"A közelmúltban Nagyváradon tartották meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége /AESZ/ szervezésében a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny országos döntőjét a magyar iskolások számára. Az ünnep megnyitóján Péntek János, a magyar szak tanszékvezetője beszédében a magyar nyelv megítéléséről beszélt. Péntek professzor az 1996. évi Hungarológiai Kongresszuson, melyet Rómában tartottak A hitélet anyanyelvűsége címmel tartott előadást. Kitért arra, hogy a katolikus egyház a vatikáni zsinaton az anyanyelv használatát bevezette, ez segített a kisközösségeknek. A moldvai csángók viszont többszöri kérésük ellenére nem gyakorolhatják a hitéletet anyanyelvükön, az eredménye a gyors asszimiláció. Külföldi egyetemeken van érdeklődés a magyar nyelv iránt, idehaza ez nem tapasztalható. Az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak /Kolozsvár/ még ma sincs magyar kutatója,a bukaresti Nyelvtudományi Intézet nem foglalkozik a magyar nyelv kutatásával, elmélyed viszont a hindi nyelv búvárlásában. Az utóbbi hónapokban a helyzet változott, bíztató jelek vannak. - A Bolyai Egyetem vitájáról "nem kívánok most szólni. Elmondom a magam véleményét." A kétlépcsős önállósodás híve. Szerinte nem szétválással, hanem önállósítással kell létrehozni a -Bolyai Tudományegyetemet, az 1945-ben létezett hagyományos karokkal, a bölcsész-, természettudományi, jogi és közgazdasági kar újraszervezésével. Nem mondatunk le a Bolyai önállósodásáról, hangsúlyozta. /Komoróczy György: Közéleti teret a magyar nyelvnek. Nagyváradi beszélgetés dr. Péntek János egyetemi tanárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"

Kevés a magyar szakember a kolozsvári levéltárban, múzeumokban, könyvtárakban. Az nem lehet, hogy akkora magyar hagyatékot, mint amekkorát a kolozsvári székhelyű könyv- és levéltárak őriznek, magyar szakemberek jelenléte nélkül használjanak, illetve hagyjanak feldolgozatlanul, mondta Csetri Elek történész, akadémikus. Az Állami Levéltárban a magyar szövegeket is román kutatók vizsgálják, más intézményekben is kevés a magyar alkalmazott. Csetri szerint az RMDSZ-nek segítenie kell a tudományos szférát abban, hogy a magyarság ezekben az intézményekben is számarányának megfelelően legyen jelen, főleg a fiatal szakértők révén. A magyar fiatalok szívesen dolgoznának ezekben az intézményekben, ha engednék őket. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Erdély 7,7 millió lakójának közel 19 százaléka magyar. Ezt a számarányt azonban a magyarság egyik megvizsgált intézményben sem éri el. Az Országos Levéltár kolozsvári részlege a második legnagyobb az országban. Itt őrzik az Erdélyi Múzeum-Egyesülettől egykor elvett teljes levéltári gyűjteményt. Az intézmény 25 alkalmazottja közül azonban egy sem magyar nemzetiségű. A tizenegy felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltáros közül heten tudják kezelni a magyar nyelven írt dokumentumokat, négyen pedig beszélik is a magyar nyelvet. Közülük három kutatónak van szakképesítése magyar írástudományból, illetve családi archívumokból. A történelmi állomány feldolgozása egyre késik. Az Erdélyi Történelmi Múzeum 78 alkalmazottja közül nyolcan magyarok. Ioan Piso igazgató szerint a szaktudásra kell helyezni a hangsúlyt az új munkatársak alkalmazásánál. A középkori történelem részlegén – ahol nagyon sok magyar nyelvű dokumentummal kell foglalkozni – két magyar fiatallal dolgoznak, és a részlegvezető is beszél magyarul. Az Erdélyi Néprajzi Múzeum 58 fős személyzetéből hatan magyar nemzetiségűek. Simona Munteanu igazgató szerint pozitív elmozdulást jelent, hogy sokévi szünet után az intézménynek megint vannak magyar muzeológusai. Dr. Kós Károly 1979. évi nyugdíjba vonulását követően ugyanis már csak Szabó Tamás kolozsvári fényképész maradt hírmondónak, 1990-ben azonban őt is nyugdíjazták. Ma a múzeum 40 612 tárgyat, 10 ezer könyvet és folyóiratot őriz. A tárgyak között több mint 10 ezer magyar vonatkozású. A múzeum 1957-ben indult évkönyvsorozata utóbbi éveinek termésében Gazda Klára kolozsvári néprajzkutatót leszámítva nincs magyar közlő. Ioan Tosa történész-muzeológus szerint mindig volt együttműködés a múzeum és a magyar szakemberek között. A Kolozs megyei Octavian Goga Könyvtár több mint 720 ezer dokumentumot összesítő állományának több mint 10 százaléka magyar, a 88 alkalmazott között a feldolgozó osztály személyzetében két könyvtáros, a kolozsmonostori fiókkönyvtár vezetője és egy informatikus magyar. Az évi könyvállomány-gyarapodásnak 80–85 százalékát teszik ki a román, valamivel több, mint 5 százalékát a magyar, és 10–15 százalékát a más nyelvű könyvek. Doina Popa igazgató szerint a kolozsvári magyar könyvkiadókat leszámítva máshonnan alig jön magyar olvasnivaló. A kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) 225 alkalmazottjából 42 magyar. A 2004 végén 3 723 492 darab dokumentumot számláló gyűjtemény 20–30 százalékát teszik ki a magyar nyelvű könyvek. Poráczky Rozália főigazgató-helyettes szerint a pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem tanszékén 1995-ben főiskolai, majd 1998-tól egyetemi szinten beindult a magyar nyelvű könyvtárosképzés. Az intézményben az 1980-as években vezető beosztásban nem volt magyar személy, és a rendszerváltás után is három év múlva nevezték ki az első magyar csoportvezetőt. 1997-ben az állományfejlesztési osztály élére került magyar szakember, majd Poráczky Rozália személyében 1998-ban hosszú évtizedek után lett ismét magyar főigazgató-helyettese a BCU-nak. A 171 könyvtáros közül 37 magyar (mellettük van még egy-egy informatikus és közgazdász, valamint három munkás), akik a főigazgató-helyettes szerint nagyjából lefedik a magyar nyelvű állománnyal kapcsolatos teendőket. Azonban a kölcsönzőben és a katalógusteremben nincs magyar szakember, ezért tervezik, hogy mindkét helyen napi 3-4 órát egy-egy magyar könyvtáros teljesítsen szolgálatot. A Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Besztercén, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon, Máramarosszigeten és Naszódon is fiókkönyvtárat működtető BCU kolozsvári tékáját 18 613 román, 2926 magyar, 54 németajkú és 271 más nemzetiségű diák, továbbá 1742 román, 395 magyar, 16 németajkú és 415 egyéb nemzetiségű egyetemi oktató látogatja. /Benkő Levente, Lázár Lehel: Magyar hagyaték – román kutatók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban néhány nappal ezelőtt nyílt meg a Dr. Kós Károly öröksége című időszaki kiállítás. A tárlat a tíz éve elhunyt dr. Kós Károly emléke előtt tiszteleg. A néprajzkutató, muzeológus, tanár, szerkesztő dr. Kós Károly /Sztána, 1919. aug. 31. – Kolozsvár, 1996. febr. 29./ az egyetemen a néprajz mellé mellékszakként az ősrégészetet és az antropogeográfiát választotta. 1945–1950 között az egyetem Ősrégészeti, majd Néprajzi Intézetének tanársegéde, rövid ideig a teológia, illetve a Bolyai Tudományegyetem történelem katedrájának felkért előadója. Ezzel egyidőben az Erdélyi Múzeum-Egyesület kinevezett őre is. 1950-ben, a néprajzi katedra megszűnése után kinevezték a Romulus Vuia által létrehozott, mintegy tízezres nagyságú gyűjtemény gondozására. Ez időtől, a magyar és a román anyag egyesítésével létrehozott Erdélyi Néprajzi Múzeum tudományos intézetté alakításán fáradozott. 1984-ig, nyugdíjazásáig az Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársa volt. 1951–1956 között a magyar népművészet tanulmányozására kutatócsoportot szervezett, ennek termései a Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel közösen írt kászoni, szilágysági, Kis-Küküllő vidéki és moldvai magyar népművészeti kötetek. Emellett nyolc önálló kötetet és mintegy háromszáz szakcikket írt. /Molnár Noémi, Luka Zsuzsa: Dr. Kós Károly öröksége. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

Kolozsvári néprajzi intézetek mutatták be kutatási projektjeiket és legújabb kiadványaikat január 17-én, a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében. A néprajzi esten a Román Akadémia Folklór Intézete, Erdély Néprajzi Múzeuma, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Román Néprajzi Tanszéke, nem utolsósorban pedig a házigazda, a Kriza János Néprajzi Társaság képviseltette magát. Ion Cucea, a Román Akadémia Folklór Intézetének igazgatója mutatta be az általa vezetett intézmény történetét és tudományos projektjeit. Cucea kiemelte a román–magyar közös tudományos kutatások fontosságát az intézmény működésének szempontjából. A ‘90-es évektől kezdődően folyamatos állásbeszüntetésekkel és anyagi problémákkal küszködő Folklór Intézet éves néprajzi kiadványa is megszűnt. Simona Munteanu, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatónője, a 85 éves intézmény történetének ismertetése után kitért az aktuális tudományos tervekre is, amelyek közt Phare projektek és konferenciák szerepelnek. Simona Munteanu az intézmény kiadványai közül kiemelte a 11. lapszámnál tartó Néprajzi Közlönyt. „Felfüggesztett állapotként” jellemezte Eleonora Sava, adjunktus az általa képviselt Román Etnológiai Tanszéki Csoport aktuális munkáját. A román néprajzi kutatások és az oktatás terén nyitás szükséges olyan tudományterületek irányába, mint a kulturális antropológia, szociológia, irodalomtudomány stb. A román tanszéktől eltérően, úgy tűnik, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, a rendszerváltás utáni küzdelmes időszakot követően, nemcsak az oktatás terén, hanem a kutatási kezdeményezésekben is „fejlődést” mutat. Keszeg Vilmos, tanszékvezető értékelésében felvázolta a jelenlegi kutatási területeket, aktuális és tervezett egyetemi kurzusokat, valamint ismertette a Néprajzi Látóhatár c. konferenciakötetet. Pozsony Ferenc mutatta be a jelenlévőknek a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely egyetemi háttérintézmény, tízezer kötetes könyvtárával, archívumával (folyamatosan digitalizálják), videotékával segíti a néprajz szakirányú hallgatókat, kutatókat. A szervezet kiadványai közül három sorozatra hívta fel a figyelmet a társaság elnöke: „Lenyomatok” (fiatal kutatók munkái), „Kriza Könyvtár” és egyetemi tankönyvek. A jelenlegi kutatások közül Pozsony kiemelte a csángókutatást és a magyar diaszpóra-kutatást. /Musca Szabolcs: Néprajzi intézetek múltja és jelene. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

Kulturális interferenciák az erdélyi népi bútorokban elnevezéssel nyílt kiállítás január 24-én Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban, amelynek keretében a múzeum saját anyagából láthatók a parasztbútorok fejlődését illusztráló darabok. A kiállított tárgyak magyar, román és szász eredetűek, lefedezve egész Erdély területét. A kiállított darabok, a „fejlődő bútorok” az erdélyi parasztság fokozatos gazdasági és társadalmi emancipálódását látványosan dokumentálják. /Népi bútorok kiállítása a néprajzi múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

Kolozsváron a Néprajzi Múzeum terme zsúfolásig megtelt, hogy meghallgassák Kostyák Imre által vezetett tizenkét gordonkásból álló együttes kisegyüttest. /N. -H. D. : Fesztivál – Szerenád F-kulcsban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A zilahi kerámia: hagyomány és stílus egy céhes központban címmel nyílt kiállítás március 10-én Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban. Zilah és vidéke az erdélyi nagy fazekas központok egyike. /(J. J.): Zilahi kerámiák a néprajzi múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Újabb kézműves vásár zajlik Kolozsváron a Mátyás téren. A vásár július elejétől augusztus végéig tart majd, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Molnár Attila, az Erdélyi Kézmíves Céh titkára elmondta, Európa-szerte elterjedtek a több hetet, hónapot felölelő kézműves vásárok a nyári turista szezon ideje alatt, ezt a hagyományt szeretnék Kolozsváron is megteremteni. A különféle kézműves mesterségek képviselői folyamatosan váltanák egymást. A vásárt ezúttal is az Erdélyi Kézmíves Céh rendezi, a rendezvény két partnere pedig az Erdélyi Néprajzi Múzeum és a Kolozs megyei Népművészeti Egyesület. /Kőrössy Andrea: Hagyományteremtő kézműves vásár. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban látható a Torockót bemutató kiállítás. Az ilyen időszakos kiállítások célja az etnikumok közti interferenciák tanulmányozása. Fodor Attila muzeológus – akinek ez az első kiállítása – Torockó földrajzi elhelyezését vázolta, majd ismertette a kiállított anyagot. Furu Árpád, a Transylvania Trust Alapítvány képviselője kiemelte a település építészeti sajátosságait, Hantz Lám Irén három Torockót bemutató kiadványáról értekezett. /(N. -H. D.): Időszakos kiállítás nyílt Torockóról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

World Liszt Day: emléktáblát kapott a zeneszerző Kolozsváron
Igazi multikulturalizmus jöhet létre annak köszönhetően, hogy Kolozsváron hosszú idő után először helyezik ki egy világhírű magyar személyiség emléktábláját – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja a Liszt Ferenc-emléktábla avató ünnepségén szombaton. A Kolozsi Tibor szobrászművész által készített plakettet az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület falán helyezték el, az elismert zeneszerző ugyanis két alkalommal – 1846-ban és 1849-ben – koncertezett itt.
Szilágyi Mátyás kifejtette: a többnyelvű táblák kihelyezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a kincses város elnyerje és méltán betölthesse az Európa kulturális fővárosa címet 2020-ban. László Attila alpolgármester szintén a multikulturalizmus fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Szándékosan szólok előbb magyarul, hiszen egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartjuk a magyar feliratok jelenlétét. Kolozsi Tibor munkájára büszkék lehetünk, gyönyörű alkotásról van szó” – mutatott rá az elöljáró.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kifejtette, a napokban zajló Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztiválnak köszönhetően Kolozsvár is bekapcsolódhatott a világ számos városában a nagy zeneszerző tiszteletére szervezett megemlékezéssorozatba, részese lehetett a körforgásnak. „Arra törekszünk, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó szépművészeti és néprajzi múzeum gazdag anyagtárát feltárjuk önök előtt, bemutassuk az intézményeknek otthont adó épületekben történt eseményeket” – hangsúlyozta Fekete Emőke, aki tolmácsolta Alin Tişe megyei tanácselnök üdvözletét is. „A sors kegyeltjeinek mondhatjuk magunkat, mivel lehetőségünk volt megszervezni a kincses városban a Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztivált” – hangsúlyozta köszöntőjében Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Hozzátette: az október 27-éig tartó rendezvény nagyfokú művészi értéket hordoz magában, civilizáltan, a tervezett minőségi szinten valósult meg. Az igazgató már az emléktábla leleplezése előtt megelőlegezett tapsra szólította fel a közönséget, hiszen – mint mondta – „Kolozsi Tibor műve nagyon szép munka”. Kötő József RMDSZ-es képviselő, a kulturális minisztérium egykori államtitkára, akit Szép Gyula operaigazgató meglepetésszerűen kért felszólalásra, elmondta: fejet hajt a Kolozsváron tapasztalt „normalitás” és kulturális hagyomány előtt.
„Bárhová lépünk, érezni az erdélyi kultúra fuvallatát, amely úgy tudott mindig magyar lenni, hogy közben egyetemes is volt. A mai rendkívüli eseményen is ezt a kettősséget ünnepeljük” – vélekedett Kötő József, aki egyúttal arra biztatta a fiatal generációt, hogy legyen részese ennek a hagyománynak, a kincses városnak, ugyanis Erdély és az ország büszkeségévé kell válnia. Szombaton, október 22-én egyébként világszerte megemlékeztek Liszt Ferencről a zeneszerző születésének 200. évfordulóján. A nemzetközi World Liszt Day keretében a zeneszerző egyik legjelentősebb műve, a Krisztus oratórium a világ több helyszínen is felcsendült.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Liszt Ferenc emléktábla Kolozsváron
Az egyetemes zeneirodalom legnagyobb klasszikusai között kitörölhetetlenül ott van Liszt Ferenc, aki kétszáz évvel ezelőtt Doborján, 1811. október 22-én született.
2011-ben a kétszáz éves születésnapját az egész világon megünneplik.
Kolozsváron, lévén az egyetlen határon túli magyar operaház vezetősége, méltóképpen felkészült erre a nem mindennapi eseményre, melyet világviszonylatban is megünnepelnek.
Liszt Ferenc első magyar származású világpolgárt Kolozsváron, hírnevéhez méltó módon, 2011. október 6–27. között Nemzetközi Liszt Fesztivállal ünnepelték meg, melynek minden előadása, a Liszti alkotást méltó módon tárta a XXI. század zeneszerető közönsége elé. Érzékletessé téve azt a zenei kincset, melyet Liszt Ferenc a zenei világnak megteremtett.
Minden idők egyik legnagyobb zongoristája, aki jóformán megszámlálhatatlan helyen játszott, és komponált. Kolozsváron kétszer is tartózkodott. Először, fiatalon 1846-ban, majd később érett, hírneves művészként 1879-ben, mikor „fáklyás menet követte minden lépését” (korabeli feljegyzés).
Mind két alkalommal a belső Monostori utcában levő Redut (francia „redoute” szó, vígadót, báltermet jelent) a város zenekedvelő közönségének játszott Liszt Ferenc.
A tények hatására határozta el a kolozsvári értelmiség, emléktáblát helyez el az épület falán.
Ami október 22-én délután 18 órakor ünnepélyes keretek között meg is történt.
Jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeum székhelye. Az épület belső udvarában gyűltek össze azok, akik úgy érezték ezen az eseményen jelen, kell lenniük. Az intézmény igazgatója Tudor Sălăgean román nyelven köszöntötte a szépszámú megjelenteket, méltatván az esemény fontosságát.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, kétnyelvű beszédében elmondta, a Liszt Fesztivál minden előadása civilizált környezetben történik, méltóan a művész nagyságához. A sors kegyeltjeinek tartotta azt a művészi sorozatot, melyet ez alkalommal megrendeztek, mert a Transilvania Filharmónia igazgatója, a Zene Akadémia Rektorátusa és a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége az eseményt a művész hírnevéhez méltóan ünnepli meg.
A születésnap alkalmával elhelyezett emléktábla is bizonyítja, minden úgy zajlott le, ahogyan azt eddig eltervezték.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki funkciójából kifolyólag, tulajdonosa az épületnek, tolmácsolta a Megyei Tanács elnökének Alin Tisének üdvözletét. Magát az intézményt anyagilag a Megyei Tanács tartja, fenn. Az ünnepi sorozatnak köszönhetően Kolozsvár városa is bekapcsolódott abba a világ számos városában megrendezésre kerülő ünnepség- sorozatba, amely a művészre emlékezik. Együtt ünnepelhetünk a világ számos nagytelepülésének zeneszerető közösségével. Annak az örömének is hangot adott, hogy a Megyei Tanács adhatott otthont ennek a rendezvénynek, amely multikulturális, és a többnyelvűséget is lehetővé teszi.
László Attila Kolozsvár alpolgármestere, amint mondta, szándékosan szól először magyarul, mert egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartják, és nem kell félnie azért, mert este fél tízkor, miért volt kikészítve az a koszorú, melyet a Kolozsvári Városi Tanács nevében az 1956 emlékműnél, a Sétatéren letettek a koszorúzás alkalmából.
Most is egy jelentős eseményen veszünk részt, mellyel hozzájárulunk ahhoz, hogy a többnyelvű tábla állítson emléket a nagy előadó és zeneszerző kolozsvári tartózkodásának. Örömét fejezte ki afelett, hogy ezen a rangos eseményen a maga módján hozzájárulhatott az események támogatásához. A jelenlevőknek kívánta, élvezzék a hátramaradott napok előadásait.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság Főkonzulja a jelenlevők köszöntése után elmondta, örvendett annak, hogy a világ által is ismert és tisztelt hírneves zeneszerző Liszt Ferenc többnyelvű emléktáblája meghatározza azt, hogy egy város az igazi multikulturalitás jegyében indulhat el, ezzel a lépéssel. A többnyelvűség, a magyar nyelvű táblák kihelyezése a különböző épületeken, azok történelem jeles múltjának megjelenítése, magyar nyelven, román nyelven, valamint világnyelven. Ez nagyon fontos folyamat. Ehhez gratulál, és kíván sok sikert.
Amikor az ember bejön a Szamosfalvi repülőtérről, egy nagy tábla hirdethetné méltón, és örülhetne a demokrácia sikerének, ha azon magyar nyelvű szöveg is lenne. A kolozsvári magyarok szívében „Szeretlek Kolozsvár” fel van írva. A normalitás útja az, ha ezt az érzést anyanyelvű tábla is hirdetné. Kolozsvár fontos lépéseket tett ilyen irányba, mely általunk is támogatott cél. Ahhoz, hogy Kolozsvár Európa Kulturális Főváros státust elnyerje, és méltán betöltse Európa és a világ dicsőségére, a valódi Kolozsvárt kell megismertetni a világgal.
Kötő József, RMDSZ parlamenti képviselő szerint az emléktábla felállítása ünnepi pillanat, melynek szimbolikus értéke van. Az a szellemi hagyomány, mely jellemzi a város múltját, amely úgy tudott erdélyi lenni, úgy tudott magyar lenni, hogy egyetemes tudott lenni. Ma tiszteleg azelőtt a kulturális hagyomány előtt, mely Kolozsvárt, Erdélyt jellemezte, amely értéket tudott nyújtani Európának és a világnak.
A Kolozsi Tibor rendkívüli művészi értéket hordozó Liszt Ferenc domborművet Fekete Emőke, László Attila és Szép Gyula leplezte le. A felcsattanó taps, az elragadtatás jelét jelezte, amely az Unió utca mindennapi zajos, rohanó életét nem zavarta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Hóstátiak a múzeumban: vásárral egybekötött kiállítás
Rendszeres piac a múzeumudvaron, ingyenes tárlatlátogatással?
Akár rendszeressé is válhatna az a kezdeményezés, amelynek révén hagyományos hóstáti termények és termékek vásárát tartották meg tegnap az Erdélyi Néprajzi Múzeum udvarán. A Kolozsvári Magyar Napok keretében az Erdélyi Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság által rendezett, Közösség a közösségben: a kolozsvári hóstátiak című kiállítást előzte meg a már korán reggel elkezdődött termékvásár, és bár kevés termelő jött el kirakodni ezen a szokatlan helyszínen, ők is, és a múzeum igazgatója is lehetőséget látnak a folytatásra. Az érdeklődők azonban nem csak a zamatos hóstáti paradicsomból vagy savanyú káposztából vásárolhattak: az igen sikeresnek ígérkező kiállítás megnyitóján, illetve azt követően többek között dr. Kós Károly korabeli fényképein tekinthették meg, hogy milyen is volt Kolozsvár ezen meghatározó közösségének az ünnepe és a hétköznapja a tradicionális hóstáti életmód utolsó időszakában, 1948–49-ben.
Cukkini, aranysárga színű vékonyhéjú hagyma, szépen pirosló érett hóstáti paradicsom, kötésbe fogott murkok, „igazi” fokhagyma, krumpli, dagadó friss – és illatos savanyú – káposztafejek kínálták magukat tegnap, az esetekben véletlenszerűen betévedő vásárlóknak az Unió utcai Erdélyi Néprajzi Múzeum udvarán. Mennyiségileg talán kevés volt az áru, de annál inkább minőségi, és ami mára már ráadás egy bevásárlásnál: azok a kezek szolgáltatták a finom, friss zöldségeket, amelyek meg is termelték. Kezdetben csak a hóstátiakról szóló kiállításról volt szó a magyar napok keretében, és csupán utólag kezdték szervezni a termékvásárt is, így erről valószínűleg már kevesebben értesültek – ez lehetett az oka annak, hogy egyrészt kevesen rakodtak ki terményeikkel – vélekedett Jankó Ferenc és felesége, Jankó Ferencné Török Anna. Mivel a város piacain is egyre kevesebb házi termelőt, és annál is kevesebb hóstáti árust láthatunk, természetesen arról érdeklődtünk: milyen ma gazdálkodni, meg tudnak-e élni belőle, egyáltalán tudják-e foglalkozásszerűen végezni a zöldségtermesztést a hóstátiak?
Jankó Ferencék szerint manapság legfeljebb melléktevékenységként lehet kertészkedni, zöldségeket termeszteni és árusítani: csupán abból megélni nem lehet, ráadásul szükséges egy állandó munkahely például az egészségi biztosítás miatt. Ők a Kerekdombról érkeztek a vásárra, és az idei év legnagyobb nehézségének a szárazságot tartják. Apró krumplira számítanak, bár még nem ásták ki, és a gyökérzöldség is megszenvedte, „megfonnyadta” az eső hiányát. Anna mutatja is a murkot, amely szép ugyan, de fonnyadt. Petrezselyemgyökere nincs is, és a zöldpaszulyt is hiába öntözték, mert nem termett. De a termelők életét megkeserítő idei szárazság csak ráadás az általánosan és folyamatosan létező egyéb nehézségek, akadályok mellett. A még meglévő hóstáti földek nagy része parlagon van, a kertekben is inkább csak idősebbek dolgoznak. Úgy érzik, már nincs is miért és nincs is kinek termelni, hiszen a nagy üzlethálózatok elvették a piacukat és vásárlóikat. Az emberek később mennek dolgozni, reggel nem érnek rá előbb piacolni, s csak este hazafele menet vagy hétvégeken vásárolnak, akkor viszont valamelyik nagy bevásárlóközpontból – mondta Anna. Szerinte már a Metro megjelenésével elkezdődött a kistermelők helyzetének hanyatlása.
Egy fiatalember, aki szereti a földet
Jankó Ferenc a piaci árusítással járó egyre több és változatosabb feltételekben is akadályoztatást lát. Például megszabott árakat kényszerítenek rájuk, miközben a piac lényege az egyezkedés: olcsóbban is árulna, csak fogyjon a termék. További visszás helyzetek is vannak: egy időben a savanyú káposzta árusításához élelmiszerbiztonsági igazolást kért a piac igazgatósága, ahol viszont ezt be kellett szerezni, csak nézték a mintának bevitt savanyú káposztát: nem tudták, mihez kezdjenek vele.
– Nem lehetne olyan boltocskát nyitni, ahol a hóstátiak közösen árusíthatnának? – vetjük fel, hiszen az utóbbi időben divat, hogy valamely terméket bizonyos jellegzetességének a kiemelésével, hangsúlyozásával népszerűsítenek, és úgy próbálják jobban értékesíteni, lásd például a bioboltokat. Ilyen helyi jellegzetesség a hóstáti termék is, amelynek „védjegyét” tehát a termelők talán jobban kiaknázhatnák. Jankó Ferenctől azonban megtudjuk: korábban felmerült a gazdakörben egy hóstáti üzlet nyitása, de annyiban is maradt.
Aztán továbblépünk Jankóéktól: ne takarjuk el az asztalt, hiszen ha egyenként is, de érkeznek a vásárlók. És bár mindenki azt állítja, hogy a fiatalok nem látnak jövőt a mezőgazdasági munkában, a szomszédos asztalnál huszonéves fiatal árul: Kun Miklós kivételt képez. Ő is elismeri, hogy szinte egyedinek számít a környéken, ráadásul csak ezzel foglalkozik, mert szereti – mutatja erős, barna, „megdolgozott” tenyerét. A zöldségtermesztés mellett állatokat is tenyésztenek, sőt, hobbija is van: galambokat tart – meséli.
A múzeumigazgató már tervez
Tudor Sălăgean, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója sem maradt irodájában: az udvaron értük „tetten”, amint feszülten hol a rendezvény sikerét figyelte a háttérből, hol pedig a kiállításmegnyitó előtti utolsó simításokat irányította.
– Azt hittem, többen lesznek – nézek a portékáikat kínáló hóstátiak felé, mire kicsit felenged, és nevetve válaszolja:
– Én pedig azt, hogy nem lesz senki!
Az igazgató szerint jó, hogy legalább ennyien eljöttek, hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy a piacon is van asztaluk az árusoknak, ráadásul péntek lévén, kevesen hagyják azt ott, és váltják fel a rizikósabb múzeumi helyszínre. Sălăgean ugyanakkor azt is elmondta: nem zárkózik el a folytatástól, sőt, azon gondolkozik, hogy esetleg havi rendszerességgel lehetne egy-egy ilyen rendezvény, mondjuk minden hónap utolsó csütörtökén vagy péntekén. Így a hóstáti vásárok idejét jó előre tudnák mind a termelők, mind pedig a vásárlóközönség. Sőt, az igazgató már arra is gondolt, hogy ezeken a napokon esetleg ingyenes múzeumi belépőt kínálna, hogy ily módon is nagyobb tömegeket vonzzon a vásárra.
Mindez persze – ahogy mondani szokták – még a jövő zenéje, de egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek: bár még javában volt árujuk, Jankó Ferenc például nem zárkózott el a felvetéstől. Mint mondta, a piacra úgysem mennek minden nap árulni, tehát beleférne, hogy egy nap a múzeum udvarán is kínálják a portékát.
Az elfeledett kolozsvári hóstátiak
Ugyancsak tegnap Közösség a közösségben: a kolozsvári hóstátiak című, nagysikerű fotókiállítás megnyitójának adott otthont az Erdélyi Néprajzi Múzeum. A főleg idősebb generációt képviselő látogatók (jelentős részt hóstátiak) gyakran meghatottan és kedves nosztalgiával emlékeztek egykori mindennapjaikra. A kiállítás segítségével a kolozsvári magyarság e sajátos, meghatározó közössége egy kis időre talán a figyelem középpontjába kerülhetett.
A megnyitón köszöntőt mondott Tudor Sălăgean, a múzeum igazgatója és Tötszegi Tekla muzeológus; továbbá felszólalt Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke. Majd, mintegy a hóstáti kultúrát megelevenítendő, az 1886-ban alapított, nagy múltú Bethlen Gábor Földész Dalkör adta elő énekeit.
E szász eredettudatú, de heterogén összetételű református magyar közösség egészen a második világháború kezdetéig megőrizte sajátos kultúráját, a közönség elé tárt archív néprajzi felvételek pedig a tradicionális hóstáti életmód utolsó időszakának állítanak emléket: 1948–49-ből származnak. További „vonzerő” lehet a tárlat megtekintéséhez, hogy a felvételek egy részét dr. Kós Károly készítette.
A fényképkiállítás mellett néhány, hagyományos hóstáti viseletbe öltöztetett életnagyságú bábú is várja a látogatókat. A rendezvény az Erdélyi Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság közös szervezőmunkáját dicséri, és még két hétig lesz megtekinthető.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Kolozsvár, nem ismerek rád…
Miért Restitutio, vagyis visszaszolgáltatás? Ebben a rovatban írásokat  szolgáltatunk vissza az olvasókhoz. Általában olyan írásokat, melyek az egykori Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hajdani hírlapíróinak vagy a turistatársadalom más nagyjainak tollából születtek. De olyan hangulatos, fiatalok-idősek által ma is szívesen olvasott, egyesületünkhöz kapcsolódó írásokat is, amelyek az EKE egykori lapja, az Erdély hasábjaira kívánkoztak volna.
Egyesületünk talán egyik legjelentősebb alkotásának volt idén kerek évfordulója: 110 éve, 1902. október 12-én nagy fénnyel, „az egész nemzetet eggyé forrasztó ünnepet ült az Erdélyi Kárpát-Egyesület, mikor az igazságos nagy király méltó szobrának leleplezése napján felséges védőjének [József Ágost főherceg, az EKE fővédnöke] jelenlétében felszentelte zászlóját és feltárta Hollós Mátyás születési házában szervezett múzeumát.” (Erdély, 1902, 73 old.). A kaputól balra eső 2-es szobában született a hagyomány szerint Mátyás király. Itt kiállítást rendeztek be: történelmi értékű tárgyakból – Brandenburgi Katalin szoknyája, Apafi Mihály templomi széke, régi úrvacsorai ónkannák stb. –, valamint az EKE Erzsébet-zászlójából, a Mátyás király szoborpályázat makettjeiből, a szobor- és múzeumavatási ünnep fényképeiből. Rövid időn belül az EKE múzeuma, benne a Mátyás király emlékszobával, Kolozsvár egyik látványosságává vált.
Az impériumváltás után a helyzet változott, a hatóság már 1921. február végén elrendelte a Mátyás-ház régi Korvin-kódexek karaktereivel írt, vasból kovácsolt, aranyos betűs „EKE MUZEUMA” feliratának eltávolítását. Az EKE-múzeum akkori, húszas évekbeli „hanyatló korszakát” illusztrálja az alább közölt, sz. b. aláírással, a Vágóhíd című élclap 1926/39-es, szeptember 26-i számában megjelent írás.
Az akkori viszonyok jobb érthetősége kedvéért azonban szükségesnek tartjuk válaszolni a szerző „fel nem tett kérdésére” – nem is azért (nem) kérdezte, hisz tudta ő a jól a választ... –: ki tette ezt az intézkedést?
A kolozsvári Tornavivoda épületében 1892-ben alapított ’48-49-es Történelmi Ereklyemúzeumot 1925. szeptember 25-én a város feloszlatta, gyűjteményeit pedig – mintegy 1050 tárgy, Sándor József közbenjárására – letétbe a Mátyás-házba költöztette. Az amúgy is zsúfolt múzeumban, hogy ezt a gyűjteményt is elhelyezzék, meg kellett szüntetni az új rendszerben jelentőségét vesztett balneológiai osztályt. Szükséges volt jobbára majdnem az egész múzeumi anyag átrendezése. Ezt az állapotot írja le a szerző.
A továbbiakban a Mátyás-szoba újra látogathatóvá vált, de nem sokáig. Felsőbb rendeletre a ,,cluji” rendőrség a múzeumot 1934. augusztus végétől 1935. áprilisig tartó huzavona után hivatalosan és végleg bezáratta és az EKE irodájával egyetemben kilakoltatta a Mátyás-házból. Nem is nyitotta meg múzeumunk kapuit soha többé. Tegyük hozzá, Mátyás király emlékszoba nincs a mai napig sem. A néprajzi anyag nagy részét (2876 darab – Tötszegi) ma a Kolozsvári Néprajzi Múzeum (Muzeul Etnografic) kezeli. (Közli: Tóthpál Tamás)
Szabadság (Kolozsvár)

Turisztikai információs központ – csak románul
Az Erdélyi Néprajzi Múzeum földszintjén tegnap megnyitották Kolozs megye turisztikai információs és népszerűsítő központját. Rodica Gogonea projektmenedzser a sajtónak elmondta, hogy a 450 ezer lejes beruházásból 315 ezret az EU finanszírozott. A cél: jobban kihasználni Kolozs megye idegenforgalmi nevezetességeit, a sokrétű látnivalók kínálatával eredményesebben „értékesíteni” a megyét. Az eseményen megjelent Horea Uioreanu és Vákár István, a megyei önkormányzat elnöke, illetve alelnöke is; előbbi megígérte, hogy az új központot megpróbálják más adatforrásokhoz kapcsolni, mert szükség van az Erdély-imázs megváltoztatására. A múzeum igazgatója, Tudor Sălăgean azt emelte ki, hogy intézménye és a turizmust propagáló helyiség összekapcsolása az országban premierszámba megy, miközben más államokban már bevált szokás.
Az új létesítmény ingyenesen szolgálja ki az érdeklődőket szórólapjaival, a honlapján (www.cniptcluj.ro) közzétett információkkal; órarendje megegyezik a néprajzi múzeuméval. A megnyitón Vákár István lapunknak elmondta: „Ez a kezdet jó, a gyerek megszületett, de még pucér. Fel kell öltöztetni. Figyelembe kell venni, hogy megyénkben a legtöbb turista magyar, ezért minimális kötelesség, hogy legyen a központban egy magyarul beszélő alkalmazott, hogy magyar és más nyelvű szórólapot is kínáljanak, hogy a honlap ne csak román nyelvű legyen. A legtöbb faluban az infrastrukturális fejlesztés keretében épülnek ilyen turisztikai pontok, amelyeknek az adatait ide, a megyeszékhelyre kell összegyűjteni” – tette hozzá
Szabadság (Kolozsvár)

Még az idén megoldódik a Donát-szobor siralmas helyzete
A falumúzeumhoz költözik a szőlős- és gyümölcsöskertek védőszentje
Megoldódni látszik a Donát-szobor sorsa: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közvetlen beszerzési eljárás által egy magyarvistai céget, valamint egy, a Művelődési Minisztérium engedélyével rendelkező szakembert bízott meg ennek konzerválásával.
A sajtó évek óta cikkezett a Donát negyed névadója szobrának siralmas állapotáról, és felhívta rá az önkormányzat figyelmét. Barta Levente, a Levente Companie Kft. magyarvistai cég tulajdonosa a Szabadságnak elmondta: tulajdonképpen nem restaurálásról, hanem konzerválásról és letisztításról van szó. A munkálatok elkezdését az késlelteti, hogy az elszállításhoz szükséges munkagépek nehezen tudják megközelíteni az agyagos, csúszós földterületet, ahol a szobor található. A magyarvistai vállalkozó azt ígérte, hogy reményei szerint még az idén befejezik a munkálatokat. A felújított szobrot a Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén helyezik majd el.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Szombat esti múzeumláz Erdélyben is
Minden évben mintegy háromezer európai közgyűjtemény csatlakozik a Múzeumok éjszakája nevű programhoz, amelyet 2005-ben hozott létre a francia kulturális és kommunikációs minisztérium.
Az európai múzeumok éjszakáját minden évben a május 18-ai múzeumok nemzetközi napjához legközelebb eső szombaton tartják. Most szombaton számos romániai intézmény is késő estig várja a látogatókat, akik jobbára ingyen vagy jelképes összeg kifizetése ellenében látogathatják meg a különféle tárlatokat.
Háromnapos ünnep Vásárhelyen
Marosvásárhelyen immár kilencedik alkalommal szervezik meg a múzeumok éjszakáját, a tavalyi évhez hasonlóan többnapos rendezvénysorozattal, péntektől vasárnapig várják az érdeklődőket. Míg múlt évben „kulturális sétáló utcává” alakult az Enescu utca, idén a Színház tér lesz a rendezvénysorozat központi helyszíne.
Itt zajlik majd a képzőművészeti vásár, de itt épül fel az a színpad is, amely a szabadtéri koncerteknek ad teret, de kulturális kávézót is üzemeltetnek a rendezvény ideje alatt. A Maros Megyei Múzeum által szervezett programok sorát pénteken 20 órától nyitja meg Bayer Friderika magyarországi énekesnő gospelkoncertje a Kultúrpalotában. Az énekesnő 1994-ben első magyar indulóként 4. helyezést ért el az Eurovíziós Dalverseny dublini döntőjében.
A Színház téri színpadon többek között Palya Bea magyarországi énekesnő, a kolozsvári Nightlosers zenekar, valamint a marosvásárhelyi művészeti iskola diákjaiból álló Echoesphere nevű együttest is fellép.
Szombaton délelőtt megnyitják a Maros Megyei Múzeum valamennyi részlegét, és hajnali 2 óráig várják majd a látogatókat. Idén a Múzeumok éjszakája programsorozatba kilenc marosvásárhelyi intézmény, szervezet is bekapcsolódott: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Művészegyüttes, a Teleki Téka, a Bolyai téri unitárius egyházközség, a Keresztelő Szent János Plébánia, a Bernády Alapítvány, a Maros Megyei Speciális- és Hegyimentők Egyesülete, az Állatkert és a Classiccarclub.ro.
A Múzeumok éjszakájának programjaira a belépő felnőtteknek 5 lejbe, a 6-18 éveseknek 3 lejbe, míg a nagycsaládoknak 10 lejbe kerül. Hat éven aluli gyerekeknek ingyenes. A karszalagos belépőt egyszer kell megvenni, ez érvényes minden programra, minden helyszínen.
Rembrandt-tárlat ingyen
A kolozsvári múzeumok ingyen látogathatók szombat délutántól késő estig. Az Erdélyi Néprajzi Múzeumban például ingyen tekintető meg a Rembrandt, a metszet művészetének csúcsa című tárlat második „felvonása”, a holland mester összesen 273 metszetét tartalmazó gyűjtemény második fele.
A Kolozsvári Szépművészeti Múzeum Egy éjszaka a palotában című programjának keretében a látogatók a tárlatok megtekintése mellett keringőzhetnek is a Bánffy-palotában, de megszervezik a Kolozsvár legjobb rétese elnevezésű versenyt is.
A csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum – ahol nemrég nyitottak meg egy Ady Endre-emléktárlatot is – ingyenesen gondoskodik a kolozsvári érdeklődők szállításáról. A két gyűjteményt 15 órától éjfélig tekinthetik meg ingyen a látogatók.
Mindezek mellett országszerte számos közgyűjtemény várja a látogatókat a múzeumok éjszakáján. Az érdeklődők a Noapteamuzeelor.ro oldalon tájékozódhatnak a programokról.
Szász Cs. Emese Krónika (Kolozsvár)

Változó és változatlan pillanatok, megismételve
Amikor szóba kerülnek a fényképek, óhatatlanul is téma lesz az idő. Ez történik az Erdélyi Néprajzi Múzeumban pénteken megnyílt Megismételt pillanatok című fotókiállításon is, amely Fekete Zsolt nagyszabású vállalkozása mellett Orbán Balázs és Veress Ferenc munkásságának egy szeletét is bemutatja.
ÚJVÁRI DOROTTYA, Szabadság (Kolozsvár)

Már várja látogatóit a Donát-szobor
A terveknek megfelelően az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén, az ún. Falumúzeumban állították fel a korábbi helyéről májusban leemelt, a nyár során Magyarvistán konzervált és megtisztított Donát-szobrot.
Városházi forrásokból megtudtuk: a közeljövőben avatóünnepséget is szerveznek ennek kapcsán, Tudor Sălăgean múzeumigazgató pedig arról tájékoztatta a Szabadságot, hogy a szobor kihelyezése egy hete történt, és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tegnap fejezték be. – A Donát-szobrot a szabadtéri múzeum bejáratán belül helyeztük el, mert itt biztonságosabb, mintha a múzeum elé került volna, ahová többen javasolták. Meg kell védenünk műalkotásainkat, nehogy vandál kezek pusztításának essenek áldozatul. A konzerválás véleményem szerint jól sikerült – összegezte a múzeumigazgató a 38 ezer lejes, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által finanszírozott munkálatok végeredményét.
Szabadság (Kolozsvár)

Az székelyföldi és az aranyosszéki székelyek találkozóját tartják Torockón
A székelyföldi székelyeket képviselő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az aranyosszéki székelyek képviselőinek találkozója kezdődött pénteken a torockói Duna-házban.
Megnyitóbeszédében Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Duna Televízió szervező erő is, amely mozgósít és összekapcsol.
E szervező erőnek a megvalósulása a torockói Duna-ház, és a két erdélyi székely közösséget összehozó konferencia is – mondta.
A rendezvény pénteki napján Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke tartott vetített képes előadást a székelyföldi realitásokról, és Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa foglalta össze az Aranyosszék történetével, hagyományaival kapcsolatos ismereteket.
Amint az utóbbi előadásban elhangzott, a Kolozsvártól délre eső, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre a 13. század második felében két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik évszázadokon át ugyanúgy katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Noha Aranyosszék nem volt határos Székelyfölddel, az itteni 22 településen lakó székelyek a vármegyerendszer 19. századi bevezetéséig megőrizték sajátos közigazgatásukat. A ma Kolozs és Fehér megye között felosztott kisrégióban Torockó (Rimetea) és Várfalva (Moldovenesti) községekben van többségben a magyarság.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek azt emelte ki, hogy a magyarok egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön.
„Az SZNT egyik küldetésének is tartom, hogy összefogjuk a nagyvilágban élő székelyeket. A demográfiai adatok alapján azonban ma már sajnos nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen" – mondta Izsák Balázs.
Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta egyfajta jóvátételnek is lehet tekinteni a mostani találkozót, hiszen az aranyosszéki székelyeket egy kicsit zavarta, hogy a Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor őket számba sem vették.
A torockói rendezvény szombaton az SZNT állandó bizottságának ülésével és aranyosszéki kirándulással folytatódik. A torockói Duna-házban adják át szombat délután Tőkés Lászlónak a Duna-díjat. MTI
Erdély.ma

Székely–székely találkozó Torockón
A Székely Nemzeti Tanács és a Duna Televízió közös szervezésében Torockón kétnapos székely–székely találkozó zajlott a hét végén. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a Duna Televízió szervezőerő is kíván lenni, amely mozgósít és összekapcsol.
A rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét Izsák Balázs elnök vezette, a találkozón tíz aranyosszéki település képviselője vett részt. Az SZNT közleménye szerint Ferencz Csaba, a szervezet tájékoztatási alelnöke vetített képes előadáson mutatta be a mai székelyföldi valóság néhány vonatkozását, Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa összefoglalta a Székelyföldtől a történelem folyamán mindig külön álló, ám székely jellegét mai napig megőrző Aranyosszék történetét. Elhangzott: a 13. század második felében, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal, illetve közigazgatással rendelkeztek. Ma a kisrégióban Torockó és Várfalva községben maradt meg a többségi magyarság. Izsák Balázs SZNT-elnök hangsúlyozta, a világ magyarságának egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát, ami azt jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön. Az SZNT egyik küldetése, hogy összefogja a nagyvilágban élő székelyeket. Mindez akkor fontos, ha egyéb okok miatt már sajnos, nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen. Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke, várfalvi önkormányzati képviselő, aki a sinfalvi Vernes Andrással együtt meghívottként részt vett az SZNT Állandó Bizottságának Torockón tartott ülésén, egyfajta jóvátételnek tekintette a találkozót, hiszen az SZNT megalakulásakor Aranyosszéket nem szólították meg. Az Állandó Bizottság ülésén döntés született arról, hogy az SZNT küldöttülésein meghívottként Aranyosszék képviselői is részt vehetnek, ismertethetik sajátos gondjaikat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalosan is új helyén a Donát-szobor
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal részéről Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester volt jelen tegnap az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén, hogy átvegye a restaurált, áthelyezett Donát-szobrot.
Az elöljáró elmondta: mivel az a hely, amelyen a szobor több mint kétszáz éven keresztül állt, most magánterület, fel sem merült az, hogy a szobor a restaurálás után visszakerüljön oda. – Egy ilyen szobornak közterületen a helye. A megyei műemlékvédő bizottság tagjaival többször egyeztettünk arra vonatkozólag, hogy hova tegyük majd a szobrot. Volt, aki azt javasolta, hogy a szobrot helyezzük el valamelyik múzeum termében, és csak egy másolatot hagyjunk köztéren. Végül ez a mostani helyszín bizonyult a legjobbnak: védett, napsütötte hely, és bárki megnézheti, amikor a múzeum nyitva tart – magyarázta az alpolgármester.
(N. H.-D.)
Szabadság (Kolozsvár)

Feltámadott a Redut egymutatós toronyórája
Újra üzemel az Erdélyi Néprajzi Múzeum (egykori Redut) 18. századi toronyórája.
A két kisharanggal ellátott egymutatójú szerkezet hetvenöt évnyi stagnálás és rozsdásodás után tegnap ismét „munkába állt”. Mint arról korábban beszámoltunk, az óra eredeti helye a Szent Mihály-templom barokk tornya volt, amit azonban le kellett bontani, az óra így a Monostori kapu tornyára került. Annak lebontása után költözött 1840-ben alig száz méterrel arrébb, az Erdély Diétának is helyet adó Redut épületére. Ebben a műemlék épületben koncertezett annak idején Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Bartók Béla és George Enescu. A toronyóra felújításának munkálatait egy, az ilyen feladatokra szakosodott fiatal órásmester, Jakabházi Sándor végezte el. Az óra egész és fél órakor üt. A költségeket, Tudor Sălăgean igazgatónak köszönhetően, a múzeum költségvetéséből gazdálkodták ki.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Ötlet egy Maros megyei ipartörténeti múzeum létrehozására
Szükség volna az egykori Székelyföldi Iparmúzeum vagy egy hasonló részleg újjáélesztésére, létrehozására, véli a megyei múzeum igazgatója Vasile Boloş megyei tanácsos hasonló ötletét kommentálva. Az ötlettől a megvalósításig azonban, ahogy lenni szokott, igen hosszú út vezet. Pedig volna mit megmutatni, hisz az iparmúzem hagyatékának egy része még megmenthető, de a hatvanas-hetvenes évek már muzeális gépei, berendezései is helyet kaphatnának egy ilyen létesítményben.
Vasile Boloş szerint „Marosvásárhelyen nagyon sok varró- és szövőgépet, fénymásolót, csiszológépet, famegmunkáló berendezést, hangszert készítettek. Ezek egy részét már nem használják, sokat ócskavasként értékesítettek. Pedig a mai fiataloknak is illene tudni, hogy mi mindent készítettek és használtak nagyszüleik, szüleik. Jó lenne ezeket összegyűjteni és bemutatni, rövid leírással, használati utasítással – mondta az ötletgazda. Maros Megye Tanácsának elnöke, Ciprian Dobre megkérte a javaslattevőt, hogy írásban is nyújtsa be kérését, amelyet majd továbbít a megyei múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak a megvalósítás érdekében.
Érdeklődésünkre Soós Zoltán elmondta, hogy nagyon jó ötletnek tartja egy technika-történeti, ipari múzeum létrehozását, ahol ki lehetne állítani az egykori Székelyföldi Iparmúzeumból megmaradt tárgyakat, ugyanakkor a hatvanas-nyolcvanas években készült ipari gépeket, berendezéseket is. „Sajnálatos módon tudjuk, hogy az elmúlt huszonöt évben nagyon sok érdekes ipari gép ócskavastelepre került, s nekünk is csak négy-öt éve van lehetőségünk, hogy ilyen jellegű tárgyakat is felvásároljunk, megőrizünk. Azelőtt a vezetőség nem fordított erre figyelmet. Az új múzeum létrehozásának azonban két nagy akadálya is van. Az egyik a helyhiány. A legjobb az lenne, ha egy ilyen ipari-technikai múzeumot a valamikori Székelyföldi Iparmúzeum épületébe költöztetnénk vissza, ahol jelenleg a természetrajzi múzeum működik. Persze meg lehetne vásárolni a kisvasút régi indóházát és ott is ki lehetne alakítani egy ilyen részleget. Ehhez azonban jelentős pénz kellene és persze akarat. Ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy jelenleg a múzeumnál csak egyetlen egy kolléga van, aki a technikatörténeti részleggel foglalkozik, s legalább négy-öt új alkalmazottra lenne szükség egy ilyen részleg beindításához. Persze, ha van kellő akarat, akkor ezeket az akadályokat el lehet hárítani, a felmerülő hiányosságokat ki lehet küszöbölni” – mondta az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy az egykori Székelyföldi Iparmúzeum anyagának mintegy negyven százaléka maradt Marosvásárhelyen, ezeket most a központi raktárban őrzik. A tárlatanyag egy része, a kerámiák a Kolozsvári Néprajzi Múzeumhoz kerültek.
„Most az a fontos számunkra, hogy az ámokfutó polgármestertől megmentsük a múzeum várbeli épületét, hogy ne vegyék el tőlünk, s azután beszélni lehet a fejlődésről, növekedésről is. Mi mindenképp nyitottak vagyunk Vasile Boloş ötletének megvalósítására, ha lesz politikai akarat is erre” – nyilatkozta a múzeum igazgatója.
Kolozsváry Zoltán már kisgyermekkorában gépészmérnök szeretett volna lenni. Álma valóra vált az egykori Encsel Mór, majdani Metalotehnica (Matricon) textilipari berendezéseket gyártó nagyüzemnél, ahol akkor hatezernél több alkalmazott volt. „Romániában nagyon fejlett volt a textilipar, több tízezer ember dolgozott ilyen gyárakban, így nem csoda, hogy Marosvásárhelyen is két üzem volt, ahol textilgépeket gyártottak: a Metalotechnica és az Imatex. Míg az egykori Encsel Mór zöldmezős beruházás volt, és elsősorban varró- és kötőgépeket gyártott, addig az egykori Ludovic Minszki, a majdani IUIU, majd Imatex a volt kisiparos szakemberekből alakult, s ott szövőgépeket és csévélőgépeket készítettek. A Metalotechnikában 1959 után kezdtek önállóan gépeket készíteni. Ezek többnyire másolt gépek voltak, a Singer varrógép, szövőgép mintájára, majd ahogy a textilipar fokozatosan megerősödött, fokozatosan fejlődött a textilipari gépek ipara is. Bizonyos másolás megmaradt, de saját fejlesztésű gépek is voltak, különösen miután beindult a kutatóállomás, ahol én is dolgoztam. Akkor textilipari kiállításokra is jártunk, emlékszem, egyszer Milanóban eladtunk egy saját fejlesztésű berettkötő-gépet, s igencsak meggyűlt a gondunk a titkosszolgálattal emiatt” – mesélte Kolozsváry Zoltán, aki szerint egy ilyen gépeket bemutató kiállítás biztosan nagy érdeklődésre tartana számot.
„Az akkor készült ipari varró- és szegőgépek jó minőségűek voltak, a kilencvenes évek elején években sokan exportáltak magánúton belőlük Magyarországra is. Biztos vagyok benne, hogy van, amit itt az országban, a megyében most is használnak a kisipari textilműhelyekben, vagy a székelyföldi nagyobb textilüzemekben. Arról nem beszélve, hogy a fent említett két gyár mellett Vásárhelyen működött a Prodcomplex, az Elektormaros és a számológépgyár, s ott is mind-mind gyártottak kiállításra méltó gépeket, berendezéseket. Jó lenne egy ilyen kiállítás, hiszen csak akkor tudunk fejlődni, ha ismerjük a gyökereket. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék a nagyapáik, apáik munkáját, az ő életükben gyártott, használt gépeket, megismerjék mindazt, amit ők készítettek” – összegzett a most is anyagkutatással foglalkozó szakember.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Múzeumok Éjszakája – estétől éjfélig tartó kínálat
Már közvetlenül az este nyolc órai nyitás után is sokan bolyongtak teremről teremre a kolozsvári Bánffy palotában működő Művészeti Múzeumban, kilenc órakor viszont már tekintélyes sor fogadta a bejáratnal az éppen akkor érkezőket. Egyébiránt nagy volt a zsüzsgés a város központjában, érezni lehetett, hogy a szombatra meghirdetett Múzeumok Éjszakája sokakat megmozgatott, és az emberek éltek az ingyenes múzeumlátogatás lehetőségével. Még akkor is, ha ezért helyenként óriási sorokat kellett kiállni. A szombat esti túránk ezúttal három múzeumra korlátozódott – Művészeti Múzeum, Gyógyszerészeti Múzeum, Néprajzi Múzeum – mindhárom intézményben nagy volt az érdeklődés az esti órákban, a látogatók száma az idő múlásával egyre inkább növekedett. Szerencsére az időjárás is kedvezőbbre fordult délutántól arrafele, így nagyobb kedvvel vághatott neki mindenki az éjfélig tartó kulturális kalandnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Kallós Zoltán: Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig
A moldvai csángók magyar identitásának megőrzését illetően pesszimistán, a táncházmozgalom fennmaradását tekintve pedig optimistán tekint a jövőbe Kallós Zoltán. A számos elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett népzenegyűjtővel válaszúti otthonában beszélgettünk. A Magyar Nemzet augusztus 31-ei számában megjelent interjú bővebb változata.
– Egyfajta sorsszerűség volt, hogy Moldvába és Gyimesbe került. Rengeteg gyűjtést köszönhet az utókor az ott tartózkodásainak.
– Lészpedre önként mentem, de ennek azért volt előzménye. A katonaságot Romanban töltöttem, mert amikor bevonultam, lehetett választani Husi, Suceava, Ias és Roman között, és én akkor azért választottam Romant, mert tudtam, hogy ott élnek az északi csángók. Szerencsésen alakult a helyzetem, mert a hadtesthez kerültem. Akkoriban a katonakönyveket ötévenként a helyszínen láttamozták, úgyhogy végigjártuk az egész megyét. Bár már nem sok helyen tudtak magyarul, de azért született kapcsolat, sőt volt két déli csángó kollégám is, az egyik lábnyiki, a másik újfalusi, őket a katonaság után felkerestem. Akkoriban Vistán tanítottam. '46-ban végeztem, és a katonaság után visszamentem Vistára.
Indulj el egy úton...
Szeptember 13-ig látogatható az Indulj el egy úton... címmel megrendezett Kallós Zoltán életmű-kiállítás a szentendrei Skanzenben, amelyet szombaton a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója alkalmából rendhagyó tárlatvezetéseken tekinthetnek meg az érdeklődők, többek között a Kossuth-díjas Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze és a Prima Primissima díjas Petrás Mária népdalénekes közreműködésével. Ezen a napon az esti gálán élőben hallhatjuk a magyarszováti Kádár Erzsébetet, akitől Kallós Zoltán is sokat gyűjtött, sőt a nap folyamán a központi színpadon éneket is tanít Tankó Eszter gyimesfelsőloki hagyományőrző énekessel együtt.
– Hogy cseppent bele az aktív gyűjtésekbe?
– A néprajzi katedra havonta tartott gyűlést Kolozsváron, oda eljárogattam – már azelőtt Gunda Bélának az óráit is látogattam a '40-es években mint kisdiák –, és ott a néprajzi katedrán a Kodály-, Bartók-tanítvány, Jagamas János is tartott előadást. Megkérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Vistáról, erre mondta, hogy volt ott gyűjteni, de nagyon gyenge anyag került elő. Biztattam, jöjjön még egyszer. Kijöttek, és olyanok kerültek elő, mint A három árva, a Kolduscsúfoló, keservesek. Onnantól tartottam a kapcsolatot Jagamassal.
Egy alkalommal elmentem Mákófalvára, ahol az egyik barátomnál a tornácon láttam egy hosszú fát, aminek kerek volt a vége, és egy 1820-as évekbeli évszám állott rajta. Kérdem, hogy mi ez, s mire használták. Mondja, hogy ez a palága, ezzel büntették a legényeket, dédnagyapám, nagyapám legénybíró volt. Én tudtam, hogy Nádasmentén azt mondják a tenyeresnek, hogy palágát kap. Mindjárt kapcsoltam, elkértem, és bevittem a néprajzi múzeumba az ifjú Kós Károlyhoz. Kérdem, hogy mivel dolgoznak, mondják, hogy Kolozsvár monográfiáját készítik, és a cigány telepek felmérésével vannak megbízva, de olyan nehéz a bizalmukba férkőzni, nem ismerek-e valakit, aki tud cigányul. Mondom, hogy én tudok cigányul. Visszamentem Vistára. Jött az értesítés, hogy behívtak a Folklórintézetbe. Kimentünk a cigánytelepre Jagamassal, és ének szűrődött ki az egyik házból, egy anyuka altatta a gyermekét. Bementünk, még átjöttek az asszonyok. Akkor nem tudtuk felvenni, még nem volt magnó, fonográffal dolgoztunk, így bevittük őket a Folklórintézetbe, elkészültek a felvételek, én leírtam a szöveget és lefordítottam. Ismét visszamentem Vistára, megint csak jött az értesítés, hogy menjek be a Zeneakadémiára. Ott egy nagy bizottság várt: felvételi volt. Énekeltem egy román, egy magyar és egy cigány dalt, és felvettek.
Így kerültem a Zeneakadémiára Jagamas jóvoltából, ő külön is foglalkozott velem, mert az én zenei tudásom nem volt nagy, nem olyan volt a gyerekszobám, mint a többi kollégának, nekem az volt a fontos, hogy megtanuljak valamennyire fül után jegyezni. Három félév volt a folklór, színjelessel végeztem, aztán negyedéven kizártak társadalmi származásom miatt. Nem ez volt az első, kizártak másodéves koromban is, de Vistán volt egy országgyűlési képviselő és prezídiumi tag, egy asszony, Nyilas Ilona, aki ismerte a szüleimet és engem is, és akkor még visszavettek. Negyedéven aztán újra kizártak, és így nem végeztem el a Zeneakadémiát. Akkor elmentem önként Lészpedre tanítani, ott voltam egy évet és három hónapot.
– Hogyhogy csak ilyen rövid időt?
– Megszűntek a magyar iskolák. Hetven 1-4 osztályos magyar iskola volt Moldvában abban az időben, s kettő felső tagozat, egy Onesten, egy Lujzikalagorban. A magyar forradalom után aztán megszűnt mindegyik. Akkor elmentem Gyimesre, ott voltam nyolc évig. Azért oda mentem, mert onnan könnyen be tudtam járni Moldvába, s úgy folytattam a gyűjtéseket.
– Gyimesi gyűjtései is jelentősek.
– Igen, külön kötetben jelentek meg és külön CD-n.
– Mi alapján döntötte el, hogy hol gyűjt és hol nem?
– Sosem másztam bele másnak a gyűjtési területeibe. Négy területen gyűjtöttem: az észak-mezőségi falvakban Szék környékén, Kalotaszegen a nádasmenti falvakban, a gyimesi csángóknál és a moldvai csángóknál. Székelyföldön egyáltalán nem.
– Tudatosan?
– Tudatosan. Ott voltak gyűjtések. Itt Válaszúton a múzeumban is Székelyföldről csak egy rend férfi és egy rend női ruhát állítottunk ki. Rengeteg tájház van Székelyföldön, aki arra kíváncsi, menjen oda. Nekünk elsősorban Mezőséget kell képviselnünk, ezért három mezőségi szobánk van, két kalotaszegi, egy csángó, egy román és egy szász.
– Gyimest leszámítva azokon a területeken, ahol gyűjtött, különösen itt Mezőségen nagyon erős az asszimiláció. – A helyzet az, hogy Mezőséget annak idején elkerülték a kutatók, vegyes nemzetiségű terület lévén. Kodályék már az 1900-as évek elején kijelentették, hogy a régi magyar népzenei stílus eltűnőben van a magyar nyelvterületen. A negyvenes években mi is Magyarországhoz tartoztunk, elkezdődött a kutatás. Palotay Gertrúd etnográfus írt egy tanulmányt a széki írásosról, a rámán varrott írásosról, azt csak ott készítik, és ez Kodály kezébe került, aki azt mondta: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük? Ezután eljött Lajtha, és rádöbbent, hogy itt még virágzik a régi népzenei stílus. Itt a Borsavölgyében, Kidében Járdányi Pál megírta A kidei magyarság világi zenéjét, Vajkai Aurél a Népi orvoslás a Borsavölgyében című könyvét, Szabó T. Attila pedig Palotay Gertrúddal két rövid írást jelentettek meg az Erdélyi Múzeumi Közleményekben Ismeretlen mezőségi hímzések címen Válaszútról és környékéről. Ahogy a háború végével jött a változás, ez a gyűjtési fellángolás is abbamaradt. Később aztán a táncházmozgalomban figyeltek fel újra erre a területre.
– Akkor viszont Mezőség reflektorfénybe került, mivel zenéje és tánca elmaradhatatlan kellékévé vált a táncházaknak.
– Jagamas szerint a mezőségi zenei felállás lehetett az erdélyi fejedelmi udvarok muzsikálási módja. Nem véletlen az, hogy ilyen nevű dallamok maradtak meg, mint például Válaszúton Rákóczi ritka magyarja, vagy Széken Lajtha gyűjtötte fel Rákóczi keservesét, Jagamas Bethlenben a Bánffyak lassúját. Valamikor közös volt ez a zenei kultúra az úri osztállyal, amelyet magunkkal hoztunk keletről, aztán az arisztokrácia zenei ízlése nyugati hatásra megváltozott, a falusiak pedig megőrizték. Válaszútról is került elő olyan katonakísérő dallam, amelynek Jagamas megtalálta a csuvas változatát.
– Feltételezem, hogy a magyar identitás megőrzése vezérelte önöket, amikor Válaszúton létrehozták az iskolát és a hozzá tartozó kollégiumot.
– Ezekben a szamosháti falvakban nincsen iskola, nemhogy magyar, de még román sincs. A gyerekeink 26 százaléka vegyes házasságból jön. Egy része alig ért magyarul, nem is tud vagy csak keveset. Itt úgy megtanulnak magyarul, hogy a végén szebben beszélnek, mint a szüleik. Van olyan, aki itt kezdte és már az egyetemet végezte. Nem tudom, mi lett volna belőle, ha mi nem hozzuk el ide. Román iskolában már mind románok lettek volna. Most is van olyan kislányunk, már a testvére is jön, akinek csak a nagyapja magyar. Jönnének románok is, de nem vesszük fel, csak azt, akinek van magyar felmenője.
– Hány gyerek fér most el?
– Most 120 körüli a létszám, de beindult a felső tagozat és a 9. osztállyal a mezőgazdasági líceum, tavaly ebből egy osztály volt, most lesz kettő. Elég nehezen tudjuk őket elhelyezni az internátusban. A múzeumot is kellene bővíteni, rengeteg értékes tárgy van raktáron, amelyet helyszűkében nem tudunk kiállítani.
– Visszatérve az asszimilációra: Moldvában a táncházmozgalom által hangsúlyossá vált figyelem segíti a magyarokat az identitásuk megtartásában?
– Moldvában az lett volna jó, ha megmaradtak volna az iskolák, mert akkor kitermelődhetett volna egy értelmiség, de így? A papokon kívül semmi sincs, legjobban azok tiltják a magyar nyelvet.
– És az anyaországi kezdeményezések?
– Falra hányt borsó. Fakultatív. A gyerek megtanul írni-olvasni magyarul, s hova tovább? Sehova. Megy tovább a románosítás, főleg a papok részéről. Ez a Vatikánnak is tudatos politikája, hogy megtörje a görög egyház egységét a románoknál. Moldva missziós területnek számított, így olasz papok jöttek oda. Azok persze hamarabb megtanultak románul, mint magyarul. Később megtiltották a magyar nyelvű miséket a templomokban, csak románul és latinul lehetett misézni. Mivel nem volt minden faluban pap, a kántorok továbbvitték a régi magyar egyházi zenei hagyományt. Rengeteg olyan anyag került elő, amelyekről nincs is feljegyzésünk. Vallásos énekek, apokrif imák, a Mária-siralom. Ugyanez a helyzet a balladákkal, olyanokra bukkantunk, amelyek nálunk nincsenek, mint például az Ifjú Mátyás király (Talányfejtő leány), a Ráduly vajda, a Szeklédi Borbála, Az elrabolt leány, vagy a magyarul Szép fehér pakulár, a román Mioritának a változata. Érdekes módon magyarul hamarabb lejegyezte Petrás Ince János 1843-ban, mint románul Vasile Alecsandri 1860-ban. Az összes klasszikus ballada megtalálható Moldvában, s még azon túl vannak helyi változatok, költött igaz történetek is. Nagyon gazdag a hagyomány, és nem meglepő módon azokon a helyeken maradt meg igazán, ahol nem tiltotta a pap. Például Klézséből került elő a legtöbb ballada és lírai dal, ugyanis ott lengyel volt a pap, és nem tiltotta a magyar éneket sem a templomban, sem a guzsalyasban.
– Felmerül a kérdés, mennyire maradhat még élő ez a gazdag moldvai hagyomány a mai viszonyok között? – Most már vége az egésznek! Éppen néztem, hogy most megjelent az új Balladás könyv, 550 ballada és balladás hangulatú dal található benne 225 adatközlőtől, és ebből még él vagy húsz-huszonöt. A Balladás könyvnek van egy DVD-melléklete 348 eredeti helyszíni felvétellel.
– A fiatalok már nem tudják ezeket?
– Egy-két család még akad, például Lészpeden van három unoka, az ő nagyanyjuktól gyűjtöttem, és mind a hárman tudják mindazt, amit a nagyanyjuk tudott, ő már meghalt. Kettő sajnos már elment, az egyik Spanyolországba, a másik Olaszországba. A legnagyobb viszont Lészpeden van és gyönyörűen énekel, ahogy az anyja is.
– Lehet-e még érdemben népzenét gyűjteni?
– Lehet, sőt kell is. Sok olyan hely van, ahol ilyen szándékkal még nem járt soha senki, és még élnek olyanok, akik tudják ezeket a dalokat. Régen minden háznál a gyermekeket a nagyapák, nagyanyák nevelték, a gyermekek az öregektől vették át a hagyományt, nem a szüleiktől, azért él még. Van például egy hagyományőrző kicsi falu, Visa, még Kelemen kőművest is tudnak, sajnos az egyik asszony meghalt, a másik most nagybeteg, de még van egy öregasszony, attól tanulták ők is. Vagy ott van Szovát, a leggazdagabb díszítésű falu, ott még egy asszony él, aki sok mindent tud. Tőle még fiatalkorában is gyűjtöttem. Úgy mondta fel a nevét, hogy „énekeltem én, Kádár Erzsi 18 esztendős mulatságos kislány".
– Legalább olyan fontos, hogy a felgyűjtött anyagot rendszerezzék.
– Azt az MTA végzi. Erre a vidékre jellemzőek a 16 szótagos dallamok, s mint ahogy a tizenkettes dupla hatosokból tevődik össze, ez dupla nyolcasokból. Kodályék Székelyföldön gyűjtöttek egynéhányat, és „jajnótának” nevezték. Ezen a környéken viszont sok van még. Létezik egy olyan magyarázat is, hogy talán műköltési termék lenne, de a régi stílusból minden típust megtalálunk benne, pentaton dallamok is vannak, ereszkedő rendszerűek. Az is az érdekességük, hogy a dallamot csonkítani vagy bővíteni lehet a versek szótagszáma szerint. Mindenki azt fűzi bele, ami rá vonatkozik. Előfordul, hogy egy énekes egy dallamon belül 12, 11 és 16 szótagosat is énekel, azonos tartalmú szövegeket összefűzve. Nem tudjuk, mikor keletkezett ez a dallamtípus, csak azt, hogy itt maradt meg ezen a környéken. Mezőségnek van még egy különlegessége, a régi páros tánc, az akasztós. Ezen belül egy bizonyos dallamra azt mondják, hogy egy nemzetség tánca: Kissek tánca, Ballák tánca, Csete nemzetség tánca. Ez is mutatja a tánc régiségét. Martin György tánckutató szerint ez lehetett a legrégebbi magyar páros tánc. Bethlen Gáborról van egy feljegyzés: olyan lassú táncot járt, hogy alig mozgatta a lábát. Ez a tánc épp ilyen.
– A táncházmozgalom elvitte a városba a népzenét, néptáncot, ugyanakkor a kialakító, éltető háttere, a szokásvilág és a paraszti kultúra eltűnt mögüle. Meddig maradhat fenn ebben a mesterséges közegben? – Nem félek, ez már megmarad. Aki kiöregedett, viszi a gyerekét és az unokáját. Beállott a folytonosság. Mindenkinek van egy anyanyelve, kell, hogy legyen egy zenei anyanyelve is, és ehhez szorosan kapcsolódik a magyar mozgáskultúra is, nem véletlen, hogy tánc közben mindig énekeltek. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.
– Tehát e téren bizakodó?
– Már rég elmuzsikálták a táncházmozgalom halálát, mégis egyre jobban terebélyesedik, és nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Ez az a mozgalom, amely az egész világ magyar ifjúságát összefogja. De nézzük Japánt, ahol szintén népszerű: a japánoknak nincsenek csak rituális típusú táncaik. Ez a fajta tánc hiányzik nekik, és ázsiai nép lévén ők is ráharaptak a magyar táncokra.
– A magyar népzene lehet a kulcsa a magyar identitás megőrzésének?
– Itt az iskolában is nagyon fontosnak tartjuk a népdaloktatást, mindennap énekelnek a gyerekek, amikor elmegy a kisgyerek innen, már legalább 30-40 népdalt tud, az már egy zenei anyanyelv. Most jövőre két osztályunk lesz a nagyokból, lehet, hogy csinálunk egy tánccsoportot belőlük 6-8 párral. A táborainkban is fontos az éneklés, napi kétszer van népdaltanulás. Egy hét alatt legalább 30-40 népdalt tanítunk. Belecseppentünk egy latin-szláv tengerbe, és miközben sok nép tűnt el a Kárpát-medencében, mi csodával határos módon megmaradtunk magyarnak. Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig.
Kiss Eszter Veronika
Magyar Nemzet

Kultúrára nevelne Puck és barátai
A szórakoztatva oktatást, a kultúraközvetítést tűzte ki célul a kolozsvári Puck Bábszínház Puck és barátai elnevezésű projektje, amelynek részleteit sajtótájékoztatón ismertette tegnap Emanuel Petran.
– Ki kell mozdulnunk ebből a száz férőhelyes térből, hogy a gyermekek tudjanak rólunk, és versenyképessé válhassunk – hangsúlyozta a bábszínház igazgatója, ugyanakkor szót ejtett arról is, hogy kísérleti jelleggel már idén szerveztek olyan rendezvényeket, amelyek a megszokott tér elhagyását feltételezik. A Kolozs Megyei Tanács támogatását élvező program a Művészeti Múzeum, az Erdélyi Néprajzi Múzeum, a Román Opera, az Octavian Goga Megyei Könyvtár és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség együttműködésén alapszik. A tervek szerint nemcsak a bábszínház előadásait viszik el a megye településeinek iskoláiba, de a könyvtárnak köszönhetően ingyen könyveket is osztogatnak, és a vidéki diákok kolozsvári múzeum- és könyvtárlátogatására is lehetőség nyílik. A projekt hozzávetőleges összköltségvetése 600 ezer lej.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

„Aki a lelki kapcsolatot kereste diákjaival”
Elégedetten távozhatott a közönség arról a két rendezvényről, amelynek célja Halmos György zongoraművész és zeneakadémiai oktató emlékének felelevenítése volt. Növendékek és zenekedvelők idézték fel Halmos Györggyel (1915–1985) kapcsolatos emlékeiket csütörtök este a kolozsvári zeneakadémia stúdiótermében és szombat délelőtt a volt Redut (Néprajzi Múzeum) nagytermében.
Csütörtökön Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója, míg szombat délelőtt Benkő Judit muzikológus, a kolozsvári rádió magyar nyelvű komolyzenei műsorainak szerkesztője vállalta a moderátor szerepét. Az emlékrendezvényen megteremtődött az egyensúly a zene és a szó között, a jelenlévők meghallgathattak egy 1980-ban készült interjút is. Halmos volt növendékei közül Selmeczi György, Peter Grossmann, Rónai István, Georg Sava, Radó Judit zongorázott. Közreműködött továbbá Kincses Margit miskolci zongoraművész, zeneakadémiai oktató, illetve Alida Barbu (ének).
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Mágia és néphiedelem tárlata a néprajzi múzeumban
Mágiagyakorlat az Erdélyi falvakban címmel nyílt kiállítás tegnap az Erdélyi Néprajzi Múzeumban, amely mágikus köveket, amuletteket, varázsláshoz használt tárgyakat, szemmel verés ellen alkalmazott pénzérméket, népi gyógyászatban alkalmazott gyógymódokat ismertetett. Silvestru Petac muzeológus, a kiállítás kurátora elmondta: a tárlat első látszatra szegényesnek tűnhet, hiszen a babonákhoz, néphiedelmekhez kapcsolódó rítusokat hivatott bemutatni, amelynek néhány tárgyát kiállították ugyan, de magáról a mára sok helyen már nem gyakorolt hiedelmekről csak archív fényképek álltak rendelkezésre.
Petac szerint a falvakon igencsak jellemző babonák elválaszthatatlanok a lakosság vallási tradícióitól, és az élet meghatározó eseményeitől. A tárlat is ezek szerint csoportosítja a mágiagyakorláshoz kapcsolódó fénykép-összeállításokat, tárgyakat, külön részleg ismerteti a születéshez, házassághoz, temetéshez kapcsolódó rítusokat, de külön ismerheti a zöldághoz, a pünkösdhöz, az aratáshoz és az újévhez fűződő szokásokat.
Szabadság (Kolozsvár)

Mindennek eljön az ideje…
Húsz éve hunyt el dr. Kós Károly (1919–1996) néprajzkutató
Húsz éve, 1996. február 29-én hunyt el dr. Kós Károly néprajzkutató, muzeológus, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kós Károly (1883–1977) író, építész fia.
Dr. Kós Károly a kalotaszegi Sztánán született 1919. augusztus 31-én. 1931-ben a kolozsvári Református Kollégium diákja volt, de 1935-ben édesapja – a tanárokkal támadt nézeteltérése miatt – átíratta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba, ahol Csutak Vilmos volt az igazgató. 1939-ben egy évig református teológiai hallgató volt Kolozsváron, majd ’40-ben, amikor újraindult a néprajz szak az egyetemen, átiratkozott. 1943-ban egyéves ösztöndíjat nyert, és Budapesten tanult, ahol Viski Károly volt a tanára. Történelemből, földrajzból és bölcsészetből szerzett oklevelet. Doktori disszertációját néprajz témakörben írta meg 1944-ben, Viski Károly és Gunda Béla irányítása alatt.
1944-ben egyetemi tanársegédként maradt vissza a kolozsvári egyetemen, ahol történelmet és néprajzot oktatott. Közben az Erdélyi Múzeum Egyesület néprajztárát és az Erdélyi Kárpát Egyesület fényképtárát gondozza.
1951–56 között az Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársa, osztályvezetője és igazgatóhelyettese volt. 1955–59 között, a két kolozsvári egyetem egyesítéséig akadémiai kutatóként a kolozsvári magyar egyetem néprajzi tanszékének előadótanára volt.
1976-ban Faragó Józseffel beindítja a Népismereti Dolgozatokat, amelynek alapító szerkesztője volt. Ez halála előtt két évvel szűnt meg, 1994-ben.
1979-ben nyugdíjazták, de sosem vonult vissza, élete végéig dolgozott. Kutatási területe: az erdélyi és moldvai magyarság tárgyi kultúrája és az interetnikus kapcsolatok egymásra gyakorolt kölcsönhatásai. Legismertebb témakörei: népi vadfogás, fazekasság, kőfaragás, ekés földművelés, bivalytartás, árucsere, vásárok, népi építészet, fejfák, népviseletek, festett bútorok.
Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel megírták azt a hatalmas szellemi értéket hordozó öt tájmonográfiát (Kászon, Szilágyság, Kis-Küküllő, Moldva, Torockó), amelyek az erdélyi népművészetben az ember és táj, ember és ember közötti kapcsolatok legszebb bizonyítékai.
Ezenkívül vannak a nagy ívű "egyéni vállalkozásai": Tájak, falvak, hagyományok (Kriterion, 1976), Eszköz, munka, néphagyomány (Kriterion, 1979). Halála után jelent meg a monumentális, kétkötetes Mezőség néprajza (Mentor, 2000) és a többszerzős Torockói népművészet (Kriterion, 2002).
***
Dr. Kós Károllyal 1984 kora tavaszán találkoztam Kolozsváron, amikor meglátogattam Györgyfalva negyedbeli lakásán. Látogatásomat koráb-  bi, levélben küldött meghívására "terveztem" be, amikor túl voltunk már az 1983-as Néprajzi Dolgozatokban lehozott népi vadriasztás megjelenésén. Akkor gyűjtöttem az anyagot a Halálozás, temetés, temető Vadasdon c. dolgozatomhoz. Magammal vittem az addig összeállt anyag nyers változatát, amit tételről tételre gondosan átnézett, tanácsokkal látott el, szakmai útmutatásokkal vértezett fel. Tudta, érezte: az ND szerzői gárdájának java része úgy verbuválódott össze, legtöbbje nem a néprajz terén szerzett diplomát (akkor már nem létezett, azaz: korábban megszűnt a néprajzi oktatás egyetemi szinten), hozzáállásunkat a népi kultúra iránti értékmentő VONZALOM és az akarat fémjelezte, semmint a szakmai felkészültség…
Az a nap, amit ott töltöttem a Scarisoara utcai lakásában – dr. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor lakása közelében – felér egy egyetemi évvel!
Erre a találkozóra magammal vittem lelki jó barátom, a vadasdi származású Molnár Dénes e témakörben készített rajzait, akinek munkáit látva fölöttébb el volt ragadtatva. Szívből örült annak, hogy apadó magyar képzőművészeink egyre bokrosodó tanári- művészi elfoglaltságuk közepette időt szakítanak a néprajzra is… Aztán beszélt a vonalas rajz fontosságáról a néprajzkutatásban, ami hitelesebbé, értékesebbé és vizualitásában gazdagabbá teszi a leírt néprajzi szokást – jelen esetben a halálozás, a temető néphagyományait.
Mikor elköszöntem – a délutáni órákban –, meg kellett ígérjem: sohasem fogok lemondani a "néprajz felé hajló szerelmemről", s még a nyár beállta előtt postázom "halottas" dolgozatomat, hogy benne legyen a következő ND-ben…
Néhány hónap múlva postáztam, amelyre az alábbi válasz érkezett.
Székely Ferenc
Vadasd
Kolozsvár, 1984. június 26.
Kedves Ferenc!
Az egyik szemem nevet, a másik sír. Nyugtázom a te 29+6 oldal szövegből álló dolgozatodat (Halálozás, temetés, temető Vadasdon) és Molnár Dénes dolgozatát (Sírjelek) – 27 oldal szöveg + 12 lap tusrajz, melyeket a napokban (még Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy körúton voltam) hozott a posta. Öröm látni az újragépelt (tökéletesített) kéziratodat és a témát jól kiegészítő Molnár Dénes-kéziratot (bár ehhez még nem szólhatok hozzá, mert csak átlapoztam) és szép képanyagot. Öröm látni az ilyen szép képanyagot, de az immár véglegesnek tekinthető (föltehetően már csak szerkesztői adjusztálást igénylő) tanulmányszöveget meg éppen, hiszen ez az a téma és vidék, amiről s ahonnan oly régóta várunk valamit, minél többet, ez kell a Népismereti Dolgozatoknak!
Ugyanakkor viszont a másik szemem sír, hiszen ’84 helyett – mint évtizedünk elején szó volt az évenkénti megjelenésről – az ND legközelebbi kötete csak 86-ban jelenhet meg ("legjobb esetben" – mint a Kriterion főszerkesztője írta) s e kötetre már kétszeres anyag van (hál’ Istennek – mondja a nevető szem). A "legjobb eset" pedig arra vonatkozik, hogy jelenleg (3 hónapja) egy brigád a Kriterion eddigi tevékenységét és jövendő profilját igyekszik meghatározni s úgy tűnik, hogy e kiadónak vissza kell térnie a korábbi szépirodalmi kiadó profilhoz s ami nem szépirodalom, azt mind az Editura Academiei, Albatros, Sport- Turism, Meridiane, Creanga stb. kiadókhoz kell átadni elbírálásra, hogy vállalják-e kiadásukat ilyen vagy olyan nyelven. Több éve már a példányszámokat sem a Kriterion határozza meg, s ugyanakkor a papírral és festékkel is problémák vannak. Egyszóval pillanatnyilag alig tudná valaki megmondani, hogy mi lesz a sorsa pl. a ND-nek, vagy akár az én és mások már ott levő kész kéziratainak, melyek szerződés alapján készültek el évekkel ezelőtt.
Nem alkalmas e papiros arra, hogy minden részletre kitérjek, minden fentiekkel kapcsolatos gondolatot kifejtsek stb. Ami fő mondanivalóm van a magam és minden szeretett, becsült munkatársam számára, az ebben foglalható össze: mivel jelenleg senki sem sürget, senki sem kap írásaink után, senki sem szorít, hogy hamar-hamar adjuk a kéziratot, az 1950-es, 60-as évekhez hasonlóan nyugodtan dolgozhatunk, alapos munkára van időnk, s ha már mi nem is, de utódaink bizonyára kapnak kiadót munkáinknak. Persze, meglehet, hogy akár pár év múlva kapósak lesznek kézirataink, hiszen a már "változó valóság" korában, mikor úgy rohan, alakul minden, közelebbről is előállhat olyan helyzet, hogy nem csak az olvasók, de a kiadók is igényelni fogják írásainkat, csak legyenek kész formában. Ebben a reményben folytatom én is a munkámat s biztatlak Téged is a további hasznos munkálkodásra. Mindennek eljön az ideje, érdemes dolgozni!
Barátsággal köszönt
K Károly bátyád
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)