Vásár hideggel, meleggel
Talán egyetlen állandó résztvevője van huszonöt esztendeje a Szent György Napoknak – a zene terén mindenképpen –, és tegnap is ők nyitották meg a vásáros hétvégét. Harangszó után néhány perccel a parkbeli zenepavilonban felcsendült Carl Teike Üdvözlet indulója a Maksai József vezette rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar előadásában, ezt követően Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda hivatalosan is megnyitotta a vásárt. Emlékeztetett az 1992-es kezdetre, néhai Kónya Ádám ötletére, hogy régmúlt idők kirakodóvására mintájára szervezzenek vásáros ünnepet, majd Antal Árpád polgármester 2013-as városnap-köszöntőjét idézte: miénk itt a tér.
Mézeskalács minden színben és formában, népi- és népies ruhák, kézművesékszerek, szőttesek, kovácsoltvas gyertyatartók, bőrdíszműves termékek, természetes szappanok és gyertyák, nemezből készült ruhadarabok és kellékek gazdag kínálata fogadja a Kós Károly utcában a kézművesvásárba látogatókat. Ismerős viseletkészítők köszönnek vissza, a fajátékokat ki lehet próbálni, a népviseletbe öltöztetett babák messziről odavonzzák a tekintetet, a fonott kosarastól nehéz továbbmenni vásárfia nélkül, a rusztikus gálaruháknál is sokáig elidőz az ember. Sok értékes kézművestermék, alkotóik előtt le a kalappal. Ugyanez nem érvényes a szervező Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületre, amely beengedte az ocsút a búza közé. Néhány asztalnál Barbie-babás hajkefét, szőrmeállatot, mindenféle jelvényt, házi varrású női bugyit, trikót is kínálnak, a korondi fazekas kizárólag román nyelven reklámozza a töltött káposztás fazekat, ráadásul sok helyen hányaveti módon áll a portéka, nincs cégtábla, nem tudni, ki honnan érkezett. Kár gyöngyszemek közé vegyíteni a talmit. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület által a gróf Mikó Imre utcában szervezett kézműves nagyvásárban igényesen és ízlésesen rendezték be a fakeretes standokat, a cégtáblák szerint a háromszékiek mellett sok a Hargita megyei vásáros, a termékek mind természetes anyagból és kézzel készültek. Idén is jelen van a kartonból építő papírbakter, a kekszmintát faragó mester, nagy a kínálat a nemezből, fából, bőrből készült termékekből.
A fa körhinta szinte meg sem áll, a kézműves édességeknél is mindig van nyalakodó, s bár tegnap még nem kelt el olyan sok vásárfia, az árusok mindkét vásárban szívesen beszélnek azokról a technikákról, amelyekkel készítik darabjaikat, jó a hangulat, s ha az időjárás kedvez, vasárnap estig tán a portékából is jócskán értékesítenek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyra hangoló (Mesterségek vására Sepsiszentgyörgyön)
Már most beszerezhetőek a különleges, kézzel előállított, egyedi karácsonyi ajándékok a Sepsiszentgyörgy főterén felállított óriássátorban. A Gál Andrea és Várallyay Réka nevével fémjelzett Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület és a városi Kónya Ádám Művelődési Ház közösen szervezett Mesterségek nagyvására a tegnapi nyitány után még ma várja az érdeklődőket.
A forralt bor kellemes illata csapja meg a sátorba betérőt. Nem csoda, hisz már a bejárat mellett főzik a teát, melegítik a fűszeres bort, s harapnivalónak zsíros kenyeret kínálnak az ital mellé. A sátor nagy, de mégis kicsinek bizonyult. Árusok kínálják benn portékáikat, ha rajtuk kívül nem lenne senki, jól megférnének, de a vásárolni szándékozók vagy csak kíváncsiskodók hada zsúfolja a teret. Igaz, mintha így is valamicskével szellősebb lenne a tér, mint az elmúlt években a Székely Nemzeti Múzeum termeiben szervezett hasonló karácsonyi kézművesvásárokon. Gál Andrea szervező érdeklődésünkre elmondta, a jelentkezők közül hatvanöt vásárost választottak ki, hisz nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedtek.
Van itt mindenféle kézművestermék, a hagyományostól a ma ízlésének megfelelően formatervezett darabokig, mint például mintás textíliából varrt övtáska vagy válltáska. De nézzünk csak körül: kaphatóak fazekastermékek, bőrdíszművek, nemezelt tárgyak népi motívumokkal, meg korszerű tervezésben is, tűzzománc ékszerek, gyöngyből fűzöttek, méz és cifra mézeskalács, különböző gyümölcslevek és szörpök, díszes üvegtárgyak, rongybabák, ruhák, fából faragott dísz- és használati tárgyak, játékfigurák, fából készült, népi mintákkal festett tárgyak, nemezelt papucsok, karácsonyfadíszek, illatos háziszappanok, szőttesek, ruhanemű, szaloncukor, édesség, gyerekjáték, keksznyomó, mézeskalácsütő fa, de még egyedi kályhacsempe is, és bizonyára akad, ami kimaradt a felsorolásból. A tegnap esti programban szerepelt István Ildikó és a Folker zenekar műsora. A nagyvásár ma is folytatódik, várja a látogatókat délelőtt tíztől este fél nyolcig.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minden faluban van egy lila ház
Értékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot 
„Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével.
– Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket.
A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve.
Egy ökofalu létesítésének esélye
Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel.
– Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz. 
Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal.
– A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki.
Van-e még elkótyavetyélni való?
Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre.
A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével.
Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének.
– A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr. 
Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban…
– Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen.
Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot. 
A készülődés megtörtént
Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust.
A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését. 
– Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken. 
– Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)