Szabadidőnk nagyrészét a tévé előtt töltjük
Az erdélyi magyarok átlagosan 3 órát töltenek el naponta a tévé előtt, ami szabadidejük 62,5 százaléka – idéznek egy 2011-ben végzett kutatást a szerzők, akik szerint a televíziózással eltöltött idő nagyjából megegyezik a romániai átlaggal, európai összehasonlításban viszont rendkívül magas értéknek számít.
A tévénézési szokásokat illetően a helyzet 2013-ra sem változott. Az idén júniusban mért adatok szerint egy erdélyi magyar átlagban naponta 100 percet néz magyarországi televízióadókat – a magyarországi tévéadók dominanciája egyértelmű az erdélyi magyarok körében –, ami a televíziózásra fordított idejének kétharmada. A román tévéadókra fordított átlagos időmennyiség ezzel szemben csupán 46 perc, az erdélyi magyar műsorokra (Erdély TV, az RTV magyar adásai) 10 perc. A legnépszerűbb magyarországi tévéadó az RTL Klub, majd a Duna Televízió, nagy a nézettsége a két magyar közszolgálati csatornának (M1, M2), illetve a TV2-nek is. A román nyelvű tévék közül egyedül a PRO TV van benne a legnépszerűbb öt csatorna között.
A magyarországi tévéadók dominanciája a Székelyföldön és a Partiumban figyelhető meg, valamint a fiatal (18–24) éves generáción belül. A szórványterületeken az arányok jóval kiegyenlítettebbek, itt a magyarok majdhogynem fele-fele arányban néznek magyar és román adókat – összegeznek a kutatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb együttműködés a Sapientián
Heti rendszerességgel készít műsort az Erdélyi Magyar Televízió a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti stúdiótermében.
Cserében az egyetem filmművészet, fotóművészet és média szakos hallgatói szakmai gyakorlatukat az ETV-nél végezhetik, az egyetem oktatói pedig szakértőként szólalhatnak meg a televízió különböző tematikus műsoraiban. Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írta alá Kolozsváron dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja és Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke.
Nagy Zsolt az alkalomból megszervezett sajtótájékoztatón elmondta: olyan együttműködést szentesítettek szerződéssel, amely a gyakorlatban már régóta működik. Tonk Márton megerősítette, hogy az ETV már egy éve használja a Sapienta infrastruktúráját, például olyan műsor is készült, amelynek stábja 2–3 embert leszámítva az egyetem diákjaiból került ki. A Sapientia új, Tordai úti épületében található stúdióterem november közepétől lesz üzemképes, addig felszerelik a reflektorokat, év végéig pedig a teljes műszaki berendezést korszerűsítik, noha már most HD technikával dolgoznak.
Tonk Márton arról is beszámolt, hogy tovább fejlesztik a mesterképzőket, így jövőre a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen filmszakos mesterképzőt indítanak, az ezt szentesítő megállapodást a közeljövőben írják alá. Ez lesz a Sapientia EMTE nyolcadik mesterképzője, a felsőoktatási intézmény eddig már hét mesterképzőt indított más egyetemekkel közreműködve. A kolozsvári kar dékánja ugyanakkor bejelentette, hogy október 24–26. között rangos nemzetközi tudományos konferenciának ad otthon az egyetem. A Nemzetközi Intermedialitás Kutatás Társaság (International Society for Intermedial Studies) ugyanis a kincses városban szervezi meg a digitális kor média- és művészetközi jelenségeit elemző konferenciáját. A háromnapos eseményre öt kontinens 22 országából érkeznek résztvevők. A legnevesebb előadónak a Los Angeles-ből érkező Henry Jenkins számít.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Sajtóprésben az erdélyi magyarság
Valamennyi újság, rádió, televízió örül, ha nézettsége, olvasottsága nő, s valójában mindent meg is tesz ennek érdekében, tehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy az ETV, azaz az Erdélyi Magyar Televízió is a Kisebbségi Kutatóintézet nemrég végzett felmérései alapján nyugtázhatta: az erdélyi magyar háztartások 58 százalékában jelen van, s hogy az elmúlt három év alatt nézettségük 20,3 százalékról 35,8 százalékra nőtt.
Lehet, kissé elrugaszkodott az említett nézőszám, de fogadjuk el, hisz végül is az ETV-nek vannak igen jó és tanulságos műsorai, egyebek közt a Kós Károly Akadémia előadásainak közvetítése, a magyarországi televízióktól átvett hazai művészportrék, az eredeti és vonzó főzőműsorai, fiatalos és lendületes magazinjai. Igaz, „nem agresszív”-nek titulált híradójuk amolyan fából vaskarika, ugyanis a hír az hír, objektív és pontos, nem lehet sem szelíd, sem agresszív, csak ha a szerkesztő – minden bizonnyal politikai sugallatra – ezzel a jelzővel illeti. Pucérra vetkőztetve inkább azt jelenti: szót sem ejtünk az RMDSZ ellenzékének rendezvényeiről, nem adunk helyet más vélemények megfogalmazóinak, azaz kiszorítjuk a másságot műsorainkból.
Ám a legnagyobb gubancot mégis a Sajtóprés című műsor jelenti, ahol néhány „sajtómunkás” úgy osztja az észt, hogy megfagy a lélek is az emberben. Értjük mi Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, meg kell szolgálnia, hogy igencsak közepes képességű aktorként az RMDSZ marosvásárhelyi klikkjének jóvoltából az elmúlt huszonvalahány esztendőben igazán jelentős pozíciókat sikerült elnyernie, köztük a színház igazgatói posztját is, de mintha esetében nem működne Mikszáth Kálmán dzsentri hősének ama meggyőződése: ha hivatalt kap az ember, eszet is ad hozzá a Jóisten. Hogy mélyen lenézi a székelység minden törekvését, küzdelmét, harcát, hogy legutóbbi nagy megmozdulásunkat is amolyan maoista nagymenetelésnek titulálta, s csak amiatt érez mély felháborodást, hogy színháza igazgatóját Bukarest, nem a helyi politika nevezi ki – önmagát jellemzi, s a marosvásárhelyi nyomott, megalkuvó hangulatot sugározza a nézők felé. Parászka Boróka sem szabadul budapesti liberális mentorai bűvköréből, s amolyan másodrendű, elvetendő, székelykedő attitűdnek tekinti az erdélyi autonómiaküzdelmeket, szinte kikérve valamilyen magasabb rendű eszme nevében, hogy nemcsak a nyomorgó cigányság felemelésének kérdése áll a romániai magyarság politikájának homlokterében, hanem amolyan békaügető-versenyszerű autonómiatüntetéseket szervez. Érdekes mód, megvalósult joggyakorlatot lát, s magyar feliratokat ott is, ahol nincsenek, s akár a jó öreg bürokraták, folyamatosan írásos összefoglalóban tájékoztatná a megye és Marosvásárhely román vezetőit a megvalósult kisebbségi jogokról. Úgy tesz, mintha beadványokkal, törvénycikkelyek felsorakoztatásával jobb belátásra lehetne bírni – teszem azt – egy olyan rendőrfőnököt, aki visszaeső bűnözőnek nevez egy embert, aki soha bíróságot sem látott. Ráadásul gyanúsnak ítél minden civil tiltakozást, mert néha-néha valahol, valaki társaságában pártembereket is vélt felfedezni. A műsorvezetőnek, sajnos, nehezen forog a nyelve, s bele-belebonyolódik még a kérdésekbe is, nemhogy a vitát irányítani tudná. S mintha folyamatosan rettegne, hogy véletlenül az RMDSZ irányvonalától picit is elhajló vélekedés füle hallatára elhangzik. A Népújság alapító, tapasztalt és jó ideig regnáló főszerkesztője, Makkai János szemmel láthatóan érzékeli ugyan a nemzetiségi feszültségtől terhes társadalmi közeget, melyben véleményt fogalmaz, de mintha tartana Parászka Boróka fullánkosan pergő nyelvétől és globalizmustól terhelt, meglehetősen éles eszétől is. A Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának nagy ritkán megfogalmazott különvéleménye is túl halovány ahhoz, hogy egy mákszemnyit is fordítson az asztaltársaság által sugallt demoralizáló hangulaton: üljünk nyugton, esetleg fogalmazzunk beadványokat az épp regnáló hatalmasoknak, haladjunk az RMDSZ kijelölte úton, s drukkoljunk, mielőbb ismét kormányra jussanak, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami. Sajnos, kikopott körükből az a történész is, aki mérsékelt hangerővel ugyan és igen visszafogottan, de ellenvéleményt fogalmazgatott meg, így hát megy zavartalanul a hablatyolás, lesajnálás, ellenségkeresés, tőkéslászlózás, az anyaországi kormánytörekvések fitymálása, a jó itt és így nekünk hangulat gerjesztése.
A heti véleményműsor legnagyobb baja azonban, hogy uralja az a szájtartás, mely a szórvány- és tömbmagyarság helyzet- és magatartásbeli különbözőségeit kihasználva ellentétet szít. Hogy a Sajtóprésnek mindeddig nem volt civil kurázsija ahhoz, hogy markáns ellenvéleményt megfogalmazó újságírót, akár egy Bakk Miklós-mértékű, nemzeti gondjainkat összetettebben látó politológust is asztalához ültessen, egyfajta gyávaságra vall, de bizonyára úgy érzik, nincs olyan intellektuális erő Erdélyben, mely méltó lenne őhozzájuk.
Tudjuk, Marosvásárhely más világ, ma is hordja Fekete Márciusa tanulságait, félelmeit, megalkuvásait, féltik a törékeny és kétes egyensúlyt, melyet kínkeservesen teremtettek meg – csak azt felejtik, hogy önfeladásuk árát nem ők, hanem gyermekeik és unokáik fizetik majd meg.
Az ETV Medgyessy Péter tiszavirág-életű magyar miniszterelnök ajándéka Marosvásárhelynek, s mintha mindmáig pecsétként viselné magán az ügynökmúltú bankár-politikus habitusát is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Erdély Tv és Filimon kudarcra ítéli a kétnyelvűsítést
Az Erdély tv tegnap felkért egy interjúra, mondván, hogy dolgoznak a piacigazgatósághoz benyújtandó kérvényről szóló tudósításon. Sajnos ismét ferdített, jóslatokba bocsátkozott a magát magyar tévének nevező társaság. Mindenki magából indul ki, így én is feltételeztem a jóhiszeműséget. Csalódnom kellett. Az Itthon vagyunk csoport nevében kérem az Erdély tv szerkesztőségét, hogy pontosítson, és ne állítsa úgy be az ügyet, mint ami eleve kudarcra van ítélve! Felháborítónak tartjuk, hogy azt sugallja a marosvásárhelyiek felé, hogy nincs értelme tovább küzdeni.
Vasile Filimon piacigazgató ezt nyilatkozta (feltéve, ha hinni lehet a tudósításnak): „soha nem elleneztem a kétnyelvű feliratokat, ezt mindenki láthatja, aki elmegy a piacra, de ez a piacigazgatóra tartozik.” Tessék kérem? Kit néznek teljesen bugyutának? Marosvásárhely egész lakosságát? Hát menjünk ki a piacra!
Mindenki láthatja! Annyira felháborító, hogy ki mer egy ekkora hazugságot jelenteni, hogy az ember szavak nélkül marad. Csak a piacigazgatóságra tartozik? A vásárlók csak a nehezen megszerzett pénzüket hagyhatják ott? Miről beszél ez az ember? Amint alább olvasható, Filimon azt is kijelenti, hogy politikai kampányt folytatok ( azt, hogy nem egyedül vagyok, ismételten elfelejtik! ) . Ez nem igaz. Kampány ez, valóban. Kampány az anyanyelvünkért! Hogy használhassuk, hogy élhessünk vele, hisz jogunkban áll, mert igen, kedves Erdély tv és Filimon úr: ITTHON VAGYUNK!!! Kedves marosvásárhelyi magyarok! Az Itthon vagyunk csoport tagjai úgy ítélik meg, hogy hasznos lesz, ha minél többen benyújtjuk a kérelmet. Bár a fent említett tévécsatorna megpróbálja csírájában elfojtani a kezdeményezést, azzal, hogy eleve kudarcra ítéli, mi nem adjuk fel! Mitől félnek? Talán attól, hogy kénytelen lesz a piacigazgatóság valós lépéseket tenni annak érdekében, hogy két nyelven jelenjen meg a termékek neve az árcímkéken? Ennyire erősnek gondolnak bennünket? Van egy hírem: ha Marosvásárhely lakossága összefog, valóban ennyire erős lesz! És összefogunk! Tessék kérem elfogadni, hogy kiharcoljuk a jogainkat! A piaccal kezdtük, de sok más téren is érvényesítjük hamarosan!
ui. Természetesen ezek után meggondolandó, hogy egyáltalán érdemes a fenti tévécsatornának nyilatkozni? Lakó Péterfi Tünde, az Itthon vagyunk civil csoport elnöke
* * * Íme az Erdély tv tudósítása Vas-Gál Lóránt szerkesztésében:
“Kétnyelvű kérvényekkel bombázná a marosvásárhelyi piacigazgatóságot Lakó Péterfi Tünde. Akciója azonban kudarcra van ítélve, a hatóság ugyanis már közölte határozott álláspontját a piackétnyelvűsítés ügyében.
Két nyelven megszerkesztett kérvényt tett közzé blogján Lakó Péterfi Tünde annak érdekében, hogy a piaci árusok asztalain érvényesüljön a kétnyelvűség. Ezt bárki letöltheti, aláírhatja és leadhatja a marosvásárhelyi Cuza Vodă piac igazgatóságán.
Lakó Péterfi Tünde
„Van egy link, amit le lehet tölteni, ki lehet nyomtatni, mindenkinek személy szerint a nevét be lehet írni, alá lehet írni és ezt be lehet nyújtani a piacigazgatósághoz. Ott minden adat megvan, tehát a piacigazgatóság címe, az, hogy iktatószámot kell kérni. Akinek erre nincs módja, annak segíteni fogunk, jövő héten kedden vagy szerdán köztéren fogjuk osztogatni. Egyelőre még engedélyt kell kérjünk erre”.
Az akció azonban hiábavalónak tűnik. A Marosvásárhelyi Piacigazgatóság vezetője, Vasile Filimon ugyanis már közölte határozott álláspontját az ügyben. Erről Híradónknak is beszámolt.
Vasile Filimon igazgató, Marosvásárhelyi Piacigazgatóság
„Nu sunt …. politice”.
Soha nem elleneztem a kétnyelvű feliratokat, ezt mindenki láthatja, aki elmegy a piacra, de ez a piacigazgatóra tartozik. Azokra a termék névtáblákra, amelyeket mi osztunk ki, a kereskedő akármennyi nyelven felírhatja a termékeinek a nevét, soha nem akadályoztuk őket ebben. Sajnos nem érthetek egyet Lakónéval, aki politikai kampányt folytat a piacokon.
Lakó Péterfi Tündét október elején már megbüntették amiért egy marosvásárhelyi piacon kétnyelvű termékcédulákat osztogatott a termelőknek, árusoknak. A bírság felét az aktivista egybanisokkal fizette ki, amelyet Erdély számos településén gyűjtöttek. Mintegy 8000 lej gyűlt így össze, amelyet a kétnyelvűsítés érdekében használna fel, de jelenleg csak tervei vannak.
vanegypercem.com
Erdély.ma

Korszakváltás az erdélyi magyar politikában
Hónapokig tartó, aprólékos előkészítő munka után ült össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. A rendkívüli eseményen részt vettek az erdélyi magyar pártok – RMDSZ, MPP, EMNP –, valamint társadalmi szervezetek – EMNT, SZNT – vezetői, illetve meghívottként a történelmi egyházak képviselői. A tárgyalásokon áttekintették az erdélyi magyar nemzeti közösség helyzetét, érintve a demográfiai trendeket, az anyanyelvi oktatást, a gazdasági kilátásokat. Egyúttal kiértékelték az auto- nómiaküzdelem jelenlegi állását, s a jövőre vonatkozóan közös stratégiát dolgoztak ki.
A soron következő politikai megmérettetéseken való sikeres szereplés érdekében számos lényeges döntést hoztak. Íme a legfontosabbak:
Határoztak arról, hogy országos szinten az összefogást, helyi szinten pedig a magyar pártok közötti versenyt támogatják. Az esélyek minél teljesebb érvényesíthetősége érdekében létrehozzák a Magyar Összefogás Pártja nevű választási pártot, amelynek jelöltlistáit a pártok helyhatósági választásokon elért eredményeinek alapján állítják össze. Döntöttek arról is, hogy – okulva az elmúlt huszonnégy év tapasztalataiból – az erdélyi magyarok politikai képviselete ezentúl – amíg gyökeres változás nem áll be a romániai politikai viszonyokban – nem vesz részt a kormányzásban.
Elvi döntés született arról, hogy az autonómiaküzdelmet – a kulturálisat és a területit egyaránt – ezentúl kiemelten, az erdélyi magyarság legfőbb követeléseként kezelik.
Megállapították, hogy autonómia-ügyben elengedhetetlen a külföldi támogatás, ezért szükséges egy erőteljes külpolitikai offenzíva indítása. Határoztak egy jövő évi, tízezres brüsszeli tömegdemonstráció szervezéséről, amelyre egy Európán áthaladó autókaraván szállítja majd a résztvevőket. Továbbá döntés született egy politikusokból, politológusokból, történészekből álló tárgyalócsoport felállításáról is, amelynek célja az autonómiaigényeknek a románsággal történő megismertetése.
Döntöttek egy későbbi magyar bankintézet csírájaként szolgáló hitelszövetkezet felállításáról, amelynek legfőbb célja az erdélyi magyar vállalkozások támogatása.
Tapasztalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen évek, évtizedek óta érvényesülő magyarellenességet, a kormányzat nem jogkövető magatartását, határoztak egy marosvásárhelyi székhelyű önálló magyar orvosi magánegyetem felállításáról.
Az anyanyelvhasználat terén legutóbb tapasztalt anomáliák felszámolása végett úgy döntöttek, ezentúl minden állami és közintézményben kötelező módon élnek a törvény által biztosított jogokkal, megkövetelik azok tiszteletben tartását. A magyar pártok, kulturális és civil szervezetek a médiával való kapcsolattartásban, különösen a sajtótájékoztatókon kizárólagosan a magyar nyelvet használják, a magyarul nem értő román sajtósoknak pedig, a félreértések elkerülése végett, rövid írásos összefoglalóban számolnak be az elhangzottakról.
Megállapították, hogy a fenti célokért való sikeres munka alapfeltétele a közösség folyamatos és hiteles tájékoztatása. Ezt megkönnyítendő egyezség született arról, hogy a közszolgálati médiákban – rádió és televízió –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeinek megteremtése érdekében, ezentúl óvakodni fognak az események egyoldalú bemutatásától, elfogult, párt- és csoportérdekek szerinti értelmezésétől. Az RMDSZ, szándéka őszinteségét bizonyítandó, bejelentette: ezentúl a közszolgálatiság követelményei szerint működteti az Erdélyi Televíziót.
És akkor felébredtem.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Lyukak a sajtón: a nyomtatott média szerepe és tévesztése
Mindjárt az elején jegyezzem meg, hogy hazugság az a sokat emlegetett szólam, miszerint az erdélyi magyar lapok ma veszteségesek, s csak a politikai támogatásnak köszönhetően jelenhetnek meg.
Helyzet itt, ott
Mielőtt – előadásom témájának hallatán – legyintenének: a cigány is a maga lovát dicséri, és amolyan szundi-készenléti állapotba helyeznék agyukat, hadd hozakodjam elő egy pozitív példával. Mivel sokan és sokszor úgy nyilatkoznak és úgy vélekednek, hogy a web 2.0-ás média megszületésével a hagyományos sajtó halott, s hogy Erdélyben is csupán azért nem múltak még ki a nyomtatott újságok, mert minket pár év elteltével érint meg a társadalmi modernizáció szele, nem kelet-európai, hanem finnországi analógiával élek. (És mindjárt az elején jegyezzem meg, hogy hazugság az a sokat emlegetett szólam, miszerint az erdélyi magyar lapok ma veszteségesek, s csak a politikai támogatásnak köszönhetően jelenhetnek meg. A kilencvenes évek elején újságírók tulajdonába került, és azóta is így működő megyei lapok ma is nyereségesek.)
A Finnországhoz tartozó ålandi svédek azonosságtudatának megőrzésében, illetve a sajátos ålandi identitás kialakításában központi szerepe volt és van a helyi svéd nyelvű médiának. Azért szólok ålandi identitásról svéd azonosságtudat helyett, mert a régió lakói nem svédként, hanem ålandiként határozzák meg önmagukat. (A párhuzam szembeszökő.) Az ålandi sajátos minőséget jelent: „svédebb a svédeknél”. A régió lakói nagyobb gondot fordítottak kultúrájuk, nyelvük, identitásuk megőrzésére, mint a svédországiak. A sajátos önazonosság megtartásában kiemelt szerepe volt és van az oktatásnak, a rendkívül jól teljesítő mikrogazdaságnak, és nem utolsó sorban a helyi „autonóm” médiának. Az utóbbi megállapítást erősíti, hogy az ålandi identitás alfája és ómegája a svéd nyelv megőrzésének és ápolásának igénye. Az anyanyelvű média iránti igényt jelzi az, hogy viszonylag kevés médiafogyasztó nagy számú helyi sajtókiadványhoz jut, a két rivális napilap példányszáma magas.
A világháló megjelenésével újabb, rendkívül jelentős médiummal bővült az identitás-megőrzés eszköztára. Szinte minden ålandi háztartás rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel, és ez újabb fontos és erős szállal köti őket az „összsvéd” kultúrához. A svéd nyelvű média fontosságát jelzi az is, hogy Ålandon – még az ezen a téren kiemelkedő eredményt produkáló skandináv térséghez viszonyítva is – kiugróan magas a rendszeres könyvtárhasználók, könyvet olvasók száma. A sajtó realfabetizációs szerepe ugyanis elsődleges. Erdélyi statisztikák szerint például a magyar lakosság 85 százaléka az érettségi elvégzése után egyáltalán nem olvas könyvet, legfennebb újságot, sokan azt is csak rendszertelenül.
Miközben az ålandi média a XXI. század második évtizedében jelentősen fejlődött, az erdélyi magyar sajtó az utóbbi években elsorvadt. Nincs ma már országos napilap. A Krónika – minden próbálkozás ellenére is – helyi jellegű maradt, az Új Magyar Szó nyomtatott változata pedig megszűnt. (A világhálón sajnos azok nem érik el a tartalmát, akik a lap törzsolvasóinak számítottak, a szórványban élő negyven éven felüli, digianalfabéták – akik sokan vannak!) Nincs egész napos magyar rádió Erdélyben (a marosvásárhelyi adó csak bizonyos területen fogható), a bukaresti rádió a magyar közösségekre figyelő, országos hírszórását pedig évekkel ezelőtt felszámolta azzal, hogy megszüntette a tudósítói hálózatot – takarékossági okokból.
Ma emiatt a brassói magyar a dévai vagy temesvári, nagybányai magyarokról kevesebbet tud, mint muszlim világ történéseiről. Biztató viszont, hogy az Erdély TV egyre több háztartásban fogható, noha néhány magyarok is lakta nagyvárosban még nem.
A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.
Természetesen akkor tudja betölteni a szerepét, ha nem marad szereptévesztésben. A nyomtatott sajtónak nem az online-nal, a rádiókkal és a tévével kell vetekednie a gyors hírszolgáltatás versenyében, hanem pontos információkkal, alapos háttér információkkal, egymással feleselő és egymást kiegészítő vélemények ütköztetésével kell elkényeztetnie a nem csak tudni, hanem érteni és gondolkodni is akaró olvasóinak.
A feladatok
Melyek azok a feladatok, amelyek az anyanyelvű média hiányában nem, vagy elégtelenül végezhetőek el?
1. Fel kell számolni, de legalábbis csökkenteni kell az egymástól, az anyanyelvi közösségtől való etnikai elszigeteltséget és biztosítani kell a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit.
2. Biztosítani kell a nemzeti kisközösségeknek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régiókhoz való kapcsolódás lehetőségét.
3. Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni kell a többségi társadalomba való asszimilálódást. 4. Meg kell teremteni és vissza kell adni a peremvidékeken élőknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Vissza kell adni a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét a szórvány élettér egészében. 5. Biztosítani kell a szórványban élőknek a jogát és lehetőségét a művelődéshez, a kultúrához, az anyanyelvi tájékoztatáshoz, információgyűjtéshez.
6. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, művészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, politikusoknak a rendszeres, egyes esetekben akár virtuális jelenléte a szórványtudatban, segítheti a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Az ålandi példa igazolja, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldásában szerepet kell vállalnia, kapnia a nyomtatott sajtónak.
A lehetséges megoldások
1. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvű nyomtatott sajtóból való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetőségét.
2. Szükség van országos, szórványban is terjesztett napilapra (de legalábbis hetilapra). Ezek a tömb és a szórvány, illetve a szórványok közti kommunikációt és információcserét valósítanák meg, a tömb és szórvány közti kapcsolatokat is elősegítve.
3. Jelenleg nincs középiskolás korú vagy fiatal olvasókat megszólító nyomtatott újság Erdélyben. Így az olvasói utánpótlás szinte megvalósíthatatlan. Hatodik-hetedik osztályos kortól az erdélyi magyar fiatal nem jut hozzá olyan nyomtatott sajtótermékhez, amely róla, hozzá szól. Így alakul ki az a képzete, hogy a nyomtatott sajtó olvasása az idős generáció lassan-lassan kihaló szokása.
4. Támogatni kell a sajátosan regionális lapkiadási, szerkesztési és működési tevékenységét. A helyi lapok még mindig a leghasználtabb és legmegbízhatóbb információforrást jelentik az erdélyi magyarok többségének.
5. Normatív támogatást kell biztosítani. Ennek egyik formája a lapkiadás adóinak csökkentése. A lapkiadás Pápua Új-Guineától az Egyesült Államokig adókedvezményes. Törvényjavaslatot kell előterjeszteni a 0 százalékos áfa bevezetésére a lapkiadói tevékenységre. A nyomtatott újság megjelentetése a csökkenő példányszám és az előállítási költségek mértéktelen növekedése miatt, ma olyan vállalkozás, mint művészfilmet forgatni. Ráadásul a nyomtatott sajtó egyetlen járható útja az igényes, már-már művészi, nemcsak tartalmat, hanem formájában is esztétikai élményt kínáló megjelenés. Az újságnyomtatás költségei egy részének a felvállalása – a megyei vagy országos alapokból – nem kevésbé haszontalan, mint a művészfilm támogatása.
6. A szórványnak szóló hetilap betölthetné azt a szerepet, amelyet célként Hegedüs Csilla erdélyi szórványmenedzser fogalmazott meg: „Az egyik, hogy a szórványban élők tudjanak egymásról, tájékozódhassanak arról, hogy a szomszédos szórvány közösségben mik működnek. Úgy gondoltuk, hogy legjobban példákon keresztül tanul az ember, így az egyes közösségek elöljárói tanulhatnak egymástól. Másrészt így sokkal könnyebb a tömbmagyarság és a szórvány között kapcsolatokat építeni.” Azonban nem tekinthetünk el attól, hogy „a szórványoknak a nemzeten belüli helyzetét megnehezíti a magyarsághoz való tartozás feltételeit illető latens közmegegyezés is, amely szerint a >>nyelvében élő nemzet<< elsősorban a jó magyar nyelvtudást, valamint a magyar kultúra és a magyarországi életviszonyok alapos ismeretét feltételezi. A szórványhelyzet ugyanakkor éppen ezen elvárások teljesítésének a fokozott nehézségekbe való ütközését jelenti, és így a nemzet – akaratlanul is – saját maga diszkriminálja, illetve saját maga taszítja el magától az amúgy is leszakadáshoz közeli helyzetben lévő tagjait. Nem mindegy tehát ebben a kérdésben a magyarságon belüli kommunikáció tartalma” – amint azt a Külhoni Magyar Képviselők Fórumának stratégia alapdokumentuma is megállapítja. A szórványnak, szórványról szóló hetilap stratégiájában összekapcsolódhat az őshonos szórványokra, a kivándorlással keletkezett szórványokra („diaszpórára”), valamint a szórványközeli helyzetekre irányuló magyar nemzetpolitika, melynek célja, hogy a tömbökből ne váljanak szórványok, illetve a szigetmagyarságból és a saját belső társadalmi élettel rendelkező magyar városi közösségekből ne váljanak foszlányszórványok.
7. Az irodalmi-művészeti folyóiratok jelentős mértékű támogatásával biztosítható az az esztétikai hozzáadott érték, amely a nyomtatott sajtó számára a kétségtelen előnyt biztosítja az internetes megjelenéssel szemben.
8. Biztosítani kell a hazai magyar nyelvű írott sajtó terjesztését. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint, s ezt már több mint száz éve állapította: a terjesztés szabadsága épp olyan fontos, mint a kinyomtatás szabadsága, a terjesztési szabadság hiányában a sajtószabadság értelmét veszti.
9. Szükséges az olvasói szokás kialakítása/fejlesztése országos vagy regionális programok révén. A középiskolák végzős osztályainak diákjai egyéves előfizetést kaphatnak a régió legolvasottabb, közhasznú információt szolgáltató országos és/vagy helyi lapjára.
A közkönyvtárak és az iskolai könyvtárak működtetői fizessenek elő az irodalmi, művészeti és tudományos periodikákra, hogy azok elérhetőek legyenek az érdeklődők számára.
10. Digitalizálni kell a nyomtatott lapok tartalmát. Ezek fontos forrásai az erdélyi magyar múlt kutatóinak. A regionális lapok tartalma ma még nagy mértékben fellelhető, de aggasztó, hogy számos vidéki lap utolsó megőrzött példányai is elvesztek vagy megsemmisültek az utóbbi időben.
A nyomtatott sajtó átgondolt és hatékony normatív támogatása gátat szab a politikumnak való alárendeltségnek. Mert jó-e az, hogy politikusok tulajdonosi, minőségben (is) befolyásolják a sajtót? A válasz egyértelműen nem. (Kivéve talán, ha a politikus bevallottan pártlapot ad ki. Ám a bevallottan pártlapoknak nincs piacuk. Ezért álcázzák a pártlapokat független újságoknak. Amelyeknek – mivel az olvasó ember gondolkodó ember – szintén nincs akkora piacuk, hogy az újság önellátóvá váljon.)
A romániai magyar sajtó szabadságának szempontjából rendkívül fontos, hogy a tulajdonosnak vagy a tulajdonosi társulásnak ne legyenek politikai céljai. A tulajdonosnak egyetlen célja lehet a lapkiadással: a profitszerzés. A profitot pedig ebben az esetben csak pénzben lehet mérni, amely az olvasottság és az olvasói elfogadás kifejeződése.
A sajtószabadság feltételeit a kormányzásnak, a társadalomnak és az újságíró-szakmának kell megteremtenie. Romániában ma mindhárom szereplő részéről történnek erre kísérletek. Még.
Ambrus Attila
A cikk szerzője a Brassói Lapok igazgatója és felelős szerkesztője.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

Nyelvhasználat
Egy intim perceit töltő fiatal párral népszerűsíti kezdeményezését legújabb videójában az Igen, tessék! mozgalom.
Az anyanyelvű kiszolgálást Erdély-szerte bátorító civil szervezet kisfilmjében egy fiatal lány és egy srác – mellesleg marosvásárhelyi és kolozsvári színművészek – mutatják be, mire használható a beszéden kívül a nyelv, többek között szenvedélyes csókolózással buzdítva a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlására.
Bár a mostani akció elsősorban a mozgalom anyagi haszonszerzését szolgálja, eredetiségénél fogva kiválóan alkalmas arra, hogy főleg a fiatal nemzedék figyelmét felhívja az anyanyelvhasználat fontosságára.
Amiről nem lehet eleget és elégszer beszélni, hiszen kisebbségi létformája okán az erdélyi magyarság többszörösen is veszélyeztetett e tekintetben: nyelvhasználatában a köz- és a magánszférában egyaránt korlátozzák, az asszimiláció, a nyelvi igénytelenség folytán pedig vagy nem tanul meg helyesen írni-olvasni magyarul, vagy azt is elfelejti, amit tudott.
És nemcsak a közemberrel van ám baj! Egyik EP-képviselőjelöltünk videoklipek helyett „videóklippekről” beszél, és arra buzdítaná a fiatalokat, hogy „higgyenek saját maguknak”, holott persze azt akarta mondani, hogy magukban higgyenek.
Erdélyi Magyar Televíziónk egyik műsorának állandó, közíróként bemutatott meghívottja – főállásban színházigazgató – a minap amiatt gúnyolódott, hogy egy másik civil szervezet magyar dalokat kér a marosvásárhelyi korcsolyapálya vendégei számára.
Szerinte nem ott kezdődik a nyelvi jogok érvényesülése, ha választott önkormányzati képviselőink anyanyelvükön szólalnak fel a tanácsüléseken, inkább a pályaudvarok tudakozójánál kellene megkövetelni az idegennyelv-tudást.
Amiben igaza van, viszont a kettő nem zárja ki egymást. Éppen a színidirektorunk a példa arra, hogy mindenütt frontot kell nyitni az anyanyelvhasználatért vívott küzdelemben, hogy ne küldjön üdvözletet az általa vezetett intézmény nevében három szarvashibával tűzdelt szöveggel: „Áldot Húsvéti Ünnepeket kíván a Marosvásárhely Nemeti Színház!”. Na ugye, milyen fontos, hogy használjuk a nyelvünket? De nemcsak csókolózásra...
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Európai parlamenti választások 2014
Semjén Zsolt: az RMDSZ jó választási szereplése nemzeti érdek
,,Két feladatunk van az Európai Unióban: az egyik az, hogy keményen képviseljük a magyar nemzeti érdekeket, a másik, hogy az uniót a keresztény civilizáció értékeinek irányába mozdítsuk el. Az uniót ugyanis nem elszenvedni kell, hanem alakítani. Ezért fontos, hogy a magyar nemzetrészek – így az erdélyi magyarság is – minél nagyobb arányban jelen legyenek az Európai Parlamentben – jelentette ki Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese az Erdélyi Magyar Televíziónak adott exkluzív interjújában. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a közel félórás beszélgetésen kifejtette: az RMDSZ feladata az erdélyi magyar érdekek képviselete, ezért legitimnek tartja a szövetség jelenlétét a szocialista többségű román kormányban. "Általában véve, amikor valaki egy pártcsaládhoz tartozik, azt köti abban a tekintetben, hogy azon politikai pártcsalád vonatkozásában kössön pártkoalíciót. Ez így van a gyűjtőpártok és az ideológiai pártok esetében. (…) Tudom, sokan támadták az RMDSZ-t a szocialistákkal való koalíciókötés miatt. Az RMDSZ esetében azonban más a helyzet, mivel itt kisebbségvédelemről van szó, következésképpen az RMDSZ legfőbb feladata az erdélyi magyar kisebbség képviselete. Nem az RMDSZ-en múlik, hogy a jobboldal nem tudta kellőképpen összeszedni magát, és a szocialisták kormányoznak. Az RMDSZ-nek a feladata az, hogy a mindenkori szituációban próbálja a magyar nemzeti érdekeket érvényre juttatni – hangsúlyozta a KDNP elnöke. Hozzátette, a Magyar kormány támogat minden, a magyar érdeket képviselő határon túli politikai szervezetet. Azt kell belátnia mindenkinek, hogy ha az RMDSZ megroppan, nem éri el az öt százalékos küszöböt, és nem kerül be a parlamentbe, akkor nem egy másik magyar párt fog bekerülni. (…) Az RMDSZ képes erőből képviselni a magyar érdekeket. Ebből kifolyólag magyar nemzeti érdek, hogy az RMDSZ minél jobban szerepeljen most például az EP-választásokon, ezért a magyar kormány nevében arra kérek minden erdélyi magyart, függetlenül a politikai beállítottságától, hogy menjen el a választásokra, és szavazzon az RMDSZ listájára. Mert ez teszi lehetővé, hogy erős magyar képviseletünk legyen Brüsszelben, és ez teszi lehetővé azt, hogy erős képviseletünk legyen Bukarestben is. Tehát politikai beállítottságtól függetlenül szavazzanak az RMDSZ-re, mert az RMDSZ súlya a magyar érdekképviseletnek a súlyát növeli Brüsszelben – szögezte le a magyar kormány miniszterelnök-helyettese az interjúban. Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták a Teleki-kastélyról készült filmet Gernyeszegen
A gernyeszegi Teleki-kastélyról készült filmet mutatták be a szombaton a falu kultúrházában. Berekméri Gabriella vizsgafilmjére közel százan voltak kíváncsiak, eljöttek a filmben megszólaltatott falubeliek, illetve a jelenlegei tulajdonos, gróf Teleki Kálmán is.
Az újságíró szakos végzős hallgató mellett bemutatkozott a stáb többi tagja is: dr. Simonffy Katalin egyetemi tanár, Szabó Ádám operatőr és Osváth Emese riporter. Keresztes Péter operatőr és vágó nem lehetett jelen a vetítésen temesvári munkája miatt.
Kanyarog a vonat Gernyeszeg határában, majd megjelenik a kastély, amelyet Apafi fejedelem adományozott 1675-ben Teleki Mihály kancellárnak – indul a film, amelyről azt is megtudjuk, hogy a felvételek, interjúk elkészítését követően interneten folyt annak megmunkálása, vágója Keresztes Péter ugyanis Temesváron dolgozik, nem tudott személyesen is jelen lenni az utómunkálatoknál.
A Visszatérőben a Teleki kastély címet viselő film annak a médiatábornak az eredménye, amelyet 2013 őszén szerveztek a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírószakos hallgatóinak és amely már a negyedik abban a sorozatban, amely a legnevesebb erdélyi főúri családok kastélyait mutatja be. Simonffy Katalin a maszol.ro-nak elmondta, Keresden indult a médiatábor, azt követte a boncidai, a marosvécsi és legutóbb a gernyeszegi.
„Nagyjából mindenkinek az a története: a második világháború alatt kirabolják a németek, aztán az oroszok, majd a helybeliek hordják szét, ami még marad, végül az államosítás következik. Mégis más-más történeteket hallunk, másként alakult a tulajdonosok, azok családjainak az élete” – meséli az egyetemi tanár.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakos diákjai és oktatói, valamint az Erdélyi Televízió munkatársai közül kikerült hatszemélyes stáb tizenhét helybéli és két körtvélyfáji lakossal készítette el az interjúkat, amelyekre a film alapoz, emellett az épület jelenlegi tulajdonosa, Teleki Kálmán is megszólal. A film célja bemutatni a kastélyt, annak virágkorát, múlt századi történetét, tulajdonosváltásainak következményeit, hanyatlását a helybeliek szemével, teljesen szubjektív nézőpontból.
A filmben megszólalt Bálint Hunor, Berekméri Ferenc, id. Berekméri János és ifj. Berekméri János, Berekméri Magda, Demeter János, Ercse József és Ilona, Hajdu Irén, Kulcsár Ignác és Margit, Szabó Ilona és Margit, Szabó Róbert, Vajda Gábor, Vajda Ilona, Zolti Dóra, Zsók Gabriella. Interjú készült a jelenlegi tulajdonossal, valamint részleteket vágtak be a Teleki Mihállyal, a világégés előtti utolsó tulajdonossal készített archiv interjúból.
A gernyeszegi kultúrház megtelt az érdeklődőkkel, eljöttek a falubeli idősek és fiatalok, a vetítés után pedig néhányan elmondták véleményüket, megjegyzéseiket. Simonffy Katalin tavaly a kastélynapon találkozott gróf Teleki Kálmánnal – árulta el a jelenlevőknek, akkor született a film ötlete. Berekméri Gabriella az idén végzett az újságíró szakon, a film a dimplomamunkájának a része, gernyeszegi, ami nagyban megkönnyítette a munkáját.
„Itt nőttem fel a kastély árnyékában, a családi összejöveteleken sokat meséltek a nagyszüleim annak múltjáról” – mondta érdeklődésünkre a frissen végzett újságíró, aki előtt az emberek is szívesen megnyíltak, megosztották emlékeiket, élményeiket a kastéllyal, annak tulajdonosaival kapcsolatban.
„Az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk a kastélytól, most, hogy ennyien eljöttek, azt jelenti érdekli az embereket annak további sorsa” – magyarázta Berekméri Gabriella. A filma Balogh József vállalkozó anyagi támogatásával jött létre és nem utolsósorban Berekméri Regina, a Gabriella édesanyja szervezői munkájának is köszönhetően, aki felkereste azokat az embereket, aki emlékeztek a kastély korábbi állapotára, annak tulajdonosaira és megszervezte az interjúkat.
A vetítést követően Teleki Kálmán is elmondta véleményét, amely “a falubeliek gondolatait tükrözi”, beszélt az önkéntes munkáról, amelyre nagyon számít a genryeszegiek részéről, hogy segítséget nyújtanak a kastély felújításában, a park helyrehozatalában. Ugyanakkor köszöntetet mondott az egyiik idős falubelinek, “János bácsinak, akinek köszönhetően olyan fényképek kerültek vissza a tulajdonunkba, amelyekről még mi sem tudtunk, a családunkról”- fogalmazott.
“A vadludak közül a vezérludat, ha kilövik, akkor szétesik a közösség” – hangzott el a legvégén a tömör következtetés, amely az erdélyi nemesi családok kastélyainak, birtokainak, az általuk képviselt értékeknek a szétverését, megsemmisítését jelentette.
Antal Erika. maszol.ro

Haza a magasban: Szentimrei Judit
Erdély TV, augusztus 3., vasárnap 19:30 óra
Szentimrei Judit romániai magyar néprajzi szakíróról szól a Vig Emese rendezte Haza a magasban sorozat következő része.
Szentimrei Judit Kolozsváron született, és ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is. Budapesten Györffy István előadásain vett részt a Külföldiek Kollégiumában.
1940-től Sztánán dolgozott a Kós Károly tervezte iparművészeti műhelyben. 1952 és 1974 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanársegéde volt (most Művészeti és Design Egyetem). Ugyanebben az időben tanítványaival magyar és román népi textilművészeti kutatásokban vett részt, melyet a Román Akadémia szervezett.
Tevékenyen vett részt annak a Kós Károly vezette népművészeti kutatócsoportnak a munkájában, amely célul tűzte ki, hogy az 1950-es évektől felleltározza a legjelentősebb romániai magyar tájegységek tárgyi kultúráját és népművészetét. Ennek az eredményei a Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet, Kis- Küküllő vidéki magyar népművészet és Moldvai csángó népművészet című könyvek.
A rendszerváltás után alapítja meg a Kriza János Néprajzi Társaságot.
Népújság (Marosvásárhely)

Meghívó a Türi Magyar Napokra, a Magyar Ház szentelésére
Az álmok valóra válnak! Az életet álommá kell átalakítani, s az álmunkból valóságot formálni! Igen, mert az álom nem képzelet, hanem a valóság, más nézőpontból. Egyre többen vagyunk, akik hiszünk a csodákban. Az angyalokban, a tündérekben, akik hiszünk abban az álomban, amelynek a neve Türi Magyar Ház. Abban, amely lassan készen áll, amely nem ragadt meg az álmodozások szintjén.
Túl merésznek tűnt ez az álom, és lám, ITT VAN! Hát ne csak álmodozzunk, hanem éljük is meg!
Szeptember 27-én és 28-án, minden igazi magyar szívvel érző embert örömmel és szeretettel várunk Türbe, hogy átadhassuk rendeltetésének a TÜRI MAGYAR HÁZAT!
Minden nagy teljesítmény egy álommal kezdődik. A tölgyfa alszik a makkban, a madárka vár a tojásban, és a lélek látomásában egy ébredező angyal mozdul. Az álmok tehát a valóság magjai! És hogy ne csak káprázat, ne csak álmodozás legyen, íme itt van:
ÁTADJUK RENDELTETÉSÉNEK A TÜRI MAGYAR HÁZAT!
Jöjjünk el, örüljünk egyre többen annak, hogy vagyunk, és azok vagyunk, akiket a Teremtőnk megálmodott: magyarok. Magyarok, akik bár a tudattal zavarunk sokakat, amiért egyáltalán vagyunk. Mi azonban nem zavart szeretnénk kelteni, hanem örömöt hozni ebbe a régióba.
Szeptember 27., 28., Türi Magyar Napok, második alkalommal. Magyar Ház-szentelés.
Mindenkinek a Balázsfalvához tartozó Türben a helye!
P R O G R A M
2014. szeptember 27. (szombat)
10:00 – Toborzó: lovasok, barantások. 10:15 – Óriásgulyás-készítés – Török Zoltán szakácsmester fakanalas vezényletével elkezdődik az ebédfőzés 10:30 – Baranta-bemutató (magyar harcművészeti bemutató) – Kincses Kálmán és csapata. Érdeklődőknek foglalkozások, sok kipróbálható harci fogással!!! 11:00 – Gyerekprogramok: kézművesség, néptánc, mézeskalács-készítés, íjászkodás, ügyességi versenyek. 12:00 – Harangszóra a Magyar Szent Korona hiteles másolatának fogadása és elhelyezése a Magyar Házban - Úrangyala imádság, Himnusz és Házszentelés – A Türi Magyar Ház megáldása - Előadás a Szent Koronáról 14:00 Közös ebéd a kifogyhatatlannak tűnő üstből 15:30 – Ünnepi köszöntők, irodalmi és kultúrműsor (közreműködnek Kulcsár-Székely Attila színművész, tánccsoport, stb), pezsgőbontás 17:00 – „Én is ebbe az iskolába jártam” – egykori diákok emlékezése 18:00 – Szentmise 19:30 – Magyar bál - az augusztusban és szeptemberben születettek köszöntése - játékok, mulatságos történetek - vidám együttlét
2014. szeptember 28. (vasárnap)
9:00 – Üres az üst, főzzünk benne valami finomat! – Török Zoltán szakácsmester fakanalas vezényletével elkezdődik az ebédfőzés 12:00 – Ünnepi szentmise, a Remény ének-és zenekar közreműködésével - hálaadó dicsőítés - közös ebéd az üstből, melyre MINDENKIT várunk! - zárszó Legyünk együtt, maradjunk egyek, mert ez a mi szórványlétünk éltetője és alapja!
Akik támogattak, lelkesítettek, erőt adtak: Erdélyi Magyar Televízió, Marosvásárhely; Erdély.ma, Csíkszereda; Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest; Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budapest; Osthilfe, Linz (dr. Vencser László); Magyar Patrióták Közössége, Budapest; Kovászna megye tanácsa, Sepsiszentgyörgy; Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Miskolc; Magyar Katolikus Karitász, Budapest (Csongrádi Gergely); Agytop Kft, Marosvásárhely; Eta Energie Consult Kft., Marosvásárhely (Lészai Ferenc Bendegúz); Primer Electro Kft, Jedd (Kovács Lajos); Varga Imre, Marosvásárhely; Benke István, Marosvásárhely; Kocs Lajos, Marosvásárhely; Domahidi István, Marosvásárhely; Peti Péter, Marosvásárhely; Dobai Jenő, Egyesült Államok; Kulcsár-Székely Attila, Ülke; Füzes Oszkár és Bajtai Erzsébet; Simon Emőke és Török Ferenc; Takács Péter, Sopron; Tamás József, Csíkszereda; Farr László, Marosvásárhely; Kincses Kálmán és csapata, Székelyszenterzsébet; Nagy András, Solymár; Eötvös György, Budapest; Fáy András, Magyarország; Gencsi András, Marosvásárhely; Kémenes Hajnal, Marosvásárhely; Bajkó Teréz, Gyulafehérvár; Gál Emil, Gyergyókilyénfalva; Marso Kft, Nagyernye; Gyergyóditrói Közbirtokosság; Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság; Magyarói Polgármesteri Hivatal; Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet; Ludas utcai református gyülekezet, Marosvásárhely; Misszió Tours, Szigetszentmiklós; Communitas Alapítvány, Kolozsvár; és sok jószándékú magyar ember.
Isten fizesse meg sokszorosan jóságukat!!!
Erdély.ma

Potápi Kolozsváron: cél a szülőföldön maradás
A magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé készül nyilvánítani a 2015-ös évet – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kolozsváron. 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen A duális szakképzés lehetőségei az erdélyi szórványban címmel rendezett konferencián Potápi elmondta, hogy a külhoni magyar szakképzésről a végső döntést a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért) kell meghoznia november második felében tartandó ülésén.
Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy Magyarország a szimbolikus kérdések után a gazdaság irányába terelje a nemzetpolitikáját. Hozzátette, a szülőföldön való boldogulást az szolgálhatja a legjobban, ha az emberek olyan szakmát tanulhatnak, amellyel képesek biztosítani a megélhetést gyermekeik, családjuk számára. „Számunkra a legfontosabb, hogy a magyarság a szülőföldjén maradjon. A keret adott, de meg kell tölteni tartalommal, élni kell a gazdaságpolitikai eszközökkel” – hangsúlyozta az államtitkár.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora felszólalásában rámutatott: a romániai szakképzés legnagyobb gondja, hogy a szakiskolákban tanuló diákok alig 10–20 százaléka tudja megszerezni az érettségi diplomát. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja szerint a film, média szakon a felsőoktatási intézmény már gyakorlatba ültette a duális szakmai képzést, hiszen a diákok a szakmai gyakorlatukat Budapesten az MTVA-nál, Erdélyben pedig a Video Pontes Stúdiónál, valamint az Erdély Tv-nél végzik.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete arról beszélt, hogy 1989 után nehéz helyzetben volt az erdélyi magyar oktatás, ezért a magyar kormány fontosnak tartotta annak helyreállítását. Sajnálatosnak nevezte, hogy a mai napig nem sikerült meggyőzi a román államot, hogy támogassa a romániai munkaerőpiacnak szakembereket képző Sapientiát.
Odrobina László, a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a duális szakképzés azért hasznos, mert az állam és a gazdasági szereplők megosztoznak a képzés feladatain és felelősségén. Hozzáfűzte, a duális képzés előnye, hogy ténylegesen keresett és elhelyezkedést biztosító szakmát tanulnak meg a gyerekek.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Biztató kivétel
Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költővel, a Látó főszerkesztőjével a szintén 25 éves folyóirat jubileumi ünnepségsorozata előtt beszélgettünk. Az interjúból kiemeltük és mára időzítettük a Népújság negyedszázadára vonatkozó gondolatait.
– A Népújság és ezen belül a Múzsa mindig nyomon követte, hogy mi történik az irodalmi életben. Szűkítve a kört, azt is mondhatnám, hogy a Látó huszonöt évéből nem tudnék olyan fontosabb eseményt említeni, amelyet a lap és hétvégi melléklete valamilyen módon ne tükrözött volna. A napilap szélesebb, sokrétűbb olvasóközönséget szólít meg, mint egy szépirodalmi folyóirat; a Népújság illetve hétvégi melléklete révén azok is többet tudhattak meg a Látóban és a rendezvényeinken szereplő írókról, kiemelkedő egyéniségekről, akikhez a folyóirat nem jut el. A lapismertetők is felkelthetik az újságolvasók érdeklődését, és nem egy esetben előfordulhatott, hogy voltak, akik az irodalmi színpadi tudósítások nyomán határozták el, hogy elmennek a soron következő estünkre. Nyilván a Népújság is nyert, de a Látó hírneve is nőtt azáltal, hogy számos jeles vendégünket, a kortárs magyar irodalom sok kiválóságát a Múzsa interjúban is megszólaltatta. Időről időre szerkesztőségünk tagjai is jelen voltak írásaikkal a Népújságban. Volt olyan időszak, amikor a Múzsában olyan rendszerességgel láttak napvilágot a verseim, hogy egyesek már-már a lap belső munkatársának gondolhattak. Nem megszokott dolog manapság az ilyesmi. A kultúrára aggasztóan kevés figyelmet fordít a média. A Népújság a biztató és dicsérendő kivételek közé tartozott az eltelt negyedszázad folyamán. A romániai magyar lapok az utóbbi években sajnos provinciálissá váltak. Olyan értelemben, hogy bezárkóztak önmagukba. Nem tekintenek túl egy megye, egy város határain. A Múzsát, a Népújságot nem ez jellemzi. Szinte a kezdeteitől jól ismerem a lapot, hiszen már 1990-től itt vagyok Marosvásárhelyen, és nem csak azért becsülöm, mert a jelek szerint fontos számára mindaz, ami a Látó-műhelyekben születik, hanem még inkább azért, mert jól érzékelhetőn és kitartóan tágítani szeretné az olvasók szellemi látóhatárát.
Huszonöt múltam, huszonöt leszek
"Mennyi?! Huszonöt! Mi huszonöt? Mi mennyi?"
Szellemeskedhetnék is akár, a jó öreg viccet felhasználva. De tényleg, mi huszonöt? Az esélyek éveinek száma? Vagy az esélytelenségeké? A kihasznált időé? A felhasználté? Az elhasználté? És mennyi az a huszonöt? Sok? Kevés? Éppen elegendő? És milyen mérce szerint értékeljünk? És ki jogosult az értékelésre? És jogosultsága milyen alapon döntetett el?
Senkitől nem kaptam felhatalmazást az értékelésre. Magammal kapcsolatban megtehetném, de már vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam, minden fajta önértékelés kizárólagos magánügy.
És mégis, mégis… Talán mert felkérésre könnyebb, mint belső nekibuzdulásból…
Tehát huszonöt év. Ami nagyon valószínű: történelemnek kevés, ám egy emberélethez mérten bizony sok. Akár azt is mondhatnánk rá, hogy fontos változások időszaka. De hát melyik kor nem volt az? A múlt század nyolcvanas évei? Ugyan! Még csak azok voltak igazán! Hogy változtunk nap mint nap meghunyászkodottakból szolgalelkekké. Hogy örültünk a május elsején, augusztus huszonharmadikán, december harmincadikán megkapott koncadagunknak. Mekkora elégtétellel robogtunk odébb, ha a kúthoz értünk a sorral, és még jutott nekünk is néhány liter üzemanyag. Milyen kéjjel merültünk nyakig az örömbe, ha kifogtuk, hogy éppen nem a munkahelyünkön nyűgölődtünk, amikor a tömbházban meleg víz folyt a csapból. Milyen megnyugvással ültünk be a főtéri mozikba, tudván, hogy ott nincs délutáni-esti áramszünet. És milyen csámcsogva olvastuk el naponta azt a néhány sort a Vörös Zászlóból, ami nem a hülyítésünket szolgálta.
Igen-igen, de mi az, hogy történelemnek kevés, egy emberéletben sok? Ám legyen, mondom.
Történelmi mértékben tekintve: szabadabbak lettünk? Aligha. Másfajta viszonyok miatt kényszerülünk elcsodálkozni, hogy miért nem. Hiszen mi mindent megtettünk. Lépten-nyomon kikértük magunknak a szolgalelkűséget! És hogy közben nem vettük észre, milyen csapdákat kerülgetve vedlettünk vissza meghunyászkodottakká?! Aki ezt nem tudja megbocsátani, annak hiába is mondanám, hogy van Népújságunk, Erdély TV-nk, vannak Hírlapjaink, Sapientiánk, kimondható és elhallgatható igazságaink, reményvesztett munkanélküliink, szabadon elvándorolt sorstársaink, kintről szurkoló kibiceink… És nem utolsósorban vannak saját, választott politikusaink is. A történések micsoda teremtett tömkelege! Mennyi igazi történelem!
Egy ember életét véve alapul: szabadabb lettem? Mindenképpen. Kaptam esélyt? Rengeteget. Éltem velük? Nem tudom. Csak annyit, hogy igyekeztem. Van (vagy lassan már csak volt) egy Mentor Kiadó kilencszáz körüli megjelent kötettel. Van minden novemberben egy könyvvásár, amelyet szeretnek azok, akik értik, mi a könyv és miért az, ami. És van egy kis béke valahol mélyen, láthatatlanul, de csalhatatlanul, ami miatt érdemes várni az új meg új tavaszt. És persze van egy – még éppen elegendő – nyugdíj is, amiből a postás már automatikusan levonja a minden havi Népújság-előfizetést.
Hát így várom a következő huszonötöt!
Káli Király István
Népújság (Marosvásárhely)

Így telik a börtönben Nagy Zsolt egy napja
A Veled vagyunk, Zsolt! Facebook-oldalon újabb levelet tettek közzé Nagy Zsolttól, aki egyelőre a rahovai börtönben várja a döntést arról, hogy hol kell majd letöltenie a négy éves büntetését. A volt miniszter a börtönkörülményekről, a napi programjáról számol be.
Íme a teljes szöveg:
"Gondolom a VVZS olvasói közül nemigen fordultatok meg ilyen intézményben, ahol most már 2 hete bentlakó vagyok. Ezért megpróbálom megosztani veletek ezt az élettapasztalatom.
Azzal kezdeném, hogy semmi köze az amerikai filmekben látottakhoz. A különbség nem csak abban áll, hogy itt nincs egyenruha.
A kb. 20 nm-es szobában van 4 db. régi, vasból készült emeletes ágy, 1 asztal, zuhany, kagyló és WC. A vastag vasajtót egy rácsos ajtó duplázza meg belülről. Az ablak mintegy 1,70 magasban van, sűrű ráccsal takarva a napfény bejutását is. Ezért nappal szinte állandóan égnie kell a szemsértő fehér neoncsőnek. Nem vagyok fázós, de így is jó pár napba került, ameddig megszoktam a szerintem alig 15 fokos hőmérsékletet.
A nap reggel 6-kor kezdődik, amikor nagy zörgés kíséretében kinyitják az ajtón levő vasablakot. Érkezik a reggeli. Az eddigi tapasztalat szerint ez lehet 1 db. főtt tojás vagy egy pár db. keksz marmaládéval (egy furcsán kemény állagú lekvár). 7-kor jön a reggeli ellenőrzés, 3-4 fegyőr érkezik egyszerre, egyikük egy nagy fakalapáccsal határozottan megdöngeti a rácsokat az ablakon (ez komoly) és megkérdezik, hogy van-e valami gond. Ezt követően csak akkor zavarnak, ha valahova el kell kísérniük. Ez a valahova lehet: ügyvédi látogatás, pszichológus, orvosi kabinet, nevelő, szociális asszisztens.
Dél körül hozzák az ebédet, amit még nem kockáztattam meg. Délután 4 és 6 között van a séta programom, egy kb. 30 m hosszú, 7 m széles, minden oldalán bekerített, betonozott udvaron. Ez jobban hangzik, mint a ketrec. Igyekszem minden nap kimenni és leszaladni a napi 30 percet.
A szobánkban van egy TV, amin bizonyos órákban kb. 10 csatorna közül lehet válogatni. Az Erdély TV nincs közöttük…
Este 7-kor van az „esti vizit”, szintén a fakalapáccsal.
A villanyoltás fakultatív, a szoba lakóinak a megegyezése szerint. Pontosítok: az általunk vezérelt világításról írtam az előbb, ugyanis éjjel is állandó fény van. A vaságyak nyikorgása mellé az éjszakák folyamán a más szobákból áthallatszó kiabálás, időnként verekedés zaja, „manele” éneklés társul.
Folytatás következik. Javasolt témák: a fegyőrök, a „bentlakók” stb."
maszol.ro

Szép Gyula a Janovics Jenő Alapítvány új elnöke
Szép Gyulát választották csütörtökön a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé, Nagy Zsolt helyére. Az új elnök egyszerre kényszermegoldásnak és megtisztelőnek értékelte megválasztását.
"Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered. (...) Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz" - írta az ez alkalomból Nagy Zsoltnak címzett nyílt levelében Szép Gyula. (hírszerk.)
Transindex.ro

Nyílt levél Nagy Zsoltnak
Szép Gyulát a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját (képünkön) választották a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé február 12-én, Nagy Zsolt helyére. Ebből az alkalomból az új elnök az alábbi nyílt levélben üzent elődjének, a jelenleg börtönbüntetését töltő Nagy Zsoltnak.
Kedves Zsolt!
Nagyon várom a kiszabadulásod. Tudom, nagyon sokan mondjuk vagy gondoljuk most ezt, de nekem talán ebben a pillanatban még jobban fáj az, hogy nem vagy köztünk. Tegnap az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé választottak az alapítók a te helyedbe. Szomorú, mert mindenki tudja, hogy kényszermegoldás, hiszen felbecsülhetetlen az a munka, amit elvégeztél az erdélyi magyar közösség számára ma már jelentős intézmény felépítésében, vezetésében, folyamatos fejlesztésében. Nagyon közeli munkatársad voltam abban az időben, több mint egy évtizeddel ezelőtt, melletted ülve követtem végig erőfeszítéseidet, csalódásaidat, sikereidet, Budapest–Kolozsvár–Bukarest közötti ingázásodat, a nehézségeket, amelyeken végül felülkerekedtél. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered.
Ugyanakkor megtisztelő is a feladat, az, hogy az alapítók rám gondoltak, és nehéz volt visszautasítani olyan régi-mai kollegák, barátok felkérését, mint Markó Béla, Takács Csaba vagy Kelemen Hunor. Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz.
Szép Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

VV RMDSZ
Finoman szólva szerencsétlenül időzítette a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a romániai magyar rabok által elszenvedett visszaélések elítélését angol nyelvű hírlevelében.
A hetente kiadott tájékoztatókat a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársainak, emberjogi szervezetek és külföldi politikai pártok képviselőinek címezik, és a székelyföldi, erdélyi magyarsággal szembeni jogtiprásokra hívják fel a figyelmet.
A kiadványokat átlapozva kijelenthető, hogy a feldolgozott témák fontos problémákra, felháborító eseményekre hívják fel a figyelmet – sajnos van miből válogatni. Azonban az is megállapítható, hogy a kezdeti lendület alábbhagyását megsínylette a külalak, illetve például a február 10-ei levélbe már olyan bosszantó hiba is becsúszott, amely egy, a nyelvi és kulturális jogokért küzdő szolgálat számára megengedhetetlen: a Csiky Gergely drámaírónkról elnevezett aradi főgimnáziumot Csíki Gergely néven említik magyarul és angolul is.
Ennél is sajnálatosabb azonban, hogy a hírlevelek összeállítása kizárólag pártlogika alapján működik: csak azokra a problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket az RMDSZ is annak érez. A székely szabadság napja körüli botrány pedig azt bizonyítja, hogy a demokratikus jogok megsértésére rá se hederítő szövetség nem hajlandó pártatlanul képviselni az összmagyarság érdekeit, sőt üvöltő hallgatása gyakorlatilag alátámasztja a támadók jogsértő kirohanásait.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a jogsértő vásárhelyi tiltások világgá kürtölése helyett legutóbb jobbnak látta, hogy a börtönben ülő nemzettársainkat féltse, akik például nem nézhetnek magyar nyelvű tévéadást.
Mindezt nem sokkal azután nehezményezik, hogy az RMDSZ január végén rácsok mögé vonult exminisztere, Nagy Zsolt a VVZS (Veled vagyunk, Zsolt!) nevű Facebook-oldal többezres rajongótáborának írt levelében arról mesélt, hogy a tévéjén kb. 10 csatorna fogható, de az Erdély Tv nincs közöttük.
A vásárhelyi ügy elhallgatása talán annak tudható be, hogy VV RMDSZ sajátos valóságshow-jából már kiestek az erdélyi magyarság párton kívüli szereplői – biztos azért nem értjük, mert már nem ugyanabban a Való Világban élünk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Soviniszta beszólás a nagyváradi kórházban
Súlyos diszkriminációról számolt be az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) alapján a Főtér portál: a nagyváradi gyermekkórház egyik orvosa rászólt a beteg négyéves gyermekét nyugtatgató apára, hogy ne beszéljen magyarul.
A csatorna híradójának az arcát és nevét nem vállaló apa ismertette az incidenst. Elmondta: a nagyváradi gyermekkórház sürgősségi osztályán már egy órája várakoztak négyéves beteg gyermekével, akit többször próbált megnyugtatni, adott pillanatban azonban egy orvos rászólt, hogy ne beszéljen magyarul.
„Nem vagyunk Magyarországon, beszéljen román nyelven" – mondta a beteg kislány édesapjának a doktornő. A fiatal férfi közölte, feljelentést tesz a történtek miatt.
Dr. Ritli László főorvos, a kórház igazgatója az ETV megkeresésére elmondta, hogy kivizsgálják az ügyet, hozzátette ugyanakkor, hogy az intézményre nem jellemző a hasonló viselkedés. „Ha valakinek bántja a fülét egy bizonyos nyelv, az az illetőt minősíti. Sajnos egy orvosi diploma nem garancia arra, hogy valaki intelligens vagy kulturált" – jelentette ki a főorvos.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a televíziónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll – akár névtelenül is – feljelentést tenni az egészségügyi intézményt működtető nagyváradi önkormányzatnál, ha hasonló sérelem éri.
Mint ismert, a bihari megyeszékhelyen többször összefirkálták már a holnapos költők szoborcsoportját, ugyanakkor boltokban és gyógyszertárakban is rászóltak már vásárlókra, hogy ne beszéljenek magyarul.
Krónika (Kolozsvár)

Izgalmas boldogság
Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel, muzikológussal
Karakteres véleményével városunk szellemi életének meghatározó egyénisége. Művészeti titkárként, igazgatóként, majd tanácsosként évtizedeken át irányította a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tevékenységét. 2006-tól a Művészeti Egyetem Zenetanárképző Karának tanára. Tagja a román és a magyar zeneszerzők szövetségének. Tartalmas, érdekes rendezvények szervezésével vezeti a Kemény Zsigmond Társaságot, a Pro Európa Liga társelnöke, részt vesz a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának munkájában, az 1990-ben alakult városi tanács művelődési bizottságában tevékenykedett nyolc éven át.
2003-ban kapta meg a Marosvásárhely díszpolgára címet, és a munkásságát elismerő számos kitüntetés közül itt csak a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Bartók–Pásztory-díját, a Román Akadémia George Enescu-díját, a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díját és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét említjük.
Egy délutánba hajló borongós hétköznapon szőttük, fontuk a szót életéről, a zenéről, a városról, s beszélgetés közben Csíky Boldizsár időnként a zongorához ült, hogy játékával is érzékeltesse a mondottakat. Végül pedig megmutatta azt a rendkívül szakszerű módon felszerelt ötvösműhelyt, ahol ezüst ékszereket készít a családjának.
– Ízig-vérig vásárhelyiként szülővárosodban futottál be figyelemre méltó pályát. Gondolom, nem tévedek abban, hogy a városhoz való ragaszkodásod nagyon mélyről ered.
– A Bolyai középiskolában látható nagyapám tablóképe, aki az Osztrák-Magyar Monarchia királyi közjegyzőjeként a Márton Áron és Bolyai Farkas utcák sarkán álló tornyos házat építtette, s jelentős adománnyal járult hozzá a Kultúrpalota építéséhez is. Édesapám a Vártemplom református lelkésze volt, az ő és az én 1954-es érettségi-tablóm is ugyanennek az iskolának a folyosóin található. Anyám és feleségem családjának élete is e városhoz kötődött.
– Mikor és hol kezdtél el zongorázni?
– Öt-hat éves koromban, az édesapám nyomában, aki elég jól játszott. Később a Kultúrpalota első emeletén levő városi zeneiskolába jártam Erkel Sári nénihez.
– Olvastam, hogy kétszer érettségiztél, hogyan is volt ez?
– A Bolyai középiskolában tettem először érettségi vizsgát, majd egy évre rá a művészeti iskolában is. Improvizációs készségem és a meghallgatott zeneművek kotta nélküli visszajátszása késztette tanáraimat, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zeneszerzés szakán meghirdetett helyre irányítsanak. 1955-ben kezdtem meg tanulmányaimat, a zeneszerzés szak hat évre volt tervezve, így diákéveim alatt sokféle nagy élmény részese lehettem, felemelőké, mint az ’56-os események kolozsvári hullámverései, lesújtóké, mint azon a gyűlésen való kényszerű jelenlét, ahol a Diákházban a még nem főtitkár Ceausescu a maga terrorisztikus stílusában kikényszerítette a Bolyai és Babes egyetemek összevonását. Az a feszült hangulat is mély nyomot hagyott bennem, amelyben vártuk, mikor kerül sor ránk, akik 1956 októbere végén a Mátyás-ház lovagtermében megszavaztuk követeléseinket, és társaink egymás után tűntek el közülünk. Ma sem tudom, hogyan úsztuk meg, talán nem voltunk rajta bizonyos helyszíni fényképeken?
– Tanáraid közül kire emlékszel szívesen?
– Az européer műveltségű Sigismund Toduta zeneszerzés-tanárként szigorú professzionális igényességre nevelt. Az egyáltalán nem kevésbé széles látókörű Jagamas Jánostól magyar folklórt és formatant tanultam, esztétikát az imponáló fantáziájú Földes Lászlótól.
– Egyetemi hallgató korodban mire készültél, mi volt az elképzelésed?
– "Gyanús" származásom miatt nem mertem nagy terveket szőni, ezért, amikor lehetőség nyílt, hogy hazatérjek, azt választottam. 1961-ben meghirdették a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkári állását, amire sikeresen vizsgáztam. Csak később jöttem rá elődöm, Bârceanu Klára kitörő lelkesedésének okára, amikor is átadta nekem a posztját. A művészeti titkár ugyanis mindenért felel, attól kezdődően, hogy a vendégművész milyen repertoárt választ, melyik szállodában helyezik el, ki várja érkezésekor, hogy a kiszállásra induló autóbusznak van-e ülésrendje, a partitúrában előírt hangszerek ott vannak-e a próbán, műsorfüzeteket, szakmai jelentéseket ír, ellenőrzi, hogy rendben van-e a koncert kottaanyaga, próbarendet ír, plakátokat tervez, számtalan jóváhagyó aláírásért előszobáz a gyanakvó cenzoroknál és párttitkároknál (mert ugyebár egy értelmiségi már eleve gyanús, egy művészeti értelmiségi kétszeresen, egy nemzetiségi művészeti-klerikális származású értelmiségi négyszeresen gyanús volt), és sorolhatnám tovább.
– Milyenek voltak az első évtizedek? Így kérdem, mert négy évtizedről van szó.
– 1961-ben neveztek ki. Különös érzés volt egy – általam addig idealizált – zenekar életének boszorkánykonyhájába belelátni. A zenekarban magas képzettségű hangszeresek mellett féldilettánsok ültek, akik kijavították a kottában a számukra érdesebbnek tűnő harmóniákat (Bartók is így járt). A párttitkár karmesterek egymást jelentgették fel a városi pártbizottságnál, botcsinálta funkcionáriusok magyarázták a szocialista művészet szerepét, időnként ankétok zajlottak, ahol egyszer a városi pártmegbízott a zenekar morális profilját kivizsgálva, az általa összehívott közgyűlésnek azt dörögte: "elvtársak, eljött az ideje, hogy a felsőbb szervek jól megmossák az alsóbb szerveiket". Néha megjelent egy bőrkabátos fedőneves alak, aki a külföldi művészek kijelentései után érdeklődött. Állandó bakalódás folyt a nagyteremért Tompa Miklós színházigazgatóval (akkoriban a színház is a Kultúrpalotában működött), mindazonáltal szerda esténként egészen jó színvonalú hangversenyek hangzottak el.
– Pályád alakulását illetően miben volt jó és miben nem a művészeti titkári állás?
– Ekkor kezdődött kettős életem. A zeneszerzés egész embert kíván, a zenekar melletti munka szintén. Nagy haszonnal járt viszont egy zenekar mellett annak minden szakmai titkát kitanulni. Nagyzenekari műveimben a karmesterek a hangszerelést szokták dicsérni. Az ifjúságnak szánt hangversenyek alkalmával tartott előadásaimban megtanultam – sok év alatt –, hogy hogyan lehet szakmailag hibátlanul, de számukra érthető nyelven közel hozni a zene üzenetét. Ennek ma tanárként is hasznát veszem. Kikísérleteztem, miképpen lehet a szigorúan cenzúrázott repertoárt finoman kijátszani, hol van az az érzékeny egyensúly, ahol a műsorpolitikában helyet kaphatnak a magyar előadóművészek is (szinte minden élenjáró magyarországi művész fellépett nálunk, még a legnehezebb időszakokban is), működésem alatt mindvégig kétnyelvű plakátok és műsorfüzetek jelentek meg.
– Voltak-e összetűzéseid a hatalommal?
– Sok alkalommal, de egy ideig nem volt szó véres összetűzésekről, és némely praktikákkal sikerült megúszni a párttagságot is. Ez 1988-ig tartott, ekkorra a fölém kinevezett új vezetőség miatt annyira sűrűsödött körülöttem a levegő, hogy áthelyezésemet kértem a bábszínházba. Boldog egy év volt, házi szerzőként végre zeneszerzésből éltem.
– Fesztiválok elindítása, szervezése kötődik a nevedhez, beszéljünk ezekről!
– 1971-ben Szalman Lóránttal megkerestük a zenekedvelő megyei főtitkárt, Veres Nicolaét, és engedélyt kértünk egy fesztivál szervezésére, ezt meg is adta. 1972-ben, a második Marosvásárhelyi Zenei Napokra készült el a város zenei múltjának a feltárása. Összeállítottam egy lexikont a város zenei alakjairól (1864-től kezdődően), a köztudatba kerülhetett végre Metz Albert, László Árpád, Erkel Charlotte, Zsizsmann Rezső és még 32 elfeledett muzsikus neve.
A Musica sacra fesztivált az 1990-es márciusi események nyomán találtam ki, hogy a cenzúra alól nemrég felszabadult vallásos zene erejével próbáljuk meg oldani a városban vibráló feszültséget. Az első műsorfüzettől kezdve mottóként szerepelt minden vallás képviselőjének az üzenete, s a város valamennyi templomában felléptünk. A Silvestri-fesztivál már az újabb idők eredménye volt.
– Hogyan kerültél vissza a filharmóniához?
– A zenekar és kórus kezdeményezésére versenyvizsga volt, évtizedek óta először az intézmény (és a város?) történetében, addig mindig "kinevezések" voltak, felülről (azóta is?). A kiváló muzikológus, Pavel Puscas volt a versenytársam, a zsűrit a zenekar és a kórus alkotta. Engem választottak. Aztán át kellett szervezni az intézményt. Egy nagyobb, szólamvezetőkből álló csoport volt a vezetőtanács, volt egy szűkebb, tagság választotta szenátus, szóval kitört az addig ismeretlen demokrácia. Négy évet ígértem, hét lett belőle. Aztán kértem a nyugdíjazásom, hátha még tudok írni valamit.
– Nem beszéltünk még Csíky Boldizsárról, a zeneszerzőről, holott szimfonikus zenekarra, kamarazenekarra, különböző hangszerekre írt darabok, sok kórusmű, színpadi zene jelzi, hogy a filharmóniánál töltött esztendők alatt az alkotóművész sem pihent. Olvasom, hogy műveidet 12 európai és Európán kívüli országban játszták, Romániában minden nagyváros zenekara előadta darabjaidat.
– Nem tartozom a könnyen alkotó szerzők közé, sokszor demoralizál a nagyok óriási opusszáma, talán a magammal szembeni éberség teszi ezt, s talán, mert attól félek leginkább, hogy az előadók vagy a közönség bőbeszédűnek tart. Egy jelenkori szerző megítélésében a legfontosabb tényező az, hogy van-e egyéni hangja, amiről őt fel lehet ismerni, és vannak-e eszközei, amelyekkel hatni tud a hallgatóságra. Elég későn éreztem azt, hogy talán közel kerültem ehhez, hogy kiműveltem saját stílusomat, amikor, vagy húsz éve, a Magyar Rádió kórusa adta elő egy Balassi-versre írt darabomat.
– Zeneszerzőként ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással?
– Mindig éreztem, de most már tudom, hogy Bartók. Nyilván teljesen más eszközökkel írok, de zenéjének kristályos tisztaságát, lényegmondását, robusztus erejét nem kerülhettem el, és beletörődtem, hogy a mélyből nézem őt. Másrészt vokális műveimben központi problémám a magyar nyelv és a zene bonyolult, titokzatos viszonya, a zenei prozódia végtelen lehetőségei, emellett a magyar népzene zenei anyanyelvvé válása majd minden darabomban tetten érhető.
– Viszonyod az előadókkal?
– A szerző ül a teremben, hallgat és izzad, "nem is én voltam", nagy ritkán kihúzza magát és körülnéz, figyelve a hatást.
– Feleséged, Csíky Ágnes elismert textilművész, a lakásotoknak is különleges hangulatot adnak az alkotásai, két nagyon tehetséges, szép gyermeked van, akik szintén a zenei karriert választották. A fiad bel- és külföldön elismert zongoraművész, egyetemi tanár rengeteg tanítvánnyal, a lányod csellistaként tehetséges, intelligens, sokoldalú muzsikus, az Erdély TV Visszhang című adását is vezeti. Gondolom, nagyon boldog ember vagy.
– Erősen izgalmas dolog ez a boldogság. Amikor kiállítnak, kiállnak a színpadra, ugyanazt a feszült emóciót érzem, mint mindig saját szerepléseimnél. Lehetek bármilyen edzett profi, ez az izgalom mindig átjár.
– Rendkívül meglepődtem, amikor egy rendezvényen érdeklődésemre a feleséged, Ágnes azt mondta, hogy érdekes, egyéni ékszereit te készítetted. Az ötvösséget, ami a művészi fantázia mellett kemény manuális igénybevételt jelent, sehogyan sem tudom összeegyeztetni a zongorázással, ami a kéz kímélését is feltételezi.
– Régóta izgatott, hogy régi horgász barátom, Hunyadi László szobrászművész amorf tárgyakból, egy ezüstkanálból például, ékszereket tud készíteni. Tűrte, hogy a nyakán üljek, és ellessem a mesterséget. Aztán megpróbáltam én is, kezdetben egyszerűbb, majd jobb darabok születtek, a mester is mondta, hogy: na.
Kérésemre mutatja a női nyakékeket, fülbevalókat, egyebeket. Formájukat, színösszeállításukat tekintve számomra különlegesen szép valamennyi. Ennél jobban a műhely láttán csodálkozom el, ahol szerszámok garmadája szolgálja ezt az egészen más típusú alkotómunkát.
Úgy köszönök el, hogy a beszélgetést még folytatjuk, hiszen sok mindenről nem esett szó, amit szerettem volna megkérdezni, és amiről Csíky Boldizsár is szívesen beszélt volna.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

KIK IS “AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG LEGNAGYOBB ELLENSÉGEI”?
Kirekesztő és megbélyegző szövegek közlésével a sajtó felelőssége hatalmas abban, hogy egyszerű, derék emberek a nekik nem tetsző személyek megnyúzásáról diskurálnak kedélyesen.
Vannak emberek, akik nem bírják elviselni, ha valaki szembesíti őket kellemetlen igazságokkal vagy eltérő nézőpontokkal, horribile dictu a vélemények sokféleségével. Vannak emberek, akik a lehetőségét sem akarják annak, hogy fanatizmusuk falait más nézőpontok, racionális érvek, izgalmas párbeszédek esetleg megingathassák. Vannak emberek, akik azt akarják, a következő generáció is úgy nőjön föl, hogy a változó világ globális kihívásaira válaszképtelenné válva csak a köldöknéző, befele forduló közösségi önimádat maradjon számára egyetlen opcióként. Vannak emberek, akik megfojtanák, megerőszakolnák, felakasztanák a bűnbakoknak kikiáltott “árulókat”, azokat, akik nem zászlólobogtatással, uszítással, fröcsögő gyűlölettel, hanem a józan belátás, a párbeszéd, az empátia szelíd eszközeivel – vagy akár az “érted haragszom, nem ellened” szellemében született, provokatív, felrázó kritikai szövegekkel – dolgoznak azon, hogy ne süllyedjünk még mélyebbre ebbe a kollektív rémálomba, ahonnan már, lehet, nem lesz felébredés. 
Parászka Boróka ellen (újabb) rágalomhadjárat indult, fenyegetik, el akarják lehetetleníteni a munkáját, és még petíciót is indítottak ellene, hogy kiszorítsák a közéletből. (Nem fogom most belinkelni ezeket a szennyoldalakat, aki borzadni akar, random görgessen le a Facebook-timeline-ján, biztosan talál megosztást, lájkokkal és gyűlölködő kommentekkel.) 
Akár nevethetnénk is mindezen, keserűen, a tömeget lenéző, magát felsőbbrendűnek tekintő elit perspektívájából, mint ahogy néhányan teszik: ó, hát nem kell az ilyen szélsőjobbos nethuszárokkal foglalkozni, ők már csak ilyen kis bunkók, ni, még csak írni sem tudnak helyesen. Márpedig két nagyon fontos okunk van rá, hogy tegyünk is valamit. 
A Marosvásárhelyi Rádió, Erdélyi Riport és Erdély TV munkatársát az utóbbi időszakban először egy szélsőjobb zugportálon nevezték magyarellenesnek, a posztot aztán többen továbbosztották, kész tényként fogadva el az abban szereplő, minősíthetetlen, gyalázkodó szöveget. A kritikai szemléletre és értő olvasásra képtelen, szánalomra méltó tömegből sokan voltak, akik még tovább mentek a megosztásnál, és gyűlölködő kommentekkel, erőszakra, gyilkosságra való buzdítással még egyet rúgtak a virtuális lincselés áldozatába, sőt egyesek odáig süllyedtek, hogy személyes üzenetben, kvázi szexuális erőszakra utaló szövegekkel zaklatták Parászka Borókát. 
Az online erőszaknak ez a fajtája és más válfajai sajnos nem ismeretlen máshol sem, trollok voltak, vannak és lesznek. A támadás áldozata azonban sok esetben egyedül marad. Függetlenül az online erőszak jellegétől, a gyerekek és tinédzserek különösen sérülékenyek az ilyen fajta bántalmazásra: egyrészt nemcsak az elkövető, de az áldozatok vagy azok, akiktől segítséget kérnek kétségbeesésükben, sem ismerik fel gyakran, hogy ez bántalmazás. Egy-egy ilyen ügynek sok esetben az áldozat öngyilkossága vet tragikus véget. Amely elkerülhető lenne, ha a környezet komolyan veszi a jeleket, az explicit segítségkérést, és próbál tenni azért, hogy a bántalmazás lassan mindent megmérgező kultúrája visszaszoruljon, és az emberek rádöbbenjenek arra, hogy elkövetők és áldozatok egyaránt bármikor lehetnek, annak minden borzasztó velejárójával. 
Nem véletlenül hoztam fel az iskolai bullying témáját, mert nagyon is köze van hozzá az erőszakos, a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozó kommentvilágnak, amely egyes erdélyi Facebook-csoportokban, online megjelent cikkek alatt vagy személyes, privát profilokon burjánzik. Egymásból következő folyamatokról van szó, arról a szellemiségről, amit átörökítünk generációról generációra. 
Az autoriter, teljesen fanatizálódott, elvakult személyiségtípus szelleme járja át Erdélyt is, szétrombolva és saját képére formálva hagyományt, közösségi szolidaritást, közös értékeket. Rafináltan a “nemzetféltés” álarcával olyan szintekig rombol, hogy már talán nálunk sincs messze az az idő, amikor családtagokat, barátokat fordíthat egymás ellen. 
“Az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei” nem azok, akik ezt a folyamatot felismerve megpróbálnak tenni ellene. Nem is azok, akiket elkap a gépszíj, és résztvesznek a gyűlöletkampányban: ők csupán bábok. Hanem, talán, a névtelen, profi vagy kevésbé profi manipulátorok, akik a barát-ellenség, hazafi-nemzetáruló dichotómiákkal látszólag logikusan, de valójában félrevezető módon abba a mederbe terelik ezeket a diskurzusokat, hogy ezek a címkék jól látható bélyegként onnantól megjelöljék a résztvevőket. És ha az előbbi mondat feltételes módját komolyan vesszük, bele is estünk az ellenségkép-generálás csapdájába. Milyen jó és megnyugtató lenne elhinni, hogy léteznek “az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei”, akikre bármit rá lehet fogni. De felnőttünk, és már nem hiszünk az egyszerű világmagyarázatokban, ugye? 
Tehát két fontos okunk van, hogy kiálljunk Parászka Boróka mellett, legyünk bár kollégái, hallgatói, olvasói, volt vagy leendő interjúalanyai, vitapartnerei, vagy mindeddig bystanderként félreálló, egyszerű megfigyelők. Függetlenül attól, hogy milyen nézeteket vallunk, elemi érdekünk a szólásszabadság fenntartása: márpedig újságírók megfélemlítése nem igazán tesz jót a szólásszabadságnak. És bármikor akár mi is abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy hangunkat az online térben szervezett módon megpróbálják elhallgattatni, akár úgy, hogy túlkiabálják (hányan szembesültünk azzal újságíróként, hogy a cikkünk alatti kommentek nagy része sértő, támadó, lekicsinylő, miközben egy “hallgatag többség” százai, ezrei lájkolták a tartalmat?), vagy ami Borókával történt, hogy lejárató, erőszakra buzdító kampány indul ellene. Demonstrálnunk kell tehát, hogy kollégánk, ismerősünk, barátunk vagy a számunkra ismeretlen áldozat nincs egyedül. (Itt ez a csoport kezdetnek: a Mondj nemet az internetes erőszakra közösségben az online agresszióval kapcsolatos témák kerülnek terítékre, stay tuned.) 
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Parászkától nem látni az erdőt
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar internetes portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely az egyesek által újságírónak mondott Parászka Borókának a sajtóból való eltávolítását javasolja.
A petíció elindítója – egy marosvásárhelyi civil értelmiségi – arra kéri a „magyarellenességéről elhíresült” Parászkát foglalkoztató illetékeseket (kiadókat, médiagurukat, politikusokat stb.), hogy ne járuljanak hozzá e nőszemély „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”. A felhívás azért nem közvetlenül a főszerkesztőknek szól, mert Parászka kizárólag olyan médiumoknak dolgozik, amelyek mögött jól körvonalazott politikai klikkek állnak. Romániában az RMDSZ által eltartott és felügyelt orgánumokban „sztárolják” a valóban sztárallűröket fitogtató 40 éves nőt (Erdély Tv, Erdélyi Riport, Transindex, Maszol stb.), Magyarországon pedig olyan hírhedt balliberális orgánumok futtatják, mint a 168 óra, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb. Ugyanakkor több médium is befuccsolt a keze alatt az évek során (Manna, A Hét), jelenleg az adófizetők pénzén működő, szintén az RMDSZ által uralt Marosvásárhelyi Rádiónál is a jól fizető állása van, bár összeférhetetlensége miatt már ott is kezdeményeztek ellene fellépést a munkatársak. 
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű petícióban, amelyet több százan írtak alá eddig.
De mint kiderült, a kezdeményezés csak olaj volt a tűzre, mert okot adott a Parászkát eddig is pátyolgató balliberális politikai háttérhatalomnak, hogy össztüzet vezényeljen a nemzeti-keresztény eszmerendszer és a polgári szféra szószólói ellen. Vehemens „szolidaritási támadások” indultak meg a szólás- és véleményszabadság védelmének örve alatt mindazok ellen, akik a Parászka-típusú, újságírásnak álcázott politikai aktivizmust és balliberális agymosást nem szívesen látják eluralkodni az erdélyi magyar közéletben és közbeszédben. A szkeptikusok szerint máris elkésett ez a civil aggodalom, mert a Parászka-félék és az őket futtatók már évek óta uralják a terepet, valójában az 1989 előtti pártpropaganda és a közösségromboló asszimilációs kurzus egyenes folytatásaként.
Két különös közjáték kísérte az újabb Parászka-botrányt. (Tavaly az Orbán-kormány bevándorláspolitikája ellen ízléstelen módon tiltakozva sikerült vérig sértenie a nemzeti érzelmű magyarokat, de szakmai berkekben is közmegvetést vont magára azzal, hogy a saját férjével magázódva készített „teljesen objektív” interjút az Erdély Tv nevű párttelevízióban.) Balliberális körökben azt híresztelték, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is kiállt Parászka mellett, de aki elolvasta volna a február 10-én kiadott állásfoglalást, az láthatta volna, hogy abban az általános, semmitmondó mondatok között egyetlen név sem szerepel. A MÚRE „elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, ami szólhatott volna akár a Dragnea-féle törvénykezdeményezésről is – a legnagyobb román párt épp ezekben a napokban próbálja elrettenteni a velejéig korrupt politikai osztályt bírálókat. A szintén RMDSZ-felügyelet alatt működő MÚRE-től nyilván kitelt volna egy Parászka-melletti kiállás is, de anélkül is sikerült nevetségessé és komolytalanná válnia a „szakmai szervezetnek”: január 19-én egy másik állásfoglalásban még azért aggódott a MÚRE, mert a nagy szólás- és véleményszabadságban egyeseknek nem tetsző vélemények és kifejezések jelennek meg az erdélyi magyar hírportálokon és a közösségi hálózatokon.
A másik furcsa intermezzót Parászka házi portálja, az Erdélyi Riport produkálta, ahol az egyik kollégája egyenesen Ady Endre kaliberű publicistának próbálta beállítani a botrányhős hölgyet. Mert ha egy Ady vehemensen ostorozhatta a fajtáját, akkor egy Parászka miért ne tehetné ezt ugyanúgy, sőt még úgyabban?
A múlt évi magyarellenes kirohanásai után jegyezte meg egy olvasó a Parászka-jelenség kapcsán azt, ami máig hatóan érvényesnek tűnik: „Újabb feltűnési viszketegség. Kap még egy kitüntetést az Orbán-ellenes harcban. Bevált recept. Provokál, erre sokan durván nekimennek, ő meg a megszánni való áldozat szerepében like-okat gyűjt.”
Amúgy azért is tűnik naivnak a petíciót elindítók részéről az az elvárás, hogy az „illetékesek” tovább már ne biztosítsanak médiafelületet Parászka Borókának, mert őt és a hozzá hasonló közvélemény-formálókat pontosan azért fizetik – általában közpénzből – és tolják előtérbe ezek az illetékesek, hogy „a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek” legyen foganatjuk.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk

Forradalom utca 48. az Erdélyi Magyar Televízióban!
Forradalom utca 48. címszó alatt idén negyedik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és az Erdélyi Magyar Televízió az erdélyi magyar középiskolák történelmi vetélkedőjét.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is öt csapat méri össze az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudását, de a diákoknak kreativitásról, színészi adottságokról is tanúbizonyságot kell tenniük a vetélkedő öt fordulója alatt. A részt vevő csapatok ez alkalommal is meghívásos alapon érkeznek a megmérettetésre: Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról a Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Sepsiszentgyörgyről a tavalyi nyertes csapat, a Mikes Kelemen Főgimnázium képviselteti magát a rangos eseményen.
A zsűri tagjai ez alkalommal a forradalom és szabadságharc ismert és elismert szaktekintélyei: a zsűri elnöke dr. Egyed Ákos akadémikus, Deák Árpád nyugalmazott történelemtanár, dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Keserű Sándor, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum történelemtanára.
A színvonalas, izgalmas, fordulatos vetélkedőt az Erdélyi Magyar Televízió március 15-én, kedden este 8 órától tűzte műsorára. Népújság (Marosvásárhely)

Bölcs diákoknak az Erdélyi Magyar Televízióban!
Új diákvetélkedővel jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió: a Bölcs Diákok nevű országos szintű verseny két elődöntőjét, illetve döntőjét idén első alkalommal követhetik Erdély-szerte a televízió nézői.
A Communitas Alapítvány és az RMDSZ Kulturális Főosztálya által szervezett versenyre idén egyébként már hatodik alkalommal kerül sor, a Babes– Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklámintézete, Kémia és Vegyészmérnöki Kara, valamint Történelem – Filozófia Kara és a Magyar Történeti Intézet közreműködésével.
A vetélkedő általános célja a tanulók olvasási készségeinek fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék az egyes tudományágak területéről származó információk közötti összefüggéseket. Az idei Bölcs Diákok mottója: Szeretem, hogy magyar vagyok, ennek kiemelt célja az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenlétének, értékteremtő hozzájárulásának szélesebb körű megismertetése a fiatalok körében.
A vetélkedő első három fordulójának összesített eredményei alapján a legjobb tíz csapat kerül a két elődöntőbe, a döntőben az első négy csapat vesz részt. A versenynek e három mozzanatát rögzíti és tűzi műsorára az Erdélyi Magyar Televízió.
A két elődöntőt május 15-én és május 22-én, a döntőt május 29-én követhetik a televízió nézői, mindhárom alkalommal este 8 órától.
Szurkoljunk együtt a Bölcs Diákok versenyzőinek az Erdélyi Magyar Televízióban!
Népújság (Marosvásárhely)

Korszakalkotók
Amikor ezeket a sorokat írom, még nem került képernyőre az a sorozat, amelyet az Erdélyi Magyar Televízió október 16-tól, tehát vasárnaptól indít(ott). A szerkesztők szerint az erdélyi, romániai magyar közélet olyan szereplőit szólítják meg, akik az elmúlt 25 évben meghatározó helyet foglaltak el a hazai politikai életben, s akiknek – vélhetően – szerepük volt és van abban, hogy ma hogyan is állunk mi, erdélyi magyarok. Hadd előlegezzük meg a bizalmat a sorozat kiötlőinek, készítőinek. Igazuk van abban, hogy az erdélyi magyarság régóta igényli egy olyan szembenézés útnak indítását, amely segít bennünket eligazodni a megtett út értékelésében, a főszereplők teljesítményének mérlegelésében. Bízunk abban, hogy ez a szembenézés őszinte lesz. S bízunk abban is, hogy a televízió munkatársai nem tekintenek el a kényes kérdésektől sem, illetve nem lesznek tekintettel a műsorba meghívott, vallomásra késztetett személyiségek társadalmi, politikai életben elfoglalt helyére. 
A sorozatot beharangozó szöveg melletti képcsarnok alapján következtethetünk, hogy szereplői lesznek e műsornak olyanok, akik mindjárt a 89-es események után a magyarság élére nyomultak, tehát joggal elvárhatjuk, hogy a 25 évvel ezelőtti pillanatokról is őszintén nyilatkozzanak. Például arról, hogy azon a számunkra döntő alkotmányozó gyűlésen mi is történt, s Király Károlyt követve miért nem vonultak ki magyarjaink a teremből? Talán a Neptun-ügy is tisztázódik. Utánlövés lesz, de végre tiszta vizet lehetne tölteni a pohárba abban a kérdésben is, hogy miért, kik miatt veszett el a marosvásárhelyi polgármesteri szék évekkel ezelőtt. S nyilván, a kettős állampolgárságra is érdemes lesz rátapintani. A volt szövetségi elnök ezzel kapcsolatos álláspontja régi keletű… Sokunkat érdekel, a képviselők és szenátorok anyagi érdekből vagy hivatásból választották, választják a megmérettetést? Sok törvényjavaslatuk eléggé zavaros képet nyújt ténykedésükről…
Tehát érdekes, hasznos, felette szükséges sorozatnak ígérkezik – kínálkozik? – a Korszakalkotók. Ha megmarad az őszinteség és az igazság útján! 
Dr. Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megkezdték börtönbüntetésük letöltését a Borbély-ügy elítéltjei
Megkezdték börtönbüntetésük letöltését a Borbély László RMDSZ-es parlamenti képviselő nevéhez fűződő büntetőperben letöltendő szabadságvesztéssel sújtott elítéltek. Lapunk értesülései szerint a jogerős ítélet kihirdetését követően önként jelentkezett a rendőrségen a vád szerint a szövetség volt miniszterét megvesztegető két vállalkozó, az avasújfalusi Ioan Ciocan és a Maros megyei Anton Petru Molnar, valamint Borbély László egykori tanácsosa, Szepessy Szabolcs.
Andreea Pop, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a Krónikának megerősítette, hogy Szepessy esetében is végrehajtották az elítélt előállításáról szóló rendeletet. Szerettük volna megtudni az ügy legfőbb érintettjének, Borbély Lászlónak az álláspontját, ám az RMDSZ parlamenti képviselője többszöri megkeresésünkre nem válaszolt.
Hasonlóképpen kikértük Szepessy Lászlónak, a volt környezetvédelmi miniszter egykori tanácsadója apjának is a véleményét. A szövetségi elnöki hivatalt Markó Béla elnöksége idején igazgató marosvásárhelyi politikus rövid telefonbeszélgetésünk során előbb tömör és sommás véleményt fogalmazott meg a román igazságszolgáltatásról, majd leszögezte, hogy egyáltalán nem kíván nyilatkozni az ügyben, és azt sem idézhetjük tőle, amit addig mondott.
Egyébként a Vásárhelyi Hírlap cikke szerint Szepessy Szabolcs – akinek testvére Szepessy Előd, az Erdély Tv főszerkesztője – az elmúlt években a magánszférában volt érdekelt, több belvárosi kávéházat és turisztikai irodát működtetett Marosvásárhelyen, és az időközben megszűnt Félsziget Fesztivál szervezése révén is ismertté vált.
Múlt héten kihirdetett jogerős ítéletében a nagyváradi táblabíróság két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a két vállalkozót, akik a vád szerint lakásfelújítással vásárolták meg Borbély László volt környezetvédelmi miniszter befolyását. Szintén két és fél év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották Szepessy Szabolcsot, a miniszter volt tanácsadóját, akit vesztegetésben való közvetítésben találtak vétkesnek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint 2011-ben miniszteri tanácsadójának közvetítésével Borbély csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el lakásfelújításban nyújtott ajándékot Ciocantól és Molnartól. A vádirat szerint a két megvesztegető üzletember cégei – az avasújfalusi Lescaci Com és az ákosfalvi Azimut Com – ennek fejében előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.
A vádhatóság befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította meg Borbély Lászlót is az ügyben, ám az RMDSZ korábbi politikai alelnöke ellen nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament két alkalommal, 2012-ben és 2015-ben is megtagadta a DNA kérését. A politikus korábban cáfolta az ellene felhozott vádakat, 2012-ben pedig önként lemondott a környezetvédelmi tárca éléről.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Beszéljünk megoldható problémákról - nyílt levél
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)

Szent László kreatív ihlető forrás volt
Sikeresen zárult a legnépesebb erdélyi vetélkedő
Az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kilencedik éve teremt lehetőséget arra, hogy a kisebb és nagyobb, katolikus és más felekezetű diákok összemérjék tudásukat, bizonyítsák hozzáértésüket a kreatív képességek minden terén. Az idén a Szent László-év volt a 9. kreativitási vetélkedő témája, amely a legnépesebb valamennyi erdélyi vetélkedő közül.
Országot építő lovagkirályunk példája, akit ma szentként tisztelünk, és akinek nevéhez csodák egész sora fűződik, több mint 1.100 résztvevő fantáziáját mozgatta meg, s késztette valóban eredeti, egyéni gondolkozásra, alkotásra, cselekvésre a korábbi évekhez képest sokkal magasabb szinten a versenyzőket.
A résztvevők számbeli növekedése mellett a minőség érezhető emelkedése töltötte el jó érzéssel, de nehezítette meg ugyanakkor az értékelő bizottságok munkáját. A diákok az idén is tíz kategóriában mérték össze tehetségüket, tudá-sukat, ügyességüket: szín- és bábszínjátszás, zene, tánc, sport, szavalás, irodalom, rövidfilm, plakát, rajz és dombormű, fotó.
A versenyek három színhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Bolyai Farkas középiskolában és a Deus Providebit Házban zajlottak jól szervezetten, gördülékenyen, fennakadások nélkül.
A vetélkedőt pénteken délután a Bolyai középiskola dísztermében dr. Tamási Zsolt-József főszervező, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Iskolai és Kateketiai Bizottságának tagja nyitotta meg, házigazdaként Hajdú Zoltán aligazgató, Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, és Kelemen Márton, a rendezvény főtámogatója, a Maros Megyei Tanács képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Balla Imre iskolalelkész adta áldását a vetélkedőre.
A verseny a tánccal kezdődött, amelyen a kisebbek, többnyire Akio Hayasi tanítványai remekeltek. A zsűri szerint megértették a versenyfelhívás lényegét, és a Szent László-kultuszhoz köthető gyermekjáté- kokat és táncokat adtak elő. Párhuzamosan a sport is elkezdődött, ahol szintén az elemi osztályok részéről volt nagyobb az érdeklődés. Érdekes, összetett vetélkedő volt – vágtafutás, kosárra dobás, helyből távolugrás és elméleti kérdések Szent Lászlóról –, amin szívesen vettek részt elsősorban a harmadikos, negyedikes kisiskolások olyan szoros, jó teljesítménnyel, hogy megosztott díjakat is kellett adnia a zsűrinek. A dramatizálás kategória zsűrije úgy vélekedett, hogy ennyire jól előkészített darabokkal nem találkoztak, ezért különdíjat is osztottak. Bábjátékban a Romulus Guga általános iskola diákjainak szólt az elismerés. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak a Gyergyóremetéről érkezett színjátszók, a Bolyai iskola diákjai. Megható, bátor fellépés volt a Római Katolikus Teológiai Líceum hetedik osztályos tanulóinak mint szerzőknek is az előadása, amely arról szólt, hogy az iskola bajban van, ezért számba vették a teendőket, és kiálltak az igazuk mellett.
A Bolyai Farkas középiskola amfiteátrumában a filmet készítő diákok, köztük előkészítősök is, mutatták be munkájukat. A zsűri elnöke szerint az idei hálás, a gyermekekhez közel álló témát magas színvonalon dolgozták fel. A kisfilmek egy része a Facebookon, az Erdélyi Magyar Televízió Hitélet című oldalán is megtekinthető.
A vetélkedők szombaton délelőtt folytatódtak. A Bolyai líceum dísztermében a zene kategória versenyzői játszottak a legkülönfélébb hangszereken, énekeltek szólóban és vokális együttesekben a zsűritagok gyönyörűségére. Volt olyan díjnyertes résztvevő, aki furulyázott, énekelt és hegedült is. Kiemelkedő előadással adóztak Szent László emlékének a jobbágytelki iskolások. Meleg hangú dicséretet kaptak a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból érkezett énekes fiatalemberek. Az énekelő, hangszeren játszó gyermekek mellett elismeréssel szóltak a felkészítő tanárokról is.
Népes részvétellel számoltak a fotó, plakát, naptár kategóriában, ahol ötletes, színvonalas alkotásokat mutattak be a versenyzők. A rajz és dombormű kategória volt a legnépszerűbb, több mint 400 rajz közül kellett válogatnia a zsűrinek a különböző korcsoportokban. A művészeti iskolás tanulók nemcsak zenében, a képzőművészet terén is tehetségre valló, színvonalas alkotásokkal jelentkeztek.
A szavaló diákok népes tábora sok szép szavalattal kényeztette a zsűrit, amelynek tagjai hosszas vita után tudtak csak dönteni a sorrendről.
Nem volt a legnépszerűbb szak, de tehetséges, éretten, árnyaltan gondolkodó kisebb és nagyobb diákok írását olvashatta a zsűri az irodalom ketegóriában. Az I-IV. osztályosok azt bizonyították, hogy jól ismerik Szent László hőstetteit, az V-VIII.-os diákok a kimeríthetetlen gyermeki fantázia segítségével vitézül harcoltak Szent László csapatában. A középiskolások, akik himnikus dicsérő költeményt vagy kisesszét kellett írjanak egy Szent László-himnuszból ihletődve, magabiztosan, szép gondolatokat, mély érzéseket kifejező írásokkal bizonyították íráskészségüket, alapos felkészültségüket. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, szinte az összes felsős nyertes az ő körükből került ki, a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjai, nagyernyei, szászrégeni versenyzők a gimnáziumi osztályokból, valamint a Bolyai iskola másodikosai és egy marosszentgyörgyi iskolás.
Az ünnepélyes díjkiosztás a virágvasárnapot megelőző szombat délutáni szentmise után következett, hosszan belenyúlva az estébe. A zsűrielnökök értékelték sorra minden kategória eredményeit, és a három korcsoportban 540 díjat és 180 dicsérő oklevelet adtak át a nyerteseknek. A nyeremény a kolozsvári Verbum kiadó által felajánlott könyvjutalom volt, és néhány kategóriában a Talentum Alapítvány díja.
– Amikor a szervezést elkezdtük, kevesen hittek benne, de azt, amit az Úr épít, függetlenül attól, hogy akarják vagy sem, nem lehet lerombolni – mondta a záróünnepségen dr. Tamási Zsolt. Főszervezőként köszönetet mondott az előkészületekben, majd a verseny lebonyolításában, a diákok teljesítményének az értékelésében részt vevő pedagógusoknak, szakembereknek, a felkészítő tanároknak és a Római Katolikus Teológiai Líceum önkéntes munkát vállaló 40 diákjának, akik a szervezésben segédkeztek. És természetesen a diákoknak, akik Maros, Hargita, Fehér, Kolozs, Bihar, Kovászna és Temes megyéből érkeztek vagy küldték el postán alkotásaikat. Hálával szólt a társszervező intézményekről, a Római Katolikus Teológiai Líceumról, a Pro Vita Cristiana Alapítványról és a Bolyai Farkas iskoláról, valamint a többi támogatóról: a gyulafehérvári érsekség, a Keresztelő Szent János és a Szent Mihály plébániák, kiemelt médiapartnerek, cégek, magánszemélyek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen: az egészségügyi törvény kapcsán az ellenzék versenyt fut kisebbségellenességben
Az ellenzéknek, bár első körben megszavazta, végül túl sok volt a kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása, a civileknek viszont túl kevés. Legalább a kormánypártok nem gondolták meg magukat.
A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el áprilisban az egészségügyi törvény RMDSZ által kezdeményezett módosítását, amely előírja, hogy azokon a településeken, amelyekben egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása. Ezt követően azonban ellenzéki képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak a módosítás miatt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a törvénymódosítás menetéről, az ellenzéki pálfordulásról, a kormánypártok hozzáállásáról és a civilek által megfogalmazott kritikáról beszélgettünk A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsort, amelynek Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője a moderátora, vasárnap, április 30-án 17:30-kor közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, hétfőn pedig az Erdély FM-en is meghallgatható. A beszélgetés első része alább olvasható, a második, az RMDSZ kongresszusáról, a női kvótáról, az új szlogenről és a FUEN kongresszusáról szóló részt hétfőn közöljük.
Balázsi-Pál Előd: Az utóbbi hetek egyik nagy témája az egészségügyi törvény módosítása volt. Menjünk végig ezen a folyamaton, és nézzük meg, mi történt, és miért van ilyen felháborodás körülötte. Kezdjük az elején: amikor egy törvénytervezet megszületik, az hogy történik, kik azok, akik dolgoznak rajta, mennyi idő az, amíg elkészül egy módosítási javaslat?
Kelemen Hunor: – Az elmúlt esztendőben volt néhány olyan eset – Nagyváradon egy, Kolozsváron egy másik – egészségügyi intézetekben, kórházakban, klinikákon, amikor románul jól nem beszélő embereket súlyos diszkrimináció ért. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez így nem mehet tovább.
Másrészt pedig a Nyelvi Charta, amit Románia ratifikált, a kisebbségek chartája, pontosan előírja azt, hogy milyen területeken kell az anyanyelvhasználatot biztosítani. A Charta ugyan azt mondja, hogy az egészségügyi intézményekben, szociális intézményekben, igazságszolgáltatásban, közigazgatásban, oktatásban, kultúrában az anyanyelvhasználat természetes, de le kell fordítani ezt a mindennapok nyelvére. Ezért tavaly, még a múlt parlamenti ciklusban Kerekes Károly és néhány kollégánk elindította ezt a törvénykezdeményezést, ami azt jelentette, hogy létező törvényekhez olyan módosító javaslatokat iktattunk be, amelyek lehetővé tették azt, hogy az anyanyelvhasználat az egészségügyi rendszerben, illetve a szociális intézményekben biztosított legyen. Mert ez a természetes, ez a normális. Elindult a parlamenti vita, ami ebben az esetben a szenátusban kezdődött, és a képviselőház a döntőház. A parlamenti ciklus végén még csak a szenátusban volt a törvénytervezet, illetve ott hallgatólagosan elfogadták (azaz a rendelkezésre álló idő alatt nem szavaztak róla, ezért átkerült a képviselőházba – szerk.), és az új parlament kezdte el vitatni február végén ezt a törvénytervezetet a képviselőházban, a szociális bizottságban, az egészségügyi bizottságban, a költségvetési bizottságban. A szakbizottságokban, úgy, ahogy kell, végigvitatták. Volt némi halasztás, amíg meg tudtuk győzni a kollégákat, hogy szavazzák meg a román kollégák a bizottságban is. Meg kellett győzni őket, ez nem volt egy egyszerű történet, de meggyőztük, és plenáris ülésen húsvét előtt megszavazta a parlament.
- Mik voltak azok az érvek, amelyekkel meg lehetett győzni a román kollégákat?
– Egyrészt Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, másrészt a gyakorlati élet azt mutatja, hogy erre szükség van, harmadrészt ha van anyanyelvhasználatra alkotmányos előírás, és ez a közigazgatási törvényben a 20 százalékos küszöböt írja elő, akkor ezt így próbáltuk kivetíteni és továbbvinni ezekkel az érvekkel az egészségügyi rendszerben is. Itt még hátravan az igazságszolgáltatás, amire van törvény, de az igazságszolgáltatás rettenetesen menekül, ódzkodik attól, hogy alkalmazza a törvényt. Saját maga, aki a törvényt felügyeli és az igazságot szolgáltatja, nem alkalmazza a törvényt, mindig azzal bújnak ki, hogy nincs elég pénzük fordítóberendezésekre és tolmácsokra. Szóval az érveink racionális érvek voltak. A törvényességet, a jóérzést, a toleranciát, a párbeszédet, a már meglévő jogszabályokat hoztuk szóba, és sikerült meggyőzni a kollégákat, hogy megszavazzák a bizottságban, majd a plenáris ülésen. A frakcióvezetők között volt még egy egyeztetés, amikor kollégáink meggyőzték a liberális frakciót, meggyőzték az USR és a PMP frakcióvezetőit, hogy szavazzák ők is meg. Ezért történt az, hogy a végszavazáson a parlamentben nem volt ellenszavazat, egy-két tartózkodással átment ez a törvénytervezet, és az első pillanatban mi is azt gondoltuk, jóhiszeműen, hogy íme, egy olyan kérdés, egy olyan pillanat, amikor senki nem akar versenyfutást tartani magyarellenességből vagy kisebbségellenességből. Mert ez nem csak a magyarok számára biztosítaná az anyanyelv használatát, hanem más kisebbségeknek is, ugyanis bevittünk egy alternatív küszöböt is. Ez az újdonság az eddigi szabályozásokhoz képest, 5000 fős kisebbség esetében is lehet kérni az anyanyelvhasználatot egy településen. Például Konstanca városában ez lehetővé teszi azt, hogy a tatárok, törökök kérjék az anyanyelvhasználatot, vagy Temesváron akár a szerbek. Az etnikai arányokat nem tudom fejből, de más közösségek számára is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvhasználatot a gyakorlatba ültetve kérjék, használják, éljenek vele.
- Valószínűleg mindenki számára meglepetés volt, hogy gyakorlatilag egyöntetűen szavazta meg a képviselőház ezt a törvénytervezetet, utána azonban több frakció is az alkotmánybírósághoz fordult. Mi állhat ennek a hátterében?
– Nehéz egyetlen motivációt keresni. Traian Basescu indította el ezt, azzal, hogy nem lehet elfogadni az alternatív küszöböt, azt, hogy Konstanca városában – ő konstancai – majd a törökök és tatárok is kérhetik, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az öregotthonban vagy a sürgősségi klinikán. Kiadta az utasítást a frakciónak, földbe döngölte őket, hogy mért szavazták meg. Ő szenátor, tehát a képviselőházi szavazáson nem vehetett részt, a szenátusi hallgatólagos elfogadáskor pedig még nem volt szenátor, akkor még csak jelölt volt. A lényeg az, hogy utasítást adott a képviselőházi frakciónak, hogy támadják meg az alkotmánybíróságon. Ők ezt az utasítást nagy sebességgel végrehajtották, és megkeresték a liberálisokat és az USR-seket is, hogy írják alá ők is. A liberálisok közül nagyon sokan aláírták, az ideiglenes pártelnök is megrótta a kollégáit, hogy miért szavazták meg egy héttel korábban, másrészt hogy miért nem támadták ők meg, miért kellett nekik Basescuhoz igazodniuk. Ez volt az, amit én versenyfutásnak neveztem a kisebbségellenességben. Az USR-ből is aláírták néhányan, mert legyünk őszinték, ott is vannak jó néhányan nacionalisták. A nacionalisták – nem mondom azt, hogy egyenlő arányban – de terítve vannak a román pártokban mindenhol, és pontosan egy marosvásárhelyi, POL-gyökerekkel rendelkező USR-s is aláírta, hogy példát is tudjak adni.
Éppen a minap volt az együttes ülésen Basescuval egy aprócska szóváltásom. Amikor együttes ülése van a képviselőháznak és a szenátusnak, akkor egymás mellett ültünk, és mondta nevetve, hogy „rám soha ne számítsatok, mert mindig ellenem szavaztatok”. Én meg mondtam neki, hogy ez nem jelenti azt, hogy magyarellenesnek kellene lenni, mert magyarok szavazatával lett kétszer államelnök. Az igaz, hogy én egyszer sem szavaztam rá, de ettől mi még nagyon jól kormányoztunk együtt. Na, ezen egy nagyot kacagott a szokásos módján, de az biztos, hogy minden egyes olyan kérdésben, ahol betehet, be fog tenni ezután is. Látszik, hogy ő egy skorpió, ilyen a természete.
- De ha jól értem, ő nem magyarellenes megfontolásból támadta ezt a törvényt.
– Jó, én nem akarom mentegetni. A lényeg, hogy alkotmánybíróságon megtámadtak egy olyasvalamit, ami nem alkotmányellenes, ami természetes, amit a jóérzés diktál, és ez kisebbségellenes mindenestül. Magyarellenes, cigányellenes, zsidóellenes és így tovább, tatárellenes, törökellenes... Azonkívül eszméletlen butaságokat írtak az alkotmánybírósági keresetben, ha valaki azt elolvassa, szörnyülködhet, hogy milyen mondatokkal lehet az alkotmánybírósághoz fordulni. Én nem hiszem, hogy az alkotmánybíróságon ezzel a törvénnyel bármi probléma történne. Másrészt hozzátenném, hogy hétfőn-kedden gyorsan tájékoztattuk mind a Néppárt elnökét, Joseph Dault, mind a főtitkárt, Antonio Lopez-Isturiz White-ot, mert elfogadhatatlan az, hogy a néppárti kollégáink támadnak meg az alkotmánybíróságon egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek egy plusz lehetőséget teremt meg az anyanyelvhasználatra. Ez nem egy elfogadható gyakorlat, nem elfogadható elv, hogy néppárti kollégát egymást alkotmánybíróságon próbálják meg ellehetetleníteni. A másik dolog, hogy eddig még csak a PSD és a régi PNL támadott meg olyan törvényt, amely a kisebbségeknek anyanyelvhasználatot biztosított. Ez a tanügyi törvény volt, 2011-ben. Ehhez a mostanihoz azonban felsorakozott az ellenzék tokkal-vonóval, Basescu, Raluca Turcan, Nicusor Dan, mind a három ellenzéki pártból. Ezért mondom azt, hogy a tanulságokat is le kell vonni. Ebből egyértelműen arra a tanulságra lehet jutni, hogy a román pártok, függetlenül attól, hogy ideológiailag hol állnak – persze ez is egy bonyolult kérdés, hogy a liberálisok hol állnak ideológiailag – magyarellenessé, kisebbségellenessé válnak. És hogy magunkra számíthatunk, és arra a lehetőségünkre, hogy partnereket szerezzünk ideig-óráig a magyar érdekek mellé.
- Az RMDSZ a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy szükség lenne arra, hogy ismét visszatérjen a parlamentbe vetett bizalom. Én megvallom, hogy elvesztettem a maradék bizalmamat is abban a pillanatban, amikor azok a képviselők, akik egyik nap megszavaznak egy törvénytervezetet, pár nappal később az alkotmánybíróságon megtámadják ugyanazt. Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni, hogy ennyire változzon teljes képviselőcsoportoknak a véleménye pár nap alatt?
– Szinte azt mondhatnám, hogy Romániában ez nem is kellene, hogy meglepetést okozzon, mert ilyen még volt, csak talán nem kapott ekkora nyilvánosságot a magyar médiában, mert nem magyar ügyről volt szó. Talán még lesz ezután is ilyen, nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy a pártvezetők, akik a többséget adják, akik a kormányzáshoz szükséges többséget biztosítják, egy-egy időszakra képesek-e túllépni a mindenféle zsigeri vagy taktikai szempontokból végzett számításaikon, és képesek-e a közösségeket, a közügyeket előtérbe hozni, és úgy kormányozni. Mert amikor az ellenzékről van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor a józan észnek a nyomát sem lehet föllelni a döntéseikben. Mert itt aztán tényleg nem értem, hogy pontosan mi lehetett a problémájuk. Csak azért, mert Băsescu kezdeményezte, a PNL is beszállt, hogy nehogy lemaradjon a kisebbség-ellenességnek nevezett versenyfutásba, és versenyeznek, hogy ki szakítja át elsőként ezt a szalagot. Ez érthetetlen. De gyakorlatilag számomra az a kérdés mindig, és ez, elismerem, egy nagyon pragmatikus megközelítés, hogy azok, akik kormányoznak, azok, akik a többséget biztosítják, képesek-e a józan mérlegelésre, a jó döntések meghozatalára, és képesek-e elkerülni a mindenféle egyéb kicsúszásokat, akár egyik, akár másik oldalon. Képesek-e nem úgy viselkedni, mint a fundamentalisták?
- Az ellenzéki pártok alkotmánybírósághoz való fordulását követően a kormánypártok részéről történt valamilyen változás az ehhez a törvényhez való hozzáállásban? Érezhető volt az, hogy esetleg ők is újragondolnák ezt?
– Nem, abszolút nem. Szóba sem került. Én azóta beszéltem már mindkét pártvezetővel, mindkét házelnökkel, mind Tăriceanuval, mind Dragneával, és ez a kérdés szóba sem került. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy ma nem ez, ami őket foglalkoztatja, és azt tudom mondani, hogy ez volt az első próbája az együttműködésünknek, amit tartalommal kell megtölteni a mi szempontunkból, a közösségi érdekek szempontjából. Nyilván ez előrevetíti azt is, hogy körülbelül mire számíthatunk, amikor a közigazgatási és az anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításokat tartalmazó törvény a parlament elé kerül. Egy csomó más olyan ügy van, amelyekben vagy megegyezünk, vagy nem egyezünk meg. Van egy téma, amit már hetek óta jegelünk, mert mi nem egyeztünk bele, és, bár nélkülünk is meg tudnák hozni a döntést, nem hozzák meg. Hogy miben nem tudtunk megegyezni? A szenátusban van egy olyan törvénytervezet, hogy az önkormányzatoknál nem szükséges a kétharmados többség akkor, amikor vagyoni jellegű döntésekben határozatokat kell hozni. Mostanig ez szükséges volt, ezt akarják módosítani. Különösen azért, mert a nagyvárosokban nincs kétharmada senkinek, és az EU-s projektekhez nagyon sokszor olyan döntéseket kell hozni, amelyek vagyoni jellegű kérdéseket érintenek, és ezeket nem tudják meghozni, ezért csúsznak az Európai Uniós pályázatok. Mi egy olyan kompromisszumot akarunk, és ezt javasoljuk a jövő héten, hogy csak azokban a kérdésekben kelljen eltekinteni a kétharmadtól, ahol Európai Uniós pályázatról van szó. Mert Székelyföldet leszámítva ez bennünket nagyon sok helyen a partnereinkkel szemben gyengít, a tárgyalási pozícióinkat gyengíti. Mert velünk van kétharmaduk, nélkülünk nincs. Ha nincs szükség kétharmadra, akkor nincsen szükség ránk. Ez egy pragmatikus kérdés, viszont az Európai Uniós projekteket sem lehet emiatt jegelni, elhalasztani, ezért azt fogjuk javasolni, hogy amikor EU-s projektről van szó, akkor legyen megengedett az, hogy a fele plusz egy szavazat elegendő legyen a vagyoni jellegű határozatoknál.
- Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán az RMDSZ kicsit úgy járt, mint a nyuszika a viccben, sőt, sokkal rosszabbul, mert miközben az ellenzéki pártoktól kapott egy taslit azért, mert van sapka a fején, egy kolozsvári civil szervezettől, az AGFI-tól meg azért kapott taslit, mert nincs sapka a fején. Ez a szervezet azt mondja, hogy valójában az egészségügyi törvény módosítása nem bővíti a nyelvi jogokat. Mi az RMDSZ álláspontja, másrészt mi a mechanizmus, ami ilyenkor történik, amikor egy ilyen jellegű kritika éri a szervezetet? Hogyan reagál a szervezet erre?
- Örülünk, hogy azért kritizálnak, mert tettünk valamit. Eddig nem volt semmi, azért meg nem kritizáltak. Én különösebben ezzel nem kívánok foglalkozni, minden építő kritikának helye van, engem nem zavar. Eddig ilyen probléma nem merült fel, mert az egészségügyben, a szociális intézményekben az anyanyelvhasználat nem volt lehetséges, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások lefordítása a gyakorlatra nem történt meg. Azokra a kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem elég részletes, és nincsenek szankciók, azt tudom mondani, hogy a törvény általában a keretet biztosítja, és nem részletezi. Kormányhatározatokra van szükség, az biztos, minden egyes törvény alkalmazásához. Ugye jogászoknak ezt nem kell különösebben magyarázni, nem kell magyarázni az egyszerű embernek sem, ő tudja, hogy van egy törvény, aztán jönnek kormányhatározatok, amelyek az alkalmazásának a részleteit szabályozzák, és ott kell mindazt majd beírni a kormányhatározatba, ami a törvényes kereteken túli gyakorlati alkalmazásban szükséges. Azt gondolom, hogy ez meg fog történni, de minden építő bírálatot szívesen meghallgatok. Amikor meg csak arról szól, hogy megint nincsen sapkád, nyuszika, akkor arra nem tudok mit mondani. Mi dolgozunk, tesszük, amit tennünk kell, és akkor bíráljanak, amikor tévedünk. Amikor meg hozzá tud tenni valaki valamit ahhoz, amit mi elvégeztünk, azt én nagyon jó néven veszem, bárhonnan jöjjön ez a bírálat, engem nem zavar. A munkamegosztásra egyébként nagyon nagy szükség lenne. A jó értelemben, és a jóhiszeműen végzett munkamegosztásra. Mert valóban, civil szervezetek nagyon sokszor el tudnak végezni olyan munkát is, amit egy politikai szervezet – számtalan okot fel tudok hozni, hogy miért – nem tud elvégezni. Másrészt viszont nem tud elvégezni egy civil szervezet olyan feladatokat, amelyeket egy parlamentben levő politikai szervezet el tud végezni. Ha van egy jóhiszemű, és a közös érdekeket szolgáló munkamegosztás, az az erdélyi magyar embereknek az ügyét segíti, ebben biztos vagyok. Hogy ezt ki lehet-e alakítani, illetve kivel lehet kialakítani, ez egy nagy kérdés.
- Most az alkotmánybíróságnak kell döntenie az egészségügyi törvény módosítása kapcsán. Hogyan történik az alkotmánybíróság döntése, teljesen zártkörű, ők egymás közt eldöntik, hogy mennyire megalapozottak azok az érvek, amelyeket az ellenzéki pártok jelen esetben felsoroltak, vagy esetleg meg is hallgatják a feleket?
– Pontos eljárásokat nem tudok. Ők kijelölnek egy raportőrt, aki elkészíti a jelentést, szakemberekkel is konzultál természetesen, hiszen ott van egy csomó olyan alkotmányjogász, segédbíró, meg mindenféle egyéb szakértő, akikkel ezt végignézik, és egy jelentés alapján vitatkoznak, érvelnek, döntenek. Voltak olyan esetek, amikor meghallgatták a feleket. Például amikor konfliktusról volt szó az intézmények között, államelnöki hivatal és parlament, kormány és parlament, kormány és államelnöki hivatal közt. Nem egyszer volt az, hogy bement Băsescu, bement Johannis, tehát az elmúlt években ez is egy gyakorlat. De az ülések nem nyilvánosak. A döntést az alkotmánybírók meghozzák, és utána nyilvánosságra kerül. De az alkotmánybíróságon nem szokás az, hogy bent ül a média, és az alkotmánybírósági ülést végigköveti. Nem tudom, hogy ki a raportőr, de én biztos vagyok abban, hogy ebben a törvényben alkotmányellenesség nincsen, hogy semmi olyat nem tesz, ami az alkotmány bármelyik cikkelyén túlmutatna. Így különösebben nem foglalkoztatott ez a kérdés, ki fog derülni rövidesen.
- Lehet tudni arról valamit, hogy az államfőnek mi az álláspontja, ugyanis neki is ki kell ezt még hirdetnie?
– Nem tudom, erről őt kell megkérdezni.
.- Kisebbségiként azért nem kellene probléma legyen ez számára. – Ne érjen minket meglepetés, adja az Isten! Transindex.ro

A közigazgatási törvény módosításakor a szankciók kapcsán számít nagy ellenállásra az RMDSZ
Miért fordítja félre a román állam a fejét, ha kisebbségi ügyekről van szó, és miért akart bekavarni a külügy a FUEN Kongresszusának – erről is beszélgettünk Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában.
Közigazgatási törvény módosítása a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködés szakítópróbája lehet. Erről, illetve a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsán tapasztalt román viszonyulásról és a kisebbségi érdekérvényesítés európai lehetőségeiről beszélgetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel A politika belülről friss kiadásában Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője. A műsort vasárnap, május 28-án 18 órától sugározza az Erdélyi Magyar Televízió, de az Erdély FM-en is meghallgatható, illetve kivonata alább olvasható. A beszélgetés második, az RMDSZ Kongresszusának témáiról, illetve az oktatás problémáiról szóló részét hétfőn közöljük.
- Az elmúlt hónapokban gyakran mondta azt, hogy a puding próbája az evés, amikor arról érdeklődtem, mennyire működik a kormánypártokkal kötött megállapodás. Úgy tűnik, hogy az RMDSZ felszolgálta a desszertet, hiszen benyújtotta azt a törvénykezdeményezést, amely 10%-ra csökkentené a nyelvhasználati küszöböt.
Kelemen Hunor: A 215-ös törvény módosításáról van szó, és az anyanyelvhasználati küszöb 20%-ról 10%-ra való csökkentése a tervezetben szereplő módosításoknak csak egyike. Számos más olyan rendelkezés van, amely szerintem a törvényt jobbá, az anyanyelvhasználatot zökkenőmentesebbé teszi.
A tervezet ki is terjeszti az adminisztrációban az anyanyelvhasználatot, mert bevettük a prefektúrák mellett a dekoncentrált intézményeket, bevettünk minden olyan intézményt, amely annak az önkormányzatnak, vagy annak a településnek a területén működik. Ugyanis nem lehet, hogy a törvény csak az önkormányzatokra vonatkozzon, és ne vonatkozzon más intézményekre, beleértve például a formanyomtatványok kérdését is. Ugyanakkor az utcanévtáblákra, iránymutató táblákra is kitér, ugyanis az elmúlt esztendőkben ezek kapcsán rengeteg vita volt. Van, aki így értelmezte a törvényt, van aki úgy, és ezt is tisztázni kellett. Alternatív küszöböt is javasolunk, mert vannak olyan települések, Temesvár vagy Arad, hogy csak kettőt mondjak, ahol a magyarság aránya folyamatosan csökkent, és a 10%-os küszöb alá ment, de még mindig ezres, tízezres nagyságrendű, tehát jelentős számú közösség él ott. Ilyen esetben az alternatív küszöb bevezetése azt tenné lehetővé, hogy ezek a hagyományos kisebbségi közösségek is élni tudjanak a nyelvi jogokkal ott, ahol ilyen vagy olyan okok miatt, például a múlt században a 70-es, 80-as években az erőszakos betelepítés miatt, majd a 90-es évek belső migrációja miatt változtak és folyamatosan változnak az etnikai arányok. Ami legalább ugyanilyen fontos a törvénytervezetben, az a szankciók kérdése. Ugyanis az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy ez a törvény, és még számos más törvény szankciók nélkül nem működik jól. Tehát szankciókat javasolunk ebben az esetben – ez pénzbírságot jelent, nem börtönbüntetést, ahogy egyesek az első pillanattól kezdve a román médiában félremagyarázták, és azt mondták, hogy be akarjuk záratni a polgármestereket, önkormányzati vezetőket, akik nem alkalmazzák a törvényt. Szó nincs erről, itt pénzbírságról beszélünk. Szóval bevezetnénk azokat a szankciókat, amelyek a törvény alkalmazását biztosabbá tennék. Még van egy dolog, ami előre mutat: az írtuk bele a törvénytervezetbe, hogy a nyelvi, etnikai, vallásos szimbólumok használatáról az önkormányzatok döntenek egy településen belül. Ez tulajdonképpen megoldaná azt a kérdést, amely rengeteg vitára adott okot az elmúlt években. A prefektusok folyamatosan támadták, különösen Székelyföldön azt, aki a székely zászlót használta. De én azt gondolom, ez egyébként is a világ legtermészetesebb dolga, hogy az önkormányzat döntse el, hogy egy településen az állami szimbólumok mellett milyen helyi, regionális identitáshoz tartozó szimbólumokat használnak a hivatalos intézmények, akár. Azt gondolom, hogy ez egy jó törvénytervezet, figyelembe vettünk különböző ajánlásokat, mert a 10%-os küszöb esetében már volt nemzetközi, Európa Tanács által megfogalmazott ajánlás, és figyelembe vettük a 2001 óta és különösen az elmúlt 5-6 évben összegyűlt tapasztalatokat is.
- Említette a szankciókat, mekkora bírságokról lenne szól?
- Elég nagyok ezek a bírságok, így első hallásra. Több büntetés van, amit mi bevezettünk ebbe a tervezetbe, elmennek 4-6 ezer lejig. Mivel ez egy adminisztratív szankció, pénzbírság jellegű rendelkezésről van szó, ez végigjárná azokat az utakat, amelyeket ilyenkor végig lehet járni: tehát meg lehet támadni a bíróságon, és a bíróság eldönti, hogy igaza volt-e vagy sem annak, aki kirótta a szankciót. Tehát ez is abban a jogállami keretben működne, mint a többi más szankció, nem az van, hogy valaki megírja a nyugtát, és akkor azonnal fizetni kell.
- Ilyen esetben a polgármestert vagy a polgármesteri hivatalt, tehát a személyt vagy az intézményt bírságolják meg?
- Az előírás szerint különböző helyzetek vannak. Van, ahol az önkormányzatot teszi az anyanyelv-használat felelősévé, hiszen egy polgármesteri hivatalban egy településen, ahol bizonyos kérdésekben az önkormányzatnak kell eljárnia, ott az önkormányzat a felelős a törvény alkalmazásáért, például ha az utcanévtáblák kihelyezéséről beszélünk. Ha decentralizált intézményekről beszélünk, akkor az nyilván nem a prefektúrának a felelőssége, hanem azé az intézményé, amely egy bizonyos területért felelős: tanfelügyelőség, munkaügy, nyugdíjosztály stb. Ezek mind-mind abban az intézményi rendszerben működnek, amely egy-egy város, megye, tehát önkormányzat területén működik. Van, ami a helyi, van, ami a megyei önkormányzathoz tartozik, de van olyan is, amely csak a megyeszékhelyen működő intézményekhez tartozik.
- Egyeztettek a PSD-vel, az ALDE-val a törvénytervezet kapcsán?
- Mi decemberben-januárban jeleztük a szándékunkat, hogy egy ilyen törvénytervezettel készülünk, illetve én ezelőtt egy hónappal odaadtam a kormánykoalíció mindkét pártja vezetőjének, Tariceanunak és Dragneának a törvénytervezet szövegét magát. És több mint egy héttel ezelőtt volt még egy rövid beszélgetés, amikor mondtam, hogy ezen a héten benyújtjuk a tervezetet. Nem mentünk a tárgyalásokkal részletekbe, az elvekről beszéltünk. Azt láttam, hogy a szankciók kapcsán merült fel a legtöbb kifogás. De valószínű, hogy más területeken is lesznek majd módosító javaslataik.
Úgy fog ez működni, hogy mi sürgősségi eljárást kérünk a képviselőházban, a szenátusban ennek a törvénytervezetnek a megtárgyalására, és a szakbizottságokban – mert ez a közigazgatási, kisebbségjogi szakbizottságba mindenképpen bekerül véleményezésre – lesznek módosító javaslatok. A módosító javaslatokat kell tudnunk úgy alakítani azokkal, akik ebben a kérdésben partnerei lehetnek a szövetségnek és az erdélyi magyaroknak, hogy egy elfogadható változattal jöjjünk ki, tehát hogy a magyar közösség is azt lássa, hogy a nyelvi jogok területén van a románokban nyitottság, lehet előre lépni, és nyilván, ahol ők úgy érzik, hogy nem elfogadható a tervezet, találjunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.
Minden tervezet megszavazása egy kompromisszumnak az eredménye, ritkán találni olyan tervezetet – még a kormány által előterjesztettekben sem fordul elő gyakran – hogy ne legyen kisebb vagy nagyobb módosítás. Tehát én arra készülök, hogy a szakbizottsági vitákban lesznek módosító javaslatok. Aztán meglátjuk, hogy milyen támogatást élvez ez a tervezet. Azt gondolom, hogy Romániában, 2017-ben az égvilágán semmi gondot nem kell okozniuk azoknak a javaslatoknak, amelyeket mi előterjesztettünk, mert gyakorlatilag a már létező nyelvhasználati jogokat tisztázza, egy kicsit bővíti és részletezi bizonyos helyzetekben. Tehát olyan radikális áttörés a szankciók kivételével és a helyi szimbólumok kérdésén túl, ami eddig nem volt a törvényben, nem is lenne. Az alternatív küszöb, elismerem, egy új megközelítés, de egy néhány héttel ezelőtt elfogadott törvényben, az egészségügyi és szociális intézményekről szóló törvényben, ahol a nyelvhasználatot bevezettük, ott az alternatív küszöbnek már helyet találtunk, és az alkotmányosság próbáját kiállta, tehát ilyen szempontból is azt mondom, hogy nagy megrázkódtatásokra én nem számítanék, de a fene tudja, hogy ki, mikor, milyen szempontokat vesz figyelembe, amikor egy-egy kérdésről dönt.
- Az, hogy az egészségügyi törvény módosítását utólagosan az ellenzéki pártok megtámadták az alkotmánybíróságon, vajon előre vetíti azt is, hogy hogyan fognak viszonyulni a közigazgatási törvény módosításához?
- Amikor én Traian Băsescunak mondtam, hogy miért kellett megtámadnotok ezt a törvény az Alkotmánybíróságon, nem is értem, hogy mi a probléma, akkor ő a szokásos laza stílusában, nagy hahotázás közben azt mondta, hogy soha ne számítsál rám. Én mondtam, hogy soha nem is számítottam rád, de most nem ez a kérdés, hanem az, hogy ennek most mi értelme volt. Azt gondolom, hogy ők teljes egészében annak a szemléletnek a rabjai, hogy amit a másik oldal támogat, azt én nem támogatom. Tehát, ha most a PSD-ALDE támogat valamit, akkor minden bizonnyal a PNL és a PMP nem fogja támogatni, vagy legalábbis megpróbál valamilyen ürüggyel szembefordulni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsen közöttük meggyőződéses nacionalista, mert van, mindenik pártban van, még az USR-ben is van, láttuk, mindenhol vannak meggyőződéses nacionalisták. De sajnos ez a szemlélet ebben a pillanatban nem változtatható általunk. Én azt szeretném, ha eljönne az a pillanat, amikor a román politika jelentős része (mert nem mondom, hogy egyhangúlag) elfogadná azt, hogy a többség-kisebbség viszonyát nem kell a napi politikai csatározások témájává tenni. Mert rengeteg olyan kérdés van, ahol egymást lehet kínozni, gazdaságtól külpolitikáig. De ne ez legyen az a kérdés, ahol egymást pofozzák, mert tulajdonképpen ezzel bennünket pofoznak.
- A múlt héten zajlott Kolozsváron a FUEN Kongresszus, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának a kongresszusa, aminek szerintem az egyik legérdekesebb részletkérdése az volt, hogy a román kormány, illetve a román állam nem képviseltette magát gyakorlatilag semmilyen szinten. Hiszen sem az államfő nem küldött üzenetet, sem a miniszterelnök, a külügyminiszter sem, aki tudtommal szintén meg volt hívva az eseményre.
- Persze, ő is, meg az európai ügyekért felelős miniszterasszony is.
- Mivel magyarázható ez az elfordulás?
- Több magyarázata is van ennek. Egyrészt, ők továbbra is úgy tekintenek a kisebbségekre, a magyarságra a román állam egy bizonyos szegmensében – én most nem tudom, hogy ezt hová kell helyezni, de a külügyminisztériumi szemléletben ez tetten érhető – mint valami idegen testre, ami zavarja az állam normális működését. Elmondják, hogy mintaértékű megoldást találtak a kisebbségekre, ami egy nagy hazugság. Akkor is nehéz lenne komolyan venni egy ilyen mondatot, ha eljöttek volna a FUEN Kongresszusra. Mert addig, amíg nem mondjuk mi, erdélyi magyarok, hogy meg vagyunk elégedve azzal a jogi kerettel, amit a román állam a kisebbségvédelemre, az identitás megőrzésére és erősítésére elfogadott, addig én nem gondolom azt, hogy másnak a szentenciáit el lehet fogadni. Ez olyan, mintha én azt mondanám a szomszédomra, hogy nem beteg, már meggyógyult. Mindenki látja, hogy haldoklik, de én azt állítom, hogy nincsen semmi baj vele, jól érzi magát, hát nézzék meg, nyitva az ablak, szellőztetünk a lakásában, kitesszük az ablakba, mindenki látja, kedves a nagymama, hozzák a nyugdíjat. Nem lehet ezt így megközelíteni. Én azt mondtam, hogy ez az egyik probléma.
A másik probléma meg az, hogy nem akarják elfogadni, hogy a kisebbségi ügyeket európai szinten is meg kell tudni közelíteni. Hogy ezek emberjogi kérdések, és hogyha az emberi jogok ügye egy európai uniós ügy, hogyha ez egy általános elv, egy olyan érték, amelyet mindenhol védenek, és nem hagyják, hogy csak az államok a saját belügyüknek tekintsék, a kisebbségi jogok is az emberi jogoknak egy jelentős részét képezik. Tehát ez sem lehet belügye egy államnak, Romániának például.
Másrészt pedig azt gondolom, hogy van valami hihetetlenül rossz, régi mechanizmus, amit a külügyminisztérium hoz magával, és amit a többi állami intézményre is úgymond rá akar erőlteti. És ezt már láttuk a Minority SafePack elindításánál is, amikor ők arról beszélnek, hogy a román államnak a konszolidált álláspontja az, hogy a Minority SafePack egy probléma, azt nem szabad elfogadni. Én kérdeztem akkor is, amikor nekem volt egy éles vitám az akkori külügyminiszterrel, hogy már meg ne haragudjon, de ezt a konszolidált álláspontot ki alakította ki? Mert ha létezik egy konszolidált álláspont, akkor több félnek, többek között a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek is meg kellett volna valakinek kérdeznie az álláspontját. Mert számtalan érvünk van amellett, hogy miért jó a Minority SafePack, miért hasznos egy ilyen kezdeményezés.
Szóval ilyen jellegű problémákat látok én, és ezen nem tudom, hogy hogyan lehet túllépni, hogyan lehet egyik napról a másikra ezen változtatni. Mert ez egy régi örökség, amit cipelnek. Időnként beteszik a sarokba, úgy tesznek, mintha már elfeledték volna, és amikor aztán jön egy éles helyzet, akkor előveszik.
A diplomáciában, a külügyminisztériumban amit én leginkább kifogásolok, hogy évek óta nincsen hangja a román diplomáciának. Történnek körülöttünk a dolgok, a régióban, Európában, és Románia nem hallatja a hangját, mindenről lekésik. Követ bizonyos álláspontokat, bizonyos más szereplőknek az álláspontját. Amikor viszont a magyarokról van szó, akkor olyan aktívak lesznek, mintha hirtelen Red Bullt ivott volna mindenki reggeltől estig, és felpörögnek, és megtesznek mindent, öt-hat államot megszólítanak, hogy legyen egy közös front a Minority SafePack ellen az Európai Unióban, levelet írnak Junckernek, majd letagadják, de kiderül, hogy hiába tagadják, mert van levél, stb. Tehát hihetetlen nagy sebességbe kapcsolnak, amikor rólunk van szó.
- Egyébként mennyire személyfüggő a külügynek a hozzáállása? Ugye Meleșcanu esetében azért nem lehet azt mondani, hogy ő arról lett volna híres, hogy kisebbségellenes, vagy magyarellenes lett volna. A román-magyar viszonynak a javítását is tőle várták sokan.
- A diplomáciában, a külügyminisztériumban amit én leginkább kifogásolok, hogy évek óta nincsen hangja a román diplomáciának. Történnek körülöttünk a dolgok, a régióban, Európában, és Románia nem hallatja a hangját, mindenről lekésik. Követ bizonyos álláspontokat, bizonyos más szereplőknek az álláspontját. Amikor viszont a magyarokról van szó, akkor olyan aktívak lesznek, mintha hirtelen Red Bullt ivott volna mindenki reggeltől estig, és felpörögnek, és megtesznek mindent, öt-hat államot megszólítanak, hogy legyen egy közös front a Minority SafePack ellen az Európai Unióban, levelet írnak Junckernek, majd letagadják, de kiderül, hogy hiába tagadják, mert van levél, stb. Tehát hihetetlen nagy sebességbe kapcsolnak, amikor rólunk van szó. Egyébként mennyire személyfüggő a külügynek a hozzáállása? Ugye Meleșcanu esetében azért nem lehet azt mondani, hogy ő arról lett volna híres, hogy kisebbségellenes, vagy magyarellenes lett volna. A román-magyar viszonynak a javítását is tőle várták sokan.
- Meleșcanu egy nagyon komplex figura, maradjunk annyiban. Mint minden régi vérbeli diplomata, azért nagyon tudja azt, hogy hogyan kell dolgokat másképpen láttatni, mint ahogy egyébként a valóságban vannak. Én azt gondolom, hogy személyfüggő akkor, hogyha van egy nagyon határozott és egy nagyon erős külügyminiszter, és egy nagyon erős államelnök. Mert Romániában a külpolitikát két helyen rakják össze, két helyről vezetik, az államelnöki hivatalból, illetve a külügyminisztériumból. És hogyha tudnak egy pontos irányt szabni, akkor a diplomácia, tetszik, nem teszik, nálunk is, máshol is, követi a politikai döntést, a politikai akaratot. Ha nincsen egy ilyen erős akarat, szemlélet, akkor nyilván, hogy ők gyártják az anyagokat, hozzák a régi reflexeket, a beidegződéseket, mert ez egy nagyon szigorú, fegyelmezett rendszer. És a politikus gyakorlatilag abból rakja össze a saját döntésnek tűnő álláspontját, amit a külügy felszolgál neki. És ez a probléma ma Romániában, hogy nincsen egy olyan erős ember, nincsen egy olyan figura, aki a külpolitikában azt mondaná, hogy erre menjünk, és ehhez igazítjuk a különböző más döntéseinket. Én ezt ma nem látom, vagy hogyha van, akkor nagyon elrejtették, mert az elmúlt években nem tűnt föl, hogy lenne valahol egy ilyesmi. Inkább az van, hogy a régi begyepesedett szokásaikat újra és újra előveszik, és leteszik a kormányfő asztalára, leteszik az államelnök asztalára, leteszik a külügyminiszter asztalára, és ebből főznek.
- Az előbb említette már a Minority SafePacket, amelynek támogatására Uniós szinten legalább hét tagállamból kell összesen egymillió aláírásnak összegyűlnie. Az RMDSZ azt vállalta, hogy 250 ezer aláírást fog összegyűjteni ennek a támogatására. Nekem nagynak tűnik ez a szám, főleg azért, mert a tapasztalatom az, hogy az erdélyiek kevésbé figyelnek az európai ügyekre, kevésbé lehet őket megszólítani európai témákkal. Hogy lehet közelebb vinni hozzájuk ezt az ügyet?
- Ez nem egy európai ügy. Ez egy magyar ügy nekünk, amit ki akarunk vinni Európába. Akkor válik európai üggyé, ha erősnek látszunk, ha erősek vagyunk, ha fel tudjuk mutatni, hogy itt van egy nagy közösség. Ez elsősorban a mi ügyünk. Európának akkor leszünk fontosak, ha mi magunkat fontosnak látjuk, fontosnak gondoljuk, és fel tudjuk mutatni az akaratunkat.
Én ezért azt mondtam, s azt mondom mindig, hogy nekünk az Európai Unióba többek között azért kellett menni, azért kell ott lennünk, hogy a kisebbségi ügyeket az EU-s intézményekben is megjelenítsük, és keressük meg azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül azt a kettős mércét, ami ma Európában létezik a kisebbségek kezelésében, ki lehet küszöbölni. Nekünk a mi ügyeinket kell európai üggyé tennünk, uniós üggyé tennünk. Ezért mondtuk, hogy a 200-250 ezer aláírás összegyűjtése nem lehetetlen. Mi egyébként össze szoktunk gyűjteni 300 ezer aláírást akkor, amikor egy-egy jelölésnél, választások előtt szükséges az aláírások összegyűjtése, és pontosan azért hagytuk szeptemberig, hogy tudjuk előkészíteni rendesen az aláírásgyűjtés szervezését, kommunikációját, és amikor nekifogunk, akkor egyértelmű legyen az, hogy nem hónapokig elhúzva-nyúzva, téve-véve próbáljuk ezt összegyűjteni. Attól leszünk az EU-ban szereplők, ha fel tudjuk mutatni a közösség akaratát. Ha nem tudod felmutatni, akkor nem vesznek komolyan, akkor azt gondolják, hogy gyenge közösség vagy, nem létezel, nincsen akaratod – ez így van más ügyekben is, a gazdaságban, a geopolitikában, és rengeteg olyan kérdésben, ahol az államok vagy közösségek az akaratukat érvényesíteni próbálják. Kisebbségi ügyekben ez még inkább így van.
Az Európai Unió, vagyis a Szén- és Acélközösség az ötvenes években nem azért jött létre, hogy azzal foglalkozzon, hogy mi van az őshonos kisebbségekkel. Az európai békét akarták megteremteni egy gazdasági együttműködéssel. És ez bővült folyamatosan. 2017-ben ott tartunk, hogy egy újabb reform előtt állaz EU, ma már a franciák és a németek is elismerik, hogy hozzá kell nyúlni a maastrichti szerződéshez, hozzá kell nyúlni az alapszerződésekhez, tehát egy reform előtt állunk. Nem vagyok biztos benne, hogy ez az Európai Parlament 2019-es mandátumának vége előtt megtörténik, de megkezdődött már egy nagyon alapos gondolkodás az uniós reformról.
Az elmúlt 50 évben folyamatosan bővült az Európai Unió és az együttműködésnek a kerete. A további bővülés, a további újragondolás, ennek reformja lehetővé teszi azt is, hogy a kisebbségi ügyeket is bevigyük. Rengeteg olyan kérdés, ami ma európai uniós hatáskör, az ötvenes-hatvanas-hetvenes években nem volt az európai gazdasági közösségnek a hatásköre. Ezért ezt nem lehet úgy tekinteni, mint egy bibliát, mint egy égi szentenciát, hogy nem lehet hozzátenni semmit, nem lehet elvenni belőle semmit. Az EU folyamatosan alakul, és alakulni fog a következő évtizedekben is. Nem gondolom, hogy a mi nemzedékünkkel ez majd eljut egy olyan fázisba, amikor évszázadokig nem kell majd hozzányúlni, ez ki van zárva. maszol.ro