdi temetőben.
Emléke legyen áldott!
Dr. Szabó Árpád /Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15. – Kolozsvár, 2010. szeptember30./ Erd.ma
Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa megrendüléssel tudatja, hogy az egyház 30. főpásztora, D. Dr. Szabó Árpád nyugalmazott püspök életének 76. évében, egy esztendőnyi, méltósággal és hittel viselt nehéz betegség után, 2010. szeptember 30-án elhunyt.
Életében az unitárius egyház évszázados történelmi hivatása betöltésének elősegítésén munkálkodott, és önfeláldozó odaadással szolgálta annak szükségleteit, alkalmas és alkalmatlan időkben. „Ti vagytok a világ világossága; nem rejthető el a hegyen épült város!” – hirdette a jézusi evangéliumot: Isten gondviselő szeretetének megtapasztalását, a keresztény ember felelős többre hivatását, az egyházi közösség megtartó erejét. 1935-ben született egy ősi Homoród menti unitárius fészekben, iskoláit Városfalván, Székelykeresztúron és Kolozsváron végezte, ahol 1953-1957 között lelkészi oklevelet szerzett. Egyházi pályafutását püspöki titkárként kezdte 1958-1965 között, majd 1965-1976 között a kolozsvári belvárosi egyházközség lelkésze volt. 1974-től a Protestáns Teológiai Intézetben az unitárius bibliai teológia tanára lett, 1977-1978-ban a chicagoi Meadville Lombard Teológiai Intézet ösztöndíjasa volt. 1996-ban a zsinat az egyház 30. főpásztorává választotta, 2002-ben pedig e tisztségében megerősítette. 2008-ban, fél évszázados egyházi szolgálat után, nyugalomba vonult.
Szolgálatának egyik része az egyháztörténelem megpróbáltatásokkal teli időszakára esett, a másik a megnyílt lehetőségek távlataira nézett. Ő mindkettőben felelősséggel és elkötelezettséggel töltötte be hivatását. Lelkészként Isten gondviselő szeretetére és a közösség megtartó erejére hívta fel a hívek figyelmét. Tanárként a teológiai tudományok és a lelkészi hivatás fiatalok általi elsajátításán fáradozott. Püspökként az egyház előtt megnyílt új lehetőségek közötti eligazodást kereste, a lelki és vagyoni megerősödést szorgalmazta. Figyelme kiterjedt a szellemi szükségletekre is: a teológiai tudományok és irodalom művelését, valamint az egyházi folyóiratok szerkesztését személyes példaadással buzdította. Az egyházi iskolák újraindítása és minőségi oktatási intézménnyé fejlesztése, az egyháztársadalmi szervezetek megerősítése, új templomok építése, a nemzetközi kapcsolatok ápolása mind tanúbizonyságai önfeláldozó, céltudatos, felelős szolgálatának.
Temetése 2010. október 4-én, hétfőn déli 12 órakor lesz a kolozsvári belvárosi unitárius templomból a Házsongárdi temetőben.
Emléke legyen áldott!
Dr. Szabó Árpád /Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15. – Kolozsvár, 2010. szeptember30./ Erd.ma
2010. október 5.
Eltemették Szabó Árpád püspököt
Zsúfolásig megtelt a kolozsvári unitárius templom hétfőn délben, amikor a szeptember 30-án, 75 éves korában elhunyt Szabó Árpád nyugalmazott püspököt búcsúztatták. Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa a Homoród menti kis faluból elindult, és élete javarészét – lelkészként, tanárként és egyházi vezetőként – Kolozsváron leélő főpásztorától vett búcsút. Utódja, Bálint-Benczédi Ferenc, aki két éve vette át a stafétabotot a 30. erdélyi unitárius püspöktől, Szabó Árpádnak a vegyészettel szemben tanúsított fiatalkori vonzódására utalva mondta: „az élet lett az ő laboratóriuma, aminek méltósággal viselt betegség vetett véget. Istentől elrugaszkodott világban őrizte a lángot”. A gyászbeszédek sorát Máthé Dénes főgondnok nyitotta meg, aki azt emelte ki, hogy az elhunyt sok figyelmet és energiát szentelt az egyházi oktatásnak.
Máthé Dénes főgondnok hangsúlyozta: a püspök hittel és tisztességgel fogadta a halált, utolsó napjaiban is iskolaügyekről cserélt véleményt az őt meglátogatókkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet rektora az elhunyt szakmai felkészültségét, igényességét, hivatástudatát, elkötelezettségét méltatta. Gyászbeszédet mondott még Popa Márta (igazgató, János Zsigmond Unitárius Kollégium), Varró Margit (igazgató, székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium), Asztalos Klára (elnök, Unitárius Nők Országos Szövetsége), Balázsi László (főjegyző, Magyarországi Unitárius Egyház), Csűri István (püspök, Romániai Református Egyházak), Jakubinyi György (érsek, Római Katolikus Egyház), Adorjáni Dezső (püspök, Evangélikus-Lutheránus Egyház), Hans Frölich (esperes, Szász Evangélikus Egyház) és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.
A gyászszertartáson az unitárius kollégium énekkara szolgált Majó Julianna vezetésével. Jelen volt László Attila alpolgármester, Tőkés László EU-parlamenti képviselő, közéletünk sok ismert személyisége. Szabó Árpádot legkevesebb félezren kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe.
(Ö.I.B.) Szabadság (Kolozsvár)
Zsúfolásig megtelt a kolozsvári unitárius templom hétfőn délben, amikor a szeptember 30-án, 75 éves korában elhunyt Szabó Árpád nyugalmazott püspököt búcsúztatták. Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa a Homoród menti kis faluból elindult, és élete javarészét – lelkészként, tanárként és egyházi vezetőként – Kolozsváron leélő főpásztorától vett búcsút. Utódja, Bálint-Benczédi Ferenc, aki két éve vette át a stafétabotot a 30. erdélyi unitárius püspöktől, Szabó Árpádnak a vegyészettel szemben tanúsított fiatalkori vonzódására utalva mondta: „az élet lett az ő laboratóriuma, aminek méltósággal viselt betegség vetett véget. Istentől elrugaszkodott világban őrizte a lángot”. A gyászbeszédek sorát Máthé Dénes főgondnok nyitotta meg, aki azt emelte ki, hogy az elhunyt sok figyelmet és energiát szentelt az egyházi oktatásnak.
Máthé Dénes főgondnok hangsúlyozta: a püspök hittel és tisztességgel fogadta a halált, utolsó napjaiban is iskolaügyekről cserélt véleményt az őt meglátogatókkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet rektora az elhunyt szakmai felkészültségét, igényességét, hivatástudatát, elkötelezettségét méltatta. Gyászbeszédet mondott még Popa Márta (igazgató, János Zsigmond Unitárius Kollégium), Varró Margit (igazgató, székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium), Asztalos Klára (elnök, Unitárius Nők Országos Szövetsége), Balázsi László (főjegyző, Magyarországi Unitárius Egyház), Csűri István (püspök, Romániai Református Egyházak), Jakubinyi György (érsek, Római Katolikus Egyház), Adorjáni Dezső (püspök, Evangélikus-Lutheránus Egyház), Hans Frölich (esperes, Szász Evangélikus Egyház) és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.
A gyászszertartáson az unitárius kollégium énekkara szolgált Majó Julianna vezetésével. Jelen volt László Attila alpolgármester, Tőkés László EU-parlamenti képviselő, közéletünk sok ismert személyisége. Szabó Árpádot legkevesebb félezren kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe.
(Ö.I.B.) Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 1.
Egyesül az erdélyi és az anyaországi unitárius egyház
Egyesül az erdélyi és az anyaországi unitárius egyház: az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa és a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselőtanácsa június 28-án tartja a két egyházrészt újraegyesítő és a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét megalkotó zsinati ülését.
A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartandó ülés tárgysorozata: az egyesülési határozat elfogadása, a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényének megalkotása, valamint néhány, hatályba léptetési határozat és a szükséges átmeneti rendelkezések meghozatala.
Helyreáll a történelmi egység
Mint arról beszámoltunk, az erdélyi és anyaországi unitárius egyházak egyesülését református mintára magyarországi lelkészek javasolták, az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége pedig üdvözölte a kezdeményezést. A kezdeményezők érvelése szerint az új egyház létrehozásával helyreáll a Kárpát-medencei unitáriusoknak a hívek döntő többsége által óhajtott történelmi egysége, melynek több évszázados hagyományát a trianoni békediktátum és a kommunista diktatúrák hatalomra jutása szakította meg.
Az elképzelés szerint – akárcsak Trianon előtt – a Magyar Unitárius Egyház székhelye Kolozsváron lenne, és azt az Erdélyi Unitárius Egyház jelenlegi püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc vezetné. „Az egyesülés gondolata, vágya minden jóérzésű erdélyi és magyarországi unitárius hívőben elsősorban az együvé tartozást és a testvéri összefogás érzését jelenti, tehát érzelmi jellegű” – vélik a kezdeményezők. Szerintük az is az egyesítés mellett szól, hogy csupán Erdélyben van unitárius lelkészképzés, ugyanakkor a magyarországi unitáriusok kétharmada erdélyi származású.
Újjáéledt kapcsolatok
Mint ismeretes, az unitárius egyház kezdetét 1568-tól, a lelkiismereti szabadságot első ízben kimondó tordai országgyűléstől számítják. Az új hit hamarosan elterjedt Erdélyen kívül is, főleg Magyarország különböző részein. 1902-ben a Királyhágón túli egyházközségekből alakult meg az unitárius egyház kilencedik, Duna–Tisza Menti Egyházköre, mely szerves része lett az Erdélyben levő, kolozsvári központtal működő, akkori nevén Magyarországi Unitárius Egyháznak. 1940-ben az augusztus 30-i bécsi döntés Észak-Erdélyt visszacsatolta Magyarországhoz.
Ez alkalmat nyújtott a kilencedik egyházkör önállóságának megszüntetésére és közigazgatásilag a kolozsvári püspökséghez való visszacsatolására. A második világháború után visszaálló határok miatt a mai Magyarország területén élő unitáriusok ismét kénytelenek voltak önálló egyházi életet gyakorolni. Az erdélyi unitárius egyház 1949-ben elfogadott szervezeti szabályzatában már nem szerepelt a Duna–Tisza Menti Egyházkör, politikai okokból ekkorra minden hivatalos kapcsolat megszakadt a magyarországi és az erdélyi unitárius egyház között. Az 1968. augusztus 21-i zsinat engedélyezte az egyházkör egyházzá alakulását, ennek eredményeként alakult ki 1971-re a Magyarországon maradottak mai státusa.
Az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyház kapcsolatai az 1989-es rendszerváltást követően hivatalosan is újraéledtek. A két egyházban létező egyházközségek között testvérgyülekezeti kapcsolatok jöttek létre, a két egyház vezetősége között pedig felmerült az egyesítés kérdésköre. Krónika (Kolozsvár)
Egyesül az erdélyi és az anyaországi unitárius egyház: az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa és a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselőtanácsa június 28-án tartja a két egyházrészt újraegyesítő és a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét megalkotó zsinati ülését.
A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartandó ülés tárgysorozata: az egyesülési határozat elfogadása, a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényének megalkotása, valamint néhány, hatályba léptetési határozat és a szükséges átmeneti rendelkezések meghozatala.
Helyreáll a történelmi egység
Mint arról beszámoltunk, az erdélyi és anyaországi unitárius egyházak egyesülését református mintára magyarországi lelkészek javasolták, az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége pedig üdvözölte a kezdeményezést. A kezdeményezők érvelése szerint az új egyház létrehozásával helyreáll a Kárpát-medencei unitáriusoknak a hívek döntő többsége által óhajtott történelmi egysége, melynek több évszázados hagyományát a trianoni békediktátum és a kommunista diktatúrák hatalomra jutása szakította meg.
Az elképzelés szerint – akárcsak Trianon előtt – a Magyar Unitárius Egyház székhelye Kolozsváron lenne, és azt az Erdélyi Unitárius Egyház jelenlegi püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc vezetné. „Az egyesülés gondolata, vágya minden jóérzésű erdélyi és magyarországi unitárius hívőben elsősorban az együvé tartozást és a testvéri összefogás érzését jelenti, tehát érzelmi jellegű” – vélik a kezdeményezők. Szerintük az is az egyesítés mellett szól, hogy csupán Erdélyben van unitárius lelkészképzés, ugyanakkor a magyarországi unitáriusok kétharmada erdélyi származású.
Újjáéledt kapcsolatok
Mint ismeretes, az unitárius egyház kezdetét 1568-tól, a lelkiismereti szabadságot első ízben kimondó tordai országgyűléstől számítják. Az új hit hamarosan elterjedt Erdélyen kívül is, főleg Magyarország különböző részein. 1902-ben a Királyhágón túli egyházközségekből alakult meg az unitárius egyház kilencedik, Duna–Tisza Menti Egyházköre, mely szerves része lett az Erdélyben levő, kolozsvári központtal működő, akkori nevén Magyarországi Unitárius Egyháznak. 1940-ben az augusztus 30-i bécsi döntés Észak-Erdélyt visszacsatolta Magyarországhoz.
Ez alkalmat nyújtott a kilencedik egyházkör önállóságának megszüntetésére és közigazgatásilag a kolozsvári püspökséghez való visszacsatolására. A második világháború után visszaálló határok miatt a mai Magyarország területén élő unitáriusok ismét kénytelenek voltak önálló egyházi életet gyakorolni. Az erdélyi unitárius egyház 1949-ben elfogadott szervezeti szabályzatában már nem szerepelt a Duna–Tisza Menti Egyházkör, politikai okokból ekkorra minden hivatalos kapcsolat megszakadt a magyarországi és az erdélyi unitárius egyház között. Az 1968. augusztus 21-i zsinat engedélyezte az egyházkör egyházzá alakulását, ennek eredményeként alakult ki 1971-re a Magyarországon maradottak mai státusa.
Az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyház kapcsolatai az 1989-es rendszerváltást követően hivatalosan is újraéledtek. A két egyházban létező egyházközségek között testvérgyülekezeti kapcsolatok jöttek létre, a két egyház vezetősége között pedig felmerült az egyesítés kérdésköre. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 20.
VIDEÓINTERJÚ - Egyesítenék az erdélyi és a magyarországi unitárius egyházat
Egyháztörténelmi és nemzetpolitikai jelentőségű pillanat
Létrejön a Magyar Unitárius Egyház, amennyiben az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának, illetve a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselő Tanácsának tagjai megszavazzák a két egyházrész újraegyesítését a június 28-i kolozsvári zsinati ülésen. Az új alaptörvényt megalkotó és az erről döntő ülésen 268 egyházi és világi személy vesz részt – tudtuk meg Bálint Benczédi Ferenctől, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökétől. A kolozsvári belvárosi unitárius templomban sorra kerülő ülésen a tervek szerint elfogadják az egyesülési határozatot, megalkotják a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét, valamint elfogadnak néhány hatályba léptetési határozatot, illetve a szükséges átmeneti rendelkezéseket. Az újraegyesülésre az is lehetőséget teremtett, hogy 2010 júniusában Rázmány Csaba elhalálozását követően a Magyarországi Unitárius Egyházkerület nem választott új püspököt.
„A Jóisten segítségével jövő csütörtökön meg tudjuk tartani azt a zsinati ülésünket, ahol elfogadásra ajánljuk, s merem hinni, hogy a zsinat tagjainak a nagy része el is fogadja azt az alaptörvényt, amelyet a magyarországi unitárius egyház vezetőivel szerkesztettünk meg. Ezáltal szeretnénk újra megteremteni a magyar unitárius egységet, hiszen a négy és fél évszázad történelme azt igazolja, hogy az alföldi unitárius egyházrészek mindig is ide tartoztak” – nyilatkozta a Szabadságnak Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke.
Az egyházi főméltóság arról számolt be, hogy az új Magyar Unitárius Egyháznak két központja lesz: egyrészt a bölcső, azaz Kolozsvár, másrészt pedig Budapest, amely az Alföldön élő közösségeknek lesz a központja.
Ez a vágy és ez a kívánság a híveink részéről az elmúlt 15-20 év alatt nagyon sokszor megfogalmazódott. A lelkészi kar és az egyház lelkészi vezetői jogosnak tartották ezt az igényt, így létrehoztunk egy közös bizottságot, amelyben világiak és egyháziak egyaránt részt vettek. Ez a testület dolgozta ki az új, közös alaptörvényt. Június 28-án egy új történelmet kezdünk, amikor elfogadjuk az alaptörvényt. A következő napon tartjuk a főtanácsi üléseket, ahol a működési-szervezeti szabályzatot tárgyalják meg – fogalmazott a püspök.
Bálint Benczédi Ferenc szerint kimagasló pillanata lesz ez az unitáriusok történelmének. – Visszatekintve az elmúlt ötven-száz év viharos időszakára, azt láthatjuk, hogy az unitárius közösség szétesett darabokra. Ezt szeretnénk revideálni, s megteremteni azt a történelmi egységet, amit az elmúlt évszázadokban az unitáriusság itt, a Kárpát-medencében hordozott. Az unitárius eszme Erdélyben született, itt tudott gyökeret ereszteni, itt tudott intézménnyé, egyházzá szerveződni, innen „költözött ki”, illetve terjedt el az unitárius gondolat – jegyezte meg Bálint Benczédi Ferenc.
Hozzátette: bár mind Magyarország, mind Románia 1945 után a szocialista táborban volt, mégsem sikerült megőrizni az unitárius egyház egységét, ezért van most szükség arra, hogy egy szervezetben, egy működési szabályzattal tudják rendezni dolgainkat akár itt, Erdélyben, akár Magyarországon.
Bálint Benczédi Ferenc arról is beszámolt, hogy 2010 őszén a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselő Tanácsa levélben fejezte ki óhaját az egyesülés iránt. Egyébként az Erdélyi Unitárius Egyház 2011–2015-ös stratégiai tervében, amelyet kiadványban foglaltak össze, már szerepel az egyesülésre vonatkozó passzus.
Az erdélyi országgyűlés 1568. évi vallásügyi határozata a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált – áll az Erdélyi Unitárius Egyház meghívójában.
„Miután unitárius egyházunkat évszázadokon át sorvasztották, majd a trianoni diktátum következtében maradék egyházszervezetünket is feldarabolták, a XXI. század eleje új lehetőséget teremtett a Kárpát-medencei magyar unitáriusok egyházi egységének helyreállítására.
A kedvező nemzeti és nemzetközi lehetőségekkel élve, a közel 450 éves történelmi hagyományaink alapján a két magyar unitárius egyházrész, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház illetékes főhatóságai elhatározták a teljes körű egyházszervezeti egység helyreállítását, amely a Magyar Unitárius Egyházban testesül meg.
A jövőbeli működésében, szervezeti felépítésében, belső jogrendjében, valamint istentiszteleti és szertartási rendjében egységes egyházszervezet az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyházkerület újraegyesülése által jön létre 2012. június 28-án az egyházrészek együttes zsinati ülésén” – áll a közleményben.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)
Egyháztörténelmi és nemzetpolitikai jelentőségű pillanat
Létrejön a Magyar Unitárius Egyház, amennyiben az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának, illetve a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselő Tanácsának tagjai megszavazzák a két egyházrész újraegyesítését a június 28-i kolozsvári zsinati ülésen. Az új alaptörvényt megalkotó és az erről döntő ülésen 268 egyházi és világi személy vesz részt – tudtuk meg Bálint Benczédi Ferenctől, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökétől. A kolozsvári belvárosi unitárius templomban sorra kerülő ülésen a tervek szerint elfogadják az egyesülési határozatot, megalkotják a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét, valamint elfogadnak néhány hatályba léptetési határozatot, illetve a szükséges átmeneti rendelkezéseket. Az újraegyesülésre az is lehetőséget teremtett, hogy 2010 júniusában Rázmány Csaba elhalálozását követően a Magyarországi Unitárius Egyházkerület nem választott új püspököt.
„A Jóisten segítségével jövő csütörtökön meg tudjuk tartani azt a zsinati ülésünket, ahol elfogadásra ajánljuk, s merem hinni, hogy a zsinat tagjainak a nagy része el is fogadja azt az alaptörvényt, amelyet a magyarországi unitárius egyház vezetőivel szerkesztettünk meg. Ezáltal szeretnénk újra megteremteni a magyar unitárius egységet, hiszen a négy és fél évszázad történelme azt igazolja, hogy az alföldi unitárius egyházrészek mindig is ide tartoztak” – nyilatkozta a Szabadságnak Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke.
Az egyházi főméltóság arról számolt be, hogy az új Magyar Unitárius Egyháznak két központja lesz: egyrészt a bölcső, azaz Kolozsvár, másrészt pedig Budapest, amely az Alföldön élő közösségeknek lesz a központja.
Ez a vágy és ez a kívánság a híveink részéről az elmúlt 15-20 év alatt nagyon sokszor megfogalmazódott. A lelkészi kar és az egyház lelkészi vezetői jogosnak tartották ezt az igényt, így létrehoztunk egy közös bizottságot, amelyben világiak és egyháziak egyaránt részt vettek. Ez a testület dolgozta ki az új, közös alaptörvényt. Június 28-án egy új történelmet kezdünk, amikor elfogadjuk az alaptörvényt. A következő napon tartjuk a főtanácsi üléseket, ahol a működési-szervezeti szabályzatot tárgyalják meg – fogalmazott a püspök.
Bálint Benczédi Ferenc szerint kimagasló pillanata lesz ez az unitáriusok történelmének. – Visszatekintve az elmúlt ötven-száz év viharos időszakára, azt láthatjuk, hogy az unitárius közösség szétesett darabokra. Ezt szeretnénk revideálni, s megteremteni azt a történelmi egységet, amit az elmúlt évszázadokban az unitáriusság itt, a Kárpát-medencében hordozott. Az unitárius eszme Erdélyben született, itt tudott gyökeret ereszteni, itt tudott intézménnyé, egyházzá szerveződni, innen „költözött ki”, illetve terjedt el az unitárius gondolat – jegyezte meg Bálint Benczédi Ferenc.
Hozzátette: bár mind Magyarország, mind Románia 1945 után a szocialista táborban volt, mégsem sikerült megőrizni az unitárius egyház egységét, ezért van most szükség arra, hogy egy szervezetben, egy működési szabályzattal tudják rendezni dolgainkat akár itt, Erdélyben, akár Magyarországon.
Bálint Benczédi Ferenc arról is beszámolt, hogy 2010 őszén a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselő Tanácsa levélben fejezte ki óhaját az egyesülés iránt. Egyébként az Erdélyi Unitárius Egyház 2011–2015-ös stratégiai tervében, amelyet kiadványban foglaltak össze, már szerepel az egyesülésre vonatkozó passzus.
Az erdélyi országgyűlés 1568. évi vallásügyi határozata a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált – áll az Erdélyi Unitárius Egyház meghívójában.
„Miután unitárius egyházunkat évszázadokon át sorvasztották, majd a trianoni diktátum következtében maradék egyházszervezetünket is feldarabolták, a XXI. század eleje új lehetőséget teremtett a Kárpát-medencei magyar unitáriusok egyházi egységének helyreállítására.
A kedvező nemzeti és nemzetközi lehetőségekkel élve, a közel 450 éves történelmi hagyományaink alapján a két magyar unitárius egyházrész, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház illetékes főhatóságai elhatározták a teljes körű egyházszervezeti egység helyreállítását, amely a Magyar Unitárius Egyházban testesül meg.
A jövőbeli működésében, szervezeti felépítésében, belső jogrendjében, valamint istentiszteleti és szertartási rendjében egységes egyházszervezet az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyházkerület újraegyesülése által jön létre 2012. június 28-án az egyházrészek együttes zsinati ülésén” – áll a közleményben.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)