Októbertől négyoldalas ajánlóvá zsugorodik a legnagyobb példányszámban megjelenő, eddig harminckét oldalas magyar irodalmi lap, az Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen napilap melléklete. Orbán János Dénes író, költő, az Irodalmi Jelen szerkesztője bejelentette a lap nyomtatott formájának megszűnését. Böszörményi Zoltán író, költő, üzletember, kiadó- és laptulajdonos azonban a Krónikának cáfolta a hírt: Irodalmi Jelen ezután is lesz, csak októbertől egy négyoldalas irodalmi ajánló jelenik majd meg ezen a néven. Böszörményi kísérletnek szánja ezt az átalakítást. Az Irodalmi Jelen elektronikus változatát fogják továbbfejleszteni, nyomtatásban csak egy négyoldalas melléklet fog megjelenni. A havilap októberben ünnepelné hetedik születésnapját, olyan irodalmi nevek, mint Faludy György és Méhes György halálukig a folyóirat munkatársaiként dolgoztak. Böszörményi Zoltán laptulajdonos, főszerkesztő mellett többek között Szőcs Géza író, költő, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, Elek Tibor magyarországi irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap szerkesztője szerepelnek az impresszumban. Böszörményi úgy gondolta, olyan munkatársakat tud összegyűjteni, akikkel egy értékes irodalomformáló lapot hoznak létre. Azonban a szerkesztők nem főállásban dolgoztak, hanem mindenki másod- vagy harmadállásban volt jelen. Böszörményi a legnagyobb magyar irodalmi mecénások között számon tartott irodalmár-üzletember. 25-26 millió forint volt a folyóirat éves költségvetése, és ugyanennyi volt a vesztesége, mert a szabad árusításból származó bevétel elment a remitenda visszaszerzésére, ugyanis nem zúzatták be, hanem könyvtárakban és iskolákban osztották szét a megmaradt példányokat. Böszörményi megmarad mecénásnak: működteti az Irodalmi Jelen Könyvek kiadóját, biztosítja a Nyugati Jelen napilap megjelenését, és mint mondta, az átalakult havilap és elektronikus folyóirat is évi 6-7 millió forintot fog felemészteni. Az Irodalmi Jelenben a szerkesztőségi tagok közül Bege Magda marad lapszerkesztőnek, Szőcs Géza próza és versszerkesztőnek, Weiner Sennyey Tibor pedig a fiatalokkal fog foglalkozni. „Nekem ne handabandázzon valaki Esterházyról, Nádas Péterről vagy mit tudom én kiről, hanem a fiatalok írják meg, ki és mi érdekli őket” – mondta a tulajdonos. /Bonczidai Éva: Kísérletnek szánt átalakulás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

Mintegy 14 éve működik a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó, célja ma is a pályakezdő nemzedék, a fiatal irodalom támogatása, fejtette ki Orbán János Dénes költő, prózaíró, a kiadó szerkesztője és igazgatója. Orbán János Dénes 1994 őszén került a könyvkiadóhoz tanácsadói és szerkesztői minőségben, ekkor javasolta az Előretolt Helyőrség folyóirat indítását. 1995 januárjában indult el a folyóirat, a nagy sikerre való tekintettel a könyvsorozat beindítását is javasolta. 1998-ban Orbánt igazgatóvá léptették elő. Leginkább első vagy második kötetes alkotók könyveit adják ki. A kilencvenes évek közepén történt az irodalom berkeiben a generációváltás, egy lázadó, harsány hang jelent meg, az Előretolt Helyőrség-nemzedék. Orbán szerint a merész hangnemet azóta sem sikerült senkinek überelni. Mostanában líraibb hangvételű darabok születnek, Orbán János Dénes nem örül ennek, szerinte az irodalom úgy érdekes, ha folytonosan lázadások és forradalmak zajlanak. Idei első kötetes szerzőik: Jancsó Noémi, Varga Borbála, Varga Melinda. Második kötetet Ármos Lóránd, Pethő Loránd közölt náluk, valamint Farkas Wellmann Endre Válogatott és új versek című kötete is napvilágot fog látni. /Varga Melinda: A nonkonformizmus margója. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

A jövedelmezőség határán álló vállalkozások kapnak helyet az erdélyi magyar könyvpiacon. A nagyobb hazai magyar kiadók, a Pallas Akadémia, Koinónia és a Kriterion igazgatói szerint ennek ellenére megéri könyvekkel foglalkozni. Egy nagyobb kiadó évente harminc-ezer könyvet is nyomhat, forgalma pedig elérheti a négymillió lejt. Az erdélyi magyar bestseller háromezer példányban fogy legalább. A bevételek negyven százaléka a könyvesboltoké, hatvan marad a kiadóknak, ebből fizetik ki a jogdíjakat is. A kisebb kiadók csak egy stílusra hajtanak, ilyen a fiatal, kortárs irodalmat támogató Erdélyi Híradó, amely háromszáz példányban nyomtat egy kiadványt. A Gaudeamus kolozsvári könyvesbolt nem csak erdélyi, hanem külföldi olvasókat is becsábít, az Erdéllyel kapcsolatos könyvek, a művelődés és helytörténet a keresettebb, de az irodalmi könyvek is fogynak. A Koinónia kiadó ötszáz példányban hoz napvilágra egy könyvet, de vannak olyan kiadványaik, amelyek elérik a 3000 példányt, jelezte Visky András igazgató. Ilyen erdélyi bestseller a Kincses képeskönyv sorozat. A Pallas Akadémia 3000–5000 példányszámban is kinyom egyes címeket, mondta el Tőzsér József Gyula igazgató. A szépirodalmi művek közül Kányádi Sándor és Farkas Árpád műveit kedvelik az emberek. Népszerűek a történelmi témájú könyvek és a gyerekirodalom is. A Kriterion terjesztési igazgatója, Csigi Levente kifejtette: a szépirodalmi kiadványok ráfizetéssel járnak, ezek alapítványi pénzekből jönnek napvilágra. Muszka Sándor költő két kötetet jelentetett meg az Erdélyi Híradó Kiadónál. /Varga Melinda: Könyvek a profit határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

Három, idén megjelent kötetét ismertette Fekete Vince költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese Csíkszentmártonban. A szerző elmagyarázta, túlzásnak tűnhet, hogy három új könyvét hozta magával, valójában az egyik megkésett kiadás, egy másik pedig meglepően hamar rázódott kötetbe. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó Mesevonat sorozatában megjelent Csigabánat, valamint a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában napvilágot látott Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekvers-kötetek mellett Fekete Vince tárcanovelláit tartalmazza a sepsiszentgyörgyi Kaláka Könyvek Kiadó gondozásában kiadott Udvartér című könyve. /Fekete Vince új könyvei. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 15./

Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

Az erdélyi magyar irodalmi vonatkozású weboldalak általában a fiatalokat célozzák meg. A Krónika bemutatta a kolozsvári kötődésű Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholyt, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány honlapját és az aradi Nyugati Jelen napilap irodalmi mellékletének elektronikus változatát, valamint a Benedek Elek emlékére létrehozott portált. Az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely tizenöt évvel ezelőtt alakult, 1995–2000 között működtette az Előretolt Helyőrség szépirodalmi folyóiratot, az Erdélyi Híradó Kiadónál pedig 1995 óta jelenik meg az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozat, eddig több mint ötven kötet látott napvilágot. A műhely tagjai 2006 novemberében az anyagi okokból megszűnt folyóirat utódjaként, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy néven, kísérleti jelleggel internetes portált hoztak létre. „Egy évtized alatt a Helyőrségből irodalmi legenda vált. Bízvást állíthatjuk, hogy megváltoztatta az erdélyi magyar irodalmat, de még az anyaországira is hatással volt. ” „A mostani formára jobban talál a páholy kifejezés, ezért kereszteltük át. ” Egy alapítvány biztosít számukra jogi keretet, árulta el a felelős kiadó, Orbán János Dénes. A www.irodalom.org/eloretolthelyorseg/ címen elérhető portál Vita, Vers, Próza, Esszé, tanulmány, Interpretátor és Fajtalan című rovataiban biztosít közlési lehetőséget az irodalmároknak, a felület főszerkesztője, Páll Zita irodalomkritikus. A nagy mesemondó születésének 150., halálának 80. évfordulója alkalmából Benedek Elek-emlékévet rendez a Kovászna Megyei Tanács, ebből az alkalomból a Bod Péter Megyei Könyvtár szakmai segítségével létrehozták a benedekelek.ro címen elérhető weboldalt. Az 1995-ben Lőrincz György író kezdeményezésére Székelyudvarhelyen megalakult Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány www.emia.go.ro oldalon elérhető honlapja közlési lehetőséget biztosít az alkotóknak. „Úgy éreztem, 1990 után teljesen összeomlott az irodalmi élet, és az volt az elképzelésem, hogy Marosvécs szellemében hozzunk létre egy tömörülést, amely átfogja az egész erdélyi magyar irodalmat. ” „Az alapítvány létrejöttekor megjelent Székelyudvarhelyen mindenki, aki irodalommal foglalkozott: Bálint Tibortól kezdve Pusztai Jánosig, Markó Bélától Szőcs Gézáig” – mesélte Lőrincz György, az alapítvány elnöke. Az alapítvány 1995 óta rendszeresen pályázatot hirdet regény, novella és kritika műfajban, a közlési lehetőséget is biztosító weboldalt pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület támogatja. Négyoldalas ajánlóvá zsugorodott az addig harminckét oldalas, hét éve megjelenő magyar irodalmi lap, az aradi Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen napilap melléklete. Böszörményi Zoltán író, költő, üzletember, kiadó- és laptulajdonos kísérletnek szánta az átalakulást, ugyanis úgy vélte, hogy az elektronikus lapkiadás /www.irodalmijelen.hu/ célszerűbb, mert hozzáférhetőbb, mint az újságárusoknál vásárolható lap. „A szerkesztőségi tagok közül Bege Magda marad lapszerkesztőnek, Szőcs Géza próza- és versszerkesztőnek, Weiner Sennyey Tibor pedig a fiatalokkal fog foglalkozni – főként vers, próza és esszé műfajban” – mondta Böszörményi. /Bonczidai Éva: Literatúra egérkattintás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./

Vári Csaba költő, kritikus verseskötete /Kávé, félkeserű. Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, 2008/ tíz éve várat magára. /Szente B. Levente: Vári Csaba Kávé, félkeserű című verseskötetéről. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

Május 11-én Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör rendezvényén a meghívottal, Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval a magyarországi Fried István Herder-díjas irodalomtörténész beszélgetett. Fried István a Szegedi Tudományegyetemen tanít. Murányi Felnyomták szentnek /Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című novelláskötetéből olvasott fel részletet, majd készülő Zordok című könyvéről beszélt. A beszélgetést követően a résztvevők a szerzőnek Üres és Teli – Harcesszé /Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, Székelyudvarhely, 2007/ című művét megvásárolhatták. /F. Zs. : Pap – papa – pápa. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Megjelent Varga Melinda két verseskötete: A kék tempó. /Ab-Art, 2009/ és a 6van9 /Erdélyi Híradó Kiadó. Előretolt Helyőrség Könyvek. Szépirodalmi Páholy, 2009/ Verseire jellemző a meghökkenteni és az elbűvölni akarás is. Varga Melinda nem ismer tabukat, vágyairól, érzékiségéről vall, kétségtelenül provokatív módon. A kötetek kiadásával költő jelentkezett. Varga Melinda Sepsiszentgyörgyön él. /Bogdán László: Kék tempó forró múzsatranszban (Költő jelentkezett) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

Irodalom, néptánc és harcművészet ötvözete
„Ferences papnak készültem, majd nemzetközi hírű néptáncosnak, aztán hétszeres karate-világbajnoknak, végül bölcsészeti egyetemi professzornak és kutyatulajdonosnak. Érdekes módon meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek” - beszélgetés Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval. (1974. október 13-án született Székelyudvarhelyen, vagy ahogy ő nevezi: a küküllőmenti Athénban. Az író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007-ben két kötettel vált az erdélyi magyar irodalom közéleti szereplőjévé. Üres és Teli című harcesszékötetét maga Sibuja Takasi, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be, Felnyomták szentnek című könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe-díját.)
Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem katolikus hittantanárképzőjén végezte, néptáncos, a rendszerváltás előtt a Megéneklünk, Románia fesztiválon a legényes kategóriában országos első volt, ugyanakkor több mint húsz éve karatézik. Mindezek mellett miként lett író?
– Az írás tehetség és mesterség kérdése. Utóbbi tanulható, előbbi nem. Sokan nem tudják elfogadni ezt. Az isteni szikra, amitől meggyúl a művészet lángja, adomány, amit még a huszonegyedik században sem lehet megvásárolni, mert teljesen spontán módon tör elő. Katedra mögül eldönteni, hogy mi számít művészetnek, olyan, mintha prostituáltat vinnék hittanórára, hogy szemléltessem a halálos bűnt… Az író lehet egyesek szemében rossz, mások szemében jó, egy a fontos: legyen más. Ezt kizárólag úgy éri el, ha önmagára talál… Egyszerre három tevékenységi területen igyekszem minőségi módon helytállni: első az irodalom, második a harcművészet, harmadik a néptánc. Hét éven keresztül voltam néptáncos, egy ideig ezzel párhuzamosan karatéztam, majd abbamaradt a hivatásos néptánc- és következett huszonnégy év karate. A mai napig rendszeresen edzek, és a Székelyudvarhely közeli Székelyszentkirályon működik egy néptánc- és karatecsapatom is. Hiúzkölyköknek neveztem el őket, 10-12 éves gyerekek, egy éve dolgozom velük. Az irodalom utólag jött be, és érdekes módon első helyre került. Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek. Későn érő típus vagyok. Az írás látszólag ellentmondó területeket egyesített. Orbán János Dénes költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke elolvasta a prózáimat, és azt mondta: ki kell adni őket kötetben. 2007-ben meg is jelent az első könyvem Felnyomták szentnek címmel. Írói indulásom tehát OJD-nek köszönhetem.
– Tehát először volt a néptánc, aztán a teológia, amihez még hozzáadódott a karate és végül az írás, ami a legkésőbb köszöntött be az életébe. Korábbi tevékenységei mennyire befolyásolják az írásban?
– Az írás számomra nem grafománia: akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok, egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Hogy átütő jellegű-e a prózám, az száz év múlva kiderül.
– Miért kellene erre száz évet várni?
– Úgy gondolom, hogy az író nem popsztár, nem a gyors sikerekért dolgozik, hanem a jövőnek…
– Honnan jön az ihlet?
– Számomra az erdő jelenti a fő ihletforrást. Tíz évet éltem nagyvárosokban, ahol mindenki panaszkodott, de senki nem akart változtatni az életén. Jelenleg kisvárosi vagyok, lovagolok, horgászok, medvelesre járok. Egyesek szerint egzotikus vagyok, mások szerint provinciális, amolyan székely tehenészfiú. De New Yorkban a pesti polgár is vidékinek számít. Lényeg, hogy a saját utamat járhatom.
– Milyen mértékben befolyásolja az írásait a vallás?
– Számomra Isten az emberiség családjának Istene, nem pedig egyetlen vallás alapítója vagy mozgatórugója. Ezért örülök, hogy nem lettem pap. A választott életútnál fontosabb, hogy miként mész végig azon. Az író nem tartozhat sehova, csak a réteket sebesen fésülő szélhez.
– A Felnyomták szentnek című könyvének meglehetősen pikáns a nyelvezete. Új műfajt teremtett meg benne, a pornóprédikációt. Ezt hogy fogadta az olvasóközönség?
– Megoszlottak a vélemények, így a kötet elérte célját: lerántani a szentet a profánba, és fordítva: „felnyomni” szentnek a profánt. Mindenki azt vehette ki a könyvből önmaga számára, ami neki tetszett. Az olvasó dönthetett menny és pokol között, láthatta az érem mindkét oldalát. Mert írni csak őszintén érdemes. A pornóprédikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek a Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showmanekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó vagy sem, nem az én tisztem eldönteni. Nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra, akár a szőkefalvi javasasszony.
– A családjában nemcsak ön, hanem a fivérei is „művészlelkek”, ha fogalmazhatok így, nemrég Kolozsváron volt is egy közös fellépésük, amikor először láthatta önöket együtt a közönség. Milyen volt közösen dolgozni?
– Orbán János Dénes ötlete volt, hogy a három Murányi testvér együtt lépjen fel. János, a legkisebbik öcsém dobos, lemezlovas és rádiós műsorvezető Kolozsváron. Tóni énekes, dalszerző, akiben én az utolsó, még életben lévő bárdot látom. Mindkét öcsém munkásságát nagyon tisztelem, és meg vagyok győződve: új színfoltot jelentenek a magyar kultúrában, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Hárman vagyunk tehát, mint a mesében. A fele királyságot és a lányt a legkisebb viszi el, bár ebbe Tónival még nem nyugodtunk bele.
– Mindemellett férj és családapa is. Hogyan viszonyul a családja ehhez a meglehetősen színes érdeklődési körhöz. Előfordult már, hogy elhanyagolva érezték magukat?
– Köztudott, hogy az alkotó ember magánemberként enyhén szólva nem könnyű eset, így már huszonévesen megszereztem válásban az első dant (a dan a harcművészetben való jártasság emelkedő szintjét fejezi ki – szerk. megj.). Másodszor az ég különösen türelmes feleséget adott, nem szeretnék visszaélni vele. A művészi létre nem kell rájátszani. Ha száz évvel előre igyekszel dolgozni, akkor nem ragaszkodsz betegesen írói státusodhoz, hanem alkalmazkodni próbálsz a környezetedhez. Nem vagyok médiabefutó. Nekem a halálom után kell befutni.
– Folyamatosan szervez irodalmi esteket Székelyudvarhelyen különböző kortárs meghívottakkal. Ki a célközönség, a fiatalok mennyire vesznek részt ezeken?
– Legutóbb Márton László sokkötetes és sokdíjas magyarországi íróval ellátogattunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba, ahol a diákok nagy érdeklődéssel fogadtak. Sikerült kapcsolatot teremteni velük, így az irodalmi estünke is eljöttek. Az író legyen átütő és jó értelemben véve érdekes. Akkor nem kell siránkoznia, hogy nincs közönsége. Inkább bemutatok havonta egy átütő szerzőt, mintsem minden héten öt unalmasat. Úgy gondolom, a könyvek és a lemezek mellett maga a mű bemutatása is alkotás. Ezért külön arculatot tervezek minden irodalmi rendezvénynek, saját címet adok neki, olyat, amely új és figyelemfelkeltő. Plakátokat, értesítőket küldök a sajtónak. Azt látom, hogy az Előretolt Helyőrség poétacsapatával kilépett az erdélyi magyar irodalom az önsirató, múltba tekintő „státusából”, sőt búvópatakként újra felszínre tört, hogy frissességet hozzon az összmagyar irodalomba. Lehet, hogy nem vesznek olyan sokan részt egy könyvbemutatón, mint teszem azt George Clooney legújabb mozifilmjének premierjén, ennek ellenére nem csüggedünk. Mert ahogy egy idős gimnáziumi tanárom mondta: kétféle embertípus létezik, a mégse ember és az úgyis ember. Nem panaszkodni kell tehát, hanem előrenézni, hiszen a kultúra ott üti fel a fejét, ahol van rá igény, van rá közönség. Ha nem boldogulsz a helyzettel, változtass! – tanítja a harcművészet. Ha nincs közönség, nevelni kell.
– A közeljövőben mire számíthat öntől az udvarhelyi közönség?
– Most egy kicsit ellentmondok magamnak, hiszen olyan hónap elé nézünk, amikor nem egy, hanem két irodalmi estet is fogunk tartani karácsony és szilveszter között. Pontos dátumok még nincsenek, de ha figyelik az újságokat, időben értesülhetnek ezekről. Az első Muszka Sándor költő székelyudvarhelyi fellépése, a második pedig Nagy Koppány Zsolt Budapesten élő író könyvbemutatója lesz. Mindkét szerzőért felelősséget vállalok: átütőek…
– Ha újjászülethetne, melyik országban élne a legszívesebben?
– A kínai Shaolin-kolostorban lennék szerzetes, de – ahogy ezt már a ferenceseknél tapasztaltam – nő nélkül ott sem bírnám két hétnél tovább. Ezért újjászületésem esetén is kisebbségi sorsot választanék, éspedig a mohikánok földjén.
– Mit üzenne közönségének, a Krónika olvasóinak?
– Olvassanak kortárs műveket. Gondoljanak arra, mennyien szeretnének leülni Maupassant-nal vagy Adyval egy kocsmaasztalhoz. A jelenkori szerzőkkel ezt még megtehetik…
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)

Válságűző könyvipar
Nagyságrendekkel több könyvet adtak el idén, mint egy, illetve két évvel ezelőtt, a nyomtatott betű legyőzte a gazdasági válságot – jelentették a vasárnap este véget ért 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásáron jelen levő könyvkiadók. „A könyv évről évre a boldogság forrásává válik. Az emberek részt vesznek a bemutatókon, az író-olvasó találkozókon.
Neagu Djuvara előtt például három órán keresztül álltak sorba az olvasók, hogy dedikáltassák köteteit” – nyilatkozta Gabriela Maaz, a Humanitas könyvkiadó népszerűsítési igazgatója, hangsúlyozva, hogy a szerző legújabb, Răspuns criticilor mei şi neprietenilor lui Negru Vodă című kötetéből több mint kétezer példányt adtak el.
Mario Demezzónak, az All Kiadó alelnökének nyilatkozata szerint a kiadó idén 30 százalékkal több könyvet adott el, mint tavaly. „A vásározókra ösztönzőleg hatottak reklámfogásaink, az egyes könyvek mellé vírusírtót, SIM-kártyát, kozmetikai szereket vagy csokoládét adtunk ajándékba, ami egyértelműen növelte az eladásainkat” – magyarázta Mario Demezzo.
Húsz magyar kiadó Bukarestben
A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár standjain az RMDSZ anyagi támogatásával megjelent könyvek is megtalálhatók voltak. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális kérdésekért felelős főtitkárhelyettese elmondta, a szövetség második alkalommal állít ki a nagyszabású könyvszemlén azokból a kiadványokból, amelyek megjelenését támogatta.
„Idén több mint 20 kiadó közel 80 kiadványát mutatjuk be a magyar könyvek standján. Az érdeklődők itt megtekinthetik például a Mentor, a Kriterion, az Erdélyi Híradó, a Pro Print, a Pallas, a Koinónia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület vagy a Corvin köteteit” – magyarázta a főtitkárhelyettes, aki szerint ez a jelenlét rendkívül fontos, hiszen ez egy kiváló alkalom a magyar nyelvű könyvek, kiadványok minél szélesebb körben való megismertetésére, népszerűsítésére. „E könyvek kiállításával ugyanakkor ismételten megerősítjük azt, hogy továbbra is támogatjuk az erdélyi magyar civil társadalom működését, értékteremtő tevékenységét, amelyben természetesen kiemelt helyet foglal el a könyvkiadás” – fogalmazott Hegedüs Csilla. A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár második napján bemutatták Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyvét.
Az aradi származású román tanárnő, aki negyven éve él Bukarestben, 1993 óta dolgozik a könyvön. „A kötet nemcsak a magyar olvasóknak készült, ezért is jelentettem meg román nyelven. Ez az eddigi legkomplexebb mű a bukaresti magyarságról, illetve annak történetéről” – fogalmazott lapunknak Hencz Hilda.
Nemes könyvshow
A Romexpo Kiállítóközpont központi pavilonjában tartott vásáron több mint 400 könyvkiadó, több tízezer könyvcíme közül válogathattak a könyvbarátok. „Aki semmiképp nem tud választani, annak 650 könyvbemutató szűkíti a kört” – fogalmazott a rendezvény múlt szerdai megnyitóünnepségén Vlad Epstein, a könyvvásár igazgatója, aki stílusosan a Queen legendás számából vett idézettel indította az idei könyvvásárt: „The Show Must Go On”.
A vasárnap este véget ért könyvvásár látogatói a szó nemes értelmében vett show részesei voltak: a könyvbemutatók mellett az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon és író-olvasó találkozókon vehettek részt, amelyeken nemcsak a hazai, de a nemzetközi irodalmi élet jeles szereplői is jelen voltak.
Az idei rendezvény a szépirodalom mellett különös figyelmet fordított a tankönyvekre is, de nem csalódtak azok sem, akiknek már nincs szükségük iskolában használatos könyvekre – a nagy hazai kiadók ugyanis a könyvvásárra időzítették számos kiadványuk megjelentetését.
Új Magyar Szó; Erdély.ma

Kolozsváron kiosztották az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei díjait
Lövétei Lázár László és Potozky László kapták az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL) idei nívódíjait. A díjátadási ceremóniát szombaton késő este tartották a kolozsvári Bulgakov irodalmi Kávéházban. Zöld című verseskötetéért idén Lövétei Lázár László kapta az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL) által kiadott Méhes György-nagydíjat.
A díjkiosztó ceremóniára annak a kétnapos irodalmi fesztiválnak a zárásaként került sor, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL), a Bretter György Irodalmi Kör, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Híradó Kiadó közösen szervezett. A Méhes György-debütdíjat idén Potozky László kapta Áradás című novelláskötetéért.
A 2000 euró értékű nagydíj és az 1000 euró értékű debütdíj összegét a Méhes György erdélyi írónak 2002-ben odaítélt Kossuth-díj kamataiból állják. Odaítéléséről Méhes György családja és az EMÍL elnöke dönt. 
A kolozsvári irodalmi fesztiválon hozták nyilvánosságra annak az irodalmi tehetségkutató pályázatnak a nyerteslistáját is, amelyet 25 év alatti, kötettel még nem rendelkező pályakezdők számára hirdettek. Amint Király Zoltán elmondta, a versenybe 58-an neveztek be Erdélyből és Magyarországról. A pályamunkákat értékelő zsűrit Gáll Attila költő-szerkesztő, László Noémi József Attila-díjas költő és Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke alkotta. 
 Vers kategóriában az első díjat Láng Orsolya, a második díjat Korpa Tamás, a harmadik díjat Székely Örs kapta. Próza kategóriában Sebestyén Zalánnak ítélték az első díjat, Adorjáni Pannának a második díjat, és Jobb Borókának a harmadik díjat.
Vasarhely.ro/hir

László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligája új elnöke
László Noémi kolozsvári költőt választotta elnökének az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a szombati tisztújító közgyűlésen. A választmányba az új elnökön kívül Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Fekete Vince került, László Noémi Orbán János Dénest váltja a 10 éves szervezet élén, az ügyvezető elnök továbbra is Király Zoltán.
Többet kell dolgozni
„A legnagyobb siker az, hogy a szervezet túlélte az első tíz évet, hogy az alapító tagok szándéka az első tíz évben megvalósult: az E-MIL kézbe vette a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet gondozását, az eseményszervezést, valamiféle közösségi élményt sikerült kovácsolni, összetartozást különböző generációk tagjai között, amelyet felolvasásokkal és a minden évben megszervezett irodalmi táborral értünk el” – foglalta össze lapunknak a szervezet első évtizedének eredményeit László Noémi.
Hozzátette: a forrásteremtésben is sikerrel jártak, pályázati úton, illetve magánadományok segítségével évről évre sikerült annyi pénzt előteremteni, hogy azt a minimálisat nyújthassák az alkotóknak, amely által érzik, hogy tartoznak valahová. „Egy 150 tagot számláló szervezet esetében, bármily lelkesek is legyenek a vezetők, mindig akad olyan, akinek nem tetszik az amit és ahogyan tesznek. Többen felrótták, hogy a kommunikáció lehetett volna jobb, lehetett volna nagyobb nyitottság, de azt is meg kell érteni, hogy nem busásan honorált munka ez, sokszor csak a lelkesedés vezette a szervezet irányítóit. Azt hiszem viszont, hogy az öszszetartozás az itteni írók között bizonyos mértékig az E-MIL-nek köszönhető” – mondta László Noémi. Mint mondta, nagyobb változásokat nem kíván eszközölni a szervezet működésében, a fennmaradásért is egyre komolyabban kell küzdeniük a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igyekezni fog, hogy az E-MIL a továbbiakban is tudja ugyanezt nyújtani, amit eddig.
„A válság miatt többet kell majd lobbizni, pályázni, mint eddig, de az írótábort, az E-MIL decemberi évzáró gálaestjét, illetve a lassan hagyományossá váló, az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok idején szervezett irodalmi események sorozatát ezentúl is meg akarjuk szervezni. A további irodalmi események szervezéséből is derekasan ki akarjuk venni továbbra is a részünket, nem utolsósorban honorárium biztosításával, hiszen az írónak is kell élnie valamiből, és ne felejtsük el, hogy a folyóiratok sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi” – foglalta össze legfontosabb céljait a szervezet új elnöke.
Ünnep könyvekkel
A háromnapos születésnapi ünnepségen az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában megjelent legújabb könyveket mutatták be. Csütörtök este Noszlopi Botond második, A szórakoztatás mesterfoka című verseskötetét ismertette Murányi Sándor Olivér, hangsúlyozva, hogy az első kötethez képest a szerző jóval filozofikusabb, érettebb hangot üt meg. A pénteki Holt költők társasága című eseményen két olyan alkotóról emlékeztek meg, akik korai haláluk miatt nem teljesedhettek ki alkotóként. Jancsó Noémi A webkamera-arc című, összegyűjtött írásokat tartalmazó könyvét Egyed Emese méltatta, kiemelve, hogy a 22 évesen elhunyt szerző a szövegei által most is jelen van.
„A sötétség és a világosság határán él a szerző ebben az alkotói jelenlétben” – mutatott rá Egyed Emese, akinek egyébként szombat délután mutatták be Briszéisz című új kötetét. Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét a szintén fiatalon elhunyt költő egykori barátja Egyed Péter ismertette. Egyed, aki a 80-as években a Krietrion Forrás sorozatának szerkesztője volt, kitért arra, hogy Veress örök jelölt volt a kiadónál, folyton visszakérte azonban a leadott kéziratot további javítások miatt. Végül 1995-ben jelent meg Ezer énekből vérzem című első kötetet, amelyet 1998-ban bekövetkezett haláláig még három verseskönyv követett.
Az egykori pályatársat úgy jellemezte, mint aki folyton lángolnmi akart, és ez nagyon jól állt neki. Benő Attila A kórus és a kutyák című verseskötetét Király László költő méltatta, aki A hívatlan vendég című verset emelte ki, mint a kötet erőssége. Mint mondta: Benő Attila egy építkező költő, ez a kötet egy lépcsőn való felfelé haladás egyik lépcsőfokaként is értelmezhető, az olvasó érzi, hogy a költő továbbhalad majd.
Varga László Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyed Emese írószövetségi díjat kapott
Egyed Emese kapta a Román Írószövetség 2011-es évi, nemzeti kisebbségi szerzőknek járó díját. A Kolozsváron élő írónő a Briszéisz című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetével nyerte el a Dan Cristea irodalomkritikus által vezetett zsűri elismerését.
Egyed Emese (képünkön) kapta a Román Írószövetség 2011-es évi, nemzeti kisebbségi szerzőknek járó díját. A Kolozsváron élő írónő a Briszéisz című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetével nyerte el a Dan Cristea irodalomkritikus által vezetett zsűri elismerését.
Az Írószövetség Országos Nagydíját Norman Manea kapta. A 76 éves, 1986 óta az Egyesült Államokban élő írót az egyik legnagyobb elvándorolt román szerzőként tartják számon, műveit húsz nyelvre fordították le. A költészeti díjat Gabriel Chifu vehette át az Însemnări din ţinutul misterios (Feljegyzések titokzatos vidékről) című könyvéért, a széppróza kategóriában pedig Alexandru Vladot tüntették ki Ploile amare (Keserű esők) című munkájáért. A legjobb kritikusnak járó elismerés Mihai Zamfirhoz került, román irodalomtörténeti munkájáért, Gellu Dorian a drámairodalom kategóriában kapta meg a díjat, Confort Freud című alkotásáért. A zsűri különdíjat adott Cassian Maria Spiridonnak, debütdíjat pedig Gabriela Gherghişornak Mircea Horia Simionescuról írt munkájáért. A legjobb fordítónak Dinu Flămând bizonyult, Fernando Pessoa verseinek románra ültetéséért. Új Magyar Szó (Bukarest)

Román írószövetségi kitüntetés
Egyed Emese kolozsvári író, egyetemi tanár kapta meg a Román Írószövetség nemzeti kisebbségeknek járó díját idén a Briszéisz című, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent, verseket és prózát is tartalmazó kötetéért.
(s.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)

„A lelkembe gyűjtött sok szépet és szeretetet továbbadom gyermekeinknek, unokáinknak”
Akárcsak a szólamok egy jól megkomponált szimfóniában, egymás után elevenednek meg az emberi sorsok Fodor Nagy Éva legújabb, Időutazás képekben című kötetének lapjain. Örömökbe és bánatokba, lehetőségekbe és nehézségekbe, erényekbe és gyarlóságokba nyerhetünk bepillantást néhány órára a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál idén megjelent memoárban. A szerző nem tárgyalja túl a történeteket, sajátos stílusával, humorával, iróniájával éppen annyit mesél el, amennyi érdekes, értékes lehet az olvasó számára. Mégis sok mindent megtudunk: családtagjai, barátai, ismerősei arcát, jellemét, lelkét rajzolja meg, közben pedig a kiváló festőművész arca, jelleme, lelke mutatkozik meg előttünk. Emlékeit tárja a nagyközönség elé, a maguk vidám és szomorú vonatkozásaival, amelyek meghatározták élete, családtagjai, barátai és ismerősei sorsának alakulását.
Létezik-e felemelőbb érzés egy nagyszülő számára, mint amikor azt tapasztalja, hogy unokái szeretettel és kíváncsisággal veszik őt körül? Unokái, Krisztina és Dávid kérésére fogott hozzá Fodor Nagy Éva az íráshoz, hogy gyermekkorának pillanatait csokorba gyűjtse. Kedvtelésből tette, örömét lelte az írásban, s férje, Fodor Sándor író, a huszadik századi erdélyi magyar irodalom jeles képviselője is élvezettel olvasta kedves történeteit. Emlékei a családi fényképalbum lapozgatása közben váltak egyedivé, emberközelivé. A múltba való visszatekintést megszépíti az eltelt idő, a történeteket kiegészítik az utólag szerzett ismeretek, ettől is igazán kerek a memoár.
„Úgy tartják, hogy nem szabad visszanézni arra, ami elmúlt, a jövőt sem kell kémlelni, de tudatosan meg kell élni a jelen minden napját, azaz minden »mai napot«. Nos, én mégis visszamerészkedtem a múltba, ami hasznosnak bizonyult, mert áttekinthettem elég hosszú életem eseményeit, anélkül, hogy »leragadtam« volna emlékeimben.” – írja a szerző a kötet epilógusában. A visszamerészkedés, ahogyan ő nevezi, valóban eredményes volt: a vulkáni, majd petrozsényi és szebeni gyermekévek viszontagságos és kellemes élményeivel együtt megismerjük Fodor Nagy Éva szűkebb és tágabb rokonságát, a világra való rácsodálkozásait, a (család) barátait, a közös ünnepléseket és kirándulásokat, s nem utolsósorban a múlt század Dél-Erdélyét és a polgári lét ügyes-bajos dolgait. Kolozsváron aztán újabb kalandokban volt része: itt folytatta tanulmányait, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, és házasságot kötött élete párjával, Fodor Sándorral, akivel 60 évet töltöttek együtt békében, szeretetben. Első találkozásukról is részletesen beszámol: „Egy nap, amikor a Bartha Miklós (Május 1) utcán kettesben a Magyar Színház irányába mentünk, a túlsó oldalon két fiatalember jött velünk szembe, és köszöntek Mártának. Az egyik, mint később megtudtam, kiszaladt az utca közepére, és utánunk nézve azt mondta társának: – Ezt a kislányt feleségül veszem! Jövendőbeli férjem, Fodor Sándor, egyetemi kollégája volt Mártának, a Bölcsészkar másodéves hallgatója, másnap megkérte Mártát, hogy ismertessen össze bennünket.”
Az Erdélyi Híradó Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Nagy Lajosék fényképalbuma bővített folytatása az Időutazás képekben, amelynek a szerző eredetileg ezt a címet szánta: Festeni hívtak Németországba. A téma tehát adott volt, hiszen Fodor Nagy Éva az 1970-es évektől több alkalommal utazott munkaügyben külföldre – egyedül, férjével vagy Eszter lányával –, ahonnan szintén hasznos tapasztalatokkal tért haza – az emberek jóságát, szűkmarkúságát, gyarlóságát illetően is. Legvégül pedig a köszönet sem marad el mindazért, amiben része lehetett: „A jó szülőkön kívül sok ajándékot kaptam a Gondviseléstől. Egy olyan élettársat, aki elnézte hibáimat, és élete végéig szerető és megértő támaszom volt, szép és jó gyerekeket és unokákat. Kiteljesedett életem volt, sok munkával, alkotással, sikerrel és kudarccal. A lelkembe gyűjtött sok szépet és szeretetet továbbadom gyermekeinknek, unokáinknak.”
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Szemlér Ferenc: Romváros (Hogy ne merüljön feledésbe)
Ezt a várost én építettem kőből s habarcsból – faragott gerendák vigyázó összeállításával, az épületrakó művészet minden bölcs fogásainak figyelembe vételével. Köréje falat emeltem, ellenséges idegenektől való védelemre.
Középütt piacteret teremtettem, tanácsházat és templomot, s egyéb helyiségeket a köz használatára. És lakásokat és otthonokat, az édes szerelem, bátor szülés és szomorú elmúlás fészkeit – az emberi faj szaporodásának minden szép lehetőségét biztosító kellékekkel együtt. – Aztán egy szép napon eltűntem innen mindörökre. Maradt az ép csigaház kíváncsi látogatók bámulatára s néma egymás-sarkának-taposására. Emlék csupán már az egész. És néha fáj, hogy mindössze ennek építettem föl valaha. Szemlér Ferenc (1906–1978) e verse teljesen ismeretlen. Jó évtizede, az erdélyi magyar írók kivételesen Hargitafürdőn rendezett összejövetelén elolvastam néhány barátomnak (költőknek, kritikusoknak, az erdélyi irodalom viszonylag jó ismerőinek), senki nem tudta, hogy ki írta, de láthatólag mindenkit elképesztett. A vers is, s amikor elárultam, hogy ki írta, érzékelhettem a döbbenetet. Mindenkire számítottak, csak Szemlérre nem, aki egy időben, az ötvenes években a romániai magyar költészet egyik legtöbbet publikáló költőjének számított, a kultúrával kapcsolatos ötpercenként váltakozó elvárásoknak gyorsan, hűségesen tett eleget. Mindent megénekelt, amit a párt akkor elvárt a költészettől. Ez is indokolhatja azt, hogy mára teljesen elfelejtették, noha a harmincas években, indulása lázas éveiben az erdélyi költészet egyik nagy ígéretének számított, de igazán ismertté Jelszó és mítosz című, nagy vitát kiváltó, a transzszilvanizmust elemző pamfletje tette (amit néhány éve a mindenre figyelő Pomogáts Béla a vita teljes anyagával együtt kiadott a Mentor Kiadónál). De jöttek ama bizonyos ötvenes évek, a „rettenetes évtized”, és Szemlér a szó igazi értelmében kiírta magát az irodalomból. Teltek az évek, múltak az évek, sorra jelentek meg verseskönyvei (több mint hatvan könyvet adott ki, de lehet, hogy többet, köztük számos regényt, elbeszélés- és műfordításkötetet), és a hatvanas években gyorsan váltott. Amikor érezte, hogy lazul a „hurok”, próbált íróként is megújulni. Ha az Arkangyalok bukása című regényét összevetjük a szintén méltatlanul elfeledett, kiváló, A mirigy esztendejével, láthatjuk, milyen eredménnyel. És tanulmányíróként is sokat tett a harmincas évek költészetének „visszahozataláért”, ő írta Dsida Jenő verseskönyvének és az Erdélyi Helikon költőit bemutató antológiának a bevezető tanulmányát. Költőként is váltott, de a mímelt vagy őszinte csasztuskáit, pártos verseit (Zászló Doftána felett, A mi katonáink stb.) átható optimizmusa a kor pátoszával, derűlátásával együtt illant el. Megpróbálta ott folytatni, költőként, ahol a negyvenes évek közepén kényszerűen abbahagyta. Hogy ez mennyire sikerült, erre csak egy alapos Szemlér-versválogatás adhatna választ. Sok mindennel kísérletezett, közreműködött (Szász Jánossal és Lőrinczi Lászlóval) az Eliot-verseskötet fordításában is. (A jegyzeteket Szilágyi Domokos írta, a hazai magyar költők szép összefogása és nagy teljesítménye volt az Eliot legszebb versei című kis kötet.) Saját verseiben megpróbált szembenézni ellentmondásos költői helyzetével. Ezt bizonyítja Romváros című verse is, az Igaz Szóban jelent meg, ami antológiadarab lehetne, de egyik újabban megjelenő, erdélyi magyar költészetet bemutató válogatásban sem szerepel (sem A hét évszázad magyar verseiben, sem Balázs Imre József vagy Pomogáts Béla nagyívű válogatásában). Pedig itt Szemlér mintegy tükröt tart elfelejtett(nek hitt) múltja elé. Miről szól a vers? Szemlér költői és ezúttal ettől elválaszthatatlan emberi meghasonlottságáról, elbizonytalanodásáról, mélységes kiábrándulásáról. Egy hajdan nagy empátiával és lelkesedéssel felépített, azóta lerobbant, romosodó város építője számol be szenvtelen objektivitással élete nagy kudarcáról. A prózavers indázó sorai elválnak, összekapcsolódnak, rángatóznak, az építő nem érti, miért fúlt csúfos kudarcba hajdani gyönyörű vállalkozása, miért vált rommá „a köz hasznát” szem előtt tartva épülő város? Csakugyan, miért? Ezen a vonalon elindulva, s újraolvasva a különös verset, a száraz önmegtartóztatással s némi keserűséggel előadott monológot, sok mindenre rádöbbenhetünk. Legfőképpen arra, hogy költészetünk gazdagabb, sokszínűbb, mint hinnénk, s kényszerűen vagy tájékozatlanságból „leírt”, elfeledett múltjában akár homokban csillogó aranyszemcsék villódznak a felfedezésre váró versek, novellák, esszék, néhány regény. Elsőül mindjárt A mirigy esztendeje.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

IDEA Könyvtér: erdélyi magyar könyvek egy helyen
Az erdélyi magyar kiadók könyveit árusítják Kolozsváron a Mátyás király szülőháza előtti téren, a Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskai-ház bejárata mellett felállított, IDEA Könyvtér névre keresztelt állandó standon.
Az ötletgazda Nagy Péter – aki többek között az IDEA és Gloria nyomdák igazgatója – lapunk megkeresésére elmondta: régi terve volt egy olyan tér kialakítása, ahol az erdélyi magyar kiadók megmutatkozhatnak, hiszen sok esetben nehézkesen lehet csak hozzájutni egyes kötetekhez. Utalt arra, hogy nemcsak könyvkiadók, de civil szervezetek által megjelentetett kiadványokat – tanulmánykötetek, szaklapok, időszakos kiadványok – is megtalálhatók a standon, olyanok, amelyeket amúgy a hagyományos könyvpiac aligha terjeszt.
A stand egyébként a Sapientia egyetemmel partnerségben működik, az egyetem havonta meghosszabbítja a szükséges engedélyeket. A macskaköves téren jelenleg a kolozsvári Amaryllis Társaság, az Erdélyi Híradó Kiadó, az Exit kiadó, a Koinónia, a Korunk-Kompress, a Kriterion, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Polis, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a sepsiszengyörgyi ArtPrinter, a csíkszeredai Bookart, a Hargita Kiadóhivatal és a kézdivásárhelyi Zelegor könyveit, valamint irodalmi, művelődési, képzőművészeti folyóiratokat lehet megvásárolni, de a lista folyamatosan bővül. Nagy Péter szerint a könyvkiadók nagy érdeklődést tanúsítanak a kezdeményezés iránt, néhányukat a stand kezdeményezői keresték meg, de sok kiadó önként jelentkezett.
Könyvesbolttá fejlődnének
Amint az ötletgazda lapunknak elmondta, a mostani kis stand természetesen csak egy hosszú távú folyamat kezdete, hiszen ősztől nem lehet szabadtéren árusítani a nyomtatványokat, így már keresik a megfelelő helyet, ahol az IDEA Könyvtér könyvesboltként működhet majd tovább. Nem hagyományos könyvesboltként: itt is fontos a „tér” megnevezés, hiszen valóban teret kívánnak adni a könyveknek és szerzőiknek, valamint a könyves szakma egyéb képviselőinek, rendszeresen könyvbemutatókat, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szerveznének az új helyen.
Nagy Péter egyébként a június 5–9. között lezajlott 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az erdélyi kiadók „gyöngyszemeit” igyekeznek összegyűjteni egy helyre. Mint mondta a könyvek válogatásánál természetesen a kiadókkal közösen döntenek. „A tipográfiai minőség is fontos szempont, hiszen nyomdaként is működik az IDEA, ahogy a céges társam, Könczey Elemér fogalmazott, a tartalom és a forma 50–50 százalékban kell, hogy egymást segítse, kiegészítse, de mégis elsősorban a tartalomra összpontosítunk” – magyarázta Nagy Péter.
Csalogató árak
Az új könyvtér árai egyébként a könyvesboltokhoz képest alacsonyabbak, Nagy Péter szerint saját kiadványaikat például kevéssel a kiadói ár fölött értékesítik. „Nem az volt a célunk, hogy konkurenciát teremtsünk a hazai könyvesboltoknak, de ez egy szabad piac, igyekszünk felhívni a figyelmet az erdélyi könyvekre” – fogalmazott. A figyelemfelkeltés pedig a jelek szerint sikerült, még annak ellenére is, hogy nagyon kevés reklám előzte meg a stand létrejöttét.
Mint megtudtuk, alig háromhetes működés után az IDEA Könyvtér már majdnem teljesen önfenntartó, a Facebook közösségi portálon létrehozott felületre érkezett reakciók és a személyes visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy a kolozsváriak pozitívan fogadták a kezdeményezést. A további tervek között nemcsak egy interaktív könyves üzlet létrehozása szerepel, de a szórványban is szeretnék népszerűsíteni, terjeszteni a magyar kiadványokat többek között könyvbemutatók szervezésével.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalában
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Versgyűjtemények hangzó csodái
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Kiosztották a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat díjait Kolozsváron
Ünnepélyes keretek közt díjazták a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat legígéretesebbnek bizonyuló fiatal alkotóit szombaton a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézóban.
A magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Írók Ligája vers- és prózakategóriában három-három fiatal tehetséget díjazott. Prózában az első helyet és a vele járó 2500 lejes pénzjutalmat Finta Klára Enikő kilencedikes diák nyerte el, második lett, és 1500 lejjel gazdagodott Bartha Veres Klára, míg a képzeletbeli dobogóra felférő harmadik helyezett Jankovics-Izsó Nóra lett.
Verskategóriában kizárólag huszonéves tehetségek futottak be az első helyekre. Győrfi Kata lett a végső győztes, míg a második helyet Benedek Szabolcs, a harmadik díjat a Magyarországról pályázó Horváth Imre Olivér nyerte. A költőként helytálló fiatalok pénzjutalma azonos a prózájukért díjazottakéval, az összeget Nagy Elek, Méhes György fia ajánlotta fel erre a célra.
A pályaműveket Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Király Zoltán költő és László Noémi költő bírálta el. László Noémi a Krónikának elmondta, összesen mintegy 80-90 pályamű érkezett. Az ország szinte minden szegletéből pályáztak fiatalok – sokan a Székelyföldről, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról, de Budapestről, Debrecenből, Pécsről is.
Kérdésünkre hozzáfűzte, a díjazottak nem csak pénzjutalomban részesültek, ugyanis az EMIL bevonja őket nyári irodalmi rendezvényeibe a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, illetve antológiát szerkesztenek későbbi írásaikból – nem feltétlenül azokból, amelyekkel pályáztak. A pályázat felső korhatára 25 év volt, ehhez képest 13-14 évesek is részt vettek a versenyben, a legtöbb pályázó a 18-20 éves korcsoportból került ki.
„Hangsúlyoznám, hogy a 80-90 beékezett pályázatból legalább 30 rendkívül színvonalas volt, a zsűrinek nem volt könnyű dönteni. Elsősorban nem az egyedi, kiugróan jó szövegeket díjaztuk, hanem azokat, amelyek a mögöttük megbúvó tehetségről tanúskodtak. Azt hiszem, sikerült lappangó tehetségeket is felfedezni, hiszen egy tehetségkutató pályázatnak elsősorban ez a célja” – fejtette ki lapunknak László Noémi.
Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a szerelem és a betegség témája foglalkoztatta leginkább a pályázó fiatalokat. „Azt lehet mondani, hogy a szerelem témája sokakat foglalkoztat, elsősorban a fiatal nőket – a versek jelentős százaléka ennek jegyében íródott. A pályázók fiatal kora ellenére sajnos gyakran felbukkan a betegség a témák közt – konkrétan nagyon sok pályamunka szólt a rákról. Fel is vontam a szemöldököm, hogy vajon romantikus betegségtörténetekkel szeretnének a fiatalok betörni az irodalomba?” – avatott be a kulisszatitkokba László Noémi.
Hozzáfűzte, a prózakategória esetében elég kevés pályamunka alapszik történeten: sok volt a szubjektív, elvont, személyes hangvételű, nem narratív írás.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A haza nagyjainak örökösei
Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A Kossuth-díjasok közt két erdélyi gyökerű művészt is tisztelhetünk.
Összesen 15 Széchenyi- és 14 Kossuth-díjat adományoztak a kormány előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Mindezeken túl több mint harminc különböző fokozatú érdemrendet is kiosztottak. A névsor tehát jó hosszú volna, melyet mellőzendő az erdélyi vonatkozású és közismertebb díjazottakat emeljük ki.
Nem csak Budapest
Ha az idei díjazottak listáját böngésszük, észrevehetjük, hogy a kiemelt teljesítményt nyújtó tudósok, művészek, közéleti személyiségek többsége Budapesten született. De két erdélyi születésű kitüntetett is színesíti a palettát, ugyanis Kossuth-díjban részesült Bács Ferenc nagyszebeni születésű színművész és Szőcs Géza Marosvásárhelyen született író, költő.
Bács Ferenc 1936. június 19-én született, orvosnak tanult Marosvásárhelyen, ám mégis a színészi hivatást választotta. Pályáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kezdte 1960-ban, 1977-ben áttelepült Magyarországra. Játszott Miskolcon, Győrben, majd Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kellemes orgánumával, markáns egyéniségével, jó megjelenésével hamar népszerűvé vált, szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok jellemzők. Bács Ferenc az elismerést rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként érdemelte ki.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsészdiplomát. 1981–82-ben az Ellenpontok című szamizdatkiadványt szerkesztette, a Szekuritáté többször is letartóztatta. 1986-ban Svájcba menekült, 1989-ben rábízták a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését. 1990 márciusában Kolozsváron megválasztották az RMDSZ főtitkárának, később a párt alelnöke is volt. 1999-ben kilépett az RMDSZ-ből. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke, valamint a Magyar Szemle című lap szerkesztő-bizottsági tagja. Volt kultúráért felelős államtitkár, a 2015. évi Milánói Világkiállítás kormánybiztosa. 2011-ben a Magyar Pen Club elnökévé választották. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Lírája avantgárd ihletésű radikális költészet, verseiben nyíltan fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat.
Zenészek előnyben
Idén több zenei pályán alkotó előadóművész is díjban részesült. Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Tolcsvai Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban. Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. Megosztva részesült elismerésben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, a Hot Jazz Band. Az együttes tagjai páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként váltak Kossuth-díjasokká.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

A szomszéd szoba „titkai”
Debütkötet megjelenése után el-elhangzik: az igazi törésteszt az, hogy lesz-e második, mennyi muníció marad hozzá, hogyan viszonyul az induláshoz a folytatás.
Dimény H. Árpád második kötete, a Levelek a szomszéd szobába* bő hónapja jelent meg, kritikai visszhangja még alakulóban, de már most állítható, hogy akadály nélkül, sikeresen vette a vélt vagy valós próbát. Szűk két év telt el első kötete megjelenése óta, ennek viszonylagos, a „receptekhez” mért megkésettségét rövid idő alatt felülírta az Apatológia kedvező fogadtatása, és jelenleg egyszerre emlegetik a fiatal szerzők között, illetve tartják számon az érett (erdélyi) magyar lírikusi vonulat tagjaként.
Második kötete szépen rajzolja tovább a tervezett alkotói ívet. Vezérfonala és fő témaköre révén az Apatológiát gondolja tovább a Levelek..., annak bizonyos hívószavait, vezérmotívumait kulcshelyeken újra előhívja, még inkább kibontja (szülők, család, gyermekkor, annak tárgyi-lelki környezete, szerelem). Hangsúlyosan, átfogóan magánéleti költészetet hoz, kidomborítva a szerzőnek a költői levél iránti vonzódását.
„Ember nincsen, csak férfi és nő van”, írja egy helyen Karinthy Frigyes, s ez mintha a Dimény-könyv tematikai vezérfonalára is jellemző lenne, amelynek mentén a versek a férfi és nő közötti, ezerrétegű viszonyt-viszonyulást világítják át, apró részleteiben, mélyrehatóan. A párkapcsolat, házasság mélységei és magaslatai, rejtőző-kirobbanó benső mozzanatok, a hétköznapok felszíne és mögöttije, embert próbáló történések és utóéletük jó és kevésbé jó tengerhullámzása: minderről beszél ez a könyv, gyakran a kimondás peremvidékeit járva be, sok helyen élveboncoló szövegekben. (Elég ehhez a Ránk sötétedik, Tíz nap múlva, Pénelopé, Őszintétlenség, Szerelem, Titoktalanítás című verseket említenem.) Ebből adódik a kötet valódi tétje és sajátossága: annak a határvonalnak a megtalálása, amelynek mentén személyes és általános érvényű mondanivaló, saját élmény és fiktív, hozzáadott rész szervesen illeszkedve egészíti ki egymást. Érzékletes szövegtükör jön létre így, az első és utolsó versciklus ennek egyszerre kerete és „üvege”, hogy benne az olvasó szembesülhessen önmagával, saját hasonló élettörténéseivel, emberi dolgaival. Hiszen nem verses tudósításokat, pszichologizáló naplójegyzeteket találunk a kötetben, darabjai erős, különleges személyességű, érzékenységű, erotikájú, (ön)elemző alkotások. Amit szelíd kíméletlenségnek érzékelt alulírott az Apatológia olvastán a téma megközelítési-felfejtési módjaként, az a beszédmód elmélyül a Levelek…-ben, olyan, veretes költői szövegeket eredményező vívódásként, azt a gyötrelmet és gyötretést hordozóan, amely a katarzist, a megnyugvást, megtisztulást célozza. „nem azért írok neked, mert egyébként / nem mondhatok el neked bármit, ez is / a játék része, neked címzem, hogy ne / vádolhassanak azzal, csak rólad írok” – olvasható a Földre dobott ruhák nyitányában, megerősítve a benyomást, hogy sokat változott a múzsa státusa a klasszikusoktól máig. A Levelek…-ben nemcsak az ihletet adó jelenlét a Nőé, hanem szinte interaktív szerepe van, több mint – az Apatológia egyik cikluscíme nyomán – részt vevő megfigyelő, kimondatlanul is alanya és tárgya ezeknek a verseknek, amelyek zöme nem is olvasható teljes értékűen ennek a szerepkörnek a figyelembevétele nélkül.
A Levelek… világában az élet nagyjából azonos a szerelemmel, az elmúlás árnya nemcsak az egyéni létet, hanem majdnem azonos mértékben az érzelmet is fenyegetheti. Küzdés, kapaszkodás, értelmezés, érvelés megy szembe mindezzel, intenzív, megrázó lírai sorokban is. Nem lehet egyszerű szerzői opció a folytatás meghatározása: mi következik ilyen sokrétű, nagyrészt önmaga mélységeire figyelő téma rezdüléseinek megörökítése után? E sorok írója ezt még kíváncsibban várja, mint a Levelek… megjelenését. És ezzel nincs egyedül.
SZONDA SZABOLCS
*Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár – Budapest, 2016. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem tudom milyen lehet egy tölgyfa alatt hőseposzokat írni
Álljunk meg egy szóra Karácsonyi Zsolttal
Az Odüsszeiát, a Pontusi leveleket és Horatius antológiát vinne magával Karácsonyi Zsolt egy lakatlan szigetre, derült ki az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös irodalmi estjén. Karácsonyi Zsolt költőt, műfordítót az Álljunk meg egy szóra című programsorozat állandó moderátora, László Noémi kérdezte.
Sajátos Fibonacci számsorozat alapján jelentek meg a költő verseskötetei – állapította meg a beszélgetés legelején László Noémi: az első két kötet között két év telt el, majd minden egyes megjelent kötet után egy-egy évvel nőtt a két kötet közötti megjelenés időintervalluma, így a második és harmadik kötet között három, a harmadik és negyedik között pedig már négy év telt el. Karácsonyi elmondta, 2008 és 2014 között összesen nyolc fordításkötetet publikált, ezek gátolták meg időben és szellemileg is a versírásban.
A könyvkiadás kapcsán a költő bevallotta, habár komoly szálak fűzik az Erdélyi Híradó kiadóhoz, általában felkérések, megegyezések alapján adja ki könyveit különböző kiadóknál, így nem szaporítja azoknak a költőknek, íróknak a táborát, akik egy-két kiadóhoz hűségesek. A Pallas Akadémia Kiadó gondozására például azért bízta egyik kötetét, mert olyan sorozatot készített, amelyben Karácsonyi elképzelte saját kötetét. Elmondta, ha tehetné, csak erdélyi kiadóknál publikálna, mert a Magyarországon megjelent kötetei nehezen jutnak el Erdélybe, de arra is gondolt már, hogy a Kárpát-medence több pontján adjon ki könyveket, például a Vajdaságban, eljuttatva így alkotásait a vajdasági olvasókhoz is.
Karácsonyi versalkotásának célja, hogy a költeményei által átjuttassa az olvasót egy másik térbe. A vers szerinte egy festményt hoz létre, másképp képez teret, mint a próza. László Noémi szerint Karácsonyi verseire jellemző, hogy van benne egy létező túlvilág, transzcendens, megfoghatatlan, emellett eluralja hangulatilag a fennköltség, szentség, nincs profán verse, és nem engedi be a humort se. Karácsonyi elmondta: „Minden kötetben van egy-egy vers, amelyben a humor is megcsendül. A humor a szellem egy magas szintje, nemes feladat azt összehozni.”
László Noémi szerint Karácsonyi nem barlangban él vagy egy tölgyfa alatt ül egész nap, írva verseit, hanem költészet és műfordítás mellett szerkeszti a Helikon folyóiratot és a Farkas Utcai Harangot (egyházközségi kiadvány – szerk. megj.), az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, emellett pedig egyetemi tanár.
– A 21. századi léthelyzet annyi mindent elvár az embertől, hogy lassan skizofrénné válunk, ám te lényeddel és léteddel legitimizálod ezt az életformát, hisz még mindig épelméjű vagy – állapította meg Karácsonyi Zsoltról László Noémi, aki szerint egy költő nem lehet publikus figura.
A költő bevallotta, nem tudja a publikus figura és a költő énjét elválasztani, ő most is egy barlangban él, ám közben szerkeszt és elnök is. „Ez a létmódom, így tudok a világban lenni, nem gondoltam, milyen lehet egy tölgyfa alatt hőseposzokat írni. Nem gondoltam erre és nem is fogok.” – tette hozzá.
Ahogy azon sem gondolkodott, hogy ez a számos funkció halmozottan előnyös vagy hátrányos helyzetbe hozza-e: a Helikonnál a főszerkesztői posztra kinevezték, az E-MIL elnöksége egy vállalás, a református egyház felkérésére pedig egyértelmű válasza volt, szerinte ezek a költői tevékenységének a részét képezik, annak egy lehetséges változata. Ám nem publikus költő, hanem egy könyvkukac, szeret magányos lenni, nem cáfolja meg a költői kasztot.
Karácsonyi Odüsszeiát, a Pontusi leveleket és Horatius antológiát vinne magával egy lakatlan szigetre, plusz ha még elférne, egy Iliászt. Elmondta, azért nem magyar könyveket vinne, mert a magyar költészet számára olyan, mint egy focipálya, ahol mindannyian együtt edzenek, persze vannak profik és öregek, de nem tud a magyar költészetre messziről nézni. Számára az egy helyen és most van, Berzsenyitől számítva mindenki kortárs.
Az est végén Karácsonyi elárulta, azt reméli, csökkeni fognak a verseskötetei megjelenése között eltelt évek, a következő verseskötet 2018-2019-ben fog majd megjelenni. Az utolsó, 2014-ben megjelent fordításkötete óta nem fordított, de elmondta, olyan ez mint a vírus, visszajön, így ehhez is visszatér majd.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

„A szó elszállna, de a szemfülesekhez jut”
Benő Attila új kötetéről
Azt, hogy a múlt évszázad utolsó ötven évében, a romániai kommunista diktatúra idején sorkatonaság volt, mindenki tudja. Szinte szociológiai jelenségnek is beillene az a véresen komolyan gondolt, mégis inkább a Svejk-regények világához igazodó pár hónap, vagy akár év, amelyet a besorozott újoncok – tizen-, illetve huszonéves fiatalok – végigéltek, általában szülőhelyüktől távol, hiányos felszereléssel, mindentudó tisztek és vég nélküli krumpliszedések között. A legtöbben vidáman emlékeznek vissza azokra az évekre, és szinte mindenkinek vannak a többiekéhez hasonlatos történetei, adomái, poénjai, a katonaság ennek ellenére nem volt cserkésztábor, a groteszksége miatt humorosnak ható jelenség mögött számos tragédia is húzódik: megalázott, olykor éhező kiskatonák, akik közül többen – akár apró vétségek miatt is – büntetőszázadban kötöttek ki, avagy az öngyilkosságba menekültek. A legtöbben azonban sikerrel abszolválták a sorkatonaságot, és az emlékek szépítő köde mögé húzódnak, ha azokról az időkről esik szó, és voltak-vannak, akik megírták az akkori élményeiket – általában prózában. De az, hogy valaki verseskötetet írjon a katonaságban eltöltött élményeiről – nos, az ritkaságszámba megy!
A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő Benő Attila költő, nyelvész, egyetemi tanár épp ilyen fába vágta azt a bizonyos szimbolikus fejszét, az eredmény pedig egy olyan kötet lett, amelyet többen is a szerző főműveként tartanak számon. Az Egy század arcai című verseskönyvet az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatták be a vásár csütörtöki napjának délutánján a Bernády Házban. Az Erdélyi Híradó Kiadó, valamint a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötetet Nagy Attila marosvásárhelyi költő méltatta a szerző, valamint a könyv illusztrátora, Székely Géza kolozsvári képzőművész jelenlétében, a beszélgetés a könyvből felolvasott versek mentén zajlott.
– Benő Attila ezúttal a katonasági élményeit írta meg, Bukarestben volt sorkatona. A könyvben azokról az archetípusokról olvashatunk, amelyek mindenhol, minden besorozott életében szerepeltek: a szarházi, a besúgó, a nagyképű káplár, a bunkó tiszt – ezek minden kaszárnyában jelen voltak. Tudtuk, hogy ki fog besúgni, hogy ki az, aki segít, tudtuk, kire lehet számítani és kire nem. A könyvben szereplő huszonhárom vers ezen archetípusok tökéletes bemutatása – mondta ismertetője során Nagy Attila.
– 1987 szeptemberétől 1989 januárjáig voltam Bukarestben katona, nagyon vártuk ’89 januárját, a „szabadulás idejét”. Nem tudtuk, hogy még annál is nagyobb lesz ez a szabadulás – tette hozzá a szerző. – Az a várakozás, amely a kötetben jelen van, a szabadság várása, és én azt próbáltam megírni, hogy a különböző családi és szociális háttérből érkező fiatalemberek hogyan érték meg azt a többszörös diktatúrát, amelyet a kaszárnya világa jelentett. Mindebben benne van a nyolcvanas évek vége, annak hangulata, de a külvilág is. Prózában is meg lehetett volna írni mindezt, de én verset írok, így ezek lírai leírások lettek, arcvázlatok, jellemek. A szövegek egymásra utalnak, és általuk rajzolódik ki egy emberi világ. A kötet felépítése szerint prológusból, előzményekből, emberi arcokból, majd epilógusból áll – az egyik fő kérdése pedig az, hogy találkoznak-e a leszerelt katonák a szabadsággal, amit reméltek? Az első szöveg, a prológus a teljes egész helyzetrajza, az arcokat pedig lírai módon kíséreltem megrajzolni, hiszen az ismert archetípusok mellett különc figurákról is olvashatunk a kötetben. Mindebben ugyanakkor benne van a mai világunk is, a nyelvi türelmetlenség, a más nyelven való szólás.
– A katonaságra és országunkra is nagyon jellemző, hogy „az örök utópia a rend”. Én a legnagyobb rendetlenséget a katonaságban tapasztaltam. Van itt elmebeteg is, öngyilkos is, és az a sokak által megtapasztalt, jellegzetes momentum, amikor magyarul beszélgetsz, és a paranoiás azt hiszi, hogy... Akit elkaptak például egy rosszul értelmezhető mondattal, a Kogălniceanu-büntetőszázadba vitték, ahonnan soha senki ép elmével vissza nem került. Legfőbb a túlélés – írod. Rendkívül megrázó élményekkel is szolgált a katonaság, többen öngyilkosságba menekültek, ugyanakkor voltak, akik mélyen hívő emberként kerültek a kaszárnyába, és az ateista hatalom sem tudott velük mit kezdeni. „Lesz aki megússza ép bőrrel és sérült lélekkel” – ez a sorod telitalálat. Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert nagyon sok minden visszajött az emlékező múltból – például a nagy népi román hadseregben rengeteg volt az alkoholista tiszt. „Kötéltáncos billenő világon” – a katonaságban mindenki kötéltáncon is járt, nagyon szép kép ez is. A sötét tónusú grafikai megjelenítés igen jól reflektál a szövegekre, és vissza is adja azt, amiről szólnak. Székely Géza hogyan olvasta ezeket a verseket, hogyan zajlott a közös munkafolyamat? – kérdezte Nagy Attila.
– Nagyon mély értelmű, akár filozofikus gondolatok is vannak a kötetben. – A felszíni arcképrajzolatok mögött emberi sorsok húzódnak meg, és ezt a kettőt a szerző együtt láttatja, nem csak poénra kihegyezett történetek ezek. Aki volt katona, tudja, hogy ott meglehetősen drámai színezetet kaptak ezek a történések, emberek haltak meg például vérmérgezésben egy fél számmal kisebb bakancs miatt. Nagyon tisztán megfogalmazott versekről van szó, amelyek nyitva maradnak. Mindez rendkívüli is, mert manapság a katonaságról a mi tájainkon nemigen írtak poémát. A költészet nyelvére átfordítani a katonaság meglehetősen prózai történéseit, meglehetősen egyedülálló vállalkozás, meglehet, ez lesz a Benő Attila főműve. Sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan lehet ezt belülről, költői eszközökkel láttatni. Mindezek bennem kavarogtak, amikor a vázlatokat készítettem. Nem volt túl nehéz munka, mert mindezeket én is tapasztaltam, miután besoroztak. Sikerült egy olyan atmoszférát varázsolni, amely a vers üzenetét, képiségét visszaadja. Arra is törekedtem, hogy ne ismétlődjenek a mozzanatok, hogy a rajzok nagyon karakterisztikusan el is különüljenek – árulta el a képzőművész. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Fodor Sándor, a hiteles író – tanulmánykötet jelent meg a Csipike szerzőjéről
Fodor Sándornak a tudatos jóhiszeműsége, segítőkészsége, hiteles írói és emberi mivolta elevenedett meg az öt éve elhunyt íróról, műfordítóról szóló tanulmánykötet kolozsvári bemutatóján.
Fodor Sándor emberi arca, segítőkészsége, „elegáns úriember” mivolta bontakozott ki azon a kolozsvári beszélgetésen, melyen a Csipike írójáról tartott emlékkonferenciára írt tanulmányokat tartalmazó kötetet mutatták be. Az Erdélyi Magyar írók Ligája (E-MIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – márciusban egész napos konferenciát szervezett az író halálának ötödik évfordulója alkalmából, melyen felidézték alakját, munkásságát az előadók.
A tanulmányokat összegző Békében, háborúban, bontakozó kommunizmusban című, az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar írók Ligája közös kiadásában megjelent kötetben irodalomtörténészek, kortársak, tanítványok vallanak az íróról, a szerkesztőről, az emberről.
A Bulgakov kávéházban tartott csütörtök esti kötetbemutatón Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök köszöntője után Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár és Bodó Márta újságíró, szerkesztő válaszolt Serestély Zalán kérdéseire, és idézte meg Fodor Sándor szellemét. Elsőként az általa betöltött mentorszerepre hívták fel a figyelmet, Egyed Péter szerint ugyanis azon kevesek közé tartozott generációjából, aki „lelkiismereti kérdést csinált abból, hogy a fiatal íróknak segítsen, támogassa őket”, ezért sokan mentek hozzá tanácsért. Nemcsak megbecsült, ünnepelt személyiség is volt, főleg a Napsugár olvasói számára.
Szakmai szempontból, talán szász ősei miatt is rendkívül precíz volt, ha kritikát írt, halhatatlanul kivesézte az ismerethiányt, pontatlanságot, emlékezett Egyed Péter, aki szerint az emberi kommunikációban is az egyenességre törekedett, így az akkori szocialista világban „felszabadító élmény volt” vele beszélgetni. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)