Hivatalos fordító hiánya gátolja a Batthyáneum restitúciós perének folytatását
Hivatalos fordító hiánya akadályozza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által visszaigényelt Batthyáneum könyvtár restitúciós perének folytatását, eddig ugyanis nem sikerült olyan személyt találni, aki lefordíthatná latinról Batthyány Ignác püspök végrendeletét.
A bíró kérése szerint a kétszáz éves okirat fordítójának nemcsak latinul kell tudnia, hanem a középkor szakértőjének is kell lennie, írta a Mediafax.
Mint arról beszámoltunk, a Batthyáneum visszaszolgáltatásáért indított perben az alperes Román Nemzeti Könyvtárnak Batthyány Ignác püspök végrendeletének hitelesített másolatát is csatolnia kell a perirathoz, miután a bíróság jóváhagyta az egyház erre vonatkozó kérését. A Román Nemzeti Könyvtárnak, amelynek kezelésébe a közgyűjtemény tartozik a püspök 1798. július 31-én keltezett végrendeletének hitelesített másolata mellett a latin nyelvű szöveg hitelesített fordítását is be kell mutatnia. Annak érdekében, hogy ne merüljön fel kétség a fordítás hitelességét illetően, a bíróság elrendelte, hogy a felek közösen válasszák ki az ennek elkészítésére alkalmas szakembert, de eddig még nem találtak ilyen személyt.
Cosmin Muntean, a Gyulafehérvári Táblabíróság szóvivője elmondta, ha a végrendeletnek lenne angol vagy francia fordítása, az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítói közül választottak volna, de latin nyelvből nincs hivatalos fordítójuk. A Batthyáneum perének következő tárgyalását október 4-én tartják.
Erdély.ma

A családpasztoráció útján /1/
Mi a családpasztoráció? Hogyan jött létre a családpasztorációs munkacsoport? Miért van szüksége erre az erdélyi családoknak? Szénégető Istvánnal, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferensével többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk. A családpasztorációért felelő lelkipásztor Sepsiszentgyörgy szülötte, 1998-ban Gyulafehérváron szentelték pappá, jelenleg a Marosvásárhely-remeteszegi Szent Család-templom plébánosa.
– Tizenhárom évvel ezelőtt egy hétvégi Brassói beszélgetés ideje alatt megszületett a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Munkacsoportja. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre? Hogyan került kapcsolatba a családpasztorációval?
– Az első szavak, amelyek eszembe jutnak válaszként: édesanyám, édesapám, szüleim, gyermekkorom. Ezek a valóságok életünk talán legdrágább és legszentebb ajándékai. Olyan családból származom, ahol nem volt nehéz megtapasztalni az élet nagyszerűségét, a szülői szeretet ingyenességét, a családi élet szépségét. Papi hivatásommal együtt valamiképpen társult ehhez a család természetes szeretete, egy isteni meghívás, hivatás a hivatáson belül, ami arról szólt, hogy tanulmányozzam a házasság szentségét és a házasság szentségére épülő keresztény családeszményt – úgy is, mint házasságteológia és úgy is, mint családpasztoráció. Rövid, kétéves segédlelkészi szolgálat után a főpásztor megbízásából Rómaba mentem tanulni, a Pápai Lateráni Egyetem házasságteológiával és családpasztorációval foglalkozó II. János Pál Intézetébe. Így a család került életem középpontjába, lelkipásztori érdeklődésemnek, papi hivatásomnak fő iránya a családok szolgálata lett.
Rómaból való hazatérésem után, 2002-ben kezdtem ezzel következetesebben, szervezettebben foglalkozni, de ez volt a főpásztortól kapott küldetésem és megbízásom is. 2003 januárjában egy Brassói hétvégi megbeszélésen volt egy Isten közelségében, de ugyanakkor emberek barátságának a közelségében is megélt szép tapasztalatom, akkor úgy éreztem, hogy a papság szentsége és a házasság szentsége egymást kiegészítik, egymást táplálják, szolgálják. Ott történt az első közös álmodozás, tervezés, amiből egy struktúra is született, amit most úgy nevezünk, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságán belüli családmunkacsoport. Ez a családok lelki gondozásával, lelkipásztorkodásával foglalkozó közösség, akik az egyháztól kapják a küldetést, hogy a maguk helyén, plébániáján szervezetten, egységben az egész egyházmegyében elinduljanak, cselekedjenek ebben a szolgálatban. Ebből az első találkozásból, beszélgetésből születtek az első hétvégék, rendezvények, konferenciák, táborok. – Családpasztorációs Munkacsoport vagy más néven Magcsoport. Honnan származik a név? – A „mag” szóról eszünkbe juthat a magvetés, hiszen a legfőbb feladatunk Jézus Krisztusnak, az Ő személyének, az Ő igéjének, igazságainak hirdetése a pasztoráció eszközeivel, egyfajta családi katekézis formájában.
Hivatalosan a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának vagyunk a családmunkacsoportja, másik öt munkacsoport mellett. Részt veszünk a bizottság tanácskozásain, itt szoktuk az egyházmegye szintjén tevékenységeinket összehangolni, ugyanakkor itt kapunk inspirációt, útmutatást tevékenységeink kapcsán. Jogi személyiséggel rendelkező, főegyházmegyei illetékességű intézmény vagyunk, szerepünk és tevékenységünk koordinatív a főegyházmegyében, az érsekség internetes oldalán úgy jelenünk meg, mint Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda, szervezetünknek honlapja is van, a www.csalad.ro. (folytatjuk)
Lejegyezte: Kertész Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Márton Áron kőkoporsóját Gyulafehérváron
MTI | - Felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját csütörtökön a Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában. A 36 évvel ezelőtt meghalt Márton Áron újratemetési ceremóniáját a Szent Mihály székesegyház templombúcsúja keretében tartották, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius vezetésével.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának" nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte azt is: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának".
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan ideológiájára. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak.
„Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette a megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?" – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának a vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kő koporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát.
Mint arról a Krónika beszámolt, Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
A Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A második világháborút lezáró párizsi béketárgyalások idején az erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezésének egyik szószólója volt. A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a Gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott.
Márton Áron püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. A Budapesti nemzetpolititikai államtitkárság 2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának az évét Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Krónika (Kolozsvár)

Kijelölték a Batthány Ignác püspök végrendeletének fordítóit
Ioan Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora és Buzogány Dezső egyháztörténész fogja lefordítani latinból románra Batthyány Ignác püspök végrendeletét, amely vita tárgyát képezi abban a perben, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye indított a román állam ellen a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében.
Az országos restitúciós bizottság tavaly szeptemberben elutasította az értékes gyűjtemény restitúciójára vonatkozó egyházi kérelmet, ezt a határozatot támadta meg a bíróságon a katolikus egyház. A feleknek közösen kellett kiválasztaniuk azt a két szakembert, akiknek le kell fordítaniuk a végrendeletet, hogy ne merüljön fel kétség a fordítás hitelességét és szakmaiságát illetően. A Gyulafehérvári Ítélőtábla a keddi tárgyaláson helyt adott a felek kérésének, így a BBTE két tanára fogja átültetni románra a 18. század végi dokumentumot. Szabadság (Kolozsvár)

Főegyházmegyei gyűjtés az atyhai templom javára
A Hargita megyei Atyha község villámcsapás sújtotta templomának javára tartanak gyűjtést vasárnap, október 9-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye valamennyi templomában.
„A híradásokból értesülhettünk, és a szívszorító felvételeket is láthattuk a leégett atyhai plébániatemplomról. 2016. szeptember 18-án, vasárnap este a tomboló vihar közepette érte villámcsapás a templomot. Olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy a kívül-belül felújított templom értékeiből majdnem semmit nem tudtak megmenteni” – írja a plébániáknak szóló felhívásában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Az egyházi elöljáró arra is rámutat, hogy az atyhai egyházközség híveinek száma nem éri el a százat. „Zömében idős, kisnyugdíjas hívők alkotják ezt a közösséget, akik önerejükből képtelenek a templom újjáépítésére. A tragikus történést Isten azért is engedte meg, hogy szolidaritásunkat, segítőkészségünket, egymás iránti felelősségérzetünket próbára tegye. Bizonyítsuk együvé tartozásunkat, segíteni akaró szeretetünket adományaink felajánlásával” – áll a felhívásban. Ebben Jakubinyi György érsek külön köszönetet mond azoknak a lelkészeknek, akik már korábban gyűjtést szerveztek.
A leégett atyhai templom javára gyűjtöttek adományokat szerdán az erdőszentgyörgyi Europe Direct Tájákoztató Központban is, ahol a marosvásárhelyi Grazioso Quartett vonósnégyes tartott koncertet, az est folyamán 1690 lej gyűlt össze. Krónika (Kolozsvár)

Átadták az Orbán Balázs díjakat
Kovászna megyéből Nt. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, őrkői plébános, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből Ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános vehette át hétfőn este Sepsiszentgyörgyön az idei Orbán Balázs-díjat – írja a Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácsok AGERPRES hírügynökséghez kedden délelőtt eljuttatott közös közleménye.
Az ünnepélyes díjátadót Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király templomban tartották hétfőn este, az esemény rangját az is emelte, hogy a Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatok elnökei mellett jelen voltak Bihar és Szatmár megye magyar tanácselnökei is: Pásztor Sándor és Pataki Csaba, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester mellett részt vett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is.
Elsőként Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy Székelyföld szerencsés helyzetben van, hiszen mindig voltak olyan emberek, akiket előszeretettel hívunk lámpás embereknek, akik példamutatásukkal és munkájukkal világítótoronyként mutatták az utat. Közöttük előkelő helyet foglal el Orbán Balázs, akit méltán neveztek a legnagyobb székelynek.
“Róla neveztük el azt a díjat, amit már hatodik alkalommal adunk át Székelyföld elismert személyiségeinek. A tömör ezüst, gyönyörű kivitelezésű érmét – a Márton Áron Emlékév jegyében – idén olyan személyiségek kapják, akik nem csak hitbéli, hanem kiemelkedő lelki és közösségi pásztorai híveiknek, egyházközségüknek. Munkájuk mellett önként vállalnak fel olyan hiánypótló szociális, társadalmi és ifjúsági tevékenységet, amely küldetésükké vált és elismerést érdemel” – mondta el a háromszéki tanácselnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: az Orbán Balázs-díjjal olyan embereket tüntetnek ki, akik nem utasítják el a munkát, nem futamodnak meg a nehézségek elől, olyan személyiségeket, akik kultúránkat éltetik.
‘Márton Áron, a nagy püspök arra figyelmeztet, hogy a közös származás és a közös nyelv szükséges, de nem elegendő összekovácsoló erő, társulnia kell hozzá a kultúrának is ahhoz, hogy megtartó erő legyen. Idén majd’ mindent a Márton Áron Emlékév fényében, annak részeként végzünk, hogy ébren tartsuk évfordulói ürügyén legendás püspökünk emlékezetét, hogy kövessük tanítását. Mai ünnepünk is kimagasló esemény kíván lenni, ugyanis a három közigazgatási egységbe tagolt székely-magyarság közösen, együtt, közösségként kívánja figyelmével kitüntetni jeles személyiségeit’ – fogalmazott a Hargita megyei elöljáró, majd megemlékezett a múlt héten elhunyt Kovács Piroskáról, a székely kapuk Europa Nostra nagydíjas megmentőjéről, aki elsőként kapta meg a Hargita megyeiek közül az Orbán Balázs-díjat, 2011-ben.
“Sokszoros ünnep ez nekünk, hisz két olyan személyiség előtt is tisztelgünk egyben, akik mindketten hittek abban, hogy az igazság és az emberi méltóság mindenek felett való, és akik mindketten áldozatos munkával erősítették Erdélyt, erősítették Székelyföldet. Márton Áron püspök jelmondatául a ‘nem futamodom meg a munkától’ mondatot választotta, és ehhez méltóan vezette egyházát. Tudjuk jól, hogy napjainkban hasonló kiállásra és hasonló eltökéltségre van szükségük a vezetőknek, hasonló szilárdsággal kell megvetni a lábunkat és képviselni érdekeinket, erősíteni Székelyföldet. Mert Székelyföld számunkra az otthon, minket ide kötnek hagyományaink, történelmünk, itt tudunk őszinte szívvel emlékezni nagyjainkra és itt kell nekünk, székelyföldi vezetőknek az ő munkásságukhoz méltó döntéseket hozzunk” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az összefogás erejéről, az “egymásba kapaszkodás” szükségességéről beszélt, példatörténetei is az együttműködés eredményességére mutatták rá, kiemelve, hogy most, amikor mindenhol üldözik a székely szimbólumokat, itt, Sepsiszentgyörgyön a templomok udvarán húzzák fel a székely zászlót, tehát fontos nemzeti kérdésekben a politikum és egyház egymást támogatja.
Elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vehette át a díjat, laudációját Bálint Géza, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia ügyintézője olvasta fel.
“2014-ben abban a kegyelemben részesült, hogy őt kérték fel a Csíksomlyói búcsú szónokának. Ebben a beszédében mondta a következőket: ťNekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.ť Munkáját, igyekezetét, ez a vallomás fémjelzi. Papi jelmondatát Izajás prófétától kölcsönözte és így hangzik: Itt vagyok, Uram, engem küldj! 2015 őszén, 67 évi szünet után, újraindult Marosvásárhelyen a katolikus oktatás. Dr. Tamási Zsolt igazgató következetes és tántoríthatatlan küzdelmének, és Oláh Dénes imahátteret biztosító igyekezetének beért a gyümölcse. (…) Ezt tartja élete legszebb jutalmának. Az iskoláért vívott küzdelemben folyamatosan Márton Áron püspök közbenjárását kérte. Megvalósulását, túl az emberi igyekezeten, neki tulajdonítja. Vallja, hogy az elhívás sohasem az alkalmasságot, hanem a küldő Isten kegyelmét jelenti”.
Hargita megyéből Nagy Zoltán hitoktató kapta az Orbán Balázs díjat.
Sarány István a laudációban úgy fogalmaz: ‘munkássága széles körben ismert és szakmai körökben elismert, személye azonban mindvégig a háttérben maradt. Fáradhatatlan tevékenysége, időt és energiát felemésztő ténykedése, áldozatos munkája középpontjában Márton Áron püspök áll, két évtizednél hosszabb ideig végzett kitartó munkálkodásának eredménye pedig egy rendhagyó vizuális produkció: A Hegy című öt és fél órás kép- és hanganyag, amelyet DVD-n láthat a nagyközönség, és amelyet 22-23 esztendős önzetlen előkészítő munka előzött meg. A nagy püspök egyik legelismertebb életrajzírója, Virt László szociológus Nagy Zoltán művét Márton Áron filmes monográfiájának tartja. (…) az alkotó ťhittanár, tehát világi lelkipásztor. Akiket megszólaltatott, azok jórészt maguk is lelkipásztorok. Nagy Zoltán művében a közösségét egybetartó lelkipásztor Márton Áron jelenik meg, a lelkipásztor, aki évtizedek óta – máig! – gondolkodást és életet formál Erdélyben, és már egyre inkább Erdélyen kívül isŤ.’
Kovászna megyéből Nt. Márkus András címzetes esperes, őrkői plébános kapta az Orbán Balázs-díjat, laudációját Ft. Hajdú János főesperes-plébános olvasta fel, a következő mottóval: “Nem az a nagy aki magát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl!’.
“Jelenleg kb. 5000 cigány hívének lelkipásztora, akiket a Szeretet Misszionáriusai nővéreivel, mint munkatársakkal vezet az Istenes úton, az üdvösség felé. Az országban és a gyulafehérvári főegyházmegyében is egyedüli lelkipásztor, aki az egyetlen cigány plébániát vezeti már 20 éve. Az anyaországtól munkája elismeréseként kapta az Apor Vilmos emlékérmet. Dr. Jakubinyi György érsek címzetes esperesi címmel ismerte el áldozatos és kitartó munkáját. Jelen kitüntetés is jelezze az elismerést a nem könnyű és sokszor hálátlan lelkipásztori munka miatt. Köszönjük, hogy felfigyeltek Rá, értékelik nem látványos, de mégis nagyon fontos, hasznos és kitartó munkáját. További életéhez és munkájához Isten áldását kérjük. Adja az Úr, hogy az elhintett evangéliumi mag a cigány lelkekben is megfoganjon s bő termést hozzon” – emelték ki a Márkus atyáról szóló laudációban.
A díjátadó ünnepséget a Tiberius kvartett koncertje színesítette.
Az AGERPRES hírügynökségnek elküldött közlemény felidézi, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat, hogy azoknak a személyiségeknek adományozza, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az évente kiosztott kitüntetést. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
www.agerpres.ro erdon.ro

Holtvágányon a radnóti kastély visszaszolgáltatása
A per folyamatban van
A visszaszolgáltatási bizottság júliusban elutasította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek a radnóti kastélyra vonatkozó visszaszolgáltatási kérelmét.
Amint Komáromi Attila ügyvéd megkeresésünkre kifejtette, a 2003. január 30-i 1066-os számmal iktatott visszaszolgáltatási kérvényezést 2016. július 7-én a visszaszolgáltatási bizottság 5812-es számú határozatával elutasította. Az elutasítást azzal indokolták, hogy nincs azonosság a visszaigénylő (a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség) és az államosítást megelőző tulajdonos között (a gyulafehérvári Római Katolikus Ordináriátus által működtetett vallás, tanulmányi és ösztöndíjalap). "A fent említett határozatot megtámadtuk az illetékes bíróságon, a per folyamatban van"– tudtuk meg az ügyvédtől.
Pusztulásra ítélt műemlék
A Maros partján álló négy sarokbástyás, kétszintes kastély a 16. században épült reneszánsz stílusban. A gyakran változó tulajdonosok között volt a Bogáthy és a Kornis család, majd a Rákóczi család tulajdonába került. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is használta a kastélyt, amelynek nagytermében országgyűléseket is tartottak. 1887-ben a katolikus egyház tulajdonába került, 1948-ig, az államosításig a hét falura terjedő radnóti uradalom központja, a római katolikus státus birtoka volt. Az 1989-es változások után az egyház visszaigényelte az épületet, melyben 2002-ig mezőgazdasági iskola, továbbképző, majd kutatóállomás működött, a tulajdonviszony azonban mindmáig rendezetlen.
Pár éve a kastély tetőzete kigyulladt, melynek nyomán a két, zsindellyel fedett északkeleti sarokbástya tetőszerkezete leégett, az épület födémrészébe is belekaptak a lángok, mintegy ezer négyzetméter gyulladt ki, kétszáz négyzetméteren pedig beszakadt a mennyezet. Az akkor keletkezett kár eszmei és anyagi értéke felbecsülhetetlen, akárcsak a gazdátlannak tűnő reneszánsz kastély pusztulása, ugyanis nemcsak a tűzvész tett kárt a kastélyban, hanem az enyészet is. A visszaszolgáltatási törvények értelmében az egyház visszaigényelte a műemlék épületet, de mindmáig nem kapta vissza, így a tulajdonviszony egyelőre rendezetlen. A műemlékké nyilvánított kastély állami tulajdonnak számít, azonban állagmegőrzésre sem költenek, nemhogy a műemlék épület felújítását vállalnák. Az egyház, bár jogilag nincs a tulajdonában, felvállalta a tűzvész utáni helyreállítást, a két bástya befedését. Időközben azonban beszakadt az egykor impozáns kapuépület tetőszerkezete, és az ezen található tornyocska is összedőlt.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tizenhárom esztendeje igényelte vissza a kastélyt és a hozzá tartozó melléképületeket. Miután a mezőgazdasági iskola kivonult a kastélyból, állagmegőrzés végett az érsekség őriztette az épületet. Mivel az épület őrzése sokba kerülne és jogcímük sincs erre, kompromisszumos megoldást találtak a helyi polgármesteri hivatallal: az érsekség felkameráztatta az épületet és átadta a felszerelést a helyi rendőrségnek, amelynek munkatársai észlelik az illetéktelen behatolókat.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely)

Tiltakoznak a szülők, az egyház és a magyar pártok (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásával kapcsolatos bűnügyi eljárás miatt, melyet „korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözésnek” nevezett. Közös nyilatkozatban tiltakoztak az eljárás ellen a három székelyföldi megye önkormányzati vezetői, továbbá az MPP is. Megszólalt az ügyben a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye vezetősége is.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt indított eljárást Ştefan Someşan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt József iskolaigazgató ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium indításához, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A nyomozók pénteki közleménye szerint Ştefan Someşant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. A hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt József a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. Az ügyészség kérésére a Maros megyei törvényszék Ştefan Someşant harminc napra házi őrizetbe helyezte. Az RMDSZ Kelemen Hunor elnök által jegyzett állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy elképesztő hasonlóság mutatkozik a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd egy korrupcióellenes eljárás során visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében indított eljárás között. E két eset és „az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni” – sommáz az állásfoglalás. „Kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki hasonló helyzetbe kerül, és erre kérem közösségünket is. Nekünk ma elsősorban saját erőnkben, saját egészséges immunrendszerünkben kell bíznunk, és meg kell mutatnunk, hogy a közel másfél milliós magyar közösség jogaival és javaival senki nem élhet vissza, nem csorbíthatja, és nem veheti el azokat. Most nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk!” – fogalmaz Kelemen Hunor.
Közös nyilatkozatban tiltakozott szombaton a három székely megye RMDSZ-es önkormányzati vezetője is. Borboly Csaba, Hargita megye, Péter Ferenc, Maros megye és Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának vezetője nyilatkozatában megállapította: lépésenként folyamattá alakul, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt tudatosan szűkítik kisebbségi jogaink gyakorlását. Úgy vélték, hogy az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak azok a hatósági vizsgálódások, amelyek révén azokat a magyar vezetőket próbálják eltávolítani tisztségükből, akik elszántan, kemény munkával küzdenek a közösség érdekeiért és gyarapodásáért. „Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy megtorpanunk és csendben maradunk. Ők nem ismerik közösségünk összetartó erejét” – áll a három székely megye vezetőjének közös nyilatkozatában.
Az MPP vasárnapi állásfoglalása szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye”, az alakulat szolidaritást vállal Tamási Zsolt Józseffel, a Római Katolikus Gimnázium meghurcolt vezetőjével. „Ma mindannyian Tamási Zsoltok vagyunk!” – áll a párt állásfoglalásában. A Biró Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentum felidézi: 1918-ban a Romániával való egyesülést kimondó erdélyi és magyarországi románok teljes szabadságot és jogegyenlőséget ígértek az együtt élő nemzetek számára. „Ez a jogegyenlőség azóta is várat magára, sőt, huszonhat évvel a kommunista rendszer bukását követően kijelenthető: olyan időket élünk, amikor a megszerzettnek hitt jogainkat is visszafaragják, tulajdonhoz való jogunkat megkérdőjelezik, elvitatják” – áll a dokumentumban.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány nyilatkozatban fejezte ki, hogy bízik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá helyezett iskolaigazgató és a főtanfelügyelő ártatlanságában. A marosvásárhelyi gimnázium épületeinek a tulajdonjogával is rendelkező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nyilatkozatát elnöki minőségében Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnökeként pedig Holló László írta alá. A nyilatkozat aláírói leszögezték: bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás igazolja Tamási Zsolt József ártatlanságát, és azért imádkoznak, hogy az igazgató ne veszítse el hitét az igazságszolgáltatás korrektségében, és megerősödve kerüljön ki a megpróbáltatásokból. Állást foglalt a kényszerintézkedések alá vont intézményvezetők ügyében a Római Katolikus Gimnázium szülői közössége is. A román alkotmány és a tanügyi törvény egyes cikkelyeit idézve nyomatékosították, hogy az iskola létrehozását jogszerűnek, gyermekeik képzését törvényesnek, a végzett diákok számára kiállított okleveleket teljes értékűnek tekintik. A szülői közösség arra kérte a Szentszéket, hogy fordítson figyelmet a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nélkülözhetetlen szellemi központ lett a tanulmányi ház
Az erdélyi katolikus közösség lelki-szellemi megújulását szolgáló központ, a Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték Csíksomlyón.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által celebrált szentmise után pénteken kerekasztal-beszélgetést tartottak a ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Jakab Antal Tanulmányi Ház az egyházmegye első tanulmányi háza. Volt gyermekkora, kamaszkora, és most szépen elérte a felnőttkort – mutatott ár Jakubinyi György. Az egy évvel ezelőtt megújult arculatú intézmény működtetői lehetővé teszik, hogy minél többen részt tudjanak venni különböző továbbképzőkön, függetlenül az anyagi helyzetüktől.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszélgetőtársaitól többek között arra várta a választ, hogy ki milyen szemmel látja a ház múltját, jelenét és jövőjét. Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, a pasztorális bizottság vezetője néhány, a házban szervezett találkozót idézett fel. „Több lelki program is volt itt, mindig könnyedén jöttem, mintha hazamennék, ahol jól érzem magam. Egy olyan hely lett, ami minden szempontból gazdagított.”
Szakács Ferenc Sándor a Pro Educatione Egyesület vezetője, aki hat és fél éven keresztül vezette a házat, elmondta, ezek voltak élete legszebb évei. „Érdekes módon összefonódik az ember az épülettel, a térrel, amiben dolgozik. Megszerettem itt a köveket, összenőttem velük, és csodálatos volt, amit itt átéltem. A nehézségek és az örömök is egyaránt. Öröm volt számomra látni azt, hogyan fejlődik Csíksomlyó, mint a magyar lét legfontosabb lelki, szellemi központja.”
Szénégető István plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője úgy véli, nagyon sok ember számára voltak hasznosak az itt elvégzett tanfolyamok, és lelki feltöltődést jelentett az itt együtt eltöltött idő. „Az itteni programok kapcsán gyermekáldásért is szoktunk imádkozni. És kaptunk ilyen visszajelzést, hogy ebben a házban megtörtént ez a csoda.”
Közel egy évvel ezelőtt került át a ház a Gyulafehérvári Caritas ügykezelésébe. „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megfogalmaztunk, hogy legyen az itteni embereknek elérhető ez a hely, megengedhessék maguknak, hogy ide eljöjjenek, és részt tudjanak venni egy képzésen, konferencián. A kihívás ismert, fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni. Amikor elkezdtük, a bevételünk csökkent is, de az irány az jó, mert év végére a kihasználtsága nőtt a háznak, az árcsökkentés, ami történt, az a kihasználtság által kompenzálódott” – hangsúlyozta Péter György, a Caritas szocio-medikális ágazatának a vezetője.
A Jakab Antal Tanulmányi Ház szellemi műhelyévé való válását a 2011-ben létrejött Pro Educatione Egyesület is elősegítette, melynek célja, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén összefogja a keresztény értékrendet képviselő, felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteket. Sebestyén Ottó plébános, a Kalot Egyesület és az Erdélyi Háló Egyesület elnöke, valamint a Pro Educatione munkatársa rámutatott, egyházi felnőttképzési szervezetekként azt a többletet tudják nyújtani, hogy közösségben gondolkodnak. Szakács Ferenc Sándor hozzátette, hisz abban, hogy ha az emberek összefognak, akkor egy hatványozott tudásra tesznek szert és hatványozottan tudnak alkotni. „Ugyanígy hiszem, hogy ha a szervezetek összefognak, szintén hatványozódik a jobbulás, az a lehetőség, amit meg tudnak valósítani.”
A tanulmányi ház
A csíksomyói Jakab Antal Tanulmányi Ház 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit, és azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgál. A ház nevét az egykori megyés püspökről kapta, aki 1990-ben megalapította az egyházmegye szeretetszolgálatát, a Gyulafehérvári Caritast.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Batthyáneum: tovább késlelteti a pert a fordítás
Ismét elhalasztotta az ítélethozatalt a Fehér megyei ítélőtábla a gyulafehérvári Batthyáneum ügyében, számolt be az Adevărul napilap online kiadása.
A lap szerint a késlekedést az okozza, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nem fogadja el Batthyány Ignác püspök végrendeletének már elkészült román fordítását, az érsekség által megbízott fordító pedig nem készült el időre a testamentum szöveghű megfelelőjével.
Mint arról beszámoltunk, az épületegyüttes visszaszolgáltatása érdekében indított per legutóbb ott akadt el, hogy hiányzott Batthyány Ignác 1798-ból származó latin nyelvű végrendeletének a hiteles, az alperes és a felperes által is elfogadott fordítása. Október elején a Fehér megyei ítélőtábla jóváhagyta, hogy a fordítást az állam részéről dr. Ioan Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora, az érsekség részéről pedig dr. Buzogány Dezső egyháztörténész, a kolozsvári egyetem egyik professzora készítse el. Azonban csak előbbi készült el határidőre, az egyház pedig a keddi tárgyaláson kifogásokat emelt a fordítás ellen. Az ítélőtábla döntése szerint Buzogány Dezsőnek december 6-áig kell elkészülnie saját fordításával, és ekkor tárgyalják a római katolikus egyháznak a Ioan Aurel Pop-féle fordítással kapcsolatos fellebbezését is.
Az alapító püspök végrendelete kulcsfontosságú a perben, hiszen Batthyány Ignác ebben hagyta a katolikus egyházra és Erdély provinciára a páratlan értékű, 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárt és a hozzá tartozó csillagvizsgálót. Cosmin Muntean, a gyulafehérvári táblabíróság szóvivője korábban elmondta, ha a végrendeletnek lenne angol vagy francia fordítása, az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítói közül választottak volna, de latin nyelvből nincs hivatalos fordítójuk. A gyulafehérvári érsekség azután fordult az igazságszolgáltatáshoz, hogy a kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság tavaly elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását, azzal érvelve, hogy az egyház nem bizonyította tulajdonjogát. A katolikusok a most zajló perben ezt a döntést szeretnék felülírni.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

A minden porcikájában élő rendszer
Az Erdélyben működő Gyulafehérvári Caritas igazgatójával, dr. Márton Andrással a világ 164 országában jelen levő és a rászorultakon segítő szervezetről beszélgettünk. A Caritas a katolikus egyház mellett püspöki joghatóságon belül egyházmegyei intézményként működik.
– Orvosként mi vonzotta erre a területre?
– A nyolcvanas évek végén ismertem meg Böjte Csabát, aki lelki vezetőnk és barátunk lett. A titkos noviciátusi időszaka alatt egyetemistákként köréje gyűltünk, s ő olyan helyekre vitt el, ahol még sose jártunk. Beutaztunk vele sok vidéket, kijártunk vele a nyomortelepekre, olyan helyzetekbe kerültünk, amelyek mélyen megérintettek minket. Azt hiszem, az ő hatására mozdultam el ebbe az irányba. 1993-ban, amikor a Caritas egészségügyi ellátórendszer kiépítését tervezte, megkerestem Szász János igazgató atyát, akiben rugalmas, nyitott, elkötelezett embert ismertem meg. Ő kínálta fel nekem az otthoni beteggondozó szolgálat alapítását az Erdélyi Főegyházmegyében.
– Úgy tűnik, mintha nagyobb súlya lenne ennek a szerveződésnek Erdélyben, mint más kelet-európai országban.
– Elég erős szervezet alakult ki, nagyon nagy a szükség rá, és sajátos a helyzete. A hetvenes évektől kezdve a szociális szférában nálunk egyáltalán nem volt képzés, szakemberek nem léteztek, a szociális gondoskodásnak sem hagyománya, sem társadalmi-kulturális alapja nem volt.
– A kezdetek idején bizonyára kellett a lelkesedés is.
– Az elején nagyon nagy lelkesedés volt, sok elköteleződéssel. Az egyházat évtizedekig visszaszorították a sekrestyébe, aztán az erő hirtelen felbuggyant. Újra kellett tanulni azt, hogyan kell a közéletben jelen lenni és a világiakkal együttműködni, a sok év alatt ugyanakkor a bizalom is megingott az emberekben egymás iránt. A kommunizmus évei alatt nem volt konkordátum, a katolikus egyház nem egyezett meg az államhatalommal, így az egyháznak nagy tekintélye volt az emberek előtt. Felnéztek rá a változások után is.
– Állami feladatokat fed le a szervezet, részben átvállalja az állam munkáját. Ez mennyire romániai jellegzetesség?
– Amit mi végzünk, valóban közfeladat. Az úgynevezett szociális piacgazdaságban – holland és német nyelvterületen – az állam felelősnek érzi magát a feladatokért, de azokat nem ő végzi el. Például Németországban az állam a különböző szociális feladatokat csak akkor látja el, ha a civil társadalomban más azokkal nem foglalkozik. A munka ez által a közösség ügyévé válik. Az állam viszont felelősnek érzi magát, és biztosítja a keretfeltételeket, a támogatási, törvénykezési hátteret. Intézményes építkezésünkben nagyon sok olyan partnerintézménnyel van kapcsolatunk, amely ilyen elvek alapján működik. Számos osztrák és svájci szervezettel, modellel találkoztunk, amiből tanulunk.
– Milyen intézményekkel tudtak jó kapcsolatokat kiépíteni?
– Amit mi végzünk, az sokkal jobban működik, mintha az állami intézmények foglalkoznának azzal. A helyi önkormányzatok örülnek nekünk. Ahol az állami gondoskodásnak emberi arca lehet, ahol egy kis településen vagy városkában személyes a kapcsolat a vezetőséggel, ott egészen másképp viszonyulnak ehhez a témához. A beteggondozó szolgáltatást építve első pillanattól fogva az önkormányzatokhoz fordultunk, csak később kértük az országos betegbiztosító támogatását.
– A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Mit tart a legfontosabbnak egy ekkora szervezet életében?
– A Caritas minden apró részletében él. Volt olyan hat esztendő, amikor évente megduplázódott a munkatársak száma. Egy ilyen struktúrában nem csak az a fontos, hogy a támogatáshoz szükséges forrást előteremtsük. Mielőtt igazgató lettem, tíz évig a Caritas legdinamikusabban növekvő területének, az otthoni beteggondozásnak voltam a felelőse. Amikor sok lett az otthon ápolt beteg, és a szervezés már nem működött családi és baráti egyeztetéssel, létrehoztunk egy koordinációs bizottságot. Azt kértem, mindenki válassza ki azt a munkaterületet, amit a legjobban szeret. Ha a különböző vezetési szemléleteket nézzük, akkor azt látjuk, ez nem új elv. Az ember akkor a leghatékonyabb, amikor azt végzi, amit szeret. Ez bevált, a munkatársak ezután a tanulmányaikban is a választott irányokba haladtak.
– Van valamilyen hierarchia a Caritasban?
– Van egy szervezeti struktúra, de az együttműködésnek nem lehet hierarchiája. Különben az már nem együttműködés – egy továbbképzésen ezt tanította nekünk egyik tanárunk. A felelősségnek viszont lehet hierarchiája. Valakinek valamikor ki kell mondania a végszót, és ezért vállalnia kell a felelősséget is.
– Sok önkéntessel dolgoznak, tehát vonzó a munka. Mi az a plusz, amiért az emberek ezt szeretettel végzik?
– Ezt a tevékenységet nem lehet magánvállalkozásként végezni, nem összehasonlítható egy cég munkájával. Túlmutat azokon az embereken, akik a munkát végzik és azokon is, akikért dolgozunk. Aki ide jön, annak olyan erős a küldetéstudata és az azonosulási igénye, hogy az messze felülírja a szervezeti struktúrákat. Viktor Frankl, a logoterápia megalapozója egy olyan iskolát alapított egykor, ahol neurotikus depressziós betegeknek segített az életük értelmét megtalálni. A bécsi pszichiáter azt vallotta: az élet, a dolgok értelme mindig öntranszcendens, vagyis túlmutat önmagán. Egy nagyon plasztikus példát mondott: ez a dolog olyan, mint az ember szeme, ami ha önmagát látja, akkor beteg. Ki kell látnia önmagából, s azt kell észrevennie, ami értelmet ad az életnek. Azt hiszem, nálunk ez a szemlélet a munkatársak nagy részénél és intézményi szinten is megvan. Ez hordoz minket, ez alakítja a kapcsolatokat is.
– Mitől működik jól a szervezet? Milyen módszere van az igazgatónak arra, hogy ezt a szerteágazó szociális hálót fenn tudja tartani?
– A szervezet igazgatójaként az alapfeltevésem az, hogy a rendszert nem tudja egy ember működtetni. Akkor él egy szervezet, ha minden részének megvan a saját erőforrása és saját lehetősége. A mi szervezetünk több kisebb részből áll. Amikor átvettem az igazgatást, akkor érett meg a helyzet arra, hogy átalakítsuk a struktúrát. Ez funkcionális egységekből áll. Azok az emberek működnek együtt, döntik el a folyamatok irányát, alakítják a tempót és a formát, akik a legközelebb állnak az adott területhez. Minden működési egységnek saját autonómiája van, a feladat hordozza a struktúrát.
– Ha cégként működtetnék, mi lenne az eredmény?
– Akkor mesterséges élet jönne létre. Ma már túlhaladott az a felépítés, miszerint van, aki gondolkodik és van, aki végrehajt. Életidegen elvárás és magatartás ez. Ennek legrosszabb következménye az, hogy egy idő után a munkát végző személy a szakirodalom szerint „belső felmondásba megy”. Vagyis kreativitás és személyi elköteleződés nélkül dolgozik.
–Miként épültek ki a külföldi kapcsolataik?
– Először jöttek a teherautók, hozták a segítséget, és amit kaptunk, szétosztottuk. Elég hamar nyilvánvaló lett, hogy az osztogatás hosszú távon zsákutca. Ahogyan mi mondjuk, ezzel csak a koldusperspektívát erősítjük. Aztán az elkötelezett nyugati egyházi karitatív szervezetek munkatársai autóba ültek, és jöttek segíteni. Amint lehetett, utánunk nyúltak és egymás között leosztották a feladatokat. Eldöntötték például, hogy ki kinek lesz a „keresztszülője”. Módszeres építkezés következett.
– A negyedszázados évfordulón milyen célokat fogalmazna meg?
– A segítség, az elköteleződés a másik ember felé nem intézményes feladat. Az mindannyiunk feladata, a keresztény ember küldetése. Ez nem elidegeníthető, nem delegálható. Nekünk szervezetként az a célunk, hogy egy olyan intézményt tartsunk fenn és működtessünk, amit én egy jó szerszámhoz szoktam hasonlítani. Szeretném, hogy ne heverjünk egy polcon, hanem minél több közösség használjon bennünket.
Pacsika Emília | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Szülőfalujában temetik Antal atyát
Az életének 99., papságának 76. évében elhunyt Biró János, Antal atyától a szászvárosi hívek és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei 16-án, pénteken délelőtt tizenegy órától a helyi plébániatemplomban kezdődő szentmiseáldozatban vesznek búcsút. Szülőfalujában, Küküllőkeményfalván szombaton, ugyancsak tizenegy órától kezdődik a temetési gyászszertartás.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja december 14-én hunyt el. Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941 szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Házkutatások, a közel hét esztendei deportálás, az egyházmegyéből való kiutasítás után negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-tól a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és minden tevékenységével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány céljait szolgálta. Végakarata szerint szülőfalujában helyezik földi nyughelyre.
„Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel – írta a küküllőkeményfalvi kultúrház avatására kiadott könyvében. – Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz éneklése. Ezzel rám fogták, hogy a szocializmusnak ádáz ellensége vagyok, és ennek következményeként kitoloncoltak Erdélyből. (…) Így kerültem akaratom ellenére a temesvári egyházmegyébe. De lelkem mindig Erdély fölött lebegett, ezért nincsen Erdélyben hozott múltam.”
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Az isteni jelenlét bűvkörében (Ezüstmisés Péter Páter)
Sebestyén Péter, becenevén Péterpáter az előszóban utal az írás fontosságára. Tanáraitól tudja: lelkészi gyakorlatában, legalább az első öt évben, érdemes leírni a prédikációt. (Ennek az időtálló tapasztalatnak köszönhető számos nyelvemlékünk…) Manapság éppolyan fontos, hogy (idézem:) a jó beszéd keltse fel az érdeklődést, kösse le a figyelmet, ‘legyen ütős’, emelje fel, biztassa a hallgatót, vonja be az isteni jelenlét bűvkörébe. Érezze a hívő, hogy személyesen érintett az ügyben, ismerjen magára, nyissa fel a szemét; kényszerítse megállásra, és gondolkodtassa el élete értelmén. A leírt beszéd aztán gondozott szöveggé alakul, közölhetővé válik, és „az lesz a valódi fegyvertény, ha a szóról szóra felolvasott, előadott homília vagy búcsús beszéd annyira közelít az élő beszédhez, hogy hallva azt, már észre sem vevődik, hogy így is volt leírva…” Huszonöt, lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendő emlékezetes pillanatait megörökítő krónikáinak gazdag terméséből válogatott a szerző, abban bízva, hogy mondandói tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, gyarapítják a műveltséget, megkedveltetik az igé- nyes, szép beszédet, életvezetési ötleteket sugallnak, életszentségre buzdítanak, kibékítik egymással az értelmet és a szí- vet, miközben korszerű, naprakész, friss teológiai tudással is felvértezik a befogadót. Sebestyén Péter hittel reméli: szavai nem tűnnek el a semmiben, hanem az egymást követő nemzedékek haszonnal forgatják könyvét, akár több emberöltőn át – keresztény-magyar identitásunkban pedig megtartó erőt meríthetünk tanításából. A könyv két tömbre tagolódik, összesen ötven cím, terjedelemben az első rész a nagyobb, a tudományosabb (Tanulmányok, búcsús beszédek, elmélkedések), a második (Vegyes beszédek, esszék) a sokszínűbb, közelítve az irodalmi publicisztikához. Ha minden címnél elidőzve a csillaggal jelölt lap alji apró betűs forrásjelölést is szorgosan elolvassuk, nos, ekkor döbbenünk rá, mennyire szerteágazó a szolgálat, micsoda alkalmakat kínál a hivatását gyakorló felszentelt személy számára a Gondviselés, hogy Istent hirdesse. És Sebestyén Péter csaknem minden kínálkozó eseményt megragad üzenetei közvetítésére. Élvezhetővé, könnyen olvashatóvá teszi könyvét a szerző alapból derűs egyénisége, átütő humora, az otthonról hozott erős képi nyelvezet, a székely gondolkodásmód megannyi sajátossága. Következetessége, kitartása előtt pedig le a kalappal. A számvetés szakszerűségét dicséri az is, ahogy a kötet végén, a 390. oldalon a szűkszavú, de pontos életrajzi jegyzet eligazítja a mindenkori olvasót. Innen puskázunk: Sebestyén Péter (1968) a csíkszépvízi elemi iskola után Gyulafehérváron tanult, a Római Katolikus Kántoriskolában érettségizett, ugyanott folytatta teológiai tanulmányait a Megtestesült Bölcsességről Nevezett Szemináriumban (SIS). Csíksomlyón szentelte pappá 1992. április 25-én ft. Bálint Lajos, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke. 1997-től Erdőszentgyörgyön plébános, vezetésével templom épült az elárasztott Bözödújfaluból leköltözött hívek számára, amelyet dr. Jakubinyi György érsek szentelt fel 2004-ben. 1998-tól a Marosvásárhelyi Területi Rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, azóta jelennek meg írásai is az erdélyi és anyaországi lapokban. 2006-tól a marosvásárhelyi Szent Imre egyházközség plébánosa. Könyvvé szerkesztett rádiós jegyzeteiből, katekézissorozataiból, esszéiből 15 kötet látott napvilágot. 2014 húsvétjától önálló alkotói honlappal – www.peterpater.com – jelentkezik, melyben naprakész, időszerű gondolatai, friss karcolatai olvashatók. Ezzel a szép, tizenötödik könyvével az ezüstmisés szerző negyedszázados papi szolgálatáért ad hálát. Annak érzékeltetésére pedig, hogy a szerző csak szakaszt jelző kedves mérföldkövet állított, ámde semmit le nem zárt gyümölcsöző munkálkodásában, hadd zárom ismertető és köszöntő írásomat egy frissebb szöveg részének idézésével, amely karácsony és újév ölelésében figyelmeztet valamire, ami szilárdan megtarthat mindannyiunkat a Teremtő bűvö- letében: „Az Istenre fordított időt nem vettük el mástól. Ő nem rabolja az időnket. Amit neki adtunk, szabad akaratból, az van a legjobb helyen. A szent és profán, a vasárnap (ünnepek) és a hétköznapok között feszül az életünk. Ez már a bibliai időkben kialakult, úgy is, mint intézmény, úgy is, mint az idő kettőssége. Az ünnep alkalmával kissé megáll az idő, áttör a profánon a szent, az isteni jelenléte. Azzal alakítjuk a történelmet, hogy az ünnepen, a vasárnapon kilépünk a profán idő- ből, és megéljük az örökkévaló előízét. Kitárul a lét, beengedjük a kronoszba a kairoszt. Ezek a kegyelmi pillanatok, órák, napok adnak súlyt a hétköznapoknak is. Isten a hét napból egyet kikér magának. Nemcsak azért, hogy pihenjünk, hanem hogy megszenteljük ezzel a többit. Nem leigáztuk az időt, sokkal inkább ünnepeljük a teremtést. Mintegy a szív ritmusának megfelelően tagoljuk az esztendőt. Ha jól bánunk az idővel, a kronosz és a kairosz szőttesét készítjük halálunkig. Szabadon, önfeledten, szentségben.” (Az idő szolgaságában – Élő Székelyföld, http://www.eloszekelyfold.com/web/)
Sebestyén Péter: Ezüstbeszéd, 2016 (Magánkiadás. Szerkesztette és gondozta Balog László)
Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely)

Alakul a csíki gyűjtőlevéltár
Az ősztől válhat látogathatóvá a Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár, amelynek kialakításához még 2015-ben fogtak hozzá. Jelenleg a csíkszéki főesperességek és plébániák 160–180 iratfolyóméternyi hivatali iratgyűjteményét rendszerezi a főegyházmegye főlevéltárosa.
Javában zajlik a rendszerezési munka, így a tervek szerint még idén látogathatóvá válhat a csíksomlyói Szent Péter és Pál-plébániában helyet kapó csíkszéki gyűjtőlevéltár – tudtuk meg Bernád Ritától. A Gyulafehérvári Főegyházmegye főlevéltárosa arról is beszámolt, hogy a főegyházmegye által 2003-ban kezdeményezett levéltármentési folyamat részeként szükségessé vált egy csíkszeredai központ létesítése is. „Két olyan főesperesi kerületről van szó, amelyet a reformáció nem érintett, a katolicizmus megmaradt a 16–17. századokban is, a templomok sem kerültek más felekezetek használatába. Ezek az egyházközségi levéltárak a plébániákon szétszórtan nem ugyanazt az értéket képviselik, mint egy szervezett, hozzáférhető, tudományos gyűjteményi központban. Fontos felmérnünk, hogy mit örököltünk és mit őriztünk meg az elődeink életébőlˮ – magyarázta az alcsíki és felcsíki plébániák közös gyűjtőlevéltárának szükségességét.
Azzal kapcsolatban, hogy miért épp Csíksomlyón alakították ki ezt a közös felületet, a szakember kifejtette, a helyszínválasztásnál döntő szempont volt a központiság és a történelmiség, valamint a helyiségek méretbeli alkalmassága. Nem utolsósorban pedig a kiválasztott plébánia gazdájának hajlandósága is a további tennivalók intézésére. Mivel a főesperességek székhelyei falvakon találhatók (Csíkdánfalván és Csíkszentgyörgyön), így a főesperesi hivatalok melletti közös központ létrehozásának a gondolata nem érvényesült. Eközben a csíksomlyói kegyhely látogatottsága, a plébánia földrajzi elérhetősége és hajdani főesperességi központi szerepe – a Szent Péter és Pál-plébánia jelenlegi épülete a századfordulót követően ugyanis főesperesi székhelynek épült – lehetővé tette egy hasonló gyűjtemény befogadását.
A főlevéltáros elmondása szerint a csíksomlyói levéltári raktárak felújítása 2015 októberében kezdődött és a 2016 tavaszáig tartott, míg az iratok összegyűjtése az alcsíki és felcsíki plébániákról tavaly októberben kezdődött. Mint megtudtuk, a raktári tér kialakításához szükséges beruházásokat több intézmény is támogatta, főként pályázati úton. A felújítási munkálatok költségének tetemesebb részét, a nedvesség- és füstérzékelő riasztóberendezés beszerelését Hargita Megye Tanácsa, kisebb részét az érsekség, a speciális levéltári állványzatot a Szülőföld Alap, míg a savmentes tároló dobozok beszerzését a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma finanszírozta.
Bernád Rita arra is kitért, hogy a csíki gyűjtőlevéltár esetében megközelítőleg 160–180 iratfolyóméter mennyiségű anyagot dolgoznak fel. Az iratrendezési munkát ebben az évben kezdte el a szakember, aki heti két munkanap dolgozik a csíki levéltárban. Hozzátette, a rendszerezés hatékonyabb előrehaladtának érdekében tervezik levéltárszakos hallgatók és levéltáros szakemberek csapatmunkájának megszervezését, szükség esetén önkéntesek fogadását is. Terveik és reményeik szerint már az ősztől látogathatóvá válna a még berendezés előtt álló kutatószoba, amennyiben addigra sikerül a feldolgozással is megfelelő ütemben haladni. A levéltár szakképzett munkatárssal fog működni, akit főállásban alkalmaznak majd.
„A Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár mintegy 45 fondképző (főesperességek, plébániák és filiák) hivatali iratgyűjteményéből tevődik össze. Ezek általánosságban a következő irattípusokat tartalmazzák: szerény mennyiségben fennmaradt anyakönyvek, iktatott hivatalos levelezés és a hozzá tartozó iktatókönyvek, házassági iratok (szabad egyezkedések), esetenként iskolai iratok, gazdasági iratok (számadáskönyvek, pénztárnaplók, szentmise-alapítványi iratok, leltárak stb.). Továbbá tematikusan rendezett kéziratos kötetek (többek között historia domus, iskolaszéki- és egyháztanács-gyűlési jegyzőkönyvek, püspöki leiratok másolati protokollumai, visitatio canonicák), hitbuzgalmi társulatok (például Rózsafüzér Társulat, Oltáregylet) iratai” – avatott be a szakember.
Gyűjtőlevéltárakról Mint azt Bernád Rita érdeklődésünkre elmondta, az egyházmegyei gyűjtőlevéltárak létrejöttének célja a történeti iratanyagok egy helyre történő koncentrálása, egységes, szakszerű feldolgozása, és ezáltal a hozzáférésük könnyítése. Az egyházi levéltárakban fellelhető iratokat elsősorban történészek (egyháztörténészek, helytörténetírók) és a plébánosok használják, valamint családfakutatók és szakdolgozatukat készítő egyetemisták. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében összesen kilenc gyűjtőlevéltár működik: Gyulafehérváron, Szamosújváron (egy római katolikus és egy örmény katolikus), Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és immár Csíkszeredában is.
Az érdekességekről
Kérdésünkre, hogy milyen érdekességre bukkant a munkája során, így fogalmazott Bernád Rita: egy levéltárosnak minden iratanyag érdekes és fontos, vagy a történelmi értéke (származási ideje) vagy a gyakorlati értéke (különböző jogi vagy gazdasági ügyek rendezéséhez) miatt. Természetesen fokozottabb az érték akkor, ha ritkaságról van szó, esetünkben ilyennek számít a csíkszentsimoni plébániáról származó – de sajnos nagyon sérült állapotban fennmaradt – 1713-ban megkezdett peres jegyzőkönyv, vagy egy 1674-ben megkezdett csíksomlyói historia domus, illetve az 1750-től vezetett csíkszenttamási anyakönyvek is. Ugyanakkor mennyiségükkel és 17. századi anyagukkal kitűnnek a csíkszentmiklósi, a csíkkarcfalvi és a csíkszentgyörgyi plébániai és esperesi iratok – részletezte.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Elhalkul a magyar ima a Csángóföldön
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. „A legrosszabb azonban az, hogy eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, sem magyarul, sem románul” – jegyezte meg lapunknak Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse.
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka, elszigetelten fellelhető a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker.
Elsősorban temetéseken fordul elő, hogy magyar ima, beszéd, siratóének is elhangzik a moldvai csángó településeken tartott egyházi szertartásokon. Ilyenkor ugyanis a jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó, román nyelven prédikáló papok többnyire eleget tesznek a gyászoló család kérésének, valamint az elhunyt utolsó óhajának.
Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az amúgy román nyelvű szentmisén – számolt be a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője. Elmondta, a múlt szombaton Lujzikalagorban tartott gyászszertartáson a helyi plébános a szintén moldvai születésű Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész és a család kérésének tett eleget. „Nagyon meg voltam lepődve. Összességében ez így nagyon jól volt, mondták is sokan, hogy nem volt még ilyen Lujzikalagorban” – mesélte Pogár László.
Hozzátette, a több száz csángó, székelyföldi és magyarországi barát, ismerős mellett a gyászszertartáson magyarországi lelkész is részt vett. A csángószövetség elnökét különösen azért lepte meg a helyi plébános által tett engedmény, mert pár nappal korábban személyesen kereste meg a család azon kérésével, hogy a búcsúztatást az egyház által épített, több száz személy befogadására alkalmas teremben, úgynevezett oratóriumban tarthassák, és bár korábban volt rá példa, hogy ezt megengedte, most elutasító választ adott. „Nem látom az okát, miért nem engedélyezték” – mondta Pogár László, diszkriminálónak ítélve az elutasítást. Így a búcsúszertartást végül a családi háznál tartották, és a nagy tömeg miatt a gyászolók egy része az utcán állt.
Helyben kell megoldani
A szintén Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban is volt rá példa, hogy magyar beszéd, ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után. Ez főleg temetéseken fordul elő, mesélte Salamon József, aki az elmúlt szombaton maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. „Nincs nagy lelkesedés ez irányba, de megengedik” – fogalmazott a lujzikalagori születésű katolikus lelkész. Elismerte, hogy az egyedi példák nyomán történhetne egy intézményes, valódi nyitás, de ahhoz magasabb szinten kellene tárgyalni.
„A lelkipásztorok nagy nyomásnak vannak kitéve a politikai háttér miatt. Ahogy máshol sem örvendenek a magyarkérdésnek, itt sem. Ez elsősorban politikai kérdés. Ezen lehetne változtatni, de ebbe nőttünk bele. Ha látják is a gondokat, nem kompromittálja senki magát, így maradunk a román változatnál” – mondta Salamon József, aki a több évszázadra visszatekintő asszimilációs politikában látja a legnagyobb akadályt, és úgy véli, kisebbségi kérdésről lévén szó, Bukarestben lehetne engedményeket elérni.
Kifejtette, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán nem avatkozik be ilyen ügyekbe. „A helyi problémákat helyben kellene megoldani” – fogalmazott a plébános, aki szerint nagyobb nyitás kellene a társadalom részéről, és az egyházi nyomásgyakorlás sem ártana. Erre főleg azért lenne szükség, mert a hívek részéről megvan az igény a magyar nyelvű szertartásra, de házigazdaként erre a helyi plébánosnak kell engedélyt adnia, ahogy Lujzikalagorban is történt. „A család is kérte, én is mondtam a lelkésznek, és most először történt meg, hogy nem zárkózott el” – mesélte Salamon József, aki szerint a ceremónia végén magyar szertartás is volt, melybe a helyiek is bekapcsolódtak, és az asszonyok régi moldvai nyelvjárásban magyar énekeket énekeltek.
Van egyfajta nyitás
Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse szerint a magyar nyelvű misékre nincs általános szabály a Csángóföldön, csupán elszigetelt, egyedi esetek vannak. „Nincs arra szabály, hogy hol lehet misézni magyarul, és hol nem. Egyelőre az embereken múlik, ki mennyire ügyes vagy erőszakos” – fejtette ki a Krónikának a magyar misék engedélyezéséért fél évszázada küzdő, Magyarországról szülőfalujába, Pusztinába hazaköltözött néprajzkutató. Elmondta, általában beválik az az eljárás, miszerint ha megbeszélik a helyi plébánossal, lehet imádkozni magyarul. Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyarul a templomban péntekenként az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad.
Nyisztor Tinka emlékeztetett: Pusztinában valóságos társadalmi nyomást gyakoroltak a lelkészre, ezért néha misét is hallgatnak magyarul. „Pusztinában van rá példa, hogy a magyar oktatási programban részt vevő fiatalok kérnek magyar esketést, ami úgy zajlik, hogy a fiatalok leírják a szöveget előre, a pap pedig hallgat, és ők mondják” – vázolta a helyzetet. Egyes településeken ez elképzelhetetlen lenne, Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órára járnak. De a magyar gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol: elmondása szerint Szerbeken hiába kérték, hogy egy öregasszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen.
„Elég erélyesen fel kell lépni. Néha azon is múlik, ki milyen hangnemben beszél a pappal” – utalt a különböző moldvai települések sajátos helyzetére a néprajzkutató. Elmondta, lehet nyomást gyakorolni az egyházra, de napirenden kell tartani a témát. Pusztinában ennek sokéves múltja van, a diszkriminációellenes tanácsnál is feljelentették a jászvásári katolikus püspökséget, amely elmarasztalta azt, de a precedensértékű döntés nem segített az ügynek.
A Vatikánba is elment
Nyisztor Tinka az elmúlt huszonöt évben számos módon próbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését. „Nyolc évig hetente tartottam a kapcsolatot a bukaresti nunciatúrával, és a nuncius segített” – mesélte. 2006-ban a Vatikánban is járt a magyar misék engedélyezése ügyében. „Ott úgy tettek, mintha nem is értenék, miért nem hallgathatunk misét magyarul. Azzal az ígérettel jöttünk haza, hogy olyan papokat küldenek misézni Pusztinába, akik tudnak magyarul. Azóta is ugyanaz a plébánosunk, és azóta sem miséznek magyarul” – számolt be Nyisztor Tinka.
A magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol elmondása szerint azt a választ kapta: gesztusokról van szó. „Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – fogalmazott a csángószövetség vallási felelőse, aki szerint már az is pozitívum, hogy 2009 óta egyáltalán van párbeszéd Budapest és Jászvásár között. Azt is fontolgatta, hogy a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodik, de ahhoz intézményes segítségre lenne szükség, holott, mint fogalmazott, jelenleg a magyar misék terén inkább „kamikaze-akciókról” beszélhetünk.
Körvonalazódó megoldás?
„A jászvásári román nyelvű teológiát a 18. század végén hozták létre, azóta csak román papokat képeznek. Ezzel jó száz esztendőre megpecsételték a sorsunkat, és most már majdnem célt értek, vannak falvak, ahol senki nem tud magyarul. Így persze elérik, hogy nem is kell használni a magyar nyelvet. De ami a legrosszabb, eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, se magyarul, se románul” – utalt a szekularizációs folyamatokra a néprajzkutató, aki magyarul is tudó papok kihelyezésében látja a megoldást. „Ez nem pénzkérdés, kell egy pap, aki tud beszélni magyarul” – jelentette ki Nyisztor Tinka.
Rámutatott, Moldvában, illetve Magyarországon is sok moldvai lelkész van, aki misézik magyarul, szerinte rajtuk is múlik a csángóföldi magyar misék sorsa. „Azt lehet érezni, hogy van egyfajta nyitás, viszont jelenleg még nincs pap, aki tudna magyarul misét celebrálni, és aki tud, nem helyezik oda, ahol igény lenne rá” – vázolta a helyzetet. Mint mondta, jelenleg egyetlen pap van Moldvában, aki tud misézni magyarul: Măriuţ Félix Forrófalván, aki püspöki ígéret szerint akár Pusztinába is átmehetne magyar misét tartani.
Nyisztor Tinka úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi állapotokhoz képest sikernek minősül. „Ez egy gyenge sikertörténet, ennek még nem tudok örvendeni. Már tudomásul vettem, hogy ez van. És azt is tudomásul vettem, hogy a Vatikán is tud a helyzetről, mindenki tisztában van vele, de nem tesznek érte semmit” – összegzett a csángószövetség vallási felelőse.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A hála jegyében született ezüstmisés kötet
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak. 
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd. 
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók. 
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

Az oktatási minisztérium fellépését sürgeti a római katolikus érsekség
Levélben sürgette az oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány. Az érsekség honlapján közzétett pénteki sajtónyilatkozat szerint a főegyházmegyei hatóság és az egyház vagyonkezelő alapítványa (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium által használt ingatlanok tulajdonosa) megdöbbent amiatt, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást. Amint emlékeztetett, a korábban elfogadott beiskolázási terv szerint a katolikus gimnáziumban egy előkészítő, egy ötödik és három kilencedik osztálynak kellene indulnia a 2017-2018-as tanévben.
A Jakubinyi György érsek által jegyzett közlemény szerint az is megmagyarázhatatlan, hogy az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Az egyházi szervek nyilvánvalónak tekintik, hogy felekezeti iskolák jó hírneve miatt keresett a marosvásárhelyi tanintézet, mert a felekezeti jelleg garancia arra is, hogy az iskolában a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek. A közlemény szerint a hatóságok törvénytelennek vélt fellépése sérti a szabad iskolaválasztás jogát, tanári állásokat szüntet meg, és azt a megállapodást is sérti, amelyet a romániai katolikus püspökkari konferencia és az oktatási minisztérium kötött a katolikus teológiai oktatás megszervezéséről. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba. (mti/hírszerk.)
Transindex.ro

A városházához fordul a minisztérium a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
Az oktatási minisztérium felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjon össze újabb tanácsülést, amelyen fogadják el a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Ha ez megtörténik, akkor elkezdődhetnek a beiratkozások a tanintézménybe.
Minderről Király András tájékoztatta hétfőn a Maszolt. Az oktatási államtitkárt arra a levélre reagáltattuk, amelyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség sürgette a minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben. Mint ismert, a Maros megyei tanfelügyelőség, a tanintézmény bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást.
Király András elmondta, a katolikus gimnázium helyzetét „ideig-óráig” megoldaná, ha a helyi önkormányzat elfogadja a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Közlése szerint hétfőn is egyeztettek a minisztériumban ebben az ügyben, és arra a következtetésre jutottak, hogy felszólítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjanak össze egy újabb tanácsülést, amelynek napirendi pontjai között szerepeljen az iskolahálózat is.
Az államtitkár emlékeztetett, azért kell újabb határozatot hozni, mert az előzőt jogszerűtlennek nyilvánította Maros megye prefektusa. „Ez a határozat a minisztériumba is eljutott, és nem felelt meg a jogi követelményeknek, így érthető, hogy miért kifogásolta a prefektus” – jelentette ki Király András, aki megerősítette: a törvény értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna elküldenie az iskolahálózat tervét a tanfelügyelőségre, hanem a polgármesteri hivatalnak.
Az államtitkár elmondta, ha megszületik a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati javaslat, akkor a tanfelügyelőségen a sor, hogy engedélyezze a beiratkozásokat a tanintézménybe. Csakhogy ezzel szerinte továbbra sem oldódik meg megnyugtató módon a tanintézmény helyzete. „Vannak olyan ügyek, bírósági perek, eljárások, amelyekre mi nem látunk rá” – fogalmazott Király András.
Szünetelnek a beiratkozások
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Antal Erika
maszol

Iskolaügy: botrányból szappanopera?
Újabb fejezetéhez érkezett a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli botrány. Mert bárhonnan is nézzük, kezdi elveszteni komolyságát az ügy, s inkább valami latin-amerikai szappanoperához kezd hasonlóvá válni.
Amint bonyolódik, rétestésztaként nyúlik, közben foszladozik is a kezdetben kereknek tűnő történet. Az idő teltével egyre kevésbé képes lázba hozni a nézőket. Talán ez is a cél, az érdeklődés mérséklése, a jóllakottság érzésének kiváltása, magyarán az altatás, mert köztudott: lemondásra hajlamos, fásult, reményvesztett emberekkel könnyebb elbánni.
A folytatásos legújabb fejleményeként most éppen utcai tüntetésen követelik a szülők az ügy rendezését, a konfliktus megoldását. Hogyan mehettek bele abba a megoldásba, hogy egy időben legtöbb tízen vehessenek részt a megmozduláson, fel nem foghatom. Egy utcai tüntetés egyetlen célja a nyomásgyakorlás. A demonstráció annál hatékonyabb, annál inkább felkelti a figyelmet, mennél nagyobb tömeg vesz részt benne. Így olyan ez, mint a mesebeli történet: volt is, meg nem is, mármint demonstráció. A szervezők kipipálhatják lajstromukon, mint teljesített feladatot, a hatóságok meg elégedetten hátradőlhetnek, hisz úgy estek túl rajta, hogy szinte észrevétlen maradt. Legalábbis különösebb kényelmetlenséget nem okozott nekik. Igaz, a megoldáshoz sem jutottak közelebb általa.
Ez idő szerint továbbra is ott tartunk, hogy megvan a kár – vannak kárvallottak –, de a kár okozója nincs meg. A részleteket nem ismerem, amit a magam számára a sajtóból szerzett információkból leszűrtem: a vonatkozó határozatok meghozatalánál eléggé felelőtlenül, szakszerűtlenül jártak el. A közigazgatás bonyolult, tekervényes jogi környezetben folyik, aki nem ismeri ki magát eme dzsungelben, az tálcán kínálja fel annak a lehetőségét, hogy rászedjék. Ha az adminisztrációban, a helyi önkormányzatban követték el a hibákat, akkor a felelősöket is ott kell keresni, megtalálni. Ami az RMDSZ-t illeti, egyetlen szelíd kérdésem lenne: ha az ügyben közvetlenül érintett jogászai nem voltak biztosak a dolgukban, miért nem kértek tanácsot a náluk tapasztaltabb, dörzsöltebb társaiktól?
Ha az általam felvetett kérdésekre megvan a válasz, máris elhárult a legfőbb akadály a megoldás elől. Mert az nehezen hihető, hogy – záruljon bárhogy is a történet – a felelősök megnevezése, felelősségrevonása nélkül úgy mehet tovább minden, mintha mi sem történt volna… És végül: az ügy tanulságul szolgálhat a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az iskolaépület tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány számára is. Nem egyébért, de látván, mi történik, Márton Áron most foroghat a sírjában. Véleményem szerint.
Szentgyörgyi László (Központ.ro)
http://itthon.ma/szerintunk

Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

A magyarellenes megnyilvánulások lajstroma
Külön lapszámban jelent meg a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) hasábjain az összes olyan eset, amit dokumentálni tudtak a magyarellenesnek mondott megnyilvánulások témakörében. Erről is szólt hétfői sajtótájékoztatóján Tőkés László.
Számos visszaélés történik a mai napig a romániai magyarság kárára – állapította meg tegnapi nagyváradi tájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Ő, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Nagy Attila referens mutatta be a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) legújabb számát, amely teljes egészében erről szól. A 2014–2016-os, valamint az előbbi időszakokban lezajlott magyarellenes megnyilatkozásokat számbavéve nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarságunkkal szemben folytatott, érszázados hagyományokra visszatekintő román állampolitika céltudatos és következetes módon törekszik kisebbségi közösségünk asszimilációjára és kiküszöbölésére – emelték ki. Ezen magyarellenes stratégiai terv véghezvitelében egyaránt szerepet vállalnak mind az állami szervek, mind az államhatalom központi és területi intézményei, mind a politikai pártok és számos civil szervezet, továbbá a hírközlő szervek széles skálája, valamint a román közélet nacionalista „bajnokai”. Az alkalmazott stratégia egyszerű, de igen hatásos: a romániai sajtóban – melyet egyébként nagyrészt politikai pártokhoz kötődő személyek tulajdonolnak – heves támadások indulnak a magyar intézmények és szervezetek, a közösség vezetői ellen, hamis és megalapozatlan elméletekkel és vádakkal mérgezve a közvéleményt, ily módon pedig magyarellenes hangulatot keltve a román állampolgárok sorában, később pedig, éppen a maguk által gerjesztett általános közhangulatra hivatkozva, a törvényhozás, a politikusok és az állami intézmények „a választók elvárásai” mentén a magyar közösség jogait sértő döntéseket hoznak. Ily módon a kör bezárul s kezdődhet minden elölről…
Összegzés
A Transylvanian Monitor 312 esetet mutat be, ezeket a sajtóból gyűjtötték össze. Az EMNT vezetése úgy véli, az utóbbi három esztendő történései sorában különösképpen gondolkodóba ejtő az igazságszolgáltatás egyre nyilvánvalóbb bekapcsolódása a magyarellenes politikai gyakorlatba, konkrét formában pedig a Belügyminisztériumnak a 2015–2020-ra szóló közvédelmi és közbiztonsági stratégiája, amely – egyebek mellett – az autonómia igénylésének bárminemű formáját is a közrend ellen irányuló veszélyforrásnak nyilvánítja. Ebben az összefüggésben válik fenyegetővé a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetőjének az a nyilatkozata, mely a területi autonómiára irányuló magyar–székely törekvések megakadályozását helyezi kilátásba.
A magyar nyelvhasználat és a nemzeti szimbólumok ellenében folytatott, összehangolt támadások mellett, a hivatkozott időszakban kimondottan újdonságnak számít a magyar egyházi oktatási intézmények ellehetetlenítésére vagy éppen megszüntetésére irányuló hatósági támadássorozat, nevezetesen az újraállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium, valamint a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium esete. Ugyanide illik a kormány alárendeltségébe tartozó Országos Restitúciós Bizottság azon döntése, mely visszautasítja a világhírű gyulafehérvári Batthyáneum Könyvtár jog szerinti visszaszolgáltatását az Erdélyi Római Katolikus Egyház részére. Tőkésék úgy vélik, az adott akciók fő célja a romániai magyar közösség megfélemlítése. „ A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekinti. Szilágyi Zsolt szólt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja részvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlóval ünneplő néppárti politikusok ellen. „Kérjük a csendőrségtől, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-i felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a balliberális koalíció csendőrsége vagy az ünneplő tömeg oldalán áll” – fogalmazott, be is mutatva, mely zászlóról van szó.
Önrendelkezés
A sajtótájékoztatón szó esett még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti üléséről, amelyen mindkét politikus részt vett, és fel is szólalt. Tőkés László egyebek mellett a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. „Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához” – jelentette ki, javasolva az RMDSZ-nek, hogy mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyarok önrendelkezési igényeiről.
erdon.ro

A bolondját járatják velünk
Olvasom a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának határozatát, amelyet április 1-jén fogadtak el székelyudvarhelyi közgyűlésükön. Az etnikumok közötti kapcsolatok rendezésére vonatkozó határozatot a romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címezték. Első gondolatként örülnünk kellene annak a felismerésnek, amely szerint észreveszik, hogy valami nincsen rendben, ami kihat a román lakosságra is. A három megyéről kialakult kép a határozat szerint olyan gazdasági veszteségeket okoz, amely mindkét közösséget negatívan érinti. Az a tény, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye „potenciális konfliktusos” övezetnek számít, évek óta Románia más vidékei felé tereli a vállalkozók többségét.
A kellő komolysággal elolvasott bevezető után azon kezdek gondolkozni, hogy román polgártársaink (a IV. 1-jei keltezést figyelembe véve) valószínűleg áprilisi tréfának szánták a nyilatkozatot. A magyar olvasó számára, aki azt várná, hogy az aggodalomból olyan felismerés születik, amely szerint a jövőben a száz évét töltő gyulafehérvári nyilatkozat minden megígért előírásának a betartására fognak törekedni, kiderül, hogy a magyar közösség okolható a kialakult helyzetért. Nekünk kellene ugyanis elismernünk, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette: képviseletünk van a törvényhozásban, az ország kormányzásában, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a közoktatásban. E területeken korlátok nélkül használhatjuk anyanyelvünket, továbbá, hogy teljes felekezeti szabadságot élvezünk. Minden lehetőségünk adott etnikai és kulturális identitásunk megőrzésére, ami a számbelileg kisebbségben levő románoknak okoz nagyobb problémát, akik az autonómiatörekvéseinkkel soha nem fognak egyetérteni.
Mielőtt még számos jogosultságunkat olvasva túlságosan meghatódnánk, sajnos meg kell állapítanunk, hogy meglévő, de sohasem egyféleképpen értelmezhető törvények érdekes módon mindig a többségnek kedveznek. Ezért nem jöhetett létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata, amit törvényes előírások tettek lehetővé, de az egyetem vezetőségének ellenállása és a félelmetesen egyszínű bíróságok döntése a többség érdekeit szolgálta.
Rendkívüli jogainkat a közoktatásban, a felekezeti szabadságban a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete bizonyítja. Alattomos erők feljelentése és szervezett összjátéka miatt fél éve tartó lelki terrorban él több mint 400 diák és közel ezer szülő, pedagógus. Ez román szemmel a „vállalt kötelességek” teljesítése.
És folytathatnánk a sort a határozott közszereplést vállaló képviselőink gyanúba keverésével és helyzetének ellehetetlenítésével. A magyar többségű gazdasági vállalkozásokra rótt indokolatlanul magas büntetésekkel, a közintézmények, közszolgáltatások alkalmazotti körének a „sterilizálásával”, a magyar alkalmazottak kiszorításával, ami az egyik közszolgáltató esetében éppen most van folyamatban.
Ami pedig a kultúrát illeti, hadd említsük meg a gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök által 1798-ban alapított gyulafehérvári könyvtárat, amelynek értékes gyűjteményét 1950-ben államosította a román állam. A kormányrendelet ellen, amely 1998-ban kimondta, hogy a könyvtárat visszaszolgáltatják a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, a Szociáldemokrata Párt városi szervezete nyújtott be keresetet, azzal az indokkal, hogy Batthyány Ignác az intézményt a püspökségre és Erdélyre hagyta. Az érvelésnek 2003-ban helyt adtak.
És ki tudja, hány ilyen feljelentő tesz eleget hazafias kötelességének, hogy a nagy nehézségek árán kivívott jogaink érvényesítését lehetetlenné tegye. Ha erre gondolunk, nem nehéz kitalálni, hogy nemcsak legutóbb, immár közel száz éve április bolondját járatják velünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Ferenc pápa romániai látogatása csak a jogorvoslás után lehetséges
A gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalása
Miután a római találkozó után az EU-vezetők közt Klaus Werner Johannist, Románia államelnökét is fogadta Ferenc pápa, Johannis elnök azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a 2015-ös meghívást most írásban és szóban is megismételte: romániai látogatásra hívta a katolikus egyházfőt. Hozzátette, hogy a pápa „kezdetektől igen érdekeltnek tűnt, és (...) ha lehetséges lesz, el fog jönni”.
Ezt követően 2017. április 4-én a gyulafehérvári római katolikus érsekség sajtóközleményt adott ki ezzel kapcsolatban. A közleményt aláíró dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, általános helynök és Potyó Ferenc általános helynök, irodaigazgató kijelentik: a pápát „mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön”. Ezután felsorolják az egyházat ért sérelmeket az ingatlankérdések és az iskolaügy tekintetében, és megfogalmazzák: a jövőbeli pápalátogatást illetően a Johannis elnök által említett „lehetséges lesz” kitétel csupán Románián múlik, az egyházfők véleménye szerint ugyanis ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról.
A római katolikus egyházi vezetők közleményükben visszaállamosításnak minősítik, hogy az elkobzott egyházi javakat – amelyeket a közösség szolgálatára, többek közt az állam által nem kellően támogatott szociális szolgáltatásokra használnának – nemzetközi kötelességvállalás ellenére sem szolgáltatták vissza. Mindezt a pápa személyes képviselője, a bukaresti apostoli nuncius, Miguel Maury Buendía érsek is szóvá tette a román hatóságoknak, hiszen a katolikus kisebbség sérelmei ügyében két alkalommal kért kihallgatást az utóbbi időben. Találkozóiról tájékoztatta a vatikáni államtitkárságot, közvetve Ferenc pápát is. Legutóbb 2017. március 20-án a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében járt a nuncius Teodor Meleșcanu külügyminiszternél. A nuncius elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség eljárása azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában.
A gyulafehérvári érsekség ezek után azt a kérdést teszi fel közleményében az államelnöknek, ilyen körülmények közt „valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy »lehetséges legyen« ez a látogatás. Ebben való fáradozásában mindig számíthat a romániai katolikus és magyar kisebbség támogatására” – áll a római katolikus egyházfők közleményében. romkat.ro; Szabadság (Kolozsvár)

Érsekség: nem teljesülnek egy romániai pápalátogatás feltételei
Az erdélyi római katolikusok szerint mindaddig nem teljesülnek egy romániai pápalátogatás feltételei, amíg az országban sérülnek az alapvető emberi jogok, amíg a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat.
A gyulafehérvári római katolikus érsekség azt követően adott ki kemény hangú állásfoglalást, hogy a római EU-csúcsra utazó Klaus Johannis államfő vatikáni látogatása alkalmával ismételten meghívta Romániába Ferenc pápát. Az államfő akkor úgy fogalmazott, hogy a pápa „kezdetektől igen érdekeltnek tűnt, és (…) ha lehetséges lesz, el fog jönni”.
Az erdélyi római katolikus híveket pásztoráló gylafehérvári érsekség dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, általános helynök és Potyó Ferenc általános helynök, irodaigazgató aláírásával kedden sajtóközleményt adott ki a témában. Ebben mindenek előtt leszögezik: a pápát „mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön”.
Ezután felsorolják az egyházat ért sérelmeket az ingatlankérdések és a marosvásárhelyi iskolaügy tekintetében, és megfogalmazzák: a jövőbeli pápalátogatást illetően a Johannis elnök által említett „lehetséges lesz” kitétel csupán Románián múlik, az egyházfők véleménye szerint ugyanis ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról.
Ferenc pápa is tud a „visszaállamosításokról”
A római katolikus egyházi vezetők közleményükben visszaállamosításnak minősítik, hogy az elkobzott egyházi javakat – amelyeket a közösség szolgálatára, többek közt az állam által nem kellően támogatott szociális szolgáltatásokra használnának – nemzetközi kötelességvállalás ellenére sem szolgáltatták vissza. Mindezt a pápa személyes képviselője, a bukaresti apostoli nuncius, Miguel Maury Buendía érsek is szóvá tette a román hatóságoknak, hiszen a katolikus kisebbség sérelmei ügyében két alkalommal kért kihallgatást az utóbbi időben.
Találkozóiról tájékoztatta a vatikáni államtitkárságot, közvetve Ferenc pápát is. Legutóbb 2017. március 20-án a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében járt a nuncius Teodor Meleșcanu külügyminiszternél. A nuncius elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség eljárása azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában.
A gyulafehérvári érsekség ezek után azt a kérdést teszi fel az államelnöknek: ilyen körülmények közt „valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy »lehetséges legyen« ez a látogatás. Ebben való fáradozásában mindig számíthat a romániai katolikus és magyar kisebbség támogatására” – olvasható a római katolikus egyházfők közleményében. maszol.ro

Új kihívások előtt az egyházak
Egyre nagyobb kihívás elé állítja az erdélyi magyar történelmi egyházakat a gyülekezetek elöregedése. A szórványban és tömbmagyar területeken egyaránt jelentkező jelenséget a lelkészhiány súlyosbítja. Az idős, magányos híveknek elsősorban személyi kapcsolatokra, testi és lelki támaszra lenne szükségük, ezért egyre inkább felértékelődik az egyház szociális szervezeteinek a munkája.
A mintegy ötezer hívet számláló marosvásárhelyi Gecse utcai egyházközség nagy gyülekezetnek számít a 300 ezres lélekszámú Erdélyi Református Egyházkerületben (EREK) – példálózik Szegedi László missziói előadó, amikor a fogyás mértékéről kérdezzük. „Egyházkerületi szinten ekkora nagyságrendű apadás a jellemző, ez 5000–5400 ember eltűnését jelenti évente” – fogalmaz. Úgy véli, a gyülekezetek elöregedése nemcsak a szórványban, hanem a tömbmagyar területeken is tetten érhető. Nagyon kevés az a gyülekezet, ahol a temetések és születések arányát tekintve az utóbbi javára mozdulna el a mérleg nyelve, ahol van természetes szaporulat. „Csíkszereda az, ahol a társadalmi stabilitás és odafigyelés az arányt pozitívvá alakította” – mondja a Szegedi, aki szerint a Hargita megyei városban az elmúlt 25 évben komoly közigazgatási lépések történtek az iskolahálózat kiépítésétől kezdve a munkahelyteremtésig. „Itt egy gyermek elkezdheti az óvodát, majd befejezheti az egyetemet, és talán megvan az esélye arra is, hogy munkát találjon. Semmi nem készteti elvándorlásra, és ez örvendetes: jelzés, hogy vannak közösségek, ahol van pozitív fejlődés” – fogalmaz a lelkész. Erdély-szerte azonban ennek az ellenkezője a jellemző, elsősorban a kis településeken jelent egyre nagyobb gondot a lakosság elöregedése és gazdasági elerőtlenedése.
Megrendült közösségi alapok
A falusi egyházközségek elnéptelenedésének egyik legalapvetőbb oka a történelmi változásokkal beállt életkoncepció-csere. Az 1989-es rendszerváltás radikális változást hozott a falusi életszemléletben: megnyílt a világ, a fiatalok közül sokan elmentek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a falusi közösségekben értelmetlenné vált a hagyományos gazdálkodási forma, a földművelés – idézi fel a probléma gyökereit Szegedi László. A külföldre való elvándorlás is jelentős tényező. Ez a 90-es években felerősödött, majd 2000 és 2007 között lelassult. „Négy-öt éve újból felerősödőben van, és elsősorban a falusi gyülekezeteket tizedeli nagymértékben.” A kőhalmi lelkipásztor szerint a gyülekezetek elöregedése számos problémát vet fel, ezek például erőtlenekké és képtelenekké válnak a meglévő gyülekezeti struktúrák megőrzésére, fenntartására. A humán erőforrás – lelkipásztor, gondnok, kántor, harangozó – foglalkoztatása ugyanúgy gondot okoz számukra, mint az épített örökség megőrzése. „Így került veszélybe sok közösség, amely több évszázaddal ezelőtt képes volt megépíteni önerőből, állami támogatás, pályázatok nélkül egy templomot, képes volt lelkészi, kántori lakást építeni és fenntartani. Ezek a gyülekezeti és a közösségi élet alapbázisai voltak, most viszont sok helyen megrendültek. Olyannyira, hogy ma már egy 150–200 lelkes gyülekezet alig reménykedhet abban, hogy lesz lelkésze” – fogalmaz az egyházi elöljáró.
„Bokrosítás” van kilátásban
A jelenlegi helyzet azért is nehezíti az egyházkerület vezetésének dolgát, mivel pár éve lelkészhiánnyal küzd: a lelkészi szolgálat kihívásai, illetve a vele járó szegényes anyagi juttatás már nem emeli ezt a keresett hivatások közé. „Isten mindig gondoskodott szolgákról, az aratnivaló sok, a munkás kevés, de hisszük: ahogy a múltunk, úgy a jelenünk és a jövendőnk is Isten kezében van” – utal a bibliai példára Szegedi László, aki szerint az egyház próbálja orvosolni a problémát. Plusz anyagi keret van a helyi gyülekezet és az állami támogatás együtteséből összeálló lelkészi bér pótlására, és a lakhatósági körülményeket is folyamatosan javítják, már szinte nincs olyan parókia, ahol ne lenne vezetékes víz és fürdőszoba.
„Átcsoportosítás, szaknyelven »bokrosítás« van kilátásban, amikor több gyülekezet tart fenn egy lelkészt” – mutat rá az egyre gyakrabban alkalmazott megoldásra Szegedi László, aki szerint a nagyvárosokhoz közeli kis gyülekezetek előbbiekkel társulva lesznek kénytelenek átvészelni az egyre nagyobb gondot jelentő paphiányt. Jelenleg mintegy 60 lelkipásztorra lenne szükség az egyházkerületben, 35–37 gyülekezetnek 15 éve nincs lelkipásztora, de talán még el tudná tartani. „Ha most elő lehetne varázsolni felkészült és elhivatott lelkipásztorokat, mintegy 50 őrhelyen lehetne komoly munkát végezni. De hiányoznak” – világít rá az egyház nagy problémájára a generális direktor. Kifejti, míg az elmúlt időszakban igazodtak a nyugdíjazási törvényhez, a lelkészhiány miatt a jövőben visszatérhetnek az 1990 előtti rendhez, amikor egy lelkipásztor akár 70 éves koráig is szolgálhatott.
A strukturális átszervezés folyamatos, kisebb gyülekezetek társulnak nagyobbakkal, egy lelkipásztornak a jövőben nem egy-két közösséget, hanem három-négyet kell majd ellátnia – részletezi a hosszú távú megoldást a lelkipásztor, aki szerint erről folyamatos a tanácskozás az egyházkerületben. „A legnehezebb meggyőzni egy-egy gyülekezetet arról, hogy sem anyagilag, sem lehetőségeiben nem tud eltartani, és nem is kaphat már lelkészt, mert nincs ahonnan küldeni” – jelenti ki Szegedi László. Arra is felhívja a figyelmet, hogy ha egy kis közösségnek sajátos problémái vannak, nem szabad elfeledkezni, hogy ugyanezek hatványozottan jelentkeznek a nagyvárosban. Hosszútávon, szolidaritási alapon a nagyobb közösségeknek kell felvállalniuk a kisebbek sorsát, hiszen a bibliai parancs is így szól: egymás terhét hordozzátok.
Nagy kihívás a pasztoráció
Az elöregedés folytán a kis közösségek nem vonzók a lelkészek számára: ha kikerül egy fiatal lelkész, egzisztenciális problémái adódhatnak, például a feleségének nem lesz munkája. Később a gyermekek iskoláztatásával adódhat gond, előfordulhat, hogy már nincs magyar oktatás a településen – sorolta a lehetséges akadályokat a generális direktor, rámutatva, ha lenne is pap, nem biztos, hogy vállalná a szolgálatot. Holott épp ezek a közösségek szorulnak rá a segítségre. Az egyháznak ugyanis nagy felelőssége van azzal a nemzedékkel szemben, amely helyt állt az elmúlt nehéz évszázad során, átélt két világháborút és a kommunista kollektivizálást. „Helytállnak és ott maradnak – elmagányosodva. Az elvándorló fiatalok sokszor úgy gondolják, hogy ha anyagilag támogatják az otthon levőket, az elég” – mondja Szegedi László, aki szerint ez fordítva sem működhet: egy fiatal nem élhet nyugodtan Nyugaton, miközben otthon van az öreg, beteg édesanyja.
A kivándorlás miatt sokféleképpen változott a pasztoráció kihívása is a falusi közösségekben, fontos tényezővé vált a házibeteg-gondozás, amelyet az évek óta jól működő Diakónia Alapítvány vállalt fel.
A súlyos betegek, haldoklók testi és lelki gondozására is egyre nagyobb az igény, és az egyháznak e feladatokra is fel kell készítenie lelkészeit. „Családlátogatásra, konkrét segítségre és elhivatottságra van szükség” – összegez Szegedi, aki szerint ma a gyülekezeti tagoknak egyharmada egyedül él. Nagy részük özvegy, de egyre jellemzőbb, hogy 30 év után sok fiatal nem akar családot alapítani vagy nem került neki társ. „Ez is nagy kihívás, hogy mit kezdünk az ilyen emberekkel, hogyan tudunk nekik segíteni” – mondja a missziói előadó, hozzátéve, a családmodell is változott, 35 éves korig kitolódott a házasságkötés kora, emiatt is számolhatunk kisebb születési aránnyal.
Humánus megoldást keresnek az unitáriusok
„Sajnos az utóbbi tíz-tizenöt évben folyamatosan érzékelhető a fogyás, mindig több a temetés, mint a keresztelő” – vázolja az erdélyi unitárius gyülekezetek helyzetét Bálint Benczédi Ferenc püspök. Különösen a falvak kerültek nehezebb helyzetbe. Bár pontos adatokkal nem tudott szolgálni, általánosságban elmondható, hogy a Nyikó-menti és a Felső-Kisküküllő-menti gyülekezetek vannak kiöregedve. Vannak falvak – mint például Rava vagy Magyarzsákod –, ahol a legfiatalabb lakos 50 év körüli. Máshol pozitívum is akad: sok fiatal család már a harmadik, negyedik gyereket vállalja.
A kistelepülések elöregedéséhez sok tényező járult hozzá a 70-es évek iparosításától a jelenlegi migrációs folyamatokig – véli az egyházi elöljáró. A gyülekezetek majdnem kétharmadában központi segéllyel próbálják a lelkészeket helyben tartani. „Ez ellentmondásos helyzet, hiszen a nagy gyülekezetek – ahol több munka lenne – nem akarnak két-három lelkészt fogadni. Az ilyen magára maradt, elöregedett gyülekezetek, ahol 80–100 lélekkel dolgozunk, nem tudják a lelkészi fizetést biztosítani, így központi alapból próbáljuk ezt pótolni” – vázolja a helyzetet a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Ez a jövőben egész sor szerkezeti váltással jár majd, ezekről már két-három éve tárgyalnak. „Egyelőre próbáljuk a humánosabb megoldást keresni, hogy ne maradjon a falu lelkész nélkül”. A püspök arra is rámutat, hogy a lelkészi munka nem csak abból áll, hogy a pap vasárnap prédikál. Ez folyamatos jelenlétet és odafigyelést igényel.
Bálint Benczédi Ferenc szerint az elöregedő gyülekezetek helyzete számos problémát vet fel, amelyeket nem lehet csak pénzzel megoldani, mert itt a személyi kapcsolatokon van a hangsúly. „A magára maradt idős embernek a személyi közelség, a kapcsolat adna erőt. 40–50 magára maradt ember helyzetét nehezen lehet megoldani” – véli a püspök. Az unitárius egyházban a Gondviselés Alapítvány vállalta magára a betegellátás, idősgondozás feladatát, de jó eredményei vannak a világiak bevonásával működő falugondnok programjuknak is. Nyaranta kalákákat szerveznek, amikor fiatalok a ház körüli munkában segítenek idős, egyedül élő embereknek. Főleg a városoktól távol eső egyházközségekben van baj, így elsősorban számukra próbálnak segítséget biztosítani.
Csalóka statisztika
Negatív demográfiai adatokkal számolnak a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében is, ahol Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus szerint mintegy ezer főre tehető a fogyás: tavaly ennyivel temettek többet, mint kereszteltek. A számokat évente összesítik, és elküldik a Szentszék statisztikai hivatalának, mondja az általános helynök, hangsúlyozva, valójában ennél nagyobb fogyásról van szó. „Az adatok sajnos nem tükrözik a valóságot: bár a gyerekeket itthon keresztelik, sokan közülük már nem tartoznak hozzánk. A fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, ott le is telepednek, családot alapítanak, de amikor templomi házasságot szeretnének kötni, hazajönnek. A gyerekeket is hazahozzák, hogy itthon kereszteljék meg, itt vannak a nagyszülők. Ha itt végzik a szertartást, beírják az anyakönyvbe, a statisztikában megjelennek a számok, de a valóságban ezek már nem a mi adataink, ezek a gyerekek létszámban már nem fogják az itteni lakosságot gazdagítani” – magyarázza az egyházi elöljáró. Hozzáteszi, a számos plébános által leírt jelenség nemcsak a magyar, hanem a román nemzetiségű római katolikusokra is jellemző, és egyre inkább a külsőségekben nyilvánul meg. „Teljesen elszakadtak az itthoni környezettől, csak külső pompát, ünnepséget látnak. Nem a liturgia, a szentség a fontos, hanem a forma” – mondja a főegyházmegye általános helynöke.
„Az egyház teszi a dolgát. Mi sajnos nem tudunk senkit idekötni” – jelenti ki Potyó Ferenc. Szomorúan meséli, hogy tavaly ősszel, a bérmálás utáni vizitáción tapasztalta: a Székelyudvarhely környéki nagy egyházközségekben – Szentegyházán, Szentkeresztbányán, Lövétén, Zetelakán, Kápolnásfaluban – is egyre több a kivándorló. „Ezek 3500–4000 lelkes gyülekezetek, és a papok elmondása szerint 1500–2500 fő, a fiatalok 95 százaléka külföldön dolgozik” – meséli az általános helynök, aki szerint míg az idősebb vendégmunkások hazahozzák keresetüket, a fiatalok esetében már kevés az esély, hogy visszakívánkozzanak.
Nincs, akit küldeni
Potyó Ferenc szerint az egyház megpróbál helyt állni a megváltozott körülmények között is. A papok teszik a dolgukat, beleértve a hívek lelki gondozását, hitoktatást, templomi szolgálatot, családlátogatást, az idősek látogatását, a szentségek kiosztását. Keresztelők, esküvők előtti felkészítőket tartanak, és lelkiségi csoportokat működtetnek. A főegyházmegyében a Caritas szociális-karitatív szervezet jól kiépült hálózata biztosít házibeteg-gondozást: városokban, falvakban látogatják, gondozzák az egyedül maradt időseket. „Ennek a szociális hálónak a működtetése is egyre nehezebb. Azt a kevés pénzt is megvonja az állam, amit biztosított. Ezért is igényeljük egykori javainkat, hogy iskolákat tudjunk működtetni, szociális szolgálatot végezni. Az egyház több szempontból is ellehetetlenül” – panaszolja a pápai prelátus a restitúciós folyamat akadályoztatására utalva.
A római katolikus egyházban is sok olyan eset van, amikor a gyülekezetek önerőből már nem tudják a papot fenntartani. Évente jelentős összeget kapnak a magyar államtól, amely a szórványban dolgozó, kis közösségeket vezető lelkipásztorok megélhetését hivatott segíteni: a szórványsegélyt negyedévente utalják a kedvezményezetteknek. „A helyek betöltésénél az anyagiak soha nem számítottak, ezt központilag megoldottuk” – hangsúlyozza az illetékes. Mivel ezek a papok a nagy gyülekezetben szolgáló társaikhoz képest sokszoros áldozatot vállalnak, időnként próbálják cserélni őket. „Az utóbbi egy-két évben már nálunk is jelentkezett a paphiány. Azért nem jut egy-egy kisebb helyre, mert nincs, akit küldeni” – fogalmaz az egyházi elöljáró. Mint kifejti, a lelkészhiányhoz az is hozzájárul, hogy a papi fizetés alig több a minimálbérnél, és ha a lelkész szórványgyülekezetekben is szolgál, a kiadáshoz hozzáadódik az útiköltség és a gépkocsi fenntartása is.
„Hosszú távon azt a közösséget lehet fenntartani, ahol tudjuk biztosítani a lelkipásztort. Kell egy pap, aki a fogyatkozás ellenére is próbálja megtartani a közösséget, az együvé tartozás érzését” – fogalmaz a katolikus egyház képviselője, aki épp emiatt tartja fontosnak a papi utánpótlást és képzést, valamint a hívek anyagi hozzájárulását a lelkész fizetéséhez. Az épületek fenntartására, felújítására már külső forrásokból, a helyi és megyei önkormányzatok révén, pályázatok útján próbálnak pénzt szerezni.
Pap Melinda / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A román restitúciós jogsértések és a pápa
Nehéz nem egyetérteni a gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalásával, amely szerint nem igazán állnak fenn a feltételei annak, hogy Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogasson.
Hiszen igencsak visszás, szinte már cinikus gesztus, hogy Klaus Johannis államfő legutóbbi vatikáni látogatásakor szívélyesen romániai látogatásra invitálta a katolikus egyház fejét, miközben a román állam minden eszközzel akadályozza a katolikus egyház kommunisták által államosított (ahogy eufemisztikusan az ordas lopást nevezték a haladó körök), és mai napig vissza nem szolgáltatott javainak restitúcióját. Sőt most éppen az igazságszolgáltatást felhasználva, a korrupcióellenes ügyészség közreműködésével látott hozzá a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vegzálásához a létrehozása körüli állítólagos rendellenességek miatt.
Mára már kijelenthető, hogy Romániában visszarendeződés indult be az ellopott ingatlanvagyon visszaszolgáltatásának terén. Miközben a restitúciós folyamat gyakorlatilag leállt, obskúrus hátterű feljelentések nyomán indultak bírósági eljárások már visszaszolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében. A bíróságok pedig a történelmi tények, és ami még súlyosabb, a tulajdonjogot igazoló dokumentumok ellenére is a visszaállamosítás mellett döntöttek – lásd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vagy a katolikusok által épített nagyváradi pénzügyi palota ügyét.
Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy hatósági segédlettel próbálják megakadályozni, hogy a magyar intézmények visszakaphassák tulajdonukat, illetve tesznek kísérletet a már meghódítottnak vélt, de – román szempontból – újból elvesztett „várak" ismételt megszállására. A cél egyértelmű, hiszen minél nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik valamely kisebbségi intézmény, annál hatékonyabban léphet fel az illető kisebbség beolvadásának megakadályozása érdekében – miközben az Erdély és a Partium fölött 1920 óta hatalmat gyakorló román állam célja épp a nemzeti kisebbségek asszimilációja, eltüntetése.
Ilyen körülmények között örömteli fejlemény, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia is kiállt a marosvásárhelyi gimnázium ügye mellett. Azzal ugyanis, hogy a román nemzetiségű katolikusok, illetve a görögkatolikusok vezetői is kiálltak az ügy mellett, kiemelték azt a nemzetiségi konfliktus dimenziójából, és rávilágítottak arra, hogy az állami szervek durva fellépése nyomán ellehetetlenülhet egy egyházi tulajdonban álló ingatlanban működő iskola. Ezáltal a nemzetiségi konfliktusokkal való foglalkozástól ódzkodó európai szervek számára is egyértelműbben felfogható az ügy.
(Mindezek fényében ezúton küldenénk forró, elvtársi üdvözletünket a Freedom House nevű, komoly jogvédő szervezet alaposan tájékozott illetékeseinek, akik legfrissebb jelentésükben azt állítják: Románia még mindezek mellett is követendő példa, már ami a demokratikus intézményrendszer fejlődését illeti.)
Külön jó hír, hogy a Vatikán is fellépett az ügyben, és a bukaresti nuncius a román külügyminiszternek is felvetette a katolikusokat ért jogsérelmek témáját. Bukarest számára ugyanis létfontosságú, hogy miközben a román állami szervek a lehető legváltozatosabb eszközökkel lépnek fel a magyar jogkövetelésekkel, anyanyelv- és jelképhasználattal szemben, a külvilág benyelje azt a hazugságot, hogy Románia mintaország a kisebbségi jogok biztosítása szempontjából. Ha Ferenc pápa a közeljövőben annak ellenére is ellátogatna Romániába, hogy a román hatóságok továbbra is akadályozzák a jogos tulajdon visszaszolgáltatását, és kisebbségi egyházi intézményeket vegzálnak, azzal ismét csak a bukaresti gyakorlatot legitimálná.
Vélhetően ezt jól tudják a Vatikánban is. A kérdés az, hogy az egyszer a pápai uralom alá – minden bizonnyal hiába – visszaterelni remélt ortodoxok felé tett diplomáciai gesztus, vagy a kétszeres, nemzeti és vallási kisebbségben élő romániai magyar katolikusok érdekeinek védelme nyom többet a latban. A katolikus püspökök és a nuncius fellépése minden esetre kis bizakodásra adhat okot.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Szent László kreatív ihlető forrás volt
Sikeresen zárult a legnépesebb erdélyi vetélkedő
Az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kilencedik éve teremt lehetőséget arra, hogy a kisebb és nagyobb, katolikus és más felekezetű diákok összemérjék tudásukat, bizonyítsák hozzáértésüket a kreatív képességek minden terén. Az idén a Szent László-év volt a 9. kreativitási vetélkedő témája, amely a legnépesebb valamennyi erdélyi vetélkedő közül.
Országot építő lovagkirályunk példája, akit ma szentként tisztelünk, és akinek nevéhez csodák egész sora fűződik, több mint 1.100 résztvevő fantáziáját mozgatta meg, s késztette valóban eredeti, egyéni gondolkozásra, alkotásra, cselekvésre a korábbi évekhez képest sokkal magasabb szinten a versenyzőket.
A résztvevők számbeli növekedése mellett a minőség érezhető emelkedése töltötte el jó érzéssel, de nehezítette meg ugyanakkor az értékelő bizottságok munkáját. A diákok az idén is tíz kategóriában mérték össze tehetségüket, tudá-sukat, ügyességüket: szín- és bábszínjátszás, zene, tánc, sport, szavalás, irodalom, rövidfilm, plakát, rajz és dombormű, fotó.
A versenyek három színhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Bolyai Farkas középiskolában és a Deus Providebit Házban zajlottak jól szervezetten, gördülékenyen, fennakadások nélkül.
A vetélkedőt pénteken délután a Bolyai középiskola dísztermében dr. Tamási Zsolt-József főszervező, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Iskolai és Kateketiai Bizottságának tagja nyitotta meg, házigazdaként Hajdú Zoltán aligazgató, Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, és Kelemen Márton, a rendezvény főtámogatója, a Maros Megyei Tanács képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Balla Imre iskolalelkész adta áldását a vetélkedőre.
A verseny a tánccal kezdődött, amelyen a kisebbek, többnyire Akio Hayasi tanítványai remekeltek. A zsűri szerint megértették a versenyfelhívás lényegét, és a Szent László-kultuszhoz köthető gyermekjáté- kokat és táncokat adtak elő. Párhuzamosan a sport is elkezdődött, ahol szintén az elemi osztályok részéről volt nagyobb az érdeklődés. Érdekes, összetett vetélkedő volt – vágtafutás, kosárra dobás, helyből távolugrás és elméleti kérdések Szent Lászlóról –, amin szívesen vettek részt elsősorban a harmadikos, negyedikes kisiskolások olyan szoros, jó teljesítménnyel, hogy megosztott díjakat is kellett adnia a zsűrinek. A dramatizálás kategória zsűrije úgy vélekedett, hogy ennyire jól előkészített darabokkal nem találkoztak, ezért különdíjat is osztottak. Bábjátékban a Romulus Guga általános iskola diákjainak szólt az elismerés. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak a Gyergyóremetéről érkezett színjátszók, a Bolyai iskola diákjai. Megható, bátor fellépés volt a Római Katolikus Teológiai Líceum hetedik osztályos tanulóinak mint szerzőknek is az előadása, amely arról szólt, hogy az iskola bajban van, ezért számba vették a teendőket, és kiálltak az igazuk mellett.
A Bolyai Farkas középiskola amfiteátrumában a filmet készítő diákok, köztük előkészítősök is, mutatták be munkájukat. A zsűri elnöke szerint az idei hálás, a gyermekekhez közel álló témát magas színvonalon dolgozták fel. A kisfilmek egy része a Facebookon, az Erdélyi Magyar Televízió Hitélet című oldalán is megtekinthető.
A vetélkedők szombaton délelőtt folytatódtak. A Bolyai líceum dísztermében a zene kategória versenyzői játszottak a legkülönfélébb hangszereken, énekeltek szólóban és vokális együttesekben a zsűritagok gyönyörűségére. Volt olyan díjnyertes résztvevő, aki furulyázott, énekelt és hegedült is. Kiemelkedő előadással adóztak Szent László emlékének a jobbágytelki iskolások. Meleg hangú dicséretet kaptak a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból érkezett énekes fiatalemberek. Az énekelő, hangszeren játszó gyermekek mellett elismeréssel szóltak a felkészítő tanárokról is.
Népes részvétellel számoltak a fotó, plakát, naptár kategóriában, ahol ötletes, színvonalas alkotásokat mutattak be a versenyzők. A rajz és dombormű kategória volt a legnépszerűbb, több mint 400 rajz közül kellett válogatnia a zsűrinek a különböző korcsoportokban. A művészeti iskolás tanulók nemcsak zenében, a képzőművészet terén is tehetségre valló, színvonalas alkotásokkal jelentkeztek.
A szavaló diákok népes tábora sok szép szavalattal kényeztette a zsűrit, amelynek tagjai hosszas vita után tudtak csak dönteni a sorrendről.
Nem volt a legnépszerűbb szak, de tehetséges, éretten, árnyaltan gondolkodó kisebb és nagyobb diákok írását olvashatta a zsűri az irodalom ketegóriában. Az I-IV. osztályosok azt bizonyították, hogy jól ismerik Szent László hőstetteit, az V-VIII.-os diákok a kimeríthetetlen gyermeki fantázia segítségével vitézül harcoltak Szent László csapatában. A középiskolások, akik himnikus dicsérő költeményt vagy kisesszét kellett írjanak egy Szent László-himnuszból ihletődve, magabiztosan, szép gondolatokat, mély érzéseket kifejező írásokkal bizonyították íráskészségüket, alapos felkészültségüket. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, szinte az összes felsős nyertes az ő körükből került ki, a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjai, nagyernyei, szászrégeni versenyzők a gimnáziumi osztályokból, valamint a Bolyai iskola másodikosai és egy marosszentgyörgyi iskolás.
Az ünnepélyes díjkiosztás a virágvasárnapot megelőző szombat délutáni szentmise után következett, hosszan belenyúlva az estébe. A zsűrielnökök értékelték sorra minden kategória eredményeit, és a három korcsoportban 540 díjat és 180 dicsérő oklevelet adtak át a nyerteseknek. A nyeremény a kolozsvári Verbum kiadó által felajánlott könyvjutalom volt, és néhány kategóriában a Talentum Alapítvány díja.
– Amikor a szervezést elkezdtük, kevesen hittek benne, de azt, amit az Úr épít, függetlenül attól, hogy akarják vagy sem, nem lehet lerombolni – mondta a záróünnepségen dr. Tamási Zsolt. Főszervezőként köszönetet mondott az előkészületekben, majd a verseny lebonyolításában, a diákok teljesítményének az értékelésében részt vevő pedagógusoknak, szakembereknek, a felkészítő tanároknak és a Római Katolikus Teológiai Líceum önkéntes munkát vállaló 40 diákjának, akik a szervezésben segédkeztek. És természetesen a diákoknak, akik Maros, Hargita, Fehér, Kolozs, Bihar, Kovászna és Temes megyéből érkeztek vagy küldték el postán alkotásaikat. Hálával szólt a társszervező intézményekről, a Római Katolikus Teológiai Líceumról, a Pro Vita Cristiana Alapítványról és a Bolyai Farkas iskoláról, valamint a többi támogatóról: a gyulafehérvári érsekség, a Keresztelő Szent János és a Szent Mihály plébániák, kiemelt médiapartnerek, cégek, magánszemélyek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Irakban misézett Böjte Csaba
Négy napot töltött az Iszlám Államtól visszahódított területeken, keresztények között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a lap kérdésére elmondta: két napja érkezett haza a háborús területről, és nagyon megrázták a látottak. Bibliai tájakon, a ninivei fennsík falvait és városait látogatta meg, káld és asszír keresztény, valamint asszír keleti ortodox közösségeket. A szerzetes bejutott az Erbil környéki menekülttáborokba is, ahol sok Krisztus-követő lelt menedékre.
Böjte Csaba arról mesélt: járt olyan keresztény katedrálisban, amelynek márványoszlopait fáradt olajjal mázolták be az iszlamisták, hogy utána felgyújthassák. Látott porig lerombolt templomokat, golyószóróval szétlőtt kereszteket is. Hangsúlyozta, hogy a gyűlöletre nem a bosszú a jó válasz.
Hasonlóan gondolkodnak a helyi papok is. A közösen celebrált miséken olajfákat szenteltek meg, és a visszatérő családoknak olajfacsemetéket ajándékoztak, hogy a vérrel áztatott földbe a béke szimbólumait ültessék el.
Böjte Csaba megdöbbent azon, hogy a nagyvilág mennyire nem kíváncsi a közel-keleti keresztények szenvedésére. Beszámolt arról is, hogy gyűjtés indult a káld-szír-asszír testvérek visszatelepedésének megsegítésére, a településeik és templomaik újjáépítésére.
Mindezekről a ferences rendi szerzetes azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hívott össze szerda délután, és ahol bejelentették: 2018 novemberéig, az emlékezetes londoni 6:3-as labdarúgó mérkőzés évfordulójáig emlékévet szentelnek az Aranycsapat sikereinek. Ennek a rendezvénysorozatnak lesz a fővédnöke Böjte Csaba.
Lomnici Zoltán elmondta azt is: petícióval fordult Brüsszelhez amiatt, hogy Románia nem tett eleget az unióhoz való csatlakozáskor elfogadott kötelezettségeinek, és az erdélyi magyar egyházaktól a kommunizmus idején elkobzott kétezer-ötszáz ingatlan kevesebb mint egyharmadát adta vissza. Az ügyben múlt héten meghallgatást tartottak, ahol elmondta: a helyzet nemhogy javult volna, hanem immár olyan ingatlanokat is megpróbálnak elvenni, amelyeket korábban visszaadtak a jogos tulajdonosnak. Lomnici támogatja a Gyulafehérvári Főegyházmegye felhívását, amely szerint a jövőre tervezett romániai pápalátogatás egyik feltétele legyen az, hogy előtte a katolikus egyház ingatlanait maradéktalanul visszaszolgáltassák.
mno.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

Az élet szolgálatának hivatása
Május 27-én, szombaton szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a VII. Egyházmegyei Családtalálkozót, melynek témája a Családbarát plébánia volt, előadója pedig Szénégető István családreferens.
A nyitóünnepség a Püspöki Palota dísztermében zajlott, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntötte a megjelenteket. Azt kívánta: a nap folyamán a találkozás öröme csak fokozódjon, szervezőként ugyanis ezt az alkalmat is szeretnék felhasználni arra, hogy közösen elmélyítsék azokat a dolgokat, melyek megerősítenek a továbbhaladás szolgálatában a hit-, a családi és a közösségi élet vonatkozásában egyaránt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a Szent László életét megörökítő mennyezeti festmények egyikére, mely úgy ábrázolja a királyt, hogy szemléli a majdani székesegyház tervét. Megjegyezte: valószínűleg voltak tanácsai, meglátásai az építőknek, és a mai idők keresztény emberének is ezt a feladatot kell megragadnia, vagyis nem szemlélők vagy rombolók kell legyünk, hanem építők, a jó családok pedig alapjai és építői korunk társadalmának. Tudják azt, hogy nem egy emberi találmánynak az eredményei, hanem hozzátartoznak Isten tervéhez. Téglakövei, részei annak, ami teljessé és maradandóvá teszi az egyházat, és összekötő anyagai a továbbépítés remekművének, valaminek, mely azok számára is vonzó lehet, akik eddig nem találták meg az ide vezető utat.
Családbarát plébánia
A további programokat dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója ismertette, melyek közt szerepelt műhelybeszélgetés, és a Székesegyházban tartott záró szentmise is.
A meghívott előadó, Szénégető István marosvásárhelyi plébános, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs koordinátora arra hívta fel a figyelmet: amikor Isten közel akart kerülni az emberhez, a megtestesülés által kiválasztott egy nőt, és Máriának a méhében testesült meg. Az egyháznak, és minden emberi együttélésének a mintája, az alapköve ezért a názáreti szent család, és az elmúlt kétezer év során, a katolikus egyház a történelme folyamán, amikor megújulni akart, mindig a szent családhoz tért vissza, Isten jelenlétéhez, az eucharisztiához, a szentségek erejéhez. Emiatt egy plébánia arculatán is megjelennek a családias vonások, egy plébánia a család életéből kölcsönzi az együttélésnek, a jövőteremtésnek, az együtt gondolkodásnak a karakterét. A családban tanulunk meg őszintének lenni, válunk igazi személyiséggé. Egy plébániának is ez a feladata, és fizikailag is nyújthat családbarát környezetet: a kert, a kapu, az udvar, a templom, ha vannak padok, ha ki van alakítva egy játszótér, ha figyelnek arra, hogy legyenek a babakocsik és kerékpárok számára kijelölt helyek, és a liturgiából ne legyenek kizárva csak azért a gyermekek, mert esetleg egy kicsik csintalanok. Ugyanakkor családbaráttá tehetnek egy plébániát az emberi kapcsolatok, ezeknek a minősége is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro