Dr. Balázs Lajos, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára nyílt levelében vitatta az Erdélyi Körök Országos Szövetsége elnökének a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című, okt. 4-én elhangzott adásában tett megállapításait. Senki sem jószántából jött el, jelentette ki. Dr. Balázs Lajos feltette a kérdést, 1989 után ki kényszerített valakit szülőföldje elhagyására? A cikkíró nem tudja elfogadni azt sem, hogy többet tehetnek az erdélyiekért, mintha otthon maradtak volna. /Dr. Balázs Lajos: Levélféke az Erdélyi Körök Országos Szövetsége elnökének /és másoknak is/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./

Nov. 5-7-e között Budapesten tartották az Erdélyi és Pest Megyei Orvosok V. Kongresszusát. Dr. Horváth Szabolcs főorvos fölvázolta az előzményeket. A rendszerváltás után Patrubány Miklós, Török István és ő volt a kezdeményező. Maroknyi elszánt magyarországi orvos végiglátogatta Erdély nagy kórházait, keresték a kapcsolatteremtés lehetőségeit és a segítségnyújtás módozatait. A Magyarok Világszövetség, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága és Pest megye támogatása tette lehetővé a rendszeres találkozást, az együttgondolkodást a nemzet egészségügyi sorskérdéseiről. A mostani kongresszus fővédnöke Orbán Viktor miniszterelnök volt, a védnökök között a SOTE rektora és Tőkés László, az MVSZ tiszteletbeli elnöke is szerepelt. A tanácskozást támogatta a Bolyai Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Körök Országos Szövetsége és több megyei önkormányzati vezető. Ezen a mostani kongresszuson 127 előadás hangzott el. Az Erdélyi és Pest Megyei Orvosok V. Tudományos Tanácskozása nyilatkozatot adott ki. Ebben megállapították, hogy a magyarságot sújtó népbetegségek határon innen és túl sok hasonlóságot mutatnak. A nemzet jövője szempontjából a legtragikusabb tény a magyarság fogyása. A legsürgősebb tennivaló a családok megerősítése és az élveszületések számarányának növelése. /Napi Magyarország, nov. 13./

Máj. 5-én kétnapos konferencia kezdődött Szekszárdon, az Erdélyi Körök Országos Szövetsége szervezésében, Magyarok együtt címmel, a peremmagyarság sorsáról, különös tekintettel a külhoni állampolgárság intézményére. A rendezvényre számos ismert határon túli magyar politikus érkezett, köztük Tőkés László, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) tiszteletbeli elnöke. A megnyitón Patrubány Miklós, az MVSZ elnökhelyettese reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás az ajánlásaival hozzájárul az előkészületben lévő - a külföldön élő magyarok helyzetét, az anyaországgal való kapcsolatát tisztázó - státusztörvény elfogadásához. /Megnyílt a Magyarok együtt konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége /EKOSZ/ Magyarok együtt címmel rendezett konferenciát Szekszárdon máj. 5-6-án. A státustörvény volt a vitafórum témája. A konferencián erdélyiek is megjelentek, köztük Tőkés László püspök, Borbély Imre, Csapó József, Király Károly, Patrubány Miklós. Az EKOSZ-t erdélyi menekültek alakították 1989-ben. A szervezet mára az összmagyarság érdekeit képviseli. Az EKOSZ elnöke, Kövesdy Pál kifejtette: "A beolvasztási folyamatot és a kivándorlást az önrendelkezésen kívül a státusztörvény akadályozhatja meg." Borbély Imre példaként a román belügyi rendeletet említette, amely félmillió moldáviai állampolgárt román állampolgárrá változtatott. Borbély Imre "kétszintű" állampolgárságot javasolt: a honi és a külhoni állampolgárságot. Az utóbbi utazásra, munkavállalásra és tanulásra jogosítana. /Jakab Lőrinc: Kettős állampolgárságért küzd az EKOSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

" A Magyarországon működő erdélyi szervezetek nov. 25-én, a budapesti Erdélyi Gyülekezet Karitatív Központjában tartott második országos találkozójukon megvitatták a nov. 26-án sorra kerülő romániai választások legidőszerűbb kérdéseit és állást foglaltak az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban. Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke felidézte azt a Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem keretében elhangzott magyar miniszterelnöki kijelentést, mely szerint az RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak kívánatos lenne, hogy megfontoltan döntsön arról, kikkel lép esetleg koalícióra. "A legjobb, ha mindenki megtartja saját bőrét - idézte Orbán Viktor nyáron elhangzott szavait. Tőkés László véleménye szerint az RMDSZ-nek becsületes politizálással kell képviselnie az erdélyi magyarság érdekeit. - A Magyarországon tevékenykedő erdélyi szervezetek - az Erdélyi Gyülekezet, az Erdélyi Magyarok Egyesülete, az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, a Budapesti Székely Ház és az Erdélyi Magyarságért Alapítvány - nyilatkozatot fogadtak el, amelyben hangsúlyozták: az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének története újabb fordulóponthoz érkezett a vasárnap megtartandó romániai választásokkal. A nyilatkozat szerint az eltelt tíz évben az RMDSZ politikájában bizonyos eredmények mellett a szervezet hitelességét súlyosan megkérdőjelező döntések is születtek. Mindenekelőtt ilyenek volt az autonómia-koncepció elfektetése, a Bolyai Egyetem ügyében megfogalmazott ultimátum visszavonása, valamint annak tudomásul vétele, hogy a hatalom, durva választási manipulációkkal, román polgármestert juttatott Marosvásárhely élére. A Magyarországon működő erdélyi körök kifogásolják az RMDSZ által folytatott személyzeti politikát. A nyilatkozat szerint "az erdélyi magyarság több kiemelkedő és hiteles személyisége nem juthat be a román parlamentbe, viszont jelöltekké váltak olyanok, akikről bebizonyosodott, hogy együttműködtek az egykori titkosrendőrséggel". Az erdélyi szervezetek megállapítják, hogy veszélyt jelent néhány vezető RMDSZ-politikusnak az utóbbi napokban elhangzott kétértelmű nyilatkozata, mely szerint az RMDSZ koalícióra léphetne az Iliescu által vezetett kommunista utódpárttal. "A román posztkommunista erőkkel való koalícióra lépés óhatatlanul az RMDSZ széteséséhez vezetne" - tartalmazza a nyilatkozat. /Erdélyi szervezetek budapesti találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./"

"Tiltakozó, békés tüntetést rendez dec. 14-én a román nagykövetség előtt a Váci Nemzeti Kör és az Erdélyi Körök Országos Szövetsége (EKOSZ). A megmozduláshoz más civil szervezetek is csatlakoznak.- A demonstrációt az erdélyi csángó magyar gyermekek magyar nyelvű oktatásának érdekében szervezzük - közölte Horváth Kálmán, az EKOSZ tagszervezetének, az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesületének elnökségi tagja. A tüntető szervezetek tiltakozni kívánnak az emberi jogok folyamatos, durva megsértése ellen, amit Románia a csángó magyarokkal szemben gyakorol. (A Magyar Nemzet nyomán). /Demonstráció a csángók oktatásáért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./ "

"A magyarországi Erdélyi Szövetség december 13-án a csángókat ért újabb hatósági zaklatások, a magyar nyelvhasználatukat akadályozó újabb intézkedések elleni tiltakozásként állásfoglalást fogadott el, melyben a csángók önazonosságának természetes, törvényes és biztonságos érvényesítéséért szállnak síkra. Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke kifejtette, hogy a csángók önazonosságának megőrzése érdekében tett lépéseket építő, jogszerű folyamatnak tekintik, és támogatják e törekvéseket. A sajtótájékoztatón kitértek a Csíkszeredában október 5-6-án megrendezett Csángómagyar önazonosság nevű - közösségi és szakmai tanácskozás munkálataira, bejelentve, hogy a tanácskozás eredményeinek összegezése alapján jövő év februárjában Magyarországon tartják a második tanácskozást, szélesebb körben. Szándékaik szerint ez alkalommal nemcsak a csángómagyar civil szervezeteket hívják meg, hanem azokat a magyarországi civil szervezeteket is, amelyek tevékenységükkel a nemzeti összefogás és a nemzeti felelősségvállalás erősítését szolgálják. Az Erdélyi Szövetség elnöksége támogatta azt a tüntetést, amelyet az Erdélyi Körök Országos Szövetsége szervezett december 14-én a budapesti román nagykövetség előtt, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a csángók helyzetére. /(Guther M. Ilona): Anyaországi állásfoglalás a csángókért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ "

"Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, dec. 15-én, vasárnap; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiségpolitikája ellen tiltakoztak. A Károlyi Mihály-szobor elől a tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. A külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy dec. 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő a Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon!" bekiabálásokkal szakították meg. A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért "gyenge eredményéért". A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy negyvenezren gyűlhettek össze. /"Vesszen Trianon!" MVSZ-tüntetés a kormány politikája ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./ Az a magyar kormányfő, aki Erdély elcsatolására koccint, vagy elmebeteg, vagy hazaáruló, de valószínűleg nem az előbbi állítás igaz Medgyessy Péterre - mondta Horváth Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője a dec. 15-i tüntetésen, amit a magyar miniszterelnök dec. 1-jei, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen szerveztek Budapesten. Az ellen tüntettek, hogy Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - Adrian Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelt. Kovács Dávid, a JMM elnöke azt hangsúlyozta, hogy emlékezni kell a marhavagonokban elhurcolt, kitelepített magyarokra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársakra, az 1990-es marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is. Ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült többszöri kérése ellenére. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Balogh Norbert az 1918-as vörös terror szervezői és a mostani kormányzat közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. (A rendőrség a tüntetést megelőző napokban még a rendezvényt törvényesen népszerűsítők ellen is fellépett.) A fáklyás tüntetés végén a részvevők kiáltványt fogadta el, a több tízezres tömeg annak minden pontját közfelkiáltással erősítette meg. - Ma is vállalom azt, hogy elfogadtam a román miniszterelnök meghívását a román nemzeti ünnepre - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Hozzátette: a történelmi sérelmek felhánytorgatása nem vezet sehová. Kovács László külügyminiszter dec. 16-i nyilatkozatában történelmi fejtegetések és terminológiai tisztázások közepette próbált meg fölényesen rendreutasítani mindenkit, aki a történteket ellenzi. /Szakács Árpád: Tüntetés nemzeti önérzetért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ A dec. 15-i tüntetés résztvevői kiáltványt fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar részvevői hasonlítnak az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a "végre elért nemzeti szabadságról" és a "függetlenségről" beszélt. A kiáltványban emlékeztettek az 1918-as gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésre. A korbeli Népszava tudósítása szerint "A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki - a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki (...), hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni". A lap a felszólalásokból is idézett: "A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs (...) kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni. A román szociáldemokraták küldöttje, Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben - mondotta - összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. (...) Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból. (...) A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára". A december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kiáltvány szerint a tüntetők követelték, hogy a Kempinskiben fogadáson megjelentek kövessék meg az erdélyi magyarságot, a "méltóságában vérig sértett magyar nemzetet", határolódjanak el Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától, a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el, a szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé. Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés részvevői és támogatói, Magyarok Világszövetsége, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Százak Tanácsa, Bocskai Szövetség, Lelkiismeret 88 Csoport, Széchenyi Casino. /Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./"

Hírlik, hogy a Magyarországra áttelepült erdélyi magyarok tömegesen mondtak volna nemet a magyar állampolgárság kiterjesztésére. Ennek nézett utána Kövesdy Pál, Erdélyi Körök Országos Szövetségének /EKOSZ/ elnöke. Az EKOSZ 22 tagszervezete közül mindössze kettő jelezte, hogy tud egy-két ilyen esetről, továbbá olyan csoportokról hallották, hogy nemmel szavaztak, akik réges-rég települtek át, vagy másod-harmadgenerációsként csak igen áttételesen nevezhetők erdélyieknek. Elszórt esetek tehát voltak, „de hát miért is ne lennének köztünk is senkiházi cenkek?” – jegyezte meg Kövesdy Pál. Viszont az EKOSZ tagjai mindenkinél derekasabban vettek részt az aláírásgyűjtésben és a kampányban. /Kövesdy Pál, a magyarországi Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke: Az áttelepültek és a népszavazás.= Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./

A tudás és az elszántság fejedelme
Felsősófalva központjában avatták fel tegnap Székely Mózes első köztéri szobrát. Az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem tudással lett „sóispán”, elszántsággal pedig hadvezér és fejedelem – hangzott el az ünnepségen.
A helyi Kodáros Egyesület – amely a település határában lévő legendás barlangról kapta nevét – Sóvidék egykori központjában azért állított szobrot Székely Mózesnek, mert az alig három hónapig Erdély élén álló hadvezér tanulmányai befejezésével itt lett az akkor rendkívül értékes só „őrzője”, a bánya kamaraispánja, majd hadi tettei elismeréseként Erdély választott fejedelme. Így – bár Székelyudvarhelyen született – a sófalviak magukénak érzik azt az elődöt, aki Bokor Sándor polgármester szerint mindenével a székelységhez kötődött, vallásával, harcával és talán azzal is, ahogy életét vesztette Brassó mellett a csatában. Nyágrus László, az egyesület elnöke röviden vázolta a szoborállítás korántsem egyszerű útját, majd Dénes László, Szegvár polgármestere a magyarországi testvértelepülés üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: ez az igazi összefogás, amikor egy ilyen terv mellé tudnak állni, és legyőzve minden akadályt, megvalósítják. Szekeres Lukács Sándor, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, Sófalva szülötteként, a szobor egyik kezdeményezőjeként, de történészként is felidézte azt a kort, amelyben Székely Mózes fejedelemmé érett. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, Székely Mózes öröksége a tudás, amit megszerzett és az elszántság, amit katonaként és fejedelemként gyakorolt. Emlékeztetett, a fejedelem harci zászlója szolgált mintául a székely zászló megalkotásánál, és felkérte a jelenlévőket, hogy a nagy elődhöz hasonló elszántsággal vegyenek részt a Székelyek Nagy Menetelésén, amely egy másik nagy előd, Gábor Áron szülőfalujától halála helyszínéig, Berecktől, Kökösig hirdeti majd a székelyek mai akaratát: Székelyföld egységes, fel nem osztható, be nem olvasztható. A szoborról alkotója, Miholcsa József szobrászművész, székely huszárparancsnok szólt, aki hiteles arckép híján korabeli leírásokból alkotta meg az arcot. Az alkotás leleplezését – amelynek időzítése egyébként többszörös évfordulón történt: Székely Mózest 430 éve választották kamaraispánná, 410 éve fejedelemmé, ugyanabban az évben esett el a Brassó melletti csatában, születésének pedig éppen 460. évfordulója van idén – tűzoltó-bemutató és gazdag műsor követte.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Lelkünk átölelte a Kárpátokat...
Külhoni magyar újságírók találkozója Szegeden
Első ízben szervezett a szegedi székhelyű Ötágú Síp Kulturális Egyesület rangos összejövetelt a határon túli magyar média képviselői számára. A Tisza-parti városban a Bibliotéka Könyvtár adott otthont a találkozónak, ahol a romániai Bánság, a Felvidék, a Délvidék és Kárpátalja is képviseltette magát – újságírók, szerkesztők, főszerkesztők, fotóriporterek, karikatúristák fogadták el az egyesület meghívását. Így azután a többi között jelen volt: Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Zunkó Barnabás, a lap fotóriportere, Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője, Farkas-Ráduly Melánia, a temesvári Szövegkovács szerkesztője, Neszméri Tünde, a pozsonyi Felvidék.ma szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó újságíró-karikaturistája. A találkozó kezdetén dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, s rámutatott az összejövetel fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az újságírók, a véleményformálók szerepe társadalmunkban rendkívül fontos, ez a kissebségi létkörülmények közepette csak hatványozódik. Megköszönte a megjelent tollforgatóknak, hogy eljöttek Szegedre, vállalták az út fáradalmait azért, hogy együtt legyünk és így megoszthatjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, örömeinket, sikereink éltető pillanatait is. Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnevezésével kapcsolatban is szolgált információval, jelesül, hogy annak idején Illyés Gyula mondotta: Bár Magyarországot a trianoni békediktátummal ötfelé darabolták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen megszólalni, mint egy ötágú síp, amelynek sípjai különböznek, de a hangszer egy! Ennek jegyében működik a szegedi egyesület, ezt tartja a feladatá- nak és ezért szervezte meg e rangos találkozót is. Ezt követően Kisimre Ferenc, délvidéki származású újság- író, a rendezvény moderátora kérte fel a vendégeket, hogy egy-egy rövid beszámoló, felszólalás erejéig tájékoztassák kollégáikat és az érdeklődő közönséget a magyar tájékoztatás időszerű kérdéseiről saját környezetükben. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a többi között elmondta, hogy több mint három évtizede dolgozik a sajtóban, s beszélt arról is, hogy milyen hektikus történelme van az írott sajtónak Kárpátalján. Ezt saját lapjával is alátámasztotta: 1920-ban jelent meg először az újság, nemsokára az akkori csehszlovák hatóságok betiltották, 1945-ban a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordításaként jelent meg, egészen 1965-ig, amikor önálló magyar napilappá vált. Az 1990-es években, amikor betiltották a kommunista pártot, új lapot regisztráltak, 2005-től – belső szakadás folytán – újra önálló sajtóorgánumként jelent meg, s ma nem napilap, hanem egy héten 3 alkalommal megjelenő újság. A főszerkesztő említette a nagyfokú elvándorlást Kárpátaljáról, ami a példányszám csökkenéséhez is vezetett, továbbá a káderhiányt (az újságírók is elhagyják a szerkesztőséget, mert külföldön nagyobb fizetést kapnak), de azt is hozzáfűzte, hogy kis csapatuk töretlenül hisz annak a munkának a hasznában, amelyet a magyar népesség tájékoztatása érdekében végez. Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Újságíró Egyesület elnöke, a délvidéki újságírás helyzetéről beszélt annak a felmérésnek a tükrében, amelyet a közelmúltban végeztek. Bár, mint megjegyezte, az elkészült médiatár már egyes részleteiben elavultnak tűnik, tudniillik az utóbbi időben helyi rádiók, lapok szűntek meg. Napjainkban egyébként nagyon nehéz olyan újságot, lapot készíteni, amely minden szempontból megfelel az olvasók igényeinek, magas szakmai színvonalon készül, eleget tesz a modern kor kihívásainak, tanít, anyanyelvet ápol, ismereteket terjeszt. Mindez komoly és összetett feladat a kisebbségi nyelven íródott újságban, a rádióban és a televízióban egyaránt. Ez egyébként nemcsak a vajdasági újságírásra jellemző követelmény, hanem az egész külhoni sajtóra vonatkozik. Összetett feladat ez, kiváltképpen akkor, ha egy 70 éves lapot (esetünkben a Hét Napot vagy a Magyar Szót) kell tovább vinnünk, fiatal újságírókkal, meg néhány idősebb, tapasztalt munkatárssal. Figyelembe kell venni, hogy sok olyan nagytekintélyű kolléga dolgozott a szerkesztőségeinkben, akire fel kell néznünk, s az ő általuk megalapozott minőséget, a hagyományt ápolnunk és fejlesztenünk kell. Tóth Lívia ezután megemlítette, hogy a Vajdaságban az egyetlen napilapon kívül két magyar nyelvű hetilap van, továbbá megjelenik az Üzenet, a Híd, a Bácsország, az Aracs című kulturális folyóiratok, valamint az egyik legolvasottabb hírportál, a Vajdaság.ma is. Farkas-Ráduly Melánia a temesvári Szövegkovács című blog szerkesztője. Ő nem csak erről az internetes műfajról beszélt, hanem az 1990-ben, Csíkszeredában megalakított Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tevékenységéről és a Nőileg című újság megjelentetésének körülményeiről is. A fiatal székelyföldi születésű, de immáron a Bánságban élő újságírónő, aki a Hargita Népében megjelent írása után határozta el, hogy újságíró lesz, hatalmas lendülettel vetette magát a magyar nyelvű tájékoztatás és a korábban már Tóth Lívia által is említett anyanyelv ápolásának összetett feladataiba, szinte naponta jelennek meg ilyen jellegű blogjai, írásai a Szövegkovácsban. Látszik, hogy szereti a munkáját, igyekszik tovább képezni magát, s ezt sugallja fiatal kollégáinak – otthon és a határon túl is. Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó mellékleteinek, kiadványainak szerkesztője, az évente megjelenő hagyományos Naptár (voltaképpen kincses kalendárium) istápolója. Felszólalásában beszélt a jó hírű és egyetlen (volt) jugoszláv magyar napilap múltjáról, fejlődésének és a válságos időkben való hanyatlásának történetéről, az olvasótábor vesztéséről és mostani tevékenységéről. Az egyik legnagyobb problémaként a káderhiányt és ennek kapcsán az újságíró-képzést jelölte meg. Az újságírókra így azután óriási teher hárul, s ezt a terhet egyre kisebb létszámmal kénytelenek viselni. Egyik alapvető feladatuk napjaink újságírásában: megszólítani a fiatalokat, olvasóvá nevelni őket. Ugyanakkor a jelenlegi olvasókörük a hatvanas éveiket élő délvidéki magyarok, akinek egészen mások az olvasási szokásaik és igényeik, mint az ifjú generációnak. Mindenesetre törekszenek arra, hogy a Magyar Szót olvasókat bátorítsák, buzdítsák a szülőföldön való maradásra, a magyar nyelv használatára, ápolására, gyermekeiknek való átadására. Nagy Magdolna arról is beszámolt, hogy a korábban hét, ma hat napon át megjelenő kiadvány minden nap valamilyen mellékletet tartalmaz: keresztrejtvénytől, a Tarka Világ magazinon át a mezőgazdasági mellékletig. A lapnak vannak fiókszerkesztőségei Szabadkán, Zentán, Topolyán és tudósítói is nagyobb vajdasági városokban. Neszméri Tünde, a Felvidék. ma szerkesztője a szlovákiai újságírók szervezetének működéséről illetve passzivitásáról szólt. Elmondta, hogy megalakult ugyan a felvidéki magyar újságírók egyesülete, de gyakorlatilag csak papíron létezik, holott ugyanakkora szükség lenne rá, mint a vajdasági és az erdélyi kollégáknál. Érdekérvényesítő szerep nélkül ugyanis egy-egy szervezet nem járulhat hozzá a tollforgatók jogainak, szakmai előrehaladásának megvalósításához. Beszélt arról is, hogy alig néhány héttel ezelőtt szűnt meg a Szabad Újság című lap, amelynél korábban dolgozott. Jellemzően anyagi okok miatt került erre sor, de ez – mint ahogyan mondotta – nem egyedi eset, sem a Felvidéken, sem másutt az anyaország határain kívül. Neszméri Tünde beszámolt a magyar nyelvű kiadványokról, közöttük az egyházi lapokról, az irodalmi, a pedagógiai, mezőgazdasági, s a helyi kisebb újságokról is, amelyek az ott élő magyar kisebbség tájékoztatását segítik elő. Léphaft Pál, a Magyar Szó, valamint több anyaországi napi – és hetilap karikatúristája nem jött üres kézzel: két karikatúrát mutatott a közönségnek, az egyiken egy jeles délvidéki politikus, a másikon egy írónő látható. A rajzok kapcsán igen érdekes eszmefuttatást hallottunk tőle a sajtó társadalmi szerepéről, de a társadalomnak a médiára való hatásáról is. A politika és a sajtó kapcsolatának szükségessége elvitathatatlan, ugyanakkor rendkívül érzékeny a két terület egymáshoz való viszonyulása. Beszélt arról is, hogy az utódállamokban mennyire nehéz a médiában dolgozók helyzete, ami egyértelműen kiderült a szegedi tanácskozás résztvevőinek megnyilatkozásaiból is. Az viszont rendkívül fontos, hogy találkozhatnak, véleményt cserélhetnek és erkölcsi támogatást is kapnak egymástól. A kétségkívül hasznos és építő jellegű gondolatokban gazdag összejövetel szellemi-lelki élményt nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak a szegedi érdeklődőknek is, akik megjelentek a Bibliotéka Könyvtárban. A búcsú pillanataiban kivétel nélkül azt mondták a határon túli magyar kollégák: reméljük, hamarosan újra találkozunk itt a Tisza partján. Mert jó együtt lenni. Visszavárjuk őket.
Kisimre Ferenc Átalvető /Szekszárd/

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Dés hőseire emlékeztünk
Miért csak most, miért ilyen későn, miért nem adtunk át egy szál virágot még életükben? Pedig jó ideig itt éltek közöttünk. Kérdések tömkelegét elindítva léptünk ki 2016. október 23-án a dési református templomból az 56-os Forradalom 60. évfordulóján megtartott emlékünnepségről. Hosszú éveken keresztül, a megfélemlített, meghurcolt családokban csak suttogva vagy még úgy sem átadott vagy elhallgatott igaz történelem fehér folt maradt a nagy többség tudatában. Ezért is igen találó a Szilágyi Róbert református lelkész által bevezetőként felolvasott bibliai idézet: „Figyelj én népem az Én tanításomra....rejtett dolgokat szólók a régi időkről”. A Dési Civil Műhely által a Communitas Alapítvány, valamint Bethlen Alap támogatásával szervezett megemlékezésen méltó főhajtással emlékezhettünk hőseinkre és meghurcolt hozzátartozóikra. Désen két ellenálló csoportról kell említést tenni. Az 56-os ellenállási kísérlet előzménye 1948-49-től datálódik. A rendezvény szervezői felkérték a 88 éves Dénes Elemért, az 1948-49-es kommunistaellenes magyardécsei és dési csoportok még élő tagját akkori szervezkedésük és a következmények rövid felelevenítésére. Mint egyike az akkori rebellis diákoknak, Dénes Elemér el-elcsukló hangon emlékezett: „Főképpen a szülők anyagi és erkölcsi összeomlása robbantja ki a dési Magyar Líceum rebellis diákjainak felháborodását, dühét, akikről utólag Szilágyi Zoltán besztercei történész ír könyvében A dési Vadmadarak 1948-49 címszó alatt... Így aztán, 1949. június 29-én megkezdődtek a letartóztatások… 1949 november 23-án megszületett az ítélethirdetés, mindenkinek érdeme szerint... Az elítélt személyek családjai utcára kerültek, majd egy-egy melléképületben jutottak hajlékhoz… adományokból éltek… gyerekeiknek megszűnik a továbbtanulás lehetősége, derékba tőrve jövőjüket.” 1956-os dési hőseinket egyszerű munkahelyi beszélgetések miatt tartoztatták le, ugyanis akkori megfogalmazás szerint 1956-os forradalmat támogató véleményükkel „veszélyeztették” a népi demokratikus rendszert. Az akkori cementgyár alkalmazottait, Fekete Józsefet, Szabó Attilát, Mátis Bélát 25-25 év börtönbüntetésre ítélték, a brailai nagyszigeti kényszermunkatáborból 1964-ben szabadultak… Daday Zsolt a forradalom idején írt verseiért lett 5 évre elítélve. Meg kell említenünk a dési ferencesrendi atyák csoportját, akiknek bűne az volt, hogy Désen, kényszerlakhelyükön újraszervezték a teológiai oktatást, amely állami engedély nélkül 1961-ig működött… Angi Lajos Csaba 7 év, Benedek Simon Fidél 8 év, Écsy László János 3 év, Fodor György Pelbárt 3 év, Fodor Mihály László 6 év, Fülöp Dénes Tamás 4 év börtönbüntetést kapott. Daday Lóránd tanár, író regényeiért lett többször is meghurcolva, hat év börtönre ítélve. Hegyi János református lelkész bűne az volt, hogy istentiszteleten 1955-ben megemlékezett az 1848-as magyar forradalom áldozatairól… Helytörténetünk eddigi fehér foltjai már tünedeznek, de messze nincs még minden elmondva, sok adat vár még feldolgozásra. Az ünnepi megemlékezés után a dési Magyar Házban az érdeklődők kordokumentumokat, hőseink fellelhető fotográfiáit tekinthették meg, egy kötetlen beszélgetés keretében.
2016. október 23., Dés, Lukács S. Éva (Rövidített szöveg) Átalvető /Szekszárd/